James Walsh

Név: James Walsh
Nem: férfi
Életkor: 28
Mágia: Idő mágia
Klán: Titan Nose
Kinézet: Magassága 197 cm, vékonyka pasas, szőke, rendezetlen haj, távolba meredő szürkéskék szem. Általában zakót, selyeminget, és nyakkendőt visel, öltöny nadrággal, és minőségi, bőr lakkcipővel.
Jellem: Keveset beszél, de közvetlen ember, ő inkább a hallgatóság szerepét szereti betölteni. Segítőkész, szorgalmas, és okos, bár rendkívül ügyetlen.
Felszerelés: A zakó belső zsebében tollakat, és ceruzákat tárol.



Gazdag kereskedő családban születtem, Magnólia gyönyörű városában. Apám rendkívül sok pénzt fordított taníttatásomra, politikust akart belőlem faragni. Engem nem nagyon érdekelt a dolog, jobb szerettem volna könyvtáros, vagy ehhez hasonló nyugdíjas állást betölteni. Természetesen mágiát is kénytelen voltam elsajátítani, mert szüleim szerették volna, ha a kicsi fiuk több lábon állna. Így nem csak eszes, de tanult kölyök is voltam, mivel megadatott minden amire csak vágytam, de azért sokszor cseréltem volna szegényebb gyerekekkel. Nekem megvolt mindenem, de mégis elérhetetlen közelségben volt az, ami kimaradt, hiányzott az életemből. Nem mehettem ki játszani a korombeli gyerekekkel, mert anyám szerint nem voltunk egy szinten életkörülmények szempontjából, ebből kifolyólag nem volt egy játszó pajtásom sem. Az állandó tanulás lefoglalta minden időmet, hiszen egyik magán tanárt váltotta egy másik, minden időmet lekötve. Szorgalmas, eszes gyermeknek tartottak, bár kézügyességem egyenlő volt a nullával. Amit el lehet törni, én azt el is töröm általában. Az időmágia volt az egyetlen dolog, amiben tehetségem kamatoztatni tudtam, ennek ellenére, még sem engedték, hogy belépjek egy céhbe, vagy netán olyan alantas munkákat végezzek, mint a mágusok. Rengeteg időt töltöttem el képességeim fejlesztésével, hiszen kalandvágyó gyerkőc voltam, de mindez csak álmodozásban merült ki. Mindig azt tettem, amit elvártak tőlem, egészen a 18. születésnapomig, amikor is oda álltam atyám elé, és közöltem vele határozottan, hogy nem leszek politikus, én kalandra vágyom. Természetesen nem törődött bele, hatalmas családi vitába torkollott, aminek a vége az lett, hogy kitagadott, elüldözött otthonról. Az elkövetkező két évem nehezen telt, mivel csak alkalmi munkákból tudtam fenntartani magam, hála jó akaró atyámnak, aki elintézte, hogy sehova ne vegyenek fel a városban. Jobb híján hajléktalan életmódot voltam kénytelen folytatni, egészen addig, amíg egy jobb élet reményében el nem utaztam az első vonattal Shirotsuméba. Sajnos ott sem találtam normális munkát, mivel egy koszos csövest senki nem akart alkalmazni könyvelői, illetve irodai munkakörben. Kemény hónapok következtek, a tél beálltával teljesen kilátástalan helyzetbe kerültem. Nem könnyű az utcán élni, az emberek mindennapos megvetését hallgatni, vagy az undort az arcukon nézni, ahogy végigmérnek, és messziről elkerülnek. Munka, hajlék nélkül egyértelművé vált, hogy kicsi az esélyem a túlélésre, de nem tehettem semmit, mivel otthonom már nem volt. A sötét sikátorokban tanyáztam éhesen, fázva, a halált várva.

Sötét volt, a hó csak úgy hullott, összehúzva feküdtem a falnak húzódva, várva keserves életem végét. Már teljesen elszállt belőlem az erő, öt napja nem jutottam ételhez, s meleg ruhák híján teljesen átfagytam, a meglévő göncök pedig már rég át voltak ázva. A láz, az állandó köhögés már napok óta kínzott, de már gondolatban feladtam, tudtam, hogy nincs tovább. Ha lett volna elég bátorságom, már öngyilkossághoz folyamodtam volna, de nekem csak a lassú, fájdalmas halál jutott osztályrészül. Ilyenkor átértékeli az egész életét az ember, de nem akarok most filozófiai mélységekbe menni, ezért ezt majd egy másik történetben mesélem el. Agyam tompult, látásom elhomályosodott, testem már nem mozdult. Utolsó dolog amire emlékszem, két szörme csizma, aztán sötétség, és semmi...

..Fogalmam sincs mi történt utána, de mikor legközelebb magamhoz tértem, egy befűtött szobában, kényelmes ágyban ébredtem. Lassan nyitottam ki szemeimet, s néztem körbe a helységben. Szép, lakályos kis szoba volt, elég barátságos környezet fogadott. Kérdések hada zúgott a fejemben, mint például hol vagyok, hogy kerültem ide, élek-e még, vagy csak álmodok. Felültem, hátam az ágy támlájának döntöttem, de ekkor elkapott egy erőteljes köhögés roham. Miután kikrehácsoltam magam, számhoz tartott kezemet vér borította. Rémülten néztem, aztán gyorsan kiugrottam az ágyból, ami hatalmas hibának minősült, hiszen hamar összerogytam. Testem még gyenge volt, ahhoz sem volt erőm, hogy megálljak a saját lábamon. Megpróbáltam visszamászni az ágyba, ekkor ajtónyikorgásra lettem figyelmes. Egy magasabb, jó kiállású, idősebb ember lépett be a szobába, életkorát hála mágiámnak pontosan meg tudtam mondani, de ezt nem hozom nyilvánosságra, mivel mint később megtudtam, nem szereti, ha szóba hozzák a korát. Aggódó tekintettel figyelte kapálódzásomat az ágy szélénél, aztán hamar segítségemre sietett, majd betakart.
- Maradj az ágyban, még nem épültél fel annyira, hogy elhagyhasd az ágyat. – mondta immár szigorúan – Chronaios vagyok, a Titan Nose céh mestere, én voltam az aki elhozott ide, és gondoskodott ellátásodról.
Csak bambán néztem, egyetlen halk köszönöm jött csak ki a számból.
- Ne aggódj, egy nővér fog figyelni rád, amíg fel nem épülsz.
- Kö-köszönöm... d-de miért ilyen segítőkész? – kérdeztem tőle félénken.
- Nem hagyhattalak ott a hideg földön elpatkolni – tört ki nevetésben.
- De nem is ismer, azt sem tudja milyen ember vagyok. – közöltem vele tárgyilagosan.
- Há-há-há – hahotázott az öreg- akkor mutatkozz be, hogy megismerhesselek.
- James Walsh vagyok, könyvelő és az időmágiához is konyítok – mondtam immár magabiztosabban.
- Könyvelő? Hmm... mit szólnál, ha alkalmaználak, ilyesféle munkakörben? Nem jönne rosszul egy segéd a papírmunkák terén, csatlakozz a céhünkhöz. Tisztességes embernek látszol, ezért adok neked egy esélyt, ha felgyógyultál.
Hálás voltam ennek az embernek, mivel rendkívül kedves volt velem, így hamar bebizonyítottam neki, hogy rászolgáltam a bizalmára. A Titan Nose klán tagjaként találtam egy helyet, ahol boldogan élhetek, sok ú barátot szerezve, illetve új bajtársakat megismerve. Én lettem a mindenes a céhnél, egyszerre töltöm be a könyvtárosi állást, a könyvelőit, a legtöbb papírmunka mindig nekem jut, illetve én pecsételem rá az újonnan érkezettekre a klán szimbólumát. Nagyjából ennyi lenne a történetem. /kiegészítés: Mióta Mei a klánba tartozik, a pecsételéses feladatok ráhárultak/