Ilaszior

Nem kellemes gyomorkorgásra ébredni. Pláne nem az éjszaka kellős közepén. Még kevésbé, ha mindez egy útszélen van. Még ennél is kevésbé, ha az az útszél vizes, és átázott a ruhád. Na és a legkevésbé, ha ehhez egy több ezer éves démon a fejedben nyilván kommentárt is tesz, mintha magadtól nem jönnél rá, hogy szar helyzetben vagy.
~Jó reggelt. Vagy várj, nincs is reggel! Akkor hogy-hogy felébredtél? Lehet, hogy nem hallgattál egy bölcs és öreg démon tanácsára, és emiatt nekivágtál zuhogó esőben az útnak? Ráadásul délután, mikor mondtam, hogy nem fogunk elérni a következő városba? Sőt, még az is lehetséges, hogy mondtam, hogy ez lesz a vége? Á nem, hiszen senki sem lehet ennyire hülye!
~Jól van na... igazad volt. Most boldog vagy?
~Ezt azért éppenséggel nem mondanám, de igen, kicsit jobban érzem magamat.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez hogy lehet egy több ezer éves démon. Amikor belém költözött csupa harag volt, és méltóság. De mára már átvette ezt egyfajta gyerekes kópéság. Persze lehet, hogy csak leplezi a személyiségét, de nem hinném. Komoly helyzetben előjön az igazi, démoni énje. Inkább csak élvezi a szabadságot. Na persze ezeket a gondolatokat eltakartam előle, nehogy belekössön. Nem volt mit tenni, továbbindultam. Kizárt, hogy sikerülne elaludni újra.
-Kaját kell szereznem. -mondtam ki fennhangon. Örök hiba. Mindig elfelejtem, hogy amit kimondok azt mindig hallja.
~És ezt hogy gondolja uraságod? Ismételten olyan nemes és hozzám méltó feladatokhoz kívánja felhasználni a képességeimet, meg a saját képességeidet, mint a lopás, vagy a betörés? Jó atyád is biztos betörő akart lenni, azért akart magába zárni. Szegé...
~ELÉG! -rivalltam rá. Gyűlöltem, amikor felemlegette az apámat. Ráadásul abban igaza volt, amit először mondott, ezek a betörések és gyilkosságok nem méltóak hozzánk. De ez van, ezt kell szeretni.
Onibusba tartottam, de nem volt pénzem a vonatra, így gyalog vágtam neki az útnak. Mint Azazel megjegyezte, kicsit messzebb volt mint kellett volna, így nem értem el oda az előző faluból. De meg akartam spórolni a fogadó pénzt, úgyhogy nekiindultam, nem törődve az esővel. Estére nagyon elfáradtam, úgyhogy egy fa alá feküdtem aludni. Nem kis időbe tartott elszenderednem, és egy órán belül már fel is ébredtem, mert éhes voltam... Ja igen. Az ebédet is megspóroltam.
Úgyhogy éhesen, vizesen, fáradtam folytattam utamat. Hű társaim egy öreg faág, amit támaszbotnak használok, a táskám, és egy több ezer éves démon a fejemben. Elképzelni sem tudok jobb helyzetet.

***

Másnap délre értem Onibus városába, egy közepes méretű városkába, de innen jött a levél. A legtöbb ember ha valamit el akar végeztetni a céhekhez fordul. Ha valami illegálisat, és meg tudja fizetni, akkor a sötét-céhekhez. De vannak olyanok is, akik nem tudják megfizetni, vagy nem akarják. Én az ilyenekből élek.
Első utam egy étterembe vezetett. Leültem egy asztalhoz, és kultúr emberhez legkevésbé méltó módon zabálni kezdtem. Legalább három tányért tüntettem el, mire egészen jól éreztem magam. A szomszéd asztalnál egy érdekes páros ült. Az egyikük egy nő volt, vörös hajjal, és mély dekoltázsú, szürke vászonruhával. A másik egy férfi, fekete bőrszerkóban, ujjain jó pár gyűrű sorakozott. Amikor felém fordult a keze jobban szemügyre vettem őket, mindegyik varázslattal bíró gyűrű volt. De csak gyengébb trükkök, semmi komoly. Nem hallottam tisztán, miről beszélgetnek, úgyhogy felvettem Azazel füleinek az alakját. Mindjárt jobban hallottam.
-Holnap érkezik. A tizenhárom órással. Szálljon fel, és menjen az utolsó vagonba. Egy óra múlva jöjjön előre, és keressen meg. Addigra már nálam lesz, a kapcsolatom meg eltűnik. -mondta a férfi. A nő elégedetten bólintott.
Visszaváltottam a fülemet, nem érdekelt a dolog. Valami illegális áru a holnapi vonattal. A lényeg, hogy engem nem érintett. Fizettem, majd távoztam. Tárcám csúnyán megcsappant, de legalább tele volt a hasam.
Csak ekkor vettem az irányt a levélben megadott ház felé. A ház maga egy kicsi ház volt, egy kicsi házsoron. Pont ugyanúgy nézett ki, mint az összes többi. Unalmasan.
~Na ja. Tökre unalmas benyomást akarnak kelteni. De meglátod, bemész, és megölnek. Honnan tudod, hogy nem az Ash'gard vár bent?
~Bevallom, én is tartok ettől. De kell a pénz. És különben is, a nagy és erős démon kiment ha szorult helyet van, nem?
~Még én sem vagyok mindenható, kölyök. Ráadásul erősen korlátozott az erőm, amit neked adhatok. De ezt te is tudod.
~Persze hogy tudom. De ettől még bemegyünk. -zártam le a vitát.
Bekopogtam, egy apró, sovány ember nyitott ajtót. Egy nappaliba vezetett, ahol egy fotelben kámzsás alak ült. Készen álltam, hogy bármikor elsüssek egy sötét pillanat varázslatot.
-Üdvözlöm. Kérem bocsásson meg, hogy nem mutatom meg az arcomat, de nem szeretném, hogy tudja ki vagyok.
-Semmi baj, máskor is voltam ilyen helyzetben. -ez mind a csuklyás alaknak szólt, mind Azazelnek, mert éreztem, hogy szólni akar. Amúgy igaz volt. Ez azt jelenti, hogy a felbérlő egy céh vagy társaság tagja, netán dúsgazdag politikus. És egyértelműen nem akarja, vagy akarják, hogy bárki megtudja, hogy közük van ahhoz a dologhoz amit nekem kell megtennem.- Szóval mi lenne a feladat?
-Holnap jön egy vonat, tizenhárom órakor. Ott a jegy az asztalon. Egy fickó el akar adni valakinek egy bőröndöt, ami a miénk, a képe szintén egy asztalon. Ne érdekelje, mi van a bőröndben, nem tartozik önre. Hozza el nekünk. Tudni fogjuk, ha lelép vele. Ráadásul magának értéktelen a tartalma.
~Azért nem ártana leellenőrizni.
~Persze, miért is ne? Végül is csak kilencven százalék, hogy megölnek, ha megtesszük. Bőven lenne pénzük felbérelni egy céhet, ez látzik a viselkedésükből. Ergo olyan van a táskában, ami egy céhet is érdekelhet. Valami mágikus. Úgyhogy majd szépen kinyitás nélkül leadjuk, mielőtt a nyakunkba küldenek valami erősebb céhet.
~Nem értelek titeket halandókat.
-Értettem uram.
~Miért van olyan érzésem, hogy csak szeretnéd, ha nehéz helyzetbe kerülnék?
~Lebuktam. De olyan rég láttam már egy jó kis szenvedő arcot... Annyira jó érzés érezni, ahogy az ujjaim között távozik el valakinek az élete... -gondolatban a múltkori áldozatunk képét küldi el. Egy hat-hétéves kislány képét. Szemtanú volt, ráadásul épp megszállott állapotban voltam. Tudtam, hogy ezt kell tennem, de gyerekeket ölni... ő volt az első gyermekáldozatom. Nem dobott fel, hogy megtettem. Egy dolog, hogy az ellenfeleimet szemrebbenés nélkül megölöm. De egy ártatlan kislányt... nehezen vette be a gyomrom.
A fickó egy biccentéssel elbocsátott. Felvettem a jegyet és a képet, kimentem a szobából, majd ki a házból.
~Szerinted is az a vonat? -kérdeztem, miközben az ebédlőben látott emberek képét küldtem Azazelnek. Közben egy fogadó felé indultunk.
~Biztos. De ez azt jelenti, hogy fel kell készülnünk, hogy összecsapunk a nővel. Ráadásul nem ártana, ha nem maradna nyom utánunk. -Az Ash'gardtól még Azazel is félt. Volt egy olyan érzésem, hogy a saját testében le se szarná őket. De az én testemben... tényleg gyengék vagyunk.
A fogadóban sokan voltak. Számomra túl sokan. Az asztaloknál az emberek apró csoportokban söröztek, zsibongtak. Átvágtam köztük a söntéshez. De túl sokan voltak, mindenhonnan fenyegetést láttam. Elég egy áldozatom bosszúálló rokona, vagy egy démonvadász... egy képzetlen is elég. Csak egy apró késdöfés, ebben a tömegben észre se vennék. Vállak súrlódtak nekem, ijedten kapkodtam a fejemet. Azazel csendben figyelt. Valaki nekem jött, a hátamon landolt. Megpördültem, ösztönösen ütni akartam. Az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy csak egy részeg az.
-Bocsá-hikk! -csuklott egyet. Odébb tántorgott, a bűze megcsapta az orromat. Émelyítő volt, a gyomrom háborgott. Nem bírtam a tömeget, verejték gyöngyözött homlokomon. Végül megszámlálhatatlannak tűnő idő után elértem a söntéshez. Fellélegeztem, fáradtan rátámaszkodtam. A pultosra emeltem tekintetemet, és egy italt rendeltem volna, de ekkor a pultos is rám nézett. A szeme vérvörösen izzott! Felkiáltottam, és rémülten hátrálni kezdtem. Megfordultam, és az embereket félrelökve próbáltam kijutni az épületből. Ekkor már minden ember felém nézett, de nem is emberek voltak, hanem izzó szemű démonok, csőrüket csattogtatták, karmaikat élezték, és rám fenekedtek... Félrelöktem az egyiket amelyik háttal állt nekem, és tovább mentem, már majdnem elértem az ajtót, amikor valami a tarkómon csattant, és elájultam.

***

~Kelj már fel fiú, meddig akarsz itt feküdni? -Azazel hangja dübörögve zúdul át a tudatomon, körülbelül olyan érzés, mint amikor keresztülmegy rajtad egy lavina.
~Mi? Hol vagyok? -kérdezek vissza, nem fog rendesen az agyam. Zúg a fejem, lassan térnek vissza az emlékek a kocsmáról.
~Leütöttek, és kidobtak az utcára. Most a kocsma mögötti sikátor sarában hasalunk, amin, jelezném, nem ártana változtatni. Kezd elegem lenni a sárból.
~Ezt valahogy megértem. -gondolom, és feltápászkodok. Annyira nem vészes, semmi komoly bajom nincs, öt perc alatt rendbe jövök.
~De van egy jó hírem: két óra és itt van a vonat. Megjegyzem nem ártana ha sietősen összekapnád magadat, mert most is csak rajtam múlt, hogy felébredtél.
~Kössz Azazel. -nincs erőm vele száj-karatézni. Táskámból előhalászom a tartaléknadrágomat, a pulcsimat, és a sálamat, és átöltözök. A saras gatyámat és a dzsekimet bevágom a táskába, nem akarom most tisztogatni. A táskát végül berejtem egy adag szemét alá, és reménykedek, hogy nem lopják el.
Negyed óra alatt a vonatállomáson voltam, megvettem a jegyet, és türelmesen leültem egy székre. A férfi és a nő teljesen külön ültek, egymástól távol, nehogy gyanút keltsenek, én meg próbáltam mindkettejüktől távol leülni, hogy abszolút ne tűnjek fel. Csendben vártam a vonatra, és gondolatban elterveztem az akciót. Felszállok, valahogy követem a férfit, megvárom amíg megszerzi a táskát, megölöm, és valahogy lelépek. Nem mondhatom, hogy tökéletesen ki volt találva, de hát istenem, nem lehet minden tökéletes. Azazel nem szólt bele, ezt mindig rám hagyja. „Egy olyan ősi lényhez mint én nem illenek az ilyen alantas dolgok.” -fogalmazta meg még néhány éve.

***

A vonat lassan fékezve gördült be az állomásra, a kerekek csikorogva fékeztek, és szikrát szórtak a síneken. Felálltam, de nem mentem közel, csak figyeltem, mit csinálnak. Utasok szálltak le, a nagy kavargásban elvesztettem őket szem elől, de nem baj. Egy ajtóhoz léptem, felszálltam, és leültem egy székre. Két percen belül indultunk tovább, a vonat szép lassan gördült ki az állomásról. Szinte azonnal felálltam, és az elülső ajtóhoz léptem, és kinyitottam. Egy fél méter volt a két vagon között, alul egyre gyorsabban zúgtak el a deszkák, a szél az arcomba vágott. Óvatosan átléptem a következő vagonra, és megálltam az ajtó előtt. Jobb ötletem támadt, a tető fél méterre volt a kartávolságomon kívül. Felemeltem a karjaimat, és a sötétség mágiához folyamodtam, óriási alkarokat formálva a sötétségből. Kinyúltam velük, és megkapaszkodtam a tető szélébe, majd felhúztam magamat a tetőre. A szél itt akadály nélkül zúdult át rajtam, majdnem letépett a tetőről. Az ujjaimat és a lábfejeimet gyorsan démoni alakba váltottam, és beledöftem a tetőbe. A cipőm darabokra szakadt és messze szállt, a szél belevágott a szemembe, alig láttam a könnyeimtől. Szép lassan haladtam előre, mintha sziklát másznék. Reméltem, hogy nem nagyon feltűnő lent, vagy hogy nem döföm át teljesen a tetőt.
A vagonok végénél szépen lemásztam, és újra fel. Húsz perc alatt az első vagonnál voltam, gyorsan felmásztam a tetőre. A lábamat beakasztottam a tető szélébe, és leeresztettem a felsőtestemet. Ott volt a fickó, meg egy gyanús, csuklyás alak, kezében egy táskával, rajtuk kívül senki sem volt. Átnyújtotta a táskát, a férfi bólintott. Ebben a pillanatban beértünk egy alagútba, én meg mozgásba lendültem. Öklömmel betörtem az ablakot, és belendítettem a felsőtestemet. A lábamat visszaváltoztattam, a bal kezemet ugyanebben a pillanatban belevágtam a falba, és berántottam magamat. Közben gyorsan elsütöttem egy sötét pillanat varázslatot, és a jobb kezemmel előrántottam a késemet, illetve a szememet démoni alakba váltottam. Felpattantam, előrelendültem, Azazel látásával ki tudtam venni az áldozatomat, és a torkába döftem a tőrt. Megpördültem, és a bal kezemen lévő karmokkal végigszántottam a torkán a futárnak. Tökéletes munka.
Legalábbis lett volna, ha valami nem jön közbe, de persze valami mindig közbejön. Most egy ajtónyílás volt ez, és a belépő vásárló hölgy. A nyitott ajtó megtörte a varázslatot, így mindent látott.
-Kár. Én akartam megölni őket. -felelte nyugodt hangon. Kinyújtotta felém a kezét, és a levegőben kések jelentek meg, majd felém repültek. Félreugrottam, egész pontosan fel, közben szemeimet visszaváltottam emberi alakba, a lábaimat és a jobb karomat démoniba. A kezeimre sötét kezet idéztem, az egyikkel felkaptam a táskát, a másikkal átdöftem a tetőt, majd felrántottam magamat. Körülnéztem, közben egy kard szúrta át a tetőt nem sokkal mellettem. A vonat már majdnem elérte Kunugit, ahonnan nehéz lenne lelépnem, pláne így két gyilkossággal. De hál isten egy vonat közeledett, fél perc, és itt van. Közben gyorsan lépkedtem a tetőn, kitérve a kardok elől, amik a tetőn át szúrtak felfele, hál isten mindig el-el hibázva.
A vonat már csak ötszáz méterre volt. Visszaváltottam a kezeimet és összegyűjtöttem majdnem minden megmaradt erőmet. Lapockáimból előtörtek Azazel szárnyai, a menetszél azonnal beléjük tépett. Lábaimmal villámgyorsan elengedtem a tetőt, és megpördültem a levegőben. Százzal száguldtam a levegőben, hihetetlen jó érzés volt repülni. Szép fokozatosan lassítottam, és az érkező vonat felé kormányoztam magamat. Lassan leereszkedtem a tetőre, és belevájtam a karmaimat. A szárnyakat eloszlattam, és lehasaltam a tetőre, majd szépen lemásztam, és helyet foglaltam.
~Szép volt.
Onibusban leszálltam, átvágtam a városon, és gyorsan leadtam a táskát.
-Itt van.
-Öröm volt önnel üzletelni. Ott a fizetése az asztalon. -biccentett egy táska felé. Felvettem, és kisétáltam az épületből. A táskám még a helyén volt a szemét alatt, a pénzt gyorsan áttettem bele, és otthagytam az üres aktatáskát. Esteledett.