Bluebell

Tárgy: Bluebell Vas. Okt. 16, 2011 4:18 am

Név: Bluebell

Nem: Lány

Életkor: 11

Mágia:
• Magic Seal / Mágikus Pecsét /
• Amaterasu Magic Seal: Formula 001 / Amaterasu Mágikus Pecsétképlet: 1. Formula /

Céh: Grimoire Heart

Kinézet: 145 centiméter magasságával, és 31 kilogrammos testsúlyával, kora mércéjével átlagos testalkattal bír. Medencecsontjáig leérő, tengerkék haját általában kibontva hordja, frufrujánál azokhoz illő csatokkal díszíti. Szemei szintén a zafír árnyalatát idézik mindazokban, kik beléjük néznek. Bár céhében nem túl előnyös öltözet, mégis előszeretettel viseli fekete egyenruháját, amelyet még akadémiái évei alatt kellett hordania. A Grimore Heart szimbóluma jobb oldali bordáján található.
Képek:
Estélyiben(fanart)
"Durca üzemmód"

Jellem: Makacs, önfejű, senkit se tisztel, még Dent sem. Mégis, hozzá jóval pozitívabban viszonyul mint a többi emberhez, hisz őt egyfajta "védelmezőjének" tekinti, még ha eléggé nemtörődöm is. Rendszerint keveredik vitába másokkal, sőt, alkalomadtán jóval agresszívabb módon éli ki elevenségét, mint például, hogy hátulról belerúg valakibe, majd gyors visszaszalad Den mögé... Persze, tud ő kedves, és barátságos is lenni, mindez szeszélyes hangulatától függ.

Történet:

