Egy nehéz nap éjszakája (Gilbert vs Thrin) - ELLENŐRIZHETŐ

Egy lepukkant kis kocsma, egy olyan kis tanyasi kisváros legvégén, ahol az ember többnyire csak az utazásai közben képes megszállni, minden büszkeségét félretéve. Na persze azok az ördögi és alvilági alakok, akik éppen az ilyen eldugott kis zugokat szeretik, a mennyországban érezhetik magukat. De én nem ilyen vagyok. Szívem szerint meg sem szálltam volna egy ilyen helyen, de inkább itt mind odakint, a zuhogó esőben. De már megint jól kitolt vele odafent valaki. Élvezik biztos, hogy mindig rám jár a rúd és megnehezítik az életemet, minden nyavalyás kellemetlenséggel, melyet ki tudnak találni. De én itt vagyok és kiállok mindent.
Bár azt a dagadt pasast, aki mellettem ül és a söre az arcomba csöpög minden minden egyes alkalommal, mikor az asztalra vágja kórsólyát és hangosan röhög az egyik ocsmány kis viccén a szintén nagydarab haverjaival, már kezd az idegeimre menni. Az előttem lévő tányér még félig van hússal és némi párolt zöldséggel, hiszen nem tudom megtagadni azt amit tanítottak a szüleim. Hogy mindig edd meg a zöldséget. De lehet, hogy hamarosan meg kell szegnem azt, amit tanítottak, hiszen ezúttal az étkembe csöppent egy szebb adag a nyálas sörből.
- Hehehe... na és ezt halottátok már. - nevetett fel a dagadt férfi. Kopasz fején megcsillant a lámpa fénye, ahogyan a kockás inge alól kivillantak a hasának a nyomvonalai - Két lánytestvér élt Hargeon-ban, és annyira féltették a macskájukat, hogy ki sem engedték a lakásból, nehogy egy félelmetes kandúrral találkozzon. Az idősebbik lány rövidesen férjhez ment és nászútra utazott a férjével. Néhány nap múlva egy táviratot kapót húga: „Nagyon jól érezzük magunkat. Azonnal engedd ki a macskát!” - hatalmas nevetés tőrt ki a társaságban, ahogyan túllőtt a célon a nagydarab és annyira hadonászót a korsóval, hogy a vizes üveg kicsúszott a kezéből és egyenesen felém zuhanva beterített a sokaknak számára mindennel felérő nedűvel. -Áááá... a pi*ába. -tekintett rám, majd a kezei közé kapva a kezét, minden maga alá utasító röhögésbe kezdett, amihez lassan a cimborái is csatlakoztak. És nálam ekkor tellett be ama bizonyos pohár. - Te aztán, jól megszívtad kölyök... hahaha... de sebaj! Ha felnősz ebben az illatban kell élned és ezt a nedűt kell...- de nem tudta befejezni. Az öklöm találkozott azzal az óriási hórihorgas orrával, mely csupán egy pillanatig volt képes ellenállni az erőmnek, majd megroppanva engedett utat az erőnek.
A nagydarab úgy zuhant hátra mind egy húsos zsák és annak ellenére, hogy fel sem tudta fogni, hogy mi történt, a vele lévő férfiak gyorsabban reagáltak. A velem szemben üllő, ugyancsak túlsúlyos, de a kezein jól láthatóan erős fizikai munkát végző alak, arcán kidülledtek az erek. Hosszú haja copfba volt kötve, kissé pufi arcát még jobban kerekdedebbé téve. A keze ráfeszült az asztalra és félresodorva meggondolatlanul és idegesen cselekedett. A társa elé lépett, kissé fellökve őt, ahogyan a keze megfeszült és hátralendült, hogy minden erejével törjön össze. De nem számolt azzal, ki is vagyok. Beléptem elé és ahogyan megragadtam a kezét, ellene fordítottam a saját hatalmát. A teste felemelkedett, ahogyan átdobtam a vállamon, és háttal zuhanva a földre összetörte a mögöttem lévő asztalt, de nem engedtem el. Inkább csak még jobban megmarkoltam a kezét és oldalra rántva a teste felemelkedett a talajtól. Letarolt minden maga körül, ahogyan előre rántva az éppen félocsúló társa felé hajítottam. Tökéletes célba dobás, hiszen telibe találta őt, nem csak ledöntve a lábbáról, hanem magával rántva őt a szemközti falnak csapódtak mindketten. Fájdalmasan és immáron erőtlenül.
