Adam Scythblue
Elemi mágus
Hozzászólások száma : 114
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. May. 09.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnolia, Fairy Tail klánház
Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:
 | Tárgy: Adam Scythblue  Vas. Május 09, 2010 4:17 pm | |
| Név: Adam Scythblue
Nem: férfi
Életkor: 16
Mágia: Elemi mágus (tűz)
Klán: Fairy Tail
Kinézet: Magas, pontosabban 185cm vagyok, valamint vékony testalkatú, a magam 63kg-jával. Hajam rövid, barnás fekete színnel rendelkezik, szemeim tengerkékek. Testem nem túl izmos, egy fehér pólót viselek, aminek a háta közepén van a klánom jelképe, plusz egy hosszúszárú sötétkék nadrágot, barna övet, fekete cipőket, egy sötétzöld kapucnis, cipzáras pulóvert. Ritkább esetekben magamon hordom a bokáig érő fekete dzsekimet is. A Tündérfarok jelképe a szegycsontomon található, a tetoválás pedig kék színnel rendelkezik.
Jellem: Nem mondanám, hogy kimondottan az a típus vagyok, aki állandóan hősöknek megfelelően viselkedik. Lustaságom miatt gyakran naphosszat nem csinálok semmit. Mindennek ellenére jólelkű vagyok, szeretem, tisztelem a barátaimat, s ha nekik szükségük van rám, azonnal indulok megmenteni őket. Rajtuk kívül azonban nem mindenkinek sietek a segítségére, csupán akit méltónak érzek rá. Társaim jelenlétében szeretek hangosan gondolkozni, mert érdekel a véleményük az elképzeléseimről. Hírnévre, erőre, és megbecsülésre vágyom, mint oly sokan a mágusok közül.
Felszerelés:Mindig van nálam egy a Heti Varázslóból, valamint a szablyám, amit eléggé ügyesen kezelek.
Előtörténet
Gyermekkor:
Fiore Királyságában születtem, azon belül meg egy Magnolia nevű várostól Északra egy tanyán. Apámat John-nak, anyámat Edith-nek hívták. Mind a ketten művelt emberek voltak, nem azok a tipikus földművesek, akik még nem látták a világot. Kis koromban sokat meséltek nekem azokról az időkről, mikor még nem éltem, ők pedig a gyakran utazgattak szerte a Királyságban. Egy jó meleg teával, a kezemben, csillogó tekintettel hallgattam az elképesztő történeteket. Nagyon lelkes voltam abban az időben, világjáró szerettem volna lenni. Bejárni megannyi vidéket, átkelni fagyos hágókon, tengereken és pusztákon. El tudtam magamat képzelni egy sétabottal, kalappal a fejemen, számon hatalmas vigyorral, miközben vidáman lóbálva oldalra a fejemet, kalandozok a vadonban. De szép idők is voltak. Na, persze nem minden napom csak képzelgésekből állt, szüleim megtanítottak azokra a dolgokra, amik az alapműveltségbe beletartoztak. Igaz, eleinte nem akartam kirobbanni a játszásból, olyankor eléggé meg is szidtak, szigorúan kezeltek. Ennek később meg is lett az eredménye, mivel kiderült, nem vagyok egy ostoba kölyök. Írni, olvasni, számolni is meg tanultam. Eleinte sokat kellett szenvednem, ám egy idő után belejöttem a dolgokba, ezt követően már ment minden, akárcsak a karikacsapás. Ahogy egyre nagyobb lettem, úgy kerített hatalmába az ellustulás, a végén már olyanokra vetemedtem, mint a délutáni alvás, annak ellenére, hogy kisgyermek koromban rémesen gyűlöltem az ebéd utáni sziesztákat.
- Fiam, ideje lenne már kezdened magaddal valamit.- mondta egyik nap az apám, miközben az asztalnál ültem nevelőim társaságában.
~ Már megint kezdi…~ gondoltam magamban. Kezemmel a fejemet támasztottam, tekintetemet unottan fordítottam oldalra családom fejének kijelentésére.
- Adam, talán apádnak igaza van. A te korodban én már elindultam szerencsét próbálni.- kapcsolódott be a beszélgetésbe az édesanyám is.
- Na nem már anya! Te is kezded? Különben meg 11 éves vagyok!!!- szólaltam fel felháborodottan, mire mindketten megrázták a fejüket. Nagyon jól tudtam, innentől nem fognak nekem nyugtot hagyni, ameddig el nem tűnök a portáról. Az erdő szélén sétáltam zsebre dugott kezekkel, mialatt morcos mimikával morogtam magamban:
- Mégis mi bajuk van? Még negyven évesek sem múltak el, de már a békés öregkorra vágynak, vagy mi? Marhára nem értem miben akadályozom meg őket, elvégre egész nap semmit nem csinálok…
Hirtelen a fa mögül előlépett az apám. Furcsa tekintettel pillantottam rá, nem tudtam hogyan került oda egyik percről a másikra.
- Apa?...- kérdeztem nagyra nyílt szemekkel.
- Szeretnék neked tanítani valamit, Adam.- mondta, de most nem mosolyogott, még egy csöppet sem. Itt már sejtettem, igen komoly dologra készült.
- Öhm… Rendben van.- jelentettem ki, azután kíváncsian követni kezdtem az öregemet, aki elvezetett egy barlangba. Amikor megláttam a belsejét, a szám is tátva maradt. Egy ring volt a közepén, körülötte pedig egy csomó féle fegyver, páncélzatok, és egyéb. Sejtelmem sem volt, hogy honnan tudta ennek a helynek a létezését az édesapám, ahogyan arról sem, hogy kié volt ez a rengeteg cucc. A kezével mutatta, lépjek be a körbe, azután a kezembe nyomott egy botot.
- Védekezz!- szólított fel, mialatt felém csapott vele. Egyáltalán nem tudtam mit reagálni, ezért eltalált a fadarabbal. Hátraestem, s nyögésekkel jeleztem a fájdalmamat. Tanácstalanul pillantottam a férfi nemű szülőmre, ő meg sóhajtott egyet.
- Na jó, kezdjük előlről…- javasolta, eztán ismételten harcolni akart velem. Innentől minden egyes reggelen elkullogtunk arra a helyre, és egészen délig hadakoztunk. Lassacskán beletanultam a kardforgatásba. Miután már tudtam, megvédhettem volna magamat, ha esetlegesen megtámadnak, biztonságosabbnak éreztem az életemet.
Irány a nagyvilág!:
Mikor 14 éves lettem, saját magam döntöttem el, hogy elhagyom a családi fészket.
- Viszlát, anya és apa! Hamarosan visszatérek!- integettem nekik, miközben egy hátizsákkal a hátamon, valamint a saját szablyámmal, mellyel a legjobban tudtam küzdeni az edzések során, megindultam. Kissé féltem eleinte nekivágni mindennek, ám egy idő után már megszokottá vált. Egyszer éjszaka baktattam az egyik erdei úton. Felnéztem a Holdra, ami olyan gyönyörűen világított. Ettől mindig kellemes érzésem támadt.
- Kajááát!- hallatszott egy hang mögülem, mire a fegyverem markolatához nyúlva pillantottam hátra. Senki. Sejtelmesen fürkésztem végig a terepet.
- Fenébe… Biztos voltam benne, hogy hallottam valami ricsajt.- mondtam alacsony hangfrekvencián, azután bamba pofával megvakartam a tarkómat. Felmerült bennem, miszerint ideje lett volna már nyugovóra térnem, talán az álmosság miatt képzelődtem. Elvégre egy olyan lusta fickótól, mint szerény személyem, nem volt elvárható, hogy az egész napot végiggyalogolja.
- Nem képzelődtél.- jött újból egy érdekes hang, én meg azon nyomban ismételten megfordultam. Hiába, egy lelket sem véltem felfedezni.
- Pedig nem is ittam…- dörzsöltem meg a szemeimet.
- Mondom, hogy nem képzelegsz te barom!!- ordított valaki, és egy csípő érzést tapasztaltam a lábamban, mire felkiáltottam. Lenéztem magam elé, majd egy kakas állt előttem, aki a szemeimbe tekintett. Elképesztően idióta képe volt, de nem volt hajlandó leszedni rólam a pillantását.
- Jó estét!- köszönt rám, miközben megborzolta a tollát a nyakán. Egyik szemöldökömet feljebb vontam a másiknál, miközben folyamatosan a madarat néztem.
- Nem lenne nagy kérés, ha megdobnál valami élelemmel? Már vagy két napja nem kajáltam semmit. Még a végén lefogyok. Ugye te sem szereted a sovány kakasokat?- érdeklődött. Ekkor megállt bennem az ütő.
- Te egy kakas vagy, és beszélsz…- állapítottam meg kis hatásszünet után.
- Miért ez annyira újdonság számodra?- kérdezett megint, mire egyszerűen feleltem:
- Hát… Ja…
- Mindegy, csak adj valamit enni!
A madár szavaira végül is hallgattam, hiszen már miért ne adtam volna neki enni, amikor leálltam vele beszélgetni.
~ Irritálsz…~ döntöttem el az elmémben a véleményt a kis beszélgetőtársamról, majd egy szőlőfürtöt vettem neki elő a táskámból, és a lábai elé helyeztem. Leültem egy közeli fa tövébe, nem sokkal később meg el is aludtam. Másnap dél körül ébredtem fel, arra, hogy a nyálam már a karomra csurgott. Ideje volt tovább állni, ezért „fitten” kászálódtam fel a talajról, ezt követően elindultam, amerre a lábam vitt. Út közben feltűnt, múlt éjjeli vendégem nem volt hajlandó otthagyni, s némán kullogott mögöttem. Félig hátrafordítottam a fejemet a baktató baromfira, akinek az idegesítő tekintete rám szegeződött. Könyörgést kifejező mimikával bámultam az eget, abban reménykedve, hogy kapok valami égi áldást, pl.: elcsapja a madarat egy kocsi, belecsap a villám, vagy valami. Egyik sem történt meg… Este megtorpantam, azután szembefordultam vele.
- Miért követsz?- tértem rögtön a lényegre.
- Hát, megmentetted az életemet. Ezért én leszek a társad.- válaszolta.
- Te csak amiatt vagy velem, mert van nálam kaja…- állapítottam meg, miközben lesütöttem a fejem. Hirtelen megfogtam a madarat, majd a fejemre helyeztem.
- Maradj itt, és velem jöhetsz.- jelentettem ki, s zsebre vágott kezekkel baktattam tovább. Hogy miért tettem? Mert már marhára irritált a kinézete. Ha nem láttam, csak beszélgettem vele, akkor semmi probléma nem volt. Mondjuk, hogy felrúgjam, földbe döngöljem, vagy hasonlók. Innentől ketten jártuk az utakat, néha alkalmi melókból szereztem pénzt, amiből természetesen ketten ettünk. Bár annyi volt jó az egészben, miszerint nem evett sokat a madár. Idő közben nevet is adtam neki. Painkiller. Valamiért tökéletesnek találtam. Jobban belegondolva a Painbringer sem lett volna rossz, mert amikor megtudtam, szeret embereknek tervezett ruhákat magára ölteni, s megláttam egy cilinderben, hihetetlen fájdalom fogott el ott belül. Egy alkalommal Hargeonba utaztunk, ahol helyi huligánok akarták megenni Painkillert. Mikor megláttam, hogy belekötöttek a kakasba, előrántottam a fegyveremet.
- Hé, srácok! El a kezekkel a haveromtól!- kiáltottam rájuk, szablyámat meg kinyújtottam feléjük.
- Hűha! A bátor kölyök és a csirke. Milyen találó párosítás!- szólalt meg a négy fickó közül a vezéralkatnak tűnő, fehér hajú fickó.
- Ugye? Szerintem is. Szeretném, ha így is maradna, szóval elmondom még egyszer lassabban, hogy eljusson az tömör izomagyatokig. EL-A-KE-ZEK-KEL-A-HA-VE-ROM-TÓL!
Ebben a pillanatban elővettek bár botot, amikkel rám támadtak. Egy ideig bírtam ellenük, némelyiket jól fejbe kólintottam a pengém lapjával, de végül a túlerő legyőzött. Vérző szájjal, bedagadt szemmel ültem a falnak dőlve.
- Hülyegyerek… Talán, amennyiben hagytál volna minket, még meg is kínáltunk volna a hússal.- szólalt meg ismét a bandavezér, mire a többiek is röhögni kezdtek.
- Dögöljetek meg!...- tettem egy javaslatot, ám ekkor egy alacsony, idióta sapkás öregember jelent meg.
- Jobb lenne, ha visszaadnátok a fiúnak a kakasát.- mondta, erre a rablók még jobban kacagni kezdtek. Erőt vettem magamon, majd szablyámra támaszkodva felkeltem a földről.
- Menjen innen Gnóm Tata! Elintézem a mocsadékokat.- nyögtem ki, miközben letöröltem a vért az ajkaimról.
- Pofátlan kölyök!!!- kiáltotta az öreg, azután talppal a képembe érkezett, s visszahuppantam a helyemre.
- Ne aggódj, visszaszerzem a kis barátodat.- közölte, ezt követően egy óriási szörnyeteggé változott, én meg néztem, akár a moziban. Egy perc alatt a földbe verte mind a négy alakot. Pillanatokon belül már Painkiller ott volt az oldalamon. Az idős férfi felsegített a földről.
- Makarov vagyok.- mondta.
- Adam Scythblue, köszönöm a segítségét.- hálálkodtam komoly arccal.
- Scythblue? Mint George és John Scythblue?- érdeklődött az ősz hajú törpe. Meglepődtem ezen, viszont azonnal válaszra nyitottam a számat:
- Igen. Ők a nagyapám és az apám.
- Óóó, hát persze! Hiszen kiköpött mása vagy a vén George-nak! Ó, mikor még fiatalok voltunk. De szép idők is voltak!- ábrándozott a trottyos, viszont fogalmam nem volt róla, hogy miről beszélt.
- Várjunk csak egy percet! Honnan ismeri az őseimet?- érdeklődtem.
- Mi? Hát nem tudod? Mind a ketten mágusok voltak a Fairy Tailben.
Itt teljesen lefagytam. Egész életemben eltitkolták előlem a valódi kilétemet. Mágus vér csörgedezett az ereimben, már születésemtől kezdve.
- Minden esetre látok valamit benned fiú. A sors akarta, hogy találkozzunk ezen a napon. Ha követni akarod a visszamenőid példáját látogass el Magnoliába a Fairy Tail klánházba. Most mennem kell, viszlát!- köszönt el, azután villám gyorsan elrohant.
- Viszlát!...- szóltam utána halkan, hiszen még mindig az igazság kiderülésének hatása alatt voltam. Rögvest indultam haza, ahol kifaggattam a szüleimet. Végül el kellett mondaniuk az igazat, amit Makarov is közölt velem. Azt mondták, csak azért tették, hogy megóvjanak attól a sok veszélytől, amik a mágusokra vonatkoznak, mert a legjobb barátaik emiatt vesztek oda. Nem voltam képes haragudni rájuk, bár kissé nehezteltem. Tudtam, nem kerülhetem el a sorsomat.
Új barátok és a Fairy Tail:
Visszatértem Magnoliába a 16. életévemben , miután pár tűz mágiára is szert tettem.Mielőtt még csatlakozni szerettem volna a Fairy Tailhez, eltanultam egy pár mágiát, s Magnolia városának utcáin sétálgattam.
~ Kíváncsi vagyok milyen barátokra fogok szert tenni. Remélem, lesznek bőven.~ merengtem, miközben az eget bámultam, és Painkiller majdnem leesett a fejemről. Kétségbeesetten kezdett kukorékolni, ám én mégsem arra figyeltem fel, hanem ütések hangjára az egyik sikátorból. Odarohantam, azután megláttam ugyan azokat a fickókat, akik a múltkoriban úgy ellátták a bajomat. Egy barna hajú sráccal próbáltak kötözködni, viszont akkor odarohantam.
- A fenébe, ezek megint kiverik belőlünk a szuszt is!- mondta Painkiller, én meg lehajítottam a fejemről.
- Maradj hátul!- utasítottam, miközben megszólítottam őket:
- Hé, nem volt még elég, amit a múltkor a Gnóm Tatától kaptatok?
- Nocsak még egy aprítani való kölyök.- szólalt meg a fehér hajú bandavezér, csakhogy egy hang felszólalt mögülem:
- Kettő, ha kérhetném.
Egy velem nagyjából egyidős, hosszú hajú, öltönyös srác volt az, magabiztosan sétált oda mellém. Ekkor a bekerített fiú megrúgta az egyik garázdálkodó lábát, mire az áldozat felkiáltott.
- Shadow Magic!- mondta, majd kirántotta a lábát a saját árnyékával.
~ Egy mágus…~ töprengtem, viszont a mellettem lévő srác oldalba lökött.
- Adjunk nekik! Water Snake!- hallatta hangját, nem sokkal később pedig egy kígyó formájú víztömeg találta el a négyes legnagyobbik tagját. Én kinyújtottam a kezemet, másikkal pedig annak hajlatára markoltam. Megjelent egy mágikus kör a jobb tenyeremből kiindulóan.
- Fire Ball!- szólaltam meg, majd elhajítottam a labdát a következő fickóra. Az meg is gyulladt, de nem halt meg, mivel beleesett abba a tócsába, melyet a hosszú hajú fiú varázslata okozott. Már csak a főnök maradt, ekkor hárman körbeálltuk. Szinte alig tudott megmukkanni, teljesen maga alá csinált. Ezt rohadtul élveztem, főleg az arcán lévő kifejezést.
- No lám, talán mégsem leszünk beaprítva?- kérdeztem. A nem régen megtámadott fekete mágus srác behúzott a mamlasznak egyet, mire az összeesett.
- Majd máskor jobban ügyelsz rá, hogy kivel szemétkedsz…- jelentette ki, azután még egyszer a bajtársaimra néztem.
- Nagyon örülök, Adam Scythblue vagyok, ő a társam Painkiller egy beszélő csirke.- mutattam rá a nagy nehezen előbújni készülő kakasra.
- Én is örvendek, a nevem Kitamura Kazuhiro.
- Hm… Victor Conar. Köszönöm a segítséget. Az a csirke komolyan tud beszélni?- érdeklődött az árnyakkal harcoló srác, mire sóhajtva bólogattam, utána visszahelyeztem a fejem tetejére.
- Én, a Fairy Tailbe tartok.- jelentettem ki.
- Különös fordulat, mert én is.- mondta Victor egy mosollyal az arcán.
- Hát, szerintem akár együtt is mehetnénk, mert nekem is ott van dolgom.- közölte Kazuhiro, mire én is elvigyorodtam és bólintottam. Út közben beszélgettünk, jól megértettük egymást. A sorsnak egy igen különös fintora volt ez, főleg, ha még mindannyian igazi barátokká is válunk a jövőben. Perceken belül elértünk odáig, hogy megpillantottuk a Fairy Tail klánházat. A szám is tátva maradt, hirtelen annyira izgatott, boldog, s valamennyire zavarodott is voltam. Beléptünk, azután fogadott minket Makarov.
- Tehát mindannyian ide szeretnétek csatlakozni, hm???- kérdezte a vénember.
- Pontosan.- felet neki Victor.
- Van egy ötletem, hogyan tudnánk letesztelni, méltóak vagytok-e a bejutásra. Menjetek el a Hakobe hegyre, és keressetek meg egy nőt, név szerint Clare-t. Szegényt elrabolta egy Vulcan szörny, s valószínűleg magáévá akarja tenni. Hozzátok vissza épségben, a bestiát meg győzzétek le!
Nem volt túl sok választásunk, mind szerettünk volna csatlakozni a híres szervezetbe, így nekivágtunk. Utaztunk egészen a hegy tetejéig. Nagyon hideg volt, majd megfagytam, de még jobban idegesített, hogy Painkiller folyamatosan a fejemen vacogott.
- Mégis mit akarhat egy majom egy nőtől?- érdeklődtem, hiszen nagyon nehezemre esett elképzelni a párkapcsolatukat.
- Ne akard megtudni! Bár szerintem a hölgy semmiképpen sem menne bele a dologba.- tette hozzá Kazuhiro. Ordítás hallatszott felőlünk. Amikor felpillantottam, megláttam a Vulcant, az elveszett nővel a vállán, aki sikításban tört ki. Ekkor a szörnyeteg váratlanul leugrott, engem pedig az egyik sziklaszirtnek csapott, amitől elvesztettem az eszméletemet. Felébredve Kazuhiro állt fölöttem, próbált ébresztgetni. Közben Victor felvette a harcot a rém ellen.
- Shadow Fist!- hangoztatta képessége nevét, azután egy sötét ököl találta telibe a lényt. Felkeltem, majd a Fire Magic-et használva megolvasztottam fölötte a hóréteget, ami egyből rázúdult. Ez egy ideig mozgásképtelenné tette.
- Water Magic!- szólalt fel hosszú hajú barátom, s a hideg vizet ráfagyasztotta a szörnyre, ezzel mozgásképtelenné téve azt. A nőt a feljebb lévő szirtről árnyék segítségével leemelte Victor, ezt követően visszaindultunk a Fairy Tail-hez.
- Szép munka kölykök! Ezennel a Fairy Tail tagjai vagytok, üdv köztünk! Menjetek oda Miraje-hez, majd megkapjátok tőle a jelképünket.- utasított minket a klán vezetője. Hát, így kerültem be a Fairy Tailbe, és szereztem barátokat egyszerre.
Mint minden tagnak, nekem is van egy teher a vállamon, a tudatlanság, így eldöntöttem, hogy mindent kinyomozok a családom múltjáról, és megvilágosodok. Mágia előhívásakor a jobb karomat kiegyenesítve a föld felé tartom, majd annak tenyerét kitárom, bal kezemmel pedig rámarkolok a jobb karom könyökénél lévő hajlatra. Ekkor a kitárt tenyerem körül megjelenik a mágikus kör.
Információk Painkillerről:
Kinézet:
Nem: hím
Kor: Nem tudja, mert nem tud számolni sem. (XD)
Jellegzetességek: Beszél, öltözködik, és ingyenélő.
Tartózkodási hely: Általában a fejem teteje, de néha mellettem is kullog.
|
|
. Ami úgy szemet szúrt nekem az az, hogy elég rendesen félreértelmezted a varázslatokat. Erről bővebb infókért kérlek keress fel külön is rendben? 