Shouki Sheiji

Név: Shouki Sheiji
Nem: Férfi
Kor: 20

Mágia: Gealdor – Kártyamágia

Klán: Quatro Cerberus

Kinézet: A maga 179cm-ével és 79kg-jával átlagosnak nevezhető. Enyhén borostás arca miatt folyamatosan idősebbnek nézik. Fekete haját copfban hordja, hogy ne zavarja.

Jellem: Kifejezetten lusta, ha teheti szobájában vagy egy réten egy fa alatt fekszik és nézi az eget, küldetést csak akkor vállal, ha kifogyóban van pénzéből. Sokan nem kedvelik, mert leggyakrabban egy kifejezéstelen, vagy talán leginkább kifejezetten unottnak mondható arcot vág akármilyen érzelmi folyamatok is folynak le benne. Mindezek ellenére, ha úgy látja, hogy valaki rászorul az ő segítségére, akkor meg tesz minden tőle telhetőt, hogy segítse az illetőt.

Felszerelés: A kényelmes ruhákat helyezi előtérbe az öltözetét tekintve, ami mellé mindig társul egy övtáska amiben a maradék pénzét és egy pakli kártyát hord magával mindig.

Előtörténet:
Egy kisváros szélén éltünk édesapámmal nem messze a Blue Pegasus klánházától. Édesanyám még nagyon kicsi koromban meghalt, a kocsmában ahol dolgozott tűz ütött ki, és már nem tudták idejében kimenteni. Mondhatnám azt is, hogy édesapámmal remekül elvoltunk még így ketten is, de igazából azzal csak hazudnék, az hogy minden házimunkát nekem kell elvégeznem, miközben ő kitudja merre tengődik még nem is lenne nagy probléma, de amikor még házimunka sincs akkor sem enged ki az utcára, hogy esetlegesen összebarátkozzam pár hasonló korú gyerekkel, és játszhassak velük. Egyszer amikor apám egy küldetésen volt, mert ő egy Blue Pegasushoz tartozó mágus, kiszöktem, hogy legalább azt megtudjam, hogy milyen dolgok vannak a környékünkön. Egész érdekes volt a kinti világ, nagyon sok embert láttam és sok érdekes dolgot is, de elkapott egy hirtelen félelem és gyorsan hazaszaladtam, de már késő volt, apám már hazaért és türelmetlenül ült a fotelében.
-Na, csak hazaértél! Mégis ki engedte meg, hogy elhagyd a házat?! - mordult rám egyből apám amint betettem a lábam a küszöbön.
-De, de, de, de éncsak picit sétáltam a környéken. Nem csináltam semmi rosszat. És itthon amúgy sem tudtam mit csinálni - próbáltam magyarázkodni.
-Ez nem válasz a kérdésemre. Ki engedte meg hogy kitedd a lábad az utcára?
-Senki, apám.
-Látom még nem lettél szenilis ettől a kis levegőzéstől, helyes.
Ekkor felkelt apám a fotelből és elindult felém. Először azthittem, hogy csak elmegy mellettem és bezárja az ajtót, hogy ne mehessek el ismételten itthonról, ám amikor mellám ért hirtelen kaptam tőle egy akkora pofont, hogy nekiestem a szekrénynek mellettem és több tányér is leesett róla mellém, amik természetesen össze is törtek.
-Tessék, hiányoltad a munkát, most legalább van mit takarítanod, engedelmetlen gyerek – ezt a mondatát éppen befejezve kilépett a küszöbön és becsapta maga mögött az ajtót.
Ennek az esetnek köszönhetően többet nem mertem szembeszállni azzal, amit apám mondott nekem és így többet a házat sem hagytam el. Egész nap szinte csak takarítottam, esetleg főztem amikor apám hozott valami hozzávalót, hogy netán én éhes lehetek kicsit, vagy ő otthon kívánna akkor enni. Amikor pedig az egész házban végeztem a takarítással és nem voltam hulla fáradt esetleg utána, akkor kártyáztam vagy éppen új kártyatrükköt próbáltam kitalálni, mert egyik takarítás során édesanyám holmijai között találtam egy elég érdekes mintázatú paklit. Ilyen unalmasan teltek a hetek, a hónapok, sőt még az évek is, amire egyszer csak már a tizenhetedik szülinapomhoz közeledtem. Apám közölte, hogy attól, hogy most lehet, hogy hosszabb időre elmegy egy küldetésre az nem jelenti, hogy én kitehetem a lábam az utcára, mert szólt pár környékbelinek, hogy figyeljen rám. Ezt szomorúan tudomásul vettem, így ki sem próbáltam tenni a lábam, csak unottan voltam a házban, amíg el nem telt két hét amióta apám elment arra a bizonyos küldetésre. Akár mennyire is rosszul bánt velem és lekorlátozta az életem, mégis csak az apám volt így természetesen én is elkezdtem kicsit aggódni érte. Gondoltam megszegem a kilépési tilalmam és megkérdezem a klánházban, hogy valaki tud-e valamit róla. Szerencsére emlékeztem, hogy merre szokott elindulni, amikor közli, hogy a klánházba megy, így csak azt az utat követtem az erdőben, amíg meg nem láttam a nagy és bámulatos Blue Pegasus klánházat. Először nem hittem a szememnek, hogy ilyen épület egyáltalán létezik, de miután túltettem magam az első nagy csodálkozásomon és lenyeltem a félelmem, hogy egy ilyen épületbe belépjek bementem, és ott ismét ámulatba ejtett, hogy hogy lehet valami ennyire csillogóan csicsás, mégis még mindig valamilyen szinten szép. Ekkor arra jött egy mágus és odalépett elém:
-Szerbusz fiam. Hát te mi járatban lennél errefelé? Csak netán nem eltévedtél az erdőben? - kérdezte tőlem nyályasan a férfi.
-Nem, édesapám keresem aki már két hete elment egy küldetésre és nem jött még haza, ő is egy Blue Pegasusos mágus.
-Óóó, tényleg? - kérdezte csodálkozóan a férfi – és hogy hívják az édesapád?
-Shouki Tenzounak.
-Tenzou? 'Hisz ő ott iszik az ebédlőben a többiekkel. Na gyere velem, odavezetlek.
A férfi odavezetett az ebédlőhöz, ahol épp egy csoport iszogatott, amikor hirtelen a férfi mellettem egy erősebb hangnemben megszólalt:
-Tenzou! Téged keres valaki!
-Engem? Mégis ki lehet az ilyenkor? - éppen hogy befejezte a mondatát, amikor meglátott és az arcát hirtelen elöntötte a düh - Te mégis mit keresel itt, kölyök? Azt hiszem nekünk kettőnknek nagyon sürgősen beszéde van egymással, úgyhogy menjünk csak szépen haza. - hirtelen mozdulattal hátrafordult a meglepődött tömeghez, majd megszólalt – Bocsi emberek, azt hiszem az ünneplést kicsit későbbre kell halasztanunk.
Hazafele az úton nem szólt egyikőnk sem a másikhoz, csak annyit mondott amikor még kiléptünk a klánház ajtaján, hogy menjek előtte, de szedjem a lábam. Amint hazaértünk apám becsapta az ajtót, és erőteljesen arcon vágott.
-Mégis mit képzelsz, te szemérmetlen gyerek?! Nem elég, hogy megmondtam, hogy ki ne merd tenni a lábad ezen az ajtón, amit természetesen megszegtél, mert miért is engedlemeskedtél volna, még a klánházba is bejöttél! Ezt szerinted mégis hogy fogom kimagyarázni?! - Ezzel a lendülettel kaptam még egy pofont tőle.
-De, de, de, de én csak aggódtam érted édesapám és gondoltam, hogy ott tudnak majd nekem segíteni azzal kapcsolatban, hogy mi lehet veled.
-Ne feleselj vissza, bolond gyerek! - Ismételten elcsattant egy pofon az arcomon. - Hát ezt érdemlem azért, mert adok neked mit enni és egy helyet ahol lakhatsz?
Röpke egy-két perces csend következett részemről, amire apám ismét ideges lett.
-Válaszolj már, te gyerek! - Ismét lendítette volna a kezét, erre hirtelen kicsapódott az ajtó.
-Tenzou, ezt fejezd be most azonnal! - Szólt rá egy erőteljes férfi hang, ami meglepő módon ismerősnek csengett. Ekkor tűnt csak fel, hogy az ember aki az ajtóban áll nem más, mint az a kedves férfi, akivel a klánházban találkoztam.
-Julius?! Te mégis mit keresel itt?!
-Hogy mit keresek itt? Kettőt találhatsz! Elrejtetted a fiad létezését a klán elől, ami alapjáraton nem lenne baj, ha nem így bánnál vele. Gyere most velem, elmegyünk Bob mesterhez, és majd megtudjuk tőle, hogy mi legyen veled. A "D" csapat már úton van erre, aki elől nagyon jól tudod, hogy nem tudnál megszökni, hiába vagy rendkívül erős és tehetséges. Add fel, és gyere velem, a fiú miatt pedig ne félj, gondoskodom róla.
-Julius, ennek semmi köze a klánhoz! Ez családi probléma közöttünk, nincs mibe beleavatkoznia a klánnak!
-Ahh, szóval szerinted az, hogy bántalmazod a fiad nem jelent semmit, miközben még el is titkoltad a létezését mindenki elől? Érdekes hozzáállásod van. Ohh, úgy hiszem itt a "D" csapat, szerintem fáradj le magadtól eléjük, mielőtt nekik kellene elrángatniuk.
-Julius, ez ennyivel nem lesz elintézve, ezt elhiheted nekem. Kölyök, veled pedig még számolok! - Ordította felénk miközben ment ki az ajtón.
-Örülök, hogy még egy darabban vagy fiú. A nevem Juilus Deinhardt. Téged hogy hívnak? - Kérdezte nyályasan a férfi, akit ha nem ilyen beszédmóddal ismertem volna meg először, akkor nem hittem volna a szememnek, hogy ugyan az az ember beszél így, mint aki az imént apám szimplán szavakkal elintézte.
-Sheijinek hívnak.
-Ohh, Sheiji. Szép név, olyan amilyenhez apádnak soha nem lenne ízlése, így gondolom megboldogult édesanyád nevezett még így el. Hát akkor Sheiji, mik a terveid így a jövőre tekintve? Apád elég nagy büntetést fog kapni, figyelembe véve, hogy kifele menet még megfenyegette mindkettőnket, így például mit szólnál ahhoz, ha csatlakoznál a klánunkhoz?
-Mágusnak? De én még nem is tanultam semmiféle mágiát, és nem is biztos, hogy képes lennék rá.
-Ó, én attól nem félek. Apád tehetséges mágus, akármennyire is nem tudsz róla ilyen téren semmit azon a tényen kívül, hogy mágus, vagy esetleg más irányba szeretnél majd haladni az életeddel? Megértem én azt is, csak mondd ki bátran, hogy mit szeretnél. - Ajánlotta fel a segítségét a férfi.
-Igazából nincs amit szívesen tennék és a mágia sem lenne annyira ellenemre, csak el szeretnék menni innen minnél messzebre, túl sok nyomasztó emlék köt ide, ha szabad ennyire önző kérésemnek lennie. - Válaszoltam zavarodottan Juliusnak, aki erre csak elmosolyodott.
-Hát persze, bár pár napig nem tudom száz százalékosan teljesíteni ezt a kérésed sajnos. Először is mesélek picit a különböző mágiatípusokról, hogy eldönthesd milyen típusú mágia érdekelhetne téged. Szerencsére nagyon sok emberrel jóban vagyok akiknek nagy tudásuk van a mágia szinte összes területén, még a klánon kívül is, mindegyikük vagy nem tartozik jelenleg egy klánhoz sem vagy másik nagynevű klánokhoz tartoznak. Addig viszont a Blue Pegasus klánházban kellene laknod, amíg nem derítjuk ki a mágiád és hívjuk oda az embert, aki azt majd tanítani fogja neked. Természetesen csak, ha ez nincs ellenedre. - Tette hozzá mosolyogva a férfi, amitől az eddigi félelmem elszállt, és én is elmosolyodtam.
-Természetesen tökéletes lenne nekem is, nagyon szépen köszönöm! De szeretnék pár perc türelmet kérni, összeszedem a holmijaim.
-Csak nyugodtan. - Válaszolta mosolyogva Julius.
Pár perc múlva jelentkeztem is nála az előszobában pár ruhámmal és azzal a pakli kártyával, aminek hála nem unatkoztam otthon.
-Hát, tudod mit Sheiji? A ruhákat hagyd nyugodtan itthon, találunk neked majd pár csinos darabot, nem kell ezeket a szakadt darabokat hordanod, de az a kezedben ott mi? Egy kártyapakli?
-Igen, édesanyám dolgai között találtam még régen. Már eléggé megviselt kártyák, de ezzel szórakoztattam el magam itthon egyedül, így már szinte hozzám nőtt.
-Értem. - Mosolygott Julius. - Mit szólnál a kártyamágiához? Igaz annyira nem közismert, de hatásos és tudnék is neked egy remek tanárt.
-Kártyamágia? Olyan is van? - Csodálkozásomnak ennyivel adtam hangot, ám egyben el is mosolyodtam picit. - Akkor azt hiszem, hogy nincs szükség a mágiatípusok elmesélésére, mert ennél nincs semmilyen, ami jobban érdekelne, ez teljesen biztos.
-Ám legyen, ha ezt szeretnéd. - Válaszolta mosolyogva. - Akkor amint odaérünk a klánházhoz, majd szólok a jövőbeli tanárodnak, hogy jöjjön érted, amint tud.
Eltelt a klánházban majdnem 2hét, mire odaért az ember, akinek Julius szólt. Ez időtájt nagyon jól bántak velem, megvolt a tizenhetedik szülinapom is amire tartottak egy klánon belüli ünnepélyt. Fura, de jó érzés volt, hogy törődtek velem. És egyszer kopogtak a szobám ajtaján.
-Igen? Nyitva az ajtó, jöjjön csak beljebb. - Válaszoltam a kopogásra.
Belépett egy arcmaszkot hordó férfi, aki mögött ott jött Julius is. A maszkot hordó férfi egyből kezdte is a mondandóját amint belépett az ajtón.
-Szóval te lennél az, akit tanítanom kellene Julius felkérése alapján. Akkor kölyök, hogy hívnak, hány éves vagy és mennyi ideje tanulod a mágia alapjait?
-Shouki Sheijinek hívnak, most töltöttem a napokban a tizenhetedik szülinapom, a mágia alapokat pedig még sajnos nem tanultam, Julius azt mondta, hogy öntől fogok tanulni, így feleslegesnek érzi, hogy bármit is tanítson nekem, vagy bárki a Blue Pegasusból.
-Julius, ezt most miért? Tudod nagyon jól, hogy utálom az alapokat tanítani. - És ezzel pár éles pillantást is vetett Juliusra, majd vissza is fordult egyből felé. - No de sebaj, akkor azthiszem kemény feladat elé nézek majd én is, meg te is, ha mindent tőlem tanulsz az alapoktól kezdve, mert nem tartozom a türelmes tanárok közé. Előre szólok, én nem a barátod, szimplán a tanárod leszek. Nem lesz felesleges beszélgetés, barátkozás, vagy akármi. Így is kitartasz a kártyamágia mellett?
-Ki! Ez az egyetlen mágia amit tanulni szeretnék! Bármit megteszek érte!
-Helyes, akkor pakolj össze gyorsan, és indulhatunk is a Quatro Cerberus klánházba, ott fogsz addig lakni, amíg alattam tanulsz.
Így is lett, ott voltam 3évig, és tanultam Zeg alatt, mert azért akármennyire is mondta, hogy csak tanítani fog, és semmi személyes, nagyon sokszor rá sikerült vennem kis hétköznapi társalgásra is. Visszatérve picit arra az időre amikor először oda értünk. Hát, először csodálkoztam, mert nem volt olyan pompázó, mint a Blue Pegasus klánháza, inkább kis átlagos motel jellege volt, ami szépen el volt rendezve. Az emberek itt is kedvesek és befogadóak voltak velem, így a beilleszkedéssel sem volt igazán bajom. Zeg mester eléggé erős követelményeket kötött ki, de ezek nélkül nem hinném, hogy sikeres lett volna a tanítása, így hálás vagyok neki értük. Ez a nagy tanulás alatt elég gyorsan elrepült az idő, így elég furcsán ért, hogy a mai napon van a húszadik szülinapom, pedig mintha csak tegnapelőtt jöttem volna ide tizenhétévesen, hogy mágiát tanuljak Zeg mestertől. Ezen a reggelen is szokásosan a Mester kopogott az ajtómon, gondoltam akkor ideje a mai tanulásnak.
-Nyitom már! - Gyorsan odaléptem az ajtómhoz, és kinyitottam. - Jó reggelt Mester! Akkor itt az ideje, hogy vegyem a következő leckét a tanításod alatt? - Kérdeztem izgatottan.
-Sajnálom Sheiji, de nem igazán tudok mit tanítani már. Az alapjai elsajátítottad a kártyamágiának, innen pedig már a saját utad kell járnod. Örülök, hogy taníthattalak. - Ezzel a mondattal egybekötve mosolyogva nyújtott felém egy új kártyapaklit.
-Köszönöm Mester! - Köszöntem meg neki a tanítást és kártyát meghatódottan.
-Tényleg, gyere le velem egy picit az ebédlőbe, még van számodra valamink, mivel tudtommal ma van a húszadik szülinapod is. - Nevetett fel Zeg Mester.
Lementünk, és mindenki ott sürgött forgott még, vagy éppen csak ittak, mint ahogy elég sokszor csinálják.
-Na akkor Sheiji, térjünk a tárgyra, mit szólnál ahhoz, ha a Quatro Cerberushoz csatlakoznál? Elvégre mindenkit ismersz már szinte, itt tanultad meg a mágia alapjait, kell ennék több?
-Ohh, Mester, köszönöm! Épp meg akartam volna kérdezni, hogy lehetséges-e, hogy ide csatlakozzam, mert már nagyon a szívemhez nőtt itt minden és mindenki.
-Akkor ezennel üdvözlünk a klánban, Sheiji! - És a mágikus pecsétet rányomta a csuklómra, amivel ott lett a Quatro Cerberus klánjele fekete színben. Majd Zeg Mester tölcsért csinált a kezéből, hogy mindenki jobban hallhassa a következő mondatát:
-Akkor most ünnepeljük meg Sheiji húszadik szülinapját és azt, hogy csatlakozott közénk!