HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Kedd Ápr. 26, 2011 12:42 pm

Az örökség
Noah, Kaori

Új megbízás után kutatva, a következő felhívásba botlotok:

Mágusok figyelem!
Hallowhills polgármestere messze földön híres műgyűjtő volt, de hosszú betegség után, néhány nappal ezelőtt végleg elragadta a halál. Csodás gyűjteményének néhány különösen értékes darabja két nappal ezelőtt, rejtélyes körülmények között eltűnt a múzeumból. Égetően fontos, hogy ezek a kincsek mihamarabb visszakerüljenek az őket megillető helyre.
Jelentkezni Hallowhills-ben, a Nakamoto-múzeumban!


Hallowhills a nyugati hegységben fekszik, vonattal közelíthető meg. Idilli kis város, a pompás házak előtt mindenütt zöldellő pázsit, ápolt kertek, színpompás virágok, viháncoló gyermekek, és kedves, napi teendőiket végző lakosok. A klíma is kellemes, bár a települést hegyek szegélyezik, nem fekszik elég magasan ahhoz, hogy túl hideg legyen.

Írjátok le hogyan akadtok a munkára, és hogyan juttok el Hallowhills-be.
Postotok addig tartson, hogy a múzeumban egy kedves recepciós hölgy az igazgató irodájához kísér, majd bekopog az ajtón.


Gabriel

Különös álom kíséri éjszakai pihenésed. Egy barlangban vagy, azt nem tudod hogy kerültél oda, azonban furcsamód nem sziklák vesznek körül, hanem a szivárvány minden színében tündöklő, óriási kristályok. Túlvilági ragyogásuknak hála, mindent tökéletesen látsz. A tudatlanság édes, ám nyugtalanító érzésével sétálsz előre a tárnákban, válaszok, és élet után kutatva. Hangodat tompán verik vissza a csillogó tömbök, de hívásodra senki nem válaszol. Hamarosan megtorpansz. Egy súlyos páncélba burkolt nőt pillantasz meg a terem túloldalán. Kék szemeivel téged figyel, hosszú, szőke haja rendezetlenül omlik nyakáig érő, kékes csillogású páncéljára. Nem válaszol, nem mozdul. Közelebb mész, mire szép vonalú arca elsötétül, és fenséges kard jelenik meg a kezében. Markolatát két tenyerébe szorítja, és megiramodik feléd. Csak most veszed észre, hogy nincs mágiád, nincs fegyvered. Nem tudsz védekezni. A halálos csapás előtt megadóan behunyod szemeid, de a várt fájdalom elmarad.
Mikor újra kinyitod, körülötted csupa fehérséget látsz, a barlang eltűnt, a hátad mögül érces, mély férfihang üti meg a füled. Megfordulsz. Hatalmas, ősz hajú, hosszú, fehér szakállú idős férfi ül, kezét a térdére támasztva, testét masszív páncél fedi. Ismered, de mégsem, találkoztál már vele, de mégsem.
- Eljött az idő, ifjú!
- Hogy mire? Nem érzed, hogy az örökséged magához hív?
- Igen, az örökséged. Keresd, találd meg, s légy rá méltó!
Ha tovább kérdezel:
- Ilum tárnáiban megleled a választ a kérdéseidre…

Azzal a kép elmosódik, te pedig zuhanni kezdesz, hogy aztán felriadj a szokatlanul intenzív álomból. Ha felkeltette az érdeklődésed a vízió, járj utána. Kutatómunkádat hamar siker koronázza, megtudod, hogy Ilum egyedülálló kristálybarlangja Hallowhills mellett fekszik, a hegyekben.

Írd le az álmot, hogy hogyan éled meg, a kutatást, és az utazást. Az ősz hajú férfi természetesen nem magában beszél, tehát párbeszédet kérek. Smile
Postod addig tartson, hogy a vonattal megérkezel Hallowhills városába. Hogy céhtársaddal együtt utaztok, vagy külön utakon jártok, azt rátok bízom.

A határidő 1 hét! Sok sikert! Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Pént. Ápr. 29, 2011 3:09 pm

Amikor kinyitottam a szemem idegen helyen találtam magam, idegen ruházatban. Vagyis, nem igazán idegenben, hanem igazán régiben. Olyan volt, mint az a szakadt pulóver meg nadrág, amit az árvaházban viseltem, mert nem akartam felvenni az újabbakat, hiszen azok már nem kötöttek volna anyámékhoz. Viszont nem voltam már hat éves, és furcsa módon a ruhák pont jók voltak rám.
A hely pedig, nos, sosem láttam még ilyet, még csak álmomban sem. Olyan volt, mint bármelyik hétköznapi barlang, vagy bányajárat, annyi különbséggel, hogy lámpa nélkül is tisztán láttam mindent. Hogy hogyan? Na, ez olyan kérdés, amire én is szeretném tudni a választ, hiszen a falból kiálló sziklák, illetve, inkább kristályok, minden színben pompázó fényei nem voltak elegendőek válasznak.
Kavarogtak a gondolataim a fejemben, és mindegyik azt fürkészte, hogy vajon hogy a fenébe kerültem ide? Pedig esküdni mernék, hogy a Dragon Fang kollégiumában aludtam el. Megsimogattam az egyik kristályt, vagyis, próbáltam volna, hiszen a tapintását egyáltalán nem éreztem.
Mindenesetre a legésszerűbb dolgot tettem, ami eszembe jutott, két ujjamat a számba véve füttyentettem egy nagyot, hogy csak úgy zengett belé az egész tárna, aztán megtoldottam egy kiáltással is:
- Kaensho! – a falak visszhangot vertek erre a szóra is, és hosszú percekig álltam, válaszra várva, ami bármi lehetett, vonítás, kiáltás, vagy egyszerűen léptek hangja. Ám mindez, ahogy várható volt, elmaradt. Egyvalami viszont biztos volt számomra is, hogy ha Kaensho nincs itt, akkor nem magamtól jöttem ide, hiszen ő mindenhova velem jön.
Elindultam hát valami, vagy valaki után kutatni, hátha akad valaki itt is, aki magyarázattal tud szolgálni nekem. Valami nyomnak csak kell lennie, biztosan meg lehet magyarázni azt is valamivel, hogy ide kerültem. Igazából nem voltam túl izgatott, vagy ideges a felől, hogy lesz-e eredménye a keresésemnek, egyszerűen beleszoktam már abba, hogy ha fel is húzom magam, ha nyugtalankodok is, jobb nem lesz. Jobb csak akkor lesz, ha meg tudom őrizni a hidegvéremet.
Újabb és újabb folyosókra tévedtem, ahogy sorra vettem a kanyarokat egymás után, és mind újabbnál újabb járatokba vezettek. Kezdtem azt hinni, hogy rajtam, és a lépteim hangján kívül más nincs is az egész barlangrendszerben. Annyi vígasztalt, hogy a csillogó kristályoknak hála tökéletesen láttam mindent, és nem éreztem sem fáradtságot, sem éhséget. Újabb kanyar következett, és eszembe jutott, hogy valamivel meg kéne jelölnöm az utat, ahol már jártam, nehogy körbe-körbe menjek. Így hát fogtam, és egy rúgással letörtem az egyik földhöz közeli kristály hegyét. Érdekes módon, az a darab, ami letört a többitől elvesztette a fényét, pedig örültem volna, ha haza tudom vinni, csináltatok belőle valami mutatós nyakláncot vagy ékszernek, és oda tudom adni Atsunak, amikor legközelebb találkozunk.
Közben folytattam az utam, és minden kanyarban letörtem egy darabot a kristályokból, és soha nem találtam meg azt, amit már egyszer eltörtem. Újabb kanyar következett, és meglepetésemre rögtön láttam is a folyosó végét, ami nem kanyarban végződött. De az, ami miatt meglepődtem nem a folyosó vége volt. Egy nagyjából velem egy magasságú fiatal szőke nő nézett rám. Haja a vállára omlott, és egyenletesen terült szét az ezüstszín páncélján. Arca ebből a távolságból is szép volt, mintha minden vonását vigyázva festette volna a legjobb festő. Kiabálni akartam neki, hátha tudja, mi folyik itt, de úgy döntöttem, hogy közelebb lépek, és úgy kérdezem meg tőle. Pechemre a legelső lépésem megtétele után újra meg kellett torpannom. Angyalarca elsötétült, kezében mágikus pecsét villant, és egy pallos jelent meg a kezében. Markolatát két kézre fogta, és szó nélkül, minden erőfeszítés látszatának hiányában megiramodott felém.
- Magic Sword! – kiáltottam, és kitartottam magam mellé a kezem, de a várt hatás elmaradt, nem jelent meg a kardom, sőt, a mágikus pecsétem sem villant fel. Meg sem érkezett fordulni a fejemben az, hogy ez miért történt, a nő már most túl közel ért ahhoz, hogy bármivel el tudjam kerülni a csapást. Felemeltem a fejem, becsuktam a szemem, és vártam a halálos csapást. Nem így terveztem el, de a sorsot nem tudom befolyásolni. Összeszorítottam a szemem, homlokom ráncai még össze is rándultak, legalábbis ezt még éreztem, de a csapás elmaradt. Már rég éreznem kellett volna valamit.
Kinyitottam a szemem, és a már ismerős hely tárult elém. Illetve, ismeretlen ismerős, mert már harmadjára járok itt, de még mindig nem tudom hol is vagyok. Hátam mögött páncél csördül, és megfordulok. A hatalmas fickó ül velem szemben egy tőkén, mellette a buzogány, ami körülbelül akkora lehet, mint én vagyok. Most látszik az arca is, de nem tudom kivenni. Vállára hosszú fehér haja, mellkasára ugyanilyen színű szakálla fekszik rá. Kezét a térdére támasztja, mintha valami nagy munka után pihenne, és egész testét ugyanaz a fekete páncél borítja, amit már nem egyszer láthattam rajta.
- Mit keresel itt? Megint majdnem meghaltam? – tettem fel a már-már komikusnak ható kérdést.
- Eljött az idő, ifjú! – dörögte mély, érces hangján.
- Idő? Mire?
- Hogy mire? Nem érzed, hogy az örökséged magához hív?
- Az örökségem? – eszembe jutott a Livinas. A kard, amit apám az örökségemnek nevezett, a páncéllal együtt. Az egyetlen problémám az volt, hogy egyáltalán nem éreztem semmit azon kívül, hogy nincs mágiám.
- Igen, az örökséged. Keresd, találd meg, s légy rá méltó!
- Mit csináljak? Hol kezdjem? Kit keressek? Hogyan érdemeljem ki?
- Ilum tárnáiban megleled a választ a kérdéseidre… - szólt, s hangja egyre távolabbról hallatszott, a kép mosódni kezdett, és minden olyan volt, mint amikor először sikerült annyit innom, hogy ne legyek magamnál. Aztán… felriadtam, és felültem az ágyamban. A jobb kezemet Kaensho nyalogatta, én pedig zihálva vettem tudomásul, csak álom volt.
- Kaensho?
- Álmodtál. Megint lidércnyomás?
- Hasonló, de ennek jelentése van. – ugrottam ki az ágyból, kinyújtottam a jobb kezemet, és a két dimenzió közül előrántottam a nadrágomat, a pólómat és a csizmámat. Gyorsan magamra kapdostam őket.
- Hova mész?
- A könyvtárba. – nyitottam ki az ajtót, és Kaensho éppen, hogy kiért, mielőtt odazártam volna.
- Mit akarsz? - kérdezte, de ez nem jutott már el a fülemig. A kollégiumból kiérve még ránéztem az előtér órájára… hajnali 4 óra. Kétlem, hogy bárki is lenne a könyvtárban.
Átrohantam az udvaron, be a céhházba, a pultnál jobbra, és újra jobbra, be a könyvtárba. Kaensho hűségesen követett, mint egy megtermett vadászkutya. A hozzám legközelebb eső panelt be is kapcsoltam, s csak remélni tudtam, hogy megtalálom a panelekben azt, amit keresek, és nem kell a hagyományos könyveket bogarásznom, azokkal egy hétig se végzek, és biztos, hogy nem fogok tudni aludni egészen addig, míg meg nem lelem a választ. Ahogy felállt a rendszer a paneleken belevetettem magam az információáradatba, és nem is figyeltem semmire, cikket cikk után olvastam, minden információt igyekeztem összeszedni erről az Ilumról, és, hogy egyáltalán ki lehet ez a nő, de nem találtam sehol semmit. Azt sem vettem észre, hogy közben megvirradt, és nem csak nappal lett, de Prue jött be hozzám, hogy nem kérek-e valamit ebédre. Nem is vettem észre egészen addig, míg Kaensho meg nem pörkölte az alkaromat a lángjaival.
- Mi a… ? Kaensho, mit akarsz? – ripakodtam rá, fel sem tűnt, hogy tudatosan lobbantotta fel a rajzokat az arcán.
- Ne bunkózz már, Prue kérdezett valamit. – csak ekkor vettem észre a szőke lányt.
- Bocs, észre se vettelek. – fordultam vissza a panelhoz, és csak bámultam ki a fejemből.
- Semmi baj. Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, akarsz-e valamit ebédre. Fél egy múlt.
- Nem köszi.
- Én kérek! Ananászt! – ujjongott mellettem a kis farkas, amint én újra belemerültem az információáradatba. Ott folytattam, ahol abbahagytam, s közben észre se vettem, hogy kimentek a könyvtárból, és egyedül maradtam. Nem éreztem éhséget, szomjat, de azt igen, hogy a szemeim egyre fáradtabbak, egyre szárazabbak. Folyton törölgettem őket, mert könnyeztek, és éppen pihenőt akartam tartani, amikor megtaláltam…
- Hallowhills. – olvastam hangosan. E mellett a város mellett volt a tárna, amit kerestem, az, amit az öreg mondott álmomban.
- Hogy mi? – kérdezte Kaensho, aki megint csak figyelmemen kívül került oda mellém, és egy darab ananász utóját majszolgatta.
- Kaensho, küldetésre megyünk, menj, szólj Sebastiannak, hogy a szokásos füstölt húst, kenyeret, vizet és bort szedje össze egy hátizsákba, ahogy szokta. Rögtön indulok utánad!
- Na, végre, azt hittem bekattantál. Meg egyébként is rég voltunk valahol, rád fér a friss levegő.
- Futólépés!
Kaensho eltrappolt, én elolvastam még pár cikket, hátha találok valamit a szőke nőről, vagy az ősz kolosszusról, de semmi. Kimentem én is az ebédlőbe, kértem egy kis üveg kávét is Sebastiantól a táskámba, aztán rögtön be is dobtam a két dimenzió közti kis „szatyromba”.
Körülnéztem, hátha van valami ismerős arc, akivel elindulhatok, de végül arra lyukadtam ki, hogy nem akarok elrángatni senkit olyan küldetésre, ami nem is biztos, hogy sikerrel jár. Pláne, hogy egyáltalán nem is küldetés, csak szegény Kaenshonak adtam be ezt. Kapok majd a pofámra, ha eredménytelenül érünk vissza, de ezen nem értem rá gondolkodni, főleg, hogy Kaensho is akart jönni, magára vessen, ha meg sem kérdezi milyen jutalom várható. Kirohantunk az állomásra, és a legelső vonattal elindultunk Hallowhillsbe.
Az úton sikerült elaludnom, de rábíztam Kaenshora, hogy ha megérkezünk, ébresszen fel, rábízom, hogy hogyan. A cuccainkat úgysem lopják el, mert a táskát csak én tudom elővenni a dimenziók közti szakadékból. Aztán, meg is történt az, amitől féltem, nem kellett volna rábíznom, hogy hogyan ébreszt fel, mert egy harapás jelezte a kezem fején, hogy megérkeztünk a városba. Gyorsan leszálltunk a vonatról, és mielőtt elindultunk volna valami nyomot keresni, elővettem az üveg kávémat, és egy jókora kortyot húztam le belőle, remélve, hogy ébren tart egy ideig…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noah Senshi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Sep. 24.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Hétf. Május 02, 2011 2:34 pm

- Mit csinálsz? Kelj fel!! - Visszhangzott nagyapám üvöltése az egyik barlang belsejében kialakított harctéren. Beszarás, hogy az öreg több mint hatvan éves és ilyen simán lenyom. Azt is simán meg merem kockáztatni, hogy van olyan erős, mint némelyik klánház mestere. Na de ez most mindegy... azt hiszem, egy kis magyarázattal kell szolgálnom. Kb. egy hónapja annak, hogy tudomást szereztem a családom talán legnagyobb titkáról és én is a rend tagja lettem, melynek nagyapám a feje. Mióta kiderült ez az egész, ő, az apám és a régi mesterem is folyamatosan edzenek engem, különféle módszerekkel, hogy majd alkalmas legyek egyszer a rend vezetésére, ha a papi beadja a kulcsot... amire megjegyzem, a közel jövőben szerintem nem igazán kell számítani.
- Szánalmas... és te akarod átvenni tőlem a rend vezetését? - Hallatszott a kérdés, ahogy lassan mellém lépdelt, míg lihegve a földön feküdtem.
- Nem, én nem... - Feleltem, miközben lassan felkeltem a földről és kicsit szédülve bár, de talpra álltam. ~ És nekem még kiskorom óta azt mesélik, hogy a családban csak vízmágusok vannak... ~ Ropogtattam ki a nyakam, miközben végig gondoltam, az előbb hogy vágott a falhoz valami szélmágiával.
- Ez az egész csak a ti hülyeségetek papi. Én ezeken az edzéseken is csak azért veszek részt, mert erősebb akarok lenni... nem akarok én semminek a vezetője lenni. - Jelentettem ki, mire nagyapám egy pillanatra döbbent képet vágott, majd újra nyugodtság ült ki arcára.
- Értem.. ez esetben. Ice make: Sword.
- Ice Make: Claws. - Idéztem meg reflexből, kezemre a jégkarmokat, még épp időben ahhoz, hogy hárítani tudjam vele nagyapám csapását.
- Látom, egyre gyorsabban megy.
- Köszi, de inkább koncentrálj. Razz Water Snake. - Mondtam ki a mágia nevét és egy vízkígyót idéztem a meg, melyet nyelvemmel irányítva az öreg arcába vágtam, mitől hátrált egy keveset.
- Fhujj... mond, hogy ez nem nyálból volt. - Mondta, miközben letörölte az arcáról a vizet.
- Nem az egész. - Nevettem el magam, mire az öregnek kicsit vörösebb lett a feje.
- Ice Make: Battle Axe. - Hallatszott, miközben nevetgéltem, majd mikor kinyitottam a szemem, egy csatabárd száguldott a nyakam felé, ami elől épphogy csak el tudtam hajolni. Lihegve bámultam az öregre, majd a következő pillanatban pár hajszálam szállingózott el szemeim előtt.
- Papi.. te teljesen meg vagy kattanva?!!! Elcseszted a frizurám... meg majdnem le is nyakaztál.
- Milyen frizurád? - Kérdezett vissza kíváncsian pislogva.
Elmehetsz a sunyiba... Water Sn... - Mielőtt még kimondhattam volna a mágia nevét, ő idézett meg két vízkígyót, melyeket körém tekert, majd a levegőbe emelt. Már épp készültem volna mondani valamit, mikor hirtelen a semmiből, a Papi mellett termett egy szőke fickó.
- Elnézést, hogy megzavarom mester, de van egy kis problémánk... - Tért rá azonnal a témára.
- Rendben, mond csak.
- Hé... ne csinálj úgy, mintha itt se lennék. Mi még nem fejez...
- Lighting Magic. - Mondta ki, mielőtt befejezhettem volna mondatom, mire elektromosság szaladt végig a vízkígyókon, majd mikor elértek hozzám, enyhén sokkoló élményben részesültem, aztán enyhén füstölögve zuhantam a földre. Ezután nagyapám a számomra ismeretlen fickóval elkezdtek valamiről beszélni. Nem hallottam miről, de nem is nagyon érdekelt. Az már inkább, hogy kicsit csengett a fülem az előbbi megrázkódtatástól és kicsit szédültem. A hátamra feküdve bámultam a plafont, amíg vártam, hogy most akkor mi lesz, mire végül egy árnyék vetült a fejemre.
- Azt hiszem, most kicsit félbe kell szakítanunk az edzést.
- Mert? - Néztem rá kíváncsian, mire elmondta, hogy egy küldetésre küld. A klánomnak már jelezték, hogy elvállaltam a megbízást, így nem is volt sok beleszólásom, de azért a dolog miértjét megosztotta velem az öreg, miután végig futottam a felhívást. Mint kiderült, az említett gyűjtő is a rend tagja volt és a gyűjteményében volt egy nagyon fontos ereklye, ami valójában, csak megőrzésre volt nála. Aznap akartak érte elmenni, de mint kiderült az ereklye is az ellopott tárgyak közt volt. Megkért, hogy végezzem el a küldetést és ha megvannak a műtárgyak, adjak át egy levelet a múzeum vezetőjének és ő majd ide adja nekem az ereklyét, hogy visszahozhassam.
- És kapsz tőlem egy kis ajándékot is az útra. - Mondta egy ravasz mosollyal, majd megkér, hogy kövessem. A barlang elé sétáltunk, ahol ponyvával volt letakarva valami. Mikor lerántottam róla a ponyvát, egy faszás kis fekete motort találtam ott, mit csillogó szemekkel bámultam.
- Woww... Köszi Papi. - Köszöntem meg mosolyogva.
- Semmiség... a te pénzedből vettük.
-....-.- Hogy találtad meg a pénzem? - Kérdeztem enyhén felháborodva.
- Akár hised, akár nem, egy bank biztonságosabb, mintha a párnád alá dugod a pénzed. De most inkább mozogj... mihamarabb folytatni kellene az edzést, meg kéne az a cuccos is.
~ Hmm... talán igaza van... legközelebb a matrac alá dugom a pénzem.. Cool ~ Pattantam fel ezzel a motorra, ami végül is eléggé tetszetős volt. A karomra csatoltam azt a bigyót, ami szipuzza a varázserőm és hajtja a gépet, majd először gyorsan vissza mentem Era-ba összeszedni pár cuccot, majd táskámat hátamra kapva, felültem a mocira és megindultam Hallowhils felé. Az út unalmasan és eseménytelenül telt. Párszor megálltam pihenni egy keveset, vagy kajálni, hasonlók... meg egyszer ugye megláttam egy szegény miniszoknyás lányt akinek a szél igen csak felfelé fújta a szoknyáját... hiába próbáltam egy kis "szemmágiával" segíteni neki, végül csak bepillantást nyertem szoknyája alá. Viszont hamar tovább is hajtottam, mikor megláttam a kis rózsaszín bugyijába bele hímezve a "Péntek" szót, főleg, mivel aznap vasárnap volt. Na mindegy... végül megérkeztem a hegyek közti kis városkába. Eléggé megnyugtató volt a környezet, egyáltalán nem olyan, mint amilyet Era-ban megszoktam. Az emberek vidáman sétálgattak, beszélgettek és végezték napi teendőjüket, míg a gyerekek játszottak. ~ Egy ilyen helyen később talán én is ellaknék... ~ Futott át az agyamon a gondolat, ahogy végig gurultam az utcán és közben a csinos kis házakat pásztáztam. Egy kedves, idősebb hölgy útbaigazításának hála hamar meg is találtam, hogy merre van a múzeum. A múzeum oldalánál leparkoltam a motorral, majd előre sétáltam a bejárathoz. ~ Vajon papi miért pont engem küldött... van egy rakás ember, akit ugráltathatna.. ~ Gondolkodtam a fejemet vakargatva, majd ahogy felemeltem a fejem, kellemes látvány tárult szemeim elé. Egy ismerő, lilás hajzuhatagot láttam meg, amit igaz, hogy az illető háttal állt, de még így is tudtam, kihez tartozik. Halkan mögé lopóztam, úgy, hogy ha lehet, ne vegyen észre.
- Rég nem láttalak ShiKa. - Szólaltam meg végül nem túl hangosan, vidám hangon, mire Kaori szembe fordult velem.
- N... Noah? - Kiáltott fel kicsit meglepetten ShiKa és kicsit, mintha elpirult volna.
- Már megérte eljönnöm erre a küldire. - Öleltem meg mosolyogva ezzel a kijelentéssel, majd miután elengedtem, megkérdeztem, mit csinál erre, de nyilvánvaló volt, hogy ugyan arra a küldetésre jött. Miután ezt tisztáztuk, bementünk, ahol egy kedves recepciós hölgy, az igazgató irodájához kísért minket, majd bekopogott az ajtón. ~ Talán most kéne oda adnom a Papi levelét, hogy ne felejtsem el később... És majd meg kellesz neki köszönnöm, hogy elküldött ide. ~ Vetettem ezzel mosolyogva egy pillantást ShiKa felé, majd vissza fordulta az ajtóhoz.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiina Kaori
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Oct. 09.
Tartózkodási hely : Keleti peremvidékek

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Hétf. Május 09, 2011 5:38 pm

- Aaah... - sóhajtoztam fejemet az asztalra fektetve kezemben egy félig üres üveggel. - Annyira u-nal-maaaas!
- Kaori, hisz csak egy hete tértél vissza... - veregetett hátba Pandaman barátom, akinek már vöröslött az orra a sok egymás után legurított fröccstől.
- Igen, de most valamiért úgy érzem mennem kell... Nem tudok a seggemen maradni és folyton csak hülyeségeken agyalok...
- Nocsak... - vigyorodott el a vén pandafejű - Csak nem szerelmes itt valaki?
- U... ugyan már, Pandaman... Nekem ilyesmire nincs időm...
- Akkor talán erre szakíthatnál egy keveset. - lépett oda Richard egy papirossal és újratöltötte Panda poharát, aki ezt egy hangos böfögéssel köszönte meg.
- Ugyan már... Mindig a kezembe adod a megbízatásokat, nem kéne ennyire kinyalnod a seggem... - mondtam, majd ahogy ráeszméltem arra, hogy mit is mondtam, gyorsan rácsaptam a számra. - Ehem... Nem kellene elkényeztetned.
Richard kacagását elfojtva tette le elém a papirost, míg mellettem Pandaman annyira eszeveszetten röhögött, hogy ledőlt a székről.
- Kössz szépen. - mondtam neki haragosan egy megvető pillantás keretében, majd belekezdtem a felhívás áttekintésébe. - Hallowhills? - dünnyögtem magamban...
- Unalmas. - tápászkodott fel ivócimborám. - Annyira nyugis hely, hogy az már undorító, és az emberek is nyálasan kedvesek.
- Talán nekem épp arra lenne szükségem! - pattantam fel és elfordultam Pandamantól.
- Kao-chaan bocsáss meg! - nyúlt felém Pandaman de egy ütéssel leterítettem.
- Richard légyszi majd kapard össze... Én indulok Hallowhillsbe. Ex-quip. - ejtettem ki a varázsszót és pár pillanat alatt egyszerű ruhámat egy vastagabb utazó-kimonóra váltottam. - Halihó.

~ Hangos!!! Már egy hete csak Pandamannal lógok, nem csoda, hogy ennyire fáj a fejem... ~ gondoltam, ahogy az állomáson vártam a vonat indulását. A nyüzsgés és zsibongás zaja keveredett a vonatok zúgásával és úgy hasogatott a fejem, hogy szinte szétrobbant.
- Áh, csak induljon már ez a rohadt vonat! - suttogtam magam elé idegesen. Nemsokára megindult a szerelvény és a városból kiérve már teljes sebességgel zakatolt. A vonatzakatolás és a fejfájás kombója szép lassan álomba ringatott, s így egy megállóval később, Hallowhils külvárosában sikerült leszállnom. A helyiek kedvesen útbaigazítottak, így egy órás séta után végre sikerült rátalálnom a nevezetes múzeumra. Kissé bátortalanul álltam a hatalmas bejárat előtt.
- Rég nem láttalak ShiKa. - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang.
- N... Noah? - fordultam meg meglepetten. Vér tódult az arcomba, éreztem, hogy hogy ha nem nyugszom le, nagyon elpirulok. Azonnal kitisztult a fejem, felfrissültem és örömmel vártam a küldetést, ami ránk várt.
- Már megérte eljönnöm erre a küldire. - folytatta Noah az üdvözlést és szorosan átölelt. Éreztem, ahogy a mellem a testének feszül, az ölelése pedig... csodálatos volt, a szívem szinte ugrándozott az örömtől. Erősen magamhoz szorítottam izmos testét, de csak gyengéden, szeretetteljesen, hogy ki ne szorítsam belőle a szuszt.
- Jó újra látni. - mosolyogtam rá, mikor elengedtük egymást. Majd egy rövid fecsegés során konkretizálódott, hogy újra együtt fogjuk végigcsinálni a küldetésünket. Az épületbe lépve egy mosolygós recepciós hölgy fogadott minket, aki az igazgató irodájához kísért bennünket. A nő pár hangos koppintással jelezte főnökének, hogy megérkeztünk. Már közel sem éreztem magam feszültnek, sőt meglepően nyugodt voltam, de kíváncsian vártam, hogy mik lesznek a feladatunk részletei...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Kedd Május 10, 2011 7:50 pm

Kaori, Noah

Kedves férfihang invitál be titeket az irodába. Az ajtó nyílik, és egy harmincas éveiben járó, jó kiállású, fess fiatalember köszönt titeket mosolyogva, bár szemei gondterheltséget sugároznak, ami nem meglepő a történteket figyelembe véve. A neve Sanzo Nakamoto. Bemutatkozik, hellyel kínál benneteket, majd beül az íróasztala mögé.
- Köszönöm, hogy eljöttek. Nem is húznám az időt, gyorsan vázolom a helyzetet. Mint azt a nevemből már sejthetik, családi kötelék fűz ehhez a múzeumhoz. Édesapám, Kenji Nakamoto volt Hallowhills polgármestere, és ő alapította a múzeumot, hogy az ereklyéket biztonságban megőrizhessük az utókornak. A halála után két nappal betörtek a múzeumba, és eltulajdonítottak néhány értékes darabot.

Ha kérdésetek van hozzá akár a betörésről, az elkövetőkről, vagy az ellopott relikviák mibenlétéről, küldjétek el nekem, és válaszolok.

Ha mindent megbeszéltetek Sanzoval, a férfi levezet titeket az alagsorba, hogy megmutassa a helyszínt. Postotok addig tartson, hogy megérkeztek a terembe, ahol jó pár üres, de sértetlen üvegvitrint találtok.


Gabriel

A kávészünet után útbaigazítást kérsz, amit meg is kapsz egy kedves helyitől, még egy egyszerű vonalakból álló térképet is összerittyent neked, majd megmutatja merre jutsz ki a városból.
A földút hamar kacskaringós hegyi ösvénybe csap át, ahogy egyre magasabbra értek, az út igazi lélekvesztővé válik. Hirtelen a sziklafalból egy lény lép eléd. Jó két és fél méter magas, izmos férfira hasonlít, de teste kőből van, és nem éppen szimpatizál veled. Egy jókora kődoronggal támad rád. Erősebb, mint te, azonban a nehéz test lomhává teszi. Harcolj, de vigyázz, mert nem lenne jó, ha közben lezuhannál a sziklaszirtről. A nyakát mindenáron védelmezi, ha mégis sikerül csapást mérned rá, darabokra hullik.
Győzelmed után újra megjelenik a fehér szakállas férfi, de ezúttal nagyon is ébren vagy.
- Bármilyen harcot megnyerhetsz, ha itt – mutatóujjával a halántékára bök – minden a helyén van. Az erő mindig másodlagos. Soha ne hidd, hogy te vagy az erősebb, és soha ne gondolj arra, hogy gyengébb vagy. A józan elme ereje minden izmot legyőz. A mágiád a fejedben van, nem máshol, ezt ne feledd.
Mielőtt reagálhatnál bármit, az öreg semmivé lesz, te pedig folytatod utad a kis farkassal.
Postod eddig tartson.

Határidő az év végi hajrá miatt nincs, de azért próbáljatok értelmes időben írni, saját érdeketek. Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Vas. Május 22, 2011 4:49 pm

Gabriel úgy döntött nem folytatja a játékot, így ketten maradtok.
Csak rajtatok múlik, milyen gyorsan haladunk.
Várom a postokat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Csüt. Jún. 02, 2011 8:27 pm

Mégsem maradtok ketten, remélem mindenki örül ennek a hírnek. Smile

Akuri Senshi becsatlakozik a küldetésbe, alig várom, hogy írjon valaki..
És akkor most folyt.köv.:

Akuri:

A mestered személyesen bíz meg egy új feladattal, még pedig nem is akármilyennel. Különleges, és veszélyes küldetés lesz, de többet nem igen hajlandó elárulni. Ha megkérdezed, miért pont téged küld, csak annyit felel, hogy a mágiád miatt. Wiltshire-be küld, egy kis városkába a nyugati hegységben, ahol egy bizonyos Billy Kitano nevű idősödő férfit kell megkeresned, akitől majd megtudod a részleteket. Egy borítékot nyom a kezedbe, majd meghagyja, hogy amint Billy nyomára bukkansz, add azt át neki. A feladat nehézségére való tekintettel, a mester ad melléd egy társat is, méghozzá egy másik Blackened Tears-es személyében, aztán utatokra enged. Hogy hogyan juttok el a városba, azt rád bízom. A rozoga faházban, ahol állítólag Billy bújkál, nem találtok senkit, de pár lezüllött alvilági tagtól megtudod, hogy Hallowhills-ben tölti nyugdíjas éveit az öreg. Irány tehát Hallowhills. Hasonlóan lepukkant, sötét kis házikóban leltek rá Billy-re, valahol a város szélén.

Postod addig tartson, hogy az öreg bebocsát benneteket közel sem takaros házába.
Blackened Tears-es társad teljes értékű NJK, kedved szerint rendelkezhetsz a személyiségével, illetve a mágiájával is. Annyi biztos, hogy varázsereje 1200 VE, és nem elemi mágus.
Ha kérdés van, várom PÜ-ben. Smile

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Akuri Senshi
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 71
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Feb. 04.

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Pént. Jún. 03, 2011 8:14 pm

Éppen egy "beavatott" és egy "déva" közötti párbajt néztem, aminek az alapja az volt, hogy a "beavatott" meg akarta tagadni a "déva" parancsát, bár tippem sem volt, hogy miféle parancsról lehetett szó. Kissé belemerültem a párbaj nézésébe, mert a "déva" árny mágiát használt, ami igencsak megtetszett ránézésre, majd hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Hátra néztem, hogy ki lehet az, ám nem egy ugráltatni akaró "novíciust" pillanthattam meg, hanem a Mestert.
-Akuri, feladatom van a számodra, gyere velem. - mondta kurtán a Mester, majd meg is indult, hogy kövessem.
~Mire kellhetek, amiért maga jön elő, nem üzenget?~ - gondolkodtam el a dolgon, ám hamar feladtam, a Enoch Mester szinte teljesen kiismerhetetlen.
Lassacskán vettük a lépteket, egészen be a Mester szobájába, ahol ő leült az asztalánál, összekülcsulta a kezeit, majd kissé szúrós szemmel nézett rám.
-Feladatom van számodra. - mondta kurtán.
-Mi lenne az a feladat, amiért személyesen jött le, és nem valakit úgy küldött értem? - tettem fel azt a kérdést, ami elsőként fogalmazódott meg bennem az adott pillanatban.
-Különleges feladatról van szó, amit inkább majd a közvetlen megbízótól szeretném, ha hallanál. Egy bizonyos Billy Kitano nevű férfit kell megkeresned Wiltshire-be.
~Wiltshire? Az meg hol a rákban van? Na mindegy, majd kerítek valakit, akiből kiszedhetem, ezen ne múljon... Inkább ez az opció, minthogy a Mestert faggassam.~ - futott át agyamon a kósza gondolat, amit egy kopogás szakított félbe.
A kopogást követően egy lány lépett be a terembe.
-Jó napot Mester, úgy hallottam keresett. Ja, és szia újfiú. - vágta oda hozzám is végezetül.
-Hello viszont, kislány. - mértem végig kissé, majd visszafordultam a Mester felé.
-Szerbusz Elysa. Jól tudod, kerestelek, mégpedig azért, mert Akurival lesz egy közös feladatotok. - mutatott felém egy pillanatra a Mester, majd újból összekulcsolta kezeit. - Neki már elmondtam, de így megismétlem, egy Billy Kitano nevű férfit kell megkeresnetek Wiltshire-ben. A feladat részleteit ő fogja elétek tárni. Ez mellett pedig van még számára egy levelem is, amit örülnék, ha átadnátok neki. - adott oda egy levelet a lánynak, akit ezek szerint Elysa-nak hívnak.
-Nem lenne jobb, ha egyedül mennék inkább, ez a kis újonc nélkül? - adta elő az ötletét a lány, ami nem éppen volt tetszetős a számomra, legszívesebben kihagytam volna én is a társaságát, de nem kérdőjelezem inkább meg a Mester döntéseit.
-Akuri is fontos tagja a kettőtök alkotta csapatnak, főleg a mágiája miatt. Most pedig eredjetek utatokra! - adtam ki egy kis legyintéssel a jelet, hogy több szót erre nem akar már pazarolni.

Lassan, de határozottan haladtunk a vasút fele, amikor gondoltam felteszem a lánynak a pár kérdésem közül a perpillanat legfontosabbat.
-Te, figyelj Elysa, vagy hogy is hívnak, ez a Wiltshire hol a francban van?!
-Wiltshire? A nyugati hegység egy elrejtettebb belső völgyében van, kis tudatlan. - mosolyodott el, majd vasléptekkel haladtunk tovább a vasútállomáshoz.
~Ezzel a csajjal kellene kibírnom egy küldetést? Hamar megfog csúszni valami öldöklésnél a kezem, és őt találom el, ezt előre látom...~ - gondoltam bele a közeli jövőmbe, amit ez a feladat tárhat elém.
Kissé elkalandozva mégjobban végigmértem a lányt, és csak ekkor tűnt fel, hogy a hátán egy, a magasságához mérten, hatalmas alabárd van.
-Minek ez az alabárd? Netán nem vagy magabiztos a mágiádban? Egyáltalán milyen mágiához értesz, hogy azt hiszed, hogy nélkülem bármire is mennél. - kezdtem el faggatni, kissé sajátos stílusomban.
Gondoltam ez értékes info lehet, és jobb lenne minnél hamarabb megtudnom.
-Ki akarod szedni belőlem a mágiám? Legyen, nekromanta vagyok, de nehogy egy rossz szót merj rá mondani, erre érzékeny vagyok, előre szólok! Az alabárd pedig akkor kell csak, ha nem akarom a varázserőm kis senkikre pazarolni. Ha már a mágiáknál tartunk, mihez értesz? Ja várj, ne is mondd, fogadjunk te is hülye kis piromán vagy, mint a többi, mi? - nézett rám egy gúnyos kis vigyorral, a pirománokat pedig én sem szerettem, így ez elég volt ahhoz, hogy megidézzem az egyik pisztolyom és a halántékához szegezzem.
-Ne csoportosíts össze azokkal a kis senkikkel, vili?! - néztem rá szúrós szemmel, ám ő erre csak mimikailag annyit reagált, hogy felhúzta a szemöldökét.
-Hohóó, egy fegyver mágus? Rég volt egy hasonlóhoz szerencsém már. Pozitívat csalódtam benned, kölyök. - mondta "dícsérő" szavait, ám továbbra is a hangsúlyában némi lenézés volt észlelhető.
-Kölyök... Kissé unom már, hogy fiatalnak nézel, pedig akárhogy is nézem, kettőnk közül én vagyok az idősebb. Hány éves vagy egyáltalán? Tízennégy talán? - kérdeztem vissza, ami láthatóan nem tetszett neki.
-Tízennégy? Ennyire gyerekesnek nézel? Tízennyolc vagyok, vili? Még egy ilyen szöveg a részedről, és hamar azon kapod magad, hogy nem kapod magad semmin onnantól. - mondta tovább a szövegelését, aminél már elmosolyodtam.
-Sajnálattal közlöm, de én is ugyanilyen idős vagyok, tehát a "kölyök" megszólalásod elfelejtheted.
-A hülye gyerek jobban illik rád, igaz. Köszi, hogy szóltál. - mondta kissé gúnyosan egy kacsintás kíséretében.
Ehhez hasonló szövegekkel fárasztottuk egymást egészen addig, amíg el nem értunk a vasútállomásig, és ott fel nem szálltunk az első vonatra, amelyik a nyugati hegység irányába visz minket.

A vonaton már inkább nem folytattuk a szájkaratét, mindketten inkább a tájat néztük. Szerencsére a kocsi, amelyikbe beszálltunk, teljesen üres volt. Kissé belemerültünk a táj nézésébe, amikor hirtelen kocsi egyik ajtaja kinyílott, az irányából pedig egy férfi hangját lehetett hallani.
-Jegyeket kérném ellenőrzésre! - hallhattuk, ám egyikőnknél sem volt jegy, erre pedig nem volt kedvem költeni, így sok lehetőség nem adódott számunkra.
Kis vártatva odalépett mellénk a férfi egy mosollyal az arcán.
-Jó napot kívánok! A jegyeiket szeretném elkérni ellenőrzésre! - mondta azzal a vigyorgó fejével, amitől már szinte hányni tudtam volna.
-Nem kell a visszajáró! - mondtam miközben megidéztem a kezembe a pisztolyom, majd egy határozott mozdulattal a férfi homlokához szegeztem azt, amitől az arcán lévő boldogság áttért félelemmé, majd egy nagy vigyor kíséretében meghúztam a ravaszt, a férfi pedig a padlóra esett.
-Ezt most miért kellett?! Én akartam megölni! - morgolódott a lány a velem szemben lévő ülésen.
-Jó, tudod mit? Ha netán jön egy másik ellenőr, vagy akárki, a tied lehet. Így már megnyugodtál? - adtam elő kissé unottan az ötletem, amire a lány csak bólintott.
Ekkor behunyta a szemét, mintha koncentrálna, majd odalépett a férfiba, és egy hasonló jelenet ment végbe, mint amikor én oldom meg a fegyvereim mágiáját.
-Ez meg mi a fene volt? - kérdeztem kissé csodálkozván, amikor a lány ismét visszaült velem szemben elégedetten.
-Ez? Semmiség, csak egy kis óvintézkedés harcokra, hogy mindig legyen nálam hulla. Nekromanta vagyok, rémlik? - kérdezett vissza kissé gúnyosan.
-Rémlik, ennyire nem rossz a memóriám. Akkor most áttetted egy másik mágikus térbe? - kérdeztem még mindig kissé furcsállóan.
-Pontosan! - mondta kurtán, ám annál boldogabban a lány.
Ezt követően elég unalmas volt a vonatutunk. Kissé csevegtünk, és megpróbáltunk egymásból minnél több hasznos információt kiszedni a másik mágiájáról, bár egyikőnk sem járt sok sikerrel, nem mondtunk el túl sokat róla, tehát például, hogy milyen varázslatok a kedvenceik, vagy épp mi a kedvencünk.

Sikeresen megérkeztünk a nyugati hegység lábához, amit Elysa nem fogadott kitörő örömmel.
-Ez nem igaz! Mi az már, hogy nem jött oda hozzánk senki, még egy nyamvadt másik utas, vagy akár egy másik ellenőr?! Komolyan, ez felháborító! Így nem tudtam kiélni magam! - panaszkodott hangosan.
-Nyugi már, te lány! Valahogy el is kell jutnunk Wiltshire-be, nem? És nem hinném, hogy akármelyikőnknek is kedve lenne odaáig gyalogolni, ha valóban a hegység belsejében van az a városka vagy falu, tudja a halál hányan laknak ott. Akit megfűzűnk, hogy elvigyen minket, a tied lehet, oké? - próbáltam nyugtatni a kedélyeit a lánynak, amire ismételten csak bólintott, mint a vonaton.
Kis keresés után találtunk is egy férfit, aki a kis régi járgányában vígan dohányzott. Elysa szinte le is támadta, ahogy odafutott hozzá egy mosollyal az arcán.
-Jó napot urem! Elnézést, de lenne olyen szíves és elvinne minket az ismerősömmel Wiltshire-be? - mondta azzal a mosollyal, én pedig nem tudtam, hogy elhányjam vagy elröhögjem magam a látványtól, nagyon nem illett az ilyen mosoly az arcára.
A férfi kissé végignézte a lányt, ám a szeme megakadt a lány feje fölé kimagasló alabárd pengéjén.
~Remek, ennél feltűnőbb fegyvert nem is találhatott volna az ártatlan ki aranyos lányka szerepéhez.~ - gondoltam magamban, amikor Elysának is feltűnt, hogy a férfi kiguvadt szemekkel nézi a fegyvere mögüle kilátszó részét.
-Jajj, ne ijedjen meg tőle, ez csak egy dísztárgy. Csak azért hordom magammal, hogy így elkerüljenek a gonosz férfiak, akik bántalmazni vagy épp kirabolni akarnának. Eddig bejött. - mondta egy ártatlan kis tekintettel, aminek láttán már tényleg majdnem elröhögtem magam.
-Bocsi kislány, de Wiltshire-ig én nem megyek el, az biztos. Inkább keresek valami helyi fuvart. - vágta rá egyből a férfi, a kislányozás miatt pedig Elysa arcán a mosoly kissé eltorzult, de aránylag sikerült megtartania a hidegvérét.
-De kérem, tényleg minnél hamarabb oda kellene érnünk Wiltshire-be a beteg nagypapánkhoz. Eleget fizetünk, az út hosszához megfelelően! - mondta a lány, amire kissé fel is csillant a férfi szeme.
-Csak, ha előre fizettek. Nincs kedvem szélhámosokat utaztatni. - vágta hozzánk a férfi.
Erre Elysa már nyúlt volna a hátán lévő fegyverhez, ám megfogtam a kezét és jeleztem neki, hogy ezt egyelőre mellőzze.
-Hát hogyne, előre fizessünk, hogy aztán kidobjon valahol egy közeli erdőnél vagy hasonlónál, még mitnem! - vágtam oda férfinak, amire az kissé meghökkent.
-Nyugi, semmi ilyet nem terveztem! De tudod mit? Csak, hogy megnyugtassalak, akkor elég annyit tennetek, hogy megmutatjátok a pénzt, hogy nem akartok átvágni. - jelentette ki a férfi.
~Mennyire egyszerű egy embert fogtunk ki, ez kész mázli!~ - örültem meg balekunknak.
Ekkor tűnt fel, hogy Elysa a zsebét fogja az egyik kezével, és kissé kétségbeesett arccal néz rám, jelezvén, hogy neki semmi pénze nincs. Szerencsére nálam volt a tartalékom, ami nem volt igaz sok, de megmutatván pont elég volt ahhoz, hogy motiválja a szerencsétlen férfit. Szegény még mit sem tudott arról, hogy busás fizettség helyett ő fog nekünk fizetni, méghozzá az életével. Ezt követően már indulhattunk is Wiltshire irányába.

A nem éppen rövidke kis utunk csendben telt el. Nekem nem volt kedvem senkihez beszélni, ám fura módon sem a balek, sem Elysa nem próbálta a száját jártatni. Tiszta felüdülés volt ez a csend az eddigiekhez képest.
-Na, itt is vagyunk! - állította le a járgányt a férfi a város szélén, pont az a tábla mellett, amin az állt, hogy "Wiltshire".
Szerencsére nem akart átvágni minket, mi pedig mit sem törődve a férfival innen, csak kiszálltunk, majd megindultunk a város irányába.
-Héhéhé, álljatok csak meg! Kérem a fizettségem! - futott utánunk a férfi.
Ahogy a közelünkbe ért, Elysa egy gyors mozdulattal lekapta hátáról a fegyverét és beleállította a férfi mellkasába, aki hamar padlót fogott, ott pedig már nem mozdult. Ezt követően ezt a hullát is eltette, akárcsak az ellenőrét.
-Áhh, ez jól esett! Komolyan mondom, irritáló feje volt! Na meg megvan a mai nap a második ingyen hullám, tehát boldogság van! - örült magának a lány, miközben haladtunk, hogy valakiből kiszedjük, hol lakhat ez a Billy nevű fickó.
Ahogy haladtunk a város szűk utcái között, hamar találtunk egy kis három fős csoportot, akik ideálisak lehettek nekünk.
-Szevasztok skacok, kérdésem van velétek. Merre lakik Billy Kitano, nem tudjátok? - majd a kérdés után szétnéztem rajtuk kissé.
Hamar választ kaptam a három közül a legmagasabb sráctól.
-Az öreg Billy? Persze, hogy tudom, de ahhoz perkálnod kell, ha érdekel. - mondta flegmán a srác.
Ekkor csak nyugodtan mellé léptem, majd átkaroltam jobb kezemmel, amibe meg is idéztem az egyik pisztolyom.
-Ez megfelelő perkálás lenne neked? - kérdeztem a sráctól.
-T-t-tudja mit? I-i-inkább elmondom ingyen, kedves embereknek látszanak a hölggyel. - rezelt be a kemény legényecske egyből.
-Neeem-neeem, nem elmondod, szépen elvezetsz oda! Nem fogsz átvágni minket! Na de akkor mutasd az irányt! - noszogattam a srácot, aki remegő lábain lassan elindult.
Egy város szélén lévő lepukkadt házhoz vezetett minket egyenesen.
-Itt lakik Billy? - néztem a fiúra szúrós szemmel.
-I-itt.
Elysa bekopogott, ám akárhányszor ismételte, és akármennyit vártunk, nem volt válasz.
-Te át akartál minket verni, kölyök! - majd ezzel orrba vertem a pisztolyom markolatával, amitől abból ömleni kezdett a vér.
-Nem! Esküszöm, hogy itt lakik Billy Kitano! - magyarázkodott a srác, miközben mindkét kezével próbálta fogni az orrát a vérzése miatt.
-Csak lakott. Na de új jövevények, egyrészt minek nektek Billy Kitano, másrészt minek bántjátok szegény srácot? - kérdezte egy férfi hang.
Kis körülnézés után két nagydarab férfit pillanthattam meg, kezükben egy-egy puska volt. Ekkor a srácot félrelöktem, hogy ne lehessen utunkban, aki erre el is illant.
-Látom maguk többet tudnak, mint az előző srác. Remek, akkor van akiből kiszedhetjük a fontos részleteket! - vigyorodtam el, ezzel egyidőben pedig megidéztem a második pisztolyom is a kezembe.
Hátra pillantottam Elysára, akinek a kezében nem a megszokott fegyvere volt, az a hátán volt a helyén, hanem egy dárda, ami csontból volt.
~Ezt meg honnan szerezte?~ - futotta át az agyam a gondolat, ám hamar kivertem belőle és inkább a két nagydarab férfire koncentráltam.
Ahogy az egyikőjük a puskáját akarta volna emelni, Elysa dárdája szinte el is suhant a fejem mellett, egyenesen a férfi gyomrába, aki ettől összeroskadt és ordítani kezdett. Ez volt a sípszó számomra, és azonnal ellőttem a másik férfi mindkét kézfejét.
-Hát ez gyors kör volt... - jegyeztem meg, majd odasétáltunk Elysával a két férfihez.
A lány komótosan odasétált ahhoz, akinek a hasában volt a csontdárdája, azt kihúzta belőle, majd egy őrült figyorral fejbe szúrta azt. A látvány után, amikor Elysa ismét arra készült, hogy elrakja a hullát, odasétáltam ahhoz a férfihoz, akinek a kezét ellőttem.
-Ha nem akarsz így járni, jobb, ha regélsz nekünk, hogy mégis hol van Billy Kitano. - mondtam hűvösen a férfinek, aki elmosolyodott.
-Ígyis-úgyis így járok, nem? Mindegy, ennyi becsület még belém is szorult, hogy elmondom nektek ezt, ha már ennyire csúfosan levertetek minket. Hallowhills-be költözött nem túl rég, ám ezt csak kevesen tudják. Tudtommal ott is egy hasonló állapotú kis házacskában van, ugyanígy a város szélén. Ennél többet nem tudok, szóval felesleges bármivel próbálkoznod. - mondta a férfi, majd lehunyta a szemeit. - Na, gyerünk, öljetek meg.
-Kösz az infot, öreg. - majd ezzel a homlokának szegeztem a fegyverem, ám mielőtt meghúzhattam volna a ravaszt Elysa csontdárdája belefúródott egyenesen a férfi nyakába.
-Bocsi, de jobb szeretem, ha az ölések nagy részét én végzem. - vigyorgott az arcomba a lány, majd ezt a hullát is eltette a kis mágikus terébe. - Hallowhills amúgy nincs innen messze, meg használhatnánk a kocsit is. - folytatta a lány.
-Akkor a prédalopásért te vezetsz... - mordultam rá a lányra, mert nem szerettem, ha elszedik előlem az áldozatom, de most tűrtőztettem magam.

Elysa vezetésével valóban hamar ott voltunk az emlegetett kisvárosban, az utat pedig ismételten csak csendben töltöttük el. A várost jelző táblánál hagytuk itt is a kocsit, majd elindultunk egy hasonló ház keresésére, mint amit Wiltshire-ben is láthattunk. Nem kellett túl sokat keresnünk szerencsére, nem volt messze a városba vezető úttól egy pont ilyen ház. Itt már én kopogtam, ám itt nem ugyan az játszódott le, mint előző városkánkban. Itt kisvártatva ajtót nyitott nekünk, egy erősen kopaszodó és görnyedt hátú öreg férfi.
-Igen, kit keresnek? - "köszöntött" minket.
-Jó napot, Billy Kitanot keressük. - tértem rá a dologra.
-Én vagyok, mit akartok tőlem? - faggatózott az öreg.
-Maga lenne Billy Kitano? Ez esetben mondjon valami apróságot, ami által tudjuk, hogy valóban ön az, például valami dolog, amit kevesen tudhatnak önön és Enoch Mesteren kívül.
-Fiacskám, ez rossz próbálkozás, mert őt ismerve nem mondott rólam egy szót sem, így akármit mondhatnék neked.
-Te annyira hülye vagy Akuri, komolyan... - mondta lenézően Elysa.
-Jól van na, ha nem ő lenne, akkor vagy ránk támadt volna, vagy berezelt volna úgyis. - próbáltam magyarázni Elysának, ám az öreg férfi közbeszólt.
-Csak akkor lett volna ezek közül akármelyik, ha amatőr próbált volna a helyembe lépni. Na de mutassátok a kendőtök. - mordult ránk kissé a férfi, amire mindketten mutattok neki, ő pedig elégedetten bólintott. - -Remek, akkor titeket küldött valóban Enoch, ygertek be.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://souleater.forumotion.com
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Csüt. Jún. 09, 2011 9:51 pm

Kaori határozatlan idejű hiányzása miatt őt kizárom a küldetésből, helyét Cassidy Angel veszi át.

Cassy, szeretném ha egy postban letudnád az eddigi történéseket, mint küldetésfelvétel, utazás, találkozás Noahval, illetve a helyszín megtekintése a leírtak szerint.

Ezen kívül nem szeretném, ha Akurit továbbváratnánk, tehát a határidő vasárnap este. Ha addig nem írtok, lezárom a küldetést!

Köszönöm, és sok sikert!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noah Senshi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Sep. 24.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Vas. Jún. 12, 2011 3:53 pm

Nem kellett sokáig várnunk és máris egy férfi hang invitált miket be.Az ajtón belépve, egy kellemes légkörű iroda és egy elég jó kiállású, a harmincas évei körül járható fickó fogadott minket, majd miután bemutatkozott nekünk, helyek kínálta, amit el is fogadtunk. Megbízónk leült velünk szembe, egy nagy íróasztal mögé és egy pár pillanatig hallgatott, míg összeszedte a gondolatait. Első ránézésre, nem mondtam volna meg senki, hogy gondterhelt lenne, egyedül szemei árulkodtak nyugtalanságról. Cassyvel kíváncsian vártunk, míg végül belekezdett.
- Köszönöm, hogy eljöttek.
Nem is húznám az időt, gyorsan vázolom a helyzetet. Mint azt a nevemből
már sejthetik, családi kötelék fűz ehhez a múzeumhoz. Édesapám, Kenji
Nakamoto volt Hallowhills polgármestere, és ő alapította a múzeumot,
hogy az ereklyéket biztonságban megőrizhessük az utókornak. A halála
után két nappal betörtek a múzeumba, és eltulajdonítottak néhány értékes
darabot. ~ Az durva lehetett... nem elég, hogy meghalt az apja, szerencsétlent utána még kis is fosztják... szép kis pech sorozat. ~ Futott át agyamon, de eközben Cassy egyből a lényegre tért.
- Hogy történt a rablás és mikor vették észre, hogy kirabolták? - Nangzott el a kérdés, mire megbízónk szinte azonnal válaszolt.
- Az igazat megvallva, fogalmam sincs. Mindent átvizsgáltunk, de sehol nem volt nyoma sem, erőszakos behatolásnak. Egyik nap záráskor, még minden rendben volt, aztán másnap, mikor nyitottunk eltűnt néhány relikvia. Ebből gondoljuk, hogy valamikor éjjel történhetett az egész. De ha gondolják, megmutatom a helyet és út közben minden kérdésükre válaszolok. - Fejezte be, mire Cassyvel egymásra néztünk, majd bólintottunk egyet. MEgbízónk felállt az asztaltól és elindult az ajtó felé, majd azon kilépve elindult a folyosón, mi pedig követtük.
- És nem voltak őrök, vagy valami, ami megóvná a műtárgyakat? - Folytattam a kérdezősködést ezúttal én.
- Természetesen van egy biztonsági őrünk, de ő nem emlékszik semmire. A helyi hatóságok többször is kikérdezték, de semmi. ~ Egy biztonsági őr? Nem lehetett túl nehéz elaltatni, vagy leütni és betörni... ~ Kezdtem el találgatni, de tudtam, hogy valószínűleg van más is és igazam lett..
- Ezen kívül, az egyik részlegben mágikus riasztórendszer is működik, épp azon a részlegen, ahonnan a műtárgyak eltűntek, de nem jeleztek semmit. Azóta le lettek tesztelve és mind működik... - Ezt hallva, már kicsit érdekesebben hangzott a dolog és egyre kíváncsibb lettem az egészre.
- És van esetleg gyanúsított? - Kérdezett rá Cassy, ahogy elindultunk lefelé egy lépcsőn az alaksorba.
- Sajnos nincs. Sosem voltak ellenségeink és ebben a városban sosem volt panasz a közbiztonságra... épp ezért nem éreztük indokoltnak több biztonsági ember alkalmazását sem. - Magyarázta, majd végül megtorpant egy nagyobb terem előtt.
- Megérkeztünk. Innen lopták el a műtárgyakat. - Mutatott a terem felé, ahol több üres vitrin is volt, de mégis... látszólag mind sértetlen volt.
- Esetleg mi is beszélhetnénk a biztonsági őrrel? - Kérdeztem, ahogy Cassyvl lassan beljebb léptünk a terembe, hogy jobban körül tudjunk nézni.
- Természetesen, azonban ő jelenleg otthon tartózkodik. ~ Ez így érdekes lesz... talán jobb lesz, ha eddig nem említem a kelyhet, míg meg nem találjuk a többi műtárgyat is...~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cassidy Angel
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 218
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Dec. 28.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Vas. Jún. 12, 2011 8:32 pm

Szokásos napnak indult az egész. Mint mindig, most is javában zajlott az élet a céh falain belül és a repkedő emberektől kívül is. Természetesen ismét én voltam az, aki elindította az egész lavinát, mikor semmittevésem megszakítása érdekében hozzávágtam egy jó nagy korsót Natsu fejéhez – aki ettől azonnal tüzes haragra gerjedt. ~ Komolyan mondom, a bútoros, aki pár utcára lakik innen, egy vagyont keres velünk… - gondolkodtam el egy pillanatra, az egyik tűzben elvesző asztalra pillantva. Sokadjára is eljátszottam a gondolattal, hogy aki ide beteszi a lábát életbiztosítás nélkül, az fix, hogy nem éli túl… még egy órát sem szerintem.
- Merre bámulsz, kisanyám? – kiáltotta valaki, ahogy egy hatalmas pofonnal lettem gazdagabb.
Egyenesen a küldetésfalnak szálltam, sokadjára is felöntve azt. Egy papírlap hullott a képembe, amit gyorsan lehalásztam az arcomról, és felemelve, továbbra is a földön fekve – hogy ne találjanak el a magasabban szálló személyek-tárgyak – olvasni kezdtem.
Mágusok figyelem!
Hallowhills polgármestere messze földön híres műgyűjtő volt, de hosszú betegség után, néhány nappal ezelőtt végleg elragadta a halál. Csodás gyűjteményének néhány különösen értékes darabja két nappal ezelőtt, rejtélyes körülmények között eltűnt a múzeumból. Égetően fontos, hogy ezek a kincsek mihamarabb visszakerüljenek az őket megillető helyre.
Jelentkezni Hallowhills-ben, a Nakamoto-múzeumban!

- Hú, műgyűjtő, mi? – mosolyodtam el. – Ez érdekesen hangzik.
Köztudottan imádtam rajzolni, mióta csak az eszemet tudom, és érdekeltem a különböző festmények, vázák, szobrok, vagy akármi hasonló. Nem, nem kell rosszra gondolni, nem összetörni szerettem őket… legalábbis általában nem. Művész lélek is tudok lenni egy hónapban párszor.
- Mirajane! – sétáltam a pultos lány elé, aki vigyorogva szemlélte a hatalmas balhét, aminek a mester üvöltése vetett véget, de ez engem nem tudott zavarni.
- Tessék, Cassy?
- Lenne itt egy meló, ami felkeltette az érdeklődésemet – mutattam fel neki a papírlapot.
Gyorsan átfutotta, majd elmosolyodott.
- Sejtettem, hogy tetszeni fog ez a küldetés – biccentette vidáman. – Aztán vigyázz magadra. A leggyorsabban vonattal tudsz eljutni a városba. De vigyázz, akadnak tolvajok az arra menő járatokon. Nem mondom, hogy túl sokan vannak, de azért nem árt az óvatosság.
- Rendben, megjegyeztem – biccentettem vidáman. – Hope-ot megkaphatnám? – pillantottam be a pult mögé, ahová biztonságba helyeztem a picit tojásomat, nehogy valaki rántottát készítsen belőle.
Mióta egyszer Natsu egyik lángja megsütötte kicsit a tetejét – amiből mellesleg elképesztően nagy haddelhaddot csaptam – inkább menedéket keresek neki, mikor bunyó van kitörőben.
- Persze, tessék – nyújtotta át nekem a kis tojásomat, amit szorosan magamhoz öleltem.
- Köszönöm. Örülök, hogy egyben vagy. Na, készen állsz a kalandra? – vigyorogtam, ahogy megsimogattam a rá csavart sálat is. – Király, akkor nyomás! Szia, Mirajane! – emeltem meg a kezem elköszönésképpen.
- Szia! Siess haza, és jó utat! – nevetett, ahogy utánam integetett.

Még hazaugrottam pár fontosabb kellékért – tejcsokoládé, étcsókolás, táblás csokoládé, csokoládépor… na meg persze Hope kis utazótáskája -, majd sietős tempóban az állomás felé vettem az irányt. Ahhoz képest, hogy még csak kora délután volt, elég sokan voltak a szerelvényen. Csupán a nagy szerencsémnek köszönhetem, hogy találtam egy üres kabint.
Az utat minden nagyobb galiba nélkül megúsztam, ha levesszük azt, mikor egy tolvaj megpróbálta lenyúlni a tojásomat. Repült egy kisebbet az ablakon át a szabadba, de hát ez egyéni probléma. Szimplán nem kellett volna újat húznia velem.
Az állomástól kicsit kóvályogtam egyet, ugyanis valójában elképzelésem sem volt, hogy hol a jó fenében vagyok, és merre kell mennem. Mindenki nagyon kedves volt velem, akiket útközben elszólítottam, ez pedig jól esett.
Az egyik kislány készségesen elvezetett engem a múzeumhoz. Ugyan nem kért tőlem semmit érte, de egy kis csokival mégis megjutalmaztam. Egy tábla csoki veszteségébe azért én sem halok bele.
Pár pillanattal az után, hogy a kislány elsietett, egy hangot hallottam meg.
- Rég nem láttalak, Cassy.
- Noah? – fordultam felé meglepetten.
Rá nem számítottam.
- Már megérte eljönnöm erre a küldire - folytatta Noah, majd megölelt.
Visszaöleltem aztán ketten beléptünk a nagy épületbe. Egy kedves recepciós hölgy állt a szolgálatunkra, aki készségesen vezetett mindek az igazgatói irodához. Kopogott néhányat az ajtón, jelezve a megérkezésünket, mire kiszólt egy kedves férfi hang, hogy fáradjunk beljebb.
Az irodában kellemes légkör uralkodott, szépen el voltak rendezve a bútorok, és mindenütt tisztaság volt. Nekem ez egy picit bántotta a szemem, de hát ez van.
Egy jó kiállású, nagyjából harmincas éveiben járó férfi köszöntött minket.
Hamar lerendeztük a bemutatkozást, aztán helyet fogaltunk, és vártuk, mi is lesz pontosan a feladat.
- Köszönöm, hogy eljöttek. Nem is húznám az időt, gyorsan vázolom a helyzetet. Mint azt a nevemből már sejthetik, családi kötelék fűz ehhez a múzeumhoz. Édesapám, Kenji Nakamoto volt Hallowhills polgármestere, és ő alapította a múzeumot, hogy az ereklyéket biztonságban megőrizhessük az utókornak. A halála után két nappal betörtek a múzeumba, és eltulajdonítottak néhány értékes
darabot.

- Hogy történt a rablás és mikor vették észre, hogy kirabolták? – kérdeztem érdeklődve.
- Az igazat megvallva, fogalmam sincs. Mindent átvizsgáltunk, de sehol nem volt nyoma sem, erőszakos behatolásnak. Egyik nap záráskor, még minden rendben volt, aztán másnap, mikor nyitottunk eltűnt néhány relikvia. Ebből gondoljuk, hogy valamikor éjjel történhetett az egész. De ha gondolják, megmutatom a helyet és út közben minden kérdésükre válaszolok. – Itt Noah-val egymásra néztünk, majd a férfi felállt, és az ajtón kilépve megindult a folyosón.
Gyorsan utána siettünk.
- És nem voltak őrök, vagy valami, ami megóvná a műtárgyakat? – faggatózott most Noah.
- Természetesen van egy biztonsági őrünk, de ő nem emlékszik semmire. A helyi hatóságok többször is kikérdezték, de semmi. Ezen kívül, az egyik részlegben mágikus riasztórendszer is működik, épp azon a részlegen, ahonnan a műtárgyak eltűntek, de nem jeleztek semmit. Azóta le lettek tesztelve és mind működik...
Na, ez már azért nem semmi. Itt valaki nagyon profi volt!
- És van esetleg gyanúsított? - folytattam az áradatot, ahogy lefelé haladtunk egy lépcsőn az alaksor irányába.
- Sajnos nincs. Sosem voltak ellenségeink és ebben a városban sosem volt panasz a közbiztonságra... épp ezért nem éreztük indokoltnak több biztonsági ember alkalmazását sem. – Itt elérkeztünk egy nagyobb teremhez.
Az király, szóval kb. a semmiből indulunk… imádom az ilyet. Nehezebb lesz a dolgunk, mint hittem.
- Megérkeztünk. Innen lopták el a műtárgyakat.
Végignéztem a teremben, és egy csomó üres vitrint láttam. Ez még hagyján is lett volna… de egy karcolás sem volt rajtuk. Ha az én kis tojáskámhoz bárki hozzá mer érni, annak kitöröm a kezét, ezt már most garantálhatom.
- Esetleg mi is beszélhetnénk a biztonsági őrrel? – Pillantott hátra a férfire Noah, miközben beléptünk a terembe, hogy körülnézzünk.
- Természetesen, azonban ő jelenleg otthon tartózkodik.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Hétf. Jún. 13, 2011 9:45 pm

Noah, Cassy:

Nézzetek körül alaposan, megvizsgálhattok minden egyes vitrint, de egyiken sem találtok sérülést. Sanzo közben elmondja, milyen ereklyék hiányoznak: néhány aranyozott kupa, drágakövekkel kirakott dísztárgyak, két festmény, egy különleges, fekete főnixmintás gyűrű, és a múzeum két legszigorúbban őrzött darabja, egy kard, és egy kristálygömb. Ha megkérdezitek, mi olyan különleges utóbbi kettőben, elmondja, hogy a kard valamikor nagyon régen egy harcos nőé volt, és a legenda szerint megfelelő kezekben elképesztő mágikus erővel bír, a gömb pedig felerősíti az elemi mágiát. Sok mágus vére hullott azért, hogy végül biztonságba helyezzék itt a múzeumban. Nyomokat sehol nem találtok, vezetőtök elmondja, hogy ez volt az első eset, hogy betörtek a múzeumba, egyelőre azt sem tudják hol jöhettek be az épületbe.
Sanzo szeretné megmutatni, hogyan működik a mágikus riasztórendszer, ezért megkéri egyikőtök, hogy próbáljon kárt tenni az egykor a gömböt őrző vitrinben. Mágiával, vagy anélkül próbálkoztok, az üveg nem törik, meg sem moccan, mint megtudjátok mágiával lett megerősítve, azonban a sziréna első érintésre beindul, fülsüketítő ricsajjal ajándékozva meg hallójárataitokat.
Ha úgy gondoljátok mindent láttatok, akár fel is kereshetitek a korábban említett biztonsági őrt, Sanzo szívesen megadja a címét.

Postotok addig tartson, hogy bekopogtok a férfi házának ajtaján!


Akuri:

Billy elővesz egy üveget, és italt tölt magának, már majdnem elteszi, amikor észrevesz titeket, és hanyagul megkínál. Ha kértek, tölt nektek is, aztán levágódik az ütött-kopott foteljába, kortyol a löttyből, és rágyújt egy szivarra. Hellyel nem kínál, de ez titeket nem feltétlenül tart vissza a helyfoglalástól, gondolom. Smile
Nem kevés megvetéssel a szemében méreget titeket, aztán beszélni kezd:
- Tudjátok miért vagytok itt?
- Sejtettem… csak azt nem értem, Enoch miért két ilyen haszontalan kölyköt küldött ide. Meséljetek a mágiátokról.
– miután végeztetek a beszámolóval, folytatja. – Hmm. Enoch sosem bízza a véletlenre. – nevetgél. – Akkor mondom mi a nagy helyzet, kölykök. Egy Takeshi nevű amatőr ellopott valamit a helyi múzeumból. Valami olyasmit, amihez hozzáérnie sem illene. A srác piti kis tolvaj, de sikerült maga köré szerveznie egy igen profi bandát. A ti feladatotok csak annyi lesz, hogy elvegyétek a kis rohadéktól, ami arra sokkal érdemesebb kezekbe való.
Ha megkérdezitek mit kell keresnetek:
- Egy sima, egyszerű, átlátszó kristálygömböt kell elhoznotok. – ennél többet nem hajlandó elárulni. – Meg fogjátok ismerni. Takeshi a hegyen bújkál, valahol Ilum tárnáiban. Keressétek meg, vegyétek el a gömböt, és öljétek meg. Ha végeztetek gyertek vissza hozzám. - Azzal elbocsát titeket.

Irány tehát hegynek fel, Ilum különleges kristálybarlangjába. A vén rókától térképet is kaptok, de az odaút nem sétagalopp. Lélekvesztő, kacskaringós kis hegyi utacska visz fel a hegyre, legtöbb helyen csak egy hajszál választ el titeket a meredek szakadéktól, és a magasabb részeken felkerekedő hóvihar sincs épp a segítségetekre.

Postod addig tartson, hogy megérkeztek a barlang bejáratához!

A határidő péntek! Ha kérdés van, lehet zaklatni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cassidy Angel
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 218
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Dec. 28.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Pént. Jún. 17, 2011 7:14 pm

Az egész helyet átvizsgáltuk, minden vitrint a legtetejétől a legaljáig, de semmi. Se egy karcolás, se bármilyen más sérülés, még csak foltok sem. Hogy a jó életbe lehet innen kiszedni valamit?
- Ez nagyon durva… tényleg sehol semmi… - vakartam meg a tarkóm értetlenül, ahogy Noah-ra néztem, de szemmel láthatóan ő sem bukkant semmilyen használható nyomra.
- Milyen ereklyék hiányoznak? – kérdezte a fiú.
- Néhány aranyozott kupa, drágakövekkel kirakott dísztárgyak, két festmény, egy különleges, fekete főnixmintás gyűrű, és a múzeum két legszigorúbban őrzött darabja, egy kard, és egy kristálygömb – válaszolta kissé elkeseredetten a férfi.
- Utóbbi kettő miért olyan fontos? – vizslattam tovább a vitrint, és eljátszottam a gondolattal, hogy vajon mekkorát szólna, ha rásóznék egyet.
Most mit tehetnék, Fairy Tail ösztön. Jó lenne kipróbálni, mennyire erős a riasztórendszerük, lehet, hogy csak kamuzik, és közben baromira nem jól védik.
- A kard valamikor nagyon régen egy harcos nőé volt, és a legenda szerint megfelelő kezekben elképesztő mágikus erővel bír, a gömb pedig felerősíti az elemi mágiát. Sok mágus vére hullott azért, hogy végül biztonságba helyezzék itt a múzeumban. És most… - sóhajtotta. – Elképzelésünk sincs, hogy hogyan juthattak be ide. Arról pedig, hogy, hogy lopták el az ereklyéket ne is beszéljünk.
- Értem… akkor tényleg nem valami hétköznapi dolgokról van szó – jegyeztem meg, és visszafogtam a lankadatlan vágyat, hogy nekimenjek annak a vitrinnek. Mint kiderült, nem sok szükség van rá, ugyanis egy nekem való ajánlat következett.
- Szeretném megmutatni nektek, hogyan működik a biztonsági rendszer. Megpróbálna esetleg valamelyikőtök nekimenni?
- Én, én, én! – jelentkeztem hatalmas lendülettel. – Ha pusztításról van szó, a Fairy Tail-nél nincs jobb! – csaptam ököllel a kezembe.
- Rendben – bólintotta a férfi, ahogy Noah is hátralépett néhányat. – Mágiával is nekimehetsz, ha akarsz.
- Alap, ezt mondani sem kellett volna! – vigyorodtam el. – Crystal Make: Sword! – kiáltottam, majd nagy lendülettel az üvegnek vetettem magam.
Legnagyobb döbbenetemre semmi nem történt, még csak egyetlen karcolást sem ejtettem az vitrinen. Ellenben a fülsiketítő sziréna tüstént rázendített. Elengedtem a kardom, és a fülemre tapasztottam a kezeimet, annyira bántotta őket a zaj.
- Á, basszus, ez rohadt hangos! – kiáltottam. - Már elhiszem, hogy jó a védelem…
- Szerintem most már mindent láttunk – jegyezte meg Noah, miután a zaj elült. – Megadná nekünk a korábban említett őr címét?
- Természetesen – bólintotta, majd felfirkált egy lakcímet egy papír fecnire. – Ez volna az.
Nincs messze innen.
- Rendben, köszönjük – bólintottam, ahogy elvettem a lapot, és távoztunk az épületből.
Az hát valóban nem volt messze, tíz perc séta után meg is érkeztünk. Még gyorsan leellenőriztem a címet, és mikor meggyőződtem róla, hogy jó helyen járunk, lefékeztünk az ajtó előtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Akuri Senshi
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 71
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Feb. 04.

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Szomb. Jún. 18, 2011 12:32 am

Beléptünk a szerénynek is csak jó indulattal mondható hajlékba, ami nem sugallazott túl sok bizalomgerjesztő vágyat, ha lesz ez a feladat végén fizettség, már ha lesz. Sok választásunk nem volt, elvégre a Mester kért meg minket, így megbarátkoztunk ideiglenes inormációs pultunkkal, és levetettük magunkat a kanapéra. A vén emberünk elővett egy ital, meghúzta, majd elkezdte lötyögetni nekünk, valószínüleg abból a szándékból, hogy megkérdezze kérünk-e.
-Kösz öreg, de a feladatról szóló információid szívesebben innám... - vágtam oda kurtán.
-Ebben most egyet kell értenem Akurival... - helyeselt Elysa, ami igencsak meglepett, elvégre eddig még soha nem adott nekem igazat, eme rövid ismerettségtünk alatt.
Az öreg mi sem törődve a sürgetésünkkel meghúzta ismét az üveget, előszedett egy szivart, amivel egyből el is kezdte pöfékelni a füstöt. A barnaság szívása közben méregetett minket, majd végül csak szóra nyitotta a száját.
- Tudjátok miért vagytok itt? - tette fel az adott szituációban a leghülyébb kérdést.
-Elviekben Ön ismeri a Mesert, szóval tudhatná, hogy szinte semmi lényeges infot nem osztott meg velünk indulás előtt... - válaszolta szinte rögvest ideiglenes társam.
~Arról nem is beszélve, hogy épp az imén mondtam, hogy semmit nem tudunk... De ezekszerint ez a vadbarom rákattant a lányra, hogy rám nem is figyel...~
-Sejtettem… csak azt nem értem, Enoch miért két ilyen haszontalan kölyköt küldött ide. Meséljetek a mágiátokról. - mondta, miközben megrázta a fejét, és újra méregetni kezdett minket.
~Ez a fószer kész detektív basszus, mi nem is kellünk ide! Nagy barom ez az ember is, mint az eddigi összes, aki feladattal szolgált nekem.~
-Witsang Elizabeth vagyok, röviden Elysa... - mondta volna a lány, ám az öreg férfi félbeszakította.
-Bocs kislány, de jelenleg a neved érdekel a legkevésbé...
~A méretei jobban érdekelnének mi? Vén kecske, de még kellene neki a friss káposzta.~ mosolyodtam el.
-Nekromanta mágus vagyok, netán érdekli némi bemutató? - kérdezte kissé flegmán az öregtől.
-Kímélj meg tőle, rühellem az oszló hullák szagát... Na és te kölyök, mit tudsz? - bökött felém kezében a szivarral.
-Én? Konkrétan fegyvermágus vagyok, de a gyűjteményem még nem igazán gazdag, jelenleg egy katanám és két pisztolyom van. - böktem oda, amire elkezdett nevetni a férfi.
-Hmm. Enoch sosem bízza a véletlenre. Akkor mondom mi a nagy helyzet, kölykök. Egy Takeshi nevű amatőr ellopott valamit a helyi múzeumból. Valami olyasmit, amihez hozzáérnie sem illene. A srác piti kis tolvaj, de sikerült maga köré szerveznie egy igen profi bandát. A ti feladatotok csak annyi lesz, hogy elvegyétek a kis rohadéktól, ami arra sokkal érdemesebb kezekbe való.
-És mégis mit kellene elszednünk tőle?
-Egy sima, egyszerű, átlátszó kristálygömböt kell elhoznotok.
-Ha ennyire rossz kezekben gondolja, akkor tuti nem egy egyszerű kristálygömbről van szó... Szóval mi a franc is az, ami ennyire különleges ebben a kristálygömbben? - tettem fel a kérdést, amire Elysa is helyeslően bólogatott.
~Ez a társalgás folyamán már másodszor ért velem egyet... Akkor nem csak én nem csípem az öreget.~
-Neked az legyen teljesen mindegy, kölyök! Ne faggatózz ennyit a dolgokról, csak csináld, vagy rossz véged lesz! - vágta oda flegmán az öreg.
~Ez most szórakozik velem?! Egyesével lövöm el az ujjait, füleit, szemeit... mindenét sorban!~ idéztem volna a fegyvereim, ám Elysa fejbekoppintott az alabárdja rúdjával, és mutatta a kezeivel, hogy nyugodjak le.
-Ez így szép és jó, de honnan ismerjük meg ezt a Takeshit? Egy név elég kevés információ róla...
-Meg fogjátok ismerni. Takeshi a hegyen bújkál, valahol Ilum tárnáiban. Keressétek meg, vegyétek el a gömböt, és öljétek meg. Ha végeztetek gyertek vissza hozzám. - majd ezzel mutatott is a kijárat fele, hogy ennyit akart csak velünk közölni.

Amint kimentünk a házból az öreg már ránk is vágta az ajtót.
-Nesze neked vendégszeretet! Nem mintha túl sokat akartam volna ezen a helyen rohadni... Szóval, te tudod, hogy milyen helyről ugatott a vénember? - néztem Elysára, akinek az arcára ismét kiült egy önelégült mosoly.
~Szóval tudja... Elég könnyen lehet olvasni őt is azért.~
-Persze, hogy tudom, kis tudatlan! Irány hegynek fel a kristálybarlang fele. - mondta, majd el is indult a városon át.
-Héhéhé, csak, mert tudod az utat, nem lettél még te a főnök! - futottam a lány után, bár a szó szoros értelmében csak.
-Eddig is én voltam a vezető, csak engedtem, hogy kiélhesd magad! - indította el ismét az önfényző hadjáratát, ám eszembe ötlött valami.
-És szerinted az is a véletlen műve csak, hogy a te mágiád elszólta, míg az enyém ideálisnak találta? - néztem kérdőn a lányra.
-Ugyan már, még te sem adsz annak az öregnek a szavára! Majdnem kinyírtad a hülye hirtelen felindulásod miatt! Pont az ő szavára akarsz hivatkozni? Ez még viccnek is rossz! - hangzott szinte azonnal a válasz a kis egoista lánykától.
-Az, hogy legszívesebben kínhalállal büntettem volna az arogánssága miatt még nem jelenti, hogy semmit nem tudhat az öreg. Ez csak ennyit jelent, hogy felkerült nálam a "kinyírandó megbízók" listájára.
-Kinyírandó megbízók listája? Hány megbízód akarod te megölni? - csodálkozott el a lány, ami közben meg is állt.
-Őszintén? Eddig az összeset. Mindegyik jártatta a pofáját, de még a normális fizettségek is elmaradtak. - mondtam, ahogy ismét megindultunk.
Pár percet sétálhattunk a városban, amire végre nekem is feltűnt, hogy mindenki megbámul minket.
~Ezek meg mit néznek? nem láttak még fehér embert...? Ja de várj... Elysa fegyvere, hát persze!~ - néztem a lányra.
-Nem lenne jobb, ha eltenném a dimenzió hasadékban a fegyvered? Eléggé kitűnsz így a tömegből, és mindenki megbámul. - ajánlottam fel a lánynak, aki erre szúrósan kezdett el felém nézni.
-Ha hozzáérsz az alabárdomhoz, akkor a gyomrodban fogja végezni a pengéje, előre szólok.
-Nyugodj már meg kislány, csak javasoltam!
-Kislány? Azt hittem, hogy egyeszségre jutottunk abban, hogy ne hívj így. - nézett rám továbbra is a lány szúrós szemeivel.
-Jólvan, jólvan, nyugi már! De mielőtt az a baromság fordul meg a fejedben, hogy Úrnőnek, vagy akármi másnak hívlak, felejtsd el! Előbb lövöm magam fejbe, minthogy azt mondjam neked! - mondtam, amire a lány elvigyorodott.
-Nekem bármelyik jó, hívhatsz Úrnődnek, vagy fejbe is lőheted magad... Sőt, tudod mit? Inkább lődd fejbe magad, semelyikőnknek nem lenne akkor baja a másikkal. - mondta vigyorogva.
-Hogy az a...! Nesze neked, egyszer rendes akarok lenni, arra még vissza is pofázik...! - mondtam idegesen, mert ez az utolsó dolog kicsit felhúzott.
-Jólvan már, nyugi van, nemsokára egy erdős útra térünk, ott meg nem fog senki megbámulni már. Ha valaki mégis azt teszi, akkor lefejezem helyben. Most megnyugodál végre? - kérdezte a lány, amire én nem is reagáltam inkább.

Ebben igaza volt Elysának, hamar rátértünk egy kis hegyi ösvényre. Már egy ideje sétáltunk, amire hirtelen Elysa előkapott egy térképet, ami ezt a tájat jelölte, sőt egy ösvény még ki is volt rajta emelve, ami valószínűleg ez lehetett.
-Ezt a érképet meg honnan szedted? Gondolom nem egy útszéli kőből pattintottad.
-Az öreg nyomta a kezembe, még távozás közben. Fel se tűnt? - nézett rám kérdőn.
-Valahogy teszek rá, hogy mit csinál, bár a hozzáállásához képest fura, hogy térképet is adott. Miféle ellenszolgáltatást kért érte tőled?
-Gusztustalan vagy, remélem tudod.
-Megesik, soha nem tagadtam. - vontam vállat, majd ismét csendben haladtunk tovább.
Elég változatos volt a túránk, volt ott szakadék melletti vonaglás, kígyózó kis fákkal tűzdelt erdőközepi út, magasabban pedig a pofánkba fújta a szél a havat.
-Rühellem ez az utat... - nyavalyogtam kissé, amire Elysa szinte azonnal rám is szólt.
-Ne legyél már ennyire puhány! Amúgy is, ott a barlang! - mutatott előre, ahol nagy nehezen valóban kivehető volt egy barlang.
Amint odaértünk eszembe jutott az egész feladat, és egy széles vigyor ült ki az arcomra.
-Ezeken a csürhéken végre levezethetem az öreg miatt felgyülemlett feszkót!
-Nem vérfürdőt akarunk mi most rendezni, hanem lopni, világos? - akadékoskodott ismét Elysa.
-Egyik nem zárja ki a másikat... Amúgy is, valld be, te is szívesen kinyírtad volna az öreget. - vetettem oda a lánynak.
-Hülye vagy? Azok után, amiket magyarázott? Nincs senki, aki nem akarná kinyírni
-Naugye, akkor itt a lehetőség, hogy másokon levezesd ezt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://souleater.forumotion.com
Noah Senshi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Sep. 24.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Hétf. Jún. 20, 2011 10:46 am

Alaposa átvizsgáltuk a helyet, padlótól a plafonig, de semmit nem találtunk. Még csak egy aprócska repedés, agy karcolás sem volt a vitrineken és ötletem sem volt, mi történhetett. Kedvem lett volna nekiesni némelyik vitrinnek, hogy törhetetlenek e, vagy mivan, de volt egy olyan érzésem, ha ezt tenném, arról a papi tudomást szerezne és... nem akarok belegondolni.
- Ez nagyon durva… tényleg sehol semmi… - Jelentette ki végül Cassy, miután mindketten beleuntunk az eredménytelen kutakodásba.
- Milyen ereklyék hiányoznak? - Kérdeztem megbízónktól, már csak azért is, hogy megbizonyosodjak, valóban itt volt e az a dolog, ami miatt igazából itt vagyok.
- Néhány aranyozott kupa,
drágakövekkel kirakott dísztárgyak, két festmény, egy különleges, fekete
főnixmintás gyűrű, és a múzeum két legszigorúbban őrzött darabja, egy
kard, és egy kristálygömb. ~A gyűrű...~
- Utóbbi kettő miért olyan fontos? - Kérdezte Cassy, miközben még tovább vizsgálgatta a vitrineket.
- A kard valamikor nagyon régen
egy harcos nőé volt, és a legenda szerint megfelelő kezekben elképesztő
mágikus erővel bír, a gömb pedig felerősíti az elemi mágiát. Sok mágus
vére hullott azért, hogy végül biztonságba helyezzék itt a múzeumban. És
most…
Elképzelésünk sincs, hogy hogyan juthattak be ide. Arról pedig, hogy, hogy lopták el az ereklyéket ne is beszéljünk.
~ Ezek szerint az apja nem mondott neki semmit a gyűrűről és a rendről... vagy csak nem akarja idegen mágusok orrára kötni. De ha valaki azt a kardot és a gömböket használja... és rájön, mire képes a gyűrű... jobb bele sem gondolni. ~ Gondolkodtam el, miután befejezte a mondandóját.
- Értem… akkor tényleg nem valami hétköznapi dolgokról van szó. - Jegyezte meg közben Cassy.
- Szeretném megmutatni nektek, hogyan működik a biztonsági rendszer. Megpróbálna esetleg valamelyikőtök nekimenni? - Hallatszott az ajánlat, mire azonnal felcsillantak a szemeim, de Cassy mint valami lacrima nyuszi elkezdett pattogni és nem lehetett lelőni.
– Ha pusztításról van szó, a Fairy Tail-nél nincs jobb! - Csapott az öklébe, én pedig kicsit elkuncogtam ezen a kijelentésén, de inkább ráhagytam a dolgot. Megbízónk mellé léptem és a falnak dőlve figyeltem, ahogy a lány próbálkozik, mert előre sejtettem, mi lesz a vége.
- Rendben. Mágiával is nekimehetsz, ha akarsz.
- Alap, ezt mondani sem kellett volna! Crystal Make: Sword!- Hangzott el a mágia neve és ahogy megjelent a kard, Cassy azonnal nekiesett a legközelebbi vitrinnek, amin egy kis karcolás sem esett a támadástól, azonban a terem riasztója azonnal megszólalt. Láttam, hogy Cassy, kezeivel a fülén kiabál valamit, de egy szavát sem értettem.
- Szerintem most már mindent láttunk – Mondtam, ahogy kikapcsolták a riasztót és kicsit megpróbáltam megtisztítani a még mindig csengő hallójárataimat. – Megadná nekünk a korábban említett őr címét?
- Természetesen – írta fel ezzel a címet egy apróbb papírdarabra. – Ez volna az. - Nyújtotta felénk a papírt, amit Cassy kis is kapott a kezéből, majd miután megköszöntük az útbaigazítást és a bemutatót, megindultunk az őr házához, aki valóban, alig pár perc sétára lakott a múzeumtól. Ahogy megérkeztünk a ház elé, megálltunk az ajtó előtt, amin végül bekopogtam és csak vártuk, hogy valaki ajtót nyisson.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Kedd Jún. 21, 2011 10:59 am

Akuri:

Beléptek hát Ilum titokzatos és lenyűgöző kristálybarlangjába. Kisebb-nagyobb járatok tömkelege, lefelé, vagy épp felfelé induló kőlapokból álló utacskák, tárnák, tisztások, barlangi tavak, és a falakból kitüremkedő milliónyi vibráló kristály, amik ráadásul bevilágítják a barlangot, így fényforrásra sincs szükségetek. A látvány tehát valóban egyedülálló, a probléma csak annyi, hogy fogalmatok sincs, merre induljatok. Jó lenne nem eltévedni ugyebár. Gondoljatok ki egy tervet, vagy akár találomra is választhattok ösvényt.
Postod addig tartson, hogy elindultok valamerre, aztán kilyukadtok valahol – mindegy hol! Smile

Cassy, Noah:

Negyvenes éveiben járó, kopasz férfi nyit nektek ajtót, majd miután elmondjátok neki miért jöttetek, szívélyesen beinvitál. Itallal, és hellyel kínál, majd szomorkásan bevallja, mennyire lelkiismeret furdalása van a történtek miatt. Elmondja, hogy ő mindig odaadással és lelkesedéssel végezte a munkáját, nem érti hogy történhetett meg ez a szörnyű rablás. Miután kipanaszkodta magát, kérdezhettek tőle. Kérdéseiteket PÜ-ben várom.

Postotok addig tartson, hogy elhagyjátok a házat!

Határidő szombat, amit ezentúl tényleg be fogok tartatni, megjegyzem a ti érdeketekben!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Akuri Senshi
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 71
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Feb. 04.

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Szer. Jún. 22, 2011 9:55 am

Belépve a barlangba nem az a látvány fogadott minket, mint ahogy én azt vártam. Messze nem úgy nézett ki, mint egy átlagos barlang, cseppkövek és sötétség helyett kristályok és fény várt ránk odabent.
~Áhhá, azt hittem másban rejlik, amiért a kristálybarlang elnevezést kapta. Egész stílusos kis barlang.~ merültem el a barlang falain lévő kristályok nézelődésében, amiből Elysa rántott ki.
-Akuri, mi lesz már? Haladjunk a korral, végezzük el a feladatot, és mehetünk is vissza a Mesterhez! - sürgetett.
-Nyugi már, szippants egy mélyet a levegőbe, és máris nem fogsz ennyire sietni.
Miközben komótosan sétáltam arra, amerre Elysa állt, egy brekegő hang törte meg a csendet. Kissé körülnézve hamar megláttam, hogy útitársra akadtunk egy béka személyében.
~Útálom ezt a hangot, irritáló!~
-Ex-Quip: Magic Gun - idéztem meg fegyverem, majd egy határozott és pontos lövéssel véget vetettem a béka életének.
-És még hogy nekem kell mély levegőt vennem, hogy ne kapkodjak, amikor békavadászatot tartasz... - csóválta meg a fejét a lány.
-Ez van, ezt kell szeretni, rühellem a békák brekegését. - jelentettem ki egyszerűen.
Lassan odaértem Elysához, majd elindultunk tovább a barlangban.

Beljebb érve egy hatalmas terem szerűséghez értünk, ám továbbra is maradt ugyanaz a felépítése a barlangnak, mint korábban. Középen votl egy hatalmas, csiga jellegű út felfelé, ami már-már úgy nézett ki, hogy mágiával mesterségesen lett csinálva. Ezen kívül több kissebb járat bejárata is elhelyezkedett itt, amelyeket úgyszint bevilágítottak a kristályok.
-Na, akkor szerinted merre tovább? - nézett rám kérdőn a lány.
-Én arra szavazok, hogy egyenesen fel. Legalább arra van onnan esély, hogy átláthatunk a többi járat fele is onnan, ha nincs is ott semmi.
-Jéé, ma már sokadjára mondod azt, amit én is gondolok. Talán nem is vagy annyira reménytelen eset, mint azt elsőre hittem. - vigyorgott az arcomba.
-Furcsán brekegsz Elysa, ha netán megettél egy békát vagy valami, örömmel szétlövöm benned. Avagy inkább megpróbálkozol a kardnyeléssel? Tudok adni egy katanát, na meg segítek is ledugni a torkodon, csak szólnod kell!
-Látom bohócot reggeliztél te is ma reggel. Na, akkor haladjunk felfelé.
Ezzel a társalgással indultunk meg fel az úton, ebben a különös barlangban. Némi csendben töltött séta után hirtelen megfordult Elysa.
-Te perverz állat! - mordult rám egyből
-Mi van?! Neked meg mi bajod van? - értetlenkedtem.
-Hogy mi a bajom? Az a bajom, hogy a hátsóm stírölöd egész úton!
-Egyrészt előttem mész, szóval, ha felnézek, nem látok mást. Másrészt nézd a jó oldalát, a szebbik feled nézem. - gúnyolódtam a lányon kissé, aki ezen láthatólag felhúzta magát.

Ennek a "beszélgetésnek" hála csendben haladtunk fel. Nem kellett túl sokat mennünk, hogy elérjünk a tetejére, ahol egy hasonló kis terem jellegű volt, mint ami lent is volt, csak most a lépcső helyett egy óriási kristály volt, amikből kiállt több kissebb össze-vissza. Innen tovább egy kissebb járat lehet, ám megálltam a lépcső végén, és lenéztem.
-Szép kilátás, meg tudnám szokni.
Ekkor odajött hozzám Elysa, és rátette a kezét a vállamra.
-Ideális lenne halálod helyéül, nem? Nézd meg, egy határozott lépés előre, és nincs több gondod!
-Jelenleg az egyetlen gondom veled van, így egyszerűbb lenne téged ledobnom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://souleater.forumotion.com
Noah Senshi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Sep. 24.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Hétf. Júl. 04, 2011 12:43 pm

Szerencsére nem kellett sokat várakoznunk és egy idősebb... olyan negyvenes éveiben járó, ritkás hajú ember nyitott nekünk ajtót. Először döbbenten nézett ránk, de miután Cassy bemutatott engem és magát is, valamint elmondta miért is jöttünk a hapi egyből beinvitált minket. Elég takaros kis háza volt... bár az enyémhez képest minden annak tűnhet. Igazából én soha nem akarok rendetlenséget csinálni, csak úgy lesz. A takarítás meg olyan nálam, mint a csajoknál a menstruáció... havonta max. egyszer van, de akkor 3 napig tart. Aztán két nap és megint kupi... állj >.> Vissza a meséhez. Szóval, miután beinvitált minket a házba, hellyel kínált minket, mi pedig azt elfogadva, le is huppantunk a kanapéra. Ezután limonádéval kínált minket, amit el is fogadtunk, majd amíg mi azt kortyolgattuk Cassyvel, addig az öreg elkezdett beszélni. Ezt a részt nem nevezném épp a beszélgetés csúcspontjának, főleg, hogy gyakorlatilag fél órán át csak arról beszélt, hogy mennyire el van kenődve a rablás miatt, meg hogy vele még sosem történt ilyen. Azt sem értette, hogyan történhetett meg ez az egész, mikor ő mindig akkora odaadással végezte a munkáját stb. Végül, mikor már kicsit elszundítottam, persze nem észrevehetően >.< Cassy könyöke fúródott az oldalamba jelezve, hogy a fickó végre abbahagyta az önsajnálatot és rátérhetünk végre a kérdésekre.
- Mire emlékszik az estéből? - Tért rá Cassy a lényegre, amíg én kitöröltem az álmot a szememből.
- Minden csendes volt, ahogy az lenni szokott. Éppen a szokásos körömet jártam, ám mikor az alaksorba értem, a műkincsek már nem voltak ott. Azonnal körbenéztem és az utcára is kimentem, de sehol nem láttam semmit. Ezután azonnal hívtam a rendőrséget és persze az igazgató urat. - Mesélte el, mi is történt.
- Nem látott véletlenül valami szokatlant? Nem csak aznap, hanem azon a héten mondjuk.
- Semmi gyanúsat. Minden olyan volt, mint általában.
- ÉS nem látott esetleg gyanús embereket? Vagy mondjuk csak olyanokat akik nem helybéliek?
- Ismeretleneket és gyanús alakokat nem láttam, viszont... - Itt egy kicsit megakadt, mire felkaptam a fejem.
- Viszont?
- Billy Kitano, az elhunyt polgármester Kenji Nakamoto riválisa többször is arra járkált. A fickó sosem heverte ki, hogy Nakamoto nyerte a választásokat, pedig anno együtt építették a múzeumot. Először úgy gondoltam, csak nosztalgiázni jön oda folyton, de így jobban bele gondolva, talán ő tudhat valamit. - Fejezte be végül, mire Cassyvel összenéztünk. Mivel már mindent megtudtunk, ami érdekelt minket, el is indultunk kifelé, ám mivel eléggé el voltunk merülve a gondolatainkban, majdnem elfelejtettük a legfontosabbat, ami szerencsére még eszébe jutott társamnak.
- Ó... lenne még valami. - Fordult vissza Cassy, ahogy kiléptünk az ajtón.
- NEm tudja véletlenül, merre lakik ez a Billy Kitano..?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cassidy Angel
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 218
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Dec. 28.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Kedd Júl. 05, 2011 12:17 pm

Nem kellett sokat ácsorogni az ajtó előtt. A bejárat hamarosan kitárult, és egy barátságos arcú, olyan negyvenes éveiben járó alak nyitott ajtót nekünk. Alaposan végigmértem, hogy első látásra milyen véleménnyel legyek róla. Kopasz volt, egész határozott kiállású, és szimpatikus is. Kissé mintha gondterhelt lett volna az arca, de miután felvázoltam, miért jöttünk és kik vagyunk, kedvesen beljebb invitált minket. Gyönyörű volt az egész szoba, és ha nem is ismertem, az volt az érzésem, nem egy olyan alak lehet, aki félvállról veszi a dolgokat. Szomorúan panaszkodni kezdett, hogy mennyire nagy lelkiismeret furdalás gyötri a történtek miatt, hogy ő mindig mennyire lelkesedéssel mekkora odaadással végezte a munkáját, és mennyire nem tud rájönni, mi történhetett. Szegény, én azért sajnálom. Nem lehet kellemes érzés. Miután Noaht felráztam félálmából, bele is fogtam a kérdezősködésbe.
- Mire emlékszik az estéből?
- Minden csendes volt, ahogy az lenni szokott. Éppen a szokásos körömet jártam, ám mikor az alaksorba értem, a műkincsek már nem voltak ott. Azonnal körbenéztem és az utcára is kimentem, de sehol nem láttam semmit. Ezután azonnal hívtam a rendőrséget és persze az igazgató urat. - magyarázta továbbra is elég csüggedt hangnemben.
- Nem látott véletlenül valami szokatlant? Nem csak aznap, hanem azon a héten mondjuk. – vette át a szót Noah, és nagyon ajánlottam neki magamban, hogy ébredjen fel, mert ha én rugdosom meg, abban ugyan nem lesz köszönet.
- Semmi gyanúsat. Minden olyan volt, mint általában.
- És nem látott esetleg gyanús embereket? Vagy mondjuk csak olyanokat, akik nem helybéliek?
Próbáltam számra venni a lehetőségeket, hogy milyen kérdésekkel idézhetnénk fel benne azt az éjszakát. Igyekeztem, hogy normális ötleteket szedjek össze, aránylag sikeresen.
- Ismeretleneket és gyanús alakokat nem láttam, viszont... - ennáél a pontnál hirtelen elakadt a szava, mire kérdőn meredtünk rá.
- Viszont?
- Billy Kitano, az elhunyt polgármester Kenji Nakamoto riválisa többször is arra járkált. A fickó sosem heverte ki, hogy Nakamoto nyerte a választásokat, pedig anno együtt építették a múzeumot. Először úgy gondoltam, csak nosztalgiázni jön oda folyton, de így jobban bele gondolva, talán ő tudhat valamit.
Miután befejezte a beszédet, összenéztem Noah-val, és felálltam a székről. Köszönetet mondtam a segítségért egy kisebb meghajolás keretében, majd az ajtóba érve hirtelen még megfordultam egy kérdésre.
- Ó, lenne még valami. Nem tudja véletlenül, merre lakik ez a Billy Kitano...?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Szomb. Júl. 09, 2011 2:56 pm

Akuri:

Valamelyikőtök megpiszkálja a terem közepén álló kristálytömböt (rád bízom melyikőtök Smile ), amivel működésbe hoz valamiféle mechanizmust. A lépcső, amin feljutottatok gyorsan visszahúzódik, a talaj remegni kezd, és tüskék nyomulnak ki a padlóból. Visszaszorultok egészen a kristályig, ami fényesen izzik, de jéghideg. Mit tesztek?
- a lépcsőt nem éritek el
- a tüskék, mintha időzítve lennének, ki-be húzódnak, de nem egyszerre mozog mind
- mászhattok felfelé, de nem kevésbé veszélyes, mintha lefelé indulnátok el a kristályokkal teletűzdelt sziklákon.

Postod addig tartson, hogy valamilyen módon megszabadultok a veszélyessé vált platformról, és eljuttok egy másik helyre (ismét rád bízom hova) !

Cassy, Noah:

A férfi szívélyesen útbaigazít titeket, így csakhamar Billy ajtaja előtt találjátok magatokat. A kopogásra kiabálást hallotok.
- Na mit hagytatok itt, balfácánok? – nyílik az ajtó, és Billy meglepett arccal bámul rátok, mintha mást várt volna. Bemutatkoztok, és elmondjátok miért jöttetek, mire beljebb invitál, és feltűnő álkedvességgel próbálja játszani a jó házigazdát.
Kérdezzétek ki!
Kérdéseiteket PÜ-ben várom, ahogy azt már megszokhattátok.

Postotok addig tartson, hogy elhagyjátok a házat!

És akkor nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy Gab visszatér közénk! Történeted ott folytatjuk, ahol két hónapja félbeszakadt:

A kávészünet után útbaigazítást kérsz, amit meg is kapsz egy kedves helyitől, még egy egyszerű vonalakból álló térképet is összerittyent neked, majd megmutatja merre jutsz ki a városból.
A földút hamar kacskaringós hegyi ösvénybe csap át, ahogy egyre magasabbra értek, az út igazi lélekvesztővé válik. Hirtelen a sziklafalból egy lény lép eléd. Jó két és fél méter magas, izmos férfira hasonlít, de teste kőből van, és nem éppen szimpatizál veled. Egy jókora kődoronggal támad rád. Erősebb, mint te, azonban a nehéz test lomhává teszi. Harcolj, de vigyázz, mert nem lenne jó, ha közben lezuhannál a sziklaszirtről. A nyakát mindenáron védelmezi, ha mégis sikerül csapást mérned rá, darabokra hullik.
Győzelmed után újra megjelenik a fehér szakállas férfi, de ezúttal nagyon is ébren vagy.
- Bármilyen harcot megnyerhetsz, ha itt – mutatóujjával a halántékára bök – minden a helyén van. Az erő mindig másodlagos. Soha ne hidd, hogy te vagy az erősebb, és soha ne gondolj arra, hogy gyengébb vagy. A józan elme ereje minden izmot legyőz. A mágiád a fejedben van, nem máshol, ezt ne feledd.
Mielőtt reagálhatnál bármit, az öreg semmivé lesz, te pedig folytatod utad a kis farkassal.

Jókora, hegynek felfele tartó, hóviharral támogatott séta vár még rátok, de végül sikeresen eljuttok Ilum kristálybarlangjának bejáratához. A látvány szemet gyönyörködtető, de neked már ismerős, hiszen jártál itt álmodban. Az ösztöneidre hallgatsz, és elindulsz valamerre. Tárnák, járatok, termek, barlangi tavak, és mindenütt a falból kitüremkedő kristályok fogadnak. Vannak apró kristályokból álló, futónövényre hasonlító telepek, és vannak gigászi tömbök is, a szivárvány minden színében pompáznak, hol fényesebben, hol tompábban izzanak.
Mikor már kellően eltévedtetek, és nem tudjátok merre menjetek tovább, meglátod a szőke hajú lányt, aki álmodban az életedre tört. Nincs rajta páncél, csak egyszerű, lenge, de csinos ruha. Elindulsz felé, mire elszalad. Kövesd! Rád bízom merre szalad, de jó ideig követed, mire nyomát veszted. Fújsz egyet a nagy rohanásra, majd észreveszed, hogy egy olyan terembe értél, amiben a kristályok nem csak kiállnak a sziklából, hanem mindent kristály borít, mintha egy hatalmas tömbből vájták volna ki a helyiséget. A falak, a padló és a plafon is felizzik, vakító ragyogásuk miatt muszáj vagy behunyni a szemed. Mire kinyitod, már nem vagy egyedül. Legkedvesebb családtagjaid állnak körülötted, bár egyértelműen látszik, hogy nem húsvér emberek. Lehetőséged van beszélgetni velük, ezt teljesen rád bízom, de nincs sok idejük.

Postod addig tartson, hogy szeretteid eltűnnek, te pedig elhagyod a termet!

Határidő jövő szombat!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Vas. Júl. 10, 2011 12:22 am

Ahogy elemelem, a számtól a kávésüveget szinte érzem, ahogy a forró kávé lecsurog a torkomon egészen a gyomromba. Ezek szerint a hasadék nem csak tárolóeszközként funkcionál, de még termoszt se kell vennem, hogy a kávémat melegen tartsam. Bár, amikor a kardot elő szoktam húzni, meglehetősen hideg szokott lenni, fene tudja. Lényeg, hogy ez a kávé most éppen olyan jó, amilyennek lennie kell, és ezt nyugtázva meghúztam még egyszer az üveget, mielőtt rácsavartam a kupakot.
- Egyszer megdöglesz attól a szartól. – indult el lábam mellől Kaensho a város felé.
- Valamibe muszáj belehalni. – tettem el a flaskát oda, ahonnan elővettem, és elindultam utána.
- A te dolgod. Pontosan, mit is keresünk?
- Ilum tárnáit, a városhoz közel kell lennie, ha látsz valami intelligensebbnek kinéző lakót szólj, kérdezzük meg!
- Ezt díjazom benned.
- Mármint?
- Hogy lehet, hogy hülye vagy, de nem szégyellsz segítséget kérni. – fordult felém, és kinyújtotta a nyelvét.
- Ja, persze, nem is tudom kit kellett nem is olyan régen még beszélni is tanítani! No meg járni!
- Az más, kicsi voltam.
- Mert most mi vagy?
Válaszul ugrott egyet a nadrágom szára felé, elcsípte a végét, és megrántotta. Értettem, hogy neki elég volt a csipkelődésből, és ő is befejezi. Attól, hogy olyan a jelleme mint egy kamasz lánynak, talán mégis az érettebb kamaszok közé kéne sorolni.
Tovább sétálva az utcán egy idős, szemüveges, talárba öltözött fickót találtunk egy múzeum mellett, ami mellett egy ismerős motor parkolt.
- Ez nem Noah-é? – bökött felé Kaensho az orrával, mire én csak némán bólintottam, miközben leintettem az öreget.
- Elnézést, jó reggelt! Gabriel van Chantai vagyok, fegyvermágus, a Dragon Fang klánból, Ilum tárnáit keresem, sosem jártam még itt, útba tudna igazítani?
- Jó reggelt, fiatalúr. Mit is mondott? Dragon Fang? Az egyik társa éppen a múzeumban van. – mutat a válla fölött egy ujjával befelé.
- Tudom, de nem őt keresem, másik küldetésen vagyok.
Az öreg bólint, majd megigazítja a szemüvegét, és elkezd mesélni, hogy hova menjek, merre tartsak, de a huszadik elnyújtott mondatnál megunja, és inkább bemegy egy darabka papírért, amire nagyjából érthető módon lekarcolta azt, amit egyébként elmondott volna. Miután megköszöntem tovább álltam, és kis idő múlva el is értünk a város határáig.
- Legalább eligazodsz azon a papíron, vagy ahhoz is segítség kell?
- Hát, nem egy vízrajzi, domborzati térkép az biztos, de nem fog beletörni a bicskám.
Ahogy követtük a leírtakat először a finom kővel felszórt útról egy alig használt, poros útra tévedtünk, ami rövidesen egy kanyargós, keskeny hegyi útra váltott át, ahol már nem tudtunk egymás mellett menni, ráadásul kezdett hideg is lenni, úgyhogy összehúztam magam előtt a köpenyt, Kaensho pedig apró lángokra cserélte bundája egy részét. Ő ment elől, végig szimatolva, hol a földre, hol a levegőbe szippantva haladt előre, amikor egyszer csak megtorpant.
- Mi az, Sho?
- Egy illat, ami eddig nem volt itt.
- Ember?
- Nem, nem élőlény. Olyan, mint amikor két követ csapdosnak egymáshoz, hogy szikrát hányjon.
- Engedj előre! – lépek ki az ösvény szélére, ő pedig kihúzódik a másik oldalra, hogy megkerülhessem, én pedig tenyerembe szólítom a kardomat.
Pár lépést tudtam tenni csak, amikor szinte megremegett alattunk a föld, legalábbis, a morajlás beillett volna annak, de volt annyi szerencsénk, hogy nem az volt, hiszen biztos, hogy leszakadtunk volna a vékony hegyi úton. Ellenben voltunk olyan szerencsétlenek, hogy a földrengés helyett egy jó két, két és fél méter magas kőmonstrum másszon elénk a falból.
- Asszem megvan, hogy mit éreztél, Sho. – szóltam, majd szétpattintottam a köpenyemet magam előtt, és magam elé tartottam a kardot.
- Én meg asszem ebbe már beletörik a bicskád. Szó szerint is. – kezdett el futni az óriás felé cikk-cakkban olyan gyorsan, ahogy csak tudott. Az hangos kiáltást hallatott, és kiemelte a falból a fegyverét is, ami egy majdnem ember méretű dorong volt. Felém lendítette, én pedig hárításra emeltem a kardot, már-már reflexszerűen.
A következő pillanatban megindult felém a súlyos bunkó, és csak egy pillanattal előbb ugrott felém Kaensho, és ez volt a szerencsém.
- Idióta! Ha az eltalál, kilapít! Ki akarod vasaltatni magad?! – üvölt az arcomba, miután felborított, és ezzel elkerültük a csapást. – Szedd össze magad, vagy én harapom el a torkod!
- Vigyázz! – kiáltottam, őt a fal felé dobtam, én pedig a perem felé gurultam, sajnos túl hosszan, és egy pillanattal később már a perem szélén csüngtem két kezemmel .
- Gabriel! – hallottam a kiáltást a bunkó becsapódása után.
- Nyugi, megvagyok, tereld el a figyelmét, míg én felkapaszkodok!
- Szerencsétlen! – fújt egyet Sho, majd vad csaholásba váltott át. Hiába próbáltam felhúzni magamat a peremen nem volt jó a fogás, a lábamat pedig nem tudtam megtámasztani, így hát elkezdtem kúszni az egyik irányba, remélve, hogy lesz valami. Eközben a másodpercek perceknek tűntek, és egyre jobban aggódtam, hogy Kaensho bánja az én bénaságomat, s végül feladtam a kapaszkodó keresését, és inkább csinálok egyet, így döntöttem.
- Throwing Daggers! – kiáltottam, majd a bal karomon megjelenő négy tőr egyikét kiemeltem jobb kézzel, és térdmagasságban a sziklafal felé tartottam. Egy pillanatra becsuktam a szemem, majd belelőttem a kőfalba, nem törődve azzal, hogy mi történik vele, elvégre úgyis akkor idézek másikat, amikor akarok. A falba állított, markolatig betemetett tőrre ráállva felrúgtam magam a peremen, újra magamhoz rántottam a kardot, és elindultam a háttal álló kolosszus felé.
Kaensho újra és újra megrohanta a monstrumot, üvöltött, csaholt, vonított közben, mintha csak egy medveölőt látnék harcolni a prédájával, s habár fogaival sokra nem ment, próbálta kidönteni az egyensúlyából az ellenségünket, kevés sikerrel, és szinte csak arra volt elég, hogy elfáradjon, és mikor támadás közelbe értünk pont felettem szökkent el.
- A nyakát! Valamiért nagyon védi, az lehet a gyenge pontja! – lihegte mögülem, majd hallottam, hogy újra rohanni kezd, s két pislantás múlva már el is húzott mellettem. Közben a kőóriás megfordult.
- Halberd! – kiáltottam, majd amint a kezemben éreztem az alabárdot a földre vetettem magam, és lábbal előrefelé átcsúsztam a lába között, ahol előttem Sho húzott át. Persze ő már újra megkerülte, és a szikrafalra szökkenve a lény mellkasa felé vetődött. Újra talpra ugorva az alabárddal a lény lábszárára mértem csapást, ami kissé megrogyott, és a csapást egy páros lábbal bevitt rúgással pótoltam meg, ami térdre kényszerítette, így Kaensho mellkasra mért ugrása egyenesen az arcába ment volna, ha ő nem húzza maga elé a kezét. Itt a tökéletes alkalom, a fél térdére felugorva a nyakszirtjébe vágtam az alabárdot, és egy pillanat alatt összeborult, mint egy régi ház, ami már leszolgálta, amit kiszabtak rá.
- Egyben vagy, Sho? – tettem el a fegyverem.
- Ja, te?
- Soha jobban. Köszönöm, tartozom neked.
- Majd hozzáírom a többihez. Menjünk tovább!
Némán bólintok, összehúzom magam előtt a köpenyt újra, és már indulnék is, amikor megjelenik előttünk a fickó az álmomban. Állig fekete páncélban, hosszú ősz hajjal, és szakállal, mielőtt szóhoz jutnék ő szólít meg.
- Bármilyen harcot megnyerhetsz, ha itt – mutat a halántékára – minden a helyén van. Az erő mindig másodlagos. Soha ne hidd, hogy te vagy az erősebb, és soha ne gondolj arra, hogy gyengébb vagy. A józan elme ereje minden izmot legyőz. A mágiád a fejedben van, nem máshol, ezt ne feledd.
- Hé vá’ – szólítanám meg, de amint befejezte, semmivé vált. – Álmodom? – lehelem magam elé.
- Gabriel, ez ki volt? – lép közelebb Keansho.
- Ismerem. De mégsem. Láttam már többször is, de nem tudom ki ő. Jobbára csak álmomban, vagy amikor majdnem meghaltam. Ő hívott Ilum tárnáiba.
- Kezd ez az egész nagyon fura lenni nekem. – lobbantotta lángra ismét a bundája egy részét. – Induljunk, járjunk a végére!
- Mhm. – bólintottam, és engedtem, hogy Sho menjen előre újból. Jó hosszúra nyúlt a sétánk, és közben megtörtént az is, amitől legjobban féltem. Ahogy egyre feljebb értünk egyre hidegebb lett, és végül elértünk az örök hó és jég birodalmába, ahol éppen egy csöppet sem barátságos hóvihar van ereje teljében.
Néha már az előttem lámpásként járó farkast sem láttam a hótól, amit az arcomba hordott a szél, és megrekedt a szemöldökömön, s igazándiból az sem volt már célszerű, hogy ő menjen előre, hiszen inkább fülét farkát behúzta, hogy ne érje a szél, nem érzett már semmit. Igyekeztünk minél gyorsabban lépkedni, már amennyire a szél engedte, és hosszas gyaloglásunk meghozta a gyümölcsét, a távolban egy barlang szája sötétlett.
- Ott nem fog érni minket a vihar! – kiáltott Kaensho, és rohanni kezdett, a lábaim pedig automatikusan követték a tempóját. Egyszer-egyszer megcsúsztunk bár, de szerencsésen, épen egészségesen megérkeztünk a barlangba, ahol bár nem volt teljes a szélcsönd, de már nem volt annyira hideg. Az egyetlen zavaró csak a szél monoton zúgása volt.
- Menjünk bentebb. –indultam el, s ahogy bentebb lépkedtem villámként hasított belém a felismerés. Itt jártam álmomban. Ahová néztem, minden falból kristályok meredtek ki, apróbb nagyobb fényt árasztva magukból, és egy fikarcnyi fény nélkül beragyogták az egész folyosót.
- Nem érzek semmit. – szipogott körbe Sho gyorsan. – Merre menjünk?
Szó nélkül elindultam az egyik irányba, igazándiból nem tudtam, hogy merre, és azt sem, hogy minek, csak azt, hogy mennem kell, és éreztem belül, hogy valami vonz befelé, még ha nem is tudom miért, és micsoda.
Újabb és újabb folyosók tárultak elénk, ahogy egyre beljebb haladtunk, és a szél egyre halkabban susogott mögöttünk, lassacskán a saját csizmám kopogásán kívül csak Kaensho puha léptei vertek visszhangot. Egy barlangi tóhoz érve a következő folyosót kerestem, és majdhogynem meghűlt bennem a vér, amikor a legelső kristály hegye le volt törve, és ott volt hagyva a tő mellett. Odarohantam, és felkaptam.
- Mi az, mit találtál? – jött közelebb Sho, amint én féltérden tartottam a kezemben a kristályt.
- Álmomban már jártam itt. Eltévedtem, és úgy próbáltam tájékozódni, hogy ahol jártam, ott letörtem egy-egy kő végét. És nézd, itt van az egyik.
- Tűnjünk innen, de gyorsan, borsódzik a hátam ettől az egésztől!
- Nekem is. – álltam fel, és elejtettem a szilánkot. – De nem lehet. – elindultam a folyosón tovább.
Kaensho végig ott loholt mögöttem, még beszélt is valamit, de nem értettem. Nem értettem, mert nem figyeltem, annyira magához húzott a kíváncsiság érzése, hogy nem bírtam szabadulni tőle. Annyira ismerősnek hatott az egész barlang, hogy az félelmetes volt, főleg, hogy soha nem jártam még itt, de mégis otthon éreztem magam. Egyszer csak húzást éreztem a lábam szárán, lenéztem, és Kaensho húzott visszafelé a fogaival.
- Állj meg, van itt valaki! Érzem a szagát! – ismét elém vágott, és szaporább léptekkel folytattuk utunkat, újabb és újabb kanyarokat vettünk be, és az egyik után megpillantottuk az álmom következő valódi pontját, mégpedig a lányt, aki az életemre tört. Kaensho lábai gyökeret vertek, szétterpesztette előttem mind a négyet, és morgott felé. Egy részem késztetést érzett arra, hogy kardot rántsak, nehogy megtámadjon, de elnyomtam.
A szőke lány páncél nélkül volt, lenge öltözékben, ami néhol mutatta a vonalait, de főként takart. Háttal állt nekem, és amint meghallotta Kaensho morgását, futni kezdett. Egyetlen pillanatot se kellett gondolkodnom, azonnal utánaeredtem.
- Gabriel! Hova mész? – kiáltott utána Sho.
- Nem tudom, gyere!
Újabb embert próbáló hajsza vette kezdetét, tüdőm szakadtában rohantam, de a lány olyan volt, mintha alig lenne súlya. Mezítláb futott végig a folyosókon, gyakorlott tájékozódási képességgel, vagy csak ügyesen titkolta, hogy merre kell menni. Hiába igyekeztünk utána a labirintusnak ígérkező folyosórendszerben, ő egyre távolabb került. Rohanás közben a folyosók végén lévő kristályokat megmarkolva könnyítettem a befordulásomat, de nem tehettem róla, nem bírtam az iramot, még Kaensho is megakadt egy hármas elágazásban.
Fújtam párat, míg ő szinte a földet túrva körbeszaladt párszor, és végül felemelte a fejét:
- Erre! – kiáltott, és rohanni kezdtünk újra, ezúttal a lány mindennemű látványa nélkül, már a fordulókban sem tűnt fel, és már ott tartottam, hogy feladom, amikor Kaensho is megállt. Melléérve térdemre támaszkodva, lehajolva lihegtem neki.
- Mi az?
- Eltűnt. A szaga is. Nyom nélkül. – nézett fel Kaensho, én kimeredt szemekkel néztem rá.
- Azt, mégis hogy?
- N-nem tudom, Gabriel, de.. de inkább ezt nézd! – bökött előre az orrával, én pedig felemeltem a tekintem.
- Micsodát?
Eddig megszoktam már, hogy a falakból kisebb nagyobb kristályok állnak ki, de ahogy felnéztem, olyan érzésem volt, mintha egy egészen más földre kerültem volna. Mindent ugyanaz a furcsa ékkő borított, és ahogy közelebb lépdeltünk, egyre élesebben vakított a fény. Tudtam, hogy ide kellett jönnöm, de nem tudtam, hogy miért. Körül akartam nézni, de egyre erősödött a fény, míg végül a könnyem is kicsordult, muszáj voltam pislogni párat, de nem segített, kezemet a szemem elé emelve próbáltam csillapítani a csillogást, ami egyszer csak abba maradt, és leengedtem a kezem.
- Gabriel… mintha az apádat látnám ennyi idősen.- ismerős hang csengett a fülembe. Nem Kaenshoé, nem Prue-é, valakié, aki sokkal mélyebb nyomot hagyott bennem, és sokkal régebben hallottam utoljára.
A föld ezerszer erősebben kezdett húzni, mint eddig valaha, a térdem meggyengült, és végül elfogyott a maradék erőm is, tompa koppanás jelezte, hogy térdre estem. Érintést éreztem az arcomon, meredten bámultam magam elé, felfelé, az arcra, ami ott állt előttem, de nem akartam elhinni.
- G-Gabriel, mi ez a hely? – csengett Kaensho hangja valahonnan távolról. – És kik ők?
Ők? Hogy-hogy ők? Oldalra hajoltam, és ekkor láttam csak, hogy az egész terem tele van emberekkel. Minden erőmet összeszedve emelkedtem fel, hogy egy magasságba kerüljek azzal az arccal, amit eddig bámultam, ő pedig oldalra húzódott.
- Az én fiam. – dördült meg a férfi hangja, ami tiszteletet parancsolóan vert visszhangot a teremben.
- Micsoda? – kerekedett el Kaensho szeme.
- S-sho. Haza.. Hazajöttem. – gördült végig egy könnycsepp az arcomon, ami ellen mindeddig kűzdöttem. – Ők itt, a szüleim. – még mindig küzdöttem a szavakkal. Lassan kellett beszélnem, mert féltem, hogy elrontom őket, hogy rosszakat mondok. – Victoria, és Nataniel van Chantai.
- És ők?
- Az egész családod, Gabriel. Meghallottad az örökséged hívását, és válaszoltál rá. Büszke vagyok rád.
- Mind azok vagyunk.
Végignéztem a tömegen. Büszkeség töltött el, egyszerre éreztem magam bivalyerősnek, és harmat gyengének. Néhol ismerős arcokba is botlottam, mint Baliel nagyapámra, vagy az ő anyjára, Ithurielre, akikről láttam festményeket odahaza, Chantaiban, de többnyire ismeretlenek maradtak. Egyet tudtam, hogy hajdanán bennük is ugyanaz a vér folyt, mint bennem, ezért vagyok itt. Amikor túltettem magam azon, hogy gyakorlatilag halott embereket látok, egyetlen gondolat ugrott be.
- Nem ilyennek emlékszem rátok.
- Fiatalabbak vagyunk, úgy hiszed, igaz? – mosolyodott el apám, mire én csak némán bólintottam. – Én is átestem ezen, amikor először kerültem ide. Ez a csarnok az emlékek csarnoka. Mindenkit ereje teljében őriz meg. De nincs több időnk, fiam.
- Mennetek kell?
- Nem. Neked kell. –mutat a csarnok másik végébe, ahol folytatódik a folyosó, és a tömeg kettévált, jelezve, hogy szabad utunk van. – Indulj!
Némán a kezembe idéztem a kardomat, és magam mellé feszítettem összehúztam a szemöldököm, és felszívtam magam. Nem tudtam mi vár még rám, de eszembe jutott az öreg tanácsa. Minden fejben dől el. Elszállt minden, ami a gyengeséghez kötött, és elindultam a csarnok vége felé. Lépteim egyre gyorsultak, mígnem a végére már rohantam, és mellettem sorban váltak semmivé az emberek, illetve, a szellemeik.
- Gabriel, hova rohansz? – kiáltott utánam Kaensho.
- Ahová már rég kellett volna…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cassidy Angel
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 218
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Dec. 28.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Kedd Aug. 02, 2011 10:51 pm

A férfi szívélyesen útba igazított minket, így hamar Billy háza előtt találtuk magunkat. Kis ideig gondolkodtam, vajon milyen reakcióra számítsak, de végül csak megrántottam a vállam és bekopogtam.
- Na, mit hagytatok itt, balfácánok? – hallottuk bentről a kiáltást, majd Billy nyitott ajtót.
Ahogy észrevette, kikkel van dolga, kiült az arcára a döbbenet. Láthatóan nem ránk volt felkészülve.
Hamar lerendeztem a bemutatkozást, aztán Noah felvázolta, milyen okból kifolyólag vagyunk itt. Erre tüstént beljebb tessékelt minket, majd – legalábbis szerintem – eléggé kiolvasható álkedvességgel igyekezett játszani a jó házigazdát.
Nekem viszont volt egy olyan érzésem, hogyha tehetné, helyből kinyírna minket, vagy ha ezt nem is, de a háta közepére se kíván kettőnket. Mindenesetre étellel és innivalóval kínált meg bennünket, miközben helyet foglaltunk a kanapékon. Pár pillanatig csend volt, majd elsőként összeszedve a gondolataimat, én szólaltam meg.
- Mondja, milyen kapcsolatban volt Ön Kenji Nakamoto Úrral?
- Kisgyermekkorunk óta a barátom volt, együtt jártunk iskolába is. – felelte, miközben halálos nyugalomban kortyolgatta az italát.
- Valaki azt mesélte nekünk, hogy Önök ketten együtt építették meg a múzeumot. Mi miatt romlott meg ennyire a kapcsolatuk?
- Nem csak együtt építettük, de a számtalan ereklyét, ami ott van kiállítva, mind együtt gyűjtöttük össze, olyan kalandok során, amikről maguk álmodni sem mernek. Nos, jómagam régóta álmodozom a polgármesteri székről, végül sok évvel ezelőtt úgy éreztem, készen állok egy ilyen felelősségteljes feladatra. A kapcsolatunk akkor romlott meg, amikor Kenji megpályázta ellenem a pozíciót, és csalással elnyerte azt. – mondata befejeztével kissé ingerülten szívott bele szivarjába.
- Hogy érti, hogy csalással? Mi történt? – faggatóztam meglepett arccal.
- Olvasson utána a kisasszony, ha érdekli. A könyvtárban megtalál minden újságot, sok évre visszamenőleg… - vonta meg a vállát, és láthatóan le is zárta a beszélgetés ezen részét.
- Úgy hallottuk, sokat jár a múzeum környékén. Ennek van valami oka?
- Sok emlék fűz ahhoz az épülethez, és NAGYON SOK munkám van benne. Mellesleg a múzeum közterület, akkor megyek oda, amikor csak kedvem tartja, nem? – hajolt előre, mire meglepetten bólintottunk egyet, ezt követően pedig elégedetten visszadőlt a fotelbe, és tovább iszogatott.
Lehet, csak én vagyok megszállott, de szinte a nyakamat tenném rá, hogy valamit titkol.
- A halála után betörtek a múzeumba, és elvittek néhány felettébb értékes kincset. Tud erről valamit? – tettem fel végül az utolsó kérdést.
- Semmit.
- Egészen biztos?
- Egészen biztos.
Végül, miután szemmel láthatóan nem állt szándékában többet beszélni, nagy sóhajjal beletörődtem, hogy ennyi volt kutatásunk ezen része.
- Rendben, köszönjük. Menjünk. – néztem a fiúra, aki erre csak bólintott egyet. – Viszlát!
Már a kilincsen volt a kezem, hogy becsukjam magunk után a bejáratot, amikor a férfi ránk kiáltott.
- Várjanak!
Elengedtem a fémet, mire fél percen belül Billy kukkantott ki, kezében egy összetekert papírral.
- Ez a múzeum eredeti alaprajza. Itt – mutatott rá az alagsori terem vonalaira. – van egy titkos ajtó, ami egy alagútba vezet. Az alagút egy hegyi barlangban végződik, amolyan menekülési útvonalnak szántuk. Az egyik falra akasztott szőnyeg mögött találják.
Kezembe vettem a térképet, megköszöntem, majd ismét a múzeum felé vettük az irányt. Nem tudtam, csapdába rohanunk-e, vagy tényleg segíteni akar. ~ Bármelyik is legyen, nem bízom meg benne. ~ vettem elő táskámból a kicsiny Hope tojását.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Kedd Aug. 16, 2011 5:55 pm

A két Senshinek péntekig (aug. 19.) van ideje postolni! Utolsó felszólítás, az én türelmem is véges.
Köszönöm.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Vas. Aug. 21, 2011 4:56 pm

Drasztikus lépésre szántam rá magam, de sajnos nem hagytatok más választást.
Akuri Senshi-t és Noah Senshi-t kizárom a küldetésből.
Helyüket nem veszi át senki, Cassy te a továbbiakban NJK karakterként használhatod Noah-t, szükséged lesz rá.
A sztorit ennek megfelelően át kell alakítanom, de a napokban folytatódik a kaland.

Akuri és Noah 2 hétig, szeptember 4.-ig nem jelentkezhet új küldetésre!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 563
Aye! Pont : 18
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   Szomb. Aug. 27, 2011 10:13 pm

Cassy:

Noah-val visszatértek hát a múzeumba, és az új információkkal felvértezve, ismét a kipakolt alagsori terem felé veszitek az irányt. Sanzo azonnal hozzátok siet, már várt titeket. Beszámoltok neki mindenről, amit megtudtatok, a térképet is megmutatjátok, ő pedig ledöbben. Azt hitte, ismeri a múzeum minden apró zeg-zugát, nem tudja elhinni, hogy a falban tényleg lehet egy titkos átjáró. Hangot is ad kételyeinek, de az alagsorba érve lerántjátok a térképen jelölt szőnyeget, ami mögött valóban egy szűk átjárót találtok. Sanzot meggyőzitek, hogy jobb, ha ketten mentek. Zseblámpákkal, és jókívánságokkal felszerelve indultok el a sötét kis folyosón. Jókora felfelé tartó gyalogtúra után eltehetitek a lámpákat, ugyanis a falakon fáklyák gyulladnak ki maguktól. Továbbmentek, amikor hirtelen a falakon szaladgáló árnyékok rátok támadnak.
Erős árnymágiával álltok szemben, de mágust nem láttok, aki felelne a sötét varázslatokért. Küzdjetek, aztán meneküljetek! Ne feledd, Noah karakterét korlátlanul használhatod.

Postod addig tartson, hogy hosszú vesszőfutás után, egy kristályokkal teli barlangterembe érkeztek, az árnyak pedig visszahúzódnak a járatba!


Gabriel:

Lábaid ösztönösen visznek csarnokról csarnokra, fogalmad sincs merre tartasz, mégis tudod az utat. Rohansz, míg az egyik folyosó végén újra bele nem botlasz a nagyra nőtt, páncélos férfiba.
- Készen állsz belépni?
- Igen, most már látom, hogy felkészültél. Ne feledd, nem a kardod harcol, hanem te. A szíved és az eszed vihet csak győzelemre.
– azzal félreáll, és tenyerével a mögötte lévő terembe invitál. Mire odaérsz mellé, köddé válik.

A terem végében teljes páncélzatban áll a kékszemű, szőke harcosnő.
- Régóta várok rád, Gabriel. – mondja nyugodt hangon, majd mielőtt még szólhatnál, tucatnyi démont idéz kettőtök közé, amik gondolkodás nélkül rád támadnak. A kinézetüket a fantáziádra bízom. Elég erősek, de el tudsz bánni velük, összehangolt támadást nemigen tudnak kivitelezni. Az elhullottak helyére, eleinte újak teremnek.

Postod addig tartson, hogy már csak hárman vannak, és nincs utánpótlás!


Már csak két (2) kör van hátra, rajtatok múlik mikor kaptok jutalmat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)   

Vissza az elejére Go down
 
Az örökség (Shiina Kaori, Noah Senshi, Gabriel van Chantai)
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: