Név: Zeron Aronean
Neme: férfi
Életkor: 17
Mágia: Rune Script, Magic Seal
Klán:
Külső: Nehéz és kiváló minőségű utazó ruházat, ami a szélsőséges időjárási viszonyoknak is megfelel, hátizsák, vasalt, lakkozott bot, megerősített bőrkötésű szótár és úti napló. A drága és komoly külső felszerelés alatt kényelmes és rangos megjelenéshez is alkalmas ruhák vannak. Az összkép mindenképpen magáért beszél: világot látni kívánó arisztokrata ifjonc nem is nézhetne ki ennél eminensebben.
Jellem: Kifinomult, precíz, figyelmes, tanított lélek, kifejlett művészeti érzékekkel és gazdag képzelőerővel és tájékozottsággal az élet számtalan teréről. Hobbiszinten kutat és figyel, olvas és fejt, szinte nincs olyan rendszer a hétköznapokban, amit csupán csak önmaga szórakoztatására ne fejtett volna meg, ne járt volna a végére. Érdeklődő és kutató hajlamát szívesen veti be bárki segítségére, de meglepően tárgyilagos és rideg is tud lenni, mondhatni az arisztokratikus hidegvérét minden körülmények között magában hordozza, és pont azért mert nincsenek körülötte azok, akikhez erősen kötődik, könnyedén lép át mások szenvedése fölött is.
Az Aronean famíliában láttam meg a napvilágot, apám, Aron Aronean és anyám, Adela Jurener neveltek fel, a birtokunk szolgálóival egyetemben, ahol a gyermeki életem gyakorlatilag összes napját töltöttem, de így is kalandos és csodás volt a felcseperedésem. Ahogy édesanyám mindig is mondta, még ha megtehetjük is, hogy megüljünk, szükségünk van a kimozdulásra, a frissítő túrákra, így a birtokunk szegleteiben, kicsi vadászházakban és leseken, átalakított barlangokban és sátorozásokon múlattuk a nyarakat, amíg édesapám sokszor elfoglaltságai miatt távol tartózkodott otthonról. Kiskoromban persze nem mindig értettem meg miért is van folyton messze, de ahogy felnőttem megértettem, hogy vezetőnek lenni nehéz kihívás, és habár engem sosem vonzott apám feladata, elfogadtam, hogy ugyanezek a feladatok várnak rám is majd ha eljön az ideje.
Persze édesanya, édesapám szavaival élve, művészlélek és vad teremtés akit annak idején meg kellett szelídítenie, így nem is csoda, ha már kisgyermekként gyakran ingatta édesapám lemondóan a fejét, amikor édesanyával nekikezdtem valami újnak és újnak. Tanultam énekelni, zenélni, táncolni, játszani, festeni, faragni és szobrászkodni, verselni és szavalni, vívni és lőni is, de mindenbe hamar beleuntam. Az írást, mint időtöltést persze kedvelem máig is, illetve rendszeresen ragadom meg a lehetőséget egy sakkmeccsre, mivel jó hatással van a szellemi frissességemre, de a többi művészeti formában hamar lankadt el a lelkesedésem. Édesanyám végül így akadt arra az elhatározásra, látva, hogy minden alkotásban annak egysíkú folyamatát elégelem meg (ezt én annak idején nem tudtam még kifejezni, sem felfogni mint problémát). hogy talán a mágiák terén kellene nekem elfoglaltságot találni.
Nem is választott rosszul, sőt, életem egyik nagy öröme, hogy azt mondhatom édesanyám kitartóan kereste az örömteli elfoglaltságot számomra. A mágiának minden folyamata és részecskéje, a legapróbb és legalapvetőbb részletekig tetszett első csapásra is, és folyamatosan azóta, amióta űzhetem. Eleinte egy mágiaelmélet tanárom volt, aki a fogékonyságomat kutatta fel és segítette, majd amint eljött az első kérdések ideje, szüleim le is fékeztek egy időre. Sok-sok vita és napnyi beszélgetés ment el arra, hogy végül mit válasszak, egyrészt a magam választása, másrészt szüleim véleménye és akarata alapján. Édesanya szerint az alkotást és a változatosság, kreativitás erejét kellett kihasználnom a mágiában, ezért sok-sok formát eleve kizárt. Az elemi mágiákat szinte tiltotta előlem, azok pusztító mivolta miatt, míg az alakváltást teljes szívével javasolta. Álmát, hogy madárként, szabadon repüljön át akarta ruházni rám, és habár nem volt ellenemre, édesapám szava megakadályozott a választásban. Szerinte állattá változni, és mások formáját felvenni becstelen, és nem rangunkhoz illő cselekedet lenne, sőt egy alkalommal még azt is hallottam egy beszélgetésük közben, hogy féltett volna attól, hogy a képességeimet kihasználva elszöknék otthonról a lázadó éveim alatt. Most már persze tudom miről beszélt, és habár tökéletesen igazat nem adnék neki, a terelgetést mindkettejüknek megköszönöm, hiszen elégedett vagyok. Az idegen eredetű mágiák közt kutatva lelt a ritka típusú mágiára a mesterem, ami végül megragadta a tetszésemet, csakúgy, ahogyan édesanyámét és édesapámét is. A rúnák mágiájában a szabadságuk fogott meg, hiszen mindazt tartalmazzák, amilyen szót a mágiába foglal a varázslójuk, mondhatni a mágia egy mű amelynek minden szava a mágia által válik valósággá. A rúnamágiák kiterjedt fajtái között vacillálva végül apám mondta ki a végszót, természetesen az elérhető legkifinomultabb és precízebb formát fogom tanulni, ami méltó a családunk büszkeségéhez.
A tanulás maga, természetesen a választott mágia típusának megfelelő mértékben, nehéz is volt. Elsőként a rúnamágia alapjait, a gheel és a rogue nyelveket, később pedig a mágia és a létrehozása törvényeit tanultam el, majd mindezeket kombinálva létrehozni a rúnamágia alapvető egységeit, a szavakat, aztán a mágikus leírásokat, amelyeket kitölthetek a létrehozott mágia teljessé tételéhez. A tanulás és alkotás folyamata napról napra és feladatról feladatra járt át egyre jobban, és egyre elmélyültebbé váltam, egyre inkább érezni kezdtem azokat a korlátokat, amiket átléphetek a mágiával, és szüleim képtelenek átlépni. Mondhatni lázadoztam, hiszen mindent ki akartam próbálni, és olyan ismereteket sem bántam volna eltanulni, amelyek ártó céllal készültek, de édesanyám, ezúttal már velem is megküzdve, szembe szállt velem is, hogy megmaradjak annak akivé nevelt. Soha, de soha nem engedte, és nem tűrte volna, hogy ártó mágiákat tanuljak, és ezért a végzetekig ki is állt. Apámmal nem kellett sokat pörölnie ezért, de a tanáraimmal annál inkább. Emlékszem, amikor a pecsét mágiák használatát tanultam volna el, édesanyám heves vitája nyomán egy hónapra mester nélkül maradtam, amiért ő az Amaterasu formulájának tanításába kezdett az ő tudta nélkül. Végül persze lett új tanárom, és habár ő is meg volt győződve arról, hogy egy olyan alapvető mágia kihagyása a gyakorlati repertoáromból, mint az Amaterasu talán negatív hatásokkal lehet a mágia használatára a későbbiekben, folytatta a pecsétek oktatását enélkül a formula nélkül is.
A mágiák alapvető ismereteinek eltanulása után jutottam el arra az érettségi szintre, hogy édesapámmal tarthattam útjain. Eleinte csupán az utazás illetve az idegen városok meglátogatása volt a cél, de később, ahogy pár utazást követve, találkozók és tárgyalások láttán komolyodni is kezdtem, érdeklődni kezdtem édesapa munkája iránt. Első alkalmakkal csupán kísérőként, családtagként, míg előrehaladva az időben már segítőjeként voltam jelen, nem is egyszer titkos rúnázással és pecsétekkel segítve a munkáját.
Talán ide tartozik, talán nem, de a komolyodásom éveiben tört rám, egyre erősödő vágyként, hogy a még gyermekként megkezdett tanulmányaimat folytathassam, és egyre nagyobb tapasztalatra tegyek szert, amikkel sokkal nagyobb támogatást nyújthatok a családomnak, mint amekkorára képes vagyok jelenleg.
Ezen gondolataimat koronázandó váltam üzletemberré - szüleim számára. Ez annyit jelent, hogy míg szüleim folytatták életüket, én, azzal a történettel, hogy a képességeimet tanulással és üzleti projektekkel fejleszteném elköltöztem a birtokról Erába, ahol viszont az üzleti élet helyett minden időmet a mágikus hivatalokban és könyvtárakban töltöttem, hogy tanuljak és tapasztalatot szerezzek, és habár különleges sikereket sosem értem el eddig, az önálló életet és a nálunknál alacsonyabb rangban élők hétköznapjaihoz is hozzászoktam már, és még mindig izgatottan állok a feladataim elé...
Szer. Jan. 26, 2011 1:29 am
