HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Arashi Nagao

Go down 
SzerzőÜzenet
Arashi Nagao
Elemi mágus
Elemi mágus
Arashi Nagao

Hozzászólások száma : 288
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Aug. 01.
Age : 29

Karakter információ
Céh: Titan Nose
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Arashi Nagao   Szomb. Feb. 05, 2011 4:43 pm

Délutáni beszélgetés



Az alábbi kis történet egy teljesen átlagos délután történetét meséli el a Titan Nose céhházában, ami valahogy mégis mély nyomot hagyott a lelkivilágomban. Gyakran hallottam, hogy minket, a Titan Nose mágusait rendmániás, szabályszerető embereknek tartanak, és ez már régóta rettenetesen zavart. Mert ugyan a kívülállók szeretnek túlozni, de valahol éreztem, hogy van benne igazság...


- Oute.
Bábum hangosan csattant a shogi táblán. Hála a sok gyakorlásnak, kezdek egyre jobb lenni ebben a játékban.
- Arashi, a shogiban nem kell bemondani ha sakkot adsz...
- Elnézést Mester, megszokás.
- Hmm... megvan! - nyúlt Chronaios mester át a játékmező fölött, majd lépett.
Ellenfelem keze nyomán szerencsétlen katonámat leütötte a tábla másik végéből érkező ló. Basszus... ezt eddig miért nem vettem észre?
Mondanom sem kell, innentől néhány lépésnyi elkeseredett védekezés és pár elszánt kitörési kísérlet után elvesztettem a játszmát.
- Mit szólnál még egyhez? Már ha nincsen jobb dolgod.
- Nem bánom - söpörtem össze a nyíl alakú bábúkat, majd elkezdtem őket felrakosgatni a táblára.
- Kezdjen, mester.
- A szabályok szerint neked kell kezdened.
Elhúztam a számat, és előrébb toltam a bástya feletti gyalogomat.
- Mester, ezt már régóta szerettem volna megkérdezni...
- Tessék.
Egy darabig gondolkoztam, hogyan is fogalmazhatnám meg ezt a kérdést.
- Úgy vettem észre, hogy Mester szerint fontosak a szabályok, és mindig igyekszik ezt a tudtunkra adni. De...
- De...?
- Vannak akik ezt másképp gondolják - vezettem fel végül ügyetlenül a mondandómat.
- Igen? Például...? - kérdezte őszinte kíváncsisággal, miközben előrébb tolta a gyalogját, amit én rögtön le is ütöttem.
- Hát... például Makarov mester a Fairy Tailből.
Chronaios finoman előrébb tolta a bástyáját.
- De mi a Titan Nose vagyunk. Nem lehetünk Fairy Tail, és nem is szeretnénk azok lenni, nem igaz?
- Igaz - gondolkoztam a következő lépésen, de hirtelenjében nem tudtam, melyik bábút használjam.
- Makarov mester sincs teljesen a szabályok ellen. Szabályok nélkül csorbul a szabadság.
- Tessék? - néztem fel hirtelen. - Nem fordítva gondolja, Mester?
- Vegyük például a shogit - mosolygott rám, miközben jellegzetes, kissé vontatott hangján magyarázni kezdett.
- Adva van egy egyszerű fa tábla, negyven bábúval. Mit szólnál, ha szabályok nélkül játszanánk? - kérdezte lágyan, és jelzett, hogy én jövök.
Tanácstalanul néztem a bábúkra. Most, hogy "feloldottuk" a szabályokat, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.
- Fogalmad sincs mit csinálj, nem igaz? Mellesleg ha nincsenek szabályok az azt jelenti, hogy nem is kell megvárnom, amíg te lépsz - mondta, és egyszerűn a királyom mellé rakta az egyik dárdáját, majd a két arany generálisát is.
- Ha lennének szabályok, most én nyertem volna. De hát nincsenek... mi értelme így a játéknak? Azzal, hogy egy célt határozol meg magadnak, máris szabályok közé szorítod magad.
- De ez csak egy játék... az élet viszont nem az.
- Pedig jót tenne neked, ha megint úgy tekintenél rá, mint játékra. Akárcsak gyerekkorodban.
- ...
- Oh, bocsáss meg, mostanság sok rossz dolog történt veled, nem igaz?
Sóhajtottam egyet.
- Nem, szó sincs róla. Sőt, mostanság egyre jobbá válik az életem. De valahogy mégsem ugyanaz, mint régen... térjünk vissza a tárgyra. Az élet nem shogi játszma.
- Csak ismételni tudnám magam. Tudom már... nézd csak!
A mester lesöpörte a tábláról a bábúkat, majd megfordította azt, hogy az egyszínű, sima oldala nézzen felfelé. Mutatóujja körül krémszínű, apró pecsét jelent meg, ujja végén pedig egy apró fénygömb, amit letett a táblára.
- Tegyük fel, hogy itt egy pont a semmi közepén. A pont mozoghat jobbra, balra, fel, le, amerre csak akar. Ha úgy vesszük, teljes a "szabadsága". Szeretnél ilyen életet?
- Nem, de ez még mindig...
- Várd meg, amíg befejezem - húzott egy vonalat, majd rá egy embert rajzolt, mellé pedig egy fát.
- A pont emberré vált. Így ugyan korlátozva van - hiszen nem teheti bármelyik testrészével azt, amit szeretne - de a lehetőségei kibővültek. Talált magának talajt - mutatott a vízszintes vonalra - amin állhat. Most már nem mehet se föl, se le, de sétálhat, ha úgy tetszik, futhat, leheveredhet, akár játszhat is a földdel. Viszont ez fáradtságos, és csak a földön mozoghat.
- Mester, ezek nem igazi szabályok... - kezdtem volna ingerülten, de ő egy pillantásnyi figyelmet sem szentelt nekem.
- Itt ez a fa. Az emberke nem sétálhat át rajta, de felmászhat rá, kivághatja, hogy házat csináljon magának, leszedheti a gyümölcsöket, ezer dolgot csinálhat vele.
- Ez nem szabály, ez lehetőség.
- Nagyon sokszor a kettő ugyanaz, hát nem érted? Rajzolhatok füvet, hegyet, tavat... - mondta, és közben az ujja alól elő is került minden, amit mondott.
- Veszéllyel és korlátozással jár minden új dolog, de ugyanakkor végtelen lehetőséggel is! Emellett a szabály nem tiltás, hanem rend. Szeretnéd, ha bárki bármilyen mágiát használhatna itt a főteremben? Elég zűrzavaros lenne, nem igaz? Naponta szétvernék az egész berendezést.
- Hát, nem lenne az igazi - mosolyogtam egy felforgatott ebédlő lelki képére. Szokatlan lenne, az egyszer biztos. - De egy csomó szabálynak így sincs értelme! Például...
Hirtelen nem jutott eszembe egy sem, de ott volt a nyelvem hegyén egy példa.
- Folytatom, és akkor megérted teljesen - kezdett bele a velem szemben ülő öregember újra a rajzolásba. Ujjai nyomán egy másik kis ember jelent meg az előző mellett.
- Aki miatt az összes többi szabályra szükség van: egy másik ember. Ha úgy vesszük, pusztán annyi korlátozást jelent, mint bármelyik másik dolog, de... no, találd ki, mi a baj.
- Megbánthatják egymást, megölhetik egymást... sőt, még beszélni sem tudnak egymással, hiszen nincs közös nyelvük.
- Kezded kapisgálni, bár ez csak a felszíne a dolgoknak, mondhatni a jéghegy csúcsa. Tehát mindkettejüknek ismét csak szabályok közé kell szorítani önmagukat, hogy boldogan éljenek a másikkal. Persze az egyik megtehetné, hogy megöli a másikat, és ezzel ismét szabadabb lenne, de hát nem sokkal jobb ketten? A boldogságodért nagyon sokszor fel kell áldoznod valamit a saját szabadságodból.
- De a túl sok szabály sem lehet jó...! És vannak rossz szabályok is!
- A jó szabályokból sosem lehet sok, hiszen azok nem gúzsba kötnek, hanem lehetőségeket adnak. Rossz szabályból viszont már egy is megmérgezi az embert.
- Szóval a Mester is belátja, hogy kell lennie rossz szabályoknak.
- Sosem tagadtam. Rossz szabály csak az lehet, ami sérti azt, amit egyetlen szabály sem érinthet: a szabad akaratot.
Mostanra teljesen összezavarodtam.
- Mester... most ellentmond önmagának. Vegyük a Titan Nose-t: bizonyos könyveket nem hozhatunk le a könyvtárból, mágiát csak az alagsorban használhatunk, tilos verekedni a főteremben... de ha valaki meg kívánja ezeket tenni, akkor máris korlátozva van az akarata.
- De vajon ő maga nem korlátozza azokat, akik szeretnének békében beszélgetni, vagy szeretnék, ha olvasható állapotban maradna egy-egy kényesebb könyv? Vajon rossz-e egy olyan szabály, ami segít az embereknek, hogy boldogabban éljenek egymás mellett?
Elgondolkozva vakargattam az államat, ahol így, pár a napi elhanyagoltság miatt kezdett kiütni a borosta.
- Ismered Ragert? A klánunkban volt.
- Alighanem még az előtt lépett ki, mielőtt megjöttem.
- Oh, persze... nos, ő neki nem tetszettek az itteni szabályok, de élt a szabad akarat adta lehetőséggel, és kilépett innen. Ilyen egyszerű: ha méltatlan helyzetbe kerülsz, ha nem tetszenek a helyi szabályok, egyszerűen állj tovább. Ahogy Rager is tette. Senki sem kényszerítette, hogy idejöjjön, és senki sem kényszerítette, hogy maradjon. De... azért te nem akarsz kilépni, ugye?
- Szó sincs róla! - vágtam rá. Sőt, ez a beszélgetés után kezdett egyre jobban tetszeni a klán. Rengeteg kérdés és üres folt maradt még Mester "szabályelméletében", de ezekre már később magamtól is rájöhetek, ha elég nyitottan gondolkodok.
- Persze nem ilyen egyszerű az egész, de a végső következtetés joga legyen mindenkinek a sajátja - mosolygott rám végül szemüvege mögül Chronaios, miközben megszüntette a fénnyel rajzolt képet.
- Köszönöm a beszélgetést, mester - mondtam, miközben segítettem összeszedni a shogikészletet. Kinéztem az ablakon, és meglepve vettem észre, hogy hamarosan beesteledik. - Azt hiszem, hazaindulok.
- Rendben van. Mei-chan, ha lennél szíves...
A többit már nem hallottam, mert teljesen a gondolataimba temetkeztem.

Főleg az a mondat ragadott meg, amikor a mester azt mondta:
"Azzal, hogy egy célt határozol meg magadnak, máris szabályok közé szorítod magad." Kezdtem egyre határozottabban érezni, hogy ez a mondat vezet arra az útra, ami mostanság elveszni látszik a szemem elől. Igazság szerint egészen eddig nem is hiányoltam azt az utat, úgy éreztem, hogy az egy régi, rossz ösvény, amin már túlléptem. Mi több, túlnőttem.
Túlnőttem a régi önmagamon, azon a flegma, békés, nyugodt, nemtörődöm alakon, aki voltam. Vajon mióta...? Amióta Garryn megosztotta velem a titkát, azóta lettem egyre komorabb és komolyabb. Nem, már kicsivel régebben... talán pár nappal Garryn érkezte előtt, amikor összevesztünk Yuzuhával. Eleinte azt hittem, hogy a változás azt jelenti: felnőttem, hogy sokkal felelősségteljesebb lettem, de most már nem vagyok benne olyan biztos.
Gondolataimat dühödt gyerekkiabálás szakította félbe.
- Hé! HÉÉ! Széttaposod a rajzunkat!
- Jaj, bocsássatok meg, nem volt szándékos - mentegetőztem a három kisfiú előtt.
- Most rajzolhatjuk újra az egészet! - kezdett bele a másik srác a szétkenődött krétapor feltakarításába. Áh, a gyermeki túlzás... épp csak pár vonal maszatolódott el a macskakövön.
- Te Titan Nose mágus vagy nem? Büntetésből mutass nekünk valami trükköt!
- Trükköt, trükköt!
Elmosolyodtam, és készségesen előkaptam kezeimet a zsebemből. Eszembe jutott, hogy miért is akartam mágiát tanulni, még egészen fiatal koromban. Olyan idős lehettem akkor még, mint ezek a gazfickók itt.
Azért tanultam, hogy mosolyt csaljak az arcukra...
- Light Magic!
Örömmel láttam az apró, cikázó fénygömbök után nevetve kapkodó gyerekeket. Milyen gyerekes álom is volt... mégis, valahogy boldogsággal töltött el.
- Fire Projectiles!
A srácok ámulva nézték az ujjaim közül az ég felé röppenő tűzmadarakat. Miért tettem le róla? Hiszen szeretem csinálni.
- És most a finálé!
Összecsaptam a tenyeremet, mire a tűzmadárkák heves szikrázással felszívódtak - olyanok voltak, mint megannyi aprócska tűzijáték. A három torokból felhangzó, ámult kiáltás a legnagyobb elismerés volt a számomra.
Leeresztettem a kezemet. Azt hiszem tényleg túlnőttem ezen az álmon. De tudom, biztos vagyok benne, hogy hamarosan találok egy igazán fontos, nagyszerű célt.
- Na legyetek jók, nekem most mennem kell.
- Hé, héé, mágus bácsi! Ha nagy leszek én is mágus akarok lenni! Taníts meg engem is varázsolni!
Egy pillanatra megpattant bennem valami. Megvan... megtaláltam... egy darabig tétováztam, majd a fiú fejére tettem a kezem.
- Sajnos még nem vagyok elég jó, hogy tanítsalak. De ha tényleg szeretnéd, szaladj el holnap a céhhez, biztos szívesen mutatnak egy-két dolgot!
- Igeniiis! - vigyorgott rám a tökmag, majd elrohant a barátjaival.
- Szia, mágus bácsi, köszönöm! - kiabált még messziről, majd végleg eltűnt Shirotsume utcáin.
Mosolyogva zsebre vágtam a kezem, és boldogan indultam tovább Yuzuha vacsorájának hívogató gondolatára.
Új célt találtam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Igneel
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Igneel

Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 28

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Kedd Feb. 08, 2011 11:07 pm

Bár rendhagyó, mivel sokkal inkább érzelmekre és egy kis filozófiára összpontosítottál konkrét kaland helyett, de ezt annyira jól csináltad, hogy 200 VE a jutalmad! Szépen írsz, szinte nem is találtam helyesírási hibát, talán egy-kettőt. Szép munka! Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arashi Nagao
Elemi mágus
Elemi mágus
Arashi Nagao

Hozzászólások száma : 288
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Aug. 01.
Age : 29

Karakter információ
Céh: Titan Nose
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Kedd Júl. 19, 2011 8:03 pm

Arashi története: 2. fejezet - Szakadás

1. rész

Óvatosan előrelopakodtam a sötétben a fák közt, és feltekintettem az őrtoronyba. A félhold is elég lett volna, hogy gyorsan végigszámolhassam az őröket és a tövénél elhaladó őrjáratot, de az őrtüzek megkönnyítették a dolgomat: tizenhét katona. Szerencsére a védrendszernek ezen a pontján egy Rúnalovagot sem találtam. Kihajoltam a rejtekhelyemből, hogy tiszta rálátásom legyen a célpontomra, és egy mély lélegzetet vettem, ahogy szőni kezdtem a mágiát.
Előrenyújtott ujjaimból egy tűzlabda szökkent elő, és azonnal visszavonulót fújtam. Még láttam, hogy a lángok a torony tövébe csapódnak, és hogy válaszképp egy villámcsapás villan a védmű másik pontján. A támadás váratlansága ellenére a katonák azonnal reagáltak az eseményekre: az őrjárat futni kezdett volt rejtekhelyem felé, miközben a toronyban őrt állók puskát szegeztek irányomba. Szívem szinte a torkomban dobogott, ahogy igyekeztem minél messzebb kerülni, majd egy nagy kanyarral a Yuzuhával megbeszélt találkozó pontra jutni. Úgy tűnik nem vettek észre, mert előző helyzetem környékén keresgéltek. Amint összefutottunk társammal, egy domb takarásából felszálltunk, és közben végig reméltük, hogy elég volt ez az elterelés ahhoz, hogy ne az eget pásztázza a katonaság és az a néhány Rúnalovag, akiket a napokban láttunk a környéken. Sajnos nagy volt az esélye, hogy a sötétben kiszúrnak minket - két pár világító szárny feltűnő jelenség - de nappal még könnyebben lebuktunk volna, ha figyelemeltereléssel próbálkozunk, anélkül meg esélyünk sincs.
Izgatottan szálltunk le, ismét csak takarásban, a védvonalak mögött. A falakat ugyan messze magunk mögött hagytuk, és a célunk még jócskán előttünk volt, de a sötét miatt nem folytathattuk utunkat. Éppenséggel láttunk volna még valamit a holdfénynél, de úgy terveztük, hogy biztonságosabb, ha megvárjuk valahol a reggelt, és úgy megyünk tovább. Ha fényt gyújtanánk, azt messziről látnák az őrök is.
Egy eldugott, apró kőépületbe húzódtunk be, ami még viszonylag épen állt; közepén egy széttárt szárnyú tollaskígyó szobra kapott helyet, körülötte szétnyűtt, foszladozó ülőpárnák. Sóhajtva csúsztam le a földre Yuzuha mellé. Nem vagyok babonás, de a szobor jó ómen volt.

Három nappal ezelőtt még Shirotsumében voltam, és a törvényszegésnek még a gondolata sem kísértett. Éppen csak beértem a kisvárosba, és igyekeztem gyorsan letudni a jelentést a Mesternél, hogy mihamarabb hazajussak. Elmeséltem neki nagy vonalakban a munkát, amit pár napja teljesítettem, és már haza is indultam a késő délutáni nap fényénél. Az alig pár perces útnak gyorsan a végére értem; benyitottam, a hazatérés leírhatatlan érzésével eltelve raktam le a csomagomat és csatoltam le a kardomat. Éppen hogy letudtam magamról a holmimat, Yuzuha rám vetette magát, és átölelt; többek között arra gondoltam, miközben igyekeztem megőrizni az egyensúlyomat, hogy alighanem így kondicionál engem a gyorsabb hazatérésre.
- Szia - préseltem ki magamból, visszaölelve. Mostanában mintha elfújták volna azt a nyomott hangulatot köztünk, amit az Őszköszöntőkor történtek okoztak, amit, természetesen, egy cseppet sem bántam. Némi bűntudatom is volt ezzel kapcsolatban, mert valahogy úgy éreztem, hogy az egészben én voltam a nehezebb eset, hogy inkább én keltettem a feszültséget... engem jobban meg is viseltek a történtek, mint Yuzut. Igazán példát vehetnék róla.
- Pont most csinálom a vacsorát, reméltem hogy ma hazajössz - mosolygott, miközben finoman a konyha felé terelt.
- Na és, mi volt veled amíg én a Rúnalovagokkal játszadoztam a lehető legordítóbb hidegben?
Két kimért, hangos koppanás hallatszott az ajtó felől. Békés hangulatom azonnal szertefoszlott - bár ez a folyamat már akkor elkezdődött, amikor gondolataim előterébe helyeztem a Rúnalovagokkal való közös akció emlékét.
- Ki a fene lehet az ilyenkor? - morogtam - Megyek!
Kissé gyorsabban nyitottam ki az ajtót, mint illendő lett volna, de érzékeltetni akartam a látogatóval, hogy nem jó időben érkezett.
- Oh... Garryn...
- Szervusz. Bejöhetek?
Ugyan még mindig nem fűlött a fogam a vendéglátáshoz, de a meglepetéstől kábán félreálltam.
- Még nem is voltam itt... szép kis ház - nézett körbe, miközben belépett - Szia Yuzuha!
- Garryn!
- Kiszakadna a nyelvetek, ha rendesen köszönnétek, és nem csak a nevemet mondogatnátok? - vigyorgott csúfondárosan.
Yuzuhától kapott ő is egy ölelést, amitől tovább süllyedt a hangulatom. Azt hittem ez az én monopóliumom... mellesleg múltkorjában még teljesen depressziós volt, most meg úgy viselkedik, mintha ötöse lenne a Fiorei lottón.
- Ezer éve nem láttunk, mégis mit mondanánk? Mit akarsz?
- Ej Arashi, nem szoktál te ilyen feszült lenni... hol van ilyenkor a flegmád?
Szerencséd, hogy a "flegma" szó az én szótáramban nem negatív jelentésű... egyébként is, fogadott lányod vagy sem, elengedhetnéd végre. Ráadásul miért néz rám Yuzuha ilyen csúnyán? Fogadjunk, ha bárki más jött volna ő is az én oldalamon állna.
- Gyere, ülj le, vacsorázhatnánk hárman, mint régen - indult meg a konyha felé, láthatóan pillanatok alatt megenyhülve.
Garryn merev mosollyal közelebb húzódott hozzám.
- Hé Arashi - súgta - még mindig úgy főz, mint régen?
- Na ide figyelj... nekem mindig is ízlett a főztje... ha tényleg olyan rossz volt miért mindig nekünk kellett...?!
Mesterem csak zavartan vigyorgott, majd Yuzuha konyhából érkező újabb sürgetésére gyorsan beültünk az asztal köré. Hamar elkészült a vacsora, és Garryn arckifejezéséből ítélve kellemes meglepetés érte az ételt illetően.
- No és, hogy haladtok a Kiyonaga Force-al? - kérdezte, miközben újabb darab húst szúrt a villájára.
- Kiyonaga Force? - kérdeztem, nem egészen értve a kérdést.
- Ez csak amolyan gyűjtőnév, attól függ, mi a szövetségesed.
- Áh, mint a Phoenix Force...
- Én még nem tudtam megcsinálni, de egyre közelebb jutok hozzá - mondta Yuzuha, miközben végre abbahagyta a sürgölődést és leült a tányérja elé.
- Én is - hazudtam.
- Nagyszerű - bólintott Garryn - hamarosan szeretném tovább folytatni a tanításotokat.
Ez után gyorsan egyszerű, hétköznapi témák felé terelődött a beszélgetés, ami egész vacsora alatt tartott, és csak akkor váltott témát Garryn, amikor leraktam eléjük a teáspoharakat. Tele gyomorral már sokkal nyugodtabb voltam, és valahogy átragadt rám is mesterem barátságossága.
- Jó látni hogy jól vagytok - kezdte - de igazság szerint azért jöttem, hogy ezeket odaadjam - halászott elő a táskájából három tekercset, egy vékonyabbat és két vaskosat.
Odacsúsztatta hozzám, én pedig kíváncsian kitekertem a vékonyabbat. Yuzuha a vállam felett kezdte olvasni a szöveget.

A tűz rendje

- Mi ez? - kérdeztem, bár sejtettem, hogy miről van szó.
- Amikor Kiyonaga Izumi megalapította a rendet, így nevezte el, csak sokkal később változtatták meg az Alapító tiszteletére Kiyonaga renddé.
Láthatta, hogy a szemem lesiklik a közvetlen a cím alatt elterülő, meglehetősen pontos Fiore-térképre, ahol egy félreeső ponton egy vörös színű x alatt a "Kolostor" felirat díszelgett.
- Gondolni se merészelj rá. A terület le van zárva, veszélyes hely... de ezt majd látjátok, ha végigolvassátok a tekercset. No - állt fel - ideje lenne indulnom, még sok dolgom van. A tekercsekre meg vigyázzatok, mert eredeti példányok! Nem szívesen másoltattam volna le senkivel, kívülállóknak semmi közük ezekhez, főleg a technikákhoz - mutatott a két nagyobb tekercsre.
- Hol találhatunk meg?
- Egy darabig sehol, dolgom lesz.
Biztos kocsmaturné - gondoltam vigyorogva, miközben kikísértük. Olvastam elég szépirodalmat ahhoz, hogy tudjam: ilyenkor törvényszerű, hogy a távozónak gondterhelt arca legyen, és hogy ez legyen az utolsó alkalom, amikor élve látjuk. Nemsokára megtudjuk, hogy valami kimondhatatlan gonosz gyilkolta meg hőn szeretett mesterünket, mire mi bosszút fogadunk, satöbbi, satöbbi... A sablon már az első ponton megbukott, mert az aggódás vagy rosszkedv szikráját se találtam meg Garryn barátságos arcán, pedig elmondhatom magamról, hogy nem sok mindent tud eltitkolni előttem. Sajnos én sem előle. Legalábbis keveset.
Kezet szorítottunk, Yuzuhát megölelte (hagyd már abba), aztán lassan elindult Shirotsume utcáin. Egy darabig még ácsorogtunk az ajtóban, aztán visszasiettünk a konyhába. Ahogy leültem, kinyúltam az egyik tekercs felé.

A mennydörgés útja

- Hoppá... ez a tiéd - cseréltünk Yuzuhával, aki időközben a másikat kezdte el tanulmányozni.

A főnix útja

Kitekertem egy kissé, és kis híján megszédültem az apró betűk, szimbólumok és ábrák seregétől. Éppen csak beleolvastam a legelejébe, azt terveztem, hogy majd később behatóbban foglalkozom vele. Nagy általánosságokról volt szó, ami, az alcím tanulsága szerint, minden Kiyonaga mágusra vonatkozik, szövetségkötés, energiaáramoltatás, alaptételek a mágus és szövetségese közti csatornákról... kissé vonakodva tekertem össze a tekercset. Egy futó gondolat még azt súgta nekem, hogy a szöveg azért könyv formában praktikusabb lett volna... Felnéztem, és láttam, hogy Yuzu már elmélyülten olvassa a vékony tekercset.
- Khm - köhintettem halkan. Aranyosan felkapta a fejét, majd elpirult.
- Jaj bocsi... teljesen elfeledkeztem magamról. Nézd csak, eddig a szakaszig elolvastam már, csinálok addig gyorsan még egy teát...
- Köszönöm - vettem át mosolyogva a tekercset.

Úrnőnk, Kiyonaga Tomoe nagymester mondta: Ezen túl legyen a Tűz rendjének nagymestere az, akit nem a vér joga, de a kolostor harcosainak hangja emel tisztére; harminchárom éves korában lépjen vissza, és választassék új nagymester. Segítője egy tanácsadó legyen a szent szolgálatban megfáradt harcosok közül: így segítse rendünk szolgálatát a fiatalság ereje és az öregkor bölcsessége.

x402-ben egyhangúlag Kiyonaga Tomoe nagymester, Kiyonaga Kouriki nagymester lánya, az Alapító unokája lett újraválasztva, tanácsadója Itapalla Wayra.


Csak olvastunk, és olvastunk... nagymesterek sokasága, dicső hadjáratok és csaták, a Rend átalakulásai vezettek az utolsó szakaszig, x719-ig...


Nereus térdülésben ülve, komoran hallgatta a jelentést, miközben a nyakában csüngő angyaltollat simogatta.
- Mennyi? - kérdezte a hírnököt, aki rémülten még mélyebbre hajolt.
- Öten, uram - mondta halkan.
- Kifelé - dörrent azonnal a dühös válasz, aminek a rossz hír hozója megkönnyebbülten engedelmeskedett.
Nereus az Új Kiyonaga Rend nagymestere volt: azé rendé, amelyik a korrupt régi rendből szakadt ki. Eddig a két szervezet egyszerűen nem vett tudomást a másik léteztéről, de mostanság kezdtek elharapózni a konfliktusok. Ráadásul egyre többen pártolnak át a régi démonvadászokhoz...
- Kiyonaga Tomoe... ha ő nincs, nem itt tartanánk - morogta maga elé. A régi rend harmadik mestere taposta ki az utat a főnixeken kívül a többi szövetségeshez is... köztük a vérfarkasokhoz, jotünnekhez, mantikórokhoz, és a sötétség még ki tudja hány teremtményéhez. Mindenki tudja, hogy a Kiyonaga-mágus egy idő után kezd hasonulni szövetségeséhez, hiszen rendszeresen áramoltatja annak energiáit magán keresztül... a tény, hogy tulajdonképp Tomoe nagymesternek köszönhetően köthetett szövetséget egy angyallal, nem nagyon zavarta Nereust.
- ... és az az átkozott Rashid... hogy lehetett egy ilyen szörnyeteg nagymester... ennyi erővel magával egy démonnal is lepaktálhatnának! Az Alapító forog a sírjában!
Nereus felállt, és erőteljesen megszorította az angyaltollat. Elég volt! Elődei békében hagyták a régi rendet, de mostanra túl sok harcost csábult át a romlás útjára... nem hagyhatta, hogy még többen tévelyedjenek el. Amikor Rashid megválasztásakor a fényt használó Kiyonaga-mágusok kiváltak a Rendből, megalapítva az újat, egy valamit még befejezetlenül hagytak...

Jing nagymester elégedetten sétált el a gyakorló ifjak előtt. Alig voltak tizenkét-három évesek, de már átestek a szövetségkötésen, és hónapról-hónapra erősebbek lettek. Éppen egy fegyvergyakorlatot mutattak be, ami az elme megtisztítását célozta - a legtöbben ívelt kardot vagy szablyát használtak, de néhány dárda vagy csatabárd is látszott azoknál, akiknek szövetségeséhez közelebb álltak ezek. Tanácsadója, Amoxtli vezette a gyakorlatot. Amoxtli tollaskígyó-mágus volt, nyugodt, bölcs és határozott: Jing szerint tökéletes választás segítőnek. Maga már harmincegy éves volt, így hamarosan le kell majd lépnie a posztjáról, de úgy érezte, hogy a következő nagymester is Amoxtlit választja; már ha megéli azt az időt az öreg.
- Jing mester, Nereus nagymester látni óhajtja. A szentélynél várakozik - lépett mögé egy negyvenes éveiben járó harcos.
Jing nyugalmát mintha elfújták volna. Felhorgadt benne a nyers vadászösztön, ami elemi erővel dübörgött végig gondolatain. Egy rövid, pár tizedmásodperces meditatív gyakorlattal nyugalmat erőszakolt magára.
- Gyere velem - intett a harcosnak, majd azonnal elsietett a szentély irányába, amit még az Alapító emeltetett - ez volt az első épület az egész kolostorban, jelenleg a nagymester lakosztályaként és a reggeli meditáció színhelyeként szolgált. A hely szinte bugyogott a mágikus energiáktól, Kiyonaga Izumi pontosan emiatt döntött úgy, hogy itt teszi le a Rend alapkövét.
Beléptek a szentélybe, ahol Nereus éppen meditációba mélyülve térdelt a hatalmas, háromszáz éve lobogó láng előtt. Lassan kifújta a levegőt, majd felállt, és szembefordult Jinggel.
- Mi járatban?
Nereus hátából szinte kirobbantak a hatalmas angyalszárnyak, a levegőt orgonaszó töltötte be. A Jinggel érkező Kiyonaga-mágus szótlanul összeroskadt, és nem mozdult többet.
- Mit tettél?! - üvöltötte túl a földöntúli dallamot.
- Egy megtévelyedettel kevesebb - mondta a másik mester, miközben a háta mögötti láng lassan haldokolni kezdett, majd mintha sose lett volna ott, kialudt. Jing lelki kezeivel mantikór szövetségese felé nyúlt, hogy a segítségét kérje. Farkcsontja megnyúlt, és egy hatalmas skorpiófarokká változott, kezei körül árnyékok kezdtek sűrűsödni. Ösztönei és érzékei kiélesedtek: hallása kintről fegyvercsörgést és robbanások zaját súgta a fülébe; a halálhörgéseknek az angyali zene éteri hatást kölcsönzött. Ösztönei viszont csak egyetlen szót sikítottak az elméjébe: démon! Megidézett egy kardot, és köréfonta az árnyakat.
- Átengedted magad egy pokolfajzatnak! - üvöltötte.
Vakító villanás és egy hatalmas erejű szablyavágás volt a felelet.
- Lucifer szolgái nem tudnak összezavarni. Az angyalok ereje velem van! - hajolt el a skorpiófarok mérgező csapása elől. Jing hatalmas oroszlánüvöltést hallatott, és pengék záporával árasztotta el ellenfelét.
- Manticore Armor - hörögte még, mire testét vöröses kitinlemezek borították be. Tudta, hogy a kardok nem találtak - a fénymágus pusztán megfagyasztotta a saját képét, de valójában már máshol van. Beleszimatolt a levegőbe, és a balról érkező szablyát a karján lévő páncéllal blokkolta, miközben a másik oldalról gyorsan ellenfele felé döfött a méregtüskével. Jinget meglepte a gyorsaság, amivel ellenfele közelebb lépett, és mellkasára nyomta a tenyerét. Egyetlen, villámgyors mozdulat volt az egész.
- Démonpurgáló technika? Teljesen meghülyültél - sziszegte vicsorogva a mantikórmágus, majd mielőtt ellenfele felocsúdhatott volna, végrehajtotta a saját purgálását. Nereus küszködött egy darabig, majd összebicsaklott; hátából fekete por szállt fel. Jing egy darabig nézte, majd tántorogva elindult kifelé, hogy véget vessen a harcnak. Ahogy lépkedett, szeméből lassan eltűnt a fény, és ő maga is elterült a padlón. A gyomrából egy szablya markolata állt ki.

Odakint a harc minden eddiginél hevesebb volt: a harcosok fele meghalt, vagy halálán volt, a büszke épületeket mágikus robbanások szaggatták. Őrült dühvel esett egymásnak a két tábor, amikor...
Az idősebbek meglepetten torpantak meg, de a fiatalok elvakultságukban szinte észre sem vették, mi történt. Akkor rémültek meg először, amikor hiába hívták szövetségeseik erejét, azok megtagadták tőlük azt. Másodszor akkor, amikor rájuk törtek a pokoli seregek...


Egy darabig némán meredtem a tekercsre. Túlságosan beleéltem magam... erősebben vettem a levegőt, szinte fújtattam, a szívem kalapált. A tekercs legvégén még volt egy rövid bejegyzés:

"Csak én és két tanítványom menekült meg a csatából. Lucifer, a megtévesztés démona angyal képében lépett szövetségre Nereussal, és rávette, hogy kioltsa a kolostort védő lángot, és hogy egymás ellen szítsa a harcosokat. A nagymester és rajtunk kívül mindenki odaveszett, a kolostor romjai közt démonok garázdálkodnak. Sikerült kimentenem a legfontosabb tekercseket, és néhányat újra fogok írni - ha van még elég időm hátra az életből. Bocsánatért kell könyörögnünk egykori szövetségeseinkhez és Alapító Anyánk emlékéhez, amiért arra vetemedtünk, hogy kezet emeljünk testvéreinkre - elbuktunk.

Amoxtli, tollaskígyó-mágus"

Ez volt a tekercs vége. Még mindig küszködtem az érzelmeimmel, amik szokatlanul erősen törtek rám, főleg ha azt nézzük, hogy egy nagyjából 80 éves történetről van szó... Aztán, összeszedve magamat, gondolkoztam.
Ezért vállalta el olyan lelkesen Garryn, Thrallgrim és Myles a Lucifer elleni megbízást... ráadásul alighanem Lucifernek szálka lehet a szemében a Rend minden képviselője, ha már ennyi energiát és időt áldozott a kiirtásukra, mint ahogy olvastam. Mi pedig tulajdonképp az ő leszármazottai vagyunk... a két névtelen tanítvány lehetett Garryn és Myles mestere. Mi lett akkor a másikkal? Talán ő is fogadott újabb tanítványokat? Ha igen, akkor kell hogy legyen még olyan valahol a világban, aki továbbvitte a Kiyonaga tudást... Mi a helyzet a kolostorral? Még mindig démonok garázdálkodnak ott, azért zárták volna körbe? Vagy csak a titoktartás miatt? Akárhogy nézem, a Rendet, legalábbis a pusztulását övező incidenst, kitörölték a történelemből. De legalábbis agyonhallgatták. Nem is ez a legfontosabb gond most...
Aztán a szemem megakadt egy szövegrészen. Már egy ideje azt a pontot bámultam, de csak most tudatosult bennem, hogy mi is van odaírva.
- "Démonpurgáló technika..."
Kissé idegesen átnyúltam a főnix tekercshez, és elkezdtem átfutni. Nem kellett sokáig nézegetnem, egy hatalmas fejezetcím köszöntött: "Tisztítás, száműzés és purgálás".
- Ez az - mondtam, miközben bele-bele olvastam a tömör, nehéz szövegbe. - Ha ezt megtanuljuk...
- Leszámolhatunk Frenzieddel, és ha már elég erősek leszünk... - hagyta lógni a levegőben a gondolatot Yuzuha, aki közben a saját tekercsében keresgélt.
Csak bólintottam, és bár fáradt voltam - hajnalra járt már - elkezdtem átolvasni a jegyzeteket. Rettenetesen bonyolultnak tűnt, és egy csomó olyan tudásra hivatkozott, amit még nem birtokoltam, de már szinte attól, hogy elolvastam pár oldalt a Kiyonaga energiák áramoltatásáról, erősebbnek éreztem magam. Megpróbáltam visszanézni, hogy mik a hiányzó részek, de sehol sem találtam őket. A szemem sarkából láttam, hogy Yuzuha feje lassan lehanyatlik, és már nekem is ragadtak a szempilláim, de csak olvastam tovább. Végül lassan alámerültem az álomvilágba... Démonok elleni véres hadjáratokról, dicső küzdelmekről, és egy romba dőlt kolostorról álmodtam.
Másnap reggel elbeszélgettünk az olvastakról. A technika hiányzó részeit persze nem találtuk. Sokáig vívódtunk, hogy megszegjük-e Garryn utasítását, de végül a lehető legnagyobb titokban felkerekedtünk a kolostor romjaihoz. Reméltük, hogy épségben maradtak a hiányzó tekercsek, bár valójában kevés esélyt láttunk rá, hogy bármit is épségben találtunk. Nem tudhatjuk, amíg nem próbáljuk meg. Az elődeinket elhagyta az erejük; velünk ez nem fog megtörténni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Szomb. Júl. 23, 2011 7:43 pm

Azt hiszem ideje egy újabb bonuszt kiosztanom. A történet nagyon tetszetős és magával ragadó, minden elismerésem. Nem is húzom tovább a szót, jutalmad: 300 VE + 75 VE bonusz, ami összesen 375 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arashi Nagao
Elemi mágus
Elemi mágus
Arashi Nagao

Hozzászólások száma : 288
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Aug. 01.
Age : 29

Karakter információ
Céh: Titan Nose
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Szomb. Júl. 30, 2011 3:10 pm

Arashi története: 2. fejezet - Szakadás

2. rész

Reggel, amint felébredtem, a tollaskígyó szobrára esett a pillantásom. Mocorgásomra mellettem Yuzuha is ébredezni kezdett, majd ahogy visszatért az álomvilágból és tudatosult benne, hogy hol is van, felpattant a szeme. Előző este szerettünk volna őrt állítani, de a veszélyes helyzet ellenére hamarabb elnyomott minket az álom, mint hogy megbeszélhettük volna a sorrendet. Tulajdonképpen teljesen mindegy, mert csak annyival lettünk volna előrébb, hogy valaki az őrségen alszik el. Feltápászkodtunk, és szedelőzködni kezdtünk.
Odakint komor, szürke felhők tornyosultak az égbolton, miközben az útra készülődtünk, mintha valami drámai beállítottságú rendező intézte volna az időjárást. Furcsa csend volt: a széllökések zúgása mellett semmilyen nesz nem hallatszott az erdőben. Kissé feszülten kotortam bele a táskámba, és azt hiszem Yuzuha is nagyon izgatott lehetett, mert egyikünk sem szólt a másikhoz a gyors reggeli alatt, amit még az átlagosnál is nehezebben tudtam legyűrni. Végig azon járt az eszem: hamarosan ott fogunk járni, ahol évszázadokon átívelő történelmet írtak - néma, rejtett történelmet. Reggeli után leellenőriztem kardom pengéjét, megtörölgettem, és visszalöktem a hüvelyébe, és amíg Yuzuha hátrakötötte a haját elismételtem magamban néhányszor azt a mantrát, amivel a régi Kiyonaga harcosok edzették a koncentrációjukat. Pár pillanat néma csend után kiléptünk az aprócska szentélyből, és elindultunk lefelé, a völgybe, ahol a fák között már itt-ott látni lehetett egy-egy épület részletét. Hamarosan a fáktól és a domboktól már látni sem lehetett a védrendszert, amin tegnap átküzdöttük magunkat.

