A bál (Kalandvázlat)

- És minden csillaghoz tartozik egy kulcs? – A kérdésnek az apró szökőkút csobogása ver különös taktust.
- Nem mondhatnám… Alapvetően csak a csillagképekhez tartozik kulcs, de közülük sem mindhez. Bár nem kell aggódnod, ez még így is rengeteg szellemet jelent.
- Éééértem… - Állok fel a vízforrás kövezett szegélyére, majd karjaimat szárnyakként kitárva, megpróbálok egyensúlyozva lépkedni annak vonalán. – Amúgy se szeretnék túl kapzsi lenni, hiszen nekem már az is elég, hogy te itt vagy velem. – Húzom szélesre vigyorom a Hold sápadt tükrében, miközben a paripa felé fordulok.
- Nos, ha nem szoksz rá az ilyen veszélyes dolgokra, mint a peremen császkálás, akkor ez sokáig így is marad…

Ezen emlékfoszlány körvonalazódik előttem, miközben kulcscsomómat forgatom egy ujjamon. Egy évtized telt el azóta…
Most már Pegasus kulcsa mellé négy másik ezüstkulcs került, hogy gyűjteményem ékességeiről, a két aranykulcsról ne is beszéljünk. Ha belegondolok, egész Fiorében talán én vagyok az egyetlen csillagmágus aki két zodiákussal bír, hála a legutóbbi esetnek. Milyen különleges is vagyok…
- Na Deeeeen, meséld tovább! – Egy magasan csengő kérés rángat vissza szobám falai közé. ~ Igaz is, épp Bluebellnek meséltem.
- Na tehát… - Köszörülöm meg torkom. – Ahogy mondtam, a királyság leghírhedtebb lovagosztagai, s maga a király állta utam a menekülésben.
- Aztaaaa! És aztán mi történt?
- Nos, erőlelépett a király, majd így szólt „Add meg magad blablabla”, franc se emlékszik már. Persze, amikor látta, hogy nem akarok így tenni, elkezdte összegyűjteni varázserejét, mire én vesén csaptam. Ő pedig összeesett… holtan! – Hangsúlyozom ki az utolsó szót.
- Húúúú Den, olyan menőőő vagy! Mesélj méééég!
- Legyen. – Tündöklöm az engedékeny szerepében. – Meséltem már, mikor egyszerre kellett megküzdenem a teljes Oracion Seis-al, és úgy állcsúcson pöcköltem-
- Starkiller! – Szakít félbe a mennydörgő hang, mely az ajtóm mögül szűrődik be a helységbe. – A mester látni akar, ne várasd meg.
- Nincs mit tenni… - Rugaszkodom el ágyam széléről.
Bár a kislány szemeiben csalódottság tükröződik, céhünk alapítója nem ismeri a türelmet. Kedvtelen léptekkel hagyom el szobámat, hogy átadhassam magam a folyosók egyhangú állandóságának, majd a Hades termében domináló sötétségnek, s ködként hullámzó árnyaknak.
Ám nem csak a megszokott légkör fogad az ódon csarnokban. Tabu áll előttem, alakját félhomályba fedve. ~ A múltkori után nem akartam látni egy ideig…
- Szia. – Köszönök rám, továbbra is előre nézve.
- Szia. – Viszonzom a gesztust, kissé erőltetetten.
- Miért… hívatott? – Próbálja meg kifürkészni a lány, mesterünk szándékait.
- Most, hogy mindketten megérkeztetek, talán elétek is tárhatnám a tervemet. – Mér végig minket. - Legális céhek neves képviselői vesznek részt egy Erában megrendezendő bálon, amelyre szeretném, ha ti is elmennétek. Figyeljétek a mestereket, vagy küldötteiket, és hallgassatok ki minél több használható információt. Nem remélek sokat ettől az egésztől, de szeretek biztosra menni… végül is, minden apróság fontos lehet. Ó, és hogy ne tűnjetek ki, szeretném, ha kiöltöznétek, és részt vennétek a táncesten is. Úgy kell kinéznetek, mint egy gyanútlan párocskának. – Engedi szabadjára nevetését. ~ Miért érzem úgy, hogy többet tud, mint kellene…?
Mivel az elhaló kacajt csak a csend követi, szinte azonnal sarkon fordulok, s mérlegelni kezdem az elhangzottakat. Egy estély… felhajtás, erőltetett protokol, kelletlen udvariasság, táncok, fennhéjázó ruhák… mindezek csak egy számomra ismeretlen, gyűlölt világ kellékei.
- Ó, majd elfelejtettem… – Zeng Hades hangja, mire kissé meglepetten visszafordulok. - Értesüléseim szerint, a Dragon Fang egy bizonyos Ba’al-t küld, hogy képviseltesse magát. Neked talán ismerős a név, ifjú sárkányölőm. Kerüld a figyelmét, nem szeretném, ha lebuktatna titeket… elég rosszul járnátok. Távozhattok. – Adja Tabu tudtára. ~ Ez viszont… érdekes. Ha belegondolok, a ma napig nem tudom, miért is van ez a lány a céhünkben. Mi oka volt csatlakozni hozzánk? Sose árulta el. És bár egyszer azt mondtam neki, hogy nem erőltetem a kérdést, titkon nagyon is kíváncsi vagyok a tényekre. Így vagy úgy, remek hasznát veszem majd Gemininek ezen a küldetésen, bármennyire is nincs kedvem hozzá.
