Yuuri Tsunayoshi

16 évvel ezelőtt születtem, bár azt, hogy hol, nem tudom. Első emlékem 4 éves koromból származik. Emlékszem, abban az időben minden napomat nagyapámnál töltöttem, mivel akkoriban még hivatásos mágusként dolgozott az apám, anyám pedig még a szülésbe belehalt. Ő (nagyapám) mesélt arról, hogy milyen a nagy mágusok élete. Mindig is arról álmodoztam, hogy én is egy leszek közülük, és hogy én leszek a legnagyobb. Tehát mikor apám végérvényesen visszavonult – ekkor 7 éves voltam – rábeszéltem, hogy tanítson. A családunkban hagyomány a fém mágia használata, és mivel apám S szintű volt, így bíztam benne, hogy a legjobbtól tanulom a legjobbat. Kezdetben nagyon nehezek voltak az edzések. Apám mottója az volt, hogy kellő erőnlét nélkül nincs hosszú távú varázslás, így időm nagy részét futással töltöttem, vagy apróbb súlyokat tartottam órákig, így a koncentrációmat is növelve. Igaz, ettől nem erősödtem meg, de a fájdalom elviseléséhez hozzászoktam.

12 éves voltam, és még nem tanultam igazi mágiát, mikor életem első harcába keveredtem. A barátaimmal játszottam, mikor pár huligán ránk támadt. Nekem sikerült elmenekülnöm, és egyből az apámhoz szaladtam. De mikor megkértem, hogy mentse meg őket, nemmel válaszolt. Iszonyat dühös lettem. Hogy lehet egy ember, aki ennyire erős, és egy legyintéssel elintézhetné azokat a bunkókat.
- Miért nem?! –ordítottam rá.
- Ne emeld fel a hangodat velem. – válaszolt hűvösen. – Amúgy sem az én dolgom. Felőlem akár meg is halhatnak.
- Ho… Hogy mondtad? – kérdeztem elcsukló hangon. – azt… azt hittem egy hős vagy.
- Csak pénzért hősködöm. – zárta le mondandóját.
- Nem… nekem ilyen ember nem lehet az apám… NEEEM! – kiáltottam rá, és éreztem, hogy öklöm önkéntelenül is felé lendül.
- Kezet emelsz apádra? – kérdezte, miközben ütésem felé tartott. – Ezt megbánod.
Ebben a pillanatban megéreztem az öklét az arcomban. Az ütés olyan erős volt, hogy eltörte az orromat.
- Ennyi volt. Ki vagy tiltva innen. Többet ne is lássalak.
- Nem baj! – válaszoltam könnyeimmel küszködve. – Majd visszatérek, még nálad is erősebben, és bosszút állok ezért. Készülj fel!
Ezután elmentem az egyetlen helyre, ahol befogadtak volna, nagyapámhoz. Elmondtam neki a történetet, és megígérte, hogy majd ő kiképez. Sajnos a kiképzésem félbe szakadt, miután 14 éves koromban, egy szívroham hatására korházba került, ahol kiderült, hogy már csak pár órája van hátra. Ekkor elmondott egy titkot arról, hogy ő hol tanulta a mágiát. Elmondta a mesterének a címét, és adott egy nyakláncot, amit a mestere a tanítványainak ajándékozott. Elindultam hát, és néhány nap gyaloglás után elértem a férfihez. Miután ő is meghallgatta az eseményeket, és látta az elszántságomat, beleegyezett a tanításomba. Az edzések kicsit kemények voltak, de meglett a hatásuk, hiszen közel tökéletesen elsajátítottam a fém mágia alapjait.

Egy nap, mikor edzés után a közeli városba mentem, megakadt a szemem két férfin, akik éppen egy nőt próbáltak bántalmazni. Használtam a mágiámat, és kiütöttem az egyiket, de a társa egy késsel kis híján leszúrt, mikor egy villám belecsapott. Ekkor egy férfi jelent meg, aki elmondta, hogy a megtámadott lány a barátnője, és megköszönte, hogy megmentettem. Megkérdeztem, hogy hol lett ilyen erős, amire azt válaszolta, hogy egy klánnál. Mesélt a klánokról, és őszintén szólva tetszett, amit hallottam. Elhatároztam, hogy amint befejezem az edzéseket, csatlakozok egyhez. Egy év múlva végeztem is, és a legközelebbi klán felé vettem az irányt.