A Gyűlés

A teremben megoszlott a vélemény a látottakról. Én unottan bámultam a nevetséges jelenetet, és azt is, ahogy a fickó most színpadiasan tovább hadonászik.
- A félreértések elkerülése végett még az elején elárulom, hogy ez az Oracion Seis nem az az Oracion Seis amit ti régen ismertetek. Teljesen új hat tag, akiknek semmi köze nincs azokhoz a szánalmas nyomorultakhoz, akik előttünk viselték ezt a nevet. Jogosan mondhatjátok, hogy a céhünk nevét mi csupán „loptuk”, de hát, ha egyszer rossz fiúk vagyunk, kit érdekel?
Oké, ez egyre szánalmasabb... tehát kreativitás se szorult ezekbe? Én meg már azt hittem, hogy tényleg az Oracion Seisről van szó! Totális időpocsékolás az egész... Úgy hallottam, hogy velem még sokan mások egyetértenek, és nemtetszésüket fejezik ki.
- Ha úgy hozza a sors egyszer talán még meg is láthatjátok a többieket, hisz ma este csak én jöttem el. Nincs szükség a többiekre, hisz egyesével is bizton állíthatom, erősebbek vagyunk, mint a régi Oracion Seis bármely tagja… vagy akár összességében!
És kitalálom, te vagy Bombadil Toma! Más lehetőség egyszerűen nem jut eszembe... a jelenlévők egyik fele komolyan vette a figyelmeztetést, a másik fele egyértelmű provokációként fogta fel, és dühösen összesúgtak. Nem lepődnék meg, ha az egész terem felfortyanna a fickó arca ellen, és kiderülne, hogy még se olyan űbertáp a srác... sőt, kedvem támadt felugrani a színpadra, és a pökhendi képére mérni a legelső ütést. Annyira beleéltem magam a gondolatba, hogy már éreztem az ujjperceimen a nyomást, az izmaim megfeszültek, de még az ütés alatt szétrepedő csontok hangját is hallottam a fejemben. Ebből bunyónak kell kerekednie, különben semmi értelme az egésznek! Ha más nem majd én elkezdem!
Persze eszembe jutott a Mester szigorú tekintete és a szavai, hogy csak szemlélődjek. De majd kimagyarázom.
- De ha én már eljöttem Mesterünk utasítására, akár be is mutatkozhatok. A nevem – mélyen meghajolt (hogy csapnám tarkón...) – Eclesio de Magnolia, az Oracion Seis legjobb bérgyilkosa és az egyetlen ízléses stílussal rendelkező tagja! Gondolom már mindannyian kíváncsiak mégis miért hívtam össze ezt a gyűlést! Hamarosan megtudhatják!
Ne már! Komolyan?! Megtudjuk?! Igen?! Csak nem?! Hát már ideje lenne...fű most aztán nagyon izgatott lettem!
Sokan felnevettek a teremben, mert már ők is csak röhögni tudtak ezen a baromságon. Hát ha ezzel az Oracion Seis másolatok szerettek volna meggyőzni minket a királyságukról, hát, ezennel közlöm minden érdeklődőnek, hogy nem sikerült!
A függöny mögül egy árnylény lépett elő, és egy kendővel letakart tárgyat adott oda a csávónak. Na mivan, most bűvész trükköket fog mutatni? Vagy mi lesz a kendő alatt? Egy mikrofon? Elkezd énekelni? Komolyan mondom, ez egyre betegebb lesz...

A színpadon lévő férfi néhány másodpercig a közönséget fürkészte, majd folytatta.
- A félreértések elkerülése végett még az elején elárulom, hogy ez az Oracion Seis nem az az Oracion Seis amit ti régen ismertetek. Teljesen új hat tag, akiknek semmi köze nincs azokhoz a szánalmas nyomorultakhoz, akik előttünk viselték ezt a nevet. Jogosan mondhatjátok, hogy a céhünk nevét mi csupán „loptuk”, de hát, ha egyszer rossz fiúk vagyunk, kit érdekel?
Körbenéztem és a többi ember arcár néztem. Értetlenkedés helyett inkább háborgás vagy egyéb indulatok borították el az arcukat. Egy kicsit zavart a tény, hogy valószínű csak én nem tudom milyen előző Oracion Seis-ről beszél. Ezt sikerült leszűrnöm, hogy ők is egy sötét céh és előttük volt egy másik ilyen céh, akik ugyanezt a nevet viselték és elég hírhedtek lehettek. Legalábbis a közönség reakciójából. a színpadon lévő férfi ennek a szöges ellentété állította. A magyarázat közben fel-alá járkált a színpadon és nagy hévvel mutogatott és játszott, akárcsak egy színész egy premier előadáson.
- Ha úgy hozza a sors egyszer talán még meg is láthatjátok a többieket, hisz ma este csak én jöttem el. Nincs szükség a többiekre, hisz egyesével is bizton állíthatom, erősebbek vagyunk, mint a régi Oracion Seis bármely tagja… vagy akár összességében!
Itt szünetet hagyott. Nyílván kiakart élvezni a drámai hatást. Nem tudom ez az előző Oracion Seis milyen erős, vagy hírű lehetett, de inkább tűnt szájhősnek a férfi, mint valóban olyan erős mágusnak, ahogy állította. Azonban egy tény ezzel kapcsolatban nem hagyott nyugodni. A mosoly a száján egyre szélesebbre húzódott.
- De ha én már eljöttem Mesterünk utasítására, akár be is mutatkozhatok. A nevem Eclesio de Magnolia, az Oracion Seis legjobb bérgyilkosa és az egyetlen ízléses stílussal rendelkező tagja! Gondolom már mindannyian kíváncsiak mégis miért hívtam össze ezt a gyűlést! Hamarosan megtudhatják!
Megint szünetet tartott, majd a színfalak mögé intett és egy árny libbent be a színpadra. A kezében egy kendővel letakart tárgy volt és azt vitte oda Eclesio-nak, majd átadta neki. A lepel tökéletesen elfedte a tárgyat így semmi esetre sem lehetett belátni alá. Még talán az első sorban lévők se tudhatták mi az. Nagyon ügyelt a kedves szervező, hogy ne lepleződjön le a meglepetése.
- Szerinted mi lehet az drágám? – néztem Sariel-re, aki kérdésemre felém fordult és lassan oldalra billentette a fejét, majd vissza.
- Az biztos nem lehet, ahhoz túl kicsinek látszik.

Házigazdánk ugyan átveszi a szemeink elől gondosan eltakart tárgyat, de nem úgy néz ki, mint aki most azonnal meg is mutatná azt nekünk. Helyette inkább folytatja előadását, szokásos stílusával.
- Összegyűlt Fiore Királyságának összes mocska, alvilági alakja és übergonosza a mai neves alkalommal. De mégis miért hívnak titeket „gonosznak” vagy „sötét céheknek”? Világuralomra törés, eszetlen gyilkolás, káoszszítás, lopás, nemi erőszak vagy esetleg tilos parkolás. Mindenféle nemesnek nem igen mondható ádáz célotok van, kinek mi ad örömöt. Sokmegalomániás gyerek, akik nem látnak tovább az orruk hegyénél – Ezen a ponton azonban félbeszakítják.
Egy férfi pattan fel ülőhelyéről, majd nem tetszésének hangot adva, toporzékolni kezdene, de nem jár sok szerencsével. Még szinte fel se áll, amikor is egy mágikus lövedék átszakítja homlokát, szép kis lyukat hagyva azon. Persze, ez egy ilyen eseményen nem kavar túl nagy port. Vannak, akik felháborodnak ugyan, de legtöbben, még csak figyelemre se méltatják az esetet. ~ Hogy őszinte legyek, nekem se lesznek álmatlan éjszakáim emiatt...
– de nem is várunk el tőletek többet. – Folytatja mondandóját. - De miért is monologizálok ilyesmikről? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki megelégelte a világ egyhangúságát. Ő a mi mostani Mesterünk, aki összeszedett minket a világkülönböző tájairól, hogy beváltsuk a vízióját. Egy nagyszabású terv, aminek rengeteg apró lépése végül megmutatja nekünk azt, ami jóval túlmutat a ti felszínes agyatokon. – Rántja le sötét leplét a titokzatos tárgynak.
Szemeink elé, egy különös fényben pompázó gömb tárul, melynek árnyalata lassan, de biztosan váltakozik, a színskála teljes egészén belül.
- Ez a hölgyeim és uraim, ami igazán fontos. Varázsenergia. Minden, ami csak kell, bármilyen vágy, bármilyen cél, itt van a kezemben egy egyszerű kavics foglalatban. Nekünk az Oracion Seisnek Mesterünk azt a feladatot adta, hogy kutassuk és gyűjtsük ezt a csodálatos és misztikus energiaforrást, hogy létrehozhassuk azt a varázslatot, amivel minden más lesz. Nem akarunk országokban uralkodni, nem akarunk pénzt, nőt, vagy tárgyakat. A mi célunk a felemelkedés, vagy új világ, vagy megváltás, nevezzétek, ahogy akarjátok. A lényeg, hogyha elegendő varázserő gyűlik össze, a Mesterünk képes lesz a világ legerősebb mágiájának használatára. Amikor pedig eljön ez a pillanat, minden álom valóra válik és a világ más hely lesz… - Fejti ki céhük céljait, majd újabb hatásszünetet tart.
~ Aha... szóval ők is új világot akarnak teremteni, akárcsak mi... – Fut át rajtam a felismerés, miközben vigyorom, keserű mosolyba csap át. ~ Kíváncsi vagyok, ezt Hades mester vajon fenyegetésként fogja e kezelni...

A fickó továbbra se hagyott fel a borzalmasan idegesítő színpadias mozgásával, és többekkel egyetemben már feszítettem az izmaimat, hogy most ugorjak rá, és ontsam ki a beleit! De csak folytatta...
- Összegyűlt Fiore Királyságának összes mocska, alvilági alakja és übergonosza a mai neves alkalommal. De mégis miért hívnak titeket „gonosznak” vagy „sötét céheknek”? Világuralomra törés, eszetlen gyilkolás, káoszszítás, lopás, nemi erőszak vagy esetleg tilos parkolás. Mindenféle nemesnek nem igen mondható ádáz célotok van, kinek mi ad örömöt. Sokmegalomániás gyerek, akik nem látnak tovább az orruk hegyénél!
Mintha te olyan rohadt okos lennél...
Velem ellentétben ezen egy faszi felkapta a vizet, és felugrott a székéből, nyilván hogy valami átkok szórjon a színpadon állóra. Már meg is örültem, hogy na ezaz, csak egy embernek kell kezdeményeznie, és a többi megy magától! Örömöm azonban nem sokáig tartott, mert a színpadon álló fickó csak megrántotta a kezét, és a méltatlankodó tag holtan esett össze. Megmertem volna esküdni, hogy egy kis csillogó tárgyat láttam felvillanni a faszi kezében, talán egy pisztolyt. Na ez vicc! A pisztoly egy szánalmas fegyver egy mágusok lakta világban... és ez pofázik nekünk arról hogy ő mekkora király? Vicces.
Viszont a halott férfi láttán a többiek nem követték a példáját, és inkább ülve maradtak. Ha más nem csatlakozik a buliba, akkor én minek? Szóval csak álltam és hallgattam tovább...
-de nem is várunk el tőletek többet. De miért is monologizálok ilyesmikről? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki megelégelte a világ egyhangúságát. Ő a mi mostani Mesterünk, aki összeszedett minket a világkülönböző tájairól, hogy beváltsuk a vízióját. Egy nagyszabású terv, aminek rengeteg apró lépése végül megmutatja nekünk azt, ami jóval túlmutat a ti felszínes agyatokon.
Anyád a felszínes...
Végre valahára lerántotta a leplet a kezéről, amiben egy sok színben pulzáló anyagtalan jelenség volt. Hogy a fenébe maradt meg rajta az a selyem anyag? Na mindegy. Érdekes látvány volt, de hirtelen nem tudtam mi az.
- Ez a hölgyeim és uraim, ami igazán fontos. Varázsenergia. Minden, ami csak kell, bármilyen vágy, bármilyen cél, itt van a kezemben egy egyszerű kavics foglalatban. Nekünk az Oracion Seisnek Mesterünk azt a feladatot adta, hogy kutassuk és gyűjtsük ezt a csodálatos és misztikus energiaforrást, hogy létrehozhassuk azt a varázslatot, amivel minden más lesz. Nem akarunk országokban uralkodni, nem akarunk pénzt, nőt, vagy tárgyakat. A mi célunk a felemelkedés, vagy új világ, vagy megváltás, nevezzétek, ahogy akarjátok. A lényeg, hogyha elegendő varázserő gyűlik össze, a Mesterünk képes lesz a világ legerősebb mágiájának használatára. Amikor pedig eljön ez a pillanat, minden álom valóra válik és a világ más hely lesz…
Talán ez volt az egyetlen olyan rész ebben a szánalomban, ami érdekes volt. Szóval egy új világ...nos... ha ezek olyan világot akarnak, amelyben az emberek álmai valóra vállnak, akkor vajon ők a saját mézes-mázos szivárványos álmaikra gondoltak, vagy arra a brutális káoszra, amit én preferálok? Nem mindegy! Igen, új világot kell teremteni! Ebben egyetértek, hisz én is arra törekszem... de ha ők nem azt a világot akarják létrehozni, amit én, akkor nincs miről beszélni. Tehát ez a végső kérdés, amire izgatottan vártam a választ.

A műsor folytatódott, ám az előadónk ügyesen ügyelt arra, hogy a rejtélyes tárgy továbbra is rejtve maradjon és ne libbenjen fel a fátyol, holott folyamatosan mászkált a színpad tetején.
- Összegyűlt Fiore Királyságának összes mocska, alvilági alakja és übergonosza a mai neves alkalommal. De mégis miért hívnak titeket „gonosznak” vagy „sötét céheknek”? Világuralomra törés, eszetlen gyilkolás, káoszszítás, lopás, nemi erőszak vagy esetleg tilos parkolás. Mindenféle nemesnek nem igen mondható ádáz célotok van, kinek mi ad örömöt. Sokmegalomániás gyerek, akik nem látnak tovább az orruk hegyénél…
Itt hirtelen megállt a mondandójával, mivel valaki a közönség soraiból felpattant és tiltakozni próbált, ám egy dörrenés után – ami színpadról jött, de látni nem láttam semmit – elterült a sorok között és nem kelt fel.
- Meg is érdemli. Megzavarni egy színházi előadást. Cöh… - szóltam halkan Sariel-nek. A kis incidens után persze folytatódott az előadás. A fellépő nem nagyon zavartatta magát és nem engedte, hogy ez a kis malőr kizökkentse. Ott folytatta, ahol abbahagyta.
- …de nem is várunk el tőletek többet. De miért is monologizálok ilyesmikről? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki megelégelte a világ egyhangúságát. Ő a mi mostani Mesterünk, aki összeszedett minket a világkülönböző tájairól, hogy beváltsuk a vízióját. Egy nagyszabású terv, aminek rengeteg apró lépése végül megmutatja nekünk azt, ami jóval túlmutat a ti felszínes agyatokon.
Ekkor megfogta a kendőt és lerántotta a tárgyról, így láthatóvá vált egy fényesen pulzáló kristály.
- Egy… lakrima?
Elkerekedett szemekkel néztem a varázserővel feltöltött kis kristályt.
- Ez a hölgyeim és uraim, ami igazán fontos. Varázsenergia. Minden, ami csak kell, bármilyen vágy, bármilyen cél, itt van a kezemben egy egyszerű kavics foglalatban. Nekünk az Oracion Seisnek Mesterünk azt a feladatot adta, hogy kutassuk és gyűjtsük ezt a csodálatos és misztikus energiaforrást, hogy létrehozhassuk azt a varázslatot, amivel minden más lesz. Nem akarunk országokban uralkodni, nem akarunk pénzt, nőt, vagy tárgyakat. A mi célunk a felemelkedés, vagy új világ, vagy megváltás, nevezzétek, ahogy akarjátok. A lényeg, hogyha elegendő varázserő gyűlik össze, a Mesterünk képes lesz a világ legerősebb mágiájának használatára. Amikor pedig eljön ez a pillanat, minden álom valóra válik és a világ más hely lesz…
A férfi mondandója után valóságosan cikáztak a gondolatok sorban a fejemben. Sariel-re néztem, majd hirtelen a lakrimára sodortam a pillantásomat.
~ Hát persze… Hogy nem gondoltam erre. Lakrima. Raktározott varázsenergia. Ezzel talán… - újra Sariel-re néztem – talán lehetséges lenne…

Gondolataimból előadónk zökkent ki, hisz kisebb hatásszünetét követően, folytatja műsorszámát.
- Felvetődhet a kérdés hogy miért hívtam akkor ide ezt a sok mocskot. Személy szerint nem érdekel a sorsotok, hogy úgy mondjam, jelentéktelenek vagytok a szememben. De a Mester még emlékszik az időre, amikor a régi Oracion Seis a Balam szövetség meghatározó tagja volt. Mint mondtam nincs közünk azokhoz a régi pancserekhez, de a Mester mégis azt kéri tőletek, hogy ha érdeketekben áll alapítsuk újra a Balam Szövetséget. Nem újbóli belépést kérünk, ahhoz túlontúl erősebbek vagyunk nálatok. Ajánlatot teszünk, hogy ismét szövetségeseitek legyünk, megosszátok velünk erőtökét és a végjátékban helyet kaphassatok majd ti is. – Szónoklata közben többször is a színpadon díszelgő homokórára pillant, melynek hamarosan leperegnek utolsó szemcséi.
Bár, hogy őszinte legyek, képtelen vagyok szavaiban felfedezni a valóságalapot. Nem lepne meg, hogyha a megjelent céhek jelentős hányadánál jóval erősebb lenne ez a bizonyos, újjáalapult Oracion Seis, de hogy a Balam Szövetség további két tagjánál is jóval nagyobb hatalmat birtokolna, azt azért erősen kétlem.
- Nos, végére is értünk az előadásnak – Ezen a ponton lábai vonalában egy sötét árnykör formálódik ki, mely lassan elnyeli testét. – köszönöm a figyelmüket. Egy hét múlva minden céh Mesteréhez egy hírnököt küldünk majd, vele küldjék vissza válaszaikat a szövetségről. Addig is jó szerencsét és további szép napot. Már ha túl tudják élni. Ahogy nézem az időt a fiore-i hadsereg különleges mágusvadász osztaga kevesebb, mint egy percen belül megérkezik, remélem, jól szórakoznak majd. – Előadónk elmosolyodik, s eggyé válik a fekete árnnyal. Vele egyetemben a díszlet is eltűnik, egyedül az óra marad meg, melynek vészesen fogynak utolsó homokszemcséi.
- Mágusvadászok? A prológussal megvolnánk, jöhet a konfliktus, mi? – Vigyorodok el, miközben jól hallhatóan felteszem költői kérdésem. ~ Legalább történik valami izgi…
Egy pillanat erejéig Hades mesterre tekintek, majd ismét végigpásztázom a pódiumot, melynek homokóráján lepereg az utolsó szemcse.
- Figyelem! A fiorei hadsereg körbevette a barlangot! Tudjuk, hogy bent vannak, jöjjenek ki és adják meg magukat, különben nem riadunk vissza erőszakot alkalmazni! Utolsó figyelmeztetés! – Zengi be egy mágiával felerősített hangú tiszt ordibálása a barlangot.
A csőcselék azon nyomban zúgolódásba tör ki, az egész aula megtelik különböző szitkozódások, valamint kétségbeesett jajveszékelések robajával. Én tekintetemet azonnal Hades mesterre szegezem, s vigyorogva várom, hogy kiadja a megsemmisítési parancsot. Céhünk alapítója nem is várat minket sokáig, halálos nyugalommal feláll ülőhelyéről, mire az egész tömeg elcsendesedik. Nem lep meg, hogy az egész összezavarodott bagázs annak a férfinak a szavait lesi, kinek ereje és tekintélye messze felülmúlja bárki másét, ebben a teremben.
- Megölni mind... – Szólal fel komoly hangon, mire is a Seven Kin egyként pattan, és rohanni kezd a kijárat felé.
Bár fogalmam sincs, hogy utasítása csak nekünk, az ő céhébe tartozóknak szólt e, vagy az egész társulatnak, én is azonnal felugrok székemről, majd köpenyemet levetve magamról, felkészülök a közelgő vérengzésre.
Első áldozatom ki más is lehetne, mint az a férfi, ki mindvégig mellettem ült az előadás alatt, és bűzével tűrőképességem peremére sodort.
- Crystal Make: Sword! – Újonnan materizált pengémet azonnal a fickó mellkasába döföm, mely húsával együtt, ülőhelyének hátfáját is keresztülszúrja.
Élettelen testét, egyelőre még szabad, bal karommal felrántom, majd a közeli tömegbe vetem. Ha mást nem, annyit elérek ezzel, hogy utat adjanak nekünk, ne csak egy helybe bámészkodjanak. Bár, igazság szerint, így is-úgyis félreugrottak volna egy olyan csoport elől, melynek élén egy fekete lángokban égő őrült rohan.
Karomban véres fegyverem szorongatom, miközben sebes léptekkel a céhtársaim után loholok. Hamar el is hagyom az előadás helyszínéül szolgáló természetes aulát, amikor is ütemes menetelés hangja csapja meg füleimet. Nagyon úgy tűnik, hogy a hadosztag java bevonult a barlangba, nekünk pedig ki kell vágnunk innen magunkat. Hades mester nyilvánvalóan nem fog becsatlakozni a harcba, hisz ez nem egy olyan csata, amiben neki is részt kellene vennie.
- Enjin no Dogou! – Visszhangzik a támadás neve a járatok falai közt.
Zancrow támadása meg is töri a mágusvadászok elülső vonalait, utána pedig kezdetét veszi a tényleges csata. Bár hallottam már az Elveszett Mágiák erejéről, mégis elvarázsol a szemeim előtt kibontakozó látvány. Olyan tiltott tudományok ezek, melyek megtörik az elem világ szabályait... az időt, teret, mágiát...
Álmélkodásomból egy ordítás zökkent vissza a valóságba. Rengeteg katona van itt, egyikük pedig épp felém rohan, lándzsáját maga elé szegezve.
Kissé megilletődötten ütöm félre a fegyver hegyét, majd kilépve saját tengelyemből, ellentámadásba lendülök.
- Crystal Make: Sword! – Teremtek egy varázspengét, immáron bal karomba is.
Újdonsült kardommal félkörívesen felvágok, amit még ugyan ellenfelem sikeresen hárít, lándzsájának fémnyelével, de az ezt követő, hirtelen szúrással, melyet a jobb tenyeremben szorongatott fegyveremmel kivitelezek, már nem tud mit kezdeni. Pengém hegye átfúrja a lovag védőöltözetét, kinek szájából menten fel is szökik vére, majd elhalt tekintettel, élettelenül rogy a földre...
Mindeközben az egész barlangrendszer egy hatalmas csatatérré alakul, bármerre nézek, egymást öldöklő embereket látok. Mindazonáltal, számomra a legfontosabb cél, hogy még azelőtt visszajussak a léghajóra, mielőtt az felszállna... nélkülem. A Seven Kin of Purgatory tagjait szem elől vesztettem, akárcsak a kényelmes tempóban halladó Hades mestert is. Hogy beérhessem őket, a harccal nem foglalkozva, sebes tempóban kezdek rohanni a kijárat felé. Minél kijjebb érek, annál inkább szűkülnek a járatok, és annál nehezebb kitérni a lovagok csapásai elől. Bár, már jó páran kitörtek a szabadba, a barlang keskeny szájánál még mindig kószál pár mágusvadász.
Futás közben el is hajítom a jobbik kezemben szorongatott kardomat, ami hátba találja az egyik lovagot, s teljesen belemélyed a testébe. Másik pengémre mindkét kezemmel rámarkolok, és lendületből vágom le a következő, utamat keresztező katonát. Bár, mivel számított a támadásomra, felém suhintott pallosával, én felsőtestem lerántva csúsztam előre, majd döftem hátba két kézzel.
Odakint is nagyban dúl már az ütközet, rengeteg embert küldött ide a Mágikus Tanács, ami végül is érthető... Ugyanakkor, számomra a legfőbb cél, hogy elérjem az erdőt, ahol a céhházunkkal is leszálltunk.
Hamar meg is iramodok a fák irányába, ám megpróbáltatásaim még nem érnek véget. Két újabb mágusvadász vesz célba, kik egyként kezdenek felrajzolni egy különös jelet a levegőbe, majd felordítanak.
- Amaterasu Magic Seal: Formula 015! – A jel mögött egy másik mágikus pecsét is megjelenik, majd sugarukban egy pusztító fényhullám indul útjának.
Bár nekem sikerül félreugranom a technika elől, pár pórul járt szerencsétlen, akik mögöttem álltak, ugyanezt már nem mondhatják el magukról.
A két férfi nem habozik, azonnal egy újabb rúna kirajzolásába kezdenek. Ám ez időbe telik, én pedig ezt kihasználva, egyikük homlokába hajítom még megmaradt pengémet. A mágusvadász azonnal szörnyethal, teste pedig a talajra zuhan.
Társával már nem foglalkozom, helyette inkább belevetem magam a fák sűrűjébe.
Körülbelül egy percnyi, folyamatos futást követően már ki is rajzolódik szemeim vonalában céhünk zászlós hajója. Kisvártatva Hades mester is megjelenik, és mikor már mindenki felszállt a járműre, annak végében felizzanak a mágikus pecsétek, majd felemelkedik az éjfekete égboltra.
A mesteren természetesen nem látszódnak semmiféle külső nyomok, melyek arra utalnának, hogy egy véres csatatéren sétált keresztül, ő sokkal inkább elméjével küzd, melyet gondolatok egész hada ostromol...

- Felvetődhet a kérdés hogy miért hívtam akkor ide ezt a sok mocskot. Személy szerint nem érdekel a sorsotok, hogy úgy mondjam, jelentéktelenek vagytok a szememben. De a Mester még emlékszik az időre, amikor a régi Oracion Seis a Balam szövetség meghatározó tagja volt. Mint mondtam nincs közünk azokhoz a régi pancserekhez, de a Mester mégis azt kéri tőletek, hogy ha érdeketekben áll alapítsuk újra a Balam Szövetséget. Nem újbóli belépést kérünk, ahhoz túlontúl erősebbek vagyunk nálatok. Ajánlatot teszünk, hogy ismét szövetségeseitek legyünk, megosszátok velünk erőtökét és a végjátékban helyet kaphassatok majd ti is.
Eközben a homokórára pillant melyben az utolsó cseppek is épp leperegtek.
- Nos, végére is értünk az előadásnak – Ezen a ponton lábai vonalában egy sötét árnykör formálódik ki, mely lassan elnyeli testét. – köszönöm a figyelmüket. Egy hét múlva minden céh Mesteréhez egy hírnököt küldünk majd, vele küldjék vissza válaszaikat a szövetségről. Addig is jó szerencsét és további szép napot. Már ha túl tudják élni. Ahogy nézem az időt a fiore-i hadsereg különleges mágusvadász osztaga kevesebb, mint egy percen belül megérkezik, remélem, jól szórakoznak majd.
Nocsak? Valami kis izgalom? Azon kezdtem el agyalni, hogy vajon ő tervelte el a mágus vadászok támadását, vagy csak puszta véletlen, és valami fürkésző mágiával látta őket közeledni? Az tuti hogy ennyi szupergonoszt semmilyen hadsereg nem állít meg, szóval a cél nem lehetett a megsemmisítésünk. Szánalmas.
A teremben tartózkodók között volt aki a bejelentésre vigyorogva tördelni kezdte ujjperceit, míg mások pánikba estek. Utóbbiakat a legközelebb ülő/álló jól fejbe csapta, majd az egész bagázs ordítozva szaladt kifelé. Az ordítások sokkal inkább voltak vérszomjasak, semmint kétségbeesettek. Én rögtön elindultam, hogy ne a tömeg közepén kelljen nyomorognom, így máris a barlangból kitörő nyíl elején álltam, előttem csak pár túlbuzgó kismágus rohangált. Nem értünk ki a barlangból, máris menetelő katonák haladtak felénk. Meglátom Den alakját a tömeg elején, aki máris a csatába veti magát. Kicsaptam a csontpengémet, és az előttem álló emberekbe vágtam.
-Tünés az utamból, mocskos férgek!
Akiket félresöpörtem, nem álltak fel többé, társaik pedig döbbentem bámultak utánam, majd sérült társaikkal mit sem foglalkozva követtek. Szerintem akik a földön maradtak, azokat simán agyontaposták.
Egy hatalmas ordítással a sötét mágusok és a katonák egymásnak ugrottak. Kardok csattantak kardnak és páncélnak, gyilkos varázslatok csapódtak mágikus védőpajzsoknak, vagy védtelen embereknek, akiknek sikolya megtöltötte a barlangrendszert. A fémek csattanása, a varázslatok sistergése és a sikolyok egybeolvadtak, megtöltötték az elmémet, és szinte extázisba ejtettek. Pengémmel egyik mágusvadászt a másik után daraboltam fel. Volt egy-két kard vagy lándzsa, ami megvágta oldalam vagy karomat, de nem érdekelt. Gyilkos vigyorral törtem előre, és mint egy gép, úgy daráltam be mindazt, aki elém került. A vér befestette a barlang falait, és a harcolókat is. A mágusvadászokat saját társaik vére permetezte be, amitől visszakoztak, míg a sötét mágusok a saját társaik vérében szinte örömmámor közepette fürdőztek. Hamarosan minden harcos az őrület határán táncolva, végtelen vérszomjjal egy utolsó rohammal szétverték a katonákat. Legelöl meneteltem én is, és lenyakaztam az utolsó katonát.
Odakint még több katona várt ránk. Egy pillanatra csönd lett mögöttem, majd minden sötét mágus egyszerre üvöltött fel. Én is csatlakoztam a csatakiáltásokhoz, majd teljes erőből futni kezdtem a katonák felé. Felettem és mellettem száz és száz rontás és átok repült el, majd csapódott bele a katonák tengerébe. Szétroncsolt páncélok repkedtek mindenfelé, amit viselőik vére követetett. A katonák közt lapuló mágusok is szórták varázslataikat ránk. Sokan futás közben belenéztek egy-két varázslatba, és holtan bukdácsoltak a földön, testüket a többiek csak lustán átugrották. Aztán elértük a katonák sorfalát.
Egy üvöltéssel beleugrottam a tömegbe. Több borotvaéles fegyver mart meg, de nem érdekelt. Pengémmel vadul szeleteltem a levegőt, és vele együtt a meglepett katonákat. Mágusvadászok? Ezek? Oké, valóban sikerült levadászniuk minket, de a préda ezúttal brutálisan szétmarcangolja a vadászt...ahogy azt illik!
Kisebb-nagyobb sebek, és áldozataim vére borította egész testemet. Körülöttem már nem maradtak élő katonák, de sötét mágusok sem. A hulla tenger közepén álltam, és önkívületi állapotban felordítottam. Igen! Ez a káosz! A gyönyörűséges, tökéletes, igazságos káosz!
Aztán hirtelen egy varázslat talált mellkason. Hátratántorodtam, de csak megráztam magam és készen álltam a harcra. Újabb csapatok érkeztek ellenünk, és félelmet nem ismerve rohantak felénk. Ezúttal sokkal több mágus volt köztük, és nem voltak restek elsütni legértékesebb igéiket. Mögöttem és mellettem a sötét mágusok hullottak mint a legyek, én is bekaptam pár találatot. Egy tűzgömb az oldalamat találta el, de csak felszíni sérülést okozott, a következő jégmágia által létrehozott lövedék azonban már sokkal komolyabb volt. A jégcsap beleállt a vállamba, és még mielőtt bármit tehettem volna, eltűnt. Így rosszabb, mert a seb nyitott marad, és ha nem csinálok valamit, akkor elvérzek.
Még mindig forrt a vérem, de a sötét mágusok nagyja már visszavonulót fújt. Én is inkább elindultam az erdő felé. Továbbra is repkedtek a varázslatok, az egyik a lábam alá csapódott be, hatalmas port kavarva, és kicsit előrébb repítve engem is. Füstölgő tagokkal rontottam ki a porfelhőből, és bosszankodva konstatáltam, hogy a felhő méreggel volt tele. Könnyezve, prüszkölve rohantam tovább, szorongatva a vállamon a sebet.
Az első hullám akik ellenünk jöttek bizonyára egyszerű katonák voltak, amolyan kíséret... ám ezek itt már nem viccelnek, ezek tényleg elit harcosok és mágusok! Szégyen beismerni, de esélyem sincs ellenük! Sőt, még ha a sötét mágusok összefognának, akkoris túl sok lenne a veszteség, hisz ők szervezettek, mi nem.
Sikerült kiérnem az erdőből, de végig figyeltem, hogy nehogy kövessenek. Az első faluban amivel találkoztam megálltam pihenni, és bekötöztem a sebeimet. Nem voltak épp könnyű sebek, így maradtam másfél napot egy fogadóban. Mikor úgy éreztem, hogy útra tudok kelni, feltöltöttem készleteimet, és elindultam hazafelé.
Pár nap, pár megálló múlva megérkeztem a kastélyba, és szóról szóra minden elmeséltem a mesternek. A mester a furcsa előadónkról szóló dolgok alatt végig szigorúan méregetett, majd mikor a mágusvadászokkal való ütközetről meséltem, széles vigyorra húzódott a szája.
-Akkor legalább már ezért megérte ott lenni, nem igaz? - kérdezte tőlem, és mást már nem mondott.

A köpenyes férfi aztán folytatta az előadását.
- Felvetődhet a kérdés, hogy miért hívtam akkor ide ezt a sok mocskot. Személy szerint nem érdekel a sorsotok, hogy úgy mondjam, jelentéktelenek vagytok a szememben. De a Mester még emlékszik az időre, amikor a régi Oracion Seis a Balam szövetség meghatározó tagja volt. Mint mondtam nincs közünk azokhoz a régi pancserekhez, de a Mester mégis azt kéri tőletek, hogy ha érdeketekben áll alapítsuk újra a Balam Szövetséget. Nem újbóli belépést kérünk, ahhoz túlontúl erősebbek vagyunk nálatok. Ajánlatot teszünk, hogy ismét szövetségeseitek legyünk, megosszátok velünk erőtökét és a végjátékban helyet kaphassatok majd ti is.
Ekkor hátrapillantott és valamit nézett. Ennél jöttem rá, hogy nem az első alkalom, hogy valamit figyel. Követtem a tekintetét, de nem láttam semmi különöset mögötte, csupán a homokórát.
~ Csak nem?
A homokórában a szemek vészesen fogytak. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi lehet az órának a lepergési ideje, de ha számba vesszük, hogy körülbelül a kezdéstől indult, akkor már csak egy perc vagy még kevesebb lehet hátra. A nagy kérdés viszont az, mi lesz akkor, ha lepereg az utolsó szem is. Valóban jelentős dolog történik akkor, vagy csupán a műsora végét jelenti és precíz ember lévén nem akar hibázni. Mégis az, hogy ilyen sűrűn pillant rá…
- Nos, végére is értünk az előadásnak
A férfi lába alatt egy örvénylő fekete kör jelent meg, majd lassan süllyedni kezdett benne. A fekete lyuk viszont nem elégedett meg a köpenyes Oracion Seis taggal. Az egész díszletet elkezdte magába nyelni.
- köszönöm a figyelmüket. Egy hét múlva minden céh Mesteréhez egy hírnököt küldünk majd, vele küldjék vissza válaszaikat a szövetségről. Addig is jó szerencsét és további szép napot. Már ha túl tudják élni. Ahogy nézem az időt a fiore-i hadsereg különleges mágusvadász osztaga kevesebb, mint egy percen belül megérkezik, remélem, jól szórakoznak majd…
A férfi végül eltűnt az egész díszlettel együtt, kivéve egy dolgot. A homokóra változatlanul ott állt és peregtek tovább benne a szemek. Talán már csak néhány másodperc volt hátra. Nem igazán értettem ezt az egészet. Mi értelme van ráuszítani a hadsereget azokra, akiktől akar valamit az ember? Igazából nem számított, hisz nem az én ügyem volt. Majd a mesterek eldöntik ezt. Fölálltam a helyemről, mire Sariel is követte a példámat.
- Jobb lesz, ha indulunk drágám, mielőtt még bajba kerülnénk.
Abban a másodpercben lehullott az utolsó szem homok is az alsó tartályban lévő kupac tetejére és végig gördült rajta egészen addig, amíg az üvegnek nem koccant.
- Figyelem! A fiorei hadsereg körbevette a barlangot! Tudjuk, hogy bent vannak, jöjjenek ki és adják meg magukat, különben nem riadunk vissza erőszakot alkalmazni! Utolsó figyelmeztetés!
A tömeg erre zúgolódni kezdett és felettébb mocskos szóhasználattal szitkozódni. Sariel felém fordította a fejét.
- A szemrehányásod nélkül is tudom, hogy már bajban vagyunk.
Az egész tömeg egy emberként rontott ki a nézőtérről és ordítva rohantak a barlang egyetlen kijárata felé. Őrjöngő kiáltások és mágiák hangja visszhangzott a kőzet falairól.
- Cöh… Barbárok…
Sariel el is megindult a tömeg felé, de kitartottam a kezemet a mellkasa elé és ezzel megállítottam, majd kérdően nézett rám.
- Várj. Hadd törjenek utat nekünk. Mi majd mögöttük kiosonunk.
Azzal visszaültem a kényelmes székre, majd Sariel is követte a példámat. Percekig ültünk ott nyugodtan, aztán végül kellő idő elteltével felálltam.
- Most már talán jó lesz.
Sariel rögtön felpattant a székéről és követni kezdett. Kiértünk a sorból, majd a székek mellett elindultunk a nézőtér kijárata felé. Onnan viszont lépések hallatszódtak, majd felbukkant néhány katona.
- Még itt is vannak ketten!
Azonnal megrohamoztak minket. Sariel előhúzta a vívókardját én pedig a két késemet. Az első katona dárdája elől kitértem oldalra, majd beleszúrtam az egyik késemet a vállába, a másikat pedig oldalról a nyakába. Eközben Sariel is leterített egy katonát. Ám mindkét győzelem hiába valónak tűnt, hisz a barlangban további lépések hallatszódtak és még hat katona jött a megmaradt négyhez.
~ Nem értem. Azt hittem, hogy azok az állatok utat törnek és nagy részükkel végeznek, aztán pedig a katonák utánuk erednek.
Ilyenkor sajnáltam a legjobban, hogy Sariel nem lehet velem teljes valójában. Ő biztos tudta volna, mi a leghelyesebb döntés.
A katonánk ránk rontottak, de csak védekezni tudtunk. Egyszerre mindig többen jöttek nekünk. Folyamatosan hátrálásra kényszerítettek minket, aztán hirtelen egy dárda döfte át Sariel-t.
- Nee!
Odaugrottam és a mellkasába mártottam a késemet, aztán hasba rúgtam és a haldokló test hátrazuhant és elterült a földön. Sariel-hez rohantam, de szerencsére semmi baja nem esett. Szerencse, hogy csak csont volt és így csak a ruhája szakadt át. Visszanéztem a katonákra, ők pedig már körbeálltak minket és nekünk szegezték a dárdákat.
Hirtelen alattunk minden fekete lett és a földből fekete tüskék törtek elő felnyársalva a katonákat. Nem értettem mi történt, de a következő pillanatban egy alak lépett elő a homályból.
- Mit keres itt mester?
- Ejnye és hol marad a köszönöm?
- Miét segített nekünk?
- Hideg vagy mint mindig. Hagynám, hogy egy ilyen értékes lánykát megöljenek vagy elfogjanak? Ugyan!
Nevetésbe tört ki, ami bezengte az egész termet. Nem értettem miért kelt ilyen hangzavart, amikor így csak még több őrt vonz ide. A következő pillanatban viszont minden elsötétült és elnémult. Hiába beszéltem, aztán meg kiabáltam nem hallottam a saját hangomat sem. Tökéletes csend és sötétség burkolt körbe. Sariel-t még éreztem az ölemben, de semmi mást. Még a talajt sem alattam vagy a hőmérsékletet. A barlang hidegje eltűnt, de nem lépett a helyébe meleg. Mintha semlegessé vált volna. Aztán egy perc sötétség után hirtelen fény árasztott el és egy erdőben találtam magam.
- Na itt is vagyunk.
A mester állt mellettünk tökéletes nyugalommal. szemmel láthatólag benne nem okozott különösebb aggodalmat az előbb történt dolog. Biztos ő csinálhatta.
- Ha követitek az ösvényt egy bő fél óra múlva el is éritek a céhet. Na, nekem még dolgom van. Pá!
A következő pillanatban pedig elnyelte őt a sötétség.
Sariel felpattant és felsegített a földről, aztán leporolta a ruhámat.
- Köszönöm drágám – mondtam neki mosolyogva, de aztán komor arccal visszanéztem oda, ahol a mester eltűnt. Először bizonytalan, de később már határozottabb léptekkel elindultam a céhház felé Sariel-el.