Sedric Crystalheart

Név: Sedric Crystalheart
Kor: 18 év
Nem: férfi
Mágia: Fekete mágia, Démon mágia
Céh: Grimoire Heart

Jellem: Elég visszahúzódó, és lusta. Nagyon szereti, ha az embereket maga körül mosolyogni látja, ettől ő is boldog lesz. Nagyon közel állnak öccsével egymáshoz. A legjobb barátok, vagy talán kicsit több ez mint barátság. Amber-t anyjaként szereti, bár mostanában nem jönnek ki olyan jól, mint régen. Elég közvetlen, de nehezen engedi közel magához az embereket. Depresszióra hajlamos.
A jövőre nézve nem igen vannak még tervei. Úgy gondolta kényelmesen éli élete hátralévő részét. Nagyon fél, hogy egyszer elveszti uralmát a mágiája felett, és árt valakinek.


Kinézet: Rövid, ezüstfehér haja van és vörös szeme. Világos bőrétől elütnek sötét ruhái. Nyakán nyakláncként van egy fekete bőrszíj, halálfejes medállal. Jobb fülében egy, bal fülében két fülbevaló, szájában pedig két piercing van. Általában rövidujjú, vagy ujjatlan, fekete pólót visel. Van egy sötétzöld terepmintás, kapucnis mellénye.




Előtörténet:

I. fejezet: Új élet
Fáj. Éget. Belülről akar szétmarcangolni. Nyitva van a szemem de mégsem látok semmit. A fájdalom mindent felperzsel, érzékszerveim eltompultak. Vajon meghaltam? Nem, biztos nem. A halál nyugodt és békés. Az élet fáj, tehát biztosan élek még. Vajon mi az ami fáj? Mi történhetett velem? Nem igazán emlékszem semmire. Mi ez? Hallok valamit! Várjunk... már látom is!
- Sedric! - szól az alak. Alig hallom, még mindig kába vagyok. Ösztönből nyúlnék felé, de a fájdalom gátat szab mozgásomnak. Nem! Akkor is el kell érnem! Nyújtom a kezem, s közben mintha ezer darabra törne szét. Könnyek gyűlnek a szemembe, s patakzani kezdenek mikor elérem az alakot. Ekkor a fájdalom egy pillanatra felerősödik, mint eddig egyszer sem végigszáguld rajtam és elmúlik. Fogom a kezét. Igen, biztosan ezért múlt el.
Már mindent érzek. Egy ágyban fekszem... valahol. A hideg verejték csak úgy patakzik testemen és levegő után kapkodva zihálok. Karomat szemeimről elemelve tekintek az alakra, kinek érintése ekkora nyugalmat önt belém.
-Sh... Shion - láttam meg testvérem arcát aki velem együtt sír és vigyáz rám.
-Sedric! - kiáltott fel és ölelt át szorosan. - Azt hittem megfogsz halni! - zokogott arcát a párnába fúrva. Kezemmel szorosabban öleltem, mint eddig és próbáltam volna vigasztalni, de semmi nem jutott eszembe.
- Shion - emelte fel a fejét és nézett rám - mi történt? - félve kérdeztem tőle. Szipogott kicsit majd elkezdte mondani.

- Mikor behozták azt a vörös hajú nőt, te felálltál és oda akartál menni hozzá, de rád szólt, hogy nem menj közelebb. Téged azok a férfik megfogtak és odaláncoltak a kőasztalhoz. Én ennyit láttam, mert utána engem kivittek abból a szobából - szipogott ismét. - és csak nemrég engedtek ide hozzád. Ez mind tegnap volt.


Az emlékek elkezdtek homályosan visszatérni. A nő fájdalmas, és szomorú arckifejezése beleégett memóriámba, nem akart kimenni a fejemből. Újabb képkockán a mágusok valami gömbfélével közelítenek felém. Ez a gömb biztosan forró volt. Emlékszem. Aztán..
Hirtelen éles fájdalom szökött a mellkasomba. A fájdalom összerántotta testem és mikor kinyitottam a szemem egy furcsa helyen találtam magam.
- Shion... Shion! Hol vagy?
- Az öcséd nincs itt - szólt egy bársonyos hang.
- Ki van ott?! - fordultam a hang irányába, de nem találtam ott senkit. A hely hirtelen változott, de a változás szép lassan abbamaradt, és egy szoba alakját öltötte.Minden fehér, tiszta. A szoba közepén egy varázslatos ezüst kalitka, benne egy gyönyörű nővel kinek arca szomorú, és fájdalmasan néz rám.
- Ki vagy te? - kérdezem ámultan a szépségtől.
- Én vagyok a te erőd és fájdalmad forrása. A tűz lánya, Phoenix. - válaszolta.
- Miért vagy itt, és hol vagyunk?
- Ez a lelked. Még tiszta és csodás, remélem így marad. - mosolygott szomorúan. - Azért vagyok itt, mert egyes úgy gondolták túl veszélyes vagyok. - Míg beszélt én közelebb mentem hozzá.
- Mit csinálsz? - kérdezte meglepetten.
- Gondoltam kiengedlek, szomorúnak tűnsz...
- Ne csináld! - kiáltott rám, de már késő volt. Kattant a zár, és a kalitka kinyílt. - Milyen kis naiv vagy még. Nem bánom. Alkut ajánlok neked. - mosolygott.
- Miféle alkut? - kezdtem félni, a fájdalom visszatért és újra zihálni kezdtem.
- Mikor kiengedsz erősebb leszel bárkinél, akit csak ismersz, viszont mikor bezársz érzed minden fájdalmam és félelmem.
- És akkor nem leszel többé szomorú? - már az ájulás küszöbén voltam. Perzselt és égetett minden mozdulat és levegővétel.
- Nem, akkor nem leszek szomorú, és vigyázni fogok rád. - az a mosoly, mely most ült arcára melegséget és szeretetet árasztott magából. Utolsó erőmből bólintottam egyet és a világ elsötétült.
- Sedric, ideje lesz felébredned. - szólt Phoenix. Kinyitottam a szemem és egy erdő közepén találtam magam. Shion is itt volt, eszméletlenül feküdt a földön. Mindenem sajgott, égetett és fájt. Odakúsztam hozzá. Nem volt messze tőlem, de izzó testemet mire elvonszoltam odáig, legalább öt perc eltelt.
- Shion.. Shion kelj fel. - sírtam. Nem tudtam mi történt, és miért, hogy baja esett-e az öcsémnek.
- Sed... - hunyorogva fordult felém. - Megint fáj? - kérdezte aggódva. Biccentettem egyet. Nem tudtam neki hazudni, pedig nem akartam hogy aggódnia kelljen a saját bátyja miatt.
- Add a kezed - mikor megfogta a kezem, mint először, a fájdalom ismét elmúlt. Megkönnyebbülten lélegeztem fel. Felálltam és felsegítettem őt is.
- Tudod hol vagyunk?
- Nem, nem emlékszem semmire. Nézd csak! - mutatott a távolba. - Ott van egy város! - repesett az örömtől. Ez nekem is mosolyt csalt a számra.
- Oda menjünk? - kérdeztem vigyorogva. - Kezdek éhes lenni. - ekkor megkordult a gyomra. Mindketten elkezdtünk nevetni és célba vettük a várost.
Útközben elég sok szekér elment mellettünk, mind megnéztek minket, de egyik sem állt meg felvenni. Útközben nagyon elfáradtunk. Félútnál volt egy forrás, ott ittunk, de még mindig messze voltunk a várostól.
Egy jó három órányi gyaloglás után végre odaértünk holtfáradtan. Leültünk a járdaszegélyre, hogy pihenjünk kicsit.
- És most mi lesz? Nincs hová mennünk... - mondta Shion
- Kitalálunk valamit. - nyugtatgattam. Vajon mit csinálhatnánk?
- Hát ez a két tökmag mit csinál itt egyedül? - kérdezte egy lány.
- Tán elvitte a cica a nyeletek? Na jó, pedig gondoltam megetetlek benneteket de ha így állunk...
- Nincs hol aludnunk. - vágott közbe Shion.
- Na látod, nem is olyan nehéz ez - mosolygott ránk. - Amber vagyok. Titeket hogy hívnak?
- Sedric.
- Shion.
- Ó... milyen szép nevetek van! Csak nehéz lesz titeket megkülönböztetni. - hát igen, az ikreket általában nehéz megkülönböztetni egymástól.
- Áááá! Megvan! - kiáltott fel boldogan. - Vision Illusion! - azzal két felirat jelent meg a levegőben, melyek felénk repültek és a ruhánkra tapadtak.- Meg is volnánk. Most már nem foglak összekeverni benneteket. - vigyorgott még mindig vidáman. Shionnal összenéztünk, de még mindig nem értettük mit csinál.
- Na gyertek lurkók. Ideje lesz ebédelni és különben is látok bennetek fantáziát.

- Tulajdonképpen mit is kerestek ti erre? - kérdezte Amber két falat közt.
- Nem tudjuk. Az erdőben ébredtünk.
- És hogy kerültetek oda?
Mindketten hallgattunk. Amber ezt észrevette, nem is faggatott tovább.
- Ti is máguspalánták lennétek? - mutogatott a villával. - Csak mert érzem hogy valami fura... Majd ebéd után kitárgyaljuk. Tessék mindent megenni!
Az ebédidő hátralévő része csendesen telt. Mindenki megette a maga adagját, és átvándorolt a nappaliba. Mi Shionnal leültünk a három csíkos kanapé egyikére, míg vendéglátónk velünk szemben foglalt helyet. Még mindig fogtuk egymás kezét. Gondolom ez neki is szemet szúrt, mert nagyon fixírozott minket.
- Hmmm. Gyere csak Sion. - szólt neki, rám nézett és félve engedte el a kezemet, aminek meg is volt az oka. Mikor kezeink nem érintették egymást marcangolni kezdtek a lángok.
~ Buta fiú. Megmondtam hogy ez az ára...
A fájdalom görcsberántotta testem. Levegő után kapkodtam , mikor valami meleg érintette meg a homlokomat.
- Ssss. Nyugalom. Mindjárt elmúlik. Touch Illusion! - mondta ki a varázslatot a lány. A fájdalom lassan csitulni kezdett, míg végül elmúlt. - Ezt a varázslatot fenntartom amíg szükséges. Most pihenj. - Alighogy kimondta, már el is aludtam.


II. fejezet: Illúzió (Shion szemszögéből)

Amber felkelt Sedric mellől és visszajött hozzám. Rám mosolygott és a kezét nyújtotta. Mikor megfogtam, elvezett egy hatalmas szobába. A szoba egyik fala televolt könyves polcokkal, amik csak úgy roskadoztak a sok papírkötegtől. Kezem elengedvén leült egy székre miután engem is leültetett.
- Gondolom észrevetted már, hogyha megfogod Sedric kezét, nem érzi a fájdalmat. - csendesen biccentettem. - Ez azért van, mert a mágia kezd kialakulni benned. A mágia az emberek szívében születik és mindig olyan, amilyenre szükségünk van. Neked illúziók kellettek hogy elmulaszd a fájdalmát. Az illúzió mágia, amilyen nekem is van, elég gonosz dolog. - kuncogott - Ha elég erős vagy, bármit elhitethetsz az emberekkel. Hogy mutassak is valamit. Basic Illusion! - hirtelen a tenger mélyén találtam magam, Amberrel együtt. Éreztem a vizet a bőrömön és a halakat amint kis áramlatokat keltve úsztak el mellettünk. A látvány elvarázsolt. Ahogy Amber engem nézett, ő is elmosolyodott és belemerült saját illúziójába. - Na most már elég lesz. - vetett véget a képnek. - Neked is taníthatok ilyeneket. Szeretnéd?
- Igen igen igen igen! - pattogtam örömömben.
- Jól van! Jól van! Csak nyugodj meg. - simogatta meg fejemet nevetve. Egy csomó mindent elmesélt a mágiáról. Mindent amit csak tud. Adott egy könyvet hogy olvassam el másnapra, mert kezdetét veszi a kőkemény tanulás. Amber elkísért a szobába, ahol aludhattunk Sed-del. Megágyazott nekünk és adott egy lámpát, hogy este is tudjak aludni. Később Sedricet is áthozta. Még mindig aludt. Amber azt mondta nem kell aggódnom miatta, jól van. Hittem neki.
Reggelre sikerült ugyan elolvasnom a könyvet, de elaludtam rajta, oly mértékben kifárasztott az egész éjszakán át tartó olvasás. Mikor felébredtem Sedric már nem volt ott. Én is feltápászkodtam és nagy nyújtózás közben kisétáltam a konyhába. Ott ültek mindketten az asztalnál. Boldogan huppantam Sed mellé a padra és öleltem át. Kicsit megszeppent, de az ölelést ő is viszonozta.
- Ha kiölelgettétek magatok, hozzá is foghattok a reggelihez. - nyögte oda Amber. Rá hallgatva egyből enni kezdtünk mindketten. Reggeli után elküldött mindet fürdeni és segített megmosni a hajunkat is. Szárazon, tiszta ruhában sokkal kellemesebben éreztük magunkat mindketten. Aznap csak Sedrickel foglalkozott, én pedig újabb olvasni valókat kaptam. Minden nap másikunkkal foglalkozott majd két hónapon keresztül. Az egyik ilyen alkalommal megkérdeztem tőle, hogy miért is hozott minket haza. Sokáig hallgatott majd annyit felelt nem akar nekünk is olyan sorsot, mint amiben neki volt része. Ezzel lezárta a témát, és én többé nem kérdeztem meg tőle.
(megj.: Ambert szülei kitették, mondván rossz gyerek Az utcán nőtt fel, és igazán átérezte a fiúk helyzetét.)

- Gyerünk! Már majdnem jó! - bátorított Amber - Még egy kicsit! Még áttetsző....
- Nem... bírom.... tovább. - tűnt el varázslatom. Térdre rogytam levegő után kapkodva.
- Ez így nem lesz jó... Ha ennyire sem vagy képes, hagyjuk az egészet a csudába.
- Nem! - ellenkeztem, míg gyakoroltunk, Sedricnek az egyik széken kellett ülnie, és nem volt szabad odajönnie segíteni. - Megcsinálom még egyszer.
- Na hadd lássam. - türelmetlenkedett Amber.
Törtem a fejem. Mi az amit én is el tudok képzelni? Mi az amire megingathatatlanul pontosan emlékszem? Megvan!
- Vision Illusion! - kiáltottam és vizualizáltam magamban a képet.
- Azta... - esett le tanítóm álla mikor meglátta képet, amit mutattam neki. Azt a nőt képzeltem el, aki akkor láttam, mikor Sedrickel azon a szörnyű helyen voltunk.
- Ez nem jó! Miért nem mosolyog? - kérdezte Sedric. Kérdése mindkettőnket meglepett. de nem figyelhettem rá. Amber leszidta amiért beleszólt.
- Elég... lesz? - kérdeztem zihálva Ambertől.
- Persze, egyenlőre. Abbahagyhatod. Pihend ki magad, mert holnap már kombináljuk a másikkal. - előre féltem attól, hogy mi vár rám másnap. Az emberek tapintását már sikerült becsapnom, elég jól. Amber szerint azért megy ilyen jól, mert mikor Sed rosszul volt, akkor is ezt használtam mindig. Alighogy rá gondoltam már ott is termett és átölelt. Ez mindig megnyugtat. Kellemes érzés ahogy karjait körém fonja, és érzem teste melegét.
- Ügyes voltál. - nyomott puszit a homlokomra. - Megyünk játszani? - öröm volt látni hogy mosolyog.
- Persze! - és már rohantunk is.
Sedric az első pár hétben nem mosolygott. Amber azt mondta depressziós volt, de egyikünk sem tudta miért.
Vacsora után ismét olvasnom kellett mielőtt aludhattam volna. Testvérem már mélyen aludt mire én is álomra hajthattam fejemet.
- Shion. Ébredj fel!
- Máris... kelek... - tápászkodtam fel az ágyból.
- Hova mész? - kapaszkodott pizsamámba Sed.
- Bocsi de muszáj gyakorolnom.
- Oké - ásított egyet és megfordult.
- Sietnél?
- Megyek, megyek...

- Szóval alkoss egy képet, és képzeld el, hogy milyen megérinteni. Na gyerünk, próbáld meg.
- Oké. - elképzeltem a tegnapi alakot, most szokatlanul jól sikerült elsőre. Már nem volt átlátszó.
- Jó, most kombináld a két illúziót. - kaptam az utasítást. Sikerül elképzelni a bőr tapintását. - Majdnem jó, csak ne legyen üres belülről. - nyomogatta a "nőt".
- Próbálom. - mi kell bele? Csontok, izmok, szervek, szemek, porc, és izület ... ennyi vajon elég lesz?
- Figyelj jobban, kezd áttetsző lenni! - behunytam a szemem és amennyire csak tudtam koncentráltam. És végre sikerült!
- Szép! Ez remek lett ! - ujjongott Amber is.



III. fejezet: A mosoly ereje

Álmomban megint abban a fehér szobában voltam.
- Szervusz. Miért jöttél? - kérdezte Phoenix a hintán ülve.
- Magam sem tudom. Azon gondolkodom, hogy vajon miért akartál megállítani, mikor kinyitottam a kalitkádat? - szomúan mosolygott. - Hisz neked jobb ha kint vagy nem?
- Tudod akár kiengedsz innen, akár nem. Nem leszek már szabad. És azzal ha kiengedsz innen, csak az erődet emésztik fel a lángok. Annak ellenére hogy démon vagyok, én szeretem az embereket. Számodra felesleges szenvedést okozok. Azok a bolondok feláldoztak egyet maguk közül, csak azét, hogy ők biztonságban legyenek. Nem akarok neked ártani. Nem szándékosan okozok neked fájdalmat.
- Akkor... - vágtam közbe - miért nem mosolyogsz? - nézett rám meglepetten.
- Attól neked jobb lenne? Csupán attól... ha mosolygok? - hitetlenkedett.
- Igen. Akkor jobban érezném magam, mert tudnám hogy nem vagy szomorú.
- Badarság. - fordúlt el tőlem.
- Anya és apa sosem mosolyogtak. Csak kiabáltak. Egy dícsérő szavuk sem volt hozzánk. Bezártak minket abba a sötét szobá, mondván hogy nem viselkedtünk rendesen. - könnyeim patakzottak, szipogva mondtam tovább. - Aztán jöttek azok az emberek. A szüleink eladtak nekik! Én csak annyit szeretnék, ha mosolyogni látnám a körülöttemlévőket!!! - Hátat fordítottam neki és elrohantam. Rohantam. Nem tudtam hová. Majdnem hasraestem siettségemben, de nem áltam meg. Futottam ahogy csak a lábam bírta. El akartam bújni a világ elől.
Könnyes szemmel ébredtem fel másnap. Kimentem a konyhába és leültem az asztalhoz.
- Jó reggelt! - köszönt Amber, és letette elém a reggelit. Nem volt étvágyam. Nem kívántam az ételt.
- Nem kérsz? - ráztam a fejem - Jólvagy? Nem vagy lázas? Na hadd nézzem. - Jött oda Amber és a kezét a homlokomra tette. - Van egy kis hőemelkedésed. Semmi vész!
Futást hallottam, gyors lépteket. Mire oda fordultam Shion a nyakamba ugrott. Jól eső ölelése megint melegséggel árasztott el.
Reggeli után Amber elküldött minket fürdeni. Épp ideje volt már tisztaruhát húzni.
A fürdés végeztével Shionnak olvasnivalót adott, engem pedig egy csendes szobába kísért.
- Mi a baj? Reggel óta ilyen nyomott vagy.
- Semmi. - húztam fel lábaimat, s karoltam át őket. estig várta, hátha mondok valamit, de nem nyögtem ki semmit. Ez így ment másfél hónapin keresztül. Faggatni próbált, de megsem szólaltam. Magamba fordúltam olyan szinten, hogy még Shion sem tudott felvidítani. Míg nem egy nap, álmomban megint a fehér szobában voltam. De most valami megváltozott. Félhomály volt odabent.
- Mit akarsz? - kárdeztem Phoenix-től morcosan.
- Mi a baj? Mi nyomja a lelked?
- Semmi! - fordítottam neki hátat.
- Látod? Ahogy egyre jobban magadbafordulsz, itt egyre sötétebb van. Azt szeretnéd,.... hogy mosolyogjak?
Kérdése váratlanul ért. Hírtelen felé fordúltam, és kerek szemekkel meredtem rá.
- Mit... mit mondtál?
- Ha mosolyognék, boldogabb lennél?
- Igen! Szeretném ha mosolyognál!
- Rendben. - mosolygott végre anniy idő után és én végre, könnyes szemekkel visszamosolyogtam rá.

(10 évvel később)

IV. fejezet: A Grimoire Heart:


- Sed. Seeeeeed! Ééééébredj fel!
- Csak még öt percet.
- Nem kapsz, csak egy percet álomszuszék. És ezt most azért kapod, amiért rendszeres eljátszod ezt. - csókolt nyakon. Szemeim felpattantak és olyan hírtelen ültem fel, hogy a hajam is beállt. Shion röhögni kezdett.
- Nem nevet! Együttérez! Most komolyan... ez mire volt jó?
- Hmmm... ébresztőnek? Kérsz még? - jelent meg a szokásos sunyi vigyor az arcán.
- Nem, most nem kössz. - felkeltem, és kimásztam a konyhába. - Mi a reggeli?
- Tükörtojás! - rakja elém hiperaktív öcsém a kaját.
- Kösz, de tényleg.
- Nincs mit, látom elég nyomott vagy mint mindig. - vigyorgott tovább.
- Csak most keltem fel... Amber hol van? - Amber... tíz éven át gondunkat viselte, anyánk helyett anyánk volt.
- Nem tudom, biztos dolga akadt. - válaszolta
- Ja, biztos. Ma mit kellene csinálnunk?
- Tegnap azt mondta, hogy átkéne menni a szomszéd városba, a könyvért, amit rendelt.
- Remek... Húsz perc múlva indulunk.
- Okeeeeey!

- Kész vagy már? - kérdezte az ajtóban Shion.
- Máris, csak cipőt húzok. türelmesebb is lehetnél. - tettem szemrehányást.
- Szeretnék gyorsan meglenni vele, hogy minél több szabadidőnk legyen.
- Értem. - ásítottam.
- Te gondolkoztál már azon, hogy el kellene költöznünk?
- Igen... elég sokat. Nem lakhatunk Amber nyakán életünk végéig.
- De akkor dolgoznunk kellene... Mit tudnánk csinálni?
- Mondjuk mi is elmehetnénk egy mágus céhbe. Vannak olyan megbízások, amik elég jól keresnek.
- Oké, persze, de...
- Más bökkenő is van.
- Micsoda?
- Ki munkáltatna egy kiszámíthatatlan démont, aki mindent lángra lobbant? - Shion nem felelt, csak hallgatott. Nem szeretett erre gondolni, de ez volt az igazság.
- Fú... messze vagyunk még? -

- Nem annyira. Elvileg még negyed óra gyaloglás.
- Remek! Lejárjuk a lábunkat, egy hülye könyv miatt, ő meg egész nap nem csinál semmit, a ház meg lassan szétesik.
- Dehogy esik! Miket beszélsz? Esne. Ha nem figyelnénk oda rá.
- Jól van jól van... -mosolyogtam hülyeségén. egyébként tényleg nem volt olyan rossz állapotban a ház. Volt tető a fejünk felett, fűtés és áram. Nem is éheztünk soha.

Na végre ideértünk. Megérkezvén egyből megkerestük a könyves boltot.
- Jó napot! - mondtuk szinkronban.
- Egy könyvért jöttünk. Állítólag félre rakták nekünk.
- Milyen néven?
- Amber Crystalheart névre lett rendelve.
- Áááá Amber kisasszonynak. Tudom tudom. Rögtön hozom, kérem várjanak egy percet. - tűnt el az úr a raktárban. Nem sokkal később már ki is jött egy jó nagy dobozzal a kezében. - Tessék. Ez az a könyv a miért jöttek.
- Ez?! De hisz ez hatalmas!
- Hát Amber kisasszonynak furcsa ízlése van. - nevetgélt a vén szivar.

- Az a barom! fogadjunk, hogy csak azért küldött el minket, mert tudta, hogy nem bírja majd hazacipelni. - mérgelődtem.
- Sed... Nyugi! Ha így is van, majd otthon megbeszéljük...
- Persze, otthon. Ezt még megkeserülöd Amber. - csikorgattam fogaim.