- Most aztán felhúztak. - ökölbe szorítottam a kezemet, ahogyan az erek kidülledtek a homlokomon.
- Attól még nem kellett volna tönkre tenned a fél berendezést. - szólalt meg a pultnál ülő, különös alak. A testét egy rikítóan sárga köpönyeg fedte és alóla egy zöld nadrág szára lógott ki mellette egy hosszú vándor bot volt az asztalnak támasztva.
- És akkor mi van, majd ők fizetik ki!- intettem az öreg csapósnak, aki csupán néma bólintással egyezett bele, hogy ez ellen semmi kifogása sincsen.
- Milyen felelőtlen... - szólalt meg újra a különös alak, ahogyan mellé toppantam.
- Balhét akarsz? -kérdeztem tőle, ahogyan megfordult és belenézett abba a két zöld szemembe. - Mert akkor megkaphatod! -néztem rá félelmet nem ismerő és magabiztos tekintettel.
- Dehogy is. Semmi kedvem bajba kerülni egy ostoba kölyökkel aki ráadásul...- de nem tudta befejezni. Ő is majdnem hasonlóan járt, mind a nagydarab, de szerencséje volt. Az öklöm csak az arcát találta el, beborulva a pult mögé.
- Kérem hagyják abba! -kiáltott fel a pultos. - Ez rengeteg pénzembe fog kerülni... -kérlelt az öreg, de mindhiába.
- Pofa be!- förmedtem rá. - Balhét akart a nagyszájú, most megkapta. - néztem végig, Miközben felállt kicsit idegesen vettem tudomásul hogy a tag nem csak hogy nem ideges de még mosolyog is miközben a szája sarkában megült vért törli le a kézfejével.

Épp egy fogadóban ülök és egy matrózzal beszélgetek. A matróz nem ismer, de fizetek neki egy italt meg hát egyedül is van tehát szóba áll velem. Épp elkezd felülemelkedni azon a témán, hogy egy kanárisárga köpönyeg van rajtam mikor a kocsma közepén egy srác hirtelen tombolásba kezd. A nagy zúzásban letarolta véletlenül a beszélgető partneremet is mire szertefoszlott az esélyem, hogy ingyen utam leegyen tovább hajóval.
Nem állom meg szó nélkül és szó szót követ majd nekem ront a srác és meg üt.
Kicsit meglepődve tapasztalom, hogy a pult mögé borultam. Felállok és a számsarkában az ütése nyomán kiserkent vért letörlöm a kézfejemmel. Gúnyosan elmosolyodok, felnézek rá:
-Csak ennyire vagy képes – kérdezek, és a földre köpök.- Bizonyára ezért vezért verekedsz ilyen egyszerű halászokkal ahelyett hogy magadhoz valóval kezdenél – szólok oda neki gúnyosan. Csak ezért most eltekintek attól, hogy megsértettél - vetem, oda neki miközben a pultos felé fordulok. - A kár természetesen egyedül ő áll… - de nem tudtam befejezni.Az ellőttem lévő pult hatalmas reccsenéssel tört ketté. Az apró kis fa szilánkok szinte teljesen beterítették a környezettet, de nagyon is érdekes módon, engem egy darab sem volt képes megsebezni. A tekintettemet a tomboló fiúra vetettem, aki láthatólag fórt a dühtől és rajtam próbálta meg ki adnia a feszültséget.
- Ne szórakozz velem pompadúr! - kiáltott rám, ahogyan újra kiegyenesedett. - Ezt nem úszod meg ennyivel... -lépett közelebb hozzám.[/color]Kissé hátráltam és magamban azon töprengtem mi lehetett ez az előbb ami bár szétroncsolt mindent de nekem alig okozott sérülést.
