A gyilkolás fejben kezdődik

Cím:A gyilkolás fejben kezdődik
Szint: D
Jutalom: egyenlőre ismeretlen
Helyszín: Egyenlőre ismeretlen


Raven Tail: Egy sötét este amint a céház épületében vígan elvacsorázgattok, egy sötét köpenyes alak jelenik meg, egy nem mindnenapi ajánlattal a tarsojában.
-Mondjátok csak ifjoncok ti szerettek öldökölni??-kérdezi a sötét idegen. Természetetekből adódóan ez átalgosan hat, így hát igenlően bólogattok.
-Akkor azt ajánlom hogy gyertek el velem, egy olyan küldetésre, ahol kiélheitek eme vágyaitokat.-megdöbbenve néztek, s kisvártatva mosolyra csúszik a szátok. Természetesen elfogadjátok ,de nem tudjátok miről is van szó.
-Azt majd késöbb, abban biztosak lehettek hogy csupa , véres móka, és kacagás vár rátok.-mondta , majd köpenyét meglobogtatva, hangos kacajjal eltűnt az éj sötétjében.
Ichiban Yume.: Ahogy szobádban pihensz , meleg puha ágyikódban, és élvezed az esti kellemes szellőt, ahogy beármlik a szobádba, egy nyilvessző szélsebesen besurran a szobád ablakán s a falban landol, rajta egy fekete papírtekercs. Kitekered, vérvörös betűkkel írták rá a következőt:
- Egy bátor mágusnak való küldetés: gyere el oda ahova csak az elvetemült, elborult elméjűek jutnak el! Egy hely vár rád ahol kiélheted tudatalatti véres vágyaidat! Gyere el a megadott címre! A jutalmad nem marad majd el!-kissé belerezzensz a levélbe, de nem hagyhatod ki, elvégre bátor mágus vagy, aki midnent bevállal, s magadban reméled hogy busás jutalom vár rád, ha ilyenek a körülmények.
Mindnekinek: Addig tartson az első postotok amíg leszálltok a vonatról. Egy kis, poros, istenháta mögötti helyre érkeztek. A vonatállomáson botlotok egymásba. Azt hogy majd hogyan jötötk ki egymással..., azt rátok bízom ^^"
Eddig tartson a postotok.

Ui: Az első körben nincs sorrend, de jó lenne ha a Raven Tailesek egymás után jönnének, illetve nincs időkorlát, de a második vagy 3. körben(vagy ahogy ellustultok:P) lesz 5 napos korlát.

//Előre megbeszélt párbeszédek zajlottak le! //

Újabb sötét és csendes éjszaka. Nerthus meg sem lepődött azon, hogy ilyen unalmasan és átlagosan követik egymást a napok. Az étkezde egy csendesebb zugában meghúzódva, némán, szinte észrevehetetlenül ült, ahogyan csak kavargatta az ételt, de étvágya nem nagyon volt. Hónapok teltek el azóta, hogy a Raven Tail tagja lett, de a korábban ígért, busás kis öldöklések valahogyan elmaradtak, ami zavarta a lányt. Ő nem azért lett mágus, hogy traccspartizón másokkal, hogy mutogassa az erejét, vagy éppen egyáltalán nem is sötét célok vezeték erre az útra. Ő egyszerűen csak ölni akart, nem érdekelte, hogy az egy állta, egy ember, vagy éppen egy mágus. Ő csak a vérben akart fürödni és a levadászandó vadak közül, eddig a mágusok jelentették számára a legnagyobb elvezetett. Bár az pápaszemes ki mágus megadta neki, hogy a céh tagjait hagyja békén, nagyon egyszerű és ésszerű kérés, melyet a lány el is fogadott, nem is volt más választása.
~Most komolyan, unatkozom...~ bökdöste a kést a szelet húsba melyet kapott ~ De jó lenne, ha lemehetnék a közeli kis falúba és kinyírhatnák pár parasztot... bár akkor leszidnának, hogy magunkra vonjuk a figyelmet már megint...~ sóhajtott fel.

- Unatkozom....- nyögte ki erőtlenül, ahogyan egy férfi (Raven) ült le mellé, bár megtartva a kellő távolságot. A lány kíváncsi arccal nézett rá, ahogyan elmosolyodott

~Őt még nem láttam itt... elég bátor, ha csak ide mer ülni a törzshelyemre...~ emlékezett vissza, amikor még ő volt újonc és hasonló dolgokon ment át, bár ez őt nem zavarta nagyon. A férfi, aki számon kérte tőle, hogy mit is csinál az ő helyén, porul járt. Törött állkapocs, néhány csont, örülhetett, hogy ennyi hónap után végre lábra tudott állni.

- Te hogy tudod megenni ezt? - kérdezte tőle hirtelen a férfi, aki teljesen másfajta menüt kapott a mai nap, de ezen nem volt nehéz csodálkozni.

- Szétvertem egyszer a séf fejét.... - közölte vele Nerthus, ahogyan belebökte a villáját a húsba.- Amúgy te ki vagy? -szólította meg mosolyogva és kedvesen ezúttal maga a lány, ahogyan a válasz sem maradt el, a férfi inkább beszélt, mind hogy evett volna, bár azt a moslékot, melyet ételnek lehetett vajon nevezni az orra ellőt, elégé kétes érzéseket kelt az emberben.

- Raven Nightroad. - mutatkozott be, ahogyan valaki váratlanul megzavarta a helyzetet. Egy sötété köpenyes alak, aki így, nagyon is hasonlított Nerthus-ra, vagyis ha felhúzta a csuklyát a fejére és a nap szemből sütött, az arcát eltakarta a sötétség és valaki lentről nézte, mivel ő nem éppen egy magas és szikár termet volt, nem úgy, mind aki megjelent!
A férfi szavai közt csupán egyvalami csengett ki a lánynak, az a szó, mely számára a legfontosabb volt és a lehető legjobb dolog, ami történhetett vele az elmúlt napokban. Arca felvidult, mind egy kisgyerek, ahogyan legbelül, csak egy szó kezdett egyre nagyobb mérteket ölteni, ahogyan lassan minden felett átvette az uralmát és szinte csak ez éltette Nervózus és tüzelte egyre boldogabbá. -Amúgy is rám férne már egy kis szórakozás - pusmogta Raven, ahogyan Nerthus ujjongva ugrott fel az asztaltól, egyszerűen felborítva a széket amin addig a pillanatig ült.

- Ez az! -ujjongott tovább, egyre hangosabban, mind egy kisgyerek -Éreztem, hogy végre eljön ez az idő! Annyi nap tétlenség után, végre fürödhetek a vérben! -nevetett mind egy örült, ahogyan úgy viselkedett mind egy kisgyerek, aki megkapta az új játékszerét! - Na mennyünk! -karolt át a férfit- Kiakartam verni az összes fogad, mert megbámultál, de most jó kedvem van...- adott egy cuppanóst a fiú arcára. - Vele jöhetsz, csak ne kerülj az utamba! - nevette el magát.

A legközelebbi vonat, mely arra a helyre tartott, melyről a sötét körökben egyértelműen tudták hol is van. Az örült elme volt a kulcs, de Nerthus-nak még gondolkoznia sem kelet azon, hogy hol is lehet. Na jó, pontosan ő sem tudta, de mindig is nyaralni akart ott egyet és kapva az alkalmon, egy férfi társaságában, mely már nem volt annyira kedvére, mind korábban, el is indultak. És a kezdeti beszélgetések után, egyetlen egy szót sem váltottak az út közben. Vajon miért nem? Mert Nerthus aludt, pihent és csoda szépet álmodott, hogyan is fog ölni. Bár nem adott alvás közben a jó modorra. A nyála is kifolyt, ahogyan angyali mosolygós arccal aludt és álmodott a belekről, a vérről, a tenyérben dobogó szívekről.

- Megérkeztünk! -ébresztette fel Raven, ahogyan azonnal felpattanva ugrott le a vasúti kocsiról is bámult szét a kopár falun.

- De gyönyörű!- ujjongott, ahogyan halk lépések zajai megütötték a fülét és sunyi arccal nézett oldalra, meglátta Yumet. - Uuuu... őt megfogom ölni! Ilyen ocsmány köpenyt... -dörzsölte a tenyerét, ahogyan Raven mellett ált.

Bármiféle kedv nélkül markoltam meg a tányérom szélét, és alaposan végigjárattam tekintetem a zsúfolt klánházban, üres asztalt keresve magamnak. Néhány perc nézelődés után megpillantottam egyet, ami viszonylag üresnek bizonyult.
- Ez jó lesz -határoztam el, és már indultam is.
Az asztalnál csak egy személy ült, egy szőke nő, de ez nem tántoríthatott el tőle, hogy helyet foglaljak mellette. Csendben letettem a levest az asztallapra, és egy gyors mozdulattal leültem. Az étel elég gusztustalanul nézett ki, a szaga sem volt különb, ez elgondolkodtatott, vajon mi a fenéből készülhetett. Lustán kavargatni kezdtem a gőzölgő leves szerűséget, erőt kellett vennem magamon, hogy belekóstoljak.
Bátortalanul emeltem a kanalat a szám elé, és egy erős fintort követően gyorsan a számba kaptam. Meglepetésként ért, hogy az íze nem volt olyan borzalmas, mint azt elsőre gondoltam, de elég közel állt a pocsékhoz, így nem volt kétségem felőle, hogy nem fog a kedvenceim közé tartozni.
A mellettem ülő nő csendben evett, bámulatba ejtett nyílt nemtörődése az étel állaga iránt. Nyilván megszokta már, gondoltam magamban.
Végül a harmadik kanál után felhagytam az evéssel, a visszataszító kaja elvette az étvágyamat.
- Te hogy tudod megenni ezt? - kérdeztem a lánytól fintorogva, ahogy a levesemet bámultam.
- Szétvertem egyszer a séf fejét.... -mondta, amire azonnalfelvetettem a fejem.
Nem értettem, hogy mi köze volt a levesnek a séf elagyabugyálásához, de amint megláttam, hogy az ő tányérjában egy ínycsiklandozó hús foglalja a helyet, minden világossá vált. Erősen elgondolkodtam, hogy én is elbeszélgetek a szakáccsal.
Szemeimet végigvezettem a gyönyörű lányon, közben elgondolkodtam rajta, milyen finom is lehet, de aztán gyorsan ennyiben hagytam a dolgot. A mester szigorúan megtiltotta, hogy a klán tagjain élősködjek, ez miatt pedig néha komolyan vissza kellett fognom magamat.
- Amúgy te ki vagy? -kérdezte.
- Raven Nightroad - nyújtottam jobbomat a lány felé, elvégre nem árt, ha az ember ismeretségeket köt a klánon belül.
Amaz letette az üres csetresbe az ezüst villát, és kifejezéstelen mély zöld szemével vizslatott egy ideig, nyilván felmérte a lehetőségeit.
Mielőtt kezet nyújtott volna, egy egy vadidegen szambázott be a céhházba, megállva az asztalunk előtt.
- Mondjátok csak ifjoncok, ti szerettek öldökölni? - kérdezte a vadidegen alak.
Dühös arckifejezéssel bámultam a különös férfira. Mégis ki a fene ez? -tettem fel magamban a kérdést.
Erőtlenül biccentettem fel, mintegy üdvözlés képpen, amit nyilván félre értelmezett, mert már folytatta is a mondókáját.
-Akkor azt ajánlom hogy gyertek el velem, egy olyan küldetésre, ahol kiélhetitek eme vágyaitokat.
Értetlenül bámultam a sötét idegenre, nem tudtam beazonosítani, hogy szimplán őrült, vagy csak unalmában zargat engem.
- Mégis miről lenne szó? -kérdeztem vissza türelmetlenül.
- Azt majd késöbb, abban biztosak lehettek hogy csupa véres móka, és kacagás vár rátok. -mondta , majd köpenyét meglobogtatva, hangos kacajjal eltűnt az éj sötétjében.
- Amúgy is rámférne már egy kis szórakozás - pusmogtam magam elé.
A nő hirtelen felpattant helyéről ujjongva, felborítva ezzel az előbbi ülőalkalmatosságát.
- Ez az! -ujjongott tovább, egyre hangosabban -Éreztem, hogy végre eljön ez az idő! Annyi nap tétlenség után, végre fürödhetek a vérben! -nevetett őrülten, vidáman - Na mennyünk! -karolt át hirtelenjében - Ki akartam verni az összes fogad, mert megbámultál, de most jó kedvem van...- nyomott egy cupanós puszit az arcomra. - Velem jöhetsz, csak ne kerülj az utamba! - nevette el magát.
Kábán, értetlenül pislogtam, nem tudtam mit reagáljak a dologra. Fogalmam sem volt miért kaptam a puszit, de valami oknál fogva kellemes érzéssel töltött el, és egyáltalán nem bántam a dolgot. A lány gyors hangulatváltozása meghökkentett egy pillanatra, de aztán engedtem a nyomásnak, és hagytam, hogy maga után vonszoljon.
Alaposan elgondolkodtam az imént történt eseményeken menet közben, és arra jutottam, hogy én mindenféleképp jól fogok szórakozni.
Gyanús alaknak nézett ki az idegen, de ez nem szeghette kedvem, elvégre ha nem tartja meg amit ígért, abban az esetben ő lesz a szórakozásom tárgya. Kissé felderültem, nyilván a tudattól, hogy most végre történik valami, és felpezsdíti az eddig unalmas hétköznapjaimat, megelégedéssel töltött el. Az elmúlt pár napban nagyjából csak heverésztem, és az unalmas semmittevéssel foglalotoskodtam. Igazán rám fért ez a kis kaland.
Némán követtük a sötét alakot, amikor végre egy állomáson kötöttünk ki. A férfi rámutatott a vonatra, és utasított, hogy szálljunk fel. Nem kedveltem az ipsét, de kíváncsi voltam a részletekre, így teljesítettük akaratát. Kényelmesen elhelyezkedtünk az első üres fülkében. Kényelembe helyeztem magam a szőke szépség mellett, és csodálkozva bámultam, milyen gyorsan képes álomba szenderülni. Az út nagy részében le sem vettem róla a szemem, csendben fürkésztem arcvonásait, és mikor egy kósza hajtincs az orrát kezdte csiklandozni, óvatosan, finom mozdulattal vissza tereltem a füle mögé. A táj békét sugárzott magából, felevenítette bennem a nagy feketével, és a nővéremmel töltött kósza éveket. Dühbe rándult arccal szorítottam ökölbe kezemet a gondolatra, hogy csak úgy szó nélkül elhagytak.
- Itt vagyunk -mondta a köpenyes, ahogy a vonat megállt.
A lányra pillantottam, és finoman megráztam a vállát.
- Megérkeztünk.
Amaz gyorsan felpattant, és már hűlt helyét találtam.
- Nagyon energikus nőszemély -sóhajtottam, egy halovány mosolyt megeresztve magamnak, aztán követtem.

- De gyönyörű!- ujjongott. - Uuuu... őt megfogom ölni! Ilyen ocsmány köpenyt... -dörzsölgette a tenyerét, ahogy mellém állt.
Alaposan körbenéztem, és megpillantottam, a gyűlölete tárgyát.
- Egyelőre nem lenne jó, ha túl nagy feltűnést keltenénk - mondtam mosolyogva a lánynak - De nekem sem lenne ellenemre egy kiadós étkezés -fejeztem be a mondatot.

Nerthus figyelmét sikerült elterelnem, így hála a teremtőnek sikerült észrevétlennek maradnunk. Közös megegyezés alapján felkerestünk, egy fogadót, hogy teletömjük magunkat mielőtt tovább folytatnánk rejtélyes kalandunkat. Egy ilyen kietlen tájon fekvő településen, csoda, ha az ember talál egy normális helyet, ahol megebédelhet. Mondjuk nekem elég egy gyanútlan mágus is, hogy ne legyen gondom az ilyesmivel, de Nerthus jelenleg nem szerepelt az étlapon, márpedig eléggé fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy milyen ízű is lehet a mágiája. Végtére felhagytam a gondoltattal, hogy megízleljem, mert a mesterrel kötött alkum tárgyát nem szívesen szegtem volna meg. Az egyetlen ember, akitől komolyan tartottam, az maga Ivan volt. Még egyáltalán nem voltam olyan státuszban, hogy felvehessem vele a versenyt, és nyíltan szembeszálljak akaratával, ráadásul a segítségére is igényt tartottam, ezért felettébb célszerű volt teljesíteni amit kért. Miképpen haladtunk előre, a fura köpenyes alak végül előttün járt néhány lépéssel. Különösképpen nem zavart, nem is kerítettem neki nagyobb hangsúlyt. A fogadó előtt viszont megállt, és kérdést intézett hozzánk, nagy meglepetésemre.
- Ti nem idevalósinak látszotok... mondjátok csak miért koslattok utánam? -kérdezte a férfi. Nagy hiba volt, erősen tartottam tőle, hogy végülk a lány a torkának esik, de szerencsére nem így történt.
- Foglalkozz a magad dolgával. Épp csak erre van dolgunk -válaszoltam hűvösen, majd a férfi mit sem törődve válaszommal bement. Nem firtattuk tovább az esetet.
Végül betértünk az egyetlen fogadóba, amit találtunk. Dacosan rendeltem oda a kiszolgálót.
- Mit ajánl mára? -kérdeztem a koszos, bűzlő dolgozótol.
- Sertésborda, párolt rizzsel - felelte unottan.
- Akkor hozzon egy kiadós adagot - feleltem neki, aztán ahelyett, hogy azonnal elment volna, és teljesítette volna a kérésemet, ahelyett társamtól is felvette a rendelést. Jó fél órába telt, mire megkaptam az adagom. Gondosan elkezdtem lapátolni befelé a tápot, és meg kell vallanom, egész ízletes volt. Miután a lány is befejezte, úriember módjára csaptam le az asztalra egy nagyobb összeget, amit még a mestertől kaptam előlegként. Nekem a pénz nem számít. Nincs rá szükségem, ráadásul az értékekkel sem voltam még teljesen tisztában. Drakile mellett nem volt rá szükségem, hogy ilyen alantas dolgokkal foglalkozzak. Az érdekes figura valamit morgott a túlsó asztalnál, de nem nagyon figyeltem oda, mi is hagyta el a száját, és amúgy sem tartottam jelentősnek. Miután úgy-ahogy felkészültünk rá, hogy útnak induljunk, kifelé menet egy palákát vonzotta magához a tekintetemet. Elképedve bámultam a szöveget, mintha az az alak, aki ide, ebbe az istenháta mögötti helyre hozott minket, pontosan ezeket a szavakat használta volna. Nerthusnak is megmutattam, aztán a fogadóshoz caplattam infóért.
-Oh őt egy kilóméterre innen találjátok meg, Nyilván már tud rólatok és vár titeket. -válaszolta az.
- Aham... -dörmögtem az orrom alatt.
Kezdett tele lenni a hócipőm vele, hogy semmit sem tudok az ügyről, de aztán szó nélkül elindultunk a megadott helyre. Kezdett már kicsit irritálni az előttünk haladó, köpenyes férfi, de szó nélkül tűrtem, elvégre ha útban lesz, eltakarítom.
- Hajjajj... Ti is a felhívás miatt vagytok itt?- Kérdezte tőlünk. - Ichiban Yume vagyok! Örvendek! -mutatkozott be egy idő után. Kezdeményezett. Ilyenkor illik megmondani a neved, hogy tudja az illető, annak a nevét, aki a halálba küldi.
- Raven Nightroad. Én annyira nem örvendek -jelentettem ki kertelés nélkül.
Erősen gondolkoztam rajta, hogy Nerthusnak hagyoma fickót, de aztán arra a döntésre jutottam, hogy akár még hasznossá is válhat majd a továbbiakban, elvégre ki tudja megmondani, mi fog ránk várni igazából? A kölcsönös bemutatkozás után végre megérkeztünk. Egy megviselt kis házikót láttunk csak.
-Mi a fene folyik itt?-kérdezte Yume elégedettlenül.
A másodperc töredéke alatt jelent mega semmiből egy alacsony figura. Sietősen ledobta magáról a köpenyét, és elképedve konstatáltam, hogy egy vén szipirtyóval kerültem szembe. Az ilyet még megölni sem éri meg...

A nagymama vénségesen öreg. Ráncok ezrei borítják arcát és testét, rongyos ruha lóg köpenye alatt. Elszáradt botjára támaszkodva botorkál felétek. Látását miniatűr szemüvegével próbálja javítani ami az orrán ült éppen.
-Végre hogy megérkeztetek, alig vártam hogy megjöjjetek, - szólalt meg rikkantós hangján. Bár a hangja pontosan illett egy nagyiéhoz,beszédhangjában olykor megbízótok mély, fenyegető hangját véltétek fölfedezni .- teát?- kérdezni a nagyi, majd egy csettintésre megjelenik egy porcelán kanna, három csészével. A Finom, meleg tea megmelengeti poros gyomrotokat. A mamika folytatja:
- Most hogy végre ide vetett titeket a sors, kérlek kövessetek hogy fölvázoljam a küldetésetek igazi célját. –mondta , majd bizonytalan léptekkel elindult a házacskája felé. A ház előtt megállt.
-Szeretném nektek bemutatni, a büszkeségemet, életem megvalósult álmát. -zengett dicsőségesen, mintha csak szónokolna, majd újabb csettintés után a föld remegni kezdett. A talaj mintha meghasadt volna, még az egyensúlyotokat is elvesztitek a kisebb földrengés következtében. A föld mélyéből egy hatalmas építmény kászálódik ki. Tornyokkal, girbe- gúrba utakkal, és valahogy kísértetiesen hasonlított egy…
-Igen, ez egy vidámpark . - mutatott művére. Csodálkozásotok a tetőpontjára hágott, s fölmerült bennetek a kérdés hogy vajon itt ,hogy a csudába kell majd öldökölni. Mondjuk vendég egy szál se, de mamika rögtön megmagyarázza a részleteket.
-Tudjátok drágaságok, éppen két hónapja már hogy elbújtattam a vidámparkomat a földbe. Mivel két hónapja a vendégek féktelen mulatozását egy hidegvérű gyilkos törte meg, s mindenkit elkergetett erről a tájról. Azóta se hírét se hamvát nem láttam, nyilván az volt a célja hogy eltüntesse a parkot. Azt szeretném hogy újra beinduljon, s ismét boldog gyerekzsivaj lengje körül a házikómat. -áradozott a mama.-csak hogy, nincs vendég s addig amíg a gyilkos itt ólálkodik nem is lesz.-magyarázta.-kérlek, mentéstek meg a parkom hírnevét. - kérlelt titeket a nagyi.
Eddig tartson a postotok.

-Végre hogy megérkeztetek, alig vártam hogy megjöjjetek - kezdte a vén szipirtyó, váltakozó hangsúlyban. - teát? -kínált minket, s egy csettintésére megjelent egy teáskanna, három csészével.
Érdeklődve vizsgáltam a jelenséget, és elgondolkodtam rajta, hogy talán mégis az étkemként fogja végezni, de ahogy ismét végigmértem aszott testét, elment tőle az étvágyam. Elkaptam az egyik csészét, és felhajtottam a forró italt. Kivételesen finom volt.
- Most hogy végre ide vetett titeket a sors, kérlek kövessetek hogy fölvázoljam a küldetésetek igazi célját.
Csendben robogtunk az anyóka után, aki a háza előtt megállt.
- Szeretném nektek bemutatni, a büszkeségemet, életem megvalósult álmát.
- Én nem lennék olyan büszke erre a poros viskóra -motyogtam magamban, amikor az öreglány ismét csettintett egyet.
A talaj megremegett a lábunk alatt, majd ketté vált, és egy hataémas építmény bukkant elő a sötét repedés mélyéből. Igazán érdekes létesítmény volt, még soha nem láttam ehhez hasonlót.
-Igen, ez egy vidámpark - mutatott a művére.
~Vidámpark? Az meg mi a fitty fene? ~ tettem fel magamban a kérdést, de aztán egyből beugrott, hogy mi is lehet ez. Egy olyan komplexum, ahol az ember nyugodtan megkajálhat, az emberek halálsikolyai mellett. Teljesen lázba jöttem a gondolattól, s már alig vártam, hogy megelevenedjenek az elképzeléseim.
-Tudjátok drágaságok, éppen két hónapja már hogy elbújtattam a vidámparkomat a földbe. Mivel két hónapja a vendégek féktelen mulatozását egy hidegvérű gyilkos törte meg, s mindenkit elkergetett erről a tájról. Azóta se hírét se hamvát nem láttam, nyilván az volt a célja hogy eltüntesse a parkot. Azt szeretném hogy újra beinduljon, s ismét boldog gyerekzsivaj lengje körül a házikómat. -áradozott a mama.- csak hogy, nincs vendég s addig amíg a gyilkos itt ólálkodik nem is lesz.-magyarázta.-kérlek, mentéstek meg a parkom hírnevét.
- Boldog gyerekzsivaj? Pfff... ez engem teljesen hidegen hagy! A parkod sem érdekel túlságosan - jelentettem ki hetykén.
A nagyika kérlelése teljesen hidegen hagyott, de a ténytől, hogy az a gyilkos egy erős mágus lehet, felállt a szőr a hátamon az izgatottságtól.
-Szóval azt akarja, hogy levadásszuk azt a pondrót? Hát legyen, de ajánlom, hogy erős legyen, különben soha többet nem fog gyerekzsivajt hallani - ejtettem felé egy gyilkos vigyort.
Már hiányzott a vadászat, s különösképpen izgalomba hozott a tény, hogy olyan vadra kell lecsapni, aki vadásznak képzeli magát. Már alig vártam, hogy belekezdjünk.

Mindegy is volt Nerthus-nak, ki az ellenfele, kit kel megölnie. Lehetett az egy felnőtt és életerős ember, egy öreg, vagy éppen egy gyerek is. Nem nagyon érdekelte, addig míg volt akit megölhetett. Maga sem tudta igazából, miért is vágyik annyira a vérre, de egyszerűen nem tudta elnyomni ezt az érzést. Csak akkor érezte, hogy él, mikor a vérben fürödhetet, még ha akár az nem is az ellenfeléé, hanem a sajátja volt.
Raven azonban ezt a rátörő érzést sikeresen elnyomta, mikor meglátta Yume-t leszállni a vonatról. És ehhez elég volt egyetlen egy érintése. Nem is nagyon hallotta mind mond a férfi, ahogyan érezte a kezét a vállán megpihenni, egyszerűen ledermedt. Na nem arról volt szó, hogy első látásra beleszeretett, vagy éppen vonzódni kezdet a férfihoz, vagy éppen olyan rég volt már, hogy valaki megérintette, hiszen arra elégé allergiás tüneteket mutatott. Nem, másról volt szó, Raven érintése olyan érzéseket keltett benne, amilyen ő maga is volt. Maga sem tudta, miért, de úgy gondolta, hogy ez a férfi teljesen olyan mind ő maga, még ha más célok is vezérlik, mind a kicsin kis lányt.
- Rendben! - dünnyögte.
És a helyzet elég érdekesen alakult továbbra is. Nerthus Raven mellett sétált végig, pontosan Yume mögött. A férfi lengő köpenye pedig egyre jobban kezdte idegesíteni őt. Már akkor ideges lett, mikor a vonaton meglátta, akkor még jóban, mikor leszálltak, és most nézhette végig az úton. De amikor megfordult és olyan nyugodtan ette fel a kérdését a két mágusnak, az az arc, az a flegma és érinthetetlen viselkedés. Nerthus úgy érezte, hogy elszakad a cérna nála, amikor újra Raven, ugyan máshogy, de mentette meg a helyzetet. A férfi szavai egy pillanat alatt lenyugtatták a máguslány. ~Hogy csinálja?~ kérdezte magától, miközben a férfira nézett, ahogyan Yume megvonva a vállát magára hagyta őket. ~Mégis hogyan képes ere, egyetlen egy érintéssel és szóval elvonja a figyelmemet a célomról és magára vonja az egész lényemet...~ nézett ismét fel a férfira, aki hamar bebizonyította, hogy milyen gáláns is.
Ahogyan a kocsmában az ételre vártak, Nerthus éppen Raven-ne szemben ült. A sarokba bedőlve, hátát a koszos falnak támasztva, nem a többi emberre, hanem a társára nézett. Egész végig, egy szó nélkül, ami már zavarta a sarkanyólót is. Az az átható tekintett, mely hosszú perceke alatt semmit sem változik. Ugyanolyan, rezzenéstelen és a kisebb sötét miatt, olyan mintha nem is pislogna.
- Hogyan csinálod? -kérdezte tőle, ahogyan azonnal elkapta a fejét, de mielőtt akármit is kérdezhetett volna a férfi, Nerthus megelőzte. - Semmi! Csak magamban beszélek! - húzta fel a köntöse kapucni át, amely teljesen eltakarta az arcát. ~Mit csinálok! A szívem hevesebben ver, mind a gyilkolások közepette!~ gondolta, ahogyan ezután meg sem szólalt. Se evés közben, mely egy nagydarab volt és bár inkább férfiak esznek ilyent, Nerthus úgy falatozott belőle, ahogyan a kígyó nyeli le a végtelen egeret.
De Raven gyorsabb volt, ezért is ment ki egy kicsit levegőzni, ahogyan Nerthus egyedül maradt a kocsmában és bár alig egy fél perc telet el, kicsit lazított és felfrissült, ahogyan egyedül érezte magát, mely egy kicsit ugyan, de teljesen furcsa érzés volt a számára. De nem sokat kelet éreznie ezt az érzést. Raven sietve rontott be és az asztalra csapta a plakátot, pontosan oda, ahova azt a nagyobb összeget dobta néhány pillanat korábban, mely egyben fizette ki mind a kettőjük ebédjét.
- Hahahah!!! - nevette fel a lány, ahogyan felugrott a székéből, végre úgy érezte, hogy a vadászat újra elkezdődött és máris olyan volt, mintha az egész eddigi idő szertefoszlott volna. - Akkor keressük meg! Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat nekünk! -arcára széles mosoly ült ki.
A kocsmáros nem titkoltam mindent elmondott, hogy ki adata fel és hol is találják azt a személyt. Nerthus örömteli arca, azonban gyorsan megváltozott, ahogyan megjelent a bíborköpenyes lovag és kijelentette, hogy ugyanazon küldetés miatt vannak itt. ~Ha... akkor egyszerűbb lesz most megölni őt! Nem kell osztozkodnunk és az élvezett is kétszer olyan mámorító lesz!~ lépett be a két férfi közé, arcát nem láthatta Yume hála a kapucninak, de ha látta volna, egyből felismerte volna a veszélyt. De vele ellentétben Raven azonnal kapcsolt. Megelőzte, hogy Nerthus támadjon és ő is bemutatkozott, ami egy pillanatra meglepte a lányt, majd újra érezte a vállán a férfi kezeit, ahogyan közelebb hajolt a máguslány arcához és tisztán hallotta annak suttogó hangját.

„ Még hasznos lehet!” értette tisztán a szavait, ahogyan a keze megemelkedett és lehúzta a fejéről a szaténalapú, vízhatlan kabátjának kapucni át.
- Örvendek!- arca barátságos és boldog volt- A nevem Nerthus! - lépett a férfi mellé, ahogyan belekarolt. - Akkor mennyünk együtt...- nevette boldogan, mind egy kis csitri, és ez a viselkedésére is igaz volt. Egész végig a férfi mellett maradt és nevetgélt, ahogyan a gondolata elárulták miért is volt ennyire boldog. ~Igen, megölöm őt, amint lehet! Kitépem a testrészeit, a vérben fürödni oly jó lesz, megfürdök a vörös és meleg vérben, ahogyan a dobogó szívéből kortyolok.... ha... beleborzongok ebbe!~ dalolt magában.

Azonban a dolgok csak ezután indultak be! Ahogyan meglátta a helyet ahova tartottak majd megjelent a köpenyes alak is, akiről nem kellett leveni a ruhát, megtette ő maga is ezt. Nerthus elengedte a Yume kezét, amelyet egészen addig szorongatott, ahogyan leguggolt az öreglány elé, majd hosszú pillanatokig belebámult a képébe. Majd megfordulva ujjal kezdett mutogatni.
- De cuki! Egy törpe banya! Ez vicces...- nevetett miközben felállt előle. Ezen sértés ellenére, azonban elég barátságos maradt a vén szipirtyó, teával kínálta őket, amelyre a nemleges válasz tökéletes volt, hiszen ki szereti a teát? ~A felső tízezer? Ha, csakis azért, mert nem kóstolták még a vért. ~ gondolta mosolyogva végig, ahogyan az események menetet szakadatlanul ugyan, de haladt a saját medrében tovább és csakhamar megjelent a vidámpark és napvilágot látott az is, hogy miért is vannak itt.
~Aaa... ez igen! Vidámpark, ahol vidáman ölhetünk majd! Milyen ironikus~ nézte a hatalmas parkot. Raven szavai-t jól hallotta és eyett is érett vele. ~Minek gyerekzsivaj, ha lehet sikoltozó hisztéria is, igaz?~ kérdezte némán a társától~ De ha az a mágus erős, milyen élvezett lesz megölni. A nagymesternek igaza van, lehet ölni szabadon, lehet fürdeni a vérben, de semmi sem olyan jó, mintha egy mágus vérében fürdve alhatsz el.~ borzongott meg újra.
- Miket beszélsz! -csóválta meg a fejét, ahogyan a kezeit összevonta a mellei ellőt. - Hárman vagyunk Raven, és te magadnak akarsz mindent? -kérdezte tőle szemrehányóan- Miért nem rendezünk akkor már egy jó bulit...- mosolyodott el- … ahogyan engem, téged se foglalkoztat a pénz, ezért mit szólsz egy versenyhez. Négyen leszünk és a mester mérges lenne ha mi ketten egymásnak ugornánk, ezért osztozzunk. - fordult meg, ahogyan Yume-ra nézett. - Tiéd lehet a gyilkos, enyém ez a pojáca! Aki előbb tud majd végezni az ellenfelével, az győz. - mosolygott végig.

- Azt hiszem el fogod veszíteni -mosolyodtam el - én előnyből indulok. Én átnézem az erdőt -közöltem vele, majd szó nélkül elindultam a célállomásom felé.
Egyáltalán nem kapkodtam, hiszen a a vad elejtéséhez tiszta fej szükségeltetik és sok türelem. Menet közben elgondolkodtam, vajon melyik taktikát alkalmazzam, a vad elejtésére. Végül megállapodtam magammal, hogy elhitetem vele, hogy ő a vadász és én vagyok a zsákmány, hiszen így sokkal mókásabb lesz, mikor ráeszmél majd tévedésére. Az utolsóra, amit még el fog követni ebben a világban. Az erdő nyugalmat, békét sugárzott magából, egyszer-kétszer átvágott előttem egy nyúl, máskor néhány őzet láttam rohangálni, de mindez most nem érdekelt, végtére is most nem pihenni jöttem. A madarak színes énekei kezdtek az idegeimre menni, hiszen sosem szerettem őket. Nemsokára rábukkantam egy kitaposott, karban tartott ösvényre, amit hamar birtokba is vettem, s azon folytattam utam a továbbiakban. Az idő gyorsan telt, ahogy faltam a kilómétereket, s hamarosan megcsapta az orrom a halál szaga. Sietősebbre vettem lépteimet, hajtott a kíváncsiság, s reménykedtem benne, hogy nem Nerthus keze van a dologban, mert azt senkinek nem bocsátom meg, ha elorozzák előlem a prédámat. Hamar szemem elé került, egy kis vadászház. A vér illata itt már erőteljesebb volt, és biztos voltam benne, hogy az épületből jön. Nem késlekedtem, ajtóstól rontottam a házba. A padlón, egy férfi teste feküdt vérbe fagyva. A vörös testnedv illata olyan erős volt, hogy nem nagyon éreztem más emberek jelenlétét, így azt kellett feltételeznem, hogy a prédám már messze jár.

Mosolyogva néztem Raven-re. Ez nem olyan gúnyos, vagy éppen magabiztos mosoly volt, mely tükrözi azt az érzést, mely a szívében vagy inkább néhány embernél, annak helyén van, hanem sokkal különösebb volt. Barátságos és elégedett, egy olyan mosoly, mely nyíltan tükrözi azt, hogy az ember akivel szemben áll, lenyűgözi őt.
- Majd meglátjuk. -jelentettem ki nyíltan és kertelés nélkül, ahogyan elindultam Raven-nel ellentétes irányba. Még hosszú percekig mosolyogtam tovább, elégedetten, hogy most ez a játék dupla élvezettel fog szolgálni a számomra.
A vidámpark fényei már eltűntek a hátam mögül, ahogyan unottan kapaszkodtam fel a közeli domb tetejére. Magam sem tudtam, hogy vajon mi is hajt engem ellőre és mi kényszerít arra, hogy ezt tegyem. De kijelenthetem, hogy nagyon is szerencsém volt. A hold magasan járt és tökéletesen megvilágította előttem a tájat. Éreztem a friss levegőt, a fák illatos és zavaró illatát. Szó szerint hányingerem támadt ettől, de ki kellett bírnom, legalább addig, míg felérek a domb tetejére, mely szerencsémre, nem tartott olyan sokáig.
Odafent örömtáncot jártam, táncoltam egy kicsit a hold aranyló fényében békésen és nyugodtan, sőt mondhatni már-már boldogan, ahogyan lehuppantam a puha fűre és felnéztem a komor égre, elégedetten, hogy legyűrtem egy akadályt. ~Ki gondolta, hogy ilyen keresgélősdi kis játékban kell részt vennem...~ fújta fel az arcát mérgében ~ … jobbra- balra- előre- hátra. Akármerre nézek, nem találom és már unom az egészet! Inkább játszottam volna Raven-nel egy jót, mind itt vagyok. ~Néztem körbe. A közeli kis patak csordogálása már egyre zavaróbbá bált a szemében. ~És még a táj is csúnya. ~ ültem fel, ahogyan kitéptem egy maroknyi kis füvet a földből, majd beleszagoltam.
- Pfuj...- kezdtem el prüszkölni, ahogyan elengedtem a kis fűszálakat, hadd repüljenek a feltámadó szél szárnyán. - Hazamegyek. -döntöttem el mérgében, ahogyan villámgyorsan felugrottam a földről és elindultam az általam helyesnek félt irányba, a közeli kis városkába, ahol aznap szálltunk le a vonatról. Tudtam, hogy nem ma már lehetőségem elhagyni ezt a kis idilli városkát, de talán holnap. De valami mégis visszatartott. Néhány perc után megálltam és visszanéztem a még mindig tökéletesen jól látható vidámparkra. - Inkább megkeressen Raven-t. - változtattam meg a véleményét és a tervemet, ahogyan beleléptem valamibe. - Hooo...- guggoltam le a mocsaras földre.. - Ez érdekes, megjött a kedvem a vadászatra...- arcomra széles és örült mosoly ült ki.
Tisztán láttam az állati nyomot, vagy inkább annak a teremtményét, amibe belefutottam. Túl nagy volt egy emberi lábnyomhoz, de ugyanakkor nem hasonlított egy álattére sem, vagyis olyanéra, amit ismertem, olyan pedig nagyon is kevés volt. ~Tudtam, hogy ez mégis jó móka lesz...~ álltam fel, ahogyan kinyújtóztattam a kezemet és körbe néztem.
- Kár, hogy csak ennyit hagyott maga után. Így nehéz lesz követnem, de...- néztem a lábnyomot. - Arra indult!- mutattam maga elé- Így arra megyek és keresem őt.- indultam el és vártam, vajon merre ment, de még ennél is jobban érdekelt, hogy vajon mit is találok, ha ennek az útnak végére érek.

