Solomon K. Roudan

Név: Solomon K. Roudan
Nem: Férfi
Kor: 31
Szint: 11 (31000 VE)
Céh: Demon's Run (A Démonok Veszte című kalandokban kijátszásra kerül)
Mágia:
Metal Magic
Iron Bullet
- Metal Machine Gun
Steel Claws
Iron Armor
Iron Fist
Steel Arrow

Transform
Take Over
Animal Soul: Tiger
Animal Soul: Pangolin

Személyiség: Roudan nagyon tárgyilagos és komoly. Nem leli örömét a gyilkolásban, de megteszi, ha arra utasítják. Arcán ritkán látni mosolyt, akkor is csak ilyen bújkáló, büszkeséggel teli mosolyt. Nem gyakran mutatja ki érzéseit, és nem sok embert enged közel magához. Azonban az egyetlen embernek, aki igazán a bizalmába férkőzött, minden szavát teljesíti.

Kinézet:Roudan

Felszerelés: Vörös kabátján kívül egyéb felszerelése nincs, de ezen egyszerű ruhadarabból szinte mindent előhúz (különféle fegyvereket, törölközőt, sőt, néha nyakkendőt is találni a zsebeiben...) Használt fegyverei nem különlegesek, mind boltban vehető tucatáruk, annyi különbséggel, hogy a Metal Magic-kel feltúrbózza őket. Ezeket azonban ritkán használja, álltalában fémesített öklére hagyatkozik.

Előtörténet:

Még mindig előttem van a nap, mikor először találkoztam vele. Mikor vártam a végzet lecsapó pengéjét, mely véget vet életem rövid fonalának. Bár nappal volt, mintha hirtelen bealkonyult volna. A halál már ott kígyózott tehetetlen testem körül, ám az utolsó pillanatban másba mélyesztette vasfogait. Akkor kinyitottam a szemem, és azt láttam, hogy kijelölt hóhéromból egy acél nyílvessző meredezik, és gurgulázva eldől. Oldalra gurultam, mielőtt egy új bíra akarna dönteni életem-halálom felett, pont megmentőm lábai elé. Magas volt, széles vállú, vörös kabátja lobogott az utcán rohanó szélben. Szeme szigort tükrözött, és elszántságot. Addigi bátor ellenfeleim mind megrettentek. És ő keményen szólt hozzájuk, korholta őket.
- R… Roudan… mi… mi csak… - próbálta nem magára vonni haragját egyikük, de ez az acélóriást nem hatotta meg.
- Nem érdekel, miért csináltátok ezt. Majdnem megöltetek valakit, akit Darius élve akar tudni. Erre nincs mentség. Tudjátok, ki ez? – Rám mutatott, és szilárd tekintetével sakkban tartotta ellenfeleit.
- N… nem – nyögte félelemtől telve az embereit rám uszító, patkányarcú alak.
- Ez itt Demon D. Lance! – mennydörögte a szavakat.
- D… Demon D? – sipította félelemtől telve.
- Most már érted, kit próbáltál megöletni? Steel Claws! – Már önmagában sem veszélytelen öklei fémkarmokká változtak. Elkezdődött a kivégzés. Arca meg sem rezzent, amikor utolsó mondatát félbeszakítva felnyitotta a férfi mellkasát.
- Ne, Roudan, mi nem tudtuk, hogy… - Ennyi hagyta el a torkát még életében. A többi hitvány bandita sem menekült. Fergeteges haragja és veszélyes karmai mind utolérte őket. Azonban valami furcsát vettem észre az arcán: nem volt sem őrült, nem élvezte a mészárlást. De más volt a szemében: kötelesség. Ha az a parancs, hogy meg kell ölni valakit, akkor meg kell tenni. Ezt olvastam le az arcáról, ahogy halálos táncban vérfürdővé változtatta a poros kis utcát. Ám egyik pillanatról a másikra változott a modora. Felém fordult, és hangjában, arcán már nem volt harag és parancsszerű gyilkolás, épp ellenkezőleg. Megnyugvást tükrözött.
- Tudsz járni? – Kérdezte mély hangján.
- I… igen… Viszonylag. Nem kaptam halálos sebet… - Nyögtem, és ámultam.
- Van innen északra három-négy utcányira egy kórház, ahol ellátnak. Rendben leszel egyedül?
- Ki maga?
- Nem ezt kérdeztem.
- Miért retteg mindenki ebben a városban, ha a nevemet hallja?
A férfi sóhajtott.
- Nem mondhatok el semmit. Még… De ha nagyon kíváncsi vagy, gyere vissza egy hónap múlva. Akkor minden tisztázódik… - mondta, majd ahogy feltűnt, úgy tűnt el. Ilyen erős emberrel még nem találkoztam. Olyan mint a kard, amely lecsap mindarra, akire a forgatója akarja. Hogy ki tartja kezében ezt a fegyvert, még nem jöttem rá. De nemsokára megtudom…