- Nem szórakozik veled senki -feleltem neki gúnyosan majd neki rontottam készülve rá hogy ha meg próbál ütni azonnal kitérjek oldalra és a cuccaimhoz siessek. És a sejtésem be is igazolódott.A keze meglendült és ökölbe szorult, miközben félig hátrarántotta a felsőtestét is, ahogyan megvette a lábait. Minderre azért olt szüksége, hogy pusztító erőt vigyen az ütésébe, de elszámolta magát. Elég közel voltam hozzá, alig pár lépésnyire és ez a mozdulata túl sok időt vett el tőle. Mivel végig erre készültem ki is téretem az ütése elől és mellette ellépve még éreztem hogy mekkora erőt szabadít fel az ütése, de szerencsémre csak a levegőt találta telibe. Villámgyorsan siettem a cuccaimhoz és leültem a székemre kissé összehúzva a motyóimat.
- Akár ki is mehetnénk - vetettem oda neki, hátrafordulva felé. - Csak hogy ne rombold le a kocsmát. Szegény kocsmáros nem örülne neki. - felleltem neki és vállamra vettem táskám szíját és az oldalamra akasztottam a tőrt is. Mindeközben pedig lassan hátráltam az ajtó felé, felkészülve hogy olyan reakciója lesz mint eddig más szóval eszetlen.
- De lovagias vagy, hogy gondolsz másokra is... - lépet felém egy határozottan - ... de ne izgulj. Nem vagyok olyan ember, aki ártatlanokat is bajba keverne. Bár be kell vallanom, hogy kissé forrófejű vagyok, de ez az én hibám, ahogyan az is, hogy nem tudok ellen állni annak, ha próbára tehetem a képességeimet. - vette fel lassan ugyanazt a mozgást, amit én, szinte egyszerre léptünk. - És idáig érzem a belőled áradó mágikus erőt. - mosolyodott el - Így miért ne mérhetnénk össze, hogy ki az erősebb? -kérdezte tőlem.
Oké akkor menjünk ki és mutatok is valamit, de ne itt mert a munkások sokkot kapnak.

Kicsit elragadtattam magam. Ezzel tisztában voltam már attól a pillanattól fogva, hogy nem csak az engem zavaró férfiakkal törődtem, hanem egy addig békésen üldögélő férfiba is belekötöttem. De azzal áltatta magamat, hogy ő kezdte, pedig tudtam legbelül, hogy ez nem igaz. De mégsem voltam képes leállni. A bennem forrongó érzések teljesen az uralmuk alá hajtottak, feloldva az ésszerű és megfontolt gondolkodásomat és átadva a helyet a szakadatlan érzelmeknek és a vágyaknak. És abban a pillanatban csak arra vágytam, hogy kiadjam magamból a feszültséget. És szerencsémre, akire a véletlen választásom esett, tökéletes alanynak minősült. Éreztem a benne lappangó mágikus erőt és ezt kihasználva, villámgyorsan azon kaptam magamat, hogy odakint állunk, egymással szemben, ahogyan csak a kocsmából kiszűrődő fénynek köszönhetően nem lepett el minket a kinti sötétség, de a kettőnk közötti fényes sávot, bár alak árnyéka törte csak meg, akik a kíváncsiságuknak tért adva, akarták megnézni a küzdelmüket.
- Mutasd azt az erőt, amit odabent féltél megmutatni...- csaptam össze a kezeimet- … és megmutatom neked, hogy mire is vagy képes szájhőském!- vigyorogtam rá magabiztosan. Biztos voltam magamban, hogy akármit is vett majd be, képes leszek felülkerekedni rajta. Miért ne lennék képes, hiszen csak így fejlődhetek, csakis így érhetem el a céljaimat.
- Oké... - felelte kicsit gúnyosan és hátra vetette a csuklyáját ami alól a saját arcom tekintett vissza rám. Egy pillanat erejéig nyelni sem tudtam, sőt a szavam is megakadt, de a következő pillanatban elmosolyodtam és kevésen múlt, hogy nem nevettem el magamat. - Remélem, hogy nem rondítod el még jobban ezt az arcot. Már így is elég ronda! - felelte, ahogyan már nem bírtam tovább.
