HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Az utolsó Olafson!

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Gray Fullbuster

avatar

Hozzászólások száma : 965
Aye! Pont : 75
Join date : 2009. Oct. 06.
Tartózkodási hely : A céhház ebédlőjében

TémanyitásTárgy: Az utolsó Olafson!   Szomb. Márc. 05, 2011 11:07 am

Fiore Királyságában, az észak-északkeleti partokon húzódó hatalmas hegység választja el az királyságot, Seven ország földeitől. A hegység átnyúlik a másik országba is, óriási végtelen ormok, felföldek, völgyek és dombok. Mindet a belep a sűrű fehér, örök tél, de mégis sokan élnek errefelé. A zord körülményekhez évszázadok alatt tökéletesen alkalmazkodó északi népek több falvat is alapítottak szétszórva, de mégis egymással szoros lelki kötelékben összetartozva. Több száz négyzetkilométernyi terület húzódik itt az országhatárok mentén, amikről senki sem tudja pontosan, hogy kinek a fennhatósága alá tartozik. Ennek a legfőbb oka, hogy a hegyekben tanyázó rengeteg szörnyeteg miatt, csupán az ott őshonos falvak lakói képesek megélni tartósabb ideig, így a két állam vezetői nem mutatnak érdekeltséget a terület uralma iránt. De egy csapat fiore-i varázsló egyszer mikor a zord tundrákra merészkedett…
Első postjában mindenki találjon ki egy elő sztorit, hogy miért és, hogy hogyan került majd az országhatárok közelébe, a hegység lába előtt fekvő tundrára, annak is a legelső falujába. A kreativitásotok kihatással lesz a történet további részeire! Egy gazdag, békés falu, tele erős északi emberekkel, akik szívesen fogadnak titeket majd. Postotok az érkezésig szóljon. A határidő öt nap, sorrend nincs. (a határidőre nem adok haladékot, aki nem írt addigra kérdés nélkül kikerül a küldetésből)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fairytailszj.forumotion.com
Cassidy Angel
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 218
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Dec. 28.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szomb. Márc. 05, 2011 9:29 pm

Szokásos reggelnek indult az egész a céhben. Vagyis annyira nem volt átlagos, ugyanis ritka alkalmak egyikeként halálra untam magam. Éppen az előbb volt egy kisebb bunyó, de mivel Makarov rettentően kiakadt, inkább senki nem kezdeményezett újabb bonyodalmat. Túlságosan is csendes volt a hely, és ez eltárt a megszokottól. Talán pont ezért zavart annyira.
Ahogy így merengtem, és már azon gondolkodtam, hogy fogom magam és dühömben kettétörök egy széket, az ajtó kinyílt. Egy barna hajú, elég elkékült – mint aki a fagyhalál szélén áll -, bekötözött kezű férfi támolygott be rajta. Egyből csend lett. Mivel csak mellettem volt hely, lehuppant, és elfeküdt az asztalon. ~ Valakit jól kiütöttek ~ gondoltam.
- M-Mira-san… - dideregte. – K-kérlek… hozz valami jó forrót…
- Azonnal – válaszolta a lány, majd letett elé egy nagy pohárforró kakaót.
A férfi egy kortyra felhajtotta, majd a pultos lány hozott neki egy takarót is a raktárból.
- K-köszönöm… - sóhajtotta.
- Mi történt? – faggatóztam.
- A Hakobe hegyekbe kellett mennem küldetésre… de a szekerünket megtámadták a Vulcunák. Felborultunk, és majdnem halálra fagytam – remegte.
- Annyira csak nem lehetett vészes - jegyeztem meg.
- Csak hiszed – húzta összébb magán a takart.
- Én simán túléltem volna.
- Kizárt.
- Fogadunk?
- Nem. Nem akarom, hogy halálra fagyj.
- Engem aztán ne félts - vigyorogtam. – Forróvérű vagyok!
- De…
- Ha ennyire nagy benned a lelkesedés, Cassy, miért nem látogatsz el a határ menti hegyekhez? – ajánlotta nevetve Mirajane.
- Na de Mirajane! – kiáltott rá döbbenten a férfi. – Ugye nem arra gondolsz, ami elválasztja Seven országot tőlünk? Az a hely életveszélyes!
- Benne vagyok! Merre van, Mira?
Ahogy ezt kérdeztem, a könyvtár ajtaja hirtelen kivágódott, és papírlapok halmazát rántva maga után egy kékhajú lány startolt ki onnan.
- Mi ez a hangzavar?! – kiáltotta mérgesen.
- Jó reggelt, Sophy – mosolygott Mira. – Megint a könyvtárban töltötted az éjszakát?
A lány arcán oldalt egy hatalmas, vörös folt volt, olyan, mintha egy könyvet használt volna párnának. Haja minden égtáj felé állt vegyesen, még felfelé is, valamint a szemei alatt hatalmas karikák virítottak.
Lenyeltem egy kisebb röhögést. Nem tehetek róla, de nevetségesen festett.
- Hé, tudom már! – csaptam a kezembe. – Gyere velem, te leszel a szemtanú, hogy kibírok egy hetet a határ menti hegyekben! – lelkesedtem, mire csak meglepetten pislogott vissza. Szerintem nem tudta, miről van szó.
- Egy hetet? Lehetetlen! – hápogott a férfi.
- Nekem aztán nem – biccentettem. – Majd meglátod! Keményfából faragtak engem.
- Sok szerencsét, Cassy. Tessék, össze is dobtam neked egy térképet – tartott felém Mirajane egy papírt.
- De Mira! – kiáltott rá a férfi. – Te komolyan elengeded?
- Persze! – nevetett a lány. – Felesleges megpróbálni megállítani. A mester nem örülne, ha megint ki kéne fizetnie az ablakok vagy asztalok javítását Cassy esetleges dühkitörése miatt – biccentette.
- Istenem… - sóhajtotta a férfi.
- Köszi, Mira! – kacsintottam, majd megragadtam a kómás lány csuklóját. - Gyerünk, gyere velem!
- H-hékás!

Úgy fél órával később találkoztunk a céh kapuja előtt Sophyval. Megígértem, hogy elmondom, miről van szó, és bár kissé vonakodva, de beleegyezett a dologba. Mondtam neki, hogy jó melegen öltözzön, mert kemény meló lesz – de mikor megláttam, miben jött, nagyot sóhajtott. Nos, a kis drágának azt hiszem kb. trágyává fog fagyni a lába, hogy ne káromkodjak olyan szépet.
Sophy egy térdi érő sötétszürke, szőrmés csizmában feszített, fekete szoknyával – igen, szoknyával, mikor a hegyekbe készülünk. Ezen kívül volt rajta egy nagy, szürkés-fehér, vastag kabát, meg egy nagy, bolyhos usánka-sapka. Ja, és ki ne felejtsem a fekete táskáját.
Rajtam egy vastag, sötétkék alapszínű, de a szegélyeknél, valamint a szegélyek mentén fekete csíkos volt. Valamint egy fekete, vastag, bélelt csizma, és egy ugyanilyen színű nadrág meg kesztyű. Ja, és a változatosság kedvéért egy hófehér fülmelegítőt is a fejemre tettem.
A lány még morgott valamit az orra elé, de nem értettem, mi volt az, majd megszólalt.
– Nah… bökjed! - Egy álmos mosolyt az arcára erőltetett.
- Oké. Szóval, fogadtam az egyik taggal a céhben, hogy nem bírok ki egy hetet a határ menti helyekben, tudod, Seven környékén. Állítólag nagyon veszélyes és hideg hely, ezért mondtam, hogy öltözz melegen. Te leszel rá az élő bizonyíték, hogy túléltem egy hetet ott fenn.
- Ahaaa… – nézett egy kis ideig bambán, talán mert álmos volt, de aztán mondta tovább. - De én segítségnek is elmegyek… de akkor ne segítsek?
- Egyedül akarom megcsinálni – mosolyogtam. – Bár… na, jó, egy társ soha nem árt – biccentettem. – Óh, jut eszembe, be se mutatkoztam normálisan. Cassidy Angel vagyok, örülök a találkozásnak!
- Igaz, igaz… eddig alig volt rá példa, hogy ne lett volna társam. Én Sophy Walter vagyok… Mi nem találkoztunk már a könyvtárban amúgy?
- Sophy? Áh, dehogynem! – csaptam a tenyerembe. – Meg se ismertelek. Stílust váltottál?
- Az nem olyan lényeges. Nos, akkor indulunk?
- Persze – biccentetem.

Legalább egy órát vonatoztunk, hogy keletről északra utazzunk. Ezt az időt szinte végigbeszéltünk, és nagyon megörültem, hogy Sophy választottam társamnak. Csak remélni mertem, hogy nem megyek az idegeire, legalábbis ennek semmi jelét nem mutatta. Az út második felét lovas kocsival tettük meg. Minél beljebb haladtunk, annál inkább hűvösebb lesz az idő. Az arcomat csípni kezdte a hideg, így kipirosodott, és már bántam, hogy nem sapkát hoztam. Na, sebaj, van kapucnija a kabátomnak, jó lesz az is – már ha nem lesz szélvihar.
Nos, utóbbiban hiába reménykedtem. Ahogy kirakott minket a kocsis, és visszafordult – mondván, hogy innen gyalogolunk kell, a következő faluig -, azt hittem, lefagy a fejem. Felhúztam a kapucnim, de nem sokat javított a helyzeten – az erős szél folyamatosan le akarta fújni. Hó ugyan nem volt, de a kemény széllökések megtették a hatásukat.
- Neheeeeeee! Kellett nekem szoknyában jönni! – Dünnyögte Sophy, míg a szoknyáját próbáltam újra lefelé konyítani – több-kevesebb sikerrel.
Még jó, hogy nincs itt rajtunk kívül senki.
- Basszus, lefagy a fejem! Ez a tetves kapucni nem akar megmaradni! - siránkoztam, ahogy próbáltam a burámon tartani a ruhadarabot. - Mégis merre menjünk?
- Izéé… - feltekintett. – Öhh… mondjuk arra? - mutatott egy kisebb ösvényszerűség irányába, ami egy erdőbe vezet, miközben a szoknyájátt újra felfújta a szél. - Wáááhh~~! - kényszerítette vissza ismét.
- Oké – bólintottam, majd – vezető egyéniség révén – előre mentem. Az út minden volt, csak kellemes nem. Ösvény ide vagy oda, ha tizenhatszor nem, akkor egyszer sem nyaltam el, és zuhantam a hideg földre egy-egy kis kavics vagy gyökér miatt. Sophy sem volt jobb helyzetben, jobbára minden ötödik lépésnél felakadt a szoknyája egy fenyőfaágra, vagy ellenkező esetben hátrafújta a szél. Részvétem neki. Fogalmam sincs, hogy merre csámborogtunk, ugyanis, ha elővettem volna Mirajane térképét, abban a pillanatban kitépte volna a kezemből a szél.
Végül – hogy hogyan, az jó kérdés – eljutottunk egy kis faluba. A szél szerencsére kicsit visszavett az erejéből, így Sophy szoknyája a helyén maradt. Összenéztünk, majd bólintva egyet elindultunk a házak közé.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Hétf. Márc. 07, 2011 11:37 pm

Napsütéses, kellemes reggel fogadott, ahogy kiléptem az utcára lakásom ajtajából, és kedélyesen elindultam a klánházba, főleg mivel letelt a Szolid Szatén lerombolásáért kiszabott egy hónapos eltiltásom, és alig vártam, hogy elindulhassak egy újabb küldetésre. Az odavezető nagyjából tíz perces út alatt legalább ötször ellenőriztem a pár napja talált kis tojást, amit táskámba rejtettem, egy takaróba csavarva. Pörgettem-forgattam kezeim közt, aztán újra elraktam, amint beléptem a díszes főkapun. A központi hallban meglepően nagy volt a nyüzsgés, úgy látszik senkinek nem volt kedve munkába állni. ~ Na majd én példát mutatok. ~ gondoltam, miközben odatipegtem a pulthoz, ahol Liz kacarászott Firmus fárasztó viccein, de ahogy odaértem volna hozzájuk, megcsapta fülemet a nevem.
- Atsui! – morogta Rega, akinek ismét sikerült a kedvesség halvány szikráját is kiölnie hangjából. – Ide hozzám!! – azzal vissza is indult az alagsorba, a műhelyébe. Meglepődtem, de szedtem a lábam, még képes, és leordítja a fejem, amiért túl sokáig tartott, míg leértem.
- Itt vagyok, Rega. – szóltam, ahogy a lépcső aljára értem.
- Gyere ide! – odalépdeltem mellé a munkaasztalához, mire a kezembe nyomott egy pár csizmát, és néhány ruhát. – Próbáld fel!
- Igenis. – bementem a rózsaszín paraván mögé, és miután lehámoztam magamról a finom selyemruhákat, magamra vettem a testhez álló, elegáns, fekete bélelt nadrágot, a vastag, magas nyakú pulóvert, ami egészen a csípőmig ért, és belebújtam a bundás, térdig érő csizmába. Illegtem kicsit a tükör előtt, és egészen elégedett voltam a látvánnyal, amikor a paraván túloldalán, Rega ismét dörmögni kezdett.
- Kész vagy már? – kisétáltam, és körbefordultam, hogy meg tudja nézni, mindenhol passzol-e, közben már éreztem, hogy ha lassan nem veszem le, akkor meggyulladok.
- Rega, miért van szükség ilyen meleg ruhákra? Hiszen tavaszodik. – mosolyogtam házsártos szabónkra.
- Mert Bob valamilyen kiküldetést szervez nektek a hegyekbe.
- Nekünk?
- Igen. Neked és Firmus barátodnak.
- Remek. Remélem azért nem a Hakobe hegyre, mert ott nagyon zord az időjárás. – húztam fintorra számat, mire Rega csak kuncogott egy jelentőség teljeset.
- Na vedd le, aztán Firmus-szal menjetek Bob irodájába. Már vár titeket.
Újra ruhát cseréltem, az új szerzeményeket pedig betuszkoltam a táskámba a tojás mellé, és felmentem a bárhoz.
- Kakte! – böktem hátba az egyik ujjammal, mire ő lustán hátrafordult.
- He? – érdeklődött mogorván, unott képpel.
- Bob Mester hívat minket, szóval ne lazsálj. – megragadtam a karját, és felhúztam a székről, majd felmentünk a lépcsőn, és az emeleten egyenesen a Mester irodájához caplattunk. Firm bekopogott, majd Bob invitálására benyitott, és előreengedett.
- Miről van szó, Mester? – érdeklődtem, miközben levetettük magunkat a két üresen álló bordó színű bőrfotelra.
- Megkaptátok Regától az új ruháitokat? – bólintottunk. – Nagyszerű. Nos, lenne egy kis feladatom számotokra. Mint azt tudjátok, rengeteg mágus érkezik Fiore-be a környező országokból, a legkülönfélébb mágiatudással a fejükben. Ugyanakkor mi borzasztóan keveset tudunk a szomszédos királyságokról, és az ott működő céhekről, már ha egyáltalán vannak. A ti feladatotok lesz elmenni az északi Seven országba, és megtudni mindent, amit az ottani céhrendszerekről tudni lehet. Természetesen nem több hetes kiküldetésre gondolok, elég ha a határvidéken kérdezősködtök kicsit. Világos a feladat? – bólogattunk. – A ruhákat pedig azért kapjátok, mert a határon húzódó hegyvonulat nem éppen a kíméletes időjárásról híres. Most azonnal induljatok, vonattal csak az alacsonyabb területeket éritek el, a tundrán, illetve a hegyen átvezető szerpentineken valószínűleg csak szekérrel tudtok majd haladni. Érthető voltam, mazsolám? – nézett rám kérdőn, én pedig szorgosan bólogattam. – Neked is, cukipofi? – hízelgett társamnak, aki szintén biccentett fejével. – Remek. Akkor indulás. – kuncogott magában, mi pedig kimentünk az irodából, és újra a bár felé vettük az irányt.

Mivel én úgy indultam el otthonról, hogy küldetést vállalok, ezért nem is kellett hazamennem, már a táskámban volt minden szükséges holmi. Firmus is összeszedte, amire szüksége lehetett, majd kisétáltunk a vonatállomásra, és nemsokára be is futott a szerelvény, amire jegyet váltottunk. A közel négy és fél órás vonatút borzasztó unalmasan telt, Firmus ugyanis a felszállástól számított tizedik percben bealudt, én pedig nem tudtam mit kezdjek magammal. Homokállatkákat formáztam a tenyeremben, aztán elővettem a tojást, és az ölemben szorongattam. Kissé aggódtam is, nehogy a nagy hideg a hegyekben megártson neki, de aztán elhessegettem a negatív gondolatokat, gondosan visszacsavartam a takaróba, és beletuszkoltam a táskámba. Unalmamban elsétáltam a büfékocsiba is, és vettem valami ehetőt. Firmnek is, mert olyan nagy szívem van.. Mire visszaértem a kabinunkba, a hatalmas hegyláncolatok már fölénk tornyosodtak, ahogy kinéztem az ablakon, és a szállingózó apró hópelyhek jelezték, hogy ideje átöltözni. Míg Firm húzta a lóbőrt, én kipakoltam a táskámban lapuló ruhákat, és gyorsan átöltöztem. Társam előrelátóan, bár szerintem inkább puszta lustaságból, eleve a vastag, téli ruházatában jött, láttam is homlokán a verejtékcseppeket, de ez egyáltalán nem zavarta meg az alvásban. Bezzeg én…
- Te jó ég!!!! Mi ez a sok meztelen nő??! – kiáltottam, mikor már majdnem beértünk az állomásra, mire Firm kapkodva felpattant, és csilingelve lefejelte az ülés fölötti kalaptartót. Megdörgölte a „károsult” részt, és gyilkos pillantást vetett rám, amikor rájött, hogy még nem jutott fel a mennyországba, én pedig gonosz kacajjal nyugtáztam az akció sikerét.
Mikor megállt a szerelvény, felvettem bokáig érő fekete télikabátomat, és a fejemre húztam a csuklyát. Összeszedtük holminkat, és leszálltunk, majd szekéren folytattuk az utazást. Szerencsére kedves céhtársam ezúttal nem aludt el az első kanyar után, így gyorsabban telt az idő, mert volt kivel csevegni.

Kétórányi kényelmetlen zötykölődés után, végre felértünk az első faluba, ami a hegy lábánál terült el. Jéghideg szél fújt, a napsugarak is csak itt-ott döfték át a felhőzetet, a hó rendületlenül szakadt, és persze borzasztóan hideg volt. Ennek ellenére csak arcomat csípte kelletlenül a fagyos klíma, ami a fantasztikus ruházatomnak volt köszönhető. ~ Rega, örök hálám üldözzön. ~ gondoltam, miközben besétáltunk a faházak közé.
- Na, most mi legyen? Kéne valaki, aki át tud minket vinni Seven-be. – szóltam, miközben forgattuk fejünket, de az utcák elég kihaltak voltak, ami nem csoda, hisz az a kevés ember, aki itt lakhatott, valószínűleg dolgozni volt, az időjárás pedig nem volt éppen kellemes egy délutáni sétához..


A hozzászólást Atsui Orestes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Márc. 08, 2011 10:44 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Firmus Kakte
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 249
Aye! Pont : 31
Join date : 2010. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Mindig két lépéssel Bob Mester előtt

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Hétf. Márc. 07, 2011 11:51 pm

- Hogy a fene essen az összes fába, meg abba is, aki kitalálta ezt az egészet! – káromkodtam immár hangosan, mikor legurítottak még pár rönköt a mágikus platósról.
Már tegnap délután óta folyamatos favágásban voltam. Mivel már kezdett hajnalodni, ezért módfelett bosszús voltam. És mindezt miért? Mert egy lány kedvesen rám mosolygott és megkérdezte, hogy lenne a kedvem feldarabolni pár rönköt gyújtósnak. Én persze voltam olyan barom, hogy elvállaltam. Azóta, bár hihetetlen mennyiséget aprítottam, mégsem akar elfogyni a forrásanyag.
- Kész! Elegem van, inkább megyek kéményseprőnek, de én nem vacakolok itt tovább! – állítottam bele a fejszét a legközelebbi fába.
- De hát olyan ügyesen csinálod, te izmos isten! – nézett rám kismacskaként a lány, de már nem hatott rám.
- Ó, tényleg? Furcsa, hogy már egy egész erdőt feldaraboltam, mégsem értem a végére. Az egész város velem dolgoztat?
- Egy mágusnak kötelessége segíteni az embereken! Ha nem teszed, bepanaszolunk a tanácsnál! – váltott át arisztokratába a csajszi.
- Igen, akkor ezt el ne felejtsd megemlíteni nekik! – rágtam be, majd aktiváltam fénykardomat.
Mágikus erőm azonnal életre keltette a pengét, amivel jó nagyot suhintottam a mellettem álló asztalra, mire az recsegve kettétört. Egy gyors intéssel szabadjára engedtem szélmágiámat, amivel szétszórtam a már takarosan elrendezett tűzifát. Ez már túlzás lehetett, mert elégedetlen emberkék tűntek fel vasvillával és fáklyával a kezükben. Látszólag zokon vették, hogy félnapos ingyenmunkámat így hálálom meg kizsákmányoló fajtájuknak.
- Most azonnal szedd össze mágus, vagy baj lesz! – morgott az egyik harcsabajszú fickó, majd átkarolta szikrázó szemű nőjét, aki miatt ebbe a csapdába estem.
- Elmentek ti a * cenzúra*! – nevettem el magamat, majd a kardomat az övemre csatoltam.
A szél erejét felhasználva lassan megemeltem testemet, ami nem volt túl bölcs dolog, mert máris vasvillák repültek felém. Gyorsan irányt váltottam, majd belehúzva elrepültem a veszélyes légtérből.

Félúton persze elfogyott a varázserőm nagyrésze, így kénytelen voltam gyalog hazabandukolni a céhbe. Mire a városba értem, már bőven hajnalodott, és én nem vágytam másra, mint az én kedves kis ágyikómra. Persze ebből nem lett semmi.
Amint beléptem a kapun, rögtön leintett Rega, hogy most azonnal húzzak lefelé a műhelyébe. A kezembe nyomott egy adag ruhát, de én már az álmosságtól alig láttam.
- Mi a fene ez? – kérdeztem a ruhakupacra fókuszálva.
- A vadiúj téli göncök, amiket a Mester kért. Próbáld fel, aztán ha jó, akkor tűnés!
Húztam a számat, de végül magamra húztam a meglepően kényelmes göncöt. Fehér- fekete árnyalatával kifejezetten passzolt hozzám. Nem volt hivalkodó, mégis elegáns volt.
- Jó lesz, de mire kell ez a cucc? – kérdeztem.
- Majd a Mester eligazít Okoska! – húzódott gonosz vigyorra Rega szája.
Felkaptam a ruhákat, majd tipliztem is a dinka ember közeléből
- Tehát ez volt eddig a mai nap termése! – fejeztem be a sztorit a nevetgélő Liznek, aki az ágy felé menet intett le engem.
- Nálad aztán zajlik az élet. Még egy bort? – kérdezte mosolyogva.
- Kakte! – bökött valaki hátba, mielőtt rendelhettem volna.
- He?
- Bob Mester hívat minket, szóval ne lazsálj! – vonszolt maga után Atsui, akit alig ismertem meg.
Én nem vágytam másra, csak egy utolsó finom borocskára, majd egy kiadós alvásra. A Mester irodájához érve félig elbóbiskoltam, ezért nekiestem az ajtónak. Ezt kopogásnak vehette, mert behívott minket.
- Megkaptátok Regától az új ruháitokat? – bólintottunk, bár én inkább bóbiskoltam.
- Nagyszerű. Nos, lenne egy kis feladatom számotokra. Mint azt tudjátok, rengeteg mágus érkezik Fiore-be a környező országokból, a legkülönfélébb mágiatudással a fejükben. Ugyanakkor mi borzasztóan keveset tudunk a szomszédos királyságokról, és az ott működő céhekről, már ha egyáltalán vannak. A ti feladatotok lesz elmenni az északi Seven országba, és megtudni mindent, amit az ottani céhrendszerekről tudni lehet. Természetesen nem több hetes kiküldetésre gondolok, elég ha a határvidéken kérdezősködtök kicsit. Világos a feladat? – bólogattunk, de már aludtam. – A ruhákat pedig azért kapjátok, mert a határon húzódó hegyvonulat nem éppen a kíméletes időjárásról híres. Most azonnal induljatok, vonattal csak az alacsonyabb területeket éritek el, a tundrán, illetve a hegyen átvezető szerpentineken valószínűleg csak szekérrel tudtok majd haladni. Érthető voltam, mazsolám? – kérdezte Atsu-t. – Neked is, cukipofi? – fordult felém, de nekem lehanyatlott a fejem, miközben folyt a nyálam. – Remek. Akkor indulás. – kuncogott magában, én pedig magamhoz tértem a zárószóra.

Atsu felküldött a cuccomért a szobámba, és ez jó dolognak bizonyult, mert lefejeltem a bejárati ajtót. Ettől újra feléledtem, majd komótosan csomagolni kezdtem, bár az új ruházaton kívül nem sok mindent raktam be.
- A fene fog cipekedni! – határoztam el magam, majd rögtön a tundraruházatot vettem fel.
Levonultam, Liz integetett, mi pedig elrobogtunk az állomásra. A jegyeladó feje elég elmosódott volt, ezért társamra bíztam a jegyvásárlás bonyolult folyamatát. Valahogy feltotyogtam a vagonba, aztán már aludtam is.
- Te jó ég!!!! Mi ez a sok meztelen nő??!
- Hol? – tértem magamhoz és felpattanva lefejeltem a kalaptartót.
Ezt már sokan eljátszották velem. Ez a kiskapu a mélyalvásomban, amit a szakavatottak mindig berúgnak.
A vonat megállt, mi pedig lekászálódtunk és nekiindultunk fuvart keresni a szitáló hóesésben. Nincs mese, a meleg ruha életmentő volt. Gyorsan kerítettem a kocsmában egy fuvart, aki azt mondta, hogy a határ felé megy a szekerével, bár csak egy pár faluval arrébb van az úticélja. Az öreg még gyorsan betöltötte magába a maradék fagyállót, majd nekivágtunk a hegyeknek.

Pár óra kényelmetlen utazás után megérkeztünk egy csendes kis faluba. Fuvarosunk lerakott minket, majd nagyot húzva a laposüvegéből, továbbhajtott. Két dolog szúrt szemet. A fa méretű emberek és az eszeveszett hideg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 24
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Kedd Márc. 08, 2011 10:07 pm

- … képzelje el, ahogy megmarkolja egy kar az asztalon lévő poharat, és lassan, nagyon lassan azt is, ahogy felemeli azt. – olvasom az instrukciókat, és elmémmel próbálok kihatással lenni az előttem ácsorgó, üres üvegpohárra. Az egy kicsit megremeg, de ahelyett, hogy a levegőbe emelkedne, szimplán felborult, s egy kisebb körívet leírva az asztalról zuhanó pályára állt volna. De csak volna, ha minden erőmet össze nem szedve a láthatatlan harmadik karommal utána nem nyúltam volna.
- Huuuhhh… ez meleg volt… - Éppen csak egy pillanatra terelődött el a figyelmem, egyetlen egyre… s a pohár, ugyan nem volt annyira messze a talajtól, hogy eltörjön, mégis hatalmasat koccant. – Nem igaaz >.< - Dünnyögtem, s a tárgyat felhalásztam a földről.
Újra az asztalra tettem, s a Telekinézis tételét ismét átolvastam, és még egyszer és még egyszer, és megint sokadjára. Nem tudom, hanyadik olvasatra sikerült a legutóbb elérni, hogy a pohár akár csak megrezzenjen, de hogy az imént megfogtam, az azt mutatja, hogy ha kell, akkor képes vagyok használni. Most már csak tudatosabban, saját akaratomból kéne, hogy előidézzem ezt…
- Bárcsak repülne valami… - kívántam csak úgy a levegőbe, közben pedig lehunytam a szemem, és elképzeltem, ahogy néhány tárgy arcommal egy szintbe emelkedik. Felálltam az asztal mellől, még mindig csukott szemmel, és pár lépést tettem előre. Aztán kinyitottam őket, s meglepődve tapasztaltam, hogy mellettem lebeg a fénytollam, másik oldalamon a kulcscsomóm, bár igaz, hogy sokkal alacsonyabban, s egy gyertyatartó, a kulcsokkal körülbelül egy magasságban.
Lassan három hónapja, hogy éjjelente bejárok a könyvtárba olvasni ezeket a könyveket, s ilyen áttörő sikert még eddig nem értem el velük.
Éppen ezért, ennek örömére fogtam, mindent szépen visszalebegtettem az asztalra, a gyertyát meg a legóvatosabban, ugyanis könyvtár, és hát nem akarjuk, hogy kigyulladjon ez a rengeteg könyv itt.
Ekkor elhatároztam, hogy tovább olvasom a könyvet ezen mágiáról, vagy ha mást nem, akkor tovább próbálkozom ezzel a mágiával, addig amíg tökéletesen nem fog menni.
De ennek ellenére… sikeresen elaludtam a könyv felett, nem is csoda, elvégre olyan hajnali kettő fele járt már a kakukkos óra mutatója, ami szép csendben lógott a falról.

Már másnap van, az apró ablakon beszűrődik a nap déli sugara, s erőteljesen erőszakolja rám a kelést… nem! Nem az volt, azt még tűrtem volna, ha kell egészen estig is elszunyáltam volna mellette, de nem… egy hangos kislány hangja törte meg a csendet, ahogy épp egy férfival veszekedett…
Feltápászkodtam, és ormótlanul nagy léptekkel közeledtem a könyvtár kijáratához.
- Mi ez a hangzavar?! – Kérdeztem, miközben a tarkómat dörzsölgettem, aztán ásítottam.
- Jó reggelt, Sophy – mosolygott Mira a pult mögül, vele szemben pedig minden bizonnyal a zaj forrásai ülhettek. Ők voltak ugyanis azok, akiknek arcán csepp bűntudat látszott. – Megint a könyvtárban töltötted az éjszakát?
- Jah… De képzeld, már egész jól megy a mágia! – Áradoztam egy álmos mosollyal, aztán visszapillantottam a párosra. Ekkor pedig a lánynak mintha felvillant volna egy villanykörte a fejében, aztán ismét teljes hangerőn valamit a tudtomra akart adni… Igazából nem jött át a mondani való, ezért értetlen pislogással próbáltam megkérni, hogy mondja el ismét… nem jött be.
- Egy hetet? Lehetetlen!
- Nekem aztán nem. Majd meglátod! Keményfából faragtak engem.
- Sok szerencsét, Cassy. Tessék, össze is dobtam neked egy térképet
- De Mira! Te komolyan elengeded?
- Persze! Felesleges megpróbálni megállítani. A mester nem örülne, ha megint ki kéne fizetnie az ablakok vagy asztalok javítását Cassy esetleges dühkitörése miatt.
- Istenem…
- Köszi, Mira!
~ Ezek meg mégis miről beszélnek?!?! És mégis mibe keveredtem bele már megint?!?! ~ Merengtem, ahogy a jelenetet bámultam, végül egy kéz ragadott meg, és húzni kezdett maga után.
- Gyerünk, gyere velem!
- H-hékás! – Túlságosan korán van még az ilyesmihez, egy szavukat nem sikerült felfognom korábban, és még most sem értem, hogy mire is vállalkozhattam.

Cassidy, mert, ha a könyvtárban korábban jól memorizáltam a nevét, akkor így hívják, hamar elintézte, hogy hazamenjek, és össze is pakoljak. Azt mondta egy fél óra múlva legyek a klánház előtt… de mivel tegnap benn aludtam, nekem még szükségem lesz egy gyors zuhanyra is.
Otthon azonnal átvágódtam a bejárati ajtón, a jelenlegi öltözékeimet pedig magamról elkezdtem lehajigálni. Rohantam a fürdőbe, és ott is a kádba lépve egy zuhannyal intéztem is magamat, nem volt itt idő pancsolni… Ezután rohantam a szobámba egy szál törülközőben, hogy a ruháim között kutassak. Alig akadtak melegebb ruhadarabjaim, de végül az egyik szoknyámnál, a vastag harisnyámnál és a világos kötött pulóveremnél maradtam, arra pedig rávettem a kabátomat, meg a sapimat, aztán uzsgyi… Siettem vissza a klánhoz, s bár az itteni jó idő miatt egészen melegem lett, nem éreztem feleslegesnek a rajtam lévő néhány réteget.
- Ehh… mire vállalkoztam? – mormogtam az orrom alá, aztán félretéve mindezt, Cassidyhez fordultam. – Nah… bökjed!
- Oké. Szóval, fogadtam az egyik taggal a céhben, hogy nem bírok ki egy hetet a határ menti helyekben, tudod, Seven környékén. Állítólag nagyon veszélyes és hideg hely, ezért mondtam, hogy öltözz melegen. Te leszel rá az élő bizonyíték, hogy túléltem egy hetet ott fenn.
Kavarogtak a fejemben a hülyébbnél hülyébb gondolatok…
- Ahaaa…. De én segítségnek is elmegyek… de akkor ne segítsek? – teljesen bele voltam kavarva, nem értettem a helyzetet, csak annyit, hogy vele kell mennem.
- Egyedül akarom megcsinálni. Bár… na, jó, egy társ soha nem árt. Óh, jut eszembe, be se mutatkoztam normálisan. Cassidy Angel vagyok, örülök a találkozásnak!
Pedig olyan, mintha őt már ismerném, de legalábbis a Cassidy rémlett. Wáá tényleg… ő volt az a lány, aki a könyvtárban volt mikor Adammel beszélgettem.
- Igaz, igaz… eddig alig volt rá példa, hogy ne lett volna társam. Én Sophy Walter vagyok… Mi nem találkoztunk már a könyvtárban amúgy? – Muszáj voltam rákérdezni, mert ismerős volt eddig is, a neve is.
- Sophy? Áh, dehogynem! – Csapta össze a tenyereit. - Meg se ismertelek. Stílust váltottál?
- Az nem olyan lényeges. Nos, akkor indulunk? – Kérdeztem, mert már hazafelé akartam tartani, mivel nem lesz állítólag semmi különösebb dolgom, csak bizonyítékul szolgálni.
- Persze.

A vonaton egész jól elvoltunk, meglepően sokat mesélt Cassy, és még én is beszédesebb lettem, azonban volt, hogy csak igennel, vagy ahával, vagy egyetlen mosollyal válaszoltam a mondataira. Nem zavart különösebben, addig sem unom magam sz*rrá otthon.
Miután a vonatról leszálltunk egy csöpp városban, aminek még a nevét sem voltam hajlandó megjegyezni, egy lovas kocsit béreltünk, ami aztán elszállított minket a kívánt hegy lábához. Ott kirakott mindkettőnket, mi pedig szinte azonnal átfagytunk, ahogy az első szellő elhaladt mellettünk. Cassy a kapucnijával, én pedig a szoknyámmal bajlódva indultunk meg a félig talán állatok által kitaposott ösvényen, ám én az első néhány lépést követően máris dünnyögni kezdtem.
- Neheeeeeee! Kellett nekem szoknyában jönni! – Erőltettem vissza azt a helyére, hogy ne mutogassa a fenekemet, meg a bugyimat. Bár még így is mázlista vagyok, hogy ha fel is csapja, akkor csak Cassidy látja, ő meg ugye lány...
- Basszus, lefagy a fejem! Ez a tetves kapucni nem akar megmaradni! Mégis merre menjünk? – Hát igen, szegény is jól bajlódott azzal a fránya ruhadarabbal, szóval kisebb gondja is nagyobb annál, hogy engem kukkoljon.
- Izéé…. Öhh… - Körbenéztem, hogy merre is menjünk tovább, mert az ösvénynek úgy tűnik vége szakadt, de megeshet nem is ösvény volt, hanem valami patak mosása. Ahogy felegyenesedtem a szél újra a szoknyámba kapott, én pedig visítozva nyugtáztam, hogy ez így az agyamra fog majd menni. - Wáááhh~~!
- Oké… - És ekkor Cassidy magához vette a vezetést, bár nem is baj, hisz ez most az ő túlélő tábora.
Az út, amint haladtunk, már fák gyökereivel volt átszőve, és bokrok ágai, fagallyak nyúltak át rajta. Társam többször is megbotlott… én is párszor, habár engem inkább a gallyak idegesítettek, mert, ahogy a szél oldalra fújta a szoknyámat, azok elkapták azt, s nem eresztették, ilyenkor pedig meg kellett állnunk, amíg kiszabadítom.
Valahogy az út egyik részénél egy kisebb falura akadtunk, s pont ekkor hagyott alább a szélvihar is.
- Mekkora mázli! – Cassynek is ilyesmi járt a fejében, s ahogy döntöttünk, belépdeltünk a falu házacskái közé.



(később színezem)


A hozzászólást Sophy Walter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 09, 2011 5:45 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szer. Márc. 09, 2011 8:58 am


Késő este volt, én pedig nem tudtam aludni, azon ritka éjjelek egyikén, amikor otthon voltam a Farkasok Házában. Nem csoda hát, hogy felkerekedtem és a néma, néhol üres visszhangokat verő ódon épület folyosóit jártam be újra. A farkasok többsége jelenleg is küldetéseken volt, így szinte érezni lehetett az épület csendességében valami tehetetlenül magányosat, mintha minden kiküldött érzés valahol csendben kongva verte volna az épület falait, sikító visszhangot verve, amit senki se hall.
Azaz mégse. Valaki meghallotta a sikolyokat, és hasonlóval válaszolt - vékonyan, remegően, őrülettel teli. A pillantásom a kiáltás forrását kereste, de az már rég elhalt, én pedig csupán a megérzéseim után lépdeltem, amikor újra megindultam. Talán nem is kerestem a hang forrását, talán nem is akartam megtalálni, de egyre lejjebb jutottam a hosszú folyosók és a hatalmas lépcsősorok végigjárásakor, s amikor már csak az alagsor keskeny ablakain át néztem a holdra, újra hallottam az elhaló, rekedt hangot kiáltani.
Tudtam már honnan jött, és tudtam kihez tartozott a megbomlott szófoszlány. Az öreg mágus - aki még mindig életben volt valamilyen csodával határos módon - mintha tudta volna, hogy itt vagyok. Amikor a lezárt pince folyosójára léptem, az öreg már csendesen várt. Mintha tudta volna, hogy az őrülete irritált, mintaülésben nézte, ahogy a cellája elé lépek, majd amint ott voltam, hellyel kínált. A mindenütt mocskos padló nem vonzott túlzottan, de ez akkor nem izgatott. A mágus akart valamit, én pedig kíváncsi voltam rá, és talán titokban valahol szántam is, hisz én voltam az egyetlen, aki szólt is hozzá egyáltalán az itt eltöltött hosszú évei során.
-Hogy vagytok? - Az ős kérdésére csak felhúztam a szemöldökömet. Nem tudtam mire vélni a kérdést, de ő csak erősködött és a mellkasomra bökött. Az ingem alatt ott volt akkor is a láncra erősített, kristályomba foglalt kis tojás.
-Még mindig nem tudom mit kezdjek vele - azzal megvontam a vállamat, ő pedig megrázta a fejét, és magában motyorászott is a csalódottságáról.
-Nem kezdeni kell... Olyan mint... Nagyon kellemes és jó... Magas dolog... A legfontosabb - a szaggatott beszédből talán kihámoztam amit mondani akart, talán nem, minden esetre most úgy éreztem volt türelmem hozzá, így hagytam, hadd mondja tovább, de nem erőltette. Intett, és abbahagyta a gesztikulálást és a mutogatást, helyette pár másodperces önkontrollt, majd egy újabb témát dobott fel.
-A titkod... Megtaláltad? - Egy kis kilengéssel várta a válaszomat, de mivel nem mondtam neki semmit, már bólogatott is. - Tudod... Úgy lüktet... Megvan már... Milyen? Honnan? Elmondod? - De ő is tudta, hogy nem fogok beszélni, mert erre már ő is csapkodott a hajával, amint rázta a fejét. - Persze hogy nem... Félsz... Vársz... Mire? - Őszintén szólva nem tudtam, hogy értem-e egészen mikor mire kérdez az őskövület, de már lassan féltem is megszólalni, helyette vártam, mi mindent mond ő még. Pár perc el is telt némán, és az öreg lassan elhagyta az önuralmát, láthatólag körülbelül annyi ideig bírta a jelenlétemet figyelembe venni, amíg még tartotta magát, utána pedig részben nekem, részben magának beszélt, a szövegfoszlányaiból pedig csak reméltem, hogy kiveszek majd valamit, amikor is a szája megindult, és mintha csak dézsából öntenék úgy folyt belőle a szó, mindig különböző témákban, szinte minden szemhunyással új és új monológba kezdve.
-Remélem kijutok...
-Minden nap egy újabb illúzió...
-Miért nem találok haza...
-Minden kérdés mögött van még egy gondolat...
-Azonnali reakció hiánya, magatehetetlenség...
-Fenyővel füstölt jakhús...
-Az jégkolostortól észak-keletnek, 51 fokra...
-Kontinuitás-szakadás, anyagroncsolódás...
-Nyúzott medvemancs...
-Rönkszentély a szorosban, otthon...
-Mit tehetnék még itt...
-El kellene menni még a tél kezdete előtt...
-Térmágikus koordinációs rúnák...
-Falatnyi jégbor...
-Barlangi forró-források...
-Elveszett a láncom és a kalapom a viharban...
-Alig emlékszem már, gyerek voltam...
-Nem kell várnom, meghaltak mind...
-Tömlöc, egyedüllét, várakozás...
-Tömör anyagok, mágikus ráolvasással és rúnázással...
-Lacrymae orendae maxima...
-A harmadik kor második évezredében...
-Sajtos sült...
-A sárkányháborúk által kialakított földszakasz...
-Titánok...


Végül belealudni látszott a saját agyának defektjébe, és a felsorolás motyogássá, majd artikulálatlan dörmögéssé mélyült, ahogyan álomba görnyedt az ősöreg mágus. Ha tudtam volna sem ment volna az összes részlet megjegyzése, de egy pár gondolat kezdete különösen megragadt a fülemben... "a jégkolostortól észak-keletre 51 fokra" és a "barlangi forró-források" összerímelt számomra.
Talán csak azért mert a két motívum - az örökké hólepte kolostor és a barlangi forrás - az én életemben is nagy szerepet játszott, és talán mert az ősöreg mágus az ezekhez kapcsolódó dolgaimról tudott... De ezekről is csak említés szintjén, és amennyire a tojást illetve a kezemen levő szöveget láthatta... Kizárt volt, hogy az öreg tudjon arról, hogy a kolostorban jártam annak idején, vagy az, hogy egy barlangi forrás mentette meg az életemet... Ha mégis, vajon honnan, hogyan?
Persze erre a sok összejátszó gondolatra is volt válasz, egy hihetetlen és képtelen - vagyis annak tűnő válasz. Apám hagyatéka. A mágus talán mindarról is tudott, talán azért van pont itt, mert olyasmiket tud, amik miatt nem szabad volt meghalnia? Persze nem tudhattam a választ ennyi kérdésre, és rajtam kívül sem ismerte a válaszokat senki, azonban az információim még mindig ott voltak a nyelvem hegyén. A jégkolostortól észak-keletre 51 fokra, és talán még több forró vizű forrás barlangjában...

Nem tétováztam. Tudtam, ha nem indulok meg azzal a megbomlasztott tudattal, amivel az ősöreg mágus felbolydította az éjszakámat, nem fogok elindulni egyetlen következő napon sem, sőt talán egy alvás után csupán rémes álomnak veszem majd ami történt. Titokban osontam ki a kaszárnyából, nem mintha szükség lett volna rá, de éreztem, hogy valami olyanra készülök, ami legalább egy valaki szemében nem venné ki jól magát.
Még mindig féltem a kísérő tekintetektől és az engem követő árnyaktól, mintha csak azt várnám, hogy az Öreg, a mester, aki mindenre megtanított, egyszer csak megelégeli a mágia utáni futásomat, s az egyre bővülő titkaimmal ugyanarra a sorsra jutok, mint a mágus a pincében. Csak a vonaton nyugodtam meg, amint a hajnali első járat gőzt és füstöt eregetve megindult észak felé.
A nap folyamán aztán, ahogy hűlt a levegő, és ahogy világosodott a táj, egyszerre voltam mosolygós, és éreztem, ugrált a gyomrom a hasamban. A vonatról leszállva, a vonatutak északi végső állomásán állva néztem fel a hegyek itt örökké fehér takarói felé. Ha minden jól ment, hamarosan azt a barlangot és azt a kolostort is újra láthatom, amint az utolsó hegyi falvakat is elhagyom...


A hozzászólást Rouuro Kao összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 09, 2011 6:55 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shouki Sheiji
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 188
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 10.
Age : 27
Tartózkodási hely : többnyire valamerre punnyadtan fekszem >.>

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szer. Márc. 09, 2011 11:00 am

Egyik reggel úgy döntöttem, hogy benézek a klánházba és megérdeklődöm, hogy mi van a többiekkel, ha már nem voltam bent pár napja, mert féltem, hogy rám akarnak sózni valami küldetést, és per pillanat sok kedvem nincs dolgozni. Bent a szokásos emberek nyüzsögtek, jópáran az ebédlőben ettek, ittak és beszélgettek, voltak akik a küldetésekkel szemeztek, és voltak akik ki tudja milyen okból mászkáltak fel s alá. Mivel társalogni jöttem ide, ezért csatlakoztam az ebédlőben sorakozókhoz, ám ez a nyugalom sajna nem tartott sokáig.
-Sheiji! Épp akit kerestem! - jött egy ismerős hang mögülem. - Feladatom lenne számodra, mit szólsz hozzá?
Megfordultam és Goldmine mestert láttam magam mögött.
-Jó reggelt! Őszintén szólva nem munkáért jöttem be, hanem a társaság miatt. - válaszoltam szinte azonnal.
-Nem olyan nehéz munka ez, nyugodj meg! - tette vállamra a kezét.
-Akármit mondok, addig nem lesz nyugtom, amíg azt nem mondom, hogy elvállalom, igaz? Egy feltétellel elvállalom: egy hónapig nem leszek semmivel nyaggatva, csak azokra a munkákra megyek, amiket én választok. Áll az alku? - tettem fel az ajánlatot, amitől a Mester először meglepődött picit, majd elmosolyodott.
-Rendben. - biccentett a fejével. - Akkor a feladatod pedig az lenne, hogy menj el északra, és a vasút végállomástól nem túl messze van egy varázsbolt ahonnan el kellene hoznod nekem pár apróságot. - ezzel átnyújtott egy cetlit amin fel volt legalább egy tucat dolog sorolva.
-Nem lenne egyszerűbb egy közeli varázsboltban megvenni ezeket? - tettem fel a kérdést, amire a mellettem lévők bólogatni kezdtek.
-Sajnos nem. - jött a könyörtelen válasz. - Ezeket itt nem lehet megkapni, csak északon, ennek a boltnak a tulajdonosát pedig ismerem, így szinte azonnal kapod is majd a dolgokat, ha mondod majd neki, hogy én küldtelek.
-Őszintén nincs túl sok kedvem felmenni abba a hideg régióba, de ha ez után valóban békén leszek hagyva egy hónapig, akkor egye fene, megteszem. - dünnyögtem félhangosan.
-Tudtam, hogy számíthatok rád! - mosolyodott el a Mester, majd otthagyott minket.
-Hát akkor én elmentem, majd jelentkezem, ha visszaértem. - ezzel felkeltem az asztaltól és haza mentem összeszedni pár melegebb ruhát, hogy ne fagyjak meg északon.

A vonat út ugyan olyan volt számomra, mint eddig szinte mindig, szinte alig indult el a vonat én már elaludtam, és csak az állomáson keltem fel. "Még szerencse, hogy a végállomásig kellett jönnöm, mert az Isten se keltett volna fel a jó állomásnál, olyan jót aludtam." - motyogtam halkan egy ásítás közepette miközben szálltam le a vonatról.
Megnéztem a címet, amit a Mester a bevásárlólistára írt, majd egyeztettem a vasútállomáson lévő térképpel.
-A vasútállomástól nem túl messze van a varázsbolt?! Egy frászt! Ez a város túlsó végében van!! Kellett olyan marhának lennem, hogy belementem. Egy hónap ide vagy oda, ebben a hidegben ennyit mászkálni emberkínzásnak minősül! - szitkozódtam halkan, ám feltehetőleg a körülöttem lévők meghallották, mert vagy furán néztek rám, vagy elfolytva kacagott mindenki. "Remek, még vásári bolondot is csinálok ez az egész miatt magamból." - gondoltam magamban, majd mérgelődve elindultam a megadott cím felé.
Sétám közben egyre erőteljesebb széllökéseket éreztem, majd elkezdett havazni is. "Jobb lesz, ha megsürgetem kicsit a lábaim, nincs kedvem a kellőnél több időt eltölteni itt." - gondoltam magamban, majd felgyorsítottam a sétatempóm. Egy kis gyalogtúra után odaértem a megadott címre, ám nem hogy varázsbolt, lakóépületeken kívül semmi nem volt a környéken! Ez persze kicsit fokozott az amúgy sem alacsony ingerültségi szintemen, így úgy döntöttem, hogy az első járókelőtől megkérdezem, hogy merre van ez a hülye varázsbolt, ha a Mester már jó címet sem volt képes nekem adni.
-Elnézést a zavarásért, tudna nekem segíteni? - fordultam egy öregebb bácsihoz akit az utcán megláttam épp a házából kijövet. - Merre található itt a városban varázsbolt?
-Varázsbolt? Az itt nincs. Ami volt az már lassan egy éve bezárt a forgalomhiányra hivatkozva. - válaszolt a bácsika, ám látszott rajta, hogy hülyének néz, hogy ilyesmit kérdezek.
"Remek, ezekszerint feleslegesen jöttem ide?! Most már tényleg egy teljesértékű vásári bolond vagyok!" - fortyogtam magamban, ami valószínűleg kiülhetett az arcomra, mert a bácsi visszalépett pár lépést.
-Értem, köszönöm a segítségét! Viszlát! - ezzel elindultam vissza a vasút fele.

Amikor visszaértem nem láttam egy árva lelket sem a vasútállomáson, ami azért lássuk be, nem éppen megszokott, így hát elkezdtem egy itt dolgozó embert keresni, ám tíz perc keresés után sem találtam egyet sem. "Most komolyan bújócskázni akarnak velem?! Csoda, ha nem fogok ez az egész hülye északi bevásárlótúra alatt agyvérzést kapni." - mérgelődtem magamban, amikor megláttam egy hölgyet akin a vasúti dolgozók egyenruhája volt. "Végre Fortuna Istennő is mellém szegült!" - dünnyögtem egy sóhajtás kíséretében, majd odaléptem hozzá.
-Elnézést, zavarhatnám egy pillanatra?
-Jó napot! Tessék, miben segíthetek? - kérdezett a hölgy, az arcára pedig kiült a kíváncsiság, mintha furcsállaná, hogy valaki van az állomáson.
-Mikor megy az első vonat Magnolia irányába?
-Hogy mikor megy? Ezekszerint akkor maga nem tudja, hogy a hóvihar miatt, aminek az előszeleit maga is érezheti most, határozatlan ideig zárva lesz az állomás. Azt ajánlom, hogy keressen valami szállást, mert idekint biztos, hogy meg fog fagyni! - mondta egy aggódó tekintet kíséretében.
-Miii?! Ezekszerint azt akarja mondani, hogy lehet, hogy napokig nem jutok haza?! Ez remélem csak valami hülyére sikeredett vicc akar lenni! - fakadtam ki magamból, ám a hölgy ábrázata alapján nem viccelt. - Remek, most itt vergődhetek egy hülye hóvihar miatt. Most már valóban bánom, hogy eljöttem otthonról ma reggel. Minden esetre köszönöm a segítségét! - ezzel sarkon fordultam és ott hagytam.

A szállás utáni keresés eléggé sikertelennek bizonyodott, mindenhonnan elküldtek, hogy már nincs szabad szobájuk, vagy akár szabad ágyuk egy szobában ahova beférhetnék.
-Ilyen nem létezik egyszerűen!! Nem elég, hogy az a rohadt bolt megszűnt, meg hogy hóvihar miatt napokig itt rostokolhatok, még szállásom sincs!! Istenem, add, hogy ez csak egy nagyon rosszra sikeredett tréfád, vagy, hogy ez az egész csak egy álom legyen! - mondtam térdreroskadva amint kijöttem a város utolsó szállójáról is. ahonnan természetesen szintén elküldtek.
-Ejj fiam, látom eléggé pórul járhattál. Ha nem nagy probléma, hogy egy innen kicsit északabbra fekvő faluban lakom, akkor szívesen vendégül látlak a hóvihar idejére. Azt azért nem szeretném, hogy megfagyj itt nekem az utca közepén. - szólt hozzám egy erősen az éveiben járó bácsi egy mosoly kíséretében.
-Valóban segítene?! - néztem fel rá derült arccal. - De hisz nem is tudja, hogy milyen ember vagyok!
-Óóó, jó fiú vagy, az biztos, ha nem az lennél, akkor nem hagytad volna ott balhé nélkül az összes helyet. - nevetett fel a bácsi. - Na gyere, ülj a szekeremre és menjünk, mert a végén a hótól én sem jutok haza.
Az bácsi utasításait követve felültem mellé, majd elindultunk északnak, a faluja felé. Már vagy két órája mehettünk, ám még sehol nem volt látótávolságban egy falu sem. "Először a Mester, most pedig ez a bácsi. Komolyan, az én szótáramban van hülyén megfogalmazva a 'nem messze' fogalma?! Na sebaj, ez itt nem az elégedetlenkedés ideje, hisz segít nekem, inkább hálásnak kell lennem, hogy egy ismeretlenen segít." - gondoltam magamban, amikor felszólalt a bácsi is hosszabb némasága után.
-Na, most már láthatod a falut! - ezzel előre bökött az ujjával.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gray Fullbuster

avatar

Hozzászólások száma : 965
Aye! Pont : 75
Join date : 2009. Oct. 06.
Tartózkodási hely : A céhház ebédlőjében

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szer. Márc. 09, 2011 8:14 pm

Mindannyian megérkeztek a térség első falujába, ami a többi faluval ellentétben még úgy, ahogy tartja a kapcsolatot Fiore belsőbb térségeivel. A házak gyönyörű, fából készült építmények a csodásan tükrözik az északi kultúrát. látszik, hogy az itteni emberek nagyon szeretek és őrzik a régi hagyományaikat, mindenkin látszik, legyen az fiatal, öreg, férfi vagy nő. Ruháik a praktikumot és kényelmet egyaránt elégítik ki, valamint szépen mutatják a nép hierarchiájának fokait is. Hozzátok képest ezek az északi emberek nagyon magas és erős testfelépítésűek, szinte már-már irreálisan a ti biológiai tudásotok alapján. Ennek ellenére akármelyik irányból, akármelyik móddal érkeztek be, akármelyik részén a falunak, ugyan az a kedves fogadtatás fogad titeket. Az épp dolgozó lakosok kacagva integetnek nektek, néhány dolga nélküli pedig körétek gyűlik és betessékelnek titeket szívéjesen a falu egy hatalmas házába, amiben akár az egész település kényelmesen elfért volna. Közösségi háznak, faluházának is lehetne nevezni, de belülről inkább egy kocsmára, vagy általatok jól ismert céhek-re hasonlít.
Szóval, mint említettem, mikor megérkeztek, egyesével fogadnak titeket a helyiek és meginvitálnak ebbe az épületbe, hogy aztán kérdés nélkül meleg ételt hozzanak nektek. Nem érdekli őket, hogy miért jöttetek, sem, hogy meddig maradtok, csupán az érkezők iránti őszinte vendégszeretetük hajtja őket. Igaz nagyon nem is tudtok szóba elegyedni velük, mert amint egyikük hozott nektek valamit tovább is áll. Napközben kevesen vannak ebben a házban és látjátok, ahogy a többi mágus is megérkezik. Nem nehéz kiszúrnotok egymást, hisz mindannyian teljesen kitűntök a helyiek közül (ha más nem azzal, hogy két fejjel alacsonyabbak vagytok minimum) mire leszáll az est, mind a hat fiore-i megérkezik és a munkák végeztével a falu lakói is szép lassan betelepednek közétek. Ekkor adódig esetleg lehetőségetek szóba elegyedni valamelyikükkel, mindannyian kedvesek és közvetlenek. Nagyon jó hangulat alakul ki estére, mintha csak otthon lennétek.
Postotokban ezeket írjátok le, vagy ha esetleg bármi egyebet tesztek ezen idő alatt (egymással való párbeszédek, ismerkedés, stb…) ti döntitek el. Erre legfeljebb egy hetet kaptok!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fairytailszj.forumotion.com
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Hétf. Márc. 14, 2011 3:21 pm

Jobban körbenézve máris nem tűnt olyan kihaltnak a település, ahogy a kertekből és a környező utcákból előszállingózó helyiek körénk gyűltek, hogy köszöntsenek. Szinte zavarba ejtő kedvességüket hirtelen nem tudtam hova tenni, ahogy természetellenes méreteiket sem. Mosolygós óriásnak láttam őket, még Firmus-nál is vagy két fejjel magasabb volt az átlag, pedig ő nem kicsi. Hat éves kislánynak éreztem magam, akit körüláll egy csoport felnőtt.
- Jó napot!
- Üdv!
- Helló!
Záporoztak a köszöntések mindenfelől, és közben intettek, hogy kövessük őket, mi pedig nem ellenkeztünk. A szokatlanul tiszta utcát, szép, rendezett faházak szegélyezték mindkét oldalról. A kertekben munkálkodók is mind sűrű integetések közepette követtek minket tekintetükkel, a körülöttünk lévő óriások pedig bekísértek egy nagyobb faházba. Amolyan közösségi háznak tűnt, tele tömör fából készült asztalokkal és székekkel. Lézengett már bent néhány helyi, de hamar kiszúrtunk köztük két abszolút nem odaillő lányt. Egy ismeretlen feketehajú, és egy nagyon is ismerős kékhajú.
- Nahát ez Sophy! – böktem oldalba Firmus-t, aki meglepetésemre szintén felismerte a Fairy Tail-es máguslányt, így gyorsan oda is mentünk hozzájuk.
- Szia Sophy! Rég láttalak. Hogy vagy? – érdeklődtem, majd hagytam, hogy Sophy bemutasson társának, aki mint kiderült szintén a Fairy Tail mágusa.
- Örvendek Cassidy. – mosolyogtam, majd néhány óriás leültetett minket egy asztalhoz, amit utána rogyásig telepakolták ételekkel. Végül is egész éhes voltam, úgyhogy rögtön neki is kezdtem a kajapusztításnak. Nagyban majszoltam valami ismeretlen eredetű zöldségféleséget, amikor egy fekete hajú fiút ültettek le a velem szemben lévő székre. Kissé unott arca csak néha váltott át fintorra, amikor tekintete megakadt némelyik igencsak furcsa élelmiszeren, én pedig gondoltam egyet, és kezemet felé nyújtva bemutatkoztam.
- Szia! A nevem Atsui Orestes, a társam pedig Firmus Kakte. – biccentettem fejemmel Firm felé. – A Blue Pegasus mágusai vagyunk.
Megfogta kezem, és ő is bemutatkozott, mint kiderült a Quatro Cerberus céhből jött, amiről már elég sokat hallottam Bob Mestertől, kiváltképp Goldmine-ról a céhmesterről. Bob leírása alapján nagyon vonzó ember lehet, bár a Mesternél sosem lehet tudni, de azért elég jó ízlése van az öregnek. Ezen gondolkodtam, miközben falatoztam, mikor feltűnően gyűlni kezdett a helyi nép is. Nemsokára egész kis tömeg kerekedett a házban, és mindenki odajött, hogy köszöntsön minket, illetve még több étel elfogyasztására ösztönözzön. Beszédbe nem tudtam elegyedni egyikükkel sem, mert annyira sürögtek-forogtak, hogy mire megszólalhattam volna, máris továbbálltak. Ennek ellenére igen kellemes hangulat alakult ki, úgy tűnt mindenki nagyon jól érzi magát. Ezzel én is így voltam, amíg nem érkezett egy újabb idegen. Legalábbis a helyiek közt idegen volt, de nekem korántsem. A balomon állt meg az asztalunk mellett, én pedig lelkesen felé fordultam, hogy köszöntsem, de ahogy megláttam az arcát, megfagytam.
- Teee? – néztem rá elkerekedett szemekkel. - Te meg mit keresel itt? – kérdeztem indulatosan, de diszkréten, nehogy a többiek, vagy a kedves helyiek meghallják, hogy elégedetlenkedek. Hangomra apró, de annál hevesebb mocorgásra lettem figyelmes a mellkasa táján. Egy nyakláncon lógó kis tojás mozgolódása vonzotta magára tekintetem. Furcsa jelenség volt, de rögtön saját kis tojásomat juttatta eszembe, ami az ölemben nyugvó táskámban lapult. Reflexből magamhoz öleltem a táskámat, majd behunytam szemem, vettem egy mély levegőt, és lenyeltem a feltörekvő dühömet, hiszen itt és most nem volt helye a balhénak. Régi ismerősöm is hasonlóképpen gondolkodhatott, mert mire kinyitottam szemem, már eltűnt mellőlem. Körbenéztem, hogy hova ment, aztán visszafordultam a többiekhez. Ezúttal sem tudtam meg a nevét..


A hozzászólást Atsui Orestes összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 14, 2011 7:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Hétf. Márc. 14, 2011 6:13 pm

A kis városka alig használt peronján állva szinte az egyetlen voltam, aki még mindig a hó borította kőplatformon álltam, amikor a vonat újra elindult. A kalauz azt kiabálta szét, hogy a mozdony megfordul a szerelővágányon, majd indul visszafelé, én pedig a lecsatlakoztatott gépet figyeltem, amint eltávolodott tőlünk. Mindössze ennyi időm volt, mielőtt a vasúti dolgozók egyik egyenruhása odajött hozzám. Az alak hatalmas volt, mire be is ugrott számomra, hogy már láttam hasonló embereket - pont azon az úton északra, ami miatt, a kolostort és a barlangot keresve most is itt vagyok.
-Üdv jóember - szólt a kemény hangú férfi a fejem fölül - netán vár valakit?
-Nem, köszönöm - ahelyett, hogy túlzottan megbámultam volna, inkább gyorsan körbenéztem az alkonyodó tájon - csak nem tudom merre menjek. Hamar rám esteledik...
-Nem csoda, idegen itt. Lássa csak, ott az a szekér, menjen a többi vendéggel, ők is a faluházba mennek. Ott van szállás és étel - azzal egy nagyot bólintott, én pedig viszonoztam a gesztust, és a kocsi után futottam. Emlékeztem már, annak idején az emberek megmenekítettek az itteni időtől és puszta jóakaratból engedtek tovább pár ideillőbb fagyálló ruhában. Egy valakire még emlékeztem is; egy kislány volt még akkor, amikor én se voltam sokkal jobb, mint egy fiú, de ő már majd egy fejjel magasabb volt nálam akkor, hasonló idomokkal, mintha egy házasodó korú hajadont néztem volna. Az egyetlen dolog, ami még mindig emlékezetes volt belőle, amit sose felejtettem el azóta, az volt, ahogyan viselte a fején az ékszerét. A nyakláncnak is beillő darabot ő a fején hordta, és a medál mint egy kis tiara díszelgett a homlokán...

A kocsival pár perc után aztán megérkeztünk a hatalmas épülethez, amit már kívülről is inkább csarnoknak hívtam volna, mint háznak. A kocsisunk leparkolta a hatalmas négykerekűt egy jókora fedett beállóba, ami a hatalmas épület oldalának volt toldva, majd mielőtt a lovakkal kezdett törődni, benyitott az épületbe, és bekiabált az odasiető másik falubélinek, hogy az utolsó vonat utasai is megérkeztek. A jókora idősebb nő mosolygósan intett be minket, aztán amint becsapta a kapu méretű ajtót már kérdezte is, hogy adjon-e egy jó forró italt amíg el nem készül a vacsora.
Nem tudtam visszautasítani a kérést: a vonatút után és ebben a hidegben száraz volt a szám már, és örültem, hogy nem sebesedhetett még ki a bőröm a széltől - az emlékeim úgyszintén a tea mellett döntöttek.
Kicsit kényelmesebbe váltottam, a kabátomat és a sálamat-kesztyűmet levettem és felakasztottam, majd a jó literes kancsó - azaz bögre - kézhez kapása után kellemesen korzóztam, hogy körülnézhessek az egyre csak sűrűsödő nép között. Az alkonyat úgy tűnik hívószó volt az ittenieknek: a sűrűsödő látómező és hideg gondolom beragasztja az embereket a melegbe éjjel, és ha már más nincs, a legjobb csakis együtt, mulatva lehet. A hangulat változása a csendes békéből az egyre nagyobb hangú zümmögésbe majd zsibogásra tetszett, kedveltem azt a máshol ritkán látott példát, hogy a gyerekektől az öregekig mindenki megfér egymás mellett, és leginkább kedveltem azt, hogy mindenki előítéletek és kutató pillantások nélkül köszön és kérdezősködik.
-Nem láttam még errefelé jóember, merről jön - kérdezte egy öreg, masszív botjára támaszkodva, és már láthatóan kissé összemenve is egy fejjel legalább magasabb volt nálam.
-Délről, a nagy erdős pusztákról.
-De még mennyit utazott akkor - az öreg nevetett egyet, és mosolygósan folytatta is. - És miért jön a meleg vidékről hozzánk ilyenkor? Tudja-e, még tart a kemény tél odafenn!
-Igen, sejtettem, hogy még erős az idő, de nem várhattam. Pár dolog a múltamból ide köt. Jártam már itt - az öreg elgondolkodott. Tipikus arckifejezése láttán én is elmosolyodtam, és amíg ő egyik szemét hunyorítva elnézett a múltba, én körbenéztem a teremben kicsit jobban, csakhogy meglássam az akár táblával is elkülöníthető részt, az idegenek asztalát. Pár hozzám hasonlóan egyértelműen nem ide való emberke már ott is ült, de csak kettőt láttam, egy sötét hajú férfit és egy nagyobb darab, de itt ettől még mindig csupán kamasz méretű másikat, a többieket ők ketten takarták el előlem egyelőre.
Az öreg egyszer csak észbe kapott, és mondván, egy kis idő múlva újra láthatom, elsietett az egyik kijárat felé. Egyedül maradtam a játszadozó-ugráló gyerekek csoportjától nem messze, akik nem mellesleg majd akkorák voltak mint én, és úgy tűnik más csoportosulásoknak is a mezsgyéjén álltam. Az öregebbek éppen énekelgetős, nyugodt körei, padjai felé és a középkorúak tágas, több részre bomló, egyre másra koccintó társaságai felé nézelődhettem, amihez a vendégek asztala is tartozni látszott a nagy társaság hosszú pult felőli oldalán.
Nem is időztem sokat, éppen csak röviden körülnéztem a három társaságon, majd megakadt a tekintetem a gyerekek között egy fiatal lányon. Nem hittem el, hogy a gyönyörű alakkal megáldott teremtés még mindig a nevetgélős-tudatlanul csacsogó, babát a kézben tartó társaságba tartozik, és úgy döntöttem, jobb lesz nekem, ha a továbbiakban nem is nézek körül túl alaposan. Ezzel a döntéssel hajóztam inkább a vendégek asztala felé, sajnálkozva kissé, hogy érezhetően nem vagyok ide való ember, mert a társaság, a kedvesség és a közvetlen készségesség azonnal szerelemmé változtatta a helyhez való ragaszkodásomat.
-Teee - az ismerős fúriahangú némber már odanézésem előtt tudatta velem, hogy bizony a távoli ismeretségünk annál emlékezetesebb lesz, mint amilyen rövidke volt. - Te meg mit keresel itt? - Azonban mielőtt még válaszolhattam volna, sőt még mielőtt nyíltan odakaphattam volna a fejemet, több dolog is történt. A nekem durranó hanggal együtt a szívem is megugrott kissé, amit a nyakamban függő kis tojás mintha megérzett volna, mocorogni kezdett. Éppen csak az ingem alá nyúltam, amikor egy másik hang is megszólított, és ez jobban meg is lepett.
-Kao? - A hang gazdája egy kedves régi ismerős volt, méghozzá olyannyira kedves, hogy már a tiarás főt kerestem a tömegben, miközben magáról a hangról eszembe is jutott a név - Ailidh. A tojást közben elő is halásztam az ingem alól: a narancsszín kristály foglalatán keresztül is éreztem, ahogyan a pici tojás mocorog, és kicsit melegedik. Az egész élmény úgy tűnt, mintha egy nevetgélő gyereket néznék, de a nüansznyi érzés el is tűnt, én pedig a nőt keresve elrejtettem a tojáskát újra.
-Ailidh? - A tömeg igazán az én hangomra kapta fel a fejét, sőt rebbent is szét egy kissé, hogy a egymásra nézhessünk. Néhányan nevetgélve, mások kis csodálkozással emlegették, hogy nem vagyok ismeretlen, hogy valaki ismer is a faluból, amire páran poharat is emeltek felém. Nem tagadhatom, hogy sokkal jobb kedvem lett, és minden további nélkül hagytam ott akár egy fejfordítás nélkül az asztalnak még csak a közelségét is. Nem vágytam most egy veszekedésre, és mivel nem is válaszoltam a kihívó hangra, nem is kellett, hogy fájjon miatta a fejem.

Helyette inkább törődtem Ailidhhal, aki láthatóan nem változott már sokat. Azóta, hogy legutóbb láttam. Most is egy fejjel volt magasabb nálam, amivel mintha kissé alacsonyabb lett volna az átlagnál, de ezt betudtam annak, hogy nő, tehát kisebb a termete a főleg férfiakból álló itt mutatkozó és mulató társaságnál. Amint elé léptem viszont, már éreztem mennyivel változhatott. Annak idején, emlékszem, ő még nem bírt el egyedül, és még nem tudta mit kezdjen velem, amikor látta a fagyos sebeimet, ennek viszont mára már halvány érzetét sem láttam rajta. A testén látszott az északi emberek vonása, a szálasság és a természetes energia, de emellett sugárzott róla a nevében is rejlő kedvesség. Erős és érett nő volt, azzal a gyönyörű küllemmel amilyennek szememben csak nő lehet a viselője, és amit egy bizonyos valaki épp az előbb cáfolt meg nő létére...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cassidy Angel
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 218
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Dec. 28.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Kedd Márc. 15, 2011 6:53 pm

Ahogy beljebb értünk, feltárult előttük egy csodálatos kis falu képe. A házak gondosan ápoltak voltak, fából készültek, ami bennem kissé régimódi érzetet keltett. Mindegyik hasonlóan volt megépítve, így arra a következtetésre jutottam, hogy hagyományokat követhetnek. Tátott szájjal forgolódtunk jobbra-balra, és a mellettünk elhaladó emberek mindegyike egy-egy hatalmas, fülig érő mosollyal és vidám intéssel köszöntött minket. Az első, ami ledöbbentet, az a magasságuk volt. Az átlag nagyjából három-négy fejjel volt felettem, majd’ kitört a nyakam, ahogy felnéztem az egyik előttünk megálló férfira.
Végigvezetetett minket a város egy kis részén, aztán egy nagy épületbe vezettek be minket. Alig értünk be és néztünk körül, mikor valaki leszólította Sophyt.
- Nahát ez Sophy!
Az idegen hangra felkaptam a fejem, és társamra néztem, aki a szólítás irányába nézett.
- Szia Sophy! Rég láttalak. Hogy vagy? – jött közelebb hozzánk két idegen, akiken azonnal meglátszott, hogy nem idevalósiak.
Egyikük egy nagyon csinos, fehéres hajú nő volt, a másik pedig egy jóképű, barna hajú férfi volt. Valamiért már csak a kinézetük alapján is arra tippeltem, hogy a Blue Pegasusból valók.
- Atsu! – lepődött meg kissé Sophy, de egyértelmű volt, hogy ismerik egymást. - Jól vagyok köszönöm. Firmus... téged se sűrűn látni! Soha nem néztek be hozzám a Fairy Tailbe - nézett rájuk gonoszan.
Öhm… szóval akkor a becenévvel már tisztában vagyok. De kezdem egy kissé elveszettnek érezni magam.
- Jajj… – pirult el Sophy zavarában, és gondolom leesett neki, hogy még létezik mellette valaki; na sebaj. - Ez a leányzó itt… - Azzal megragadott, és maga elé tolt. - Cassidy Angel, szintén a Fairy Tail mágusa. Cassy, ők itt Atsui Orestes és Firmus Kakte, a Blue Pegasustól.
- Öm… sziasztok – köszöntöttem őket végül egy kisebb fáziskéséssel, és mindegyikük felé intéztem egy-egy vigyort.
- Örvendek Cassidy – mosolygott rám a lány, és ettől máris úgy éreztem, jóban leszek velük.
Néhány óriás leültetett minket egy nagy asztalhoz, amint hegyekben álltak az ételek. Én letettem magam mellé a nagy hátizsákom, a kisebbiket, amiben pedig Hope volt, az ölembe tettem.
~ Itt aztán van vendégszeretet! – pillantottam végig az ételek felhozatalán. ~ Kár, hogy nem mindenhol ilyen kedvesek.
Igazából mindketten nagyon éhesek voltunk, de azért sem kellett aggódnunk – na, nem, mintha különösebben engem érdekelne -, hogy ha menten nekiesünk a kajának, neveletlennek néznek minket, hisz ők is ugyanígy tettek.
Nem sokkal később még valaki érkezett, egy fekete hajú srác, és Atsuval szembe ültették le őt. Arcáról szépen letükröződött, hogy halálosan unja magát, ezt pedig csak néha váltotta fel egy-egy fintor. Végül Atsu gondolt egyet, és kezet nyújtott felé.
- Szia! A nevem Atsui Orestes, a társam pedig Firmus Kakte. – biccentett a fejével Firm felé. – A Blue Pegasus mágusai vagyunk.
A másik fél elfogadta a gesztust, és bemutatkozott. Ő a Quatro Cerberus céhből jött. Én abból eddig egyedül a mesterről, Goldmineról hallottam Makarovtól, mikor néha-néha megkérdeztük, milyen volt egy-egy találkozó. Mi is bemutatkoztunk, majd folytattuk a kajálást.
~ Örülök, hogy ilyen vidám emberekkel vagyok körülvéve. Annyira otthonosan érzem magam, hogy nehezemre esik megállni, nehogy megrongáljak valamit, mint azt a céhben szoktam – gondoltam, ahogy megsimogattam a táskát, és még egyszer hálát adtam az égnek, hogy Hope gond nélkül megúszta az utat. Rengeteg ruhával béleltem ki a táskát, így reméltem, hogy nem fog megfázni. De mégsem hagyhattam otthon felügyelet nélkül.
Ugyan nem tudtunk beszélgetni a lakosokkal, annyira sürögtek-forogtak, de a légkör kellemes és nyugodt volt. Evés közben mindenki beszélgetett egymással, bár az nem jutott eszembe, hogy megkérdezzem, ki-mit keres itt.
Legalábbis egy ideig voltunk ennyire gondtalanok…
Megérkezett még valaki, akin szintén látszott, hogy nem tartozik a helyiek közé. Atsu bal oldalán állt meg az asztal mellett. A nő először lelkesen fordult felé, hogy köszöntse, de ez egy pillanat alatt eltűnt az arcáról.
Nem kellett zseninek lennem, hogy kitaláljam, ezeknek nincs jó emlékük egymásról. Atsu majdhogynem szabályosan megfagyott, aztán kiolvadva kitört belőle a reakció.
- Teee? – nézett rá elkerekedett szemekkel. - Te meg mit keresel itt?
Hangja indulatos, ugyanakkor aránylag tapintatos volt. Gondolom nem akarta vendéglátóink tudtára adni, hogy valami nagyon, de nagyon nem tetszik neki. Ettől a reakciótól most valamiért még inkább otthon érzem magam…
Az idegen csak morgott egyet, és ez vezetett rá, hogy megnézzem a nyakában csöngő tojást.
Ahogy Atsu átölelte a táskáját, hamar beugrott, lehet, nem is én vagyok az egyetlen, aki egy tojást tesz ki ilyen időjárásnak. Nekem úgy tűnt, ez segít neki visszafojtani az indulatait. Ismerős.
Az idegen hamar lelépett mellőle, minden köszönés nélkül.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Firmus Kakte
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 249
Aye! Pont : 31
Join date : 2010. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Mindig két lépéssel Bob Mester előtt

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Kedd Márc. 15, 2011 8:34 pm

Ahogy egyre beljebb mentünk a faluban, egyre több mosolygós arcot láttunk. Magából az emberekből, sőt a faluból áradó béke rendkívül tetszett. Kérdezgettek az egyre gyűlő helyiek, én meg nem győztem válaszolni, pedig Atsui is segített, de hát a bőség. Furcsa öltözékük szintén szemet szúrt. Efféle göncökkel nem nagyon találkozni az ország szívében, sőt az is mázli, hogy egyáltalán láthatsz ilyet, mert ezek a belhasználatú ruhadarabok, még a gyűjtők számára is nehezen beszerezhetőek.
- A bácsinak van fejszéje? – kérdezte egy egyik csöppség, aki majdnem a vállamig ért.
- Van ám kislegény! – veregettem meg fénykardom markolatát.
- Tessék megmutatni, kérem! – csatlakozott hozzá egy lányka is.
- Majd kicsit később. – veregettem meg buksijukat, miközben betereltek minket egy nagyobb épületbe.
Minden bizonnyal ez volt a falu központja. A tágas térben jól megfért együtt egy kocsma és egy kultúrház keveréke. Már indultam is volna a pult felé, mikor oldalba böktek.
- Nahát, ez Sophy! – lelkendezett társam.
Kicsit elmélázhattam, mert kellett egy kis idő, amíg beugrott bájos társnőm a táblás küldetésről. Azóta mintha komolyabbnak tűnne, de majd meglátjuk.
- Szia Sophy, örülök, hogy újra találkoztunk! – köszöntöttem a lányt, majd a Cassidy néven bemutatkozó hölgy felé fordultam. – Firmus Kakte szolgálatára széphölgy! Na, mi a helyzet? –kezdtem a BP formanyomtatvány alapján az ismerkedést.

Végül csak eljutottam a pulthoz, ahol a kedves pultos ember örömmel kínált meg a helyi specialitásból. Nem mondom sokfélét ittam már, de ez a helyi vörös majdnem leküldött a székről. A mellém telepedő helyiek jót röhögtek rajtam, aztán ittak egyet az egészségemre. Aztán én is az övékre. Végül a Cerberusos srácra is ittunk, akit fél szemmel láttam a tömegben.
- Ti városiak aztán nem bírjátok a piát, mi? - kérdezte az egyik torony, miközben el akartam vánszorogni az asztalokig.
- Tévedés, nagytölgy! Bírjuk, de ha nincs mellé zene, akkor hamar a fejünkbe száll! – javítottam ki a helyi versenyzőt.
- Ezen ne múljék, zenét! – vezényel a csapos.
Pár helyi nekifekszik a hangszereknek, amiknek a feléről azt sem tudom, hogy micsoda, majd vidám dallamokat kezdenek játszani. Így máris jobban megy az italozás, amibe többen becsatlakoznak.
- Szabad egy táncra? – támolyogtam el a Fairy Tail-es hölgyek asztalához.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 24
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Kedd Márc. 15, 2011 11:33 pm

A csepp falu kapuján átlépdelve, egy néhány kihalt utca fogadott minket, azonban a hangulat cseppet sem volt fagyos. Éppen ellenkezőleg. Nem voltak annyira kihaltak ezek az utcák, csak csupán mindenki dolgozott. Aki pedig nem, az éppen pihent egy kicsit a munka közben, és ők voltak azok, akik vidáman, széles mosollyal integettek.
Lassan a tizenkettes felé haladhatott a nagymutató, mikor egy férfi, kezébe vette az irányításunkat, s bemutatni kívánta a falucskát.
Maga a fickó nem volt rossz képű, nem mondanám róla éppen azt se hogy egy báj gúnár volt, csak sajnos olyan pici vagyok, hogy nem látom az arcát se… és szerintem, még Deadtől is jóval magasabbak… Ő vele se találkoztam már mióta, de nem is kell, ha érdekelném, akkor már megkeresett volna ezerszer, nem hogy hírt sem kapok felőle. Ennyit az első csókomról…
A falusi a körút befejeztével a település közepén elhelyezkedő csarnokba terelt minket, ahol már voltak egy néhányan, s ittak, ettek, mint akik jól végezték a dolgukat. Szerintem pedig… jól végezték.
- Nahát ez Sophy! – Hallom mögülünk egy régi ismerős hangját, s hátra fordulok. Cassy is oldalra kapja a fejét, én pedig megláttam két régebbi küldetéstársamat, Atsuit, és Firmust.
- Szia Sophy! Rég láttalak. Hogy vagy? – Kérdezte Atsu, de még mindig a meglepettség hatása alatt álltam.
- Atsu! – Ezek ketten igencsak kitűnnek az óriástömegből, vagy pontosabban beleolvadnak, ha nem szólnak, akkor észre se veszem őket. - Jól vagyok köszönöm. Firmus... téged se sűrűn látni! Soha nem néztek be hozzám a Fairy Tailbe! – Néztem rájuk gonoszan, ugyanis biztos vagy benne, hogy ha más nem is, de Miranda szívesen jönne el nálunk, és ők ketten sem úgy néznek ki, mint akik ne lennének kíváncsiak.
- Jajj … - Kaptam észhez, s bénaságomba, és bunkóságomba egyaránt belepirultam. – Ez a leányzó itt… - Magam elé noszogtattam Cassyt. - Cassidy Angel, szintén a Fairy Tail mágusa. Cassy, ők itt Atsui Orestes és Firmus Kakte, a Blue Pegasustól. – Mutattam be egymásnak őket, s letudva a dolgomat, csak mosolyogtam. Később az óriás termetű emberek az asztal mellé tessékeltek minket, aztán annyi mindent terítettek az asztalra, hogy már a látványtól jól laktam.
- El fogok hízni… - Bámultam a rengeteg étket. ~ Ahogy elnézem… ma itt fogunk aludni. ~ Állapítom meg magamban, ahogy hirtelen záporozni kezdenek a hasonló méretű emberek körénk, szám szerint kettő, azok pedig, akik itt voltak, legyenek akár kicsik akár nagyok, inni kezdtek. Én megmaradtam a jó öreg baracklénél, ám biztosra vettem, hogy amit ők adtak, az közel sem csak 25 %-os… hanem jóval több.
Firmus zenét is kért, a helyiek bíztatására, mire visszajött az asztalunkhoz.
- Szabad egy táncra? – kérdezte tőlünk Firm.
- Bocsi Firm… de kitörte a sarkamat a csizmám… most vettem valamelyik nap. De Cassy szívesen megy – Ajánlottam be Cassidyt.
- Én is szeretlek…! – Súgta nekem Cassy, mire csak kinyújtottam a nyelvemet. Beleszürcsöltem az itókámba, de amilyen látvány hirtelen elém tárult kikényszerítette belőlem.
Cassidy össze-vissza rázza Firmust, hogy az józanabb legyen a táncparketten. Ez sem egy mindennapi látvány… De én meg csupa dzsúz lettem.
- Ideadnád azt a rongyot, lécci? – Kértem meg a Quatro Cerberusos srácot, hogy a nem messze mellette lévő rongyot vágja hozzám. Miután megtette, egy apró „Köszi”- vel köszönetet is mondtam, ezután meg már csak a szoknyámat törölgettem idióta hangokat kiadva.
- Punyupunyupunyuu~~



A hozzászólást Sophy Walter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 16, 2011 10:39 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shouki Sheiji
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 188
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 10.
Age : 27
Tartózkodási hely : többnyire valamerre punnyadtan fekszem >.>

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szer. Márc. 16, 2011 7:50 am

Beértünk a faluba, ahol munkálkodó falusiak mindenhonnan köszöntek nekünk, és ekkor tűnt fel igazán, hogy legalább kettő, ha nem három fejjel magasabbak szinte mind hozzám képest. "Ez a jetik faluja, vagy mi? Várj, az nem lehet, anynira nem szőrösek, akkor ez a friss hegyi levegő hatása? Szerencse, hogy azért kissebb termetű vagyok, különben szenvednék eleget, ha nem itt lennék." - gondolkodtam el magamban, amikor hirtelen megállt a szekér.
-Na gyere fiacskám, együnk-igyunk egyet, aztán majd lesz valahogy az este! - nevetett a bácsika, majd beinvitált egy nem éppen kicsinek nevezhető épületbe. "Hülyét fogok kapni itt az óriások földjén, ha sokáig kell itt maradnom. Rendesnek tűnnek, de ezek a méretek nekem túl furák." - jegyeztem meg magamban miközben bementünk az épületbe.
Épp, hogy beértünk szinte az épületbe a bácsika mondta, hogy dolga akadt, és elindult a pult felé. "Hát, ilyen dolgom nekem is akadhat." - ezt gondolván épp el akartam indulni én is a pult felé, amikor pár helybéli körémgyűlt és kérdezgettek mindenfélét, mint hogy honnan jöttem, mit keresek itt, és hasonlókat. Mivel nem rosszindulatúan kérdezték gondoltam akár meg is válaszolhatom a kérdéseiket, amikor pedig megtudták, hogy mit keresek ott, a csapat háromnegyede erőteljesen röhögni kezdett, egy-két ember pedig sajnálta, hogy ilyen szerencsétlenül sikerült csak hozzájuk jutnom, de mit ne mondjak, egyik reakció sem esett épp kellemesen, bár hiába, valóban nevetséges a dolog, így nem is hibáztathatom őket, azt pedig alapvetően utálom, ha sajnálgatni kezdenek. Elég hamar észrevették, hogy nyűgös hangulatomban vagyok, így elég hamar elvezettek egy asztalhoz, ahol majdnem hangot adtam a csodálkozásomnak, hogy hozzám hasonlóan "déliek" ülnek ott, ám inkább visszafogtam magam és nekiálltam a rogyásig telerakott asztalon lévő ételek pusztításának, nehogy már kárba vesszen ez a sokminden finomság. Evés közben nézelődtem, és párszor szemet szúrt a mellettem elvitt ételeknél, hogy azok valahogy nem voltak éppen túl étvágygerjesztőek, így azokat látván mindig megálltam pár pillanatra falatozás közben, mert elundorodtam, de akkor mindig realizáltam, hogy szerencsére nem ilyen kajákat rágcsálok, így nyugodtan folytathatom az evést ahol abbahagytam.
- Szia! A nevem Atsui Orestes, a társam pedig Firmus Kakte. – biccentetta mellette lévő srác felé. – A Blue Pegasus mágusai vagyunk. - mutatkozott be a hölgy.
-Örvendek, Shouki Sheiji, szolgálatotokra. A Quatro Cerberus tagja vagyok. - mutatkoztam be én is nemes egyszerűséggel.
Ezután bemutatkozott az Atsui mellett lévő másik két hölgy is, és mint kiderült ők a legnagyobb bajkeverők közé tartoztak, azaz a Fairy Tail tagjai közül valók. "Remélem azért addig nem csinálnak semmi hülyeséget, amíg a közelükben vagyok, nincs kedvem balhézni miattuk." - futotta át az agyam a gondolat, majd amikor körbenéztem, akkor tűnt fel, hogy Firmus, vagy hogy hívták a srácot, már a helybéliekkel iszogat a pultnál, ekkor pedig átfutotta az agyam a gondolat, hogy én is oda indultam alapvetően, csak ide tereltek, szóval megindultam a pult fele, ahol igazából Firmussal váltottuk egymást, mert ahogy én oda mentem, ő úgy jött el. "Ennyire ellenszenves lennék neki? Mondjuk nem mintha meghatna, csak fura ez így minden szóváltás nélkül." - gondoltam magamban, majd kértem egy sört, és azt iszogatván megfordultam, hogy megnézzem mit tesznek a hölgyek épp az asztalnál, amikor olyan látvány tárult elém, hogy még én sem tudtam visszafolytani egy röhögést. Firmus és az a fekete hajú Fairy Tailes csaj egymást rángatva botorkáltak, de becsülendő, hogy a zenéhez a ritmust aránylag még tartották!
Iszogattam picit, majd amikor már azért éreztem a hatását, a nem éppen gyenge, italoknak, mert rámbeszélték, hogy kóstoljam meg a helyi specialitásokat, akkor visszaültem a többiekhez az asztalhoz, nem volt hangulatom nagyon lerészegedni, és ugrálni vkivel a terem közepén Firmus példáját követve. Épp, hogy leültem a másik Fairy Tailes leányzó is észrevette a két egyed szerencsétlenkedését, és röhögés közben sikeresen le is öntötte magát, szóval tőlem kért egy rongyot, amit először fogalmam sem volt honnan szedjek, majd az egyik kiürült tálca aljáról elszedtem gyorsan a rongyot, majd odaadtam neki. "Azért remélem ezért csak nem fognak megkövezni, hogy tisztogatásra van a kajástálcán lévő rongy használva."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gray Fullbuster

avatar

Hozzászólások száma : 965
Aye! Pont : 75
Join date : 2009. Oct. 06.
Tartózkodási hely : A céhház ebédlőjében

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szer. Márc. 16, 2011 7:08 pm

Az idő szépen lassan telik, a falu lakói rendre megérkeztek, munkájukat befejezve ebbe az épületbe gyűltek. Hamarosan az egész település, minden fiatal, öreg, férfi, nő itt volt, ettek, ittak, mulatoztak. Szólt a talp alá való hagyományos zene, készültek a helyi különlegességek, tápláló húsétkek, gazdag köretekkel. Az ital is folyni kezdett a hordókból, ami tovább fokozta a hangulatot. A táncolásba és ivászatba titeket is bevontak, ha nem akartatok egy kicsit noszogattak ugyan, de nem lettek agresszívak sem tolakodóak. Jócskán közeledett az óra az éjjeli tizenegyhez, de a hatalmas vígadásban egyáltalán nem éreztétek magatokat fáradtnak. Kint amint lement a nap elkezdtek hullni a lusta, kövér hópelyhek, de egy fertájóra múlva már el is kezdődött az erre nem túl meglepő hóvihar. Szerencsére az épület erős volt és masszív, így ti szinte semmit sem vettetek észre a kívül zajló zord égi háborút.
Mikor az időérzéketek szerinti tizenegy óra elérkezik, hirtelen a nagy mulatozást egy erős zaj zavarja meg. A hatalmas kétszárnyú, bejárati ajtót becsapják. Mindenki azonnal odakapja a tekintetét, megáll a zene, a táncosok belefagynak a mozdulataikba. Az ajtóban, amin erősen befúj a kinti szél, havat hozva magával egy fiatal férfi áll. Ruházata hasonló, mint a helyieké, de nincs rajta felső, így látható csupasz felsőtestét borító rengeteg tetoválás. Csontozatán látszik, hogy nem átlagos fiore-i szerzet és magasabb is nálatok, de alacsonyabb a helyieknél. Rengeteg hasonló vonást láttok az arcán, testét, ami az itteniekre emlékeztet, de minden jegy halványabb, gyengébb, mint a többieké. Hátán hatalmas zsákot fog, ami átlagember számára valószínűleg megmozdíthatatlan súlyú. Pár pillanatig csak áll, végigméri a termet, majd becsapja maga mögött az ajtót. Lehajítja a zsákot maga mellé, vesz, egy mély levegőt majd elkiáltja magát:
- Megjöttem! - ezután az egész falu, az egész tömeg a férfi felé fordulva hatalmas éljenzésbe kezd. Mindannyian a férfi köré gyűlnek és elhalmozzák a kérdéseikkel. Ti nem igazán értetek egyetlen szót sem a hangzavarból, de a férfi pár perc után felemelte kezét, amin most láthattok pár bekötözött sebet is a tetoválások mellett és elcsendesítette a népet.
- Merre vannak az idegenek, akik hozzánk érkeztek? – kérdezte, hangjában nem éreztétek azt a vendégszeretetet, ami a többiekből áradt. A tömeg szétnyílt, így a férfi rátok láthatott. Megemelte a zsákját fél kézzel és odasétált hozzátok, addig csönd volt, bár mindenkiről a csodálat, elismerés és szeretet sugárzott a férfi felé. Ő elétek lépett, letette a zsákját majd elővett zsebéből egy cigarettát és rágyújtott. Mélyet szívott bele majd oldalra fújta a füstöt.
- Üdvözlet nektek idegenek! A falu nevében köszöntelek titeket Mjanlar hegyei között! A nevem Olaf Olafson, Hetedik Fia Olaf Olafson-nak, az Észak Medvéjének! Nemzettségem utolsó tagja, a hegyek legjobb szörnyvadásza! Ahogy elnézlek titeket varázsló félék lehettek. Esetleg a hír után jöttetek, hogy varázslókat toborzok egy vadászatra?
Ha nemleges választ adtok:
- Ejnye, pedig reménykedtem benne, hogy eljutott az országba a kérésem. De sebaj azért megkérdelek titeket, velem tartotok-é egy jó kis vadászatra? Veszélyes és nehéz út, de a jutalom minden álmotokat felülmúlja majd!
Dönthettek egyesével, hogy melyikkőtök tart vele és kik nem. Ha vele tartotok, jelezzétek neki, eddig tartson a post-otok. Ha esetleg valami kérdést tesztek fel neki, azt is írjátok bele a post-ba! A határidő 2011. Március 20. azaz öt nap!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fairytailszj.forumotion.com
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Pént. Márc. 18, 2011 12:49 pm

Mire visszafordultam az asztalhoz, Firmus barátom már nagyban ropta a Cassy nevű, alig tíz perce megismert Fairy Tail-es lánnyal. Nem mondom a srác nagyban játszik. Már értem miért ő Bob Mester kedvence. Vajon mi lehet a titka? Talán a szövegében rejlik a megoldás? Mit mondhat a csajoknak, hogy úgy döglenek utána? Ezen morfondíroztam, aztán megoldás híján csak megvontam a vállam, és úgy döntöttem engedek a kedves vendéglátóink noszogatásának, és belevetem magam a szórakozásba. A hangulat igencsak felfokozódott, ahogy a helyiség megtelt a sudár tölgy emberekkel, szinte lépni sem lehetett, előkerültek a boros- és söröshordók, amitől még jobban kisiklottak az érzelmek. A helyiek akkora korsókból nyakalták a magas hőfokú nedűket, amiben talán meg is tudtam volna fürdeni, de úgy tűnt ez semmiféle koordinációs, vagy egyéb elmére ható zavarokat nem okozott náluk, ezért szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy talán nem is lehet olyan erős, amit isznak. Ezen következtetésemen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy én is teszek egy próbát, főleg ha már ennyire kérlelnek a körülöttem állók. ~ Nahát ezekből az emberekből három már úgy körbe tud állni engem, hogy nem tudok köztük eliszkolni.. ~ ehhez hasonló furcsa gondolataim közepette furakodtam oda Firmus kollégám mellé a pulthoz, majd kikértem a tanácsát, hogy melyik borból igyak, Firm ugyanis nagy borszakértő hírében áll a klánon belül. Kissé bohókásan és nevetgélve, de rábökött az egyik folyékony, vörös kincset köpő hordóra, aztán arrébb tolakodott a pult kavalkádjában. Miután eltűnt a szemem elől, visszafordultam, és intettem a pult mögött álló monstrumnak, aki lelkesen várta, hogy vajon miből fogok kérni.
- Abból kérek, de a lehető legkisebb pohárba. – mutattam a társam által javasolt hordóra, és pár pillanattal később már elém is csapta a poharat.– Ez volt a legkisebb? – kérdeztem a félliteres korsót méregetve.
- Ennél kisebb kupa nem is létezik kisasszony. – nézett rám őszinte meglepettséggel a torony.
- Ha maga mondja.. – hagytam rá, aztán megpróbáltam megemelni, de annyira teletöltötte az ember, hogy máris majdnem kilöttyentettem. A körülöttem állók riadt tekintetére, inkább visszaegyensúlyoztam a fapultra, és számat a „pohár” peremére tapasztva leszürcsöltem a borból egy igen bő kortyot. Finom, mézédes íze felpezsdítette belső érzékszerveimet, egy percig még ellenálltam a kísértésnek, és nem nyeltem le, csak ízlelgettem. Mennyei harmónia áradt szét testemben, aztán lassan, nagyon lassan útjára engedtem a kortyot lefelé. Lágyan melegítette fel bensőmet az ital, de mire leért a gyomromba, a torkom már lángolt. Kinyitottam a szám, és elkerekedett szemekkel lihegni kezdtem, amit a kedves helyiek egy öblös nevetéssel nyugtáztak. ~ Firmus ezért még lakolni fog! ~ gondoltam bosszúéhesen, és kértem egy pohár vizet, hogy lehűtsem a lassan a lángok martalékává váló torkomat. Nagyjából tíz perc múlva sikerült lenyugodnom, erre a fejembe szállt az alkohol. Felálltam a székről, de a ház velem együtt mozdult, így jobbnak láttam visszaülni. A toronynépség még mindig csak nevetgélt, bár abban nem voltam biztos, hogy rajtam, de a szédülés lassan üde jókedvre váltott, így otthagyva a maradék italt, inkább belevetettem magam a dajdajozó tömegbe. Táncot nem kockáztattam, mert országos szintű égés lett volna a vége, inkább szóba elegyedtem a vendéglátókkal, bár némelyiknek igen különös tájszólása volt, amit nem mindig sikerült dekódolnom, de azért velük együtt nevetgéltem, bármit is mondtak.
- No és hová tart a kisasszon? – kérdezte egy szőke, egyébként meglehetősen jóképű férfi a magasból.
- Seven országba tartok a társammal. – feleltem szórakozottan, még mindig a korty pia hatása alatt. – Maga járt már ott?
- Áááá neem. Mi nem igazán hagyjuk el a fálut. Nem biztonságos. Jobb, ha a kisasszon is vigyáz magára. – magyarázta őszinte aggodalommal.
- Nem biztonságos? Nos bármi fenyegető is legyen odakint, én majd ellátom a baját! – öklömmel a levegőbe csaptam, és elszánt tekintettel meredtem az egyik szék lábára. Eszembe jutott, hogy demonstrálom az említett „bajellátást” a szerencsétlen ülő alkalmatosságon, de a fa amiből készült elég masszívnak tűnt, ezért elvetettem a bemutató ötletét.

Ehhez hasonló emelkedett beszélgetésekkel mulattam az időt, fene se tudja meddig, amikor a hangzavar, és az alkohol reakcióba lépett egymással, olyan fejfájást küldve rám, amin már csak a friss levegő segíthetett. Megcéloztam hát a bejárati ajtót, s bizonytalan léptekkel, lassan elindultam felé az áhított oxigéndús, fejtisztító hegyi levegő reményében. Laza mozdulattal megfogtam a kilincset, és megkíséreltem kitárni, de ez az ajtó akkora volt, mint a lakásom alapterülete, így két kézzel kellett nekigyürkőznöm, hogy legalább résnyire kinyissam. Az időközben kerekedett hóvihar szinte rögtön megtöltötte arcomat a fehér csodával, és a jéghideg szél is meggyőzött, hogy nem ez az a levegő, amire vágyom. „Gyorsan” visszatuszkoltam az ajtót, amíg kattant a zár, és visszakaptattam a tömegbe, hogy leolvasszam az arcomat befagyasztó hókupacot. Persze rögtön vagy három segítőm is akadt a műveletben, így hamar megszabadultam a kellemetlen elemtől, és kissé pirospozsgás arccal, de ismét jókedvűen folytattam az ismerkedést a helyi kultúrával, amikor valami hangos zaj vágta el a mulatozást. Mindenki elhallgatott, a táncolók megálltak, még a zene is elhalt egy pillanat alatt, és a tömeg egyszerre fordult a bejárat felé. A kitárt ajtón betüremkedő viharban egy férfi alakját láttam kirajzolódni. Valamivel alacsonyabb volt a helyieknél, de hozzánk képest még így is vagy két fejjel magasabbra nőtt, és testének felépítése is átlagember feletti erőről árulkodott. A ruházata is megfelelt az ittenieknek, azzal a különbséggel, hogy felsőtestét nem fedte semmi. Elképzelni nem tudtam, hogyan élheti valaki túl ezt a hideget ilyen hiányos öltözékben. Izmos felsőtestét szinte teljesen beborították a különböző, számomra értelmezhetetlen tetoválások, hátán pedig egy akkora zsákot szorongatott, amit nagy valószínűséggel én meg sem tudtam volna mozdítani. Misztikus alaknak tűnt, kíváncsian vártam hogyan reagálnak rá a falusiak. Egy perc némaság után a zsákját a földre hajította, és végre megszólalt.
- Megjöttem! – a falu népe elképesztő ujjongás közepette, egy emberként rohanta le a titokzatos férfit, hogy elhalmozzák kérdésekkel, és válogatott gratulációkkal. Érdeklődve néztem az eseményt, és visszatipegtem délről érkezett társaim mellé, akik hasonló meglepettséggel figyelték a történéseket, amikor is a férfi felemelte itt-ott kötésekkel tarkított kezét, és a nép újra elhallgatott.
- Merre vannak az idegenek, akik hozzánk érkeztek? – kérdezte kissé mogorván, a tömeg pedig szétnyílt, hogy a férfi ránk lásson. Fél kézzel felkapta a zsákját, és odajött hozzánk, hogy aztán újra a földre dobhassa. Zsebéből elővett egy cigarettát, rágyújtott, majd miután kifújta a füstfelhőt, újra megszólalt.
- Üdvözlet nektek idegenek! A falu nevében köszöntelek titeket Mjanlar hegyei között! A nevem Olaf Olafson, Hetedik Fia Olaf Olafson-nak, az Észak Medvéjének! Nemzettségem utolsó tagja, a hegyek legjobb szörnyvadásza! Ahogy elnézlek titeket varázsló félék lehettek. Esetleg a hír után jöttetek, hogy varázslókat toborzok egy vadászatra? – mindenkin sorra végignézett, és várta, hogy ki mit válaszol.
- Nos, mi Seven-be tartunk, nem hallottunk semmiféle szörnyekről. – mondtam mikor tekintete megtalálta az enyémet, majd mint kiderült, mindenki más célból érkezett erre a vidékre.
- Ejnye, pedig reménykedtem benne, hogy eljutott az országba a kérésem. De sebaj azért megkérdelek titeket, velem tartotok-é egy jó kis vadászatra? Veszélyes és nehéz út, de a jutalom minden álmotokat felülmúlja majd!
Firmus felé fordultam, hogy mi a véleménye a dologról.
- Ha tényleg ilyen veszélyes szörnyek ólálkodnak erre, és szívesen segítek a fickónak elintézni őket. Te mit gondolsz? – néztem rá kérdőn.
- He? Hozzám beszélsz? – kérdezte részegen, majd elvonult két lánnyal. ~ Arghh.. Baka!! ~ mérgelődtem magamban, aztán visszafordultam a medvefickóhoz.
- Megyünk!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Firmus Kakte
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 249
Aye! Pont : 31
Join date : 2010. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Mindig két lépéssel Bob Mester előtt

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szomb. Márc. 19, 2011 9:14 pm

Jól megpörgettem a Cassy nevű lányt. Vagy ő pörgetett engem? A lényegre már nem emlékszem, csak arra, hogy majdnem felborultam valami kiálló lábban, ami vagy az enyém lehetett, vagy a lányé.
Végül úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, ezért egy kis pihenő mellett döntöttem.
- Köszönöm a táncot, ifjú hölgy! – csókoltam kezet táncpartneremnek, majd visszamentem a stabilnak tűnő bárpulthoz.
- Nesze egy kis öblítőszer, nagylegény! – lökött felém egy korsót a csajos vigyorogva.
Pislogtam két köszönömöt, majd igyekeztem ezt is betolni. Közben végre alkalmam nyílt részletesen szemügyre venni a helységet. Egyre több szálfatermetű helyi lakos tűnt fel, akik jókedvűen vetették magukat a kialakult össznépi nyüzsibe. A zenekar, bár lehet, hogy alkalmi, mégis remek dalokat játszott, amire egyre több táncra kiéhezett ember forgolódott a parketten. Ez főleg a helybéli lányok tömeges megjelenésének volt köszönhető, akik szintén ezidőtájt végezhettek a munkával. Több szőke leányzó is a bárpult közelében telepedett le, így végre alkalmam nyílt jobban szemrevételezni őket.
Bár magasságuk nem ütötte meg a férfiakét, mégis elég keménykötésűnek látszottak. Bevallom őszintén, ha valamelyik központi városban találkozom velük, bizonyára az első reakcióm a sokk lett volna. Itt viszont teljesen szimpatikusnak tűntek. Ahogy együtt táncoltak a tölgyekkel, ahogy kipirult arccal nevetgéltek, ahogy itták a különféle tudattorzító keverékeket, módfelett jó benyomást tett rám.
- Hé Inge! Láttátok már az új középföldi barátunkat? – integetett két szőke lánynak Tulok nevű új barátom.
Bár lehet nem Tulok volt a neve, de valami hasonló rémlett. Vagy csak Tulok volt a kutyája neve? Persze ezek a kérdések min értelmüket vesztették, mikor a két lány odafurakodott mellénk.
- Firmus Kakte szolgálatukra, középföldéről! – adtam le adataimat.
- Szia, én Inge vagyok a barátnőm pedig Ilse. Örülünk, hogy megismerhetünk! - mosolyogtak.
Kicsit ledermedtem, de szerencsére egy lökés magamhoz térített. Atsui most is jókor jött.
- Te Firm! Milyen bort ajánlasz a helyi kínálatból?
- Mittomén! A vörös mindig beválik! – bocsájtottam el gyorsan, hogy újra a hölgyekre koncentrálhassak.
- Tehát te mágus vagy, igaz? – kérdezte Inge.
- Hát, most éppen csak félig a pia miatt, de örömmel tartok nektek egy bemutatót, ha száraz leszek. – vigyorogtam félkegyelmű módra.
- Ez jól hangzik! – bújt hozzám Ilse.

Mire észbe kaphattam volna, már nem volt eszem. Hiába a pia sok volt és nem készültem ilyen vendégszeretetre. Rémlik, hogy táncoltam mindkét lánnyal egyet, aztán közösen is velük, meg hogy bejött valami helyi hatalmasság, de részemről ennek a napnak vége volt.
- Te mit gondolsz? – kérdezte valaki.
- He? Hozzám beszélsz? – kerestem az illetőt, de nem találtam a felhőkben, amik elhomályosították látásomat.
Innen már csak egy rövid séta/vánszorgás volt az ágy,ahol végre megpihenhettem a két lánnyal az oldalamon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shouki Sheiji
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 188
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 10.
Age : 27
Tartózkodási hely : többnyire valamerre punnyadtan fekszem >.>

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szomb. Márc. 19, 2011 11:21 pm

Miután visszaültem folytattam a falatozást, meg olykor-olykor elmásztam egy-egy jó kupa sörért, mert még nem ittam olyan jó sört, mint amilyet itt adtak, biztos valami helyi specialitás. Eközben hallgattam a zenét és néztem az egyre nagyobb tömeget, ahogy ropta a táncot, röviden passzívan élveztem a mulatságot. Eközben szemtanuja lehettem annak, hogy Atsui, vagy hogy hívták azt a Pegasusos csajt letámadta a bárpultot, majd utána elmulatozott a helybéliekkel, míg társa miután otthagyta a fekete hajú Fairy Tailes lánykát összeszedett két helybélit. "Mit ne mondjak, szép teljesítmény! Bár a méreteket tekintve inkább szavaztam volna a Fairy Tailesre, bár ízlések és pofonok, és ezek szerint jó nagy pofont kaphatott ezért az ízlésért." - gondoltam magamban a jelenetet látván. Nézelődtem a tömegben, amikor hirtelen rámköszöntek oldalról.
-Szia! Látom egyedül üldögélsz itt, nincs kedved velem táncolni egyet? - kérdezte bájos mosollyal, aminek nem tudtam volna ellent mondani, ha legalább két fejjel alacsonyabb.
-Szia! Sajnálattal közlöm, de egy rendkívül ritka betegségem van, ami táncolásor újul ki. A tünetei az erős kiütések, elgyengülés, de már olyan szinten, hogy nem tudok megállni a lábamon, erőteljes hajhullás, és még a bőröm színe is lila lesz. Antitáncszőnyegusz a betegség neve... vagy valami hasonló. - mondtam reflexből egy ormótlan hülyeséget, amiről virít, hogy hazugság, csak gondoltam, ha ezt tudja akkor csak békénhagy, nincs kedvem még véletlenül sem egy ogre bébihez. Igen, tudom, az ogre jelző nem éppen kedves tőlem főleg, hogy ilyen rendesek egy idegennel szemben, de azért mégis jobb, mint a jeti!
-Hihi, vicces fiúval van dolgom! - mondja egy széles mosoly kíséretében, majd leült mellém.
Elég sok dologról eldiskuráltunk, többek között arról, hogy ő a faluban kosárfonóként dolgozik. "Ez ám az élet! Nap mint nap kosarakat fonni szüntelenül! Ennél izgalmasabb életre senki sem vágyhat!" - gondoltam magamban. Ez mellett az is kiderült, hogy a falu nagyrészét hat család teszi ki. "Na, ezek is aztán adtak a vérfertőzésnek egy pofont!" - járta át az agyam a gondolat amikor ezt az infot mondta. Már kezdtem volna a nyájas kis szövegének beadni magam, mert sikeresen elterelte a témát hevesebb vizekre, amikor becsapódott az ajtó, és egy nagydarab agyontetovált ember belépett rajta. Elhallgatott hirtelen minden a nagydarab ember belépésétől, bár jobban megnézve, azért kissebb volt, mint a helybéliek, a "déliekhez" képest viszont még mindig nagy, szóval valami keverék lehetett. Amikor elért a terem közepére akkor ledobta a holmiját és éles hangon megszólalt:
-Megjöttem! - amire minden falubeli szinte köré gyűlt nagy éljenzés és füttykoncertek közepette, még az a lányka is, aki az előbb még engem próbált befűzni magának éjszakai tápláléknak."Ez most vagy az apja unokatestvérének unokájának a harmadik unokatestvérének a keresztapja, vagy valami helyi fejes lesz szerintem." -járta át a fejem a gondolat. - Merre vannak az idegenek akik hozzánk érkeztek? - kérdezte szinte egyből, amire egy folyosót nyitottak a helybéliek pont hozzánk. "Remek, ha most valami balhé lesz itt és csak álszentség volt az eddigi vendégszeretetük, én egytől egyig megnyúzom ezeket, nincs kedvem itt harcolgatni." - mormogtam magamban, amiközben odajött elénk és rágyújtott.
-Üdvözlet nektek idegenek! A falu nevében köszöntelek titeket Mjanlar hegyei között! A nevem Olaf Olafson, Hetedik Fia Olaf Olafson-nak, az Észak Medvéjének! Nemzettségem utolsó tagja, a hegyek legjobb szörnyvadásza! Ahogy elnézlek titeket varázsló félék lehettek. Esetleg a hír után jöttetek, hogy varázslókat toborzok egy vadászatra? - tette fel a számára egyértelmű kérdést, bár közülünk, az arcokról ítélve, senki nem tudott erről a vadászatról.
-Nos, mi Seven-be tartunk, nem hallottunk semmiféle szörnyekről. - kezdte a sort a Pegasusos lány, amit én folytattam.
-Nekem igazából dolgom nincs errefele, pár véletlen egybeesésének folytán kerültem ide.
-Ejnye, pedig reménykedtem benne, hogy eljutott az országba a kérésem. De sebaj azért megkérdelek titeket, velem tartotok-é egy jó kis vadászatra? Veszélyes és nehéz út, de a jutalom minden álmotokat felülmúlja majd! - tette fel az ajánlatát a férfi, a két Pegasusos között egy kissebb vitaszerű valami alakult ki, majd hirtelen a lány visszafordult az agyontetovált, magát Olafsonnak hívó, férfi fele.
-Megyünk! - mondta ki ingerülten, amire egyet biccentett a férfi jelezvén, hogy tudomásul vette a dolgot, majd rám nézett.
-Nem akarok ünneprontó lenni, de vissza kell utasítanom az ajánla-. - hagytam félbe a mondatot, amikor eszembe jutott egy ötlet, "Goldmine tuti agyvérzést kapna, ha én most elmennék vadászgatni, ami miatt még meg is szedném magam kicsit, ami elégtétel is lehetne akár azért, hogy ide küldött. ez nem is tűnik olyan rossznak!" - morfondíroztam magamban, majd folytattam mondandóm. - Tudja mit? Egy fővel nőtt a csapata, csatlakozom!




színt váltottam limegreen-re. >.<
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cassidy Angel
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 218
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Dec. 28.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Vas. Márc. 20, 2011 10:51 am

Szédülve rogytam le az egyik asztalra, szabályosan táncot jártak a fejem felett a csillagok. Firm aztán rendesen megpörgetett, még jó, hogy nem ettem semmi nehéz kaját. Szerencsére ő sem bírta tovább, így mind a ketten némi pihenő mellett döntöttünk.
~A kajáról jut eszembe, kéne egy kis csoki.
Azzal, abban a reményben, hogy visszanyerem a koncentrációm előkaptam, egy nagy tábla csokit, és az ölembe vettem Hope táskáját. Még jó, hogy utóbbit nem vittem magammal táncolni, rántotta lett volna szerencsétlenből.
A hangulat egyre csak fokozódott, és az idő múlásával a népesség is növekedésnek indult. Mindenki befejezte a munkáját, és csakhamar kezdetét vette az igazi mulatság. Kérdezgette tőlem pár égimeszelő, nem-e megyek velük táncolni, de Firm után valahogy sok lett volna még egy. Szerencsére nem vették magukra a dolgot, de azért hozzátették azt is, hogy később mindenképpen visszajönnek még megkérdezni engem. Hurrá.
A táska felől nem érdeklődtek, de nem is bántam. Nem akartam, hogy rántottát csináljanak belőle. Nem biztos, hogy ilyenek, de az óvatosság nem árt.
Egyszer láttam Atsut, hogy szeretne kimenni az ajtón, de pillanatokon belül egy nem épp kis hó-adag zúdult a képébe.
~ Hóvihar van? – Azzal odafordultam az ablakhoz, és láttam, hogy nem is akármekkoráról beszélünk. ~ Nos, azt hiszem, ma estére mindenképpen itt ragadtunk.
Annak ellenére, hogy látszott mekkora a vihar, az épület annyira szilárdan volt felépítve, hogy semmit nem érzékeltem belőle.
Nem sokkal később a mulatozás egyik pillanatról a másikra megszakadt, mintha elvágták volna. Ugyanis a nagy, kétszárnyú ajtó szabályosan kivágódott, és egy ismeretlen alak lépett be rajta.
A férfit heves hóvihar kísérte, ami miatt számomra kissé ijesztő látványt nyújtott. Valamivel alacsonyabb volt a helyi népségnél, de persze nálunk még így is jóval magasabb. Nem tűnt éppen átlagos testfelépítésűnek. Öltözködése az itteni hagyományokról árulkodott, viszont a felső teste fedetlen volt. Ezen alapból eltátottam a számat. Hogy nem fagyott jéggé ilyen viharban?!
Mellkasát majdnem mindenhol változatos tetoválások borították, amik – legalábbis gondolom – biztos szimbolizáltak valamit. Valamiért tiszteletet sugárzott pusztán a megjelenése. Nálam pedig nagy sz, ha valakit már az előtt tisztelek, hogy egyáltalán megismerjem.
Egy perc néma csend után hatalmas, szerintem mázsás zsákját a földre hajította, és elkiáltotta magát.
- Megjöttem!
A falu népe fülsiketítő ujjongás közepette, egy emberként rohanta le a titokzatos férfit. Kérdésekkel és gratulációkkal halmozták el, egyértelmű volt, hogy valami nagyon fontos személy jött haza. Mi, külföldiek, érdeklődve szemléltük az eseményeket, és örömmel láttam, hogy nem csupán én vagyok olyan sötét, hogy nem tudom, miről van szó. Aztán a férfi felemelte néhol bekötött kezét, és a társaság elhallgatott.
- Merre vannak az idegenek, akik hozzánk érkeztek? – kérdezte némileg mogorván, a tömeg pedig szétszéledt kicsit, hogy a férfi ránk lásson.
Fél kézzel felkapta a zsákját, és odajött hozzánk, hogy aztán újra a földre dobhassa, ami majdnem beleremegett ebbe. Elővett egy cigarettát és rágyújtott, majd miután ráérősen kifújta a füstöt megszólalt.
- Üdvözlet nektek idegenek! A falu nevében köszöntelek titeket Mjanlar hegyei között! A nevem Olaf Olafson, Hetedik Fia Olaf Olafson-nak, az Észak Medvéjének! – Hetedik?! Te jó Isten. - Nemzettségem utolsó tagja, a hegyek legjobb szörnyvadásza! Ahogy elnézlek titeket varázsló félék lehettek. Esetleg a hír után jöttetek, hogy varázslókat toborzok egy vadászatra?
Nos, mi Sophyval biztosan nem – pillantottam fél szemmel a társamra.
Kiderült, hogy senki nem emiatt jött, és a legkülönbözőbb indokokat sorolták fel, hogy mit keresnek itt.
- Én egy amolyan túlélőtúrára jöttem, mert fogadtam az egyik céhtársammal – válaszoltam neki. – Sophy pedig a társam.
- Ejnye, pedig reménykedtem benne, hogy eljutott az országba a kérésem. De sebaj azért megkérdelek titeket, velem tartotok-é egy jó kis vadászatra? Veszélyes és nehéz út, de a jutalom minden álmotokat felülmúlja majd!
~ Vadászat?
Ez felkeltette a kíváncsiságomat. Meg sem várva Sophy válaszát, megszólaltam.
- Én mindenképpen megyek, de nem a jutalom miatt! – vigyorogtam, de azért reméltem, hogy a tojáskám túléli az utat és nem lesz annyira veszélyes.
- Te mit gondolsz? – kérdezte Atsu Firmet a helyzetről, aki viszont szerintem azzal sem volt lassan tisztában, hogy mit beszélt a férfi egyáltalán.
- He? Hozzám beszélsz? – kérdezte részegen az emlegetett, aki szerintem azt sem tudta, ki szólította meg.
Atsu sóhajt egyet, és átveette az irányítást.
- Megyünk!


//később színezem!//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 24
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Vas. Márc. 20, 2011 6:42 pm

Egy mondhatni sarokbeli, ám inkább csak szélső, a tömegtől messzebbre lévő asztalhoz menekültem, csak szép komótosan, elvégre fáj a lábam is… valahogy nem a legújabb csizmámat kellett volna felvennem mostanra, még akkor sem, ha ez a legeslegmelegebb mindközül. Látva, ahogy táncolt, ivott és szórakozott mindenki, eszembe jutott, hogy a klánunknak is van egy hasonló légköre, ám ezek az emberek nem úgy tűnnek, mintha be akarnának rúgni, vagy ennek hatására az épületet szinte romokba döntik. Nem… ők annyit isznak, amennyit akarnak, az ital nem elég edzett ahhoz, hogy ledöntsön a lábáról akárcsak egyetlen egy óriást is. Mint a lényegesen szembetűnő magassági különbségből nyomon lehetett követni a Fiorei társaim helyzetét, őket még alig csapta meg a bor egy cseppet, azok máris danolászva pördültek a táncparkettre.
- Hol hagytam a táskámat? – néztem szét magam körül, aztán nagyot sóhajtva tudattam a külvilággal, valami megint balul sült el: Mégpedig a táskám, valahol a korábbi ülőhelyem környékén lehet, amit mostanra az óriások közrefognak, és ott zajlik az egész mulatozás.
~ Kellene szereznem valahonnan egy sebtapaszt… ~ Közben visszahúztam a cipőimet, persze keserves kínok közepette, ahogy újból valami hozzányomult a hólyagokhoz, melyek alig egy-két órával korábban nőhettek a semmiből bokámra. Át erőszakolva magamat a tömegen, meg is leltem a táskámat, amibe hála égnek csak csupán óvatosságból, de még otthon bele csempésztem egy elsősegély dobozkát. Szaladtam, vagyis bicegtem volna vissza a helyemre, ám ekkor egy kéz megragadott, és szinte körbeforgatott egyszer, talán kétszer is. Tulajdonosa az egyik táncikáló, talán félrészeg óriás lehetett, és ahogy elnéztem, igazán ereje teljében volt, mert szinte szálltam néha. A hajam hamar a szememben, arcomban kötött ki, hála neki nem láttam, nem hogy ki tudtam volna szabadulni, de sebaj…
- Wáááááwáwáwááá ... – Rázott ide-oda Humphry – közben hallottam, ahogy a tömeg tapsol és kiabálja a nevét-, egy két kör után. Egész fura volt a helyi zene ritmusa, de partnerem tökéletesen átvette, biztos már hozzászokott… az érdekes muzsikának köszönhetem, hogy pont amikor már majdnem megszabadulok rángatómtól, akkor ismét vált valami olyanra, hogy akkor erősebb lesz a fogás, nincs is lehetőségem szabadulni.
És végre… igen. Megbotlottam valamiben, de vártam már ezt a pillanatot. Szerintem egy kutya lehetett, amibe megakadtak lábaim, de nem tudom pontosan, megvan a lehetőség arra is, hogy az egyik társam fekszik a földön részegen. A kezem kicsúszott az óriáséból, én magam pedig hátrálva, beültem a fal mellé.
- El-… Elfáradtam..! – Nyöszörögtem a földön, ahogy láttam a tömeg nem igazán törődött velem, csak egy asszony ült mellettem. Ő is fáradtnak tűnt, talán sok dolga volt a mai napon.
- Jól vagy, kislány? – kérdezte a hatalmas nő, aki még ülve is egész magasnak látszott.
- Megvagyok. – Tápászkodom fel.
- Ülj le! Pihenj kicsit. – Mutatott a maga mellett lévő székre, amit egy kis szoknyaigazgatást követően el is foglaltam.
Egész kedves asszonynak bizonyult, mesélt arról, hogy vagy öt éve, hogy a csapos felesége, s az a kis vasgyúró, aki játszik a kutyával, az a fiuk. Egyébként ez a kisfiú, alig négy-öt évesen alig egy fejjel alacsonyabb nálam, és már szélesebb vállal van felszerelkőzve, mint egy átlagos fiorei tizenéves. Mesélt arról is, hogy a nagybátyja az erdőben szokott vadászni, csak amolyan szarvasfélékre, és a kisfiú sokszor segít neki.
Lassan 11 fele járhat az idő, legalábbis ezt mondta a falon csüngő óra, melyre pillantottam egy gyengébb pillanatomban, és ekkor egy nagy dörrenés, az ajtó kicsapódott, közben pedig hideg havat fújt be a heves szél.
- Szóval havazik. – Jegyeztem meg halkan, ugyanis idebenn semmi jelét nem lehetett látni ennek a természeti jelenségnek, meleg van, a szél süvítését is elfedi a muzsika…
- Megjöttem! – A tömegtől nem láttam, hogy kihez tartozik a hang, azonban annyira erőteljes volt, hogy az akkor még nagyban szóló zenét is túlzengte eme férfi hangja. Erre a szóra persze mindenki elhallgatott, s néma csodálattal bámulták a jövevényt. Aztán egyszer mintha mindenkinek leesett volna, hogy mi történt, a nagyhangú ember köré gyűltek, és ujjongásuk majd betörte az ablakokat. A nő is felállt szép komótosan, és odaballagott a tömegbe. Én inkább csak ülve maradtam, és arra fordítottam a fejemet.
- Merre vannak az idegenek, akik hozzánk érkeztek? – Kérdezte a férfi, hangjában sokkal kevesebb, szinte nulla vendégszeretettel, ekkor pedig a vendéglátóink utat nyitottak minden irányba, hogy láthasson minket, s mi is őt. Szembetűnő volt, hogy közéjük tartozik ő is, ám a jellegzetes vonások mintha gyengülnének már vérében.
Az illető megemelte zsákját, és felék lépdelt, gondoltam én is közelebb megyek kicsit, mert így elszeparálva nem sok minden jön át a beszélgetésből, és azt hiszem, én is a célközönségbe tartozom. Előttünk állva letette a málha zsákot, melynek mérete akkora volt, hogy okot adjon a gondolatra, én nem bírnám el, még két kézzel se. Rágyújtott, majd pillanatokkal később bő füstöt fújt oldalra.
- Üdvözlet nektek idegenek! A falu nevében köszöntelek titeket Mjanlar hegyei között! A nevem Olaf Olafson, Hetedik Fia Olaf Olafson-nak, az Észak Medvéjének! Nemzettségem utolsó tagja, a hegyek legjobb szörnyvadásza! Ahogy elnézlek titeket varázsló félék lehettek. Esetleg a hír után jöttetek, hogy varázslókat toborzok egy vadászatra?
~ Hogy mi van?!?! Kellett volna kapnunk egy felkérést ezzel kapcsolatban? ~ Egy pár perces gondolkozás után arra lyukadtam ki, hogy lehet Mirajane ezért terelt minket erre, bár ki tudja…
- Nos, mi Sophyval biztosan nem. – Tudatta vele Cassy, bár szó mi szó, egészen érdekesen hangzott, amit a férfi mondott, és ha úgy is döntenénk, hogy megyünk, még bőven beleférne a túlélő túrába, ha szörnyekkel harcolunk, ámbár… így Cass kapni fog akarva, akaratlanul némi segítséget is.
~ Ha Cassidynek megfelel, akkor ezt én lehet, bevállalom. Legfeljebb kárpótolom majd valahogyan. ~ Futott át az agyamon.
- Én egy amolyan túlélőtúrára jöttem, mert fogadtam az egyik céhtársammal – Mondta tovább társam. – Sophy pedig a társam. – Ezt követően pedig a többiek sorolták a különbözőbbnél különbözőbb okaikat ideérkezésüknek.
- Ejnye, pedig reménykedtem benne, hogy eljutott az országba a kérésem. De sebaj azért megkérdelek titeket, velem tartotok-é egy jó kis vadászatra? Veszélyes és nehéz út, de a jutalom minden álmotokat felülmúlja majd!
- Hm? – Felé tekintettem, hátha mond esetleg még valamit erről, talán valami instrukciót, esetleg egy néhány feltételt.
Cassy szinte azonnal, még mindenki előtt rávágta, hogy ő mindenféleképp megy, s hát… elmosolyodtam, mást nem is vártam volna egy hozzá hasonló forróvérű Fairy tailestől, pláne nem olyantól, aki még a céhépületbeli bunyókat is szívesen kezdeményezi.
Atsu és Részeg Firmus is belementek a dologba, én pedig csak egy rövid kérdést szegeztem Olafnak.
- Van más választásom? – Bámultam fel a jó 2 méter magas férfire.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Vas. Márc. 20, 2011 7:22 pm

Részemről a felfokozódó parti eltűnt, hiszen a népek között lavírozva hamar kijutottunk az épület közös csarnokából. Mellettem a régen-régen látott nővel, aki annak idején még mint lány töltött mellettem napokat szaladtunk ki a hatalmas falak alól, hogy a téli éjjelen találjunk egymásra a csendben. Nem volt sem időnk sem megfelelőbb helyünk, és még szavaink sem egymásnak, ő csupán átölelt, én pedig megelégedtem ezzel. Tudtam, hogy nagyobb hatással lehettem rá annak idején, mint ő volt rám - szimplán csak túl sok más volt a fejemben annak idején ahhoz képest, ami neki lehetett ebben a havas-fagyott tengerben, ami az életét zárja közre.
Így eshetett, hogy nem is hallottam az érkezőt, csupán a hangok elhalását, majd az erős orgánumot, ami túlharsogott mindent ami a házból kiszűrődött. Érdeklődve tekintettem a bejáratra, mire Ailidh elmondta, ki is lehet a felszólalt. Csak annyit kellett mondania, Olafson a szörnyvadász, máris újabb izgalom gyúlt a szememben, és csupán annyira léptem el a nő mellől, hogy kinyissam a minket a hangoktól elzáró ajtót. Amíg az ember beszélt, Aiidh, mintha már érezte volna mi fog történni, újra átkarolt, és nem akart engedni sem. Nem mintha most azonnal futni akartam volna, örültem is a kis pániknak, ami most felém kergette őt, és elkezdtem volna élvezni a helyzetet, de...
... azért megkérdelek titeket, velem tartotok-é egy jó kis vadászatra? Veszélyes és nehéz út, de a jutalom minden álmotokat felülmúlja majd! - Az arcomon vigyor terült szét, és nem volt mit mondani. Ailidh eltávolodott az ölelésben, csak hogy lássa a reakciómat, majd vissza is váltott az ölelése szorításába. Pedig nem siettem sehová. Ha mindenki más is beleegyezett, úgyis megtudjuk még most mi a menetrend, én is tudom majd mit kell tenni, de ha van még időm Ailidh mellett, azt inkább vele fogom tölteni...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gray Fullbuster

avatar

Hozzászólások száma : 965
Aye! Pont : 75
Join date : 2009. Oct. 06.
Tartózkodási hely : A céhház ebédlőjében

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Hétf. Márc. 21, 2011 2:20 pm

A reakciók hallatán széles és kihívó mosoly ül az arcára. Vidáman kurjant fel:
- Ez a beszéd! Örülök, hogy a fiore-i népek nem olyan töketlenek, mint amilyennek mindig is hallottam őket! Gyertek barátaim, készüljünk fel a nagy vadászatra egy kis mulatozással! – int nektek, hogy menjetek vele. Egy nagy kerek asztal, ami mellé annyi széket hoz, hogy mindannyian kényelmesen le tudjatok telepedni. Ételt és italt hozat, ehettek még és ihattok, még ha akartok, ő nekilát, pusztít, mint az erdőtűz, istenesen nyakalja az alkoholt és marcangolja a húst. Mikor megvoltak az első falatok (egy liter sör, egy fél kanna bor, egy egész vaddisznó és egy fél ökör) kicsi szünetet tart, hogy újra szóljon hozzátok.
- No, én már bemutatkoztam és szeretem ismerni a vadásztársaimat! Mondjátok neveitek és kik vagytok pontosan!
Ezután ha bármi kérdésetek van, tegyétek fel neki. A postolási határidő 2011. Március 24. csütörtök délután öt óra!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fairytailszj.forumotion.com
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Kedd Márc. 22, 2011 11:56 am

- Én mindenképpen megyek, de nem a jutalom miatt! – lelkesedett Cass.
- Van más választásom? – így Sophy.
- Tudja mit? Egy fővel nőtt a csapata, csatlakozom! – szólt a Shou nevű.
- Ez a beszéd! Örülök, hogy a fiore-i népek nem olyan töketlenek, mint amilyennek mindig is hallottam őket! Gyertek barátaim, készüljünk fel a nagy vadászatra egy kis mulatozással! – nyugtázta lelkesen a pozitív reakciókat, és máris egy, a helyi méreteknek megfelelő, kerek asztalhoz invitálta kis csapatunkat. Az asztalt hamarosan megfelelő mennyiségű szék ölelte körbe, mi pedig elhelyezkedtünk, és részemről döbbenettel tekintetemben figyeltem, ahogy szempillantás alatt megtelik a fatábla ételekkel, no meg persze itallal. Honnan ez a rengeteg kaja? Ezen a teljes Blue Pegasus elélne egy hétig. Mivel én már korábban jól laktam, csak egy szelet kívánatos sütit vettem kezembe, és mint kiderült jól tettem, ugyanis életemben nem ettem még ilyen finomat. Elkérném a receptjét, de biztos hülyének néznének. Na majd ha nem figyel senki. Terveim szövögettem, és közben a medvefickót néztem, ahogy szabályosan pusztította az asztalunk tartalmát. Mire én lenyeltem az utolsó falatot a sütimből, ő már pontot tett egy sült vaddisznó végére, nagyjából két liter borral leöblítette, méghozzá abból a borból, amiből engem egy korty is kizökkentett normál valómból, aztán máris nekikezdett egy fél ökörnek. Jókedvűen falta a döglött állatot, és csak úgy öntötte magába a sört, meg a bort. Mikor ennek is a végére ért, hátra dőlt a székében, fújt egyet, bár volt egy olyan érzésem, hogy még korántsem végzett a vacsorával, majd újra hozzánk szólt.
- No, én már bemutatkoztam és szeretem ismerni a vadásztársaimat! Mondjátok neveitek és kik vagytok pontosan! – mondta határozott mosollyal arcán. Mivel én ültem a jobbján, kezdtem a sort.
- Az én nevem Atsui Orestes, és a Blue Pegasus mágusa vagyok. – úgy éreztem még várna valamit, de nem jutott eszembe semmi, amit még elárulhatnék magamról, és lenne jelentősége is. Mivel tekintetét nem vette le rólam, összeszedtem piától zilált gondolataimat, és mégis folytattam a bemutatkozást. – Öhm.. elsősorban homokmágus vagyok, de konyítok a kristály manipulálásához is. Remélem hasznomat veszi. – szóltam mosolyogva, és úgy tűnt kielégítettem kíváncsiságát. Gondoltam szeretne tisztában lenni vele, milyen „fegyverekkel” tudják támogatni „vadásztársai”. Részemről elégedetten hátradőltem a széken – ezen is túl vagyok – a medvefickó pedig továbbemelte tekintetét a mellettem ülőre.
Mikor mindenki elmondta magáról, amit akart, ismét falatozni kezdett, én pedig a beálló csendet kihasználva megszólaltam, hogy valami információhoz jussak az előttünk álló feladatról.
- Olaf! Szólíthatom Olafnak?a medvefickót mégse mondhatom ki hangosan.. Gondoltam, a férfi pedig bólintott két tűzdelt őzgerincfalat között. – Mesélne nekünk valamit ezekről a szörnyekről? Ha nulla információval indulunk neki, az olyan mintha fegyvertelenek lennénk. – érdeklődve néztem a majszoló medvét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Firmus Kakte
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 249
Aye! Pont : 31
Join date : 2010. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Mindig két lépéssel Bob Mester előtt

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szer. Márc. 23, 2011 8:36 pm

- Te, nagylegény! Nem hozzád beszél Olaf? – bökött oldalba Ilse.
- Öööööö…. nemtudom. Szerinted igen? – próbáltam előszedni a jobbik eszem az elázott külső réteg alól.
- Én úgy láttam, hogy a lány, akivel érkeztél téged is beajánlott! – erősítette meg Inge.
- És mire jelentkeztünk? – kérdeztem a halántékomat dörzsölve.
- Hát a nagy vadászatra! Az ám igazi megtiszteltetés! – válaszolták egyszerre. – Most pedig menj szépen az asztalhoz, és beszélj Olaf-fal! – lökdöstek előre.
- Nem lehetne inkább…?
Hiába próbáltam kifogásokat keresni. Rögtön lenyomtak egy székre, ami egy hatalmas asztal mellett álldogált. Körös-körül a már látott mágusok ültek, nomeg egy láthatóan farkaséhes helybeli. A hirtelen az asztalon termett ínycsiklandozó élelmiszerhegyek iszonyat gyorsan kijózanítottak.
Hiába, van valami tudatalatti enzimem, ami „x” hatásra kitép az alkohol képezte tudatvesztési kényszerből. Látszólag a lányok elnyomják ezt, míg például az ilyen ételek elősegítik kijózanodásomat.

Nade ezen ráérünk töprengeni máskor is. Mohón vetettem magam a sült húsok osztályára, hogy a sok italozástól porzó gyomromat végre telepakolhassam. Adagoltam, adagoltam, miközben figyeltem, ahogy a környező emberek áhítattal nézik az Olaf nevű egyént, ahogy két istállót és három gabonaföldet eltüntet a szájában. Persze erre ivott egy fél patakot is, hogy teljes legyen az élmény. Az asztal körül ülők, meg szépen bemutatkoztak, tehát, hogy ne én legyek a bunkó, én is így tettem.
- Firmus Kakte a Blue Pegasus mágusa. Erősségem a sötétben világítás és széllel való hessegetés.

Elégedetten dőltem hátra két csirkeszárnyat tolva az arcomba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cassidy Angel
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 218
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Dec. 28.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   Szer. Márc. 23, 2011 8:50 pm

- Ez a beszéd! Örülök, hogy a fiore-i népek nem olyan töketlenek, mint amilyennek mindig is hallottam őket! Gyertek barátaim, készüljünk fel a nagy vadászatra egy kis mulatozással!
Szemmel láthatóan örült, hogy bevállaltuk a feladatot. Én már különösen izgatott voltam. Nagyon kíváncsivá tettek a szavai.
Ez után egy hatalmas asztalhoz vetett minket, hasonló méretű székekkel. A kerek asztalon hamarosan temérdek étel foglalt helyet, én pedig kissé ledöbbentem. Nem hittem volna, hogy a hideg hegyekben ennyi mindent lehet termeszteni… mégis honnan szerzik ezt a sok mindent? Azonnal lecsaptam egy jól kinéző sütire, pont olyanra, amilyet Atsu is elvett. Elképesztően finom volt.
A nagy pasas sem habozott, szabályosan pusztította az ételt az asztalról. Még engem is túlszárnyalt.
- No, én már bemutatkoztam és szeretem ismerni a vadásztársaimat! Mondjátok neveitek és kik vagytok pontosan!
Atsu kezdte a bemutatkozást, és én is sorra kerültem. Egy kis ideig gondolkodtam, mit is kéne mondani, de végül úgy döntöttem, lesz, ami lesz.
- Cassidy Angel vagyok a Fairy Tailtől, és Sophyval, a társammal – Mutattam az emlegetett lányra. – épp egy túlélőtúrán vagyunk. Kristálymágus vagyok, remélem, nekem is hasznomat veszi majd. Az biztos, hogy igyekezni fogok!
Aztán tovább vittem a szememet, hogy ki a következő. Aránylag hamar lement a bemutatkozás. Éppen azon gondolkodtam, felteszek egy kérdést, de Atsu szerencsére megelőzött vele. Ugyanis pont azt hozta fel, amire én – és szerintem sokan másik is – kíváncsi votlam.
kihasználva megszólaltam, hogy valami információhoz jussak az előttünk álló feladatról.
- Olaf! Szólíthatom Olafnak? - A férfi bólintott két „falat” között. – Mesélne nekünk valamit ezekről a szörnyekről? Ha nulla információval indulunk neki, az olyan mintha fegyvertelenek lennénk.
~ Pontosan – gondoltam magamban helyeslően. ~ Remélem, azért nem valami csoki-evő akármik. Mert az édességemből senkinek nem adok… talán Sophy kivételével.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Az utolsó Olafson!   

Vissza az elejére Go down
 
Az utolsó Olafson!
Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» 5 Ronin

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: