KezdőlapRegisztrációBelépés

 

 Kukucs Kaensho - Tojásból bébi

Go down 
2 posters
SzerzőÜzenet
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeVas. Feb. 06, 2011 10:06 pm

/ Az alábbi élményben Gab kedvenc kisfarkasa, Kaensho megtanul járni és beszélni. Smile/


Ágyamon fekve írtam, körülöttem tucatnyi összegyűrt papírral, és ujjaimat arcomon járattam. Fejemben cikáztak a gondolatok. Nem sok levelet írtam életemben, és azt sem tudtam hogyan kezdjek hozzá. Bob Mester egyhónapos eltiltása lesújtott, de legalább a héten nem nekem kellett papírokkal rohangálnom, hanem Firmus barátomnak. Végül egy mély sóhajtás után, két mondatban megírtam mondandómat, megcímeztem Erába, egyenesen a Dragon Fang céhházába, majd bedobtam a ház előtti postaládába.


------------



- Na gyerünk Atsu ne punnyadj! Támadj!! – intett maga felé Sorel, miközben én komoly erőfeszítéseket tettem a feltápászkodás érdekében. – Crystal Make, Sword! – kezében méretes kristálykard manifesztálódott, és rohanni kezdett felém.
- Crystal Magic! – harsogtam, és az én kezemben is kard formálódott, melyet azonnal hárításra emeltem. Csilingelve csapódott össze a két fegyver, de persze az enyém azonnal kettétört. Sorel a nyakam felé suhintott, de hátraugrottam, és még a levegőben lendítettem kezem. – Sand Magic! – homokbomba robbant ki kezemből.
- Crystal Make: Shield! – nem igaz, hogy lehet ilyen gyors? – bosszankodtam magamban mikor közvetlen közelről kilőtt homokom simán szétkenődött ellenfelem kristálypajzsán. Gyors hátrálásba kezdtem, hogy kicsit növeljem a köztünk lévő távolságot, majd újratüzeltem, ezúttal több irányból is egyszerre.
- Crystal Make: Tower Jungle – két méter magas kristály tornyok robbantak ki a földből, és sorra felfogták lövéseimet, Sorel pedig igen meggyőző harci kiáltással rohant felém, mit sem törődve varázslataimmal. Bal kézfejembe éles bizsergés nyílalt, én pedig önkéntelenül odakaptam, és megdörzsöltem.
- Crystal Make: Fist – hatalmas kristályökle korántsem lágyan simult gyomromba, én pedig gyönyörű ívet leírva először nekirepültem a gyakorlóterem ajtajának, majd azt átszakítva, hátamon csúszva érkeztem meg a központi aulába. A bártól nem messze álltam meg, aztán felkönyököltem.
- Jajj nee.. – Sorel ismét karddal a kezében rohant felém arcán a szokásos elszántsággal, és már épp lecsapni készült, amikor egy fém kard állta útját. – Haa?? – ledöbbentem, ugyanis Gab állt fölöttem, és éppen készült kettécsapni Sorelt.
- Hát te meg ki vagy? – kérdezte klántársam, miután egy laza mozdulattal kristállyal bevont kezével elkapta a rideg fémet. A kristály egy pillanat alatt bevonta a pengét, majd lassan kúszott felfelé fegyvermágus barátom karjain. Megpróbált szabadulni, de már lábait is kristálytömb fogta le, Sorel pedig kérdőn nézett rá.

Felpattantam, hogy lehűtsem a kedélyeket.
- Sorel hagyd! Ő itt Gabriel, a barátom. – lihegve léptem oda melléjük.
- Áááá… szóval te vagy a híres Gabriel van Chantai. – húzódott vigyorra a szája, és eltűntette a kristályt Gab testéről. – Sokat hallottam már rólad.. – utálom mikor ezt csinálja. – böktem oldalba. – Na, akkor mára vége az edzésnek, de holnap nem úszod meg Atsu! Gabriel, örvendtem! – rácsapott fenekemre, Gabnak pedig biccentett, aztán elsétált a konditerem felé. Persze legalább húszszor elmeséltem már neki a Nindrában történteket, de minek folyton kínos helyzetbe hozni a tréfálkozásaival?
- Ő csak Sorel, a mentorom. Egyébként S osztályú kristálymágus. – válaszoltam látogatóm érdeklődésére, aztán a pulthoz invitáltam, ahol Liz alig várta, hogy kiszolgálhasson minket.
- Nahát Atsui. Úgy örülök, hogy meglátogatott egy barátod. Ha jól emlékszem még senki sem keresett itt téged. – mondta a szokásos ártatlan mosollyal arcán, én pedig pironkodva megpróbáltam elterelni a témát, és inkább kértem egy pohár gyümölcslevet. Miután Gab is megkapta, amit kért, Liz elment asztalokat törölgetni, én pedig odafordultam hozzá.
- Szóval megkaptad a levelem. – mosolyogtam. – Örülök, hogy eljöttél. Ömm.. Képzeld csak pont mielőtt kijöttem a teremből…mármint kirepültem, megint bizsergett a jel a kezemen. Tudod Sorel-lel órákat töltöttünk a könyvtárban, hogy utánanézzünk, de semmit sem találtunk ezekről a szimbólumokról. – kezdtem fecsegni, de aztán rájöttem, hogy nem kéne ennyire letámadni, ezt később is lesz időnk megvitatni.
- Na és hogy vagy? - vettem vissza a tempóból.


A hozzászólást Atsui Orestes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 22, 2011 11:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeCsüt. Feb. 10, 2011 11:19 pm

Már olyannyira hozzám nőtt a tojás az utóbbi időkben, hogy egyszerűen rutinná vált az, hogy reggel becsomagolom a táskámba, és elindulok a céhházba. Így történt ez ma is, de amikor benyitottam az épületbe Sebastian egy borítékot lóbálva intett közelebb magához.
- Jó reggelt, Seb. – nyújtottam kezet neki, majd a kézrázás után átadta a levelet.
- Neked is. Ez neked jött.
- Ugye ezt nem olvasta el Don? – mosolyodok el, miközben felbontom.
- Nem, Don jelenleg az egyik újonccal gyakorol, ez meg nem rég került ide.
Szavaira nem nagyon figyeltem, mivel a kezemben lévő papírost szorongatva olvastam. Az egyik barátomtól, Atsui-tól jött, akit nem is olyan régen, két hónapja ismertem meg, illetve, valamivel több ideje, de lényegtelen. A borítékot kibontva rövid, lényegre törő levélre leltem.

Kedves Gab!

Nem igazán tudom, mit írjak, ezért rátérek a lényegre. Nindrában úgy váltunk el, hogy amint lehetőségünk van rá, újra találkozzunk. Nos, a sors úgy hozta, hogy jelenleg huzamosabb ideig nem hagyom el a klánt, ezért szívesen látnálak vendégül.
Bármikor jöhetsz, a városban mindenki tudja hol a Blue Pegasus céhépülete, remélem, könnyen idetalálsz.. és persze azt is, hogy szívesen jössz.
Várlak,

