Hattyúdal [Magánküldetés Anoya de Hielo, Dorf Geinos és Nenrini Rain számára]

Név: Hattyúdal
Szint: D
Jutalom: Szintfüggő

A hirdetésre a céhházak tábláin akadtok rá, meglehetősen díszes papíron.

„A Karmazsin Hattyú Karaván mágusok segítségét kéri. Jelentkezni a Kunugi városban lévő telephelyen lehet Mary Louis Crawfordnál. További információt helyben kapnak.

Mary Louis Crawford
Igazgatónő.”

Mehettek vonattal, hiszen a város rajta van Fiore legforgalmasabb vasútvonalán. A város megközelítése tehát meglehetősen egyszerű, nem úgy a telephely megtalálása. Ahogy körbekérdeztek a helyiek útba is igazítanak, megtudjátok, hogy a város szélén lévő magas betonkerítés mögött találhatjátok a telephelyet.
Oda érkezve az őr azonosíttat benneteket, megkérdezi a neveteket, és összehasonlítja a jelentéssel, amit a klánotoktól kapott. Rövid várakoztatás után betessékel a kétszárnyú kovácsoltvas kapun.
Odabent katonai táborhoz hasonló telephely vár titeket. Öt hosszú faház van szétszórva a falon belül, ami barakként szolgál, egy elkerített karám is található bent, ami tucatnyi lovat zár el tőletek. Emberek kisebb serege sürög, forog a falon belül, a másik kapunál éppen egy karavánt készítenek indulásra.
Ha megkérdeztek valakit az igazgatónő hollétéről rá is mutat az egyik barakkra. Ahogy odaértek bekopogtok, résnyire nyílik az ajtó, egy borzas, szemüveges, fiatal srác néz rátok.
- Az igazgatónő még nincs itt, negyed óra, és ő is megérkezik, addig legyenek szívesek, várjanak odakint!

Postotok addig tartson, míg megérkezik mindenki, és megismerkedtek, minimum a neveteket mondjátok meg, és barátkozzatok meg a gondolattal, hogy együtt fogtok dolgozni.

Félnapi járás után végre visszaérkezem Shirotsumébe, Myraval, az árva farkaskölyökkel a zsebemben. Egy kissé elfáradtam ezért most kevésbé könnyed léptekkel állítok be a Titan Nose klán épületébe. Oda battyogok a pulthoz és kérek egy jó hideg vajsört Meitől. Amíg várakozom az italomra, kiveszem zsebemből Myrat hogy nyugottan mászkálhasson, és elmegyek megnézni a küldetés falat, hátha találok valami érdekeset rajta. Nem is tévedtem, amint rápillantok a táblára, megakad a szemem egy igen díszes hirdető lapon

„A Karmazsin Hattyú Karaván mágusok segítségét kéri. Jelentkezni a Kunugi városban lévő telephelyen lehet Mary Louis Crawfordnál. További információt helyben kapnak.

Mary Louis Crawford
Igazgatónő.”

Nem tudom, miféle feladatra számíthatok. Egy ilyen leírás nem sokat mond, de próba szerencse. Leakasztom a falról és visszamegyek a standhoz, hogy megigyam a jég hideg frissítőmet. És hogy szívességet kérhessek tőle.
- Figyelj csak Mei, nem vigyáznál pár napig Myrara, amíg küldetésen vagyok? – Kérdezem a lánytól reménykedve, mert nem akarom a farkast is magammal vinni, csak útban lenne, és folyton csak az járna a fejemben, hogy nehogy baja essen.
- Ki az a Myra? – Kérdezi meghökkenten és én meg rájövök, hogy még nem is mondtam neki.
- Egy árva, farkas, akinek az anyja megtámadott az előző melómon és meg kellett ölnöm, így most szegény árva maradt, ezért magamhoz vettem.
- Szóval akkor tiéd az a kis szőrgombóc, aki ép, levizeli a szobanövényt? – Kérdezi mosolyogva, én pedig a hátam mögé fordulva rögtön meg is láthatom Myrat, amint pisil.
- Öhhmm… Bocsi, tudnál adni valamit, amivel feltakaríthatom. Mei bólintott és már nyújtotta is a törlőkendőt és a fertőtlenítő szert. Miután meg tisztítottam a padlót, fel emeltem a farkast és visszamentem a pulthoz.
- Akkor tudnál rá vigyázni? - Kérdeztem újra.
- Rendben figyelek rá, de cserébe hozz valami szuvenírt. – Mondta mosolyogva Mei, miközben meg simogatta Myra buksiját.
- Meg lesz. - Válaszolom, már én is vigyorogva a gyönyörű Meinek, majd felmegyek az emeletre, hogy szólhassak Chronaiosnak, megérkeztem, és hogy megmutassam neki a küldetést, amire jelentkezem. Ő persze mindenre rábólintott és azt mondta, majd intézkedik. Ezek után a szobám felé veszem az irányt, hogy lepihenhessek pár órát és a délutáni vonattal, frissen utazhassak Kunugiba.
Már jócskán benne vagyok a délutánban, mikor felébredek. Ránézve az időre látom, hogy már csak alig van fél órám a vonat indulásáig, így gyorsan összerámolom a holmim, amit magammal viszek, és már sietek is a vasút állomásra. Még pont időben szállok fel a vagonra miután sikeresen megvettem a vonatjegyemet. A kalauz belefúj a sípjába az ajtók zárodnak, és már zötyögünk is a síneken, egyenesen Kunugiba. Ritka, amikor bárhova is vonattal megyek és nem gyalog, de mióta klán tag vagyok, nem igen van időm, arra hogy napokig vándorolgassak. Így most ép hogy megérkeztem a szomszéd falúból máris úton vagyok egy újabb munkára. Mikor végre megérkezem a kiszemelt városba, jól esik egy kicsit kinyújtóztatnom elgémberedett végtagjaim. Az állomáson az emberek egy kissé furán néznek rám, de már hozzászoktam ehhez, úgyhogy nemigen törődöm velük. Amint úgy érzem, hogy a vér visszacsordogált a lábaimba, leszólítom az első járókelőt, hogy merre találom, a telephelyet. Nem szokásom ilyennel vacakolni, ha tudom, hogy van egy hely, ahova el kell jutnom, de nem ismerem a pontos célt, inkább rögtön megkérdezem, ahelyett hogy órákig tévelyegjek. Az úr, akit leszólítottam sajnos nem volt járatos a környéken mivel maga is csak átutazóban volt. Ezért beljebb mentem a városba és ott kérdeztem meg egy nénikét, vaki virágokat árult. Ő szerencsére rögtön tudta hogy mire gondolok és útba is igazított.
- Menj a város szélére, ott a magas betonkerítés mögött megtalálod. - Mondta az egykor biztos csinos, ám most már csak körbe hátú nagymama. Én pedig hálából vettem tőle egy szál lila virágot. A néni elmondása alapján már hamar megtalálom a telepet. El sem téveszthető a hatalmas tákolmány. Ami előtt egy kétajtós szekrény áll. Amint odaérek rám parancsol, hogy mondjam meg a nevem.- Dorf Geinos vagyok, és a küldetésre jelentkezem. - Lóbálom meg az orra előtt a csicsás hirdető lapot, amit még a Titan Nosból hoztam el. Ő rögtön elkezdi végig futni szemeivel, a nála lévő hosszú listát, és lassan kezdem úgy érezni, hogy hamarabb jutnék be magához a királynőhöz. Végre felnéz az őr és bólint egyet komolyan tekintettel.
- Rendben van, bemehetsz, de ne okoz semmi galibát azzal a fejszével. - Mondja, majd kinyitja előttem a kétszárnyú kovácsoltvas kaput. Én meg el sem hiszem, hogy már megint Chert vádolják meg, amikor ő soha semmi rosszat nem tett. Bosszúsan teszem meg azt a pár lépést befelé, de nyomban el is száll haragom, és csak döbbenten állok, mikor észreveszem hogy egy katonai táborhoz hasonló helyre érkeztem. Öt hosszú faház helyezkedik el a falon belül szétszóródva, amik valószínűleg barakként szolgálnak. Lónyerítésre leszek figyelmes, és ekkor látom meg az elkerített karámot, amiben kitudja mennyi lót szállásoltak el.
Itt minden ember sürög-forog, látszik, hogy mindenkinek megvan a maga feladata. A másik kapunál ép egy karavánt készítenek elő indulásra.
- Bocs, de hun találom az igazgatóasszonyságot? – Kérdezem meg az egyik fiatalabb pakoló fiút.
- Ott arra, abban a barakkban. – Bökött szabad kezével, a mögöttem lévő egyik fa építményre, és már ment is tovább a dolgára. Én pedig, ahogy odaértem a mutatott épülethez, nyomban bekopogtam. Az ajtó, résnyire kinyílt és egy borzas hajú, szemüveges, talán még az előzőnél is fiatalabb srác nézett velem szembe.
- Az igazgatónő még nincs itt, negyed óra, és ő is megérkezik, addig légy szíves várj odakint! - Nyomban vissza is húzódik, én pedig nem tehetek mást csak azt, hogy beletörődöm és leülök az egyik padka szélére, amíg várakozom. Alig telhetett el még öt perc sem, mikor azt látom, hogy egy másik idegen közelít felém, látszott rajta, hogy ő sem idevalósii. Első látásra egy róka jutott róla eszembe, a haja miatt, úgy tűnt nagyon izgatott, talán ő is újonc mint én, és neki is ez lesz az első komoly munkája. A vigyor az arcán csak egyre nőt és amikor hallótávolságon belülre érkezett, rögtön be is mutatkozott.
-Üdv! Nenrini Rain vagyok a Dragon Fang céhből! Gondolom te is a küldetésre érkeztél!
- Úgy van. Az én nevem Dorf Geinos, a Titan Nose klán tagja. Nagyon élvezhette a helyzetet, mert egy csomó mindenről csevegett, amiket hírtelen meg sem tudtam jegyezni. Majd mikor megunta a várakozást ő is bekopogott az igazgatónő ajtaján és pont úgy mint engem, őt is várakozásra ítélték. Ekkor újra visszajött hozzám és ezt mondta egy újabb levakarhatatlan mosollyal
-Úgy tűnik együtt fogunk dolgozni a küldetés során! Számíthatsz rám, ezt megígérem!
- Ő is letelepedett mellém és tovább beszélgettünk amíg meg nem jelent egy harmadik személy, akiről szintén ordított, hogy nem egy hétköznapi ember. Egy fehér hajú, sápadt arcú csinos domborulatú nő közeledett felénk és már alig vártam, hogy őt is megismerhessem.
-Ti is a karavános küldetésre jelentkeztetek? - Kérdezte egy kissé fagyos stílussal de még így is elbűvölt.
- Igen, Dorf Geinos vagyok, Elemi mágus, Kristály mágiára specializálódva. Magácskában kit tisztelhetek? - Fordultam, a hölgyemény felé és kezet csókoltam neki, de ő válasz helyett csak ennyit mondott
- Gondolom a megbízónk nincs itt, utálom ha megvárakoztatnak. - Ezek után már nem igen beszélgettünk, csak várakoztunk. Magamban azon gondolkodtam, hogy ez lesz az első feladat, amit csapatban kell megoldanom. Ez tényleg csak hármunkra vár, bármi is legyen az.

Alig telt el egy-két nap a Dragon Fang céhhez való csatlakozásom óta, és már nem bírtam magammal. Bár Rin és a többiek azt mondták, hogy az időmet egyenlőre a céh megismerésével töltsem, valahogy nem akaródzott nyugton maradnom. Hiányzott az izgalom, a kaland, az utazás... így hát megismerkedtem a céhünk faliújságával!
Bár akik körülöttem álltak és szintén a küldetés kiírásokat böngészték a legtöbbet lefitymálták, elégedetlenkedtek, majd csalódottan ott hagyták a plakátokat. Nekem mind szimpatikus volt, nem is csoda, hisz első küldetésemet készültem épp felvenni. Bármi jó lett volna, én mindben nagy lehetőségeket láttam, még ha a többiek ezzel nem is értettek egyet. Végül megakadt a szemem egy kiíráson, ami a Kunugi vasútvonal emblémáját viselte, és maga a plakát is elég csicsásra volt megcsinálva. Felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis még soha nem ültem vonaton!

„A Karmazsin Hattyú Karaván mágusok segítségét kéri. Jelentkezni a Kunugi városban lévő telephelyen lehet Mary Louis Crawfordnál. További információt helyben kapnak.

Mary Louis Crawford
Igazgatónő.”

Letéptem a plakátot a faliújságról, Ba'al mester épp ott lődörgött, úgyhogy neki jelentettem be, hogy elviszem ezt a küldetést.
-Vigyed, ebbe talán még nem hagyod ott a fogad! - nyomott egy kokit a fejemre, majd csak vigyorgott.
-Köszönöm, mester, majd vigyázok!
Tudom, hogy Ba'al mester csak viccelődik, de azért ott poroszkált a fejemben a gondolat, hogy talán még sem... és ez nagyon felizgatott! Tényleg lesz olyan izgalmakban részem mint remélem?
Összeszedtem a holmijaimat, majd útnak indultam a legközelebbi vonatmegálló felé. Persze indulás előtt az egyik tagunkat megkérdeztem szégyenlősen, hogy magyarázza már el hogy kell vonatra szállni, mert nem igen ismerem a járást. Először kinevetett, majd elmondta, hogy majd jegyet kell vennem, azt is elmondta hogy milyet, mennyiért. Elmondta a megállók számát is, meg beszélt még a vonatról ezt-azt, de az már elkerülte a figyelmemet.
A megállónál könnyedén megtaláltam a jegyeladód, nem volt probléma, a vonatra is felkeveredtem, és már úton is voltam. Nagy volt a tömeg, levegőt is alig lehetett venni, de nem bántam. Ennek is meg volt a maga varázsa, bárki bármit mond!
Nemsokára megérkeztem a Kunugi megállóba, a vonatról leszállás után eltöltöttem pár percet azzal, hogy friss levegőhöz jussak. A várost csodaszépnek találtam, tetszett a nyüzsgés, az emberek hullámzó tömege, az idő is jó volt... tehát ezeddig igencsak jó napot mondhattam a magaménak, a küldetés miatt pedig nagyon izgatott voltam.
Ellenben... a telephelyet sehol se leltem. Körbejártam egy csomó utcát, még el is tévedtem párszor, de hogy őszinte legyek nem is nagyon tudtam, hogy mit kell keresnem. Egy telephely...eh...
Megpróbálkoztam a járókelők körbekérdezésével. Az első pasas, egy tagbaszakadt munkás elzavart, majd egy virágokat áruló hölgy igazított útba. Megmutatta, merre kell mennem, és azt is elmondta, hogy egy magas betonkerítést keressek, ha már látom, nem lesz gond.
El is indultam a megfelelő irányba, kicsit elbizonytalanodtam mert már messze elhagytam a város központját. De aztán megpillantottam a betonkerítést, egy nagy kétszárnyú vaskapuval együtt, mely előtt egy őr állt. Odamentem hozzá talán kicsit túl lelkesen, nem nagyon értékelte a viselkedésemet.
-Ide szól a küldetésem (azt hiszem), a Karmazsin Hattyú Karaván hívására jöttem! - mondtam boldogan.
-Fantasztikus... igazold magad!
Először meglepődtem az őr szigorú tekintetén és hangján, de gyorsan reagáltam;
-Nenrini Rain vagyok, a Dragon Fang céhből!
Az őr unottan elővett egy tekercset, beleolvasott, látszólag keresett valamit, majd végül felnézett rám.
-Nenrini Rain, Sárkányölő, megvan! Kövessen, ne nyúljon semmihez és ne mászkáljon el!
Nem vitatkoztam, inkább még izgatottabb lettem mikor a vaskapu két szárnya kinyílt előttünk. Az őr nagy léptekkel ment előttem, én pedig tartottam vele a lépést, közben szemügyre vettem a telepet. Olyan volt mint valami katonai bázis... öt hosszú faház sorakozott egymás mellett, nyilván valamiféle barakkok voltak, és volt még egy elkerített karám, benne lovakkal. Nagyon sok ember sürgött-forgott odabent, mindenki végezte a dolgát. Rakodtak, pakoltak, parancsokat ordítoztak, gondozták az állatokat, edzettek, intézték az ügyes bajos dolgaikat. Olyan rendezettnek tűnt minden, még ha első ránézésre totál káosz uralkodott is a táborban. Volt egy másik kapu is, ami előtt épp felkészítettek egy karavánt az indulásra. Talán azt a karavánt kell majd kísérnünk? Vagy ez egy másik karaván, amit más mágusok kísérnek majd? Vagy talán...
-Hé, kölyök!
-Öhm izé, mi, igen, tessék?!
Az őr türelmetlenül mutatott az egyik barakk felé. Már volt előtte egy alak, akiről lerítt hogy nem ide valósi, tehát bizonyára ő is a küldetésre jött. Izgatott lettem ismét, hogy milyen bajtársakat ismerhetek majd meg. Megköszöntem az őr segítségét, aki csak fintorogva ott hagyott.
Odasiettem a barakkhoz. A másik fickó, tömzsi, szakállas figura a barakk oldalában ült. Mielőtt szóba elegyedtem volna vele, bekopogtam a barakk ajtaján. Az ajtó csak résnyire nyílt ki, és megpillantottam egy borzas, szemüveges fiatal fiút.
- Az igazgatónő még nincs itt, negyed óra, és ő is megérkezik, addig légy szíves várj odakint!
Becsukta az ajtót nyomban, hallottam ahogy a zár elfordul. Hát jó, akkor várakozás!
Odamentem a másik mágushoz, megpróbáltam a lehető legbarátságosabb lenni vele, de ez nem is volt nehéz, mert igen jó kedvem volt.
-Üdv! Nenrini Rain vagyok a Dragon Fang céhből! Gondolom te is a küldetésre jöttél!
- Úgy van. Az én nevem Dorf Geinos, a Titan Nose klán tagja.
Elcsevegtünk pár percig, hogy ki hogyan érkezett, meg milyen fura ez a telep, aztán mikor csevelyünk véget ért, még egyszer bekopogtam a barakk ajtaján, de a fiatal fiú megint elhessegetett. Nahát, itt ma mindenki olyan feszült...
-Úgy tűnik együtt fogunk dolgozni a küldetés során! Számíthatsz rám, ezt megígérem! - mondtam jövendőbeli társamnak, széles mosollyal az arcomon.
Szimpatikus volt az tömzsi, de jól láthatóan erős fickó (az a balta igencsak imponáló volt).
Leültem jövendőbeni bajtársam mellé, és együtt várakoztunk amíg megjön az igazgatónő, időközben pedig új csapattagok is érkeztek, akiket nem kevesebb örömmel fogadtam.

Pár perces várakozásotok után lassú, nehéz léptek zaja üti meg a fületeket, pontosabban négyé. Az egyik faház felől lóháton közeledik felétek egy idősödő hölgy, aki előttetek leszáll, és a lova farára csap, az pedig engedelmesen elvonul a karám felé.
- Mary Louis Crawford, a Karmazsin Hattyú Karaván jelenlegi igazgatónője. - nyújtja a kezét. - Gondolom, a küldetésre jelentkező mágusokhoz van szerencsém.
A nő alacsony, haja néhol már őszbe vész, arcán tétova ráncok húzódnak, ingzsebében szemüveg van. Ruházata egyszerű, kényelmes, néhol kopott farmer, csíkos ing, és barna sarkantyús csizma. Szeme szigorúan méreget titeket folyamatosan, keresi a szemkontaktust, meg akar bizonyosodni róla, hogy jó embereket kapott-e.
- Nem is szaporítanám a szót. - szól a bemutatkozás után. - A feladatuk meglehetősen egyszerű, nem is kell bizalmas helyre vonulnunk a megbeszélnivalóval. A társaságunkban több, kisebb karaván is működik, és az egyik vezetőjéhez kell elmenniük, és meggyőzni, hogy szálljon ki a vállalkozásból. Nem kérem, hogy öljék meg, szó sincs róla, az egyetlen, ami miatt nem én megyek, hogy meglehetősen hirtelenharagú, és, mondjuk úgy, hogy jól bánik a puskával. A Rojtos Zászló fogadóban szállt meg a múlt éjszaka, valószínűleg ott találják.
Fellép a faház előtti lépcsőre, bekopog az ajtón.
- Sam, egy képet a munkáról!
A borzas fejű srác ismét megjelenik az ajtóban és egy frissen nyomtatott papírlapot nyújt át az igazgatónőnek, aki szemügyre véve kissé elhúzza a száját, majd kelletlenül átadja nektek.
- Ha van kérdésük most mondják!


Postotok addig tartson, míg megérkeztek a fogadóba! A Rojtos Zászló tetején egy régi fiorei zászló lobog, innen kapta a nevét. Az épület maga meglehetősen takaros, két emeletes épület, aminek a földszintjén kocsma van berendezve. Ha az igazgatónőhöz van kérdésetek PÜ-ben várom azokat.

Unalmas a várakozás, de pár perc múlva patadobogás zajára kapom fel a fejem. Mikor a hang felé fordulok, meglátom hogy a ló hátán, egy idősödő hölgy közeledik felénk. Mikor elénk ér, leszáll a hátasról és a farára csap. A kanca pedig engedelmesen elindul a karámok felé. Én felállok előbbi ülőhelyemről, és a többiek is így tesznek.
- Mary Louis Crawford, a Karmazsin Hattyú Karaván jelenlegi igazgatónője. - Kacsóját Nenrini felé nyújtja, és kezet ráz a fiúval.
- Gondolom, a küldetésre jelentkező mágusokhoz van szerencsém. - Mi helyeslően bólogatunk, és én figyelem a nő minden szavát, de nem mulasztom el végig mérni, hogy ezzel egy keveset megtudhassak munkaadómról. A hölgy nagyon alacsony, körülbelül velem egy magas lehet. Haja már őszül, és arcán az évek ráncai jelennek meg. A látása sem az igazi már, ezt az ingzsebében lapuló szemüveg mutatja. Nem öltözött fel flancosan. Egyszerű, kényelmes ruhát visel, ami egy ilyen helyre pont tökéletes. Lábaira, egy lovagláshoz szükséges, barna sarkantyús csizmát vett fel, és egy néhol kopott farmert és csíkos inget senki nem sajnál, ha tönkre megy.
Szigorúan méreget bennünket, és szemei folyton visszatérnek az enyémhez. Látom rajta a tűnődés jeleit. Nyílván biztosra akar menni, hogy megfelelően végezzük majd el a feladatunkat.
- Nem is szaporítanám a szót. - Szólalt meg ismét a bemutatkozása után.
- A feladatuk meglehetősen egyszerű, nem is kell bizalmas helyre vonulnunk a megbeszélnivalóval. A társaságunkban több, kisebb karaván is működik, és az egyik vezetőjéhez kell elmenniük, és meggyőzni, hogy szálljon ki a vállalkozásból. Nem kérem, hogy öljék meg, szó sincs róla, az egyetlen, ami miatt nem én megyek, hogy meglehetősen hirtelenharagú, és, mondjuk úgy, hogy jól bánik a puskával. A Rojtos Zászló fogadóban szállt meg a múlt éjszaka, valószínűleg ott találják.
- Miután mindezt végig mondta, az ajtóhoz lép, amin nemrég én is kopogtattam, Mary Louis is ezt teszi.
- Sam, egy képet a munkáról! - Ismét ugyan az a borzas hajó srác bújik ki, aki az imént is, és nyomtatott képeket nyújt át az igazgatónőnek, aki a fotók láttán elhúzza a száját, majd kelletlenül átnyújtja a jobb oldalamon álló mágus lánynak.
- Ha van kérdésük most mondják!
- Miért akarja eltávolítani a pasast? - Kérdezem tőle azt, ami elsőnek az eszembe jutott, és közben próbálok rá lesni a lapra, hogy lássam, hogyan is néz ki az illető, akivel találkoznunk kell, de a magasságom miatt ez nem könnyű.
- Ami azt illeti, nő az illető. Hogy miért akarom eltávolítani?... - Gondolkozik el, először emeli le rólunk a tekintetét, és a földet fixírozza, majd hirtelen felkapja, és hadarva folytatja: - Túl sok felé kell figyelnem, mint vezető, a kisebb tulajdonosokat kivásárolom, ők is jól járnak, és én is.
Úgy látszik csak én nem voltam tisztábba azzal a ténnyel hogy egy nővel kell beszélnünk, így több figyelmet nem is szenteltem ennek a kérdésnek. Két társamnak nem voltak dilemmái a feladattal kapcsolatban, így elindultunk a megadott fogadó felé. Mivel az igazgatóra sokat kellett vártunk, már jócskán benne jártunk a délutánban és csak sötétedésre találtuk meg a Rojtos zászló nevű fogadót, ami a tornyán lobogó Fiorei zászlóról kapta nevét. Tipikus fogadó volt, a szálláshelyek az emeleten, a lényeg (kocsma), pedig a földszinten helyezkedett el. Így belépésünkkor rögtön meg is céloztam a pultot, hogy felhörpintsek 4-5…na, jó 6 pálinkát, csak is a finom íze miatt. Már majdnem elértem a célom, mikor egy női hang viasztartott.
- Na jól van, figyeljetek. – Visszafordultam, hogy vele szembenézve hallgassam végig mit is akar mondani a lány, akinek a nevét még mindig nem tudtam.
- Ti üljetek le, ha jól látom a csapos egy fiatal férfi, megpróbálom levenni a lábáról, hogy elmondjon némi információt a célszemélyről. Ha baj van jelt adok. Rendben?...
- Elmosolyodom azon, hogy mennyire tisztában van a testi adottságaival, de nem követem a parancsát mert igenis, én most inni megyek, így vele együtt újra elindulok a standhoz, hogy ne zavarjam a kicsike tervét messzebb foglalok tőle helyett és már azon kezdem törni a fejem hogy vajon mit is kérjek, szilvát, barackot? Végül úgy döntök majd meghallgatom hogy melyiket ajánlja a pultos fickó.

Amíg vártunk az igazgatóra (nekem nem tűnt sok időnek, de azért eltelt jónéhány perc), békésen elbeszélgettünk, megismertem Anoya-t, Dorfot is. Bár még vajmi keveset tudtam róluk, valahogy úgy éreztem, hogy bárhogy is végződjön a küldetés, utána biztos felkeresem majd őket, ha más nem egy jókívánság erejéig. Aztán lépteket hallottunk, pontosabban paták dobogását, majd megpillantottuk az egyik faház felől érkező lovat és lovasát is, egy idősödő hölgyet. A nő leszállt előttünk, majd a ló farára csapott, aki engedelmesen megindult az istállók felé. Nahát, milyen engedelmes állat...
- Mary Louis Crawford, a Karmazsin Hattyú Karaván jelenlegi igazgatónője. - nyújtja a kezét nekünk, sorban kezet fogunk vele. - Gondolom, a küldetésre jelentkező mágusokhoz van szerencsém.
A hölgy bár idősödő volt, mégis csinosnak festett. Rövid haja itt-ott már megőszült, arcán vékony ráncok húzódtak, de inkább erősebbé tették az amúgyis szigorúnak tűnő arckifejezését. Ha már egyszer igazgató, azt gondoltam volna, hogy majd elegáns öltözőkben jelenik meg, de ehelyett egyszerű, kényelmes ruházatot viselt kopott farmerből, csíkos ingből melynek mellzsebében egy szemüveg volt, valamint a lovagláshoz sarkantyús csizmát hordott. Na nem mintha ez csalódásra adott volna okot. A nő alacsony volt, többnyire felfelé tekintgetett, hogy szemkontaktust létesítsen velünk, végigmért minket, és talán várt volna egy megerősítést tőlünk az előző kijelentésére.
-Igen, mi lennénk a mágusok, akik válaszoltak a céhekből a küldetésre! A nevem Nenrini Rain, és...
- Nem is szaporítanám a szót... - azt hiszem csak én vagyok túlbuzgó, kellemetlenül éreztem magam, és a többiekre tekintettem, hogy kapok e egy szúrós tekintetet, vagy valamit. - A feladatuk meglehetősen egyszerű, nem is kell bizalmas helyre vonulnunk a megbeszélnivalóval. A társaságunkban több, kisebb karaván is működik, és az egyik vezetőjéhez kell elmenniük, és meggyőzni, hogy szálljon ki a vállalkozásból. Nem kérem, hogy öljék meg, szó sincs róla, az egyetlen, ami miatt nem én megyek, hogy meglehetősen hirtelen haragú, és, mondjuk úgy, hogy jól bánik a puskával. A Rojtos Zászló fogadóban szállt meg a múlt éjszaka, valószínűleg ott találják.
Eközben odalépett a barakk ajtajához, bekopogott rajta, és félhangosan mondta;
- Sam, egy képet a munkáról!
A kissrác aki nemrég türelemre intett kétszer is, ismét megjelent az ajtóban, és egy frissen nyomtatott papírlapot nyomott az igazgató kezébe, aki azt megszemlélve mérgesen elfintorodott.
- Ha van kérdésük most mondják!
- Miért akarja eltávolítani a pasast? -szólalt meg Dorf
- Ami azt illeti, nő az illető. Hogy miért akarom eltávolítani?... - gondolkozott el - Túl sok felé kell figyelnem, mint vezető, a kisebb tulajdonosokat kivásárolom, ők is jól járnak, és én is!
- Nekem nincs kérdésem, készen állok a feladatra! - megszólalásomat ismételten nem koronázt különösebb siker, úgyhogy magamban adtam magamnak egy nyaklevest, hogy jobb lenne ha nem jártatnám a számat...
El is indultunk a fogadó felé, már beesteledett, mire elértük a célt. Az épület alsó része (a kocsma) nem volt épp kicsi, felette az emelet, ami a szállásoknak adott helyet, masszív bástyaként őrködött a kocsma felett, tetején pedig ott lobogott a jobb napokat is megélt Fiorei zászló, amiről a kocsma a nevét is kapta, és ami ott díszelgett a szerény díszítésű cégeren: Rojtos Zászló.
- Na jól van, figyeljetek. - állított meg minket Anoya határozottan. - Ti üljetek le, ha jól látom a csapos egy fiatal férfi, megpróbálom levenni a lábáról, hogy elmondjon némi információt a célszemélyről. Ha baj van jelt adok. Rendben?...
Meglepett a terv, érdekesnek találtam, hogy Anoya ilyen trükköt szeretne alkalmazni, de izgalmasnak találtam, úgyhogy hevesen bólogattam.
-Én készen állok!
Dorftól is vártam valami válaszfélét, hogy legalább most erősítse meg a lelkesedésemet, de ő a gondolatai közé merülve hallgatott. Vajon mi jár a fejében?
Anoya elindult a pulthoz, hogy beszéljen a pultossal, én meg azt hittem, Dorf majd jön velem egy közeli asztalhoz, ezzel szemben ő is a pulthoz ment, és leült. Tehát az italon járt az agya!
Nem akartam magamra maradni, de nem akartam azt se megkockáztatni, hogy akár véletlenül is keresztbe tegyek Anoya terveinek, úgyhogy én kiválasztottam egy üres asztalt, és leültem mellé egy székbe, még épp hallótávolságon belülre, hogy esetleg halljam mit beszélget Anoya a fiatal sráccal. Nem tudtam mire számítsak, de kész voltam cselekedni, ha bármi történik!

Anoya akciója nem is olyan hosszú idő alatt sikerrel is jár. A férfi meglehetősen készséges, mosolygós, rendes fickó, aki könnyen belemegy a flörtölésbe, de igazából nem kell nagyon messzire menni, hogy információkat osszon meg veletek. Ahogy megmutatjátok neki a képet, amit kaptatok rögtön az egyik sarokba mutat.
- Rose Cassidy, a Cassidy Rózsája tulajdonosa. Már pár napja itt van, és mást se csinál, csak lejön a szobájából, kér egy üveg wiskeyt és szépen lassan elszopogatja. Nem volt még vele gond, mindig fizet, nem kötekszik, nem is igazán beszél senkivel. Szomorúnak tűnik, úgyhogy bármilyen ügyben járnak, csak kíméletesen, kérem.
A sarokban lévő box felé nézve meg is láthatjátok a célszemélyt, aki szinte tökéletesen egyezik a képpel, ami a kezetekbe lett nyomva, azzal a különbséggel, hogy haja kócosan omlik a vállára, fehér kalapja az asztalon pihen, nyakékét a kezében forgatja, és mosolynak egyetlen szikrája sem látszik. Előtte egy üveg wiskey, egy felespohár, és egy kiterített újságpapírt van.


Bemutatkozásotokat szó nélkül tűri, nem igen szentel különösebb figyelmet rátok, épp csak, hogy végigmér titeket szemmel, és újra az újságot kezdi bújni. Ám, amikor közlitek vele, hogy mi járatban vagytok, felfortyan.
- Szóval a vállalkozásom miatt jöttetek? Igen? Jól nézzétek meg, mert én vagyokaz utolsó, amit láthattok belőle! - löki elétek az újságot, lehúzza a feles wiskeyt és az egyik cikkre vágja a poharat.
Kérdésetekre elmondja, hogy mi történt a karavánjával. Egy értékes csomagot szállítotak Kunugiból Oshibanába, amire két rivális cég is fente a fogát, tekintve, hogy bőséges jutalom járt a gyors és pontos kézbesítőnek. A két rivális cég közül az egyik Crawford személyes vállalata, a másik pedig az Izzó Parázs. Szó szót követ, és ahogy halad a történetben úgy hagy alább a haragja, és úgy vesz erőt rajta a szomorúság, míg a történet végét már könnyekkel küszködve, szemét gyakran dörzsölve meséli.
- A Cassidy Rózsáját még az apám alapította. Rólam nevezte el. Anyám már születésemkor meghalt. Az ő nevét örököltem, és rá emlékeztettem az apámat. Egyedül nevelt fel, lóháton. A halálos ágyán tette a fejemre a kalapját és adta át a medálját, és rám hagyta a céget. És most... kudarcot vallottam. A karavánt lemészárolták... Az a kígyó Crawford pedig még ki is akar forgatni a vállalatból, mi?! - csattan fel a végén, de ostorscsapásszerűen le is lohad az indulata.
- Elnézést, nem a ti hibátok. - tölt egy újabb felest, és gyorsan lecsapja. - Titeket ezért fizetnek, nem a ti hibátok. - forgatja a kezében a medált egy ideig, aztán Anoyjához fordul. - Felkötnéd? - ezután felköti a haját, fejére teszi a kalapot, feláll, megtörli a szemét, és komoly arccal folytatja: - Rendben van, eladom a részesedésem, de előbb segítsetek. Nem mertem még elmenni arra a helyre, ahol történt a merénylet. Kísérjetek el, hogy lerójam a tiszteletem a barátaim előtt, aztán együtt visszamegyünk Crawfordhoz, és elintézzük a dolgot.

Döntsetek! Elkíséritek, vagy erőszakosan elrángatjátok a megbízótokhoz? Postotok addig tartson, míg közlitek vele a döntéseteket.

Miután lehúztam jó pár pálinkát, tekintetem Anoyára vetült hogy lássam hogy halad a csábítási terve. Úgy tűnt jó benyomást tett a pultosra, mert mindketten vidáman nevetgéltek, de valószínűleg a lány még nem tért a lényegre, ezért tovább nézelődtem. Rain, nem túl messze foglalt helyett egy asztalnál egyedül, szinte már megsajnáltam és majdnem oda mentem hozzá, de ekkor megláttam a sarokban egy csinos nőt, aki eléggé szomorúnak tűnt. Úgy döntöttem felvidítom, ezért kértem még két adag italt és elindultam felé.
- Jó estét. Szabad ez a hely magácskával szemben? – kérdeztem udvariasan, de már ülök is le, és leteszem az asztalra a két pálinkát. Csak ekkor veszem észre a már félig üres feles poharat és a majdnem üres wiskeys üveget, amit eddig fehér kalapja takart el. Rövid töprengés után végül elé tolom az egyik pálinkás poharat, és a lány is csak ekkor néz fel a nyakékje nézegetéséből.
- Ismerjük egymást? - kérdezi összevont szemöldökkel.
- Még nem. - Felelem csintalan vigyorral az arcomon.
- A nevem Geinos, nagyon örvendek, hogy megismerhettem egy ilyen szépséget, mint magácska. - Én kiöntöm neki itt a szívemet, ő meg rám sem hederít, csak olvassa tovább azt az újság cikket, aminek tanulmányozásával én zavartam meg. Annak ellenére, hogy az udvarlásomat teljesen figyelmen kívül hagyta, és hogy meg sem köszönte az italt, amit hoztam neki, simán lehúzta egy egészet egyszerre és miközben olvasott az arca egyre csak szomorúbb lett, és nem tudtam, mit tehetnék, hogy egy kicsit mosolyogjon. Ha már a bókjaim sem hatnak, akkor vajon mi? Nem jutott semmi az eszembe, de időm sem volt tovább gondolkodni, mert egyszer csak Anoya és Nenrini termett mellettem.
Te mit keresel itt Dorf? Honnan tudtad hogy ez az a nő? – kérdezi Anoya én meg csak értetlenül nézek a lányra, hogy vajon miről beszél.
- Na mindegy, ha nem tévedek ön Rose Cassid. Az én nevem Anoya de hielo, ő itt pedig Nenrini Rain - Mutatta be magukat újdonsült szerelmemnek, aki még mindig unottan méri fel társaságunkat. Már ép fordult volna vissza az újságja felé amikor Anoya ismét felszólalt.
- Mi Dorf társai vagyunk a küldetésben, amire Mary Louis Crawford, a Karmazsin Hattyú Karaván jelenlegi igazgatónője kért fel bennünket, és az a feladatunk hogy megkérjük önt, lépjen ki a vállalkozásból. – Erre a kijelentésre Rose érdektelen arca egy csapásra mértéktelen dühé formálódott és még rám is gyilkos szikrákat szórtak szemei. Hát ennyit a hódolásról…
- Szóval a vállalkozásom miatt jöttetek? Igen? Jól nézzétek meg, mert én vagyokaz utolsó, amit láthattok belőle! - Az újságot az orrom alá löki, majd az előbbi pálinka után a maradék felest is lehúzza és az üres poharát az újságra csapja.
- Mi történt a karavánnal? – Kérdezi Rain, miközben fölém tornyosul, hogy eltudja olvasni a cikket. Miss Cassid elmondja hogy egy értékes csomagot szállítottak Kunugoból Oshibanába, és hogy erre a munkára a munkaadónk és egy másik cég úgynevezett Izzó Parázs is fente a fogát a magas jutalom miatt. Ahogy Rosey mesélt a felindultságát megint felváltotta fokozatosan a szomorúság, és lassan már a könnyeivel küzdött szemeit dörzsölve. A történet végére a bánat okát is megtudtuk.
- A Cassidy Rózsáját még az apám alapította. Rólam nevezte el. Anyám már születésemkor meghalt. Az ő nevét örököltem, és rá emlékeztettem az apámat. Egyedül nevelt fel, lóháton. A halálos ágyán tette a fejemre a kalapját és adta át a medálját, és rám hagyta a céget. És most... kudarcot vallottam. Az a kígyó Crawford pedig még ki is akar forgatni a vállalatból, mi?! – Az igazgató nevét csak úgy köpte és látszott hogy már csak az ember gondolatára is megint forrongani kezdtek az indulatai. Szerencsére dühöngéséből hamar visszatért a jelenbe közénk és sikerült egy kicsit lecsillapodnia. Nem tudom hogy bírja ezt az állandó hangulat változást, csak azt hogy egyre jobban megkedvelem.
- Elnézést, nem a ti hibátok. - Töltött egy újabb felest, és gyorsan lecsapta. - Titeket ezért fizetnek, nem a ti hibátok. - Forgatta kezében a medált még egy ideig, aztán Anoyjához fordult. - Felkötnéd? – Kérdezte társnőmtől, és miután ő együtt érző tekintettel felhelyezte neki a medált Rose felkötötte gyönyörű szőke haját, fejére tette kalapját, felállt, megtörölte a szemét, és komoly arccal folytatja: - Rendben van, eladom a részesedésem, de előbb segítsetek. Nem mertem még elmenni arra a helyre, ahol történt a merénylet. Kísérjetek el, hogy lerójam a tiszteletem a barátaim előtt, aztán együtt visszamegyünk Crawfordhoz, és elintézzük a dolgot.
- Mivel az igazgató nő nem adott meg határidőt hogy mikorra végezzük el a feladatott én rögtön beleegyeztem főleg, hogy addig legalább lesz időm jobban is megismerni Roset. Úgy láttam a többieknek sincs ellenvetése és hogy ők is szívesen segítenének a szomorú sorsú lánynak.

A hely ahova ültem pont tökéletes volt, hogy belássam az egész helységet. Anoya látszólag sikerrel járt a csábtervével, bár keveset hallottam a párbeszédükből, az tisztán látszott hogy a fiatal pultost nem kell a továbbiakban győzködni. Anoya biztos tapasztalt már az ilyen helyzetekben, nem csoda ha ilyen játszi könnyedséggel "uralma" alá hajt egy gyengébb akaraterejű egyént... férfit...fiút... pultost!
Dorf pedig elképesztő, hogy hogyan bírja azt a sok pálinkát... egyszer én is ittam a céh házban, nem mondom, fincsi volt, de nem lesz a mindennapi itókám, ez is biztos. De Dorf az bezzeg bírja, úgy vedeli mintha legalábbis valami szörp lenne!
Aztán Dorf felállt az asztaláról, és elment mellettem, majd leült egy szőke nő mellé, aki egy újságot tartott a kezében és eléggé lehangoltnak tűnt, sőt, zaklatottnak. Nem kételkedtem benne, hogy Dorf jó társasága lenne a hölgynek, hacsak nem tudja elviselni a pálinkaszagot, amit a társam árasztott magából. De nem kellett két pillanat se, Dorf megkínálta pálinkával a nőt. Na tessék, ennyit erről!
Láttam, hogy Anoya végzett a kérdezősködéssel, a pultos srác felettébb csalódottnak tűnt. Anoya minden további nélkül faképnél hagyta, majd odajött az asztalomhoz.
-Meg tudtam, amire szükségünk van... hol van Dorf?
-Ott ül, annak a nőnek a társaságában!
Jól látom, Anoya morcos? Bizonyára szereti ha olajozottan mennek a dolgok, és nem tetszik neki hogy az egyik társa a küldetés helyett leáll csajozni. Határozottan elindult Dorf és a nő felé, én pedig azonnal felpattantam a helyemről, és követtem őt. Kicsit kihúztam magam, olyan érzésem volt, mintha Anoya testőre lennék, vagy ilyesmi... bár... lehet csak megint hülyét csinálok magamból...
- Te mit keresel itt Dorf? Honnan tudtad hogy ez az a nő?
Dorf látszólag nem értette Anoya aggodalmát, értetlenül pislogott csak ránk.
- Na mindegy, ha nem tévedek ön Rose Cassid. Az én nevem Anoya de hielo, ő itt pedig Nenrini Rain!
- Helo! - szerintem ennyi bőven elég volt belőlem, tanulva az eddigiekből.
Úgy látszott a nőt eléggé hidegen hagyja a társaságunk, kíváncsi voltam, hogy egyáltalán jó nyomon járunk e. Na nem mintha kételkednék Anoyában... de neki is feltűnt ami nekem is, így kicsit bővebb magyarázattal szolgált;
- Mi Dorf társai vagyunk a küldetésben, amire Mary Louis Crawford, a Karmazsin Hattyú Karaván jelenlegi igazgatónője kért fel bennünket, és az a feladatunk hogy megkérjük önt, lépjen ki a vállalkozásból.
Erre már felkapta a nő a fejét, arcán hirtelen düh és harag tükröződött, ami elsőre ijesztő volt, azt hittem velünk van valami gond.
- Szóval a vállalkozásom miatt jöttetek? Igen? Jól nézzétek meg, mert én vagyok az utolsó, amit láthattok belőle!
Kiitta a poharát, majd dühösen az előtte lévő újságra csapta. Ezek szerint a karavánokkal való helyzet súlyosabb mint gondoltam...
- Mi történt a karavánnal? - kérdeztem, miközben megpróbáltam meglesni, mi van az újságpapíron, amit közben Dorf felé lökött a nő. Csak utána vettem észre, hogy mindeközben Dorfra nehezedek, támaszként használva őt.
A nő elmondta hogy a karavánja Kunugiból szállított Oshibanába értékes csomagokat, de erre a munkára valami Izzó Parázs nevezetű cég és a mi munkaadónk is fente a fogát. A mi munkaadónk?! Mi fog még itt kiderülni...
Aztán a nő ahogy mesélt, egyre szomorúbbnak látszott, majd már a könnyeivel küszködött.
- A Cassidy Rózsáját még az apám alapította. Rólam nevezte el. Anyám már születésemkor meghalt. Az ő nevét örököltem, és rá emlékeztettem az apámat. Egyedül nevelt fel, lóháton. A halálos ágyán tette a fejemre a kalapját és adta át a medálját, és rám hagyta a céget. És most... kudarcot vallottam. Az a kígyó Crawford pedig még ki is akar forgatni a vállalatból, mi?!
A mondat végére érte el a nő haragja a csúcsot, kiéreztem a hangjából a kétségbeesett gyűlöletet és haragot. Kellett egy-két perc mire lenyugodott a nő, majd nyugodtabban folytatta.
- Elnézést, nem a ti hibátok. - Töltött magának még italt, és kiürítette a poharát - Titeket ezért fizetnek, nem a ti hibátok. - Egy medál volt a kezében, azt nézegette, majd Anoyára nézett - Felkötnéd? – Anoya természetesen segített neki, majd a nő megtörölte a szemeit, és komoly tekintettel fordult hozzánk: - Rendben van, eladom a részesedésem, de előbb segítsetek. Nem mertem még elmenni arra a helyre, ahol történt a merénylet. Kísérjetek el, hogy lerójam a tiszteletem a barátaim előtt, aztán együtt visszamegyünk Crawfordhoz, és elintézzük a dolgot.
- Ez csak természetes, hogy elkísérjük, Hölgyem! - őszintén szóltam, valóban természetesnek ítéltem, hogy segítünk. Meggyőzött a nő helyzete, valóban nem lehet neki könnyű, mi nekünk pedig ennyit legalább illene megtenni érte.

Anoya de Hielot ezennel kiteszem a küldetésről, többszörös felszólítás utáni inaktivitásért.

Rose összeszedelőzködik, és kijelentkezik a fogadóból, és míg ezt megteszi, rátok hagyja, hogy menjetek ki a fogadóból, és nyergeljetek fel három lovat, a bérleti díjat írassátok az ő számlájára.. Az istálló a fogadó mellett van, tucatnyi lóval. Amint elővezetitek a lovakat, Rose már elkészülve, táskával a hátán, három viharlámpással a kézben vár titeket a fogadó előtt. Azonnal nyeregbe pattan, a fogadó ajtajához támasztott ismétlőpuskát a nyeregtáskába tolja, és hármótok alkotta csapat élén indul el kifelé Kunugiból. Amikor megbízótok területe előtt haladtok el, könnyezni kezd. Kalapját a szemére húzza, hogy elrejtse arcát, de nem szól.
Már a nap nyugodni készül, mire Rose megszólal.
- Közel vagyunk. Az újságban azt írták, erre történt. Váljunk szét, és keressünk valami nyomo- izé, valamit, ami megmaradt a karavánból. Négy ló volt, három lovas, egy fém, nyeregre erősíthatő páncélládával, és lemezpáncéllal a lovasok.
Rövid, negyed órás keresgélés után meg is találjátok az említett fém tárgyakat egy halomban, de ahogy körülnéztek, csupa hamu az egész terület, és iszonyatos bűz terjeng a levegőben, és ahogy gyalog turkáljátok a hamut, vagy nézegetitek a páncélokat, egy újságpapírra lesztek figyelmesek. Az Oshibanaban nyomott lap első oldalán hasonló bűntény cikkje virít. Rose azonnal felkapja, és olvasni kezdi.
- Ott is hasonló dolog történt, és nincs messze. Éjfélre odaérünk. Velem tartotok?


Döntsetek! A postotok addig tartson, míg közlitek Rose-al a döntéseteket, segítetek-e, vagy erőszakkal cipelitek vissza.

-Kijelentkezek, addig ti menjetek az istállókhoz, és béreljetek három lovat! A bérleti díjat az én számlára irassátok! Mingyárt megyek én is! - mondta Rose, és a pultoshoz sétált.
Dorf már spurizott is ki a fogadóból, úgy tűnt nagyon komolyan veszi a segítséget Rose-nak! Példát vettem tőle, és én is határozottabban indultam az istállókhoz, eldöntve, hogy én is bele fogok adni mindent! Nem fogom cserben hagyni társamat se, és Rose-t se! Egyszerűen nem tehetem!
A fogadóból kiérve gyalog lehagytam Dorf-ot, valami mintha aggasztotta volna. Követett egészen az istállókig, ahol aztán bementünk, és a bérelhető lovakhoz érkeztünk. A levegőt széna és trágya szag töltötte meg, de ez engem nem különösebben zavart. Kiválasztottam Rose lovát (egy fekete szépséget), és az enyémet (egy szürke-barna foltos paripát), a harmadik ló kiválasztását pedig Dorf-ra hagytam. Meg mertem volna esküdni rá, hogy ez az alacsony, de minden bizonnyal harcedzett, tapasztalt férfi már megült igazán vad paripákat is, sőt, lelki szemeim előtt Dorf egy bikát is könnyedén megült volna! Amíg válogatott, megkerestem az istálló tulaját. Egy pici, kopasz öregember volt, aki büdösebb volt a lovainál, de kedvesnek tűnt. Rose számlájára írattam a három ló bérleti díját, majd mikor az öreg adott egy kis cetlit a jóváírásról, zsebre vágtam, és visszamentem a lovainkhoz.
A nyergek a lovak melletti elválasztó falra voltak felaggatva, adtam egyet Dorfnak, majd magamnak is leakasztottam egyet, és felcsatoltam az én lovamra, majd mikor végeztem, Rose lovára is raktam egyet. Rose lovát a kantárjánál fogva előrehoztam a mieinkhez, majd kíváncsian néztem, Dorf mégis mit csinál. A nyereg fordítva volt felrakva, a csatok keresztbe álltak, és Dorf egy sámliról próbálta felküszködni magát.
Ott volt mellettem egy kis létra, az ilyen esetekre tartogatva, így hát felkaptam, és odaraktam Dorfnak, majd megigazítottam a nyerget is!
-Így ni, így most már menni fog!
Igyekeztem mindezt úgy mondani, hogy Dorf véletlen se érezzen a hangomban viccelődést, vagy akár egy hangyányi élt se, mert nem is gúnyolódásnak szántam. Megesik az ilyen. Én sokat ültem Q'uethalos hátán, és már lovagoltam is párszor, szóval nekem nem okozott gondot a dolog.
Kivezettem a két lovat az istállóból, Dorf is hozta a magáét. Rose már várt minket, átvette a lovát, és rögtön felült rá, én is így tettem. Dorf nagyot sóhajtva nekiveselkedett, és végülis egész ügyesen felkeveredett a ló hátára.
Elhagytuk Kunugit, Rose ment elől, ő mutatta az utat, mögötte Dorf, hátul pedig én lovagoltam.
Már bőven alkonyodott, mikor Rose a hosszú úton való hallgatás után először szólalt meg;
- Közel vagyunk. Az újságban azt írták, erre történt. Váljunk szét, és keressünk valami nyomo- izé, valamit, ami megmaradt a karavánból. Négy ló volt, három lovas, egy fém, nyeregre erősíthatő páncélládával, és lemezpáncéllal a lovasok.
Lassan tovább haladva kémleltük a terepet, hátha találunk valamit. Egyre sötétedett, nehezebben lehetett már látni fáklya vagy egyéb fényforrás segítsége nélkül, de még pont időben rábukkantunk az említett fém tárgyakra. Mind egy halomban hevertek, körülöttük hamu, és valami elviselhetetlen bűz. Leszálltunk a lovakról, Dorf és én nekiveselkedtünk, hogy tüzetesebben átvizsgáljuk a kupacot. Rossz előérzetem volt ezzel a kupaccal kapcsolatban, a bűz szörnyű dolgokról árulkodott, és a hamu is nagyon rossz dolgokat sejtetett... mi történhetett itt...? Nocsak...
Ahogy turkáltam a hamuban, egy megpörkölődött, de még könnyen olvasható újságpapírra bukkantam. Kíváncsiságból beleolvastam, és rögtön megráztam a fejem az értetlenkedéstől. Az újság erről a bűntényről írt, de nem Kunugi újság volt, hanem Oshibanai! Sőt, nem is erről a bűntényről írt, hanem egy másikról, ami a cikk szerint félelmetesen hasonló ehhez itt...
-Ezt nézzétek! - kiáltottam társaimnak. Rose a vállam fölött lesett át, Dorf pedig mellém guggolva nézte az újságot.
- Egy Oshibanai újság, mi olyan különleges benne?
Rose kikapta az újságot a kezemből, és olvasni kezdte.
-Ott is hasonló dolog történt, és nincs messze. Éjfélre odaérünk. Velem tartotok?
-Ha már idáig eljutottunk miért pont most fordulnánk vissza? Én nem hagylak magadra. Te mit mondasz Rain, velünk jössz?
Hogy is mondtam nemrég? Nem fogom cserben hagyni se a társamat, se Rose-t? Igen, én is így emlékszem!
-Ez nem is kérdés!

Rose megörül a válaszotoknak, és maga mellé tartott lámpással vágtatni kezd. Igazából nincs szükségetek a lámpásra, hiszen telehold van, és egy felhő sincs az égen. Jó másfél óráig tartjátok a tempót, amikor iszonyatos bűz csapja meg az orrotokat, és a lovak is visszahőkölnek. Nyugtalanok lesznek, és ahogy szemügyre veszitek, a terepet észrevehetitek, hogy ugyanolyan hamu fedte terepre értetek, mint amilyen az előző hely volt. A fém tárgyakon kívül itt se sok minden találtok, és ahogy leszálltok a lovakról, hogy elkezdjetek tüzetesebben keresgélni, a hátasok rövid idő múlva egy kisebb halmon taposva nyeríteni kezdenek, és idegesen dobognak. Ha odamentek, láthatjátok, hogy egy emberi kéz látszik ki a földből, ami megélt már szebb napokat is, hiszen bőre itt-ott már hiányzik.
Ha megkaparjátok, a halmot megtalálhatjátok az oszlásnak indult kéz többi részét is, és a másik kéz egyik ujján egy pecsétgyűrűt találhattok, amit meglátva Rose dühösen felkiált, és köp egyet.
- Az izzó parázs! – lefejti a gyűrűt a halott ujjáról, és a lámpa fényéhez tartja. – Semmi kétség, az ő címerük. Tudjátok mit jelent ez?
Rövid csönd áll be, aztán folytatja:
- Mindkét merénylet az ő tettük, tűzmágusokat alkalmaznak karavánkísérőnek, a nyakamat merem rátenni, hogy valami olyasmit szállított a karaván, ami kell nekik. – persze, ha az összefüggést ti is felfeditek, a megállapítást nem közli.
Rose iszonyatos haragra gerjed. föl alá járkál, kiabál, és káromkodik, idegességében majdhogynem sírva fakad, aztán leroskad a hamuba.
- Crawford és ezeknek a vezére egy bányát birtokol, silány minőségű aranyat hoznak a felszínre és áron felül árulják. Oshibanában egy tudós felfedezett egy gépet, amivel a mélyebben lévő tárnákat is könnyedén ki lehet aknázni. Ennek a gépnek a tervrajzait szállította az én karavánom… Azt, hogy ezek a szerencsétlenek mit vittek, mielőtt így jártak, nem tudom, de nekik is tartozunk annyival, hogy elsimítjuk az ügyet.
Rose-ban fortyog a düh és az indulat, mindenáron le akarja zárni ezt a témát, és ha kell, vérbosszúval teszi ezt. Döntsétek el, hogy segítetek-e neki ennek a kivitelezésében, vagy ráveszitek, hogy inkább kerítsetek bizonyítékot, szerezzétek vissza a tervrajzokat és a másik szállítmányt, és jelentsétek fel a vétkeseket a katonaságnál.

Bárhogy is döntsetek, utatok Oshibanába vezet, postotok addig tartson, míg eléritek a város határát, és ekkor már derengenek a felkelő nap első sugarai. És elnézést a késésért.

Rose eddig szomorú és komor arcán végre egy őszinte mosoly derült fel, a válaszunk hallatára. Miután mind újból lóra szálltunk. Cassid kezében az egyik égőlámpással vágtatni kezdett az éjszakába. Világításra igazából nem volt szükség, mert a felhőtlen égen a telihold fénye mutatta az utat. Időközben már a lovagláshoz is hozzászoktam így nem okozott gondot hogy már jó másfél órája tarjuk ezt a gyors iramot. Végül ismét megállásra kényszerülünk mikor újfent elviselhetetlen bűz csapja meg az orrunkat, annyira erőteljes szagok terjengnek, hogy még a lovak is visszahőkölnek. Mikor a ló oldalán lenézek a talajra látom, hogy ugyan olyan hamuval van tele mindenütt a föld mint az előző karaván maradvány helyszínén. A fém darabkák itt is elszórva vannak a pernyében, és amikor leszállunk a lovakról, hogy a földhöz közelebb is körül tudjunk nézni, az állatok örült nyerítésbe kezdenek, rángatóznak, és egyhelyben toporognak idegességükben. Ekkor vesszük észre, hogy a hátasok egy kisebb halmon taposnak. Mind elborzadunk mikor közelebb lépve egy emberi kezet látunk kikandikálni a földből. A maradványról kissé lesöprögetjük a hamut, hogy jobban szemügyre vehessük. Könnyen levonhattuk a következtetést hogy a tetem nem ép a legfrissebb így természetesen nem nyújtott valami szép látványt, bár jobban belegondolva melyik hullára mondhatjuk, hogy elragadó? Talán nem volt hiába való a kutatás.
- Nézzétek, van egy pecsétgyűrű az úján. – Szavaimra a többiek is a kéz köré gyűlnek, és nem sokkal később Rose felháborodottan felkiált, majd köp egyet.
- Az izzó parázs! - A halott újakról lehámozza a csűrűt és a lámpás fényével megvilágítja.
- Semmi kétség, az ő címerük. Tudjátok mi ez? – Nenrini hallgat, én pedig fejemmel nemet intek, aztán Cassid folytatja.
- Mindkét merénylet az ő tettük, tűzmágusokat alkalmaznak karavánkísérőnek, a nyakamat merem rátenni, hogy valami olyasmit szállított a karaván, ami kell nekik. – Látszott Roseyn hogy nagyon dühös, idegesen járkált, kiabált és káromkodott, ilyenkor nem szívesen lennék ellenségei helyében. Szegény Rosenak már annyira kivoltak az idegei, hogy majdnem sírva fakadt, én meg csak álltam ott, mint egy szerencsétlen én nem tudtam, hogy tudnék neki segíteni. Végül a lány már nem tudott mást tenni, lehuppant a hamuba.
- Crawford és ezeknek a vezére egy bányát birtokol, silány minőségű aranyat hoznak a felszínre és áron felül árulják. Oshibanában egy tudós felfedezett egy gépet, amivel a mélyebben lévő tárnákat is könnyedén ki lehet aknázni. Ennek a gépnek a tervrajzait szállította az én karavánom… Azt, hogy ezek a szerencsétlenek mit vittek, mielőtt így jártak, nem tudom, de nekik is tartozunk annyival, hogy elsimítjuk az ügyet.
- Rose én megértem hogy mérges vagy és kiborultál, de a bosszú semmire sem megoldás.
Ha gondolod segítek vissza szerezni a tervrajzokat és a másik szállítmányt, és ha sikerül bizonyítékot szerezni a rabló gyilkosságról, fel is jelenthetjük Crawfordot és ezt a vezért. Sajnálom, de bármennyire is elvetemültnek tűnök sosem ölnék szánt szándékkal.
- Dorfnak igaza van, Rose! Valóban, tartozunk ennyivel ezeknek a szerencsétleneknek, mi ketten pedig neked tartozunk a segítségünkkel, de a véres bosszú a legrosszabb, ami most történhet... - rámutattam a félig kiásott hullára a hamuban - Már elég szörnyű dolog került az utunkba, nem hiszem, hogy szükség lenne még többre! Gondolj bele, ha találunk bizonyítékokat, felültetjük az elkövetőket, azzal sokkal jobban ártunk nekik, mintha csak... megölnénk őket! És ki tudja, ha puhatolózunk kicsit, még kiderülhetnek dolgok, amikből előnyt húzhatsz!

Úgy tűnt, hogy Rosa örül neki, hogy vele tartunk. Jó volt látni ezt, mert ezidáig nagyon szomorú és összetört volt! Reményt ébreszthettünk benne talán, vagy legalábbis egy apró fénysugarat, hogy a kilátástalan helyzetből még származhat valami jó is! Na ezért jöttem el idáig, és ezért megyek tovább velük! Mi más fontosabb ebben a küldetésben, ha nem ez?
Legalább másfél-két órát lovagoltunk az éjszakában. Dorf már kezdett hozzászokni a lovagláshoz, Rose pedig egy lámpással világította meg az utat előttünk, bár a fő fényforrás a hold volt, ami a felhőtlen égbolton ragyogott. Igazán szép esténk volt ahhoz képest, hogy a küldetés kezdett egyre csúnyább lenni, és ezt a következő események is igazolták!
Hamarosan éles szaglásomnak köszönhetően előbb figyeltem fel egy furcsa, kellemetlen bűzre, mint a többiek. Hamarosan ők is felhorkantak a szinte kiállhatatlan büdös miatt, a lovak is nyugtalanul morogtak és félrehúztak az útról, majd ahogy tovább értünk, már idegesen nyerítettek is, és néha megtorpantak. Nyugtatóan megsimogattam az én paripám nyakát, bár nem sokat segített, mert engem is borzalmasan zavart a szag. Új nyomot találtunk?
És valóban, a földön az éjszakánál is sötétebb hamu volt szétszórva nagy területen, csak úgy, mint az előző helyen. Leszálltunk, hogy körbenézzünk, hátha ismét rábukkanunk valamilyen nyomra. Csak fém darabok, és hamu... aztán a lovak teljesen megzavarodtak, idegesen nyerítettek, és toporzékoltak. Odamentünk megnézni, mi bajuk lehet, és ekkor Rose elborzadva a szájához kapott. Lenézve megpillantottam az okot... egy emberi kéz volt látható, a rothadó, megégett hús áraszthatta ezt a förtelmes szagot... bár erős gyomrú vagyok, azért itt én is köhécseltem egyet-kettőt mire teljesen ura lettem a helyzetnek.
Dorf erősebbnek tűnt, nem illetődött meg annyira a látványon, sőt, odament a végtaghoz, hogy letakarítsa róla a hamut. Megpróbáltam segíteni, de már a hányinger kerülgetett. Az bizonyos volt, hogy ez a test nem tegnap került ide... régebb óta lehet itt... de hálistennek nem kellett az egész testről letakarítani a hamvakat, mert Dorf egyszer csak megpillantott valamit a kézen.
- Nézzétek, van egy pecsétgyűrű az úján!
Erre Rose is odaguggolt mellénk, és egyszercsak minden undor ellenére lefejtette a gyűrűt a hulla kezéről.
- Az izzó parázs! Semmi kétség, az ő címerük. Tudjátok mi ez?
Dorf a fejét rázta, én pedig kíváncsian vártam a folytatást.
- Mindkét merénylet az ő tettük, tűzmágusokat alkalmaznak karavánkísérőnek, a nyakamat merem rátenni, hogy valami olyasmit szállított a karaván, ami kell nekik.
Rose ismét nagyon dühös lett, elkezdett fel s alá járkálni, káromkodni, és már a sírás kerülgette. Nem szóltam semmit, Dorf is hallgatott. Idő kellett a nőnek, eddig se volt jó bőrben, most meg úgy tűnik egyre több és több aggasztó dolog derül ki. Nem lehet könnyű neki...
- Crawford és ezeknek a vezére egy bányát birtokol, silány minőségű aranyat hoznak a felszínre és áron felül árulják. Oshibanában egy tudós felfedezett egy gépet, amivel a mélyebben lévő tárnákat is könnyedén ki lehet aknázni. Ennek a gépnek a tervrajzait szállította az én karavánom… Azt, hogy ezek a szerencsétlenek mit vittek, mielőtt így jártak, nem tudom, de nekik is tartozunk annyival, hogy elsimítjuk az ügyet.
- Rose én megértem hogy mérges vagy és kiborultál, de a bosszú semmire sem megoldás. Ha gondolod segítek vissza szerezni a tervrajzokat és a másik szállítmányt, és ha sikerül bizonyítékot szerezni a rabló gyilkosságról, fel is jelenthetjük Crawfordot és ezt a vezért. Sajnálom, de bármennyire is elvetemültnek tűnök sosem ölnék szánt szándékkal.
- Dorfnak igaza van, Rose! Valóban, tartozunk ennyivel ezeknek a szerencsétleneknek, mi ketten pedig neked tartozunk a segítségünkkel, de a véres bosszú a legrosszabb, ami most történhet... - rámutattam a félig kiásott hullára a hamuban - Már elég szörnyű dolog került az utunkba, nem hiszem, hogy szükség lenne még többre! Gondolj bele, ha találunk bizonyítékokat, felültetjük az elkövetőket, azzal sokkal jobban ártunk nekik, mintha csak... megölnénk őket! És ki tudja, ha puhatolózunk kicsit, még kiderülhetnek dolgok, amikből előnyt húzhatsz!

- Igazatok lehet... - nyugszik meg valamelyest Rose. - Akkor keressünk bizonyítékot arra, hogy nem véletlen egybeesés, menjünk Oshibanába, már közelebb van, mint Kunugi. Keressük meg a feltalálót, hátha ő tud segíteni!
Újra útnak indultok, és már reggel van, amikor beléptettek a városba lovaitokon, célszerű megkérdezni a városőröket a feltaláló felől, ám azok nem fogják megmondani, többre mentek az egyik újságot áruló rikkanccsal, aki készséggel a rendelkezésetekre áll, ha megvesztek tőle egy számot a mai újságból. Rögtön az újság címlapján öles betűkkel van szedve: "Az eltűnt tudósnak továbbra sem leltek nyomára, az Oshibanai Tudományegyetem válságban!" A rikkancs azonban csalfa mosollyal és okoskodó hangon azt állítja, hogy szerinte elrabolták, valami új gépen dolgozott, amiben érdekelt lehet a bányászat, de nem sikerült befejeznie, fogalma sincs senkinek, hogy ki lehet az ügy mögött. Többet nem is tud mondani, de ha rákérdeztek, el tud vezetni az Izzó Parázs épületébe.
Crawford vállalkozásával ellentétben az Izzó Parázs nem a városon kívül, hanem közvetlenül annak szívében található. Egy kétemeletes ház, az első ajtónál két fegyveres őrrel, a falon pedig egy plakáttal. "Éjszakai őröket keresünk." Tökéletes alkalom, hogy beépüljetek, Rose-al beszéljétek rá, hogy maradjon a közeli fogadóban, ti pedig készüljetek fel az állásinterjúra.

Postotok addig tartson, míg odaértek az őrhöz, és az elkobozza a fegyvereiteket, és bementek az ajtón. A rikkancs és Rose szövegeit párbeszédes formában dolgozzátok ki! Rose nem fog könnyen belemenni abba, hogy rátok hagyja a dolgot, makacskodik, ennek fényében írjátok meg ezt a részt! Jó munkát!

- Igazatok lehet... - nyugszik meg valamelyest Rose. - Akkor keressünk bizonyítékot arra, hogy nem véletlen egybeesés, menjünk Oshibanába, már közelebb van, mint Kunugi. Keressük meg a feltalálót, hátha ő tud segíteni!
Mindketten bólintottunk, majd visszaszálltunk a lovainkra, és ismét úton voltunk! Mikor már kelt fel a nap, megpillantottuk Oshibana körvonalait. Megvallom, már kicsit álmos voltam, bár lehet a hosszú, monoton, csendes lovagló út miatt... ahogy elértük a várost, már nem is éreztem magam olyan fáradtnak. Nem tehettem meg, hogy hagyom lankadni a figyelmemet, bármi közbe jöhet, mikor szükség van a gyors reakciókra és tettrekészségre! Márpedig se Dorfnak, se Rosenak nem akartam csalódást okozni!
A város főutcájának kezdeténél ácsingózott két őr. Rose rögtön odament hozzájuk a lovával, és leszólította őket, megkérdezte a két őrt a tudós hollétéről.
-Nem tudom, miről beszél, asszonyom, haladjon tovább!
-Szerintem meg nagyon is tudjátok!
Az őrök fenyegető pillantást vetettek Dorfra.
-Jobban tennék, ha nem kérdezősködnének feleslegesen, mert...
-Talán rejtegetni valójuk van?
-Na jó... a beszélgetésnek vége, menjenek a dolgukra!
Rose otthagyta az őröket, és mellénk érve suttogni kezdett.
-Nem tetszik ez nekem...
-Valami történhetett a tudóssal?
-Bizonyára... de ezek a fafejek nem fognak elárulni semmit!
-Hát akkor olyan forrásra van szükségünk, aki nem fél válaszolni! Például egy... újságárús fiú!
-Újságárús fiú??
-Ott ni!
Követtük Dorf tekintetét, és megláttunk egy fiatal srácot, aki újságokat szorongatva kiabál a járókelőknek. Rose rögtön elindult felé, mi pedig követtük. Végülis igaz, mikor én éltem Magnolia nyomornegyedébe, előbb eljutott az én fülembe is minden hír, mint ahogy arról később az egész városban hallani lehetett volna.
-Kölyök, gyere csak ide! - intett Rose a fiúnak, aki rögtön odaszaladt hozzá. -Szükségem lenne a segítségedre, fiú! Bizonyára hallasz ezt-azt a városban...
-Én ugyan nem, asszonyom, süket vagyok én, meg nem is érdekelnek a város dolgai...
-És ha veszünk egy újságot tőled? - vetette oda Dorf, mire a srác elvigyorodott.
-Nincs titok mi rejtve marad előttem!
-Ez a beszéd!
Dorf felém intett. Nem értettem mit akar, majd intett még egyszer. Aztán leesett...
-Ó, anyám...
Odabaktattam a srác mellé, a zsebeimből előhalásztam pár gyémántot, hogy kifizessem az újságot.
-Gondolom mind a hármuknak adhatok!
Nagyot sóhajtva még mélyebbre nyúltam a zsebembe... nem volt nálam sok pénz, de ennyit most a küldetésért igazán nem sajnáltam.
-Persze... hogy is ne... tessék!
Lehajoltam, és a fiú kezébe adtam a pénzt, ő mindegyikünknek adott egy-egy újságot. Rose kíváncsiságból rögtön beleolvasott, Dorf összehajtogatta és elrakta, én csak megfordítottam, és mit láttam? Keresztrejtvény, yeeeeeeey!!!!!
-"Az eltűnt tudósnak továbbra sem leltek nyomára, az Oshibanai Tudományegyetem válságban!" - olvasta fel Rose az újságcikk első sorát.
-Áh, humbug! Az ember nem tűnik el csak úgy, szerintem inkább elrabolták!
-Folytasd!
-Hát túl sokat nem tudok a dologról, a pasas valami bányász gépen dolgozott, de nem tudta befejezni! Biztos volt, akinek kellett a találmánya, vagy akinek nem tetszett a képe, és elrabolták! Nem igen tudni, ki áll az ügy mögött, csak találgatások vannak, de tudja hogy megy ez... légből kapott elméletek...
Rose ránk nézett, és a pillantásából már mindketten tudtuk, hogy ő viszont máris nyomott fogott.
-Jól van, kölyök... azt tudod, merre van az Izzó Parázs épülete?
-Áh, nem vagyok én annyira ismerős errefelé...
Dorf a zsebébe nyúlt, most ő fizetett egy keveset a srácnak.
-Egy köpés innen, el is vezetem magukat oda, kövessenek!
A srác el is indult, mi továbbra is lóháton követtük. Hátratekintve láttam, hogy az őrök minket néznek, de nem követtek, szóval én se aggodalmaskodtam feleslegesen.
Várakozásommal ellentétben nem a város külső részébe vezetett minket a fiú, hanem a központjába. Egy egész pofás, két emeletes házhoz érkeztünk, az első ajtónál két őr álldogált.
-Meg is érkeztünk, minden jót! - mondta a fiú, majd elviharzott.
Rose nem vette le a szemét az épületről, sőt, hamarosan el is indult felé, és a falán lévő valamiféle plakáthoz ment. Leszállt a lóról, és olvasni kezdte a plakát szövegét.
-"Éjszakai őröket keresünk"
-Legjobb alkalom, hogy beépüljünk!
-Eléggé kockázatos...
-Már így is nyakig benne vagyunk! És mi majd Dorffal elintézzük!
Rose megpördült, és homlokráncolva nézett ránk.
-Nem mintha kételkednék az igazadban, de...
-Rose, én és Rain beépülünk, és kiderítünk mindent, amire szükséged van! Megbízhatsz bennünk!
-Ez nem bizalom kérdése!
-De számodra sokkal biztonságosabb!
-Ne félts engem, Dorf Geinos! Sokat segítettetek már így is, de ez már kezd személyes ügy lenni...
-Eggyel több ok, hogy segítsünk! Tudjuk hogy fontos neked, de elhiheted, hogy nekünk is!
-A számból vetted ki a szót!
Rose először kétkedve nézett végig rajtunk, majd kicsit megenyhülve összefonta a karjait.
-Mi a tervetek...
-Szállj meg egy közeli fogadóban, addig én és Rain jelentkezünk az éjszakai őrségre! Kizártnak tartom, hogy ne vennének fel minket!
-Odabent aztán ha van rá lehetőség, kiderítjük, mit tudnak a tudósról, a szállítmányról...
-És ha lebuktok?!
Dorf mosolyogva megropogtatta az ujjait, én csak a vállamat vonogattam.
-Majd improvizálunk!
-Nem...nem tetszik ez nekem!
-Tudsz jobbat?
Rose egy percig némán méregetett minket, majd végül megadóan megragadta a lova kantárját.
-Jól van, keresek egy fogadót a közelben! Viszem a lovaitokat is... vigyázzatok magatokra...
Az utolsó szónál már elcsuklott a hangja, és sarkon fordulva a három ló kíséretében elsétált. Dorf nagyon elszánt tekintettel fordult felém.
-Ne is vesztegessük tovább az időt!
-Rendben!
Odasétáltunk a két őrhöz az ajtó előtt, akik kardokat viseltek, és végigmérve minket lassan a kardjuk markolatához nyúltak.
-Mi dolgotok itt?
-Az éjszakai őrségre szeretnénk jelentkezni!
Az őr végig mért minket, nem látszott az arcán gyanakvás... vagy csak nem mutatta.
-A fegyvereiteket el kell hogy vegyük! Ez az Izzó Parázs előírása! A fegyvereiteket visszakapjátok, ha elhagyjátok az épületet, vagy ha egy felsőbb parancs érkezik róla!
Dorfnál volt fegyver, nálam nem, csöndben engedtem, hogy az őr megmotozzon. Mikor Dorf odaadta a fegyverét, nálam pedig nem találtak semmit, kinyitották az ajtót.
Még egyszer gyorsan összepillantottunk Dorffal, majd elszánt tekintettel beléptünk az ajtón! Most jön csak a java!

- Igazatok lehet... – Rose hangja immár nyugodtabb volt az előző kirohanásához képest. - Akkor keressünk bizonyítékot arra, hogy nem véletlen egybeesés, menjünk Oshibanába, már közelebb van, mint Kunugi. Keressük meg a feltalálót, hátha ő tud segíteni!
– Mind megegyeztünk, hogy a lánynak igaza lehet, így elindultunk a város felé hogy felderítsük a terepet. Mire megérkeztünk utolért minket a reggel és lovainkon fáradtan lépkedtünk Oshibana utcáin. Próbáltuk megkérdezni a városőröket a feltaláló holléte felöl, de nem sikerült beszédre hajlítani a szájukat.
- Nem tudom, miről beszél, asszonyom, haladjon tovább!
- Szerintem meg nagyon is tudjátok!
Az őrök fenyegetve néztek rám, de én álltam a tekintetüket.
- Jobban tennék, ha nem kérdezősködnének feleslegesen, mert...
- Talán rejtegetni valójuk van?
- Na jó... a beszélgetésnek vége, menjenek a dolgukra!
Rose otthagyta az őröket, és mellénk érve suttogni kezdett.
- Nem tetszik ez nekem...
- Valami történhetett a tudóssal?
- Bizonyára... de ezek a fafejek nem fognak elárulni semmit! - Törtem a fejem, hogy ha az őrök nem beszélnek, kitől tudnánk információhoz jutni. Alaposan szemügyre vettem az utcát, következő célszemély után kutatva és nem sokkal később meg is pillantottam a tökéletes adat forrást, aki a munkája révén jól értesültnek tűnt. Észrevételemet a többiekkel is megosztottam.
- Nincs mit tenni, más forrásra van szükségünk, aki nem fél válaszolni! Például egy újságárus fiú!
- Újságárus fiú??
- Ott ni!
Társaim követték a tekintetem, és mikor visszanéztem Rainre láttam szemében felcsillanni a megértés fényét.
- Kölyök, gyere csak ide! – Intet Rose az újságos kölyöknek, hogy jöjjön közelebb hozzánk.
- Mi újság kölyök? - Próbálkoztam egy kis szóviccel, bár belátom hogy kissé gyengére sikerült. Így hát miután mindenkitől megkaptam a lenéző pillantást, megköszörültem a torkom hogy inkább a lényegre térjek, de Rose úgy döntött hogy átveszi a szót.
- Szükségem lenne a segítségedre, fiú! Bizonyára hallasz ezt-azt a városban... – Már előre láttam a fiún hogy töri valamin a tökkelütött fejét, és ez csak bebizonyosodott mikor végre megszólalt.
- Én ugyan nem, asszonyom, süket vagyok én, meg nem is érdekelnek a város dolgai...
- És ha veszünk egy újságot tőled? – Kérdeztem, sejtve, hogy a pénzre megy ki a játék.
- Nincs titok, mi rejtve marad előttem! - Mikor nyúltam a pénzes erszényemért, meginogtam, és úgy éreztem, hogy egy rossz mozdulat és leesek a négylábú óriásról, ezért inkább némán intettem Rainnek, hogy fizessen ő. Szerencsére készségesen fizetett a fiúnak az árú cikkért és miután teljesítettük az alku ránk eső részét, folytattam volna a faggatózást, de ekkor a kölyök ismét megszólalt.
- Gondolom, mind a hármuknak adhatok! – Kérdezte egy elégedett vigyorral a képén, és már azon voltam hogy menten agyon ütöm a pimaszt ha nem szolgál végre értelmes információkkal.
- Ó, anyám... - Láttam, Rain arcán hogy már neki is kezd elege lenni a fiúból, de még tűr, és nem szól egy szót sem az értékes információk reményében.
- Persze... hogy is ne... tessék! – Kifizette az újságokat, és a fiú át is adta az árút, mind hármunk kezébe egyet - egyet. Én az enyémmel nem törődve, összehajtva zsebre vágtam, nem gondoltam hogy lényeges dolgokról írhatnak benne. Hát tévedtem mert ekkor Rose elkezdte hangosan olvasni a főcímoldalt.
- "Az eltűnt tudósnak továbbra sem leltek nyomára, az Oshibanai Tudományegyetem válságban!" – Meglepődtem, hogy az újságárus srác nem csak pénzkeresési célból sózta ránk a napilapot, hanem tényleg segítséget nyújtott benne. Már azt hittem nem lesz több híre a számunkra, de ismét kellemesen csalódtam a kisfickóban.
- Áh, humbug! Az ember nem tűnik el csak úgy, szerintem inkább elrabolták!
- Folytasd!
- Hát túl sokat nem tudok a dologról, a pasas valami bányász gépen dolgozott, de nem tudta befejezni! Biztos volt, akinek kellett a találmánya, vagy akinek nem tetszett a képe, és elrabolták!
- Van ötleted, hogy ki vagy kik rabolhatták el. – Kérdeztem reménykedve.
- Hé haver én csak egy újságárus vagyok, azt tudom, amit az újságok írnak és egy - két dolgot, amit az emberek az utcán beszélnek. Csak annyit mondhatok nem igen tudni, ki áll az ügy mögött, csak találgatások vannak, de tudja, hogy megy ez... légből kapott elméletek...
– Már indultam volta további nyomokat keresni de Rose még nem mozdult.
- Jól van, kölyök... azt tudod, merre van az Izzó Parázs épülete? - Kérdezte a lány, és bár láttam rajta hogy fáradt az egész éjszakás lovaglástól, biztos voltam benne hogy lehetetlen lenne eltántorítani a céljától.
- Áh, nem vagyok én annyira ismerős errefelé...
Most már tényleg elegem volt ebből a pernahajderből, de nem volt mit tenni, egy bonyolult akrobata mozdulattal sikerült végre előhalásznom esés nélkül a pénzem és pár gyémántot a kölyök kezébe nyomtam.
- Egy köpés innen, elkísérlek titeket, még úgysincsen csúcsforgalom. – Mondta a fiú lemondóan és most már négyen indultunk neki az útnak. Ahogy a fiú mondta tényleg nem votl messze az épület és nem is értem eddig hogy nem vettük észre, bár az is igaz hogy nem volt túl feltűnő épület.
- Meg is érkeztünk, minden jót! - Az újságos kölyök pedig lelépet, mondván hogy ő megtette a dolgát és hogy valakinek pénzt is kell keresnie.
A Crawford klán épületével ellentétben, az Izzó Parázs nem a város szélén helyezkedett el, hanem Oshibaba központjaként szolgált a város szívében. A két emeletes ház előtt két fegyveres ő állta az arra tévedők útját. Felettük a kopár falon pedig egy hirdetés szúrta ki a szemünket.
-"Éjszakai őröket keresünk" – Olvasta fel hangosan a feliratot Rose.
- Te is arra gondolsz, amire én, Nenrini? – Kérdezem vigyorogva csapattársamtól.
- Tökéletes alkalom hogy beépüljünk és információkat szerezzünk. – Mondja ugyan olyan kaján képpel, ahogy bizonyára most én is kinézek.
- Mi a tervetek...
- Szállj meg egy közeli fogadóban, addig én és Rain jelentkezünk az éjszakai őrségre! Kizártnak tartom, hogy ne vennének fel minket!
- Odabent, aztán ha van rá lehetőség, kiderítjük, mit tudnak a tudósról, a szállítmányról...
- Azt már nem! Nem hagyhattok ki a nyomozásból. Még is milyen alapon tennétek, ez az én ügyem. – Tiltakozott Rose, de tudtam, hogy nem lenne értelme ha velünk tartana. Én a női egyenjogúság mellett állok, de éjszakai fegyveres őrnek soha nem vennék fel őt.
- Rose, én és Rain beépülünk, és kiderítünk mindent, amire szükséged van! Megbízhatsz bennünk!
- Ez nem bizalom kérdése!
- De számodra sokkal biztonságosabb!
- Ne félts engem, Dorf Geinos! Sokat segítettetek már így is, de ez már kezd személyes ügy lenni...
- Eggyel több ok, hogy segítsünk! Tudjuk hogy fontos neked, de elhiheted, hogy nekünk is!
- A számból vetted ki a szót!
Rose először kétkedve nézett végig rajtunk, majd kicsit megenyhülve összefonta a karjait.
- És ha lebuktok?! – Már előre élveztem a lehetséges helyzetet, nincs is jobb egy kis bunyónál.
- Majd improvizálunk!
- Meg kell értened Cassid, hogy nem jöhetsz velünk. Crawford igazgató nő is tudta hogy nézel ki még fényképe is volt rólad akkor az Izzó Parázsnak, miért ne lenne? Egyből kiszúrnának és lebuknánk. – Látom, hogy kezdi érteni hogy mire gondolok.
- Eléggé kockázatos...
- Már így is nyakig benne vagyunk! És mi majd Dorffal elintézzük!
Rose megpördült, és homlokráncolva nézett ránk.
- Nem mintha kételkednék az igazadban, de... Nem...nem tetszik ez nekem!
- Tudsz jobbat?
Rose egy percig némán méregetett minket, majd végül megadóan megragadta a lova kantárját.
- Jól van, keresek egy fogadót a közelben! Viszem a lovaitokat is... vigyázzatok magatokra...
Az utolsó szónál már elcsuklott a hangja, és sarkon fordulva a három ló kíséretében elsétált. Én pedig Nenrini felé fordultam akcióra készen.
- Ne is vesztegessük tovább az időt!
- Rendben!
Miután rendbe szedtük magunkat egy kicsit, mert hát még is csak tegnap óta úton vagyunk, odasétáltunk a két őrhöz a kapu elé, akik kardokat viseltek, és végigmérve minket lassan a kardjuk markolatához nyúltak.
- Mi dolgotok itt?
- Az éjszakai őrségre szeretnénk jelentkezni! - Miután megmondtuk hogy miért jöttünk ő beleegyezően bólintott. Nem látszott az arcán gyanakvás... vagy csak nem mutatta.
- A fegyvereiteket el kell, hogy vegyük! Ez az Izzó Parázs előírása! A fegyvereiteket visszakapjátok, ha elhagyjátok az épületet, vagy ha egy felsőbb parancs érkezik róla! – Mondja a benga állat ellenszegülést nem tűrően. Én már húztam a szám a gondolatra, hogy kénytelen vagyok, egy ilyen hozzá nem értő kezekbe átengedem az én egyetlen Cheremet. S kitudja, mennyi időre kell megválnom szeretett fejszémtől. Nem örültem neki, egyáltalán nem. Cher hozzám tartozik, de nincs mit tenni ha segíteni akarok Rosenak. Micsoda dilemma még sosem kellett döntenem két nő között.
Minden esetre átadtam a fegyverem, de előtte még figyelmeztettem az őrt.
- Úgy vigyázzon rá, mint a szeme fényétre, mert ha bármi baja esik, azt nagyon meg fogja bánni. - Sajnos nem úgy tűnt, hogy komolyan vett, de remélem nem lesz szükség a bizonyításra. Nanrininél furcsa mód nem volt fegyver, és miután mind kettőnket alaposan megmotozták, kinyitották az ajtót.
Rainnel a pillantásunk még egyszer összetalálkozott, majd elszánt tekintettel beléptünk az Izzó Parázs udvarára! Csak éljük túl!