Jó tízperces sétányira voltunk otthonról.
- Sed.
- Mit szeretnél?
- Baj van.
- Mi?
- Földre! - ordította és rántott be magával együtt a bokorba. A könyv elrepült. - Maradj csöndben. -suttogta.
Valami a földbe csapódott... Egy ember volt. Beleszimatolt a levegőbe.
- Tudjátok, szeretek az étellel játszani. De ha a kaja koszos lesz, akkor felmérgeltek ám! - hallatszott egy női hang. Elindult. Egyenesen felénk jött. El kellett tünnűnk onnan.
- Futás. Most! -súgtam Shion fülébe és azzal nekiiramodtunk az erdőnek.
- Hiába menekültök, angyalkáim! A sárkány agyara mindenhová elér! - kuncogott. A hátamon is feláll tőle a szőr.
- Itt baj lesz, készülj fel öcsi! - jómagam is így tettem. A szoba. Megint a fehér szobában voltam. ~Phoenix! Kiengedlek! Segíts kérlek! ~ Állok rendelkezésedre. Míg ezzel bíbelődtem. Egy homályos alak jelent meg előttem. Egy vörös szempár. Hirtelen befékeztünk Shionnal.
- Gyere! - ragadta meg a kezem és rántott odébb.
- Milyen édes pár vagytok... te kellesz nekem, ribanc! Melodia, te foglalkozz a kisfiúval. Tango, segítsd Melodiát. - szegezte rám tekintetét a hibbant csaj. Két alak lépett ki mögüle. Egy macska, és egy kislány, akik Shion felé vették az irányt. Őket nem találtam annyira veszélyesnek mint a bolond kalapost.
- Én kellenék mi? - vigyorogtam rá pimaszul - Akkor kapj el! - száguldottam el mellette, sajnos azzal nem számolva, hogy gyorsabb nálam.
- Fuss csak, fuss! Végtére is... a kajával játszani illetlen, de szórakoztató dolog! - termett hirtelen előttem, és egy jól irányzott mozdulattal kifektetett. Rám vigyorgott, majd elkezdett ugrálni, a hátamon. Éles fájdalom hasított belém. tuti megrepedt pár bordám. Ez mondjuk még semmi ahhoz képest, mikor Amber feloldja a varázslatot és Phoenix lángjai mardosnak. ~ Mit csinálsz te bolond?! Ha így folytatod meg fogsz halni.
- Tudom én azt...- motyogtam magamban két ugrás közt. - Na ez milyen érzés te vadállat? - kérdeztem tőle hangosan mikor megmarkoltam mindkét bokáját. A csaj felszisszent. Határozottan megérezte. Feltápászkodtam. Inbolyogva dőltem neki az egyik fának. Nem csak éreztem, de láttam is, támadásának következményét. Vért köhögtem, köszönhetően a mázsának.
- Kesesese... -kuncogott a csaj, majd mielőtt felfoghattam volna mi történik, gyomorszájon vágott. Nekirepültem a mögöttem lévő fának, ami mint a hurkapálca tört ketté a lökettől. Még vagy jó húsz métert repültem. Mindenem fájt. Az egyik karom eltört. A bordáim sem voltak túl épek, és alig kaptam levegőt. Alig volt erőm felülni, és így is egy sziklának támaszkodtam.
- Jaj, édes, annyi ideig húzod. De gyere csak.. a barátod vár! - Shiont leverték. szegény öcsém siralmasan nézett ki. A macsek és a kiscsaj alig bírták elvonszolni a harc helyéről. Tudtam hogy itt a vége. Már nem tudok mit tenni. ~ Phoenix... asszem itt a vége. Hunytam be a szememet és vártam sorsom. ~ Sedric!
- Iron Dragon Scales! - azzal a pofonnal együtt megáshatta volna a síromat is.

- Megint a fehér szobában mi? Mi történt? kép - dörzsölgettem fejemet.
- Csúnyán elvertek. - sétált vissza Phoenix a kalitkájába. - Gyere, zárd be.
- Oké. Sajnos így nem tudom megbecsülni mennyire vertek el. Itt nem érzek fájdalmat.
- Hát, a koponyád nem tört el. Az utolsó pillanatban minden erőmet odakoncentráltam. De hogy mennyire esett bajod én sem tudom.
- Majd ha felébredek kiderül.... Ha felébredek.


- Itt... végeztünk. Nem volt túl megerőltető, mi?
- Az volt a legijesztőbb, mikor láttam a húsvéti nyuszit meghalni. Borzalmas volt. *megborzong*
- De... amúgy nem. Kifejezetten üdítő volt ez a kiruccanás ide.
- Akkor... menjünk fel. Ötlet, hogyan?
- Először felviszem Melt... aztán ezt a két. Fiút?! - bizonytalan pillantást vetnek a két eszméletlen srácra - Majd aztán téged. A kiscsaj lerugdossa őket a léghajóról, ha megmozdulnak...



A két fiú eszméletlenül érkezik Hades Mester színe elé.
- Meghoztam a démont... meg kell mondjam, nem tudom hirtelen, melyik az. De eredetileg nő volt.. aztán fiú.. összezavaró... - rázta a lány a fejét.
- Meg tetted, amit kértem. A továbbiakban mindkettőt bízd rám.
Azzal a lány kisétált a teremből és becsukta maga után az ajtót.
- Hades Mester... Mit kíván velük tenni?
- Nyomjatok rájuk pecsétet majd zárjátok őket egy szobába. - mondta a férfi.
A másik úgy is tett. Ahol szabad felületet talált, alkalmasnak vélte a pecsét helyének. Shion a talpára kapta, Sed pedig a vádlijára. Mindezek után elvitték őket egy szobába, és letették őket az ágyon. Be lettek zárva. Foglyokká váltak.

Mindenem fáj. Nem akarok felkelni. Így nem. Minden levegővétel nehezemre esik. Várjunk... És Shionnal mi van? Jól van az öcsém?! Fel akarok ébredni! Fel kell ébrednem! Ekkor szemeim felpattantak. A szobában, ahol voltam erős félhomály uralkodott. Szemeim még nem szoktak hozzá a fényviszonyokhoz, alig láttam valamit.
- Shion. Itt vagy? - suttogtam
- Nnnnn.... Au! - gondolom rosszul fordult.
- Hála az égnek... Minden rendben? Jól érzed magad? - támadtam le kérdéseimmel, nagyon aggódtam érte.
- Azt.. hiszem <sóhaj>. Nem, mégsem. Nem érzem a jobb lábam.
- Remek... Te sem tudod hol vagyunk?
- Nem igazán. De valami pecsétekről álmodtam. Mér álmodok én céh pecsétekről? - tette fel a költői kérdést.
- Várj. Azt mondtad céh pecsétekről álmodtál? - valami gyanús ebben az álomban.
- Ühüm.
- Az a csaj aki majdnem hús pépet csinált belőlem, valami olyasmit mondott, hogy én kellek neki. Ennek ellenére téged is elhozott. Ráadásul itt vagyunk ebben a szobában.
- Akkor... lehet mégsem álmodtam akkora marhaságot?
- Jah, elképzelhető. - te jó ég... azért vertek minket félholtra, hogy csatlakozzunk egy céhez? Elmebetegek. - Fel kéne kelni, és kideríteni, hogy hol vagyunk.
- Én nem tudok. Ilyen lábbal nem.
- Ez igaz. Akkor majd én.
Megpróbáltam felülni, de rossz kezemre támaszkodtam. A jobb karom, valahol a könyököm felette tört el. Felszisszentem.
- Sed! Minden oké? - kérdezte öcsém aggódva.
- Persze. Csak eltört a karom. Semmi gáz... Majd helyrerakjuk.
Újabb mozdulatsor, most a bal karomra támaszkodva. Sikeresen felültem ugyan, de gerincem, és bordáim ellenkeztek. - Áááá... A fenébe! - ordítottam.
- Hagyd abba inkább. Csak többet ártasz magadnak!
- Hát... most már mindegy. Na akkor keresek valami sínnek, és kötszernek valót. De lehet, hogy tűre, és cérnára is szükségünk lesz. - Letettem lábaimat az ágyról, a padlóra. Lentebb csúsztam. Oké... úgy tűnik a lábamnak nincsen baja. Alighogy erre gondoltam megpróbáltam felállni. Magamba fojtottam egy ordítást. Muszáj volt. Nem akartam több aggodalmat okozni Shionnak. Mikor már lábaimon álltam, éreztem, hogy azok sem teljesen épek, de legalább nem törtek el. Szalag szakadásra tippeltem. Nagy nehezen elvonszoltam magamat egy asztalig. Tele volt mindenféle cuccal, de nem igazán tudtam hogy mik azok. Túl sötét volt. Továbbmentem a falig, és valami kapcsolót kerestem. Meg is találtam. Azt felkapcsolva, apró fény gyúlt. Épp elég volt ahhoz hogy lássak végre. Volt egy sok darabra tört tükör is a szobában.
- Ej, de siralmasan nézek ki. - állapítottam meg. A szám felrepedt, az orrom is eltört. Csupa fekete és lila folt voltam. Volt egy jókora monoklim is.
A fénynél végre láttam, hogy az asztalon kötszerek voltak szanaszét. Visszabicegve kihúztam a fiókokat, amik szintúgy, mint az asztal, tartalmaztak sebek ellátására szolgáló felszerelést.
- Na öcsi, had nézzem a lábadat.
- Nekem oké, de nem bírok odamenni.
- Nem baj, van itt egy szék, majd oda ülök. - azzal a széket magam után húzva, letelepedtem Shion mellé.
- Hát... nem túl szép látvány...
- Ezt valahogy sejtettem. - mondta beletörődve. A nadrágja szanaszét volt szakadva, a cipője is hiányzott. A lábába fa törmelék ágyazódott be.
- Ez most valószínűleg egy kicsit fájni fog. - figyelmeztettem, és elkezdtem kiszedegetni lábából a szálkákat.
- Ssssssssssz.
- Na jó, ez így nem fog menni... Kell valami amivel levágom a nadrágodat. - visszamentem az asztalhoz, de nem találtam ott semmit, így hát egy üvegszilánkot kipattintva a tükörből tértem vissza az ágy mellé. Azzal körbevágtam az anyagot, és levettem. Így már sokkal egyszerűbben ment a művelet. Eltartott egy ideig, mire minden fa darabkát kivettem a sebből. Sajnos kezdett elfertőződni. Ekkor támadt egy ötletem.
- Az a helyzet, hogy kifogom égetni a sebed.
- Hogy mit csinálsz te vele?! Héé... Ne! Várj! - karom átalakult és máris kezdődhetett az akció. Szegény Shion nem bírta olyan jól, mint vártam, így félidőben abbahagytam.
- Jól vagy? - kérdeztem félve a választól. Shion zihált, alig kapott levegőt. - Sajnálom... - felkeltem a székről, és odabicegtem mellé.
- Te vadállat... - bélyegzett meg.
- Tényleg sajnálom. - nyomtam csókot homlokára. Lázas volt. Ez azt jelentette, hogy a sebet minél előbb ki kell égetni. - Nem sokára kész lesz. Bírd ki még egy kicsit.
Vissza ültem a székre és mutató ujjammal tovább simogattam a sebet. Szépen ki égettem, legalábbis ahoz képest, hogy még sosem csináltam hasonlót. Mikor kész voltam megköszöntem Phoenixnek a segítségét, és kerestem valami kötszert. Jó alaposan betekertem a lábát. Látszólag más komoly sérülése nem volt. Szegény, nem sokkal azután hogy befejeztem el is aludt. Nagyon kimerült. Míg Shion aludt, hozzáláttam saját sérüléseim ellátásához. Először az orromat roppantottam a helyére. Nem kis fájdalommal járt és a bekötözés sem ment olyan jól egy kézzel. Utána a karom következett. Nagyon éreztem, nagyjából három darabba törhetett felkarom. Megpróbáltam a lehető legjobban össze illesztgetni csontjaim, de persze nem voltam benne biztos, hogy így kell. Valami fadarabbal rögzítettem. és fáslival a nyakamba akasztottam. A lábammal nem igazán tudtam mit kezdeni, úgy hagytam ahogy volt. Miközben vizsgálgattam olyan dolgot találtam, amire nem számítottam.
- Te jó ég... ez csak nem... a Grimoire Heart?!


A segítséget köszönöm Tabunak

Csatlós
Név: Shion Crystalheart
Kor: 18 év
Nem: férfi
Mágia: illúziómágia.
Céh: Grimoire Heart

Jellem: Folyton vidám, enyhén Duracell Nyuszira emlékeztető srác. Nem szeret a figyelem középpontjában lenni. A nagy tömeget sem szereti.
Mindenkinél jobban szereti Sedricet. Nem annyira bírja azokat az embereket, akik megpróbálják elszakítani ikertestvérétől. Megpróbálja elkerülni, hogy testvére depresszióba essen. Nagyon fél hogy egyszer elveszíti. Feneketlen gyomrát egész nap képes tömni, és még sincsenek rajta felesleges plusszok.
Szeret zenét hallgatni és olykor látni olvasni is, bár ez elég ritka. Szeretne remek mágus lenni, aki mindig kész (és képes) testvérén segíteni.

Kinézet: Sedric kiköpött mása, fekete szemekkel. Valamint neki nincsenek fülbevalói és piercingjei. Jobban szereti a hosszú ujjú pólókat és a világosabb színeket. Általában vörös tornacipője van rajta.
kép

Démon:

Phoenix - A Tűz lánya

A Démonról: Phoenix, a tűz lánya, a legerősebb nőstény démonok egyike. Az izzó lávában pancsoló démon egyetlen érintése is felér a lángok marcangolásával. Ez egy átok, melyet akkor kapott, mikor apja ellen szövetkezett az emberekkel. Gyönyörű szépségének kevés férfi tud ellenállni. Ezt olykor ki is használja. Elég kétszínű tud lenni, és ha kell évekig játsza a megbízhatót, és kedveset céljai érdekében. Nem tanácsos bízni benne. A végén úgyis csak szenvedést hoz.
kép

megj.: A kis álszent Sedricnek csak kedves, emberektől tanult arcát mutatja. Komoly tervei vannak még a szabadulását illetően. Ő szöktette meg a fiúkat arról a helyről is.

Mágiája:

Név: Birth of a Demon /Démon születés/
Szint: 1
Leírás: A használója felveszi a belé zárt démon alakját, megkapva a démon minden fizikai képességét. A változás teljessége a varázshasználó varázserejétől függ. (pl a gyenge varázsló csak részlegesen, avagy csak kisebb részeket tud átalakítani, míg az erősebb teljesen felveszi a démon alakját) Ez a mágia nagyon igénybe veszi a használója varázs és testi erejét, így nem lehet sokáig használni, különben szörnyű mellékhatásai lehetnek.

Név: Demonic Step / Démoni Lépés /
Ár: 150.000 Gyémánt
Szint: 2
Feltétel / Kikötés: A Démonmágusoknak miután megvásárolták a technikát, egy küldetés során kell megkötniük az alkut Démonukkal!
Leírás: Hasonlóan a Birth of Demon-hoz, ez is egyetemes mágia a Démonok között, vagyis az összes Démonmágus képes alkalmazni. A különlegessége az, hogy nem függ az előbb említett „társ” varázslattól, mivel a mágusnak nem szükséges felvennie a Démon egyik testrészét sem, viszont ahhoz, hogy használni tudja, szükséges a testében raboskodó fenevad varázsereje, ezáltal csak egy alku megköttetése után használható. A Démonmágus gyakorlatilag meglovagolja a szörny energiáit, ezzel képes kis távolságon belül szinte követhetetlen gyorsasággal mozogni. Utazásra nem használható, ám a harcokban rendkívül hasznos kiegészítő technika.

Név: The Flame of The Phoenix / A Phoenix Lángja/
Ár:
Szint:
Leírás: Ez a mágia, nagy koncentrációt igényel. A mágusnak legalább a szeme legyen átalakulva hozzá.
Ha valamire ránéz, és azt akarja, hogy pusztuljon, a tárgy ,agy személy lángra lobban. Ezek a lángok normál esetben csak az illető halála után alszanak el. Mágiával eloltható, de csak a támadónál erősebbek képesek erre és rengeteg varázserejük elvész.