Dorf Geinos

Filpeai favágó melóm

Mikor csatlakoztam a klánhoz, a mester, kezembe nyomott egy üres lapokkal teli könyvet és azt mondta, ebbe vezessem majd ezután minden élményemet, kalandomat, munkáimat, küldetésemet, a csatlakozásom előtti és utáni életemet. Mint egy regény a saját történetemmel. Ez az oka annak, hogy most ide firkantom le gondolataimat. Nagyon ritkán írok, így most nagyon össze kell szednem magam, hogy ne süljek fel a mágusok előtt, akik a jegyzeteimet folyamatosan ellenőrizni fogják.

A Klán épületben töltött első éjszakám eléggé nyugtalanra sikerült nem csoda, hiszen évek óta ez volt az első alkalom, hogy teljesen zárt szobában aludtam. Mármint csak próbáltam, ugyan is egész éjszaka forgolódtam. Mindent megpróbáltam hogy kényelmesebb legyen, kezdve a párnám püfölésétől (aminek a végére tollpihék árasztották el a szobámat), a földön fekvésig, de úgy látszik ezt is újra meg kell szoknom.
Pár órás alvás után a gyomrom korgása ébresztett fel. A tegnapi nap, nemigen volt időm az evésre, itt pedig, ha jól sejtem nem igen vannak farkasok, vagy más vadak, amiket leölhetek, és nyárson megsüthetek. Ezért sóhajtva magamhoz vettem pénzes erszényemet, hogy elinduljak körül nézni, mit is lehet errefele reggelire enni. Miután lebattyogtam a földszintre, jól körül néztem (tegnap ezt elmulasztottam megtenni, az edzőterem az alagsorban valahogy sokkal jobban fel kelltette az érdeklődésem). Csupán pár étkező asztal és egy kiszolgáló pult foglalt helyet a térben de gondolom itt másra nem is volt szükség. A stand mögött egy csinos szőke hölgy álldogált és nevetgélve szolgálta ki azt a pár lézengő embert, akik még itt, tartózkodtak. Én is arra fele vettem az irányt rántotta reményében. Mikor odaértem a lány lilás árnyalatú tekintete rám esett majd érdeklődve felém fordult.
- Szia te új vagy ugye? - Letegezett pedig nyilvánvalóan öregebb vagyok nála. Biztos ez is valami városi szokás, gondoltam és tovább nem is foglalkoztam ezzel az aprósággal.
- Igen Dorf Geinos vagyok, szolgálatra készen, és magácskában kit tisztelhetek? - Megfogtam a kezét, amivel a pulton támaszkodott és kezet csókoltam neki. A lány aranyosan felkuncogott és ő is bemutatkozott.
- Mitsuki Mei. Amint látod, én vagyok az itteniek második anyukája, mivel én adok nekik enni, és inni meghallgatom a problémáikat ép, hogy csak be nem takarom őket esténként. - Sodorja egy szuszra ezt mind, és most már én sem tudom megállni, hogy ne vigyorogjam el magam, bár azt nem tudom, hogy ebből mennyi látszik a szakállam alatt.
- Nos adhatok neked is valamit? - Kérdezi barátságosan.
- Ami azt illeti farkaséhes, vagyok. Meg tudnék enni egy egész falkát, de gondolom, azt itt nem kaphatok, úgyhogy beérem most a rántottával is. - Ő hangosan felnevet, majd elfordul, és még visszakiált.
- Máris kész a reggelije Mr. Farkas ölő. - A megnevezésen és is röhögök, és amíg várom a tojásom, elmerengek, hogy milyen jó érzés itt üldögélni kedves emberekkel körülvéve a hosszú magány után.
Miután megreggeliztem, és ki fizettem Meinek, utamra indultam hogy valami munkát vagy effélét találjak magamnak. Nem igen tudom még, hogy mennek a városban a dolgok, de azt igen, hogy ha itt fogok élni, szükségem lesz a pénzre. Az épületből kifele menet, baloldalt észre vettem egy faliújsághoz hasonló dolgot. Közelebb sétáltam, hogy el tudjam olvasni, mi van ráírva.
Legfelül a szalagcím hirdette: Küldetésfal. Alatta pedig tele volt tűzdelve gombostűvel, mindenféle szórólap. Gondolom ezek voltak azok a bizonyos küldetések. Végig futottam őket és az egyiken megakadt a szemem, eszembe jutott hogy én éppen állást keresek és ez, amit most nézek pont nekem való.

„Favágómunkára embereket felveszünk. Shirotsumeval szemben, Filpea falu melletti erdőben, a munka addig tart, amíg össze nem gyűlik elegendő fa télire. Jelentkezni a helyszínen lehet Jonál.
Miután újra elolvastam a cetlit, felnézek a faliórára, ami háromnegyed hetet mutat. Elég korán van így van időm odaérni, és talán még ma tudok majd beszélni a munkaadóval. Jól tudom, hogy hol van azt az erdőt már vagy ezeregyszer megjártam az évek során, de innen az út odáig legalább egy fél nap így hát sietnem kell, ha még ma munkába akarok állni.
Még gyorsan intettem Meinek még egyszer megköszönöm a reggelit, és már indulok is.
A kapun kilépve néptelen utcával találom szembe magam, csak egy-két árus lézeng itt-ott ép, hogy előkészülnek a boltok kinyitásához. Veszek egy mély levegőt, jól esik most a zárt épület után a friss szellő. Végig sétáltam az utcákon páran még köszöntek is, úgyhogy tényleg igazán kedves városnak tűnik ez a Shirotsume.
Az utam a Faluba simán ment és viszonylag hamar odaértem. Ott megkérdeztem pár embert, hogy nem tudják-e az erdőnek melyik részén vannak a favágók. Szerencsére egy öregúr meg tudta mondani Hogy Jot és a csapatát az erdő dél-nyugati részén, találom meg. Így miután az egyik utcai árusnál magamhoz vettem egy szép nagy húsos szendvicset már indultam is a célirányba. A favágók munkáját már messziről lehetett hallani, ezért a zajokból pontosan meg tudtam állapítani, hol vannak. Jot is hamar megtaláltam. Ő volt a legmagasabb, és a legkigyúrtabb pasas, akit valaha láttam. Oda mentem hozzá és bemutatkoztam neki, elmondtam, honnan jöttem, és hogy dolgozni szeretnék.
- Örülök, hogy itt vagy minden szorgos kézre szükségünk lesz, ha időben végezni akarunk. Minél gyorsabban és ügyesebben vágsz fát, annál többet kapsz majd fizetésnek a végén. - Mondta majd visszafordult a mögötte lévő asztalhoz, amin papírok hevertek majd felírt pár jegyzetet, a nevem is felírta úgy hogy valószínűleg egy nyilvántartás lehet. Láttam, hogy nem szándékozik további figyelmet szánni rám, ezért nyomban csatlakoztam is a többiekhez. A Kristály mágiámat vettem elő, mert kár lenne tagadni, hogy az, sokkal erősebb, mint Cher és őt úgysem szívesen használnám ilyen alantas melóra. A munkaadóm meg is lepődött, azon hogy mágiához folyamodok, annak ellenére, hogy a hátamhoz van rögzítve az igazi fejszém. Elkezdtem magyarázni neki, hogy Cher az én kincsem, de nem hagyta, hogy belemerüljek a szerelmes monológomba, hanem munkára parancsolt. A második meglepetés akkor érte a főnökömet, mikor egyetlen csapásokkal kezdtem el kidönteni a fákat. Ugyan ekkor már nem szólt semmit, biztos hallott már, arról hogy milyen erős is tud lenni a mágia, így csak az első döbbenetet kellett túlélnie levegővétel nélkül. Mire lement a nap, majdnem annyi fát sikerült kivágnom, mint ők egy hét alatt így Jo igazán meg volt velem elégedve. Azt mondta, ha holnap is ilyen jól és gyorsan dolgozom, akkor három nap munkába sem fog kerülni és mind mehetünk haza a jól megérdemelt fizetéssel.
- Hol töltöd az éjszakát Geinos? – kérdezte Jo este, mikor már a többiek elindultak haza vagy az ideiglenes szállásukra.
- Gondolom itt. - Mutattam az egyik megmaradt fa tövére.
- Ugyan már ne butáskodj. Gyere el hozzánk, szívesen látunk. Jon biztos nagyon finomat főzött, úgyhogy gyere el nyugodtan és aludj ott.
- Köszönöm, elfogadom a szívéjes meghívást. - Mondtam mosolyogva a vacsora gondolatára.
- De ha szabad megkérdeznem ki az a Jon, csak nem az élettársa? – Kérdeztem furcsálló tekintettel.
Nem igen néztem volna ki Joból, hogy a férfiakat részesíti előnyben.
- Ugyan dehogy! – Háborodott föl rögtön Jo és ha a reakcióját nézzük, és azt hogy tulajdonképpen a főnököm, lehet, hogy nem kellett volna ilyen tiszteletlenséget kérdeznem, de szerencsére egy perc múlva rögtön lenyugodott és folytatta.
- Jon az ikertestvérem, és igen együtt lakunk de ettől még nem a szeretőm, csak mivel még egyikünknek sincsen felesége, ezért anyagi szempontból jobban kijövünk így, és Jon tényleg nagyon jól főz, az övé a falu legnépszerűbb étterme.
- Így már minden érthető. Bocsánat, ha megsértettem.
- Ne szabadkozz. Spongyát rá. - Mondta elnéző mosollyal.
A főnököm lakása a falu közepén helyezkedett el a testvére étterme felett. Vendégek ilyenkor már nem voltak persze de bent égett a világítás és ez mutatta, hogy Jon vár minket… Legalábbis Jot.
Mikor beléptünk az ajtón Jon kitörő örömmel fogadta bátyját és nyomban elkezdett dicsekedni a mai napjával, hogy mennyien is voltak ma a vendégei. Ám ekkor észre vett engem és bár kicsit meglepődött mégis rám mosolygott és bemutatkozott, majd visszaszökdécselt a főző pult mögé és kijelentette, hogy „nemsokára kész van a vacsi. Egy kicsit meghökkentő volt látni Jont. Ugyan úgy nézet ki, mint Jo mégis annyira más volt a személysége. Teljes ellentétben ált Jo mogorva és szigorú tekintélyével. Mikor leültünk a megterített asztalhoz még mindig fecseget azzal a boldog vigyorral az arcán és ez így is ment egész este. A főztje tényleg fenséges volt, és ha nem lett volna illetlen, megnyaltam volna mind a tíz újam a desszert után. Sosem ettem még ilyen jót, pedig nem vagyok egy édesszájú. Miután segítettem elmosogatni az edényeket, Jo megmutatta a vendégszobát, ahol aludhatok és a fürdőt, ahol megmosakodhatok. Az utóbbiba mentem először, és kihasználtam a meleg víz jótékonyságát, még a hajamat is megmostam. Mikor csillogva-villogva kiléptem a fürdőből és bementem a kijelölt szobámba egy tiszta pizsamát találtam az ágyamon gondosan összehajtva. A ruháimat letettem egy székre, Chert pedig az ágyra fektettem. Majd magamra öltöttem a kapott ruhadarabokat. Nem igazán lepődtem meg, amikor az ing két úja és a lábszárai kétszer olyan hosszúak voltak, mint én, de úgy gondoltam, hogy éjszakára még ez is jobb, mint a több rétegű öltözékem. Miután mindent gondosan elrendeztem magam körül és a hajam, és szakállam kifésültem, bebújtam a paplan alá Cher mellé és a hosszú nap után mély állomba merültem.
Lehet, hogy a vacsora utáni desszert volt az oka de aznap éjjel egy hatalmas tál zöldteás és csokoládé gombócos fagyi kehelyjel álmodtam csoki sziruppal és tejszínhabbal. Így amikor másnap reggel felébredtem és felöltözve lementem konyha részre, ahol szerencsémre megtaláltam Jont, rögtön megkérdeztem hogy maradt-e a tegnapi édességből. Ő ugyan meglepődött hogy reggelire ezt kérem, de szívesen adott belőle bőven, és neki hála, jól lakottan indulhattam ismét munkába Joval, aki idő közben csatlakozott mellém reggelizni, bár ő megmaradt a hagyományos bacon szalonna felállásnál.
Ahogy azt Jo megjósolta tegnap, tényleg nagyon gyorsan haladtunk ma is. Mivel nem csak én, és az eddigi csapat dolgozott, hanem még plusz három személy is jött munkát vállalni. Dél körül tartottunk egy kevéske ebédszünetet és Jo meg én, megettük a tésztát és húst, amit Jon csomagolt nekünk. Aztán folytatódott a munka estig. Én egy kicsit eltávolodtam a többiektől és mikor ezt észrevettem már eléggé besötétedett. Egy nagyon vastag fa még hátra volt, amit ma mindenképpen ki szerettem volna vágni. Ezért újabb lendületet vettem és erős karcsapásokkal elkezdtem gyötörni a tölgyet. Jó nagydarab volt de semmiképp nem akartam, hogy kifogjon rajtam, ezért tovább dolgoztam, nem törődve azzal, hogy már teljesen besötétedett. Már vagy tíz perce tarthatott ez a művelet, amikor a hátam mögül morgásra lettem figyelmes. Lassú és óvatos mozdulatokkal fordultam meg, a kristály fejszével kezeimben. Egy óriási farkassal találtam szembe magam, ekkorát talán még sohasem láttam. Amennyire tudtam, körül kémleltem a tájat, hátha vannak társai is, a vadnak. Egy ideig hallgatóztam, de az ordas keltette zajokon kívül mást nem hallottam. Tudtam, ha futni próbálnék, nem lenne esélyem. Ezért támadó pozíciót fettem fel, majd teljes erőmből neki estem. A farkas is ezt a pillanatot választotta, hogy felém ugorjon. Az éjszakában nem láttam jól ezért eltévesztettem a célpontot és csak a levegőt sikerült suhintanom. Az álatok sajnos sötétben is kitűnően látnak így vérszomja fogait a vállamba vájta. Hangosan üvöltöttem föl a fájdalomtól, éreztem, ahogy agyarai a csontomat érik. Koncentrációmból kizökkentett így a kristály fejsze is eltűnt, miközben én a dög súlyától, hátra estem. Sokáig bíróztunk, amíg végre sikerült kiszabadítanom a karomat, pofája közül, és letudtam, lökni magamról. A vállam már teljesen elzsibbadt a vérveszteségtől, ezért csak nagyon nehezen tudtam leakasztani a hátamról Chert. Főleg hogy közben a farkas újra támadott, ám ezúttal sikerült arrébb gurulnom előle. Egy kézzel nehezebben bírtam el a fejszémet, de nem szándékoztam itt hagyni a fogamat. Úgyhogy mindent beleadtam. Megmarkoltam fegyverem, És lendülettel belevágtam a vadba. Szegény pára bal mellső lába egy csapásra elvált a testétől és ettől, elterült a földön. Keservesen nyüszített a fájdalomtól, és már majdnem megadtam volna neki a kegyelemdöfést, amikor egy másik vonyítást hallottam a bokrok közül. Nagyon kis vékonyka volt ez a hang, ezért nyomban összeállt a kép. A gondolattól, hogy most teszek árvává egy kölyköt, nagyon megfájdult a szívem, de az anyafarkasért már semmit sem tehettem, mire visszafordultam felé, már nem lélegzett többé. Bűnbánóan felsóhajtottam, majd elindultam az erdő sűrűje felé, meg keresni a farkas kölyköt. Félórányi járás után, megtaláltam a barlangot, amiben az apróság rejtőzött. Riadt volt, és ezt meg tudtam érteni. Próbáltam minél lassabban megközelíteni, és most nagyon örültem, hogy nem vagyok magasabb, mert akkor nem biztos, hogy befértem volna a lyukba. Végül kisebb, nagyobb ficánkolás után, sikerült megfognom, és kikászálódnom a csemetével együtt. Az erő széle fele vettem az irányt, hogy visszataláljak a csapathoz. Nyolc óra tájt megláttam a fáklyafényt, ami a favágók kiinduló helyét jelezte. Meg szaporáztam a lépteim, hogy minél hamarabb oda érjek, mert már tényleg nagyon sajgott a vállam és a kis farkas sem volt olyan könnyű. Jo nyomban kiszúrt és elém sietett. Mikor azonban meglátta a karjaim közt a ficánkoló, és nyüszítő állatott, megtorpand, majd pillanatnyi gondolkodás után mégis újra megindult.
- Veled meg mi történt? - Kérdezte immár nem a porontyra célozva, hanem az erősen vérző vállamra.
- Megtámadott egy nőstény farkas. - Mondtam egyszerűen, mert magyarázkodásra már nem igen volt erőm. Jo még egyszer végig mért, tetőtől talpig.
- A válladon kívül máshol is megsérültél? – Kérdezte, és láttam rajta, hogy tényleg aggódik az állapotom miatt.
- Nem, azt hiszem. - Mondtam, és ezt nyomatékosítva megráztam a fejem.
- Gyere, hazamegyünk és áthívom az orvost. - Bólintottam, és elkezdtünk a lakásuk felé sétálni.
Miután beléptem a kapun rögtön lerogytam a legközelebb eső székre. Túl fáradt voltam már mindenhez. Felmenni az emeletre meg úgy is fölösleges lett volna, mert az orvos nemsokára itt lesz, erről Jon már gondoskodott. Mikor megjöttünk és látta hogy megsebesültem ő rögtön elment, hogy áthívja a dokit. A farkas könyök közben kiugrott a kezemből és most az étterem ebédlő részén kezdett el mászkálni és körbe szaglászni. Most már sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint mikor rátaláltam.
Az álltat figyelése közben elbóbiskolhattam, mert legközelebb akkor ébredtem fel, amikor Jon és az orvos visszatért. Nehézségek árán sikerül csak szabaddá tenni a vállam hogy, meg lehessen vizsgálni.
Még mindig eléggé el voltam pilledve ezért nem is igen hallottam a diagnózist, a lényeget úgy is tudtam, hisz ott voltam. Miután kitisztította, lefertőtlenítette összevarrta és bekötözte a vállam, még átnyújtott egy fájdalomcsillapító gyógyszeres dobozt.
- Ebből napi kettőt bevehet, ha nagyon fáj a karja, de többet semmi kép ne, mert függőséget okozhat.
- Köszönök mindent, ha lehet, most fel mennék lefeküdni.
- Menj csak nyugodtan, de vidd magaddal a farkast is. - Mondta Jo. Én megint csak bólintottam, majd fel emeltem a kölyköt, és bevittem az ideiglenes szobámba. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, újra letettem, had menjen, amerre akar. Én pedig, úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba, és egy perc múlva már bégkésen szuszogtam.
Másnap már sokkal jobban éreztem magam, ugyan még mindig fájt a vállam, de fáradt már egyáltalán nem voltam. Így többé-kevésbé vidáman battyogtam le az ikrekhez a konyhába reggelizni. Miután ettem, fel akartam menni a szobába a holmiért, hogy Joval elindulhassunk munkába, de Jon elállta az utamat.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy ilyen sebesüléssel fogsz dolgozni? – Kérdezte megrovó hangon.
- A csapatnak szüksége van rám, és különben is már elég jól vagyok. – Mondtam, ellenszegülve a szigorú tekintetnek.
- Az orvos azt mondta, pihenned kell, Joék pedig boldogulni fognak. Úgy hallottam, már így is rengeteget segítettél, és már csak kevés hiányzik, hogy megteljenek a konténerek. - Jon dorgáló szavaitól, egy csapásra anyukám jutott eszembe. Ahogy szemeim előtt megjelent arcának emléke, makacsságom tovatűnt, de hogy ez ne legyen elég, Jo is rákontrázott.
- Jonnak igaza van, Geinos. Semmi jóra nem vezet, ha megerőlteted magad. Ráadásul olyan jól felhúztuk az átlagunkat, hogy ha még belehúzunk egy kicsit, akkor már ma végzünk az idei melóval. - Én beletörődtem az aznapi unalomba és visszavonultam pihenni, de előtte még magamhoz vettem egy adag nyers húst a hűtőből, hogy azt odaadhassam a farkasnak, aki még mindig odafönt alszik (legalábbis így volt, amikor utoljára látta). Nem sokáig bírom a semmittevést, ezért pár órával később, mikor már Jo és Jon is elment munkába, úgy döntöttem körbejárom az épületet. Nem találtam semmi különöset. Az én vendégszobámon kívül, két hálószoba, egy fürdőszoba és egy nappalinak túl kicsi, amolyan előszoba volt. A hálókba természetesen nem mentem be a fürdőben meg már mindent láttam így csak a „nappali” helységben nézelődtem. Az egyik fal előtt egy kisebb kanapé helyezkedett el, előtte egy szűk és kicsi dohányzó asztal, rajta bár újsággal. Ezek mellett baloldalt, könyvespolc volt, tele könyvekkel. Oda mentem és levettem az egyiket a polcról. Egy Kemu Zaleon regény volt. Nem meglepő, szinte majdnem minden házban megtalálható a híres írótól valamelyik kötet. Leültem a kanapéra és elkezdtem olvasni, hogy addig is teljen az idő. Amikor megéheztem, ettem, bevettem egy fájdalomcsillapítót, és a kölyköt is megetettem és töltöttem neki egy mély tálkába vizet is, majd visszaültem a könyvhöz.
Este, elsőnek Jon jött vissza, aki rögtön neki is állt főzni a vacsorát. Ekkor én is bevonultam mellé a konyhába és miközben dolgozott beszélgettünk minden féléről, de többnyire csak lényegtelen apróságokról. Aztán mikor már teljesen sötét volt, Jo is haza érkezett. A vacsora, hasonlóképpen telt, mint tegnapelőtt, de ezúttal Jo-n volt a sor, hogy dicsekedjen a melóval. Jon, vacsora alatt ismét mosolygott, de ezúttal nem beszélt, csak a bátyját hallgatta figyelemmel és megértéssel. Jo azt mondta ez volt az első év mikor ilyen rövid időn belül sikerült elegendő fát vágni a falú számára. Azt is mondta, hogy majdnem két teljes hetet lefaragtunk az eddigi szükséges időkből. Ezért most én is nagyon büszkének éreztem magam, persze tudtam, hogy nem teljesen csak az én érdemem, hiszen rengetegen dolgoztunk együtt, hogy mindezt elérjük.
Másnap reggel megkaptam Jotól a fizetésemet, és a lelkemre kötötte, hogy jövőre ilyenkor mindenképpen jöjjek el megint, de hogy akkor majd jobban vigyázzak a Farkasokkal. Jontól is elköszöntem és kaptam tőle egy adag ételt az étterméből útravalónak, és persze húst a kölyöknek (úgy néz kis a farkas poronty, velem marad, úgyhogy nem ártana lassan elneveznem). Persze alig győztem mindent meghálálni a sok jóért, amit kaptam tőlük, de nem is volt rá szükség. Nem csak nekik égértem meg, de magamnak is, hogy jövőre ismét eljövök, és ha nem is feltétlenül a munka miatt de meglátogatom őket.

Javítva és kiegészítve.