Letérdeltem az áldozat mellé, és mutató, valamint hüvelykujjammal kitapintottam a pulzusát, ezt inkább csak azért tettem, hogy megnézzem, vajon a test kihűlt-e már. A nyak hideg volt, ami nyilvánvalóvá tette, hogy már órák óta végeztek az áldozattal, mivel volt ideje kihűlni.
- Úgy látszik ez nem a te napod volt pajtás - vigyorodtam el, majd feltápászkodtam mellőle, és körbenéztem a helyiségben. Mindenhol dulakodás nyomai látszottak, bár nem tarthatot sokáig, a hullát elnézve. A szerencsétlen vadász próbált küzdeni az életéért, de hiába. Nem volt sok esélye. Kezdett feltüzelni a látvány, valamint a tudat, ami képzett gyilkosra vallott. Végre egy izgalmas préda. A kitört ablaknál, a keretben maradt szilánkokon feltűnt egy kis sötét árnyalatú szövetdarab, ami nem a vadász ruhájából származott, mivel nem egyezett az anyagok színe. Végre egy kiinduló pont. Felvettem az anyagot, majd megszaglásztam. Sajnos már beszennyezte a halál szaga, így csak egy kis, kellemetlen szagot éreztem ezen kívül, ami vajmi kevés volt ahhoz, hogy az orromra hagyatkozhassak a keresésnél. Jobb híján levontam a következtetést, hogy talán kint találok nyomokat, amik majd elvezetnek a tetteshez, ezért kisiettem. A fák egy nyomvonalon meg voltak tépázva, ami arra utalt, hgy valaki, vagy valami nagyon sietősen távozott. Pár pillanat múlva, az egyik bokor hangosan kezdett mozgolódni, mintha valaki fészkelődne benne. Ökleimen felizzítottam a fekete lángokat, és felkészültem a harcra...

//Bocsánat a késésért! //

Elindultam a cél felé, bár nem nem biztos, hogy éppen a jó írányba és az sem biztos, hogy éppen a cél felé, de annak a a százaléka, hogy a jó illetve a rossz úton haladok, szó szerint ugyanannyi volt. Az utam levezetett a dombról egy kisebb síkságra. Bár a terep kedvezőbb volt és jobban járhatóbb, egy kicsit a lefelé vezető ösvényen, megálltam és körbenéztem.
Jól láttam a vidámparkot és nagyjából azt az utat melyet megtettem, egy félkört, azt lehetne mondani erről, miközben a túloldalon az erdőben halványan, de mintha láttam volna Raven-t is. Bár az lehetetlen volt, sötét volt, túl messze is volt, de mégis, úgy láttam, hogy ott volt. Éreztem, hogy ott van és a szívem megdobbant. Na meg a hányás jól ismerős érzése kerített hatalmába. Utáltam az ilyen dolgokat és utáltam ilyen lenni, szó szerint, a hányinger kerülgetett ahogyan belegondoltam.
- Áhhh... menjünk- indultam el lefelé újra és csakhamar a búzamező közepén találtam magamat.
Nem láttam semmit, csak az egyre több és több és több és több kalászt, melyek vagy az utamat állták és így kénytelenül kellett félresöpörnöm őket, melyért ő néha engedelmeskedtek,vagy visszahajolva visszaütöttek, bár ezek a rossz egyéneknek végül az lett a sorsuk, hogy ledöntve, illetve eltörve kellett meghalniuk a száraz földön.
~ Hogy én ezt mennyire utálom. Keresgélni és járkálni nemhogy csak ellőre és betörve, összezúzva és megölve, kibelezve és...~ álltam meg, ahogyan felnéztem a teliholdra. ~... hmm... ez nem is rossz nóta... legközelebb ezt fogom énekelni, mikor kinyírok valakit...~ nevettem el magamat, miközben továbbindultam, előre az útón.
És csakhamar majdnem orra is estem. Nem vettem észre azt a fránya botot, mely kissé kiállt a földből, bár csak fél srégen, de majdnem úgy szaladtam bele, hogy összeakadt a két lábban. De szerencsémre csak megbotlottam, ahogyan mérgesen néztem vissza. Szemeim szikrát szórtak a dühtől, ahogyan mérgesen rászóltam a fadarabra, vagyis akkor még annak hittem.
- Kötekszel...- fújtam fel az orrom- Mi? … ne süketelj te kis...- kapta fel, ahogyan lágy simítású volt, tökéletesen megmunkált anyag és ez meglepett.
Komolya arcot vágtam, ahogyan kissé felemeltem, hogy jobban lássam. Némán forgattam körbe, ahogyan óvatosan megvizsgáltam, bár a szemem csak a sasfej -jen akadt meg. Máson nem igazán. Bár tökéletesen sima, megmunkált,drága darab volt, nem olyan, melyet valaki csak úgy egy szó nélkül elhagyna. ~Ez titokzatos és rejtélyes.~ gondoltam.
- Huhu...- szökött fel egy széles vigyor az arcomra. - Ez aztán sokat érhet. De egy sétapálca itt...- néztem körbe- … rejtélyes... de izgi.- borzongtam bele a tudatba, ahogyan nem mozdultam, csak füleltem, bár semmit sem halottam. Se madarak, de még apró kis bogarakat sem. - Ez tetszik... keressük meg a tulajt...