Mi a legfontosabb a mágiában?

8 évvel ezelőtt…

Vidáman, nevetgélve szaladtam be a városba. Apa bent dolgozott, mi pedig a város szélén ültünk egy nagy házban. Amíg anyám teregetett kint, én kimásztam az ablakon és már sprinteltem is be. Útközben, akivel csak találkoztam vidáman rá köszöntem. Apától is mindig ezt láttam, ezért én is csináltam.
Elérkeztem egy hatalmas kastélyszerű épülethez. Tornyai a magasba törték. Falai mind kőből voltak. Olyan mintha egy horrorfilmből lépett volna elő és egy kísérteté vagy egy vámpíré lett volna. De nem féltem, sőt, viccesnek találtam.
Előtte egy szép, gondozott parkszerű tér volt. Mindig voltak mágusok, akik itt beszélgettek a padokon, vagy a főbejárat előtt gyűltek össze. Apa elmondása alapján innen szoktak küldetésre indulni. Annyira menő volt. Már alig bírtam kivárni, hogy mikor tanít nekem mágiát.
Bokorból bokorba ugrottam. Nem akartam, hogy bárki is észrevegyen. Megfogom lepni apát. Miután végig kommandóztam a parkon elértem az épületet. A főbejáraton nem mehettem be. A hatalmas kaput, ha valaki megmozdítja azt észreveszik. Ráadásul mindig várakozik ott valaki, vagy ki-be mászkálnak rajta, Egyetlen alternatív megoldás van. Felnéztem egy ablakra.
- Ha felmászok…
Az ablak talán olyan négy méter magasan lehetett. Elszánt arckifejezéssel feltűrtem a ruhám ujját. Megropogtattam a kezem, aztán neki ugrottam a falnak. Mivel kövekből volt a fal és picik voltak a kezeim, könnyedén betudtam nyúlni a kövek közti résbe és felmászni. Úgy éreztem magam, mint valami pók. Erről eszembe jutott egy dalocska, amit halkan énekelni is kezdtem.
- Egy icipici pók felmászott az ereszen,
És jött egy nyári zápor, lemosta hirtelen,
De kisütött a nap, és minden felszáradt,
Így az icipici pók felmászott az ereszen.
A dalocska végére el is értem az ablakot, ami nyitva volt. Behajoltam rajta és körbenéztem a folyosón. Egy lélek se volt. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem hiúsította meg a tervemet senki. Beestem az ablakon és elnyúltam a földön. Elgurultam a szemben lévő falig ott pedig felpattantam. Gyorsan leporoltam magam és ismételten körbe néztem. Sehol senki. Szorosan a falhoz tapadva oldalazni kezdtem. Elértem egy elágazást. Kidugtam a fejem és ott is körbe néztem. Egy lélek sem volt. Tigrisbukfencben átvetődtem a keresztező folyosón és folytattam az utamat. Egy mellettem lévő ajtó nyílni kezdett. Megállt egy pillanatra a szívem. Szétnéztem valami rejtekhely után kutatva. Megláttam az ablak mellett az elhúzott függönyt. Berohantam mögé és a szám elé tettem a kezem, hogy még véletlenül se adjak ki hangot. Az ajtó becsukódott és lépések zaja következett. Az alak megállt előttem. A szívverésem nagyon heves lett. Azt hittem átszakítja a mellkasom. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor az ismeretlen alak tovább sétált és lefordult egy kanyarban.
- Huhh…
Nagyon sóhajtva kiléptem a függöny mögül.
- Ez meleg helyzet volt.
- Mi volt meleg helyzet?
Hangos ordítással dobtam egy hátast. Apám állt mellettem vigyorogva, majd kezét nyújtotta és felsegített a földről.
Duzzogva sétáltunk a folyosón. Legalábbis én duzzogtam, ő csak mosolygott.
~ Ez a hülye! Elrontotta a játékomat! Én akartam meglepni őt! Erre ő lepett meg engem…
Leértünk az ebédlőbe, ahol mindenki megcsodált engem.
- De rég láttalak már Reigen!
- Hogy te mennyit nőttél!
- Áh, szia Rei!
- Nocsak. Itt a kis mágus palánta.
Erről jutott eszembe miért is jöttem igazából. Persze a duzzogásom hamar elmúlt és a sok kedves mágustól újra jó kedvem lett. Apával leültünk egy asztalhoz és kért nekem egy pár szelet süteményt.
- Apa!
- Hmm? – nézett rám kérdően.
- Mikor tanítasz már végre mágiát?
- Ha picit nagyobb leszel.
- De mindig ezt mondod! – kezdtem megint durcizni.
Sóhajtott egyet, majd rám mosolygott.
- Mit szólnál, ha mesélnék róla?
- Hát… - gondolkodtam el - kezdetnek megteszi.
- Lássuk csak… - a távolba révedt és gondolkozni kezdett.
- Nos… egy varázsló számára, a varázsereje olyan, mint a saját életenergiája. A mágiában a legfontosabb a szíved – mutatott a mellkasomra.
- A szívem? – néztem rá kérdő arccal.
- Igen a szíved. Az egész ott kezdődik, hogy teljes szívedből hinni kezdesz benne. A mágia egyes formáit például horoszkópokként, sorsként, és imádságként is elképzelheted. Ezek olyan csodák, amiket csak olyanok tudnak érzékelni, akik hisznek is. Csak azok, akik hisznek a mágia erejében, hisznek a saját erejükben és hisznek abban, hogy teljes harmóniában élhetnek a természettel, képesek használni a mágiát.
- Azta!
Apa nevetett egy jót a lelkesedésemen. Biztos csak úgy sugárzott az arcom.
- Most már akkor tanítasz mágiát?
Rám mosolygott és egy csepp jelent meg a homlokán.