Clyde Barrow

Tárgy: Clyde Barrow Csüt. Szept. 29, 2011 5:36 pm

Név: Clyde Barrow
- Eredeti név: Niffelheim Slade
Nem: Férfi
Életkor: 16
Mágia: Fegyver mágia:
- Dimension Warp /Dimenzió Hasadék/
- Ex-Quip: Magic Gun/Lecserélés: Mágikus Pisztoly/
Céh: Szabadúszó
Kinézet: Hajának színe a szőke, a barna és néha a vörös között ugrál. Gyakran festi haját, bár van, hogy csak a fényviszonyoktól függ. Szeme barnás-sárgás, arca gyerekes. Teste szálkás, bár az igazi izomzathoz köze sincs, ettől függetlenül egész erős. 178 centis magassággal büszkélkedhet, emellé 57 kiló súly társul. Öltözéke mindig változik. Kép

Jellem: Rendkívül hamar felidegesíthető, amúgy egész nyugodtnak és nemtörődömnek tűnő gyermek. Szereti a társaságot, és az embereket, szereti fitogtatni a humorát, ami néha elég gyatra, de csak az ügyetlenségéért is meg lehet őt kuncogni. Nagyon imádnivaló, szeretetreméltó személyiség, mivel bármi történjék a barátaival, rögtön segít, vagy feláldozza magát. Ez lehet, épp azért van, mivel kevés barátja van.
Felszerelés: Általában van nála jégkrém (senki se tudja, hogy nem olvad el), egy kis dobófejsze (nyaknál látható), illetve egy maszk.
Történet:
Nem tudom, miért ott születtem, ahol… a nevét nem akarom felfedni, legszívesebben sose emlékeznék rá – valahol egy tenger melletti kis faluban, ahol mindenki halászatból élt. Nagy biznisz volt a halakban akkoriban – adták, vették, ették, sőt, itták, bár, hogy mit ittak ki a halakból, számomra hatalmas rejtély volt – és úgy éreztem, jobb is, ha nem járok utána ennek a dolognak.
Egyedüli gyermekként éltem, és teljesen különlegesnek éreztem magam. Miért is ne tettem volna? Az voltam, valljuk be. A többi család olyan nagy volt, mintha a szülők nyulak lennének, és úgy is szaporodnának, míg mi nagyon jól megéldegéltünk hárman is…
Apám fegyvermágus volt – ezt használva pedig sokkal jobban jött a bevétel, mint azoknak, akik mezei fegyverekkel, lándzsákkal, hálókkal akartak halat fogni.
Kevés baráttal rendelkeztem világéletemben, így próbáltam minél hamarabb elkötelezni magam ilyen téren – inkább megkötöttem magam kettő-három ember mellett, amint tudtam, mintsem, hogy egyedül maradjak.
- Niffelheim, mi leszel, ha felnősz? – kérdezte egyszer egy barátom, mire én felnevettem.
- Felnőtt! – igen, már akkor híres voltam szakállas, fárasztó, és egyáltalán nem vicces vicceimről, akiket mindezek ellenére mindenki szeretett. – Bár, egészen pontosan, egy híres mágus.
- És milyen mágus leszel? – pislogtak rám egyszerre hárman is, teljesen értetlen fejjel. Senki se volt, aki őket mágiára taníthatná, velem ellentétben – ott volt az apám.
- Fegyvermágus. – sóhajtottam, és hátradőltem a fűben.
Több időt pedig nem is szenteltem ennek a témának – inkább elővettem valami finom nyalókát, vagy fagylaltot, ha ilyen téma került elő, és elnyalogattam, addig is húzva az időt, hogy ne kelljen ilyenekről beszélnem, sőt, volt, hogy el is felejtették, ha ilyen volt a téma. Az volt a legjobb.
Tudtam, ha az apámon múlik, akkor úgyis mágus leszek, ha akarom, ha nem – mivel mindig a mágia apró rejtelmeit sulykolta belém, sőt, nem túlzok, hogy szinte mindig azt olvasta fel nekem, mit esti mese.
- Holnap pedig, tanulni fogsz, kicsi Niffelheim. – utáltam, mikor így szólít. S utáltam, mikor folyamatosan visszaszámolt, hogy mikor fogja nekem megtanítani az első mágiámat… 8 éves koromban. Amit másnap töltöttem be…
S akkor apám megkezdte a tanításomat. Először bemutatta fegyvertárát – már volt, amit láttam sokszor, de az egészet egyben sosem láttam. Megannyi szúró és vágó fegyver, a lőfegyverekről nem is beszélve…
Választhattam, hogy mely fegyveridézést tanuljam meg. Az egyszerű pisztolynál döntöttem – nem készültem nagy tervekre se a mágiával, se a fegyverrel kapcsolatban, de valami mellett muszáj volt döntenem. Így lett a pisztoly.
Persze, itt sajnos nem állt meg a tudomány – attól, hogy tudtam, mit kell megidéznem, meg is kellett tanulnom az idézés alapjait, hogy helyezzek el köztes térben pisztolyt, egyáltalán mi az a köztes tér, hogyan nyissam meg…
A következő évek lassan teltek, mint eddigi éveim bármikor. Mivel kedvtelen voltam, unatkozó, és minden életkedvétől megfosztott, ezért a tanulás is lassan ment – habár rám akarták erőltetni, talán épp ezért még rosszabb lett.
Mindenestre, 15 éves voltam, mikor megelégeltem, amit művelnek velem. A szobámban, az ágyamon feküdtem, a mágikus pisztolyomat az ujjam körül forgatva, és gondolkoztam. ~ Nem… megölni nem ölhetem meg őket. Akkor pedig szöknöm kell. De ahhoz megint rajtuk kéne átverekednem magam. A franc…
Hátranéztem. Az ablak nyitva volt, én pedig szabad kezemmel az arcomra csaptam. ~ Oké, akkor legalább a tervem megvan… szökjünk…
Múltamat hátrahagyva, egy kis hátizsákkal a vállamon ugrottam ki az ablakon. Kicsit meglepődtem a zuhanástól, kevesebbre emlékeztem, vagy magasabb lett hirtelen a ház? A fő, hogy mikor földet értem, semmi bajom nem volt.
A hátizsák nem tartalmazott túl sok értelmes dolgot – csak egy dísz dobófejszét, melyet szükség esetén fegyvernek is használhattam, illetve egy gyermekkoromból megmaradt maszkot, meg sok száz jégkrémet, és utóbbiak voltak a legértelmesebbek, meg persze a legfinomabbak.
Vándorlásba kezdtem. A jégkrém is fogyott, fogyott, ahogy mászkáltam Fiore-szerte… jártam a jelentéktelen falukat, városokat, hátha társra találok, barátokra – de mindenhol kitaszított magából a társadalom. Egyfajta záptojásként tekintettek rám, és nem tudom, miért…
Remény vesztve sétálgattam tova, Magnoliát is körbejártam – majd hamarosan egy erődben kötöttem ki. Eltévedtem. Éhes voltam, fáradt voltam… a világ pedig folyamatosan sötétült előttem. Féltem, hogy soha többé nem nyitom majd ki a szemem…

- Hé, ébredj! Légy szíves, ébredj fel! Nem jó móka sárosan egy fa tövében feküdni! Megrémisztesz… - hallottam egy nő hangját, mire lassan elkezdtem kinyitni a szemem.
Teljesen koszos voltam, valószínűleg összeeshettem itt, a fa alatt. Éreztem az éhséget…
- Na, végre, hogy ébren vagy! – került elém a hang gazdája. – A nevem Bonnie. Éhes lehetsz, mivel elájultál, ki tudja, mióta fekszel itt, a hidegben… - nyújtott nekem valami ételt, amit én szinte rögtön el is tüntettem.
- Az én nevem Clyde. – elgondolkodtam. Miért nem az igazi nevemet mondom neki? Igaz, bárhol azt mondtam, szinte rögtön elfordultak tőlem. Nem fogok a Niffelheim Slade név átkában élni… - Clyde Barrow.
- Milyen dallamos neved van! – mosolygott a lány, és nekem is mosolyoghatnékom támadt. Olyan különleges… mikor megláttam a macskafüleit, ez csak rátett még egy lapáttal.
Egy pár percig csöndben ültünk egymás előtt, nem tudtuk, mit is kezdjünk egymással… de, itt volt a lehetőség, hogy barátot szerezzek.
- Én… vagyis, te… - kezdtem volna bele, ám ő felállt. – Ne, ne menj! A barátod…
- Lehetsz a barátom. – mosolygott rám, majd felsegített.
Ő volt az első, évek óta, aki minden előzmény nélkül ezt mondta… aki feltétlen bizalmat fektetett belém.
- Köszönöm! – öleltem meg, majd rögtön arrébb is szökkentem. – Ígérem, mindig itt leszek neked… Ha bármikor szükségem van rám, szólj.
- Nekem mindig szükségem van valakire. – vonta meg a vállát. – Na, Clyde, nem jössz? Hosszú az út hazafelé!
S elindultunk. Nem tudom, merre vezetett… nem ez érdekelt. Hanem az, hogy van egy barátom, akit reményeim szerint sokáig magam mellett tudhatok majd.

Tárgy: Re: Clyde Barrow Szomb. Okt. 15, 2011 1:14 pm

Kedves Bonnie. Figyelmesen elolvastam a pályázatodat, s bár késve írok most, hiszen már nem ma posztoltad be, de egyszer hallottam egy filmben, hogy jobb későn, mint soha, és remélem ez így van a mi esetünkben is. Mivel csak tegnap kaptam meg ezt a néha nem túl hálás feladatot, ezért nem is szaporítom tovább feleslegesen a szót. Felfedezni véltem egy-két apróbb hibát, ami olyan elenyésző, hogy említésre sem méltó. De akkor miért említettem meg? Na mindegy, folytassuk tovább. Mivel Gray leírta, hogy mit vár egy csatlós pályázatnál, amit nyilván te is figyelmesen elolvastál, így csak annyit akarok hozzá fűzni, hogy a csatlós előtörténete tetszett, viszont a találkozásotokat keveslem. Engedd meg, hogy idézzek egyet a követelmény rendszerből: "tömör előtörténet a csatlós eddigi életéről valamint egy hosszabb, részletesebb elbeszélés arról, hogyan találkozott a játékossal, miért csatlakozott hozzá (csak olyasvalaki lehet csatlós akinek értelmes épeszű oka van arra, hogy a játékossal tartson! Tessék szépen megírni!)". Mint utóbb olvashattad, sajnos a pályázat második felét túl gyorsan, és egyszerűen letudtad, ami miatt most fáj a szívem, hiszen olyan jól indult. Ezt sajnos most el kell utasítanom, de ne csüggedj, biztos vagyok benne, hogy legközelebb pozitívan bírállak el. Csak ügyesen!