HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Reigen Hawkins

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Reigen Hawkins   Pént. Feb. 25, 2011 6:59 am

A vonat vandálok


Goldmine egy aprócska csomag kézbesítésével bízott meg. A küldemény Makarov-nak szólt a Fairy Tail-be. Büszkén léptek ki a tündérektől azzal a tudattal, hogy sikeresen eljuttattam a címzettnek a csomagot. Természetesen beköszöntem Anoya-nak is, ha már arra jártam. Jó dolog, ha az embernek szerte a világon vannak barátai.
A céh épületből nyílegyenesen a főúton mentem végig. Gyakorlatilag ez volt Magnolia központi része. Állítólag itt mindenféle parádékat és felvonulásokat szoktak szervezni. Legalábbis Anoya ezt mesélte nekem egyszer. Egyszer talán jó is lenne megnézni egy ilyet. Biztos szép és érdekes látvány lehet. Ezen felül pedig még talán valamiféle sütemény bódék is lehetnek akkor, amit viszont kár lenne kihagyni. Gondolataimba merülve észre se vettem, ahogy elhaladok a Caldia katedrális mellett, ami messze földön híres volt, hisz Magnoali legrégebbi épülete volt. Tornyai kitüremkedtek a város szintjéből és az ég felé törtek.
Mit sem törődve vele tovább sétáltam, majd jó néhányszáz méterrel később egyszer csak befordultam balra egy utcában. Csodálkozva lepődtem meg rajta, hogy életemben először a helyes útra tévedtem, mivel ez az utca vezetett a Magnolia Vasútállomásra.
- Úgy tűnik jó hatással vagy rám! – szóltam hátra a táskámhoz, illetve annak a tartalmához. Néhány hete találtam meg ezt a nem mindennapi tojást. Stover szerint egy Shugo tojás. Legyen bármi is az. Képzeletemben egy hatalmas felpáncélozott vékony testalkatú sárkányszerű két lábon járó hosszú fekete tüskés hajú lény volt, akinek a hátán egy hatalmas kard díszelgett és éppen pacsizunk egy halom szörny tetem fölött, akiket senki sem tudott legyőzni csak mi ketten együttes erővel.
Az arcomra önelégült vigyor ülepedett és ismét szárnyaló fantáziámban ragadva sétáltam el valami mellett, hogy észre sem vettem. Ez a valami történetesen Lendis mágikus boltja volt, amibe már számtalanszor be akartam menni, ám mindig közbe jött valami. Vagy épp küldetés miatt szaladtam el mellette, vagy pedig a vonathoz siettem. Jelen esetben egyszerűen elmentem mellette anélkül, hogy észrevettem volna.
Beértem az állomáshoz és bejárat melletti árushoz és vettem egy jegyet a legközelebbi hazai járatra, ami szerencsémre már bent is állt és várta a tíz perccel későbbi indulást. Elindultam a második vágányra, ahol ki volt írva a vonatom. Magnolia vasútállomásán négy vágány volt felosztva. Az első kettő az induló vonatoknak volt fenntartva, a harmadik és negyedik pedig az érkező vonatoké.
A peronon haladtam úgy körülbelül a vonat feléig, mikor is úgy döntöttem, hogy ideje felszállni. Felléptem hát a legközelebbi vagon ajtaján, majd kerestem egy szabad ülőhelyet. Egy egymásra néző négyes ülőhely szabad volt, ahova óvatosan letettem a tojásos táskámat, majd én is melléhuppantam és az ablakon kibámulva vártam az indulást. Ez percekkel később be is következett. A vonat lassan komótosan elindult, amit először észre se vettem. Azt hittem a szomszédos vágányon lévő vonat indult el, de hamar kiderült a turpisság, hogy bizony mi megyünk és ők maradnak. A vonat ki zakatolt az állomásról a betért a Magnolia melletti sziklás kanyonba, ahol is felgyorsult a végsebességére.
Leoperáltam az arcomat az ablakról és figyelmemet a táskámra fordítottam. Széthúztam a tetejét és ránéztem a tojásra, hogy minden rendben van-e vele. Megsimogattam a tetejét és megejtettem egy széles vigyort. Összehúztam a zsákot, aztán kényelmesen elhelyezkedtem és behunytam a szememet. Hosszú az út hazáig. Lévén, hogy helyszűke miatt nem bírok magammal kaját hozni, evés helyett az alvásra voksoltam. Nem sok mindent lehet csinálni egy utazó vonaton. A tojásnak pedig nincs befelé fordítható hüvelykujja, hogy dámázhassunk. Nem mintha bármilyen ujja is lenne neki.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben lassan elnyomott az álom. A testem elernyedt, a kezem lecsúszott a táskáról az ölembe, a fejem pedig oldalra billent.
Kiabálásra ébredtem. Fogalmam sem volt mennyit aludhattam. Kint a táj már nem sziklás, hanem zöld mezős rész volt.
- Mindenki maradjon nyugton! Senkinek nem esik bántódása – kiáltotta valaki a vagon elejénél – bizonyos díj fejébe… - tette hozzá a férfi ördögi vigyorral. Hátrafordulva kinéztem az ülés fölött. Ketten voltak. Mindkettejüknek egy fekete maszk volt az arcukba húzva, ami fölülről a fél fejüket eltakarta. Csupán a szemüknél és az orruk alatti területen volt lyuk. Ezen kívül sötétkék pólót, valamint egy fekete ballonkabátot viseltek. A nyakukban pedig egy Goldmine-éhoz hasonló tüskés nyakörv feszült. A baloldali fickónak a kezében két mágikus pisztoly volt, a jobb oldaliéban pedig egy hatalmas zsák.
- Mi vagyunk a felszabadítóitok emberek! Megkönnyítjük az életeteket. A pénz és a földi értékek csak megrontják az embereket és tönkreteszik, szétszakítják a családokat. De mi vagyunk olyan önfeláldozóak, hogy megszabadítunk titeket a terhek alól. Most pedig – fenyegetően fölemelte az egyik fegyverét – Mindenki dobja bele minden értékét a zsákba!
Visszahúztam a fejemet és a mellkasom előtt összefontam a kezemet. Morfondíroztam, hogy most mit kéne csinálni. A céljuk valóban nemesnek látszott, de azért fegyverrel fenyegetni nem szép dolog.
- Most mit csináljak? – gondolkodtam hangosan, magamban.
- Mondjuk rakd bele a pénzedet a zsákba – szólt hozzám az ekkor mellém érő férfi. Ránéztem, majd rövid gondolkodás után belenyúltam a zsebembe és kivettem egy tíz gyémántos érmét és a zsákba dobtam.
- Te szórakozol velünk?! Hol a többi?!
Megvontam a vállamat.
- Ez minden nem szoktam pénzzel járkálni. Csak annyit, amennyi kellhet.
A fickó végigmért, majd a szeme a táskámra szegeződött.
- És mi van a táskában?
- A tojásom. – feleltem egyszerűen és őszintén.
- Az is jó lesz. Talán ér valamit a feketepiacon… - és már nyúlt is a táskámért, mire én orrba rúgtam. A nagy melák hanyatt esett és hangosan puffant a földön.
- Dehogy adom! Ő a barátom! Lesz, majd ha kikel – tettem hozzá gyorsan a pontosság kedvéért.
- Te kis… - sziszegte a földön lévő, aki ekkor kezdett feltápászkodni. Közben mellé ért a fegyveres társa is.
- Tudod, te kikkel kezdtél öcsi? Most véged van!
A fegyveres meghúzta a ravaszt és egy tüzes lövedék hagyta el a pisztoly csövét. A lövedék azonban célt tévesztett és nem felém szállt, hanem egyenesen a táskám felé. Amint eljutott az agyamig a felismerés a szemeim elkerekedtek és a táskámhoz vetettem magam védve a tojást. A lövedék a hátamnak csapódott és végig perzselte a hátamat felégetve rajta a pólómat.
- Háhá! Most megkaptad te kis görcs! Tudd, hogy hol van a he… - elharapta a mondatot, ugyanis a füst ekkor tűnt el és észrevette a lapockámnál lévő céh szimbólumot.
- E-ez a kölyök, a Quatro Cerberus mágusa?!
- Úgy van. – fordultam felé dühös szemekkel. Kezet mert emelni a tojásomra. A barátaimat pedig senki nem bánthatja. (shounen powa)
- És ha Quatro Cerberus-os mágus, kit érdekel? Egyszerűen kicsináljuk! – ordította a nagydarab – Ex-quip: Magic Shotgun!
A férfi kezében egy lőfegyver jelent meg és rám szegezte, azonban én nem vártam meg, hogy lőjön. Leguggoltam és a jobb lábamat kinyújtva egy oldalas söpréssel ledöntöttem ismét a lábáról. Közben meghúzta a ravaszt és a lövésével kilyukasztotta a plafont.
- Wind Blast! – pattantam fel a földről és lőttem egy ököl formájú léglöketet a vékonyabb fickó felé, akit telibe kapott és hátra röpített.
- Ez az!
A siker elvonta a figyelmemet a másikról, aki ezt kihasználva hatalmas lapátkezeivel ráfogott a nyakamra és egy lendítéssel nekivágott a vagon falának, amit átszakítottam. A vonat ekkor egy hídon járt. Alattam egy hatalmas szakadék volt és egyenesen a mélybe kezdtem zuhanni. Azonban ne hagytam ennyiben.
- Red Cloud!
A kis lángoló felhőm megjelent alattam és a magasba emelt. A vonat már elrobogott a hídról, így rákapcsoltam, hogy utolérjem. Visszaértem ahhoz a vagonhoz, amelyikből kihajított. A fickó úgy tűnt, visszatért az eredeti dolgához, mint aki jól végezte a dolgát. A zsák újra a kezében volt és egy öltönyös úrtól követelte a vagyonát. Visszarepültem a lyukhoz és bevetődtem rajta egyenesen a rablóra, akit így ismét ledöntöttem.
- Stone Spike!
Kő tüskét lőttem rá. Majd újra és újra, míg körbe nem lövöldözve a ruháját a földhöz szegeztem.
- Wind Blast!
Fölé ugorva egy széllövedékes öklöst küldtem az arcába, amitől el is vesztette az eszméletét. Mindenki tapsolni kezdett, mire én felemeltem a kezemet aztán hajlongni kezdtem a tömeg felé. A csodálatból hamar kétségbeesés lett, amit először nem értettem, de aztán észrevettem a mellettem álló vékonyabb fickót, aki a mágikus pisztolyát a fejemhez fogta.
- Most meghalsz Quatro-s kölyök! – sziszegte a fogai között. Dühödt szemei valósággal villogtak. A homlokán egy ér szemmel láthatóan lüktetett. A légzése is felgyorsult. Meghúzta a ravaszt. Még idejében elmozdultam a vonalából és egy pördültből elé értem.
- Fire Ball!
A lángoló gömb alulról találta mellkason és megpörkölve hátravágta a detonáció, majd ájultan csúszott végig a földön.
Először senki nem mert semmit se csinálni. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a jelenetet. Mikor megbizonyosodtak róla, hogy a füstölő fickó nem kell fel ismét üdvrivalgásba törtek ki. Vigyorogva integettem neki, aztán elindultam a zsákhoz és visszaosztottam mindenkinek az értéktárgyait.
A dolog végeztével visszazuttyantam a székre és a ülés hidege végig szaladt a hátamon. Ekkor jutott eszembe, hogy az első lövés az telibe kapta a hátamat és leégette róla a ruhát. Ez nem esett jól. Szerettem ezt a pólót.
A következő állomásnál mikor megállt a vonat a királyi testőrség vonult fel a vonatra ás vitték el megkötözve őket. Kiderült, hogy már számtalanszor kiraboltak vonatokat és eddig mindig megszöktek.
- Lenyűgöző teljesítmény fiatalember! A király nevében köszönjük a segítségét! – zengte az egyik rangosabb katona a lándzsáját rázva.
- Ugyan, ugyan, semmiség. – mondtam szerénykedve egy enyhe mosollyal.
Szerencsére az út hátralevő része már nyugis volt, viszont a szétcincált vagon miatt annál inkább huzatosabb. Egész úton magamhoz szorítottam a tojást, mert féltem, hogy kihűl.
Megérkezve az állomásra egyből haza rohantam a céhbe. Berontottam a főbejáraton, aztán balra vettem az irányt. Végig mentem az átjárón a lakórészlegbe és meg se álltam a szobámig. Ott óvatosan letettem a tojásos táskámat a szokásos helyére, majd odaálltam a gardróbom elő és kinyitottam. Válogatni kezdtem a felvállfázott ruhák között, végül egy régen nem látott darabra bukkantam. Egy egyszerű fekete rövid ujjú póló volt, aminek a mellkasán a négy őselem szimbóluma volt. Még apu hozta nagyon-nagyon régen nekem, de akkor borzalmasan nagy volt rám. Nem is értettem, hogy nézhette el akkor a méretemet. Most azonban mikor felvettem, mintha rám öntötték volna.

/És innentől kezdve hordom az avatáron lévő pólómat. u.i.: Nekem is van egy tojásom ^^""/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Igneel
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 28

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Hétf. Feb. 28, 2011 9:52 am

Sosem kell csalódnom benned, ismételten szép munkát olvashattam, bár a terjedelem terén hiányérzetem támadt. Mindenesetre megkapod a jól megérdemelt 300 VE-t, a tojáskád pedig 60 VE-t kap! Yayz!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Szer. Márc. 23, 2011 10:41 pm

Víz mágia Ba’al módra(1. rész)


Korán reggel nagyot nyújtózva keltem fel az ágyikómból. A mai nap egyszerűen tökéletes volt. A napocska sütött, a madarak csicseregtek, az eget egy szivárvány szelte át. Ma kivételesen az órám sem terrorizált meg. Békésen szunyókált az éjjeli szekrényemen. Egyszerűen mesés napnak néztem elébe. Minden jel erre mutatatott. Tudtam, hogy ez a sors keze, mivel ma érkezett el annak a napja, hogy elsajátítsam az utolsó, hiányzó elemet is ahhoz, hogy végre teljes jogú elementalista lehessek. Bár általában állandóan vigyorgok, a mai napon valahogy ez különösen szélesre sikerült és levakarhatatlanná formálódott. Vigyorogva húztam fel a nadrágomat, majd a pólómat. A nyakamba csavartam apám régi sálát és odaléptem az asztalomon lévő párnához, amin a tojásom pihent. Széles vigyorral az arcomon fogtam meg és óvatosan betettem a táskámba.
- Gyere, szemtanúja lehetsz, ahogy igazi elementalistává válok!
Hátamra vettem a táskát és már rohantam is lefelé az ebédlőbe. Útközben jókedvűen dudorászva és szökdécselve haladtam, egészen az ebédlőig. Ott lezuttynatam a pult előtti székre.
- ’reggelt! - köszöntem hangosan Richard-nak.
- Neked is Reigen. Ma a szokottnál is jobb a kedved. Tán történt valami? – kérdezte miközben egy poharat törölgetett, majd amint végzett berakta a pult alá és előhúzott egy másikat, amin folytatta a törölgetést.
- Egyszerűen gyönyörű nap! Tökéletes arra, hogy végre igazi elementalistává válják, mint apa!
- Csak nem?
- De igen! – vágtam rá vigyorogva – Ma elfogom sajátítani a víz mágiát!
- Ez valóban jó hír! És ki lesz ebben a mestered?
- Hát… - vágtam volna rá egy nevet, de hirtelen a torkomon akadt a szó. Ekkor jutott eszembe, hogy nincs is mesterem ez ügyben és a Quatro Cerberus-ban sincs egy víz mágus se. A szivárvány köddé vált, a nap eltűnt, az eget felhők lepték el és a madarak megdöglöttek.
- Áááá! Erre nem is gondoltam!
Egy világ omlott össze bennem. Előre borultam a pultra és végig nyúltam rajta.
- Ezért ne kenődj így el. Nincs veszve minden. Talán tudok valakit, aki segíthetne neked.
Azonnal felpattantam és rátenyerelve a pultra előrehajoltam csillogó szemekkel.
- Tényleg?! Kit? Kit?
Richard letette a poharat, amit törölgetett és a távolba révedt, mint aki egy emlékképet idéz fel.
- Még az apád mesélt nekem egy ismerőséről, aki úgyszintén elementalista volt.
- Ki az?
- Ha jól emlékszem Ba’al-nak hívják.
- És hol találom meg? – kérdeztem hevesen.
- Nem vagyok benne biztos, de ha ő az a Ba’al, akire gondolok, akkor Era-ban lesz, a …
Meg se várva, hogy befejezze a mondatát felpattantam és rohantam is kifelé.
- Köszi Richard! – kiáltottam még hátra, aztán kiértem a céh épületéből. Amint kiértem a hatalmas kapun átrohantam a céh előtt lévő parkon, majd körülbelül a közepénél befékeztem.
- Red Cloud!
Alattam egy lángoló felhő jelent meg és a magasba emelve már repültem is Era-ba.

*time skip*

Ez volt az első alkalom, hogy Era-ban jártam. Bár beletelt egy kis idő, míg elrepültem odáig. Ez részben az miatt volt, mert rossz sínt követtem és véletlenül Hargeon-ba kötöttem ki, de onnan már sima ügy volt eljutni Era-ba. Az állomáson kinéztem a célpontomba vezető vágányt, majd azt követve meg se álltam Era-ig. A város körkörös szerkezetű volt. Középen a retteget mágus tanács volt egy kisebb hegy tetején.
Épp a város utcái fölött cikázva kerestem egy fickót, akinek olyan Ba’al-os kinézete van, ám ekkor kiszúrtam Leena-t a tömegben.
Többen mellette mutogatni kezdtek felém, mire ő is megfordult és felnézett. Rögtön felismert és lelkesen integetni kezdett.
- Hé Reigen!
Több se kellett felgyorsítottam, majd dugóhúzó és egyéb parádés formációk közepette elé röppentem. Megszüntettem a varázslatot és a földre pottyantam.
- Hali! Hát te hogy-hogy itt?
- Inkább te - felelte vigyorogva Leena - Én itt lakom.
- Wáow! – körbenéztem csodálkozva az utcán gyönyörködve a városi képen. – Ez esetben szerencsém van. Egy fickót keresek, aki úgyszintén itt él, már ha minden igaz. Tudsz segíteni?
- Hát igazából én csak a céhemben ismerek embereket, de ha én nem is ismerem, a mesterem biztos ismeri. Hogy is mondjam… elég sok helyen fordult már meg.
- Ó ez nagyon jó hír! Tudnánk találkozni most vele?
- Hé, nyugi van. Először is bedobjuk a kaját hozzám…
Hirtelen a mintha a világ omlott volna össze bennem. Már szinte csak egy karnyújtásnyira vagyok a víz mágiától és mégis úgy tűnik, mintha egyre inkább távolodok tőle.
- … nyugi itt lakok pár percre. És addig elmondhatod kit is keresel, hátha nélküle is menni fog. – szólt, majd elindult az utcán. Hirtelen megragadtam a lábánál és a hátánál, majd fölkaptam a karjaimba.
- Red Cloud! Arra most nincs idő. Minden perc számít! Merre laksz?
Azzal már száguldottunk is az utcán szélsebesen. Az emberek nagy részét sikerült kikerülnöm, azonban volt, aki csak egyszerűen visítva félrevetődött előlem.
- Mit csinálsz?!! – sipítozott Leena, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Továbbra is az emberek között szlalomoztam.
- Merre? –kérdeztem egy elágazásnál.
- Balra!!!
Azzal elfordultam jobbra.
- A másik balra te vadbarom!
Hirtelen irányt váltottam és elindultam a megfelelő irányba. Végig repültem az utcán, majd egy ház előtt Leena újra rákezdett.
- Ez az! Állj meg! Állj!!!
Befékeztem és elengedtem Leena-t.
- Siess itt várlak – integettem neki vigyorogva. Leena berohant a bérházba, majd némi várakozás után, amit én körbe-körberöpködéssel töltöttem, Leena megjelent egy párkányon fönt. Tétovázás nélkül leugrott, mire én felreppentem és elkaptam.
- Na még mit nem – Leena egy tockost nyomott le nekem - Nem hagyom hogy a frászt hozd a városra, arról nem is beszélve, hogy én itt élek és nincs szükségem hogy bárki is bemószeroljon emiatt a tanácsnál. Szóval… - itt ki pattant a karjaimból, én pedig a fejemhez kaptam a kezemet, ahol egy kis pukli nőtt - …én a saját lábamon megyek, te pedig majd követsz! – jelentette ki határozott, ellentmondást nem tűrő hangon, majd felugrott egy szemközti ház tetejére és vigyorogva nézett vissza rám. Még pár pillanatig dörzsölgettem a fejemet, ahol megütött.
- Rendben, de siessünk! – felemelkedtem és felé repültem.
- Jó, de akkor tartsd az iramot! – mondta vigyorogva, majd átugrott a következő háztetőre és azon szaladt tovább.
- Ó, ezt vegyem kihívásnak?
Elvigyorodtam és teljes sebességre kapcsoltam. Leena is gyors volt, de én még gyorsabb. Hamar leelőztem és integetve húztam el mellette. Hátra nézve rá hangosan felnevettem és grimaszoltam neki.
- Na ki nem tudja tartani az iramot?
Előrefordultam és hirtelen egy ütést éreztem a gyomromban. Egy kiálló fagerendának mentem neki és átpördülve rajta egy standra estem. Alattam ládák törtek össze és portékák borultak. Első körben csak nyekegtem a fájdalomtól. Fölöttem Leena ugrott át egyik háztetőről a másikra és közben rám vigyorgott.
Nyögdécselve felálltam, hol a fájó hasamat, hol pedig a sajgó hátamat dörzsölgetve.
- Red Cloud!
Újra megidéztem a felhőmet, majd Leena után repültem és gyógytempóban követtem. Mire elértük a céhépületet már nagyjából rendbe is jöttem. Persze az is lehetett, hogy az ámulás elvonta a figyelmemet a fájdalomról.
- Azta! Ez a céhed? – néztem ámulva az épületet és a fölötte lebegő pavilont.
- Aha, kicsit egyedi, de belülről egész otthonos – mondta Leena megvonva a vállát, aztán leugrott a térre – Gyere! – intett nekem. Megszüntettem a varázslatot és lehuppantam Leena mellé a földre.
- Jaj, már alig várom. Hamarosan elkezdhetem a víz mágia tanulását! Remélem a mestered tudni fogja hol keressem… - kezdtem bele. Szinte remegtem már az izgalomtól.
- Víz mágia? Te tanárt keresel? – kérdezett vissza Leena.
- Ahan – bólintottam, majd a tarkómnál összekulcsoltam a kezemet és úgy folytattam a sétát Leena mellett – Végre elég erős lettem, ahhoz, hogy megtanulhassam az utolsó elememet: a vizet – meséltem neki büszkén. Nem csoda, hogy ilyen izgatott voltam, hisz nem sok választott el attól, hogy én is elementalistának mondhassam magamat, mint apám.
- Óh, gratulálok!
Beléptünk a céhépületbe. Leena dinamikusan ment és átvágott egy hatalmas helyen, ami olyasmi volt, mint nálunk az ebédlő és egyenesen megcélzott egy hosszú vörös hajú férfit, aki épp egy elegánsan öltözött fickóval beszélgetett a pult mögött. Mikor elértük őket a vörös hajú észrevette Leena-t és vidáman ráköszönt.
- Óh Leena-chan! De rég láttalak, mi járat… Nézzenek oda újabb fogás? Még egy céh taggal gazdagítod szerény kis céhünket – kérdezte tőle vigyorogva, majd felém fordította a szemét és méregetni kezdett. Rá vigyorogtam és vidáman integetni kezdetem neki, hisz fontos a jó benyomás elvileg szívességet kérni jöttem Leena mesterétől.
- Szia mester, és nem. Reigen keres valakit itt Era-ban, és arra gondoltam te talán ismerheted – szólt oda neki Leena teljesen más hangsúlyban, mint ahogy eddig beszélt.
- Hali –köszöntem Leena céhmesterének az integetés után – Egy fickót keresek, aki állítólag ebben a városban van és konyít a víz mágiához, nem is akárhogy.
- Tudsz nekünk segíteni? – toldotta meg Leena.
- Hát nem is tudom… - vigyorgott ránk kaján vigyorral az arcán – És van neve is?
- Persze! Mindenkinek van neve – háborodtam fel és kezdtem volna mondani, de azonnal elakadtam. Ekkor tudatosult bennem, hogy elfelejtettem azt a nevet, amit Richard mondott nekem. Csak foltokban emlékeztem rá.
- Basszus hogy is hívják? Bob? Bobo? Nem… A bé betű után szerintem a jött. Barney? Babel? Fúú… Pedig az ilyen hülye neveket, mint az övé meg szoktam jegyezni. Vagy Baldric? Talán valami ilyesmi volt…
- Véletlenül nem Ba’al? - kérdezte Leena egy kicsit elcsukló hangon és mintha egy kis izzadságcsepp is megjelent volna a fején.
- De igaz az! Honnan tudtad? – kérdeztem vissza azonnal örömittasan, hogy Leena-nak sikerült eszembe juttatnia a nevet.
- Miiiii?! – akadt ki Leena. A mestere pedig csak tágra nyílt szemekkel nézett minket. Csak úgy kapkodta a fejét. Hol Leena-t nézte, hol pedig engem.
- Akkor ismered? – kérdeztem csillogó szemekkel a lánytól – Hol van?
- Itt van előtted te barom! – ordít rám Leena, közben pedig a vörös hajú mestere felé mutat.
- Mi? Hogy én? Szemenszedett hazugság! Ő Ba’al mester! – mutatott a férfi a mögötte lévő elegánsan öltözött férfira, aki a pult mögött állt és éppen egy poharat törölgetett, pont mint ahogy Richard szokta nálunk.
- Hogy ki vagyok? – kérdezett vissza meglepetten a fickó, de akkor én már lendületet vettem és a nyakába ugrottam csillogó szemekkel.
- Ba’al mester! Taníts!
- Én Sebastian vagyok kölyök! Szállj le rólam – szólt rám és próbált letaszigálni magáról, nem sok sikerrel. Eközben a vörös hajú férfi hangosan felröhögött és majd’ leesett a székről.
- Mester! Ne csináld már! Most miért hülyíted?! Szerencsétlen már elég hülye így is!
- Most meg mi bajod Leena-chan? Elrontod az örömömet… - jegyezte meg fanyarul. Sebastian-nak ekkor sikerült lefeszítenie magáról, ami lényegében annak volt köszönhető, hogy rájöttem, ő nem az igazi Ba’al mester, hanem egy imposztor. Így fogtam magamat és az igazi Ba’al-ra ugrottam.
- Taníts mester!
- Hé, hé kölyök! Lassan a testi érintkezéssel! Először is én a lányokhoz vonzódom. Másodszor mi hasznom nekem ebből?
Elengedtem Ba’al mester és hátra lépem egy lépést. Úgy gondoltam, ha azt akarom, hogy tanítson az első dolog a tisztelet. Mármint a kérésére vonatkozóan.
A tarkómnál összekulcsoltam a kezeimet és rá vigyorogtam.
- Elmondhatod magadról, hogy te adtad meg az utolsó kezdő löketet a leendő világ legerősebb elementalistájának! – jelentettem ki neki fülig érő szájjal.
- Ó tényleg? Hát... ez nem túl meggyőző.
- Jaj mester, most muszáj ilyen anyagiasnak lenni? Segíts neki! – szólt közbe Leena.
- Leena az élet nincs ingyen, habár lehet van megoldás… Emlékszel miről beszéltünk reggel? – kérdezte vigyorogva Leena-tól. Én nem igazán értettem miről van szó, de úgy vettem ki, hogy nem veszett az ügy.
- Már mint mire célzol?
- Akár tarthatnátok Reigen-nel egy kis erő bemutatót…
- Jaj mester… mégis mi köze ennek a tanuláshoz?
- Igen is sok! Először is megtudjuk, hogy milyen erős lett a mi kis Leena-chanunk, másodszor víz mágiát kizárólag gyakorlati oktatásban lehet tanulni! Na mit szóltok? – nézett ránk vidáman.
- Én benne vagyok! – kiáltottam fel örömtelien. Valósággal lenyűgözött Ba’al mester minden szava. Emlékeztetett arra, amikor Stover tanított meg a tűz mágiára. Az is olyan egyből a mélyvízbeféle tanítás volt.
- Nem. Az ki van zárva! – jelentette ki határozottan Leena.
- Naaaa. Légyszííí. – kezdetem nyaggatni, közben igyekeztem a lehető legsajnálatkeltőbb szemeimmel ránézni.
- Hát ha Leena-chan nincs benne akkor ... - kezdte nyájasan Ba’al mester.
- Te… - sziszegte Leena a fogai között, majd nagyot sóhajtott – Jó rendben, de csak is miattad! – fordult felém. Hirtelen nagyon megörültem, hogy Leena bele megy.
- Uh köszi! – kiáltottam fel vidáman, aztán a nyakába borultam ás átöleltem.
- Jó, jó. Szívesen - mondta kissé megilletődve.
- Na akkor kezdjünk is bele gyerekek. – csapta össze mind két kezét Ba’al mester és felpattanva a helyéről elindult kifelé a céhházból, mire mi követtük. Ám Ba’al nem az utcára vezetett minket, hanem az épület mögötti parkos részre. Amint elértük meg is állt és felém fordult.
- Na akkor most Reigen! Először is hozz egy vödröt. Ott találsz! – mutatott a céhháztól balra lévő épület ajtajára.
- Máris! – kiáltottam és szaladtam is az ajtóhoz. Kinyitottam és azonnal a bent lévő halom lavinaként rám borult és maga alá temetett.
- Jó, jó van itt sok minden, de hol a vö…
Durr. Valami kemény fém tárgy koppant a fejemen és gurult le a kupacról a földre. Ekkor Leena érkezett meg és benyúlt értem, majd megragadva kicibált a lim-lom rengeteg alól.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva –Ne haragudj, nagyon sajnálom, hogy a mester ilyen! – a végét jó erősen megnyomva szinte kiabálva mondta.
- Most akkor jöttök vagy sem? Nem fogok egész nap várni.
- Köszi – mondtam Leena-nak a kimentés miatt, aztán felkaptam a földön heverő vödröt és már szaladtam is vissza Ba’al mesterhez. Megérkezve letettem a vödröt a lába elé, az intésére.
- Na hát akkor – itt a vödör hirtelen megtelt vízzel – Reigen először is állj ide mellém. Te Leena-chan pedig ámulj fantasztikus képességeimen. – utolsó szavait Leena felé intézte és kacsintott rá egyet, majd visszafordult felém és folytatta – Na akkor csukd be a szemed, képzelj egy asztalt. Meg van?
Behunytam a szememet és lelki szemeim előtt megjelenítettem egy egyszerű faasztalt, ahogy a mester kérte.
- Igen.
- Most pedig képzelj el egy magas, hosszú hajú lányt. Meg van?
Továbbra is csukva tartom a szememet, de a mondat hallatán egy pillanatra felvonom a szemöldökömet, azonban eleget teszek a kérésnek és az asztal mellé képzeltem egy körülbelül 180 centis, hosszú sötétbarna hajú lányt.
- Meg.
- Most képzeld el hozzá Leena arcát, bikiniben! Meg van?
Elképzeltem a magas hosszú hajú lány és az egyszerű faasztal mellé Leena arcát, ahogy lebeg a levegőben és a füleiről lóg egy bikini szett. A jobb fülére a fölső, a balra pedig az alsó volt ízlésesen felakasztva.
- Igen, megvan.
- Perverz disznók! – ordította Leena vöröslő képpel és fejbe vert engem és Ba’al mestert is. Az ütés pillanatában azonnal kinyitotta a szemét és a fejéhez kapott. Nem értette miért kapta és, hogy egy egyszerű fejben mi lehetett a perverz.
- Áú!
- Ez nektek a víz mágia tanulás?!
- Jóól van már Leena-chan de rá kell hangolódni! És ha még egyszer megütsz véged van! Na jól vam akkor térjünk a lényegre. Milyen mágiákat tanultál eddig Reigen?
- Tűz, föld és szél! – feleltem neki büszkén, kidüllesztett mellkassal.
- Rendben, a víz mágia sem különbözik sokban ezektől – ekkor a kezével kiemelte egy kis vizet a vödörből és a víz jó néhány centire a tenyere fölött áramlani és forogni kezdett, majd egy gömbbé formálódott – A lényeg az, hogy a mágiáddal irányítanod kell a vizet, vedd át felette az uralmad. Persze mindezt csak azután tudod meg tenni, ha már létrehoztad. Ahogy a tűznél vagy földnél, először koncentrálnod kell magára az elemre. Gondolj rá és képzeld el, ahogy kezed között ott lebeg a víz.
Miközben magyarázott a keze fölött ott örvénylett a kis víz gömb, majd a mondandója vége felé visszaömlött a vödörbe és amint befejezte a magyarázást hirtelen egy ugyanolyan víz gömb jelent meg a keze fölött a semmiből.
- Na akkor gyerünk csináld!
Bólintottam és behunytam a szememet. Kizártam a külvilágot. Nem volt körülöttem semmi, nem létezett semmi, csak én és a vödör víz. Kitisztítottam az elmémet. Csak a vízre koncentráltam. Fölemeltem a kezeimet és mozgatni kezdtem őket előre hátra. Éreztem – és persze hallottam is – ahogy a víz a vödörben ringatózik. Kezdtem egyre jobban érezni a vizet. Aztán megállítottam a kezeimet és az ujjaimat úgy mozgattam, mintha ráfognék valamire a levegőben, aztán a tenyereimet megfordítottam és felfelé mutattam őket. Kinyitottam a szememet és körülbelül egy decinyi víz kezdett kiemelkedni a vödörből és kicsit erőtlenül felemelkedett a kezem fölé. Fókuszálni kezdtem a formára. Elképzeltem magamban, ahogy gömbbé formálódik. Először csak formátlanul forgott a kezem fölött, aztán szép lassan kezdett formába állni, míg végül teljesen el nem érte a gömb alakot. Ezután már kicsit bátrabban álltam hozzá és magam körül kezdtem forgatni, egyre bonyolultabb mozdulatokat és manővereket hajtottam végre vele. Végül a vödör fölött megállítottam és visszafolyattam a helyére.
- Egész jó Reigen! Akkor lépjünk is tovább.
Ekkor Ba’al mester belerúgott a vödörbe, ami felborulva kifolyatta magából az összes vizet. A föld mohón szívta magába az utolsó cseppig a vödör tartalmát.
- Leena-chan elérkezett a te időd is.
- Fantasztikus…
- Ne nyávogj! Mivel az ember vészhelyzetben tanul a leggyorsabban, most megküzdesz Leena-val, de csak víz mágiát használhatsz! – figyelmeztetett Ba’al.
- Okés!
- Kezdhetitek! – kiáltott felénk a mester, aztán hátrálni kezdett a „küzdőtérről”. Leena felé fordultam és rávigyorogtam, aztán küzdőállást vettem fel. Ő pedig hátra lépett néhányat, aztán pedig bal karját maga elé tette.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Igneel
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 28