Atsu


- Sebastian, elutazom. – tettem zsebre a levelet. – Szólnál a többieknek, hogy nem a föld nyelt el?
- Hova mész?
- Karácsony előtt ismertem meg egy lányt a Blue Pegasus klánból, még fent Nindrában, úgy egyeztünk meg, hogy találkozunk még, és eljött az alkalom.
- Áá, értem. Udvarlunk, mi? – vigyorodott el.
- Ja, ahogy érzed. – hagytam rá. – Szóval nem kell a kutya seggében keresni, majd jövök. – indultam el kifelé.
- Mikor? – szólt utánam, én pedig megrántottam a vállam.
- Majd. – mosolyogtam.
Az igazat megvallva már rég terveztem egy utazást, mármint olyat, amiben nem melózni kell. Szinte minden héten máshol voltam mióta mágus lettem a céhben, és egy kicsit meg is viselt a dolog, Úgyhogy néha el-elutaztam egyedül, vagy egyik másik ismerőssel lazítani. És most a levél pont kapóra jött. Nem hiszem, hogy a Blue Pegasus klánházát megtámadják, és harcolni kell majd, úgyhogy tökéletesnek ígérkezett az alkalom egy kis láblógatásra.
Kisétáltam hát az állomásra, megvettem a jegyet a megfelelő városba, felcuccoltam az egyik vagonba, és rövidesen el is nyomott az álom a zötykölődésnek hála, de hála a már feltétlen reflexé alakult ébredéseimnek minden megállás alkalmával nem maradtam a vonaton a megfelelő állomásnál.
A legjobbnak azt tartottam, hogy leintsem az első szembejövő embert, és megkérdezzem tőle, hogy merre találom a klán házát. Ahogy Atsu mondta, mindenki tudja, hogy merre található, így hát a legelső emberrel, sikerrel is jártam.
Maga az eligazodás nem volt nehéz, sőt, igen hamar meg is találtam az épületet, viszont a kinézete enyhén szólva is mellbe vágott.
- Jobb, ha ezt fel se hozom témának odabent. – mosolyodtam el.
A rózsaszín épület a szárnyakkal és a hosszú udvarral a bejárati ajtó előtt kettős benyomást keltett. A színe és a szárny alakú díszítés miatt konkrétan taszított, de maga a környezet meglehetősen szép volt. Csak ez a szín nem kellett volna, az nagyon szúrta a szemem.
A bejárati ajtóhoz érve kopogtam, de nem érkezett válasz. Zavarban voltam, hogy mit is csináljak, odahaza csak simán bemegyek, és Sebastian fogad, még ha idegen vagyok akkor is. A Titan Nose-ban éppen kifelé jött egy tag, amikor odaértem, úgyhogy megint nem kellett kopognom… Zavaromban körülnéztem magamon, a tarkómat vakargattam, aztán újra kopogni akartam, de hirtelen kinyílt előttem az ajtó, és egy hosszú szőke hajú felszolgáló ruhát viselő lány állt ott.
- Igen? – mosolygott valami érthetetlen módon, legalábbis, számomra az volt, egy idegent nem szoktak így fogadni.
- Szia. – szóltam, kicsit zavarba jöttem, ahogy végignéztem rajta, és a tekintetem megakadt egy bizonyos ponton… nyeltem egy nagyot, majd a szemébe erőltettem a tekintetem. – K-keresek valakit.
- Mégpedig? – mosolygott tovább.
- A-az egyik klántagot. – most már megköszörültem a torkomat, és próbáltam úrrá lenni a tekintet mágnesen. – Atsui Orestest.
- Á, kerülj beljebb! – nyitotta szélesre az ajtót, helyet hagyva, hogy bemenjek. – Atsu éppen az egyik régebbi taggal gyakorol, gyere, ülj le a pulthoz, és várd meg!
Előttem libegve ment vissza a pult mögé, én pedig leültem vele szembe. Hála a magas pultnak, legalább nem látszottak a „mágnesek”, és tudtam figyelni.
- Adhatok valamit? – szólalt meg egy idő után, amikor csak néztük egymást. Ő mosolyogva, én nem is tudom, milyen ábrázattal, csak remélni tudom, hogy nem az én fejemen mosolygott.
- Öö, igen. Egy pohár sör jól esne, persze, csak ha a hidegebbik fajtából van.
- Hogyne! – arrébb viharzott pár lépésnyit, ahol a pultra egy hordó volt erősítve, két csappal az oldalán. – Világos? - Bólintottam, ő pedig csapolt egy pohárral az italból, aztán visszatipegett. – Parancsolj!
- Köszönöm. – fogtam meg a pohár oldalát, és éreztem, ahogy az ujjaimba nyilallt a hideg. – Ez igen. – szóltam, miután kortyoltam.
- Örülök, hogy ízlik. Egyébként, milyen ügyben keresed a fiút?
- Fiút? Atsu lány! – majdnem kiköptem a számban lévő sört.
- Bocsi, csak vizsgáztattalak, hogy tényleg ismered-e… - mosolygott. – De a kérdés még mindig áll.
- Értem. – kicsit fura volt ez a tesztszerű dolog, de inkább foglalkoztam vele. – Még karácsony előtt találkoztunk fent északon, Nindrában.
- Oh, akkor te vagy Gabriel? – ujjongott, és felkönyökölt a pultra, újra megvillantva a méreteit. Nagyot nyeltem, aztán válaszoltam.
- Egen. -Válaszoltam. Honnan ismer? – De, ha már te tudod a nevemet, szabad a tiédet? – mosolyodtam el.
- Liz. – nyújtotta a kezét. – Egyszerűen Liz. Teljes nevem is van ám, de mindenki csak így hív, úgyhogy nyugodtan hívj te is így.
- Akkor én egyszerűen Gab leszek. – megfogtam a kezét, és megcsókoltam a kézfejét.
Ebben a pillanatban égető fájdalmat éreztem a kézfejemben, és a másikkal felé kaptam, mögöttem pedig átszakadt az egyik ajtó, a törmelékek között pedig Atsu feküdt háttal a földön. A teremből egy fickó rohant felé, különös, kristályból készült karddal a kezében, úgyhogy azonnal ellöktem magam a pulttól, és rohanni kezdtem felé, közben megidézve az én fegyveremet. ~Ennyit arról, hogy nem lesz harc, meg, hogy lazítás lesz…~
A kard éppen lesújtani készült, amikor keresztezve az útját megállítottam azt.
- Hát te meg ki vagy? – szólt a fickó, majd puszta kézzel megfogta a pengémet, amit egy szempillantás alatt körbefutott a kristály, és hogy ne legyen túl jó kedvem, mindkét kezemet, sőt, a lábamat is a földbe szilárdította.
- Sorel, hagyd! Ő itt Gabriel, a barátom! – lépett mellénk Atsu.
- Áááá… szóval te vagy a híres Gabriel van Chantai. –vigyorodott el, és egy szempillantás alatt eltűnt rólam a mágiája. – Sokat hallottam már rólad.. Na, akkor mára vége az edzésnek, de holnap nem úszod meg Atsu! Gabriel, örvendtem! – szólt mosolyogva, majd Atsu fenekét egy jelentőségteljes paskolással illette, felém biccentett egyet, és elsétált a konditerem felé.
- Ez meg ki volt? – tettem el a fegyverem, mikor odafordultam Atsuhoz.
- Ő csak Sorel, a mentorom. Egyébként S osztályú kristálymágus. – szólt Atsu, majd a pulthoz invitált.
- Aha… „csak”… meg, „egyébként, S osztályú”. Nálatok így megy? A Dragon Fangban a mestereket leszámítva alig látjuk az S osztályúakat… - motyogtam, miközben a pulthoz értünk. Kicsit sajnáltam szegény ajtót, meg furcsálltam is, hogy csak úgy otthagyjuk ki tudja hány darabban, de hát nem én vagyok itthon.
-Nahát Atsui. Úgy örülök, hogy meglátogatott egy barátod. Ha jól emlékszem még senki sem keresett itt téged. – mosolygott Liz a már-már szokásosnak tűnő mosolyával… kíváncsi vagyok, vajon ő mindig mosolyog? Atsu elintézte a dolgot egy laza rendeléssel, én pedig ismét kezelésbe vettem a sörömet. Ezután Liz kilépett a pult mögül, és az asztalok közé vette be magát.
- Szóval megkaptad a levelem. – fordult oda Atsu. – Örülök, hogy eljöttél. Ömm.. Képzeld csak pont mielőtt kijöttem a teremből… mármint kirepültem, megint bizsergett a jel a kezemen. Tudod Sorel-lel órákat töltöttünk a könyvtárban, hogy utánanézzünk, de semmit sem találtunk ezekről a szimbólumokról. – Ittam minden egyes szavát, de annyira hadart, hogy a száját kezdtem figyelni önkéntelenül is, hogy tudjam tartani a tempót, aztán végül is megállt, tartott egy kis szünetet, és folytatta:
- Na és hogy vagy?
- Köszi, megvagyok, csak kicsit megijedtem, hogy nem az eltervezett lazítós kirándulás lesz a dologból. – vettem át a szót. - Egyébként, hasonlóan jól haladok én is az eredetük kiderítésével… talán nem lett volna hülyeség elhozni a kutatónő iratait Nindrából… De erre már fakereszt. – legyintettem. – Xaundaras mester sose látott még ilyet, Shareya mester se ismerte őket, Jophiel mester pedig nem érzett benne semmilyen gonoszat. Baal mesterrel nem tárgyalok, Luciust meg Kaint pedig még nem is láttam… dióhéjban a kutatás ugyanott jár, ahol a te esetedben…
- Aha… És, milyen mesterek ezek, akiket felsoroltál? Ennyi klánban jártál utána?
- Dehogy. – hajtottam fel a sör utolsó kortyait. – A Dragon Fang több részre van osztva. – levettem a köpenyem, és a karomon lévő tetoválást mutattam. – A klán tetoválásán hat nyúlvány van, ez szimbolizálja a hat mestert, akik összefognak minket, egy ügy érdekében. Kain mester, az alapító, akit egyébként még soha nem látott senki a másik öt mesteren kívül. A többi mester mind egy-egy mágia csoport vezetője. Shareya a fekete mágusoké, Jophiel a fénymágusoké, Baal az elemieké, és a sárkányölőké, Lucius a kiválasztottaké, akik az S szintű mágusok, Xaundaras pedig nagyapa szerep mellé megkapta az összes többi mágust, így engem is. – letettem magam mellé a köpenyt, és ránéztem a lányra. – Bocs, hogy untatlak vele. – mosolyogtam, majd felvettem a táskám. – Viszont, szerintem ez tetszeni fog…- kezdtem el turkálni a táskában, majd az egyik párnát Atsu kezébe nyomva kiemeltem a tojást...
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeKedd Feb. 15, 2011 9:33 pm

