A "különc" mágikus óra

A "különc" mágikus óra

Reggel újfent az óracsörgésre ébredtem. Pedig úgy emlékezte, hogy ezúttal nem raktam ki órát az éjjeliszekrényemre. Morcosan odanyúltam és keresgélni kezdtem a kezemmel, de csak nem találtam. Úgy döntöttem, most csak azért sem fogom hagyni, hogy az óra győzzön és elérje, amit akar.
~ Nem figyelek a csörgésre.
Csörr-csörr.
~ Én alszok. Én alszok. Nem hallok semmit.
Csörr-csörr.
Nyomatékosítva még a párnámat a fülemre tapasztottam, de igazából az sem segített. Az óra továbbra is kitartóan csörgött. Talán egy húsz percig bírhattam ki a folyamatos csörgést, de nem voltam benne biztos, hisz félálomban teljesen máshogy telik az idő. Van, hogy az ember csak egy pillanatra hunyja le a szemét és tíz perc telik el. De akad olyan is, hogy öt percnek érzi, de közben alig telik el fél perc. Nos, én ez esetben határozottan tartottam magam a húsz perchez, legalábbis közelítőleg.
Nem bírtam tovább. A fáradtságtól és idegességtől véreres szemeim felpattantak és ledobtam a fejemről a párnát az órára célozva. A kis mágikus tárgy harcművészeket meghazudtoló módon elhajolt a párnám elől.
- Szóval a mai is egy akcióhős…
Bár az óra abbahagyta a csörgést, de teljesen kiment az álom a szememből. Ez már önmagában megtorlást kívánt.
- Fireball!
Vágtam hozzá egy tűzgömböt, de az óra levetődött elől a kis szekrényemről és így az ablakom előtt lévő függönyt találtam el, ami persze egyből lángra kapott.
- Basszus!
Gyorsan ki akartam pattanni az ágyamból, de heves cselekvésem következtében belegabalyodtam a takarómba és arccal előre a földre borultam. Rendesen koppanta fejem, de mivel még kómás voltam nem igazán éreztem meg. Nagy nehezen kiszabadítottam magam a takaróm fogságából, de addigra a tűz már a baloldali függöny nagy részét elégette. Ilyenkor sajnáltam, hogy víz mágiát még nem tanultam. Gyorsan felpattantam a földről és egy pohárért rohantam, amit megtöltöttem vízzel, majd a lángoló függönyre öntöttem, de nem igazán látszott érdemleges eredmény.
- Hát ehhez úgy néz ki több kell…
Villámsebességgel előkerestem egy vödröt és megtöltöttem vízzel. Igaz, addigra már átterjedt a tűz a másik függönyömre is, de sikeresen megfékeztem a tüzet. Letöröltem az izzadságot a homlokomról. Viszont azonnal eszembe jutott az egésznek az okozója. Nem, itt nem magamra gondoltam, hanem az egésznek az okozójára. A szemét kis mágikus órára. Pánikszerűen az ajtómnál pattogott és próbálta kinyitni a kilincsel.
- Te kis…
Az óra ekkor hátra nézett rám. Óramutatói pánikszerűen reszketni kezdtek. A falnak támasztott partvisért nyúltam és megragadtam. Dühös tekintettel lassan megindultam felé. Nem menekülhetett. Felkészültem, hogy minden haragommal és kialvatlanságommal lesújtok a kis vacakra. Kezemben megfordítottam seprő eszközt, majd felemeltem, hogy egyetlen pontos szúrással kivégezzem a bosszantó órát. A mágikus óra visszafordult és kétségbeesetten folytatta a próbálkozást az ajtó kinyitásával. Elrugaszkodtam és rávetődtem.
- Banzai!
Az órának a végzetes támadás előtti utolsó pillanatban sikerült lenyomni a kilincset és az ajtó kinyílt, amit az én heves ugrásomnak köszönhetően teljes erőből lefejeltem. A kis résen ki is iszkolt egyből, míg én a fájdalomtól égő arcomat markolásztam.
- Ezt… nem… úszod meg…
Feltápászkodtam a földről és egy hirtelen mozdulattal kintebb rántottam az ajtót. Kiléptem a folyosóra és keresni kezdtem az órát. Jobbra-balra nézegettem. A szobámtól balra lévő hallban meg is pillantottam a órát, ahogy iszkolt előlem. Most először láttam ilyet, aki ennyire menekült volna, de nem érdekelt. Csak elakartam kapni és megtorolni ezt a sok kellemetlenséget, amit okozott.
- Nincs kegyelem. – suttogtam halkan, majd utána iramodtam. Kicsit kóvályogtam az ajtó ütéstől, de néhány lépés után már teljesen elmúlt a szédülés.
- Fireball!
Az óra felé hajítottam egy tűzlabdát, de centikkel mellette elhúzott és a földbe csapódott, fekete égésnyomot hagyva maga után. Bosszankodva láttam, hogy elvétettem a célt, de nem hagytam annyiban.
- Fireball!
Újabb tűzlabda száguldott az óra felé, de mielőtt elérte volna, hirtelen jobbra fordul egy elágazásban és megúszta a tűzlabdával való puszilkodást.
Szitkozódva én is befordultam és rohantam utána. Nagyon gyors volt. Fel nem tudtam fogni, hogy tud ilyen gyorsan mozogni, azokkal a pici lábaival. Egyre többen jöttek ki a szobájukból a zajra, nagy örömömre. Jó néhány embert kénytelen voltam fellökni és átgázolni rajtuk.
Hosszú percekig tartó üldözés után az óra kiért a keleti szárnyból és felrohant egy csigalépcsőn. Még mielőtt beért volna még próbálkoztam egy tűzlabdával, de nem találta el az sem. Utána futottam. Kettesével szettem a lépcsőfokokat. Egyre jobban fáradt a lábam, de nem érdekelt. A szemben a bosszú lángjai égtek.
- Csak kapjalak el!
Szavaim vízhangoztak a lépcsőn.
Még legalább fél óráig tartott a macska egér játék, míg nem egy folyósón kilépett Goldmine az egyik ajtón, az óra pedig bevetődött a lába mögé.
- Milyen élénk vagy ma reggel is. – címezte nekem szavait. Lehajolt és felvette az órát. Lelassítottam, aztán előtte pár méterrel megálltam és kifújtam magamat. Valósággal lihegtem. Nagyon megizzasztott a kis mocsok.
- Csak is az miatt! – mutattam a bűnösre, aki erre reszketve Goldmine kezeibe fúrta magát. – De most kicsinálom!
Már izzítottam egy tűzgolyót a kezemben, de Goldmine leintett.
- Elég lesz Reigen.
- De…
- Ne csak nézz, hanem láss is! – vágott a szavamba Goldmine.
- Ezt hogy érti?
Nem értettem, hogy mire érti ezt. Elkezdtem jobbra-balra nézelődni, de csak azt láttam, amit néztem.
- Nézd meg jobban ezt az órát. – emelte fel a mágikus ketyerét – Nem látsz rajta valami különöset?
Közelebb léptem és összeszűkített szemmel fikszírozni kezdtem az órát, ami valóban furcsa volt. Nem olyan, mint egy átlagos mágikus óra.
- Most, hogy így mondja…
Belegondolva nem csak a külseje, de a viselkedése se olyan, mint az előző hullajelölteknek. Goldmine letette az órát a földre, aztán kitartotta a kezét. Az óra alatt egy mágikus kör jelent meg, majd emelkedni kezdett és elnyelte az órát, ám alatta egy lány bukkant elő. Elképedt arccal bámultam a jelenetet. A lány Goldmine felé fordult és mélyen meghajolt.
- Nagyon szépen köszönöm uram, hogy segített rajtam.
Az öreg elmosolyodott.
- Igazán semmiség.
Azzal megfordult és elindult a folyosón. Sétálás közben enyhén hátrafordította fejét.
- Reigen, megtennéd, hogy kikíséred a hölgyet?
Még intett egyet, aztán eltűnt a folyosó végén. A lányra néztem, majd egy csepp jelent meg a homlokomon. Zavarodottan vigyorogtam rá.
- Ehehehe… Bocsi, az előzőért…
Csatt.
Kiléptünk az épület hatalmas kapuján. Az arcomon még mindig lüktetett egy tenyér formájú piros folt. Továbbra is zavarodott vigyor volt az arcomon. A klán előtti téren nagy tömeg volt. Rengetegen voltak kint. Szinte csak mágus volt. Talán mind a klán mágusai lehettek.
- Innen már boldogulsz ugye?
Felháborodott tekintettel rám nézett, majd gyorsan elfordult.
- Persze! Mit gondolsz még is ki va… - elharapta a mondatot. Elképedt tekintettel bámult a tömeg felé. A pupillája kitágult és izzadni kezdett. A légzése felgyorsult.
- Mi a baj? Jól vagy?
A lány ekkor pánikszerűen a torkához kapott és mintha fuldokolni kezdett volna, majd összerogyott. Leguggoltam hozzá, hogy valahogy segítsek rajta, de ekkor a tömegből kivált egy alak és hozzánk sietett. Felnéztem rá, Stover volt az.
- Mi történt?
- Nem tudom! Egyszerűen mintha valami rohama lett volna.
- Értem.
Stover felkapta a lányt, majd rám nézett.
- Rei, menj vissza a klánházba és ne izgulj. Majd én elintézem. Jó kezekben lesz.
Az utolsó mondatot fura hangsúllyal mondta, de elhessegettem ezt a gondolatot. Stover apám társa volt és ő tanított engem mágiára. Teljesen megbízok benne.
- Rendben van. Akkor rád bízom. – mondtam mosolyogva – De ugye jobban lesz?
- Persze. – dünnyögte, majd elindult és eltűnt a tömegben.