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Hétf. Ápr. 04, 2011 10:15 am

Mint azt Leenának is mondottam, nagyon szép munka, jó összjáték. Fogadd jutalmul a 400 VE-t, és ha igényt tartasz rá, a tojáskádnak is dobok 60 VE-t.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Kedd Május 31, 2011 12:43 am

Víz mágia Ba’al módra(2. rész)


- Kezdhetitek! – kiáltott felénk Ba’al mester, aztán tett jó néhány lépést hátra. Leena felé fordultam és rávigyorogtam, aztán küzdőállást vettem fel. Ő pedig hátrálni kezdett, aztán pedig bal karját maga elé tette. Pár másodpercig csak meredten néztük egymást és felkészültünk a harcra. Mindketten tudtuk, hogy gyorsnak kell lennünk. Aki képes bevinni az első ütést nagy eséllyel az lesz az egész harc irányítója, így a gyorsaság és a reakció nagyon fontos lesz. Nem hibázhatok. Valószínűleg ő is hasonlóan gondolkodott. Megfeszítette a combján az izmokat és felkészült a rohamra. Én hátrébb húztam a lábamat és készültem lendületet venni, de közben a könyököm neki koccant a táskámnak és hirtelen eszembe jutott, hogy rajtam van és miféle kincs van benne. Leena ekkor pont elindított egy rohamot felém, de én kitartottam felé a tenyeremet és elkiáltottam magamat:
- Állj!
Leena azonnal megállt, ám a lendület tovább vitte és előreborult a földre.
- Bocsesz. Elfelejtettem lerakni a táskámat – mondtam neki zavarodottan és egy kis csepp gördült le a homlokomon – Elég értékes dolog van benne és nem szeretném, hogy megsérüljön.
Azzal odarohantam gyorsan Ba’al mesterhez és mellé tettem a táskámat, a benne lévő féltve őrzött tojásommal együtt. A művelettel végezve gyorsan visszaszaladtam ellenfelem elé, aki időközben felkelt a földről és már le is porolta magát.
- Oké mehet!
Újra felvettük a támadóállásokat. Pár másodpercig a másik tekintetét fürkésztük. Leena szeme megcsillant. Felkészült lélekben is a támadásra. Lábán az izmok megfeszültek és megindult felém. Felkészültem a támadásra. Éppen azon elmélkedtem, hogy milyen víz mágiát vetek be, amivel visszatudom verni a támadását, amikor belém hasított a szörnyű felismerés. Még nem ismerek egy víz mágiát sem. Mivel ezzel a felismeréssel minden korábbi tervem dugába dőlt csak egyetlen dolgot tehettem. Ösztönösen félrevetődtem visítva az ütés irányából. Végig gurultam a földön, aztán fellöktem magamat. Leena felém fordult és egyenesen engem becélozva ütött. A távolság miatt viszont biztos nem találhat el. Az utolsó pillanatban vettem észre, hogy a keze körül szél kavarog és az ütés pillanatában levált a kezéről. Lementem hídba a széllökés pedig elrepült fölöttem és megcsiklandozta a hasamat meg az orromat. Tovább lendültem és a kezeimmel fellöktem magamat, majd a talpaimra érkeztem. Leena rám lőtte a másik kezén lévő szelez is, ami elől ismételten elugrottam.
~ Ez így nem mehet tovább. Biztos láttam már valakitől víz mágiát használni. Gyerünk Reigen gondolkozz!
Valósággal kattogtak a fogaskerekek az agyamba. Aztán hirtelen eszembe jutott egy régebbi emlék, amikor Alice-al és Max-el elmentem egy közös megbízásra egy lámpás miatt.
Sajnos eközben elvesztettem egy pillanatra a koncentrálásomat és Leena következő széllökése eltalált. A találattól hanyatt repültem, azonban a szállás közben felrémlett a régi emlékkép.

A vagon ajtaja kicsapódott és egy csuklyás fickó lépett ki rajta egy kislányt tartva a kezében. Mögötte belehetett látni a mozdonyba, ahol egy másik férfi tartotta foga a masinisztát.
- Ez egy vonatrablás! Senki ne próbálkozzon semmivel!
Egy utas mellette felpattant a helyéről.
- Uram! Nyílván megtudjuk ezt be…
A csuklyás felé nyújtotta a kezét, majd a ruhaujjából egy kisvízsugár tört elő és arcon csapta az utast, mint valami ostor.
- Elhallgass! Most pedig, mindenki ideadja a pénzét és minden értékét! Ti meg… - ekkor közvetlenül ránk nézett – nem mentek sehová! Üljetek le, de nagyon gyorsan vagy ti lesztek a következők, akik megízlelik a mágiám!
Rávigyorogtam a férfira, majd finoman ráfogtam Alice alkarjára és leültettem magam mellé az ülésre. Most pont háttal voltunk a vonatrabló mágusoknak. Alice persze kérdően nézett rám. Nyílván azt hihette, hogy most meghátráltunk.
- Nyugi, van egy ötletem. – mondtam neki mosolyogva. A rabló elindult a vagonban és elkezdte összegyűjteni az értékeket. Miközben Alice-re néztem az ablakban megpillantottam Max fejjel lefelé álló fejét, ahogy benéz a vagonba. Ahogy észrevett minket elkezdtem neki mutogatni, hogy menjen a mozdonyba. Még tátogva mondtam is neki, hátha tud esetleg szájról olvasni. Bólintott egyet, majd eltűnt. Legalábbis reméltem, hogy az bólintás volt, csak fordítva.
A csuklyás mágus ekkor ért mellénk. Jobb kezemmel egy picinyke tűzgömböt hoztam létre, majd a fickó ruhájára pöcköltem, ami lángra kapott. Először még nem vette észre, de aztán…
- Öhm, uram?
- Mit akarsz? Nyugi te is mindjárt sorra kerülsz.
- Én inkább az miatt aggódok. – böktem a ruha aljára. A fickó lenézett, majd pánikszerűen ugrálni kezdett. Közben elengedte a lányt, akit eddig szorongatott. Gyorsan elkaptam, majd átadtam Alice-nek.
A férfi vízmágiát használva eloltotta a tüzet. Kihasználtam a figyelmetlenségét és az ülőhelyemen felé fordulva hasba rúgtam. A fickó a hasához kapott és hanyatt esett. Felpattantam a helyemről és hátráltam néhány lépést egy „lakatlanabb környezetbe”, ahol nem voltak körülöttem emberek. A mágus szitkozódva felkelt a földről, majd megindult felém.
- Fire ball!
Hozzávágtam egy tűzlabdát, de ő a tűzgolyó irányába gyorsan kitartotta a kezét.
- Water Snake!
A kis kígyóformájú vízsugár és a tűzgolyóm összeütköztek, majd sisteregve kioltották egymást.
- Oh-oh…
A fickónak önelégült vigyor kerekedett az arcán.


Felpattant a szemem és azonnal azonosítani próbáltam a mágiát.
~ Szóval Water Snake…
Becsapódtam a földbe és végig csúsztam a porban. Pár másodpercig csak néztem az eget és a mágia működéséről gondolkoztam, aztán végül feltápászkodtam és leporoltam magam. Leena elég fura, szégyenkező fejet vágott, mintha valami rosszat csinált volna. Nem értettem, de nem is foglalkoztam vele. Teljesen izgatottá váltam, hogy kipróbálhatom az első komolyabb vízmágiát. Fókuszálni kezdtem a kinyújtott kezemre, mire lassan egy vékony 1 méter hosszú vízsugár emelkedett ki a tenyeremből és tekergőzni kezdett akár egy kígyó.
- Water Snake.
Leena egy darabig csak csodálkozva bámulta a műveletet, de aztán megrázta a fejét és felém támadt. Az ütés a fejemet célozta meg, de sikerült elkerülnöm és egy fordulással mögé kerültem, majd meglendítettem a kezemet, a vízsugarammal együtt és Leena hátsójára csaptam egyet.
- Áú! Ezt még egyszer meg ne próbáld!
Leena visszakézből arcon csapott, ami után elterültem a földön és a mágiám megszűnt, aztán a fájó féltekét kezdte dörzsölgetni. Elvigyorodtam és felpattantam a földről.
- Water Snake!
Újra megjelent a vékony vízsugár, ezúttal azonban sokkal gyorsabban, mint legutóbb. Leena hátrálni kezdett előlem, aztán Ba’al mester szólására megtorpant és nekem rontott. Folyamatosan támadt és abszolút védekezésre kényszerített. Először csak kikerültem az ütéseit és később már a blokkolással is próbálkoztam a vízsugaram segítségével.
A következő pillanatban Leena a magasba ugrott, hogy támadjon, de valami meggátolta ebben.
- Water Cannon!
A fák közül egy 1 méteres átmérőjű vízsugár tört elő és trafálta telibe Leena-t. A víz magával sodorta és a lány köhögve állt fel a sáros földről.
- Mester, ez meg mi?
- Azt mondtam fejezd be a finomkodást!!! – ordította Ba’al és még egyszer rálőtt az erőteljes vízmágiával. A támadás ismét telibe kapta Leena-t, aki fuldokolva állt fel fél-térdelésbe.
- De… - kezdte volna, de újabb terjedelmes vízsugarat kapott, ami bele fojtotta a szót.
- Ha továbbra sem veszed komolyan, velem kell megküzdened, de én addig foglak verni, amíg mozogsz!
Leena lassan felállt, de csak tátogott, mint egy partra vetett hal és szédelgett.
- Mozduljál már meg! – ordított ismét a lányra Ba’al.
Kihasználtam Leena pillanatnyi figyelmetlenségét és támadtam. Felé csaptam a vízsugarat, ő pedig védekezésképpen maga elé tartotta a kezeit. Szerencsére félreértelmezte a támadásom célját. Ezek a vízsugarak nem csak csapni tudnak. Akaratom szerint mozgathatom őket. A következő csapásommal ráfontam Leena csuklójára a vízsugaramat, majd oldalra rántottam és a lány elvágódott a földön. Hirtelen széles vigyor terült ez az arcomon. Nagyon tetszett ez az új mágia.
Leena felpattant és nekem rontott. Oldalra léptem és egy csapással már a lábára fontam a vízsugaramat, ami kígyóként kúszott fel a bokáján egészen a lábszára közepéig, majd egy hatalmas rántás keretében hanyatt vágtam. Ekkor Ba’al mester tapsolni kezdett.
- Na ez már valami Reigen!
Elvigyorodtam és meghajoltam a tapsoló felé. Leena közben felpattant a földről, én pedig azonnal abbahagytam a hajlongást és felé fordultam. Elég zabos lehetett, mivel minden további nélkül támadásba lendült.
- Sky Dragon Roar!
A szájából egy óriási tornádó tört elő, amit már jól ismertem és többnyire kellemetlen emlékek kötöttek hozzá. Ösztönösen jobbra vetődtem, ám még így is elkapott az oldala. Megtántorodtam és a következő, amit felfogtam, hogy Leena a magasból támad felém. Védekezésképpen magam elé tartottam a kezemet. Ő eltalált és én repülni kezdtem hátra azonban nem hagytam ennyiben. Egy vízsugarat idéztem és ráfontam a lábára, majd rántottam egyet rajta és megszüntettem a mágiát. Én egy falnak csapódtam, Leena pedig egy kukában kötött ki. Lehet bejött a támadás és elrepített, de legalább magammal rántottam.
Felkeltem a fal tövéből és leporoltam magamat és megindultam felé.
- Water Snake!
A víz sugár megjelent és magasba emelve már csaptam is lefelé rá. Leena oldalra kigurult a támadás elől, így csak a földbe csaptam egy kis sáros barázdát. Amint talpra szökkent megjelent a kezein egy-egy forgószél és a levegőbe bokszolva leütötte őket és felé lőtte mindkettőt.
Először félre akartam vetődni előle, de hirtelen eszembe jutott valami őrült ötlet. Visszarántottam a vizemet és a szabad végét a másik kezemhez csatlakoztattam, aztán pedig középen elfeleztem és így két darab félméteres sugaram volt. Összesűrítettem és forgatni kezdtem őket pont ellentétesen, mint Leena forgószeleit. A két elem egymáshoz ért és az ellentétes forgás irány azonnal kioltotta egymást. A szél eltűnt, a vizem pedig esővé manifesztálódott körülöttünk.
Leena azonnal nekem rontott. A jobb öklével támadt felém én pedig a kezemmel akartam blokkolni, de hihetetlen módon a lány meghazudtolva a lendületet megszakította az ütését és visszarántotta a karját, majd a másik kezével alulról állon vágott.
Hanyatt repültem, de amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam és ellentámadásba kezdtem.
- Water Snake!
Felé csaptam, de sikeresen elkerülte azt. Nem hagytam ennyiben, újra megpróbáltam ő azonban ezúttal nem hátrált, hanem szilárdan megállt és maga elé tartotta a kezeit.
- Sky Dragon Shield!
Egy halványkék valami jelent meg előtte, de ez nem gátolt meg engem a támadásban. A lendület megmaradt, csupán a pályáját módosítottam és így kikaszáltam a lábait a vízsugarammal. Leena a földre került én pedig a vízsugarat az öklöm köré csavartam és a víz beborította a kezemet, mint valami kesztyűt és egy gyomrost vágtam le neki.
Leena ezután beborította széllel a bal kezét és bemosott egyet nekem. Ettől hátratántorodtam, de nem hagytam fel a lendületemmel, hanem újra támadtam. Ostorként csattintottam a hasához, ahol a találatot a bőrén egy vörös folt jelezte. Újra csaptam, de hátraszökkent előle. ekkor kipróbáltam valami újat. Előre ütöttem és lelőttem a kezemről a sugarat. A víz viszont a levegőben elvesztette a formáját és egyszerűen csak ráloccsant Leena-ra, mint lefröcsköltem volna vízzel. Leena csak döbbenten állt a „támadásom” után, én pedig felgyűrtem az alsó ajkamat a számba és jobbra-balra kezdtem nézelődni a szememmel. A pillanatnyi hatásszünetben, mintha hallani véltem volna a távolban egy tücsökciripelést, de nem biztos.
- Hát ez besült.
- Be – felelte hidegen és kurtán Leena, aztán hatalmasra tárta a száját – Sky Dragon Roar!
A tornádó felkapott és pörgetve elhajított átszakítva egy fát. Még szédültem, de igyekeztem talpra állni és kimásztam a lombkoronából. Most már tudtam, hogy nem szakíthatom meg a kapcsolatot a vízsugárral, mert akkor így járok. Se baj, a hibáiból is tanul az ember, tartja a bölcs mondás, bár Stover annyira nem osztja ezt a véleményt. Ő mindig arra sarkalt – nem sok sikerrel -, hogy mások ballépésén tanuljak. szerencsére ezt most ő nem láthatta.
- Sky Dragon Heavenly Blade!
Leena karjait furcsa penge alakú szél borította be és úgy rohant felém. Felugrottam a fáról és megidéztem újra a vízsugarat. A lány felém csapott, de egy ugrással már ki is tértem előle és rajtam volt a sor a támadáson. Ezt ki is használtam és felé csaptam a vizemmel. A szél penge egyszerűen kettémetszette a sugarat. Ennek így már a fele sem volt tréfa. Azonnal hátra szökkentem Leena elől, ő viszont követett és utánam ugrott a levegőbe. Kipótoltam a lemetszett vízsugarat és gumiként felé csaptam vele. Az elsőt sikeresen elkerülte, de a második már mellkason vágta, ahol valószínűleg ugyancsak megjelent a csípést jelző piros folt. Leena visszaért a földre és a mellkasához kapott.
Itt volt az esélyem. A vízsugarammal rácsaptam a karjára és rácsavartam, hogy elrántsam azonban ezúttal Leena erőteljes ellenállást tanúsított. A lábával betámasztotta magát megőrizve az egyensúlyát és a szabad kezével ráfogott a másik alkarjára.
- Na most mi lesz? – kérdezte vigyorogva. Ez egy nagyon jó kérdés volt, mivel én se tudtam. Eléggé patt helyzet volt, így kénytelen voltam elengedni, hogy újra támadhassak, viszont úgy tűnt a lány csak erre várt.
- Sky Dragon Roar!
A tornádó ismét eltalált és messzire repített. Nehézkésen, de felálltam. Éreztem, hogy ez már nem mehet így tovább. Elő kell rukkolnom valami újjal. Ekkor eszembe jutott az a vízmágia, amit Ba’al használt Leena ellen. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem. Tudtam, hogy ez most jóval nagyobb lesz, mint az előzőek. Összeérintettem a tenyereim alját és hátrahúztam a kezeimet. Pár másodpercig így álltam és koncentráltam. Végül mikor készvoltam vele, hirtelen kitoltam előre a kezeimet és Leena felé fordítottam a tenyereimet.
- Water Cannon!
A tenyereim előtt egy óriási vízsugár indult meg a lány felé és telibe kapva a néhány méterrel mögötte lévő falhoz passzírozta. A sugár eltűnt Leena pedig levegő után kapkodott. Nyílván a kétoldali ütés, amit a támadásom és a fal okozott kiszorította a levegőt a tüdejéből. Újra megismételtem az előző mozdulatot, azonban most valamivel gyorsabban.
- Water Cannon!
Sajnos már nem szolgálhattam a meglepetés erejével, így Leena számított a támadásomra és fel is készült rá.
- Vernier!
Ellenfelem az eddigi sebességét meghazudtoló módon ugrott a magasba és kerülte ki a lövésemet. Visszaérkezett a földre és felém iramodott. Újabb hatalmas vízsugarat lőttem, rá de bámulatos módon kikerülte, majd előttem nem sokkal a földbe csapott.
- Arms!
A föld megremegett én pedig hátratántorodtam és megszakítottam a mágiámat. Leena elrúgta magát a földtől és egyenesen felém tartott ütésre emelt – valamint széllel borított – kézzel. Hátrahúztam a kezeimet és készültem, hogy közvetlenül közelről fogom elsütni a vízágyúmat, de hirtelen egy kiáltás zengte be a környéket.
- Elég!
Megállítottam a kezemet, Leena pedig megszüntette a szélburkot a keze körül, viszont a lendület megmaradt és belém rohant. Az orbitális karambol után mindketten feltápászkodtunk a földről és leporoltuk magunkat.
- Ennyi elég lesz! Nagyon jól szórakoztam!
- Mi van?
- Nyugalom Leena-chan, megvagyok elégedve a munkáddal.
- És az enyémmel? – kérdeztem lelkesen csillogó szemekkel.
- A tiéddel is, de azért van mit finomítani rajta.
- Köszönöm a tanítást! – hajoltam meg előtte.
- Na látod Leena-chan, példát vehetnél róla. És ha már itt tartunk, te nem akarsz így behajolni előttem?
- Hát az lesheted!
- Pont azt akarom.
Semmit nem felelt erre Leena, mire Ba’al egyszerűen megfordult és elindult vissza a céhbe.
- Na nekem dolgom van!
Leena-val összenéztük. Kérdően néztem rá, mire ő egyszerűen felhúzta a vállát. Én visszarohantam a táskámhoz és felkaptam.
- Köszönöm a segítségedet Leena. Az adósod vagyok.
- Semmiség volt.
- Még egyszer köszönök mindent, még majd úgy is találkozunk! Helo!
- Igen, biztos. Szia!
Miután elköszöntünk, mindenki ment a saját dolgára. Mágiával akartam hazarepülni, de annyira elfáradtam, hogy képtelen lettem volna rá, így az állomás felé vettem az irányt.





A hozzászólást Reigen Hawkins összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 04, 2011 2:48 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Kedd Május 31, 2011 12:45 am

Mit súg a Shugo?
Nokinerk felbukkanása!


Fáradtan értem haza a céhházba. Az edzés szinte minden erőmet leszívta, ezért visszafelé már nem mágiával, hanem egyszerű vonatúttal jöttem. De akármennyire is fáradt voltam, az önelégült vigyort nem lehetett levakarni az arcomról, hisz sikerült elsajátítanom a víz mágiát és így már én is elementalistának számítottam a mágus világban. Ha apa élne, most biztos nagyon büszke lenne rám és az a tudat csak még boldogabbá tett. Beléptem a szobámba és beestem az ágyamba, elterülve a lepedőn. Néhány percnyi fekvés után azonban erőt vettem magamon és a hátamra fordultam, majd lassan, megfontolva még csak véletlenül sem elkapkodva felültem az ágyamon és ásítottam egy nagyot. Beletúrtam a táskámba és kihalásztam belőle a tojást, aztán az éjjeliszekrényemen kialakított párnázott helyére raktam, hogy biztonságban legyen. Mosolyogva megsimogattam a fain kis héját, aztán a testem ólomsúlyúként borult bele az ágyba és azonnal el is nyomott az álom.
Álmomban valósággal újjá éltem a Leena-val való küzdelmemet és újra harcoltunk.

- Sky Dragon Heavenly Blade!
Leena karjait furcsa penge alakú szél borította be és úgy rohant felém. Felugrottam a fáról és megidéztem újra a vízsugarat. A lány felém csapott, de egy ugrással már ki is tértem előle és rajtam volt a sor a támadáson. Ezt ki is használtam és felé csaptam a vizemmel. A szél penge egyszerűen kettémetszette a sugarat. Ennek így már a fele sem volt tréfa. Azonnal hátra szökkentem Leena elől, ő viszont követett és utánam ugrott a levegőbe. Kipótoltam a lemetszett vízsugarat és gumiként felé csaptam vele. Az elsőt sikeresen elkerülte, de a második már mellkason vágta, ahol valószínűleg ugyancsak megjelent a csípést jelző piros folt. Leena visszaért a földre és a mellkasához kapott.
Itt volt az esélyem. A vízsugarammal rácsaptam a karjára és rácsavartam, hogy elrántsam azonban ezúttal Leena erőteljes ellenállást tanúsított. A lábával betámasztotta magát megőrizve az egyensúlyát és a szabad kezével ráfogott a másik alkarjára.
- Na most mi lesz? – kérdezte vigyorogva. Ez egy nagyon jó kérdés volt, mivel én se tudtam. Eléggé patt helyzet volt, így kénytelen voltam elengedni, hogy újra támadhassak, viszont úgy tűnt a lány csak erre várt.
- Sky Dragon Roar!
A tornádó ismét eltalált és messzire repített. Nehézkésen, de felálltam. Éreztem, hogy ez már nem mehet így tovább. Elő kell rukkolnom valami újjal. Ekkor eszembe jutott az a vízmágia, amit Ba’al használt Leena ellen. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem. Tudtam, hogy ez most jóval nagyobb lesz, mint az előzőek. Összeérintettem a tenyereim alját és hátrahúztam a kezeimet. Pár másodpercig így álltam és koncentráltam. Végül mikor készvoltam vele, hirtelen kitoltam előre a kezeimet és Leena felé fordítottam a tenyereimet.
- Water Cannon!
A tenyereim előtt egy óriási vízsugár indult meg a lány felé és telibe kapva a néhány méterrel mögötte lévő falhoz passzírozta. A sugár eltűnt Leena pedig levegő után kapkodott. Nyílván a kétoldali ütés, amit a támadásom és a fal okozott kiszorította a levegőt a tüdejéből. Újra megismételtem az előző mozdulatot, azonban most valamivel gyorsabban.
- Water Cannon!
Sajnos már nem szolgálhattam a meglepetés erejével, így Leena számított a támadásomra és fel is készült rá.
- Vernier!
Ellenfelem az eddigi sebességét meghazudtoló módon ugrott a magasba és kerülte ki a lövésemet. Visszaérkezett a földre és felém iramodott. Újabb hatalmas vízsugarat lőttem, rá de bámulatos módon kikerülte, majd előttem nem sokkal a földbe csapott.
- Arms!
A föld megremegett én pedig hátratántorodtam és megszakítottam a mágiámat. Leena elrúgta magát a földtől és egyenesen felém tartott ütésre emelt – valamint széllel borított – kézzel. Hátrahúztam a kezeimet és készültem, hogy közvetlenül közelről fogom elsütni a vízágyúmat.


Hirtelen felébredtem és felpattantam az ágyból.
- Jah, csak álom…
Ásítottam egy nagyot, aztán pedig jólesően nyújtóztam mellé. Felkeltem az ágyról és az ablakhoz sétáltam. Megfogtam a sötétítő függönyt és elhúztam. A vakító napfény retinaégetően csapott a szemembe és felszisszenve oldalra kaptam a fejemet és a szemem elé tettem a kezemet védekezésképpen a fény ellen.
- Áááá! A szemem!
A szobába pillantva megpróbáltam kinyitni a szememet, de csak villogó színes pöttyöket láttam. Elindultam valamerre, de minden létező bútordarabot megtaláltam valamelyik testrészemmel, amit aztán szitkozódások követtek.
Egyszer csak valami zörgést hallottam az ágyam környékéről. Odanéztem, de nem láttam semmit, csak villogó pöttyöket. Megindultam a zaj irányába és vadul kalimpálni kezdtem a kezemmel, hogy ne ütközzek neki semminek, a zaj forrását pedig megtaláljam. A hang egyre közelebbről jött. Előrébb léptem a kezem pedig nekiütközött valaminek és levertem. Egy nehéz tárgy esett a lábamra aztán reccsenés hallatszódott.
Egy hatalmas káromkodás után felkaptam a fájó lábamat és egy lábon ugrálva hátráltam, míg nem felbuktam az ágy szélében és hanyatt estem. A látásom végre kezdett tisztulni, míg egyszer csak el nem jutott arra a szintre, hogy láttam rendesen, csak néhány zöld és lila pötty még a látómezőmben éktelenkedett. Felkeltem és felmértem a helyzetet. A baleset az ágyam mellett történt, viszont a nehéz tárgyat, ami a lábamra esett, sehol sem találtam. Csak tojáshéjat. Hirtelen kétségbeesés kerített hatalmába és azonnal izzadni kezdtem. Hatalmasat nyeltem és félőn felemeltem a tekintetemet az éjjeli szekrényre. A tojásom nem volt ott. A fejemet azonnal elöntötték a rosszabbnál rosszabb elképzelések, hogy mi is történhetett. Végül oldalra nézve megláttam a tojás, ami sértetlenül állt a szoba közepén.
Nagy kő esett le a szívemről és sóhajtottam egyet. Felkeltem és odasétáltam, hogy fölvegyem, de amint megfogtam volna a tojás egyszerűen odébb mászott.
- Mi a…
Nem értettem mi történt, de mivel utána nem mozdult megvontam a vállamat és újra nyúltam érte, hogy megfogjam. A rakoncátlan tojás azonban újra arrébb mászott.
- Na jó most már elég volt. Tessék visszamenni a biztonságos helyedre!
Újra nyúltam felé, de a tojás ekkor felemelkedett és alul két kis hosszúkás tappancs kandikált ki, amik sebes léptekbe kezdtek.
- Hé állj csak meg!
A tojás körbe-körbe kezdett rohangálni én pedig követtem. Egyre nagyobb köröket írt le, míg végül már a szoba peremén szaladtunk. Annyira a tojásra figyeltem, hogy nem vettem észre a fejmagasságban lévő kinyitott szekrényajtót, amit teljes lendülettel megfejeltem. Én dobtam egy hátast, a szekrényajtó becsapódott, a tojás pedig kikanyarodott a szobám résnyire nyitva lévő ajtaján.
Valósággal csillagokat – illetve rohangáló tojásokat – láttam körözni a fejem körül. Pislogtam párat, aztán pedig felpattantam a földről és az ajtóhoz rohantam. Feltéptem és kinéztem rajta a folyosóra. Jobbra és balra néztem, de sehol sem láttam. Kiléptem az ajtón és elindultam balra, de két lépés után megtorpantam.
- Mi van, ha arra ment? – tettem fel a kérdést és gyorsan megfordultam és az ellentétes irányba indultam el, de három lépés után megálltam.
- De lehet, hogy mégis arra ment… - tűnődtem el félhangosan, de a hajamhoz kaptam és belemarkoltam. Így sosem jutok egyről a kettőre. El kell indulnom valamerre.
~ Bízzunk a vakszerencsében.
Becsuktam a szememet és elkezdtem pörögni, amíg annyira el nem szédültem, hogy megfejeltem a falat és el nem borultam a földön. Kinyitottam a szememet és az első irány felé elindultam, amit megláttam. Végig rohantam a folyosón – kicsit persze szédelegve – és a végén jobbra fordultam. Futottam addig, amíg egy kereszteződéshez nem értem. Ott aztán szétnéztem és a bal oldalt nyíló folyosó végén elkaptam a pillantásommal egy fehér ovális valamit, ahogy befordult balra.
- Megvagy!
Utána futottam a baloldali folyosóra és befordultam arra, amerre ő tette. Fogalmam sem volt, hogy képes ilyen sebességre a pici lábaival és a látás hiányával. Még sikerült éppen meglátnom, ahogy letotyog a lépcsőn. Gyorsan utána szaladtam lent viszont már nem láttam sehol sem. Elindultam valamelyik irányba és végül az ebédlőbe lyukadtam ki.
- Nem látott erre jönni valaki egy rohanó tojást?
- Rohanó tojást? Mi az Reigen, megszökött a reggelid? – kérdezte az egyik céhtag, mire mindenki hangos nevetésbe tört ki.
- Hé, ő nem a reggelim. Ő a… - ekkor jöttem rá, hogy nem neveztem el még sehogy se. Úgy voltam vele, ha ki kel a tojásból akkor ráérek nevet adni neki. Mondjuk már félig kikelt hisz a lába kint van és használja is.
- … a tojásom – fejeztem be végül a mondatomat és összefont karral tüntetően hátat fordítottam neki, mire mindenki újra felnevetett. Lassan elcsendesedett az ebédlő, én pedig körbe néztem az egész teremben. Benéztem minden asztal és szék alá. A pult mögé is megpróbáltam bemenni, de Richard meggátolt ebben, viszont teljes bizonyságot adott, hogy nincs ott a tojásom.
- Elhagytad a Shugo tojásod Reigen? – szólalt meg mellőlem Stover.
- Hát nem egészen. Fogta magát és elszaladt.
- Elszaladt? Szóval már ki kelt?
- Még nem, csak a lábai vannak kint.
- Akkor szerencséd van. Viszont én a helyedben nagyon gyorsan előkeríteném.
- Azon vagyok, de miért is?
- Mert, akit először meglát, mikor ki kell, abban fog a feltétel nélkül megbízni. Nevezheted ezt családi kapcsolatnak, vagy feltételnélküli barátságnak. A lényeg viszont az, hogy akit először meglát, azzal alakítja ki ezt a szoros kapcsolatot.
- Basszus!
- Amúgy nem az ott? – kérdezte Stover a kijárat felé bökve és belekortyolt a teájába.
- Hol?
Azonnal odakaptam a fejemet abba az irányba, ahova Stover mutatott. Pont ott totyogott el a tojásom. Lendületesen felpattantam a székről és elsprinteltem odáig, útközben pedig minden útban lévő embert fellöktem. Kivágódtam a kijáraton és végigcsúsztam a földön.
A hallban megpillantottam a tojást, ahogy ott áll középen és a teteje kezd repedezni.
- De édes kis tojás – lépett oda mellé valaki. Nem hagyhattam meg, hogy őt lássa meg először, így drasztikus lépéshez kellett folyamodnom.
- Wind Blast!
Előre bokszoltam a levegőbe és a széllökés telibe kapta a mágust és messzire dobta. A tojás tovább kezdett repedezni és pedig megkezdtem a becserkészést és közelebb kúsztam. A héj fokozatosan repedezni kezdett. Hihetetlen élmény volt ilyen közelről látni egy új élet születését. A tojás teljesen szétrepedt és lehullott a földre. A tojásból pedig előbukkant egy kis szőrmók. Hatalmas gombszemeivel felnézett rám és kalimpálni kezdett a kis kezeivel. Oda nyúltam hozzá és felvettem a csöppséget. Felültem és az ölembe vettem.
- Üdv a világban! – szóltam neki mosolyogva.
- Nerk! – hangzott a válasz.
- Nerk? Szerintem ez túl rövid. Mit szólnál a Nokinerk-hez?
Egy vidám csipogó hang hallatszódott és a kicsi szőrmók belebújt az ölembe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Igneel
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 28

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Szomb. Jún. 04, 2011 10:02 am

A Mit súg a Shugo? Nokinerk felbukkanása! munkára minden további nélkül megadom a 400 VE és 100 VE a tojásnak-t, hiszen jó szokásodhoz híven hoztad a színvonalat. Nincs is mit ezen tarkítani, jó és kész!

A Ba'al munkát majd akkor értékelem, ha Leenának is jó helyen lesz a kalandja XD. (és persze májusra fog vonatkozni mindkét értékelés)


Na most már a Baal-t is tudom értékelni, csak ugyanazt tudom rá mondani mint az előzőre... íme 400 VE és 100 VE a tojásnak!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Csüt. Jún. 30, 2011 3:39 pm

Nem a ruha teszi a Shugo-t, vagy mégis?


- Reigen! Kelj fel, nerk!
Pici mancsok bökdösték az oldalamat, mire felébredtem, bár a szememet még csukva tartottam.
- Mi a baj?
- Nincs semmi baj, nerk. Csak hétágra süt a nap. Ideje felkelni, nerk.
- Hány óra van?
- Nyolc óra múlt! – felelte büszkén Nokinerk.
- Akkor, majd egy öt óra múlva ébressz fel – zártam le az ügyet és átfordultam az oldalamra. számomra véget ért a beszélgetés. Semmi más vágyam nem volt, csak még aludni egy kicsit. Közben elmémben azon pufogtam, hogy volt képes Nokinerk hajnali nyolc órakkor felverni az ágyamból, azzal az indokkal, hogy reggel van és ideje felkelni. Ha esetleg éget volna a céh, vagy megtámadtak volna minket, akkor talán elgondolkodtam volna a kelésen.
- Na ne csináld már, nerk!
Nokinerk viszont nem érezte lezártnak a dolgot és tovább próbálkozott. Felmászott az ágyamra és elém totyogott. A vállamra tette a kis kezeit és tovább rázott.
- Naaa! Kelj fel, nerk!
Folytatta a rázásomat. Jobbra-balra taszigált az ágyban, míg végül föladtam a dolgot. Tudtam, hogy úgy is addig folytatja, míg fel nem kelt. Elég kitartó kis szőrpamacs volt.
Kinyitottam a szememet és homályos szőrgolyó tárult a szemem elé hatalmas fekete szemekkel. Pislogtam párat és kitisztult a kép. Nokinerk bámult az arcomba ellenőrizve, hogy tényleg sikerült-e felébresztenie.
A krémszínű bundán két hatalmas, sötét barna gombszem pislogott rám. Az orra pici és szív formájú volt. A jobb oldali szemfoga kilógott a szájából, ami növelte a cukisági faktorát. A füle végén a szőr fekete színt öltött csakúgy, mint a farka végén. Mivel közel volt hozzám a pufók teste betakarta majdnem az egész látó mezőmet. Bár őt élesen láttam, azért még voltam annyira kómás, hogy a látómezőm szélét még homályosan lássam.
Lassan felültem az ágyban és ásítottam egy nagyot, aztán még négy picit. Ezután nyújtóztam egy nagyot, majd megropogtattam a csontjaimat és végül ásítottam még egyet.
- Szólj, ha végeztél, nerk… - szólt szem forgatva.
- Hé, ne sietess! Ennek megvan a saját rituáléja!
- Akkor bocsi, fejezd csak be.
Visszafordítottam a fejemet, aztán pislogtam párat.
- Oké, kész vagyok.
Nokinerk a homlokára csapott a kezével és a fejét kezdte el csóválni. Lerúgtam a lábamról a takarót, aztán kipattantam az ágyból, ami inkább hasonlított egy lassú vánszorgáshoz és szenvedéshez.
Ezzel szemben Nokinerk energikusan leugrott az ágyról mellém, aztán elém futott.
- Megnézed mit csináltam, nerk?
- Persze – mondtam álmosan. Nokinerk megfogta a kezemet és odavezetett az ágyikójához, ami teljesen máshogy nézett ki, mint régebben. Most egy gyönyörűen megmunkált ágykeret állt ott, ami az enyémnek a pontos kicsinyített mása volt.
- Ez hogy került ide?
- Én csináltam, nerk! – felelte büszkén.
- De mi volt a baj a régivel?
- Hát, hogy is mondjam, nerk… Eléggé romos állapotban volt – bökött a sarokban lévő viharvert botokból és kötélből összetákolt ágyszerű valamire, amit én csináltam neki, miután kikelt a tojásból.
- Meg persze, már kinőttem – mentette gyorsan a helyzetet Nokinerk, mikor látta, hogy kezdek elérzékenyült fejet vágni.
- Ja akkor jó. Ügyes vagy. De hogy csináltad ezt?
- Fa, szög és kalapács.
- Bámulatos – válaszoltam az államat dörzsölgetve – De honnan tudtad, hogy kell csinálni?
- Egy barkácskönyvből tanultam, nerk.
- Van nekem barkácskönyvem?
- Úgy tűnik.
Elgondolkoztam, aztán megvontam a vállamat és megvakartam a hátsómat. Ideje volt felöltöznöm. Az alvócuccom egy szakadt alsónadrág és egy fehér trikó elemi erő felirattal volt. Odaléptem a szekrényemhez és előhalásztam a fekete négy őselem mintás pólómat, megy egy nadrágot és felvettem. Előhalásztam egy felemás zokni párt, majd belebújtam a cipőmbe.
- Te Reigen…
- Tessék?
- Észrevettem rajtad, meg a többi emberen a céhben, nerk, hogy különböző szövetdarabokat hordotok magatokon.
- Ruhát?
- Azt, nerk.
- És mire akarsz kilyukadni?
- Hát, szerintem én pucér vagyok, nerk – mutatta a szőrös kis testét széttárt karokkal.
- Szerintem a szőr öltöztet. Azért van bundád. Neked az a ruhád.
- Még is, azért jobban érezném magam ruhában, nerk.
- Jó, akkor keresünk neked valamit.
Megvakartam a tarkómat, aztán bevetettem magam a ruhás szekrényembe. Turkáltam egy darabig benne, aztán leemeltem az egyen pólóim közül egyet és odaadtam neki. Nokinerk gyorsan belebújt, persze némi segítség kellett neki, mert még sose csinált ilyet, de végül felment rá. A póló alja a földet súrolta, így mikor oda akart menni egy tükörhöz felbukott a póló aljában és hasra esett.
- Lehet kicsit nagy rád.
- Lehet – mondta kicsit durcásan, miközben feltápászkodott a földről. Kiszabadítottam a pólóm fogságából, amit aztán visszadobtam a szekrényembe. Új ruhadarab után kezdtünk keresni, ami lényegesen kisebb méret, mint az előző. Mivel egy méretet hordtam, ez kicsit nehéz feladatnak bizonyult.
A sok egyforma póló között végül rátaláltam egy teljesen különbözőre, ami nem csak a színvilágban mutatott ellentétet a többivel, hanem a méretében is. Egy kis gyerekkori ruhám volt, amit magam sem tudtam, hogy került be a szekrényembe. Ezt még akkor hordtam, mikor kicsi voltam és állandóan belógtam apához a céhbe és követelőztem, hogy tanítson mágiára és én is hadd lépjek be a céhbe.
Felébredtem a nosztalgiázásból és gyorsan Nokinerk-hez fordultam, majd a kezébe nyomtam a pólót.
- Ezt próbáld meg.
- Rendben, nerk.
Nokinerk kivette a kezemből és megkísérelte felhúzni immár segítség nélkül. Ez azonban nem sikerült neki, bár nem azért mert ügyetlen volt, hanem mert pufókabb volt, mint a tíz évvel fiatalabb jómagam. Gyakorlatilag a fejére feltudta még húzni – bár oda is szűkösen – aztán tovább, már nem ment neki.
- Szerintem ez sem jó.
- Hát nem, nerk.
Segítettem neki kiszabadulni a vészesen szűk ruhadarab fogságából, majd visszadobtam a szekrényembe. Mármint a pólót, nem pedig Nokinerk-et.
- Tudod mit? Elmegyünk és veszünk neked valami méretre valót.
- Tényleg, nerk? Uh köszi Reigen! – mondta ujjongva nokinerk, azzal a kis gombócka megölelte a lábamat, mire én hangosan felnevettem.
- De előtte lemegyünk egy kiadós reggeliért!
Így hát Nokinerk-kel lementünk az ebédlőbe egy jó kis laktató reggeliért, hogy jól induljon a napunk. Szerencsére Nokinerk sok dologra fogékony volt, így megtanulta az élet legfontosabb dolgait. Többek között az evés lényegességét. A legfontosabb étkezés a reggeli, aztán az ebéd, majd a vacsora. Persze a köztük lévő evések is fontosak, de azok már inkább csak nassolásnak számolnak. Ráadásul megtanult egy másik fontos dolgot is. Sosem késő elkezdeni enni és nincs elég soká ahhoz, hogy befejezzük az evést. Ilyenkor mindig büszkeség töltötte el a szívemet, ha rá gondoltam.
Bár a többiek a céhben nem teljesen értettek ezzel egyet és többször is megjegyzést tettek Nokinerk termetére. Itt inkább a pufókságára gondoltak szerintem, nem pedig a magasságára. Szerintem viszont nem volt semmi baja, csupán egészségesen telt volt, no meg erős a csontozata.
Az ötfogásos reggeli plusz repeta után elindultunk a városba ruhát keresni Nokinerk-nek. Egyik ruhaüzletből a másikba mentünk. Mivel alacsony volt és széles elég nehéz volt méretben megfelelő ruhát találni neki. Leginkább a gyerekruhák között keresgélhettünk, sőt azok között is a ducibb kategóriák között. Eléggé megvolt kötve a kezünk, ráadásul mikor végre találtunk egy méretben megfelelőt, az pont nem tetszett neki, így kezdhettük előröl a keresgélést. Megkell hagyni nem volt egy egyszerű eset. Mindegyikkel volt valami baja. Rosszabb volt, mint egy bizonyos személy, akiről nem szeretnék nosztalgiázni, még véletlenül sem.
- Talán nézzünk be egy szabó műhelybe, ott talán szerencsénk lesz.
- Mi az a szabó, nerk?
- Olyan ember, aki ruhákat készít megrendelésre. Lemér téged, aztán egy személyre szabott ruhát készít a te kívánságod szerint.
- Jól hangzik, nerk. Akkor menjük.
- Oké. Ha jól tudom néhány utcával arrébb van egy…
Egy órányi bolyongás után sikerült megtalálnunk azt a bizonyos műhelyet, ami valóban csupán pár utcával volt arrébb.
- Legközelebb én megyek elől, nerk.
- Hé! Te még kevésbé ismered a várost.
- De még mindig jobban tájékozódok, mint te, nerk.
- Semmi baj a tájékozódásommal. Mindig eljutok, oda ahova akarok.
- Csak az a kérdés, hogy mennyi ideig tart, nerk.
Ezek után benyitottunk a műhelybe, ahol egy kerek szemüveges, összes hajú, kecskeszakállú férfi köszöntött minket. Elmondtuk a problémánkat és a kérésünket és örömmel hallottuk tőle, hogy ezekkel semmi gond nem lesz. Azonnal hátrament a raktárba egy katalógusért, majd visszaérve letette a pultra. Mivel túl magasan volt Nokinerk-nek, így felemeltem és letettem az asztalra. Míg ők megtárgyalták a ruhát én körbe néztem a boltba. Rengeteg ruhaanyagot rakott ki mintának a tulajdonos. Először ezeket kezdtem nézegetni meg fogdosni, utána tovább nézelődtem és megcsodáltam egy-két antik varrógépet. Ma már persze varró lakrimával dolgoznak, ami sokkal gyorsabb és hatékonyabb.
Mire visszaértem hozzájuk Nokinerk az új ruhájában veszített.
~ Ez aztán gyors volt…
Egy pici fekete lapú, kék gallérős mellény és hozzá való fekete ujjatlan kesztyű, valamint egy kék, buggyos nadrág volt rajta. Ehhez dukált egy fain kis fémcsatos, barna bőr öv.
- Na milyen, nerk?
- Aszta, nagyon jó lett! Igazán fess vagy! – gratuláltam neki vidáman és a tetszésemet kifejeztem még pluszban egy felfelé mutató hüvelykujjal.
- Fess?
- Azt jelenti, hogy jól nézel ki.
- Áh. Nos kényelmes is, nerk. És nekem is nagyon tetszik. Ez jó is lesz, nerk.
Azzal Nokinerk leugrott az asztalról és kicsit mozogni kezdett benne, hogy szokja magán az új ruhákat. Ekkor azonban a szabó mester mellém lépett egy papírral a kezében.
- Öhm, fiatalúr rátérhetnénk az anyagiakra.
- Persze. Bocsánat. Mennyivel is tartozik? – kérdeztem tőle, miközben elkezdtem a zsebemben turkálni némi pénzért. A férfi ekkor közelebb hajolt és a fülembe súgott egy összeget, amitől elkerekedett a szemem és rögtön izzadni kezdtem.
- Hogy menny?!









A hozzászólást Reigen Hawkins összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 30, 2011 8:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Csüt. Júl. 07, 2011 11:00 pm

Nagyon aranyos kis kalandot írtál, a cuki faktora elég magasra rúgott!

Jutalmad 400VE! És 100VE Nokinak!


A hozzászólást Erza Scarlet összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 22, 2011 1:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Pént. Júl. 08, 2011 9:25 am

Mágia mindenek felett! Vagy mégsem?