- Köszi, megvagyok, csak kicsit megijedtem, hogy nem az eltervezett lazítós kirándulás lesz a dologból. Egyébként, hasonlóan jól haladok én is az eredetük kiderítésével… talán nem lett volna hülyeség elhozni a kutatónő iratait Nindrából… De erre már fakereszt. – legyintett. ~ Főleg, hogy a nő mágiával archivált mindent, így nem is lett volna mit elhoznunk. ~ gondoltam, de nem akartam közbeszólni. – Xaundaras mester sose látott még ilyet, Shareya mester se ismerte őket, Jophiel mester pedig nem érzett benne semmilyen gonoszat. Baal mesterrel nem tárgyalok, Luciust meg Kaint pedig még nem is láttam… dióhéjban a kutatás ugyanott jár, ahol a te esetedben…
- Aha… És, milyen mesterek ezek, akiket felsoroltál? Ennyi klánban jártál utána? – érdeklődtem a fél tucat név hallatán.
- Dehogy. – kiitta az utolsó kortyot. – A Dragon Fang több részre van osztva. – levette vörös köpenyét, és a karján díszelgő tetoválásra mutatott. Közelebb hajoltam, hogy jobban megnézzem. – A klán tetoválásán hat nyúlvány van, ez szimbolizálja a hat mestert, akik összefognak minket, egy ügy érdekében. Kain mester, az alapító, akit egyébként még soha nem látott senki a másik öt mesteren kívül. A többi mester mind egy-egy mágia csoport vezetője. Shareya a fekete mágusoké, Jophiel a fénymágusoké, Baal az elemieké, és a sárkányölőké, Lucius a kiválasztottaké, akik az S szintű mágusok, Xaundaras pedig nagyapa szerep mellé megkapta az összes többi mágust, így engem is. – letette a köpenyt és rám nézett. – Bocs, hogy untatlak vele. – mosolygott, s kezébe vette táskáját.
- Ugyan dehogy untatsz. Nem árt tisztában lenni a többi legális klán felépítésével.
- Viszont, szerintem ez tetszeni fog… - kotorászni kezdett a táskában; először előhúzott belőle egy párnát, amit a kezembe nyomott, majd egy nagyobbacska, fehér alapon piros lángnyelvekkel tarkított tojást vett elő.
- Azta.. Ez gyönyörű. Miféle tojás ez? – érdeklődtem, miközben vizsgálgatni kezdtem. – Megfoghatom?
- Persze. – óvatosan átvettem tőle a tojást. Kicsit meglepődtem, hogy a kezembe merte adni, annak ellenére, hogy tisztában volt velem született ügyetlenségemmel. Körbeforgattam, s közben erősen koncentráltam, hogy a kezemben maradjon, Gab pedig elmesélte a tojás eredetét.
- Tehát egy lángfarkas. Biztosan gyönyörű állat lesz belőle, ha kikel. – mosolyogtam, amikor Bob Mester tűnt elő a pult mögötti falból.
- Szia-mia mandulabogyóm!! – köszöntött fennhangon, széles vigyorral, ahogy szokta, én pedig – Gabbal egyetemben - rémületemben hatalmasat ugrottam a székről, ahogy szoktam, a tojás pedig felröppent kezemből. Lassított felvételként néztem, ahogy gyönyörű ívet leírva száll a magasba; megpróbáltam vetődni, de túl messze volt.
- Saaaannnnddd Maaaagggiiiiiccc!!! – méretes homokkupac képződött a padlón, a tojás pedig tompa puffanással érkezett bele, míg én nyekkenve landoltam a földön. Gyorsan felpattantam, felkaptam a tojást, és pironkodva visszaadtam Gabnak.
- Bocsi… ömmm Ő itt Bob Mester, a Blue Pegasus alapítója. – mutattam a mellettem álló Bobra, aki kíváncsian (zavarba ejtően) méregette Gabot.
- Szerbusz Mákvirágocskám! – nyújtotta kezét az eleinte tétovázó Gab felé, de aztán végül létrejött a világmegváltó kézrázás. – Milyen kedves barátaid vannak Atsu. – vigyorgott még mindig barátom felé, aki egyre jobban feszengett, de nem tudtam hogyan menthetném ki anélkül, hogy Bob Mestert megsértenénk. Szerencsére a probléma magától megoldódott, mikor Bob észrevette a ripityára tört ajtót, melyen nem sokkal korábban átrepültem.
- Mi ez a rendetlenség? – elengedte Gab kezét, aki megkönnyebbülten fellélegzett, majd gyorsan arrébb iszkolt.
- Csak edzettünk Sorel-lel Mester.. – szabadkoztam.
- Ááá.. Sorel.. már értem. – visszafordult felém, arcán továbbra is irreális mosoly tündökölt. – Akkor rakjatok rendet, és csináltassatok új ajtót tündérbögyörőim. – a másodperc tört része alatt odapattant Gab mellé, és sokat sejtetően megpaskolta arcát, aztán tovalibbent, míg el nem tűnt az egyik falban.
- Nos Bob Mester már csak ilyen. – szóltam mosolyogva, miután társam kifejtette véleményét a történtekről, majd kezemet a vállára tettem. – Segítesz elpakolni?

Szerencsére igent mondott, bár nem tudom mennyire örült, hogy rögtön találtam neki elfoglaltságot, ráadásul nem éppen a kellemes fajtából. A nagy fadarabokat kihordtuk a szemetesbe, Liz pedig volt olyan kedves, és összesöpört, míg mi elindultunk Bob Mester kedvenc asztalosához. A macskaköves úton sétálva elkezdtük kibeszélni az elmúlt hónapok történéseit. Röviden ecseteltem az anyagboltos balhémat Firmmel, ami miatt éppen büntetésben voltam, de sokkal nagyobb lelkesedéssel regéltem szülőfalum meglátogatásáról, és őseim mágikus kardjáról, amit megígértem, hogy később megmutatok, ha végeztünk a munkával. A műhelybe érve gyorsan vázoltam a helyzetet a bácsinak, ő pedig kinevetett, és megígérte, hogy még a héten elkészül az új ajtó. Megköszöntem, majd az utcára lépve Gabhoz fordultam.
- Nos? Mit szeretnél csinálni? Megmutassam a klánházat, vagy inkább a környéket? Nagyon szép erre a vidék. – mosolyogva játszottam az idegenvezetőt.
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeVas. Feb. 27, 2011 10:32 pm

- Azta.. Ez gyönyörű. Miféle tojás ez? - Kérdezte kíváncsi szemekkel, majd rám emelte tekintetét: - Megfoghatom?
- Persze. – szóltam, és átadtam neki. Vigyázva vette át, igyekezett minél óvatosabban megfogni, de én tudtam, hogy nem fogja elejteni… Illetve, reméltem, tekintve, hogy ismertem az ügyetlenségét, legelső találkozásunk alkalmával is egy pult előtt borult fel egy székkel, aztán kicsivel később egy asztalt is lefejelt. Ennek ellenére a mágiával meglehetősen ügyesen bánt, tehát ha akar, tud ő ügyes lenni. És reméltem, hogy most akar, ezt sugallta a koncentrált pillantása is, szemöldökét összevonva nézegette a tojáshéjat.
- Chantai-ban találtam, illetve, az oda vezető úton. Két vadász meg akarta ölni az anyját, akit előtte egy nappal egy csapdából kiszabadítottam. Lövéseket hallottam, aztán az anyja vonyítását, odasiettem, és elláttam a vadászok baját, később viszont… Váratlanul az egyik megfordult, és sajnos lelőtte. És tudod mi az érdekes? Hogy amikor meghalt, ilyen hatalmas vörös gömbbé változott, és beszélt hozzám, és rám bízta a tojást. Egyébként utána néztem, Sulekknek hívják a fajtáját, ez annyit tesz, Lángfarkas. - magyaráztam, kissé feszéjezett az, hogy lassan tényleg okostojás leszek.
- Tehát egy lángfarkas. Biztosan gyönyörű állat lesz belőle, ha kikel.
- Azt meghiszem. Látnod kellett volna az anyját, hatalmas állat volt, ha tehette volna mindkét vadászt darabokra szaggathatta volna. Volt egy méter magas, meg talán kettő hosszú, a hátán pedig akkora lángok lobogtak, hogy ő meg a lángok magasabbak voltak, mint én! De, ugye… a kilőtt golyó nem válogat… - szóltam a végére elszontyolódva, erre pedig a szemközti falból egy ismeretlen, alacsony, tömzsi fickó emelkedett ki, női ruhában és sminkben.
- Szia-mia mandulabogyóm!! – kiáltott Atsura széles vigyorral én pedig ijedtemben a széket felborulni hagyva ugrottam hátra a pulttól. ~M-mi ez a képződmény?!~ A tojás pedig Atsu kezéből egy ívben repült az égben. Miután a fickótól való ijedtségét leküzdette ez a fajta ijedtség, rögtön utána is vetődött, csak nem érte el.
- Saaaannnnddd Maaaagggiiiiiccc!!! – kiáltotta, és egy jókora adag homok keletkezett a tojás ívének végén.
~Pfú, ez komoly volt.~ Töröltem meg a homlokom, szinte kivert a víz. Közben Atsu felkelt, felkapta a tojást, és elpirulva visszaadta azt.
- Semmi gond, egyben van. – mosolyogtam, de azért eltettem a táskába, mielőtt újra ránézek arra a képződményre, és én is elejtem ijedtemben. Aztán ahogy elcsomagoltam a tojást újra szemügyre vettem óvatosan a fickót, aki gátlástalanul nyíltan fixírozott engem úgy hogy még én is zavarba jöttem.
- Bocsi.. ömmm Ő itt Bob Mester, a Blue Pegasus alapítója. – mutatott Atsu a mellette álló nénibácsira, ~Ő lenne a mester? Na neee, ez azért durva vicc, bármennyire is nem vicc.~
- Szerbusz, Mákvirágocskám! – nyújtotta a kezét, én pedig először fontolóra vettem, hogy el kéne-e fogadnom, de nem akartam tiszteletlen lenni, úgyhogy belecsaptam a kinyújtott kézbe, és megszorítottam.
- Gabriel van Chantai. Köszönöm, hogy vendégül látnak itt. – mondtam végül hidegvérrel, remélve, hogy minél hamarabb elengedi a kezem, viszont ezt ő nem pont így gondolta.
- Milyen kedves barátaid vannak, Atsu. – jelentette ki mosolyogva, amolyan mézes-mázas férfi, és cukormázas női hang keverékén, amitől a hideg szaladgált a hátamon. Oldalra sandítottam mosolyogva Atsura, remélve, hogy kiment a helyzetből, de láttam a tehetetlenséget az arcán.
Aztán a fickó elnézett mellettem, és meglátta a cafatokra tört ajtót.
- Mi ez a rendetlenség? – engedte e la kezem, megfordult, hogy közelebb menjen a roncshoz, én inkább odébb húzódtam, szégyen vagy nem, Atsu mögé, és fellélegeztem.
- Csak edzettünk Sorellel, Mester. – szólt zavartan Atsu.
- Ááá Sorel.. már értem. – újra megfordult, és ismét borsódzni kezdett a hátam. - Akkor rakjatok rendet, és csináltassatok új ajtót tündérbögyörőim. – szólt, és mire kimondta, már Atsu mögé keveredett, és az én arcomat paskolta meg, engem meg a hideg is kirázott, ő pedig tovább haladt keresztül az egyik falon.
- Nos, Bob Mester már csak ilyen. – szólt Atsu mosolyogva.
- Nem fogom bírni a fejét, ha így fog simogatni. – néztem a falat, ahol eltűnt.
- Segítesz elpakolni?
- Persze. – szóltam, és nekiálltunk összeszedni az ajtó darabjait. Az igazat megvallva örültem is, hogy valamilyen szinten hasznosan töltjük el az időt, míg idefelé tartottam féltem, hogy nem fogok tudni, kitalálni semmi értelmes dolgot. Liz felsöpört utánunk, mi pedig a szemetesbe pakoltuk az egykor ajtónak nevezett romhalmazt, és elindultunk eladni egy új elkészítésére a rendelést. Az asztalosnál hagytam inkább Atsut beszélni, elvégre ő járatos itt, vagy ha nem is, több köze van a klánhoz, mint nekem. Miután a fickó megígérte, hogy még a héten elkészült az új ajtó, kimentünk az utcára, és Atsu szóíltott meg:
- Nos? Mit szeretnél csinálni? Megmutassam a klánházat, vagy inkább a környéket? Nagyon szép erre a vidék.
- Nos, szerintem indíthatunk egy sétával a városban. – szóltam. ~Addig sincs esélye annak, hogy összefutunk a nénibácsival.~ - Errefelé még úgysem jártam.
Szóval nyakunkba vettük a várost, és elindultunk utcáról utcára sétálva, miközben Atsu gyakorlatilag felcsapott idegenvezetőnek. Nagyjából egy óra séta után pedig beültünk egy sarki vendéglő teraszára, rendeltünk valami könnyű kaját, és vártuk, míg kihozzák.
- Megnézhetem mégegyszer a tojást. A jelet, ami rajta van, mintha már láttam volna valahol... meg különben is olyan szép – húzta szélesre a mosolyát, szemei ívbe emelkedtek. - Most igyekszem nem dobálni.
- Persze. – kajtattam elő, és az asztal felett nyújtottam át neki. – Gondolod, hogy ez a szimbólum kapcsolatban lehet azokkal, amik a mi kezünkre égtek rá? Elvégre, egymáshoz közeli helyen történt mindkét eset.
A lány csak megvonta a vállát, közben pedig kihozták az italunkat. Nagyban nézegette tovább a szimbólumot, mikor eszembe jutott a jelenet, amit megérkezésemkor láttam. Az a Sorel nagyon közeli viszonyban lehet vele, sőt, talán annyira közeliben. A kérdés kikívánkozott belőlem.
- Te, amúgy, Sorel és te öhm… hogy is mondjam… szóval, együtt vagytok?
A lány hirtelen lefehéredett, és a kezében lévő tojást pedig szúrós, hegyes kristálybevonattal vonta be ijedtében. Kerekre nyílt a szeme, majd meglátta mit tett, és még kerekebbre, sőt, felsikított.
- Vá! Ne! Nehogy összetörjön! – kiáltottam. - Csak oldozd fel a mágiát! Gyorsan! – felugrottam, magma mögött felborítva a széket. Atsu gyorsan összpontosított, és halvány fény kíséretében eltüntette a kristályt. A tojás felizzott, hirtelen kiejtette a kezéből az asztalra, és keserves hangon betört az oldala, nem akart legurulni. Ereimben meghűlt a vér, és izzadtság gyűlt a homlokomon, köpni, nyelni se tudtam, amikor megmozdult a tojás.
Gyakorlatilag olyan volt, mint egy csigaház felülről nézve. Megemelkedett, aztán oldalra csúszott. Ismét megemelkedett, és megint oldalra csúszott.
- Mi a… ? – húztam fel a szemöldököm, majd óvatosan megfogtam a tojáshéjat, és alulról befelé kukucskálva lassan leemeltem.
A látványtól elkerekedett a szemem, sőt, még bele is borzongtam. Egy kicsi, csecsemő méretű fehér bundájú farkaskölyök nézett velem szembe, ami olyan volt, mint egy kis pamacs. Az arcán hasonló mintázat volt, mint az anyjáén, és két oldalán egészen a törzse közepéig tartott. Szőre össze volt ragadva a tojás belső tartalmától, úgyhogy pamacs helyett egy kis, kócos buksira hasonlított. Megpróbált felemelkedni, de nem tudott, visszahullott, és hatalmas boci szemeivel meredt rám. Felemelte kis fejét, mintha nagyot szippantana a külvilág levegőjéből, aztán tüsszentett egyet. A hirtelen reflextől a hátán apró, talán két-három centis lángok csaptak fel egy pillanatra, ő maga pedig hátra csúszott pár centit.
Örömömben fel akartam kapni, de Atsu megelőzött…
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeSzer. Márc. 02, 2011 9:14 pm

- Nos, szerintem indíthatunk egy sétával a városban. Errefelé még úgysem jártam. – felelte. Valahogy sejtettem, hogy nem szeretne visszamenni a céh épületébe, nem is firtattam a dolgot. Kényelmes tempóban róttuk a macskaköves utcácskákat, nekem pedig magamat is meglepve, szinte minden második házhoz volt valami hozzáfűznivalóm. A nap már kellemesen melegített, az idő tökéletes volt a sétálgatáshoz. Nagyjából egy óra mászkálás után beültünk egy kis vendéglő teraszára, és rendeltünk valami egyszerűt. Míg vártuk, hogy tálalják, a tojáson gondolkodtam. ~ Érdekes. Olyan ismerősnek tűnt valahonnan az a jel, ami a külsején van. Talán kutakodás közben, az egyik könyvben láthattam? ~
- Megnézhetem még egyszer a tojást. A jelet, ami rajta van, mintha már láttam volna valahol... meg különben is olyan szép. – mosolyogtam, de előző bénázásomat figyelembe véve, úgy éreztem meg kéne nyugtatni, hogy tényleg a kezembe adhatja. - Most igyekszem nem dobálni.
- Persze. – előásta táskájából, és az asztal fölött átnyújtotta. Óvatosan átvettem, és ismét vizsgálgatni kezdtem. – Gondolod, hogy ez a szimbólum kapcsolatban lehet azokkal, amik a mi kezünkre égtek rá? Elvégre, egymáshoz közeli helyen történt mindkét eset.
Elmerülve méregettem a kacskaringós lángnyelveket, és megvontam a vállam. Végül is lehet valami abban, amit mond, de a jelek nem hasonlítanak a kezünkre égett szimbólumokra. Rálestem a bal kézfejemen ékeskedő kék jelre, és nyugtáztam, hogy valóban köze nincs a tojáson lévőhöz. Közben a pincér elénk rakta az italokat, de én teljesen belemerültem a tojás analizálásába, amikor Gab szólalt meg ismét.
- Te, amúgy, Sorel és te öhm… hogy is mondjam… szóval, együtt vagytok? – az idő megállt, a vérem megfagyott, teljesen elhűltem, még pislogni, és levegőt venni is elfelejtettem. ~ Ezt meg honnan vette??? Még hogy én és…Sorel??? De-de-de-de Sorel olyan mintha a bátyám lenne, ez..ez….ez képtelenség. Jajj nekem.. ~ még jobban pánikba estem, mikor észrevettem, hogy izgalmamban véletlen szúrós kristályréteget idéztem a kezemben szorongatott tojás köré. Felsikoltottam. ~ Ez nem igaz.. Gab meg fog ölni. Kész. Ennyi. De legalább rászolgáltam.. ~
- Vá! Ne! Nehogy összetörjön! – kiáltotta Gab hasonló pánikhangulatban. - Csak oldozd fel a mágiát! Gyorsan! – felpattant a székéről, én pedig hevesen bólogattam aztán fújtam egy nagyot, és összpontosítottam, mire a varázslat egy-kettőre megszűnt. Elégedett félmosoly kúszott arcomra, és kezdtem volna megnyugodni, amikor a tojás felizzott, és megégette mindkét tenyerem. Ösztönösen elengedtem, mire az hangos reccsenéssel érkezett az asztallapra. Sajgó kezeimet dörzsölgettem, és felkészültem a kardcsapásra, amivel Gab fog rám lesújtani, amikor is a betört héj, mozgásnak indult. Érdeklődve figyeltem. Olyan volt, mint egy csigaház, csak éppen csiga nélkül.
- Mi a… ? – Felemelkedett, arrébb kúszott, aztán újra az asztalhoz simult. Megismételte a műveletet, amikor Gab közelebb hajolt, és óvatosan felemelte a tojáshéjat. Erre a látványra nem számítottam. Egy pöttöm farkaskölyök lesett ki ránk a kéreg alól. Fehér bolyhos, de még kissé ragacsos kis bundáját vörös lángnyelvek díszítették az arcán, és a törzsén. Hatalmas boci szemeit kíváncsian meresztgette két pislogás között. Megpróbált talpra állni, de apró lábai szétcsúsztak az asztalon, aztán felemelte kis buksiját, mély levegőt vett, szemeit összeszorította, és vékony, csilingelő hangot hallatva tüsszentett egyet, amitől pamacsos hátacskáján, apró lángok csaptak fel egy pillanat erejéig.
Nekem sem kellett több. Óvatosan felkaptam, ügyelve törékeny kis végtagjaira, és arcomhoz emeltem, hogy közelebbről is megnézzem.
- Hát sziaaa te kis tündér! Milyen gyönyörű vagy!! Látod ezt Gab? - csillogó szemekkel, áhítatos mosollyal nézegettem, nem tudtam betelni a látvánnyal. Pár perc lelkes babusgatás után észbe kaptam, és óvatosan átnyújtottam Gabnak. Hasonló lelkesedéssel méregette, tán még fel sem fogta egészen mi történt. Arcát megtöltötte egy őszinte, boldog mosoly, olyan, amilyet korábban még nem láttam rajta. Bal kezemen megdörzsöltem a ráégett jelet, érzései ismét körbejárták bensőmet, amitől még jobb kedvem lett. Közelebb hajoltam, hogy gyönyörködjek a kis jövevényben, s ujjammal megcirógattam bolyhos pofiját, mire ő hozzádörgölőzött előbb az ujjamhoz, aztán Gab állához.
- Mi lesz a neve? – néztem társamra, de csak egy pillanatra, mert a fehér tünemény visszavonzotta tekintetem.
- Öhm…ezen még nem gondolkodtam. – elmerengve nézegettük, ő pedig minket kémlelt.
- Mit szólnál ahhoz, hogy Kaen? – vetettem fel az első nevet, ami eszembe jutott, ahogy ránéztem.
- Nem is tudom. Valami férfiasabbra gondoltam.
- De hát ő kislány.. – hívtam fel a figyelmét a korántsem kis különbségre, mire Gab feljebb emelte, és leellenőrizte, hogy igazam van-e. Miután nyugtázta, hogy valóban felejtős a férfias név, újra gondolkodóba esett.
- Szóval? Kaen?
- Legyen Sho!
- Kaensho! – jelentettük ki egyszerre, mire Kaensho ismét mély szippantásba kezdett és gombszemeit összeszorította.
- Gab szerintem tedd….. – szóltam, de addigra a tüsszentés már kijött, Gab pedig összeszorított fogakkal, hang nélkül, de enyhén eltorzult arccal tűrte az ujjait egy pillanatig megperzselő lángocskákat. - … le. ~ Én megpróbáltam.. ~

- Menjünk vissza inkább a klánba. – mondtam, miután feltűnt, hogy mindenki minket bámul, az egyik pincér pedig rosszalló pillantásokkal szurkálta az asztalon pihenő tojás darabokat. Gab egyetértett, magához vette a tojás azon részét, amin a szimbólum volt, fizettünk és a teraszról lementünk az utcára.
- Akarod vinni? – kérdezte, miközben felém nyújtotta Kaensho-t.
- Persze! – lelkendeztem, és óvatosan a karomba vettem a szőrpamacsot. Egész visszaúton babusgattam, talán még gügyögtem is neki, miközben agyonsimogattam. Nem is figyeltem merre megyünk, de lábaim zsigerből vittek szeretett céhem felé, így hamar vissza is értünk. A központi aulában rögtön az egyik asztalhoz sétáltunk, és leültünk. Gab letette a tojásdarabot a földre, én pedig az asztalra tettem Kaensho-t, Liz pedig lelkesen szaladt oda hozzánk.
- De éédes..
- Ugye? Képzeld Liz… - levegőt vettem, hogy folytassam, de a szavamba vágott.
- Kértek valamit enni? – mosolygott lizesen. Nem igazán értettem a dolgot, de végül rendeltünk, és nemsokára le is pakolta elénk a gőzölgő ebédet. Gab fintorogva nézte a tányéromon figyelő ananászhalmot, amin muszáj volt nevetnem.
- Ugyan Gab, ne kényeskedj! Az ananászt mindenki szereti. Ugye, Kaensho? – fordultam a pamacshoz, és egy kisebb falat ananászt toltam a szájához. Megszaglászta, aztán rákapott kis tűfogacskáival, és mohón rágcsálni kezdte..
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeKedd Márc. 15, 2011 6:29 pm

- Hát sziaaa te kis tündér! Milyen gyönyörű vagy!! Látod ezt Gab? – lelkendezett Atsu amint felkapta az újszülöttet, illetve, újkikeltet, vagy mit. Irigykedve néztem, ahogy babusgatja, és az arcához emeli. Úgy ugrott rá, mint Jancsi bohóc a dobozból, esélyem sem volt megelőzni. Az azért vígasztalt, hogy a jobb kezemen lévő jel enyhe, tapintásszerű melege valamilyen módon boldogsággal töltött el. Nem nyúltam hozzá, de szinte diktálta, parancsolta, hogy érintsem meg. Rövid idő elteltével Atsu ide fordult, és átnyújtotta a kölyköt. Boci szemekkel bámult rám, nekem pedig nem hogy kétszer, de egyszer se kellett szólni, hogy vegyem el.
Igazából nem tudtam hova tenni magamban az érzést, de, - hogy Atsu és a jel miatt-e, vagy, mert tényleg ennyire örültem a jövevénynek – a rövid ideig tartó meglepődött bámulás fázisa után ösztönösen öleltem magamhoz. A bundája olyan puha volt, mintha egy újszülött bőrét simítottam volna, bár, végül is ő is az volt. aztán az ölemben tartva Atsu megcirógatta az arcát, ő hozzá bújt, aztán pedig az államhoz is odanyomakodott.
- Mi lesz a neve? – szögezte nekem a kérdést Atsu, majd egy pillanat törtrésze után vissza is fordult a jövevényhez.
Öhm… ezen még nem gondolkodtam. – szóltam majd kiemeltem magam elé, hogy egészében lássam, hátha ez segít valamilyen nevet kiötleni.
- Mit szólnál ahhoz, hogy Kaen?
- Nem is tudom. Valami férfiasabbra gondoltam. – ha lett volna harmadik, illetve negyedik karom megvakartam volna az állam és a fejem búbját egyszerre. Ezt viszont egyszer meg kell játszanom, valami mágiát kéne tanulni, amivel újabb kezeket növeszthetek.
- De hát ő kislány. – zökkentett ki Atsu a gondolatmenetemből, és akkorára kerekedett a szemem, hogy ha lett volna ötödik, illetve, hatodik kezem, el tudtam volna kapni a szemeimet, amik kiesni készültek. Felemeltem gyorsan, és… tényleg. Nincs pömpölő. - Szóval? Kaen?
~Ssss, már had gondolkodjak! S… S…~
- Legyen Sho!
– szóltam, majd végre felfogtam Atsu ajánlatát is.
- Kaensho! – mondtuk ki egyszerre, és ezzel el is dőlt a vita. A csöppség nagyot szippantott a levegőbe, majd kifújta, aztán pedig gombszemeit összeszorítva lassú, mély lélegzetet vett.
- Gab, szerintem tedd… - szólt Atsu, de már késő volt. Kaensho éppen ekkor ürítette az arcomra a tojás belsejében az orrába gyűlt ragacsot, és melléktermékként a hátán egy pillanatra felcsapó lángokkal megperzselte a tenyeremet. – le…
- Oké. Majd legközelebb. – mondtam, majd átnyújtottam neki, míg letöröltem magamról a cuccot, és megfújogattam a tenyeremet.
- Menjünk vissza inkább a klánba. – szólt Atsu, mondjuk, nem tudom, hogy miért, de lényegtelen, komolyabb terveim úgyse voltak most már. Felkaptam a tojás legnagyobb darabját, azt, amin a jel volt, és szerencsére az sértetlen is maradt. A pincért magunkhoz intettük, fizettünk, majd lementünk a teraszra. Elindultunk vissza a Blue Pegasusba, majd feltűnt, hogy mintha valami nem stimmelne. Oldalra pillantottam, és láttam, ahogy Atsu hasonló boci szemekkel bámul a csöppségre, mint amilyennel az tette, amikor kibújt eddigi lakhelyéből. Néztem pár pillanatig, és végül is megkérdeztem a nyilvánvalót.
- Akarod vinni?
- Persze! – rikkantott, és óvatosan át is vette. Egész úton visszafelé babusgatta, és beszélgetett vele, mintha csak értené, bár, így utólag belegondolva, lehet, hogy érette is, hiszen az anyja is tudott beszélni. Végül az ütött szöget a fejembe, hogy a nőknél ez vajon valami feltétlen reflex-e. Mármint, hogy minden újszülöttet ennyire tudnak szeretni, azonnal babusgatni, becézgetni. Valószínű, hogy ösztön, vagy valami hasonló. Más nem lehet, más nem magyarázná azt, hogy bennem nincs meg ez, legalábbis, biztos, hogy nem ilyen fokon. Meg se fordult bennem az, hogy végül is Atsu egyáltalán nem figyel az útra, mégis visszakerültünk a klánházukhoz, és, hogy ez hogyan is jött össze, de lényegtelen. Betudtam annak, hogy sokkal járatosabb a városban, mint én Erában. Végül is, ez nem volt nehéz. Én csak egy éve kerültem a vidékről a nagyvárosba, és nem is voltam sokat ott.
Bementünk hát a céhházba, és egy asztalhoz ültünk. Atsu Kaenshot az asztalra, én pedig a tojást a földre tettem. Még azelőtt, hogy felnéztem volna, már cipők kopogását hallottam, majd amikor felegyenesedtem a pult mögötti szőkeség hajolt az asztal fölé.
- De éédes.. – kezdte csicsergő hangján.
- Ugye? Képzeld Liz.. – kezdte volna Atsu, de a szőkeség közbevágott.
- Kértek valamit enni? – somolygott, aztán mindketten rábólintottunk, ő elviharzott, és rövid időn belül elénk tolta a gőzölgő ebédet tartó tányérokat. Illetve, az enyémen gőzölgött a rizs és a hús, az Atsuén pedig… vigyorgott rám egy halom ananász.
- Ugyan Gab, ne kényeskedj! Az ananászt mindenki szereti. Ugye, Kaensho? – fordult oda a szőrcsomóhoz, aki mintha már sejtette volna, hogy ha nem mindenki szereti, akkor nem biztos, hogy jó, ezért elővigyázatosságból meg is szagolta azt, majd végül csak beleharapott, és ezt követően mohó habzsolásba kezdett.
- Váó. – ejtettem le a villát a kezemből a tányérra. – Na, azt ne mondd, hogy egy farkas gyümölcsön fog élni hús helyett… - meresztettem rá a szemem.
A jövevény még egy pár darab ananászt benyomott, míg én is elkezdtem az én kajámat, de utána nem kért többet. Felém fordult, ahogy éppen egy darab sült húst toltam be az arcomba, és nagyban rágcsáltam, amikor vékony, gyenge hangot hallatott. Ösztönösen próbált felállni az asztal lapján, de nem bírt, mindig összecsuklott.
- Úgy látszik járni is nekünk kell megtanítani. – mosolyogtam, és lecsíptem a hús széléből egy darabot, majd odanyújtottam neki, hátha azért jelzett felém fordulva, hogy ezt is meg akarja kóstolni. Ezt a falatot egy kicsit tovább szagolgatta, de végül erre is rákapott. Ezután még egy falatot elnyámmogott a húsból is, aztán feladta a próbálkozást, lefeküdt, és a farkával betakarózva összekuporodott, s csendesen szuszogni kezdett.
- Tele a pocak, most már mehet az alvás.. – szóltam, mintha csak ő mondaná. – Egyébként, jó étvágyat. – kezdtem neki az ételnek, és egészen a végéig alig szóltunk valamit egymáshoz.
Aztán kivittem a tányérokat a pulthoz, és visszafelé ránéztem az órára. Lassan idő van, az utolsó vonat nem sokára indul Erába innen. Nem tudom, hogy miért van ilyen szellős menetrend a két város közt. Egész nap alig van négy, ami a fővárosba is elvezet. Több átszállással mehetnék később is, de hamarabb visszaérnék, ha másnapi vonattal indulnék.
- Nincs szívem felébreszteni. – vakartam a tarkómat. – Az utolsó vonat meg lassan indul, úgyhogy ki kéne menni az állomásra.
- Igazából én örülnék, ha még maradnátok.. pár napot.
- Pár napot? Végül is… - vakartam tovább a tarkómat, mintha nem lett volna kedvemre a dolog. – Végül is, lehet róla szó. Oké, maradok. Maradunk. - mosolyodtam el, de az örömöm nem tartott sokáig. Hamarosan az egyik falból gyorsvonatként repült ki a délelőtt látott nénibácsi, és azzal a lendülettel karolt át, pördült körbe rajtam, és landolt az asztal mellett.
- Ni csak, ilyen hamar visszaértetek tündérbogyókáim? És egy újabb tüneményt hoztatok? – sandított az asztalon szendergő Kaenshora, és már nyúlt is felé, amikor rácsaptam a kezére. Megilletődve nézett rám.
- Pszt! – lányos zavaromban nem tudtam mire is fogjam azt, hogy nem engedem, hogy hozzányúljon Sho-hoz. – Alszik!
- Jaaa, vagy úgy! – mondta kicsit halkabban, de újra visszakúszott az arácra az a jellegzetes, kifejezéstelen arckifejezés, amivel más az örömét szokta kifejezni, de az nem lehet, hogy neki mindig van kifejeznivaló öröme.. – Szóval, kié ez a tünemény?
- A mákvirágé. – szóltam, aztán fura arckifejezéséből kiindulva nem tudta, hogy magamra célzok az alatt a név alatt, amit ő adott nekem első találkozásunkkor. – Az enyém. – jelent meg egy mangacsepp a halántékomnál.
- Mindent értek tündibündi! Na és, ki akar maradni? – fordult Atsuhoz, mire ő elmondta neki, hogy engem marasztal. Bob mester megfordult, végignézett rajtam, először volt komoly, mióta ismertem, habár, ez az ismeretség nem volt eddig a leghosszabb. Még párszor végigvizslatott, majd odahajolt Atsuhoz, miközben végig engem nézett.
- Nálad, vagy nálam, cseresznye virágocskám? – suttogott neki.
~NÁLA! Előbb eszek meg egy tányér ananászt egyes egyedül!~
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeSzomb. Márc. 19, 2011 12:35 pm