Továbbra is csendben lépdeltünk, és önkéntelenül is eszembe jutottak azok az idők, amiket Garryn viskójánál töltöttünk, kint, jóformán semmi közepén. Nagyon jól éreztem magam ott - persze lehet, hogy csak a nosztalgia édesítette meg az emlékeket. Távol a nyüzsgéstől, az emberektől... hárman, mint egy kis család. Hányszor jártuk az ehhez hasonló erdőket Yuzuhával... akkor találtunk rá a tollakra is.
- Nézd - suttogta Yuzu. Előttünk egy kissé megviselt, de még jó állapotban lévő kőfal húzódott. Több helyen lepotyogott vagy szétmállott a díszítés, és néhol fekete foltok és vágásnyomok éktelenkedtek rajta. Egy nyolcvan évvel ezelőtti harc nyomai...
Yuzuha megszorította a kezem, és beléptünk a kapun. Éppen hogy letettem a lábam a falakon belül kezdődő útra, azonnal sűrű köd szállt démonvadász ösztöneimre. Nem csodálkoztam különösebben; a démonok betörése és a csata rátette a bélyegét a környékre... a sötét energiák szinte a legapróbb kavicsokba is beleivódtak. Nyomasztó érzés volt, de nem volt mit tennünk, és bíztunk benne, hogy így is meg fogjuk érezni ha közeledik valami. Szétnéztem a szellősen elhelyezett, szomorúan szétroncsolt épületek közt, amiken korhadt, olvashatatlan feliratok omladoztak a bejáratok felett. A tekercsből tudtam, hogy mit látunk: idekint a lakóépületek vannak. Minden egyes ház egy csapatra való, azaz nagyjából három-négy harcos szállása volt. Ezek a csapatok együtt tanultak, harcoltak, együtt éltek. Előrenéztem: ha egyenesen megyünk tovább az úton, a tavon túl a főszentélyhez érkezünk. A leírás alapján eddig el sem tudtam képzelni, hogy mekkora is maga a kolostor, de most életnagyságában láttam, hogy egy kisebb faluval ér fel. Lassan, fejünket forgatva lépdeltünk a kikövezett ösvényen, amikor fülünkbe kúszott a suttogás.
Méregtől csöpögő hangok gonosz, sötét, gyűlölködő szavakat sugdostak a fülünkbe. Tudtuk, hogy ez is csak a démoni energiák visszamaradása miatt van, de azért óvatosabban kezdtünk mozogni. Ha tehettük volna, megtisztítottuk volna a környéket, de nem volt meg még a tudásunk egy ilyen kaliberű technika végrehajtásához. Szerencsére a hangok hamar elhaltak; talán azért, mert szavaik nem találtak befogadó elmére. Ahogy tovább sétáltunk a főúton, hamar elérkeztünk a tóhoz, amin túl már látszott maga a főszentély. Látszott, hogy itt zajlott a leghevesebb csata: az egyik szárnyán teljesen összeroskadt a tető, a falak több helyen is átütve, a festés lepattogva és elmaszatolódva, az egész épület koromtól és hamutól mocskos... Mégis, szinte láttam, ahogy száz éve még teljes pompájában tündökölt a napfényben. (kép)
Egy darabig csak meredtünk rá, aztán elindultunk, hogy megnézzük közelebbről. Az a pár perc, amíg megkerültük a tavat, teljesen kimaradt számomra, csak az épületet láttam, ami hatalmas mágnesként vonzott magához. Egyelőre nem észleltünk démonokat a kolostorban, ennyi kis kitérőt megengedhettünk magunknak, mielőtt átkutatjuk az irattárat.
A főépület egykor díszes, de most ripityára tört fakapujánál rozsdaette kardok és törött dárdanyelek magányos látványa fogadott minket. Üszkös gerendák és nyugtalanítóan épségben maradt, a kövezetre száradt vértócsák... nem csoda; egyetlen állat, még a legapróbb rovar sem merészkedne be ide. Az alapvető óvatosságot leszámítva habozás nélkül léptünk be a szentély központi termébe, ahol régen Izumi máglyája lobogott, a Rend életének évszázadain keresztül. Megtorpantam egy pillanatra, körbefuttattam a tekintetem a termen, majd a tetőn, ahol egy hatalmas lyukat pillantottam meg. Úgy tűnik, tehetünk egy kis szolgálatot a hely emlékének.
- Tudjuk, hogy ott vagytok - mondtam hangosan. Három fénylő pont a ködben... három kostchtchie a kialudt máglya mögött... alacsonyrendű démonok. Nem értik az emberi beszédet, de a hanghordozásból össze tudják rakni, miről van szó. Valahol az idézőjüknek is itt kell lennie... maguktól ritkán kelnek át ebbe a világba. Mellesleg a perverz vágy szférájába tartoznak, nem Luciferébe... Legyőzzük őket, de lehet, hogy ez után már nem időzhetünk itt többet. Amennyi tekercset csak lehet, felmarkolunk, és itt sem vagyunk.
Az apró, denevérszárnyas, békaszerű dögök fürgén mozogtak; ugyan intelligensnek számítanak, legalábbis egy alsóbbrendű démonhoz képest, de általában felülkerekedik rajtuk a fiatal lányok iránti vágy, ezért könnyen tőrbe csalhatóak. Yuzuha már ki is rántotta pengéjét és védekező pozíciót vett fel.
- Blinding Flash!
A villanástól fájdalmasan felvisítottak, ami végleg Yuzuhára terelte a figyelmüket.
- Fire Ball! - céloztam be a két hátrébb maradót egy nagyobb tűzlabdával. Nem hagytam, hogy felocsúdjanak, rögtön megidéztem a Flame Bootsot, és futás közben előrántottam a kardomat. Amíg a fájdalommal voltak elfoglalva, átszúrtam a hasfalukat... Van az ezekhez hasonló démonoknak egy nagy gyengéje: amikor átjönnek a mi világunkba, testet kell ölteniük. A mi világunk szabályai szerint kell játszaniuk, a mi térfelünkön. A testtel pedig rengeteg kellemetlenség és gyengeség jár, amivel nem tudnak mit kezdeni... és az egyik legfontosabb, hogy létezésük időben ki sem fejezhető távlatai óta a legtöbb káoszivadék soha nem ízlelte meg a fájdalmat, kivéve, gondoltam undorodva, azokat, amik ebben lelik örömüket. Talán még egy kis lelkiismeret-furdalásom is lenne, ha lenne lelkük, lennének érzéseik. Amikor ilyen dögök ellen harcolok, mindig eszembe jutnak azok a szerencsétlenek, akiket lemészároltak - vagy, ami még rosszabb, akiket megszálltak.
Időközben Yuzuha kardheggyel kibelezte az utolsó támadót is. Sietnünk kellett: mint mondtam, az ilyenek ritkán mutatkoznak egyedül vagy idéző nélkül.
Tulajdonképp nem szabadott volna ide jönnünk, egyenesen az irattárba kellett volna mennünk... de mindenképp látni akartuk a főszentélyt. Lassan kezdtem rájönni, hogy ez hatalmas hiba volt...
- Ashjraka, danashj Kiyonaga.
A tompa, üres hang szinte a csontig hatolt. Egy ered'ruin állt a bejáratnál, hatalmas, "klasszikus" démon, amivel az ember bármelyik mesekönyvben találkozhat. A mesekönyvek sajnos elfelejtenek beszámolni a levegőben tapintható őrületről és sötétségről, ami belőle árad, a hiábavalóság és reményvesztettség érzéséről. Eddig csak egyszer találkoztam hozzá hasonlóval. Lelkembe markolt a kétségbeesés, amikor felvillantak bennem az emlékek, de valahogy sikerült határozottam válaszolnom, amiben a lelkemben lángoló gyűlölet is segített.
- Nem értem a hányásodat, démon.
A felelet egy teljesen kedvtelen, kongó nevetés volt, mintha valaki utánozni próbálná az emberi nevetést, anélkül, hogy megértené azt.
- Úgy látszik kiveszett a démonvadászokból a tisztelet... az erővel együtt - lépett közelebb, miközben ösztöneim figyelmeztettek a másik két oldalról érkező démoncsapatra: a legkülönbözőbb szférák képviselői vettek körbe minket. Az undorítótól a félelmetesig változott a kinézetük, lehetetlen külsejű, kegyetlen szörnyetegek.
- Reszketeg lelketek magányos, gyenge gyertyaláng a káosz sötét óceánján. Kezraj!
Tényleg nem értettem a démoni nyelveket, de az ahhoz hasonló kifejezéseket, mint "támadni" vagy "öljétek meg őket", hajlamos az ember más nyelveken is megérteni. Kénytelenek leszünk a levegőben menekülni... Felnéztem a tetőre.
Eltűnt a rés.
Illúzió...? Persze... nyilván bent akartak tartani minket. Ha nem számoltunk volna több menekülési útvonallal, nem álltunk volna le a három kostchtchievel harcolni. Túlságosan biztonságban éreztük magunkat... Mindez az ostoba kíváncsiságunk miatt! Elkezdtem pánikolni. A gyomrom is felfordult, hogy mi lesz Yuzuhával, ha nem jutunk ki. Gondolhattam volna arra is, hogy őt kell minden áron megmentenem, de a szemében láttam, hogy ő inkább engem akar megvédeni. És mit érne az élet a túlélőnek, ha a másik meghal? Együtt megyünk el innen, vagy... nem, a másik lehetőség szóba sem jöhet. Akkor inkább én végzek vele, gyorsan és tisztán.
Egymásnak vetettük a hátunkat, és már robbantak is ki az első varázslatok az ujjaink közül.
- Wind Blades!
- Lightning...!
Szél, tűz és villámok szaggatták az ellenfelet; az ered'ruin viszont a háttérből figyelte a csatát. Három szétszabdalt dög már mozdulatlanul hevert előttem a földön, de még mindig sokan voltak, és úgy láttam, mintha lassan újabbak is érkeznének. Megpróbáltam kieszelni egy tervet, de egyszerre használni a mágiámat és felidézni a tanultakat nem volt könnyű. Úgy emlékeztem, hogy ha valahogy meg tudjuk ölni az ered'ruint, akkor összeomlik az idézett démonokat a fizikai világhoz kötő energia... nem volt időm megállni gondolkodni. A legtöbb démonidézőnél így van, de hogy ennél...? Nem volt mit tenni, meg kellett próbálnunk.
A fájdalomtól félőrült démonok ideiglenes, pár méteres visszavonulót fújtak, mintha azt akarnák, hogy valaki más támadjon először. Yuzuha a rés láttán azonnal támadásba lendült: kékesfehér szárnyai előrobbantak hátából, és egy erős szárnycsapással egyenesen az idézőnek rontott. Az páncélozott alkarjával kivédte az ütést, és társam a lendületénél fogva a mögötte ért földet. Azonnal előrántottam a kardomat.
- Wind Blast! - ütöttem ellenségünk felé a pengét, ami elől egyszerűen elhajolt. Yuzuha viszont készen állt; saját kardjával felütötte az enyémet, majd másik kezével felnyúlt és elkapta a markolatát. Miközben Yuzuha vad csapásokkal támadni kezdte az ellenséget, kézélem dühödt suhintásával szélpengét küldtem a rám támadó alsóbbrendű démon felé, majd rögtön az ered'ruinra fordultam, és tűzlövedékek záporát küldtem rá. Yuzuha még az első becsapódások előtt visszatáncolt, és egy hatalmas villámnyalábot idézett meg; a két támadás egyszerre vágott bele a démonba. Az idéző csatlósai halványulni, remegni kezdtek... Kiszaladtam Yuzuhához, hogy mihamarabb eltűnhessünk innen. Kézen ragadtam, és már futottunk, amikor egy fekete lángoszlop csapott fel előttünk, az ered'ruin alakját felvéve. A támadások teljesen szétroncsolták: mellső páncélja, ahol Yuzuha támadása érte, szétszakadozott, húsán égésnyomok, néhol még a belső szervek is kilátszottak. Szemében feneketlen üresség tátongott: a világokat elnyelő, végtelen üresség. Azonnal szárnyra kaptunk volna, de már érkezett is egy támadás, és éreztem, hogy hatalmas erővel hátra lökődök...

Sokat olvas az ember különböző történetekben arról, hogy az ember elveszíti az eszméletét valahol, és egy teljesen más helyen ébred fel, de akik még nem élték át ezt az érzést, azoknak fogalmuk sincs az egészről. Dühösen és kétségbeesve kapkodtam ide-ode a tekintetemet. Egy lankás domb volt előttem; a tavaszias szellő furcsa mintákat rajzolt a magas, élénkzöld fűbe, amit itt-ott egzotikus, édes illatú virágok pettyeztek. A dombon egy hatalmas fa állt. Kellemes meleg volt, de a Napnak nyomát se láttam.
- Yuzuha!!! - üvöltöttem, szememmel a környéket pásztázva, majd kapkodva elindultam felfelé a dombon. Fent, a fa tövében egy vegyes vesszőkből összehordott máglyaszerű kupacot találtam; rajta egy apró, csúf, szürkés-vöröses madárfióka meredt rám. Meghökkentem a látványától. Ez...
- Áh, Arashi. Végre találkozunk - szólalt meg a fejemben egy nyugodt, kissé komikus színezetű hang.
- Te...!
- Igen, én - hallottam megint a hangot. Ha egy madárfióka tudna vigyorogni, akkor úgy éreztem, hogy ez most azt tenné.
- Küldj vissza! - csaptam le a kezem a fészek szélére.
- Ti halandók állandóan rohantok valahova... ülj le szépen. Ha most visszaküldelek, mindketten meghaltok.
Állva maradtam.
- Adj több erőt! A szövetségesem vagy!
- Szerinted úgy nézek ki, mint aki duzzad a mágikus erőtől? Nem tudok adni, de nyugodj meg. Ez nem a valóság, amíg itt vagyunk, odakint nem telik az idő. Hát, nem ez a teljes igazság, de így talán te is megérted.
Lassan megnyugtattam magam, de továbbra sem ültem le.
- Miért hoztál ide?
- Erőre van szükséged, nem...?
A lélegzetem is elakadt a vak dühtől. Nem látja, mekkora bajban vagyok? Mit játszadozik velem?!
- Kinyírlak!!!
Amint felüvöltöttem, megéreztem, hogy valóban egy magamnál bölcsebb, erősebb lénnyel beszélek. Egy esetlen, csupasz madárfióka volt a szemeim előtt, de mint a hamu alatt izzó parázs, ott szunnyadt a felszín alatt a hatalom. Az érzést hamar követték a szavak is.
- Az én erőmmel? Egy kicsit több tiszteletet, ha szabad, és fogd be végre, mert még sok mindent kell megbeszélnünk.
- Nem érne ez rá később?! Yuzuha...
- Áh, a mennydörgésmadár... igazán nem tudom mit látsz benne, pedig sokáig figyeltelek titeket. Nos nem, nem ér rá később, mert ritka alkalom, hogy össze tudom hozni ezt a találkozót.
Mélyet sóhajtottam, aztán agyam hirtelen felhívta a figyelmemet egy részletre, ami felett kis híján elsiklottam.
- ... figyeltél minket...?
Az előbbi hangulat mintha sosem lett volna, úgy szívódott fel, a hang ismét derűsen csengett a fejemben:
- Elég nagy baj lenne, ha nem tudnám nyomon követni a bajnokomat, nem igaz? Ne félj, az unalmas részeket meg a párzásotokat nem lestem ki.
Gondolom mélyen elvörösödhettem, mert a fióka a saját hangján felnevetett... ha nem lettem volna olyan helyzetben, amilyenben, már magától az idétlen hangtól elnevettem volna magam, a zavaromról nem is beszélve. Lassan leültem.
- De térjünk a lényegre. A tekercsekre tényleg szükségetek lesz, ha le akarjátok győzni azt a Frenziedet meg Lucifert... tudok elég erőt adni, hogy megszerezzétek őket, de az nem fog sokáig tartani. Menekítsetek ki annyit, amennyit csak tudtok! Nagyon sok még épségben maradt, és a legtöbb kelleni is fog.
- Épségben maradtak...? Garryn nem innen szerezte a mieinket? Miért nem hozta el a többit is?
- Nem tudom, nagyon keveset tudok a mesteredről... tudod, nem mondom, hogy rosszban sántikál, de jobb, ha vigyázol vele.
- Ha tényleg rosszat akarna egyszerűen elvesztené az erejét, nem?
- Nem... neki nincs szövetségese, nem köti semmi. Lehet, hogy a Rend végnapjaiban mindenkinek volt már valakije, de nagyon sokáig a legtöbb Kiyonaga mágus egyedül harcolt, és ő is ezen az úton volt kénytelen járni.
Eszembe jutott, amit Garryn mondott: "a Kiyonaga-ryuu alapelve, hogy a mágus úgy küzdjön, akár egy főnix, mennydörgésmadár, vérfarkas, tollaskígyó, akármi. Persze nem kell feltétlen szövetségben lenni egy entitással, eleinte nem is terveztem, hogy ti valaha is összekötitek magatokat eggyel..." Aztán persze mégis megtörtént, valahogy ráakadtunk a tollakra. Amikor először mondta ezt nekem, már akkor is arra gondoltam: micsoda véletlen... Ahogy egyre többet tudtam meg a háttérben húzódó eseményekről, annál gyanúsabb lett Garryn. Azzal tisztában voltam, hogy kihasznált engem. Ő maga mondta, egy védelmezőt nevelt Yuzunak - ezért természetesen nem voltam dühös. Rengeteg mellette és ellene szóló érv kavargott a fejemben, és mivel egyelőre nem tudtam a helyére rakni a helyzetet, besöpörtem a komolyabb gondok szőnyege alá, és inkább rákérdeztem arra, ami már egy ideje motoszkált a fejemben:
- Kénytelen volt?! Azért volt kénytelen, mert elhagytátok a Rendet és megtagadtatok minden segítséget tőlük, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rátok!
- Segíthettünk volna nekik legyőzni a démonokat, talán még Lucifert is visszaszorították volna, és utána? Ideig-óráig még megfért volna egymás mellett a két tábor, de aztán megint csak egymásnak esnének... mellesleg, a szövetkezés nem csak abból áll, hogy felkapsz egy tollat és már Kiyonaga mágus vagy, vannak mindkét oldalnak kötelezettségei is. Ha megszegik az egyezséget ugyan miért segítenénk? ... erről jut eszembe, hivatalosan még nem kötöttünk szövetséget.
Egy darabig csak néztük egymást, összeszedtem a gondolataimat, majd elmondtam a hagyományos bevezető szöveget:
- Én, Arashi Nagao, felajánlom szolgálataimat világunk megóvása érdekében. Adj erőt, főnix, hogy teljesíthessem szent kötelességem!
Talán feleslegesen fellengzős volt, de sokan alábecsülik, hogy a szavaknak mekkora hatalmuk is van. Amint megérkezik rá a felelet, a szavak kötik a két "szerződőt".
- Én, Yu Heng, segíteni foglak és rád ruházom erőmet, hogy cselekedj vele... belátásod szerint. Ja és öljed a démonokat.
- Belátásom szerint? Mi-
- Tudom hogy nem túl tradicionális, de megbízom benned, úgyhogy felesleges cifrázni. Nem vagyok olyan, mint némelyik idióta aki képes egy fél napig sorolni a kikötéseket... ha nem bíznék benned nem kötnék veled szövetséget, nem?
Ezért kár volt hivataloskodni... A rövidre szabott szavak ellenére viszont valami bensőséges hangulat telepedett ránk.
- A szavak ereje kötni fog minket ezentúl. Így már készen vagy arra, hogy átadjam az erőt, amit ígértem. Okosan használd, mert csak egy támadásra elég.
Bólintottam.
- Egyébként... - álltam fel - miért olyan fontos neked a démonvadászat?
- Valamivel el kell ütni az örökkévalóságot. Nem, nem, csak vicceltem... Azt hittem emlékszel? Az egyik dög megfertőzte a mágiámat.
- Oh igen... - gondolkoztam el. - Mi a fene volt a tollal? Majdnem meghaltam!
- Ezt a stílust direkt nekem tartogattad? Nem így szoktál viselkedni, kivéve azzal a néhány kellemetlen alakkal a Titan Noseban. Figyelj: ha te húsz éven keresztül pokoli kínok közt szenvednél, nem ragadnád meg az első alkalmat, hogy megszabadulj tőle? Amíg telítve voltam a démoni erőkkel nem tudtam véget vetni neki... meg kellett várnom, amíg megpróbálod felhasználni az összes erőmet, ami csak van. Akkor azonnal átlöktem mindent neked, én pedig újjászülettem.
Mivel a főnixhez tartozott, elégett az akkor bennem lévő mágikus erő is, a sajátommal együtt... így már értettem.
- Én meg majdnem meghaltam!
- De csak majdnem.
- ... mikor jön vissza a saját erőm? Vissza fog térni?
- Idővel igen. Én vagyok az újjászületés, az élet körforgása, és te vagy a bajnokom - áradt felém vidáman szövetségesem hangja - Ezt ne felejtsd el.


A hátam hatalmasat csattant az oltáron, miközben a fekete tűz pokoli kínnal égette minden idegszálamat. Yuzuha ott feküdt mellettem, az eszméletvesztés határán. Iszonyúan fájtak a bordáim, ahogy megpróbáltam felállni, de nem sikerült. A világom halványodni kezdett...
- Anach kyreel! - hallottam a hatalmas paták dobbanásától kísért tompa kongást a szentély bejárata felől, ahogy tagjaim dübörgő mágikus erővel kezdtek feltöltődni. Kezem a démon felé nyújtottam, és elkezdtem szőni a varázslatot... Aztán, egy hirtelen gondolattól vezérelve nehézkesen, testem üvöltő fájdalmával dacolva megfordultam, és a máglya felé nyúltam. Belemarkoltam a legközelebbi fadarabba: a máglya azonnal lángra kapott, élénkebb, sziporkázóbb tűzzel, mint amilyet valaha is láttam. Bőrömet olyan kellemes szellő simogatta, mint a főnix fészkénél... aztán hirtelen csend lett, ahogy a fény a falakra vetült. A világ ismét életre kelt, ledobta magáról a káosz és az őrület terhét, elmosódott a sötét energiák visszhangja... Yuzuha egyenletes, lágy lélegzésének háttérnesze kiemelte a teljes, tökéletes csendet. Lassan hozzá kúsztam, magamhoz szorítottam, és alámerültünk a boldog tudattalanságba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Igneel
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Igneel

Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 28

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Vas. Júl. 31, 2011 10:12 am

Én ugyan nem szórom a bónuszokat, de azt nekem is alá kell írnom, hogy nagyon szép munkákat adsz ki a kezedből. Látnék szívesen még többet is Very Happy. Ennek reményében adok 300 VE-t, és egy vállveregetést bónuszként. Tedd zsebre, egyszer még jól jöhet! (apropó, remélem lesz 3. fejezet)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arashi Nagao
Elemi mágus
Elemi mágus
Arashi Nagao

Hozzászólások száma : 288
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Aug. 01.
Age : 29

Karakter információ
Céh: Titan Nose
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Kedd Aug. 23, 2011 12:16 pm

Arashi története: 2. fejezet - Szakadás

3. rész

Révetegen csúsztattam be egyik belső zsebembe a hamvakat - oda, ahova a tollat tettem régen.
- Ha véletlen a Titan Nosehoz szeretnél csatlakozni, hivatkozz csak rám. Jut eszembe... Beszéltél már Yuzuhával?
Bólintottam.
- Ég áldjon, Garryn - fordultam el, és igyekeztem nem visszanézni.
Alig pár perce sétáltam, sietős léptekkel, amikor mellettem felcsendült egy lágy, mosolygós hang:
- Köszönés nélkül elmennél?
Yuzuha elrugaszkodott a fától, aminek eddig támaszkodott, és odasétált hozzám.
- Nos?
Nem találtam a szavakat.
- Kicsit egyedül szeretnék lenni - sikerült végül kinyögnöm valamit.
- Ezért mész Magnoliába? Tudod Arashi, a városokban emberek élnek - szúrkálódott velem kedvesen - És, mennyi az a kicsi?
- Nem tudom.
- Rendben. Egy év múlva találkozzunk Shirotsumében! Aztán legyen elég pénzed egy gyűrűre - nézett rám sziporkázó mosollyal.
- Gyűrű? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Azt hittem elveszel feleségül?
- Mi? Nem! Mármint nem
nem, csak... - hebegtem zavartan.
- Akkor én veszlek férjül - nevetett. - Egy év múlva Shirotsumében, ne feledd! Ég áldjon!
Egy darabig teljesen összezavarodva meredtem rá. Nem tudtam, hogy viccel-e vagy komolyan gondolja... már évek óta nem fordult elő, hogy ne tudtam volna megmondani.
- ... ég áldjon.


Szinte egyszerre ébredtünk: fáradtan, sajgó tagokkal, de legalább életben. Kinyitottam a szemem, és most már biztosan éreztem, hogy a démonok eltűntek... a tűz távol tartotta őket. Mögöttünk az oltáron az örök láng lobogott, olyan, mint amilyet az Alapító gyújtott... fénye ismét átjárta a romos főszentélyt, lágy, tavaszias érintést kölcsönözve a levegőnek. Békésen feküdtünk, még mindig egymás karjaiban.
Némán próbáltam meg visszaemlékezni a harcra... kissé homályosak voltak részletek, de arra tisztán emlékeztem, hogy nem tudtam volna legyőzni az ered'ruint. Talán Yu Heng sugallta, hogy mit kell tennem valójában.
- Hé, Arashi - mondta halkan Yuzuha.
- Igen? - simítottam végig a haját.
- Találkoztam vele - mosolyogta.
Rögtön tudtam, kiről lehet szó.
- És, mit mondott?
Lágyan felnevetett az emlékektől.
- Mesélt sok mindent... és azt mondta hogy a démont bízzam rád meg arra a "csirkeeszűre".
- Hát, ő sem nagyon kedvelt titeket - nevettem én is. Úgy tűnik még ősi bölcsességű, halhatatlan lények is tudnak emberiek, sőt, gyerekesek lenni.
Még szívesen eltöltöttem volna egy kis időt ebben a nyugalomban, és igazán nem is szólt ez ellen más indok, mint hogy már igencsak nyomta az oldalamat a szétfoszlott párnák alól előbukkanó padló. Feltápászkodtam és felsegítettem Yuzuhát. Fájdalmas fintorából láttam, hogy ő sem úszta meg sérülések nélkül, de egy gyors önvizsgálat után kiderült, hogy nem tört el semmink. Mágikus erőnk viszont szinte teljesen feltöltődött; gyanítottam, hogy az egészhez a hely természetes erejének van köze.
- Menjünk a tekercsekért.
- Menjünk - értettem egyet. Ugyan most úgy tűnt, hogy bőven van időnk, de nem akartam kétszer ugyanazt a hibát elkövetni. Majd ha megkaptuk, amiért jöttünk, körbenézhetünk egy kicsit jobban is.
Kiléptünk a szabad ég alá, amit még mindig sötét fellegek uraltak, de itt-ott már szakadozott a felhőréteg, fénysugarakkal tarkítva az égboltot. Miközben a könyvtár felé sétáltunk, azon gondolkoztam, hogy egy kis ráfordítással szépen ki lehetne pofozni a kolostort, ki tudja, talán még a Rendet is fel lehetne éleszteni. Ha szerencsénk van, a tanítások nagy része épségben maradt - a támadás miatt ennek logikus esélye nincs, de a démonok esetében logikáról és ésszerűségről igen óvatosan szabad csak beszélni - és hamar el is lehetne kezdeni tanítani az új harcosokat. Aztán ha már elég erősek lennénk, visszaállhatnának a rendszeres hadjáratok és küldetések...
Talán kicsit túlságosan beleéltem magam a fantáziáimba, mert majdnem nekimentem a könyvtár előtti korhadozó táblának. Yuzuhában volt annyi tapintat, hogy egy halvány mosolyon kívül semmit se mutasson.
- Na nézzük mit találunk - indultam volna befelé, mintha mi sem történt volna, de ezúttal tényleg nekiütköztem valaminek, ami heveny könyv- és tekercszáport váltott ki. Egy lány állt előttünk, kissé kóvályogva az ütközéstől. Éppen hogy fiatalabb lehetett, mint mi. Lenge fehér felsőruhát viselt, és kissé kevésbé bő nadrágot, vállán íj pihent. Nem mellesleg úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban.
A pár pillanat tehetetlen, döbbent csend után ez, ha nem is szó szerint, de megtörtént.
- Bocsánatot kérni ki fog? - sikította az arcomba.
- Tolvajoktól nem szoktam - mondtam hűvösen, már amennyire a fülcsengéstől tellett.
- Mi voltunk itt előbb!!!
- Halkabban is megértem - morogtam, kezdődő idegrohammal küszködve. - És amit éppen elvinni szándékoztál, az jogosan a mi tulajdonunk.
- Igen? Ezt próbáld meg megmagyarázni kint a rúnalovagoknak - vigyorogott hirtelen hangulatváltással a szemtelen betolakodó - Hatalom jogot szül, barátom, úgyhogy tűnés, amíg jó kedvemben vagyok. Elengedünk titeket - intett, mint valami kegyes uralkodó.
Elengedünk? Körbepislantottam, de senkit sem láttam. Talán rajtaütést terveznek?
A fruska észrevehette tekintetemből, hogy mire gondolok, mert megpördült, kissé túljátszva magát felsóhajtott, és idiótán lépkedve megindult befelé.
- Elu, gyere már!
Egy félénk arc tűnt fel a benti folyosó elágazásánál. Egy rövid barna hajú hölggyel találtuk magunkat szembe, akit társa karjánál fogva rángatott ki fedezékéből. Hatalmas, gyönyörű szemei voltak, és formás alakja, amit lenge ruhája nagyszerűen kiemelt...
- Szia - vigyorogtam, kipirulva.
- Ah... én... miért néz így rám? - kérdezte sírós hangon Elu... milyen szép név, hát még a gazdája. Akár az erdő rejtekén nyíló liliom... Félénk, törékeny szépség.
- Oooh... - lépett a látókörömbe rosszindulatúan vigyorogva az idegesítő csaj. Dühös voltam rá, amiért elállta a látványt, legszívesebben ledöftem volna. - Tetszik, mi? Ezt nézd...
Egyszerűen odalépett Elu mögé, és megfogta a melleit.
- Nézd mekkorák! Na, milyen? Megfogod te is?
Ledöbbent tekintettel néztem a jelenetet. Milyen aranyos Elu, ahogy kapálódzik... legszívesebben rabul ejteném, és...
- ÁÁÁÁH! - kaptam a szememhez, majd egy erőteljes lökéstől a földre kerültem. Pokolian fájtak a szemeim, és ahogy elvettem a kezem, a könnyektől szinte semmit sem láttam, csak Yuzuha felém tornyosuló alakját.
- Ne nézz rá!!! - dörrent Yuzuha hangja szinte hisztérikusan. Még soha nem hallottam ilyen mérgesnek.
- ... Charmot használ... - morogta még.
- Nem ugyanezért lett kivágva az az idióta Bora? - próbáltam felülni, de a mellkasomra érkező hatalmas erejű taposás még a levegőt is kipréselte belőlem. Én csak Mester elmondásából ismerem a történetet; a Charm hatalmas vonzást fejt ki az ellentétes neműekre. Amint kiderült, hogy Bora ezzel a tiltott mágiával élt vissza, azonnal repült a céhből. Szerencséje, hogy nem a Tanácsnak lett átadva, mert most vígan hűsölhetne egy mágiabiztos börtönben. Gusztustalan, ha valakinek a szabad akaratát veszik el. Most viszont fontosabb gondjaim is vannak ennél - pislogtam fájdalmasan.
- Basszus Yuzuha, felkelhetek végre?
- Megígéred hogy nem nézel rá? - kérdezte morcosan, miközben levette a lábát rólam.
- Mégis mivel néznék? Örülök ha nem vakulok meg.
Szavaim ellenére nem volt okom idegeskedni, mert ahogy kipislogtam a könnyeket a szememből lassan megint élesen kezdtem látni.
- Ide a könyvekkel, különben kénytelenek leszünk erőszakot alkalmazni - mondtam, bár a drámai hatásból jelentősen elvett az a tény, hogy közben egy, a könyvtár melletti épülettel szemeztem. Várjunk csak... ha jól emlékszem, a Charmnak a gyenge pontja a felismerés, nem? Egyszer már rájöttem, hogy miről van szó, most már nem szabadna ártania nekem! Óvatosan megpróbáltam arra felé nézni, de ismét kezdte elönteni a testem a forróság, pedig éppen csak a szemem sarkából pillantottam meg a tiltott látványt. Ismét behatóan kezdtem tanulmányozni távolabbi környezetünket.
- Akkor legyetek kénytelenek - hallottam a nagyszájúbb leányzót - De először engedjetek ki, ha nem akarjátok, hogy bajuk legyen a könyveknek.
Természetesen nem akartuk: Yuzuha kilépett oldalra és hogy ne kelljen odanéznem engem is félrehúzott, olyan gyengéden, mintha bocsánatot kérne tőlem az előzőekért. Megveregettem a derekát, hogy semmi baj... legalábbis semmi maradandó.
Egy darabig csend volt, ami érthető is, mert ilyen felvezetéssel nehezen jön harci lázba az ember, pláne lányok ellen...
- Bocsánat...
Majdnem odakaptam a tekintetem, de időben sikerült abbahagynom a mozdulatot, és mintha semmi sem történt volna, egy verebet kezdtem nézegetni, ami, mintha kíváncsi szemlélődés hajtaná, odaszállt egy mellettünk lévő tetőre. Kezdte visszahódítani az életvilág a kolostort...
- Amikor megijedek nem tudom irányítani az erőmet, nem akartam bajt okozni...
- Elu! Ne kérj bocsánatot! Ők az ellenség! El akarják vinni a könyveket!
- De van elég mindenkinek, nem...?
- Nincs elég! Mi voltunk itt előbb! Le kell győznünk őket. A fickó lesz az ellenfeled - hallottam egy apró sikkantást, nyilván előrelökte szerencsétlen lányt.
- Én leszek - lépett előrébb Yuzuha.
- Pfft... nekem így is jó - adta meg magát csalódottan az íjász lány. Nem néztem volna ki belőle hogy ilyen gyorsan és könnyen feladja.
- Figyelj, még meggondolhatjátok magat-
Egy nyílvessző süvített el veszélyesen közel az arcomhoz.
- Légy már férfi, gyerünk!
Ha neked a férfiasság azt jelenti hogy nőkkel kell harcolnom... A stílusoddal rászolgáltál, az biztos.
- Fire Ball!
Egy kisebbet lőttem felé, mert nem akartam komolyan megsebezni, de mire a tűz szétfröccsent az úton addigra már eltűnt. Idegesen körbenéztem, miközben azon gondolkoztam, hogy milyen nevetséges ez az egész. Tegnap még az életünkért küzdöttünk, most meg papírok miatt marakodunk, igaz, fontos papírokért... Ezek a lányok fel sem fogják a jelentőségét ezeknek az iratoknak, nyilván csak azért jöttek, hogy pénzt keressenek a Rend régi tárgyain. Nekünk meg pont most kellett beléjük botlanunk...
A hátam mögött láttam meg ellenfelemet, jó száz méterre tőlem, egy kisebb téren. Egy újabb nyílvessző suhant el mellettem... az az érzésem támadt, hogy szándékosan nem akar eltalálni. Ez minden esetre kedves tőle, de akkor meg mi értelme lövöldözni?
- Flame Boots! - kezdtem el futni felé.
Azt akarja, hogy én támadjak előbb? Azt már megtettem. Oda akar csalni? Ha ezt szeretné, akkor ezer örömmel teljesítem - a nyílt terepen jobban ki tudom használni a szárnyaimat, bár azokat csak akkor szeretném használni, ha végképp muszáj. Útközben előrántottam a kardomat, és megfordítottam, hogy a penge nélküli felével támadhassak; az íjon kívül ellenfelem fegyvertelen volt, úgyhogy közelharcban esélye sem volt ellenem. Kap egyet a buksijára, hogy végre befogja az éktelen nagy száját, addig lesz időnk átnézni a tekercseket.
Önbizalmam miatt igen csak meglepődtem, amikor a várt találat helyett egy jól elhelyezett lábfejet kaptam a gyomromba. Egy darabig levegőt sem kaptam, csak markolásztam a gyomromat, így a következő rúgás már akadály nélkül repített hátra.
- Kiyonaga Challenge: Earth Arena!
Tehetetlenül, döbbentem néztem a szétfutó mágikus pecsétet, ami szinte az egész teret lefedte. Felizzott, és a peremén egy alacsony földsánc jelent meg, majd eltűnt.
- Kiyonaga?! - kérdeztem idegesen, még mindig a hasamat fájlalva.
- Igen. Mi vagyunk ennek a helynek a jogos örökösei! Most pedig megbüntetlek, amiért megpróbáltad elvenni a jussunkat!
Felsóhajtottam, és jelzésképp megidéztem a szárnyaimat.
- Mi van, meg akarsz ijeszteni? Béna trükk - lőtt el még kettő nyílvesszőt a fejem mellett.
- Hülye! Én is Kiyonaga mágus vagyok! - ordítottam, türelmem vesztve. Ennyi elég volt, hogy kiüvöltsem magamból a mérget - legalábbis egyelőre - ezért kissé nyugodtabban tudtam folytatni, miközben visszaindultam a könyvtár felé:
- Úgyhogy gyerünk vissza a többiekhez, és megbeszéljük a dolgot.
Éppen hogy odaértem a sánchoz, amikor az megnyúlt, és elállta az utamat. Meg akartam kerülni, de akkor meg pont előttem termett egy vastag földtömeg.
- Nagyon vicces - fordultam meg, és az elém táruló látvány nem volt mindennapi: döbbenetemre a lány elpirulva a földet bámulta, lábával egy kavicsot pöckölgetett előre-hátra, mint valami kisgyerek.
- Mi ez a varázslat? - kérdeztem ismét megfeszülve, de kissé bágyadtan is.
Motyogott valamit, aminek a távolság elnyelte az értelmét.
- Mondom mi ez? - böktem a hátam mögé.
- Varázslat - motyogta megint, szégyellősen, mintha valami kislány, vagy első bálos úri-hölgy lenne. Hol a fenébe volt eddig a nőies oldalad?!
- Azt látom, de mit csinál?!
Úgy látszik ettől valahogy biztos talajon érezte magát, mert rögtön gúnyos tekintettel kezdett méregetni. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan változik a hangulata.
- Miii, nem is ismered ezt a varázslatot? Milyen mágus vagy te? - nevetett. - Egy falat csinál a célterület köré, ami semmit sem enged se ki, se be. Akkor szűnik csak meg, ha a használó ellenségei harcképtelenek, vagy ha a használó megszünteti. Kívülről el lehet pusztítani, ha valaki behatóan ismeri a Kiyonaga varázslatok összetételét - hadarta egy szuszra, mintha bemagolt szöveget mondana fel.
Szóval olyasmi, mint a rúnamágia. Tökéletes lehet olyankor, amikor egy nagy tömegből kell kiiktatni egy fontos célpontot... várjunk csak, most nem érek rá ezzel foglalkozni!
- És miért nem szünteted meg?
Erre kissé megszeppent, majd visszatért a szégyenlős formához, a frusztrálthoz, majd a dühroham szélén állóhoz, mindezt folyékonyan, pár másodperc alatt.
- Jól van, csak nemrég tanultam! Csak ki akartam próbálni, de nem tudom megszüntetni, és hacsak a barátnőd nem zseni akkor kívülről sem lehet! Tessék, most boldog vagy?! - robbant ki, majd rémült felismerés ült az arcára. - Persze hogy boldog vagy... be vagy zárva egyedül... velem!
- Biztosíthatlak felőle, hogy a épp ellenkezőleg érzek - mondtam szárazon. Gondolkozni kezdtem, majd, ugyan sejtettem, hogy nem fog működni, de felemeltem a kezem.
- Feladom.
A lány reménykedve nézett körbe, hátha történik valami, de én csak a hasztalan kirepülni próbáló verebet láttam, ami minden egyes próbálkozásával egy apró, eltűnő és megjelenő földfoltba ütközött. Végül ellenfelem is feladta a reményt, és lehorgasztotta a fejét.
- De tudod... - kezdte szelíden - ha hagyod kiütni magad kijuthatunk innen - emelte fel az íját.
Rémülten néztem, ahogy az oldalán lógó tegezből egy nyílvesszőt húz elő.
- Kiütni?!
- Ne félj, altatóméreg van a végén, nem fog fájni...
- Ha innen lősz átszakítod a mellkasomat...! Vidd innen azt az izét! - csaptam félre az íjat.
- Milyen férfi vagy te? Maradj veszteg - kiáltotta, miközben felrepültem a levegőbe a következő nyílvessző elől.
- Wind Blast! - ütöttem tenyeremmel, de a csaj egy kézintéssel földfalat emelt maga elé, amin tompa puffanással foszlott szét a támadásom. Aztán egyszer csak felettem termett kicsivel, íja ismét kifeszítve...
- Wind Blast - ütöttem azonnal, amitől hátrabucskázott, az íj kiesett a kezéből. Megfordult a levegőben, lábbal érkezve az "aréna" szélén kialakuló rögnek.
- Centaur Kick! - rugaszkodott el, jobb lába köré pedig vastag földréteg sűrűsödött, amit egy hatalmas erejű rúgás követett. Egyenesen a szárnyamnak rontott, de azon egyszerűen átment a támadás, és a lány a föld felé kezdett esni.
Most kiüthetem...
Áh, fenébe is. Én sem tudom mit akarok... Gyorsan lerepültem, és elkaptam a karjai alatt.
- Majd kitalálunk valamit - mondtam neki, miközben letettem a földre.
- Mit csinálsz?! Nem lett volna semmi bajom! - nézett rám gyanakodva.
- Ne üvölts, itt állok melletted.
- Biztos csak tapperolni akartál.
- Abbahagynád végre? - sóhajtottam szellemileg kimerülten. - Inkább azon gondolkozz hogy hogyan kell megszüntetni a varázslatot.
- Az illem meg hol marad? Egész eddig vártam hogy bemutatkozz! Milyen férfi vagy te?
- Arashi - morogtam, már-már szédülve a sok hülyeségtől. - De ha folyton csak...
- Kiri vagyok, és amúgy tudtommal nem engedtem meg, hogy tegezz... Hé, Elu!
Követtem a tekintetét, és láttam, hogy Yuzuha és a másik lány a varázslat hatósugarán kívül ácsorognak. Gondolom ő is Kiyonaga mágus lehet, a másik ágról... pár pillanat múlva vettem csak észre, hogy nem hat rám a Charm. Talán ilyen távolságból már nem számít.
Kiri csipőre tette a kezeit.
- Mit jelentsen ez?
- Képzeld, beszéltünk Yuzuhával és ő is-
- Elu, ő az ellenség! Öld meg!
A megszólított zavartan Yuzuhára nézett, majd lekókadt a feje.
- Nem akarom...
Ezt láthatóan nehezen emésztette meg a kentaur mágus.
- Figyeljetek, majd elosztjuk azokat az idióta könyveket, csak jussunk ki végre... Yuzu, utánanéznétek a Kiyonaga Challenge varázslatnak a könyvek közt? Nem tudunk kijutni.
- Persze. Gyere Elu.
Ledobtam magam a földre. Lenne néhány kérdésem, amíg Yuzuháék vissza nem érnek csillapíthatom a kíváncsiságomat és elüthetjük az időt is... két legyet ütünk egy csapásra.
- Miért nem vesztettük el az erőnket?
- Miért kellett volna? Ha másik Kiyonagára használom a varázslatot, az formális kihívásnak számít.
Ez legalább egyszerű és érthető volt. Most jön az érzékenyebb téma...
- Jó... és mi a helyzet a barátoddal? Illegális mágiát használ. Nem kerültetek még bajba miatta?
- Mondta már, nem? Nem tehet róla. Asrai a szövetségese.
- Asrai... az nem valamiféle vízitündér...?
- De. Tőle kapja a Charmot, akár akarja, akár nem.
- És nem lett még belőle bajotok? - ismételtem meg magam meglepetten.
- A városőrök többsége férfi - vigyorogta rám a lány. Elgondolkoztam egy kicsit, majd hirtelen kíváncsiságból rákérdeztem:
- Van a tündéreknek farkuk?
- Nem tudom, még soha nem láttam egyet se... Elu azt mondja sosem jön ki a vízből, mindig csak a fejét látni. Most viszont én kérdezek! Honnan van a mágiátok?
Akadozva elmeséltem neki, amit eddig össze tudtam rakni. Annyiszor vágott közbe türelmetlenül, hogy mire befejezte, én is tudtam az ő történetüket: Amikor Amoxtli kimenekítette két tanítványát, azok újabbakat vettek fel. Az egyik ágon én és Yuzuha a Kiyonaga tudás örökösei, a másikon Elu és Kiri. Előre sejtettem, hogy valami ilyesmiről lehet szó. Azt is megtudtam, hogy kettejük mesterét Seung Gi-nek hívják, szintén tollaskígyó-mágus, és, ahogy Kiri mondta, "simán szétverné a hülye mestereteket".
- Ahogy mondod - álltam fel, hogy kicsit kinyújtóztassam a lábaimat, majd a karjaimat is. Ahogy kihúztam a kezem a zsebeimből, egy hirtelen ügyetlenség-rohammal kirántottam onnan a kis dobozt is, amivel eddig titokban játszottam...
- Ez meg mi? - termett ott mellettem szemtelen "börtöntársam", kezében a dobozkát forgatva. Nem szégyelled magad hogy azonnal felkapod amit valaki más elejtett? Pláne öt méterről fél másodperc alatt?! Semmi szégyenérzet nincs benne, az biztos.
- Add vissza - nyújtottam a kezem.
- Nem - mondta egykedvűen, és már fel is nyitotta a fedelét.
- Add vissza! - acsarogtam, miközben felé kaptam. Valahogy nagyon hülyén sikerült mozdulnia, mert a következő pillanatban a földön feküdt.
Egy darabig eltartott, amíg rájöttem, hogy mi történt, de akkor jeges rémület kúszott a szívembe. Megütöttem! Kiütöttem egy nőt! Arcon! Rendben, nem túl nőies, nem viselkedik hölgyhöz méltóan, de...!
Természetesen, mint ilyenkor mindig, mondaná egy pesszimista, most is szemtanúja lett valaki a félreérthető véletlennek: Yuzuha és Elu álltak alig húsz méterre tőlem, karjaikban tekercsek és könyvek halmaza. Ami számomra még rosszabb volt, hogy a kiütéssel a Kiyonaga Challenge megszűnt, tehát kívülről is be lehetett már jönni, aminek Yuzuha kifejezetten szúrós "azonnalmagyarázdmeg" pillantásai adtak baljós jelentést. Nem magyarázhatom meg neki...!
- Áuuu - nyöszörögte mellettem Kiri, majd hirtelen, dühösen felült. Gyorsan körbepásztázta a társaságot, majd leghatalmasabb megrökönyödésemre ennyit mondott:
- Ha már nem voltál elég férfi hogy te bevállald, akkor legalább egy kicsit finomabban is csinálhattad volna! Tudom hogy azt mondtam hogy üss ki de... - csóválta meg a fejét drámaian.
Nem értettem, hogy miről van szó, de amikor titokban visszakerült a markomba a doboz, kezdett derengeni bennem a felismerés. Futni hagy?
- Bocsánat - morogtam - Nem találtam el rendesen azt a pontot...
- Spongyát rá... egyelőre megúsztad.
Azt hiszem csak én éreztem a mondta mögött húzódó kettős jelentést... egyelőre megúsztam, mi? Zsarolni próbálsz?
Aljasan rám vigyorgott, ami tulajdonképp válasz volt fel nem tett kérdésemre.
- Gyerünk, osszuk el végre a könyveket - mondtam. Yuzuha megvető pillantásától egy világ dőlt össze bennem, de szerencsére nem szólt semmit, csak követett minket.

Sok tekercsből és kötetből több példányt is találtunk, és a legtöbb irat csak az egyik félnek kellett, de így is elvitatkoztam Kirivel pár darab felett, ami mindkettőnknek kellett volna. Végül, amikor befejeztük, és a nap már hanyatlóban volt, Yuzuhával bepakolásztuk egy-egy zsákba a saját részünket, és kivittük az irattár elé. A felderítést végül elnapoltuk; lesz máskor is lehetőség visszatérni. Sőt, most hogy meg lett tisztítva a kolostor, Fiore talán megszünteti a védgyűrűt is. Mindannyian indulásra kész voltunk; búcsúzkodásra készültünk éppen.
- Ezt is rakd el - nyújtott felém Kiri egy papírcsomót.
- "A technomancia útja"? Mit jelent ez?
- Fogalmam sincs, de úgy érzem, hogy még kellhet.
- Ugyan minek?
- Mondom hogy nem tudom! Csak ...megérzés!
- ... és miért kéne a megérzéseidre hallgatnom?
- A kentaurok nagy jósok voltak, ha nem tudnád. És a nők amúgy is sokkal finomabban reagálnak az ilyesmire, mint a férfiak.
Sóhajtva becsúsztattam a maradék kis helyre a köteget, hogy ne kelljen tovább folytatnom a vitát. Mint a délután folyamán kiderült, úgysem nyernék. Egy pillantásnál többet nem vesztegettem rá, de első ránézésre tele volt rajzokkal, ábrákkal, grafikonokkal, mindenféle gépészeti leírással. Nekem aztán biztos nem fog kelleni, műszaki dolgokhoz teljesen hülye vagyok, de legyen meg az öröme.
- Meg ezt is vigyétek - túrt elő a zsebéből két, furcsa, pálcaszerű tárgyat - Már nem működik, de hátha sikerül kezdeni valamit vele.
Ezért adtad azt a leírást...? Miből gondolod hogy minden férfinek értenie kell az ilyen ketyerék szerelgetéséhez?!
- Mi ez? - kérdeztem inkább gondolataim könnyelmű kikotyogása, kezemben a könnyű kis valamit forgatva.
- Valamilyen kommunikátor. Régen ilyet használtak a harcosok a bevetéseken.
- Köszönjük - vágtam zsebre, bár nem igazán volt szükségünk rá. A mi csapatmunkánknak nem kellenek szavak. Na meg, nem is működnek ezek a vackok. Leellenőriztem a csomókat, amikkel magamra rögzítettem a zsákot, majd búcsúzásképp még rákérdeztem:
- Biztos ki tudtok majd jutni?
- Bízd csak Elura - vigyorogta Kiri, vállánál fogva közel rántva magához szerencsétlen lányt. Ahogy ránéztem, megszédültem egy gyengébb Charm-rohamtól, úgyhogy elkaptam a tekintetem.
- Akkor mi megyünk. Ég veletek! - idéztem meg a szárnyakat.
- Majd nézzetek be Shirotsumébe! - mondta vidáman Yuzu, amitől összerezzentem. Az kéne még...
Pár perc múlva már a levegőben jártunk.

- Véletlen ütöttem meg, komolyan!
Yuzuha csak mosolygott, és már kezdtem megnyugodni, hogy hisz nekem, amikor hirtelen belerúgtak tudatomba ösztöneim. A démoni energia szivárogni kezdett az egész kolostorból, halványan, de egyre erősödve.
- Mi ez? - fordultam meg a levegőben, a földet pásztázva.
- Visszatér... - mondta Yuzuha komoran.
Persze... hogy is gyújthattam volna az én gyenge kis mágiámmal örök tűzet? Még ha Yu Heng segített is, nagyképűség volt azt gondolni, hogy a tűzem végleg távol tudja majd tartani őket. Még láttuk Kiri és Elu két apró alakját, ahogy eltűnnek az erdőben.
- Úgy tűnik biztonságban lesznek - mondta Yuzu.
Bólintottam. Odalent apró, emberszerű alakok tűntek fel. Úgy döntve, hogy nem tehetünk többet, tovább indultunk a védrendszer felé. Kissé csalódott voltam, amiért a kolostort ismét visszahódították a pokolfajzatok, de legalább a tudás, amiért jöttünk, biztonságban van nálunk. Az őrséget, aminek a figyelmét a benti események kötötték le, könnyedén kijátszottuk, és pár nap múlva már otthon, biztonságban lapultak a kincset érő tanítások.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Szer. Aug. 24, 2011 10:32 pm

Nagyon szép folytatás, úgy hogy jutalmad sem maradhat el! 300 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arashi Nagao
Elemi mágus
Elemi mágus
Arashi Nagao

Hozzászólások száma : 288
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Aug. 01.
Age : 29

Karakter információ
Céh: Titan Nose
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Szer. Aug. 31, 2011 10:42 am

Titan Nose krónikák - Őszköszöntő fesztivál


/Itachival közös munka, egy kész játék átdolgozása, időrendben régi történet/


Végre...! Hamarosan kész leszünk az előkészületekkel...! - gondoltam boldogan, bár csak óvatosan mertem reménykedni. Éppen Yuzuhával és Gonkuroval keresgéltünk az alagsori raktárban néhány elfeledett tűzijáték után. Aránylag jó hangulatban pakolásztam, pedig már kezdett kissé elegem lenni az előkészületekből, az újabb és újabb "jut eszembe, nem tudnátok még..." kezdetű feladatokból. Félretoltam egy összecsavart, poros szőnyeget, és tovább túrtam a lim-lomot.
Ahányszor csak lent jártam, mindig elképesztett, hogy mennyi poros és fölösleges kacatot találni itt; a keresett tűzijátékokat például végül egy zsák szakadt rongy és egy ládára való elöregedett csokipénz mögött találtuk meg. Gonkuroval rögtön felkaptuk a két nagy dobozt, és elindultunk felfelé. Ayumi és Mei még mindig ott volt a pult mögött, egy listát nézegetve, Itachi pedig nem rég érkezhetett meg, mert amikor elkezdtük a jelenleg is tartó, "most már tényleg ez az utolsó" felütésű feladatot, még nem volt itt. Most viszont, méretüktől függően gurította és cipelte a söröshordókat.
- Látom ti is be letettek fogva - mondta lehangoltan.
- Igen, de mindjárt kész vagyunk. Igaz, minden feladatnál ezt mondják.
Kiléptünk a Titan Nose ajtaján, ahol már várt ránk a szekér, amire gyorsan felraktuk a dobozokat, és visszamentünk a klánházba. Bent tanácstalanul néztünk körbe, hogy mi a következő feladat, miközben Ita egy méretes hordót gurított el mellettünk.
- Üljetek le, mindjárt hozok nektek valamit - mondta Mei, mi pedig ezer örömmel engedelmeskedtünk neki, és leültünk a pulthoz legközelebbi asztalhoz. Még két hordó múlva Itachi is végzett a kipakolással, és csatlakozott hozzánk.
- Úgy néz ki innentől már csak a pihenésre kell koncentrálnunk - mondtam kedélyesen, mert ezúttal úgy tűnt, hogy tényleg ennyi volt. Közben megérkezett az italunk, amit Mei fürgén lepakolászott elénk. Láttam Itachi megnyúlt arcán, hogy se a melónak, se a fesztiválnak nem örül, viszont felcsillant a szeme, ahogy elé érkezett egy méretes söröskorsó, Mei pedig, tálcáját lábához szorítva, lehuppant mellé.
Még nem magyaráztam meg, hogy miért is a rengeteg előkészület: Shirotsumében aznap tartották az Őszköszöntő fesztivált, amiben, kifejezendő a közösség iránti tiszteletünket, a Titan Nose is nagy szerepet vállal. Jelenleg csak én, Yuzuha, Itachi, Gonkuro, Ayumi és Mei voltunk a klánházban, a többiek odakint szórakoztak vagy éppenséggel szórakoztattak. Éppen itt volt az ideje, hogy mi is pihenjünk egy kicsit, ezért egyáltalán nem siettünk. Természetesen Gonkuro törte meg először a csendet:
- Végre egy korsó hideg sör. Már alig vártam, főleg miután megkóstoltam a raktárban azt az elöregedett csokipénzt.
Felnevettünk, bár ebben inkább a munka utáni megkönnyebbülés játszott szerepet, mint Gonkuro pórul járása.
- Arra, hogy végre kész vagyunk! - indítványoztam vigyorogva, amire lelkes koccintás volt a válasz.
Hamar beindult egy átlagos, hétköznapi cseverészés, én például éppen a legutóbbi, egyszemélyes küldetésemről meséltem Gonkuronak, amikor az öt árnyék elállta az ajtóból beszüremlő fényt...
Rögtön megpendült bennem valami furcsa érzés, ahogy jobban szemügyre vettem őket. A főnixtoll forrón lüktetett a mellkasomnál, és Yuzuha is hasonlóan érezhetett, mert a zsebéhez kapott. Ez az érzés... utoljára akkor éreztem ilyet, amikor az Akane Tours hajóját kísérgettem. Leírhatatlan érzés, talán megpróbálkozhatok annyival, hogy olyan, mintha az ember idegszálait pengetnék. Mindig ezt éreztem, amikor démon közelébe kerültem. De most is olyan furcsa... tompa... Talán tévedek, hiszen Crow sem volt démon. Viszont a tollam szinte éget... és Yuzuha is érzi!
A lány keze ekkor találta meg az enyémet, én pedig megnyugtatóan megszorítottam, de egy pillanatra sem vettük le tekintetünket az öt csuklyásról.
- Chronaios hol van? - dörögte mély hangon a középső.
- A mester jelenleg nincs itt, de hamarosan visszaér - felelte Mei, láthatóan gyanútlanul.
- Megvárjuk - hangzott a felelet határozottan, de egy őrülettől csöpögő, hisztérikus hang rögtön közbeszólt:
- Szórakozzunk el addig ezekkel... Öljük meg mind! MIND! - vihogott.
Ő az. A hangjából tudtam, hogy ez nem egyszerű őrület, hanem megszállottság... démoni megszállottság. Harcolnunk kell, ez egyértelmű, ezt mindenki tudta a teremben.
- Nincs mit tenni, túlerőben vannak - mondta Itachi nyugodtan. - Gondolom Bohóc, te kettőt akarsz.
- A démont bízzátok ránk - böktem a vihorászó őrültre, és kilazítottam a kardomat, miközben az öt csuklyás is fenyegetően állt fel. Yuzuha mellém állt, kezét varázslatra emelve. - Már van egy kis tapasztalatunk az ilyesmiben.
- Démon? - nézett végig Ita az idegeneken - Ha ennyire akarod, a tiéd lehet.
Az őrült szeme villogott a csuklyája alatt, miközben társa lágy léptekkel mellé állt.
- Nem lenne igazságos, ha kettő harcolna egy ellen, nem igaz? - mondta a második alak, lágy, de mégis fenyegető, szinte alattomos hangon.
- Gyerünk Arashi - mondta Yuzuha halkan.
Már hívtam a mágikus energiákat, és igyekeztem ellenfeleink minden rezdülését megfigyelni, hogy ne érjen váratlanul támadás, amikor hangokat hallottam. Először nem értettem őket, de amikor láttam, hogy ellenfeleink is azt figyelik, megkockáztattam, hogy kissé más felé fókuszáljak.
- ... tök király lenne ide néhány cserép orchidea, olyan sivár ez itt nem...?
Darren volt az, az emeletről jött a hangja.
- Darren! - kiáltott fel Yuzuha, majd rögtön meg is jelent az emeleti korlátnál Darren és James arca.
- Nahát, ti meg mit csináltok?
- Igyekszünk túlélni egy túlerővel induló harcot... gyertek már segíteni! - kiáltottam fel nekik, miközben még mindig ellenfeleinket néztem.
- Mi van...?
Hát ilyen nincs... értetlen bagázs. Mei kiabált velük egy darabig, igen változatos szókincset felvonultatva - igazán nem nézné ki belőle az ember, hogy ilyen erős szavakat is ismer - mire két társunk szégyentől égő arccal leugrott fentről, nem vesztegetve az időt lépcsőzéssel. James lelassította esésük idejét, hogy biztonságosan leérjenek.
Most már hatan vagyunk öt ellen, kicsit bíztatóbb. Teljesen egyértelmű volt, hogy nem éppen baráti látogatásba jöttek a mesterünkhöz, ezért kár is szaporítani a szót. De ha őt is meg akarják támadni, abból az következik, hogy vagy mindegyikük őrült, vagy mind nagyon erősek. Akármelyik is igaz, óvatosnak kell lennünk. Reméltem, hogy a bajtársaim nem feledkeznek meg magukról.
- Elég a beszédből... itt az idő, hogy meghaljatok.
A démonmágus máris türelmetlenül rámrontott: puszta kézzel száguldott felém, de még mielőtt elért volna, gyorsan hátraugrott Yuzuha közöttünk elhelyezett szélvágása elől.
- Oh... a hölgyet bízd csak rám, Frenzied - mondta lágy hangon a társa, miközben hátradobta a csuklyáját.
Az őrült felvihogott.
- Szeretsz velük játszadozni, mi? - sziszegte, miközben ismét rohamozott. Ingerülten lőttem felé egy tűzgolyót, és már fordultam is Yuzuha felé, hogy gyorsan mellé érjek, amikor éppen csak elhibázva engem, elsuhant mellettem a Frenzied-nek nevezett mágus. Kámzsája teljesen hátracsúszott, ahogy a földön csúszva lefékezte a lendületét. Meglepően normálisnak tűnt, démoni mércével mérve, de hosszú karmai, hegyes fülei, szemei vérszomjas villogása és őrült vigyora kétséget sem hagytak megszállottsága felől.
- Ne menekülj! - üvöltötte, majd halkan, fenyegetően hörrent egyet:
- Birth of Demon...
Karja egy démon absztrakt, fekete páncéllemezes karjává alakult, és újabb támadást intézett felém. Közben Yuzuhával már ismét közelebb húzódtunk egymáshoz, így jobban tudtuk védeni egymást. Ha egyedül nem megy, majd ketten fog... amennyire ismertem társamat, tudhattam, hogy megfelelően tud majd reagálni a tervemre.
- Álljunk neki Yuzu - mosolyogtam, Yuzuha hátát támasztva - Wind Blast!
A széllökés a démonmágust találta el, hátam mögül pedig Yuzuha fordulatból lőtt madár formájú villámnyalábja vágódott belé, amit egy szélvágással toldottam meg, hosszan felhasítva ellenfelünk mellkasán a ruhát, és egy mély sebet ejtve a bőrén. A földhöz vágódott, de egy ukemivel rögtön ismét talpon volt. A seb, mire felállt, már szinte teljesen begyógyult. Milyen démon lehet? Ennyiből nem tudom felismerni a típusát. Gyorsan kattogtak fejemben a gondolatok... időt kellett nyernünk, amíg megérkezik az erősítés.
- Mit akartok a mestertől? Ha csak ennyit tudtok, egyetlen varázslattal legyőz mindannyiótokat.
- Megölni... árulóóót! - visította fennakadt szemekkel a hegyesfülű, majd ismét a lágy, alattomos hang tulajdonosa szólalt meg. Szemem sarkából láttam, hogy Yuzuha szembefordul vele.
- Jöttünk visszafizetni azért, amit az a rohadék tett velünk - mondta, sötét mosollyal az arcán.
- Tett veletek...? Mit... - és ekkor megláttam a démonmágus mellkasán a jelet.
Egy szemből letűző három fénnyaláb... Cyclops Eye... a mester már mesélt róluk. De hát már évekkel ezelőtt feloszlatták őket... Ekkor döbbentem rá, hogy mivel is állunk szemben. Egy bosszúszomjas sötét klán öt bérgyilkosa, akiket képesnek tartanak egy Chronaios kaliberű mágus legyőzésére... Most már tényleg csak akkor van esélyünk, ha ide tud jutni valahogy Chronaios, Jason vagy Raizen!
- Sajnos Zero nem nyírta ki a vén majmot, de hát őszintén szólva nem is vártam mást... nem is értem, Balzar mester miért bízott meg benne annyira.
Zero...? Az meg kicsoda...? A mester sose mesélt erről... Elkezdtem Yuzuha keze felé tapogatózni.
- Zerooo!
- A mesteretek után ő jön... addigra viszont nektek és a szánalmas klánotoknak annyi-
- Wind Blast! - kiáltottuk, ahogy megtaláltuk egymás tenyerét; a két varázslat egymásnak feszült, majd egymástól elfelé, egyenesen választott ellenfelünk felé repített minket. Még a levegőben előrántottuk a kardunkat...
A démon, egyenesen a képembe vigyorogva, egyszerűen megfogta a pengét. Hasba rúgtam, de meg sem érezte, és egy mozdulattal oldalra dobott, egyenesen neki a falnak. Ahogy kipréselődött belőlem a levegő, minden elsötétedett egy pillanatra. Amint megint magamhoz tértem, azt láttam, hogy Yuzuha szabályos kardpárbajt vív Stalkerrel, de ellenfele fél kézzel is olyan könnyedén hárított, hogy úgy tűnt, mintha csak játszanának.
- Fire Projectiles! - egy sorozat tűzlövedéket lőttem eddigi ellenfelembe, majd a Flame Boots adta sebességgel a másik felé kezdtem rohanni.
Az még mindig csak játszadozott Yuzuha vágásaival, de meglátva engem hátranyúlt az övén lógó szütyők egyikéhez, és előhúzott egy üvegcsét. Egyik ujjával kilökte a dugót belőle, majd felém hintette a tartalmát.
- Water Cannon! - mutatott felém és a még mindig a levegőben levő folyadék felé egész karjával, de haragosan felszisszent. Yuzuhának sikerült egy vágást ejtenie a karján...
Ami ezután történt, azt már nem láttam, mert telibe talált egy hatalmas vízoszlop... Mire átmosott felettem, láttam, hogy Yuzuha a földön hever, katanája pár méterrel arrébb. A többiek még tartották magukat, de láthatóan vesztésre álltak ők is. Ellenfeleink ismét egymás mellett voltak, Yuzutól szerencsére kissé távolabb.
Lassan, nehézkesen felálltunk, miközben Frenzied és Stalker gúnyos tekintete kísért minket.
- Nagyon jó - motyogta a démonmágus - szórakoztassatok minket! Aztán felzabálom a beleiteket... és... - őrült monológja egy, a többi harcoló felől érkező varázslat robajába fulladt.
Már fájt mindenem, és Yuzuha is szörnyen megviselt volt... még egyszer, utoljára...
- Flame Boots! - indultam meg feléjük, miközben felkaptam kardomat. Egyenesen Frenziedre támadtam, aki elegánsan hárított, de nem vártam meg az ellentámadást, és a másik sötét mágus felé szúrtam, majd kimozogtam oldalra. Őrült védekezésbe kellett kezdenem - két ilyen képzett ellenfél ellen esélyem sem volt visszatámadni... legtöbbször inkább csak kitértem előlük, mint hogy összeakaszkodjak valamelyikükkel. Yuzuha hangos kiáltására félreugrottam... hatalmas csattanással megannyi szélpenge vágódott a két alakba. Amíg takartam őt, a mögöttem álló lány el tudott végezni egy erős szélmágiát. Eddig minden a terv szerint megy, most jöhet a befejezés!
- Fire Ball! - indítottam rögtön útjára a porfelhő felé két tűzlabdát, de csak hatalmas gőzfelhő csapott fel... mélyéről a két sötét mágus teljesen sértetlenül bukkant elő. A vízmágus karja vízzé vált, ezzel blokkolta az én támadásomat. A szélpengék erejének még csak nyoma sem volt.
- Na jó, eleget játszottunk... hadd nyírjam már ki őket - hallatszott egy ingerült hörrenés.
- Tessék csak... de a lány még mindig az enyém.
Alig fejezte be, egyre erősödő, mély morgás kezdte megtölteni a termet... ocsmány, sötét szimbólumokkal teleszórt pecsét jelent meg Frenzied feje fölött.
- Nirsadsa!
Nirsadsa... ismerős a név... aztán rögtön bevillant Garryn kunyhója, ahol egy ócska gyertya fényénél olvastam a démonológiai kódexeket. Nirsadsa... pusztán két generációval áll Beliar, az őrült pusztítás ura alatt.
A pecsét kihunyt... és előttem állt egy magasabbrendű démon, teljes életnagyságában. Groteszk, torz fejéről tüzes sörény omlott hátra hajlott hátára, karmai ropogva martak a tömör márványpadlóba. Mély hangú, földet remegtető üvöltéssel hatalmas lángcsóvát fújt rám. Testemet tűz égette; olyan tűz, ami nem is a testet, de egyenesen a lelket perzselte. Még egyszer, lassan, erőlködve felálltam volna, de ekkor a szívem kihagyott egy dobbanást, és összeestem... a kínzó fájdalom visszatért.
- Nocsak... már azt hittem nem is fog hatni a mérgem. Hogy tetszik...?
Fájdalmamba düh keveredett, de mozdulni sem tudtam.
- És most hadd próbáljam ki az új mérgemet... - fordult Yuzuha felé, miközben előkapta a másik üvegcsét és kilökte a kis parafadugót abból is. Másik karját előre szegezte.
- Shadow Orochi...
Két árnykígyó csusszant elő ujjbegyeiből, amik Yuzuha válaszképp megidézett villámain is áttörték magukat, és hatalmas állkapcsukat társam köré zárták, aki mozdulni sem tudott tőlük... Stalker próbaképp lassan, élvezettel cseppentett egy kis mérget a földre, ami azonnal füstölögni kezdett.
- Nyisd ki a szád... - mondta, és most először a démonmáguséhoz hasonló őrült villanást pillantottam meg a szemében. Aztán forró leheletet éreztem magamon... felnéztem: a démon egyenesen felettem állt, apró, vörösen izzó, végtelenül gonosz szemei rámszegeződtek, ahogy öklét ütésre emelte.
Pontosan ekkor egy hatalmas, erőteljes villanás járta át a klánházat. Bár látni nem láttam semmit, egy démon fájdalmas morgása és egy ember dühös szisszenése tisztán hallatszott...

Hűs levegő csapott meg, és lassan, óvatosan újra kinyitottam a szemem. A villanástól még mindig alig láttam valamit, de azt éreztem, hogy a démon a közelemben van, hallottam, hogy haragtól fújtat. Azonnal tudtam persze, ki érkezett meg. Ezt az irdatlan mágikus energiát bármelyik Titan Nose mágus felismerné.
- Mester - nyögtem, de ajkam közben már vigyorra húzódott. A szemem kezdett visszaállni a rendes fényviszonyokra; tekintetemmel Chronaios mestert kerestem. Amikor megláttam... egy pillanatra azt hittem, valaki más áll ott. A megértő, bölcs, olykor elmélázó vagy kifejezéstelen arc most pusztító dühtől izzott, szinte recsegett a levegő a feszültségtől. Idegesen pillantottam körbe. Yuzuha, James, Darren, Itachi... úgy látszik mindannyian megmenekültek, bár nem sok híján. Most már minden rendben lesz. Hah... erős ez a négy Cyclopsos, de a mesterhez képest csak egyszerű kontárok. Négy?! Hová tűnt az ötödik?
- Végre megjött... - morogta James és Darren ellenfele. - Már kezdtem unatkozni.
A démon szó nélkül a mester felé vetette magát. Már épp betalált volna, amikor alulról a márványpadló egy díszes oszlop formájában feltört, és állcsúcson vágta a szörnyeteget, ami a mester fölött átrepülve nekivágódott a falnak. Egy átlagos ember már rég halott lenne egy ilyen támadástól, de a pokolfajzat csak megrázta magát, és már újból rohamozott volna...
- Frenzied! - csattant korbácsszerűen egy hang az ajtó felől.
Az ötödik Cyclops Eye mágus állt az ajtóban, a Mester mögött. Ezek szerint... elkapta Ayumit és Meit, vagy mit csinált?! A fenébe is... megpróbáltam felkelni, de a méreg teljesen elszívta az erőmet. Legalább Yuzuhához oda tudnék kúszni, ha már segíteni nem tudok... szerencsére az árnykígyók már elengedték, így most ő is viszonylagos bénultságban feküdt a padlón.
Az egyetlen baj az, hogy amíg itt vagyunk, a Mesternek vissza kell fognia magát...
Frenzied némileg visszahőkölt, de az átváltozástól üressé, kongóvá vált hangja méltatlankodva söpört végig a klántermen:
- Mióta vagy te a főnök, Darek? Én ölöm meg!
- Gondolod hogy egyedül le tudod győzni az öreget? Fékezd magad egy kicsit! - tekintete Chronaios mesterre tévedt.
- A mai napon vége ennek a szánalmas csődtömegnek, amit te klánnak nevezel, áruló. Na nem mintha nagy veszteséget jelentene a világnak, hogy kiírtjuk a Mágustanács egyik talpnyaló kutyáját...
Hatalmas recsegés-ropogással repedezett fel a márványpadló Chronaios mester lába alatt. Az irdatlan mágikus erőt még én is éreztem, aki a mágusok útjának elején jár. Biztonságérzetet és reményt sugárzott felénk. Mester maga már kevésbé volt ilyen békés hangulatban...
- Hogy merészelitek betenni a mocskos lábatokat a szentélyünkbe? Hogy merészelitek bántani a családomat?! Balzar egész nyomorult élete végéig bánni fogja, hogy előkullogott az árnyékok közül...
- Oi, oi, öreg... minél hangosabban csahol a kutya, annál kevésbé harap - vigyorgott sötéten Stalker a Mester felé. Talán máskor megjegyeztem volna, hogy ezt teljesen másképp szokás mondani, de most feszülten figyeltem a kibontakozó jelenetet.
- Elég a pofázásból - csendült a nő kárörömtől csöpögő hangja. - Gyerünk!
- Készülj, vénember! Amaterasu Magic Seal!
Villámgyorsan kibontakozó, elképesztően bonyolult mágikus pecsét kezdett kirajzolódni a mágus előtt.
- Water Jigsaw!
- Lightning Blast!
- Pressure Blade!
A négy mágia egyszerre indult útjára... ha nem ismerném az ellenségek gyűrűjében álló embert, azt mondanám, hogy vége a harcnak...
A varázslatok becsapódtak, de Mester a pusztítás ellenére egy pillanatig még teljesen mozdulatlanul állt a helyén, majd hirtelen eltűnt.
- Mi a...?
Frenzied közben egy fülrepesztő üvöltéssel hatalmas, éjfekete mágikus erőnyalábot okádott jó tíz méterrel a mester volt helye mellé, a levegőbe. Egy teljesen másik, üres pontról egy vakító fénysugár zúgott egyenesen Darek felé.
- Defense Seal!
Ismét a villámgyors pecsétmunka... a két varázslat egymásnak feszült, de a védőpecsét végül megadta magát, és telibe találta a mögötte álló mágust. Az események olyan követhetetlenül cikáztak, hogy egy pillanatig nem tudtam felfogni a helyzetet. Aztán hirtelen megjelent a mester, egy mindhárom eseménytől teljesen független helyen.
- Lassítja... a róla jövő... fényt... - lihegte a találatot kapott mágus, ahogy feltápászkodott - Frenzied, miért hibáztad el?!
Szóval ezért... a Mester már valójában rég nem volt a helyén, csak a szemünkbe érkező fény lassult le, ezért tűnt mozdulatlannak... hogy a démon miért hibázott, arra a földön heverő, megperzselődött kabát volt a válasz. Az ilyen fajtájú démonfajzatok szag alapján vadásznak, a kabát pedig elterelte a figyelmét. Nehezen ismertem be, de igazság szerint csak szerencséje volt Chronaios mesternek, hogy pont a rossz célpontot választotta a démon.
- Cöh... Stalker, ide! Csinálnom kell egy pecsétet...
- Te nekem nem parancsolsz... Shadow Orochi!
A két hatalmas kígyó ismét előszökkent Yuzuha ellenfelének ujjai közül, amire a mester egy újabb fénynyalábbal válaszolt, teljesen elmosva a támadást, de a mögötte álló mágust már nem találta el. Nem is foglalkozva vele tovább a Darek nevűt vette célba, alighanem őt tartotta a legnagyobb veszélyforrásnak. Mutatóujja végén apró fénygömb villant fel, amivel egy számomra ismeretlen mágikus szimbólumot rajzolt. A jel fénylőn lebegett a levegőben, és amint az utolsó villámgyors vonás is elkészült rajta, azonnal perzselő fénysugár robbant ki belőle. Darek védőpecsétje ismét felizott, majd még kettőt idézett mellé, de úgy tűnt, ez sem lesz elég a hatalmas erejű támadás ellen. Ha nem lennénk itt, ha Chronaios nyugodtan szabadjára engedhetné az erejét, már rég vége lenne az egésznek... Persze a jelek arra utalnak, hogy így is hamar vége lesz.
- Water Slicer!
Az oldalról jövő víztámadást a mester fél kezének intésére egy márványtömb akadályozta meg, aminek a maradványaiból kinövő nyúlvány egyenesen a méregkeverő felé szállt, és el is találta volna, ha a démonmágus nem áll a támadás útjába. Egy darabig viaskodtak egymással, de végül a fény és a földmágia egyszerre törte át az ellenséges mágusok védelmét.
- Lightning Fist! - halottam az éles, gyűlölettől izzó női kiáltást, amint a Minerva nevű egyenesen a mesternek rontott. Ám alig öt méterre tőle a mester időmágiája lelassította az ugrást, egyszerűen kitért a támadás elől, és egy, a falból növesztett márványoszloppal oldalba vágta. Sikerült több találatot is bevinnie az ellenségnek, de azok még mindig harcképesek voltak.
Faustus irányából ekkor jégből formált tőrök zápora röppent Chronaios felé, de egy márványból emelt falon ripityára tört az összes. Egy újabb intésre kőoszlopok tucatja röppent a különböző célpontok felé, amelyek végei szétrobbantak, éles kődarabokkal kínozva a közelben levőket. Aligha lehet véletlen, hogy a mi közelünkbe nem jutott a támadásból. Sajnos ez azt jelentette, hogy nem mindenkit támadhatott a robbanással... Darek közben már elkezdte szőni a következő pecsétet, de a mester egy tűzgolyója megtörte a koncentrációját.
- Hmph... úgy látom Zero még megtette nekünk ezt a szívességet.
- Haha! Úgy látom használt a mérgem. Csoda hogy eddig bírta...
Jobban megnézve a mester arcát, láttam rajta, hogy egyre komorabb, egyre... fáradtabb? Ennyitől? Valóban így volt: kissé görnyedten, félig lehunyt szemmel lihegett, miközben a szemét le sem vette ellenségeiről.
Aztán hirtelen bevillant az emlékeim közül, hányszor is láttam a mestert az utóbbi időben levertnek, ingerlékenynek, kimerültebbnek... szóval valaki tényleg megmérgezte. Mindig itt van a klánban, soha nem eszik vagy iszik máshol. Hol mérgezhették meg úgy, hogy mi ne kapjunk belőle? Vagy talán máshogy kapta meg a mérget...
Ez a Zero nevű... talán végig köztünk volt...? Nem, hülyeség. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy bármelyikünk is elárulta volna a saját klánját.
- Ne vergődj annyit öreg - dörrent fel a démon hangja. - Darabokra szaggatlak!
Ismét felhangzottak a Cyclopsos varázsszavak, de a mester ajkai csak sejtelmes mosolyra húzódtak. Éreztem valami pattanásszerű érzést a levegőben, aztán...
Tökéletes nyugalom. Meglepetten fordítottam el a fejem, és láttam, hogy az öt Cyclops Eye mágus teljesen mozdulatlan.
- Végre... - lihegett Chronaios - eltartott egy darabig ennyi mágiát előkészíteni.
Vajon hányféle idő- és sebességmágiát kombinálhatott össze, hogy ez sikerüljön neki? Ráadásul még arra is volt gondja, hogy ránk ne legyen hatással, bár nem egészen tiszta, hogy miért. Talán ez a varázslat része, akár akarja, akár nem. Az utolsó varázslathoz magasba emelte mindkét kezét, de ekkor hirtelen a földre esett, a világ pedig újból meglódult.
Öt mágikus támadás találta telibe a magányos alakot.
- MESTER!
A porfelhőből egy sebesült, de még talpon álló alak került elő. Előtte egy márványfal szétroncsolt darabkái hevertek...
- Azt hittem ennél nagyobb ellenállást tanúsítasz majd... az az időmegállítós trükk nem is volt rossz, olyan jól elrejtetted, hogy az utolsó pillanatig észre se vettem. Hála Stalker mérgének nem volt elég időd befejezni a dolgot. Most pedig meg fogsz halni, a beteg, eltorzult ideáljaiddal együtt. Leszámolunk a múlttal... a Cyclops Eye hatalmasabb lesz még a Tartarosnál is!
- Hatalmas...? Ugyan, mi fogalmatok lehet a hatalomról nektek, sötétben bújkálóknak, saját lelkükön csámcsogó sakáloknak? Képesek vagytok néhány gyémántért hátba döfni a társaitokat, ostoba hatalomhajhászásra, gyilkolásra, bosszúra használjátok a mágiátokat... és még te beszélsz nekem hatalomról?
- Igaza volt Balzar mesternek... öregkorodra teljesen meghülyültél.
- A mágia a lélek erejéből ered... de persze ezt ti soha nem fogjátok megérteni. Raizen, Jason... már vártalak titeket. - fejezte be halkan Chronaios.
A háta mögött két férfi alakja bontakozott ki.
- Mester, innen átvesszük. Csak dőlj hátra, és élvezd a műsort - mondta Jason, ahogy maga elé húzta gitárját. A sötét mágusok arcán végigfutó tekintetből szinte sugárzott a lekicsinylés. Nagyon helyes - gondoltam magamban, amint utolértem gondolatban az eseményeket. Jason többnyire erre épít.
Mindkét mágus arca tökéletes nyugalmat tükrözött, már-már érzelemmentesek voltak.
- Zero... nem vártunk ilyen hamar. Végül is jobb így, legalább két legyet üthetünk egycsapásra - meredt önelégülten Raizenre az ellenség vezére.
- Kezet emeltetek a céhemre, a barátaimra, és a mesteremre. Nem fogok megbocsátani nektek.
- Csak elvégezzük azt a munkát, amit neked kellett volna - szólt közbe a nő. - Talán még a mester elnézi neked ezt a kis botlást, ha itt és most megölöd ezeket a korcsokat.
Raizen megállt, és mintha valódi düh villant volna a szemében.
- Nem foglak elengedni titeket élve, Minerva. Soha többé nem fogom hagyni, hogy akár egy újjal is a Titan Nose-hoz érjetek.
- Oh, miért nem meséled el a te hőn szeretett "barátaidnak" hogyan verted át őket, és mérgezted a mesterüket egész idő alatt? Mond csak el nekik, mi volt a feladatod. MI LESZ?! - érkezett azonnal az éles válasz.
- Rai... miről beszél? - kérdezte Jason, hitetlenkedve, de mélységes gyanakvással is.
Raizen leszegte a fejét.
- Sajnálom... mindent el fogok mondani, ha végeztem velük. Kérlek addig bízzatok meg bennem - adott át egy üvegcsét Mesternek. - Ezt igya meg, semlegesíti a mérget.
- Elég a beszédből. Itt az idő, hogy eltakarítsuk a szemetet az útból! - kiáltott Itachi ellenfele. - Ice Make: Cannon!
- Lightning Ball!
- Water Spit!
Egyenesen Raizen lett célba véve; amint felharsantak a szavak, Jason ujjai már bele is téptek a húrokba. A levegőt dübörgő, zengő, csontig hatoló hangok töltötték meg, és éreztem, hogy felpezsdül a vérem, a varázserő könnyebben kezdett keringeni bennem... sajnos mozdulni továbbra sem tudtam.
- Riposting Shadows! - Raizen köré árnyak sűrűsödtek, majd a becsapódó varázslatok egyszerűen visszaszálltak a támadókra.
- ÁTKOZOTT! - harsant egy üvöltés. A nő és Rahl nem tudták elkerülni saját támadásukat, de Stalker egyszerűen kitért előle, és már készült is a következő támadásra. Frenzied szinte a semmiből tűnt elő, irdatlan karját ütésre emelve. Raizen könnyedén a démon mellkasára helyezte a kezét, amitől az hatalmas dörrenéssel a falnak vágódott.
- Jason, kérlek gondoskodj a többiek biztonságáról, ezeket én elintézem.
- Azon vagyok.
A harc annyira elterelte a figyelmemet, hogy észre sem vettem a Yuzuhával közeledő Cyclopsos nőt. Dühödten próbáltam felkelni, de abbahagytam a hiábavaló dühöngést, amikor az egyszerűen letette a lányt a mester közelébe, az ajtóhoz. Jason mágiája! A zenével irányított báb rögtön felém indult, és egyszerűen felemelt, majd megindult velem Yuzuha irányába. Amikor letett, azonnal megpróbáltam megnézni, hogy jól van-e, de továbbra is teljesen bénult voltam. Ha jól látom, lélegzik, de nem lehetek biztos benne.
Rai könnyedén harcolt egyszerre négy ellenfél ellen is, és időközben már csak Itachi maradt, akit ki kellett hozni a harcból. Akkor aztán elszabadulhat a pokol...
Az Itachit felvenni készülő Cyclops Eye mágusba egy energianyaláb csapódott. A Darek nevű egyszerűen hátba lőtte a csapattársát.
- ÁTKOZOTT RIBANC!!!! MI A FENÉT MŰVELSZ? - hallatszott még a támadó kiáltása Jason játékának orkánja felett.
A nő ügyet se vetett a körülötte történő dolgokra, csak ment tovább Itachi felé. Darek elkezdett szaladni Minerva felé, Raizen egyik támadását ideiglenesen egy védőpecséttel feltartva, és egyszerűen felrántotta Itachit a földről.
- ROHADÉKOK! MINDENKI FEJEZZE BE, VAGY A KÖLYÖK MEGHAL!
Jason arcáról sütött a gyűlölet, ahogy lassan, a kényszer hatására elnémította a gitárt, és levette ujjait a húrokról.
- Faust, Minerva, fogjátok Stalkert és tűnjetek innen. Frenzied, ez rád is vonatkozik - mondta parancsolóan.
- De hát...
- ELÉG! Vesztésre állunk, ez tisztán látszik - vetett egy komor pillantást Raizenre. - Zero, ma te nyertél, de ne vonj le ebből téves következtetést. Csupán kedvezőtlenek lettek a körülmények, így jobbnak látjuk a távozást. Legközelebb nem fogunk megkímélni senkit. - közölte, miközben a démon ütötte lyukon kimenekült a többi mágus.
- Engedd el, Darek! Nem kérem még egyszer.
- Hmm... lássuk csak... Nem! Ti szépen megvárjátok amíg Frenziedék eltűnnek, aztán vissza kaphatjátok talán.
Egy rövid szünet után, mintha csak egy régi baráttal cseverészne, tovább folytatta:
- Régen nem voltál ilyen könyörületes Zero. Ha emlékeim nem csalnak sosem zavartattad magad egy-két társad elvesztése miatt.
- Nem vagytok a társaim, soha nem is voltatok.
Itachi mindeközben szinte teljesen mozdulatlanul lógott a karjában, de most halkan, hogy alig lehetett hallani, megszólalt:
- Ö-öljétek meg. Nem menekülhet...
- De kis önfeláldozó valaki! Azt hiszem elég ideig élveztük egymás társaságát. Viszontlátásra! Express Mirror!
Egy hatalmas tükör jelent villant a valóságba, Itachit egyenesen Raizenék felé dobta, majd egyszerűen eltűnt a tükörben. Jason, úgy tűnik inkább dühből mint szükségszerűségből, hatalmasat ütött a húrokra, mire a tükör hatalmas csörrenéssel tört szét, és foszlott semmivé. A levegőben még egy pár pillanatig szinte tapintható volt a mágikus feszültség, aminek lassan üresség vette át a helyét, ahogy klánunk ászai a sebesültek segítségére siettek. Mintha csak a keletkező vákuumot akarná betölteni, fülembe hasított a külvilág zaja: kiabálás, aggódó hangok, utat kérő Titan Nose mágusok... mostanra elég erőt szedtem össze ahhoz, hogy óvatosan, előre félve kinyúljak Yuzuha keze felé. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor egy gyenge, de meleg szorítást éreztem a kezemen.
- Ezt igyátok meg - jelent meg Raizen arca felettünk. Megitatott minket, amitől kissé ernyedtebbnek éreztem magam, ha az erőm nem is tért vissza. Úgy éreztem magam, mint egy futó, aki mindent kiadott magából a verseny alatt. A fájdalom és a bénultság helyét kellemes fáradtság vette át; csak feküdtem tovább, a földön, egyszerűen nem tudtam felkelni. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy végigjárjon a nyugalom.
- Jason, tedd azt el - szólt a mester megfáradt, de határozott hangja. Felemeltem a fejem; a két jó barát, Rai és Jason egymással szemben álltak, Jason arcán harag, Raizenén leírhatatlan kifejezés, mintha gondolatban valahol távol járna.
- Majd ha ezt lerendeztük. Mi a fene volt ez... Zero? - nem kerülte el a figyelmemet, hogy Raizen arca fájdalmasan megrándul. Mindez csak egy pillanatig látszott; ha nem figyelem feszülten a helyzetet, észre se veszem. - Méreg?! Küldetés?! KI VELE!
Meglepetten néztem a dühös Jasont. A laza, gyakran érdektelen mágus kezében a húrok most szinte maguktól vibráltak, mély dorombolásuk rezgése fejfájdító volt. Ha csak egy kicsit is feszültebb lesz a hangulat, és ezek egymásnak esnek, abból nem kerülünk ki épen...
Raizenre nézve láttam, hogy ettől nem kell tartani. Mostanra teljesen kisimult az arca, egyfajta beletörődő nyugalom uralkodott el rajta. A halálraítélt nyugalma - villant át az agyamon.
- Erre én is kíváncsi lennék, Raizen - ült fel Mester törökülésbe, mélyeket lélegezve. Időközben többen is visszaértek a klánházba, de amint meglátták a benti jelenetet, beléjük rekedt a szó.
- Igen... mindent elmondok, mielőtt elmegyek innen...
- Azt gondolod hogy csak úgy elsétálhatsz, áruló?!
- Jason, csend legyen! Mondd csak, Raizen.
Raizen lesütötte a tekintetét, majd egy rövid idő múlva, amikor összeszedte magát, mesélni kezdett. Elmesélte, hogyan került a Cyclops Eyeba, hogy hogyan választották ki, hogy megölje Chronaios mestert, elmesélte, hogyan csempészte a mérget az italába... senki sem tudott közbeszólni, csak beszélt és beszélt, egymaga, a halálos csendben.
- ... a méreg a harmadára csökkentette Chronaios varázserejét. Így már lett volna esélyünk, hogy legyőzzük... próbáltam mindig a közelében lenni Mester, de pont amikor egy kis időre szétváltunk, történt meg a baj... pedig már csak két hétig tart a méreg hatása, tudhattam volna, hogy hamarosan támadniuk kell...
A mester nagyot sóhajtott, majd Raizenre szegezte a tekintetét.
- Sok dolgot tudtam a történetből, és most tőled ismerem a hiányzó darabkákat is. Segítettél legyőzni a sötét mágusokat, ezzel bebizonyítottad, hogy meg-
- NEM IGAZ! Amikor láttad, hogy vesztésre áll a bandád, inkább átálltál gyorsan a mi oldalunkra, hogy ne veszítsd el a bizalmunkat! Miért nem mondod el nekik, Zero, hogy mennyire törted magad, hogy ide gyere?! Ha Gon és Mei nem szól nekünk, még mindig ott ücsörögnénk a színpadnál!
Ekkor tűnt fel, hogy Gonkuro és Mei is a tömegben ácsorog. Már értettem a dolgot: Gonkuro és Mei kijutottak a klánházból, utánuk ment Darek...
- ... Darek a pecsétmágia mestere, nem éreztem semmit, ami a támadásra utalt volna...
- Ha ezt te ilyen jól tudtad, miért nem figyelmeztetted a mestert? Vagy, ahogy te mondod, miért nem vigyáztál rá jobban? Nem hiszek neked, Zero... - leakasztotta nyakából gitárját, és lefektette a földre, majd ledobta a pólóját, ahogy zenélés előtt szokta.
- Harcolj meg velem - lépett közelebb Raizenhez.
- ... Jason, én...
- Mágia nélkül. Gyerünk! Jobb ha tudod, hogy Kullancs nélkül is tudok varázsolni, ha csak egy gyanús mozdulatot látok...
Ez nem jó, valamit tennünk kell... Ha Jason tud is mágiát használni énekhanggal, az nem olyan erős, mint a gitárjával, ráadásul Raizen sem gyenge... Odapillantottam a mesterre. Nem maradt ereje, de talán a tekintélyével megállíthatja őket... de meglepetésemre ő csak egyszerűen hátradőlt, és kíváncsian nézte a fejleményeket. Kissé megnyugodtam. Ő már tud valamit, amit mi még nem.
- Jason, szívemből sajnálom ami történt... nem fogok harcolni veled. Engedj utamra... ígérem, soha többé nem teszem be a lábam Shirotsumébe.
Egy hatalmas lendületű ütés csattant Raizen, azaz Zero arcán, amitől megtántorodott. Látszott, hogy reflexből, meglepett dühből érkezett a válaszcsapás; Jason mellkasán landolt az ütés, amit Jason egy állcsúcsra célzott horogütéssel torolt meg. Raizen még időben fél kézzel félretolta Jason karját, hogy az a feje mellett suhant el, de közben a hangmágus másik kézzel máris gyomorszájon vágta ellenfelét. Raizen fájdalmasan előregörnyedt, de a fejét támadó térdet így is sikerült elkerülnie egy vetődéssel. Valaki kiáltott Chronaios mesternek, hogy állítsa meg őket, de ő csak szótlanul nézte az ökölharcot... Raizen szinte rögtön talpra állt, és már ütött is. Jason éppen hogy elhajolt előle, majd hátratáncolt. Végül leeresztette karjait, és nyugodtan visszasétált a gitárjához. A másik arcán látszott, hogy még mindig dühös a hirtelen támadás miatt, de közben értetlenséggel is küszködik.
- Nos, Jason? Mit tudtál meg? - kérdezte a mester, már-már kedves hangon. A hangmágus óvatosan a nyakába akasztotta a gitárját.
- Nekem kell bocsánatot kérnem - bökte ki végül, láthatóan nagy erőfeszítéssel. Kissé mesterkélten, de mosolygott, a tőle megszokott közönyös, lanyha mosollyal. - Ráhangolódtam a lelked dallamára. Harc közben nem hazudik az ember szíve... hallottam, hogy tiszták a szándékaid, még ha a múlt disszonanciája át is járja a dallamot. Te nem akarsz küzdeni velünk, a bajtársunk vagy. De... tényleg azt hiszed, hogy ilyen egyszerűen leléphetsz... Rai?
Raizen teljesen össze volt zavarodva, ahogy körbetekintett a klánon. Jóformán mindenki visszaért már.
- Jason... örülök, hogy hiszel nekem, és szívesen maradnék, de sötét mágus vagyok, törvényen kívüli... Zerot rengeteg bűnért körözik.
- Zero? - hasított bele Chronaios a társalgásba vidáman. - Az kicsoda?
- Mester...? Én nem-
- Hmm, valahogy nem ugrik be... ti tudjátok esetleg? - nézett körbe az ősz mágus, miközben Drale és Mei felsegítette. Néhányan nevettek, mások pedig csatlakoztak a mesterhez, bizonygatva, hogy ők ugyan semmiféle Zeroról még csak nem is hallottak. Hihetetlen gyorsan oldódott a hangulat, mintha nem is a klán történetének egyik legkomolyabb támadását éltük volna át. Raizen megrökönyödött, értetlen arca láttán kis máskor talán felnevettem volna, de most közel sem voltam vidám hangulatban.
- Megvan, az az Oracion Seises vezető volt, akit nemrégiben legyőzött a Klánszövetség? Ne félj, ő miatta már nem kell aggódnunk. Hát ezt akkor megbeszéltük. Na gyere Raizen fiam, meghívlak egy italra a szolgálataidért cserébe, közben pedig mesélhetnél nekem, mit hallottál a Cyclops Eyeról.
A harag szikrája megvillant a szemében, bár továbbra is ártatlanul mosolygott.
- Ha háborút akarnak, nem maradunk adósak.


A megszeppent Raizen még jó darabig csak értetlenül meredt maga elé, amíg Chronaios mester meg nem ragadta a karját és el nem indult vele kifelé, a lassacskán újraéledő fesztiváli forgatagba. Úgy tűnik, az emberek szeretik gyorsan elfelejteni a tragédiákat... még egy kis ideig lehetett innen-onnan hallani, hogy a járókelők odakint a támadásról beszélnek, de hanghordozásuk alapján úgy tűnt, mintha csak egy izgalmas sportmeccset tárgyalnának meg. Jason hamarosan követte Mesteréket, mi, a klánházban maradt mágusok pedig, bár rengeteg aggodalom és kérdés zakatolt bennünk, összevigyorogtunk. Azaz... akik harcoltak az ellenség ellen, egyedül azok nem. Felkeltem, és megmozgattam a karjaimat. Raizen szere viszonylag gyorsan talpra állított, bár halálosan fáradt voltam, és biztos voltam benne, hogy mágiát egy darabig nem tudok majd használni. Vigyorogni...? Örülök Raizennek, de a helyzet sokkal komolyabb, mint amilyennek a többiek felfogják. Persze ők honnan is tudhatnák, hiszen nem harcoltak... Yuzuha is majdnem meghalt, igazán csak a szerencsén múlt, hogy Stalkernek nem volt ideje megmérgeznie... ha ilyen erős mágusokkal állunk szemben, mit tehetünk? Sokan közülünk meg tudják védeni magukat, de egy klánháborúban kegyetlenül levadásszák a gyengéket is, akik nem... és ami a legrosszabb a dologban, hogy én és Yuzuha, Itachi, Ayumi, Darren vagy James... mi is a gyengébbek közé tartozunk. Ha csak eggyel kellene szembeszállnunk, akkor sem lenne esélyünk, ebben szinte biztos voltam. Eszembe jutottak a mester szavai a háborúról; de mi vajon mi mit tehetnénk egy ilyen háborúban?
Elmerengtem az összetört padok, a repedezett falak és padló, a mester mágiája nyomán visszamaradt márványoszlopok felett. Ezek legalább még olyan dolgok, amiket könnyedén meg lehet javítani... Figyelmen kívül hagytam a dicsérő vagy éppenséggel vigasztaló szavakat, és sötét hangulatban, szótlanul indultam haza.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Hétf. Szept. 05, 2011 10:34 pm

Nagyon szép igényes munka, nagyon tetszett! Azt hiszem ahogy társadnak neked is kijár a bonusz jutalom, és így jutalmad: 300 VE + 75 VE bónusz

A bírálat augusztusra vonatkozik!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arashi Nagao
Elemi mágus
Elemi mágus
Arashi Nagao

Hozzászólások száma : 288
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Aug. 01.
Age : 29

Karakter információ
Céh: Titan Nose
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Szer. Feb. 29, 2012 4:47 pm


Kikapcsolódás

Arashi kínlódva forgatta tollát, majd óvatosan pár szót karcolt a papírlapra. Kínba ránduló arccal meredt művére, majd sóhajtva áthúzta az egészet, és fölé kezdett írni. Egy utolsó, kétségbeesett morranással átfirkálta ezt is, majd ledobta a tollat az asztalra, és hátradőlt. Pár pillanat merengés múlva ismét felkapta, és forgatni kezdte az ujjai közt.
Az utóbbi pár napban megpróbálta összefoglalni, amit eddig olvasott a kolostorból kimentett tekercseken. Ez nem volt olyan könnyű feladat, mint amilyennek tűnhet, ugyanis az iratok legöregebbjei több száz éve íródtak, így egymást érték a mai ésszel értelmezhetetlen metafórák és szóvirágok, homályos katyvaszba zárva a szavak értelmét. Ráadásul Arashi gyanította, hogy ugyan vannak a Kiyonaga mágiának általános mérvű szabályai és törvényei, de a nagy része mégis inkább ráérezés kérdése. Mint amikor repülni tanult. Azt is megpróbálta könyvből megtanulni, de amíg Garryn úgymond "ki nem lökte a fészekből", hiába próbálkozott.
Pedig olyan reményteljesen kezdtünk neki Yuzuhával a tanulásnak - gondolta, hátratett kézzel egyensúlyozva orrán a tollat. A mágikus energiáik erősödtek is, de ami igazán fontos lett volna, az új technikák, na azokat pont nem sikerült megtanulniuk.
Arashi eleinte úgy okoskodott, hogy ha jól átgondolja a leírásokat, kiszűri a lényeget és leírja azt, akkor majd könnyebben megragad a tudás. A terv már az első fázisban elakadt, aminek következtében a további lépések kártyavárként roskadtak össze. Most is valójában csak azért ücsörgött az írások felett, hogy a hazaérkező Yuzuha előtt jó benyomást keltsen, bár ezt a tényt még maga előtt is szégyellte bevallani.
Mintha csak a gondolatra jönne feleletül, a bejárati ajtó megnyikordult. Arashinak ismét eszébe jutott, hogy meg kéne olajoznia a pántokat, és a gondolatot ismét kényelmesen besöpörte elméje szőnyege alá. Majd később.
A könnyű léptek alapján Yuzuha érkezett meg. Ezt egyébként sem lett volna nehéz kitalálni, mert csak a legritkább esetben volt látogatója a kis shirotsumei bérháznak.
- Megjöttem - mondta a lány, lágy barna haját egy elegáns mozdulattal hátrasöpörve. - Hihetetlen tömeg volt a piacon... nem is kaptam egy csomó mindent - dobta le magát az ágyra.
- Ahogy a régiek mondanák, excretum accidit.
Yuzuha szája némán mozgott, ahogy megpróbálta kibogozni a szavak értelmét.
- Hülye - morrant végül.
- Mit csinálunk ma? - kérdezte Arashi reménykedve.
- Nem tudom. Tanulás?
- Elég mára - rázta a fejét Arashi.
- Nézzünk be a klánházba?
- Nincs kedvem. Mi lenne, ha... bemennénk a fürdőbe... és esetleg...?
- Nincs kedvem.
Arashi arckifejezése láttán a lány elnevette magát.
- Holnaptól úgyis egy teljes hétig pihenni fogunk, csak mi ketten. Jut eszembe, meg is lepődtem hogy végre vetted a bátorságot hogy meghívj egy nyaralásra! Általában annyi kezdeményezőkészséged sincs mint egy kavicsnak.
Az újabb fintorra ismét kacaj volt a válasz. Arashi ebben a pillanatban döntötte el véglegesen, hogy inkább a sírba viszi azt, hogy már legalább fél éve fontolgatja az utazást. Ha nem közelítenek a jegyek a lejártukhoz, talán még most sem hívta volna meg a lányt. Ami igazán kár lett volna, hiszen a jegyek egy első osztályú szobát jelentettek egy teljes hétre Akane Resort egyik nem túl felkapott negyedében.
Arashi egy puha érintést érzett az ajkán, és meglepetten meredt Yuzuhára.
- Csak vicceltem! Nem kell ennyire fancsali képet vágnod - mondta a lány.
- Akkor esetleg... - derült fel Arashi.
- Nem. Gyere... pakoljunk be.
Arashi egy darabig még táplálta a reményt, hogy ez a mondat valamiféle burkolt utalás lehet, de mikor Yuzuha két utazótáskával tért vissza a másik szobából, végleg lemondott illúzióiról, és elmerült a ruhaválogatás kevésbé érdekes világában.


* * *
Arashi hatalmasat sóhajtott, ledobta a csomagját, és egyből ráborult a süppedős padlóra.
- Vgrvgyjnk - motyogta a szövetbe.
- Tessék?
- Végre itt vagyunk - gördült át a hátára.
- Hogy te milyen lusta vagy! Végig vonaton utaztunk. Mi lett volna, ha repülünk?
- Gyorsabban itt lettünk volna.
- Ha már ennyitől elfáradsz akkor már az első szakaszon lepottyantál volna a földre. Gyere, nézd milyen szép a kilátás!
- Ühüm - nézett ki Arashi az ablakon, anélkül, hogy kényelmes helyzetét feladta volna. A szállás, amire a jegyek szóltak, különálló faházakból állt, a tengerpart felett magasodó sziklaszirten. Az övék pont a szélén volt, így egyenesen rá lehetett látni a zúgó hullámokra. A többi oldalról dús kert választotta el tőlük a többi épületet, és állítólag egy igen kellemes forró vízes forrás is van valahol a telken. A kertet elnézve külön kaland lesz megtalálni, gondolta Arashi. Gondolatban megbocsátott a zsugori cloveri megbízónak, aki a kialkudott fizetség helyett csak két jegyet nyomott a kezébe, bár azt már nem hogy emiatt két napig üres krumplilevest kellett ennie.
A fény tökéletes szögben szűrődött be az ablakon, megvilágítva a tengert figyelő Yuzuha alakját. Arashi már az utazás elején megjegyezte, hogy mennyivel jobban áll neki ez a könnyed nyári ruha, mint a praktikus, munkára való ruhák amiket általában hord. Még szívesen elgyönyörködött volna a látványban, de a lány megfordult, és megtört a varázs.
- Kicsit lehetne azért élénkebb a környék.
- Tudod hogy nem szeretem a felhajtást.
- Mégis...
- Szeretnél lemenni a strandra?
A felcsillanó szemek egyből elárulták a választ. - Igen!
- Rendben. Öltözzünk át és már mehetünk is.


* * *
Yuzuha mosolyogva nyúlt el a kikészített ágyneműn.
- Elfáradtam... - motyogta Arashinak, aki mellette hevert.
- Nekem mondod? Kész vagyok.
- Mi?! Végig a parton ültél!
- Szórakoztatnom kellett a kölköket - felelt Arashi sértődötten.
- Kellett? - kérdezett vissza a lány gúnyosan. - Ugyan ki kényszerített rá?
- Amint meglátták a lábamon a tetoválást elkezdtek nyaggatni....
- Úgyhogy elsőre be is adtad a derekad.
- Úgysem hagytak volna békén! Amúgy is, azt hittem a nők szeretik ha egy férfi jól bánik a gyerekekkel!
- Az anyukák akik megpróbálták elrángatni a gyerekeiket nem így gondolták - vigyorgott Yuzuha a plafonra. - Egyébként meg kinek akartál imponálni, mi?
- Neked - mondta Arashi, lebiggyesztve ajkát.
- Na, gyere inkább a fürdőbe.
- Szerinted koedukált? - vidult fel egy pillanat alatt Arashi.
- Majd meglátjuk - mondta Yuzuha, nagyjából olyan hangon, mint akit most szembesítettek azzal hogy holnap világvége.
Rossz hangulata nem tartott sokáig, mert mintha hirtelen rájött volna valamire, kajánul elmosolyodott. Arashi felnyögött a látványra, de már nem volt mit tenni.
Felvették az ajtó melletti kis kosárba készített puha fehér törölközőket, és kiléptek a dús, virágillatú kertbe.
- Gyerünk! - indult a lány akkora hévvel, hogy Arashi alig tudta követni.
- Tudod hol van?
- Nem. Elnézést! Meg tudná mondani merre van a fürdő?
Egy középkorú hölgy meglepetten állt meg Yuzuha kitörésére.
- Hajaj... ne akard azt tudni.
- Elnézést?
- Jaj, jaj, menjetek inkább vissza a szobátokba.
A hölgy kissé sietősen távozott, halkan jajveszékelve az orra alatt.
- Nem normális... - motyogta Yuzuha. - Elnézést, tudni tetszik merre van a fürdő?
Ezt egy idősebb néninek címezte, aki éppen egy kupac ágyneművel igyekezett valahova.
- Jaj, kedves, nem akarod te azt tudni... - csóválta a fejét a mosónő.
- Öh... de, igazából tudni szeretném.
- Jaj, jaj, ne keressétek... - nyögte a néni, majd eltotyogott a kert egyik csapásán.
A két Titan Nose mágus csak bámult utána.
- Lehet tényleg nem jó ötlet - kezdte Arashi.
- Ugyan. Hé, bácsi! Elnézést... meg tudná mondani hol találjuk a fürdőt?
A bácsi megállt egy pillanatra mellettük, és szomorú, szelíd szemekkel végigmérte a párt.
- Jaj, drága, ne akard tudni... egy ilyen szép fiatal pár, igazán kár lenne...
Már indult is volna tovább, de Yuzuha elé toppant.
- Maguk hülyének néznek minket? Hol... találom... a... fürdőt?!
- Jaj, ne kérd-
- Miért ne?!
Arashi kissé hátrébb lépett. Készen állt rá hogy egyenesen Shirotsuméig fusson ha az öreg még egyszer csak annyit mond hogy "J-".
- Hát, mert azt én sem tudom hol van. Aki keresni ment azt soha többé nem találták meg! - nyöszörögte az öreg. - Sooohaaa! - tette még hozzá, a hatás kedvéért.
- Gyere Yuzu - vigyorgott kényszeredetten Arashi, megfogva a lány karját. - Jó éjszakát!
Gyorsan maguk mögött hagyták a bácsit. Yuzuha agresszíven meredt Arashi kezére, aki a békesség kedvéért gyorsan elkapta azt.
- Most már csak azért is megkeressük azt a fürdőt, ha belegebedsz is - mondta sértődötten, és találomra elindult egy csapáson.
- Miért? - kérdezte Arashi, akinek nem kerülte el a figyelmét az egyes szám második személy.
- A Quia ego sic dico szabály alapján.
- A micsoda...?
- "Mert én úgy mondtam".
Arashi szomorúan bólintott. A kilátásokat csak az aranyozta be, hogy várhatóan úgysem találják meg a fürdőt. Ha meg igen, akkor egyedül lesznek ott. Neki mindkettő ugyanúgy megfelel.


* * *
- Na mit mondtam? Babonás vén trottyok.
Egy apró faépület előtt lyukadtak ki, ami mögül kövér gőzfelhők hömpölyögtek ki a kertbe.
- Koedukált - jelentette Arashi, vidáman mosolyogva.
- Neked nem tud máson járni az eszed? - kérdezte Yuzuha inkább kíváncsian mint megrovóan.
- Per pillanat nem.
- Szégyelld magad.
- Komolyan, néha olyan tsundere vagy...
Yuzuha egy pillanatra megtorpant. Fogalma sem volt miről beszél Arashi, de ezt persze soha nem ismerte volna be. Talán valami alapvető dolog.
- Mit bánom én... Tünés befelé, mert megrúglak.
- Könyvben valahogy mindig aranyosabbnak tűnik - mondta Arashi, de mivel volt benne egyfajta egészséges túlélési ösztön, besietett.
Gyors vetkőzés után kilestek a fürdőbe. Nem volt bent senki.
- Úgyis törölköző van rajtad - mondta Arashi csalódottan.
- Szeretnéd ha mindenki engem bámulna?
- Hát... nem.
- Ugye. Na szóval... Helló, először megmosakodni!
Arashi színpadias sóhajjal húzta vissza a lábát a forrásból és elvonult a csapsorhoz. Nagyjából olyan sebességgel kezdte lemosni magát, mintha időzített bomba lenne a szappanban, és egy perc múlva már bent is volt megint a vízben.
Szemét lehunyva élvezte, ahogy a forró víz csontig átmelegíti. Egy halk csobbanás jelezte, hogy Yuzu is belépett, mire kinyitotta a szemét, tekintetével a lányt kereste. A fürdő másik végében látta meg.
- Ne már - csuklott hátra Arashi feje.
Halk gyöngysor-kacaj volt a válasz. - Na, gyere - mondta Yuzuha mosolygós hangon.
A srác szívesen is tette volna, ha nem veszíti el az eszméletét.


* * *
Arashi lágyan ért felszínre a bársonyos tudattalanságból, és lassan kinyitotta a szemét. Hosszan sóhajtott egyet, majd megmozdította a kezét. Azaz próbálta.
Mindkét keze szorosan egy oszlophoz volt kötözve. A teremben, ahol találta magát, éppen csak pislákolt egy pár fáklya a falon. Kőfalak, dohos szag, gótikus díszítés, kötelek... húha.
- Yuzu, tudod hogy nem szeretem az ilyen - kezdte volna, de időben befogta a száját. Yuzuha egy rituális kör közepén feküdt, és a helyzet ellenére észre kellett vennie, hogy meglehetősen arcpirító lengeséggel tette ezt, alig egy törölközőbe csavarva. Egy csapat csuklyás állt körülötte.
- És a Tudás Kapujának sarokvasai megfényeztettek-é? - kérdezte egy zord hang.
- Igen, Abszolút Megvilágosodott Nagymester. Személyesen ellenőriztem.
- Elnézést - szólt Arashi.
- Kiváló. Kezdjük hát.
- A felirat... - próbálkozott még egyszer.
- Szólítunk téged, set-
- Hé! - mondta Arashi, kissé hangosabban.
- -étség árnya, szólítunk téged hatal-
- HÉ!
- -munknál fog... Áááh, nahát, nahát. Úgy látszik felébredt a másik áldozat. Hamarosan követed őt a halálba, mrahahaaa!
Arashi nézte egy darabig az arctalan csuklyást, majd állával a rituális kör felé bökött.
- Nem mondom, a pentagramma nem rossz, bár láttam már jobbat is, de a felirat...
- Mit tudhat egy beavatatlan a sötétség rúnáiról?
- Figyelj, én már láttam egy párat, mondhatni konyítok egy kicsit a dologhoz, és ez így nem jó. "Szorítunk véged hatalmunknál fogva"?
A csuklya megrezzent, és kínos mocorgás vert hullámokat a taláron.
- A legjobbakkal is előfordul - mondta Arashi kedvesen, egy apró lánggal elégetve a kötelékeit. - Most csináljátok először, mi?
- A könyvből másoltam ki - motyogta a zord hang, kissé sértődötten.
- Gondoltam. Kérlek ne vedd sértésnek, de a nevetésen még kicsit dolgoznod kell. És "nahát, nahát"? Olvass egy kicsit többet és mindjárt jobb lesz a szókincsed. Na, adjatok egy krétát, mindjárt orvosoljuk a bajt.
Egy kultista, jóformán fel sem fogva hogy Arashinak igazából még a kőoszlopnál kéne lennie, a kezébe nyomott egy darab fehér mészkőt.
- Na azt mondja...
Kisujjal eltörölt néhány vonást, és kiegészített néhány rúnát. "Szorítunk téged [egy rúnasor ami nagyjából gömböt jelent] fogva".
- Kész - mondta, ellépve a körtől. A lába, természetesen teljesen véletlen, finoman megmaszatolta a pentagramma egyik oldalát. Biztos ami biztos.
- Váó - mondta egy meglehetősen fiatalos hang. - Te is démonidéző vagy?
- Hasonló szakmában dolgozom - mondta Arashi nagyvonalúan. - Viszont van itt még egy kis bibi.
- Micsoda? - kérdezte az Abszolút Megvilágosodott Nagymester.
Arashi halkan odalépett Yuzuhához, és megpaskolta finoman a kezét, hogy ébren van-e. Nem volt.
- Nem említette a könyv hogy az áldozat... khm... hogy is mondjam, tisztának kell lennie?
- Most jött ki a fürdőből - felelt egy értetlen hang hátulról.
- Nem úgy... hanem érted... hány évesek vagytok ti?!
- Tizennégy - húzta ki magát büszkén a válaszoló.
- Oh. A többiek...? Van esetleg valaki aki tudja miről beszélek?
Az Abszolút Megvilágosodott Nagymester reszketegen felemelte a kezét.
- Az áldozatnak... öhm, hajadonnak kell lennie.
- Nos, nagyjából, igen. Nem számít, úgyis csak egy csepp vér kell.
- A könyvben azt írták fel kell áldozni-
- Miért, mit akartok idézni? Balrogot?!
- Hát, igazából...
Arashi szomorúan megcsóválta a fejét.
- Ilyen fiatalon... tudjátok - mondta elgondolkozva, leülve egy közeli kőoltárra - mindig belefér ha az ember megidéz egy impet, úgysem tart sokáig és nem lehet rászokni, mert rohadt unalmasak. De egy balrog... - ismét megrázta a fejét, és hosszan sóhajtott. - Sok, egyébként értelmes ember ment bele. Higgyétek el ha én mondom, ez az első lépés a lejtőn, és onnantól nincs megállás. Mindig egyre erősebbet akartok majd idézni, amíg végül nem is tudtok élni nélküle. Ez kell nektek?
Megszeppent hallgatás volt a válasz.
- Ugye-ugye. Miért akartok egyáltalán démont idézni?
Jelentős csoszogás és motyogás hallatszott a gyülekezet felől.
- Anyu azt mondta holnap haza kell mennünk - mondta egy durcás hang.
- Csak két gombóc fagyit kaptam!
- Jimmy meghúzta a hajamat!
Úgy tűnik a gyerekek felbátorodtak az első pár felszólalóra, mert a motyogás hangos panaszkodásba fordult.
- Elég, elég! - intett Arashi. - És ez indok arra, hogy démont idézzetek? Miért kell ilyen fiatalon elrontani az életeteket...? Álljon elő, aki kitalálta!
Az Abszolút Megvilágosodott Nagymester félénken előrébb lépett.
- Honnan vetted az ötletet? - kérdezte Arashi, megrovóan de nem minden kedvesség nélkül.
- Hát... tudja, volt néhány srác akik pentagrammákat meg fekete mécseseket adtak körbe... menőnek tűnt, úgyhogy...
- Ah, tudom már. "Csak egy kis kántálás, attól még nem lesz bajod", meg ilyenek. Különben meg kiközösítettek volna. Tudod, Abszolút Megvilágosodott Nagymester... mi a neved?
- Bobby.
- Tudod, Bobby, mindenki így kezdi. Csak egy imp, meg egy kis kecskevér, de abba tudom hagyni... hát nem. Egyik pillanatban még te vagy a legvagányabb, a következőben meg már szarvaid vannak, megráncosodsz és a démonok irányítanak téged. Ugye nem akarod ezt?
A csuklya heves hullámzásba kezdett ahogy Bobby megrázta a fejét.
- Na, húzzátok hátra azokat a csuklyákat és üljetek le ide körém.


* * *
Fél órával később Yuzuha fájdalmasan nyögött, majd felpattantak a szemei. Gyorsan felült.
Tekintete körbejárt a dohos falakon, és a gyenge fáklyafénynél hunyorogva találta meg Arashit, amint egy csoport fekete köpenyes gyereket pesztrál. Taps kísérte az egyiket ahogy visszalépett társai körébe és leült. Arashi bátorítóan bólintott a mellette ülőnek.
- Freddy, te jössz.
- Öh... Freddy vagyok... és már fél órája nem nyúlok démonokhoz.
- Szia Freddy - zendült fel a kánon a gyerektorkokból.
- Freddy, ez egy pentagramma. Azt akarom, hogy tépd szét.
Az apró kéz remegve kinyúlt, majd megmarkolta a papírlapot. Egy darabig reszketve nézte, majd dühösen széttépte.
- Nincs szükségem rád!
- Ez az, Freddy! Így kell ezt! Áh, Yuzuha, látom felébredtél. Köszönjetek szépen a néninek.
- Szia Yuzuha!
- Szi... sziasztok... - mondta, minden más jellegű szándéka ellenére.
- Tudnál egy kicsit várni? Úgyis pont végeznénk.
- Hogyne. Hogyne - mondta Yuzuha, lecsukva a szemét.
- Na szóval, ki emlékszik mit mondtam a démonidézőkről?
Yuzuha összeráncolta a homlokát. Valami nem stimmel, az biztos.
- Hogy töketlen lúzerek akik nem tudnak érvényesülni maguktól az életben - hallatszott ismét a vontatott kánon.
A lány megdörgölte a homlokát. Egyszerűen nem hagyta békén a gondolat, hogy valami hiányzik.
- Így van! A démonidézés rossz, értem? - mondta Arashi vidáman.
- Ki kábított el minket?! - tört elő Yuzuhából hirtelen.
- Most hogy így mondod... erre nem is gondoltam. Hogy csináltátok?
- Ez a csapat gyerek nem üthetett ki minket!
A fáklyák fénye megremegett.
- Oh, nem mi voltunk - mondta Bobby, az Abszolút Megvilágosodott Nagymester. - Hanem-
- Én - mennydörgött egy hang olyan erővel, hogy finoman szitálva hullni kezdett az évszázados vakolat.
Egy démon materializálódott a kör közepén. Mazzikim, villant be Yuzuhának. Magas rendű démonok. A mágia dübörögve áradt szét testében, ahogy felszökkent az oltárról.
Egy pillanat vesztegetni való ideje sem volt.


* * *
- Uhh... na, látjátok gyerekek, ez történik ha valaki démonokkal játszik.
Ezt néma csönd követte, az elektromos kisülések sistergését és a túlvilági hörgést leszámítva.
- Mi, egy szép néni egy szál törölközőben úgy fejbe térdel hogy eltörik a nyakad? - próbálkozott Freddy.
- Nos, valahogy úgy.
- Nem éri meg.
Arashi mérsékelt érdeklődéssel nézte ahogy Yuzuha lendületesen harcol a pokolfajzat ellen. Még szerencse, hogy átírta a szöveget. Nem tudta milyen szabály az, ami megakadályozza hogy teljes erejében jelenjen meg egy démon ha nem a megfelelő szöveget írják a mágikus körbe, de ő száz százalékig támogatta.
- Tudjátok - mondta Arashi bizalmasan - ő nagyon utálja a démonokat, az idézőket meg főleg. Vigyázzatok vele, és mutassatok kellő tiszteletet.
Heves bólogatás volt a válasz.
- Na, és amikor így mutogat a kezével akkor jobb, ha - mondta, majd kitörölt a szeméből egy darab démont - jobb ha nem néztek oda.
- Hová tűnt a démon?
- Itt van egy része - mondta egy lány undorodó hangon.
- Itt is - jelentette egy fiúcska.
- Megszökött. Egyik lába itt, a másik ott. Heheh - vigyorgott Arashi.
Sóhajtva vette tudomásul, hogy ez nem talált különösebb visszhangra, úgyhogy óvatosan lehajolt a legközelebbi kultistákhoz. - Ilyenkor kicsit paprikás hangulatban van, szóval csak óvatosan.
Ezúttal még bólogatásra sem futotta, csak bámulták a közeledő lányt.
- Pfuj, de büdös - mondta Yuzuha. - Nálatok minden rendben?
A gyerekek éppen csak hogy nem álltak vigyázzba. - Igen! Minden rendben!
- Akkor spuri játszani - mondta Arashi, hessegető mozdulatokat téve. Azok több mint boldogan teljesítették a parancsot, útközben megszabadulva a fekete talároktól.
- Várj...! - kiáltott Yuzuha, de addigra már eltűnt a sereg. - Meg akartam kérdezni tőlük hol találták a démont - mondta Yuzuha, szemrehányóan.
- Ja, azt mondták már. Az Abszolút Megvilágosodott Nagymester véletlen rábukkant egy könyvre, azon keresztül lépett kapcsolatba velük. Valaki régen már félig megidézte, de soha nem fejeződött be a rítus.
- Abszolút Megvilágosodott Nagymester? - kérdezte Yuzuha, ahogy felértek egy lépcsősoron ki a szabadba. A kertben voltak, ahol a hömpölygő gőzfelhők jelezték, hogy még mindig a fürdő közelében vannak.
- Majd később elmesélem. Előbb menjünk fürdeni. Nem szemrehányásként mondom, de tiszta démon vagyok. És utána talán... - remegett meg Arashi hangja az elfojtott reményektől.
- Nem.
- Naaa!
- Nem!
Arashi sértődötten lépkedett a lány mögött.
- Úgyis egyedül leszünk, miért esik ennyire nehezedre?
- Csak. Mégis mit képzelsz mi vagyok én hogy parancsra csináljam?
Beléptek a fürdőbe, és leültek a csapok elé, hogy végre megszabadulhassanak a bűzlő mocsoktól. Arashi kedvtelenül szappanozta magát.
- Nem értem miért esik annyira nehezedre egy hátmosás - motyogta szomorúan maga elé.


(ha nem baj nem színezném ki... úgy tudom nem követelmény és lehet tudni mikor ki beszél)


A hozzászólást Arashi Nagao összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 18, 2012 3:51 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
Cana Alberona

Hozzászólások száma : 567
Aye! Pont : 28
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   Vas. Márc. 18, 2012 12:32 pm

Elnézést a késésért!

Remekül szórakoztam, bár köztünk szólva, kicsit sajnálom, hogy áttértél E/3-ra, de ez persze mit sem vont le az élményből. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, humor, romantika, luxusszálloda, ősi bölcsességek, trancsír.... mellesleg, Arashi milyen egyéb csoportos terápiákat vállal? Suspect

A megérdemelt jutalmad pedig 400 VE, plusz 80 VE bónusz!

Köszönöm az élményt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Arashi Nagao   

Vissza az elejére Go down
 
Arashi Nagao
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: