Név: Erato
Faj: állatfamiliáris- kutya (beszélni tud)
Nem: nőstény
jellem: jajj nektek ha lesz
Mágia: majd tanul valamit...
Hihetetlen jó reggelem volt. Este végig aludtam az éjszakát, bár kissé bántam, hogy álomvilágomból fel kellett kelnem, de hát a valóság is mesés volt számomra, és hogy ezt azok számára is meséssé tegyem akik körülöttem éltek a konyhában kezdtem a napot... mint mindig. Mona, Arlene és Naomi elé reggelit raktam mint mindig, és miután elmentek összepakoltam, mint mindig. Az ember azt hinné ezt meg lehet unni, de nem. Gondolkoztam erősen, hogy a lányok után induljak a céhbe, de valami nagyon erős erő visszatartotta a lábaimat... ez volt a lustaság. De mint mondják lustaság fél egészség, és mivel teljesen egészséges akartam lenni, és zsigereimben éreztem, hogy vendégem lesz aznap így készítettem egy kis süteményt. Igazi ízkavalkád lett! A tölteléke marcipános krém volt, tetején kandírozott mandula darabkákkal. Ameddig a finomság sült, addig én elhevertem a kanapén, és belemerültem egy regény rejtelmeibe. De kár volt... egy nagy badarság volt az egész könyv valami vérszomjas farkasokról akik emberekre támadtak. Sokan nem tudták, de a farkas egy ritka békés állat. Csak akkor harap, ha meghúzzák a nagy fehér farkát, hímek esetében... ne ragozzuk. A regény akármennyire nem tetszett képtelen voltam lerakni, ebben csak a kopogás segített. A könyvjelzőt ráraktam a lapra, a könyvet becsaptam és letettem, majd az ajtóhoz siettem. Most mindenkinek csak örülni tudtam. Az ajtót kinyitva kedves barátomat, Petet láttam meg.
- Üdv Pete! – öleltem át a fiút.
- Mi járatban erre? – nem gondoltam, hogy különösebb oka van, mert általában nem szokott neki lenni, de azért megkérdeztem, hátha most mégis.
- Csak látogatóban vagyunk. – szorított meg egy kicsit.
- Egy munkába tartunk, és útba estél, remélem nem gond. – gond? Min gondolkozott már megint az a fiú! Az lett volna gond, ha útba esek de nem térnek be hozzám.
- Szia. – csipogott Meredith Pete lába mellől. Annyira kis cuki volt az a madárka! Sosem bírtam ki, hogy ne vegyem fel.
- Jaaaj istenem, te mindig nősz, mint a gomba. – igen. Megint nagyobb volt mint legutóbb, és ezt a súlyán is érezni lehetett a kis csöppségnek. Legalább Pete nem éheztette.
- Sütit? Most sült ki. – kérdeztem Meredithet lerakva, és máris a konyha felé indultam jelezvén, nemleges válasz nincs!
- amúgy, milyen munka? – érdeklődtem kicsit, hátha valami olyan amire mehetek, és nem kell tovább olvasgatnom. A lustaságom az elmúlt, a céhbe is mehettem volna, de nem.
- Mindig sütsz valamit. – nem mindig. Csak mindig jókor jössz.
- Igen, kérünk, köszi. – most túléled kisfiam, de csak mert kértél. Reménykedtem abban, hogy az új recept be fog válni, és ízleni fog mind a kettejüknek.
- A munka meg itt van. – mutatott egy lapot, ami egy kutyaviadal felderítésére szólt, a kutyák elengedésére, és a tettes elfogására. Egyszerűen késztetést éreztem arra, hogy segítsek szegény állatokon. Nagyjából tudtam, hogy ezek a küzdelmek mennyire véresen tudnak lezajlani, és féltem, hogy egy kutyának is kiontja a másik az életét. Hiába, nem bírtam az erőszakot akár állatokról, akár emberekről volt szó.
- mehetek? – kérdeztem nagy kiskutya szemekkel.
- Ha hozol a sütidből. – nyújtotta ki rám a nyelvét Pete.
- Akkor pakolok! – A süti nagy öröm volt, hogy ízlett a fiúnak, úgyhogy pakoltam belőle fél tálcával, az mellé meg raktam egy kis folyadékot is az útra.
- Raktam el egy kis innivalót is, szóval indulás! – érkeztem vissza a rám várakozó duóhoz.
- Ja! Írok valamit a többieknek, hogy leléptem egy kicsit veled. – mondtam, majd visszasiettem, tollat papírt elővettem, és írtam.
- Nem kell sietni. – mondta a fiú, de én siettem, nehogy hátráltassam őket.
- Mi nem sietünk. – mondta csilingelő hangján a kis madárka.
- Én nem sietek! – mondtam az ellenkezőjét tetteimnek.
- De mehetünk is. – álltam teljes hadi díszbe felszerelkezve, indulásra készen.
- Rendben. – mondta Pete, aztán felállt a kanapéról, ahonnan Meredith egy kisebb puffanással ért földet. Annyira cukin totyogott mellettünk, hogy kedvem lett volna egy kicsit megölelgetni. Mivel a szomszéd faluba mentünk, így gyalog indultunk neki az útnak. Az út olyan unalmasnak hatott, gondoltam feldobom egy csöppet.
- Meredith, – szóltam az aprósághoz.
- mutattam már, hogy én is tudok madár lenni? – kérdeztem tőle. Párszor már találkoztunk, de mágiám még egyszer sem látta.
- Madár? Még nem. - De hogyan? – kérdezte meglepetten, kíváncsian.
- Megmutatom. – mondtam mosolyogva.
- Így! – majd take overem használtam, és zöld papagáj alakomat vettem fel, és kicsit röpdöstem barátaim körül.
- Tudsz repülni. – csodálkozott Meredith.
- Nem sokára ott vagyunk. – mondta Pete. Teljesen olyan volt, mintha az apuka vitte volna két kislányát valami látványossághoz.
- Addig énekeljünk! – mondtam. Szerettem Meredithel énekelni, aranyos kis hangja volt, és reméltem ő is ugyanígy szerette a dalolászást velem.
- Két kis madárka útra kelt, nem volt elég, a ház a kert! – kezdem bele a dalolásba, amit Meredith folytatott.
- Nem volt elég a ház a kert, mert hangjuk messze, messze kelt! – a kis madárnak gyönyörűen csengett a hangja, bár még elég csiszolatlan volt. Bár ha még egy kicsit tanul énekelni, akkor a legjobb énekesek közt is megállná a helyét. Ahogy megláttuk a cél épületet csendesebbek voltunk, és én visszaváltoztam. Egy raktárhoz, vagy régi gyárhoz lyukadtunk ki, ami eléggé elhanyagoltnak tűnt, és nem úgy nézett ki ahol vannak is, bár ezt megcáfolta a kutyavonyítás ami kiszűrődött a törött ablakokon. Odaléptünk a nagy fém bejárati ajtóhoz, és Pete bekopogott. Nagyon szeretett kopogtatni minden ajtón.
- Kik vagytok? Mit kerestek itt? – kérdezte a kis kukucskálón egy vörös szempár nem épp kellemes hangnemben.
- Petersen Ruw, és Nati Teina. – mutatott be minket Pete. Lehet csak én találtam ezt gyagya ötletnek, minthogy egy kutyaviadalra jöttünk, és nem valami bálba. Inkább keményebb módszerhez kellett volna folyamodni, de nem szóltam, mert nekem boldognak kellett lennem, hogy eljöhettem.
- Nem érdekel, menjetek innen! – gondoltam. Tervet kellett kieszelnünk hogy jutunk be. És más terv nem volt, csak egy. Petet az ajtóból odébb hívtam, hátha hallgatózik a férfi. Meredith is odatotyogott mellénk, én pedig felvázoltam amit akartam. Közöltem, hogy farkas alakomban be kell jutnom a viadalra, és ha mázlink van elhiszik hogy medveölő vagyok a megfelelő színekben. Pete és Meredith nem rajongtak az ötletért láthatólag, de belementek. Én felvettem farkas alakomat, és Pete mellé álltam.
- Ki az? Mit akarsz? – kérdezte újra a férfi egy újabb kopogás után.
- Petersen Ruw, a viadalra jöttem. – mondta határozottan, mint aki tényleg oda ment.
- Nincsenek nézők. - az biztos volt, hogy jó helyen járunk, mert nézők nincsenek... elvileg. Tudtam hogy vannak, csak éppen az alvilágiak gyűltek össze a nagy harcokra.
- Nem is néző lennék. – mondta, és rám meredt, én pedig tudtam mi a dolgom.
- Vau! Vau! – az ugatást kicsit gyakorolni kellett volna még, de rá lehetett fogni, hogy egy berekedt medveölő vagyok... bár ennél nagyobb hülyeséget sem hallott még az ember. A férfi aki kilépett nem tűnt veszélyesnek. Nagyobb darab ember, ingben farmerban, borostával.
- Szép kis korcs. – korcs? KORCS? Szívem szerint olyat mondtam volna, hogy magam is megbánom, de nem lehetett elfelejtenem a szerepem, így kutyamód ugatni és támadni kezdtem, de nem haraptam meg a férfit.
- Agresszív kis dög. - ha lekorcsoznak meg ledögöznek még szép! Teljesen fajtiszta farkas alakomban azt mondani rám, hogy korcs egyenlő a halállal. A bolhást még azóta sem felejtettem el sem Stragonak, sem Omeronnak.
- Kutya ő, és mint látja, szívesen részt venne a viadalon. – magyarázta Pete. Imádkoztam, hogy elhiggyék, hogy kutya vagyok... és mellesleg fogjuk rá, hogy szívesen.
- Jöjjenek utánam. - hívott a férfi, és elindult a folyosón.
- legalább lesz egy kis izgalom ma estére. – az biztos, nekem is. Egy nagy terembe érkeztünk, ami tele volt apró ketrecbe zárt kutyákkal. Éppen hogy elfértek benne, ahogyan az ételük és italuk is, már ha kaptak. Az őr egy ketrecre mutatott, ahova engem kellett bezárni, én pedig csak bólintottam, hogy nyugodtan. Pete a lakatot rátette a ketrecre, de nem zárta be, ami a mázlim volt. Ahogy mindenki eltűnt kiugrottam a ketrecből, és hogy varázserőm ne használjam fel a küzdelemig egy kicsit átváltoztam és körbetekintettem. Sokféle kutyát láttam. Volt egy-kettő amelyik vérben úszott, és csak egy kis fáslival volt bekötve, de voltak egészen jól kinéző ebek is a ketrecekben. Reméltem, hogy valami gyenge kis utcai vegyes ellenfelet kapok majd. Egy pár perc nyújtózás után visszamásztam a ketrecbe, de előtte visszaváltoztam. Nem kellett sokat várnom, én voltam a következő kutya aki sorra következett.
- Nati, te jössz. – hozta a hírt Pete, nekem pedig összerándult a gyomrom.
- Biztos verekedni akarsz? – kérdezte hangjában aggodalommal, és odajött hozzám.
- Van más választás? – kérdeztem. Ha most lebuktunk volna, akkor nagy eséllyel elkapnak minket mielőtt a kutyákat ki tudnánk szabadítani. Bár semmi kedvem nem volt harcolni, főleg, hogy tudtam, ezek a kutyák ki vannak képezve. Én meg a nagy tudásommal eddig beleharaptam néhány ellenfél kellemetlenebb pontjába.
- Ha most meghátrálok, akkor rájönnek az egészre. Ameddig én küzdök, addig a többi kutyát ki tudod szabadítani. – mondtam Petenek. Neki most arra kellett koncentrálni, hogy a munkát elvégezzük.
- Az őr a mesékbe dicsért téged, jó első benyomást tettél rá a bejáratnál. –reméltem nem a korcsra meg a dögre gondolt.
- Lehet a vezető is megjelenik a harcodnál. – egyre jobb, ha lebuukok akkor elég sok bajom lesz, nem csak a kutya.
- Ugyanakkor nem akarom, hogy bajod essen. – mondta Pete.
- Én sem. – szólt a kis madárka is. Jól esett, hogy aggódtak értem, de amit meg kellett tennem, azt meg kellett. Ez a harc bizonyításnak sem volt utolsó. Eddig mindig valaki mögé bújtam. Most megmutatom, hogy legalább egy harci kutyával el tudok bánni. Bár egyszerűbb dolgom lett volna, ha más mágiámat használhatom.
- Ha nagy a baj meg fogom oldani. Ha mást nem elrepülök! Igazi finálé lenne! – nevetettem egyet, hiszen, hogy is lehetne bajom? Van mentőötletem.
- Tényleg, te tudsz repülni. – esett merengésbe Meredith.
- Rendben, de tényleg óvatosan, azt hiszem Strago meg is ölne, ha bajod esne. – nem ölné meg... csak ha meghalok, de az úgysem következik be. És amúgy is, az én ötletem volt, Petenek semmi köze nem volt hozzá, csak annyi, hogy nem mert ellent mondani nekem. A sütimegvonástól mindenki.... mindenki félt.
- Nyugi... – csak ennyit mondtam. Én sem voltam igazán nyugodt, de azzal, hogy ezt sugároztam reméltem Pete is megnyugszik egy kissé.
- VAU! – kezdtem el ugatni mikor megláttam egy újabb gyanús férfit.
- Készen áll? - nem, épp ülök. Haha.
- Jobb formában nem is lehetne. - azért szerintem az emberi alakom jobb formám, meg a tigris take over is, de legyen. Pete mellől elvittek, és a karámba vezettek ahol a harcok folytak, és egy bemondó felkomferált engem, és ellenfelem.
Az egyik oldalt a félelmetes Sátán, – hiába, nem egy kis keverék kutyát kaptam. Egy nagy fekete színű állat állt velem szemben megcsonkított füllel, és farokkal. Egy igazi harci kutya.
- míg az ellenfele az újonc medveölő – tényleg... kíváncsi voltam Pete milyen nevet talált ki nekem.
- Méhkirálynő?! – mi? Méhkirálynő? Mancsom a szemem elé helyeztem. Még a Buksira is fel voltam készülve, vagy a Bogáncsra! De hogy Méhkirálynő? Nem tudom hogy jutott eszébe annak a fiúnak. Hirtelen Rane villant át az agyamon, miközben szedtem ki belőle a méh fullánkokat. Akaratlanul is nevetni kezdtem. A csata elkezdődött, és Sátán vadul rohant felém. Tudtam, hogy minimum három perc kell a kutyák kiengedésére, addig ki kell húznom ebben az alakomban. A kutya nem esett kétségbe, nekem akart rontani. Még szerencse, hogy át tudtam ugrani az állatot. Nem volt olyan gyors a kutya mint én, így egy ideig csak kerülgettem, de egyszer elkapta a farkam, és így a földre estem. A kutya a nyakamba harapott, amitől nyüszíteni kezdem. Éles fogai a hosszú szőrömnek köszönhetően nem hatoltak olyan mélyre, de fájt. A szorításból megpróbáltam kiszabadulni, de csak vergődtem, majd egy jó ötletem támadt. Megpördültem ezzel alulra szorítva ellenfelemet, aki így elengedte a nyakamat, és én tudtam ráharapni az övére. A nagy lendülettel eljutottunk a karám kemény széléig, amibe belevertem a kutya fejét, de ő ez után valahogy kiszabadult a szorításomból, és a hátsó lábam harapta meg, majd újra a nyakam ugyanazon a helyen.
- Visszamenjél, rühes kutya! – üvöltöttem, mert fájt a nyakam, és nem bírtam tovább.
- Beszélt! Az ott nem kutya! – szólt az egyik néző, mire a főnökék felkapták a fejüket.
- Ajjaj! – mondtam, és gyorsan átváltoztam.
– Take Over: Tiger! – az ellenfél kutyának, hogy ne támadjon rám gyorsan egy sebet ejtettem a homlokán ezzel utalva arra, hogy nagyobb vagyok én győztem. Ki akartam szaladni Petehez, de utamat állták, így egy-két őrt el kellett intézni a saját módomon. A tigris karmokkal az arcukon sebet ejtettem, fejüknek úgyis mindegy volt már, majd szaladtam, és reméltem, hogy ez a néhány perc elég is volt, hogy kiszabadítsák a kutyákat társaim. A nyakam a futástól borzalmasan lüktetett a fájás mellé társulva.
- Rájöttek rájöttek! – vittem a rossz hírt. Hála istennek előnyben voltam fél perccel mágiámnak köszönhetően.
- A rendező meglett? – Addig oké volt, hogy láttam valami hasonló fazont, de hogy el is kapjam miközben menekülök és combom meg nyakam fájlalom...
- Hát azt el kellene kapni, de én már kicsit elfáradtam, úgyhogy hajrá... Meredithre addig vigyázok. – adtam át a feladatot társamnak, mert nekem egy kis pihenőre volt szükségem. Meredithet a karomban tartottam, közben átvettem egyszerű rendes alakomat.
- Rendben, mindjárt jövök, - Pete, én küldöm neked a Föld rezgéseiből áradó pozitív energiákat.
- és itt van ez is. – nyomott másik kezembe egy tojást. A tojás fehér volt, és ezüst színű tigris mintázat díszelgett rajta, ebből gondoltam, hogy nem közönséges. Meredithel feszülten vártuk Petet, közben Sátán is előkerült, aki amúgy egy kedves kis jószág volt. Kicsit megsimogattam a drágát, aztán Pete is visszatért vállán a bűnössel.
- Megvan. - Ohh király... – boldog voltam, hogy Pete jobban megúszta mint én, de legfőképpen annak, hogy mehetünk haza.
- a kutya, akivel harcoltam itt van. Hát nem cuki? –
- És ilyen jóban vagytok? - Megmutattam neki ki a főnök... – mondtam Petenek mosolyogva. Még mindig összerezzentem ha az állat erős harapására gondoltam a nyakamon...
- Ó, értem. - Menjünk innen. – Támogatom!
- Rendben. Öm... ez a tojás? – kérdeztem Pete felé nyújtva.
- Az egyik ketrecben volt. Nem akartam ott hagyni. – mondta a fiú.
- Oh, értem. Vissza is adom. – már adtam volna oda, amikor a fiú megszólalt.
- Teli van a kezem. Tarts csak meg. – mosolygott Pete.
- Bi… biztos vagy te ebben? - kérdeztem tőle.
- Igen. – felelte.
- Én is egy hasonlóból keltem ki. - mondta a kis hattyú a tojást nézve.
- Köszönöm Pete! Nagyon köszönöm. – mondtam, majd megfogtam a nyakam, ahol még mindig eléggé fájt.
- Úgy néz ki a nyakam mintha kiszívták volna. Ezt muszáj lesz Stragonak megmagyaráznom, viszont a kutyaviadalért is kapni fogok... – jó ötlet lenne azt mondani, hogy este egy vámpír támadott meg, de mivel elég nyálas képe volt, így inkább lecsaptam és haza zavartam. De ezt úgysem venné be, hiszen nem most jött le a falvédőről.
- Majd megvédelek. – ajánlotta fel Meredith.
- Köszönöm, - nevettem el magamat.
- de azt hiszem egyedül is boldogulni fogok, a fejmosást meg túlélem. - ha minden jól megy talán.
- Nem csak ruhát szoktak mosni? – kérdezte, mire én még jobban nevettem. Annyira kis aranyos volt. A hazafele út csendesen telt, és utam egyből a céhbe vezetett, ahol megláttam Stragot miközben az egyik széken aludt a pultra fejét lehajtva. Halkan odasettenkedtem, de előtte hajamat kiengedtem minél később lássa meg a sebet. Mikor odaértem beleharaptam a fülébe. Megártott a kutyaviadal... Strago hirtelen felugrott, majd az arca rezzenése nélkül beszélni kezdett még elég kómásan.
- És én hol harapjalak meg, hogy olyannyira meglepődjél, mint én, drága kutyusom? -
- Sehol... vuff! – csókoltam meg Stragot, közben hajamat minél előrébb húztam. - Nézd mit találtunk Petevel a munka után! – mutattam boldogan a kis tojásom.
- Nocsak, egy tojás. Gondolom nem akarsz húsz napig rajta kotlani, míg én etetlek. – mosolygott. Szóval nem tetszett neki a tervem. Basszus! Pedig még el sem mondtam.
- Egyébként, mi történt a szép nyakaddal? Nem emlékszem, hogy én ilyesmiket csinálnék. Van valami, amit elakarsz nekem mondani? – lebuktam. Hiába minden takargatás a sárga szemek mindent látnak.
- Hát ööö... izé... – azt kellett volna mondanom, hogy ő volt álmában, de nem akartam hazudni, és nem hitte volna el nekem.
- igazából egy munkán voltunk, és volt egy kisebb összetűzésem egy kutyaviadalon. - mondtam kiskutya szemeket meresztve, közben a kezeimmel szórakoztam. Strago csúnya nézésénél nem volt rosszabb a világon. Vagyis de, mikor haragudott rám.
- Tessék? Kutyaviadal? Kinek az elmeháborodott ötlete volt ez? – kérdezte mérgesen.
- Az... enyém... mármint az, hogy beépüljek... - nagyon féltem, hogy mi lesz ennek a vége. Egy ideig csendben álltunk egymással szemben.
- Értem. Fenomenális ötlet. És mi lett volna, ha valami komolyabb bajod esik? Mi lett volna, ha nem jössz vissza? Szerinted mit éreztem volna, hogy nem lehettem veled, és nem tudtam volna a legtöbbet nyújtani védelmed iránt? Mi éreztem volna, ha nem lehettem volna ott az utolsó pillanataidban? Néha gondold át, hogy milyen hatással lennének cselekedeteid másra nézve.Nyugodtan lehetsz másra is tekintettel. – mondta halkan majd kifele indult. Rosszul esett amit mondott. Csak arra gondolt, hogy a legrosszabb esetben mi lehetett volna, arra nem hogy mi is történt. Nem értettem miért kapta fel ennyire a vizet. Ott álltam vele, túléltem, és nagyobb bajom sem lett. A szemem sem karmolta ki a kutya, semmi sem történt ami miatt haragudnia kellett volna ennyire. Mégis eléggé bűnösnek éreztem magamat. Tudtam, hogy veszélyes dolog amibe belekezdek, de tisztában voltam az erőmmel is.
- Strago! Ne haragudj! – elindultam a fiú után lelkiismeret furdalással, már majdnem könnyezve.
- Nem tudsz sajnos ott lenni majd mindig, hogy megvédj. – mondtam neki halkan. Ez volt az igazság, és ebben a szakmában a harc elkerülhetetlen volt.
- És vigyáztam! Mikor szorult a hurok, akkor átváltoztam... – füllentettem egy kicsit, hiszen csak akkor változtam már át, mikor rájöttek hogy nem kutya vagyok. Strago megállt és megfordult. Megfogta a vállaim, és a szép sárga szemeivel az enyéimbe nézett majd átölelt.
- Ígérd meg, - suttogta a fülembe.
- ígérd meg, hogy vigyázol magadra, akármi legyen a helyzet. Nem bírnám elviselni, ha koporsód felett kellene állnom. Ahhoz túlságosan is sokat jelentesz számomra. – megint a legrosszabb dolgot hozta fel. Sosem mernék olyan dolgot tenni amibe bele is halhatok, legalábbis magamtól biztos nem.
- Megígérem! Vigyázni fogok magamra! De ezt te is ígérd meg nekem. – ugyanígy én sem bírtam volna ki nélküle. Csak én nem akartam a legrosszabbra gondolni.
- Így lesz. – úgy gondoltam ezzel le is rendeztük a dolgot, a fejmosást is megkaptam amit ahogy reméltem túléltem.
- Van tojásom... – mutattam megint a kicsikét, és mosolyogtam.
- És mit szeretnél vele csinálni? – kérdezte Strago már lágyabb kedvesebb hangon.
- Szerintem ömm... elviszem oda ahova te vitted, és kiderítem mégis mi. – mondtam határozottan, közben elgondolkoztam, hogy merre is mentünk legutóbb.
- Ahogyan gondolod. Tudod, merre kell menned? Mert én azóta elfelejtettem... – éreztem...
- Mi lenne a férfiakkal a nők nélkül? - nyújtottam ki a nyelvem és kiléptem az ajtón.
- Persze hogy tudom! – feleltem az előző kérdésre.
- Minden bizonnyal megállna a szaporodás. – köszönjük Strago a kielégítő választ. Bizony megállna a szaporodás, ami senkinek sem tenne jót.
- Nem pont erre gondoltam, de igaz. – helyeseltem.
- Tudom – nevette el végre magát.
- de nem akarom megadni az esélyt, hogy az elmeállapotunkat kritizáljad. Elmondásod alapján kedves barátnőidnek néha a mi segítségünk kellene, mert a végén még kárt tennének önmagukban. – és a fagylalt megtalálta a visszanyalási lehetőséget. A szőke barátnőim...
- De csak mert! Nem nem azért... akkor! Kifogtál rajtam! Gonoooosz. – erre párom csak kinevetett megint. Lassan eljutottunk a bolthoz, ahol neki is megmondták mit rejt a tojása. Az én kis tojásom minden bizonnyal egy kutyát hordozott magában, amin meg sem lepődtem, hiszen egy kutyaviadalon találtuk. Ahogy a boltban végeztünk Stragot áthívtam hozzám, hogy lakmározzon egyet a mandulás süteményből. Neki is nagyon ízlett az édesség, aminek felettébb örültem. A kis tojást az ágyam melletti szekrényre raktam, egy a ruhákból készített kis „fészekre.”
Erato kölyökkorábanfiatal korábankifejlett 
Szomb. Május 19, 2012 2:26 pm