- Váó. – nézett meglepetten Gab a bébifarkasra, miközben kiugrott a kezéből a villa. – Na, azt ne mondd, hogy egy farkas gyümölcsön fog élni hús helyett… - kuncogtam, aztán adtam még neki a gyümölcsből, ami úgy tűnt tényleg nagyon ízlik neki. Mikor elég volt az ananászból, Gab felé fordult, és vékony kis nyöszörgést préselt ki torkán, aztán megpróbált felállni, de rövid kis lábai egyelőre cserbenhagyták.
- Úgy látszik járni is nekünk kell megtanítani. – mosolygott Gab, majd egy kicsi húsdarabot nyújtott Kaensho-nak. Ezt már gyanúsabban méregette, szagolgatta, de végül csak elrágcsálta, aztán a második falat hús után ki is dőlt. Összekuporodott, és hamar szuszogós álomba merült.
- Tele a pocak, most már mehet az alvás.. Egyébként, jó étvágyat. – szólt Gab, aztán nekilátott az ételnek.
- Neked is. – követtem példáját, és csendben befaltuk a korai vacsorát. Mikor végeztünk, társam visszavitte a tányérokat Liz-nek, én pedig államat az asztalom fekvő karomra támasztva figyeltem a szundikáló Sho-t.
- Nincs szívem felébreszteni. – szólt Gab, mikor visszaért az asztalhoz. – Az utolsó vonat meg lassan indul, úgyhogy ki kéne menni az állomásra. – vakargatta a tarkóját, én pedig elszontyolodtam, hiszen még csak nemrég érkeztek.~ Persze ha Gab menni akar, nem tarthatom vissza, ha pedig megkérem, hogy maradjanak még, talán tolakodásnak venné. ~ ezen morfondíroztam, aztán mégis úgy döntöttem, hogy hangoztatom gondolataimat, a döntést attól még meghagyom neki.
- Igazából én örülnék, ha még maradnátok.. pár napot. – böktem ki végül.
- Pár napot? Végül is… - továbbra is zavartan vakarta a tarkóját. – Végül is, lehet róla szó. Oké, maradok. Maradunk. – mosolyodott el végül, én pedig boldogan összecsaptam a tenyerem, mire Bob Mester libbent elő a falból, és rögtön átkarolta a megrettent Gab-ot, majd lehuppant a mellette lévő székre.
- Ni csak, ilyen hamar visszaértetek tündérbogyókáim? És egy újabb tüneményt hoztatok? – méregette mosolygósan az asztalon alvó Sho-t, és felemelte a kezét, hogy megsimogassa, mire Gab egy hirtelen mozdulattal rácsapott a kezére. Bob megszeppenve húzta vissza a kezét, és Gab-ra nézett kérdőn, én pedig teljesen elhűltem a jelenettől.
- Pszt! Alszik! – nyögte ki végül Gab, én pedig elkerekedett szemekkel figyeltem, hogy mit reagál a Mester.
- Jaaa, vagy úgy! – szinte suttogott, arcára pedig visszalopakodott a megszokott mosoly. Megkönnyebbültem kifújtam a visszatartott levegőt. - Szóval, kié ez a tünemény?
- A mákvirágé. – felelte Gab, nekem pedig alig látható mosolyra húzódott szám, a Mester azonban nem értette kiről van szó, így társam pontosított. – Az enyém.
- Mindent értek tündibündi! Na és, ki akar maradni? – fordult felém.
- Nos, én marasztaltam éppen Gabriel-t, hiszen csak nemrég érkezett. – feleltem bizonytalanul, Bob pedig bólintott, és komolyabb arcát elővéve végigmérte barátomat. Szemeiből rögtön ráismertem az aggódó szülőre, amihez már sokszor volt szerencsém, mióta beléptem a céhbe. Hálás mosollyal néztem, amíg oda nem hajolt hozzám.
- Nálad, vagy nálam, cseresznye virágocskám? – suttogott, de persze Gab is hallotta, s bőre azonnal hullafehérre váltott.
- A kollégium drága lenne.. – Bob szeme felcsillant, és láttam, hogy kész lenne eltekinteni a lakbértől, ezért gyorsan továbbfűztem mondandómat, hogy ne tudjon megszólalni. - .. az én lakásomban viszont kényelmesen elférnek, így mindenki jól jár. Ugye? – néztem Gabra.
- Igen. – vágta rá gyorsan.
- Akkor szerintem menjünk is. – Gab ölébe kapta Sho-t, akit ez nem tántorított el az alvástól, és már indult is a kijárat felé. Elköszöntem a Mestertől, és követtem.

Intettem, hogy kövessen, és pár perc séta után meg is érkeztünk a házhoz, mely kis lakásomat rejtette. A szomszéd néni persze szokásához híven lesben állt, és mielőtt még kinyithattam volna az ajtó, megszólított.
- Szia Atsui!
- Jó estét Keiko néni. – köszöntöttem fáradt sóhajtás közepette.
- Nahát ki ez a jóképű úriember? – kacsintott rám, én pedig jobbnak láttam gyorsan eloltani lelkesedését.
- Ő itt Gabriel, egy mágusbarátom. Húha ilyen késő van már? A néninek már rég ágyban kéne lennie. - mutattam a lassan lemenni készülő napra, és gyorsan kinyitottam az ajtót, majd fejemmel biccentettem Gabnak, hogy siessen befelé, ha jót akar magának. – Jó éjt Keiko néni. – integettem kedvesen, és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Kedves néni, csak szeret pletykálni. – ismertettem a helyzetet Gab kérdő tekintetére, aztán bevezettem a lakásomba. - Itt elaludhatsz, ha megfelel. – mutattam a nappaliban álló kanapéra, amire rögtön rá is fektette Sho-t.
- Ülj csak le, mutatni szeretnék valamit. – izgatottan leültettem Sho mellé, és besiettem a szobámba, majd a kodachimmal a kezemben visszamentem, és én is leültem. – Ehhez mit szólsz? Már nekem is van kardom. – csillogó szemekkel nyújtottam felé a fegyverem, Gab pedig elvette, és gyanúsan méregette.
- Tyíha, egy kodachi? Honnan van? – kérdezte, miközben végigsimította a fegyver tompa élét.
- Ez az én ük-ükapám kodachija. Nemrég meglátogattam a mesterem, és ő adta nekem. Illetve megörököltem tőle. Csodás fegyver, ugye? – néztem kérdőn szakértő társamra.
- Öhm… - egy pillanatra elmerengett. – Az… de miért nincs éle? – húzta fel a szemöldökét, én pedig óvatosan kivettem a kezéből a kardot, mintha legalábbis üvegből lenne, és átültem a kanapé melletti üvegasztalkára.
- Ez a kodachi csak nekem vág. – mosolyogtam, s közben már koncentráltam mágiámat, hogy megtöltsem vele a pengét, ami még korántsem ment egyik pillanatról a másikra, ráadásul azt sem tudtam hogyan kell hatékonyan használni egy kardot. Fél perc koncentráció után a markolat alatt felizzott pecsétem, a pengéből pedig kirobbant az aranyló homok, szorosan beterítve azt, körülötte pedig komótosan örvénylett a mágikus homokfelhő.
- Váó. Még ehhez hasonlót sem láttam. Ez is valami hasonló, vérrel öröklődő cucc lehet, mint az én Livinasom lesz. – mondta, majd végigmért, én pedig zavartan kihúztam magam. - Tudod használni?
- Hát.. nem igazán. Ennyire látszik? – kérdeztem kissé zavartan.
- Nem, csak kérdeztem. – mosolygott, de tudtam, hogy csak udvariaskodik. - De a lényeget elmondtad. Tartsd úgy, mintha támadni akarnál!
Felálltam, ráfogtam a markolatra mindkét kezemmel, aztán gondolkodtam, hogy most hogyan tovább. Megpróbáltam felidézni, Gab hogyan tartotta, amikor harcoltunk a zombikkal, de az emlékkép természetesen pont a lényeges résznél mosódott el.
- Talán jobb lenne, ha előbb megmutatnád. – mosolyogtam bizonytalanul. Azt hittem előhívja a kardját, de ehelyett felállt, és mögém sétált. Jobb kezével előrenyúlt az oldalamnál, megfogta a markolatot szorító kezemet, és kissé jobbra hátra húzta. Bal kezével lefejtette az én balomat a kardról, aztán bal lábával előretolta az enyémet, és meglökte a térdem mögötti lágy részt, amitől kissé megrogyasztottam lábam.
- A kodachi alapvetően egy rövid kard. – magyarázta, miközben elment a hátam mögül, és megállt velem szemben. - Túl hosszú ahhoz, hogy tőr legyen, de rövid ahhoz, hogy kardnak mondjuk. Ha jól láttam, akkor jobb kezes vagy, ha nem, akkor bocsi az iménti közjátékért, és vedd fel ezt a pózt fordítva. Jó így?
- Igen jobbkezes vagyok. Jó így, csak még szokatlan. – visszaálltam alapállásba, aztán megpróbáltam újra felvenni a pózt, amit mutatott. Újra és újra elismételtem, amíg kezdtem egészen kényelmesen érezni magam a karddal. – Háhh.. menni fog ez. – jelentettem ki lelkesen, aztán kioltottam a kardba áramló mágiát, amiről így csillogva eltűnt a homok.
- Ha már úgyis itt vagy adhatnál pár leckét, amíg Sho.. önkívületi állapotban van. Már ha nem nagy fáradtság…
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeSzomb. Ápr. 02, 2011 9:00 pm

- A kollégiumban drága lenne.. – szólt Atsui, én legszívesebben elhúztam volna a számat erre a mondatra, hiszen a nénibácsi szeme úgy felcsillant, mintha csak egy új retikült adtak volna át neki. – az én lakásomban viszont kényelmesen elférnek, így mindenki jól jár, Ugye? – nézett rám.
- Igen! – vágtam rá határozottan azonnal.
- Akkor szerintem menjünk is. – szólt Atsu, én pedig felnyaláboltam Kaenshot, akit ez nem igazán zavart, és azonnal útnak is indultam kifelé. Újdonsült vendéglátónk még váltott pár szót a mesterrel, aztán csatlakozott hozzánk, kilépve a klánházból intett, hogy kövessem, aztán rövid sétába bocsátkoztunk a város utcáin. Odafelé nem sokat beszéltünk, inkább nézelődtem, próbáltam megjegyezni az utat, hogy ne legyen ismeretlen az útvonal, ha legközelebb jövök. Illetve, ha egyáltalán lesz legközelebb, és remélhetőleg lesz.
- Szia Atsui! – hallatszott egy idősebb, kissé rekedtes hang, amikor végre megtaláltuk Atsui lakását, és a lány éppen kinyitotta az ajtót. Félig annak takarásában néztem a közjátékot.
- Jó estét Keiko néni – sóhajtott egyet Atsu.
- Nahát, ki ez a jóképű úriember? – kacsintott az öreglány. Valószínűleg nem látta még a sebhelyet az arcomon, különben nem hiszem, hogy így vélekedett volna. Bár, ki tudja, most, hogy így visszagondolok a Xaundaras mester által adott munkámra, ott is hasonlót mondott a nyanya. Hm… Lehet, hogy vonzom az öregeket? O_x
Gondolataimból Atsu fejmozgása lendített ki, amivel jelezte, hogy igyekezzek befelé a lakásba. Belépve fél kézzel lehúztam a csizmámat, és az ajtón belül pár lépéssel megálltam, megvártam, míg megjön a házigazda.
- Kedves néni, csak szeret pletykálni. – csukta be maga mögött az ajtót, amint belépett, és kérdő tekintetemet függesztettem rá. Ezután elindult befelé a lakásba, és a nappaliban a kanapéra mutatva szólt: - Itt elaludhatsz, ha megfelel.
- Persze. – szóltam, majd letettem Sho-t.
- Ülj csak le, mutatni szeretnék valamit. – szólt, majd leültetett a farkas mellé, aztán elviharzott az egyik szobába, és egy karddal a kezében tért vissza. – Ehhez mit szólsz? Már nekem is van kardom. – ült le, és csillogó szemekkel felém nyújtotta. Én elvettem, és végigsimítottam az élét. Mármint, a vélt élét, mert ennek egyáltalán nem volt. Mindenesetre meglepett a kidolgozása, hiszen páratlan munka volt.
- Tyíha, egy kodachi? Honnan van? – kérdeztem, miközben újra és újra végigsimítottam azt a részét, ahol elvileg az éle lenne.
- Ez az én ük-ükapám kodachija. Nemrég meglátogattam a mesterem, és ő adta nekem. Illetve megörököltem tőle. Csodás fegyver, ugye?
- Öhm… - merengtem el amikor ránéztem, de válaszolni nem tudtam, nem igazán akartam megsérteni, de egy tompa karddal nem sokra fog menni. – Az… de miért nincs éle? – vágtam egy grimaszt, mire ő óvatosan kivette a kezemből, és mosollyal az arcán elém állt.
- Ez a kodachi csak nekem vág. – nézett rám, s összeráncolta a homlokát. Koncentrált, és félpercnyi koncentráció után meg is volt a ráfordított munka eredménye. A markolat alatt felvillant a mágikus pecsétje, amit már láttam Nindrában, és az aranyló homok robbanásszerűen indult meg a markolattól a penge hegyéig, és szorosan körbeölelte az acélt.
- Váó. Még ehhez hasonlót sem láttam. Ez is valami hasonló, vérrel öröklődő cucc lehet, mint az én Livinasom lesz. –szóltam, és végignéztem a testtartásán. Korántsem úgy nézett ki, mint aki vívott már életében, legalábbis, karddal biztos, hogy nem. – Tudod használni?
- Hát.. nem igazán. Ennyire látszik? – kérdezte kissé pironkodva.
- Nem, csak kérdeztem. – hazudtam, hátha lesz egy kis sikerélménye. – De a lényeget elmondtad. Tartsd úgy, mintha támadni akarnál! – szóltam.
Felálltam, és ő is, ő pedig kicsit odébb sétált, mindkét kezével ráfogott a markolatra, aztán gondolkodóba esett.
- Talán jobb lenne, ha előbb megmutatnád. – mosolygott, én pedig szó nélkül megkerültem, és mögé álltam. Jobb kezemmel előre nyúltam, és megfogta a markolatot szorító kezét, áthúztam jobb oldalra, a teste mellé. Balommal levettem a másik kezét a markolatról, és a másik oldalra húztam. Bal lábammal előrébb toltam a lábát, és térdemmel kicsit meglöktem, hogy rogyasszon egy kicsit.
- Akodachi alapvetően egy rövid kard. – kezdtem, miközben megkerültem, és elé álltam. – Túl hosszú ahhoz, hogy tőr legyen, de rövid ahhoz, hogy kardnak mondjuk. Ha jól láttam, akkor jobb kezes vagy, ha nem, akkor bocsi az iménti közjátékért, és vedd fel ezt a pózt fordítva. Jó így?
- Igen, jobbkezes vagyok. Jó így, csak még szokatlan. – szólt, majd újra és újra megismételte az alapállást. Magamban örültem, hogy a megfigyelőképességem még ugyanaz, mint volt, és örültem annak is, hogy nem okoz neki gondot a közelségem. No meg persze annak is, hogy egyáltalán az alapállást fel tudja venni. Van, akinek még ez is problémát okoz.
- Háhh.. menni fog ez. – szólt lelkesen, aztán kioldotta a kardba áramló mágiát, a homok pedig eltűnt.
- Ha már úgyis itt vagy adhatnál pár leckét, amíg Sho.. önkívületi állapotban van. Már ha nem nagy fáradtság…
Tiszta sor, ő vendégül lát, én meg úgymond viszonzom a szívességét azzal, hogy tanítom.
- Persze, benne vagyok, bár, ez attól nem igazán függ, hogy Kaensho alszik-e, vagy nem. – kacsintottam. - Már most el akarod kezdeni az edzést?
- Nos.. Szerintem ráérünk holnap is. Van egy kellemes mező a város határán. Ott nem zavar senki, és szerintem Sho is élvezné. – mosolygott, és én is örültem ennek a kijelentésnek, mivel ez azt jelenti, hogy nem csak mára szól a meghívásunk.
Még egy pár szót beszélgettünk, aztán jobbnak láttuk, ha eltesszük magunkat másnapra. Főleg, ha komolyan veszi az edzést. Nem szándékozom hetekig, hónapokig itt maradni, elvégre nem hiszem, hogy ingyenszállónak tartja a lakását, így hát jól meg fogom izzasztani holnap is.
Miután elmagyarázta, hogy a lakás melyik részét merre találom, ha esetleg éjszaka valamire szükségem lenne, nyugovóra tért, és én is hasonlóan tettem. Legelőször is levettem az alvó farkast a kanapéról, és az egyik párnát a szőnyegre tettem, hiszen ez lesz a farkas első ágya. Magamra húztam a takarót, amit kaptam Atsutól, és igyekeztem elszenderedni én is.
Másnap korán keltem, hiszen a legkisebb jövevény már kuncogott mellettem a földön, így kénytelen voltam beadni a derekamat, és felkeltem. A hűtőben kerestem neki egy kisebb adag húst, és reméltem, hogy nem haragszik meg érte Atsu, de nem akartam felkelteni. Amíg a kis farkas elrágcsálta a tányérja mellett a húst, én bevettem magam a fürdőbe, és gyorsan lezuhanyoztam. A törülközőkkel kicsit bajban voltam, hogy melyiket válasszam. Nem akartam olyat, amit Atsu szokott használni, úgyhogy kiszolgáltam magam, és a fürdőszobaszekrény alsó fiókjából vettem ki egy összehajtott darabot, és azzal töröltem magam tisztára.
Újra felöltözve kimentem Sho-hoz, akit éppen Atsu pátyolgatott.
- Jó reggelt. Remélem nem gond, hogy kiszolgáltam magam, de nem akartalak felébreszteni. – vakartam a tarkómat.
- Semmi gond, érezd magad otthon! Reggeli az asztalon, addig én is megfürdöm. – mondta, majd ő elvonult a fürdőbe, én meg kíváncsian lépkedtem ki a konyhába. Az asztalon négy pirítós volt kikészítve egy-egy bögre teával. Miután elrendeztük a reggeli sorsát, és pakoltunk némi ételt a napra, elindultunk arra a mezőre, amit már említett Atsu korábban.
A terület csakugyan szép volt, néhol volt egy-egy fa, lankás domb, és nagyjából bokáig érő egybefüggő zöld fűtakaró borította az egészet. Az egyik fa tövében lepakoltuk a kosarat és az újból szundítani vágyó Kaenshot.
- Nos, azt hiszem, kezdhetjük. – szóltam, és elindultam a fától odébb, hogy ne akadályozza egyikünket sem a mozgásban. – Amit tegnap este megmutattam neked, és mellesleg, el is sajátítottál, az támadó alapállás volt jobb kezes ellenfél ellen, egykezes fegyverrel. – megálltam, és szembe fordultam vele.
- Jó sokat fogok beszélni, a jó harcos minden mozdulatát az agya irányítja, szóval a végére a te fejed tele lesz, az én gyomrom pedig kihűl. – mosolyogtam. Tetszett a tanár bácsi szerep, de nem akartam rossz tanár lenni, se olyan, aki túlhajszolja a tanítványát. – Vedd fel a tegnapi állást!
- Egykezes fegyverrel jobbára gyors támadásokra szoktak koncentrálni, nem pedig az erősekre, tehát, ha csak nem valami vastag páncélon akarod keresztülvágni a fegyveredet, felejtsd el azt, hogy egy kodachival kétkezes kardként bánsz. Támadó alapállásnál jobb kéz hátul, mivel ebben van a kard, és elég lendületet tudsz venni ahhoz, hogy jelentős erővel csapj az ellenfélre. Ha magad előtt hadonászol, maximum megzavarhatod, de komolyabb kárt nem tudsz benne tenni.
Közben körbejártam, és mutogattam neki folyamatosan. Az esetek többségében a kezét fogva, és folyamatosan mozgatva, hogy lássa, miről beszélek.
- A térdek hajlítása több szempontból is fontos. Az első, a tojáshéj domború vége terhelhetőbb, mint a lapos oldala, ebből kiindulva a nyújtott lábnál nagyobb ütést, rúgást bír ki a hajlított. A második, hogy, ha nem tudsz hárítani egy ütést, gyorsabban el tudsz ugrani előle, ha már eleve ugrásra vagy készülve, csak kiegyenesíted a lábad, és van lendületed, nem kell előtte behajlítani. A lábfejeidet mindig úgy helyezd el, hogy a legnagyobb támaszt adják! Egy oldalról jövő csapás könnyen kibillenthet az egyensúlyodból, még ha hárítottad is, ha nem támasztod meg magad két oldalra.
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitimeVas. Ápr. 03, 2011 6:23 pm

- Persze, benne vagyok, bár, ez attól nem igazán függ, hogy Kaensho alszik-e, vagy nem. – kacsintott. - Már most el akarod kezdeni az edzést?
- Nos.. Szerintem ráérünk holnap is. Van egy kellemes mező a város határán. Ott nem zavar senki, és szerintem Sho is élvezné. – mosolyogtam, és örültem, hogy nincs ellenére, hogy maradjanak. Már csak azért is, mert tényleg borzasztó ügyetlen voltam a karddal, rám fért tehát az edzés. Nagyon a szívemhez nőtt ez a fegyver, és mindenáron meg akartam tanulni használni. Ha Gab azt mondta volna, hogy három napig megállás nélkül gyakoroljak, azt is megtettem volna.
Az este már jobbára eseménytelenül telt, még beszélgettünk kicsit, aztán megmutattam mit hol talál a lakásban, majd bevonultam kis hálószobámba, és bezártam az ajtót. Lefeküdtem, a takarót nyakig magamra húztam, átgondoltam a nap eseményeit, aztán hamar álomba merültem.
Reggel viszonylag korán ébredtem, de nem akkor amikor szoktam. Most valahogy nyugodtabban tudtam aludni, ki tudja miért. Felültem az ágyon, és kidörzsöltem az álmot a szememből, aztán kimentem a nappaliba. A vízcsobogásból arra következtettem, hogy Gab feltalálta magát, és elment fürdeni, úgyhogy amíg vártam, hogy elkészüljön, csináltam teát, és néhány pirítóst reggeli gyanánt, aztán Sho-t vettem kezelésbe.
- Te már túl vagy a reggelin, ahogy látom. – cirógattam meg a nyakát, amit úgy tűnt nagyon is élvez. – Na és jól érzed magad itt nálam? – kérdeztem tőle mosolyogva, és bár választ nem vártam, talán mégis kaptam, egy dörgölőzés, és egy halk nyöszörgés formájában. Ezen felbuzdulva továbbsimogattam, és beszéltem hozzá, mikor Gab kijött a fürdőből.
- Jó reggelt. Remélem nem gond, hogy kiszolgáltam magam, de nem akartalak felébreszteni. – vakarta a tarkóját, én pedig feltápászkodtam Sho mellől.
- Semmi gond, érezd magad otthon! Reggeli az asztalon, addig én is megfürdöm. – szóltam, majd elvonultam a fürdőbe, ahol a párától alig kaptam levegőt. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy kényelmes, rövid szoknyát, ami nem akadályoz a mozgásban, meg egy ujjatlan, testhez álló felsőt, majd copfba kötöttem a hajam, és előbújtam a fürdőből.
A gyors reggeli után, pakoltunk némi útravalót, aztán kisétáltunk a város határán lévő virágos, csupaszín mezőre. A táj most is pont olyan gyönyörű volt, mint amikor a tóhoz mentem az egyik munka miatt. Frissítő szellő fújdogált, és csak a madárcsiripelés törte meg a csendet. Mire kiértünk, a kis Sho újra szuszogós alvásba kezdett. Lepakoltuk a cuccainkat az egyik fa tövébe, én a cipőmet is lerúgtam lábamról, Gab pedig óvatosan lefektette a kisfarkast a puha fűbe, aztán valamivel arrébb sétáltunk, a sík terepre.
- Nos, azt hiszem, kezdhetjük. – szólt, és kicsit odébb sétált, majd szembefordult velem. – Amit tegnap este megmutattam neked, és mellesleg, el is sajátítottál, az támadó alapállás volt jobb kezes ellenfél ellen, egykezes fegyverrel. – bólogattam, hogy értem.
- Jó sokat fogok beszélni, a jó harcos minden mozdulatát az agya irányítja, szóval a végére a te fejed tele lesz, az én gyomrom pedig kihűl. – mosolygott, úgy láttam élvezi a tanár szerepet. – Vedd fel a tegnapi állást!
Előretoltam a bal lábam, rogyasztottam, fegyvert tartó jobb kezemet pedig felemeltem, és jobbra, a testem mellé húztam, ahogy Gab előző este mutatta. Egészen jól éreztem magam, sokkal lazábban tudtam felvenni a kívánt pózt, már-már természetesnek hatott, de persze tudtam, hogy ez csak a kezdet.
- Egykezes fegyverrel jobbára gyors támadásokra szoktak koncentrálni, nem pedig az erősekre, tehát, ha csak nem valami vastag páncélon akarod keresztülvágni a fegyveredet, felejtsd el azt, hogy egy kodachival kétkezes kardként bánsz. Támadó alapállásnál jobb kéz hátul, mivel ebben van a kard, és elég lendületet tudsz venni ahhoz, hogy jelentős erővel csapj az ellenfélre. Ha magad előtt hadonászol, maximum megzavarhatod, de komolyabb kárt nem tudsz benne tenni.
Közben folyamatosan járkált körülöttem, sokszor a kezemet fogva mutatta a mozdulatokat, hogy ráérezzek.
- A térdek hajlítása több szempontból is fontos. Az első, a tojáshéj domború vége terhelhetőbb, mint a lapos oldala, ebből kiindulva a nyújtott lábnál nagyobb ütést, rúgást bír ki a hajlított. A második, hogy, ha nem tudsz hárítani egy ütést, gyorsabban el tudsz ugrani előle, ha már eleve ugrásra vagy készülve, csak kiegyenesíted a lábad, és van lendületed, nem kell előtte behajlítani. A lábfejeidet mindig úgy helyezd el, hogy a legnagyobb támaszt adják! Egy oldalról jövő csapás könnyen kibillenthet az egyensúlyodból, még ha hárítottad is, ha nem támasztod meg magad két oldalra.
- Értem. – bólintottam, és kíváncsian vártam, mi a következő lecke.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kukucs Kaensho - Tojásból bébi   Kukucs Kaensho - Tojásból bébi Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Kukucs Kaensho - Tojásból bébi
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Gabriel van Chantai pályázata - Kaensho

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények-
Ugrás: