Ki mint vet úgy arat

-Az a srác, mindig csak alszik. Soha nem volt olyan nap, amikor ne láttam volna itt. – hát erre kell felkelnie az embernek egy hosszú nap után? Na majd adok én nekik, tudják kivel szórakozzanak. Micsoda?! Nincs is itt senki. Álmodtam az egészet?! Egy álomra felébredni, micsoda pazarlás… De, ha már így alakult, akkor megebédelek valahol.
Mi?! Hol vagyok? Már megint alva repültem? Mostanában szokásom, amióta megtanultam azt a repülés mágiát… Remélem, most nem utaztam el a világ végére. De azt nem értem, hogy mit keresek egy hatalmas színház előtt, de azt végképp nem, hogy a járókelők miért dobálnak aprópénzt elém. Ennyire szakadtul nézhetek ki vajon? Nem számít, gyorsan összeszedem a pénzt, amit adtak, majd odaszaladok egy nőhöz.

-Öm… Elnézést, meg tudná mondani, hogy hol is vagyok?
-Szegény fiú, arra sem emlékszik, hogy hol van. Ez Onibus.
-Onibus. Hm. Ismerősen hangzik, messze van a Lamia Scale-től?
-Lamia Scale? Nem hallottam még róla, de a következő város Magnolia.
-Magnolia? Az után Hargeon következik nem?
-De, pontosan.
-Köszönöm szépen! Ja és még valami: nem tud valami olcsó fogadót, ahol meg tudnék ebédelni?
-De, itt elmész balra a következő utcán és ott, amint befordulsz, a bal oldalon lesz egy fogadó. De várj, tessék, itt van egy kis pénz, egyél valamit.
-Köszönöm, Ön nagyon kedves, de nem fogadhatom el. Vegyen belőle valamit a gyermekének, nekem van pénzem, csak nincs nálam. Majd megoldom valahogy, viszlát!
-Szia! – köszönt utánam mosolyogva a kedves hölgy.

Szóval Onibus, hát akkor el is indulok arra, amerre a hölgy navigált és igazat mondott, meg is találtam a fogadót és hát szerencsére eléggé lepukkadt. Legalább nem fognak lenézni, csak, mert apróval fizetek. Ahogy belépek, rájövök, hogy a külső néha teljesen megegyezik a belsővel, ebben az esetben is így van ez. Leülök az első szabad asztalhoz, majd kisvártatva oda is jön hozzám a pincér.

-Üdvözlöm, uram! Mit parancsol?
-Üdv, szeretnék valamit tápolni, de nem sok pénzem van, az a helyzet.
-Pontosan mennyi az a nem sok?
-Hát, pontosan ennyi. – majd leraktam az asztalra a marék aprómat.
-Értem, egy pillanat és hozom az ételt. – mondja lenézően a pincér. Nem hiába, már a legnagyobb putriban is lenézik a szegényeket.
Vártam egy kis ideig, majd megint feltűnt a pincér az asztalomnál, lerakott elém egy tányért, jó étvágyat kívánt, majd elviharzott. Ami a kosztot illeti: kevés pénzemből kijött egy féltányérnyi rántotta, de legalább az íze rendben volt. Hamar el is fogyasztottam szerény ebédem, majd intettem a pincérnek, hogy végeztem.

-Mondja, ebben a városban van nyilvános hirdetőtábla a mágusmunkák számára?
-Tudtommal van, a fő téren, ami innen három utcára van, ahogy innen kilép, elindul jobbra és végig követi azt az utcát, akkor előbb-utóbb elér a fő térre, ott megtalálja a hirdetőtáblát.
-Köszönöm szépen az információt és az ételt is. Viszlát!

Hát akkor irány a fő tér. Egy öt perces séta után meg is láttam a hirdetőtáblát. Úgy tűnik, itt nem sok mágus él. Be van porosodva az egész, szerintem még soha nem nyúltak hozzá, csak amikor munkát tettek ki. Na nézzük. Gyilkos… Hadsereg elkapta, de megszökött… Hát ezen meg sem lepődöm… Huszonkét áldozat… Hogy rohadjon meg, na majd én elkapom ezt a gyilkost! El is indulok most rögtön. Kimegyek a vasútállomásra, már majdnem felszálltam egy vonatra, amikor eszembe jutott két fontos dolog is. Először is, nem néztem meg, hova kell menni, még másodszor, nincs pénzem. De ezeken könnyen segíthetünk. Még szerencse, hogy elhoztam a cetlit, na szóval…Hargeonba kell mennem. Szóval ismét hazatérek. A pénz pedig nem probléma, felszököm a vonatra, és úgy teszek, mint ha aludnék. Ez a trükk mindig bejön, most sem hagyott cserben szerencsére. Pár órás út után meg is érkezem Hargeonba a vasútállomásra, tele tettvággyal. Már alig várom, hogy elkaphassam azt a gyilkost, nem szeretem, ha valaki csak úgy szórakozik az emberek életével. Na majd adok én neki.

Natsu a földön hevert teljesen eszméletlenül vértől átáztatott ruhában. Gray a saját elemének foglya lett. Erza szintén rengeteg sebből vérzett és körbevették a széttört fegyverei. Hirtelen Erza elé lépet egy hatalmas csupa izom zöld színű fickó és egy csapással földre terítette Erzát. Szegénynek nem maradt semmi ereje a harchoz. Az ellenfél egyszerűen túl erősnek bizonyult. A zöld förmedvény épp a végső kegyelemdöfést akarta megadni Erzának mikor megjelentem és egy erős jobb egyenessel eltaszítottam a társaimtól.
-Most már nem kell félnetek mert itt vagyok és megvédelek titeket.-
A töbiek a hátam mögé mutattak mire odanéztem a lény előttem állt és keményen állcsúcson vágott. Az ütéstől hátra estem. Szép lassan felkeltem leporoltam a nadrágom és kiköptem a számban felgyülemlett vért.
-Látom erős vagy te ámokfutó gyilkos. Azonban én csak most kezdek belejönni.-
Erre a kijelentésemre rohamot indítottam és villámgyors csapásokkal soroztam meg a fejét és a gyomrát. A csapásaimat képtelen volt kivédeni én viszont kőnyűszerrel eltérítettem az ő csapásait.
-Vigyáz ne hergeld fel mert irtózatosra nő az ereje.- mondta alig halhatóan Erza. Nem is kellet megkérdeznem Erzát mire is gondolt ugyanis a behemót volt szíves bemutatni nekem. A bőre elkezdett fényesen világítani mint egy izzó. Arcáról a gyűlőlétett és a pusztítás iránti vágyat olvastam le. Most fordult a kocka és ő került fölénybe. Nagyon kellet összpontosítanom ahhoz, hogy ki tudjam védeni a csapásait. Mintha egy kalapáccsal csapkodtak volna meg. Hirtelen elkapta az arcom és keményen belevágta a földbe majd nyomta lefelé.
.egidéz.. ..e.. á.a- a föld miatt csak motyogást halottak.
-Mit mondtál? Nem halottalak jól. De nem is érdekes mert mi..- de nem tudtam befejezni mert egy suhintással lesöpörtem magamról.
-Azt mondtam egyesülj velem szent állat.-
Az egész testem egy különös fehér aura vette körül a szent állattal való egyesülés miatt. Újra nekem akart támadni még dühösebben mint azelőtt. Én nyugodtan elkaptam a csuklóját a bal kezemmel a jobbal pedig a puszta érintésemre porrá változtattam. A lény többé nem ölhetett meg senkit. Odamentem a társaimhoz kiket egy érintésemmel meggyógyítottam.
-Senkinek nem engedem meg hogy bántsa a barátaimat. Főleg nem egy ilyen gyilkosnak mit te vagy.- Mindannyiuk szeméből csak úgy sugárzott a hála és a büszkeség. Erza lassan mellém lépet a fülemhez hajalt és csak ennyit mondott.
-ÉBRESZTŐ A MESTER HÍV!-
Hirtelen kinyitottam a szemem és Mirajane állt előttem én pedig a könyvtár egyik székében pihentem. Máskor valamiért sokkal jobban szoktam örülni Mirajane megjelenésének mint akkor. Sajnos rá kellet döbbennem az egész nem volt más mint egy meseszép álom.
Mirajane épp egy csodálatos álmom volt.
Tudom mert beszéltél álmodban. a fejem céklavörössé vált szégyenemben de Mirajane mosolygott mint mindig.
-Siess gyorsan Farkas koma mert a mester már nagyon vár téged.-
Gyorsan felpattantam a székből kitöröltem a maradék álmot a szememből és meg sem álltam Makarov irodája előtt.
-Elnézést mester..- nem tudtam befejezni mert a mester leintett.
-Tudom én is halottam, hogy nagy csatát vívtál. Ezért kértem Mirajant, hogy hívjon ide ha befejezted. Egy fontos feladatom van a számodra. Halottam mikor beszéltél álmodban egy ámokfutó gyilkossal harcoltál. Lehet a sors rendelte így de Hargeonban szintén egy ilyen bűnöző garázdálkodik. Igaz nem olyan veszedelmes mint az a zöld lény de már huszonkét embert megölt és a hatóságok nem bírják elkapni. Ezért kérlek utazz oda mihamarabb és kapd el aszt az örültet. Emberi életek vannak most a kezedben.-
-Máris indulunk Mester. Köszönöm a bizalmat. Nem fog csalódni bennünk.-
Azonnal elindultam Hargeon városába természetesen gyalog. Egyrészt nem volt olyan mesze másrészt nem utazom semmin ahol rengeteg ember zsúfolódik össze. Szerencsémre találkoztam egy idősebb férfival aki lovaskocsijával épp Hargeonba tartott. Kellemesen elbeszélgettem vele az időt míg a városba értünk. Ott leszálltam megköszöntem a fuvart majd elindultam megkeresni azt az akasztófára valót. Pehhemre az utcán sok ember mászkált így tolakodnom kellet ahhoz hogy előre tudjak jutni. Hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Megálltam és elkezdtem fülelni. Nem foglalkoztam az emberek zsémbelődő megjegyzéseivel csak figyeltem.
-Mi az Kölyök? Mi a baj?- kérdezte a fejembe Farkas barátom.
-Semmi csak egy pillanatra azt hittem Lidércet halottam.-
-Mit keresne ő pont itt?-
-Lehet igazad van. Na menjünk tovább mielőtt valaki örültnek nézne amiért magamba beszélek.-
Ezzel folytattam utamat a tömeg hömpölygő áradatában.

Egy nap a mester ismét magához hivatott, mint mindig, mikor valami olyan küldetés van terítéken, amit nem lehet csak úgy rábízni akármelyik tagra a céhből. Ideje volt már, kezdtem úgy érezni, hogy a mester elhanyagol, és muszáj lesz a faliújságról küldetést választanom.
Belépve a mester irodájába a szokásos módon köszöntem, megcsuktam az ajtót, és megálltam a mester asztala előtt.
-Hívattál, Mester!
-Így van Lidérc. Lenne egy kis munkám a számodra, ezúttal talán kicsit több, mint ezelőtt.
-Az sosem jelent rosszat!
-Ezt majd eldöntöd te magad. Ismerek régről egy igencsak tehetséges gyilkost, a neve Kateno. Sok vér tapad már a kezéhez, messzeföldön ismerik a tetteit. Nemrég kapcsolatba léptem vele, mert van nála egy igen érdekes tárgy, egy lakrima. Nem tudom, tudod e mi az?
-Hallottam róla...
-Remek. Tehát Kateno készen áll, hogy átadja nekünk ezt a lakrimát. Cserébe annyit kér, hogy védjük meg őt, amíg el nem hagyja az országot. Én azonnal igent mondtam neki.
-Szóval átveszem a lakrimát, és védelmezem amíg el nem éri a határt?
-Az, hogy a csere után mit teszel, azt rád bízom...
-Mert ugyebár balesetek mindig történhetnek...
-Főleg egy ilyen veszélyes országban...
-Hehehehehe...
-Na de van itt még valami! Nem egyedül fogsz menni!
-Twisted Fate-el már egész jól kijövünk, már nem idegesít fel, hogy...
-Nem, Lidérc, ezúttal valaki mást kapsz magad mellé. Egy új tagról van szó, aki igencsak ígéretes képességekkel rendelkezik, én személy szerint szeretném támogatni a fejlődését, és ki más lenne a legalkalmasabb a felügyeletére és tanítására, mint...
-Ácsi, tehát nekem kéne pátyolgatni egy pisis friss tagot?!
-Így is mondhatjuk...
-Ez nem... ezt én...
-Lidérc, már megbocsáss, de gondod van azzal, amit kérek tőled?
-...Nem. Dehogy...
És ekkor kinyílt az iroda ajtaja, és belépett az emlegetett szamár. Magasabbnak gondoltam, az ábrázatáról lesütött, hogy azt hiszi, ő itt az atyaúristen, és mindent lenéz ami él és mozog... csak éppenséggel még a gyerekcipőt se nőtte ki, hogy egyáltalán jogában álljon ilyeneket gondolni...
-Kerülj beljebb, Raven!
a fiú beljebb jött, végigmért, majd leült egy székre. Én megfogtam a grabancánál, felemeltem, és magam mellé dobtam.
-Ki mondta, hogy leülhetsz?
-Vedd le rólam a koszos mancsodat, mielőtt még darabokra szedlek!
Az ilyenért általában ki szoktam belezni az újoncokat, de ezúttal muszáj volt visszafognom magam. A mesterre sandítottam;
-Szabad?
-Csak nyugodtan!
Lekevertem a srácnak egy hatalmas fülest, majd mikor előrebukott, kicsaptam a fűrészpengémet, és a nyakához szorítottam. Nekinyomtam a torkának, hogy felemelkedjen, míg a szemembe nem nézett.
-Tisztázzunk valamit öcsi: nem örülök ennek, és te se, ha jól gondolom...ha tartod a pofád, nyitva tartod a szemed, jó haverok leszünk... de ha nem...
Visszacsuktam a pengéket, de közben kicsit megvágtam a nyakát.
-akkor megnézheted magad. Világos?
-Megértettem. - mondta a srác, de látszott rajta, hogy mingyárt felrobban a dühtől. Nagyon jó. A gyűlölet mindig jó erőt ad!
-Nos, induljatok is! Kateno már bizonyára vár!
Kimentünk az irodából, én végig szemmel tartottam a srácot, és próbáltam kielemezni.
- Miért hivatott ide a mester? Mi ez az egész? - kérdezte nem kevés hévvel, mikor becsuktam az ajtót.
-Na figyelj... igazából ez a te küldetésed, de mivel Sárkányölő vagy, ezért a mester szeretné, ha nem vesznél el a trágya kis kezdők köreiben... az én feladatom lesz megmutatni neked, hogyan emelkedj ki a bűzlő tömegből! A feladat pofon egyszerű. Van egy faszi Hargeonban, aki egy lakrimát fog nekünk átpasszolni, utána jól elvárja tőlünk, hogy megvédjünk... na persze történhetnek balesetek! Érted mire gondolok?
- hmm... szóval egy bébicsőszt sózott rám az öreg, nagyszerű... és mit kell tennem?
Adtam egy nagy kokit a srác fejére.
-jobb szeretném ha inkább valami más tisztséggel illetnél!
- a fene essen beléd. A mester lenéz engem. De úgy látszik el kell viseljelek. Raven Nightroad. - Mondta, majd felém nyújtotta a kezét.
Nem nyújtottam ki a kezemet, sőt, elővettem a leggyilkosabb pillantásomat, amit ismertem. Ez még soha nem akadályozott meg senkit abban, hogy maga alá vizeljen ijedtében...
- Ha nem, hát nem... - láttam, hogy Raven kapizsgálja már a dolgot, bölcsen vissza is húzta a kezét.
-Ne fárassz... el fogsz viselni, mert nincs más választásod! Gyűlölhetsz, utálhatsz, megesküdhetsz hogy egyszer megölsz... legalább lesz miért küzdened...addig viszont tartod a szádat, mutatsz egy kis tiszteletet, és azt teszed amit mondok! Ha sokáig fárasztasz, ki foglak belezni, és nagyívben teszek rá, mit gondol erről a mester! Nem viccelek... - mondtam, majd elindultam kifelé a kastélyból.
A kastély előtt megálltam, és nagyot szippantottam a kinti levegőből.
-Én mindenhova gyalog utazok... ha nagyon puhánynak érzed magad, elkaphatunk egy vonatot...
A srácra néztem, vizsgálva a reakcióját.
- Nekem mindegy... csak tegyünk minél előbb pontot az ügy végére. Mindkettőnk érdeke mielőbb megszabadulni a másiktól
-Az attól függ... ha rájössz, hogy hol a helyed, nekem nincs kifogásom a dolog ellen
- Jobb lesz ha indulunk. Nem szeretnék a kelleténél több időt a társaságodban tölteni.
Ez van. A srác ugyanolyan, amilyen én voltam ebben a korban... ugyanilyen idegesítő is. Rendben, adok neki egy esélyt! Meglátjuk, van e akkora az ereje, mint a pofája!
Elindultunk hát Magnoliába gyalogszerrel, és közben végig Raven-en tartottam a szememet. Ha megéri vele bajlódni, elnézem a pofátlanságait. Ha hibázik, a mester a fejét fogja csak viszontlátni... többet aligha...

Nem szineztem be Raven szövegeit mert nem tudtam milyen színt használ. Később korrigálom

Felszólítom Raven Nightroad -ot hogy postoljon!

- Egy újabb unalmas napra virradtunk - motyogtam, ahogy kikászálódtam az ágyból.
Bár kipihentem magam, mégis fáradtnak éreztem magam a tudattól, hogy ma sem csinálok semmit. Magamra kapkodtam a ruháimat, s miután végeztem az öltözködés fáradalmaival, elhagytam a szobám, és elindultam reggelizni...

Az őrült nőszemély most nem tartózkodott a klánházban, így úgymond, nyugodt perceket élhettem át anélkül, hogy azt hallgatom, hogy kit mennyire, s hogyan akar megölni. Közelebb hajoltam a tányéromhoz, s úgy próbáltam rájönni, hogy már megint, milyen moslékot készített a szakács. Az illata nem árult el semmit, így nem nagyon tudtam eldönteni, hogy meg akarom-e enni, avagy sem. A kanalat belenyomtam, és kevergetni kezdtem azt a fehér szaftos izét, hátha rájövök mit tartalmaz. Végül a gyomrom korgása jelezte, hogy nincs választásom, ez van, ezt kell szeretni. Lassan emeltem a kanalat a számhoz, s még pár pillanatig hezitáltam, mielőtt a számba vettem volna. Méregettem még egy kicsit, hiszen nagyon gyanús volt az állaga, de aztán megkóstoltam. Az íze kicsit édeskés, s a benne lévő, apróra darabolt hús kellemesen puha, omlós volt. A kellemes csalódás után gyorsan behabzsoltam az ételt, majd miután végeztem, eltoltam a tányért, és elégedetten dőltem hátra a széken. Gondolataim messze szálltak. Azon tűnődtem, hogy vajon Drakile, és Rose éppen merre járhatnak, és újra számításba vettem a lehetséges okokat, amiért magamra hagytak, de mindig ugyan oda lyukadtam ki. Nem volt rá semmi okuk, és ez dühített. Nagyon dühített. Biztosan nem fogják megúszni egy bocsánat kéréssel, ha egyszer megtalálom őket. Azt Garantálom.
Egy erős kéz tapadt a vállamra, és térített vissza a valóságba. Szúrós pillantással meredtem a kézre, amit a tulajdonosa hamar észrevett, és azonnal eltávolította.
- Mit akarsz, miért zargatsz? - préseltem ki a fogaim között a mondatot idegesen.
Sosem szerettem ha megzavarnak, pláne akkor, amikor a gondolataim messze szállnak.
- Ivan mester hívat. Jobban tennéd, ha emelnéd a segged, és nyomban bemennél az irodájába.
- Mit akar? - kérdeztem hetykén.
- Honnan tudjam? Menj és kérdezd meg magad -felelte az illető, aztán odébb állt.
- A fene vinné el - sziszegtem, majd gyorsan felálltam, hogy mielőbb kiderítsem mit akar az öreg.
Nagyon reméltem, hogy információkat akar megosztani a nagy feketéről, és a nővéremről.
Hangtalanul, büszkén suhantam végig a céhházon, úticélom nem más volt, mint Ivan irodája. Nem teketóriáztam sokat, hamar beinvitáltam magam a helyiségbe. Ahogy kitártam az ajtót, a mester már invitált is beljebb.
- Kerülj beljebb, Raven!
Egy bólintással feleltem, s aztán hamar feltűnt, hogy nem kettesben fogjuk lefolytatni ezt a beszélgetést. Az illetőt csak egy pár pillanatig méltattam, s miután levontam a következtetést, hogy egyáltalán nem rokonszenves, figyelmen kívül hagytam, majd helyet foglaltam.
-Ki mondta, hogy leülhetsz? - fakadt ki az idegen, és erősen megmarkolta a vállamat.
-Vedd le rólam a koszos mancsodat, mielőtt még darabokra szedlek! - néztem rá hűvösen, fenyegetően.
Sosem szerettem, ha idegenek fogdosnak. Sőt, egyáltalán nem szerettem ha hozzám érnek. Mocskos emberek. Alantas lények...
-Szabad? - kérdezte a mestertől, ahogy egy pillanatig összenéztem.
-Csak nyugodtan!
Már rákészültem, hogy a kínhalál legrosszabb aspektusát nyújtsam az idegennek, amikor egy hirtelen jövő csapás kizökkentett koncentrációmból, és előre buktam. Még felócsúdni sem volt időm, mert a következő pillanatban egy recés penge éle ismerkedett közelebbről a torkommal, és sürgetett egyre feljebb. Azonnal levontam a következtetést: előbb halok meg, minthogy a lángjaimmal ártani tudnék neki. Akaratlanul is elismertem, hogy most hátrányba kerültem, hogy gyorsabb mint én. Kénytelen voltam lábujjhegyre emelkedni, hogy a penge ne fosszon meg az értékes testrészemtől. Farkasszemet néztünk. Legszívesebben kitéptem volna a szívét arcátlanságáért, de egyáltalán nem voltam abban a helyzetben, így próbáltam visszafojtani dühöm.
-Tisztázzunk valamit öcsi: nem örülök ennek, és te se, ha jól gondolom...ha tartod a pofád, nyitva tartod a szemed, jó haverok leszünk... de ha nem... - fenyegetett meg, majd eltávolította a pengéit, de ezen cselekedete közben, egy apró vágást ejtett - akkor megnézheted magad. Világos?
- Megértettem - feleltem összeszorított fogakkal.
- Nos, induljatok is! Kateno már bizonyára vár! - szólalt fel a mester.
Nem nagyon értettem, hogy mindezek után miért zavar ki a mester, és egyáltalán ki ez a Kateno nevezetű egyén, de jobbnak láttam nem kérdezősködni, inkább mihamarabb elhagytam a helyiséget, a nagyfiúval.
- Miért hivatott ide a mester? Mi ez az egész? - fakadtam ki.
- Na figyelj... igazából ez a te küldetésed, de mivel Sárkányölő vagy, ezért a mester szeretné, ha nem vesznél el a trágya kis kezdők köreiben... az én feladatom lesz megmutatni neked, hogyan emelkedj ki a bűzlő tömegből! A feladat pofon egyszerű. Van egy faszi Hargeonban, aki egy lakrimát fog nekünk átpasszolni, utána jól elvárja tőlünk, hogy megvédjünk... na persze történhetnek balesetek! Érted mire gondolok?
- Hmm... szóval egy bébicsőszt sózott rám az öreg, nagyszerű... - törődtem bele sanyarú sorsomba.
- Jobb szeretném ha inkább valami más tisztséggel illetnél!
- A fene essen beléd. A mester lenéz engem, de úgy látszik el kell, hogy viseljelek. - törődtem bele, s mivel nem nagyon ismertem az idegent, így az emberek szokásához folyamodtam. - Raven Nigthroad - nyújtottam felé jobbom, de aztán gyorsan vissza is húztam, amikor arckifejezésével tudtomra adta, hogy nincs szándékában bemutatkozni, pláne kezet fogni.
- Ha nem, hát nem... - tudtam le a kudarcomat.
- Ne fárassz... el fogsz viselni, mert nincs más választásod! Gyűlölhetsz, utálhatsz, megesküdhetsz hogy egyszer megölsz... legalább lesz miért küzdened...addig viszont tartod a szádat, mutatsz egy kis tiszteletet, és azt teszed amit mondok! Ha sokáig fárasztasz, ki foglak belezni, és nagyívben teszek rá, mit gondol erről a mester! Nem viccelek... - mondta, majd elindult kifelé a kastélyból.
Megvontam a vállam, elvégre nem nagyon tudtam mit felelni. A fickó túl nagyra tartotta magát, s biztos voltam benne, hogy egyszer a túlzott önbizalma viszi a sírba. Talán általam. Jobbnak véltem egyelőre beletörődni az eseményekbe, így csendben követtem. Szerettem volna mielőbb lezárni a dolgot, és megszabadulni a fickótól. Az ismeretlen a kastély előtt megállt, és vett egy mély levegőt, mielőtt újból szólásra nyitotta a száját.
- Én mindenhova gyalog utazok... ha nagyon puhánynak érzed magad, elkaphatunk egy vonatot...
- Nekem mindegy... csak tegyünk minél előbb pontot az ügy végére. Mindkettőnk érdeke mielőbb megszabadulni a másiktól -feleltem, figyelmen kívül hagyva a provokációt.
- Az attól függ... ha rájössz, hogy hol a helyed, nekem nincs kifogásom a dolog ellen.
- Jobb lesz ha indulunk. Nem szeretnék a kelleténél több időt a társaságodban tölteni.
Miután megbeszéltük a dolgokat elindultunk, s a hosszú gyalogút alatt alig ejtettünk pár szót egymással...
Ugyan olyan komor hangulatban léptük át a város határait, ahogy a céhet hagytuk hátunk mögött.


Elnézést a késésért. előreláthatatlan események akadályoztak.

-Ajaj, jó lenne tudni, merre induljak el… - gondolkozom, miközben sétálók ki az állomásról. – Azt írja a cetli, hogy ezt a fazont kell elkapni. – forgatom a gyilkos képét a kezemben. Ki lehet ez a srác? Elég pszichopata feje van szegénynek… Mindegy. De még mindig nem tudom, hogy hol találom meg. Persze sokkal könnyebb lenne, ha valaki csak úgy idejönne hozzám, hogy: „Hallod, haver, az a srác ott fut az utca túloldalán.” De ilyen úgysem fog megtörténni, legalábbis nem velem. Nincs más választásom, ismét a közemberekre kell támaszkodnom. Tiszta gáz, egy mágus, aki folyton az utca emberét kérdezgeti, hát hiába, ez lennék én… Ott az a fickó, na majd őt megkérdezem.

-Elnézést, uram!... – meg sem hall. Ja, de bolond vagyok, fülhallgató van a fülében. Barom…

Jön is felém a következő áldozatom, ahogy látom…
-Ne haragudj, kedves hölgy, nem láttad ezt a fickót?
-Nem, de nem is szeretném, ha mindig így néz ki… - majd faképnél hagy. Nem lesz nekem ezzel szerencsém, már érzem…
-Bocs, főnök, nem látta véletlenül ezt az embert?
-De, éppenséggel láttam már, pont egy ugyanilyen cetlin.
-Azzal nem megyek sokra, de azért köszönöm szépen. – na végre, legalább valaki látta már. Igaz, hogy csak cetlin, de mindegy.
-Yo öcsi! Nem tudod, merre találom ezt a srácot?
-Én nem tudom, de a faterom biztos tudja. Ő mindenkit ismer a városban.
-Hol laksz?
-Itt szemben.
-Beszélhetnék az apáddal?
-Persze. – majd felmegyünk hozzájuk. – Fater! Keresnek!
-No, ki az?
-Tiszteletem, uram! Ezt a srácot keresem, úgy hallottam maga tudni fogja, hol találom.
-Nos, találkoztam már vele, de fogalmam sincs, merre lehet. Sajnálom, fiam.
-Nem gáz, köszönöm a segítséget!

Na, már közel járok a megoldáshoz, remélem még ma megtudom, hogy hol tartózkodik a gyilkos.
-Elnézést, asszonyom! Nem látta ezt a fickót?
-Sosem láttam. – ez gyors volt. Lenézésből jeles…

-Hé, te! – szólít meg egy öreg férfi. - Az a férfi… Az a híres gyilkos, nem?
-De, pontosan.
-Mit akarsz tőle?
-Elfogni.
-Mi hasznod belőle?
-Kell a pénz.
-Értem. Igazad van, ma már mindent a pénz hajt. Itt a szomszéd utcából nyílik balra egy sikátor, ott lesz egy kis fogadó. Ott mindent tudnak az efféle sötét alakokról… Ajánlom, hogy ott próbálkozz.
-Kösz az infot, öreg! – majd elszaladok a szomszéd utcába, ahogy az öreg mondja.

Benyitok a fogadóba, hát nincs telt ház, hogy enyhén fogalmazzak… Leülök a pulthoz, majd jön a csapos.
-Mivel szolgálhatok?
-Nem kérek semmit, főnök. Bocs, nincs pénzem. Csak egy kérdésem lenne. Látta már ezt a fickót?
-Igen. Tegnap is volt itt.
-Véletlenül nem tudja, hogy hol találom?
-Hát, a pletykák szerint a nyomornegyedben lakik. De ez nem biztos. Mit akarsz tőle?
-Elfogni. Köszönöm a segítséget, főnök!
-Nincsmit, sok szerencsét!

A nyomornegyed, mi? Nem is számítottam másra egy ilyen kis piti gyilkostól. Elindulok hát a nyomornegyed felé.

Sikerült találnom egy utcát ahol nem volt akkora csődület. Elővettem a képet és figyeltem az előttem elhaladó embereket hátha felbukkan. Fél órán át ácsorogtam és közben mindenféle ember haladt el előttem. Tömzsi bajszos törpe, magas vékony kopasz. Sok ember volt de egyik se az akit én kerestem. Az a naiv elképzelésem, hogy az a gyilkos úgy az ölembe pottyan megdőlni látszott. Hirtelen egy nő sikoltozására lettem figyelmes. Gyorsan odasiettem és megláttam amint egy férfi kést szorít egy nő nyakának. Ránéztem a képre és úgy gondoltam megtaláltam a keresett illetőt.
-Hé te azonnal hagyd békén azt a nőt-
Amint meglátott futásnak eredt ezért kénytelen voltam utána eredni. Egy pillantást vetettem a nőre és mikor láttam hogy nincs semmi baja kicsit belehúzta. Egyik sikátorból a másikba rohantunk. Elém borított egy szemetes amit én könnyű szerrel átugrottam és robogtam utána tovább. Ezután egy fakerítésre mászott fel majd a túloldalán leugrott. Nem volt kedvem ugrándozni ezért megidéztem farkas barátomat és egy ökölcsapással lyukat üttetem a kerítésbe. Sajnos a lyuk túl kicsi volt ezért mire átmásztam elvesztettem a szemem elől az áldozatomat. Ez a hiábavaló rohangászás nagyon elvette a jó kedvemet.
-Hé fiú néz csak le egy kicsit.- mondta farka barátom. Én lenéztem és egyből visszatért a kedvem. Apró vörös kis cseppek voltak a földön és egyenesen egy közeli sikátor felé vezetett. A vércseppek még frissek voltak ezért kizártnak tartottuk, hogy régiek lehetnének. Szép lassan odalopakodtam a sikátor bejáratához akár egy kísértet. Belesve nem láttam semmit csak egy nagy szemetes konténert amihez a vérfoltok vezettek. A lélegzetemet visszafogva osontam a konténer mellé . Halottam a férfi próbálja visszatartani a lélegzetét akár csak én de az ő tüdeje még mindig vadul zakatolt. Hirtelen egy határozott mozdulattal megragadtam a fickó karját majd a falnak szorítottam. szabad kezével megpróbált leütni de én farkasfejes kezemnek hála úgy megszorítottam a karját, hogy összerogyott fájdalmában. Rövid örömömet farkas hamar tönkretette.
-Kölyök szerintem ez nem az a fickó akit mi keresünk.-
Szabad kezemmel elővettem a képet és kénytelen voltam egyetérteni ez tényleg nem az.
-Igazad van ez tényleg nem Kateno-
Afickó értetlenül bámult rám majd remegő hangon megszólalt
-Héj neeem tuudom mi bajod van de én biztos nem az vagyok akit keresel...- Mentegetőzött tovább de az én figyelmemet valami más kötötte le. Egy tengerkék színben vibráló kutya jelent meg előttem meredten rám bámult. A tekintetén láttam, hogy tudja één mi vagyok.
-..én én tényleg nem csináltam semmi roszat.-
Hirtelen ellengettem a csuklóját majd a gallérjánál fogva kihajítottam a sikátorból és a kutyához léptem.
-Szervusz segíthetek neked barátom. mondtam mosolyogva. A kutya elvakantotta magát háromszor majd egyet vonyított majd újra vakantott. Én sajnos nem értettem belőle semmit de farkas barátom volt szíves fordítani.
-Igazán megtanulhatnál szellemül. Azt mondja ismeri az embert akit keresünk. Ebben a sikátorban ölte meg őt majd a testét elégette. Azonban a sok szenvedés miatt nem bír átlépni a túlvilágra ezért kéri a segítségünket.
- Tudod jól csak azt értem akivel egyesülök. Nem tudná megmondani hol találhatom meg?
-Sajnos nem de mikor megölte fűszeres csirke szagát érezte rajta és a közelben csak egy ilyen hely akad.-
-Köszönöm barátom ígérem segítünk rajtad.- mondta kissé idegesen majd elindultam a megadott címre.
-Úgye tudod, hogy ő továbbállhasson meg kell ölnünk azt a fickót vagy soha nem léphet át.-
-Nagyon jól tudom nem kell kioktatni! Megígértem neki de még soha nem öltem embert. Azonban muszáj megtennem vagy különben soha nem nyugodalma annak a jószágnak! Bárcsak itt lenne Lidérc ő biztosan tudna segíteni.-
Az utolsó mondatot szinte suttogva mondtam.
-Montál valamit kölyök?-
-Semmit-
Nemsokára megérkeztem a csirkéshez megmutattam neki a képet.
-Mi dolgod neked egy ilyen rosz arcú fickóval?-
-Van egy kis elintézni valóm vele. majd ökölbe szorítottam a kezem. Rám nézett és láttam rajta hogy nem tart valami erősnek. Erre én mecöen néztem rá amitől látszólag fölállt a szőr a hátán.
-Nem bíztos de úgy hírlik, hogy a nyomornegyedben szokott megfordulni.-
Megköszntem a szíves útbaigazítást és elindultam a nyomornegyed felé.

A nap magasan járt az égen, mikor átléptük a város határát. Az elmúlt napok eseményein bőven volt időm gondolkodni a hosszú gyalog út alatt, s arra a következtetésre jutottam, hogy akár még a magam malmára hajthatom ezt a szerencsétlen fordulatot. Bár még mindig dühös voltam amiatt, hogy Ivan a nyakamba varrta ezt az utálatos bébicsőszt, de már kezdtem megszokni a jelenlétét. Mindenesetre szótlanul haladtunk tovább a kikövezett úton, a célállomásig. Több szűkebb sikátoron át vezetett utunk, mire kikötöttünk egy lepukkadt kocsmánál.
Nem teketóriáztunk sokat, azonnal beléptünk a helyiségbe. Oda bennt emberhez méltatlan körülmények fogadtak minket, s az az erős, orrfacsaró bűz, amely ott terjengett az áporodott, dohos levegőben, teljesen kikészítette kivételesen érzékeny szaglószervemet.
- Találhattunk volna valami kellemesebb találkozó helyet is - jegyeztem meg, erősen fintorogva.
Néhány pillanat elteltével meg is találtuk az emberünket, aki az egyik sarokban elhelyezett asztalnál kuporgott. A ruházata egyáltalán nem volt meglepő. A férfiról lerítt, hogy valami vaj van a bajsza alatt. Lidérc egyből megindult az alak felé, én pedig orromat befogva követtem.
Lidérc rögtön a lényegre tért, és előadta miféle szerzetek vagyunk, és miért jöttünk. A férfi hirtelen hangulatváltozáson ment át a hír hallatán. Nagyon úgy festett, hogy már alig várta, hogy megérkezzünk.
- Ideje volt már, kezdtem aggódni hogy cserben hagy a Raven Tail.
- Itt vagyunk. Elég a fecsegésből, essünk túl az üzleten - feleltem szárazon, lenézően.
- Akkor azt hiszem menjünk is! - felelte, majd felállt, és elindult kifelé.
Mi pedig utána. Ahogy sétáltunk végig Hargeon számomra ismeretlen utcáin, a férfi előadta grandiózus tervét. Mint megtudtuk, egy léghajóval óhajt meglépni, bármi lehet is az, bár volt róla némi elképzelésem. Elmesélte, hogy egy kisebb szigeten akar új életet kezdeni, ami engem egy csöppet sem érdekelt, viszont addig nem adja át a lacrimát, amíg fel nem száll a hajóra, és útnak nem indul, viszont menet közben beütött a baj. Elmondása szerint a kormány rátalált a rejtekhelyére, és most nem tud a közelükbe jutni, így számít ránk. Egyrészt fárasztó volt hallgatni, hogy mi mindent kell csinálni azért az átkozott lakrimáért, másrészt meg nem nagyon tetszett, hogy a kelleténél több időt kell új társam társaságában töltenem.
- A lacrima? - szakítottam félbe mondandóját.
- Ó hát az biztonságos helyen van, amíg dolgok végére nem értünk. - felelte sompolygós mosollyal az arcán. - Tehát akkor meg kéne szerezni a léghajómat, de előbb lenne még itt egy kis meló. Ezt a sok dolgot el kéne passzolni, nektek csak testőrködin kéne. - mondja.
- Ez egyáltalán nem volt benne az alkuban - néztem rá gyilkos tekintettel. - Ha átversz minket, garantálom hogy még az anyád sem fog ráismerni a hulládra, mikor megtalálnak - fejeztem be mondandómat, s vártam patrónusom reakcióját a plusz munka végett.

Hargeonba vezető út sosem volt éppen rövid, de megszoktam már, hisz nem egyszer tettem meg ezt a kis kirándulást. Csak az ilyen vándorutak közben volt ami lefoglalja a gondolataimat. Álmodozások, okfejtések, kis filozofálás, ismét álmodozás... tehát az amúgy uncsi kutyagolás észrevehetetlenül elillant, már csak arra kaptam fel sokszor a fejem, hogy megérkeztem a célállomáshoz! Na ez most nem így volt.
Mellettem a pökhendi, naív, de sajna érdekesen ígéretes erejű újonc foglalta le a gondolataimat, és nem tudtam semmi másra koncentrálni... idegesített hogy ott van, de megértettem Ivan mester kérését is. Nyilván nem fogja Twisted Fate-re bízni a srácot, amellett tuti agygörcsöt kap és kitépi a saját szívét a srác... mellettem meg talán ráragad valami, talán megérti, hogy a világ nem egy játszótér amiben ő a kénye kedvére rohangászhat.
Igazából nem érdekelt, hogy megérti e ezt, vagy hogy egyáltalán lesz e mellette sikerem mint tanító, erős volt a gyanúm hogy kudarcot fogok vele vallani, de mégiscsak ő az egyetlen sárkányölő a céhünkben. Ha most még a pofája nagyobb is mint az erejének kéne lennie, legalább arra jó lenne figyelni, hogy ne csinálja ki saját magát idő előtt! Talán az még az én szememben is pazarlás lenne...
Hargeonban aztán rögtön a kocsma keresésére indultunk. Több szűk utcán és sikátoron keresztül kellett gyalogolni, mire sikerült meglelni a célt. Egy lepukkant kocsma volt, és a benne megbújó patkányok se voltak kevésbé mocskosak mint maga a hely. Már az ajtóból az utcára áradó bűz elárult mindent, főleg mikor egyre közelebb értünk, és beléptünk.
- Találhattunk volna valami kellemesebb találkozó helyet is. - jegyezte meg Raven fintorogva.
Én csak mélyet szippantottam a levegőből.
- A mocsok, a nyomor, és a halál illata... itt csak azt találni! De persze aki nem keres, nem talál!
Így mentem tovább, rábízva Ravenre, hogy értelmezze amit mondtam, habár sok ész nem kellett hozzá.
A kocsma egyik sarkában aztán megleltük a célszemélyt. Nem volt kedvem sokat totojázni, így rögtön odamentem hozzá, és halkan, hogy csak ő hallja, előadtam az itt létünk okát.
-A Raven Tailből jöttünk, mi vagyunk akik átveszik a lakrimát magától.
- Ideje volt már, kezdtem aggódni hogy cserben hagy a Raven Tail.
- Itt vagyunk. Elég a fecsegésből, essünk túl az üzleten! - mondta Raven, mire könyékkel hasba vágtam, hogy fogja be a száját.
- Akkor azt hiszem menjünk is! - mondta a fickó, majd felállt és elindult kifelé a kocsmából.
Nem értettem először hova akar menni, úgy gondoltam majd itt átadja a lakrimát. Ugyan ki látná meg, vagy mit aggódik, ki venné el? De hát rendben, fő a biztonság...
Hargeon utcáin baktatva aztán elmesélte az öreg, hogy mibe keveredett. Léghajóval kívánt távozni, de a katonák rátaláltak a kis járművére és lefoglalták, így nem tud felszállni. A lakrimát se akarta odaadni, csak ha már a léghajón volt, ami nagyon nem tetszett.
- A lacrima? - kérdezte Raven helyettem is
- Ó hát az biztonságos helyen van, amíg dolgok végére nem értünk. - felelte sompolygós mosollyal az arcán. - Tehát akkor meg kéne szerezni a léghajómat, de előbb lenne még itt egy kis meló. Ezt a sok dolgot el kéne passzolni, nektek csak testőrködin kéne.
- Ez egyáltalán nem volt benne az alkuban. Ha átversz minket, garantálom hogy még az anyád sem fog ráismerni a hulládra, mikor megtalálnak.
A fickó erre csak legyintett, én pedig mint egy Raven szavai megerősítéseként körbenéztem, és mikor nem láttam senkit az utcában, megragadtam a fickó inggallérját, és a falhoz vágtam. Jóval magasabb voltam nála, így a fickó lábai a levegőben csüngtek. Csenevész mancsait az enyéimre zárta és megpróbálta kiszabadítani magát, de teljesen felesleges volt minden próbálkozása.
- Ide figyelj öreg, leöljük a rohadékokat akik a hajókádat védik, te odaadod a lakrimát és elhúzod a beledet Fioréről! Nem azért jöttünk ide, hogy majd még itt osszad az észt nekünk! Legális céhekkel baromkodjál legközelebb, már ha lesz legközelebb! És ha nem csinálod úgy ahogy megegyeztünk, garantálom hogy a város határáig nem jutsz el élve!
Elengedtem a fickót, és hátra álltam, hogy szépen elterülhessen a koszos földön, és vártam a válaszát, melytől jobbára az élete függött!

A várt hatás nem maradt el. "Társam" válasz reakciója szinte kiszámítható volt, s elégedetten konstatáltam, hogy azért hasznosnak fog bizonyulni az együtt működés. Az alkalmi munkaadó nagyot nyögött, miután a falhoz vágták, s miután lábai elhagyták a talajt, próbálkozott kiszabadulni a mágus szorításából, de hiába.
- Ide figyelj öreg, leöljük a rohadékokat akik a hajókádat védik, te odaadod a lakrimát és elhúzod a beledet Fioréről! Nem azért jöttünk ide, hogy majd még itt osszad az észt nekünk! Legális céhekkel baromkodjál legközelebb, már ha lesz legközelebb! És ha nem csinálod úgy ahogy megegyeztünk, garantálom hogy a város határáig nem jutsz el élve! - felelte, majd elengedte a piperkőc pasast, aki elvesztette egyensúlyát, és a földön landolt.
Egy apró, sejtelmes mosoly jelent meg az arcomon, a látottakra, de továbbra is megmaradtam inkább csendes szemlélőnek.
- Megértettem - válaszolta kissé ódzkodva - Ez esetben csak annyit kérek, hogy kísérjetek el a szállásomhoz, ahol a távozásomhoz elengedhetetlen holmikat kell beszereznem. Nem bánjátok meg. Talán akad egy-két érdekesebb csecsebecsém számotokra.
- Miféle csecsebecsék? - kérdeztem kíváncsian.
A megbízó lopva tekintett társamra, mielőtt válaszolt volna. Nagyon úgy nézett ki, mint aki meg akarja válogatni a szavait. Mulattatott útitársam rá gyakorolt hatása.
- Néhány hasznos mágikus tárgy. Ne szaporítsuk tovább a szót, jobb, ha mielőbb indulunk.
Az illető hamar feltápászkodott, majd miután leporolta magát, azonnal elindult, mi pedig utána.
Jó tíz perc gyalogút után, befordultunk egy kocsmába, ami még az előzőhöz képest is nagyon le volt amortizálva, a vendégeiről nem is beszélve. Pár lépésnyire tőlem, egy, a kosztól, és mocsoktól szinte felismerhetetlenné vált ürge éppen a pipáját tömte újra, míg mások mogorva tekintettel bámultak ránk. A hangulatom még tovább emelkedett, hiszen a levegőben a bűz mellett, a feszültség szaga is ott terjengett, ami egy kis szórakozás ígéretével kecsegtetett. Míg a férfi üzletelgetett, én felmértem az esélyeinket, egy esetleges kocsmai verekedés kitörésére. Egyik bennt tartózkodó sem tűnt túl érdekesnek, illetve ízletesnek, így hamar elvetettem a bűnös gondolatot, hogy felzabáljak mindenkit. Ezek a csavargók nem bizonyultak méltónak, hogy a táplálékaim legyenek. Ahogy ezen elmélkedtem, a bejárati ajtó hangos csikorgással tárult ki, s három idegen lépett be rajta. Alaposan végig mértem őket, hiszen egyáltalán nem illettek ide, aztán helyet foglaltam az egyik üres asztalnál. Tekintetemet rajtuk nyugtattam, hiszen elég gyanús, hogy ilyen alakok mászkálnak egy ilyen lebujban.

Szép lassan, lazán elindulok a nyomornegyedbe, végülis, nem hajt a tatár. Benézek egy-két kirakatba, nézelődöm, hátha találkozom valaki ismerőssel, bár, erre nem sok esélyt látok magam előtt. Ahogy sétálgatok, eszembe jut, hogy van egy rövidebb út a célom felé, csak néhány sikátoron kell áthaladni. Ez, amint eszembe jut, elkezdek szaladni, majd befordulok az első sikátorba, ahol pont egy rablásnak kell, hogy szemtanúja legyek.
-Na jó, én lelépek, szerintem… - mormogom magamban, mielőtt a rablóbanda észrevesz, de már késő…
-Héló, öcsi! Állj csak szépen meg! – kiált utánam az egyik gorilla. Francba…
-Mi a probléma, uraim? Segíthetek? – kérdezem illedelmesen, hátha megenyhül a szívük.
-Hát, ami azt illeti, segíthetsz, igen. A haláloddal. – vigyorodik el mindegyikőjük, körülbelül négyen vannak velem szemben. Látom rajtuk, hogy már támadásra készek, de nekem semmi kedvem nincs jelenleg egy bunyóhoz, vagy élet-halál harchoz. Nemes egyszerűséggel felrepülök, intek nekik egy „Viszlát!”-ot, valamint egy nemzetközi jelet és elrepülök. Hatalmas sebességgel, repülésre teljesen alkalmatlan állapotban haladok, egészen addig, amíg észre nem veszek egy alakot előttem. Lassítani már késő, így hát beleszállok elég rendesen, én nekiszállok a falnak, és mire feltápászkodom, a srác már kérdően néz rám, hogy ez mi is akart lenni.
-Ne haragudj, nem akartam beléd szállni, csak elbambultam egy pillanatra. Bocsesz. – próbálom valahogy oldani a feszültséget
Végignézek a földön, hogy nem hagytam-e el semmimet, majd hirtelen megpillantok egy fényképet, ami elég valószínű, hogy hozzám tartozik. Elindulok felé, de a srác hirtelen felkapja a földről és elteszi. Csak nem ő is azt a pasast keresi?
-Hadd mutatkozzam be, Nick Webster vagyok. Tudsz valamit arról a tagról a képen? Csak mert én pont őt keresem és úgy hallottam, hogy itt van a nyomornegyedben valahol. – majd hirtelen feltámad bennem egy ötlet – Tudod mit? Álljunk össze, és keressük meg együtt a tagot.

Elindulunk hát a nyomornegyed lepukkant, mocskos környezetében. Minden második sarkon csövesek kukáznak, öregasszonyok árulják a szőnyegeket. Ha a járdán próbálsz menni, az ablakban cigiző emberek megdobálnak a csikkel, valami szórakozásuk nekik is legyen az életben. Nagyjából tíz, tizenöt perc gyaloglás után megpillantjuk a célszemélyt, de sajnos nincs egyedül. Két taggal mászkál, akibe nem szívesen kötnék bele, így csak szép lassan, távolról követjük őket, egészen addig, amíg be nem fordulnak egy kocsmába. Csak nem téveszthetjük őket szem elől, ezért mi is lemegyünk a lebujba, ahol még az átlagos utcai körülményekhez képest, ez a hely, maga volt a pokol.
Lent az asztaloknál seftelő srácokat látni, esetleg részeg embereket, valamint fegyvereseket, akik épp a másikból akarnak egy kis pénzt kicsikarni. Elég nyomasztó helyzet, de nem ezért jöttünk. Leülünk mi is egy asztalhoz, és megpillantom a célszemélyt, testőreivel együtt, éppen tárgyal mindenféle alvilági alakokkal, megy a biznisz rendesen. Ránézek a testőreire, és az egyik elég szúrós tekintettel néz rám, amitől összecsinálom magam kb., és egy sanda pillantást még odavetek, így meglátom, hogy továbbra is minket figyel.
-Pajti, ha valami történik, majd szólj, légszíves. Köszi. – majd nemes egyszerűséggel lehajtom a fejem az asztalra és csukott szemmel gondolkozom az élet nagy dolgain, jelen helyzetben azon, hogy igyak-e valamit, vagy ne…



Elnézést a késésért.
A posztot kibővítem még Farkas mondanivalójával, amint ő is elkészül.