Atsui vs. Firmus: Anyagháború

- Végre egy kicsit itthon. Csend és nyugalom. – mondtam magamnak hangosan, miután megreggeliztem és elterültem kényelmes pamlagomon. Forró teámat letettem a kis asztalkára hűlni, és egy könyvet vettem kezembe. ~ Hmm…nem is emlékszem mikor olvastam utoljára. ~ állapítottam meg a szomorú tényt, majd lelkesen felnyitottam a borítót, és belekezdtem az első sorba.
- Reggelt Atsu! – kiabálta a bejárati ajtón berontva Firmus, én pedig a rémülettől felpattantam, de elvesztettem egyensúlyomat, és beestem az asztal és a kanapé közé. A könyv alám gyűrődött, a forró tea pedig lassan csurogni kezdett frissen mosott hajkoronámra.
- Ezért még számolunk Firmus! Nem tudsz kopogni? – kiabáltam, miközben ügyet sem vetve válaszára feltápászkodtam, a könyvet az ágyra dobtam, és fénysebességgel egy rongyért nyúltam, hogy felitassam vele a kiömlött cukros folyadékot.
- Bocs. – mondta vigyorra húzódó szájjal, aztán ki is tört belőle a nevetés.
- Persze…nagyon vicces, nevess csak.. – mérgelődtem, miközben sikerült megállítanom a teafolyó továbbterjedését. – Tulajdonképpen minek jöttél ide? – kérdeztem, mire ő fulladozva abbahagyta a röhögést, és elmondta, hogy Bob mester hívat minket. ~ Remélem nem az egyre gyakrabban lerongyolódó ruháinkról akar beszélni.. ~ aggodalmaskodtam magamban, aztán jobbnak láttam, ha nem váratjuk meg a mestert, ezért gyorsan puccba vágtam magam, és átsétáltunk a klánházba.

Rögtön a pult felé vettük az irányt, de mikor odaértünk meglepve tapasztaltuk, hogy csak Liz sürög-forog az italos polcok kavalkádjában. Firmus meg is kérdezte kedvenc pincérnőjét, hogy merre találjuk a mestert.
- A mester fent van az irodájában. Azt mondta, amint megérkeztek küldjelek titeket fel hozzá. Valami nagyon fontos és sürgős dologról szeretne veletek beszélni. Mit csináltatok? – kérdezte Liz csukott szemmel, a szokásos mosollyal arcán. Értetlenül ráztuk fejünket, majd felkaptattunk az emeletre, és bekopogtunk az iroda ajtaján.
- Gyertek csak madárkáim! – szólt ki a mester csilingelő hangján, Firmus pedig kinyitotta az ajtót, és becsörtetett. Követtem, bezártam az ajtót, és a tárgyra tértem.
- Miért hívatott minket mester?
- Nos mint tudjátok a jövő héten rendezik az éves Weri Sachi találkozót, amin a mágusdivat összes jeles képviselője részt vesz. Jómagam már évek óta tiszteletbeli vendég vagyok. Khm.. – köhintett egyet, mi pedig bólogattunk, de fogalmam sem volt miről van szó, s úgy láttam Firmus is hasonlóan képben van. – Minden évben elviszek magammal két kísérőt, és arra gondoltam idén tiétek lesz ez a megtisztelő feladat. – felénk fordult vigyorogva, mi pedig határtalan boldogságot szimulálva hálásan megköszöntük a szinte álomba illő felkérést.
- Ilyen különleges eseményhez különleges ruhák dukálnak, amit a klán kivételesen kifizet nektek. Rega már vár titeket, siessetek, mert már nincs sok időnk. – meghajoltunk, és lementünk Rega műhelyébe.
- Na végre itt vagytok. – morogta, majd folytatta anélkül, hogy ránk nézett volna. – A ruháitokhoz különleges anyagra lesz szükségem. Egy nagyon ritka, igen drága selyemről van szó, ami csak a Szolid Szaténban kapható. Felírtam, hogy mennyi kell belőle, mert gondolom úgysem tudnátok megjegyezni. – egy kis cetlit nyom a kezembe. – Még mindig itt vagytok? Nem mondta a mester, hogy sürgős? – bólogatunk. – Hát akkor tünés! – ripakodott ránk a szokásos morcos stílusában, mi pedig azonnal szedtük a lábunkat.

A boltba érve a pulthoz sétáltunk, én pedig az eladóhölgy kezébe nyomtam a papírt.
- Áááá… csak nem Rega Geier küldte magukat? – bólintunk. – Édes ember, ugye? – összenéztünk Firmus-szal egy igen sokat mondó pillantás erejéig, majd klántársam megnyugtatta a hölgyet, hogy valóban az, mire ő mosolyogva eltűnt a pult mögötti paravánok között. Kisvártatva újra felbukkant egy köteg gyönyörű, kék-fekete selyemanyaggal a kezében, letette elénk a pultra, s szomorúan ránk emelte tekintetét.
- Sajnos csak ennyi van raktáron, és ez csak egy ruhára elég. – közölte a lesújtó hírt.
- Na és nem tudnak rendelni? – kérdeztem reménykedve.
- Már rendeltünk, de csak a jövő héten fog ideérni a szállítmány. Esetleg tudok ajánlani kicsit alacsonyabb minőségű, de hasonlóan szép selymet is, vagy…
- Nem! – vágott közbe indulatosan Firmus. – Ez egy különleges alkalom, a mester azt akarja, hogy a mi ruháink legyenek a legelegánsabbak. – hevesen bólogatok.
- Akkor sincs több belőle. – közölte most már sértődötten az eladó.
- Nos akkor nincs mit tenni Atsui. Ez az enyém, te meg válassz magadnak valami mást. – vigyorgott rám, és felkapta az anyagot a pultról.
- Mi? Válassz magadnak te mást. – kirántottam kezéből a kincset, mire a hölgy aggodalmas pillantást vetett a máris gyűrődésnek indult selyemre. – A lányoknak fontosabb a megjelenésük. Nekem kell a szebb ruha. – közöltem nagy meggyőződéssel.
- A lányok egyébként is előnyösebb helyzetben vannak. Nekem nagyobb szükségem van a szebb ruhára. – mondta, és megpróbálta kitépni kezemből, de nem engedtem. – Add ide!
- Nem adom!! – civakodni kezdtünk, én szorítottam az anyagot, Firmus pedig próbálta tépni ahol érte, aztán látta, hogy esélytelen, ezért két kezével meglökött a vállaimnál, én pedig egyensúlyomat vesztve rögtön dobtam egy hátast. Sajnos meglepetésemben elengedtem a selymet, Firmus pedig kidülledt szemekkel elkapta, magához szorította, mint egy ölelőspárnát, és szaladni kezdett a kijárat felé. ~ Azt már nem! ~ gondoltam, s felé nyújtottam karomat.
- Sand magic! – harsogtam, mire oldalról egy termetes homokgolyó telibe kapta az iszkoló Firmust. Az anyag kirepült kezéből, ő pedig nagy robajjal beborult pár állványba, amiket telepakoltak vállfákon lógó, díszes ruházatokkal.
- Háháá! – diadalmasan felugrottam és megiramodtam a földön heverő selyem felé.