A beszéd végeztével mindketten elhagyjuk a nagytermet, s ismét a szürkeségbe vesző folyosók útvesztőin rójuk utunkat. Megannyi kétely őrlődik bennem. ~ Akarom én tudni, hogy miért van itt? Mi van, ha egyáltalán nem fog tetszeni az oka? Akkor mit kellene tennem…?
- Nos… Hades pontosan nem árulta el, hogy mikor lesz az est, de sejthető, hogy ma. – Szólal fel a lány, szó szerint kizökkentve gondolataim fogságából. - Szóval, ki kéne öltöznöd. Bár gondolom, nincs olyan ünneplőruha-féléd…
- Virgónak hála, olyan ruhám van, amilyet csak akarok. Az már más kérdés, hogy nem fogok felvenni ilyesmit… – Válaszolom nehézkesen. ~ Na igen, ez a megbízás másik fekete pontja. Gyűlölöm az ilyesfajta rongyrázást. Semmi kedvem kiöltözni, kezeket rázni, ujjakat csókolgatni, és… táncolni? Talán arra… bár, lehet csak azt is elszúrnám. De attól még nekem is jár egy esély…
- De bizony, hogy felfogsz! – Rivall rám.
- De nem fogok. Ez amúgy is egy hülye küldetés. Nem tudom álcázni magam, hisz a hírnevem miatt mindenki felismer… – Világítok rá a nyilvánvalóra.
- Nem kell a megszokott szmoking, plusz lenyalt haj kombóhoz folyamodni. Sokkal szabadabban meg lehet oldani az ilyet… persze, csak, ha rám mered bízni magadat ilyen téren.
- Legyen… amúgy sem bővelkedem a választási lehetőségekben. – Egyezek bele végül.
- Szuper… – Ragad meg, mielőtt szobája felé húzna.- Remélem, Virgo nekem is tud ruhát hozni. Vagy ilyesmi… nem tudom, nálatok ez hogy működik. Ja, és most nincs szükségem rád a vetkőzéshez. – Vigyorog rám.
Bár valamiért örülök, hogy vidámnak láthatom, a megjegyzése akaratlanul is kicsikar belőlem egy halk morranást.
Saját kis birodalmába érve, menten ránk zárja az ajtót, majd lendületéből mit sem veszítve, arrébb tessékeli az ágyon horpasztó kandúrt.
- A macskát már aludni se hagyják… – Elégedetlenkedik a kisállat, ám valamelyest arrébb húzódik.
- Oké… szerintem idézd meg Virgót. Van egy egészen jó ötletem, talán az a ruha még tetszhet is neked. – Javasolja a lány, miközben ő maga egy kis faasztalon foglal helyet. ~ Bár őszintén szólva, még mindig semmi kedvem ehhez az egészhez, úgy érzem, nagyon fájna, ha letörném a lelkesedését. Jó ilyen élettel teltnek látni, mint azelőtt… Ha ettől vidám marad, belemegyek a játékába.
- Jó-jó. – Fűzöm le kulcsaimat, úgy, hogy Tabu is jó rálátást kaphasson azokra. Csak szúrd ki, hogy milyen menő vagyok a két aranykulccsal… kérlek. – Szűz kapuja, nyílj meg!
Szavaimra heves fényjáték gyúl az apró szobában, s rövidesen alakot is ölt a cselédruhás csillagszellem, ki megingathatatlan hűséggel várja parancsaimat.
- Örülök, hogy megidéztél, Starkiller kapitány. – Hajol meg kissé. – Már épp kezdett felborulni egészséges bioritmusom a büntetésem hiányában.
- Nos, sajnálom a bioizéd, de egy feladat miatt hívattalak…
- Igazán? Miben állhatok szolgálatára? – Kérdezi, ám hangszíne mit sem változik.
- Segíts Tabunak, ez minden. Szüksége van pár ruhára. Hallgasd meg, hogy mit szeretne, majd hozd el neki a világodból.

A lány egy csekélyke hezitálást követően meg is kezdi igényei kifejtését.
- Nem kérek túl bonyolultat. Nekem csak egy egyszerű, épp, hogy comb alá érő fekete estélyi, míg Den esetében elég lehet egy egyszerű fekete farmer, illetve egy ugyanilyen színű selyem ing. Esetleg még valami hasonló cipőt hozhatsz, de ennyi. – Több se kell cselédruhás csillagszellememnek, fénylő pontokká válva újfent átlépi a világok határait.
Pár pillanat műve csupán, hogy visszatérjen közénk, kezében a kívánt ruhákkal.
- Örülök, hogy szolgálatodra lehettem, Starkiller kapitány. – Hajol meg, mielőtt végleg magunkra hagyna minket. ~ Gyors, és megbízható, mint mindig.
- Nos akkor kezdjük. Vetkőzz. – Szól rám Tabu, szinte azonnal. ~ Ezúttal ő akar kezdeményezni, vagy csak a ruhapróba érdekli? Bár, a múltkori után…
- Nem húzod az időt… – Kezdem kicipzárazni ujjatlan felsőm, lévén, az alatt úgy sincs semmi, így készen állok majd az öltözködésre. Bármennyire is hidegen hagy az ilyesmi…
- De… mindent ám. Minden ruhát. – Teszi hozzá.
- Mindent…? – Bizonytalan kérdésemre menten megkapom a választ…
- Mindent!
Önsanyargató szerepköröm tovább játszva, legombolom magamról megszokott, könnyed mozgást biztosító nadrágomat, majd kérdő tekintetemmel felmérem, hogy menjek-e tovább…
- Oké Denci, itt megállhatunk… szóval, akkor nézzük meg, hogy állnak rajtad a ruhák. – Az eligazító szavak mellé egy ing, és egy kényelmetlennek tetsző farmer párosul.
- Okés, bár ezt még úgyis le kell vennem, mielőtt elindulnánk a hajóról… ezeket nem épp légi utazásra szánták. – Próbálok én is beleszőni valami hasznosat a beszélgetés folyamába.
- Persze, de muszáj felpróbálni, mert ha netán túl kövér vagy ezekhez, vagy épp nyeszlett, Virgo kicserélheti neked. – Hát, mégse bizonyult olyan hasznosnak a megszólalásom…
Mivel ilyen téren ténylegesen szegényes a tudásom, inkább megkímélem a lányt további értetlenkedésemtől, s magamra öltöm a ruhadarabokat. Bár az éjfekete, galléros ing egész jó kontrasztot képez a hajammal, a hozzá párosuló nadrág pont olyan szűk, mint amilyennek tűnt. Persze, mindehhez hozzátársul még örökbuzgó sálam, ki ezúttal sötétbordó színt választva foglalja el helyét a nyakam tengelyén.
Miután feladom újdonsült farmerem igazítgatását, Tabura téved tekintetem, ki úgy néz a nagyvilágba, mintha káprázatot hintettek volna szemére.
- Hahó. – Próbálom felrázni mélaságából.
- Csak… azt néztem, hogy a varrás, meg minden pont tökéletes. Rád jó a ruhád. – Hadarja bölcsességeit… nos, ő a szakértő…
- Oh… nos, én nem értek hozzá, de biztos így van… Na és, te felpróbálod, amit kaptál?
- Hát… ugyan, miért is kéne… hiszen… na… – Kezdi dadogni, jól tudtomra adva, hogy valamiért nincs túl sok kedve hozzá. ~ Márpedig ez alól nem bújsz ki.
- Tudnunk kell, hogy nem nagy-e rád, vagy épp túl szűk, mert ha igen, Virgónak idejében hoznia kell másikat. – Ismételem meg a tőle elhangzott mondatot.
Örömteli tekintettel veszem tudomásul, ahogy sorsába beletörődve, ő is elkezdi megszabadítani magát az estélyre alkalmatlan ruhaneműitől. Persze, inkognitóm megőrizve helyet foglalok ágyának szegélyén, s mély, filozofikus háttérről árulkodó arckifejezéssel szemlélem tovább minden egyes mozdulatát. ~ Hadd higgye csak, hogy a ruha érdekel.
Bár színészi képességeim legjavát latba vetve próbálom hozni az ártatlant, amikor végre eljönne a legjobb pillanat, a lány hátrafordul… ~ Miért engem kell szivatni?!
- Nem igazságtalan ez kicsit, hogy én nem fordultam el, te meg igen…? – Vetem fel, megpróbálva minél inkább elfojtani csalódottságom.
- De… de én nő vagyok, jó…? – És a világ ismét megmenekült, hála Egyértelmű Kapitánynak…
- És ez jogot ad arra, hogy igazságtalan legyél?
- Nem vagyok igazságtalan, csak szégyellős.
- Nos, attól én még nem fordultam el, szóval te se tedd. Nem én cumizok…
- Hát én se fogok ám, rajtad az alsógatya… – Motyogja, nem kis értetlenségről tanúbizonyságot téve…
- Valamiért az az érzésem, hogy félreértettük egymást. De attól még nem kellene így makacskodnod. Ha te is megnéztél, ennyit igazán megtehetnél… – Győzködöm tovább, hátha beválnak gyengécske érveim…
- Rendben. – Megadó sóhajtását egy lágy fordulat, s telt kebleket takaró, galád, haramia kezek látványa kíséri. - Csak… ne legyenek piszkos gondolataid… – Suttogja tovább. ~ Győzelem! Köszönöm a szüleimnek, kik a világra segítettek, és Perseusnak, akinek szakavatott tanácsai most aranyat fognak érni…
- Azt hiszem, hagyhatjuk a ruhapróbát. Neked úgy is jól fog állni. – Lököm el magam ültemből, majd sokat sejtető vigyorral Tabu elé lépdelek. - Sajnálom a legutóbbit... de azóta már biztosabb vagyok magamban. – Míg jobb tenyerem ujjait a melleit oltalmazó karjára fonom, bal társaival teste legérzékenyebb pontjára tévedek. ~ Ez itt nem a harctér, hogy ott törjem ketté, ahol a legvastagabb. Megelégszem én a sunyi kis trükkökkel is, nekem csak a végeredmény számít.
- Ha... hallod... mit.. művelsz? – Lihegi egyre gyengébben. ~ Csupa jót.
- Csak kifejezem az érzelmeimet. – Mosolygom le kérdését, miközben ajkaimat közelebb tolom arcához.
- Elég.. furcsán teszed ezt... – Kapaszkodna meg vállamba, így elősegítve próbálkozásom.
Nyelveink összeérnek, s ismét érezhetem lágy, forró leheletét.
- És, szándékodban áll ellenállni? – Kíváncsiskodok, sikeres haladásom látván.
- Lehet, hogy nem kéne... talán én is jobban járok... – Helyes válasz.
- Akkor lazíts, jó? – Emelem karjaimba testét, majd visszasétálok az ágyhoz.
- Menni fog.
Nem is marad más hátra, minthogy Tangót száműzve, kihasználjuk a szoba nyújtotta magányt, s az egyre fogyatkozó ruhadarabok alatt meglapuló örömöket…

Már magasra hágva szemléli Era utcáit a Hold sápadt orcája, mikor megérkezünk annak lakrimáktól ékköves utcáira. Könyökeinket összefonva sétálunk Tabuval a bál helyszínére, zsebeinkben a Hades mester által előkészített jegyekkel.
A gyöngyházfényes kivilágítású épület nem pusztán a jómód, s elegancia ragyogását hívatott hirdetni ezen az éjjelen. A fénylő pompa mögött sötét titkok, s összetett tervek lapulnak, melyek rengetege csak arra vár, hogy lerántsák végre a rájuk porosodott leplet. Ám hiába a rengeteg nemes vendég, s híres céhmester… engem leginkább a mellettem sétáló, gyönyörűnek tetsző lány szándékai érdekelnek. S bár kaszámat nem hozhattam magammal, annak kegyetlen brutalitása helyett ezúttal sokkal nagyobb hasznát láthatom majd annak a két játékos lénynek, kik már a mit sem sejtő meghívottak közt várják parancsaimat…

A valóság drága luxusa az, ami könnyedén visszarángat terveim síkjáról világunkba. A bálnak otthont adó épület, nyüzsgő bejáratát jól öltözött biztonságiak vigyázzák, kik alaposan ellenőriznek minden haladni kívánó vendéget. Ugyanakkor, Hades mester karjai jóval messzebbre nyúlnak, mint azt bárki is gondolná. Meghívóink hitelességét meg sem merik kérdőjelezni a felülvigyázók, hisz még az azokra rótt álnevek a vendégkönyvükben is helyet kaptak.
- Minden rendben van. – Adja vissza díszes papírjainkat az öltönyös alak. – Ugyanakkor, állatokat nem engedhetünk be. Megzavarnák a rendezvényt. – Bök a narancsszínű kandúrra, ki Tabu vállán pihen.
- Ugyan, ő nem holmi közönséges macska. Tango egy valódi exceed, nagy intelligenciával, és meglepően széleskörű műveltséggel. Higgye el, nem fog fennakadást okozni semmiben. – Próbálja meggyőzni a lány.
- Ígérem, jó leszek. – Mosolyogja le helyzetét az érintett.
- Hát jó… - Habozik kissé emberünk. – Ebben az esetben, azt hiszem, kivételt tehetnek. Érezzék jól magukat. – Enged utat kis csapatunknak.
- Köszönjük.
A bálterembe belépve az odakintről sugallt pompa az elvártaknak megfelelő mértéket ölt. A mágikus kristálycsillárok fényétől ragyogó helységben az elegancia és a felső osztály etikettje párba kelve járja táncát. Magas rangú meghívottak forognak a pincérnők gyűrűjében, vagy épp pihenőjüket töltik egy-egy pohár társaságában.
Tekintetem nyughatatlanul járkál fel s alá, megannyi céh mesterét felismerve az egybegyűltek között. Ám külön figyelmet érdemel a vöröshajú férfi, ki az egyik pultnál tengeti szabad perceit. ~ Amíg Tabu aludt, utána kérdezősködtem néhány dolognak. Ha jól sejtem, ő lesz Baal…
- Hú, nem adják alá a dolgot. – Szólalok fel hirtelen, elterelve társam figyelmét nézelődésem tárgyáról. - És még ingyen kaja is van. – Mutatok rá vigyorogva az ezüstösen ragyogó kis tálcákra, mik megannyi finomságnak nyújtanak nyughelyet. ~ Erre tuti felfigyel a kis kajás…
- Ingyen kajaaaaaaa. – Lelkesedik fel Tangó is.
- Ingyen kajaaaa! – Ismételi meg, ezúttal a lány. - Hmm... próbáljunk mértékkel enni... á, nem, kit érdekel. – Enged végül vágyainak, s szinte azonnal habzsolni kezd.
Miközben az én ujjaim közt is megfordul egy-két különös falat, melyek ízére kíváncsi vagyok; tovább kezdem szőni magamban a küldetésünkkel kapcsolatos gondolatokat. ~ De vajon mi a fontosabb? Hogy kiderítsek pár tervszerű elképzelést ezektől az idiótáktól, vagy felgöngyölítsem társam titkait?
- Bár kíváncsi vagyok, kik is vannak itt pontosan. Meg, hogy mi lesz a program. Hisz valamikor a kémkedést is el kéne kezdeni. – Vetem fel végül is, egyfajta puhatolózásként, hogy megtudjam, Tabu mit gondol minderről.
- Hangosabban, a szomszéd asztaloknál még nem értették tisztán. – Figyelmeztet cinikusan, ügyesen terelve a témát.
- Ugyan, senki se figyel ránk. Mindenki el van foglalva a maga dolgával.
- Jól van... – Vonja meg vállait, majd visszatér az ételek adta örömökhöz. ~ Rendben, akkor ezt ne erőltessük egy ideig…
Az elkövetkezendő időszak viszonylag nyugodtan telik, céhtársaim az asztalon helyett foglaló különlegességek közül válogatnak, miközben én az egymással társalgó, netán táncot járó meghívottakat figyelem.
A viszonylagos tétlenségnek egy akusztikus célokra kifejlesztett, mágikus lakrima beizzítása vet véget, melyet egy köpcös, ámde jól öltözött, kerek arcú férfi fog használatra.
- Üdvözlöm a kedves egybegyűlteket. – Zengi be nyájas hangjával a csarnokot. – Engedjék meg, hogy mint a mai est egyik szervezője, bemutatkozzam önöknek. Nevem Jael de Fusche, a Mágustanács egy elkötelezett vállalkozója. Rendezvényünk célja nem más, mint a barátság felevelenítése Fiore nagyra becsült céhei közt, na és természetesen egy olyan est szolgáltatása, mely alatt kiszabadulhatnak az egybegyűlt mesterek, s neves mágusok, munkájuk egyhangú medréből. – Köszörüli meg torkát. – Ugyanakkor, nem is untatnám tovább magukat ilyen hivatalos részletekkel. Inkább fel is komponálnám első programunk, mely egy társas tánc volna a kedves vendégek számára. Aki úgy érzi, részt szeretne venni párjával, vagy akár frissen felkért partnerével eme előadáson, ne habozzon a szabadon hagyott részre fáradni. Kellemes szórakozást kívánok. – Azzal, szervezőnk el is hagyja a porondot, mire mindenki nagy sürgés-forgásba kezd.
- Den, hallotta~d? – Csilingeli Tabu, miközben belecsimpaszkodik karomba. - Gyere táncolni! – Tér rögtön a tárgyra. ~ Ezt sajna nem tehetem… Ha a megkérdezettek pontosak voltak a jelleméről, a vöröske tuti nem fog egy ilyesmin megnyilvánulni. Ez az én esélyem.
- Öhm... rendben... – Felelem zavartan. - De nem nagyon csináltam még ilyet... – Próbálnám kivágni magam.
- Á, az ne zavarjon! Tök jó lesz, meg minden. Csak csináld, amit én, meg a többiek. – Rángat nagy lelkesedésében. ~ Ez így nem lesz jó. Kell valami ürügy…
- Rendben, benne vagyok... – Mosolygom rá szelíden. - De össze kell szednem a bátorságom. Mindjárt visszatérek, de úgy érzem, megfulladok ettől a környezettől... Hamarosan jövök is táncolni. – Közlöm vele, s reakcióját meg sem várva, a közeli mosdó felé veszem az irányt.
Szerencsémre, a szépen kicsempézett helység épp üres, hisz jelenleg senkinek sincs ideje itt ólálkodni.
- Most már előjöhettek… - Szavaimra a két apró csillagszellem alakot is ölt, biztonságban a kinti világ figyelő szemeitől.
- Készen vagyunk. – Fogják meg egymás karját. – Mi a terv?
- Engem fogtok lemásolni. Tudom, hogy csak öt percetek van, de az alatt táncolnotok kell a képemben. A lényeg, hogy Tabu mit sem sejtsen arról, mit is teszek, miközben ő naivan keringőzik. – Vázolom elképzeléseimet.
- És te mit tervezel?
- Beszélnem kell valakivel, a lány tudta nélkül… Számítok rátok. – Guggolok le az ikrek magasságába, majd oda is nyújtom nekik ujjam.
Nem is kell ennél több, egy kékes fényjáték keretében hamarosan szembe is nézhetek tükörképemmel, ki nem csak testem, de valamennyi emlékem, s személyiségem is hordozza.
- Hú… mindig meglepődök, hogy milyen jóképű vagyok. De most menj…
Másolatom el is hagyja köreimet, hogy eleget tehessen kérésemnek. Nekem nincs más dolgom, mint kicsivel a távozását követően, utána eredjek, ám nem a tekintetek kereszttüzében szikrázó táncparkettre, hanem ahhoz a férfihoz, aki talán segíthet kételyeim szétzilálásában… vagy épp azok lángra gyújtásában.

Tagbaszakadt test, vörös haj, s önelégült vigyor. A leírás tökéletesen illik kiszemeltemre. Sőt, a jelleméről hallottak alapján, még az is tovább erősítheti felvetésem, miszerint a férfi egy pultnak támaszkodva szemléli a táncikáló lánykákat, kezében egy pohár itallal, arcán pedig oly kifejezéssel, mely elárulja: „Nem lépek parkettre senkivel, ahhoz túlságosan is feletettek állok. De azért a seggeteket még szívesen megbámulom.”
- Üdv. – Szólítom meg a „Ba'al jelöltet”.
- Mi kéne? – Veti vissza flegmán, kissé ittas hangszínnel. ~ Egyre biztosabb, hogy ő az.
- Semmi különös. – Dőlök neki jókedélyűen a pultnak. – Csak hoztam egy elég jó italt, gondoltam megihatnánk kettesben, ha már mindketten unatkozunk. – Villantom fel a még léghajón elcsent bort, mely Hades gyűjteményének a részét képezte.
- Figyelj kölyök. – Emeli meg hangját. – Bár nem tagadom, nagyon szívesen belekortyolnék abba a folyékony aranyba, amit ott szorongatsz, de tisztáznunk kell pár dolgot. – Mutat fel két ujját. – Egy, nem vagyok buzi. Megértem, ha te az vagy, és kívánsz, hisz ki ne tenné, de attól még nem fogsz tudni felszedni. – Hajtja le egyiket. – Kettő. Ha valami besurranó kis kém vagy, és így akarsz infóhoz jutni, megsúgom, te vagy a legéletképtelenebb nyomorék, akivel valaha találkoztam. – Hajtja le tenyerét, majd belekortyol italába. ~ Talán gyanít valamit? Ugyan… ha igaz, amit hallottam, ő mindenkivel ilyen gyanakvó, és elutasító. Ez csak méginkább megerősíti bennem, hogy a jó emberrel beszélek épp.
- Ugyan-ugyan. – Vigyorodom el, kissé zavartan. – Higgye el, kém az nem vagyok, hisz még csak nem is tudom, hogy ki ön. Ami a másik részét illeti a felvetésének, nos… pont ellenkezőleg. Bár még egyszer mondom, nem tudom, ki ön pontosan, de csak magára kell néznem, hogy tudjam: ért a nőkhöz. Épp ebben szeretnék tanácsot kérni. Nem szeretném egy ilyen esemény után egyedül tölteni az éjszakát, de kéne egy kis tanács. Maga szerint kit érdemes megszólítani? – Mutatok végig a táncparketten. ~ Igaz, hogy gyanakvó, de végül is ez egy szigorúan ellenőrzött esemény, és ezt ő is tudja. Ha az infóim igazak, elég nagy perverz is, na meg már pia is van benne… gyerünk, harapj rá!
- Höh! Jobb emberhez nem is fordulhattál volna kölyök! Bízd csak az öreg Ba'al-ra, és olyan nőt keresünk neked, aki örökre az agyadba vési ezt az éjszakát. – Rajzolódik ki széles vigyora. – Persze, könnyebben megy a keresgélés egy jó ital mellett. És a tied fiam, jobb mint az istenek nektárja… - Nyújtja ki poharát, tudtomra adva, miszerint kér a borból.
Én persze kedélyesen töltök is neki, ám ami ezután jön, kissé meglep. Miután teletöltöm a felém nyújtott kristálypoharat, beszélgetőpartnerem átadja azt nekem, majd elveszi tőlem az üveget… nos, elég kapzsi, de annyi baj legyen.
- Lássunk is hozzá. – Húzza meg szerzeményét. – Aszongya… - Kezdi el járatni tekintetét az egybegyűltek között. – Túl nagy a segge… túl kicsi a segge… túl nagy a melle… jesszus, ennek hol a melle? Hmm… túl lóarcú… á, az ott! – Mutat rá egy szőkeségre.
Meg kell hagyni, a nők terén tényleg szakértő a pasas. A lány ápolt haja arany zuhatagként lóg vállára, keretbe foglalva hibátlan, fiatalos arcát, melyet csak mégjobban kiemel formás, selyemruhával ékesített teste.
- Hidd el, azt a kis angyalkát egyszer raknád meg, egész életedben visszasírnád. – Veregeti meg kacagva a vállamat.
- Tényleg szemrevaló. – Mosolygom helyeslően. – De nem szabad elhamarkodni, sok hal van ebben a tavacskában. Róla például mi a véleménye? – Mutatok rá Tabura, ki már társ nélkül bolyong a párok közt, hisz lejárt Gemini öt perce… ~ Remélem jó indokot találtak ki a kis vakarcsok, nem lenne jó ilyen közel elbukni. De legalább Ba'al-nak nem tűnt fel, hogy a táncparketten is jelen voltam. Vagy, ha fel is tűnt, lehet azt hitte, az ital rádob a hasonlóságra, és szóvá sem tette.
- Ő? Áh! – Legyint a férfi! – Őt hagyd! Keresek sokkal különb jelölteket.
- Mi a baj vele?
Ba'al gondolkozóan néz rám, majd az eddigieknél komolyabb hangnemben felel.
- Azt sajna nem árulhatom el. Ez nem bizalom kérdése kölyök, rendes tagnak tűnsz, de sose árt az óvatosság. És különben is azt mondtad, hogy nem tudod, ki vagyok, ez pedig céhes ügy. Így nem is értenéd, hagyjuk.
- Hát jó, akkor nem erőltetem. – Emelem fel kezeimet megadóan, de arcomról nem lankad a kedves mosoly.
A következő percekben fogadott mentorom tovább ecseteli a megjelent hölgyekről alkotott véleményét, s perce egyre inkább fogy az ujjai közt szorongatott nedű. Ami persze nem ártalmatlan… ugyan gyenge, de hatásos kábítóport kevertem bele. A varázsereje természetes védelmének hála, még csak el sem ájul majd tőle, ám a közérzete egyre ködösebbé válik. Még azzal a céllal szórtam bele, hogy megoldjam a nyelvét.
Tabu eközben már megpróbál kikeveredni a tömegből, valószínűleg Gemini keresésére szándékozik indulni… azaz, sürget az idő.
Ba'al ugyanakkor már röhögcsélve, egyre pirospozsgásabb arccal részletezi mondandóját, mígnem vidáman átkarolom, majd úgy szólok hozzá, mintha csak régi cimborám volna.
- Ugyan, mégis mi a baj vele? – Mutatok újfent a fehérhajú lányra. – Első osztályú a teste, és az arca sem csúnya. Bár hiszek magának, de ha mégis bepróbálnám, nem akarok felsülni. Talán valami nemi betegsége van, vagy mi? – Röhögöm el magam, de a vörös férfi arca ezúttal is komollyá torzul… vagyis próbál, de már egyre kevésbé megy neki.
- Nem erről van szó…. á, üsse kő. – Húz közelebb magához. – Figyelj pajti, az a csaj egy kis kurva. Egyszer a céhem tagja volt, de kidobtam… vagy nem, várj. – Esik mély gondolkozásba, ami az ital hatása miatt elég röhejes látszatot kelt. – Elküldtem valami… léghajóra, vagy hová… sajna a részletek nem ugranak be, erős ahhoz az italod fiacskám. – Kacag rám újfent. – Infókat akartam csak, persze a kis ribanc totál hasztalan erre is… vagy mást küldtem oda… nem-nem, őt. – Legyezget ujjával. – Mindegy, a lényeg, hogy hagyd, nem jó ő semmire.
Bár a férfi megőrizte hihetetlen jókedélyét, én nem vagyok képes fenntartani arcomon az álcámként szolgáló mosolyt. Mindig is tudtam, hogy oka volt a céhünkbe jönnie… lázadás; így akarja megmutatni a világnak, milyen belevaló; kíváncsiság; a világnézetének megváltozása… vagy én… mekkora hülyeség. Csak egy kém, kikből már annyit kiszűrtünk a hajón… Megtud pár, fontosabb információt rólunk, és eltűnik, mintha ott sem lett volna soha. Vagy visszatér elpusztítani minket…
A gondolatok szétmarják az egész valómat, minden megszűnik körülöttem, az idő megáll létezni. Ridegség, nyomás, fájdalom, kín. Teljességgel szétzilálnak. Miért? Mégis miért?! A lélegzésem is lelassul. Mintha a mellkasomba szúrtak volna egy jégpengével, és lassan megfagyasztanák a szívem.
Riadtan döbbent szempárom ismét a parkettre emelem, ahonnan Tabunak már csak percek kérdése a kijutás. ~ Mit kellene lépnem? Úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, majd miután visszatérünk a hajóra, elárulom, amit megtudtam? Akkor megölik… Vagy úgy teszek, mintha nem is hallottam volna ezt? Megpróbálom elhitetni magammal, hogy ez hülyeség? Akkor lehet, tényleg elárul minket, és a pusztulásunkat hozza… Vagy itt és most számon kellene kérnem? Nem tudom… francba már, nem tudom! De egy biztos… mielőtt sort kerítenék bármelyik opcióra is, akad egy elintéznivalóm.

A mellkasomban tomboló fájdalom lassan, de biztosan haraggá formálódik. Képtelen vagyok mást érezni a mindent homályba borító dühön kívül. Mérges vagyok mindenkire, aki mozog ebben az átkozott bálteremben…
Korábbi beszélgetőpartneremnek is feltűnik különös reakcióm, s az arcomra kiülő döbbenet, mely mostanra haragos vicsorgássá vált.
- Mi történt, szellemet látá… - Kezdene bele a vörös férfi, de csak eddig jut mondandójában.
Minden csepp mágikus, s fizikai erőmtől felvértezett öklöm úgy csapódik arcába, mintha csak erre a célra teremtették volna. Ba’al hatalmas teste hátravetődik ugyan, de azonnal tudatosul bennem, hogy hiába minden erőfeszítésem, s dühöm, az ittasságtól elgyengült fickóban alig sikerült kárt tennem… a varázsereje, nagyságából adódóan, akaratán kívül is megvédi.
Ám nem foglalkozom sokat a földre került férfival. Szinte vérszemet kapva kezdek loholni a kijárat felé, mindent s mindenkit félrelökve, ki az utamba kerül.
Első akadályom egy pincér képében találom meg, kinek arcát úgy söpröm félre könyökömmel, hogy azt már csak a véressé vált fal állítja meg. Egy tébláboló, vén arisztokratának csonttörő rúgást mérek a fejére, míg a mögötte sipákoló komornyikot az arcánál fogva hajítom a közeli oszlopnak. Ezután már mindenki kétségbeesetten igyekszik utat adni nekem, s mire a rendfenntartók, valamint az erősebb mágusok észhez térnének, képes vagyok eljutni az egyik kristályablakig, mely fájdalmas töréshanggal adja meg magát a testem súlyának.
Ezután nem marad más hátra számomra, csak a futás. Azt hittem, ha először levezetem a feszültséget, valamivel jobban leszek… de nem így van. Az ezúttal tanácstalan csillagok ölelése alatt csak rohanok, s rohanok, amíg már nem bírom tovább lélegzettel.
Hevesen zihálva dőlök neki egy, a város peremén elterülő épület falának, s ekkor jövök rá… még mindig nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem… Semmit sem tudok. Az árulás érzete mindennél jobban fáj. De mit tehetnék ellene?
- Hát itt vagy. – Az ismerős hangra azonnal hátracsapom a fejem.
Nem is kell csalódnom, a részegnek hitt Ba’al áll mögöttem, arcán olyan mosollyal, mely azt sejteti: nem teljesen önmaga, de tudja, mi folyik körülötte.
- Ki vagy te?
- Azt hiszem nincs értelme tovább titkolódzni, nemde?! – Vigyorodom el, mint életem valamennyi összecsapása előtt.
Habozás nélkül lehajítom magamról az öltönyöm, majd ingem ujját letépve, jól láthatóvá teszem céhem szimbólumát. Az előttem álló férfi arcán se meglepettség, se öröm nem tükröződik… számára mindez természetesnek hatott.
De, azt hiszem, jól van ez így. Abból az egy ütésből képes voltam leszűrni, hogy hiába itattam le, nincs esélyem ellene. Így hát, mint egy illegális céh tagjára, nem vár rám más, csakis a halál.. legyen hát. Más már amúgy sem maradt számomra.
Magabiztos vigyoromat megőrizve keresztezem mellkasom előtt valamennyi kulcsom, ily módon megfürdőztetve őket az égitestek ezüstös fényében.
- Ma éjjel, a Hold kegyetlen fénye alatt, megismered az igazi félelmet. – Fenyegetőzöm, mintha komolyan gondolnám. ~ De komolyan, miért is ne maradhatnék hatásvadász a végsőkig?


Befejezés kalandban.

Lihegve török magamnak utat, de nincs erőm elfutni a kijáratig. Tíz-húsz méter loholás után a lábam egyre jobban remeg, bár nem a fáradtságtól. Az első előrebukásomat Tango sikeresen megakadályozza, mivel szárnyai segítségével könnyen megtart a levegőben - ám pár lépés után újra a földre rogyok. A sok nemes megdöbbenten néz le rám, testem pedig folyamatosan remeg, hol kevésbé, hol sokkal jobban, mint eddig.
~ Mi lesz most? Velem, velünk, mindennel... Három lehetőségem van. Egy: Den kivégez; Kettő: Hades kivégez; Vagy három, Ba'al kivégez. Nem tudom eldönteni, melyik is a legrosszabb hirtelenjében...
Amikor hátralesek, egy dühödt arcot látok meg a sok ember között kavarogva - de a tömeg hamarosan el is oszlik, pontosabban ő oszlatja el. Van, akit örökre eltűntet útjából, de legtöbbjük egy idő után észbe kap, és arrébb mászik. Den nagy hévvel közelít felém, én pedig már szüntelen reszketek. Valószínűleg félek, még ha nem is tudom pontosan, hogy mitől. A fiú erejétől, vagy az igazságtól... Ba'al biztos mindent elmondott neki, úgy hogy fel is út, le is út. Most belém fog futni és megöl, mint egy átlagos céhtag, aki tudja a dolgát - és ez így lesz rendjén.
Ám hamarosan más irányba kezd el futni, s nem sokkal később egy ablak törését lehet hallani. Den szinte kirobban az üvegen, és valószínűleg újra futni kezd. Hát... nem erre számítottam.
- Te... sírsz? - Hallom a kandúr meghökkent hangját, mire magamhoz térek. Rögtön megérintem az arcomat, s magam is meglepődök - a bőröm forró és nedves, s hamarosan ujjaimat is újabb könnyek borítják be...
- Nem tudom, mi van velem. - Válaszolok reszkető hanggal, majd hamarosan eldőlök a hideg köveken. Mellettem mindenféle rúnalovag viharzik el, kik valószínűleg még Den miatt érkeztek az eseményre. Őt aztán már el nem kapják, biztos messze jár...
Ahogy ebbe belegondolok, már teljesen magamnál zokogni kezdek. Komolyan, mit tettem? El se kellett volna mennem arra az estélyre, vagy nem kellett volna fel kutatni a sötét céheket. Annyi mindent csinálhattam volna másként, és most mindent elrontottam.
Tango csak borús tekintettel néz rám, meg se próbál vigasztalni, gondolom éppen magát nyugtatgatja. Nos igen... ha úgy vesszük, akkor nem csak én leszek kiutalva Den életéből, hanem az is, aki valami mesterként tekint arra a baromra.
Pár perc múlva egy gyermeteg hangú köhintést hallok magam mellől. Először egész türelmesnek tűnik, majd egyre idegesebb, végül már szerintem majdnem belém is rúg, mire felé fordulok.
- Na miva'? - Muszáj vagyok hunyorítani, mivel a drága fiúcska pont úgy helyezkedett, hogy belesüssön a fény a szem embe.
- Neked is szia... - Válaszol mogorva hangon. S meglehetősen ismerősen cseng, tegyük hozzá...
Egy pár pillanat múlva már apró tenyerét nyújtja felém, amire én ráfogok, és meglepően nagy erővel ránt fel engem a földre. Amint a levegőbe szippantok, és letörlöm a könnyeimet, egy undorító szag csapja meg az orromat. Valahol már éreztem...
Rögtön "megmentőmre" pillanatok, aki felsegített, és ha eddig nem remegtem volna eléggé, hát most szinte érzem, hogy a cidrizéstől szét akar esni a testem.
- Rosszul érzed magad? - Mondd már el, miért tegezel? Bár még mindig jobb, mintha csókolommal köszönnél.
- Majd kicsattanok. - Köszörülöm meg a torkomat, és megigazítom felcsúszott ruhámat, majd próbálok megállni a lábamon, és a szemébe nézni. Ekkor mintha felcsillanna a villanykörte a feje fölött, úgy vigyorodik el.
- Nem találkoztunk mi már? Nagyon ismerősnek tűnsz. ~ Még mindig tegezel, basszameg.
- Nos, valóban találkoztunk már. - Ki akartál nyírni. - Igazán kár, hogy nem tettem mélyebb benyomást rád. - Mondjuk hatujjnyira a szívedbe, a puszta kezemmel.
- Á, azt hiszem, már tudom. - Mosolyodik el, mire teljesen kiakadok.
- Ti rohadt Oracion Seis tagok mind rám pályáztok! Száradjon ki a beletek, hagyjatok már békén, basszameg! - Fakadok ki, majd a mellettem álló döbbent kandúrt felkapva kirohanok az ajtón. Azt hiszem, ez kellett, hogy megtáltosodjak.
Próbálok újra a levegőbe szagolni, és nem csak szipogni a néhol még feltörő zokogás miatt. Ahogy ide-oda futkosok, és néhol megállok szaglászni, egyre jobban kétségbeesek. Mi lesz így velem?
- Ott van... vannak. - mutat előre, én pedig intek neki, hogy maradjon itt. Idegesen indulok meg Den és Ba'al felé, akármit is keresnek ezek együtt megint... és akármennyire is nem akarok
most egyik elé se állni.
- Mi folyik itt? - Bukkanok elő egy Den mögött lévő fa mögül.