Fáklyák lobogása világítja meg a várost oltalmazó tornyot, ám valamivel délebbre, pusztán a mélyvörös lámpák pislákolnak. A kéjek, s vágyak negyede ez, hol már rég kiveszett az emberi méltóság.
Ezen az éjjelen, a Hold különösen magasra kúszott az égen, hogy méltóságteljes díszszemlét tarthasson a csillagok végtelennyi serege felett. Ám se ezüstös fátyla, se a lámpások fényei nem jutnak be a sötét sikátorokba, hol épp léptek koppanásai verik fel a csendet.
Heves zihálás férkőzik a rideg szélbe, miként egy gyorsan suhanó árny próbál eliszkolni üldözői elől… de nem jut messzire. Apró testével egy nála jóval magasabb fiúba rohan, ki látszólag ügyet sem vet a történtekre. Arcát, orráig lehúzott csuklyája teljesen elfedi, így legkirívóbb jegyét a fedetlen vállára égetett, mélyvörös szimbólum adja. Bár az üldözött lány sose látta még ezt a szimmetrikus pecsétet, se az ezüstfehér ruhás idegent, szorongatott helyzetében mégis mellé préseli be magát.
Hamarosan két újabb alak érkezik a sikátorba. Egy hagymaszagtól bűzlő, durva vonású férfi, jobbján egy középkorú nővel. Egykor talán vonzó lehetett a némber, ám a hanyatt töltött évek rég kiölték belőle minden bájt. Mára már csak a megfontoltságról, s élettapasztalatról árulkodó szemei rejtenek magukban némi szépséget.
- Hé, gyere vissza! – Indulna meg a férfi, ám társa hamar visszarántja.
- Várj egy kicsit. – Inti nyugalomra, miközben tekintete a kámzsás arcúra téved. – Add vissza azt a gyereket! Ő hozzánk tartozik.
- Kérdeztem? – Szólal meg a fehérruhás, könnyed hangon.
- Elég volt ebből! – Fakad ki a rosszarcú fazon.
Kabátujjából apró bökő hullik tenyerébe, majd szélsebesen a csuklyás elé szökken… de nincs szerencséje. Mellkasán keresztül egy lángokkal körülfont kézfej fúrja át magát… vére bíborszín virágként bomlik ki szutykos ingjén.
- Nem engedem meg, hogy létezz... – Azzal a férfi egész teste fekete lángok martalékává válik.
Az őt kísérő nő szemeiben úrrá lesz a félelem, ám minden erejével azon van, hogy megőrizze hidegvérét.
- Sz-szükségtelen ezt tenned... Vidd csak a lányt, ha akarod. – Azzal gyors meg is fordul, s alakja eggyé válik a sötétséggel.
A csuklyás gyilkos bárminemű fintor nélkül végignézi, ahogy a nő eliszkol, majd az ő példáját követve, sarkon fordul.
- V-várj! – Szól rá a mindeddig hallgatag kislány, ám az idegen mit sem reagál.
Hisz nem kedvességből mentette őt meg. Lázadó jelleméből adódóan, ha valaki parancsot ró ki rá, égető vágy lobban fel benne, hogy megszegje azt. Így történt ez most is.
A mindeközben kioltott emberi élet pedig nem több puszta játékszernél, amelyet akkor tör össze, amikor csak akar. Persze a lány mit sem tudhat erről, így hát nesztelenül követi megmentőjét, még ha az válaszra sem méltatja.
Kisvártatva a csuklyás alak egy helyi, lerobbant fogadóba tér be: olcsó bor loccsan az agyagkorsókban. Egy elhagyatott asztalnál megállapodva lehúzza fejéről kapucniját, mely alól hamar előbukik tejfehér haja, míg mélyvörös szemei új fényt visznek a félhomályba.
Követője, bár kissé ódzkodva, mégis átverekszi magát az alkoholtól bűzlő csőcseléken, s kihúzza a fiú előtt pihenő széket.
- Most már van időd? – Kérdez rá kíváncsian, ám „beszédpartnere” csak csendben végigméri őt… most először.
Kissé furcsának is véli egy ilyen helyen, a lányon virító, fekete alapon, öt vörös gombbal díszített egyenruhát.
- Talán… mit akarsz?
- Nos hát.. izé.. tök menő voltál! – Tenyereli le nagy hirtelenjében az asztalt. – Sokkal menőbb, mint azok az idióta tanárok a suliban.
- Tanárok…?
- Nos, igen… Egy erai iskolába járok, amelyet a Mágustanács működtet. Jó pár éve elveszítettem a szüleimet, és-
- Nem igazán ezt kérdeztem… - Szól közbe halkan a fehérhajú, ám a lány mit sem törődik vele.
- Bár nem igazán volt alkalmam megismerni őket, arra tisztán emlékszem, hogy szerettek engem. Ugyanakkor, eléggé elzárt és aprócska település volt a miénk. Épp ezért eshetett meg, hogy amikor egy járvány söpört végig rajta, a betegek nem jutottak időben a megfelelő orvossághoz. Mint azt gondolom sejted, a szüleim is a fertőzöttek közt voltak, akárcsak én... ám engem megmentett a testemben keringő mágikus energia, ami lelassította a kór terjedését. Utána a falu vénjei úgy vélték, a velem született varázserőnek hála, felvennének egy bentlakásos mágustanodába, ahol aztán ellátásban is részesülnék. És így is lett… de az a hely dög unalmas. – Fintorodik el fájdalmasan. – Évek óta tanulok már a mágiáról, a pecsétformulákról, a testben keringő erőkről, és hasonlóakról, de alig használhatom az így megszerzett tudást. Általában csak a gyakorlótéren, már amikor odaengednek minket… A többi tanonc egytől-egyig szabály megszállott idióta, a tanárok pedig keményfejű barmok... Épp ezért szöktem el a csoportomtól; szerencsére nemrég a közelben végeztünk némi terepmunkát… Bár végül nem úgy sült el minden, ahogy szerettem volna. – Mosolyodik el zavarában. – Elég rossz felé vettem az irányt a városban, és egy ponton túl már a mágiám se segített... Azok az alakok meg persze egyből maradásra akartak bírni a bárjukban, mikor csak egy kis útbaigazítást szerettem volna kérni. De aztán jöttél te, és…
- Hát ez csodálatos… - Ásít fel a fiú, majd miután feláll, visszatolja székét a helyére. – Nekem viszont mennem kell. Akit kerestem, egyik megbeszélt helyen sem jelent meg, szóval… - Azzal meg is indul a kijárat felé.
- Várj! – Rohan mellé a lány. – Most hová mész?
- Vissza a céhembe…
- Egy máguscéhbe, ugye?
- Igen… de hidd el, nem akarsz velem jönni. Fogalmam sincs, mennyit tanítottak neked a céhekről, de nem fogok kertelni. Az enyém egy velejéig romlott, sötét társaság, név szerint a Grimoire Heart. Nem kislányoknak való az a hely.
- Sejtettem, hogy nem a törvény oldalán állsz, hisz szemrebbenés nélkül megölted azt az alakot. De nem érdekel. A szökésem után a suliban csúnyán megbüntetnének, ez a hely pedig egyáltalán nem tetszik. Ahol te munkálkodsz, ott legalább tutira nem unalmas az élet.
- Nos, mivel mágus vagy, és csatlakozni szeretnél, nem foglak megállítani. – Von vállat a fehérhajú. – De utána ne nagyon lebzselj a nyakamon, elég kellemetlen volna…
- Ígérem. – Vigyorogja, ám háta mögött összekulcsolja két ujját. - A neved esetleg elárulnád?
- Den Starkiller.
- Az enyém Bluebell. Az igazira már nem emlékszem, de az iskolában így neveztek el, egy kéken nyíló virág után.
- Csodás...
Azzal, ki is sétálnak az elhagyatott utcákra, amelyek a Hold bágyadt visszfényében fürdenek. A járdalapok koszosak, borostyán tekereg fekete köveiken.
Ám hamarosan egy túlvilági, fenséges teremtmény ragyogása világítja be az árnyak játszóterét, s szárnyait kitárva, magasba emeli gazdáját, és a mögötte ámulkodva kémlelő lányt… hogy mi vár kettejükre, azt majd csak később kockázzák ki a sors beláthatatlan tábláján…

Tárgy: Re: Bluebell Kedd Okt. 18, 2011 5:43 pm

Na szóval, összességében meg vagyok elégedve vele, de azért örültem volna, ha egy kicsit többet adsz az ember tudtára Bluebell történetéről. Kicsit részletezd ki nekem az előéletét, illetve ( ezt nem muszáj) örülnék neki, ha felfednéd előttem, miért üldözték pontosan a gyermekeid jövendőbeli annyát. Mivel ez sokkal nagyobb kaliberű dolog, mint egy sima NJK, ezért most elutasítom. Nem azért mert utállak, vagy mert a véredet akarom, hanem azért, mert túl sok a homályos információ. Mivel tetszett a mű úgy-ahogy, ezért ha ezt javítod, és teljesíted kérésemet, akkor elfogadom.

Tárgy: Re: Bluebell Kedd Dec. 13, 2011 2:30 pm

Hmm... kicsit rövidnek vélem, viszont elég jól meg írtad. Örültem volna, ha jobban kibővíted, de te tudod. Az előtörténetét gyorsan lezavarta neked a kiscsaj, bár ez különösen nem zavar, hiszen beleraktad amit kértem. Mindenesetre vonakodva bár, de így már elfogadom, lévén egy 11 éves kislánynak nincs sok történés zsenge korának köszönhetően, ráadásul könnyedén az emberre akaszkodnak, ha úgy vélik, hogy csodálhatják. Ezért most rámondok egy gyenge igent. Tehát Elfogadom!