Cathrine Ruw

Név: Cathrine Ruw (Peternek egyik unokatestvére)
Kor: 17
Mágia:
Water Magic / Víz Mágia /
Water Snake / Víz Kígyó /
Céh: Blue Pegasus
Jellem: Inkább hallgatóságnak tartja magát jónak, mint hogy központi figura legyen egy társalgásban. Kedves, udvarias. Szavait gondosan megválogatja, igyekszik senkit sem megbántani. Ugyanakkor rendkívül önző, nem add senkinek semmit ok nélkül (itt tárgyi értékre, ételre gondolok).
Ha valami rosszat csinálnak vele, elvárja, hogy bocsánatot kérjenek tőle.
Idegenekkel olyan, mint egy tükör: hamar lemásolja azok stílusát, és igyekszik úgy beszélni, hogy ne legyen semmi konfliktus, az első benyomása pozitív legyen mások szemében.
Kinézet: Rövid, vörös haj, szeplős arc, pisze orr, hajához hasonló vörös szempár. Általában komoly tekintett, de ugyanakkor képes bájos mosolyra is, mivel ugyancsak hatásosan tudja elterelni a fiúk figyelmét.
Vékony testalkata van, mihez lapos fenék, és kicsiny mellek tartoznak.
Ruházata általában valamilyen sötét blúz, és ahhoz színben egyező rövid szoknya. Harisnyája mindig fekete, mihez mindig fekete balettcipőhöz hasonló vékony talpú cipőt vesz fel.
Hogy a blúzai a háta közepéig ki vannak vágva, így a nyaka alján, a háta közepén jól látható a Blue Pegasus szimbóluma, ugyancsak fekete színben.


Történet:
Egyke gyerek vagyok, így minden jóból kijárt nekem. Kis koromba elkényeztettek, ennek ellenére nem nevezném magam kényesnek. Tény, hogy nem szeretek koszos lenni, de ha valamit meg kell csinálni, azt meg kell csinálni, bármi áron.
Születésemről nem sok dolog mondható el, egy meleg, nyári nap volt, és mikor a világra jöttem, akkor igazán csak nagy fejem volt, mit az Anyukám máig majd minden nap az orrom alá dörgöl.
Családomba különlegesség semmi nem volt, Apukám dolgos ember volt, míg az Anyukám otthon rendezte a háztartást. Boldogok voltak együtt, vitatkozni sem lehetett sokat hallani őket, de mikor fel is emelték a hangjukat, akkor is egy nagyobb, hangosabb hancúrozást követően széles mosollyal az arcukon léptek ki a szobájukból, mit sem tudva arról, hogy a hangjuktól visszhangzott az egész ház. Ilyen alkalmakor sokszor csodálkoztam is, hogy miért nincs nekem még egy öcsém, vagy húgom.
Tizenéves koromig semmi említésre méltó nem történt velem, semmi dráma, semmi katasztrófa, míg nem egyszer csak a nagybátyáméknál, a keresztszüleimnél aludtam.
Volt nekik egy fiúk, kit Petersennek hívtak. Unokatestvéreim közül csak őt szerettem. Nem tudom miért, talán az ijesztően hasonló kinézet, vagy csak a hasonló jellem miatt, nem tudom, de szerettem őt. Mintha ikrek lettünk volna, csak én lány, ő fiú volt.
Esténként egy szobába aludtam vele, és egyszer egy éjszaka közepén halk motyogásra ébredtem. Félve néztem körbe a szobába, de nem láttam semmi ijesztőt, csak Peter paplanja állt piramis módjára, és gyenge fény világított ki alóla. A halk motyogás tőle jött, és én kíváncsian közelítettem felé, hogy mit is csinált épp. Lerántva róla a paplanját, ijedten nézett rám.
- Jaj, elnézést. – szólt ijedten.
- Mit csinálsz te? – vontam kérdőre, miközben egy könyvre az ölébe szegeztem a tekintettem.
- Csak olvastam. – zárta be a könyvet – Bocsánat, ha felkeltettelek. – kért elnézést kedvesen.
- Semmi baj. – mosolyodtam el, minthogy nem a legjobb álmom szakította félbe. – Mit olvasol? – kérdeztem kíváncsian, és szinte ugrottam mellé, kezéből kitépve a könyvet.
- Csak a mágiáról egy- két dolgot. – fogalmazott szűken.
- Csak nem mágus akarsz lenni? – csodálkoztam.
- De.
- És, és, és milyen mágus? – érdeklődtem lelkesen.
- Titán mágus. – lassan mondta, talán várta, hogy szavai hallatán lefordulok majd az ágyról, de ez nem történt meg.
- Az mit csinál? – tudatlan voltam.
- Óóóó… majd óriásira növök. – képzelte el magát miközben a szavait mondta – Több emelet magas leszek, én leszek a legnagyobb mágus. – szavain csak álmultam.
- Azta! Én is mágus akarok lenni, én is nagy, hatalmas akarok lenni.
- Te nem lehetsz nagy, - szakított félbe – nem akarlak elkeseríteni, de én leszek a legnagyobb. – nyújtotta a nyelvét, min csak felnevettem.
A továbbiakban lelkesen magyarázott még a mágiáról, és hogy mit tanult eddig róla. Tudása igen csekély volt, de annyira épp elég, hogy rájöjjek, akkor ott, az ő ágyában, hogy én is mágus akarok lenni.

A szüleim érdekesnek vélték az akaratom, és végül beleegyeztek a döntésemben, azonban ők nem mágusok voltak, így magamtól, könyvekből kellett tanulnom. Az alapokat még sikerült is elsajátítanom, de végül Peter apukája, a keresztapukám segített sokat nekem. Ő tűzmágus volt, de így is többet tudott, mint egy- egy könyv. Mikor döntésre került a sor, hogy milyen mágiát is tanuljak, én a vízmágia mellett döntöttem. Szerettem a vizet, könnyű, tiszta, és hogy azt az uralmam alá tudjam hajtani, ámulattal töltött el.

Miután megtudtam, hogy Peter ott hagyta a szülői házat, és egy mágikus Céhbe került, utána akartam menni, de az én szüleim nem engedték ezt. Túl fiatalnak véltek, hogy elmenjek tőlük. Sokáig nyávogtam nekik, hogy én erős vagyok, de nem engedtek.
Végül a tizenhetedig szülinapomra kaptam meg ajándékul a beleegyezésük, de kizárólag csak akkor, ha meg keresem Petert, és mellette maradok. Örültem a döntésüknek, azonban valamennyire féltem is, minthogy a fiúnak még nem szóltam erről.
Egy gondosan megrajzolt térkép segítségével gondosan jutottam el a városhoz, hol a Blue Pegasus tartózkodott, onnan meg, ha akartam se tudtam volna eltévedni, mert minden út a Céh épületéhez vezetett.
Az bejárati ajtón félve léptem be, de amint jóképű, udvarias férfiak, és egy lelkes pultos lány fogadott engem, én is megnyugodtam.
Miután elmondtam, hogy kit keresek, egy perc múlva már meg is jelent előttem Pete.
- Szia. – köszönt csodálkozva, minthogy nem tudta mit keressek itt, majd két puszit adott az arcomra.
- Szia. –köszöntem én is.
- Te… mit keresel itt? – kérdezte kíváncsian.
- Hozzád jöttem. – mosolyodtam el.
- Hozzám?
- Igen, hozzád. Szeretnék veled lenni.
- Hát akkor ezt meg is beszéltük. – szólt közbe a pultos lány. – Bob Mester! Lett egy újabb szépséges tagunk! – kiabált fel az emeletre, minek köszönhetően a terembe mindenki rám figyelt. Zavarba jöttem, és éreztem, hogy a szeplős arcom vérvörössé változott.
- Szépséges? – hallatszott egy hang, majd mintha földrengés keletkezett volna, dörömbölve rohant le hozzánk egy kopasz, alacsony, pocakos férfi. Hogy az ajkát rúzsozta, számomra ijesztő látványt nyújtott. – Te lennél az szépségem? – szólt hozzám.
- Igen, azt hiszem. – nem voltam valami határozott.
- Pete Drágám, te ismered őt? Feltűnően hasonlítotok egymásra. - mért végig minket.
- Igen, az unokatestvérem. – válaszolt.
- Unokatestvér? – csodálkozott – A szépség családban marad. – jegyezte meg – Drágám, hová kéred a Céh jelét. – úgy tűnt már el is döntetett a sorsom.
- Ide. – mutattam a nyakam aljára.
Pete meglepődve fogadta az érkezésem, és nem is tudom, hogy örült e egyáltalán nekem. Arcán nem látszott öröm, de meg is értettem, szólhattam volna neki korábban is.