Raelae Faj és Familiáris Pályázat: Nephila, az óriáspók

Faj: Óriáspók

Fajleírás:

A pók egy csáprágós ízeltlábú. A pókokat a világ minden táján meg lehet találni. Testük pókszabású, és számos méretben, formában és színben megtalálhatóak. A pókoknak két fő testrészük van (Fejtor és Potroh), 8 lábuk és nincs rágó szájszervük, valamint képesek még selyemszerű háló szövésére. Ezzel a hálóval ejtik csapdába áldozataikat, és különleges nyálukkal pépes állagúvá oldják azt, majd elfogyasztják. Ha túl virgonc az áldozat, akkor különleges mérget használva bénítják meg.
Ezek a pókok elképesztő méreteket képesek ölteni. A legtöbb példány magasabbra nő az embernél, de már az is előfordult, hogy méretük egy kékbálnáéval vetekedett. Ezek a lények megtartják a kisebb termetű rokonaik szokásait és viselkedését, de sokkal veszélyesebbek, mivel nagyobb prédákat is könnyen elejtenek.
Néhány pókhálót sző, és várja, hogy valami csapdába essen, Mások aktív vadászok, amik a vadászterületüket járják prédára kutatva. Megint mások apró (relatív) gödröket hoznak létre, amiből lesben várják az aratévedő óvatlan jószágokat, amiket aztán gyors mozdulattal elkapnak és rángatnak be a lyukba.
Képesek a falakon, mennyezeteken mászni. 4 pár szemük van, amivel a sötétben is jól látnak. Halló és szaglószervük a testükön található megannyi apró szőrszál. A pókok lábaikat nem izmokkal mozgatják, hanem hidraulikus nyomással (hidraulikus folyadék gyanánt pedig vért), ezért egy átütött fejtorú pók a sérülés helye alapján nem képes bizonyos párokat mozgatni.
A pókoknak néhány mágikus képességet maguktól megtanulnak, ahogy növekednek, ezek javarészt olyanok, amiket kisméretű rokonaik is tudnak, csak az óriáspókok ezeket felnagyítva használják.
A beszédet egy különleges szervvel oldják meg, ami hasonló, ám fejlettebb, mint a macskák dorombolásáért felelős szerv. Egyszerűen csak a levegőt rezgetve formálnak hangokat, viszont ez a hang mentes mindenféle érzelemtől.
Elsődleges harci eszközük az első pár lábuk.

Méretek:
Tojás: Strucctojás
Bébi: 25 cm marmagasság, 40 cm hosszú
Gyermek: 35 cm marmagasság, 50 cm hosszú
Fiatal: 70 cm marmagasság, 1 m hosszú
Érett: 1 m marmagasság, 1,5 m hosszú
Felnőtt: 2m marmagasság, 2,5 m hosszú
Kifejlett: 3m marmagasság, 4 m hosszú

Természetes képességek:

Név: Web spinning (Hálószövés)
Leírás: A pók a potrohában tárolt hálót felhasználva képes hálót szőni vagy egyszerűen a talajra, amibe aztán beleragad, belegabalyodik, aki belelép, vagy kifeszítve tereptárgyak közé, amibe aztán óvatlan útonállók beleakadnak.
Ezt a képességet bébikortól képes használni.

Név: Poison Fang (Méregagyar)
Leírás: A pók csáprágóit méreggel borítja be, ami ha a szervezetbe jut makacs bénulást okoz. Ezt a képességet gyermekkortól képes használni.



Familiáris neve: Nephila
Nem: Nőstény
<KÉP>

Már jó ideje nem akadt megint munkám, szerencsére. Másból sem álltak a napjaim, mint reggel otthon ébredni, aztán bemenni a céhházba nézni, ahogy Ba’al mester virityül, meg, ahogy a buzgó Dragon Fang mágusok vígan mennek frissen választott küldetéseikre, majd pár nap múlva nyakig retkesen és szakadt ruhákban térnek vissza. Másokat a földművesek és erdészek hozzák félájultan lovas kocsin az ajtónkig, mondván a földjük, vagy erdejük szélén találtak rá az adott személyre ájultan, félholtan, és látván a céhjelet azonnal idehozzák őket. Ez mind idáig jó szórakozást nyújtott és a napok hamar elszálltak velük.
Mikor a társaság már nem küldetésekre indult, hanem haza pihenni, olyankor én is távoztam a céhházból és visszatértem kicsiny, magányos albérletembe.
Az utcában, ahol a lakás is van már vagy egy hete felütötte a fejét egy koldus, aki egy darab fakéregre festette fel fehér festékkel a „segítsenek” szót. Nem vetettem rá ügyet mindaddig, míg egyik este erős szélben sétáltam hazafele, a szél fellebbentette a ruhám ujját, és a koldus megláthatta a céhjelet. A fakéreg táblát azonnal a földhöz vágta, jó korhadt lehetett, mert az azonnal apró darabokra hullott szét, néhány helyen még a festék egybefogta azért. Felpattant ülőhelyéről, megragadta a kezem erősen, és maga felé fordított.
-Maga egy mágus? Kérem, segítsen! – Nem volt öreg… de egy év múlva már nyugodtan hívhatnám annak. Ruhája pont olyan volt, amilyen egy földművesé. Nem tűnt annyira elfeslettnek, hogy koldusnak nevezzem, de akkor miért üldögélt itt?
-Nem tudok… szabadságon vagyok… - Próbáltam szabadulni, de nem sok sikerrel.
-Kérem, segítsen. Nincs pénzem, hogy hivatalosan kérjek segítséget egy céhtől… - Bármit is kínál, még csak jutalom sem járna érte… na ez érdekes.
-Mit szeretne?
-Néhány hete az otthonomat fosztogatók támadták meg, a város szélén lakom. Elvittek mindent, amiben értéket láttak, köztük a lányomat is… biztosan rabszolga kereskedőknek akarják őt adni. Kérem, mentse őt meg! – Nem épp így képzeltem el a „mentsük meg a királylányt a sárkánytól”. Ironikus, mert pont a sárkány menti meg a lányt… és még csak fele királyság sem jár majd érte, házasság meg nem kell nekem.
-Akkor mondjon egy helyet, ahol kezdhetem a lányát keresni, és már itt se vagyok.
-Hargeonban van pár alvilági kör, akik foglalkoznak még emberkereskedelemmel, legjobb lesz, ha velük kezdi, de legyen óvatos. A lányom neve Shara, vállig érő fekete haja van.
Nálam volt mindenem, a pénzem, az esernyőm, az irányt is tudtam a vasútra, és éjfélre már le is szálltam Hargeonban. A sós tengeri levegőtől azonnal felfordult a gyomrom, de össze kellett magam szednem. Amúgy se nézek ki úgy, mint aki a puszta jelenlétével és egy erőteljes asztalra csapástól megrémít mindenkit, de próbálkozni lehet.
Lementem a kikötőbe, és megkerestem a leglepukkantabb, legtömöttebb kocsmát., ahol lehetőleg a legromlottabb kinézetű emberek töltötték az éjszakát vedeléssel, kártyázással és nőzéssel.
A kocsmában szinte vágni lehetett a szivarfüstöt, meg a levegőben elég borgőz volt, hogy egy ember berúgjon tőle. Odamentem a pulthoz, majd hangosan rávágtam a lapjára… még a csapos sem figyelt fel, de még a mellettem ülő tengerész sem… ez nekem tényleg nem megy. Kisvártatva a csaposnak feltűnt, hogy előttem se korsó, se tányér, és nagyon feszülten ülök ott a bárszéken (míg mindenki más állt, nekem fel kellett rá másznom, különben nem értem volna fel).
-Mi kő’? – üvöltötte a tömeget túlharsogva. Sajnos nekem is kiabálnom kellett, hogy meghallja, amit mondok.
-Emberkereskedőket keresek!
Ezt súlyos hiba volt üvölteni, azonnal elkussolt mindenki, és minden szem rám szegeződött. Valami azt súgta, hogy hoznom kellett volna magammal egy festőt is, hogy vászonra örökítse életem első kocsmai verekedését.
-Minek kő’ rasszolga ’gy ’lyen Lyánynak, heh? – törte a csendes át a csapot. Úgy döntöttem aranyos és őszinte leszek. A feszültség már úgyis megvan.
-Rabszolgákat jöttem felszabadítani. – A várt hatást el is értem. Szinte mindenki felpattant az asztalától, akinek kártya, pohár, vagy üveg volt a kezébe, az azonnal eldobta azt, és a kardjáért, vagy egyéb más fegyveréért nyúlt, és kórusban zengték: „mitmontá?”
-Figyejjé’, kisanyám, ne csináljad itt a balhét, legalább százan vannak itt csak ellened felfegyverkezve.
Felhúztam bal kezemen a ruhám ujját, hogy mindenki jól szemügyre vehesse a Dragon Fang szimbólumot. Most jöhet a blöff.
-Hivatalos küldetésben vagyok itt, ha engem megöltök, helyettem száz másik mágus jön, olyanok, akikből igazából egy is elég lenne, hogy fél kézzel bánjon el veletek. Szóval, számíthatok együttműködésre? – Ez nem mindenkinek tetszett, természetesen, nem mindenkinél vált be, és sokan rám támadtak, akiket aztán mások követtek, de 20-30 szablyaforgató kalóz, és fütykösökkel hadonászó útonálló mit árthat nekem? Néhány homokoszlop, meg is tette a kellő hatást. Néhányan a csilláron kötöttek ki, mások az ajtón repültek ki, míg megint mások az ablakokat, vagy az asztalokat törték össze röptükben. Az a pár ember, aki nem törte magát össze, és nem is futott el azok visszahelyezték fegyverüket a hüvelyükbe, és elismerően néztek, a szemükben félelemmel.
-Egy fekete hajú lányt keresek, akit Shara-nak hívnak. Ha valaki tud valamit, annak gyorsan járjon a szája, mert az összes hajót elsüllyesztem a kikötőben! – Emeltem fel kissé a hangomat, de a csend szilárd maradt, senki nem szólt semmit.
-Láttya, kisanyám, nem tud itt senki semmit rabszolgákról…
-De… én tudok. – hallatszott a pult mögül egy vékony hang. Kisvártatva a pult mögül egy kisfiú mászott ki. Ruhája csak egy felsőrészből állt, ami leginkább egy krumpliszsákra emlékeztetett, mint kiderült, az is volt. Kezén és lábán karperecek voltak.
-Sárkánymester, én tudom, hol tartanak egy fekete hajú leányzót. A kocsma pincéjébe szoktak minket zárni. Nemrég hozták be azt a leányzót. Ha a sárkánymester követ engem, meg is mutatom őt.
-Te kis féreg!!! – Indult fel egy fegyveres vendég, aki viszont hamar meggondolta magát, mikor egy homokoszlop-gyomrostól kidülledtek a szemei és elejtette a kardját.
-Vezess hát. – mondtam a fiúnak, aki levitt a pincébe, majd az egyik hordó fedelét felnyitva egy titkos csigalépcsőt mutatott meg nekem. Gyertyát gyújtott és levezetett rajta, elég hosszúnak bizonyult. A legalján egy szűk terembe jutottunk, ami alig lehetett tágasabb, mint 9m³. A termet egyharmadánál egy rácsfal szelte ketté. A rácson túl a gyertya fényében jól látható volt egy lány, hasonló öltözetben, mint a kisfiú, és egy másik gyermek, aki egy tojást szorongatott. Azonnal eltávolodtak a rácstól, és félénken tekintettek fel rám. Én csak egy újabb homokcsapással szétzúztam a rácsot, hogy kiférjenek rajta. Vártam, de egyikőjük se vette a lapot, hogy nem az új gazdájuk vagyok.
-Szabadok vagytok. – Nem hittek nekem… de hála égnek a kisfiú megmagyarázta mindkettőjüknek a dolgot, akik azonnal kis csoportgyűlés gyanánt körém gyűltek.
-Köszönjük, hogy megmentett minket. – mondta a lány. Megkérdeztem a nevét, Shara volt, aztán elmeséltem neki, hogy az apja küldött, hogy vigyem őt haza… és eszembe jutott, hogy azt nem mondta, hogy pontosan hol is él, így visszavonatozunk Erába és onnan ő vezet.
Visszasétáltunk a csigalépcsőn, majd kijöttünk a borospincéből. A kocsma addigra már teljesen kiürült, csak a pultos söprögette a forgácsokat… gondolom a sérült személyeket a pajtások elcipelték.
-Hé… komám, arról nem volt szó, hogy az összes munkásomat elviszed! Fizesd ki őket, meg a kárt is, amit okoztál!! – A kocsmáros puszta látványától megijedt a másik gyerek, akiről már láttam, hogy lány, és Shara, és azonnal mögém álltak. Én csak kardot formáltam a bal kezemből, amit a kocsmáros hájas nyakának szegeztem. Elég hatásosnak bizonyult, azonnal verejtékezni kezdett a homloka.
-Hazudsz nekem, emberkereskedőkkel üzletelsz, rabszolgákat bújtatsz, és utána még kárpótlást vársz? Én a helyedben örülnék, hogy nem gyújtom rád ezt az egész kócerájt. Tessék… 25 ezer gyémánt… ebből már talán tudsz venni egy másik asztalt négy székkel.
Azzal szó nélkül otthagytuk.
A vasútállomásra tartó útón Shara a fáradtságtól összeesett és nekem kellett cipelnem. Ez mellett a gyerekek egész úton énekeket zengtek a sárkánymesterről, ami csak félúton esett le, hogy én vagyok. Mikor az állomásra értünk felszálltunk az aznap induló legelső vonatra, majd pirkadatkor le is szálltunk Erában. Mivel Shara még mindig aludt, és a gyerekek valahogy nem akarták az oldalam elhagyni, így felmentünk a lakásomra. Shara-t még a maradék időre az ágyba fektettem, aztán leültem hallgatni a gyerekek meséjét. Próbáltam kínálni őket valami eleséggel, de semmit sem fogadtak el, csak az otthonukról meséltek, ami egy sivatag közepén volt egy sátorrengeteg. Elmeséltem nekik, hogy én is hasonló helyről származok, amitől nagyon meglepődtek.
Mikor Shara felébredt elkísértem őt az apjához, ahová a gyerekek is követtek, szokásuk szerint. Egy farmra jutottunk, ahol a gazda már az ajtóban várt, és mikor meglátta a távolban a lányát azonnal futni kezdett, és hosszas öleléssel üdvözölték egymást.
-Köszönöm, hogy visszahozta őt… sajnos nem tudom semmi anyagival meghálálni a segítségét, de ha bármilyen élelemre szüksége van, nyugodtan felkeresheti a farmomat… amúgy, ezek a picik pedig kik? Lányom, csak nem valami rosszat tettek veled… de alig voltál távol három hétig…
-Nem ő az anyánk, jó uram.
-Na igen… ha nem okoz gondot be tudná őket fogadni? Sajnos a munkám miatt folyamatosan mozgásban vagyok, és csak egymás terhére lennénk. – Ez nem teljesen igaz, a munkám elég sok szabadidőt enged, de nem érezném jól magam, ha ez a kettő követne mindenhová, meg nincs is hely nekik a szállásomon.
-Akad nekik itt hely, de akkor ki kell valamennyit segíteni a farmon… ne aggódjatok, itt nem rabszolgamunkára lesztek ítélve. Ha elfáradtok pihentek, ha éhesek lesztek annyit ehettek, amennyit csak akartok. Addig alszotok, ameddig akartok.
-Ha sárkánymester úgy gondolja, hogy terhére lennénk, mi szívesen itt maradunk.
-Sárkánymester… - szólalt meg a kislány. Most hallottam őt beszélni először. –Az út során sokat beszéltem erről a barátommal… - való igaz, valahogy fel sem tűnt, hogy az idevezető úton nem beszéltek annyit velem, mint azelőtt –Hálánk jeléül a sárkánymesternek szeretnénk adni ezt a tojást. A kocsma pincéjében találtuk, mikor odavittek minket. Én nagyon megszerettem, bár nem tudom mi van benne…
Ha már puszta kíváncsiságból indultam el erre a feladatra, akkor ám legyen… amúgy is, ettől legalább megnyugszik a lelkiismeretem. Legalább valami kézzelfoghatót valóban kapok a feladatért.
-Rendben van, elfogadom.
-Köszönjük, Sárkánymester. Azért majd ha kikel, hozza el őt ide bemutatkozni…
Átvettem a tojást, ami pont belefért a tenyerembe, elég nagy volt. Sötétbarna színű volt, és bitang kemény. A tojást, mintha öt gyűrű ölelte volna át, amik egymástól egyenlő távolságra voltak, és mindegyikből 11 pikkelyszerű valami nőtt ki, és mutatott a tojás csúcsa felé. Ezek a pikkelyek eléggé hegyesek voltak. Elköszöntem, majd visszatértem a céhházba.
A céhházban csak levetettem magam Ba’al mester mellé, aki azonnal kiszúrta a tojást.
-Raeale… mi ez a tojás? Nem is tudtam, hogy szereted a tojásos lecsót…
-Ba’al mester otromba, ez a társam lesz, ha kikel… amúgy mi az a lecsó?
-Az… egy Magyar zöldségmoslék étel. – bármennyire is hajtott a kíváncsiság, féltem attól, hogy egy még durvább magyarázatot kapok arra, ha megkérdezem, hogy mi az a Magyar, így inkább hallgattam. Sokan érdeklődtek, hogy milyen tojás az, de csak annyit tudtam mondani, amennyit én is tudtam: semmit… Vajon mikor kel már ki?