Eric de’le Verleck

Jelen előtörténetünk Gabriel van Chantai- tól származik, melyet PM-ben kaptam meg tőle először, bár a karakter nem NJK-nak készült, elolvasva a történet, a Staff tagok úgy döntöttek, ezen mester művet kinevezzük az oldal Poén Karakterének.
Ezen események fejében, elsődleges és azonnali külön elbírálásban részesítem!


Név:Eric de’le Verleck
Nem: szerintem Igen
Kor: Mindenkor
Mágia: Adminslayer (lent kifejteném)
Céh: Szabad Kőműves


Jellem: Eric nyugodt, nem hőzöng sokat, ha nincs rá oka, ha van is, sokszor csak legyint. Szereti az eredetiséget, díjazza, ha valaki párját ritkító ötlettel áll elő, de rühelli, ha valaki sajátként próbál eladni valami olyat, amit más talált ki.

Kinézet: Eric egy 172 cm magas, 75 kg, széles vállú, enyhén pocakos fickó. Rövid, sötét haja van, zöld szemei, és körszakállat visel. Ruhatára nem terjed ki a színes csillivilli ruhákra, az egyszerű, sötét színeket szereti.
Felszerelés: Van egy rugós bicskám, amivel szeretek abárolt szalonna ízű fagyit enni, meg egy pulim, Gyereide.

Egy keleti fekvésű kis városban születtem, valahol Mordor és a pokol tornácának határán, ahová az ördög is csak szarni jár. Sokan mondták, hogy a nagyobb szekrényekbe bemászva kipottyanhatok a másik oldalán egy Narnia nevezetű helyen, de én sosem hittem el nekik, biztos valami kisvárosi legenda, amivel a gyerekeket bolondítják.
Legjobb gyerekkori barátom Steve Bruiser, de mi csak Bunyós Pityunak hívtuk, annak ellenére, hogy nem szerette, meg, hogy lány volt, és nem is tudott verekedni, mivelhogy karja az nem sok volt, mondhatni karjainak száma erősen konvergált a Marson élő emberek számához. Szaladni viszont nagyon tudott, olyannyira, hogy nagyapám leggyorsabb lábatlan pulija se érte utol, soha.
Éppen ezen felindulásból vettem magamhoz Gyereidét, a legaranyosabb kifakult szőrű lábatlan pulit, akit azóta az iskolatáskám aljában hordok. Nincs vele sok gond, először sokat vonyított, de valamiért enni soha nem kért. De nem baj, már megszoktuk egymást a másfél év alatt, és már nem is ugat soha, biztos, mert jól érzi magát a táskában. Az viszont elképesztő, hogy milyen sokáig kibírja egy lábatlan puli kaja nélkül, ugyanis enni még mindig nem kért, én pedig nem is adtam. Mindig megkérdeztem, hogy:
- Gyereide, gondolom még mindig nem vagy éhes…
De ő nem válaszolt rá semmit, és ugye a hallgatás beleegyezés.
Általános iskola utolsó osztályában szörnyű baleset történt. Steve Bruiser, addigi legjobb barátom eltávozott közülünk. Az egész osztály sírt, még én is elmorzsoltam pár könnycseppet. Még jó, hogy ott volt velem Gyereide, mert így meg tudtam törölni a szemem a bundájába, nem szeretem, ha látják a könnyeimet, meg egyébként is, ezek kemény, férfias könnyek voltak, kérem! Az viszont megint más téma, hogy Gyereide meglehetősen büdös volt, így másfél évvel a táskám aljába költöztetése után, meg szőre se sok volt már, de nem ellenkezett, felszárította a könnyeimet. Ekkor jöttem csak rá, hogy ilyen egy igazi barát! Azóta ő a legjobb barátom, és mindenhová magammal viszem, ugyanabban a táskában, mert gondolom már megszokta, és ki szereti, ha egyszer már megszokik valamit, és megváltoztatják? Én nem, az állát is letépném annak, szigorúan.
Nos, így esett, hogy kikerültem az általános iskolából. Az egész rokonság gratulált, hiszen tizenkét év alatt sikerült lejárnom mind a nyolc osztályt, a hatodikat négyszer is! Ez nálunk családi rekordnak számít, remélem az én fiam, ha lesz, és nem fej nélkül születik, még ügyesebb és okosabb lesz, és már tizenegy év alatt is el fogja tudni végezni. Büszke leszek rá! No meg persze, remélem addigra lesznek kölykei Gyereidének is, mert szeretném, ha neki is lenne egy olyan jó, csendes barátja, mint amilyen nekem volt gyerekkoromban.
Na de, a lényeg, hogy megismerkedtem egy másik lánnyal, úgynevezett Nyomo Rékával, aki a nap huszonnégy órájából huszonhatot azzal töltött, hogy a számítógép (remélem, jól mondom) előtt ült, és vágott szeműek által meséket nézett. Sose gondoltam volna, hogy tőlünk keletebbre is van még élet, főleg olyan, akiknek még keze is van rajzolni.
Ez a lány nagyon rendes volt, hiszen megtanított olvasni, meg azt is, hogyan kell ezekre a mesékre érthető feliratot illeszteni. Na, meg persze mást is tanított, de azt mondta azt nem szabad elmondani másnak… Aztán telt múlt az idő, megszerettük egymást, és a legjobban az tetszett benne, hogy nem a lábával ölel meg úgy, mint Bunyós Pityu, mert Rékának volt ám keze is! És egy napon, egy szörnyű napon rájöttem, hogy azt, amit nekem nem volt szabad másnak elmondani, másnak is megtanította, úgyhogy elővettem mindenkor hű barátomat, Gyereidét a táskából. (Legalábbis, ami még megmaradt belőle. Tudniillik szörnyen lefogyott, mert nem kért, és nem kapott enni. ) Megfogtam a farkánál fogva, és addig ütöttem vele Nyomo Réka, és a másik csávó, Füty Imre fejét, míg azt nem mondták, hogy ők nagy, sárga elefántok! Ekkor fogtam a zöld festéket, lefújtam őket, elővettem a nagy zöld elefántölő bicskámat, (amit még a színvak dédnagyapám adott nekem kilencedik születésnapomra, mert azt mondta, már elég nagy és erős vagyok ahhoz, hogy leterítsek egy nagy, zöld elefántot egyetlen bicskával, no meg nem szeretné, ha nem lenne mivel ennem az abárolt szalonna ízű fagylaltot, ez ugyanis még arra is jó! Kutya egy öreg volt, az biztos, ilyen sok jó dolgot összefabrikált, és másnak még eszébe sem jutott lemásolni. Sok hülye ember.) meg egy adag abárolt szalonna ízű fagylaltot, ráöntöttem a fejökre, aztán ráültem a hátukra, és megettem. Mármint az abárolt szalonna ízű fagyit. Velük.
Ezek után mit volt, mit nem, megmaradt a szokás, hogy mesét nézek, érthető felirattal. Nem sokat néztem, mert kevés keltette fel az érdeklődésemet, de a lényeg a lényeg, hogy a lényeg lényegének lényege lényegében lényegtelen, hogy megtaláltam az úgynevezett Ferifarok nevezetű mesét, és elkezdtem nézni. Nagyon megtetszett, főleg az a szőke hajú némber akinek folyton elszakadt a ruhája minden harcban, és majdnem kiesett neki az, amit Réka folyton a kezembe adott, mikor olyat csináltunk, amit nem szabad elmondanom senkinek. Ja, meg volt ott egy vörös hajú dög is, akinek ugyanolyan nagy volt az, ami a szőkének folyton majdnem kiesett, bár, így utólag belegondolva, talán a szőkének nagyobb volt. Vagy a fehér hajúnak aki folyton a sört osztotta ki a kocsmájokban, vagy miaz ott, ahol az a kopaszodó törpe öregember volt…
Na az a vén szivar meg nagyon hasonlított az én zöld elefántpusztító nagyapámra, lehet, hogy valami rokona, akiről a viking sagák is szóltak.
Az egészben a legmeglepőbb az volt, hogy senkinek nem jutott eszébe nagy zöld elefántölő bicskával enni az abárolt szalonna ízű fagyit, vagy megenni a másikat vele. Fura mese volt, de azért szerettem. Így történt az, hogy amikor bévezették nálunk is a Zinternettet, ami százötven kilóval szedett másodpercenként, a leggyorsabb napszámos munkást megszégyenítve, beírtam a gugliba, hogy van-e olyan oldal, ahol lehet ilyen, és ehhez hasonló történeteket írni, és olvasni.
És képzeljed el, öcsém, van! Úgyhogy gyorsan regisztráltam is, és elkezdtem ismerkedni. Sok jó nép van itten, biza, kérlek szépen, no meg itt van az a szőke némber, meg a vörös dög is, csak nekik nem szakad szét a ruhájuk, a fehér hajú csaplárosnéni meg átköltözött a lottózóba, és ott húzgálja a fa… számokat!
Van ám nékünk Pofafüzetes csapatunk is, bizony! Ott linkelte (ezt hívják úgy, amikor az egyik nép megmutatja a többinek, hogy mit talált) ha jól emlékszem, a Vizisiklóetti, de ha jobban meggondolom, lehet, hogy a BigHappyWoman volt, aki folyton szórja a szívecskéket, és mindenki nagyon szereti. Én is, de főleg a Szürke nevezetű fickó, aki egyébként szintén nagy arc, öcsém, neked is meg kéne ismerkedned vele, tuti lespanolnátok egy nagy üveg sör mellett, amihez elmaradhatatlan az abárolt szalonna ízű fagyi. Na, szóval, meg szó nélkül, ő volt az, aki mutatta, hogy van egy másik ilyen oldal, ahol ugyanazokat a mágiákat használják, amiket mi, itten, a fehér betűs nevű emberekkel meg úgy, az összes néppel együtt kidolgoztunk. És mivel nem szeretem az ilyet, így kicsit bepipultam, és el kellett mondanom valakinek. Nagyon jó hallgatóság vagytok, ha eddig elolvastátok, amit írtam, úgyhogy most szeretném kifejteni a mágiámat:


Név: Adminslayer
Szint: Hatszor tíz a huszonharmadikon darab
Tanító: Büdöstalpú „Skullcrusher” Tibor
Mágia: Ha Eric észreveszi, hogy arról az oldalról, ahol eddig játszott pofátlan módon egy az egyben, kontrolcékontrolvé másolják a mágiákat, engedély nélkül, leveszi a hátizsáklyát, előveszi belőle Gyereide, a lábatlan pulikutya maradványait, addig üti az adminok fejét, míg azt nem mondják, hogy ők nagy, sárga elefántok, ekkor előveszi a hemmörájt nevű zöld színű kalapácslakkot, átfesti őket. Ezután rájuk borít egy adag abárolt szalonna ízű fagylaltot, és megeszi. Az adminokkal együtt.

Vi ár Analfabetusz, vi ár lídzsön, vi du nát foget, vi du nát fogív, ikszpekt ász! Vagymi.


A karakter kijátszásával kapcsolatos tudnivalók:
- Amennyiben hazsnálni kívánod a karaktert, jelezd az Adminoknak valamint Gabriel van Chantai - nek.
- A karakter kijátszásának beszéltetésének joga Gabriel van Chantai - é!
- VE: 25000 VE
- Szint: 10.
- Rang: A