Név: Kraus Vendel
Nem: Férfi
Életkor: 50 év körüli
Klán: Skull Order
Kinézet: Kb. 180 centi magas, átlagos testalkatú férfi. Rövid barna haja néhol már őszös, de még nem kopaszodik. Fekete ballonkabátot visel, lábain pedig mindig egy pár agyonfényesített bakancs van. A fekete ballonkabát alatt általában egy piros színű pólót hord. A Skull Order jelét a bal csuklóján viseli.
Jellem: Legtöbbször nyugodt személyiség, jókat vidul a gyengébb ellenfelein harc közben, ha azok támadásait egyszerűen ki bírja védeni. A hétköznapokban sokszor lő el vicces beszólásokat, amiket inkább morgósan tesz közzé, de a többség még így is nevet. Általában véve segítőkész, ha a klánjáról van szó, de ugyan akkor kíméletlen, ha orgyilkos küldetésre megy. Szerinte a gyilkolás is csak az élet része, van, akiket arra bérelnek fel, hogy megvédjék az életet és vannak, akiket arra, hogy elvegyék azt, nincs is ezzel semmi probléma.
Felszerelés: Küldetésekre magával visz egy kis hátizsákot, amiben étel és ital van, egyébként semmi jelentősebb cuccot nem hord magánál.
Az előtörténetemben is szerepel a karakter.
Szint: 9 (A)
Varázserő: 18000
Mágia:
Telekinézis
-> Tekekinesis
-> Force Push
-> Levitation
-> Pressure Fist
-> Pressure Blade
-> Force Grab
-> Gravity Attraction
-> továbbá rengeteg egyedi technika
Még nem vagyok rég óta a Skull Order tagja, így alig ismerem a klánház körüli területet. Csak egy utat tudok, az pedig Dead házától a klánig vezető út, ezért egy kis felfedező körútra indulok a klánház mögé, hátha találok egy területet, ami alkalmas a technikám gyakorlására, egy helyet, amit nem lát senki és egyedül tudok lenni.
Vigyorra kanyarodik a szám, amikor megtalálom ezt a helyet a klánház mögötti kis erdő személyében. Alig, hogy belépnék az erdőbe, hangos recsegés üti meg a fülem és rémült madárraj száll fel a lombok közül. ~ Affene, lehet mégsem vagyok egyedül. ~ Morgom, majd belépek a fák közé. Teszek pár lépést előre és meglátok valakit, ahogy egy fa előtt ácsorog és a jobb kezével az állát dörzsöli. Közelebb megyek, mire lassan felém fordul.
- Mester! - kiáltom elképedve, mikor felismerem, hogy ő volt az az ember, aki engem még a kastélyban töltött idő alatt tanított engem a telekinézisre.
- Szilvia? Te mit keresel itt? - kérdi szintén meglepődötten, majd közelebb jön hozzám. - Ez nem kislányoknak való hely, itt van a közelben a Skull Order bázisa! - mondja homlokráncolva.
- Ööö, tudom, én Skull Orderes vagyok... - válaszolom, mire megrázza a fejét és úgy tesz, mint aki nem érti, hogy mit mondtam, aztán elneveti magát.
- Micsoda véletlen, én is a Skull Orderbe tartozom. - mondja, majd felém mutatja a csuklóját, amin a klán pecsétje virít. Erre én felhúzom a bal karomon a pólót a vállamig, hogy ő is megcsodálhassa az én pecsétem. Végignézek a mesteren, furcsa ruhakölteménye van, legalábbis nem ezt szoktam meg tőle az elmúlt tíz évben. Legtöbbször csak az egyszerű gondnoki ruhában láttam, így most a rajta lévő bakancs meg ballonkabát érdekes látványt nyújt.
- Mester, hogy kerül maga a Skull Orderbe? - kérdezem, amit ő egy vállrántással lereagál, majd elkezdi a mesét.
- Tizenkettő évig raboskodtam abban a mocsok kastélyban, de ezt te is tudod. Én már az előtt is ebbe a klánba tartoztam, így miután a szótlan barátod, Dead kívülről kiiktatta a mágianeutralizáló hapekot, könnyedén el tudtam jönni. Nem akartam elmondani neked, hogy egy sötét céhbe tartozom, mert ilyenekkel csak nem fényezzük magunkat egy kislány előtt... - mondja, majd megfordul és visszamegy a fához. Követem, de megállok mögötte egy pár méterrel.
- Miért nem várt meg legalább egy köszönés erejéig a kastély előtt? Direkt kerestem magát!
- A végén még velem akartál volna jönni és én ezt mindenképpen el akartam kerülni. - válaszolja.
- A sors fintora, hogy most én is itt vagyok. - mondom vigyorogva. El se lehet mondani, hogy mennyire örülök a mesternek. Végre van egy ismerősöm, aki egy határozott jellem és nem mellesleg erős is.
- Igen és most már mind a ketten kihasználhatjuk az erőnket. - válaszolja, majd kezével az előttünk lévő fára mutat. A fa egy kicsit remeg, aztán elkezd emelkedni. A gyökerek recsegve-ropogva adják meg magukat, majd az egész fa kiszakad a helyéből és emelkedni kezd a levegőben. A mester befeszíti az öklét, mire a fa kilő és felrepül a levegőbe magasan a lombok fölé, aztán nagy robajjal visszazuhan.
- Kijöttem a gyakorlatból. - mondja fintorogva, amitől rám jön a röhöghetnék, de inkább visszafojtom. Ha most nevetek, akkor lehet, hogy megrohamoz egy csomó aranyköpéssel, amit aztán estig hallgathatok.
- Kraus mester, most, hogy mindketten egy klánban vagyunk, akár fojtathatnánk a tanulást. - mondom halkan, miközben a földet stírölöm.
- Rendben van, holnap el is kezdjük. - ránéz az órájára - De nekem most mennem kell. Holnap ugyan itt, ugyan ekkor. El ne késs. - int, aztán elindul a klánház irányába. Nem vár meg, mert tudja, hogy mit akarok csinálni.
El is indulok megkeresni a fát, amit az előbb dobált. Egy jó ötven méter gyaloglás után rá is akadok a keresett fára, ami darabokban hever mindenfelé. Nem összetört, hanem szét van vágva.
- Még, hogy kijött a gyakorlatból... Nem elég, hogy elhajította, úgy vágta szét pressure blade-del a levegőben, hogy észre sem vettem... - mormogom magam elé. Fogadjunk, hogy most is rajtam vidul...
Vas. Jan. 16, 2011 2:16 pm