- Szépjóreggelt Liz! Egy hargeoni vöröset kérnék! – telepedtem le reggel a még üres bárpult elé.
- Nincs még korán az italozáshoz, kedves Firmus? – kérdezett vissza a lány ártatlan mosollyal, bár sejtettem mire megy ki a játék.
Az utóbbi időben nagyon rákaptam erre az isteni italra, s bár nem mutattam függés jeleit, Liz mégis aggódott lelki üdvömért.
- Nincs semmi gond Liz, csak egy kis reggeli étvágygerjesztő. Tegnap nagyon megdolgoztak a lányok a masszázsban, aztán kell valami, ami friss erőt ad a feltámadt izmaimba. – vigyorogtam rá, majd számhoz emeltem a kitöltött italt.
- Tudod, ennél jobb már csak az lenne… - kezdtem volna bele mondandómba, de belibbent Bob Mester, s egy intéssel belémfojtotta a szót.
- Cukipofi! Sürgősen kerítsd elő Atsui Orestes-t, majd sipirc vissza hozzám! – és egy újabb intéssel el is bocsájtott.
- Azonnal Mester! – tisztelegtem, majd kiérezve hangjából a sürgetést, a nyakamba kaptam a lábaimat.

Felszáguldottam a díszes lépcsőn, majd meg sem álltam Atsui szobájáig. Mivel a Mester kérése nem tűrt halasztást, ezért minden udvariasságot félretéve berúgtam az ajtót, és a keletkezett résen beszáguldottam, mint egy megvadult motorosbanda.
- Reggelt Atsu! – köszöntöttem és meglepve láttam, hogy a földön fetreng két bútor között, a haját pedig valami gőzölgő folyadékban áztatja.
- Furcsa egy lány. – gondoltam, majd egy vállrendítéssel elintéztem a dolgot.
- Ezért még számolunk Firmus! Nem tudsz kopogni? – kelt fel, majd elkezdett felmosni.
- Nem értem rá kopogni, mert fontos küldetésben járok! – húztam ki magamat, majd eszembe jutott a megfelelő szó. – Bocs!
Sajnos a nevetés önkéntelenül előrobbant belőlem, mire Atsu csak mormogott, majd fojtatta a felmosás ősi művészetét.
- Tulajdonképpen minek jöttél ide?
- Bob Mester azonnal hívat! Engem küldött, hogy kísérjelek hozzá, amilyen gyorsan csak lehet. – váltottam komolyra, majd diszkréten hátat fordítottam, amíg a hölgy rendbeszedte magát.

Immár teljes harci díszben levágtattunk a lépcsőn és meg sem álltunk a bárpultig, ahol meglepetésemre csak Liz-t találtuk.
- Liz kedves! Merre van a Mester? – kérdeztem nyájasan.
- A mester fent van az irodájában. Azt mondta, amint megérkeztek küldjelek titeket fel hozzá. Valami nagyon fontos és sürgős dologról szeretne veletek beszélni. Mit csináltatok? – mosolygott Lizesen.
Csak a fejünket ráztuk, aztán már indultunk is vissza a lépcső felé. A reggeli bor már csak távoli emléknek tűnt, annyit rohangáltunk. Az utolsó lépcsőfokoknál már kezdte fújtatni, mint egy dühöngő bika. Ezért nem is értettem mit totojázik annyit Atsu, mikor az ajtóhoz lépve bekopogott. Amint megjött a bebocsátó válasz rögtön bevetettem magamat és megcéloztam a legközelebbi kényelmes karosszéket.
- Miért hívatott minket mester? – kérdezte Atsu, még mindig a hátam mögött.
- Nos mint tudjátok a jövő héten rendezik az éves Weri Sachi találkozót, amin a mágusdivat összes jeles képviselője részt vesz. Jómagam már évek óta tiszteletbeli vendég vagyok. Khm..- köhintett egyet, én pedig bólintottam, holott azt sem tudtam miről beszél. - Minden évben elviszek magammal két kísérőt, és arra gondoltam idén tiétek lesz ez a megtisztelő feladat.
- Köszönöm Mester, hogy megtisztel a bizalmával! – hajtottam meg fejemet ültömben.
- Ilyen különleges eseményhez különleges ruhák dukálnak, amit a klán kivételesen kifizet nektek. Rega már vár titeket, siessetek, mert már nincs sok időnk. – bocsátott el minket, mi pedig megköszöntük még egyszer a lehetőséget, majd elindultunk Rega-hoz.

Persze Rega műhely szigorúan az alagsorban volt, ahova további fantasztikus lépcsők vezettek. A végén kezdtem úgy érezni, mintha nem lennék kondiban.
- Na, végre itt vagytok. – morogta, mikor beléptünk az ajtón – A ruháitokhoz különleges anyagra lesz szükségem. Egy nagyon ritka, igen drága selyemről van szó, ami csak a Szolid Szaténban kapható. Felírtam, hogy mennyi kell belőle, mert gondolom, úgysem tudnátok megjegyezni. – ezzel papírdarabot nyomott Atsu kezébe. – Még mindig itt vagytok? Nem mondta a Mester, hogy sürgős? – bólogatunk. – Hát akkor tünés! – ripakodott ránk, mi meg nem kérdeztünk, elrohantunk.

A bolt nem volt messze, így míg magamban sikerült mindennek elmondanom Regát, addigra már oda is értünk. Csinos kis kétszintes házikóban helyezkedett el a főutcán. Mikor beléptünk vidáman csilingelt a csengő, majd rögtön egy szemüveges úriember köszöntött minket. Kérdésemre, hogy hol találjuk a kívánt anyagot, felirányított minket az emeletre. Odafönt pedig egy mosolygós hölgy várt minket, akinek Atsu rögtön a kezébe nyomta a papírost.
- Áááá… csak nem Rega Geier küldte magukat? Édes ember, ugye? – mondta, miközben dekódolta Rega macskakaparását.
- Olyan édes, hogy legszívesebben néha belevarrnám egy cukroszsákba. – mosolyogtam a hölgyre, aki kedélyesen bólintott, majd eltűnt az egyik paraván mögött.
Nemsokára előkerült egy guriga kékes-fekete selyemmel, ami még az laikus szememnek is szép volt.
- Sajnos csak ennyi van raktáron, és ez csak egy ruhára elég.
- Na és nem tudnak rendelni? – érdeklődött Atsu.
- Már rendeltünk, de csak a jövő héten fog ideérni a szállítmány. Esetleg tudok ajánlani kicsit alacsonyabb minőségű, de hasonlóan szép selymet is, vagy…
- Nem! – vágtam közbe indulatosan. – Ez egy különleges alkalom, a mester azt akarja, hogy a mi ruháink legyenek a legelegánsabbak.
- Akkor sincs több belőle.
- Nos, akkor nincs mit tenni Atsui. Ez az enyém, te meg válassz magadnak valami mást. – kaptam fel a pultról az anyagot, majd gondoltam fütyürészve kisétálok.
- Mi? Válassz magadnak te mást. – kapta ki a kezemből. - A lányoknak fontosabb a megjelenésük. Nekem kell a szebb ruha. – okoskodott.
-Napersze! – gondoltam. - Egy ilyen divatbemutatón jó eséllyel nem csak a Mester féle vén perverzek lesznek jelen, hanem dekoratív hölgyek is és nekem meg kell ragadni minden esélyt. – zártam le a gondolatot.
- A lányok egyébként is előnyösebb helyzetben vannak. Nekem nagyobb szükségem van a szebb ruhára. – mutattam rá a kézenfekvő tényre. - Add ide!
- Nem adom!!
Hát én ilyen akaratos lánnyal még nem találkoztam, de mivel támogatom a feminizmust, ezért egyenrangú partnerként kezeltem. Finoman megtaszítottam, mire ledőlt pihenni a vörös szőnyegre, ami a padlót borította. Az elejtett anyagot birtokba vettem, majd elindultam a lépcső felé. Már csak pár lépés volt, mikor megütötte a fülemet: - Sand magic!

A következő pillanatban valami tömör vacak beleborított az állványokra helyezett ruhák köze.
- Affene! – káromkodtam el magamat a ruhák tengerében.
Igyekeztem lekapni a fejemre szorult piros kabátot, nomeg az orrlukamba állt vállfát. Fáradozásom sikerrel járt, így látásomat visszanyerve, rögtön észrevettem a zsákmány felé iramodó Atsu-t.
- Mi a fenét csinálnak a boltommal! – sikítozott az eladóhölgy.
Valahogy nem izgatott miért sír, az viszont annál jobban, hogy móresre tanítsam ezt a konok lányt. Az elején csak kicsit húzni akartam az agyát, de ha ilyen komolyan gondolja, akkor meglátja, hogy én milyen komoly tudok lenni.
-Blinding Flash! – kiáltottam el magamat, majd elengedtem a kezemben összegyűjtött fényt, ezzel próbálva lelassítani a lányt.

A támadás majdnem sikeres volt. Az eladó a szemeit eltakarva lefejelte a pultot, így végül ő csendben maradt. Atsu viszont egy kisebb homokpajzsot húzott az arca elé, így elkerülte a szemét a vakító villanás. A homokpajzs mögül előbújva rám nyújtotta a nyelvét, majd vigyorogva rohant tovább.
- Nevess csak. – gondoltam, majd a koncentrált széllökést küldtem az arca előtti homokpajzsba.
Mivel már a selyemre koncentrált, ezért a szél könnyedén a szemébe fújta, az eddig védelemre használ homokot. Önkéntelenül is szeméhez kapott, majd nekirohant egy szmokingba öltözött próbababába.
- Ez az! – kiáltottam föl, majd elindultam az anyag felé.
Indultam volna, de a lábamra tekeredett ruhák és vállfák nem engedtek el. Majdnem felborultam, mire sikerült lerázni a lábamról a hívatlan vendégeket. Ez a rövid idő viszont pont elég volt, hogy Atsu is fölkeljen.

Tudtam, hogy Firm nem hagyja annyiban, ezért a biztonság kedvéért egy vékony homokpajzsot formáltam kezem előtt, és arcomhoz tartottam. ~ Biztos megpróbál majd elvakítani, de azt lesheti. Hahaha… ~ okoskodtam magamban, miközben fél füllel hallottam az eladó sipákolását. Gondoltam a bolt épségét félti, és volt is miért, nagyon úgy festett, hogy itt hamarosan kő kövön nem marad.
-Blinding Flash! – ahogy sejtettem, vakító fény terítette be a helységet, még a pajzzsal együtt is jobbnak láttam egy pillanatra behunyni szemeimet, de a rohanásban ez szerencsére nem gátolt. Lejjebb engedtem a pajzsot tartó karomat, és gúnyosan kinyújtottam a nyelvem a még mindig a ruhák közt vergődő Firmus-ra, aztán vigyorogva futottam tovább a cél felé, amit már majdnem elértem, mikor hirtelen a pajzsot alkotó homokszemcsék zavarba ejtő gyorsasággal az arcomba csapódtak. Szemem, szám, sőt még az orrom is megtelt a finom porral, én pedig fájdalmamban azonnal a szememhez kaptam kezeimet, de megállni már nem volt időm, legalábbis saját erőből. Viszont előttem termett egy szmokingos ügynök baba, aki határozottan véget vetett diadalmas vesszőfutásomnak. Teljes erőből, vakon nekirohantam, a lendülettől még vagy két métert csúsztam a földön a babával a karjaim közt.
- Aaahhh.. – nyögtem, majd megszüntettem a varázslatot, a homok pedig eltűnt az arcomról. Láttam, hogy Firm vad rúgkapálás közepette lefejti magáról a kapaszkodó ruhákat, és újra elindul az anyag felé. ~ Nem érhet oda előbb!! ~ pánikoltam magamban, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, felkaptam a szmokingos babát, és azzal együtt megiramodtam én is az anyag felé.

Firmus már nyújtotta a karját, hogy futás közben felkapja a zsákmányt, erre én teljes erőmből felé vágtam az elegáns babát. Oldalba találtam, amitől elvesztette az egyensúlyát, de sajnos nem borult fel, viszont már ismét én voltam közelebb a célhoz. ~ Megvagy! ~ nyújtottam kezem, amikor egyszer csak elmosódott a kékes-fekete álomselyem. ~ Jéé….repülök.. ~ állapítottam meg magamban, hogy épp most teljesült egyik gyermekkori álmom. ~ Milyen csodálatos érzés.. Pont ilyennek képzeltem.. ~ ábrándozásomból, a hangos csattanás zökkentett ki, amivel földet értem egy kalapokkal teli ládában. Az egyik egészen tetszetős volt, más körülmények között fel is próbáltam volna, de most nem volt rá idő, az anyag ugyanis ismét Firmus kezében volt, aki maximális sebességre kapcsolva, szinte vágtatott vele a kijáratot jelentő lépcső felé. ~ Itt már nem elég egy kéz.. ~ gondolkodtam, majd kitártam karjaim, és hatalmas kupac homokot idéztem meg a levegőben. Minden erőmet összeszedtem, aztán elszabadítottam a felhalmozott elemet, ami óriási sebességgel vágódott Firmus elé. Szándékosan előrébb lőttem ki, hátha beleszalad, de nem számoltam az útjában álló tartóoszloppal. A homok nagy erővel csapódott bele az ott ácsorgó oszlopba, mire az előbb reccsent egy nagyot, aztán a homoktengerrel körülvéve kidőlt, és nem állt meg a földön. Nagy robajjal átszakította a padlót, s a földszinten landolt, a keletkezett lyukba egyenesen beleszaladó Firmus-szal karöltve. Kissé meglepett az eredmény, nem ez volt a szándékom, ezért gyorsan a földszint felé vettem az irányt. Lerohantam a lépcsőn, és a port félrelegyezve tekintetemmel Firmus-t kezdtem keresni.
- Jól vagy Firmus? - kérdeztem hangosan.

Majdnem egyszerre indultunk el az anyag felé, ami számomra kicsit hátrányos volt, mert még mindig egy sál volt rátekeredve a nyakamra, amin két vállfa lógott.
- Ez meg felkérte a bábut egy táncra? – hökkentem meg egy pillanatra, amikor végre eljutott az agyamba, hogy Atsu az öltönyös babával a hóna alatt rohan a célhoz.
Aztán a kujon baba végül engem akart felkérni, mert felém repülve egyenesen lefejelt, s öltönyének karjai lágyan körülöleltek. Egy pillanatra beugrott, hogy meg kéne nézni nem e zsebelt ki a disznó, de aztán csak észhez tértem. Ráadásul pont időben, mert kedves barátném, már nyúlt is a szajréért.
- Én a helyedben nem szállnék el magamtól! Sőt, inkább általam szállj el! – dörmögtem magamnak, majd gyorsan bedobtam szélmágiámat, és felrepítettem a lányt, akit teljesen ledöbbentett a repülés ténye.
Sajnos ezt a trükköt nem sokáig tudom fenntartani, ezért maradék erőmet kihasználva egy kalapkupac felé irányoztam, majd hagytam hadd dolgozzon a gravitáció. Vigyorogva búcsút intettem, majd az anyagot felkapva megcéloztam a lépcsőt. Fülemet valami morajlás csapta meg, de nem foglalkoztam vele, mert már csak pár méter volt a lépcső kínálta szabadság.
- Affene! Ez meg mi a szösz? – lepődtem meg, ahogy az imént még a tetőt tartó oszlop és homokbánya kíséretében az utamba került.

Első gondolatom az volt, hogy átugrom a törmeléket, de aztán egy kis szélrásegítéses módszerben egyeztem ki. Futtás közben már el is kezdtem magam alatt cirkuláltatni a levegőt, mikor az egész akadály tovatűnt egy hatalmas reccsenés következtében. A padló eltűnt és máris egész jó kilátásom nyílt a lent kialakított eladótérre. Nomeg persze az ijedten felfelé tekintő szemüveges fickóra.

Maga a látvány annyira magával ragadott, hogy eszembe sem jutott megállni, így egyenesen beleszaladtam a lyukba.
- Wind Magic mittomén! – kezdtem meg a zuhanást, de hirtelen nem jutott semmilyen ide vágó varázslat.

Szerencsére egy mentőmellényes tengerészbabára zuhantam, így a becsapódáskor ereje nem törte el semmimet. A sokk az viszont agyonütött. Nem tudom meddig feküdtem a hátamon a plafonon át látható másik plafont nézve, mire eljutott a külvilág a tudatomig.
- Jól vagy Firmus? – hallottam meg egy ismerős hangot.
- Neeem tudom, leeehet! – kiáltottam vissza a porfelhőbe, ahol a lányt sejtettem.
- Node Uram! Maguk mi az istennyilát csinálnak? Tönkreteszik a boltunkat! – futott mellém a szemüveges alak, majd kedvesen fölsegített.
- Köszönöm! Milyen boltról is van szó? – pislogtam értetlenül.
- Hát a ruházati boltomról, a Szolid Szatén-ról!
- Szatén, ruha, anyag, Atsui! – raktam össze a képkockákat és már tudtam mit kell tennem.
- Bocs öregem, de most mennem kell! – búcsúztam el a fickótól, majd egy kis szelet gerjesztve elfújtam a helységet betakaró porfelhőt.
Rögtön megláttam Atsu-t, amint a kezében a szajréval ácsorog az egyik szemmel láthatóan lefejezett próbababa előtt. Nem teketóriáztam, hanem rögtön felkaptam egy elszórtan heverő cipőkanalat és a lány felé iramodtam.

A hirtelen a földből kinőtt türkiz kristályoszlop csak egy pillanatig tudott lelassítani, mert bár futásomat kicsit fékeznem kellett, de jobb kezemben máris egy közepes méretű fénygömböt szorongattam, ami rohamosan nőtt. Már csak már lépés volt hátra a frontális karambolig, amikor szabadjára engedtem a koncentrált fényt, ami egyenesen a kristályba csapódott.
Lenyűgöző látvány volt, ahogy a cikázó fénynyalábok átjárták a kristály minden részét, majd terveim szerint az összesűrűsödő energia hatására szétrobbant az egész kristályfal.

A tervem működött, csak a kalibrálással voltak gondok. A kitörő erő olyat szólt, hogy meg engem is hátravetett, pedig nem kis sebességgel szaladtam és a pehelysúlyba sem tartozok. A földön csúszva érkeztem egy bála ruhába, a robbanás lökéshulláma pedig kivitte az összes ablakot, ami az utcára nézett. Kintről sikoltozás hallatszott, velem szemből pedig nyögés. A bumm Atsu-t is elrepítette, így most a szemközti fal tövében fetrengett egy próbafülke maradványaiban.
Az anyag pedig ott hevert kettőnk közt a senki földjén.

- Neeem tudom, leeehet! – kiáltotta Firmus valahonnan a porfelhőből, hangja azonban épp az ellenkezőjéről árulkodott, ezért aggodalmasan elindultam a nyögdécselés irányába. A padlót beborította a törmelék, és a porfelhő sem segítette előrehaladásomat, le is fejeltem egy fej nélküli babát. Megdörzsöltem homlokom, s jobbnak láttam nem tovább bukdácsolni, valószínű hasonló eredménye lett volna. A baba mellett ácsorogtam kezemben az anyaggal, mikor egy kellemes fuvallat eloszlatta a porfelhőt. Mélyet szippantottam a friss levegőből, aztán elégedetten oldalra fordítottam fejem.
- Ajjajj.. – sűrítettem egy szóba a problémát, ami nem volt más, mint a dühöngő bikaként felém száguldó Firmus egy cipőkanállal a kezében. ~ Ennek fele se tréfa! Valahogy meg kéne állítanom! ~ gondoltam kissé kétségbeesve, majd kezemet magam elé rántottam.
- Crystal Magic. – motyogásomra Firmus előtt jó két méterrel csillogó, türkiz színű kristályoszlop nőtt ki a padlóból. Sajnos nem helyeztem jól, ezért volt elég ideje lassítani, sőt kezében kis fénygömböt idézett meg, ami egy pillanat alatt dinnye méretűvé nőtte ki magát. ~ Mire készülhet? ~ éppen csak gondolataim végére értem, amikor szabadjára engedte a fényt, ami egyenesen a kristályoszlopomba csapódott. Türkiz színű szikrák lepték el a helységet, aztán egy hangos robbanás, a fény elvakított, karjaimat reflexszerűen emeltem arcom elé. Éreztem, hogy ismét repülök, testemet hihetetlen erővel tolta maga előtt a robbanás lökéshulláma, távolról hallottam, hogy az ablakokat is kivitte. A vékony fából készült próbafülkék reccsenését, lágyan hangszerelt nyekkenésem kísérte, ahogy földet értem, mintha csak egy koncerten lettem volna.
- Ahh.. – nyögtem hangosan a fadarabok közt fekve, majd megpróbáltam feltápászkodni. Éreztem minden porcikámat, de ébernek kellett maradnom, ki tudja Firmus mikor támad ismét. Szemeim végigpásztázták a boltot, s az egyik sarokban rá is akadtak ellenfelemre. Egy nagy kupac ruha tetején feküdt kissé kókadtan. ~ Mázlista..legalább ő puhára érkezett. Hol van az anyag? ~ gondoltam, mikor ő is észrevett. Egy pillanatig farkasszemet néztünk, aztán egyszerre rámeredtünk a kettőnk közt félúton heverő selyemre.

Kapálózva rugdostam le magamról a törött fadarabokat, úgy láttam Firmus hasonlóan küszködik a rátekeredett ruhákkal. ~ Ááá…de szúrós ez a vacak. ~ mérgelődtem magamban, ügyet sem vetve a kezembe álló szálkákra. ~ Kész! ~ kitéptem az utolsó, szöggel ruhámba kapaszkodó piszkafát is, felpattantam, s Firmusra néztem. Ő is éppen végzett a ruhák lefejtésével, s talpra szökkent, kiléptünk az anyag felé, s kezem ismét lendült.
- Sand Magic!
- Wind Magic! – harsogtuk egyszerre. ~ Homok a szél ellen. Ebből semmi jó nem sülhet ki. ~ gondoltam, és bevetődtem a fakupacok mögé, pont mielőtt mágiánk újabb hangos robbanással találkozott volna egymással. Levettem fejemről egy lécet, amit a lökéshullám sodort oda, feltérdeltem és teljes erőmből a szintén éppen kikukkantó Firmus felé dobtam. Hangosan nyögött, ahogy a fa megsimogatta homlokát. ~ Ez az! ~ vigyorogtam, de a mosoly hamar arcomra fagyott, amint egy fénysebességgel közeledő, mutatós kék cipő roppantott egyet orromon. Odakaptam sajgó testrészemhez kezemet, s jobbnak láttam visszahúzódni a fedezékbe.
- Mi történt? – nyögte mellettem egy másik, ruhás-deszkás kupac, majd megmozdult, és egy szemüveges férfi bukkant elő a romok alól.
- Jobban jár, ha ott marad, ahol van. – közöltem enyhe közönnyel hangomban, mire elkapta a karomat, és ráncigálni kezdett.
- Kik maguk? És mégis mit képzelnek? Azt hiszik, büntetlenül tönkretehetik a boltomat? – eszelősen kiabált, a szavakat még alig sikerült összeraknia, de karomat egyre nagyobb erőbedobással tépte. – Ezért még fizetni fognak! Hallja? Megfizetnek …. – folytatta volna, de a fejére próbáltam egy vékony falapot, aminek a közepén így egy egészen szabályos, kör alakú lyukat hoztam létre. ~ Bocs, de most kisebb gondom is nagyobb nálad ember. Ha felállok azonnal támad, én is ezt tenném. Futhatnék, de semmiképpen sem lennék elég gyors, biztos, hogy repülnék megint mielőtt elérném az anyagot. De nem maradhatunk itt örökké. Valahogy ki kell törnöm. ~ cikáztam fejemben a gondolatok, miközben fél szemmel végig azt figyeltem, hogy Firmus lép-e valamit.

- Hát nem mondom szerencse, hogy ez ruhabolt, és nem mondjuk egy téglagyár. – tapogattam végig magamat a ruhakupacon fetrengve.
A ruhakupac jól tompított, így testileg nem sérültem meg, viszont a zakómnak lőttek. Már magam előtt láttam Rega szigorú arcát, amint lecsesz az elvesztegetett ruhadarab miatt. Egy fél pillanatig meredten bámultam a foszlányokat, amik a jobb oldalából maradtak.
- Szép gönc volt. – nosztalgiáztam, majd újra a tettek mezejére léptem.
Ledobáltam azt a pár kabátkát, ami rajtam maradt a kupacból, majd utánuk dobtam a szerencsétlen zakót is. Szemmel láthatóan Atsui-t sem hatotta meg a próbafülkék barátságos közege, mert máris talpon termett és ijesztő szemekkel méregetett.
- Talán jobb, ha lehűtöm a lelkesedését. – gondoltam. – Wind Magic! – kiáltottam, majd a ráirányítottam a feldühödő léghullámot.
- Sand Magic!
- He?

A két mágia gyorsvonat módra száguldott egymásba, én pedig jobbnak láttam fedezékbe húzódni. A közelben lévő cipőspolc pont jónak ígérkezett, így már vetődtem is. Rendkívül mutatós fedezéket találtam, mert remek lábbelik akadtak a kezeim közé. Az egyik szemrevaló kék példányt rögtön ki is biztosítottam, hogy megmutathassam Atsu-nak. Kinézve az alkalmi pajzs mögül hozzávágtam a cipőt feltételezett helyéhez, majd két dolog szúrt szemet.
1. Homok a szélben. Ez jó is lett volna, de fel lett bővítve „és a szemben” funkcióval is, így nem nyerte el tetszésemet.
2. A LÉC. Mondhatni elegánsan simult koponyámra, és pedig ezt díjazandó káromkodtam hármat a vörös kategóriából. Nomeg elpilledtem egy rövidke időre.

Mire sikerült a fát megszabadítani homlokom varázslatos lankáiról, már csak egy koppanást hallottam. Olyan fa-fej kapcsolat lehetett, aminek hatására máris kevesebb panaszkodást lehetett hallani a csatatérré változott boltban. Tartva az esetleges további lécek felbukkanásától, óvatosan körülnéztem a szekrény mögül. A látvány eléggé ütős volt.
A próbafülkék romokban, s talán Atsu is mögöttük rejtőzött, egy ruhák és próbababák alkotta bizarr kupac elállta az ajtót, melytől nem messze feküdt a felborult pénztárospult. A szélrohamok letépték a lámpákat, igen azokat is, amik a plafonszakadás után is fennmaradtak, és itt-ott nagyobb homokbuckák éktelenkedtek. Minden kirakat kitörve, amiken csak néha-néha mert benézni egy-egy bátrabb járókelő a csatazajokat hallva. Mondhatni szép. A Mester biztos zabos lesz.
- Node ennek már a fele sem tréfa! Ez a lány belegázolt a becsületembe, ezért lakolnia kell! – erősítettem meg magamat, majd máris más szemmel kezdtem nézni a boltot, bocsánat csatateret.

A fedezékeink jelenleg mindkettőnket védtek, így egy frontális támadás eleve holt ötletnek minősült. Az egyetlen lehetőség, ha sikerül valahogy megkerülnöm, így a védtelen szárnyát kaphatom el Atsu-nak, ami eldöntheti ezt az anyagháborút. Gyorsan megnéztem a szóba jöhető fegyverzetet. Sajnos a folyamatos igénybevételtől, már éreztem, hogy kezdek kifogyni a varázserőből, ezért azt jobbnak láttam tartalékolni. Volt pár alig használt cipőm, nomeg egy ultimate cipőkanalam. De a legjobbnak a közelben heverő méterrúd tűnt. Bár már volt rajta egykét repedés, de rögtön megragadta fantáziámat a benne rejlő lehetőségek tárháza. Két tűsarkú cipőt az övembe tűztem, a cipőkanalat pedig a fogaim közé szorítva, kezeimmel pedig megmarkoltam a méterrúdat. Most hogy fegyvereim előálltak, már csak valami elterelés kellett, hogy tökéletes legyen a meglepetés. A kézenfekvő megoldás ott volt a lábam előtt. Fölkaptam ex zakómat, majd az egyik bikinis próbababára ráerőszakolva már kész is volt Firm 2.0 béta.

Szuszogtam párat és pár ruhadarab kíséretében kidobtam a bábut a fedezékből, majd teljes erőből futni kezdtem a balszárny felé, miközben fogaimat összeszorítva eldobtam pár fénylabdát. Szegény baba nem húzta sokáig, mert egy homokbomba szétvitte a testét, egy kristálydarab pedig levitte a fejét. Én szerencsére már egy lúdtalpbetét állvány mögött álltam, majd nagyokat lihegve kirobbantam és végre szemem elé tárult ellenfelem, aki a barikád mögül kikémlelve leste varázslatai hatását. Meglepődni is alig volt ideje, mikor már csaptam is a méterrúddal.

Két kezemmel egy lécet szorongattam arcmagasságban, és csak annyira emeltem fel fejem, hogy szemeim éppen csak kibukkanjanak a fedezéket jelentő barikád mögül. Tekintetem az anyag és Firmus búvóhelye között cikázott, és vártam, hogy ő lépjen előbb. Percek óta nem történt semmi, gyanítottam, hogy tervez valamit, Firm ugyanis nagy taktikus hírében áll. A nagy várakozás közepette hirtelen az imént kiütött szemüveges fickóra néztem, aki továbbra is ájultan hevert mellettem a földön. ~ Talán jobb lenne valami biztonságos helyre vinni, amíg az igazak álmát alussza.~ gondoltam, majd nekigyürkőztem, s betuszkoltam az egyetlen, nagyjából épen maradt próbafülkébe. Elégedetten leporoltam kezeimet, aztán visszakúsztam a fedezékemet jelentő fakupac mögé. Még egyszer megnéztem jó helyen van-e az „áldozat”, mikor szemem sarkából megláttam az előugró Firm sziluettjét. Fejemmel együtt lendült arra először bal kezem.
- Sand Magic! – majd jobb kezem..
- Crystal magic! – egy kisebb kristálydarabot hajítottam a homokgömb után, majd izgatottan vártam, hogy a porfelhőből előbukkanjon támadásom eredménye, vagy épp eredménytelensége. Reméltem nem kell több mágiát használnom, ugyanis a padlóátszakító művelet, illetve az egyéb kisebb varázslatok rendesen kimerítettek. Nagyokat pislogtam a csetepaté irányába, mikor egy harci kiáltás csapta meg hátulról a fülemet. Azonnal a hang irányába fordultam, s elkerekedett szemekkel néztem, amint Firmus egy méterrúddal készül épp lecsapni a fejem. Egy sikítás közepette jobb karomat fénysebességgel fejem elé tartottam, s bevontam kristállyal.

A rúd igen meggyőző volt, annyira, hogy a kristálybevonat széttört karomon, de előtte még nekiütődött a homlokomnak, amin azonnal egy mutatós kékes-zöld pukli keletkezett. Viszont még mindig jobb mintha telibe talált volna, akkor valószínűleg nem kelek fel egy pár napig. Nem teketóriáztam, jobb lábam azonnal lendült, s kirúgtam Firmus lábait, amitől olyan lendülettel ült le a földre, mint a magas véralkohol szintű, százhúsz kilós mamutok a Keleti Erdők egyik lezüllött kocsmájában. Felpattantam, bár kissé szédültem, de nem érdekelt, felkaptam egy lécet, s Firmus felé csaptam. Ő a földön ücsörögve hárított a méterrúddal, majd ellökött, és a felszabadult helyet kihasználva, felpattant. Előkapott egy piros magas sarkút az övéből, s felém hajította. A cipő megajándékozott egy erőteljes gyomrossal, majd feladatát elvégezvén, a földre hullott.
- Khöee… - köhintettem az élményre reagálva, aztán ismét támadásba lendültem az egykor a próbafülkét alkotó léccel. Ügyefogyott kardpárbajba kezdtünk. Léc a rúd ellen. Hangosan csattogott a fa, mi pedig teljes erőbedobással szerencsétlenkedtünk. Firmus elütötte a felé közeledő lécet, és felém lendítette a rudat. Időben visszahúztam magam elé alkalmi fegyverem, de a lendületét kihasználva nekitolt a falnak. Két kezemmel megragadtam a léc két végét, és próbáltam visszatolni, de túl erős volt.
- Add föl Atsu! – sziszegte fogai között.
- Sohaaaa! – fojtott kiáltásomra, sikerült erőt gyűjtenem, és eltaszítottam magamtól. Megálltunk 2 méterre egymástól, s farkasszemet néztünk.

A fenyegető méregetésből, az ablakok felől érkező hangok zökkentettek ki mindkettőnket. Egyszerre odafordultunk, és néhány maszkos banditát láttunk a boltba bemászni. Nagy nehezen átverekedték magukat a törmelékdombokon, majd az egyik rögtön megcélozta a felborult pénztáros pultot, három másik pedig szétszóródott, hogy az értékesebb, épen maradt cuccokat összeszedje. Megvontam vállam, és készültem visszafordulni ellenfelemhez, mikor megakadt a szemem az egyiken, amint épp magához veszi az anyagot.
- Mi a … ? – mondtam, mire egy aranyszínű, repülő cipő koppant a fején. Odakapott a homlokához, s ránk nézett.
- Keress magadnak másik anyagot. Az az enyém! – adta elő a menősrácot Firmus.
- Mármint úgy érted az enyém.. – hívtam fel figyelmét a mondatában felbukkanó nyelvtani hibára.
- Miről beszéltek bohócok? Csak nem ezt szeretnétek? – vágta hozzánk flegmán, miközben bal kezében meglóbálta az anyagot, másikkal pedig egy fegyvert húzott elő oldaltáskájából. – Jobb, ha meghúzzátok magatokat, amíg végzünk. Akkor talán nem esik bántódásotok. De nem ígérhetek semmit heheh..
Nagyot sóhajtottunk, és összenéztünk Firm-mel. Láttam, hogy egyre gondolunk…

- Komolyan, ilyen nincs! – háborogtam magamban, mert a csapás javát fölfogta a kristályburkolat, amit a lány képzett a karja körül.
Ráadásképp még bedobott egy harcművészfigurát is, aminek hatására lábaim hirtelen feljebb kerültek, mint a fejem. Erre azért nem számítottam. A terv tökéletes gyakorlati levezetése után, már nekem kéne örülni a győzelemnek, nem pedig a földön fetrengeni, miközben éppen csak hárítani tudom az öltözőből kölcsönzött fadarab iszonytató csapását. A két „fapenge” egymásnak feszült, én meg idejét láttam, hogy végre felkeljek. Minden erőmet beleadva sikerült nagyot löknöm Atsu-n, az így nyert rövidke idő pedig elég volt ahhoz, hogy a méterrúdra támaszkodva kihúzhassam magamat és az egyik vörös „gránátomat” játékba hozhassam.

A tűsarok tökéletesen illeszkedett kezembe, így egy apró lendítés után máris a cél felé robogott a poros levegőben. Mintha egy pillanatra kondenzcsíkos is húzott volna, de lehet, hogy csak hallucináltam. A gyomros, amit kiosztott, viszont biztos nem volt elmém szüleménye, mert a lány egy pillanatra megrogyott, de máris gyilkos pillantással vetődött rám a „fakardját forgatva.
- Ez aztán érdekes! Lehet kéne szereznem egy kardot. – töprengtem, miközben kecsesen béna íveket írtunk le mindketten alkalmi fegyvereinkkel.
Ezelőtt sosem foglalkoztam igazán kardművészettel, leszámítva egy küldetést, de most igazán megtetszett. Talán fel kéne keresnem egy oktatót, aki ad pár leckét, sőt talán még testmozgásnak sem lenne rossz.
Itt tartottam gondolataimban, mikor nem is tudom hogy, sikerült a lányt a falhoz szorítanom.
- Add föl Atsu! – szólítottam föl a kapitulációra.
- Sohaaaa!

Valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani, de máris új dolgot vettem észre a szemem sarkából. Pár bátor emberke bemászott a romos bolton tátongó lyukak egyikén, majd szorgos fosztogatásba kezdtek. Jelen helyzetben, ennek nem szabadott volna kibillentenie, de végülis győzött bennem a jóság. Főleg miután az egyik baromarcú fölkapta az anyagot.
- Keress magadnak másik anyagot. Az az enyém! – tisztáztam vele a helyzetet, miközben Atsu-t még mindig a falhoz szegeztem.
- Mármint úgy érted, az enyém! – okoskodott.
- Miről beszéltek bohócok? Csak nem ezt szeretnétek? – pofázott vissza az okostojás, majd meglengette az anyagot és előhúzott egy stukit. - Jobb, ha meghúzzátok magatokat, amíg végzünk. Akkor talán nem esik bántódásotok. De nem ígérhetek semmit heheh..!
Összenéztem Atsu-val és máris tudtam mit kell tennünk.
- Hát hapikáim, nagyon rossz lóra tettetek!
- Haha! Miért mi lesz? Méretet veszel rólunk nagylegény? – röhögött az anyagbitorló.
- Pontosan!
Alig fejeztem be a szót, máris lendült a karom, a méterrúd pedig már száguldott is a csávó felé. Lövöldözni nem volt ideje, mert a rúd máris gyomron találtam, mire hörögve térdre rogyott. A társai rögtön akcióba léptek, de egyiket máris pofán küldtem az utolsó cipőgránátommal, míg Atsu megetette a harmadik tagot egy kis homoklevessel. A negyedik látva társai sorsát nem vacakolt, hanem beugrott egy pult mögé, s két pisztollyal elkezdett vaktában lövöldözni. Valami robbanó lőszer lehetett benne, mert a becsapódások nyomán elég gyorsan omlani kezdtek a falak. Atsu-val mi is fedezékbe ugrottunk, mert ennek már a fele sem volt tréfa.
- Ezért megfizettek barmok! Most végetek! – krákogott a szemmel láthatóan főnökfigura, aki az anyagot markolva bemászott társa mellé.
Valami böhöm fegyvert kapott le a hátáról, majd hosszú sorozatokat eregetve, módszeresen elkezdte lebontani fedezékünket, miközben hangosan nyerített.
- Kéne valami okos ötlet hölgyem. – fordultam társamhoz.
- Feldühítettek, ezért tojok az okos ötletekre. Csapjuk le őket, aztán kész! – bokszolt vállba Atsu.
- Ahogy óhajtja. – nevettem el magamat.

Maradék mágikus erőnket összeszedve kiugrottunk a biztonságos romok mögül és frontális támadásra indultunk mindkettőnk arcán kaján vigyorral.

- Hát hapikáim, nagyon rossz lóra tettetek!
- Haha! Miért mi lesz? Méretet veszel rólunk nagylegény? – röhögött a piti kis anyagtolvaj.
- Pontosan! – lendült Firmus keze, s a rúd már repült is a bandita felé. Gyönyörű ívet írt le, hogy aztán kellemesen landoljon a gyomrában, amit az egy hörgéssel köszönt meg. Társai azonnal akcióba léptek, de az egyiket Firmus lekapcsolta egy újabb cipőgránáttal, a másikat pedig én küldtem mellkason egy dinnye méretű homokbombával. Mindketten nyöszörögve padlót fogtak, mi pedig odafordultunk az utolsóhoz, aki gyorsan beugrott egy pult fedezékébe, majd két pisztollyal elkezdett vaktában lövöldözni. A golyók becsapódásait kisebb robbanások követték, amitől ismét fogyni kezdett a még ép falak száma, mi is jobbnak láttuk fedezékbe ugrani.
- Ezért megfizettek barmok! Most végetek! – kiabálta az eszelős, aki az anyagot szorongatta, s bemászott társa mellé, majd előkapott hátáról egy meggyőző méretű fegyvert. Kibiztosította, aztán a minket takaró falat kezdte el lebontani, meglepő hatékonysággal.
- Kéne valami okos ötlet hölgyem. –fordult felém Firmus.
- Feldühítettek, ezért tojok az okos ötletekre. Csapjuk le őket, aztán kész! – vágtam rá, mint valami harcias valkűr a Valhalla-ból, és Firm vállába bokszoltam.
- Ahogy óhajtja. – nevetett ellenfélből lett társam.

Egyszerre előugrottunk a banditáktól elzáró fal mögül, s eszelős vigyorral képünkön rohanni kezdtünk feléjük. A böhöm puskás kissé meglepődött, aztán összeszedte magát és újra tüzeléshez készült.
- Sand bullet! – kiáltottam, karomat magam előtt tartva, mire több tucat apró homokgolyó kezdett az ámokfutó lövöldöző felé száguldani. Nem tudott kitérni, csak arra volt ideje, hogy megforduljon. Mágikus erőm már igencsak fogytán volt, ezért a golyók nem okozhattak túl nagy sérülést. Hátával fogta fel a becsapódásokat, egy-kettő a fenekét érte, amitől partra vetődött hal fickándozásához hasonló mozdulatsorba kezdett. ~ Hehehee…táncolj csak..táncolj!!! ~ gondolataimban éreztem az elmeroggyantságot, de nem érdekelt, sőt egészen élveztem. Hirtelen felpattant a másik rabló is, és célba vett minket mindkét pisztolyával, de elsütni már nem volt ideje.
- Wind Blast! – harsogta szintén futás közben Firmus, a stukis fickó pedig hátraesett, mint akinek bepancsoltak egyet.

Mire újra egyenesbe jöttek, már odaértünk, és üvöltve rontottunk rájuk. Én ellöktem magam a földtől, s egy szökkenéssel rávetettem magam a kétpisztolyos hapsira, Firmus pedig a böhömágyúsat vette kezelésbe. A lendülettől felborultunk, de rögtön lerúgott magáról. Nagyjából egy méterre gurultam a földön, aztán gyorsan visszafordultam. A fegyverek csövei máris farkasszemet néztek velem, nem haboztam, két markomban fél öklömnyi kristályokat idéztem meg, s a pisztolyok felé vágtam őket. Mindkettőt eltaláltam, pont mikor a bandita elsütötte őket, éppen csak a fejem felett száguldottak el a golyók. Harcias amazon módjára kiáltottam egyet, s vékony kristályréteget idézve az öklömre, újra rávetettem magam, ezúttal sikerült egyet bepancsolnom neki, és azzal a lendülettel el is ejtette a fegyvereit. A gyenge kristályréteg szinte rögtön darabokban hullott le kezemről, de csak azért volt rá szükségem, hogy megerősítse a csapást, arra pedig még éppen elég volt. Sajnos ökölharcban ellenfelem sokkal jobbnak bizonyult. Visszakézből kaptam egy maflást, amitől fordultam egyet a tengelyem körül, s éreztem, hogy a fenekemre is rácsap a disznó, miközben még arcomat fájlaltam.
- Na gyere szépségem! Lássuk ki az erősebb, ha nem bűvészkedsz.. – gúnyosan nevetett, mire még jobban bepöccentem, és üvöltve újra megpróbáltam bevinni egy jobb horgot, de elugrott, és helyette én kaptam ismét egy lángost a homlokomra.
- AAAA!! Ezt megbánod te majom!! – süvítettem, mint egy elmebeteg.
- Próbálkozz csak, próbálkozz! Hehehe..
Nem láttam értelmét fejjel menni a falnak, nyilvánvalóan megint csak én kaptam volna. Odasandítottam Firmus felé, aki láthatóan jobban bírta az ökölharcot, sőt úgy láttam már az anyag is nála van. Még egyet behúzott ellenének, aki egy pillanatra elbizonytalanodott hollétét illetően, miközben Firmus dicsőségesen felém mutatta az anyagot, aztán visszafordult, és folytatta a párbajt. Én is visszafordultam ellenfelemhez, aki rögtön lekevert egy pofont, én pedig padlót fogtam a lendülettől. A galád már indult is, hogy besegítsen társának Firmus ellen, de a második lépés után többet nem mozdult. Lassan süllyedni kezdett futóhomokomban, amit utolsó csepp varázserőmmel idéztem meg. Eltorzult arccal fordult vissza felém. Övéhez kapott, de hiába, hiszen fegyverei már nem voltak nála.
- Szóval így állunk? Akkor ezt kapd ki! – ördögi kacajt hallatott, s előhúzott egy tégla méretű szerkezetet, megnyomott rajta egy gombot, s egyenesen felém hajította. Az orrom előtt landolt, s rögtön észrevettem rajta a visszaszámlálót.
- Ó a franc… Firmus!! – kiáltottam, társam pedig azonnal felém fordult.
- Mi az? – kérdezte vigyorogva, én pedig csak rámutattam a pittyegő problémára.
- Affene!! – káromkodott, aztán behúzott még egyet a főnöksrácnak, odarohant hozzám, karomnál fogva felrántott, és őrült futásba kezdtünk. A kijáratot céloztuk meg, de néhány lépés előnyt kaptunk csak, aztán hirtelen hatalmas robbanás, vakító fény, minden elárasztó por, nyekkenés, és elsötétült a világ.

Valószínűleg csak néhány percre veszthettem el az eszméletemet. Minden porcikám sajgott, még az eddiginél is jobban. Köhécseltem párat a belélegzett portól, majd lassan oldalra fordítottam fejem. Firmus úgy másfél méterre tőlem feküdt szintén kiütve.
- Élsz? – nyögtem.
- Asszem ja. – nyöszörgött vissza. Fejemet lejjebb fordítottam, s megláttam, hogy az anyag ott hever kettőnk között.Karomat kinyújtva nagy nehezen belekapirgáltam a felém eső végét a markomba, és megszorítottam. Megpróbáltam magam felé húzni, de nem jött, méghozzá azért nem, mert Firmus fogta a másik végét.
- Ehh.. – nyögtem, mint aki épp kilehelte a lelkét, s fejemet a plafon felé fordítottam, mikor a kitört ablakok felől ismét léptek zaját hallottam meg.
- Ti meg mi a francot műveltetek itt? – Rega legfenyegetőbb hangján kérdezte meg hogy jól vagyunk-e. Vagy nem is azt kérdezte? Mindegy. Kikapta kezünkből az anyagot.
- Szerencsétek, hogy semmi baja. Bár egy mosás ráférne. Mi a franc történt itt?
- Háát tudod Rega az úgy volt, hogy…Atsu mondd el neki! – vigyorgott rám Firmus
- Nos…háát.. Bejöttünk, hogy megvegyük az anyagot, aztán jöttek ezek a banditák, és ki akarták rabolni az üzletet. – ránéztem Firm-re, aki jó tanuló módjára szorgosan bólogatott, majd ő folytatta.
- I-igen így volt. Mi meg hát nem hagyhattuk, hogy kifosszák ezt a gyönyörű boltot. Adtunk a pofájuknak, de nekik meg volt bombájuk.. – Rega vigyorogva hallgatta a tündérmesét, és látszott, hogy egy szavunkat sem hiszi.
- Ezt a mesét majd a Mesternek adjátok be. Min vesztetek össze, halljam?!
- Az anyagon. – mondtam lesütött szemekkel.
- Miért?
- Mert az eladó azt mondta ez csak egy ruhára elég. – válaszolt Firmus, mintha mi sem lenne egyértelműbb, erre Rega eszelős vihogásba kezdett.
- Mekkora idióták vagytok. – jelentette ki, s közben már könnyeivel küszködött. – Ki mondta, hogy az egész ruha ebből lesz? Ez pont annyi, mint amennyit én felírtam a papírra. Na én megyek varrni, ti meg rakjatok itt rendet… Cöh…micsoda balekok.. – sarkon fordult, és még mindig röhögcsélve kiment az üzletből.


//Részemről itt vége a harcnak. Köszönöm a játékot! //

- Na, ezt nevezem blitzkriegnek! – röppent át fejemen, s máris a balfékek nyakán voltunk.
Atsu a nagyfegyverest megtáncoltatta egy kis homokzáporral, én pedig minden figyelmemet a tátott szájjal bámuló kétpisztolyosra fordítottam. Látszólag nem számított ilyen mértékű lerohanásra. Egy pillanatig nézte, ahogy főnöke milyen remek táncfigurákat sajátított el Atsu közreműködésével, de tényleg csak egy pillanatig, mert utána már emelte is fegyvereit a célra. Nemtom ki volt a cél, én vagy társam, de mindegy is volt.
- Wind Blast! – kuporgattam össze maradék varázserőmet és nagyot taszítottam a fickón.
Ennyi idő elég is volt, hogy elérjük a fedezéküket, s mérges méhrajként lecsapjunk rájuk. Sajnálatos módon a vérszomj elvehette Atsu eszét, mert a boss helyett, akivel eddig foglalkozott, inkább a kétpisztolyosra vetette magát.
- Nonembaj. Akkor marad nekem a nagyfiú! – röhögtem el magamat.

Szerencsétlen flótást, most inkább akadályozta, mintsem segítette a hatalmas fegyvere, így viszonylag könnyen domináns pozícióba kerülhettem. Amíg a fegyver tartószíjait próbálta lehámozni magáról, addig kitartóan gyomroztam. Nopersze látható eredmény nélkül.
- Mi a frászt ettél ebédre? Téglát? – néztem föl, miközben tovább csépeltem, mint egy megvadult dugattyú.
- Babgulyást chillis babbal, ha érdekel. – vigyorgott, majd a földre dobta a fegyverét.
Ilyen gyorsan még sosem visszakoztam. Bármelyik ütésem magában hordozta a katasztrófát. Elég, ha csak egy kevés szél kikerül a palackból, máris végünk, ezért gyorsan taktikát váltottam.
A taktika első részeként jól a lábára tapostam, így elkerülve öklének pörölyét, ami mint gyorsvonat száguldott el fülem mellett. Másik keze viszont beletalált a gyomromba.
- És te mit ettél, barátocskám? – röhögött a barom, miközben a földre rogytam.

Hamar levontam a következtetést, hogy hagyományos eszközökkel a fickó számomra legyőzhetetlen. Ha lenne még varázserőm, talán tudnám fojtatni, de így mindenképp valami mentő ötlet kell. És már meg is volt az ötlet. Tőlem karnyújtásnyira hevert az elrepült pénztárgép. Amíg a fickó nyerített, gyorsan utána nyúltam, majd két kézzel megszorítva a fickó lába felé csaptam. Ez szemmel láthatóan meglepte, mert szemei elkerekedtek, s térdre rogyott, az eddig a vállára terítve bitorolt anyag pedig a földre hullott. Megcéloztam a fejét a géppel, ami csilingelve tett pontot a gaz mai tetteinek végére.
Rongybabaként csuklott össze, én pedig diadalmasan fölvettem az anyagot és Atsu felé mutattam.
- Ó a franc… Firmus!!
- Mi az? – vigyorogtam, mert úgy látszott jó úton halad a győzelem felé a lány is.
- Affene! – ismertem fel a lacrima bombát.
Odafutottam Atsu-hoz, közben véletlenül fejbe rúgtam ex ellenfelemet, majd karon ragadva a kijárat felé iramodtunk.

A robbanás jó nagyot szólt, mi pedig jó nagyot repültünk. Mire sikerült annyira összeszednem magamat, hogy érzékeljem a külvilágot, már félig eloszlott a porfelhő. Háton feküdtem pont az „új” feljárón, amit a plafonba vágtunk.
- Élsz? – kérdezte a lány, aki tőlem nem messze feküdt.
- Asszem ja. – válaszoltam krákogva.
Az anyag vége pedig még mindig a kezembe volt, ami jóleső érzéssel töltött el. Próbáltam magamra húzni, de nem akart jönni. Kicsit feljebb könyökölve észrevettem az okát is. Atsu kapaszkodott a másik végébe. Éljen!
- Ti meg mi a francot műveltetek itt? – robbant be egy szörnyen ismerős hang az éterbe.
Rega volt az, majd a szajrét kitépve a kezünkből, porolgatni kezdte.
- Szerencsétek, hogy semmi baja. Bár egy mosás ráférne. Mi a franc történt itt?
- Háát tudod Rega az úgy volt, hogy…Atsu mondd el neki! – passzoltam át a lehetőséget a hölgynek.
- Nos…háát.. Bejöttünk, hogy megvegyük az anyagot, aztán jöttek ezek a banditák, és ki akarták rabolni az üzletet. – hangzott a remek mentés, amihez bőszen bólogattam.
- I-igen így volt. Mi meg hát nem hagyhattuk, hogy kifosszák ezt a gyönyörű boltot. Adtunk a pofájuknak, de nekik meg volt bombájuk.. – fontam én tovább a mesét.
- Ezt a mesét majd a Mesternek adjátok be. Min vesztetek össze, halljam?! – dörrent ránk, amitől kicsit összerezzentem.
- Az anyagon.
- Miért?
- Mert az eladó azt mondta ez csak egy ruhára elég. – vallottam be őszintén, mert a vén kecskét látszólag lehetetlen átverni.
- Mekkora idióták vagytok. – jelentette ki, miközben hahotázott. – Ki mondta, hogy az egész ruha ebből lesz? Ez pont annyi, mint amennyit én felírtam a papírra. Na, én megyek varrni, ti meg rakjatok itt rendet… Cöh…micsoda balekok.. – majd elfordult és kiviharzott az üzletből, ami inkább egy lebombázott épitőipari boltra hasonlított.
- Ez azért fájt!

/The End. Köszi a fájtot! /