- Beast Arm: Black Bull!
A fickó keze megváltozott. Megnőtt, vastagabb lett és sokkal szőrösebb, ráadásul fekete színű. Nem csak a mérete, hanem az ütőereje is megnőtt. Erre akkor jöttem rá, mikor mellkason vágott az orbitális öklével. A levegő azonnal kipréselődött a tüdőmből, a bordáim pedig hatalmasat reccsentek, de még bírták a strapát. A testem megadta magát a fizika törvényeinek és a nagy erőhatás következtében hanyatt repültem átszakítva a mögöttem lévő falat. Az utcára estem, ahol végig gurultam a földön, majd az utca túloldalán lévő ház fala megállított.
Mivel az összes levegő kipréselődött belőlem az első dolgom egy hatalmas levegővétel volt. Tekintve, hogy a porban feküdtem ez nem volt egy túl előnyös ötlet. A tüdőm megtelt homokkal és földdel, amitől vad köhögő roham tört rám.
Erőt vettem magamon és négykézlábra álltam, de továbbra is a földet bámulva köhögtem. Iszonyúan fájt a bordám, de a tüdőm is pokolian égett belülről. Legszívesebben felfeszítettem volna a mellkasom, hogy ráfoghassak a fájó területre, de hiába markolásztam a mellkasom képtelen voltam rá. A köhögések miatt a por lassan kiürült belőlem, így kicsit megnyugodhatott a légzőszervem is.
Lassú, nehéz léptek indultak meg a szemben lévő épületből. Felnéztem és ekkor egy hatalmas fekete kéz jelent meg, ami rámarkolt a falon lévő lyuk oldalára. Kisvártatva megjelent a hozzátartozó nagydarab test.
- Nem beszélhetnénk meg? Meghívlak egy levesre. Na?
A hústorony csak morogva kilépett a házból és lassú, döngő léptekkel megindult felém. Az étterem ajtaja kinyílt és kirohant belőle néhány ember. Este lévén már nem sokan voltak ekkor vacsorázni, de ők nagyon gyorsan felszívódtak az éjszaka sötétjében.
- Megetted a kajámat.
- Bocsesz, nem tudtam, hogy a tiéd. Már öt órája nem ettem és nagyon éhes voltam már. Az meg csak úgy ki volt oda rakva. Kifizetem jó? – próbálkoztam tovább, ám eredménytelenül. A férfi hideg arckifejezéssel közeledett felém továbbra is. Az étteremben hirtelen kialudt a fény és a bent lévő motoszkálás elhalt.
- Úgy látom nem jó. Tudod mit? Fizetek neked három olyan hogyishívjákot, amit enni akartál. Na?
A fickó egyre közelebb ért, már csak pár méter választott el tőle.
- Kiengesztelhetlek valamivel? Nem szeretek haragban lenni senkivel.
- Igen…
- Huh, akkor jó – vigyorodtam el – Már azt hittem, hogy nem fogjuk rendezni ezt a kis nézeteltérést.
- Ha megdöglesz – fejezte be az előző mondatát a férfi és rákapott a nyakamra, majd felrántott a földről. A szorítása erős volt és ismételten a levegővel voltak problémáim. Ezúttal, viszont nem a hirtelen fogyásával, hanem a szerény utánpótlással voltam gondban. Az erős marok nem sok levegőt engedett át a légcsövemen.
- Ezzel lenne egy kis problémám – préseltem ki egy kis hangot a torkomon, de nem tűnt úgy, mintha egy kicsit is meghatotta volna.
- Nem érdekel – mondta és azzal a lendülettel beleépített a földbe, majd, mintha csak egy rongybaba lennék újra felkapott és a levegőbe hajított. Az égen cigánykereket hányva repültem fel. Meglehetősen szédítő volt és az előbbi ütés sem esett jól, de miután zuhanni kezdtem sikerült összeszednem magam.
- Red Cloud!
A narancsos kis lángoló felhőm megjelent a lábam alatt és a levegőben megtartott.
~ Szóval mágus vagy – hallatszódott egy hang egész közelről. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet, de nem láttam senkit. A biztonság kedvéért még magam fölé is fellestem, de ott sem láttam senkit.
- Van itt valaki? – tettem fel a kérdést, de nem érkezett rá válasz. Tovább nézelődtem, de eredménytelenül. Végül a pillantásom a földre tévedt, ahol az előző fickó meredten bámult rám. Mivel senki mást nem láttam a közelben gyanítottam, hogy ő volt, aki hozzám szólt. Bár a hangot közvetlenül közelről hallottam, mintha valaki mellettem mondta volna, mégis a hang nagyon hasonlított az övére.
- Igen mágus vagyok! – kiáltottam vigyorogva az előbb feltett kérdésére (már, ha valóban ő tette fel) – És akkor mi van?!
~ A mágusok gyengék és szánalmasak – hallottam újra a hangot, de akárhogy hunyorogtam nem láttam, hogy mozgott volna a szája. Fogalmam sem volt, hogy a francba csinálja, hogy csukott szájjal beszélve halljam, amit mond. Erős volt a gyanúm a mágiára.
- Úgy gondolod?! Gyere és meglátjuk! – kiáltottam nevetve felé. Ekkor megmozdult a szája, de nem hallottam mit mond. A lábai viszont átalakultak. Hosszabbak és erősebbek lettek, úgy néztek ki, mint valami bestia ugrólábai. Behajlította őket, aztán torpedóként kilőtte magát felém, krátert hagyva a földön maga után. Egyre jobban kezdtem biztos lenni benne, hogy a fickó nem tréfál. A felhőmmel kicsit hátrálni kezdtem és a kezemben egy tűz gömböt gyújtottam.
- Fire Ball!
A fél méteres nagyságú lángoló tűzgolyót egyenesen ráhajítottam. Mivel az ugrása után dobtam, esélye sem volt kikerülni. Magabiztosan vigyorodtam el, mert tudtam, hogy esélytelen az elkerülésre. A megdöbbentő az volt, hogy ha tudott volna, akkor sem tért volna ki előle valószínűleg. Hatalmas fekete kezét maga elé tartott és egyszerűen átütött a tűzlabdámon. Az öklét szétperzselte, de nem tulajdonított neki különösebb figyelmet, a tűz labdám, pedig szertefoszlott.
Teljesen elképedtem a jeleneten és mire feleszméltem már elért engem és egy hatalmas jobb horgot kaptam az arcomba. Az ütés erejétől azt hittem lerepül a fejem.
Berobbantam egy lent lévő házba. Valahogy kikászálódtam a törmelékek alól és elindultam kifelé a házból. Kicsit szédelegtem és zúgott az egész fejem, de kitaláltam az utcára. Akkor viszont újra felbukkant a fickó, immáron rendes lábakkal. Az egyik keze viszont továbbra is jóval nagyobb és fekete volt.
Ösztönösen előre tartottam a kezemet és támadtam, mielőtt ő ért volna el. Túl sokat kaptam már be tőle így is.
- Stone Spikes!
Négy kő tüske termett előttem és indult meg a férfi felé. Védekezésképpen maga elé tartotta a kezét és megállt egyhelyben. Az egyik tüske átszúródott a tenyerén, kettő beleállt az alkarjába, egy másik pedig csak súrolta.
Leemelte maga elől a kezét, majd a normál méretű kezével kiszedegette a tüskéket a karjából. Nem akartam időt hagyni neki a felkészülésre. Úgy éreztem, ő nem olyan ellenfél, akivel szemben udvariaskodnom kéne.
- Stone Spikes!
Újabb adag tüske pakkot lőttem rá.
- Beast Arm: Iron Bull!
A kezéről a szőr eltűnt és sima, szürke, vaskéz jelent meg a korábbi fekete helyett. A felé száguldó tüskéket egyszerűen félresöpörte az útból.
- Fire Ball!
Egy tűz labdával próbálkoztam, de egyszerűen kitartotta előre a kezét és a tenyerével megállított, a tűz pedig szertefoszlott. Itt kezdtem úgy érezni, hogy problémáim lesznek. Kirontottam az épületből és megpróbáltam eliszkolni mellette. Természetesen ezt nem hagyta annyiba. Előre ugrott és felém ütött a fémes kezével. Előre vetődtem és kikerültem így a támadást. Szerencsémre a gyorsasági előny az enyém volt.
A kezemmel ellöktem magam és tovább lendültem. A talpamra érkeztem, majd körkörösen tovább szaladtam.
- Fire Ball!
A tűz labdámmal ezúttal olyan területre céloztam, ami távol volt a fémes jobb kezétől. A mágiám telibe kapta a bal karját, amin a ruha lángra kapott.
- Ez az! – kiáltottam fel örömömben, bár korai volt. Csakugyan eltaláltam a karját, ami meg is sérült ettől. De látszólag nem kapta el a pánik. Teljesen nyugodt, hidegvérű maradt. A lángoló kezén rántott egyet, aztán a következő pillanatban az is megnőtt és fémes lett pont, mint a jobb. Fordult egyet és behúzott a gyomorszájamba egy öklöst. Majdnem kidobtam a taccsot. Az ütése elképesztően erős volt. Az erejétől azonnal ellenkezés nélkül hanyatt szálltam és átszakítottam két épületet.
~ Gyenge vagy te is, mint a többi mágus – csengett a fejemben újra a hang ~ A nyers, fizikai erő. Az áll minden fölött.
- Ez nem igaz… - álltam fel botladozva a törmelékek közül – Semmivel sem áll előrébb a mágiánál. Az csak egy másik út.
Nem érkezett semmi válasz. Mivel én hallottam a fejemben az ő hangját fogalmam sem volt arról, hogy hallotta-e, amit az imént mondtam. Hiába füleltem nem hallottam senkit és semmit. Elindultam kifelé a házból, de ekkor a mellettem lévő fal repedezni kezdett és egy hatalmas vasököl száguldott felém.
Oldalra vetődtem és kiugrottam az ablakon. A levegőben megfordultam és visszanéztem a fickóra, akinek ekkor bukkant elő az egész teste a fal mögül. Hátrahúztam a kezemet és előre bokszoltam egyet.
- Wind Blast!
A széllökés elhagyta a kezemet és beszáguldva az ablakon mellkason vágta a férfit, én pedig leérkeztem a földre és végigcsúsztam azon. A fejem mellett hátranyomtam a kezeimet és elrugaszkodva rajtuk előrelöktem magamat és felpattantam a földről. Azonnal egy tűzgömböt formáltam a kezemben. Nagyobbat, mint amekkorát szoktam.
- Fire Ball!
A lángoló tűzgolyó berobbant a házba és felgyújtotta azt. Az ellenfelem keménysége miatt, azonban itt nem hagytam abba. Folyamatosan gyújtottam meg a kezemben a tűz labdákat és hajigáltam befelé a házba. A varázslataim átlyukasztották az épület falait és belülről égették a házat. Folyamatos robbanások hallatszódtak belülről, majd lihegve abbahagytam a dobálást.
A ház valósággal lángolt, ropogott a tűz, a fekete füstöt pedig messzire vitte szél. Biztos voltam benne, hogy ezt nem élhette túl. Már éppen fordultam volna el, mikor belülről motoszkálás hallatszódott. Elkerekedett szemmel bámultam be a házba, ahol a lángok között egy sötét árnyjelent meg. Az alak egyre közeledett, míg a teste teljesen ki vehető nem lett. A férfi volt az és bár a ruhája helyenként megégett és a bőre is égési sérülésektől díszlett, nem mutatta jelét annak, hogy komolyan megsérült volna.
Amint kiért az épületből megállt és méregetve engem kezdett el nézni, aztán morgott egyet. Hangosan nyeltem, majd körbe néztem, hogy biztosan engem stíröl-e, de szomorúan tudatosult bennem erre a válasz.
A behemót megindult felém és előttem tíz méterrel felugrott a levegőbe, majd a földre érkezve beleütött a földbe. Az ütés irányába repedezni kezdett a föld és a vonal egyenesen felém tartott. Félrevetődtem és egy tűzgömböt készítettem elő a kezembe.
- Fire Ball!
Fölemelte a kezét és egyszerűen félreütötte a varázslatomat. Én közben a másik kezemet hátrahúztam és egy hatalmasat előre ütöttem.
- Wind Blast!
A ököl formájú szél arcon találta, amitől egy pillanatra megszédülni látszott. Tovább szaladtam körkörösen körülötte, majd készülve egy újabb támadásra tüskéket idéztem meg magam elé.
- Stone Spikes!
A négy tüske villámsebesen repült felé, de gyorsan maga elé emelte a fémes karjait, amikhez hozzá csapódva egyszerűen miszlikbe tört. Azután a férfi beütött a földbe és kitépett onnan egy jókora rögöt, majd felém dobta.
Nem ijedtem meg ettől. Hátrahúztam a jobb lábamat támasztéknak és lendület vétel után előre ütöttem egyet.
- Wind Blast!
A széllökés kettétört a rögöt, aminek a két darabja mellettem suhant el és csapódott be mögém valamibe. A földdarab, viszont csak figyelem elterelés volt. Hirtelen felbukkant a fickó és egy jobb horoggal arcon ütve végigszántotta velem a földet.
Elég rosszul voltam és a küzdelemben sem álltam valami jól. Az ütéstől zúgott a fejem és szédültem. A látásom is kezdett homályosodni. Minden erőmet latba vettem és megpróbáltam feltápászkodni. Nagy nehezen sikerült és hála az akaraterőmnek a lüktetést meg a szédülést sikerült visszaszorítanom. A fickó viszont lassan megindult felém. Nem tűnt egy kapkodós fajtának. Most viszont ez nagyon jól jött nekem. Legalább volt időm rá, hogy magamhoz térjék.
Amint fölálltam ránéztem és egy laza terpeszállás után hátrahúztam a kezeimet, majd a varázserőmet kezdtem el koncentrálni. Amint megtett még néhány métert felém készen álltam. Felpattant a szemem és kilöktem előre a kezemet.
- Water Cannon!
Egy óriási vízsugár tört elő és találta el. Hiába volt nagy ereje, a tömény víz ellen esélye sem volt. A kék folyadék magával sodorta és a mögötte lévő épületnek vágta, ami a súlyától és a vízsugár erejétől át is szakadt.
Szaporán szedtem a levegőt. Valósággal lihegtem. Nagyon megizzasztott a fickó, de örültem, hogy vége van. Illetve csak örülhettem volna, mivel újra mocorogni kezdett. Felállt és egyszerűen kilépett a házból, majd megindult felém megint.
- Beast Arm: Diamond Bull!
A keze újra megváltozott. A vas eltűnt és helyette egy fehér kristályos, csillogó kőzet jelent meg rajta. Nem gondoltam, hogy ez sokat változtatna a dolgon. Újra koncentrálni kezdtem a mágiámat, majd minden erőmet beleadva előre löktem a kezeimet.
- Water Cannon!
A hatalmas vízsugár felé repült, ám ő nem tért ki előle. Felemelte a kezeit és maga elé tartva ment tovább. A vízsugár elérte és megtorpant. Nem sodorta el, de elkezdte hátrafelé tolni. Pár métert csúszott a sáros földben, aztán megállt. Néhány másodpercig csak cövekelt egyhelyben, de utána lassú léptekkel elindult előre visszaszorítva a vízsugaramat. Nem hittem a szememnek.
Folyamatoson lépdelt előre visszaszorítva a sugarat, mígnem el nem érte a forrását, ami aztán megszűnt. Ekkor éreztem úgy igazán, hogy oltári nagy bajban vagyok.
A férfi meglendítette a kezét és alulról ütött a gyomorszájamba és vele együtt a mellkasomba is. A bordáim megadták magukat az erőhatásnak és hangos reccsenéssel szilánkosra törtek. Hanyatt vágódtam, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy a lábammal megtámasszam magam, így nem estem hátra, viszont előre kellett hajolnom kicsit, ami a törött bordáimmal meglehetősen kellemetlen volt.
A következő pillanatban pedig egy összekulcsolt marok ütött hátba, majd a földre esve egy kráter robbant alattam. Vért köhögtem fel és nem bírtam mozdulni. Nem volt semmi erőm. Csak tehetetlenül feküdtem a földön és néztem, ahogy kinyújtja az ujjait és „pengét” formál belőlük, majd mellém lép és készül, hogy szúrjon.
- Dorian hol vagy már?! – hallatszódott egy másik férfi hangja, mire a támadóm megtorpant és leeresztette a kezét és a hang irányába fordult.
- Itt vagyok.
- Na végre, már mióta téged kereslek. Mennünk kell.
- Még elintézem ezt a semmirekellőt, aztán mehetünk – fordult volna vissza hozzám, de az újonnan érkezett ráfogott a vállára.
- Nincs arra időnk. Mennünk kell. Ő hívott.
Amint kimondta az „Ő” betűt egy pillanatra elkerekedett a fickó szeme, majd bólintott.
- Rendben.
A másik férfi rátette a bal kezét is a támadóm vállára és látszott rajta, hogy koncentrálni kezd. A férfi karjai visszaváltoztak és a szeme sarkából rám nézett.
~ Szerencséd volt kölyök. Legközelebb megöllek – hallottam a jól megszokott hangot a fejemben, de a fickó szája továbbra sem mozgott. A következő pillanatban eltűntek mindketten, a világ pedig elsötétült.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Vas. Júl. 10, 2011 11:07 pm

Hoztad a formádat, a színvonal a külalak a terjedelem és a történet is hibátlan. Azt hiszem tőled se lehet soha ennél rossazbbat látni így hát meg is jutalmaználak 400VE - vel!

De ez most egy újabb dolgot is hoz magával, mert! *LEVEL UP*
Gratulálok az 5. szint eléréshez!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Vas. Júl. 31, 2011 7:03 pm

Egy rég elfeledett nap (1. rész)

Reggel már jócskán fent volt a nap mikor én felkeltem. Álmosan fölkeltem, felöltöztem, magamra kanyarítottam a sálamat, majd lementem az ebédlőbe. Könnyed reggeliként megettem a 10 főre elegendő személyre szóló menümet, majd tekintetemet a küldetésfalra szegeztem. Eszembe jutott, hogy már jó pár napja nem mentem küldetésre. Ideje volna. Így hát fölálltam és odasétáltam a falhoz. Nézegettem őket egy darabig, míg nem kiszúrtam egy nekem szimpatikus lapot.
„Derítsd ki, hogy kik állnak a rejtélyes rablások mögött.” –olvastam magamban. Elolvasva a részleteket, eszembe jutott, hogy mintha hallottam volna már pletykákat erről a rabló bandáról. Varázsboltokat támadnak meg és rabolnak ki, majd miután eleget fosztottak tovább állnak.
„Hmm, úgy látom most Magnolia-ban vannak. Az jó nagy város”
- Ez jó is lesz. – mondtam magamnak, majd letéptem a falról a küldetést és a zsebembe gyűrtem. Elrohantam a szobámba és felkaptam a mindig utazásra készen lévő hátizsákomat és futottam is ki a házból. Kint megálltam és elgondolkodtam, hogy is jutok Magnolia-ba. Hirtelen eszembe jutott valami. Megcsillant a szemem és fölemeltem a jobb kezemet, majd csettintettem.
- Red Carpet! – egy mágikus láng jelent meg a lábam alatt, majd fölemelet magasra és nagy sebességgel el is indultam a küldetés helyszíne felé.
- Juhúú! – kiáltoztam örömittasan. A szél borzolta a hajamat. Nagyon jó érzés volt. Elhagytam a város és a zöld mezők fölött suhantam. Egy óra múlva már kezdtem fáradni, bár hangulatom mit sem vesztett pozitívumságából. Majd hirtelen elfogyott a varázserőm és a mágia eltűnt én pedig zuhanni kezdtem. Szerencsémre egy fa felfogta az esésemet, de arról tovább zuhanva ráestem az ágakra, amiken össze-vissza vertem magam, mígnem a földön elterültem. Átfordultam a hátamra és kapkodva szedtem a levegőt. Lassan nyögdécselve feltápászkodtam és sántikálva tovább indultam.
„Hát ez nem úgy alakult, ahogy terveztem…” – mosolyogtam magamon, miközben egy izzadság csepp jelent meg a homlokomon. Még két órás gyaloglás után elértem a várost. Addigra a varázserőm teljesen visszatöltődött. Bámészkodva néztem ezt a hatalmas várost.
Hatalmas város volt. Körbe szerettem volna nézni, hisz nem minden nap járhat az ember egy ilyen helyen. Fűtött a kalandvágy, ám valami megzavart. Hatalmasat kordúlt a hasam. Nagyon éhes lettem, hisz volt vagy három órája, hogy utoljára ettem. Gyorsan elkezdtem gondolkodni.
„Kéne egy fogadó vagy kocsma. Lássuk csak…” kezdtem el nézelődni. Elszomorodva láttam, hogy így hirtelen a közvetlen közelembe nem volt semmi ilyesmi. Elkezdtem az utcákat róni valami helyet keresni, ahol ehetnék. Egy hosszú bolyongásba kezdtem, mivel nem ismertem a helyet hamar eltévedtem. Olyan volt nekem, mint egy labirintus.
- Nem igaz, hogy nincs egy fogadó vagy kocsma ebben a városban! – csattantam fel hangosan. Újból egy hatalmasat korgott a hasam. Több ember is felém fordította a tekintetét.
- Ehehe. Elnézést. – mondtam előre hajolva, majd hatalmas cseppek jelentek meg a fejemen. Jobbnak láttam gyorsan tovább állni. Így folytattam bolyongásomat az utcákon, míg el nem értem egy kocsma kinézetű helyre.
- Na végre! – sóhajtottam fel vidáman. Sebes léptekkel az ajtóhoz mentem és már nyitottam volna ki, de fura hangok hallatszottak ki. Oda tapasztottam a fülem az ajtóhoz, de nem sikerült kivennem mi zajlott odabent. Majd egyszer csak egy ember szállt ki az ablakon hangos csörömpölés kíséretében az ablaküveg jóvoltából. Odasétáltam a férfihez és lenéztem rá. Az mozdulatlanul feküdt a földön, majd a széttört ablakra. Az ablakról ismételten a férfira néztem, majd tekintetem tovább csúszott a fogadóra. Oda futottam az ajtóhoz és berúgtam.
Amint beléptem elordítottam magamat.
- Megjöttem! És éhes vagyok! Ide az összes kaját! – kiáltottam vigyorogva, de választ nem kaptam. Mindenki elvolt foglalva a mellette levő ütlegelésével. Rengetegen voltak bent és nagy volt a zsivaj. Persze a hangzavar nagy részét az ütések és üvegtörések hangja okozta. Megköszörültem a torkomat és még egyszer neki vágtam.
- Mondom éhes vagyok! – ismételten semmi választ nem kaptam viszont valaki a fejemhez vágott egy kancsót. Szememmel keresni kezdtem az elkövetőt.
- Melyik volt az? – tettem fel a költői kérdést hisz úgy tűnt itt nem volt szokás válaszolni. Nagy harci kiáltással berohantam a tömegbe. Kiszemeltem valakit, majd elrugaszkodtam és ugrással felemelkedve fejbe rúgtam. Az illető hanyatt esett és elterült a földön. Meg sem állva azonnal tovább fordultam és a mellettem lévőt rúgtam páros lábbal hátba, aki épp egy széttört üveggel akart neki esni valakinek. A férfi, aki megmenekült meglepődve rám nézett, majd elmosolyodott.
- Kösz. – mondta mosolyogva.
- Igazán nincs mit. – feleltem neki vigyorogva, majd padlóra küldtem egy jobb egyenessel. Ekkor hátulról valaki elkapott és tolni kezdett a fal felé. Elérve azt fölfutottam rajta, majd egy szaltóval a fickó mögé kerültem és én kentem a falba. Körbe néztem ellenfeleket keresni. Egy férfi épp egy széket tört szét egy másik hátán, míg egy másik a pulton csúsztatott végig valakit. Odafutottam a székes emberhez, majd megkocogtattam a vállát, amire hátra nézett. A székes mutatványát egy ütéssel jutalmaztam, bár ez nem volt elég neki, így még egy köríves rúgással is megtoldottam a támadást. Utamat a pult felé vettem, mert már nagyon éhes voltam. Útközben lerendeztem még egy-két kötekedőt és eljutottam a pulthoz, majd lehuppantam egy székre. Egy rövid vörös hajó kecskeszakállas férfi bukkant elő a pult mögül.
- Üdv, látom nem idevalósi vagy. – szólalt meg vidám hangon.
- Miből gondolja? – kérdeztem vissza.
- Nem láttalak még erre, pedig aki ilyen gyorsan üt ki ennyi embert azt megszoktam jegyezni.
Hátra néztem és valóban rengeteg ember feküdt a földön a jóvoltomból, bár még mindig tartott valamilyen szinten a verekedés, de már nagyrészt lecsitult.
- Jé, tényleg. – mondtam nevetve.
- De ha már itt vagy, szolgálhatok valamivel?
- Ugye lehet itt enni? Van valami specialitás?
- Nos…ööö... jó az omlettünk… - kezdte akadozva. Biztos nem várt ilyen kérést.
- Remek az jó lesz. Kérnék belőle húszat! – böktem oda pultosnak, majd átültem egy asztalhoz. Hamar kihozták nekem az omletteket, amiket gyorsan betömtem magamba, majd jóllakottan nézelődni kezdtem. Rengeteg féle embert láttam itt, ám egy sötét sarokban megakadt a szemem három sötét fazonon. Fekete ruha volt rajtuk és sötét hosszú hajuk volt, kivéve a középsőnek, mert neki rövid égnek álló ezüst volt. Kényelmes elhelyezkedésükből ítélve már régóta ott ülhettek és beszéltek valamiről. Egy ideig szemmel tartottam őket, majd tovább pásztáztam az ittenieket.
Tovább nézelődtem a tömegben a helyemen ülve, amikor a három alak fölállt és elsétált előttem, majd a bejáraton távoztak. A kocsmárost leváltotta egy társa, így hátra sétált a raktárba, ott pedig valószínűleg levette a köpenyét és intézhetett még valamit, mert olyan öt perccel később ki is jött „civil” ruhában, majd lehuppant mellém.
- Vége a műszaknak? – kérdeztem tőle elégedett mosollyal, mivel jól tele ettem magam az omlettükkel. A férfi bólintott, majd nekem szegezte a kérdését.
- És mi járatban erre?
- Egy megbízásból.
- És miféléből? – kérdezett vissza azonnal. Látszott rajta, hogy nagyon felkeltettem az érdeklődését. Így hát, mivel nem volt titkolni valóm és szimpatikus is volt, meg aztán adott enni is, válaszoltam neki egyből.
- Egy rabló bandát kell elkapnom. Városról városra járnak és ha jól tudom, most itt vannak ebben a városban.
- Akkor te mágus vagy? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Igen! – feleltem vigyorogva, büszkén, kihúzott mellkassal.
- Értem, most már értem honnan az a nagy erő. – mondta nekem. Én erre csak még jobban vigyorogtam.
- Ha gondolod szívesen megmutatom azt a boltot, amit néhány napja raboltak ki.
- Oh, rendben. Köszönöm. Ezzel nagyon sokat segít.
Örültem, hogy találkoztam a fickóval. Nélküle talán több óráig is eltartott volna, mire odataláltam volna a helyszínre. Fölálltam, megpaskoltam a hasamat, majd oda mentem a pulthoz és kifizettem a számlát a kedves úr kollégájának. Miután ezzel megvoltam, visszamentem a kocsmároshoz, majd együtt elindultunk a helyszínre. Egy helybélivel az oldalamon pillanatok alatt eljutottunk a bolthoz. Az épületen nem látszott a betörés nyoma.
„Lehet, hogy mágiát használtak az elkövetők?” – gondolkoztam el magamban. Beléptünk a kis boltban. Az eladón kívül senki nem volt bent. Rengeteg kis varázskütyü volt bent. Nézelődtem egy picit, bár semmi furát nem találtam. Időközben az eladó letámadott, mivel azt hitte, hogy végre jött egy vásárlója. Szomorúan kellett a tudtára adnom, hogy nem vásárló vagyok. Viszont valamennyire javult a kedve, mikor megtudta, hogy mágus vagyok és ez ügyben nyomozok. Elkezdtem kérdezgetni néhány dologról, ami talán közelebb vihet az ügyhöz.
- Tehát akkor két napja történt, igaz?
- Így van. – felelte az eladó. Szerencsére nagyon készséges volt és igyekezett mindenre válaszolni.
- Tudja, hogy törtek be? Vagy hogy milyen mágiát használtak?
- Nem mágiával törtek be.
- Mi? Hogy-hogy?
- Az ajtón lévő ablakot egyszerűen betörték és belülről leakasztották a láncokat, majd a zárat felfeszítették.
- De…de az ajtón abszolút nem látszik ez. – vágtam rá , hisz semmi erőszakos behatolásnak a nyomát nem láttam.
- Ó az ajtó azóta meglett javítva.
- Amire még kíváncsi lennék, hogy mit vittek el.
Az eladó fölemelte az ujját, jelezvén, hogy várjak egy kicsit, majd hátra ment és a pult mögül elővett egy kis noteszt, majd olvasni kezdte. Nem sok minden volt és nem is valami drágák.
- Ha összességben nézzük nem valami nagy a kár. Csak 47.500 Gyémánt értékben loptak. Bár itt megjegyeznem, hogy hallásból tudom, hogy máshol se vittek el nagyobb értékben árut. Ha jól emlékszem az egyik városban volt talán egy 50.000 Gyémántos rablás, de e fölé nem igazán ment.
Elgondolkodtam, amit mondott. Ez nagyon érdekes. Megköszöntem a segítségét és már mentem volna ki, mikor eszembe jutott még valami és még az ajtóban gyorsan visszafordultam.
- Ó, jut eszembe. Megkérdezném még, hogy a városban hány mágikus bolt van még?
- A boltomon kívül még kilenc van a városban. – felelte az eladó. Még egyszer megköszöntem a segítséget, aztán visszaindultam a kocsmába. A vissza úton már nem volt gond, tudtam az utat így nem tévedtem el, valamint olyan nagy távnak sem volt mondható. Elkezdtem gondolkodni a dolgokon. Valamiféle értelmet próbáltam kihozni belőle, de nem sikerült. Úgy tűnt ez az egész, mintha valami kis gyerekcsíny lenne. Kis értékben lopnak, barbár módon törnek be és mágia használat jeleit sem mutatják. Így elgondolkozva nem vettem észre, hogy valaki előttem termett csak az utolsó pillanatban.
- Tűnj el az utamból idegen. – förmedt rám az alak. Ránéztem és egy kis gondolkodás után fölismertem. A sötét hármasból volt az egyik feketehajú fazon. Bár most, hogy közelebbről jobban megnéztem kicsit kövérkésebbnek láttam, mint akkor ott a kocsmában. Elmosolyodtam.
- Oh, bocsánat, gondolom nehéz az élet ekkora testel, nem is csodálom, hogy szükséged van a nagy helyre. Most így téged elnézve úgy látom könnyebb átugrani, mint megkerülni. – feleltem vigyorogva, majd átszökkentem felette. Rettentő ideges lett. Az arca elvörösödött a dühtől.
- Te kis rohadék! Mégis mit gondolsz ki vagy te! – ordított rám és lendítette a kezét, hogy megüssön. Az ütés találata előtt megfogtam az öklét, ezzel megállítva a támadást.
- Reigen vagyok, a Quatro Cerberus mágusa! – mondtam neki vigyorogva, majd tüzet teremtettem a kezembe, amivel fogtam az öklét. Kikapta a kezemből a sajátját és ugrálva, sikoltozva, próbálta hűteni. Gyorsan alácsúsztam és egy az állára irányuló ütéssel a padlóra küldtem. Az utca szélén elterült a hátán. Odasétáltam hozzá.
- Aludj itt egy kicsit gömböcke. – szóltam oda neki, majd finoman megpaskoltam a hasát. Ezután gyorsan haladtam tovább, mielőtt esetleg a rendfenntartók itt kötekedni kezdtek volna.
Rövid séta után visszaértem a kocsmába. Leültem a mostanra már törzshelyemnek nevezett kis asztalhoz és elmélyültem a gondolataimban. Most sem jutottam előbbre.
„Nem értem, hogy minek tör be valaki egy mágikus boltba, ha nem is használ mágiát. Ha meg azért tört be, hogy mágiát használjon, annak se lenne semmi értelme, hisz attól még nem lesz mágus. Ráadásul, nem is nagy értékben lopnak, sőt, jelentősen elenyésző az összeg. Mindig csak három boltot rabolnak ki, aztán tovább állnak. Ha azért csinálják, hogy ne töltsenek sok időt egy helyen, akkor egy nap alatt lerendeznék az egészet és aztán mennének tovább. De nem. Itt is már két napja történt a rablás és azóta nem volt újabb. Különös. És miért pont csak háromba törnek be? Túl sok volt a megválaszolatlan kérdés. Nem állt össze, nem volt értelme. Legalábbis én nem találtam meg. Lehet, hogy több van ebben, mint ami látszik?„ – gondolkodtam magamban, ám valaki megzavart. A kocsmáros jött vissza és ült le mellém. A továbbiakban együtt gondolkodtunk. Elmondtam neki, a gondolataimat és hogy eddig mire jutottam. Sajnos nem tudott segíteni. Ő se tudott rájönni a dolog lényegére. Több órás csöndben ültünk és némán gondolkodtunk, mígnem hangosan nem kordúlt a hasam.
- Hozzak megint omlettet? – kérdezte a kocsmáros.
- Ehehe… Azt megköszönném. – feleltem zavarodottan, miközben az egyik kezemmel hátul a tarkómat dörzsölgettem. Néhány perc elteltével ki is hozták elém az omlettet, amit pillanatok alatt el is tüntettem. Jóllakottan tovább gondolkoztam. Jó lenne tudni, hogy az előző városokban milyen rendszer alapján raboltak, már ha egyáltalán volt valamilyen rendszer. Talán a helyi rendfenntartó erők tudnak valamit. El kénem mennem hozzájuk is beszélgetni. Megköszöntem, hogy ismételten megetettek, majd indultam volna, ám két ember megállított. A ma már látott hármas, másik két tagja állt előttem.
- Te vagy aki kiütötte a társunkat? – kérdezte az ezüsthajú.
- Nem tudom miről beszélsz. – feleltem neki vigyorogva, majd elindultam mellette. Megfogott hátul és visszarántott maga elé.
- Ne szórakozz velem! – ordított rám. Oldalra néztem mintha elgondolkodnék.
- Á, a kis puffancsra gondolsz? Nem ütöttem, ki csak nem fért el mellettem olyan széles volt, így hát arrébb kellett raknom. – mondtam még szélesebb vigyorral az arcomon. A két alakon látszott, ahogy elönti őket a méreg. Az ezüsthajú megelégelte a mondottakat. Arca eltorzult az indulattól és hátra emelte a kezét, hogy olyan erősen megüssön, ahogy csak tud. Az ütés vonalából kitértem, majd kis tűzlabdákat hoztam létre a kezemben és neki ütöttem a tenyeremet a hasának, majd kilőttem a két tűzlabdát. A robbanás ereje kirepítette a kocsmából. A feketehajú társa csak tágra nyílt szemekkel bámult. Az ajtón repült ki a srác, ami szerencsére nyitva volt, mert épp nem rég jött be rajta valaki. A másik fickónak elkaptam a nyakánál a ruháját é nevetve magamhoz rántottam, majd megfejeltem. Erősen megszédült tőle, majd nekifutva kihajítottam őt is az ajtón. Kifutottam utánuk és szétnéztem az utcán. Ott voltak mindketten és a feketehajú épp az ezüsthajúnak a ruháját oltogatta, ami lángra kapott.
Feléjük szaladtam. Pont sikerült eloltaniuk az égő ruhát, amikor odaértem és lendületből arcon rúgtam a feketehajút, aki ettől neki repült az utca szélén egy háza falának, amiről lepattanva elterült a földön. Mellettem lévő férfi felugrott és nekem rontott. Ökleivel kezdett rohamozni, amik elől elhajolgattam, majd egyik ütésénél ráfogtam a kezére a bal kezemmel, majd a jobbal leadtam neki egy egyenes ütést a fejére, majd az ütő kezemmel a hóna alatt átnyúlva egy csípődobással a földhöz vágtam. Megragadtam a nyakánál és az övénél fogva, majd egy konténernek hajítottam, amiről hangos koppanással lepattant. A földről nem kelt fel, valószínűleg elájult. Odamentem hozzá, majd fölszedve a földről belegyűrtem a konténerbe, ezután odasétáltam a társához, majd vele is megismételtem a konténeres dolgot. Mármint, hogy beleraktam. Rájuk csuktam a fedőt, majd dolgom végeztével összecsapkodtam a kezeimet, mintha leporolnám őket.
Amint megtettem jó pár métert, hirtelen mögülem nyikorgást hallottam. Hátranéztem és a konténer teteje emelkedett, majd a szemétből kimászott a két fickó belőle. Amint kiszálltak, befutott a harmadik tag is a trióból. Beálltak a sorrendjükbe, az ezüsthajú középen, a két fekete pedig szélen.
- Most könnyű dolgod volt mágus! Éjfélkor gyere ki az erdőbe és lerendezzük ezt az egészet. – szólt középről az ezüsthajú. Valahogy nem tudtam komolyan venni. Talán a rajta lévő halom szemét miatt. Esetleg a szenny bűz miatt, ami kettejükből áradt. Hősies pózt felvéve válaszoltam nekik.
- Rendben van, ott leszek! – kiáltottam nekik. A válaszom után elsomfordáltak, útközben lehajigálták magukról a szemete, meg porolgatták magukat.

Folytatása következik...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Csüt. Aug. 18, 2011 10:57 pm

Először is gratula az avartahoz de a történethez is, jutalmad 500 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Pént. Aug. 19, 2011 12:18 am

Egy rég elfeledett nap (2. rész)

Utamat a kapitányság felé vehettem most már. Viszonylag rövid séta után eljutottam uticélomhoz, ahol elmondták nekem, amit tudtak. Kiderült, hogy a rablások két-három nap késéssel történnek, ami szerint ma este vagy legkésőbb holnap este fog megesni a következő rablás. A gond az, hogy még kilenc mágikus bolt van a városban és ezek közül bármelyik lehet célpont. Abban is megerősítettek, hogy valószínűleg egy bandáról van szó. Tehát ugyanazok vannak itt is, mint más városokban. A hasznos információkat megköszöntem nekik, majd kiléptem a kapitányságról.
Újabb információkkal gazdagodva vissza indultam a kocsmába eltölteni a maradék időmet estig. Azt leszámítva, hogy néhány ember megbámult, az úton semmi nem történ. A nap kezdett lenyugodni. Már csak néhány órám volt hátra. Gondoltam, majd elütöm az időt valamivel, talán beszélgetek az újonnan megismerkedett kocsmárossal. Mikor odaértem a kocsmához, pont akkor jött ki az ajtón. Elsőre nem ismertem fel, csak mikor felém fordult és találkozott a pillantásunk, mivel nagykabát volt rajta, ami rendkívül eltakarta őt. Mintha rejtőzködne valaki elől. Ez fölöttébb felkeltette az érdeklődésemet. Amint meglátott elmosolyodott.
- Áh, hát visszatértél. Sikerült megtudni, amiket akartál? – kérdezte tőlem.
- Úgy-ahogy igen. És Ön, hova?
- Oh, nekem már ma itt nincs dolgom, gondoltam haza megyek. De te menj csak be nyugodtan és kérj bármit, mond, hogy én küldtelek.
- Rendben, köszönöm. – feleltem neki. Intett, majd elindult a sötét utcán. Nagyon furcsának találtam ezt. Volt még két szabad órám. Bent most amúgy de hittem, hogy eltudtam volna ütni az időt, így hát a kocsmáros után vetettem magam a sötét utcába és biztos távolról követni kezdtem őt.
Szerencsére nem vett észre a kocsmáros. Sikerült úgy követnem, hogy ne szúrjon ki. Annak ellenére, hogy elvileg haza megy, nagyon óvatosan és csendben járt. Ami még furább volt, hogy rengetegszer nézett hátra, hogy biztos nem követik-e. Ilyenkor reflexszerűen behúzódtam valahova, vagy valamilyen más módszerrel tűntem el a látómezejéből. Volt egy-két rizikós pillanat, amikor egy hajszálón múlt, hogy észrevegyen. Az út, amin követtem egyáltalán nem volt forgalmas, sőt, egyenesen kihalt. Nyílván már jól ismerte az utcákat, így eltudta kerülni a forgalmas helyeket.
„Ügyes, de rájövök miben sántikálsz öreg” – mondtam magamban, miközben már vagy jó fél órája követtem. Ekkorra kiért a városból és az erőd felé vette az irányt. „Véletlenül” pont az erőd felé ment, ahol találkozóm lenne a 3 taggal, úgy másfél óra múlva. Talán még harminc percet mehettünk, mikor hirtelen elvesztettem szem elől a kocsmárost, ám hangokat hallottam nem sokkal magam előtt. Egyre közelebb és közelebb mentem, míg nem el nem értem egy tisztáshoz, ahol megláttam a kocsmárost, ahogy a 3 fickóval vitatkozik, akikkel találkoznom kellett volna. Jobban szétnézve a környéken, észrevettem, hogy a föld tele volt rajzolva különleges mágikus rúnákkal.
„Öreg, ki vagy te valójában?” – tettem fel magamban a kérdést és figyeltem mi történik.
A kocsmáros elég hangosan vitatkozott a három idegennel.
- Nem kellet volna kihívnod azt a mágust lehet hogy rájött valamire.
- Igen és ki hívta meg rengetegszer kajálni. - vágott vissza az ezüsthajú.
- Nem számít, már nem kell sok, hogy megidézzük Navarót! – mondta a kocsmáros. A kis vita után folytatták a munkájukat. Még alaposabban körülnéztem a tájon és felfedeztem a mágikus eszközöket, amiket elloptak. A rúnákat is jobban megnézve rájöttem, hogy idéző rúnák.
„Ki lehet ez a Navaro?” – gondolkodtam el magamban. Hirtelen rossz érzés fogott el. Szép lassan egy gonosz aura jelenlétét kezdtem érezni. A levegő lehűlt és nehéz lett. Nem tudtam, hogy ki ez, akit megakarnak idézni és azt se, hogy már mennyi idejük van még hátra. De abban biztos voltam, hogy ez a valami gonosz és nem szabad hagynom, hogy megidézzék. A három tag valószínűleg használ mágiát, de a harcnál nem mutatták ennek a jelét, így nem tartottam különösen nagy ellenfélnek őket. Viszont a kocsmáros volt az agy a csapatban és éreztem, hogy ő tartogat még meglepetéseket.
A kocsmáros elég hangosan vitatkozott a három idegennel.
- Nem kellet volna kihívnod azt a mágust lehet hogy rájött valamire.
- Igen és ki hívta meg rengetegszer kajálni. - vágott vissza az ezüsthajú.
- Nem számít, már nem kell sok, hogy megidézzük Navarót! – mondta a kocsmáros. A kis vita után folytatták a munkájukat. Még alaposabban körülnéztem a tájon és felfedeztem a mágikus eszközöket, amiket elloptak. A rúnákat is jobban megnézve rájöttem, hogy idéző rúnák.
„Ki lehet ez a Navaro?” – gondolkodtam el magamban. Hirtelen rossz érzés fogott el. Szép lassan egy gonosz aura jelenlétét kezdtem érezni. A levegő lehűlt és nehéz lett. Nem tudtam, hogy ki ez, akit megakarnak idézni és azt se, hogy már mennyi idejük van még hátra. De abban biztos voltam, hogy ez a valami gonosz és nem szabad hagynom, hogy megidézzék. A három tag valószínűleg használ mágiát, de a harcnál nem mutatták ennek a jelét, így nem tartottam különösen nagy ellenfélnek őket. Viszont a kocsmáros volt az agy a csapatban és éreztem, hogy ő tartogat még meglepetéseket.
A tűzlabda elérte a kocsmárost és telibe kapta, majd jó pár méterre kötött ki a földön. Ezzel egy időben a rúnákkal teli mágikus körben hatalmas mágikus lüktetést éreztem, majd a rúnák lilán fényleni kezdtek. Egy kapu jelent meg, amiben egy hatalmas alak kezdett lassan megjelenni. A sötét és gonosz aura még erőteljesebb lett. Elkezdtem nézegetni a rúnákat és próbáltam valahogy bezárni a kaput, de mind hiába. Nem sikerült. Ekkor a kocsmáros nevetve felkelt a földről.
- Hiába! Már nem tudod bezárni! – mondta sátáni kacajjal.
- Mi ez az izé? – kérdeztem tőle összeszűkített szemmel.
- Navaro, a démonisten! A legerősebb, leghatalmasabb lény a világon! – ordította. Látszott rajta a megszállottság. Odarohantam hozzá és teljes erőből arcon vágtam. Arrébb szállt egy-két méterre. Odamentem hozzá és a ruhájának a nyakánál fogva fölemeltem a földről.
- Miért? Miért kellett ezt tennie?! – kérdeztem tőle, de ő csak vigyorgott.
- Hogy miért? Azt kérdezed, hogy miért?! – csattant fel indulatosan – Azért, mert az az átkozott Titan Nose nem volt képes megérteni engem. Nem tetszett nekik az istenem és a világnézetem. Ezért kicsaptak! Nem hagyták, hogy szolgálhassam Navaro-t! Nem tudtam áthozni eme világba! De most rájuk zúdítom haragomat! Most megfizet mindenért az egész világ! – ordította, majd őrült nevetésbe tört ki. Látszott rajta, hogy őrült. Ekkor a kapuból kilépett egy démon. Lába alatt megremegett a föld. Hatalmasat ordított melytől a fák is megremegtek. A kocsmáros gyomron vágott, amitől elengedtem és összecsuklottam a földön. Odarohant a démon elé.
- Mester! Sikerült! Megtettem, amit kértél! – kiáltotta a démon felé. A lény semmitmondó szemmel ránézett, majd eltaposta, mint valami csótányt.
- Hülye barom… - dörmögtem halkan a kocsmárosnak címezve.
„Mit tettél…” – mondtam magamban, majd fölkeltem a földről. Nagyon jól tudtam ,hogy meg kell akadályoznom, hogy ez a lény tombolni kezdjen.
A démon kétszer akkor volt, mint én, De csak magasságra, szélessége sokszorosa volt az enyémnek. Nagydarab testét teljesen szőr borította. Fején két agancsszerű zölden izzó szarv volt. Arccsontja előre nyúlt, ami tele volt borotva éles fogakkal. Ujjai borotvaéles karmokban végződtek. Hatalmasat ordított, majd fölemelte a lábár és lenézett a kocsmáros összepréselt hullájára. Felhorkantott.
- Megérkezem erre a földre és egy ilyen gyenge ellenfelem akad, mint ez a tetű itt a talpam alatt! – mondja mély, túlvilági hangon, némi gúnnyal megfűszerezve. Beleszagolt a levegőbe, majd azonnal rám nézett.
- Remélem, te nagyobb élvezetet fogsz nyújtani! – mondta nekem. Előre lépet néhányat, majd egy hatalmasat ordított felém. Erősen bekellett támasztanom a lábamat, hogy a hanghullán ne sodorjon magával. A démon négykézlábra ereszkedett, majd behajlította a lábait és támadni készült.
- Ó, bakker! – mondtam. Nagyon jól tudtam mi jön most. A szörny elrugaszkodva, szabályosa kirobbant a helyéről és felém ugrott, a kiindulási helyén egy szép nagy krátert hagyva. Felém tartotta a karmait, hogy egyetlen csapással felnyársaljon ám én még az ugrásánál oldalra vetődtem. Kezeimmel tovább löktem magam, majd talpra érkeztem. Azonnal két tűzlabdát formáltam a kezemben és a démon felé hajítottam. Mindkettő lövésem talált és nagyot robbant, majd a füstfelhőből kirontott a démon. Szinte meg se sérült. A bundája egy kicsit megéget, de semmi különb. Borotva éles karmaival felém csapkodott. Nagyon gyors volt, alig bírtam a támadásai elől hajolgatni, meg ugrálni.
- Ne ugrálj már annyit te kis féreg! – ordított rám dühösen. Hátrébb szökkentem és tűzlabdákkal kezdtem dobálni. Egyiket a másik után. Sorba csapódtak be a démonba, nagy robbanások közepette.
- Talán ez már hatott? – tettem fel hangosan a kérdést. A válasz nem volt. A démon kirontott a füstből és egyenesen nekem ugrott vállal. A lökés elindított egy egyenes vonalban hátra. Berepültem az erdőbe, közben jó sok fát kettétörtem, mígnem egy megállított. Vért köptem, majd lezuhantam arccal a földbe. Talán fél percig tarthatott mire sikerült megmozdulnom, mivel nagyon erős volt a támadás. Kezeimet letámasztva kinyomtam magamat, majd magam alá toltam az egyik lábam. Fölegyenesedtem, majd kicsit támolyogva, de visszaindultam a tisztás felé. Útközben megropogtattam a nyakamat és néhány másik csontomat. A tisztásról démoni nevetést hallottam.
- Te sem voltál ellenfél nekem! Szánalmas vagy, mint minden ember! – ordított, majd lépesek hangja hallatszott, de nem közelebbről, hanem egyre távolabbról.
„Azt hitte, hogy ezzel megölt? Heh. Keményebb vagyok én annál!” – mondtam magamban és siettem vissza a tisztásra. Odaérve láttam, ahogy a démon cammog a város felé. A hátába dobtam egy tűzlabdát, amire ingerülten hátra nézett.
- Még nem végeztünk! – ordítottam rá – Visszaküldelek oda ahonnan jöttél! – a szavaimtól még mérgesebb lett.
- Ne csak a szád járjon ember! Mutasd mit tudsz! – ordította, majd fölemelt a kezét és előre csapott. Egy hullám indult meg felém, majd telibe kapott. Mintha öt penge vágott volna meg és lökött volna hátra. Vér szökkent elő a mellkasomból.
- Csak ennyi?! – csattant fel. Nehézkésen fölkeltem. Lenéztem magamra. Vér csordogált a sebekből. Teljesen szét volt hasítva a ruhám és a… Elakadt a lélegzetem. Apám sála. Belevágott egy nagyot a támadás. Elöntött a düh. Reszketni kezdtem a méregtől.
- Na mi az? Földbe gyökerezett a lábad?! Félsz tőlem kicsi ember?! Látom már reszketsz is! De ne félj, mindjárt meghalsz! - kiáltotta. Tévedett. Nem a félelemtől reszkettem.
- Most megdöglesz te rohadék! – ordítottam rá indulatosan. Egy hatalmas tűzlabdát formáltam, ezután hirtelen a démon előtt teremtem és felugrottam, majd teljes erőmből belenyomtam a fejébe a tűzlabdát, amit aztán nekilőttem és nagy robbanássál elrepítette tőlem. Nem álltam meg tovább hajigáltam a tűzlabdákkal, majd ismét felé rontottam. Pár méterrel előtte előre szökkentem. Két tűzlabdát csináltam a kezemben és úgy érkeztem a tenyeremre, majd a tűzlabdákat kilőve hatalmas lökettel robbantam egyenesen lábbal a fejének, amitől hanyatt esett. Továbbra sem álltam le. Fölugrottam a hasára és a fejébe robbantgattam a tűzlabdáimat. Az indulatom alább hagyott.
Megálltam. Lenéztem a démonra. Láttam, hogy nem mozdult így hát lemásztam róla. Lihegni kezdtem. Nagyon elfáradtam, szerencse, hogy győztem, mert már nem sok erőm maradt. Elindultam a város felé, de mögülem hangokat halottam. Hátranéztem és Navaro fölkelt. A fejéről a szőr teljesen leégett és szenes lett. Az egyik szeme csukva volt. Látszott rajta, hogy nagyon megviselte a kis akcióm. Kifújta magát egy pillanatra, majd felém támadt. Egyik kezével megütött, amitől hátrébb lökődtem, de nem állt meg, tovább sorozott. Majd kinyújtva mutató és kisujját, felém szúrt. Próbáltam lehajolni előle, de nem sikerült. Beleszúrta a két karmát a vállamba és földobott. Utánam ugrott és összekulcsolt kézzel a gyomromba ütött, ezzel a földbe robbantott, hatalmas krátert csinálva vele. Vért köhögtem.
„Szerintem eddig tartott. Nem bírom tovább. Bocsáss meg apám” – mondtam magamnak, majd lehunytam a szemem. Hirtelen átsuhant az agyamon minden. Rengeteg feladatom volt még. Nem halhattam meg itt. Föltápászkodtam.
- Nem most fogok meghalni! – jelentettem ki eltökélten. Csettintettem az ujjammal, majd kis lángszőnyeg emelt magasra. Navaro mikor meglátott nagyon meglepődött. Biztosan nem gondolta volna, hogy túlélem a támadásait. Bár számos sebből véreztem már. Egymással farkasszemet néztünk, majd én tűzlabdákkal kezdtem dobálni, míg ő maga előtt csapkodva szél pengéket lőtt felém. Mindkettőnk támadásai célba találtak és sebezték a másikat. A végér mindketten sebekből véreztünk. Látszott Navaro-n is, hogy nagyon megviselték a tűzlabdáim.
- Szép küzdelem volt ember! De most meghalsz! Minden erőmet ebbe a csapásba fogom sűríteni! – ordított felém, majd hátra tolta a kezét és körülötte zöld mágikus jelek kezdtek tekeredni spirálban.
„Akkor ezen a támadáson fog eldőlni minden. Legyen hát” – mondtam magamban, majd én is felkészültem. A kezembe gyűjtöttem minden megmaradt varázserőmet egy tűzlabda formájában. Sokkal erőteljesebb lett a színe és a mérete is nagyobb volt. Mindketten elkészültünk. Ő felém kezdett szaladni, én pedig ő felé repültem. Középen találkoztunk és teljes erőből a másiknak támadtunk, majd megálltunk a másik mögött. Vártam. Nem tudtam, hogy sikerült-e a támadásom. Egy seb nyílt hirtelen a mellkasomon átlósan és vér spriccelt ki belőle. Térdre rogytam és ráfogtam.
„Elbuktam” – mondtam magamban és vártam, hogy a démon megfordul és egy csapással végez velem, ám nem ez történt. Mögöttem egy hangos puffanást hallottam. Erőt vettem magamon és hátranéztem. A démon élettelen teste ott feküdt mögöttem szénné égve.
Ekkor a távolból hangos zajt hallottam. Emberek közeledtek felém. Reméltem, hogy nem bunyózni akarnak, mert így is alig álltam meg a lábamon. Közelebb érve megláttam, hogy a városi emberek lehettek. Ámuldozva és meghökkenve nézelődtek, hogy mi is történhetett itt. Közelebb lépkedtem feléjük, majd egy hatósági személynek elmondtam, hogy a mágikus bolt tolvajok ott fekszenek a földön ájultan. Láttam, hogy akivel beszéltem hátranéz és bólint, ekkor a tömegből kivált hat egyenruhás alak és a trióhoz sietett. Elmosolyodtam, majd elsötétült a világ.
Hirtelen felpattant a szemem. Riadtan körbe néztem, de a heves mozdulattól megfájdult a nyakam. Ekkor vettem csak észre, hogy pokolian fáj minden porcikám. A szememmel Navaro után kutattam, de csak egy sötét kórházi termet láttam belülről. A sarokban ott ült Nokinerk és halkan horkolt egy széken. Lassan kezdett beugrani, hogy ez csak egy álom volt, illetve nem is álom, hanem inkább egy régi emlék. Viszont azt nem értettem, hogy miért éltem át újra álmomban. És miért voltam tetőtől talpig bekötözve. Megráncoltam a homlokomat és megpróbáltam felidézni az eseményeket. Pár percig eltartott, de aztán egy varázsütésre, minden korábbi emlék beleszállt a fejembe. Eszembe jutott, amikor a feldühödött fickó kivágott a falon keresztül az utcára, majd alakváltással és puszta fizikai erővel a földbe döngölt. Ahogy végig pörgettem a fejembe az eseményeket, mintha minden egyes ütést újra átéltem volna. Gyorsan el is tereltem róla a gondolataimat és inkább a szobát kezdtem el újra pásztázni. Az ágyam mellett egy kis éjjeliszekrényen egy masnival átkötött csokis doboz hevert. Átfordítottam a fejemet a másik oldalra, ahol az ablak helyezkedett el. A fehér függöny be volt húzva, de a hold vakító fehér fénye teljesen átsütött rajta. Tovább nézelődtem és megakadt a szemem az ajtó melletti naptáron. Fogalmam sem volt róla, hogy melyik nap lehetett ma, de az utolsó emlékem az két héttel ezelőttről volt.
~ Legalább két hétig feküdtem itt kiütve? Két hete nem ettem?!
Erre a hasam hirtelen egy nagyon hangosat kordúlt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Szomb. Aug. 20, 2011 5:07 pm

Szép kis befejezés, amiért jutalmad 500 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Kedd Aug. 30, 2011 8:47 pm

Egy új szenvedély kezdete


- Reigen! Kelj már fel, nerk!
Fölébredtem, de nem nyitottam ki a szememet. Próbáltam tovább játszani, hogy alszok. Ha elég ügyesen csinálom, talán feladja és békén hagy. Nagyon erősen koncentráltam a mozdulatlanságra és a lassú egyenletes légzésre. Szerencsére még félig kómás voltam, így nem kellett sokat rájátszanom.
- Reigen! Na, ne csináld már, nerk! Ébredj már fel! Állandóan csak alszol!
Nokinerk immáron felmászott az ágyamra és elkezdett lökdösni. Ezt addig folytatta, míg meg nem lökte a bordámon lévő egyetlen érzékeny pontomat. Itt lett vége a játéknak. Egyszerűen képtelen voltam már visszafogni magamat és rándult egyet a testem.
- Na végre fent vagy, nerk. Gyere kelj fel.
- Hány óra van?
- Fél tíz lesz százhuszonöt perc múlva, nerk.
Kritikus időpont, de még épphogy elment nálam. Lassan és nagyot nyújtózva felültem az ágyban, aztán már toltam ki a lábamat, hogy lelépjek a földre, amikor eljutott az agyamig a mondat másik fele is.
~ Fél tíz lesz. Kilenc óra harminc perc lesz. Lesz. Tehát még nincs annyi. Kevesebb van. Mennyivel is? Százhuszonöt perccel. Az menny? Egy óra az hatvan perc. Egy perc pedig hatvan másodperc. De ez most lényegtelen. Egy másodperc pedig száz századmásodperc. Á ez is csak terelés. Koncentrál Reigen. Meg tudod csinálni. Tehát van százhuszonöt perc. Egy óra az hatvan perc. Százhuszonötben a hatvan megvan… Hát több, mint egyszer az biztos. Közelítsük meg máshonnal. Hatvan meg hatvan az… az… izé… Na! Hatvan meg tíz az hetven. Aztán még tíz. Az nyolcvan. Még tíz az kilencven. Hány tíz kell még? Elfelejtettem. Na jó, hatvan. Az hat darab tíz. Képzeljük el a kezemet hat ujjal. Hmm… Valami nem stimmel. Csak öt van… Nem szabad fennakadni a részleteken! Koncentrálj Reigen! Összpontosíts. Egyszerűsíts. Leveszem a nullát, akkor csak hat. Hat meg hat az… az… hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy… tizenkettő! A tizenkettőhöz hozzárakok egy nullát és… fú hogy is hívják ezt? Ja meg van! Százhúsz. És ahhoz jön még az öt és így lesz százhuszonöt. Százhuszonöt. Miért is fontos ez? Ja igen százhuszonöt perc. Abban kétszer volt meg a hatvan és ott van még az a csellengő ötös. Tehát akkor öt perc híján ez kétszer hatvan perc. Hatvan perc az egy óra. Kétszer egy óra plusz ötven perc. Fél tíz lesz kétszer egy óra plusz öt perc múlva. Kilenc óra harminc percből kell két órát és öt percet levonnom. Kilenc mínusz egy az… nyolc. Abból még egy az öt. Nem… A nyolcas előtt biztos nem ötös van. Ó a francba kell korán felébreszteni. Ilyenkor nagyon tompa vagyok. Jó semmi gond, nem szabad kétségbe esni. Menni fog. Egy, kettő, három, négy, öt, hat… hét! Ez az! Hét. Akkor hét óra harminc perc és abból még… Várjunk csak. Hét óra?!! Tényleg még csak hét óra van és képes volt hajnalok hajnalán felverni az ágyból?
Egy majdnem gyors fejszámolás után sikerült átváltanom a százhuszonöt percet és elborzadva jöttem rá a szomorú valóságra. Nokinerk megpróbált behúzni a csőbe, de én okosabb vagyok annál.
- Hé!!!
- Jól vagy, nerk? Leblokkoltál vagy 5 percre.
- Hagyjál aludni! – torkoltam le aztán visszafordultam az ágyba és magamra rántottam a takarót. Nokinerk pont rajta állt, így hanyatt esett és legurult az ágyról.
- Na jó… Te akartad, nerk…
Nokinerk felpattant és arrébb sétált. Örömmel vettem, hogy sikerült közös nevezőre jutnunk és végre feladta. Bár nem emlékeztem rá mit álmodtam éppen, de biztos voltam benne, hogy valami nagyon jót.
~ Ha még most vissza alszok talán ott folytathatom, ahol abbahagytam…
Oldalt motoszkálás hallatszódott. Valamiért furcsa érzésem volt, így akármennyire is nem akartam, de mégis csak oldalra fordítottam a fejemet és kinyitottam résnyire a szememet. Nokinerk ott állt a szoba végében és a kezében egy madzagot tartott. A madzag számos helyen áthaladt, amiket végi követtem a szememmel. A madzag egy idő után kettévált és egyik része az ágy bal fölső lábához, a másik pedig a bal alsó lábához csatlakozott.
- Mi a…
Nokinerk szemében valami megcsillant és egy halvány ördögi mosoly jelent meg az arcán, amitől a metszőfoga még inkább kilógott. A következő pillanatban az ágyam oldalra billent és takaróstul, párnástul legurultam róla és elterültem a földön.
- Ez meg mi a szent szalámis szendvics volt?! – pislogtam értetlenül. Minden olyan hirtelen és fájón történt, hogy nem értettem semmit. Nokinerk hátra tette a kezeit és diadalittasan odasétált hozzám.
- Kicsit megszereltem az ágyadat, nerk.
- Mikor volt erre neked időd?
- Már egy ideje fönt vagyok, nerk – vonta meg a vállát.
- Hogy nem ébredtem fel erre? Az ott egy mágikus körfűrész a sarokban? Honnan szedtél te ilyet?
- Nagyon mélyen alszol. Nem is hinnéd mennyire…
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Semmit, nerk. Az ebédlőben várlak.
- Hé! Gyere csak vissza.
Késő volt, Nokinerk már kinyitotta az ajtót és kisétált a szobából. Nagyot ásítva és morgolódva szedtem össze magamat. Az esés miatt teljesen felébredtem és furcsa mód hiába állt vissza az ágyam az eredeti állapotába mégse volt kedvem vissza feküdni aludni.
~ Le kell cserélnem az ágyamat valami masszívabb anyagúra. Mondjuk acélra. Azt talán nem tudja megszerelni.
Ekkor elképzeltem Nokinerk-et, ahogy lehúz a fejéről az arcára egy fekete maszkot, amin csak egy vízszintes kilátó van a szeménél és bekapcsol egy mágikus hegesztőpisztolyt, aztán azzal esik neki az ágyamnak, miközben alszok.
- Áh minek változtassunk a régi jól megszokott dolgokon… - legyintettem, kicsit kétségbe esve az előbbi elképzelésen. Gyorsan felöltöztem aztán lebattyogtam az ebédlőbe.
Mire leértem Nokinerk már ott vár jó pár tányérnyi reggelivel az egyik asztalnál – az ő nagy szerencséjére. Ha már ilyen korán kivert az ágyból, akkor az a minimum, hogy rengeteg kaja vár rám, hogy befaljam. Nincs is jobb egy kiadós reggelinél. Illetve van, két kiadós reggeli, de ne menjünk most bele a részletekben.
Evés közben Nokinerk kifejtette az okot, amiért fölébresztett hajnalok hajnalán. Még múlt héten valamikor a városban járva láttunk egy plakátot. Valamiféle vándor bazár járja az országot és akkor megígértem neki, hogy amint ideér elmegyünk rá. Pechemre ez a nap elérkezett és meglehetősen korán ideértek a bazárosok.
A laktató evés után fel is kerekedünk és kigyalogoltunk a város szélén lévő üres térre, ahova általában a főbb rendezvényeket szokták szervezni. Ez esetben a rengeteg sátornak és mobilis fabódénak adott helyet. Korán reggelhez képest már nagy volt a tolongás. Megmertem volna kockáztatni, hogy a fél város már kint volt. El sem mertem volna képzelni, később mennyien lettek volna.
- Hát, jó sokan vannak. Pedig nem is osztanak ingyen szenyókat…
- Látod, nerk? Mondtam, hogy korán kell jönni. Még így is talán szerencsénk van. Gyere nézzük meg azt ott, nerk! – kiáltott fel lelkesen és megragadva a kezemet húzott maga után, ami nem volt túl kényelmes tekintve, hogy kinyújtott kézzel is csak a combomig ért fel. Előregörnyedve futottam utána.
- Nézd azokat ott! – bökött az egyik pultra, majd egy másikra – És azok ott, nerk!
Nokinerk valósággal eksztázisba került a sok érdekes holmi és csecsebecse között. Úgy tűnt az égvilágon mindent meglehetett találni ezen a helyen, amit csak az ember akart. Nem csak az ország legrejtettebb vidékeiről gyűjtött portékák hevertek mindenfele, de még külföldi ritkaságokat is láthattunk.
Sikerült egy külföldi csemegés bódét találni, amit én egy fél órára be is foglaltam, azonban a tulaj egy idő után kirugdosott onnan. Nem értettem miért, pedig alig ettem hét-nyolc tányérral abból a különleges színes és ínycsiklandozó valamiből.
Ez után összevissza rohangáltunk egyik helyről a másikra. A végére már valósággal szédültem ráadásul még Nokinerk is eltűnt. Öt perces eredménytelen keresgélés után egyszer csak felbukkant mögöttem a nadrágom szárát rángatva.
- Kölcsönadnál egy kis pénzt, nerk?
- Hát te meg hol voltál? Mióta téged kereslek.
- Hoztál pénzt, nerk?
- Persze, hogy hoztam, de mióta lettel te ilyen követelőző? Mire kell?
- Egy könyvre – ugrált egy helyben Nokinerk, ami meglehetősen ritka dolog volt tőle. Biztos nagyon szerette volna azt a könyvet. Talán valami nagy ritkaságra lelt. Egy jó ideje nagyon rákapott a könyvekre, de már az összes szobámban lévőt elolvasta. Azóta pedig folyamatosan vadássza az új olvasni valókat. Örömet akartam neki okozni, így belenyúltam a zsebembe és kiszedtem egy kisebb köteg spórolt pénzt.
- Rendben van, mennyi kellene.
Nokinerk mondott egy összeget, amitől majdnem dobtam egy hátast.
- Hogy mennyi?! Jó ég…
- Egy igazi relikvia. Az országban csak ez az egy darab van, nerk.
- Ajánlom, hogy cukormázból legyen a borító rajta…
A köteg papírbankóból kiválasztottam egy 100 Gyémántot érő pénzt és a maradékot fájó szívvel Nokinerk kezébe nyomtam nagyot sóhajtva. Tudtam, hogy amint visszaérünk már vállalhatunk is egy megbízást, mert ezzel eléggé megcsappant az otthoni kassza.
Nokinerk majd kiugrott a bőréből, mikor megkapta a pénzt és azzal a lendülettel köddé is vált. Biztos érdekes könyvet talált és örültem, hogy hasznos hobbit talált magának. Annak már kevésbé, hogy nekem kell ezt finanszírozni, de ilyenek a barátok. Kitartanak egymás mellett. A gondolat széles mosolyt csalt az arcomra és úgy sétáltam tovább.
Az egyik magasabb sátor előtt egy hatalmas tömeg tolongott. Olyan volt, mint egy cirkuszi sátor. Legalábbis a formája, a mérete jóval kisebb annál, de még így is kitűnt a többi egyszerű sátor közül. Valami rendkívül nagy népszerűségnek örvendett, ami felkeltette az én érdeklődésemet is. Nagy nehezen sikerült átfurakodnom a tömegen és bejutottam a sátor belsejébe. Ott elképedve bámultam körbe és nem győztem betelni a látvánnyal.
- Milyen gyönyörű lakrimák…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Hétf. Szept. 05, 2011 10:41 pm

Nagyon ötletes kis kaland, valamint Nokinerknek is egy nagy adag dicséret! Jutalmad: 500VE, 125 VE
A bírálat augusztusi postra vonatkozik!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Kedd Szept. 27, 2011 7:45 am

A Fondor Falat gyár rejtélye
(1.rész)


Nokinerk-kel mindketten az ablakhoz nyomtuk a képünket és kifelé bámultunk. Voltam olyan szerencsés, hogy kibontsam a nyerőszelvényt a kedvenc édességem csomagjából, a Fondor Falatból. A szelvény pedig feljogosított egy utazásra a Fondor Falat gyárában, így én magam is bepillantást nyerhettem a kulisszák mögé. Olyan volt az egész, mintha egy álom vált volna valóra. A szelvény egy plusz főre is feljogosított, így természetesen Nokinerk is velem tartott az útra.
Egy magán kocsit küldtek értünk, amit két hatalmas lila szőrű vaddisznó húzott, maga a kocsi egy hosszúkás sötétszínű lovas kocsira hasonlított. Crunchville vagy ahogy csak emlegetni szokták a nasfőváros, egy gyártelepülés volt. Csupán ipari létesítményekből és a személyzet lakóépületeiből állt. Azonban nem csak a Fondor Falat gyára volt ezen a helyen, hanem számos másik általunk nagyon kedvelt nassolnivalóé.
- Nézd Nokinerk! Ott készül a Sajtos Puffancs! – mutogattam egy hatalmas sárga épületre, aminek a tetejét egy okkersárga ragacsos anyag borította. Persze közben már félig kilógtam a kocsiból.
- Ott pedig a Kalóz Pehely, nerk! – mutogatott Nokinerk a szemben lévő gyárra, aminek a tetején egy hatalmas kalózhajó állt, a gyár oldalára pedig a Kalóz Pehely szakállas és nagykalapos kabala figuráját festették fel.
- Óóó! Azt nézd! Az meg a Hamm Bekaplak Chips otthona! Menjünk be ide is!
- Oda nem lehet. Korlátozott a látogathatóságunk, nerk. De nézd! Ott a Csokis Csemege!
Több se kellett azonnal átvetődtem a másik ablakhoz.
- Hol? hol?
Nokinerk rábökött a csoki mázzal bevont oszlopos épületre, aminek a tetején egy barna spirál állt ki. A Csokis Csemege volt a második kedvenc nassolnivalónk. Egy nugáttal töltött spirál formájú piskóta, mely vastag csoki mázzal volt borítva. Össze is futott a nyál a számban, amint rágondoltam arra a mennyei omlós csokoládéra.
Még néhány gyár után meg is érkeztünk az eredeti úti célunkhoz a Fondor Falat gyárához. Belépve a hallban egy kisebb múzeumszerű helyre érkeztünk. Kis emelvényeken hatalmas Fondor Falatokat állítottak ki. Amint megpillantottam egyből odaugrottam és átkaroltam egy ilyet.
- Valaki csípjen, meg hogy nem álmodok!
Nokinerk komolyan vette a kérésemet, így számára ez felhívás volt a keringőre. Nem is tétlenkedett, odatotyogott hozzám és belecsípett a combomba.
- Hé!
- Te kérted, nerk…
- De nem gondoltam komolyan – dörzsölgettem meg a fájó részt.
- Bocsi.
Előttünk a lépcsőn egy fiatalos, elegáns üzleti ruhába öltözött nő lépdelt le. Mellette pedig egy idősödő fehér köpenyes, magas férfi jött. Arcán kacskaringós bajusz húzódott, haját borzolva hordta, a fején pedig egy magas kopottas cilindert viselt.
- Bizonyára ti vagytok a játék nyertesei… - szólalt meg elsőként a nő.
- Bizony mi vagyunk! – feleltem büszkén, dagadó mellkassal – Reigen Hawkins vagyok ő pedig a társam Nokinerk.
- Én Amanda vagyok, ő pedig itt az apám, Earl, aki egyben a gyár tulajdonosa is.
A férfi ekkor levette a kalapját és mélyen meghajolt előttünk.
- Üdvözöllek benneteket az ízek csodaországában, ahol valóra válnak az álmok és rettegés vár rátok.
- Hogy mi? – kapta fel a fejét Nokinerk.
- Úgy értette, hogy meglepetés – lépett előrébb Amanda és magyarázkodni kezdett – Ahol meglepetés vár rátok. Kérlek nézzétek el neki. Gondjai vannak az alvással. De azért vág az esze, mint a borotva. Nem igaz papa? – nézett vissza az apjára, de az oldalra biggyesztette a fejét és kilógó nyelvvel elkezdet húzni a lóbőrt, ráadásul állva. Nem semmi volt az öreg. Rögtön szimpatikussá is vált számomra.
- Nos… akkor kezdődjék is a látogatás.
Amanda megfordult és elindult az ajtó felé, közben pedig hasba bökte Earl-t, aki erre felébredt. Horkantott egyet, majd ijedten pillantott körbe, mint aki nem tudja hirtelen hol van.
Kinyílt az ajtó és átértünk egy hosszú folyosóra. Előttünk a fal előtt egy elhúzott vörös, bársony függöny lógott. Amanda mellette meghúzott egy madzagot és a függöny elhúzódott. Mögötte egy kis lakrima töltetes nyitott tetejű autó volt, amiben négyen kényelmesen elférnek.
Bepattantunk a járgányba – a vezetőink előre, mi pedig a hátsó ülésekre – és el is indultunk a körtúrára. Rengeteg érdekes dolog volt a folyosókon már az indulásnál is. Én csak jobbra-balra kapdostam a fejemet, aztán eljutott a tudatomig, hogy Amanda éppen magyaráz valmit.
- …aztán összeállítják a tésztát, megsütik, dobozokba csomagolják és elszállítják Fiore Királyság összes városába.
- Király! Maguknak van a legjobb munkájuk! Az év háromszázhatvanöt napján ehetnek Fondor Falást, sőt szökőévben még többször is.
- Az igazat megvallva én allergiás vagyok a Fondor Falásra. Kiütéseket kapok tőle, de szerencsére nekem nem kell érintkeznem vele.
- Szegény – veregettem meg együttérzően a vállát - Nagyon nehéz lehet neked, de becsülöm az akaraterődet, amiért még így is képes vagy itt dolgozni, hogy nem ehetsz belőle. Tényleg… minden elismerésem…
Utána kétszer megkocogtattam a mellkasom ökölbe tartott kézzel, majd a tiszteletem jeléül a nő felé intettem.
Tovább haladtunk a folyosón, míg néhány tíz méter után meg nem álltunk egy üvegezett résznél. Az ablak túloldalán bepillantást nyerhettünk a gyár belsejébe. A rengeteg fém monstrum, ami hangos zakatolással dolgozott. Az óriási tésztakeverő gépek és a hosszú futószalagok, amik a Fondor Falás tésztáját szállították. Mind ott volt az üveg mögött.
- Érdekesnek látszik nem igaz? Lefogadom, hogy szeretnétek bemenni.
- Igen, persze!
- Nagyon szívesen, nerk.
- Hát sajnos nem szabad – felelte egyszerűen Amanda és visszafordult a volánhoz. Kicsit letörve fordultunk mi is előre. Én még vágyakozva vissza-vissza néztem az üveghez a távolban és reménykedtem egyszer talán bejuthatok én is oda. Nyers tészta ide vagy oda befalnám úgy is az egészet. Közben Nokinerk előre hajolt Amanda-hoz.
- Elég sok gyár van itt még a városban. Nem szoktak recepteket cserélni, nerk?
-Ó nem… A Fondor Falat receptjét hét pecsét alatt őrizzük és nagy titok övezi. De szerencsére jó a biztonsági rendszerünk.
Erre már én is felkaptam a fejemet és újra előre fordultam.
- Egy titokzatos titkos recept, amit titokban egy titkos helyen őriznek? Ez olyan… titokzatos…
Magammal elelmélkedtem így, majd odahajoltam a gyár tulajdonosához, Earl-höz és halkan sugdolózva megkérdeztem tőle, ami ezek után nagyon kíváncsivá tett.
- Csak úgy köztünk szólva… mi a titkos recept?
-Ó… nagyon szeretném elmondani, de bizonyos dolgok jobb, ha titokban maradnak – felelte misztikusságot kifejező hangsúllyal.
A következő pillanatban a járgány lefékezett egy ajándék bolt előtt.
- Nos ennyi lett volna…
- Máris vége? És mi lesz a gyár többi részével? Azt nem mutatják meg nekünk?
- Öööö… nem, rendetlenség van… nagy rendetlenség, de hé az ajándék bolt még nyitva van – felelte hebegve habogva, mintha a hasára csapva most találta ki. Különös volt, de semmi rosszra nem gondoltam, hisz aki a Fondor Falás gyárban dolgozik csak jó ember lehet.
- Kérem, költsenek annyi pénzt, amennyit csak tudnak.
- Úgy értette időt. Töltsenek annyi időt, amennyit csak tudnak - javította ki gyorsan Amanda az apját. Ahogy kiszálltunk a mini autóból intettek nekünk és tovább gördültek az úton. Egy darabig még néztük őket, ahogy elhajtanak, de aztán megfordultunk és beléptünk az ajándék boltba.
Csillogó szemekkel bámultam körbe. Az első pillantás után szinte elakadt a lélegzetem. Az asztalokon és polcokon mindenféle Fondor Falat szuvenírek hevertek. Voltak pólók, kulcstartók, partedlik, tollak és még rengeteg sok más érdekesség.
- Azt nézd mennyi póló!
- De jól néznek ki, nerk! – ujjongott Nokinerk is és egyesített erővel megrohamoztuk az akasztókon lógó különböző színű és mintázatú pólókat. Sok féle emberre gondolhattak a gyártásnál, mert még Nokinerk méretében is találtunk ruházatot.
- Ezt nézd! Ezen egy Fondor Falatokból épített piramis van! Milyen klassz!
- Ezen pedig egy FF-es doboz, nerk, ami fölé az van írva, hogy, amit ma megehetsz ne halaszd holnapra – mutogatott nekem egy fehér alapú pólót. Hangosan felnevettem és elolvastam én, ami után ugyancsak nevettem egyet.
- Rátapintott a lényegre! Ez az egyik életfilozófiám! Fúú nézd! Van ugyan ilyen partedliben is! Áááá, az kell! Kell! – futottam oda a szomszédos polchoz, ahol az említett kiegészítők voltak. Felkaptam egy méretesebb darabot és a nyakamba kötve a tükör elé állva méregettem magam.
- Szerinted jól áll?
- Jól, de én a helyedben utcára nem venném fel, nerk…
Ezután bejártuk az egész boltot és jó alaposan telepakoltuk a kosarunkat. Nokinerk egy szakácskönyvet és egy mágikus tollat választott én pedig a sokáig próbálgatott partedlit, az ahhoz passzoló pólót és egy másik pólót, aminek a közepén három F betű díszelgett mozaik szóként. A betűk mellett kivolt írva a folytatás is, ami összeolvasva így szólt: Fondor Falat Fan. Ezeken felül bekerült a kosárba még két kulcstartó, egy törölköző és egy sütis táska is rengeteg zsebbel és nyílással, ahova édességet lehet pakolni.
A válogatás végeztével felkerestük az egyetlen eladót, aki épp a bolt végében próbált egy utolsó dobozt felhelyezni a doboz piramis csúcsára. Ahogy rátette az utolsót le is dőlt az egész.
- Jaj ne! Már megint… - szólalt meg lehangolóan magának, aztán észre vett minket, hogy ott állunk mögötte egy rakat cuccal.
- Oh bocsánat. Ez az első munkanapom… Öh… segíthetek valamiben?
Nokinerk-kel összenéztünk, majd felé nyújtottuk a kosarainkat.
- Ezeket szeretnénk megvenni.
- Oh… még nem tudom kezelni a pénztárgépet, de megpróbálhatom… - vette el tőlünk a kosarat és besétált egy pult mögé, ahol egy lakrimás pénztár gép helyezkedett el.
- Köszönjük kedves… - elakadtam, mert rájöttem, hogy fogalmam sincs hogy hívják a lányt, de szerencsémre észrevette a zavaromat és gyorsan korrigált.
- Melissa.
- Én pedig Reigen, ő meg itt a társam Nokinerk.
Nokinerk integetett Melissa-nak mire ő megeresztett egy gyors mosolyt, aztán idegesen nyomkodni kezdte a gombokat a gépen. Egy hangos kattanás hangzott, aztán Melissa feljajdult és elrántotta a kezét.
- Áú! Sajnálom, de nektek kell blokkolni. Én keresek egy ragtapaszt – azzal megfordult és kisétált a boltból. Nokinerk-kel végignéztük, ahogy a lány elhagyja a boltot. Egy darabig álltunk ott, de csak nem jött vissza.
- Most akkor mi legyen? – néztem partneremre kérdő tekintettel, mire ő betotyogott a pult mögé és felmászott a pénztárgéphez.
- Csak nem lehet olyan nehéz használni, nerk…
Nokinerk egy darabig nézte a gépet, majd a kosárhoz lépett és annak a tartalmát vette szemügyre. Mikor végzett ezzel visszalépett és vadul nyomkodni kezdte a gombokat, mire alulról kilökte a pénzzel teli tálcát és ezzel egy időben a gép tetején egy papíron kijött egy árcédula.
- Ezt meg hogy a francba csináltad? – ámultam.
- Nem tudom, nerk. Szerintem teljesen egyértelmű a használata, de ha kifizeted az enyémeket is akkor elmondom.
- Inkább kifizetem, de nem akarom hallani – adtam oda Nokinerk-nek a két kosárnyi tárgy értékét gyémántban, amit ő aztán bedobott a tálcába a megfelelő helyre és becsukta azt. Letépte a papírt és odaadta nekem.
- Itt a blokk, de a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadok el, nek.
Nevetve elvettem tőle a blokkot, amit a zsebembe gyűrtem. Belepakoltam a táskámba az újonnan vett cuccokat és kisétáltunk a bolt elé.
- És most merre, nerk?
- Hát talá… - megakadtam a mondandómban. Hirtelen valami nagyon finom és ismerős illat csapta meg az orromat elég koncentrált dózisban.
- Talán ideje felfedezni a gyár többi finom részét… - mosolyodtam el és megnyaltam a szám szélét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Pént. Szept. 30, 2011 11:41 pm

Nyálcsorgatók ezek a nevek, de tőled és a verhetetlen fantáziádtól nem is várhattam volna mást! Természetesen ennek megfelelő jutalmat is kapsz! Jutalmad: 625 VE 150 VE a kis pockodnak!


A hozzászólást Erza Scarlet összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 30, 2011 11:59 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Pént. Szept. 30, 2011 11:57 pm

A Fondor Falat gyár rejtélye
(2.rész)

- Érzed te is ezt az illatot, nerk? – kérdezte Nokinerk, miközben a levegőben szimatolt.
- Hát persze. Ez a Fondor Falat tésztájának az illata. És szerintem minket hívogat. Gyere menjünk, legyen meg a nasi akarata.
A világoskék csempézett folyosón elindultunk előre a mennyei illat után. A vezetőink is ugyanerre mentek tovább, de az ő nyomaiknak már csak a hűlt helyét láthattuk. Egy kis oldalfolyosó nyílt a hallból és mivel az orrom szerint arra kellett menni, befordultunk jobbra. Egy ugyanolyan kék folyosó tárult a szemünk elő, mint a másik, csak sokkal vékonyabb, valamint a tetején nem futottak különféle csövek. A végén azonban egy fehér kétszárnyas ajtó állt, aminek az egyik ajtaja félig nyitva volt. Mint egy vadászkopó, mikor szimatot fog, úgy startoltam rá az ajtóra és Nokinerk-kel karoltve megrohamoztuk az ajtó mögötti ismeretlen részt.
Beléptünk egy nagyobb terembe, ahol rengeteg különféle gép, meg bonyolult szerkezetű masina helyezkedett el. Telis tele villogó gombokkal és meghúzásra váró fogantyúkkal. Ez azonban most mind hidegen hagyott, mivel a lényeg előttünk, a terem végében volt.
Magasan a falon egy cső vezetett ki, amiből egy vájatba ömlött a Fondor Falat tésztája.
- Ezt csekkold Nokinerk! Ez egy igazi fondor Falat folyó! El kellett volna hoznom a fürdőnacimat! – kiáltottam fel nevetve és elgondolkoztam róla, milyen lenne, ha otthon a csapból is ez folyna. Talán meglehet oldani, hogy egy vékony csövön keresztül hazavezessek pár hektoliternyit hetente.
Nokinerk-kel vidáman léptünk oda a folyóhoz és nyálcsorgatva készültünk rá, hogy könyékig elmerüljünk az élvezetekben. Ám mielőtt még ezt megtehettük hirtelen megragadtak mindkettőnket hátulról és elrántottak a tésztás vájattól.
- El a mancsokkal a tésztámtól!
Hátrafordulva egy szigorú arcú szemüveges fickó nézett ránk szúrós szemekkel. Valamiféle fura védőruhát viselt, amitől első látásra inkább tűnt valami asztronautának, mint egy keksz gyár alkalmazottjának.
- Hát te ki vagy? – kérdeztem tőle, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg itt dolgozna. Biztos voltam benne, hogy valami süti hajhász és előttem akar elmerülni a tészta édes örömeibe.
- A nevem Mr. Mostee Maxster a minőség ellenőr! Figyelmeztetlek titeket, ne piszkítsátok be az én fenséges elegyemet.
- De mi csak megakartunk kóstolni. – próbáltam érvelni, hogy megértse milyen fontos célt szolgál a mi kis akciónk.
- Megkóstolni?! Néhány hónappal ezelőtt az egyik munkatársunk pontosan ugyanezt mondta, mielőtt belesett volna a keverőkádba és utol nem érte a szörnyű sorsa. Aztán egy nyálkás, ocsmány szörny lett belőle, akinek a testét Fondor Falat tészta borítja. És ez még nem is a legrosszabb! Mert azóta a szörnyeteg itt kísért a gyárban! Épp tegnap éjszaka támadt meg a gyárban két betolakodót! Egyikőjük sem élte túl a találkozást. Ha kedves az életetek elhagyjátok ezt a gyárat.
Ámulva és félig rettegve hallgattam a szavait. Megpróbáltam elképzelni, hogy nézhet ki egy ilyen lény. A látvány egyszerre volt rémisztő és étvágygerjesztő. Észrevettem, hogy a fickó mereven és haragos pillantásokkal figyel minket, mintha várna valamire.
- Úgy értem most!! – ordított ránk türelmét vesztve, mire mi megfordultunk és kirohantunk a teremből. Végig futottunk a folyosón, majd rátévedtünk egy másikra, majd még egyre és még egyre. Végül már egy hatalmas csarnokszerű helyen voltunk, ahol mindenfelé csak furcsa gépek voltak egy labirintust alkotva.
- Szerintem eltévedtünk, nerk. – szólalt meg Nokinerk, miután visszavettünk a tempóból és sétálgatni kezdtünk.
- Dehogy tévedtünk! – vágtam rá vissza egyből.
- Akkor megtudod mondani hol vagyunk, nerk?
- Hát persze! - feleltem neki. Nokinerk ekkor várt, hátha jobban kifejtem, de mivel ez elmaradt ő kérdezett rá.
- És hol, nerk?
- Hogy hol? Hát a gyárban. – feleltem egyértelműen, mintha teljesen logikus lenne, ami igazából szerintem az is volt. Ha mást nem is azt biztosan tudtam, hogy agyár területéről még nem értünk ki.
Nokinerk elképedve bámult rám a válaszomat meghallva, aztán lehunyta a szemét és a homlokára csapott a tenyerével félig eltemetve az arcát. Látszott rajta, hogy nem erre a válaszra várt.
Ekkor valami ismerősen finom illat erősen megcsapta az orromat és beleszimatoltam a levegőbe. Nokinerk látva ezt ős is elkezdte és mindkettőnknek ugyanaz ugrott be. Valahol a közelben van a Fondor Falat tészta.
- A nasi útja kifürkészhetetlen. Talán most már méltóak vagyunk a kóstolásra.
- Ámen, nerk! – bólintott vidáman pufók kis barátom és elindultunk az illatok irányába. Elmentünk még néhány szerkezet mellett és befordultunk egy sarkon. Ott aztán megpillantottuk a forrást, de nem egészen az volt, mint amire számítottunk. Egy körülbelül három méter magas, nagydarab tésztaszörny állt előttünk. Fenyegető sárga szemeivel ránk nézett, aztán nem e világi hangon felordított.
- Futás! – kiáltottam Nokinerk-nek, de igazából felesleges volt, mert ő már jóval hamarabb megfordult és visítva elrohant. Utána futottam és mivel jóval kisebb lábai voltak hamar utolértem, aztán ráfogtam a kezére és fölkapva futottam tovább. Közben hallottam, hogy valami döngő léptekkel rohan utánunk. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam mi az. A menekülést természetesen Nokinerk kapálózása és pánikoló visítozása nem segítette, sőt egyenesen hátráltatta, főleg amikor rámászott az arcomra ás belecsimpaszkodott a fejembe. Ez azért volt előnytelen lépés tőle, mert egyrészről nem láttam semmit, másrészről pedig nem kaptam levegőt sem. Mivel ez így nem mehetett tovább azonnali lépésre szántam el magam.
- Red Cloud – dünnyögtem Nokinerk bundájába, majd egy lángoló felhő megjelent alattam. Éreztem ahogy egy méterrel a föld fölé emel és irdatlanul gyors tempóba kapcsolt. Rákaptam Nokinerk-re és megkíséreltem lefeszíteni az arcomról. Néhány pillanat leforgása alatt sikerült a művelet és kapkodós levegővételek közepette a hónom alá csaptam.
- Ilyet még egyszer ne csinálj, jó?! – néztem rá dorgálóan, de ő csak kétségbeesett tekintettel meredt előre, aztán kinyújtva a kis kezét előre mutatott.
- Vigyázz!
Felkaptam a fejemet és baromi nagy cső volt kifeszítve előttem, ami aztán jó erősen homlokon is puszilt, mikor összetalálkoztam vele. Ezzel alaposan leteszteltem és bizonyítani tudtam, hogy a fizika törvényei továbbra is működnek erő, ellenerő terén.
A fejelést követően megszűnt a mágiám és egy pördülés után hasra érkeztem a padlón. Beletelt jó pár percbe, míg összetudtam szedni magam.
- Jól vagy? – kérdeztem Nokinerk-et a homlokomat dörzsölgetve, de látszólag kutyabaja volt.
- Ezt nekem kéne inkább kérdeznem, nem gondolod, nerk?
- Meglehet – értettem egyet vele és közben szédelegve felálltam. Körbe néztem, de a szörnynek nyoma sem volt.
- Úgy tűnik leráztuk, nerk… - szólalt meg kissé megkönnyebbülve Nokinerk. Nem is gondoltam volna, hogy képes megrémülni ilyen dolgoktól.
Ekkor vettem észre hova is kerültünk.
- Az lehet, de tudok valami jobbat – vigyorodtam el és Nokinerk mögé mutattam, aki megpördült a tengelye körül és eltátotta a száját, amikor meglátta az előzőnél is szélesebb Fondor falat tészta folyót.
- Úgy néz ki a sors elkerülhetetlen! – nevettem fel és odalépve nekiestem a tészta habzsolásának. Az egész maga volt a mennyország. Belemarkoltam bal kézzel a folyóba és a számba toltam a tésztát, majd ugyanezt megismételtem a jobb kezemmel is és ezt a ciklust ismételgettem. A tészta folyó egy vastag csőből folyt le hozzánk, amiből ekkor zaj hallatszódott, de nem törődve vele tovább habzsoltam. Nokinerk azonban idegesen megbökdösött.
- M-mi volt ez a zaj?
- Kit érdekel? Itt a Fondor Falat tészta előttünk!
A következő pillanatban elapadt a tészta forrása és a csőből nem jött ki semmi.
- Héé!
Felnéztem a csőre de nem láttam bele, mert olyan sötét volt benne, ráadásul magasabban is helyezkedett el, mint én. Belül azonban felvillant egy sárga szempár.
- Na bakker…
A szörny valósággal kirobbant a csőből és leugrott hozzánk. Több se kellett nekünk megfordultunk és futni kezdtünk. Bár fájó szívvel hagytam ott a tészta folyót, ami a szörny kiugrása után újra folyni kezdett, de nem volt mit tenni.
Jó pársarok befordulása után véletlenül belefutottunk egy zöld üvegburába.
- Hoppá, ez zsákutca. Na akkor vi… - nem fejeztem be a mondatomat, mert mikor megfordultam, hogy visszamenjünk, a lyuk bezáródott. Fölöttünk pedig egy cső nyílása kitárult és hatalmas szívóerő támadt belőle. Mintha könnyű tollpihék lettünk volna, amit egy porszívó felszív, úgy kapott be minket a cső is.
Egy kacskaringós járaton repültünk végig, majd egy elágazásnál a jobb oldalin száguldottunk tovább. A járat úgy tűnt véget ért, de mielőtt még ütköztünk volna a szemközti fallal a szívóerő lerántott minket egy eddig számomra nem látott csövön át. Az újabb járat már spirálisan lefelé vitt, aminek következtében annyira elszédültem, hogy hányingerrel küszködtem a végére. Nokinerk hevesen rángatni kezdte a ruhámat.
- Reigen csinálj valamit, nerk! – kiáltott kétségbeesetten Nokinerk.
Lefelé mutogatott és én is lenéztem abba az irányba. A csövet egy ventilátor zárta el, ami erős acélból készült. Nem kellett nagy erőlelátás, hogy tudja az ember, ha elkapja akkor vége a játéknak. Meglehetősen szédültem még és egyre közelebb kerültünk a ventillátorhoz. A világ forgott velem és amint elengedtem a számat meg a gyomromat azonnali hányinger tört rám.
- Reigen!!!!
Már csak néhány méterre volt tőlünk a biztos halál, amikor sikerült erőt vennem magamon és a jobb kezemben egy lánggömböt készítenem. A pici golyó egy teniszlabda méretűre növekedett. Nem volt időm nagyobbra csinálnom, mert szorított az idő. Ha nem szédültem volna és nem kellett volna pluszban még a hányingeremmel küszködnöm egy szempillantás alatt megteremtettem volna.
Azonban most nem állt lehetőségem erre, de muszáj volt felhasználnom azt, amim volt.
- Fire Ball!
A tűzlabda becsapódott a fémventillátorba és megolvasztotta a tartószegeit. A foglalat elengedett és a propeller zuhanásnak indult. A megégett tárgyak füstöt okádtak magukból beterítve a csövet, mi pedig nem látva hova és meddig, de zuhantunk a mélybe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Szomb. Okt. 01, 2011 12:28 am

Talán az lenne a legjobb kifejezés ha azt mondanám édes kis kaland! Jutalmad: 500 VE Nokinerké pedig újabb 150 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Szer. Okt. 19, 2011 9:24 pm

A Fondor Falat gyár rejtélye
(3.rész)

- Megfogunk halni, nerk! – ordított Nokinerk, mint a fába szorult féreg és közben belép csimpaszkodott. A zöld csövön keresztül zuhantunk és már kezdtünk megbarátkozni a hirtelen halál gondolatával. Legalábbis én. Nokinerk még tovább visítozott az arcomat rángatva.
A cső véget ért és a sötétből hirtelen fénybe jutottunk, ami elvakított, minket, majd újból elsötétült minden és valami puhába becsapódtunk. Mintha sok kis valamire estünk volna. Felúsztunk a tetejére és körbenéztünk. Egy hatalmas konténerben találtuk magunkat, ami telis-tele volt Fondor Falattal. Előttünk több tucat futószalag mozgott, amikre sok kis átlátszó cső vezetett. A csövek csak úgy ontották magukból a falatkákat, amik aztán a futószalag segítségével mind a kondérban kötött ki, ahol mi is tanyáztunk éppen.
- Nem csak túléltük ezt, de egyenesen a mennyországba kerültünk! – kiáltottam fel vidáman.
- Ez…hihetetlen, nerk! – csodálkozott pufók kis barátom is.
Elrugaszkodtam és egy fejest ugrottam a medencényi Fondor Falatba. Úszkálni kezdtem benne, mintha csak nyáron a strandon tenném. Már csak egy csúszda hiányzott, bár az előző csövet igazán tekinthetjük egy csúszda pótlék féleségnek, hogy meglegyen a teljes hatás.
Kitörtem a falatkák közül és vidáman belemarkoltam aztán dobálni kezdtem az ég felé.
- Ha ez egy álom, akkor sose akarok felébredni! – kiáltottam hangosan, aztán hanyatt dőltem a nassolnivalók közé.
- Én sem, nerk – helyeselt Nokinerk is és elkezdte két pofára tömni magába az édességet. Én még kiélveztem a pillanatnyi helyzetemet és tovább úszkáltam meg játszottam a tartályban. Végül pedig már én is eljutottam arra a pontra, mikor habzsolni kezdtem a mennyei falatokat.
- Milyen fondorlatos ez a falat – viccelődtem, majd egy darabot a levegőbe dobtam és kitátottam a számat, hogy mikor az visszaesik pont a számba tegye azt.
- Dívá ezé let Fondó Fava a den, nek. (Talán ezért lett Fondor Falat a neve, nerk)
- Mi momtá? (Mit mondtál?)
- Asz momta ezé le Fondó Fava a meme. (Azt mondtam ezért lett fondor Falat a neve)
- Ne mémte. (Nem értem)
- Tessé, nek? (Tessék, nerk)
- Köszönöm, de van még nekem is – válaszoltam, amint lenyeltem egy nagyobb falatot. Kedves volt tőle az ajánlása, de volt így is elég körülöttem, amit tudtam enni.
- Micsoda, nerk? – nézett vissza értetlenkedve Nokinerk.
- Hát nasi! Tengernyi van itt! – ujjongtam, majd kimásztam a konténer peremére, és mintha egy úszóversenyen rajtolnék, úgy ugrottam egy fejest a harapnivaló tengerbe nyitott szájjal. Aztán kitörtem Nokinerk mellett és tovább eszegettem.
Hirtelen egy csípést éreztem.
- Hé!
- Mi az, nerk?
- Ne csípkedj!
- De nem én voltam, nerk!
- Hát akkor meg ki? – néztem fel és egy hatalmas fém rakodókart láttam magunk fölött, ahogy engem a pólómnál, Nokinerk-et pedig a nadrágjánál fogva felemelt. Alattunk a konténer távolodni kezdett, de én még kapálóztam utána.
- Neee! Ne válasszanak szét! Mi már összetartozunk!
A kar megállt az emelésben és oldal irányú mozgással átlendített minket a terem túlsó végébe.
- Foglalkozz azzal inkább mi lesz most velünk, nerk!
Nokinerk-nek igaza lehetett. A kar ekkor megállt. Alattunk pedig egy hatalmas tartály terült el. Nem volt nagyon széles, de piszkosul magasra nyúlt el a teteje. A kar elengedett minket, mi pedig bele zuhantunk. A levegőben még elkaptam pöttöm ki társamat és magam fölé rántottam, hogy ő ne sérüljön sokat. A hideg fémen koppantunk egy nagyot, fölöttünk a tartály teteje pedig bezárult és kattant egy nagyot.
- Jó kicsit elvetettem az evéssel a sulykot, bocsánat! – kiáltottam fel, gondolva biztos a habzsolás miatt kerültünk ide.
- Nem hiszem, hogy az evés miatt kerültünk ide, nerk – tápászkodott fel Nokinerk.
- De akkor miért?
- Nem tudom, de jussunk ki innen minél hamarabb, nerk.
- Áh, nem kell pánikolni! – legyintettem egyet hanyag módon – Csak becsuktak minket egy tartályba. Mi bajunk lehet itt?
Abban a pillanatban, ahogy kimondtam a tartály oldalán velünk szemmagasságban egy retesz elhúzódott és egy 1 méter átmérőjű cső bukkant elő. Hangos kattogás és zörgés kezdődött jelezve, valamilyen gép komoly munkába kezdett. A csőből pedig nyers Fondor Falat tészta kezdett ömleni.
- Te és az a nagy szád, nerk…
Zavarodottan felnevettem és hátul a hajamat kezdtem dörzsölgetni. A cső csak úgy ömlesztette magából az irdatlan mennyiségű tésztát. Teljesen ellepett minket és már tolt fel a plafon felé.
- Ilyen az amikor egy álom rémálommá válik, nerk?! Fondor Falat tésztába fogunk belefulladni!
- Ne pánikolj.
- Ne pánikoljak, nerk!? Mindjárt elérjük a tetejét és itt fulladunk meg! Mi mást tehetnénk, nerk!?
- Hát… - előkaptam a táskámból az ajándékboltban vásárolt „amit ma megehetsz ne halazd holnapra” feliratú partedlit és a nyakamba kötöttem – eszünk!

***

Hangosan felböfögtem, amibe belezengett az egész üres tartály.
- Azt…hiszem…tele…vagyok… - préseltem ki nagy nehezen magamból minden egyes szót. Életemben először fogott el az-az érzés, amikor csak még egy icipici valamit nyelek le és szétdurranok. Borzalmas volt, nem is értettem mások hogy bírják.
- Én meg mindjárt hányok, nerk.
Nokinerk másfélszer akkora lett, mint eredetileg. Legalábbis széltében biztos. Folyamatosan a szája elé kellett tartania a kezét. Bizonyára az erős hányinger miatt. Igaz, ami igaz én se örültem volna, ha kidobja itt a taccsot, mert félő módon az egy láncreakciót indított volna el.
Jól megküzdöttünk, de nyertünk és ennek hála életben maradtunk. Kintről lépések zaja hallatszódott, majd zárkattogás. Oldalt egy kör alakú fémajtó feltárult és fény szökött be a tartályba. Két alak bukkant fel, de a hirtelen éles fénytől csak elmosódott alakokat láttam.
- Ó hála az égnek, hogy jól vannak! – csendült fel Earl hangja.
- És ne feledjük el, hogy jól is laktunk – paskoltam meg vidáman a hasamat. Nokinerk mindkét mancsát szorosan a szájához emelte és kirohant a tartályból.
- Hogy kerültetek ti bele a tartályba? – kérdezte Amanda csodálkozva.
- Nem tudom – vontam meg a vállamat – Valami fémkar felkapott minket, aztán ide bedobott. A következő pillanatban, pedig nyakig ültünk a tésztában.
Jó tíz méterrel arrébb egy szerkezet mögül öklendező hang szűrődött ki és valami szét placcsant a földön. Amanda elfintorodott, de aztán gyorsan túltette magát rajta.
- Biztos nem egy itt dolgozó tehette.
- Honnan veszi, nerk? – mászott elő a gép mögül Nokinerk. Meglehetősen csapzott bundával és kellemetlen arckifejezéssel. Úgy nézett ki nagyon megviselte a gyomrát a nyers tészta.
- A szörny elijesztette az összes dolgozónkat! – mondta kétségbeesetten Earl, aztán egy pillanatra elgondolkozott és elkerekedett a szeme – Várjunk csak… Elment az összes munkás? Úristen! Ha nem szabadulunk meg gyorsan a szörnytől lehúzhatjuk a rolót és kivonulhatunk!
- Úgy érted visszavonulhatunk – helyesbítette Amanda szúrós szemmel. Earl meglepett arccal nézett rá és elgondolkozott.
- Az nem ugyanaz?
A nő csak a szemét forgatta erre és olyan képet vágott, mint akinek egy darab féltéglával vernék az agyát. Furcsa mód én is sok emberen láttam már ezt a tekintetet a közelemben, de nem bírtam rájönni ennek az okára. Mindenesetre felbuzdultam az ügyön és elhatároztam minden erőmmel azon leszek, hogy a gyár még véletlenül se zárjon be.
- Egyet se féljetek, mi megoldjuk ezt a problémát. Sosem hagynánk, hogy a kedvenc nasi gyárunk bezárjon! És ha kajáról van szó, akkor ez már személyes ügy – szűkítettem össze a szemeimet. A következő pillanatban kihunyt az összes fény a fejünk fölött és sötétség köszöntött be. Pár másodpercig ez így maradt, utána pedig felkapcsolódott néhány kisebb vörös lámpa. Nem adott túl sok fényt, de legalább láttunk. Úgy tűnt ez valami vésztartalék lehetett, de akár valamiféle vészjelző is. Bár szerintem akkor villogott volna.
- A dolgok kezdenek itt egyre ijesztőbbek le… - elakadt a mondandójával Earl, mivel bealudt közben. Oldalra billentette a fejét és hangos horkolásba kezdett lógó nyelvvel. Csodálkoztam, hogy képes valaki állva elaludni, de tiszteltem ezért az öreget. Nem semmi teljesítmény volt.
- Rá se hederítsetek. Kicsit bolondos és ha fáradt még alvajárni is szokott. Gyere apa ideje lepihenned – fogta meg az apja kezét, aki erre hunyorogva felébredt. Pislogott párat, aztán egy hatalmasat ásított. Amanda jobban belekarolt Earl-be és óvatosan elvezett álmos apját.
- Szóval Earl alvajáró, nerk… Ez roppant gyanús… - elmélkedett el Nokinerk.
- Szerintem jó fej. Semmi fura nincs benne – vontam meg a vállamat.
- Túl naiv vagy, nerk – csóválta a fejét Noki – Menjünk, nézzünk körbe – azzal elindult.
- Naiv? Miért lennék én naiv? Csak rá kell nézni semmi gyanús nincs benne – győzködtem partneremet, aki eközben már messze járt előttem – Hé! Várj meg!

***

Nokinerk-kel karöltve elkezdtük tüzetesen átkutatni a gyár területét. Sajnos ezúttal nem táplálékszerzés céljából, mint korábban, hanem a gyár rejtélyének megoldása miatt. Sajgó szívvel mentem el a Fondor Falatkákat gyártó gépek mellett, a dobozoló szekciókról nem is beszélve. Végig jártuk a futószalagokat , sőt még a tészta keverő szekcióba is betévedtünk.
Egy folyosóról nyíló ajtón keresztül beléptünk a gyár energia ellátó lakrima termébe. A főcsatlakozón pedig egy különös szerkezet helyezkedett el, amiről gyanítottam, hogy nem oda való.
- Szerinted mi lehet ez?
- Valamiféle mágikus időzítőnek tűnik, nerk… - tűnődött el Nokinerk, mikor alaposan szemügyre vette.
- Ezt is könyvből mi?
- Igen, nerk.
- Lelehet szedni ezt az izét?
- Le, de felesleges, nerk. Elvégezte a célját onnantól kezdve pedig már csak egy dísz, nerk. És mivel egy időzítőről van szó bárki ide tehette, nerk – gondolkodott tovább Noki, miközben kiléptünk a szobából és tovább haladtunk a folyosón.
- Már megint Earl-t gyanúsítgatod?
- Nem mondtam nevet, csak azt, hogy bárki lehetett, nerk.
- Igaz, ott van még a szörny is, bár akkor lehet tésztás lett volna minden…
Nokinerk hirtelen megtorpant.
- Mi az?
- Nézz csak oda, nerk. Ott mozog valaki, nerk – mutatott föl a magasba, ahol egy párkányon egy sötét alak szaladt végig. Gyorsan, de mégis óvatosan csendben odalopóztunk a létrához és felmásztunk mi is a párkányra. Végig haladtunk rajta, aztán a fordulónál lelassítottunk. Megálltam és óvatosan kinéztem. Egy teremnyi mélyedés volt a falban és a végében ott terpeszkedett el egy hatalmas széf ajtaja. Előtte pedig ott állt a sötét alak és a széfet méregette, aztán előhúzott a zsebéből egy kommunikációs lakrimát és belebeszélt.
- Elértem a széfet. Hamarosan miénk lesz a recept.
A hang ismerős volt és a lakrima fényében, mikor enyhén oldalra fordította a fejét megpillantottam az arcát. A lány volt az ajándékboltból, aki rengeteget bénázott.
- Melissa?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Hétf. Okt. 31, 2011 3:02 pm

A Fondor Falat gyár rejtélye
(4.rész)

A lány, amint meghallotta a hangomat ijedten fordult felénk és ejtette ki a kezéből a kommunikációs lakrimát, ami földet érve ezer darabra tört. Előléptem rejtekhelyemről, de Melissa azonnal sarkon fordult és rohanni kezdett. Nokinerk-kel karöltve utána futottunk, de nagyon gyors volt és valahogy, mintha jobban is tájékozódott a sötétben. Persze az is lehetett, hogy csak szimplán jobban ismerte a helyet. Egy ideig követtük az utat, de aztán egy hármas elágazáshoz érve feladtuk az üldözést.
- Hát meglépett… Talán visszament az ajándék boltba!
- Nem hiszem, nerk – csóválta a fejét Nokinerk – Biztos nem olyan hülye… Valószínűleg már a gyár területén sincs, nerk.
- Szerinted ő okozta az áramszünetet?
- Lehetséges, de mint mondtam időzítős volt, így bárki lehetett, nerk.
- Akár A Nyúl is… - mondtam suttogva magam elé összehúzott szemekkel.
- Hogy micsoda, nerk?
- Semmi, semmi… - legyintettem egyet. Felesleges lett volna megmagyaráznom. Ezt Nokinerk nem értheti. Hiába mondanám el neki ez sokkal mélyebben gyökerezik, mint ahogy ő megszületett és sokkal messzebbre nyúl el A Nyúl keze, mint azt ő fel tudná fogni épp ésszel. Bár Nokinerk eszes kis jószág volna, sajnos valószínűleg sosem fog tudni felnőni ehhez. De ez nem csak rá volt igaz. A világon senki sem volt olyan rafinált, intelligens és az ok okozati összefüggések nagymestere, mint én. Így a világnak én voltam az utolsó reménysége A Nyúl elleni harcban. Csak én állíthattam meg, hogy ördögi ármánykodása és tervezése ne jöhessen létre. Különben Earthland-re egy új sötét korszak köszöntene be, egy bármely világvége elméletnél is rosszabb apokalipszis köszöntene be. Ezt persze nem hagyhattam.
- Akkor menjünk vissza és folytassuk a kutatást, nerk.
- Tessék? – eszméltem fel a gondolataimból.
- Mondom folytassuk a kutatást, nerk.
- Ja igen. Persze, persze.
Nokinerk felvont szemöldökkel nézett rám, de aztán megrázta a fejét és tovább sétált.
Visszaértünk a széfhez, majd onnan tovább haladtunk a párkányon, végül pedig lemásztunk a létrán és vissza értünk a pontra, ahol észrevettük az illetéktelen behatolót.
- És most? Mit is keresünk?
- Bármilyen nyomot, amin elindulhatnánk, nerk…
Bár a vörös lámpáktól félhomály volt, így is sok minden látszódott. Például a fölénk tornyosuló valamit, ami eltakarta a halvány fényeket és egy óriási árnyék vetült ránk.
Megfordultam és a három méter magas tészta szörny bámult vissza rám a sárgán világító szemeivel.
- És mi van akkor, ha a nyom talál meg minket? – kérdeztem társamtól.
- Mi? Te meg miről beszélsz, nerk? –nézett rám, de én minden nemű válasz helyett csak a szörny felé kezdtem mutogatni az ujjammal. Nokinerk odanézett és egy pillanat alatt a pupillája kitágult. A szörny felordított, a szájából pedig nyers tészta fröcsögött mindenfelé. Nokinerk hangosan, felvisított és futásnak eredtünk. (kísérő theme)
Rohantunk előre, ahogy csak bírtunk, illetve ahogy csak Nokinerk bírt, mert az ő tempójához igazodtam. Természetesen a szörnyeteg hangosan ordítva követett minket és végig a nyomunkban járt. Folyosókon futottunk végig, futószalagokon ugráltunk át, gépek között szlalomoztunk és tartályok körül futkároztunk körbe-körbe. A rém azonban elrettenthetetlennek tűnt és semmi sem tántorította el, valamint fáradhatatlannak tűnt. Ami nem is volt igazából csoda, hisz egy tésztából álló szörny volt.
Beértünk egy nagyobb szobába, ami már nem volt széles, de hosszúnak volt mondható. Oldalt pedig ajtók helyezkedtek el. Gyorsan feltéptem egyet és berohantam. Végigszaladunk egy rövid folyosón. Újabb ajtó következett , majd azon átjutva egy ugyanolyan szobába kerültem, mint ahonnan elindultam. Nem volt időm eltűnődni ezen, mert ekkor egy mellettem lévő ajtó is feltárult és előlépett a rém. Több se kellett keresztbe futottam a szobán és a szemben lévő oldalon nyitottam ki a szobát és rohantam előre. Ajtónyitások és folyosón, ugyanolyan szobán való rohangálások következtek. A nyolcadik alkalomnál elgondolkoztam azon, hogy vajon ugyanazon a szobán megyünk át mindig, vagy az egy másik?
A szobán áthaladva jó párszor esett meg az-az elképesztő dolog, hogy a szörny egy szemben lévő ajtóból toppant elő. Nem is törődve vele futottam tovább. Ajtó, rövid folyosó, ajtó, ugyanolyan szoba.
- Mi a franc…
Ezúttal a lépések mögülünk hangzottak fel. Nem voltam rest gyorsan bevágtam az ajtót és előkaptam egy falécet, meg egy kalapácsot. Némi szög segítségével, pedig odaszögeltem a falhoz és elreteszeltem vele az ajtót. Ugyanezt megismételtem a többi hat ajtónál, majd az utolsóhoz értem.
- Deszkát gyorsan!
Megkaptam a kért eszközt és azonnal az ajtóhoz tettem és elkezdtem a szögeket beleverni a deszka végeibe.
- Kösz Noki!
- De hát én itt vagyok, nerk! – hangzott társam hangja a másik oldalról, mint ahonnan a deszkát kaptam.
- De akkor ki… - néztem hátra és a szörny állt ott a hóna alatt három deszkával. Mindhárman hosszas pislogással néztünk egymásra. A szörny előbb rám, aztán Nokinerk-re, majd a hóna alatt lévő deszkára, aztán az ajtóra, majd újra rám. Én először a szörnyre, aztán a deszkákra, majd az ajtóra, újra a deszkákra, Nokinerk-re, végül pedig a szörnyre. Nokinerk pedig egyszerűen ijedten kapkodta a fejét a rém és én közöttem.
A szörny eldobta a deszkákat és hangosan felordítva kinyújtott kezekkel felénk rohant, mi pedig az ellenkező irányba kezdtünk szaladni.
- Ez meg mi a szentséges sonkás szendvics volt?
- Nem tudom, de nem is érdekel, nerk! - kiáltotta kétségbeesetten futás közben. Rohantunk ahogy csak a lábunk bírta. Nem is néztük hova tartunk, csak az ösztöneink vezérelt minket. Bal oldalt megláttunk egy ajtót, amire bár ki volt írva valami, de nem volt időnk elolvasni. Egyszerűen kinyitottuk, beugrottunk, majd bevágtuk magunk után az ajtót. Lihegve támaszkodtunk neki, de szerencsére senki nem akart átjönni rajta. Kicsit kifújtuk magunkat és így volt időnk körbe nézni. Mindenhol asztalok és furcsa színű löttyel megtöltött kémcsövek álltak. Úgy nézett ki a hely, mint valami laboratórium.
- Lehet itt kísérletezik ki az újabb ízesítésű fondor Falatokat? – fordultam Nokinerk-hez csillogó szemekkel, de ő csak megvonta a vállát.
- Elképzelhető, nerk.
- Szerinted hol lehet jelentkezni teszt alanynak? Szívesen kóstolgatnám…
- Hát biztos nem itt, nerk…
Ajtó kivágódott, mi pedig összerezzenve egymásba karolva fordultunk meg, de nem a szörny rontott ránk. Valami más…
- Még is mit kerestek ti itt?! Ide tilos a belépés! Nem tudtok olvasni?! – bökött ingerülten az ajtón lévő táblára a furcsa védőruhás minőség ellenőr, Mr. Mostee Maxster. A fényben megcsillant a szemüvege és szúrós, szigorú tekintettel méregetett minket.
- Bocsánat mi csak a szörny elől menekültünk… - kezdtem volna magyarázkodásba, de közbe vágott.
- Nem inkább a titkos recept után kutattok, nem igaz? – indult meg felénk fenyegetően. Én persze rögtön magam elé emeltem a kezemet és tiltakozóan integetni kezdtem.
- Nem, nem, nem. Bár azért kíváncsi lennék rá…
- Szerintem ne feszítsd túl a húrt, nerk… - suttogta Nokinerk, de meg se hallottam.
- … lemerném fogadni, hogy van valami különleges, speciális alkotó elem még benne. Talán fahéj? Vagy valami egzotikus édes fűszer? Hallottam valami ilyesmi külföldi cuccról…
- Ááhháá! Tudtam! Te is kém vagy! Mind azok vagytok! Biztos vagyok, ha ezt Earl meg tudja őrült mérges lesz!
- Biztos nem csak simán őrült?
- Ó, igeen. A helyedben vigyáznék… – mutatott felém fenyegetően a mutató ujjával - hogy hová lépek.
Majd kilökdösött minket a folyosóra é becsapta mögöttünk az ajtót. Most viszont elolvastam a táblán lévő „kutató laboratórium idegeneknek belépni szigorúan tilos” feliratot.
- Ez eléggé fura, nerk…
- Szerintem is pirossal kellett volna a belépni tilos részt írni, az sokkal figyelem felkeltőbb…
- Nem az, nerk. A fickó. Neked nem volt gyanús, nerk?
- Szívén viseli a receptet, talán kicsit túlságosan is, de szerintem semmi extra.
- Nem úgy, nerk. Üldözött minket a szörny, az eltűnik, majd hirtelen megjelenik ő, nerk. Ez nem gyanús neked egy kicsit sem, nerk?
Eltűnődtem a kérdésén.
- Hmm, nem igazán. Vannak véletlenek…
Mögülünk morgás és mély hörgés hallatszódott.
- Vannak véletlenek, mi, nerk?! – csattan fel Nokinerk, majd futásnak eredtünk hátra sem nézve. Szükségtelen volt, hisz hallottuk a szörny ordítását és dübörgését, ahogy futott utánunk. Újabb fogócska kezdődött a gyárban. Rohanás közben valamilyen oknál fogva visszagondoltam, hogy mit is mondott a szemüveges minőség ellenőr.
„- Néhány hónappal ezelőtt az egyik munkatársunk pontosan ugyanezt mondta, mielőtt belesett volna a keverőkádba és utol nem érte a szörnyű sorsa. Aztán egy nyálkás, ocsmány szörny lett belőle, akinek a testét Fondor Falat tészta borítja. És ez még nem is a legrosszabb! Mert azóta a szörnyeteg itt kísért a gyárban! Épp tegnap éjszaka támadt meg a gyárban két betolakodót! Egyikőjük sem élte túl a találkozást. Ha kedves az életetek elhagyjátok ezt a gyárat.”
- Várjunk csak…
Hirtelen megtorpant.
- Mi az már, nerk? – nézett vissza Nokinerk idegesen.
- Tripla M nem azt mondta, hogy a szörny testét fondor Falat tészta borítja?
- De igen, nerk, de kit érdekel ez most gyere már!
Elvigyorodtam és belenyúltam a táskámba, majd a nyakamba kötöttem egy partedlit. A szörny ekkor ért el minket és előttünk lefékezett. Magasra emelte mancsait, mint aki készülne lecsapni és hangosan ordított ránk. Megnyaltam a szám szélét és közelebb léptem hozzá.
A lényt váratlanul érte a reakcióm és rémisztő arca fokozottan átalakult egy olyan kétségbeeső fajtává. Megfordult és szaladni kezdett előlem.
- Nehogy már a nasi egye Reigen-t. Gyere csak vissza! Stone Wall!
Egy kőfal emelkedett a szörny előtt elzárva a menekülés útját. Rettegve nézett vissza rám, de akármit is akart volna csinálni, már késő volt. Harci kiáltással vetődtem rá és kezdtem el zabálni a végtagjait a testét, még végül csak a töltelék maradt, ami roppant kemény és fura ízű volt.
- Szállj már le rólam te zabagép! – kezdett el kapálózni valaki és rántotta ki a kezét a számból. Amanda feküdt a földön ugyanolyan fura védő ruhában, mint amit a minőség ellenőr hordott, csak neki be volt kapcsolva a szkafandere.
- Mi ez a nagy felfordulás? – lépett elő Earl álmosan és a szemét dörzsölte – Jó ég, hogy került egy kő fal a gyáram közepébe?
Fütyörészve fölkeltem a földről és arrébb lépdeltem.
- De mi ez az egész?
- Elkaptuk a szörnyet! – feleltem büszkén.
- És hol van? – kérdezte kíváncsian Earl, mire én egyszerűen oda böktem a szkafanderes nőre, aki körül minden tiszta Fondor Falat tészta volt, ami lecsöpögött róla, mikor meghabzsoltam.
- Ott.
- Amanda?! Te vagy a szörny?
- Úgy tűnik igen, nerk. Bár sok gyanúsított volt, mégis felettébb különös volt, hogy a szörny úgy ismeri az egész gyárat, mint a tenyerét, nerk.
- Ez sosem derült volna, ha nem kotnyeleskedtek bele! – csattant fel Amanda.
- De miért Mandy? Miért tetted ezt?
- Elakartam ijeszteni a tolvajokat, hogy megvédjem a titkos receptet – lépett ki a védőruhából Amanda – Csak a családi vállalkozást akartam megóvni.
- Ó, hát nem egy tünemény? – ölelte meg lányát Earl, közben mi Nokinerk-kel lopva összenéztünk.
- Én se értem – tátogtam társamnak, aki úgy tűnt teljesen értette, mit akartam mondani.
- Most, hogy a rejtély megoldódott nem kell bezárnom a gyárat! Ezért bizony jutalmat érdemeltek!
- Á nem kell, hagyja csak, szívese…
- Egy életre elegendő Fondor Falatot! – húzott el egy függönyt a szoba oldalán, ami mögött egy még nagyobb terem telis-tele volt nassolnivalóval.
- Váááá! – vetődtem oda csillogó szemekkel és ölelgetni kezdtem a dobozokat.
- Szerintem félő, hogy számára ez nem lesz elég egy életre, nerk…
- Azon könnyen segíthetünk – jelent egy mágikus targoncán Mr. Maxster – pattanjatok fel, mutatok nektek valami érdekeset…

Végre vége
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Vas. Nov. 06, 2011 2:25 pm

Hát kedves Reigen, igazán szép történettel ajándékoztattál meg, bár jól elhúztad, de még is kivetni valót nem találtam benne. Éppen ezért jutalmad 1350VE és Nokinerknek 300 VE jár!Gratulálok
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2482
Aye! Pont : 327
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 15
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   Szer. Nov. 30, 2011 11:59 pm

Szellemekkel suttogók
(1. rész)


Nokinerk-kel épp a vonaton ültünk és mentünk hazafelé. Fergeteges kalandban volt részünk, de a végére annyi varázserőm már nem maradt, hogy hazarepüljünk, így kénytelenek voltunk vonatozni.
- Régóta ismered már, nerk?
- Leena-t? Igen, már jó ideje. Még most is színtisztán emlékszem, mikor először találkoztam vele. Hogy az milyen vicces volt! – nevettem fel hangosan.
- Hát úgy néz ki ráérünk, nerk – szolt hozzá a társam, mikor a semmi közepén a vonat lassítani kezdett, majd végül teljesen leállt és nem mozdult.
- Úgy néz ki. Nos rendben. Kezdjük a szellemmel.
- Sze-szellemmel, nerk?
- Vagy nem is. Jobb inkább a legelején…

~~~

Kora este aludtam egy-két órácskát, de igazából nem tudtam komolyabb időt az ágyban tölteni. Nem hagyott nyugodni ez a furcsa mágia. Hajnali egy óra tájt kikeltem az ágyból és felöltöztem. A mágikus órám az éjjeli szekrényen búsulva görnyedt előre, hogy ezúttal nem ő kelthetett fel. Mielőtt még elrohantam volna, oda sétáltam hozzá és mosolyogva megsimogattam a… csengőit.
Kimentem a szobámból becsuktam magam mögött az ajtómat és végig siettem a folyosókon, majd lementem a csigalépcsőn. Ezután egészen a céh könyvtáráig mentem, majd benyitottam. Temérdek könyves polc és szekrény tárult a szemem elé. Az alagsorban helyezkedett mélyen a céh alatt. Legalább kétszáz négyzetméteren csak könyvek voltak.
- Na, akkor ideje belevetni magamat!
Lelkesen elindultam a sorok között és összegyűjtöttem azokat a könyveket, amik első látásra jónak tűnhettek, majd egy hatalmas kupac könyvvel letelepedtem egy asztalhoz. Levettem a kupacom tetejéről az egyiket és olvasni kezdtem. Egy félóra olvasás után már csak lapozgatni kezdtem, hogy benne van-e az, ami engem érdekel. Max mágiája.
- Miért nincs gyorsolvasó szemüvegem?
Tovább folytattam a keresést, de eredménytelenül. A kupaccal már végeztem, amit először kiválasztottam és még hat másik ilyennel, de semmi eredmény nem volt.
- Fú, Max te aztán megdolgoztatsz…
Fölkeltem a székről és a hetedik kupac körútjára indultam. Egy újabb elemi mágia könyvet húztam volna le, mikor hirtelen megálltam a mozdulattal és visszatoltam a könyvet.
- Várjunk csak… Max azt mondta nyolc évig egy sárkány nevelte és ő tanította neki a mágiát.
Egy fontos információ jutott eszembe így elkezdtem sárkányokról keresni könyveket. Egy órán keresztül kerestem, de konkrétan sárkányokról nem volt írása a könyvtárnak.
- Ha egy sárkány tanította, akkor talán valamiféle ősi mágia lehet, hisz tudtommal a sárkányok nagyon sokáig élnek, már ha lehet hinni és alapozni az ilyen épp hogy hallott mesélésekre… - tettem hozzá a végét halkan. Új témájú könyvet kezdtem keresni, de egy félóra után hangosat morgott a gyomrom. Ráfogtam mert iszonyúan rossz érzés volt. Felnéztem az órára és elképedve láttam, hogy már kilenc óra van.
- Nyolc órán keresztül keresgéltem itt hiába?
A költői kérdés után magam mögött hagytam a könyvtárat és elindult föl az étkezőbe. Lehuppantam a szokásos helyemre és Richard már hozta is a hatalmas fejadagomat. Gyorsan betermeltem az egészet, hisz rendkívül éhes voltam. Utoljára csak vacsorára ettem. Mikor végeztem felkeltem és elindultam a szobámba, hogy lefeküdjek aludni, de mikor elsétáltam a küldetés fal mellett megálltam egy másodpercre. Úgy döntöttem előbb azért vetek rá egy pillantást. Végig szaladt a szemem a sok plakáton, aztán az egyiknél megálltam. Érdekesnek tűnt.
~ Kérem az a mágia használó aki látja ezt a plakátot, jöjjön el és segítsen nekem! Könyörögve kérem önöket, bármennyien vannak csak jöjjenek el a birtokomra, mert az újonnan vett kastélyomban szellemek járnak és sehogy sem tudtam dűlőre jutni velük! Nagyon fontos lenne, hogy segítsenek, amit busásan meg is jutalmazok majd! Gróf Alberheimendurf von Bob - olvastam magamban, aztán a névvel hangosan is próbálkoztam.
- Albere…Alberheie…Alberheimend… á, hülye neve van.
Egy legyintéssel elintéztem, de látszólag nagy bajban volt és kíváncsi voltam ezekre a szellemekre.
Felszaladtam a szobámba és felkészültem az útra. Teletömtem a táskámat kajávál és szerencsehozó amulettekkel. Beledobtam még egy keresztet és egy karót is a biztonság kedvéért. A derekamra kötöttem egy fokhagyma füzért, aztán a nyakamba akasztottam még egy keresztet és ördögűző amulettet. Miután felszerelkeztem mindennemű szellem- és ördögirtásra felkaptam a hűséges kis ásómat és készen is álltam az indulásra.
- Készüljetek, mert jön Reigen Hawkins! – kiáltottam fel vidáman. Kisétáltam a céh elé, aztán felkészültem az utazásra.
- Red Carpet!
A mágikus tűz megjelent alattam, majd a magasba emelt és nagy sebességgel el is indultam a küldetés helyszíne felé.
- Juhúú! – kiáltoztam örömittasan. A szél borzolta a hajamat. Nagyon jó érzés volt. Elhagytam a város és a zöld mezők fölött suhantam. Alattam elszáguldott egy-két vonat útközben. Reflexszerűen már Max-et kerestem a tetején, de egyiken se volt. Talán ma szabadságot vett ki, vagy a városban csinált küldetést.
Két óra leforgása alatt már megpillantottam a kastély tornyait. Enyhén balra fordultam és felé vettem az irányt. A varázserőm már fogytán volt, pedig már majdnem ott voltam, csak egy kicsit kellett volna kibírnom, de az utolsó pillanat előtt megszűnt a mágia. A lendület viszont megvolt, ezért ordítozva tovább szálltam egyenesen neki a kastélynak. Az egyik tornyot trafáltam telibe. Lepattantam róla és végig gurultam a tetőn, majd szintről szintre estem végig a kastélyon. Szerencsére – vagy pechemre – minden egyes emelet volt valami, ami fájdalmasan tompította a magas zuhanásomat. Hol egy vízköpő, hol valamilyen más díszítő elem. Minden egyes ütésnél nyekkentem egy nagyot, majd ráestem a kapura és az azon lévő tetőn végig gurultam, majd a kegyelemdöfést megadta a kemény föld. Örömmel feküdtem volna a földön tovább, illetve vonaglottam volna a fájdalomtól, csak az nem hangzik olyan szépen, de megláttam, hogy nem vagyok egyedül.
- Jesszusom jól vagy?
Gyorsan felpattantam és leporoltam magam.
- Nyugalom semmi pánik! Jól vagyok! Így terveztem el a leszállást!
Gyorsan körbe néztem. Rajtam kívül egy valaki volt még jelen.
Egy nálam nem sokkal alacsonyabb halványkékhajú lány állt velem szemben és meredten bámult. Egy barna bőrtoppot és feszes kisgatyát viselt, valamint néhány végtagján - igen az egyik kezén és az egyik lábán - kötéseket hordott. Nem sérülésnek tűnt, inkább csak dísznek, de ez nem az én dolgom volt bírálni. A további méregetés helyett, inkább azonnal köszöntem neki.
- Helló, Reigen vagyok! – mondtam neki integetve, széles vigyorral az arcomon. A lány megszeppenve bámult rám aztán kibökte:
- Én meg Leena, szia. – mondta mosolyogva – Te is a megbízásra jöttél?
- Igen! – feleltem neki tarkóra tett kezekkel nevetve – Egyenesen a Quatro Cerberus-ból! És te? Gondolom, te is a megbízás miatt vagy itt.
- Igen, de nem a Quatro Cerberus-ból – feleli mosolyogva.
- Azt mindjárt gondoltam. Csodálkoztam is volna, ha igen. Akkor téged honnan szalajtottak?
Leena fülig vörösödve nézett rám, aminek az okát nem értettem.
~ Valami rosszat mondtam volna?
- A…a Dragon Fang-ből…
- Hmm, Dragon Fang? Még nem is hallottam róla. Jó hely?
- Ó hát nem igazán tudom, nem nagyon ismerek ott senkit. – felelte kicsit már összeszedettebben. - És a Quatro Cerberus milyen?
A kérdésre azonnal elfogott a láz és valósággal kirobbant belőlem a temérdek emlék, varázsló és helység.
- A Qautro Cerberus? Egy fantasztikus klán! A legjobb a világon! Bár a klánházunk elsőre elég hátborzongató, de hamar meglehet szokni és utána rájössz, hogy nagyon menő. Én már kicsi korom óta járok oda és imádom. Tele van sok erős mágussal. Ott van például Goldmine! Ő a klánmester! Eléggé vadul öltözködik a korához képest, de hát nem a ruha teszi az embert. Mondjuk még sosem láttam a mágiáját, de ha ő a mester, akkor biztos erős nem igaz? – kérdeztem vissza nevetve, miközben a tarkómat dörzsölgettem a jobb kezemmel és a homlokomon egy izzadságcsepp jelent meg. Mielőtt még erre válaszolhatott volna belefojtva a szót újra rázendítettem.
- Nagyon segítőkész egyébként és mindenről tud a klánban. – itt lehalkítottam a hangomat és szinte suttogva mondtam, közben persze szétnéztem magam körül, hogy biztos senki sincs itt rajtunk kívül – Szerintem valami megfigyelő mágiája van, amivel mindent lát, de gyanítom, hogy a lányokat szokta stírölni vele… - aztán hirtelen újra teljes hangerőre váltottam – De a fene se tudja! – szünetet tartottam egy kis nevetéssel, aztán folytattam is – Meg ott van Stover. Ő folytatta a mágiaképzésemet. Mindig ott volt mellettem és segített, amikor kell. Na meg Kilik. Igaz egy beképzelt majom, de akkor a klán tagja és így a társam. A csaposunk Richard, ő egy nagyon tapasztalt ember és rendes is. Mindig tudja, mikor mennyi kaját hozzon nekem. Mintha egy hullámhosszon lennénk. Egy szó mint száz, számomra a legkedvesebb hely a világon és bármit megtennék a klánért és a társaimért. – mondtam vigyorogva, de azért büszkén ki is húztam magam.
- Én sajnos nem ismerek ilyen sok embert a klánomban. Sőt az igazat megvallva senkit sem ismerek... Mondjuk ez valahol az én hibám is, nem nagyon szoktam ott lenni, csak ha küldetést vállalok. Meg általában mindig van valami más dolgom.
Ekkor eszembe jutott valami. Minden ördög- és szelleműző cuccom nálam volt kivéve egy fontos dolog, ami már nagyon a szívemhez nőtt. A fejemet vakarva kezdtem nézegetni a környéket az eszköz után kutatva.
- Hmm, nem láttál egy ásót?
- Ő te mit is csinálsz most?
- Hmm, nem láttál egy ásót?
- Ásót? Hm... nem, minek az ásó? Ásni akarsz?
Nem válaszoltam a kérdésre, túlzottan lefoglalt a keresgélés. Fejben újra végig játszottam a zuhanásomat és esésemet, amit elég kellemetlen volt még csak fejben is újraélni.
- Nem arra gondolsz ott? – kérdezte Leena a nekem bal oldalam felé mutatva. Azonnal odakaptam a fejemet és valóban ott volt a fűben az ásóm. Örömittasan odafutottam és felkaptam a földről, aztán rituálisan megölelgettem, mint már ezer éve nem láttam volna, majd a vállamnak támasztva visszasétáltam Leena-hoz.
- Érzékeny szálak fűznek hozzá – mondtam neki vigyorogva, látva a kérdő tekintetét. Ekkor mellettünk a hatalmas kastély kétszárnyas ajtaja lassan nyikorogva kitárult. Egy alacsony, pufók, hosszú bajuszos férfi állt az ajtóban néhány poggyász társaságában.
- Oh, csak ennyien jöttek? No, se baj. A nevem Gróf Alberheimendurf von Bob. Üdvözlöm Önöket kérem fáradjanak beljebb. – Leena-val egymásra néztünk és elindultunk befelé, ahogy kérte – Meggyűlt a bajom a szellemekkel és már lassan egy hete nem bírtam kialudni magamat. Kérem segítsenek rajtam. Szabaduljanak meg tőlük.
- Semmi gond. Ránk számíthat – mondtam neki vigyorogva felfelé mutató hüvelykujjal.
- Ennek roppantul örülök. Akkor találkozunk reggel! – azzal becsapta maga mögött az ajtó, majd hangos kattanás hallatszódott, valószínűleg a zár volt az.
Körbenéztem az előszobában, ami már önmagában hatalmas volt. Rengeteg csicsás tárgy és dísznövény helyezkedett el a fal mentén. A falakra festmények voltak felakasztva különböző tájakról és helyszínekről. Voltak köztük elég furcsák, de rendkívül szépek és egyediek is. Már az előszobán látszott a kastély gazdagsága és ez minden bizonnyal még semmi. Hisz kívülről hatalmasnak látszódott. Amit meg itt láthattunk csak egy kis töredéke volt az egésznek. Bár inkább csak én láttam, hisz Leena-t nem nagyon érdekelte a környezete. Úgy látszott őt inkább a saját gondolatai foglalták le. Én addig az ajtó melletti esernyőtartóba beledugtam az ásómat, mert úgy éreztem egyenlőre nem lesz rá szükségem és mivel bevagyunk zárva úgy se viszi el senki.
- Mi van?! Most komolyan bezárt ide ez a kis hájgombóc? Én kinyírom…
Ezután Leena az ajtóhoz lépett és csapkodni kezdte, amin én csak kacarásztam.
~ Milyen vicces lány!
Néhány ütés után felém fordult, amivel én egyszerre abbahagytam a kacagást és csak egyszerűen mosolyogtam.
- Na akkor most mi legyen?
- Mégis mi lenne? Miénk a kastély! – kiáltottam ujjongva és megfordulva elkezdtem felfutni a vörös bársonnyal borított márványlépcsőn. Bár lehetett volna a lépcső mellett két oldalt is elmenni, de inkább a lépcsőt választottam, mert az fölfelé vitt és biztos voltam benne, hogy arra vannak az izgalmasabb részei a kastélynak.
- Gyere nézzünk körbe. – néztem vissza rá és intettem neki.
- De… - kezdet Leena mialatt elindult ő is felém – nem az lenne a dolgunk, hogy megkeressük a szellemet? Mert a… Hirtelen elakadt a szava. Nem néztem rá miért, mert épp a folyosót csodáltam. Persze itt fönt rögtön a lépcsőnél elfordulhattunk volna bármelyik irányba, mert a párkányokon ellehetett menne jobbra, illetve balra, de én céltudatosan egyenesen tartottam.
- Kawaii! – sikoltott fel Leena vidáman, amire már odakaptam a fejemet. Kíváncsi voltam mi lehetett az öröme tárgya, hátha én is vidulok rajta.
- Mit találtál?
- Hé, Rei! Gyere ide, ezt látnod kell, annyira aranyosak! Gyere nézd, nézd!Ekkor elkapta a karomat és ráncigálni kezdett egy vitrin felé, mintha magamtól épp nem akartam volna menni. Megálltunk az említett bútordarab előtt, aminek az üveg ajtaja mögött egy rakás porcelán állatka volt. Egy egész kollekció volt belőlük, még fák és egyéb növények is voltak mellettük, amik úgyszintén porcelánból készülhettek. Akár egy állatkertet is belehetett volna belőlük rendezni.
- Hé, szerinted ki vehetem őket?
- Hát… - lopva körbe néztem magunk körül – nincs itt senki…
Leena csillogó szemekkel vetette rá magát a vitrinre és tartalmára. Kinyitotta az üvegajtókat és játékra vágyó gyermek érzetével elkezdte fogdosni a porcelánokat, majd kivette őket. Én is jobban szemügyre vettem néhányat, majd mikor megláttam egy cuki óriásteknőst benyúltam érte, hogy kivegyem. Sajnos, amint kiemeltem egyből kicsúszott a kezemből és a földre esve ripityára tört.
- Hoppá.
- Ajaj...
Leena abbahagyta a játékot a porcelánállatkákkal és villámgyorsan lehajolt mellettem és a tenyerébe söpörte a teknős maradványait. A teknős páncélja egybe maradt, viszont a feje és a bal lába elvált a testétől. Szegény párának biztos fájt volna, ha rendelkezett volna biológiai élettel.
- Most mit csináljunk? – kérdően rám nézett – Ha össze is ragasztanánk, látszanának a törés nyomok. Ha nem raknánk vissza, szerinted észrevenné?
- Ki tudja… - feleltem rejtélyesen és közben kiszedegettem a kezéből a darabkákat, majd a sajátomban hatalmas gondossággal a helyükre illesztettem őket, majd ráhelyeztem a másik tenyeremet.
- Talán nincs is szükség rá, hogy kísértsük a sorsot – mondtam mosolyogva, aztán elkezdtem hevíteni tűz mágiával. Ebből csak annyi látszódott, hogy az összeszorított tenyereim alól valami világít. Mikor végeztem széttártam a kezemet és előbukkant a teknős, aminek immár hiányzó testrészei ismét a helyükre forrtak, bár egy kicsit a festék megégett rajta és csordogálva száradt meg rajta.
- Hát… jobb volt, mint lett – mondtam nevetve, aztán visszaraktam a teknőst jó mélyre a vitrinbe, hogy azért ne legyen annyira szem előtt.
- Szerintem nézzünk tovább.
A vitrin után egy folyosóra kerültünk, aminek a falain portré képek voltak, különféle előkelő emberekről. Rengeteg férfi, látszólag régebbi korokból, de akadt közöttük nő is, nem is egy. A fura és talán hátborzongató az volt az egészben, hogy ahogy végig mentünk ezen a folyosón a szemek, mintha követtek volna, minket a tekintetükkel.
Mögöttem, mintha Leena nyugtalankodott volna.
- Hééé Rei... Te-te nem láttál semmi furát?
Elgondolkoztam a kérdésén. Visszaidéztem az elmúlt életem eseményeit, amiben persze jó sok furcsának mondható dolog történt, de amikor már nyitottam volna a számat, hogy mindazt a töménytelen mennyiségű emléket rázúdítsam, rájöttem, hogy nem ilyen nagy távlatba értette.
- Hát, az attól függ...
Megálltam és visszafordultam abba, az irányba amerről jöttünk, majd hirtelen terpeszállásba vágtam magam és a jobb kezemmel szembe mutatni kezdtem valamire.
- Ott egy sárkány!
Ekkor az összes folyosón lévő festmény elnézett abba az irányba, amerre mutattam. A több száz szemgolyó egyöntetű mozgása talán már furcsának nevezhető volt.
- Ez furcsának számít? - böktem hüvelykujjal a portéképekre.
- Hát ezek után már elenyésző tény... - mondta Leena furán rideg hangon - de legalább az már tudjuk, hogy én nem kattantam meg, bár ez nem mondható el mindenkiről biztosan....
A végét egész halkan mondta, de nem tudtam miért és kire célzott itt. Hiába nézelődtem nem láttam senki mást rajtunk kívül.
~ Vagy talán valamelyik festményről beszél?
Nézegetni kezdtem őket, de ekkor Leena elkapta a karomat és húzni kezdett a folyosón maga után.
Na húzzunk innen a picsába!
Végig robogtunk a folyosón, majd egy másik folyosón, aztán egy lépcsőn és még több lépcsőn, újabb folyosón. A végén már azt sem tudtam hol vagyunk, viszont Leena nagyon határozottan vezetett, mintha pontosan tudná merre kell menni. Végül már nem bírtam tovább és muszáj volt rákérdeznem.
- Éééés… most pontosan hová is megyünk?
Leena-n látszott rajta, hogy gondolkozóba esik. Ez eddig oly heves rohanásából fokozatosan visszavette, majd lelassított, ami végül abszolút megállásba torkollott. Lassan megfordult és bűnbánó arccal rámnézett.
- Hát ... igazából nem tudom...
Hangja tükrözte az arcára vetülő érzelmeket. Viszont valami ekkor eszébe juthatott, mert eddigi érzelmei azonnal eltűntek az arcáról és olyan támadt egy ötletem féle fejet vágott.
- De most hogy kérdezed, lemehetnénk a konyhába, úgy innék egy forró habos kakaót. Te?
A konyháról eszembe jutott a temérdek mennyiségű kaja és elmosolyodtam.
- Én nem csak azt.
Most rajtam volt a sor, hogy karon ragadjam Leena-t és húzzam magam után. Nem tehettem róla. Ez most komoly és sorsdöntő helyzet volt, ami nem tűrt komolytalanságot. Itt most evésről volt szó. El is indultam egy irányba, de ekkor Leena megszólalt.
- Ö… Rei… abból az irányból jöttünk…
Megálltam. Elnéztem abba az irányba ahova Leena mutatott, majd abba ahova én mentem volna. Ismét a mutatott irányba, majd vissza az általam kiszemeltre, végül pedig a Leena által mutatottra.
- Tudtam én! – szóltam teljes természetességgel, aztán elindultam arra. Útközben csak egy irány vezetett. A lefelé. A konyha mindig a földszinten vagy az alagsorban van. Útközben párszor Leena terelgetett, amikor nem arra mentem volna, amerről jöttünk. Aztán húsz perces hosszított utazás után végre vissza értünk a képes folyosóra, ahol Leena megállt egy pillanatra. De nem akartam neki semmire sem időt hagyni. Elkezdtem szaladni és magam után húztam, közben a szabad kezemmel a hátam mögé mutattam.
- Most ott a sárkány! – ordítottam miközben végig rohantam a folyosón és meg sem álltam a lépcsőig. Éreztem, hogy valahol a közelben kell lenni. Sajnos nem volt elég jó orrom, hogy kiszagoljam az ilyeneket, de a beépített hetedik érzékem detektorként jelezte a közeli evési lehetőséget. A kérdés már csak az volt merre van?
- Ott. - ekkor egy nagy boltíves átjáróra mutatott - Ott kell balra fordulnunk
Fogalmam sem volt, hogy honnan tudta, de nem is érdekelt. Jelenleg csak egy valami lebegett a szemem előtt, ami már teljesen beindította a nyáltermelésemet. Fogtam magam és gondolkozás nélkül elindultam a boltíves átjáró felé, amin áthaladva egy hosszúkás terembe jutottunk. A közepén egy hosszúkás étkező asztal volt, körülötte székekkel. Ez mind lényegtelen volt. A fontos része a teremnek ugyan is a végén lévő kerek ablakos lengőajtó volt.
~Végre.
Jókedvűen és határozottan elindultam az ajtó felé, majd a sétálást futásra gyorsítottam.
- Kaja!
Ezzel a felkiáltással rohantam át az ajtón és rohamoztam meg a konyhát.


A hozzászólást Reigen Hawkins összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 01, 2011 12:02 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Reigen Hawkins   

Vissza az elejére Go down
 
Reigen Hawkins
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: