Vadászat a Yian Kut-ku-ra!

Hát az élet kezdett felgyorsulni Glen körül. Mostanában egyre nehezebb feladatokat vállalt el és egyre nehezebb megbízásokat sózott a nyakába a céhmester is. Néha olyan nehezeket, hogy azt már ő is viccnek tartotta. De éppen ennek köszönhetően, valahogyan kezdett egyre jobban eltávolodni attól a lánytól, akit szeretett.
A sok feladat és az idő miatt, alig tudtak együtt lenni, sőt azóta az esett óta, mintha a lány kerülte is volna őt. Gyakran előfordult, hogy amikor észrevette Glen-t azonnal más irányba fordult és megpróbált úgy csinálni, mintha teljesen más irányban lenne dolga, mind a rúnamesternek. Persze ezt Glen is látta, sőt zavarta, de nem erőltette ennek okát. Sokat köszönhetett Lilli-nek és nem hányhatott semmit s szemére, hiszen a fegyvermágus többször is megmentette az életét és olyan titkokat is tudott róla, hogy ha azok napvilágot látnak, valószínűleg Glen hosszú ideig csücsülhetne egy hideg és zord cellában.
Talán éppen ezért nézegelődött ismét a hirdetőtábla előtt, de sokkal inkább más dolgok, mind a megbízások körül jártak a gondolatai. ~Mégis mi üthetett bele... mintha titkolna valamit, vagy nem akarna valamit elmondani...~ gondolkozott, ahogyan éppen akkor szegeztek ki egy újabb és elég kecsegtető megbízást. Már ha az amit írtak kecsegtető volt. Nem sokat füzetet a megbízó, de a küldetés tárgya és feladatta elég nehéznek ígérkezett. ~Akkor is... elég régóta ismerjük egymást, sőt jobban mind azt reméltem volna bármikor is. Ha valami gondja van vagy zavarja valami, miért nem mondta el eddig...~ bambult még mindig a tábla ellőt, ahogyan a kezei a zsebében pihentek, míg ő csak a tábla tetejét nézte. ~Hmmm... ki kell tisztítanom a fejemet!~ gondolta, ahogyan még egyszer átpásztázta a táblát és csak akkor vette észre az új felhívást. Tekintette szinte egyből megragadt rajta, ahogyan lassan felnyúlt élte és óvatosan kiszedve a szeget a kezében maradt a cetli. A rajta lévő szavak, pedig teljesen kiolvashatók voltak.


Lassan elmosolyodott, ahogyan zsebre tette a megbízást. Ez olyan feladat volt, melyet vállalt, saját maga miatt. Amióta visszatért abból a világból, úgy gondolta, hogy a megerősített pecsétet, csakis úgy táplálhatja, hogy jót cselekszik és megpróbál úgy élni, ahogyan ő sohasem tette. És bár érezte magában, hogy napról napra egyre erősebb, még hitt abban, hogy csakis ez a mód segíthet abban, hogy megváltsa a lelkét.
Fél óra alatt szedte össze a holmiját, ahogyan elindult kifelé a céhépületből, le a lépcsőkön, át a főtermen, egészen a főkapuig, de abban a pillanatban, ahogyan kilépett rajta, hirtelen megállította valaki. Egy jól ismert hang, aki kicsit félénken, hozzá képest pedig nagyon is szokatlanul szólította meg.
- Várj...- csak ennyit mondott, ahogyan Glen visszanézett rá. - … bocsáss meg, hogy ilyen vagyok veled, de megvan rá az okom...- mondta Lilli határozottan, pont úgy ahogyan.
- Nem érdekel! -fordult el a lánytól- Ha megvan rá az okod és eddig titkoltad előlem, akkor várj addig vele, míg míg úgy gondolod, hogy elmondhatod. -mosolyodott el lágyan – Ne csak azért mond el, mert látod rajtam, hogy szenvedek és félsz, hogy nem térek vissza...- indult újra az útjára- … mert ne félj. Visszatérek, mert van valami, amit hallanom kell. - intett egyet a szerelmének, ahogyan nem nézett hátra, de jól tudta, hogy Lilli is mosolyog végre.
- Jól van! - kiabálta neki, ahogyan elkezdett integetni és csak remélni tudta, hogy a férfi még visszatér hozzá.

Órák teltek el, ahogyan a vonat lassan haladt a dombok árnyékában és Glen a tájat nézte. Nem rég állt meg egy kisebb megállóhelyen alig pár percre és már indult is tovább. De a felszálló utasok, még mindig a helyüket keresték, bár ezzel a rúnamágus nem nagyon foglalkozott. Egészen addig, míg valaki mellé nem lépett:
- Szevasz Glen! De rég láttalak, ember! - érezte egy férfi szorítását a vállán, ahogyan azzal párhuzamosan a már jól ismerős hanghoz egy jól ismert arc is párosult, ahogyan leült vele szemben,
- Hát igaz... mi mindig találkozunk...- nevette el magát, ahogyan hátradőlt a székben és egy pillanatra kilesett az ablakon. Éppen egy kisebb domb árnyékában haladt a vonat. - És te?!- nézett vissza rá- Újabb megbízás? -kérdezte a fiútól.
- Áh, csak vonatozgatok. Épp céltalanul kóborlom, végre van egy kis pénz a zsebemben, és megengedhetem magamnak.
- Ez jó hír!- húzódót mosolyra az arca- Egy elég küldetés vár rám és jól jönne, ha védené valaki a hátamat...- nyúlt bele a kabátja zsebébe és húzta elő a megbízást, melyet nem volt rest átnyújtani a pecsétmágusnak- Természetesen osztoznánk a fizetségen egyenlő arányban.- nézte Ralf arcát közben, aki gyorsan átfutotta a felhívási levelet.
- Pénz, mi? Na az nem jönne rosszul... tudod hogy van ez, a sok cigi, a sok pia, a sok nő... felemészti minden vagyonom. - nyújtott rá váratlanul és Glen meg sem kínálva, de ez így volt rendjén. Ismerhette már annyira, hogy tudta, ez a rúnamágus nem cigizik - Asszem én is bevállalom, ha lesz még hely. Mást nem kiütök valakit, és beugrok a helyére. - vigyorodott el, ahogyan Glen is hasonlóan nézett rá, bár kettőjük közül csak Ralf gondolhatta komolyan, hogy képes ilyesmire.
- Őrülök, hogy ezt hallom. -vette vissza a kis cetlit, ahogyan hosszú percekig néma csend telepedett a kis kabinra. Ahogyan ezzel a nyomasztó csenddel a még nyomasztóbb sötétség is párosult, ahogyan áthaladtak egy alagúton, de ahogyan az ablakon újra besütött a nap melege, úgy eredt meg Glen nyelve is.- Emlékszel Worth Woodsea-re? -kérdezte tőled- Ott még nem bíztál bennem teljesen, de a történtek után és főleg, hogy most is itt vagy, úgy gondolom, hogy segítenem kell neked. -arca komor volt.
- Glen, nekem nem kell segítség. Ezt jobb ha most kivered a fejedből, és legközelebb, ha ilyet akarsz mondani, akkor állj fel, és menj ki a fülkéből. - nézett kissé komorabb arccal a vele szemben üllő fiúra.
- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. -mosolyodott el- De emlékszel mit mondtam, mikor elváltunk. "Ott az erdőben tévedtem. A múltunk nagyon is különböző, de minden a ketten tudjuk, hogy milyen elveszíteni valakit.! De majd elmondom máskor, talán ha legközelebb találkozunk!". -nézett ki az ablakon- És hát újra itt vagy. - nézett vissza rád.
- Újra itt vagyok, igen. És ugyan az az ember vagyok, Glen, az a férfi, aki végignézte a szülei halálát, és az a srác, aki nem egy embert megölt. Tisztességes, vagy ártatlan, nem érdekelt. És nem igazán érdekel most se. Aki az utamba áll, annak vége, vagy ő végez velem. Középút nincs, vagy fehér, vagy fekete. A szürke nem játszik.
- Igaz. Te a szüleidet a szemeid láttára veszítetted el igaz! És ez miatt sok olyan dolgot tettél, melyre nem lehetsz büszke, de én sem vagyok jobb. - emelte az egyik kezét a szeméhez, ahogyan levette a szemkötőjét. És tisztán láttad, hogy bár semmilyen sülés nincs rajta, mégsem képes konyítani és az a valami fura jel, mely rajta volt, nagyban hasonlított azokra a pecsétekre, melyeket használsz, de a szimbólumok más nyelven íródtak. - Megöltem a szüleimet a saját két kezemmel, vagy felnyújtottam magam mögött a múltam. Egy olyan ember bábja lettem, akinek se az arcát se a céljait nem tudom még mindig, de annyira képes volt megfertőzni, hogy kihasználtam a embereket és képes voltam a céljaim érdekében akármire. -mosolyodott el- És még így is csak az életem egynegyed részét ismerem. - mutatott a jelre a szemén, hogy Ralf is értse- Ezt magam helyeztem el magamon, hogy elveszítsem minden emlékemet. Magam sem tudom, hogy miért tettem ezt, de már nem érdekel. - hazudott a fiúnak, nagyon is jól tudta, hogy miért tette és mit akar elérni ezzel a másik énje, de ezt csakis egy ember tudta róla, Lilli. - Helyreakarom hozni a hibákat miket elkövetem és csak most tudom, hogy milyen életet is kellett volna élnem. - nevette el magát, miközben visszarakta a kötött. - Így talán én értelek meg a legjobban.
- Épp ez az, nem értesz, Glen. Én nem akarom helyrehozni az életem. Nem akarom semmissé tenni a gyilkosságokat, amiket elkövettem, és nem akarok az a parasztfiú lenni, aki voltam. Ez vagyok, ez jutott nekem, ezért így élek. Elfogadom a világot olyannak, amilyen.
- És szerinted ilyen világ? - kérdezte, ahogyan kibámult az ablakon és rád sem nézett- Csak fekete és fehér? Ez olyan mintha én mondtam volna...- nézett rád csak a szemével. - ... vagy mégsem! Szerintem ebben a világban a gonoszság szükséges ahhoz, hogy rájöjjünk mi a jó... vagy éppen fordítva. egyik nem létezhet a másik nélkül és a határ a kettő közt mondhatni csekély. Ha valaki más érdekében teszel rosszat az jó dolog... míg ha saját magad érdekében az rossz... ez kissé ellentmond egymásnak nem! De a lényeg, hogy nem megváltoztatni akarlak! -hajolt előre, ahogyan rád nézett- Én csak segíteni akarok neked, hogy higgyj valamiben, azt akarom, hogy higyj bennem...- állt meg egy pillanatra az eszmecserében, ahogyan hátradőlt a székben. - ...ne feled, már korábban is mondtam, hogy mi nagyon hasonlítunk.- próbálta meggyőzni a fiút, aki azonban nem engedett abból, amit gondolt.
- Tudod, lehet, hogy sokban hasonlítunk. Azonban nagyon sokban különbözünk is... Szerintem, a fehér a jó, a fekete a rossz, ahogy te is mondtad. Azonban, minden, amitől nekem jobb lesz, az jó, tehát fehér. Ha nekem jobb életem lesz azzal, hogy lemészárolok egy falut, akkor a falu lemészárlása jó. És meg fogom tenni. Ne akard bemagyarázni magadnak, hogy mi különbözünk. Nem ismersz. Talán még magadat sem ismered eléggé. Majd ha teljesen megismerted önmagad, és kiismertél engem - felnevetett - Akkor keress meg újra ezzel a rizsával. Én viszont most szarok egyet, amíg meg nem érkezünk, ha megbocsájtasz. - állt fel váratlanul Ralf és lépett ki a fülkéből.
- Ha... lehet hogy igazad van!- mosolyodott el, ahogyan kinézett újra az ablakon- De nekem veled ellentétben nem lenne lég megismerni önmagam, hanem le is kell győznöm, különben úgy hullnak a sötétségeb, ahogyan te is haladsz a végzeted felé.

Glen magára maradt a fülkében, de nem nagyon gondolkodott el azon, amit Ralf mondott. Nem érdekelte a fiú kiejtése, hiszen neki megvolt a saját kis célja, melyről semmi pénzért nl nem mondott volna. Ahogyan pedig Ralf visszatért, hosszú percekre sötétült csak el a színvonal, hiszen bemondták a következő megálló nevét, ahol végül is ők lefognak szállni.
- Menjünk! - állt fel a padról, ahogyan a vonat megállt- Innen csak néhány órás kis séta a falú! -húzta el az ajtót, ahogyan hátranézet. - Persze ha csak még mindig jönni akarsz! -lépett ki a fülkéből.
- Miért ne akarnék jönni? - hangos nevetésben tört ki, ahogyan megcsapta Glen vállát.

Glen lesétált a vonatról, ahogyan némán sétált végig a városka utcáin, pontosan tudva merre is kell mennie. A nyugati úton ki a városból és a földutat követve, melyet lassan elnyelt a dzsungel vad világa és az a kis hegy, mely a közeli városból alig volt nagyobb mind egy kis dombocska, lassan egyre jobban a fejük fölé nőt.
De a táj lassan megváltozott, a vad dzsungeli út kiszélesedett és járható vált, ahogyan egy nagy tisztásban teljesedett ki. Egy tisztásra, ahol nem egy falú, hanem csak törmelék és romházak álltak. Bár elég messze voltak még tőlük, mégis jól láthatóan voltak túlélők, aki hangosan kiabálva próbálták helyrehozni a károkat.
- Nem csak mi jöttünk- bólintott a fejével Glen oldalra, ahogyan néhány mágus, vagyis inkább akkor még alak jól kivehető árnyalati jelentek meg, akik vizsgálgattak valamit. És nem csak ők voltak, hanem többen is, a falú körül jó egy tucat alak kutalagolodott. - A végén még szükség lesz a tervedre...- nevetett fel, ahogyan egy pillanatra Ralf-ra nézett.
- Csak szólj, és én csinálok magunknak helyet.
- Talán szolok, de...- állt meg, ahogyan lenézett maga elé és Ralf ennek a valós pálfordulásnak hála, egyből beleszaladt a fiúba, de még mielőtt akármit is mondhatott volna, ő is észrevette, hogy mi vonta magára a rúnamágus figyelmét. - … ezt nézd!- mutatott maga elé a hatalmas lábnyomra nézve. Lassan leguggolt, ahogyan valamit megnézett. - Ez a valami hatalmas...- nézett fel Ralf-ra, ahogyan felállt- … és a nyom mélységét nézve elég súlyos is. -vakarta meg a fejét, ahogyan elindult a falú felé és egyre jobban látta, hogy az emberek, hogyan is visszanyúlnak az esethez Van egy olyan érzésem, hogy sok gondunk lesz még ebből. - nézett körbe, ahogyan elérté Ralf-al az első ház maradékát. - Észrevetted? -kérdezte a férfitól!
- Mit?-kérdezte, amely egyértelműen jelezte Glen felé, hogy csak ő volt ilyen szemfüles.
- A házak romokban vannak és a felfordulás óriási, mégsem látok egy halottat sem, ami azt jelenti, hogy nincsenek, vagy elvitték őket...- mutatott a közeli temetőre, mely a falú határán volt.- Nincsenek új sírok, így ha lettek volna, akkor sem temették volna máris el őket. - nézett körül ő is a házal maradékán és a nyugodt emberek arcán, akiknek ez a romhalmaz olyan volt, mintha mindennapos dolog lett volna.- A másik, hogy mindenki olyan nyugodt mintha nem történt volna semmi... ez aggasztó. Az egész nem stimmel.
Közben a többi mágus is kezdett a falúban összegyűlni és Glen egyből felismert egy régi nagyon is nem barátságos ismerőst. ~Lidérc? Ő mégis mit keres itt?~ kérdezte magától, ahogyan eszébe jutott a vele kapcsolatos kellemetlen emlékek és ha nem csaltak ezek a múltbeli események kis halvány emlékfoszlányai, akkor bizony ez az alak, nagyon is veszélyes és elégé örült is volt. De nem nagyon tudott sokat gondolkozni ezen, hiszen váratlanul egy férfi bukkant fel, akit eddig észre sem vett és azt sem tudta, hogy honnan jött elő. Csakis a hangjára lett figyelmes és ehhez volt szüksége ahhoz, hogy elvonja a figyelmét a Raven Tails-es mágusról.

- Üdvözöllek titeket harcosok! Csak nem a felkéréseink ügyén jöttetek? - néhánya morogtak valamit, de ezzel ki is merült, hogy erre az ostoba kérdésre, megszületett egy igencsak ostoba válasz- Csodálatos! Ne is húzzuk tovább az időt! Mint látják a falunk tegnap este ismét romba dőlt, mivel a máguscéh ami eddig errefelé segített nekünk kordában tartani a fenevadakat feloszlott ezért mostanság ránk jár a rúd. Ezért is kellett távolabbi céhek és egyéb zsoldosok segítségét kérnünk. Sajnos a falu pénzben egyáltalán nem bővelkedik... sőt egy vasunk sincs... - az arca zavart volt, ahogyan felnevetett de erre a kijelentésre többen máris kiálltak és elindultak vissza a közeli városba- De mi egy nyersanyagban gazdag mesteremberektől duzzadó falu vagyunk! Sok varázs tárgyal, felszereléssel és fegyverrel köszönjük meg a munkálataikat![/color][/b] - Bár erre néhánya visszafordultak, a többség lassan eltűnt a dzsungelben.
- Hát nem erre számítottam, de remélem így is maradsz Ralf!- nézett a mágusra.
- Miért ne maradnék? A mágikus tárgyakat is el lehet adni - sokszor még többet ér, mint amit fizetségnek szánnak.
- Ez igaz! Nem is feltételezem, hogy a jó szíved miatt maradnál...- kegyezte meg csípősen.

- No, akkor kezdjük is a csapatokra bomlást. Több szörnyeteg is ostromolt minket, mindegyikre egy-egy négy fős csoport fog vadászni, reméljük hamar sikerrel jártok majd! Ha visszahozzátok az állat tetemét akkor még értékesebb jutalmakat is adhatunk nektek a munkáért cserébe!- Glen-t és Ralf-ot végül is egy csapatba rakták, ahogyan még két mágus került közel hozzájuk.

- Nem ismersz meg?- Kérdezte Glen Lidérc-től, ahogyan a férfi szemébe nézett, kissé kihívóan, még ha tudta is, hogy mire képes és hogy ha kell, se őt, se a többieket nem hagyja életben, ha ellene mernek szegülni, vagy felakarják bosszantani. Bár az is igaz volt, hogy azóta Glen is átélt már pár kalandot, de ennek ellenére, nem gondolta, hogy erősebbé vált mind ez az alak. - És remélem én nem leszek újra az ellenséged! -nevetett fel., miútán Lidérc csupán motyogott valamit, de abból Glen semmit sem értett.

- Örvendek a találkozásnak, Strago Rhelm vagyok. - nyújtotta Glen felé a kezét az addig ismeretlen harmadik tag, ahogyan Glen elfogadva a gesztust, megtapasztalta, hogy a férfinak vasmarka van.
- Glen Ordwí, örvendek! - felelte, bár megpróbált jó arcot vágni, unta, lesve ugyan de elkezdte simogatni a kezét, miután az az érzékeny és legtöbbet használt testrésze sajogni kezdett.

- A ti prédátok a Yian Kut-ku lesz! Ez egy kisebb fajta wyvern, aminek nagy csőre van, vigyázzatok a csőrével! A farka is veszélyes és testalkata ellenére meglepően mozgékony! A hegy aljában található barlangban szokott tanyázni nappal, remélhetőleg alszik amikor megtaláljátok. Ha igen egyszerű dolgotok lesz. Ha nem akkor... sajnos kevesen tudták legyőzni a Yian Kut-kut és ők se sok tudást hagytak ránk a módjáról.- vett elő végül egy zsákot, ahogyan kinyitotta és a legnagyobb megdöbbenésre öt Lakrima volt benne. - Ebben a zsákban néhány tárgyat találtok, minden csapat válasszon egyet! Ez egy kis plusz segítség tőlünk!
- Lakrima-k? -kérdezte a férfitől, aki gyorsan felsorolta, hogy milyen mágiák is vannak a kövekbe zárva, ahogyan Glen kissé gondolkozás útán a az új társaira nézett. - Szerintem a Howling-al mennék a legtöbbre, de szerintettek? -kérdezte tőlük, ahogyan mindenki felsorolta, hogy mire is gondolt, majd megegyezve végül csak azt kelett eldönteni, hogy kinél is legyen. - Strago...- nézett a férfira- Nálad jó helye lesz!- nézett a másik két mágusra, akiket nagyon is jól ismert és nekik nem adta volna semmi pénzért és csak remélni merte, hogy jól döntött.

//Szerintem mindenki írja bele a psot végébe, hogy melyiket választotta és hogy kire is szavaz, hogy legyen! //

Milyen érdekes. Ha ezt a követ ide rakom, és ezt meg ide, akkor az egész sárgává fog változni. Hmm, valamit elrontottam volna? Valószínű, mert ez így nem lesz sajnos jó, az egyik kő nem fog átváltozni…………. Jaaaaa, istenem, de gonosz, egy rakással nem csak egy sort lehet átváltoztatni, hanem akár kettőt is. Rendben ez megvan. Örülök neki, hogy az agyam még rendesen vág. Jó érzés tudni, hogy azért megvannak az előnyei annak, ha az ember húsz évig csak tanult.
Éppen egy varázslóújság vagy magazin utolsó szekciójában kalandoztam, és fejtörőkkel, rejtvényekkel szórakoztattam magam. Nemrég tértem vissza egy küldetésből, de nem volt kedvem a társasággal tartani, viszont a behemótos relikviáimat meg kopásig forgattam már, és nem sikerült előrébb jutnom velük. Ez az újság már csak azért is volt jó, mert voltak benne szép mágusleányok kevés öltözékkel és mivel én még ilyet nem igazán láttam, elég erősen lázba hozott. Az a Fairy Tailes Juvia Lockster egy elég csinos teremtésnek bizonyult, bár az alatta lévő cikk sajnos összetörte a még nem kialakult szerelmet, mivel egy Gray nem tudom kicsodába volt fülig belehabarodva, aki, a cikk szerint, nem igen viszonozta az érzelmeit. Ez például értetlenséggel töltött el: logikusan, ha egy szép lány teljesen oda van értünk, tulajdonképpen azt csinálja, amit akaruk, mivel bármire hajlandó értük, akkor ezt miért kell figyelmen kívül hagyni? Vagy csak egyszerűen nem veszi észre? Mert akkor eléggé rövidlátónak kell valakinek lennie. De ez van mindenhol, a legtöbb szerelem nem is jön létre, mert az egyik fél (általában a fiú) nem veszi még akkor sem észre az egészet, amikor már az ölében ülnek. Hm, viszont teóriámra most azonnal rá is tudnék cáfolni, mivel a piros Behemót prófétája, vagy papnőjének nagyon is ellenállhatatlan voltam, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy csak azután, miután elmondtam neki, hogy miért is mentem abba a templomba. Szerintem amúgy az a lány meg volt hibbanva, és remélem, hogy nem fog megjelenni a küszöbömön egy gyerekkel a karjaiban, azzal a kijelentéssel, hogy „Itt a fiad/lányod.” Meglehetősen kényelmetlenül érezném magam.
Végeztem a rejtvényekkel, becsuktam az lapot, felálltam és kinyújtóztattam tagjaim. Sikerült egy délelőttöt agyonütnöm, és ideje volt valami hasznossal is töltenem az időt. Az a hasznos dolog a hirdetőtáblán talált rám, illetve én találtam rá. A részletekre pontosan nem emlékszem, de, ami biztos volt, hogy egy Pokke nevű faluba kellett mennem, ami tudja az isten, hogy merre található, és valami szörnyet kellett móresre tanítani. Parádés. Gyorsan lerendezem és jövök is vissza. Vagy lassan rendezem le, és sokára jövök csak vissza. Kár, hogy nem tudtam megmondani mi vár rám itthon egy dohos lakást kivéve. Eddig sem voltam valami híres a céhben, és egyre jobban kezdtem azt érezni, hogy izolálódom. Lehet, hogy az a probléma, hogy nem igen veszek részt semmilyen társasági megmozduláson. Csak Ayumival voltam eddig küldetésen, vele is csak kétszer, és tulajdonképpen alig ismertem egy-két embert a csapatból. Valamiért még mindig nem sikerült ráhangolódnom erre a világra; a felső rétegben nem volt olyan, hogy barátság és szerelem (csak nagyon kevés helyen), hanem szívesség, tartozás, és érdekházasság. Hatalom és pénz. Ugyan leszakadtam már erről a rétegről, de a magam-ura-vagyok felfogást még mindig nehezemre esett ledobni.
Szerencsémre a vonat nem ment el a faluig, hanem a közeli városban volt neki állomása, és az utat egy csomag marcipán társaságában töltöttem el, ahol a végére már csak a csomagolás maradt meg. Régen kényeztettem gyomromat, és most összegyűlt annyim, hogy ezt megint megtehessem. Most sajnos jó ideig elvonókúrán leszek kénytelen lenni.
A városból elindulva egy erdőben találtam magam, és az utat követve elindultam felettébb unalmasnak ígérkező túrámon. Remélhetőleg a pókok nem fognak elemészteni, mire odaérek. Ez az idétlen gondolat, ha sokra nem is, arra jó volt, hogy elkezdjek gondolkodni a pókok fajtáin, méretein, mérgezési szintjükön, és szőrmennyiségükön, és ezzel elszórakoztattam magamat egészen addig, amíg meg nem pillantottam azt, ami nem volt ott. De a kép valahonnan nagyon is ismerős volt.
Romok. Amerre a szem ellátott törmelék, maradványok, füstölgő halmok. Jártam már én ilyen szellemvárosban, csak a hullák hiánya elkezdte szurkálni az oldalamat. Valami, vagy valaki igen hanyag munkát végezhetett, mert ugyan a falu darabokban volt, a lakosok, mert azok is ott voltak, mind életben voltak, és úgy tettek, mintha semmi rendellenes nem lenne, mintha ez teljesen mindennapos lett volna. A romokban kotorásztak, anyagokat szállítottak, úgy tűnt, hogy mentik a menthetőt, sőt, vidám arcokat is észrevettem. Két dolog jött le nekem ebből: az egyik, hogy ezek a rombolások igen gyakoriak lehetnek, ha már a lakosokat egyáltalán nem tudja egy ilyen megrendíteni, a másik, az egy fokkal kellemetlenebb, hogy valószínűleg a feladat az lesz, hogy ezt a szörnyet el kéne távolítani permanensen. Máris tudtam, hogy sokáig leszek én itt, és lelkiekben már felkészítettem magamat arra, hogy a legmeghökkentőbb dolgokon se lepődjek meg.
Néhány harcosnak, esetlegesen mágusnak tűnő egyént is megpillantottam. Ezek voltak azok, akik céltalanul kolbászoltak fel s alá. Tulajdonképpen jómagam is egy ilyen személy voltam. Valamily különös erő arra késztette ezeket a külsősöket, köztük engem is, hogy egy helyre gyűljünk össze, és bután nézzünk egymásra, vagy más merre. Az egyik munkás vagy megelégelte, hogy feleslegesen foglaljuk a helyet, vagy észrevette, hogy mi is valószínűleg okkal vagyunk itt, odajött hozzánk, és üdvözölt minket, meglepő udvariassággal.
- Üdvözöllek titeket harcosok! Csak nem a felkéréseink ügyén jöttetek? – Én nem reagáltam sehogyan. Egyesek bólogattak, helyeseltek, de hallottam bunkó megjegyzéseket is, és sejtettem, hogy itt már megint össze fogok veszni valakivel. Ki nem állhattam az alpári megnyilvánulásokat. Degradáló, és kreativitáshiányt jelez. - Csodálatos! – Úgy tűnt a férfit nem igazán érdekelték a reakciók, csak az, hogy tudja, miért vagyunk itt.
- Ne is húzzuk tovább az időt! Mint látják a falunk tegnap este ismét romba dőlt, mivel a máguscéh, ami eddig errefelé segített nekünk kordában tartani a fenevadakat feloszlott ezért mostanság ránk jár a rúd. Ezért is kellett távolabbi céhek és egyéb zsoldosok segítségét kérnünk. Sajnos a falu pénzben egyáltalán nem bővelkedik... sőt egy vasunk sincs... – Hohó, akkor hogyan szeretnének minket kifizetni? Erre gyorsan rákontrázott a tarkóját vakaró informátor - de mi egy nyersanyagban gazdag mesteremberektől duzzadó falu vagyunk! Sok varázs tárgyal, felszereléssel és fegyverrel köszönjük meg a munkálataikat! –
Hmm, varázstárgy. Nem igen bíztam az ilyesmiben, jobban szerettem, ha saját kezeimmel tudtam valamit megoldani. Mi történik, ha a tárgy pont egy kritikus pillanatban mondja be az unalmast? Bár nem sokat tudtam varázstárgyakról, legrosszabb esetben eladom a legelső régiségkereskedőnél, vagy varázstárgyakkal foglalkozó árusnál. Sajnos, vagy szerencsére, nem sokan osztoztak az én elképzelésemen, morcosan faképnél hagyták a falut, és morogtak, hogy micsoda időpocsékolás.
- No, akkor kezdjük is a csapatokra bomlást. – Mondta az ottmaradtaknak - Több szörnyeteg is ostromolt minket, mindegyikre egy-egy négy fős csoport fog vadászni, reméljük, hamar sikerrel jártok majd! Ha visszahozzátok az állat tetemét, akkor még értékesebb jutalmakat is adhatunk nektek a munkáért cserébe! – Mert, ha nem hozzuk vissza, akkor is kapunk valamit? Ez így felettébb logikátlan. Engem három másik férfihoz, idősebb sráchoz osztottak be, és sajnálatomra a bunkó beszóló is köztük volt. Magamban próbáltam magam arra ösztökélni, hogy ne érdekeljen a stílusa, gondolom a mágusok között ez mindennapos, és gyakori. Csak mosolyogj, és tűrj, ne szólj vissza, jobb a békesség. Úgy tűnt, hogy ő és a mellette álló ismerték egymást, ezért odamentem, és jelzésképpen a másik ismeretlent üdvözöltem.
- Örvendek a találkozásnak, Strago Rhelm vagyok. – azzal kinyújtottam a kezem, és ő elfogadta. Meglepően lágy volt a kézfogása, és attól féltem, hogy talán túl erősen üdvözöltem.
- Glen Ordway, örvendek! – mondta tettetett arccal az ismeretlen, akinek nem esett jól látszólag az erős markom. Reméltem azért, hogy nem minden mágus ilyen puhány. A másik kettőt nem érdekeltem, elfordultak, úgyhogy nem is próbálkoztam, hogy barátságos legyek, még a végén nem sül jól el a dolog. A munkás odajött hozzánk és felvilágosított minket a feladatunkról.
- A ti prédátok a Yian Kut-ku lesz! Ez egy kisebb fajta wyvern, aminek nagy csőre van, vigyázzatok a csőrével! A farka is veszélyes és testalkata ellenére meglepően mozgékony! A hegy aljában található barlangban szokott tanyázni nappal, remélhetőleg alszik, amikor megtaláljátok. Ha igen egyszerű dolgotok lesz. Ha nem akkor... sajnos kevesen tudták legyőzni a Yian Kut-kut és ők se sok tudást hagytak ránk a módjáról. – Hát ez felettébb megnyugtató. Szeretem, amikor megjelenik a remélhetőleg kijelentés, mert az biztos, hogy nem úgy lesz, mert akkor túl egyszerű lenne az egész, de azért reménykedni lehet, nem? És mi az a wyvern? Én nem lettem az egzotikus szörnyekből kitanítva, így ötletem sem volt, hogy létezik egyéb állat a földön, mint a madár és a pók, no, meg esetleg a hal. Társaim készen álltak, és én nem akartam bevallani, hogy halványlila gőzöm sem volt a célpontunkról, így igyekeztem azt sugallni, és se lehetnék készebb állapotban. A munkaadó elinalt, hogy aztán egy zsákkal térjen vissza.
- Ebben a zsákban néhány tárgyat találtok, minden csapat válasszon egyet! Ez egy kis plusz segítség tőlünk! – Lakrimák. Ha jól sejtem ezek azok. Mesterem említette, és képet is mutatott róluk, de még sosem láttam valós életben. 5 varázslat volt benne, és sajnos csak keveset ismertem belőlük, a nevükből viszont ki tudtam nagyjából következtetni, hogy mire lehetnek jók.
- Lakrima-k? – igen, Glen fején találta a szöget. Rövid gondolkodás után ő hozakodott fel az első ötlettel.
- Szerintem a Howling-al mennék a legtöbbre, de szerintetek? – Igen, kétségtelen, hogy a Howling az egy jó varázslat, de nekem azért voltak kételyeim. A bunkó srác következett. Meglepő módon egy szép monológgal ajándékozott meg minket.
- Én az Ice Make: Cannon-ra szavazok. A fagy nem csak lelassítja, esetleg meg is állítja az állatot, mint a Howling, de sejtszintű pusztítást is végez. A Pressure Blade közelharci fegyver, és tekintve hogy egy wyvernnel állunk szembe, én nem akarok a lába között futkorászni, de ha van önként jelentkező, ezt nem szavazom le. A Blinding Flash is jó lehetne, de nem garantálja, hogy a használója a csapattársakat nem vakítja el, ha pedig ez bekövetkezik, akkor szoptuk a faszt. A végére hagytam a Burst of Flame-et, amivel csupán annyi a problémám, hogy ha véletlenül félrelőjük, akkor csúnya lesz egy lángoló dzsungelben harcolni. De persze behódolok a többség döntésének. – Nem voltam elragadtatva a kifejezési stílusától, de az ötleteitől sem. Most én jöttem az ötletmegosztással.
- Én szerintem a Blinding Flash a legjobb ebben az esetben, de a Howling is meggondolandó. Ha jól időzítjük, és figyelmeztetjük egymást, akkor kizárt, hogy elvakítanánk egymást, és a szörnynek minden bizonnyal lesz szeme. A Howlingot ki tudja kerülni, de ha sikerül vele eltalálni, akkor a harcnak vége. A jég és a tűzmágia elől, ha tényleg olyan gyors, mint, ahogyan azt a munkaadónk elmondta, akkor simán ki tud térni. Ha mégsem, akkor sem garantált a győzelem, és én még nem harcoltam wyrvennel, nem hagynám a véletlenre az eredményt. –
A döntés megszületése után, elfogadom, hogy bennem bíznak meg a legjobban, és rám hárítják ezt a felelősségteljes feladatot a lakríma ellövését illetően. Legyen kit hibáztatni, ha elbukjuk.

-Ve ve ve ve ve....
-Hm hm...
-Ve ve ve ve ve...
-Abbahagynád, kérlek?
-Neeeeeeem... Ve ve ve ve ve!
Alice a nyakamon ülve a hajamat markolgatva dőlöngélt jobbra-balra, miközben én a főcsarnokban ültem egy asztalnál. Kicsit sem nyújtottam érdekes látványt... nem, nem nyújtottunk, Alice-t már megszokták az itteniek, de hogy velem így viselkedik, az még máig közröhej tárgya, hiába zúzok be egy-két arcot...
Ivan mester épp a csarnokban tartózkodott, várt valakire. Ha már vár valakire, az sosem jelent jót, mármint annak, akire várni kell! Ezt még én is megtapasztaltam a saját bőrömön!
És hamarosan megérkezett az emlegetett személy, egy csuklyás, tömött válltáskát szorongató fickó. Hátrahajtotta a csuklyáját, és kissé összegörnyedve haladt Ivan mester felé, miközben az érdeklődő tagok arcait pásztázta. De egy ideges alak lehet...
-Éppen ideje volt már, hogy megérkezz!
És ekkor ugrott be, hogy ez az egyik tagunk, akit nagyon ritkán látok erre felé, ugyanis Ivan mester személyes kémje és hírvivője! A neve nem jutott eszembe, de neki is köszönhető első sorban, hogy Ivan mester olyan mocskosul tájékozott kb minden témában...
-Ne haragudj, mesterem, de feltartottak! Híreket hoztam! Érdekes híreket!
-Jöjj az irodámba!
Elmentek Ivan mester irodájába, az ajtó becsukódott mögöttük, de nem hallottam, hogy a zár elfordult volna. Lerángattam Alice-t a fejemről, vagyis megpróbáltam, kevés sikerrel.
-Idefigyelj, nincs kedved inkább Twisted Fate agyára menni?!
-DEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!
Alice borzasztóan vékony csatakiáltással végigrohant a csarnokon, és a nőies sikolyt hallató Twisted Fate-re vetette magát, ami nem kis megelégedéssel töltött el.
Odasunnyogtam Ivan mester irodájának ajtaja elé, és nagyon óvatosan lenyomtam a kilincset. Az ajtó apró résnyire nyílt, de éles hallásomnak köszönhetően könnyedén ki tudtam venni minden szót a beszélgetésből!
-Szóval egy rabló banda... érdekes! Bizonyára a törvényes céhek valamelyike hamarosan helyre teszi őket!
-Ez nem minden, mesterem! Van itt még valami! A Pokke nevezetű falu, mely egy dzsungel és egy hegység találkozásánál található, romokban hever! Állítólag egy szörnyeteg az oka, vagy akár több is! Sosem hallottam még róluk, de az egyik paraszt a Yian Kut-ku nevet említette!
-Nem ismerős...
-Azt mondják wyvernekre hasonlítanak, csak csőrrel! Vadak, gyorsak és erősek, egy egész falut tiporták már a földbe! Küldtek felkérést a törvényes céheknek, mert az ottani céh feloszlott!
-Hm... bizonyára ez nem akadályoz meg egy bizonyos sötét céh tagot, hogy kérés nélkül odamenjen, és bezsebelje a jutalmat, ahelyett hogy egész nap itt lebzselne...
Több se kellett! Egyértelműen Ivan mester nekem célozta a megjegyzést, bolond voltam hogy azt hittem, nem veszi észre hogy itt ácsingózok. De megkaptam az üzenetet, és nem is tétlenkedtem tovább! Szóltam Alice-nak hogy elmegyek, aki eközben Twisted Fate alsónadrágjával a fején rohangált, kikerülgetve a gyilkos mágikus kártyákat, majd gyors pakolás után útnak is indultam.
Út közben rájöttem, hogy fogalmam sincs hol van ez a Pokke... a legközelebbi vonatállomáson kérdezősködni kezdtem. Szó szót követett, mire sikerült egy félcédulás csövesnek kinyögnie, hogy melyik vonatok mennek arrafelé, és onnan hogy jutok el a faluba. Bár foggal körömmel tiltakoztam mindenféle tömegközlekedési módtól, most valahogy elkerülhetetlen volt a dolog... vettem jegyet, felszálltam a vonatra, és megéltem első vonatutamat...
Soha többé...
A vonatállomáson pár perces lábadozás után összeszedtem magam, és a falu felé vettem az irányt. Nem volt hosszú út, de közben nem egy mágust láttam arrafelé caplatni. Köztük azt a fehér hajú mágust is, akivel nemrég találkoztam Den társaságában! Mi is volt a neve? Glen... igen, így hívták!
Ezúttal nem volt szándékomban bajt keverni, majd ha a szörny megjelenik, akkor fogom mozgatni a sakkbábúimat, addig meg eljátszom, hogy együttműködő vagyok! Így megy ez! Most így fog menni...
Mire elértem a falut, már sok mezei harcos és mágus szobrozott ott. A falu nem volt teljesen kihalt, mint ahogy azt vártam. A helyiek próbálták helyreállítani a károkat, vagy összegyűjteni a romokból a készleteiket. A rombolás valóban jelentős volt, egy-két épület még füstölt is, tehát nemrég érhette támadás. Ejj micsoda virgonc bestiákkal állunk szemben! Hát, remélem az ízük is van olyan jó, mint az erejük, mert fel fogom zabálni őket!
- Üdvözöllek titeket harcosok! Csak nem a felkéréseink ügyén jöttetek?
-Nem, fagyizni jöttünk, haver...
Megjegyzésemet aki hallotta, vagy gúnyos nevetéssel, vagy megvető pillantással jutalmazta, ám a fiatal, de igen jó kötésű srác nem reagált semmit.
- Csodálatos! Ne is húzzuk tovább az időt! Mint látják a falunk tegnap este ismét romba dőlt, mivel a máguscéh, ami eddig errefelé segített nekünk kordában tartani a fenevadakat feloszlott ezért mostanság ránk jár a rúd. Ezért is kellett távolabbi céhek és egyéb zsoldosok segítségét kérnünk. Sajnos a falu pénzben egyáltalán nem bővelkedik... sőt egy vasunk sincs.. de mi egy nyersanyagban gazdag mesteremberektől duzzadó falu vagyunk! Sok varázs tárgyal, felszereléssel és fegyverrel köszönjük meg a munkálataikat!
Hidegen hagyott a jutalom, én csak a szörnyetegeken akartam megélezni a pengéimet, semmi több! De így belegondolva, egy-két varázstárgy lehet nem jönne rosszul! Persze pénznek jobban örültem volna, arra azért mindig van szükség, de hát üsse kavics, most így alakult! Ez most egy ilyen nap!
-Én csak a szörnyek szívét akarom nyárson, jól átsütve!
Körülöttem páran helyeslően megrázták az öklüket, egy-ketten még bátorító csatakiáltást is hallattak. A konzervatívabb mágus palánták ismételten lekussoltató tekintettel sandítottak rám, majd tettetett érdeklődéssel visszafordultak a munkaadónkhoz. Lesz nektek még nemulass... leszek még ma kevésbé jó fej!
Amin viszont meglepődtem, hogy sokan sarkon fordultak, és elmentek, morgolódva a pénz hiánya miatt. Pfff, szánalmas! Egy ilyen melóra jönni csak a pénz miatt igazán ostoba dolog! Az ilyenekről ordít a tény, hogy hiába akarnának pénzt a melóért cserébe, ők harapnának a fűbe először, mikor megütközünk a bestiákkal! Úgy kell nekik, életükben nem lesz részük normális kihívásban! Csak csaponganak, de harcolni egyik se tud... mindig csak a habokra... lámák...
- No, akkor kezdjük is a csapatokra bomlást. – Mondta a srác az ottmaradtaknak - Több szörnyeteg is ostromolt minket, mindegyikre egy-egy négy fős csoport fog vadászni, reméljük, hamar sikerrel jártok majd! Ha visszahozzátok az állat tetemét, akkor még értékesebb jutalmakat is adhatunk nektek a munkáért cserébe!
A csapatok felsorakoztak, négy tagú csapatok jöttek létre, míg a munkaadónk elszaladt valamiért, majd egy zsákkal tért vissza. Az én csapatomba került Glen (fantasztikus), egy zöld hajú srác, meg egy elemi mágus, aki elég morcosnak tűnt. Nem nagyon beszéltem velük, ha köszöntek, én is köszöntem. Ha kérdeztek, válaszoltam. De így ezzel be is zárult a csapat szociális részének rám eső része.
- Ebben a zsákban néhány tárgyat találtok, minden csapat válasszon egyet! Ez egy kis plusz segítség tőlünk!
Szemügyre vettük a lakrimákat. Ice Make: Cannon, egy Burst of Flame, egy Howling, egy Pressure Blade és egy Blinding Flash lakrima volt a zsákban. A többiek kis gondolkodás után előálltak javaslataikkal. Én igazából inkább tartózkodtam, nem bíztam az ilyen tárgyakban túlságosan... de muszáj volt mondanom valamit...
-A Howling ha jó kezekben van, egy csapásra megoldhatja a problémáinkat... ha nem, akkor a Blinding Flash a legjobb választás! Bármi történjék, ez egy állat, és ha megfosztjuk a látásától, akár egy pillanatra is, azzal gyakorlatilag már meg is öltük! Szóval én azt mondom, legyen a Blinding Flash!
Valaki előállt azzal az ötlettel, hogy a morcos fickónál, úgynevezett Strago-nál legyen a lakrima. Végigmérve a srácot nem voltak túl nagy reményeim. Nem tűnt zöldfülűnek, de volt egy olyan sejtésem, hogy vaj van a füle mögött, és könnyen cserben hagyna minket. Na persze lehet hogy tévedek, de az is igaz, hogy bárkit mondtak volna lakrima hordozónak, azzal bizalmatlan lettem volna!
Ellenben nem volt kedvem vitatkozni, úgyhogy a többség választását támogattam én is!

Végül a csapat nem hallgatott Glen-re és a Blindig Flash került elő a zsákból, melyet, mivel nem volt ellenvetés, Strago zsákjába került. Való igaz volt, hogy a tárgy kiválasztása nagyobb port kavart, mind az a tény, hogy kinél legyen. De úgy is felehet fogni, hogy az a tény, hogy kint legyen elhanyagolhatóbb volt, mind azt remélték volna? Végül is, csakis azon a személyen múlik majd a dolog, hogy kinél van és mikor használja. Bár lesz beleszólása a többieknek is, de akkor is ő fogja használni, maikor kell. De a másik tény sem elhanyagolható, hogy minden ego- ide vagy oda, senki sem merte azt a javaslatot feltenni, vagy nem akarta javasolni, hogy mégis csak nála legyen. Na de hogy ezt kitárgyaltuk, folytatódjon a történet.
- Sok szerencsét bátor mágusok! Ahogy elnézlek titeket szinte biztosra veszem, hogy sikerrel jártok! Ne feledjétek magatokkal hozni a bestia megmaradt és felhasználható testrészeit! - köszönt el a férfi, bár Glen ne igazán így érezte. Jól tudta, hogy milyen lénnyel állnak szemben. Már olvasott róluk valamikor és valahol, de újfent nem tudta, hogy hol és mikor. De az út nem volt egyértelmű.
~Négy út vezet ki a faluból….~ nézett körbe, ahogyan a többiek vagy gondolkodtak vagy csak úgy viselkedett mind mindig. ~ Délredig hülyeség, ezek az erdők csak úgy nyüzsögnek más lényektől, kevés az esélye, hogy egy csalira pont a mi célpontunk akad rá. ~ tekintette nyugatra terelődött, ahol az erőd takarásában is jól láthatóak voltak a dombok és rajtuk a szántott és vetett, gazdag termőföldek. ~Arra pedig csak Információt tudnák gyűjteni, ami jelen pillanatban értelmetlen, bár az is igaz, hogy sohasem árt egy jelentéktelen információ sem. ~végül pedig az utolsó út marat. ~És a hegyek! Biztosan találhatóak ott barlangok és alagutak, melyek a wyvern-ek szeretnek odúként használni. De agy a lehetősége, hogy másba, valami nagyobba is beleütközünk ott. ~ túrt bele a hajba, ahogyan végül megszólalt.
- Wyvernnek tudtommal nagyban hasonlítanak a sárkányokra...- nézett mindenki Glenre- … csupán kisebb testalkatúak és néhány eltérésül van csak. Denevérszárnya, hosszú farka, kígyófeje, pikkelyes teste és két saskarmú lába van. A kinyújtott nyelve villás és tudtommal nincs semmilyen mágiája....- vakarta a fejét, miközben előbányászta a gondolataiból az emlékeket. - Ezek fényében, mindenképp valamilyen barlangot kell keresnünk ahol élhet...- mutatott keletre közben- … és barlangokra a legnagyobb eséllyel a hegyekben találkozhatunk. [/color]
- Már nem azért, de én ha sárkányra gondolok, akkor ilyen fullextrás leheletet el tudok képzelni... nem kéne erre felkészülnünk? - nyögte ki elégedetlenül Ralf, ahogyan a cigifüst egy pillanatra eltakarta az arcát.
- Nem! - hunyta le szemét, ahogyan elmosolyodott- Nem emlékszek, hogy a fizikai képességein kívül lenne valamilyen képességük, de majd úgyis kiderül ha találkozunk vele.- nevette el magát.
- Sajnos én nem igazán vagyok jártas a wyvernek terén, de biztos, hogy nagyok, és kellemetlenek. Nagy kreatúra meg értelemszerűen nagy lakhellyel rendelkezik, így valószínűsíthető, hogy hegyek környékén élnek, mint ahogyan azt kedves munkaadónk meg is említette. Így arra kéne próbálkozni. - azzal Kelet felé mutatott.
- Én is így gondoltam...

Végül pedig a csapat el is indult. Lassan elhagyva a kis lerombolt falút és az ott élő, a pusztításba beletörődött embereket. A kis ösvény, mely korábban még széles volt lassan egyre jobban összeszűkült, úgy hogy szinte csak libasorban lehet közlekedni. De voltak furcsaságok a csapatban is. Lidérc gyorsan az élre került, mintha hajtotta volna valami vágy, hogy gyorsan a lény nyomár akadva végül ő ölhesse meg, jól vérben eláztatva a szép erdőt. De talán ennek a furcsa ideológiájának hála, melyet már Glen megismert, nem ő, hanem Ralf haladt mögötte, majd csak őt követte Glen és hátul araszolt a csapat jelenleg legfontosabb tagja Strago.
De a táj még ennél is furcsább volt. Olyannyira élénk és szokatlan volt az a világ, melybe belecsöppent a kis csapat, hogy az már szinte hihetetlen volt. Az állatok úgy viselkedtek, hogy az ember elgondolkozott rajta, vajon járt itt-e valaha ember előttük. Egyik állatfaj sem félt tülök. Olyan közel jöttek néha, hogy Glen érezte már magát kényesen. Sőt, amikor az egyik kis mókus faágnak használta Ralf vállát és az idegesen nézett felé, sőt még néhány hozzáintézett szólt is váltott. Glen csak hangosan elnevette magát.
- A tántikád üszkös térde kalácsán ugráljál te rohadt szőrös kis dög, ne az én vállamon! - kiabált a lény után, ahogyan a vállát szemlélte.
- Nyugodj meg...- rakta a kezét a pecsétmágus vállára- … tartogasd az erődet a szörnyre....- mondta neki nyugodt hangon.
~De tényleg milyen furcsa!~ nézett éppen egy malac családot. ~Úgy viselkednek, mintha nem láttak volna embert, de ilyen közel a civilizációhoz ez nem lehetséges. Sőt olyan békesség van itt, hogy az hihetetlen, még én is megnyugszok egy kicsit...de...~ nézett körbe ~ … akkor sem stimmel itt valami. Jó lesz minél előbb elérni a hegyet!~ haladtak közben egyre és egyre beljebb az erdőben.

Órák teltek el az elindulásuk óta, mikor végre elérték a hegy alját, mely mint egy legyőzhetetlen akadály úgy magasodott föléjük. Az erdőből kiértek és a virágzó és békés, ott megismert tájat felváltotta valami más. A sasok zavaró sikolya és néma csend mellette. A fák is elkerülték ezt a helyett, hiszen alig állt egy kettő csupán, de ami ennél is szembetűnőbb volt, azok a sziklákból kiálló nyer ércdarabok. Gránit, vas, sőt még néha kristályok vad kinézette is tarkította a kopár sziklafalat.
- Ha az előbb a menyen keresztül jöttük, akkor elértük a poklot. -mondta Glen kissé komorabb hangvétellel.
- Hidd el, az nem ilyen. És ott engem tárt karokkal várnának.- mondta Ralf, újra felébredve.
- Oda nézzetek. Talán elértük célpontunkat. - mutatott újra a barlangra Strago.
- Nagynak elég nagy, egy próbát megér...- sétáltak lassan közelebb. - De érdemes lenne megbizonyosodni arról, hogy ez valóban a Yian Kut-ku barlangja-e...- nézett a többiekre Glen is. - De kell egy terv. -közölte határozottan. - Anélkül ostobaság belépni a barlangba, még ha üres is. [/color]
- Jó ötletem nincs arra, hogy hogyan tudnánk kideríteni, hogy tényleg jó helyen járunk. Be lehetne hajítani valami fényforrást, tűz- és fénymágusok előnyben, vagy valamit, amivel felkelthetnénk a figyelmét. Tőlem akár be is mehet valaki, bár az lenne a legbotorabb ötlet. -.osztotta meg a véleményét Strago.
- Uraim, felesleges azon agyalni, hogy jó helyen járunk, vagy sem. Az új kocsmában se tudhatod, hogy milyen a sör. Egyszerűen kikéred, és belekóstolsz. Szerintem kóstoljunk bele a barlangba. - adott egy újabb ötletett Ralf is.
- Akkor menj előre és ha van bent valami csak kiálts...- fonta össze a kezeit Glen, ahogyan Ralf-ra nézett.

A vállalkozó szellemű lakrímák közül csak egy juthatott ki győztesen. Ez a Blinding Flash volt, személyes jelöltem, és mindenki egyhangú, vagy semmilyen hangú szavazatának eleget téve, az én batyumban landolt a kincset érő eszköz, hogy aztán a legproblémásabb pillanatban használjam, és ezzel mindenki bőrét megóvjam a biztos nyúzástól. Ez igen nagy felelősség, és örültem, hogy ennyire megbíznak bennem, vagy ennyire nem bíznak meg egymásban. Nem ismertem egyikkőjüket sem, így nem tudtam ítélkezni, hogy tényleg jó ötlet volt, rám bízni ezt, de ők bizonyára ismerték, úgy ahogy egymást, hogy ily egyöntetűen mellettem szavazzanak. Senkinek sem volt ellenvetése ellenem, úgyhogy hamar magam mögött tudtam a miért-én-vagyok-a-kiválasztott című monodrámát.
- Sok szerencsét bátor mágusok! Ahogy elnézlek titeket szinte biztosra veszem, hogy sikerrel jártok! Ne feledjétek magatokkal hozni a bestia megmaradt és felhasználható testrészeit! - figyelmeztetett minket a fiatalember. Nos, a feladat ki volt adva: találjuk meg ezt a benga állatot, vagy szörnyet, szedjük darabokra, és a darabokat hozzuk vissza. De merre kellene menni? Hegyes táj lesz a nyerő, hiszen barlangról van szó, ami meg általában hegyek környékén, vagy belsejében fordul elő.
Körbevizslattam minden irányba, és Kelet felé nehézkesen, de sikerült néhány hegycsúcsot kivenni a távolból. Egyszerű volt innen a dolog: jussunk el a hegy lábához, találjuk meg a szörnyet, szedjük darabokra, a darabokat meg hozzuk vissza. Déja vú? Meglehet. Glen Ordway megosztotta velünk a nézeteit.
- Wyvernnek tudtommal nagyban hasonlítanak a sárkányokra, csupán kisebb testalkatúak és néhány eltérésül van csak. Denevérszárnya, hosszú farka, kígyófeje, pikkelyes teste és két sas karmú lába van. A kinyújtott nyelve villás és tudtommal nincs semmilyen mágiája - vakarta a fejét - Ezek fényében, mindenképp valamilyen barlangot kell keresnünk ahol élhet - mutatott keletre - és barlangokra a legnagyobb eséllyel a hegyekben találkozhatunk. - Meglehetősen lelombozó. Pontosan ugyanazt mondta vissza, amit én néhány perccel ezelőtt megállapítottam. Bár a wyrvennekkel kapcsolatos információ érdekesnek tűnt, nagy részben hasznavehetetlen volt. Elöl, hátul, alul veszélyes, nincs mágiája, ami nem meglepő. Mélyet sóhajtottam. A keleti irányra is ráhibáztam; nem volt nehéz, maga a munkaadó mondta el nekünk, hogy hol élhet egy ilyen monstrum. Eddig nem igen jutottunk előrébb.
- Már nem azért, de én, ha sárkányra gondolok, akkor ilyen fullextrás leheletet el tudok képzelni... nem kéne erre felkészülnünk? - Jött a dohányzó társunk ötlete, ami meglepően értelmesnek hangzott. Fullextra? Ilyen szót sem hallottam még. Talán azt jelentheti, hogy kivételesen különleges? Öh, inkább nem próbálom meg megérteni az efféle szakzsargont, csak bólogatok, és mosolygok, illetve az utóbbit csa a fejemben.
- Nem! - Glen valamiért elmosolyodott, és lehunyta szemeit - Nem emlékszek, hogy a fizikai képességein kívül lenne valamilyen képességük, de majd úgyis kiderül, ha találkozunk vele. - és elnevette magát. Én ezt nem találtam ennyire mulatságosnak, hogy a helyszínen kell kikísérleteznünk az ellenszert a szörnyre, de, ha ennyire viccesnek tartja az egészet, akkor minden lelkifurdalás nélkül fogom behajítani az első sorba. De már lassan ideje volt elindulni. Úgyis meg fogjuk beszélni a megbeszélni valókat út közben, vagy, ha majd odaértünk; először meg kellene találni a lakhelyét a célpontnak.
- Sajnos én nem igazán vagyok jártas a wyvernek terén, de biztos, hogy nagyok, és kellemetlenek. Nagy kreatúra meg értelemszerűen nagy lakhellyel rendelkezik, így valószínűsíthető, hogy hegyek környékén élnek, mint ahogyan azt kedves munkaadónk, és Glen is említette. Így arra kéne próbálkozni. - Csak későn vettem észre, hogy hasonlót mondtam, mint Glen, minden papolásom ellenére, és csak az utolsó pillanatban sikerült kimentenem magam társam nevének közbeékelésével.
- Én is így gondoltam... - jött a fenn említett személytől. Hmpf, nem kell az orrom alá dörgölni. Viszont a várt hatás el lett érve, elindultunk, nekivágva a jókora dzsungelnek, ami elválasztott minket a hegységtől.
Követtük az utat ugyan, nekem mégis az az érzésem támadt, mintha eltévedtünk volna. Biztos voltam benne, hogy nem volt más választható út, és nekünk sem volt más opciónk, bár lehet, hogy ez a dzsungel hatása az emberre. Persze nem ez volt az egyetlen hatása, legalább is rám. Megint kénytelen voltam konstatálni, hogy beszűkült még a látóköröm, rengeteg olyan dolog van, amit nem láttam, és a természetnek eme fantasztikus gyermeke is közéjük tartozott. Soha nem látott színek kavalkádja üdvözölt minden sarkon, és bódító illatok keveréke tömítette el az orromat minden pillanatban. Az állatvilág látszólag vagy nem szokott hozzá, hogy az ember rájuk vadászik, vagy csak szimplán túlságosan barátságosak voltak, de szinte már pofátlanul közel merészkedtek, ha éppen útban voltunk nekik. Érdekes volt ez a nem mindennapi kép, de nem érettem, hogy miért tűnik a növény-állat kombináció mégis idegennek, hogyha még sohasem láttam ilyesmit.
Libasorban haladtunk a lekeskenyedett úton, kékhajú társunk vezetésével, akinek egy érdekes kifejezés tarkította az arcát, talán a megszállottság? Ezután jött az érdekes szókincsű egyén, majd Glen Ordway, akit én követtem, mint a sor utolsó tagja. Engem nem igazán zavart, de látszólag a többieket feszengve érintett a tény, hogy az állatkák szabadon járkálnak ki és be a privátszférájukban. A káromkodó, zöld hajú egyén nem hozott csalódást a nevére, azonnal szitokáradatban tört ki, amikor az egyik mókus, minden egyéb nélkül, a vállán landolt, hogy aztán onnan folytassa útját.
- A tántikád üszkös térde kalácsán ugráljál te rohadt szőrös kis dög, ne az én vállamon! - kiabált a szerencsétlen állat után, és gyorsan megnézte a vállát, nem hagyott e a tettes esetleg némi mocskot ott.
- Nyugodj meg - Glen azonnal elkezdte a békítési hadműveleteket - tartogasd az erődet a szörnyre. - mondta neki nyugodt hangon. Mily szerencse, hogy a néma levente és az idegbeteg társ mellé jött egy normális is. Nem fogok egyszerre hatvan fronton megőrülni, csak ötvenkilencen.
Egyébként viszont nem történt semmi érdekes, vagy izgalmas az egész túra alatt, és sikerült biztonságban elérnünk a hegyet, ahol a feltételezett barlang a feltételezet vadállattal benne, volt. Itt a környezet is váratlanul átváltott; az erdő egy csapásra leredukálódott egy-két fára csupán, és a sziklafalakból egész tömbnyi érdekes színű ércek álltak ki: egy fel nem fedezett bányászreszort. Ha majd sikerül egy darabban visszatérni a faluba, akkor ezt meg lehetne nekik vinni hírül, és esetleg megdobják a jutalmat.
- Ha az előbb a menyen keresztül jöttük, akkor elértük a poklot. - jött a depresszív kijelentés Glentől. Nem értettem sötét hangulatát: még nem is jött elő a szörny, de ő máris a legrosszabbra tud gondolni.
- Hidd el, az nem ilyen. És ott engem tárt karokkal várnának. - Nem meglepő módon, a zöld hajú társunktól jött ez az önironikus megjegyzés.
- Oda nézzetek. Talán elértük célpontunkat. - mutattam egy sötét lyukra a hatalmas falon, ami minden késég nélkül, egy barlang volt; igen nagy valószínűséggel az, amelyikre szükségünk van.
- Nagynak elég nagy, egy próbát megér - Glen ötletére közelebb vonultunk a mélyedéshez - De érdemes lenne megbizonyosodni arról, hogy ez valóban a Yian Kut-ku barlangja-e - Ránk nézett és perdöntően közölte - De kell egy terv. Anélkül ostobaság belépni a barlangba, még ha üres is. - Nos, ez igaz. Szívem szerint a zöld hajú egyén küldtem volna be, de akkor azonnal kiderült volna az iránta érzett ellenszenvem, és egy csapatban nem szabad széthúzó erőnek lennie, mert akkor az már nem csapat.
- Jó ötletem nincs arra, hogy hogyan tudnánk kideríteni, hogy tényleg jó helyen járunk. Be lehetne hajítani valami fényforrást, tűz- és fénymágusok előnyben, vagy valamit, amivel felkelthetnénk a figyelmét. Tőlem akár be is mehet valaki, bár az lenne a legbotorabb ötlet. - mondtam, sajnos még önmagam szavaiban is kételkedve. Minden a szerencsétől függött. Ha alszik a célpont, akkor könnyű lenne belopakodni, megvizslatni, esetleg elvágni a torkát, majd futni. Fényforrást bedobni a botor ötlet, hisz akkor igen nagy a valószínűsége annak, hogy felkeltjük a figyelmét, főleg, ha tűzről van szó: akkor még fel is bosszantjuk. -
- Uraim, felesleges azon agyalni, hogy jó helyen járunk, vagy sem. Az új kocsmában se tudhatod, hogy milyen a sör. Egyszerűen kikéred, és belekóstolsz. Szerintem kóstoljunk bele a barlangba. - Alkoholista kép. Még egy negatív pont.
- Akkor menj előre, és ha van bent valami csak kiálts. - Kitűnő ötlet. Pártolom.

Én elmondtam a véleményemet, és vártam, hogy végül mire kerül a választás! Nem szálltam be a vitába, persze ha valami ostoba lakrimát halásznak ki kelletlen társaim, akkor lesz egy-két szavam! De végül a Blindig Flashre esett a választás, amit én csak csendben nyugtáztam. Meglehet, hogy egy-két lakrima hatásosabb fegyver lehet a dög ellen, de nem igazán ismerjük, én magam nem harcoltam még vele, de az bizonyos, hogy ha egy kritikusabb pillanatban elvakítjuk, az bármi is történjék, a mi kezünkbe adja a lehetőséget, hogy lecsapjunk! Már pedig végignézve a csapatunkon úgy éreztem, hogy nem kell féltenem itt senkit se! Glent már ismertem, benne nem kételkedtem, ez a Strago nevű se úgy nézett ki, mint aki megijed a saját árnyékától, ez a flúgos Ralf pedig bizonyára tartogat pár trükköt az idegesítő stílusa mögött. Ha pedig bennem valaki kételkedne... hát meg is érdemli!
Az bizonyos, hogy felmérve a többieket még csak gondolatban se lesz rá szükség, hogy én egy kicsit is foglalkozzak a "társaimmal". Oldják meg maguk, ha gáz lesz, én végezni fogom a saját dolgomat! Az is igaz, hogy a csapatmunka szükséges lesz, hogy leterítsünk egy ilyen dögöt, de ha a győzelem pillanatában döntenem kell a saját sikerem és a csapat közt... felőlem meg is dögölhet mindenki! Nem zártam ki a lehetőségét, hogy talán a harc végére összerázódunk, de jelenleg hidegen hagyott a csapatunk!
- Sok szerencsét bátor mágusok! Ahogy elnézlek titeket szinte biztosra veszem, hogy sikerrel jártok! Ne feledjétek magatokkal hozni a bestia megmaradt és felhasználható testrészeit!
Már csak elő kellett keríteni a szörnyet. Az már érthető volt, hogy bizonyára egy barlangban él a mocsok, aminek én azért nem örültem, mert ha ez befészkeli magát valami szűk barlangrendszerbe, ott nehéz lesz harcolni... de persze jussunk el előbb odáig! Tekintgettem jobbra-balra, hogy hol látok hegyeket, mert ha már barlangok, akkor a hegyek közt érdemes először keresni. Mint egy nyomatékosítás képp gondolataimat Glen követte, amire mindenki felé fordult.
- Wyvernnek tudtommal nagyban hasonlítanak a sárkányokra, csupán kisebb testalkatúak és néhány eltérésül van csak. Denevérszárnya, hosszú farka, kígyófeje, pikkelyes teste és két sas karmú lába van. A kinyújtott nyelve villás és tudtommal nincs semmilyen mágiája - vakarta a fejét - Ezek fényében, mindenképp valamilyen barlangot kell keresnünk ahol élhet - mutatott keletre - és barlangokra a legnagyobb eséllyel a hegyekben találkozhatunk.
Na megjelent a csapat enciklopédiája! Azon viszont meglepődtem, hogy nincs semmilyen mágiája! Arra számítottam, hogy azért tudni fog egy-két mágikus trükköt, de nem panaszkodtam, elvégre jó ez így nekem!
-Akkor csak a fogaitól és a karmaitól kell tartanunk! Remek!
-Már nem azért, de én, ha sárkányra gondolok, akkor ilyen fullextrás leheletet el tudok képzelni... nem kéne erre felkészülnünk?
-*szimat, szimat*...teli gatyát észlelek!
- Nem! Nem emlékszek, hogy a fizikai képességein kívül lenne valamilyen képességük, de majd úgyis kiderül, ha találkozunk vele.
- Sajnos én nem igazán vagyok jártas a wyvernek terén, de biztos, hogy nagyok, és kellemetlenek. Nagy kreatúra meg értelemszerűen nagy lakhellyel rendelkezik, így valószínűsíthető, hogy hegyek környékén élnek, mint ahogyan azt kedves munkaadónk, és Glen is említette. Így arra kéne próbálkozni.
- Én is így gondoltam...
- Akkor ha ezt ilyen jól megtárgyaltuk, induljunk is!

Elindultunk hát kelet felé! Elhagytuk a lerombolt falut, és beléptünk a sűrű dzsungelbe! A csapat ráérősen battyogott és a természet szépségeiben gyönyörködött, én viszont türelmetlenül kerülgettem ki őket a szűk ösvényen, és a csapat élére kerültem! Hamarosan a többiek felvették az én tempómat, és végre valahára egy kellemesen sietős tempóban haladtunk a hegyek felé, melyeknek csak a csúcsa látszott a sűrű dzsungel fáinak koronája közt.
A dzsungel állatai lassan felbukkantak, de várakozásaim ellenére nem szaladtak el előlünk, sőt, kíváncsian közelebb settenkedtek. Nem igazán érdekelt, mentem tovább. Mögöttem Ralf irritáló panaszait hallottam, akinek kevésbé tetszett, hogy az állatok itt kíváncsiskodnak. Glen megnyugotatta őt, amiért hálás voltam, de hátra se néztem, csak haladtam tovább.
Hamarosan a dzsungel egyre sűrűbben állította elénk az akadályokat, majd átveregedve magunkat a dzsumbujban hirtelen a környezet megváltozott, de olyan hirtelen, hogy mind meglepődtünk. A fák hirtelen eltűntek, egy-két magányos fácska volt csak látható. A fű és a sűrű avar is véget ért, helyébe hideg kövezet lépett! A szép látványt kopár és zord sziklák váltották fel, amik egyre magasabbra és magasabbra nyúltak, majd megpillantottam az irdatlan méretekkel rendelkező hegyet! Na ez tipikusan egy olyan hegy, amit nem szívesen mászna meg az ember... még én se, pedig csalogatott a gondolat, hogy megtenném! De valahogy mégsem akaródzott!
- Ha az előbb a menyen keresztül jöttük, akkor elértük a poklot.
Ha csak ennyitől berezelt Glen, mi lesz itt később?!
- Hidd el, az nem ilyen. És ott engem tárt karokkal várnának.
- Oda nézzetek. Talán elértük célpontunkat. - mondta Strago, mielőtt valami frappánsat válaszolhattam volna Ralf fárasztó kijelentésére.
És valóban, legnagyobb megkönnyebbülésemre nem kellett hegyet mászni, a barlang ott ásítozott a sziklák közt!
- Nagynak elég nagy, egy próbát megér - Glen ötletére közelebb vonultunk a mélyedéshez - De érdemes lenne megbizonyosodni arról, hogy ez valóban a Yian Kut-ku barlangja-e - Ránk nézett és perdöntően közölte - De kell egy terv. Anélkül ostobaság belépni a barlangba, még ha üres is.
Jaj nekem...
- Jó ötletem nincs arra, hogy hogyan tudnánk kideríteni, hogy tényleg jó helyen járunk. Be lehetne hajítani valami fényforrást, tűz- és fénymágusok előnyben, vagy valamit, amivel felkelthetnénk a figyelmét. Tőlem akár be is mehet valaki, bár az lenne a legbotorabb ötlet.
- Uraim, felesleges azon agyalni, hogy jó helyen járunk, vagy sem. Az új kocsmában se tudhatod, hogy milyen a sör. Egyszerűen kikéred, és belekóstolsz. Szerintem kóstoljunk bele a barlangba.
- Akkor menj előre, és ha van bent valami csak kiálts.
-Még egy ilyen töketlen bandát, te jószagú Úristen... -mondtam, majd pengéimet kiengedve megindultam a barlang felé. Éreztem társaim tekintetét a hatamon, de mikor nem hallottam a lépteiket, hátrafordultam.
-Ha jönni akartok, akkor szedjétek a lábatokat!
Lehet, hogy a legostobább ötlet csak úgy terv nélkül bemenni a barlangba, de mi másért lennék itt, ha nem az ilyen hajmeresztő ötletekért?!

Hosszas gondolkozás után úgy döntöttem, hogy el fogok menni arra a küldetésre, ahol egy falut támadott meg valamiféle szörny. Először nem akartam elvállalni, mert nem voltam biztos abban, hogy meg tudom csinálni, de valahogy összeszedtem magam, és el is indultam. Nem vittem túl sok mindent, hogy madár alakomban minél hamarabb el tudjak jutni a kis faluba Pokkeba, ahová a megbízatás szólt. A kis falu békés, és nyugodt helynek tűnt, bár eléggé nagy pusztítást végzett ott valaki. A falusiak pakolgattak, renováltak, és próbálták megmenteni értékeiket. Rajtam kívül még jó néhány embert, valószínűleg mágust láttam tétlenül bolyongani, mikor egy tucatnál többen összegyűltünk mint semmit tevők, egy fiatalabb férfi felfigyelt ránk, és kezéből ledobva a rönköt amit tartott odasétált köreinkbe.
- Üdvözöllek titeket harcosok! Csak nem a felkéréseink ügyén jöttetek? – páran válaszoltak, voltak akik bólogatással jelezték a dolgot. – csodálatos, ne is húzzuk tovább az időt! Mint látják a falunk tegnap este ismét romba dőlt, mivel a máguscéh ami eddig errefelé segített nekünk kordában tartani a fenevadakat feloszlott ezért mostanság ránk jár a rúd. Ezért is kellett távolabbi céhek és egyéb zsoldosok segítségét kérnünk. Sajnos a falu pénzben egyáltalán nem bővelkedik... sőt egy vasunk sincs... de mi egy nyersanyagban gazdag mesteremberektől duzzadó falu vagyunk! Sok varázs tárgyal, felszereléssel és fegyverrel köszönjük meg a munkálataikat! – közölte velünk a férfi. Voltak olyanok, akik a pénz megvonása miatt ott hagytak mindent, de én maradtam. Nem is pont mert nagy szükségem lett volna a varázstárgyakra, hanem mert úgy gondoltam segítenem kell ezeknek az embereknek, ham ár egyszer elvállaltam a küldetést. - No, akkor kezdjük is a csapatokra bomlást. Több szörnyeteg is ostromolt minket, mindegyikre egy-egy négy fős csoport fog vadászni, reméljük hamar sikerrel jártok majd! Ha visszahozzátok az állat tetemét akkor még értékesebb jutalmakat is adhatunk nektek a munkáért cserébe! –mondta a férfi azoknak, akik nem hagytak itt csapot papot.
- A ti prédátok a Yian Kut-ku lesz! Ez egy kisebb fajta wyvern, aminek nagy csőre van, vigyázzatok a csőrével! A farka is veszélyes és testalkata ellenére meglepően mozgékony! A hegy aljában található barlangban szokott tanyázni nappal, remélhetőleg alszik amikor megtaláljátok. Ha igen egyszerű dolgotok lesz. Ha nem akkor... sajnos kevesen tudták legyőzni a Yian Kut-kut és ők se sok tudást hagytak ránk a módjáról. –mondta annak a négy fős csapatnak az információt amelybe engem is beosztott, és amiben Strago is benne volt… ő volt az egyetlen akit ismertem. Miután elmondta a tudnivalókat a megbízó egy zsákot vett elő, amit kinyitott majd elmagyarázta mi az.
- Ebben a zsákban néhány tárgyat találtok, minden csapat válasszon egyet! Ez egy kis plusz segítség tőlünk! – a csapat kisebb tanácskozás után a Blinding Flash-t választotta, amit Stragonál helyeztünk el, majd egy újabb tanácskozás alkalmával az útirányt döntöttük el.
A négy fős csapat kelet fele indult el, gondolván arrafele lesz barlang, ami Yian Kut-ku rejtekhelye is lehet.
Az úton haladtunk, csodás környezettel körülvéve. Mind a növény, és mind az állat világ gazdagnak bizonyult, de amit a legfurcsábbnak találtam, az az volt, hogy az állatok nem menekültek fejvesztve előlünk, hagytak nekünk arra időt hogy megcsodálhassuk őket. Mindenféle mókus, vaddisznó, madár, és őz szaladgált mindennapját tengetve, nem törődve velünk. Gyaloglás közben beszívtam a kellemes illatot, amit a gyönyörű színekben pompázó növények árasztottak magukból. A fák egyre ritkábban álltak mellettünk, a nővények is szegényesebben mutatkoztak, majd egyszer csak pusztaság lett az előtte olyan sok élőlénynek lakhelyet nyújtó erdőből. Velünk szemben egy nagyon nagy hegy állt, melyről lerítt, hogy ércekben gazdag, az ég felől pedig sasok hallatták nem éppen kellemes és megnyugtató hangjukat. Strago a sziklák között észre vette, hogy egy nagy szájú barlang vár arra, hogy kiderítsük mi van benne. Bemenni senkinek nem akaródzott, így felmerült egy-két ötlet, hogy dobjunk be valami fény forrást, majd egyikünk megunva a kint ácsorgást, és néhány mondat, és a kezén lévő tüskék kíséretében a barlangba indult. Nekem Strago ötlete jobban tetszett, de nem akartam kint maradni, ha mindenki bemegy, úgyhogy gondoltam majd ha mindenki elindul én is utánuk megyek.

//Ennyire lett vázlatos, ha valami gond van kérlek szólj, majd javítom//

A Lidérc nevű figura ment, hát, elsőnek, aminek örültem: nem engem fog először megenni a szörny. Lesz időm elfutni, vagy valami hősies mentőakciót produkálni Nati előtt. Ez a jövő zenéje, mert még meg kellene találni a szörnyet és fel kell majd mérni, hogy mennyire értelmes ötlet az elfutás. Tehát Lidérc ment elől, utána Glen, én, végül Nati, aki valamiért majdhogynem kabátom szélét fogta. Lehet, hogy nem volt ínyére az idegen társaság, vagy az egyre sötétedő barlang, vagy mindkettő, vagy egyik se, és csak érezni akarta a belőlem kiáradó hőt, ami közelsége miatt öntött el.
A barlangban egy furcsa, cseppkőszerű képződmény volt nagyon elszaporodva, és ezek nem engedték, hogy a teljes vaksötét átvegye az irányítást, aminek hálás voltam. Nem szeretem az ismeretlent úgy tapodni, hogy még a szemeimre sem hagyatkozhatok. Szerencsémre, a kristályos valamik elég világítással látták el a helyet, hogy emiatt ne kelljen aggódni. Viszont hamar rá kellett jönnünk, hogy annyira mégsem praktikusak ezek: legelőször a kicsi lány követte el a hibát, hogy hozzájuk ért. Váratlan, éles, fülsértő hang hasította át a barlang csendjét. Először nem tudtuk, hogy mi okozta ezt, de Nati, szerencsétlen, azonnal elárulta, hogy ő volt a tettes azzal, hogy a szája elé kapta a kezeit, és a földre sandított. A két társunk azonnal megrovóan, Lidérc egyenesen fenyegetően nézett rá, majd folytatták útjukat. Szegény lány, kétségbeesetten nézett rám; nem tudtam, hogy mit kellene nekem most reagálni, de biztos voltam benne, hogy a favicceknek nem most jött el az idejük. Rámosolyogtam, és a szám elé helyeztem a mutatóujjam, majd folytattam a befelé való haladást. Miután mind a négyen megzengettük a kristályokat, és mindenki megkapta a maga mennyiségét a rosszalló pillantásokból rájöttünk, hogy nem kellene hozzájuk érni. Jobb később, mint soha. A kanyargós út egy tágas teremben ért véget, aminek a teteje helyén egy ízléses boltív volt, mind ebből a kristályból megalkotva. A csarnok(ocska) közepén ott feküdt a királyi vadállat, háttal nekünk; praktikus, túlságosan is. Büdösnek büdös volt; a terem tele volt csontokkal, fák maradékaival, érdekes, megszáradt széklet porának tűnő valamivel, ami megmagyarázza a bűz eredetét. Elöl- hátul tüskéi voltak, a bőre, minden bizonnyal kőkemény lehetett, és az sem biztos, hogy egyáltalán alszik; lehet, hogy ránk vár, mert okosan elárultuk jelenlétünk. Mielőtt beljebb léptünk volna, kupaktanácsot tartottunk. Mindenki elmagyarázta, hogy mire képes és felállítottunk három eshetőséget. Mindhárom azzal kezdődik, hogy Nati átalakul papagájba és meglesi, hogy milyen állapotban van az áldozat. Az első az felettébb primitív, de annál hatásosabb volt: a lány a lény feje fölé repül, és átalakul rinocérosszá. Reccs, és kész. Ha a lény nem halna bele, akkor vagy elfutunk, vagy én fogom a folyékonnyá alakított földet lefoglalom a szörnyet, addig Lidérc valami karmokkal, vagy pengékkel megmetéli a gerincét a lénynek. Ha pedig a lény ébren van… nos, Natika visszajön, tudatja velünk, és mi… ööö elméletileg az lenne, hogy mindenki odarohan egy-egy kristálykinövéshez és vadul elkezdi csépelni, és a sokfelől érkező zaj tulajdonképpen az őrületbe kergetné a szörnyet, de ez a taktika már csak azért is volt macerás, mert mi van, ha a Wyvern egyszerűen leüti a legközelebb lévő, mozgó pontot, ami, terv szerint én lennék. Egyébként meg a második terv lép érvénybe: én lefoglalom, Glen megbombázza Solid Scriptekkel, Nati fölé repül és rázuhan, Lidérc meg vagdos. Kár, hogy nem igazán voltam ennek a hatásosságában biztos, sőt, nekem az tűnt valószínűnek, hogy egymást is jól megpörköljük ezzel a rendezetlen támadási sorral. Majd meglátjuk. Nati időközben megtollasodott és a szaruréteg megszaporodott az orra tájt, majd meglátogatta a Yian Kut Ku-t, vagy hogy a rákba is hívják.

Lidérc indult el elsőnek a barlangban, utána Glen haladt, harmadik helyen Strago, én pedig közel hozzá. Kicsit féltem, hogy mi várhat ránk odabent, de biztos voltam benne, hogy akármi is legyen együtt meg fogunk vele birkózni, és bíztam abban, hogy majd hasznomat veszi ez a három fiú. Ahogy haladtunk szinte észre sem vettem, hogy a nagy elgondolkozásomban Strago kabátjának az ujját fogtam.
A napfény már kezdte elhagyni a barlangot, de mégsem volt sötét, hiszen a halványzöld kristályszerű képződmények amelyek mind a falból a planfonból és a fölből is kiálltak, halványan megvilágították nekünk az utat. Nagyon kíváncsi lehettem, hogy mik lehetnek azok a képződmények, így az egyikhez óvatosan hozzáértem, de abban a pillanatban éles hang hatolt át az egész barlangon, én pedig ijedtemben a számra helyeztem a kezem. Az elől haladó két fiú vérben forgó szemekkel nézett rám, én pedig sajnálkozó pillantást vetettem feléjük. De nézzük a jó oldalát, legalább tudjuk, hogy nem kellene hozzányúlkálni a kristályokhoz. Mégis Stragora néztem, nem tudtam, hogy mit csináljak, kérjek bocsánatot, vagy maradjak továbbra is csöndben. Strago megadta a választ, mutatta, hogy maradjak csendben, és ezt gondoltam arra is érti, hogy ne érjek hozzá a kinövésekhez. Behatoltunk a barlang belsejébe egészen az út végéig, és végül egy nagyobb „terembe” jutott a kis csapatunk, ahol síri csend és hulla szag uralkodott. A hulla szag okában biztos voltam, hogy a földön fekvő csontvázakból áradt, amik a nekünk háttal fekvő, hát állat vagyis inkább élőlény körül voltak szétszórva. Az élőlényt elől hárul tüskék védték, és eléggé kemény kötésűnek tűnt.
Ki kellett találnunk valami tervet, mert itt már tényleg nem lehetett csak úgy fejjel rohanni a falnak, főleg mert ha azt tettük volna, akkor az egész barlang hangáradatban részesülne. Több tervet is kidiskurált a csapat, mindegyik azzal kezdődött, hogy én papagáj alakomban megnézem, hogy a célpont alszik-e, vagy csak úgy csinál mint aki alszik és lesből akar ránk lecsapni. Innen a tervünk kettő fele ágazott. Az A verzió, mi szerint az élőlény alszik, akkor feje fölé repülök, és ott orrszarvúvá válva egy légi csapást viszek a fejére. Mivel nem voltuk biztosak abban, hogy ennyi elég lesz az áldozat kimúlásához, ezért itt is két tervet találtunk ki, az egyik, hogy elfutunk, a másik pedig, hogy Strago lefogja a teremtményt a folyékony földdel, Lidérc pedig elkezdi a belőle kinőtt pengékkel vagy karmokkal gyilkolászni a nyakánál, én meg majd valamit csinálok, hogy ne egyen meg. B terv, ami megint csak két részre szakadt, így a B1 terv: ha a szörny ébren van, akkor szélsebesen visszarepülök, ezt tudatom a többiekkel, majd nagy zajt csapunk a kristályokkal, ezzel összezavarva ellenfelünket. Ennek a tervnek egy hátulütője az lett volna, hogyha a szörnyet nem sikerül összezavarni, vagy éppen megtalálja az első orra elé kerülő áldozatot annak annyi. A B2 terv szerint pedig, Strago lefoglalja valahogy az állatkánk, közben Glen valami izével lebombázza, én megint orrszarvúként légitámadást indítok, és Lidérc bökdösi a karmaival, vagy szeli a pengéivel.
Én közben felkészültem a terv első fázisára papagáj alakomat felöltöttem. Kicsit féltem, de örültem, hogy hasznomat tudja venni a csapat, és bíztam abban, hogy valamelyik tervünk be fog válni.

Én vezettem a gyáva bandát a barlang sötétjébe! Egyiküknek se volt annyi vér a pucájában, hogy előre menjen, bár mikor a sötétség szinte tapintható sűrűségűvé vált, kezdtem egyetérteni velük. A járat széles volt, legalábbis számunkra, azt viszont nem tudtam, mekkora lehet a szörny. Több lehetőség is kavargott a fejemben: Ha akkora mint a járat, akkor nehéz falat lesz, ellenben a járatban nehezen fog tudni mozogni, csak és kizárólag menekülésre fogja tudni használni, harcra nem biztos! Ha nem ez az egyetlen járat a barlangból, akkor az elképzelésem tárgytalan. Ha viszont kisebb testű lényről van szó, akkor nem lesz itt probléma, gyorsan felnyitjuk a drágaságot! Na persze csak akkor, ha látunk is majd valamit, mert jelen esetben a barlang mélyéből áradó sötétség miatt az orromig sem láttam. Hiába pillantottam vissza a vállam felett, arra számítottam, hogy a mögöttünk lévő kijárattól árad felénk valami kis fény, és nem! Nem így volt, hiába tekintgettem körbe-körbe, fényforrásnak még csak hírét se láttam...
Pár percnyi loholás után azonban halvány derengés jelent meg előttünk! Cseppkőszerű, kristályos képződményt pillantottam meg a kanyarban, majd mégegyet, és még egyet, majd már az egész barlang járatot beterítették a kövek. Furcsa, meleg fény áradt belőlük. Egyetlen kristály kevés lett volna, hogy megfelelő láthatósági körülményeket teremtsen, ellenben a járat falait teljesen ellepő kristályok sokasága már megtette a hatását! Nah nem volt nappali világosság, de kellemes halvány fény töltötte be előttünk az utat. A kristályok elhelyezkedésének köszönhetően vakfolt se maradt, nem voltak gyanús árnyékok, vagy rejtőzködő oldaljáratok. Ez a kis fény kellemes volt kezdetben, aztán valahogy mégis rossz érzés fogott el tőle. Ha mi látunk mindent, akkor minket is látni fog akármi, ami a következő sarkon gubbaszt!
Lehet én vagyok a paranoiás, mégis óvatosabban és gyanakvóbban tettem meg a következő lépéseket. És ha mondjuk nem lettem volna már így is eléggé feszült, hirtelen a hátam mögül éles, sivító hang csapott fel. Reflexből kicsaptam a fűrészpengémet, és készültem a támadásra. De nem láttam ellenfelet, pedig azt hittem a hang egy hátulról ránktámadó állaté, esetleg magáé a célszörnyetegé. Ám társaimon kívül semmi nem volt ott, hátul Nati pedig arcát takargatva bámulta a földet. Mellette egy nagyobb kristály rezonálni látszott, ami rögtön megmagyarázta számomra, hogy mi is történt. A kövek bizonyára érintésre adják ki ezt a hangot, az okos Nati pedig mint egy gyerek, muszáj volt összetapiznia a szép csillogó köveket... vetettem rá egy fenyegető pillantást, majd folytattam a járat felfedezését.
Nem telt el két perc, Strago is hozzáért az egyik kőhöz. Éreztem, hogy itt hamarosan vér fog folyni, de aztán én is figyelmetlen voltam, és a vállam az egyik kristálynak ütődött, mire megint felcsapott az éles hang. Ennyi erővel aztán tök felesleges óvatosan lopakodni, ami a járat végén gubbaszt, az már úgyis tudja, hogy jövünk... ha ennyitől még nem lett neki egyértelmű, akkor vagy nincs is ott, vagy halláskárosult a szerencsétlen! Mondjuk ilyen kristályok közt élni lehet ezzel jár, vagy tudomisén... az is lehet hogy a dögnek jót tesz ez a zaj! Nem lehet tudni...
Aztán a járat véget ért, és egy kisebb barlang csarnokba értünk, melynek falait szintén kristályok borították, a padló felé már igazán nagy méretűek is láthatóak voltak. A földet bűzös megszáradt ürülék, takarmány és elejtett állatok maradványai borították, középütt pedig ott csücsült a célpont! A Yian Kut-ku a várakozásommal ellentétben nem volt éppen nagy, de kicsinek se mondható. Éppen a bosszantó kategóriába tartozott. Nekünk háttal feküdt, talán aludt, de erről nem voltam teljesen meggyőződve. Le mertem volna fogadni, hogy meghallotta, ahogy jövünk a járatokban, és most csak arra vár, hogy balga mód közelebb menjünk, majd tüskés farkával csap egyet, majd megfordul és ránk veti magát. Elfogadható forgatókönyvnek tűnt, épp ezért nem kívántam kockáztatni.
A csapatunk suttogva felvázolta a lehetőségeket. Számomra most derült ki, hogy Nati alakváltó mágus, ami piszok hasznosnak ígérkezett. A többiek hadováltak ilyen-olyan mágiákról, én csak a vállamat vonogatva vázoltam fel, hogy ember méretű pengékkel belezek ki bármit ami mozog, amely magyarázat látszólag ki is elégítette a társaim kíváncsiságát. Szó szót követett, felhoztunk sok lehetőséget, többek között azt, hogy a kristályok éles hangja felhasználható lehet! Bár kétes érzelmeket tápláltam az ötlet iránt, hisz ez a dög a kristályok közt él, szóval nyilván nem biztosíték ellene ez a "fegyver". De ha a dolgok rosszra fordulnak, talán még működhet a zajcsapás, amivel taláááán összezavarhatjuk.
Abban egyeztünk meg, hogy Nati papagállyá változik (miért nem pingvinné?), a dög fölé repül, megnézi, hogy tényleg alszik e. Ha nem, akkor visszarepül, és jöhet a zajcsapós terv! Ennek hátulütője hogy ha a szörny meg is zavarodik, talán lesz annyi lélekjelenléte, hogy legalább az egyikünket elkapja. Ezt megakadályozandó Nati a dög fölé repül, majd rinocérosszá változik, és maga alá gyűri a szörnyet. Ha a földön van, Strago a földet kedve szerint alakítgatva harcképtelenné teszi a gyíktyúkot, én pedig azt teszem, amihez értek: megkeresem a gyenge pontját a kis mocsoknak, és addig csapkodom a fűrészpengéimmel, amíg nem marad belőle más, csak véres massza. Első ránézésre a nyakat találtam megfelelőnek a célra! Ha a szörny alszik, a terv ugyanez, de feleslegesen nem fogunk zajt csapni. Mindenki nagy boldogan egyetértett a tervvel, Nati már kezdett is átalakulni. Nem a legjobb terv, de jelenleg ez a legjobb terv! Meglátjuk, hogy alakul!

Lidérc vállalta a maga kis stílusában, hogy előre megy, még ha amit mondott azzal nem is értett egyet a rúnamágus. Nem féltek ők, csupán megfontoltak voltak, amit z alakváltó férfiról nem volt elmondható. Hiszen a barlang a szörny területe. Nem tudhatták mi vár odabent rájuk, mekkora a gyíkocska, mire is képes és ha figyelmetlennek, akkor már nem lesz idejük összehozni semmilyen tervet, hanem csak reménykedni, hogy időben megértik egymást annyira, hogy összetudnak dolgozni.
Bár azzal a ténnyel, hogy Lidérc menjen elől, semmi kivetnivalót sem talált és szót sem emelt rá. Ismerte őt, vagyis azt amire képes. Bár csak egyszer látta, jól tudta, hogy a közelharci képességei páratlanok, amihez ha nem is akarta volna beismerni, nagyon is jó ösztönnel bírt, ami pedig nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy, nos hogy is mondjam, egy meglepetés támadást időben észrevegyen, elkerüljön és ezzel megmentse a társai életét is. Bár abban már nem volt biztos, hogy rájuk társként gondol-e, vagy csupán feláldozható segítségként.
A másodikként pedig ő lépett be a barlangba. Hiszen képesnek tartotta magát, hogy mind előre, mind hátra ha szükséges tökéletes segítségként tudjon közbeavatkozni, hiszen a mágia pontosan ebbe a kategóriába tartozott. Természetesen mindez egy szón nélkül alakult ki, vagyis a sorrend. És ezzel a ténnyel felvértezve biztatónak lehetett mondani a helyzetet.
Strago és Nati pedig a soruk végét zárta. Egy céh-hez tartoztak és jól ismerték egymást is, tudták, hogy mire a képes a másik, ami pedig kitűnővé tette őket a hátvéd szerepre. Könnyedén össze tudnak majd dolgozni és ez a lehető legjobb dolog volt eddig történt a csapatban.
A barlang hatalmas bejáratát pedig végül maguk után hagyva egyre beljebb és beljebb hatoltak a barlangban. De a kintit fényt csakhamar nem a már jól ismer sötétség vette át, hanem más. Zöldesen ragyogó apró, néhol hatalmas méreteket öltő kristályok, melynek a fénye betöltötte az alagutat, kellemes félhomályt adva a teljes sötétség helyett. Glen pedig érdeklődve nézte a már jól ismert kristályokat, hiszen már találkozott hasonlóval.
Miután csatlakozott a Quatro Cerberus-hoz, az első küldetésén történt. Egy gólemkészítőnek kellett megfelelő alkatrészeket beszerezni a közeli erdőből, melynek nagyon is rossz híre volt. Szörnyek és furcsa teremtmények lakhelye, melyek egy hiba miatt jöttek létre, a mágusok régmúlt hibái miatt. Azon a küldetésen, a az erőd közepén elhelyezkedő tó legmélyén találkozott hasonlóval. Ugyanaz a fény és külalak, de valamiben eltért az akkoritól. Valamivel, melyre hamarosan rá is jött.
Éles és furcsa hang ütötte meg a fülét, melyek hatására azonnal megfordult. De semmilyen szörny,csupán Nati meglepődött és megijedt arcát látta. Kezeit a szája elé helyezve nézet rájuk, ahogyan a mellette lévő kristály lassan elhalkult. Abban a pillanatban tisztázódott, hogy nem kellene hozzáérni a kövekhez. De ez a terv megvalósíthatatlan volt. Egyre mélyebbre hatolva, szinte akadályként nőttek eléjük a kövek és átmászva rajtuk, átbújva alattuk, vagy éppen közöttük, óvhatatlanul is hozzáért valaki és ez ellen nem lehetett mit tenni. De ahogyan az út végére értek és az alagút, még jobban kitágult, egy boltíves terembe torkolva, nyilvánvalóvá vált, hogy megérkeztek a céljukhoz.
A hatalmas terem bejáratánál álltak meg és csodálták a helyett. A korábban megismert kövek díszfala borította az egész termet, befedve körkörösen az egészet és tökéletesen megvilágítva a csontokat. Állatok és más lények felismerhetetlen tetemét. Csontkupacok már, nem többek. Csodálatos és ijesztő látvány volt nézni a már a helyszínt is, vagy Glen-nek az volt. Egy ilyen helyen harcolni, azzal a ténnyel felvértezve melyet eddig láttak, őrültség és egyben felelőtlenség. De a tekintett gyorsan másra helyeződött át. A lényre, mely ott állt előttük, bár szerencsére háttal.
Hatalmas madárteste föléjük magasodott, bár kisebb volt annál, amire Glen számított. És ez a tény nagy gond volt. Egy ekkora teremben minél nagyobb valami annál nehezebben tud mozogni és ez érthető az alagútra is. De így, ez a tény máris felborult és az ellenkezőjére változott. A hosszú farka végén elhelyezkedő kétágú tüske pedig nagy gondot tudott okozni annak, aki a közelébe került és a méreti ténnyel kiegészülve van is helye ahhoz, hogy meglóbálja. A két szarva pedig elég ahhoz, hogy egy ember képes legyen felnyársalni és bár az arcát nem látta egyikőjük sem, csak abban voltak biztosak, hogy megvan Yian Kut-ku. De abban nem, hogy észre is vette őket.
De akárhogy is, a helyzet ha úgy vesszük akkor az övék volt. És az korábban említett terv csak most bontakozott ki. Mindenki nyilvánvalóvá tette, hogy mihez ért és a terv gyorsan alakot öltött. Két verzió alakult ki attól függően mi is várhat rájuk. De az alap mindenképp az volt, hogy kiderítsék, a lény alszik-e. És ehhez Nati alakváltó mágiája tűnt a legeslegjobbnak. Bagoly formájában felé repül és akkor kiderül, az első vagy a második terv indul-e meg.
Az első, hogy a lény alszik és ekkor a kis baglyunk újabb alakot váltva, orrszarvúként bombázza meg a fejét. Elég nehéz és fájdalmas támadás, hogy megbénítsa egy kis időre, de hogy megölje? Az kétséges volt. Akárhogy is, ha életben maradt, akkor Strago a földmágiáját használva, folyékony teszi a talajt alatta és ezzel megbénítja a további mozgásban Lidérc pengéi teszik majd a dolgukat. És Glen szerepe? Ö a hátvéd volt. A távolsági mágiáját készenlétbe helyezve ha szükséges volt közbeavatkozik.
A második verzió, hogy a lény nem alszik. Nos ebben a helyzetben ezt tudatja velük a kislány, majd a termet beborító kristályok rezgését kihasználva megzavarjuk az áldozott, majd Glen és Strago távolsági és Lidérc közelharci képességeit kihasználva lefoglaljuk, majd az újra a légi orrszavú manőverrel visszük a földre.
Szép tervek, csak meg kell valósítani őket. És hogy mi vár rájuk? Az abban a percben kiderül, hogy Nati rájön az első és a legfontosabb tényre.