Aria Hillen gyökér gyűjtése

A füvek jó pénzt hozhatnak a házhoz, itt az ideje kutatni utánuk.

2019.02 - 1/5 gyűjtés

- Aria, ez az?
Éppen az egyik fára másztam fel vörös macskamedve alakomban, amikor Lucina megszólított. Még pár ugrást tettem felfelé, majd amikor kényelmesen meg tudtam állni az egyik vastagabb ágon, megfordultam és lenéztem rá.
A kis kölyök az egyik szemközti fa tövében ácsorgott, szemmel láthatóan tanácstalanul vizslatva a lába előtt heverő növényt. Vastag, zöld szára volt, lándzsa alakra emlékeztető levelei és egy nagy, fehér gömb alkotta a virág tetejét. Egyik lábát felemelve, óvatosan hajolt közelebb hozzá, de még el se érte az orra, máris tüsszentésre késztette. Nagy levegőt vett, majd akkora lendülettel engedte szabadjára, hogy még a földről is felemelkedett közben egy kicsit. A virág teteje olyan lendülettel szállt tova, mintha legalábbis egy hurrikán erejű szél kapta volna fel.
Lucia szemei döbbenten kikerekedtek, majd kétségbeesetten összehúzta magát és lelapította a füleit. Szégyenkezve és leszidásra készen pillantott fel rám.
- É-én… én megöltem a virágot. Sajnálom, én tényleg nem-…
- Ne aggódj – feleltem, s félelmét látva jóindulatúan megerőltettem magam, hogy ne mosolyogjam meg naivságát. – Az csak egy pitypang volt. Amit mi keresünk, annak nem fogod tudni csak így elfújni a virágát.
Még csak nemrég döntöttem el, hogy belevágok a bájitalkészítés mesterségébe, így ez volt az első igazi kiruccanásom hozzávalók gyűjtésének céljából. Mindig is érdekelt az orvostudomány apám emléke gyanánt, és minél többet hallottam a bájitalokról, annál inkább érdekelt ennek a mesterségnek a kitanulása. Biztos voltam benne, hogy számtalan helyzetben hasznos lehetett volna.
A nap folyamán több területet is meg terveztem látogatni, első sorban két hozzávaló után kutakodva.
- Tényleg? –kérdezte, fülei pedig úgy csapódtak vissza egyenesbe, mintha rugóból lettek volna.
- Igen – feleltem, ahogy ráérős léptekkel feljebb baktattam a vastag ágon. – Amit mi keresünk, abból több nő egy helyen, és kicsit beljebb lesz. Mocsaras részeket keresünk, csak innen fentről könnyebb átlátnom a területet. Egyébként, amit nekünk kell, az egy kékeszöld növény, türkiz virágokkal. Ráadásul elég nagyok. Bergamot a neve.
- Brekamot?
- Bergamot.
- Ber… Bergammot?
- Majdnem. Ber-ga-mot – tagoltam neki türelmesen, mire csak maga elé mélyedt egy pár másodpercig.
- Ber-ga-mot. Ber-ga-mot. Ber-ga-mot… – motyogta maga előtt, ahogy a földet szimatolva tovább haladt előre.
Megmosolyogtam a kis törpe erőfeszítéseit, hogy új szavakat mondjon ki. Körülbelül kicsit több mint egy hónap telhetett el a Munk-os küldetés óta, de már nőtt annyit, hogy hajlandó voltam kiengedni a táskámból. Nagyjából három és fél hónapos lehetett, és bár már megtanult pár hosszabb és összetettebb mondatot, még mindig hosszú út állt előtte. Mentségére szólt azonban, hogy kora ellenére felettébb gyorsan tanult. Vagy csak én magyaráztam neki jól a dolgokat… esetleg mindkettő, de a saját képességeim kiválóságának gondolata jobban segítette az egóm felesleges fejlődését.
- Lucina, tudod, merre van észak? – kérdeztem, ahogy visszapillantottam a földre.
- Észak? – pillantott fel rám kérdőn. – Észak… észak az… um… - gondolkodott, ahogy egyhelyben forogni kezdett miközben felfelé nézett, mintha az segített volna neki megállapítani az irányokat. – Nem látom a napot, nem tudom megmondani… - ismerte el végül felettébb kelletlenül.
- Arra van – böktem a helyes irányba, majd pár határozott elrugaszkodással leugrottam a fa tetejéről, s talajt érve visszaváltoztam emberi alakomba. – Arra kell mennünk. Ott láttam egy mocsaras részt, szerintem ott fogunk Bergamotot találni.
Elgondolkodtam rajta, felvegyem-e a földről. Nem akartam különösebben elkényeztetni, de ha ilyen méretekkel belelép valami mocsaras részbe, úgy süllyedt volna el, hogy észre se veszem. Letérdeltem a fa tövében hagyott táskámhoz, majd a felnyitva azt a kölyökhöz fordultam.
- Befelé, mielőtt még rossz helyre lépnél.
- Rendben – biccentett, s egy pillanat alatt el is tűnt a hátizsákomban.
Felvettem a hátamra, majd sietős léptekkel a korábban megfigyelt irányba mentem. Elkanyarodtam az egyik szélesebb törzsű fa mellett, a vastag lombkorona nyújtotta félhomályban vissza is köszöntek rám a gyönyörű, türkizkék virágú növények.
- Megvan – értesítettem, mire kíváncsian kidugta a fejét a táskámból. – Ezek a bergamotok.
- Milyen szépek! – felelte lelkesen, de ahogy közelebb mentem, elfintorodott.
Látni nem láttam ugyan, de a hangján hallottam.
- Fúj… valami nyálas izé van rajta?
- Igen – bólintottam, ahogy leguggoltam és késemet előkapva nekiálltam óvatosan összeszedni őket. - A vastag levelekben kocsonyás anyag található, a felszínén pedig csúszós nyálkát termel.
- Mégis mire jó…?
- A gyógyászatban szokták használni, kiváló fertőtlenítő és enyhíti a fájdalmakat. A levelei és a virága is felhasználható, így semmi nem fog kárba menni belőle. Ezek egész szép példányok – magyaráztam, miközben szinte harcot vívtam a sikamlós növénnyel, hogy a táskámba tuszkolhassam.
Beletelt egy pár próbálkozásba mire rájöttem, hogy lehet úgy megtartani, hogy legalább a gyűjtő kistáskámig eljuttassam és bele tudjam csúsztatni.
Mikor tíz adaggal összeszedtem belőle, felkeltem és megráztam a kezem. Csak úgy fröcsögött róla a nyálka és el kellett ismernem, Lucinának igaza volt: bármennyire is szép volt a virág, ez az egész nem volt épp kellemes, inkább kissé gyomorforgató. Viszont abban is biztos voltam, hogy csakhamar képes leszek megszokni.
- Akkor ezzel meg is volnánk. Lucina, előszednéd a kéztörlőt a táskámból?
- Igen, de vissza ne merd tenni bele! Gusztustalan… - felelte kissé morcosan, ahogy szájába vette a kért anyagot és átnyújtotta nekem.
- Túlreagálod – feleltem könnyedén, miközben a puha ruhába töröltem a nyálkát. Nem terveztem eldobni a törölközőt, viszont én sem szerettem volna minden mást összemaszatolni vele, ami a nagytáskámban volt, így az egyik oldalsóba gyömöszöltem bele. Úgy voltam vele, kimosom majd az első tónál, ami az utunkba kerül – legalábbis megpróbálom.
- Most pedig irány a következő helyszín – indultam meg előre határozott, kissé elnyújtott lépésekkel. – Messze még a nap vége, és ez még messze kevés ahhoz, hogy hazamenjünk. Ha szerencsénk van, napnyugtáig találunk még Angyalfüvet, esetleg ezüstlevelet is.


//gyűjtöttem 10 db bergamotot //

2019.02 - 2/5 gyűjtés

Óvatos léptekkel haladtam lefelé a völgybe, a körülöttem lévő vastag törzsű fák ágaiba kapaszkodva. Kisebb kavicsok hullottak alább és pattogtak végig a domboldalon, én pedig pár pillanatig csak bámultam lefelé a mélységbe. Elég meredek volt a lejtő, és lassan kezdtem bánni, hogy nem döntöttem mégis a repülés mellett.
Valószínűleg kissé naiv voltam, mikor azt feltételeztem, az ágakba kapaszkodva könnyű lesz lejutni a sziklaszirt tetejéről. Valahogy onnan messze nem tűnt annyira mélynek, mint így, valahol féltávon megrekedve. Lucina ragaszkodott hozzá, hogy ne repüljünk, mert állítása szerint hányingere volt a legutóbbi evést követően. Gyanítottam, hogy egyszerűen csak nem akart repülni és ez volt a kifogása, de azért nem akartam volna megkockáztatni, hogy belehányjon a táskámba és tönkretegye a tartalmát.
- Leértünk már? – érdeklődött a kölyök a mozgásban történt hirtelen szünetet észlelve.
- Nem… nagyjából féltávon lehetünk – feleltem, miközben fokozatosan ereszkedni kezdtem lefelé. – Ha ezt tudom, akkor biztos, hogy repültünk volna.
- De rosszul vagyok – nyafogta elégedetlenül, ahogy fordult egyet a táskámban.
- Nincs neked semmi bajod, egyszerűen csak hisztis vagy. Legközelebb biztos lehetsz benne, hogy nem fogok ilyen előzékeny lenni veled szemben – feleltem kimérten, s hallottam, hogy minderre egy morcos, elfojtott nyüszítés volt a válasz.
Mikor végre ismét nagyjából egyenes talajt tudhattam a lábam alatt, megszaporáztam a lépteimet. Ugyan még nem loholt a sarkamban az éjszaka, de már kora délutánra járt, én pedig nem ezt akartam volna az utolsó gyűjtésnek betudni a mai nap folyamán. Még mindig nem volt annyi angyalfüvem, mint amennyit szerettem volna.
Idelent már jóval sötétebb volt a lobkorona takarásának hála, de szerencsém volt; alig sétálhattam öt perce, amikor egy méretes, napfényben úszó mezőre bukkantam. Ami pedig még ennél is jobb volt, hogy a mezőnek legalább a fele angyalfűvel volt tele. Jobbat nem is kívánhattam volna.
Eleresztettem egy halvány mosolyt, majd levettem a táskám a hátamról és letettem magam mellé a földre, hogy kiszedjem belőle a növények gyűjtéséhez szükséges eszközeimet. Lucina közben kiugrott, és egy kisebb nyöszörgéssel kinyújtóztatta elgémberedett lábait és hátát.
- Aria, ezek mire jók? – érdeklődött a növényeket szemlélve.
- Attól függően, hogy használod, hatásos vérzéscsillapító. A gyógyászatban sokat használjak, akár csak a bergamotot – feleltem, miközben egyesével, precízen vagdosva a növényeket pakoltam őket a táskámba.
- Aranyosak. Olyan angyalokra emlékeztető formájuk van. Ehetőek? – kérdezte, ahogy megszimatolta az egyiket.
- Azért nyersen ne edd meg. A gyomorrontásodon nem segítene – jegyeztem meg egy szarkasztikus grimasszal, amit látva úgy döntött, inkább visszamászik a táskámba és tovább játssza a szegény beteget.
Inkább nem is mondtam rá semmit, csak begyűjtöttem annyi növényt, amennyit tudtam, s táskámat ismét a vállamra kapva folytattam az utamat.

//gyűjtöttem 10 db angyalfüvet//

2019.02 - 3/5 gyűjtés

A nap már lemenőben volt a horizonton, én pedig ennek egyáltalán nem örültem. Keveselltem azt az angyalfű mennyiséget, amit legutóbb a mezőn szedtünk, de annak ellenére, hogy elvileg Fiore egész területén megtalálhatóan, nem akart szembejönni velem még adag belőle…
- Álmos vagyok. Nem kellene inkább hazamenni mára? Elég messze vagyunk a céhtől… - jegyezte meg Lucina, ahogy kidugta a fejét a táskámból.
- Te csak hallgass – vetettem oda nyugodt, ugyanakkor figyelmeztető hangon. – Te a táskában akkor alszol, amikor kedved tartja. Velem ellentétben.
- Akkor minek van a táskádban az a fura mágikus hálózsák? Állandóan rátaposok.
- Lucina, ha tovább pimaszkodsz, kiteszlek a táskából és sétálhatsz utánam.
- Jól van, na… sajnálom – morogta duzzogva.
Azt hittem, azzal a lendülettel vissza is fog menni a táskámba, de nem így történt. Kívül maradt, sőt, mi több, még meg is piszkálta a fejem a mancsával. Felvont szemöldökkel fordítottam felé a tekintetem, próbálva nem kitörni a nyakam a művelet közben.
- Mi az?
- Aria, Aria, nézd! – mutatott előre lelkesen, szemei pedig szinte csillogtak az örömtől. - Azok ott olyan virágok, amik neked kellenek, ugye? Ugye? Pont olyanok, mint amit korábban szedtél!
Követtem a mancsa mutatta irányt, és legnagyobb meglepetésemre nem tévedett. Pár méterre tőlünk, egy nagyjából kétméteres területet tudott magáénak a két félszív alakú, zöld leveles növény. Pislogtam egy párat, mielőtt megindultam volna felé, mintha csak azon gondolkodtam volna, káprázik-e a szemem. Én miért nem vettem észre?
- Ugye, hogy az! – lelkesedett Lucina, majd a táskámból felmászott a vállamra, onnan pedig leugrott a földre.
Valószínűleg azt hitte, jobban fog sikerülni az ugrása, mint ami a végeredmény lett. Pofára esett, de annyira, hogy csak úgy nyekkent. Egy pillanatra úgy éreztem, kihagyott egyet a szívem, de jól sikerült lepleznem.
- Jól vagy? – tettem fel a kérdést közönyösen, noha a szívem majd’ kiugrott a helyéről. – Legközelebb szólj nekem, ha le akarsz mászni.
- Jól vagyok… - nyögte fájdalmasan, ahogy feltápászkodott. – Én… én erős vagyok. Egyedül is le tudok ugrani…
- Ha te mondod… - sóhajtottam fel lemondóan. – Azért óvatosabban, ha lehet.
Leguggoltam a virágok mellé, és rutinos mozdulatokkal nekiállta kiásni a növényeket. Igaz, a gyökerében elég kevés volt a hatóanyag, de az is több volt, mint a semmi. Nem állt szándékomban pazarolni.
Lucina csak ült mellettem és áthatóan bámult, először várakozva, aztán egyre csalódottabban, végül már kifejezetten sértetten. Ezt látva elmosolyodtam, s miután minden növényt begyűjtöttem, megvakartam a fejét.
- Én nem vettem volna észre őket... azt hiszem, elkalandoztam. Ügyes vagy, Lucina. Köszönöm – dicsértem meg, mire szinte szabályosan felragyogott, lompos kis farka pedig elképesztő sebességgel mozgott jobbra-balra.
- Azt hittem, már sose mondod! Mi tartott eddig? – panaszkodott, miközben újra bemászott a táskába. – Ugye, hogy tudok hasznos lenni! Igazán hasznos!
Erre inkább nem is válaszoltam semmit, annak ellenére, hogy jól tudtam, ez ismét csak bosszantani fogja. Mindössze megmosolyogtam a jelenetet és magamban el kellett ismernem; Lucina bénázásai és fejlődése nélkül talán unalmasabbak lettek volna a napjaim, mint gondoltam volna.

//gyűjtöttem 10 db angyalfüvet//

2019.02 - 4/5 gyűjtés

Alapvetően alacsonyan szeltem keresztül a mezőt, bár a biztos tájékozódás kedvéért az út fölött maradtam, s annak a vonalát követtem. Még mindig nem tűnt el teljesen a nap a távolban, de már alig látszott ki belőle valami. Percek kérdése volt, hogy az éjszaka átvegye az uralmat, s már biztos voltam benne, hogy egy csillagos ég alatti hazarepülés fog várni ránk. Még legalább egy órás repülés lett volna, hogy a céhházba visszaérjünk.
Nem tudom, pontosan mióta repülhettünk már, amikor egy a földön fetrengő alakra lettem figyelmes az út mentán. Elgondolkodtam ugyan egy pillanat erejéig, hogy egyáltalán tegyek-e emiatt kitérőt; viszont látva, hogy közel s távol abszolút senki nem volt a láthatáron, egy kisebb sóhajjal elkezdtem leereszkedni. Közelebb érve már láttam, hogy egy felettébb öreg hölgy esett el, és nem sikerült neki visszanyernie az egyensúlyát.
- Jól van? – érdeklődtem, ahogy leereszkedtem elé, s földet érve eloszlattam az angyalszárnyaimat.
A nő tátott szájjal bámult rám egy pár pillanatig, majd mintha csak észrevette volna magát, a szája elé emelte a kezét.
- Ó, Istenem… micsoda gyönyörű mágia. Akárcsak egy angyal. Egy angyal érkezett a segítségemre…!
- Segítek felkelni. kapaszkodjon a vállamba – ugrottam át az engem cseppet se lenyűgöző megjegyzés felett, s inkább a munka mihamarabbi elvégzésére fókuszáltam.
- Köszönöm, angyalom! Nem is tudom, mi lett volna velem nélküled. Hiába járok bottal, egyszerűen nem sikerült visszanyernem az egyensúlyom.
- Nem probléma. De biztos benne, hogy ilyen későn egyedül kellene járkálnia? Merre tart?
- A lányomhoz megyek látogatóba. Az erdő szélétől nem messze lakik, egy fél óra séta még, és ott is vagyok. Náluk töltöm az éjszakát – felelte, ahogy egy szeretetteljes mosoly ült ki az arcára. – Drágám, szeretném valamivel meghálálni a segítséged. Nem sok, és nem is biztos, hogy különösebben hasznát veszed, de kérlek, fogadd el ezt.
Egy ideig maratott a táskájában, én pedig nem mertem elengedni a vállát – mintha valahol attól tartottam volna, hogy ha megteszem, úgy dől vissza a kőre, mint egy zsák krumpli. Végül kisvártatva egy kisebb zsákot nyújtott át nekem. Nem tudtam, mire számítsak, mert azt már az átvételkor éreztem, hogy nem pénz lesz, hiszen ahhoz túl könnyű volt; de ha tudat alatt volt is valami ötletem, biztosan nem az, ami végül szembenézett velem. A szütyő angyalfűvel volt tele.
Kérdőn pislogtam az öreg hölgyre, aki ennek láttán csak még jobban elmosolyodott.
- Biztos ebben…?
- Fogd csak, angyalom. Az igazat megvallva, tudod, én nem is tudom, mi ez pontosan. A minap szedtem a házamhoz közeli mezőn, és arra gondoltam, szép virágkoszorú lehetne belőle az unokáimnak. Igazán érdekes levelei vannak.
- Biztos nem kell Önnek? Ezek szerint oda akarta adni nekik, nem igaz?
Kérdésemre kedvesen felnevetett, és legyezett egyet a kezével.
- Ugyan, van nálam még egy kisebb mennyiség. Pont annyi, amennyi elég lesz a koszorúkhoz. Egyébként is, otthon a kertben most épp egy egész zsákkal van belőle… még nem is tudom, mire tudnám majd felhasználni őket. Olyan szépek, dekorációnak biztosan jók lesznek… - latolgatta, ahogy odébb lépett tőlem, én pedig nyugodtan vettem tudomásul, hogy képes megtartani az egyensúlyát.
- Ez esetben elfogadom. Köszönöm szépen – hajoltam meg udvariasan.
- Ugyan, ugyan, én köszönöm a segítséged, angyalom.
- Ne vigyem el Önt a lánya házáig? – ajánlottam fel színtiszta udvariasságból, s el kellett ismernem, valahol kifejezetten örültem neki, amikor megrázta a fejét.
- Nem kell, köszönöm. Rendben leszek. Vigyázzon magára, angyalom.
- Rendben, ön is. Szép estét – eresztettem el egy kedves, ugyanakkor mások számára észrevehetetlenül hamis mosolyt.
Ezt követően pedig csak újra megidéztem angyalszárnyaim, s pár erőteljes csapással a magasba emelkedtem.
Nem terveztem firtatni, hogy biztos ne kísérjem-e el, és szerencsémre Lucina se szólalt fel az ügyben. Ha a hölgy azt mondta, nem kell, akkor én hiszek neki. Egyébként is későre járt már, és nem szerettem volna még túl sokáig idekint lófrálni. Bár el kellett ismernem, az is közrejátszott, hogy a beszélgetésnek hála eszembe jutott egy ehhez hasonlóan könnyű angyalfű szerzési lehetőség…

//szeretem 10 db angyalfüvet//

2019.02 - 5/5 gyűjtés

- De… de Aria, ezt nem lenne szabad! – próbált meg rendre inteni Lucina, csakhogy engem a legkevésbé sem érdekelt.
Majd biztos ez a kis törpe fog parancsolgatni nekem. Én voltam az idősebb és a tapasztaltabb, meg úgy egyébként is; én tartoztam érte felelősséggel, nem fordítva. Egyébként is meg kellett még tanulnia, hogy létezik olyan, hogy szükséges rossz. Legalábbis jelen helyzetben senki testi épsége nem forgott kockán, így nem volt mi miatt aggódni.
- Ugyan már, ne próbálj meg prédikálni itt nekem – feleltem érdektelen stílusban, ahogy pakoltam át az angyalfüveket a nagyobb zsákból az én kis zsákomba. – A Hölgy azt mondta, sok van nekik belőle itthon. Az előzőekről se tudta, mire használhatná őket, hát akkor biztos nem lesz baj, ha innen is viszünk egy keveset.
Nem sokkal az után, hogy elköszöntünk az öregasszonytól, hazafelé repülve észrevettem ezt a kis tanyát is. Az alattunk elterülő mező hatalmas volt, a holdfény pedig segített tisztábban rálátni a táj apróbb részleteire, ami egyébként lehet, hogy elkerülte volna a figyelmem. Így történt az is, hogy az út mentén sikerült felfedezni ezt a kis épületet, és a benne rejlő, számomra kincset jelentő készletet.  
Az öregasszony azt mondta, errefelé lakik és sok ilyen furcsa növény van nála otthon, amit a minap szedett össze a szépségük miatt, de nem tudott mihez kezdeni velük. Erre alapozva gondoltam, megér egy próbát benézni ide. Igazából fogalmam se volt róla, hogy vajon tényleg az ő telkén szálltunk-e le, vagy éppen valaki teljesen más készletét dézsmálom meg, de annyira nem is érdekelt. Könnyű növényszerzési lehetőség volt kipakolni ezt a kertben álló zsákot, és egyébként is mászkáltam már eleget a mai nap folyamán. Néha nekem is kijárt egy kis könnyen szerzett jutalom, nem igaz?
- De ez akkor is… lopás, nem? – kérdezte a kis Sulekk bizonytalanul.
- Nem az – feleltem egy kisebb vállrándítás mellett. – Azt mondta, neki nem kellenek, csak nem volt nála elég. Ráadásul el akarta ajándékozni, nem pedig eladni, így a pénzétől se fosztjuk meg.
- De elmondhattad volna neki, hogy ezeket el lehet adni…
Ez a kis pimasz okosabb, mint azt gondoltam volna. Úgy tűnik, tényleg egész jól fog az agya.
- Nem kérdezte, nekem pedig nem kötelességem az orrára kötni. Egyébként sincs ebből annyira sok nála.
- Éppen egy nagy zsákból szeded ki őket…
- Ez a zsák csak a térdemig ér, nem olyan sok ez. Különben sem viszem el az egészet, csak egy részét.
- De-…
- Még egy de, és itt hagylak téged ajándékba – vetettem oda immár erélyesebben és figyelmeztetőbben.
Lucina kelletlenül morgott egyet, majd meghúzta magát a táska mélyén.
- Néha szörnyű tudsz lenni… ez nem szép dolog.
- Egyszerűen csak élem az életem, ahogy tudom – feleltem, majd meggyőződve róla, hogy a készletnek csak a felét tettem el, visszazártam a szákot. – Kész is vagyok, mehetünk. Ne duzzogj, ha el tudom adni, akkor abból lesz pénz húsra, abból pedig tudok neked is főzni.
- Nem azzal van a baj… de legyen – eresztett el egy lemondó sóhajt, s legnagyobb örömömre nem firtatta tovább a növények hova tatozásának témáját.
Örömmel nyugtáztam a vita végét, ahogy immár sokadszorra is útnak indultam a céhházba.
Úgy éreztem, a kelleténél hosszabb nap volt ez a mai…

//szeretem 10 db angyalfüvet. Továbbá 50-es szintre ér a bájitalok elkészítése után a bájitalfőzésem, és 20 egységet tudok mostantól gyűjteni. //

2019.03 - Bertha vajákos boltja

Bertha boltjáról hallottam már korábban, de ez volt az első alkalom, hogy el is jutottam ide. Nem igazán tudtam, mit várjak, mert csak futólagos pletykákat hallottam az öreg hölgyről és gyógynövény árusításáról. Amennyiben ezeknek a szóbeszédeknek hihettem, ő volt a bájitalkészítés egyik legnagyobb szakértője és bárki vásárolhatott nála, aki nem egy sötét céh mágusa volt. Őket állítólag egyáltalán nem kedvelte, de mindaddig, amíg tisztességesen fizettek és nem kevertek bajt, ők is vásárolhattak. Nem volt olcsó, de ha valakinek sok hozzávaló kellett gyorsan, mint nekem most, akkor nagyon is előnyös volt.
Egy pillanatig habozva álltam meg az ajtó előtt, bár magam se tudom, mi is volt az, ami visszatartott pár másodperc erejéig. Végül kicsit megvontam a vállam, majd egy laza mozdulattal benyitottam az üzletbe. Orromat azonnal megcsapta a sokféle növény jellegzetes, gazdag illata, olyan mennyiségben, hogy nem is tudtam volna rendesen megkülönböztetni őket egymástól és szétválogatni, melyik vajon melyik növényhez tartozott. Hallottam, ahogy Lucina a táskámban tüsszentett is egyet az illat kavalkádot érzékelve. Neki valószínűleg messze nem volt annyira kellemes, mint nekem…
- Jó napot – köszöntem udvariasan, ahogy beljebb léptem és becsuktam magam után az ajtót.
- Üdv, kedveském – felelt az idős hely egy kedves mosollyal, ahogy közelebb lépkedett hozzám. – Mondd csak, alakváltó mágus vagy, vagy először jársz nálam?
- Mindkettő, asszonyom – biccentettem. – Alakváltó mágus vagyok, de először járok itt.
Kérdése meglepett, és bár természetesen válaszoltam, valahogy úgy éreztem, ő érezni fogja ezt és jobb, ha őszinte leszek. Válaszomra elmosolyodott, majd a pulthoz sietett.
- Örülök, hogy megismerhetlek, ifjú hölgy! Biztos vagyok benne, hogy jól fogod magad érezni a bájitalkészítés rejtelmeiben. Mondd csak, mivel szolgálhatok?
- Elég sok mindenre lenne szükségem – gondolkodtam el egy pillanatra, ahogy felidéztem a korábbi számításaimat. – Kétszáz harangszirmot, száz lélekgyökeret és száz királyfűt szeretnék.
- Nocsak, úgy látom, gyorsan szeretne fejlődni. Nagyon helyes! – mosolygott rám elismerően, s közben már neki is állt összeszedni az általam kért növényeket.
Talán fél percet se várhattam, és máris minden általam rendelt növény a pulton volt. Gyorsan és precízen dolgozott, nekem pedig máris szimpatikus volt.
- A mennyiségből adódó kedvezményeket beleszámítva összesen 32.625 gyémántot kérek, kedveském.
- Köszönöm. A viszont látásra! – mosolyogtam vissza rá, majd a kért összeg átadását követően már fel is markoltam a rendelésem, hogy mihamarabb munkába állhassak.

//Vettem:
200 db harangszirmot - 2x6.375 = 12.750 gyémánt
50 db lélekgyökeret - 1*2.700 = 13.500 gyémánt
100 db királyfüvet - 1x6.375= 6.375 gyémánt


Ez összesen 32.625 gyémánt. Van 52.010 Gyémántom, marad 19.385 Gyémánt//

Beugrottam egy gyors értékelésre.

Mint a bájitalok és gyógynövények elismert szakértője, Aria méltán nevezheti magát az egyik legjobbnak. A lelkes gyűjtögetés után meglepett, hogy Bertha szolgáltatásait is igénybe vetted, hiszen lazán te is lehetnél a beszállítója. A lényeg, hogy ím, a 6 posztért 300 VE-t írhatsz magadnak jóvá.

Várom az ehavi termést

2019.04 - 1/5 gyűjtés

- Komolyan ennyire sok kell ebből a növényből? – érdeklődött Lucina, ahogy könnyed léptekkel ügetett előttem, miközben a földet szimatolta.
- A Bergamot nagyon sokoldalú növény, a legtöbb receptben fel lehet használni – feleltem, miközben elhajoltam egy nagyobb lelógó ág elől.
A fák annyira sűrűn nőttek ezen a környéken, hogy minden félhomályba burkolózott. Mikor beléptünk az erdőbe, hét ágra sütött a nap, most viszont olyanok voltak a látási körülmények, mintha minimum esteledett volna. Lucinának ez szerencsére nem okozott gondot, ezért is döntöttem úgy, hogy jobb lesz, ha ő halad elől.
Fiatal volt még, de már elég nagy és edzett ahhoz, hogy a táskámba ne férjen el, én pedig ne aggódjak érte a kelleténél jobban. Egész rendesen megtanult már mágiát használni is, ami a faji képességeit illette.
- Ezekből csinálod a… gyógyszereket, igaz? – érdeklődött, ahogy megállt, s felemelte a fejét.
Hegyezte a füleit, miközben szaporán járt az orra - szagot fogott. Pillanatokkal később már ismét szapora léptekkel haladt előre.
- Nocsak, kezded te is megtanulni? – eresztettem el egy félmosolyt, átugorva egy méretesebb kidőlt fatörzset. – Egyébként igen. Csak gyógyító bájitalokban használatos,. meg ha jól emlékszem, egy képességjavító bájitalnak is összetevője.
- Igyekszem… gyorsabban haladunk, ha mindketten tudjuk, mit keresünk, nem csak te. Meg is van – fékezett le, mellé érve pedig elkerekedett a szemem.
Egy hatalmas mocsár terült el előttünk, aminek szinte a felét Bergamot borította be. Nem is láttam még ennyit egy helyen belőlük; mintha csak egy ültetvény lett volna. Elismerősen néztem le a Sulekkre.
- Ezt nevezem…. Hogy bukkantál rá erre? – vontam kérdőre, ahogy leguggoltam, és immár rutinos mozdulatokkal kezdtem begyűjteni a csúszós növényeket.
Már megfelelő kesztyűm és a műveletet könnyítő késem is volt hozzá.
- Annyit szedtél már belőlük, hogy kezdtem megjegyezni a szagukat – húzta ki magát büszkén. – Egyébként meg, inkább a mocsár jellegzetes szaga után mentem, ha már elvileg az ilyen területeken található…
- Végre valami hasznodat is veszem.
- Végre? – horkant fel kissé sértetten, de látva pimasz mosolyom, csak lemondóan sóhajtott egyet. – Szörnyű tudsz lenni…
- Tudom – feleltem könnyedén, majd ezzel rövidre is zárva a beszélgetést folytattam a bergamot aratását.
Lucina addig is őrt állt a mocsár mentén, én pedig vigyáztam, hogy lehetőség szerint ne csak egy helyen pucoljak le mindent, de hagyjak valamit az élővilágnak, amiből újra építkezhet a későbbiekben. Nem állt szándékomban egy teljesen lecsupaszított területet hátrahagyni.

//szedtem 50 bd Bergamotot//

2019.04 - 2/5 gyűjtés

Nagyjából egy órája bolyonghattunk az erdőben, és minél beljebb értünk, annál hűvösebb lett. Korábban a mocsárnál csak sötét volt, de itt már sötét és hűvös is volt… Lucinát ugyan nem zavarta a bundája miatt, nekem viszont nem volt szőrrétegem, ami melegen tarthatott volna. Megborzongtam egy kicsit, majd kikotortam a táskámból a Mágikus köpenyem, és magamra terítettem. Máris sokkal jobb volt.
- Ennyire fázol? – érdeklődött Lucina egy vakondtúrást átszökkenve.
- Nem kifejezetten, de melegem sincs  – feleltem átlépve egy valamiféle állat által ásott gödröt.
Ha nem vettem volna észre időben, akár a bokámat is kitörhettem volna benne, annyira mély volt. Hiába ment kis társam előttem, kettőnk járási és akadályelhárítási képessége merőben különbözött.
- Nincsenek mínusz fokok, de itt a sötétben nincs jó idő… alig jut be valami fény. Abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán jó helyen vagyunk. Lehet, hogy a Királyfű meg se él egy ilyen helyen…
- Hogy is néz ki ez a királyfű?
-  Egyszerű erdei növény, de meg lehet különböztetni a többitől és felismerni arról, hogy a szárain apró, kövér csepp alakú zöld levelek nőnek.
- Nem értem, hogy tudtál ennyi féle növényt megjegyezni… - fordult hátra hozzám egy kis időre, mielőtt jobbra kanyarodott az egyik szűk ösvényen. – Nem is az illatuk, hanem a kinézetük alapján keresed őket. Nekem ez elég furcsa.
- Nekem feleannyira sincs jó orrom, mint neked. Csak ennyi az egész-… és azt hiszem, meg is van, amit kerestünk.
Lucina megállt, majd füleit hegyezve balra fordult. A lombkorona egy helyen szétnyílt és nagyjából egy közepes szoba méretének megfelelő területen fény borította be a talajt. Aminek viszont igazán örültem az a fénytengerben ragyogó királyfű készlet volt.
- Hű, mennyi van belőle – ámuldozott Lucina közelebb sétálva. – Ilyen sok biztosan elég lesz, igaz?
- Még a fele is elég lenne. Sokkal több van itt, mint amennyire nekem szükségem lenne – feleltem, ahogy letérdeltem a fénybe és nekiálltam begyűjteni a növényeket.
A nap itt már kellemes melegséget adott, így néhány vágás után úgy döntöttem, el is teszem a köpenyemet.
- Nem fog már kelleni? – kérdezte Lucina egy olyan területen fetrengve, amit éppen nem nőtt annyira be a királyfű.
- Nem – ráztam meg a fejem. – Körülnézek majd, merre jutunk ki az erdőből, és innentől csak hazamegyünk. Ez az adag királyfű és az előző bergamot éppen elég lesz a mai napra.
- Oké. Akkor amíg dolgozol, én várok.
Csupán a fejemet csóváltam a hasát süttető Sulekk látványán. Mindig nekem maradt a nehéz munka…

//szedtem 50 db Királyfüvet//

2019.04 - 3/5 gyűjtés

- Nem azt mondtad, hogy innen már hazamegyünk? – nyafogott Lucina, ahogy ritmusos, ingerültségről árulkodó lépésekkel baktatott előttem.
- Oda is megyünk. De beljebb jöttünk az erdőben, mint számítottam rá – vontam meg a vállam mit sem törődve a hisztijével, az utamba kerülő ágakat kerülgetve. – Repülni nem akarsz, úgyhogy marad a gyaloglás. Az előbb találtunk néhány Lélekgyökeret út közben, hátha van még.
- Nem elég már az, ami eddig van? Húzza a hátam a táska, amit rám aggattál…
- Ne legyél már ennyire drámai, Lucina – jegyeztem meg rezzenéstelen arccal. – Csak néhány bergamot van abban a táskában, amit te cipelsz. Nem nyomnak ezek olyan sokat.
- De undorítóak és nyálkásak… miért nekem kell cipelni őket?
- A táskában nem nyálaznak össze… te is tudod, hogy zsákba pakoltam a növényeket.
- De akkor is előttem van, hogy mennyire csúszós meg nyálkás… meg, ahogy cuppan, amikor megfogod. Gusztustalan….
Erre eszembe jutott egy nem épp gyermekbarát hasonlat, de úgy ítéltem meg, hogy jobb, ha Lucina előtt ilyesmit nem említek meg, így csak hallgattam. Igazából én magam se tudtam, miért jutott eszembe… valószínűleg a csúszósság miatt asszociáltam rá. Na meg ott volt a legutóbbi találkozásom Nickkel… jó ég, bárcsak elfelejthettem volna. Lángba borult a fejem szégyenemben attól, ha eszembe jutott, hogy leittam magam, és még csak nem is vagyok benne biztos, mik történtek. Javarészt tiszták az emlékek, de vannak hiányos helyek, amik rossz érzéssel töltöttek meg.
-Itt van még egy – rázott vissza Lucina hangja a jelenbe.
Az egyik bokorba dugta be a fejét, majd levélmaradékoktól dekorált arccal feltekintett rám. Letettem a királyfüvektől tömött hátizsákom a földre, és bemásztam a bokor alá. Tényleg kikandikált a talajból a lélekgyökér egy része.
- Kezdesz ráérezni, hogy kell ezt csinálni – dicsértem meg Lucinát, ahogy az ágaktól böködve ugyan, de kibányásztam a növényt. – Te közelebb vagy a talajhoz és jobb az orrod… a lélekgyökér keresésnél garantáltan hasznodat veszem.
- Nem csak ott. Muszáj egész nap úgy csinálnod, mintha alapjáraton haszontalan lennék? – horkant fel.
- Nem muszáj, de jó szórakozás.
- Mi-…
- Egyébként nem csak egy van. Úgy látom, ezek körül a fák körül fogunk találni párat – emelkedtem ki a növényzetből, kezemben nem csak egy, de rögtön három lélekgyökérrel. – Gyerünk, nézz körül te is kicsit odébb. Biztosan van még, ezt a területet átfésülöm én.
Az előbbi földi kúszásom során már láttam, hogy kicsit odébb is van egy pár darab belőle. Úgy tűnt, ma szerencsés volt a keresésem, bár ezek nem voltak annyira egy kupacban ültetvényszerűen, mint a korábbi bergamot és királyfű kollekciók.
- Meg se kellett volna szólalnom. Sose fogunk hazaérni… - sóhajtotta elkeseredetten.

//szedtem 16 db Lélekgyökeret //

2019.04 - 4/5 gyűjtés

Lucina jókedvűen baktatott előttem az erdei úton, ahogy a növényzet körülöttünk egyre csak sűrűsödött. Fehér bundáján szinte táncolt a leveleken átszűrődő fény, én pedig egy pillanatra elgondolkodtam, igazából mennyire gyönyörűek is a Sulekk-ek. Na meg, hogy még mennyivel szép lesz, amikor rendesen kifejlődik… furcsa büszkeséggel öntött el, hogy magam mellett tudhatom Fiore egyik legritkább és legnemesebb állatát.
- Jókedvűnek tűnsz – jegyeztem meg a ritmusosan lépdelő társamat nézve.
- Az is vagyok – felelte könnyedén, ahogy séta közben orrát lenyomta a földre és mélyet szippantott az erdei illatokból. – Ma jó idő van, és végre nem valami undorító mocsár környékén kell mászkálnunk.
- Elég apró dolgok képesek téged boldoggá tenni – eresztettem el egy kisebb mosolyt.
- Nekem a biztonságon és a szórakozáson kívül nincsenek nagy elvárásaim az élettől.
- Micsoda nagy szavak egy kis kölyöktől – csipkelődtem, mire sértetten morranva egyet hátrafordult hozzám.
- Nem vagyok kölyök!
- De az vagy.
- Nem vagyok!
- Még nem tudsz emberi alakot ölteni – jegyeztem meg az egyik ág elől elhajolva, felzárkózva hozzá. – Amíg arra nem vagy képes, addig az én szememben kölyök vagy.
- Igenis menni fog… nemsokára… - morogta, s szemmel láthatóan tényleg ebben reménykedett.
Jól tudtam, hogy mihamarabb fel akart nőni, hogy igazán nagy segítségemre lehessen. Nagyra beszültem érte, ugyanakkor már most aggódtam, mi lesz vele vajon a későbbiekben. Nem igazán volt mellettem biztonságban az életvitelem és a céljaim nézve…
- Egyébként meg, az az izét… szívvirágot keresünk, ugye? – váltott témát, miközben ismét lenyomta az orrát a földre.
- Igen. Kéne belőle egy nagyobb adag-…
- Akkor megvan.
Lucina félbeszakított, miközben füleit felcsapta, és futóléptekkel újra megindul előre. Próbáltam tartani vele a tempót, noha nekem kicsit nehezebb volt közlekedni sűrű növényzetben, mint neki.
Ahogy beértem, egy kisebb, szívvirágok alkotta mező terült el előttem - már amennyire ezt mezőnek lehetett nevezni. Igazából az előttem magasló fák többsége előtt, elszórtan terültek el a mályvaszínű virágú, vörös levélerezetű növények.
- Ügyes vagy – dicsértem meg elismerően, mire, ahogy ilyenkor lenni szokott, szinte felcsillant a szeme és még a farkát is csóválni kezdte.
Nem dicsértem ugyan agyon, de el kellett ismernem, sokkal könnyebbé vált vele a növények gyűjtése. Még ha egyelőre konkrétan az összeszedésben nem is tudott segíteni, rengeteg időt spóroltunk meg érzékeny orrának hála. Kezdte egyre több és több növény illatát és megjelenését memorizálni, így a keresés ideje alkalomról alkalomra, fokozatosan csökkent.
Egy halvány mosoly árulkodott csupán az iránta érzett büszkeségemről, ahogy letérdeltem és nekiálltam összeszedni a növényeket.

//szedtem 25 db Szívvirágot//

2019.04 - 5/5 gyűjtés

- Biztos vagy benne, hogy egyáltalán jó helyen keressük azt az… izét ? – kérdezte Lucina nyűgösen, ahogy mellettem ült és bámulta, amint az Árnelfű bíboros árnyalatú magvait gyűjtögettem.
Szerencsénk volt, hogy belebotlottunk egy kisebb kupacba belőle az erdőn keresztül haladva. Errefelé még elég sűrű volt a növényzet, ennek a vélhetően több száz éves fának a töve pedig tökéletes helyet biztosított az különleges fűnek. Csak a magvait tudtam hasznosítani, de azokat a legnagyobb óvatossággal gyűjtöttem be.
- Igen – feleltem társam kérdésére, miután begyűjtöttem az utolsó adagot is, és eltettem a táskámba. – Ha ezen az erdőn végigmegyünk, elérjük a közeli hegy lábát. Főnixrózsát csak ott lehet találni.
- De már kezd teljesen besötétedni…
- Csak nyáron virágzik, amikor a hold dagad, és teliholdnál nyílik ki teljesen. Az időintervallum, amíg be lehet gyűjteni, elég szűkös – magyaráztam neki, miközben újra elindultam előre. – Annyit kell belőle összeszednünk, amennyit csak lehet. Számíts rá, hogy az elkövetkező pár hónapban sokat fogunk ebből keresni.
- Fantasztikus… - sóhajtott lemondóan. – De legalább ennek is meg fogom tanulni az illatát.
- Nocsak. A végén még megkedveled ezt a növénygyűjtögetést? – eresztettem el egy halvány mosolyt, kicsit pimaszkodó hangszínt használva.
- Sose mondtam, hogy utálom… - morogta az orra alatt. – Csak nem láttam értelmét, mielőtt jobban elkezdtél volna a bájitalok gyártásával foglalkozni. De szívesen segítek neked.
- Az mondjuk igaz, hogy a bájitalok adják az igazi értelmét – bólintottam egyetértően.
Már besötétedett, mire elértük a hegy lábát. Kezdetben nem voltam benne biztos, ezzel mennyire játunk jól, de a hold fénye jobban megvilágította a hegyoldalt, mint amire számítottam. A tűzvörös szirmú virágok szinte rikítottak a partoldalon, kisebb bokrokban nőve egymástól pár lépés távolságra. Lucina érdeklődően, és kissé aggódva nézett rám. Gondolom nem volt benne biztos, hogy is terveztem elérni őket; számomra viszont ez volt a legkisebb probléma. Letettem a már megtelt táskát a földre, felvettem a korábban elpakolt speciális kesztyűket, majd felöltöttem hófehér angyalszárnyaimat, miközben a sulekk-hez fordultam.
- Várj meg itt. Hamar meg fogok fordulni. A virágok tűzforróak, úgyhogy csak hőálló kesztyűvel és speciális késsel tudom leszedni őket.  
- Biztos rendben leszel…?
- Nem töltök ugyan annyi időt a levegőben, mint két lábon, de jártasabb vagyok az átlagnál – vontam vállat. – Ne vond kétségbe a repülési tudományomat.
Erre csak megcsóválta a fejét, majd elfeküdt a táskám mellett. Kételkedve, ugyanakkor bizakodva szemlélte, ahogy precíz mozdulatokkal nekiálltam learatni a ritka és gyönyörű növényeket.

//szedtem 12 db Főnixrózsát//

2019.06 1/5 gyűjtés

- Nem hiszem el, hogy nem unod az itt dagonyázást… - fintorgott Lucina, ahogy nézte, amint a mocsárból kioperálóm a csúszós, nyálkás növényeket.
Valahogy a Bergamot-tal sose volt képes megbarátkozni, mindegy, mennyire régóta jártunk már növényszedésre. Mindig túlcsorduló undorral és borzongással nézte, ahogy a nyálkás növényeket a kifejezetten hozzájuk készített dobozba pakoltam, egyiket a másik után. Pedig nekem pont ez volt az egyik kedvencem, legalábbis a könnyű és sokoldalú felhasználhatósága miatt. Kezdetben sokszor megszenvedtem vele, hogy szedjem le őket, de egy kis speciális kés és sok gyakorlat csodákra képes. Most már képes voltam olyan gyorsasággal és rutinnal szedni, mintha csak füvet vágnék.
- A Bergamot az egyik leghasznosabb növény a gyógyászatban. Pont a nyálkája az, amiben a legtöbb hatóanyag található… igazán túljuthattál volna már a gyerekes undorodon.
- Nem gyerekes undor - mordult rosszallóan és sértetten. – Ha hasznos is, gusztustalan és kész.
- Te tudod - vontam vállat inkább nem is vitatkozva ilyesmiről, csupán a feladatom befejezésére koncentráltam. – De ha végre elsajátítod az emberi alakot, akkor te is szedheted majd.
- Nagyon örülök neki - szusszantotta szarkasztikusan, majd inkább leheveredett kicsit távolabb, az egyik fa árnyékába.
Megrendelés híján ismét lokomotív bájitalt készítettem. Ezt lehetett a legkönnyebben és legjobban eladni Fresiában, bár lassan kezdtem beleunni a monotonitásba. Annyit készítettem már ebből a bájitalból, hogy akkor is el tudtam volna mondani, mit kell csinálni hozzá, ha álmomból ráznak fel. Sőt, azt csodáltam, hogy még egyszer sem álmodtam a növénygyűjtögetéssel. Bár ha így haladok, nem lepett volna meg, ha előbb vagy utóbb eljön az a pillanat is…
- Megvagyok. Mehetünk tovább.
Lucina egy lendülettel felpattant, és már baktatott is kifelé a mocsár területéről, lehetőleg minél messzebb.

//szedtem 50 db bergamotot //

2019.06 2/5 gyűjtés

A mocsárból kifelé haladva továbbra is nyitva tartottam a szemem, ahogy a lélekgyökér fellelésére leginkább alkalmas fák után kutattam. Hatalmas terület volt tele lehetőséggel, de épp ezért egy örökkévalóság lett volna mindent egyesével végignézni. A gyökerek körüli vastag fű-és bokorréteg gyakran eltakarta ezeket az apróságokat, a semmiért pedig nem lett volna kedvem kúszni-mászni a földön.
Végül az egyik hatalmas, legalább három méter széles fa tövét kezdtem el átkutatni. Leguggoltam, s óvatosan nekiálltam félresöpörni a leveleket, hogy lássam, mit találok alattuk. Korábban megfigyeltem már, hogy minél nagyobb volt egy fa, annál nagyobb esély volt arra, hogy lélekgyökérre bukkanok körülötte. Ezúttal se kellett csalódnom: csakhamar felbukkantak a többitől különböző, fehéres árnyalatú, ujjnyi vastagságú gyökerek.
Körülnéztem, hogy Lucina merre van, de nem láttam sehol. Korábban még mellettem téblábolt, most úgy tűnt, nyoma veszett; ennek pedig nem igazán örültem. Sóhajtottam egyet, majd rutinos mozdulatokkal nekiálltam felszedni a lélekgyökereket.
~ Lucina, merre vagy? – szólítottam meg a telepatikus kapcsolaton keresztül. ~ Ne mászkálj el csak így.
~ Nem vagyok messze tőled, ne reagáld túl – érkezett a felelet, ami valahol furcsán nagy megkönnyebbülést váltott ki belőlem. ~ Találtam még egy lélekgyökér lelőhelyet. Megvárlak itt, amíg végzel a te részeddel.
~ Biztos vagy benne, hogy nem csak ki akarod húzni magad a munka alól? – kérdeztem, ahogy teret engedtem egy félmosolynak az arcomon.
~ Keményen dolgozok! – érkezett az irritált felelet. ~ Az, hogy te ezt nem tudod észrevenni vagy megbecsülni, nem az én bajom.
~ Ne legyél ilyen harapós. Mindjárt végzek itt, aztán megyek hozzád. Addig is ne nagyon kószálj el.
~ Ha el is kószálnék, akkor is pontosan tudnám, merre kell mennem és hogyan találok vissza hozzád. A vadonba születtem!
~ Hát persze – feleltem lazán, ahogy elcsomagoltam a lélekgyökereket, valamint az két angyalfüvet, amit a fa másik oldalán találtam.

//szedtem 16 db lélekgyökeret és 2 db angyalfüvet//

2019.06 3/5 gyűjtés

- Nocsak… tényleg egész jó lelőhelyet találtál - jegyeztem meg némi elismeréssel a hangomban. – Bár nem bánnám, ha egy kicsit könnyebben elérhető lenne…
A tüskés aljnövényzet felsértette a bőrömet, ahogy a bokor alól próbáltam kikotorni a lélekgyökereket. Való igaz, Lucina tényleg megtalálta a maradékot, amire szükségünk volt, de bosszantóan rossz helyen. Ha ezt előre tudom, inkább továbbmentem volna az én elképzeléseim szerint, vastag törzsű fák után kutakodva. Viszont, ha már egyszer itt voltunk, akkor nincs mit tenni, itt nem hagyhattam őket.
- Te mindig csak panaszkodni tudsz - jegyezte meg társam kissé csípősen. – Inkább örülnél neki, hogy találtam! Egy csomó időt megspóroltam neked. Sőt, még pár angyalfű is van mellette.
- Ja… látom - feleltem szarkasztikusan, ahogy végre sikerült az egyik gyökeret megragadnom és kirántanom a földből.
Cserébe a bokor egy újabb tüskéje állt bele a kezembe. Miután eltettem a növényt a táskámba, nekiálltam kiszedegetni a tüskéket az alkaromból. Nem egy volt benne, sőt…
Lucina nyűgösen, szinte már vádlón nézett a bokorra. Volt egy olyan érzésem, hogy nem gondolta át eléggé ennek a lelőhelynek a pozitív és negatív oldalait. Csak meglátta, megörült neki és szólt nekem, most pedig morcos volt, amiért az egész azzal ért véget, hogy én megsérültem. Ugyanakkor el kellett ismernem, igenis úgy éreztem, érezzen csak lelkiismeret-furdalást. Így is túl pimasz volt néha, vagy éppen fellegző a képességeivel. Nem ártott nekik, ha egyszer-egyszer helyre volt rakva.
- Mindenesetre legalább ezzel is megvagyunk… bár lehetett volna jobb is.
- Mi lesz a következő? királyfű?
- Igen - biccentettem. –Elvileg egyszerűbb lesz megtalálni, mint a lélekgyökeret. Emlékszel, hogy néz ki és milyen az illata?
- Még jó bízd csak rám - felelte, majd meg is indult előre.

//szedtem 16 db lélekgyökeret és 2 db angyalfüvet//

2019.06 4/5 gyűjtés

Ahogy délutánba fordult az idő, egyre melegebb és melegebb lett. Fáradtan legyeztem magam az egyik könyvvel, amit a táskámból kotortam ki, miközben kifelé haladtunk az erdőből. Új helyet kellett keresnünk a királyfű szedéséhez, ami kicsit problémásabb lett, mint vártam volna. Az előző lelőhelyen igazából bőven volt még a csepp alakú, zöld levélkés növényből, de rosszul éreztem volna magam, ha egy helyről aratom le az egészet. A Királyfű egyébként is nagyon elterjedt volt, nem egy ritkaság, mint például a főnixrózsa. Ahhoz szinte folyamatosan arra a területre jártam vissza, amit még nem olyan régen találtunk.
- Érzem az illatát - jegyezte meg Lucina, ahogy a fülét hegyezve megtorpant, s vett pár mély levegőt. – Ez királyfű lesz, valahol… erre.
Jobbra fordult, majd kocogásban, ütemesen lépdelve indult ismét előre, orrát a földre szegezve. Igyekeztem tartani vele a tempót, bár sokkal rutinosabban és gyorsabban tudott átkelni a kidőlt fákon, törzseken és egyéb útakadályokon, mint én. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán alakot kéne váltanom, de mielőtt döntésre jutottam volna, ki is értünk egy kisebb erdei tisztásra. Lucina büszkén húzta mi magát, ahogy megtorpant a halomnyi királyfű előtt.
- Látod? Hasznos vagyok! Nélkülem még órákig keresgethetted volna.
- Persze, persze. Nagyszerű vagy.
Hangom ugyan semlegesen csengett, ami láthatóan nem tetszett neki, de jól tudta, hogy tényleg hálás vagyok. Bármennyire is hisztis tudott lenni, rengeteget segített, hogy elkísért ezekre a gyűjtögetésekre. Már szinte az összes növény illatát megtanulta megkülönböztetni, amiket használni szoktam, és pillanatok alatt ki tudta szagolni őket.
Eleresztettem egy félmosolyt, ahogy letérdeltem a földre, hogy nekiálljak learatni a friss termést. Ezzel pedig le is tudtam mindent, ami az erdős területekről kellett. Már csak a Főnixrózsa maradt.

// szedtem 50 db királyfüvet //

2019.06 5/5 gyűjtés

Lemenőben volt a nap, mire elértük a sziklaszirtet, ahol legutóbb találtam néhány főnixrózsát. Vigyáztam, nehogy az egészet learassam, most pedig még jobban örültem neki, hogy így tettem. Elég sok hegység volt a közelben, ahol fellelhettem volna ezt a növényt, tény; de nem szerettem túl sokat kajtatni a gyűjtések során. Persze azzal is tisztában voltam, hogy ha most leszedem a maradékot, akkor legközelebb új helyet kell keresnem, mert jó időbe fog telni, mire ez visszanő.
- Látsz rendesen? – kérdezte Lucina, ahogy magamra idéztem hófehér angyalszárnyaimat.
- Persze. A naplemente fénye bőven elég erős ahhoz, hogy összeszedjem a főnixrózsákat.
Lucina lent maradt, és csak némileg idegesen figyelte, ahogy felrepültem az említett növényekhez. Akárcsak korábban, a tűzvörös szirmú, gyönyörű növények most is szinte rikítottak a szürke partoldalon. Bármennyire is hozzászoktam már a bergamot, a királyfű és a lélekgyökér gyűjtése nyújtotta időnkénti macerához, a főnixrózsa egy teljesen más kategória volt. Nagyon kellett vigyáznom, hogy véletlenül se égesse meg a kezem. Jégmágia vagy bármi fagyasztásra, hűtésre alkalmas mágia hiányában én csak a kézügyességemre, és a jéghideg késem pengéjére tudtam hagyatkozni. Felszisszentem, ahogy egy pillanatra sikerült rosszul megérintenem a növényt, és így felforrósította az ujjam.
- Kell segítség? Én jól bírom a meleget – szólt fel kis társam, én azonban csak megráztam a fejem.
- Semmi gond, rendben leszek. Ez legyen a legnagyobb problémánk.
Beletelt pár, a kelleténél hosszabbnak tűnő percbe, mire sikerült leszednem az összes főnixrózsát. Már éppen indultam volna lefelé, vissza Lucinához, amikor észrevettem a kicsit odébb felcsillanó, lefelé konyuló virágokat.
- Találtál még valamit? – kérdezte a Sulekk, mire bólintottam egyet.
- Pár harangszirom. Nem sok, de még jó lehet valamire.
Azzal átreppentem a kicsi növényekhez, s egy laza mozdulattal leszedve a táskámba ejtettem őket. Ismét egy sikeres gyűjtést tudhattam magam mögött.

//szedtem 12 db főnixrózsát és 2 harangszirmot//

Hmm. Mocsár-erdő-hegyek. Kísértetiesen emlékeztet ez a bejárt útvonal valakire. Mintha már olvastam volna valahol....
Szegény Lucina közepesen volt hasznos a növénygyűjtés során, de a szavak száma és a helyszínek leírása is megfelelt mindennek, szóval Aria 10*50 = 500 VE-vel gazdagodik.