- Hahahaha...- nevettem fel hangosan, miközben megragadtam a kabátomat, majd egy határozott mozdulattal lerántottam magamról. Nem mondanám, hogy az a kifejezett izomkolosszus lennék, vagy jobb esetben olyan fajta, aki után a lányok megfordulnak. Én nem az alkatommal, hanem inkább az arcommal vagyok képes elkápráztatni a gyengébbik nemet, még akkor is, ha nem is állt az a szándékomban. Mert hát magam sem értem igazán, de mindig megtalálnak, még akkor is, ha nem vágyok rá. És én sohasem vágyok rá. - Olcsó trükkökkel nem mész semmire ellenem...- nyújtottam ki oldalra a jobb kezemet, majd előtte egy varázsképlet jelent meg, ahogyan végigcsúszott a kezemen, egészen a vállamig és furcsa fekete aura lengte körbe az egész végtagomat, miközben a kinti sötét ellenére is, vakítóan tisztán lehetett látni minden egyes mozdulatot. -Megmutatom neked az alakváltás egy magasabb szintjét...- a fekete aura pedig rátapadt a kezemre és villámgyorsan keményedett meg rajta, ahogyan a kissé vakító jelenség is abbamaradt. - … hiszen ahhoz, hogy ilyenre képes legyél, egy igazi démont kell legyőznöd! Saját magadnak is azzá kell válni.- feszült ökölbe a kezem. -Satan Arm: Black Devil! - közöltem vele a varázslat nevét is. - szóval mutasd meg végre az igazi erőd, mert különben nem éled túl ezt az éjszakát!
Erre a kijelentésemre azonban gúnyosan felkacagott, majd büszkén és magabiztosan elvigyorodott. És az amit láttam a viselkedésén, az tetszett. Nem ilyet meg tőlem, magabiztos volt és ennek örültem. Végre úgy éreztem, hogy elég ereje lesz ahhoz, hogy kiélvezzem a soron lévő harcom minden egyes másodpercét. De reménykedtem azért, hogy nem okoz nekem csalódást. És a szavai alapján nem akarta ezt a hibát elkövetni.
- Korábban kell felkelned ha rám akarsz ijeszteni azzal a technikával. Hiszen hiába olyan erős a kezed, ha nem vagy képes eltalálni vele és hát ez idáig még nem sikerül. - vágta a képembe nyíltan. - De tudod mit? Mutasd meg úgy igazán, hogy mire is vagy képes vele és talán komolyan veszlek. - mondta, ahogyan kétkedő arcot vágott és rámutatott egy nem messze lévő nagy fára, melynek törzsét csak 3-4 paraszt érte volna körbe, bár amennyire láttam a kinti félhomályban.
- Vicces...- vigyorodtam el végül én is, bár úgy éreztem, hogy mégis csalódást okozott nekem - ... de mond, miért is kellene azt tennem amit tanácsolsz? Hiszen mások szavára is fittyet hányok, nem pont a te ostoba ötleteidnek fogok eleget tenni. - húztam fel magam és az arcom újra komorrá változott. - Ha annyira kíváncsi vagy erre az erőre, akkor nálad jobb próbabábú nem igazán akad a környéken. És ha kidőlsz az ütésemtől, akkor már úgyis mindegy, milyen erős is voltál...
A lábaim izmai megfeszültek, ahogyan erőt gyűjtöttem össze, az ér a homlokom, a nyakamon és a bal kezemen is kidülledt. Nem akartam a véletlenre bízni semmit, hiszen jól éreztem, minden egyes szavam ellenére, odabent túllőttem a célom. Úgy használtam a mágiámat, hogy a saját testemen belül tartottam, megnövelve a fizikai erőmet és ezzel a saját testi épségemen veszélyeztetve még a mágikus erőmet is pazaroltam. És tisztán éreztem, hogy még mennyire hosszú út is áll ellőttem. És a testem minden belső figyelmeztetése ellenére megmozdult. A kettőnk közti távolságot egyetlen villámgyors ugrással tüntettem el, miközben a jobb, démoni kezem meglendült és a férfi arcát célba érve csak másodpercek választották el a súlyos és pusztító csapástól. De akkor még nem tudtam, mennyire is komollyá válik ez a harc.

Még alig fejeztem be a mondandómat, már láttam is, hogy a teste megfeszül és ugrásra készen áll. Villámgyorsan ragadtam meg belülről a köpönyegemet, mire ő neki iramodott és a köztünk lévő távolságot pillanatokon belül hidalta át. A démoni kezével a fejemet vette célba, de botor módon tette mindezt, hiszen a fej sokkal nehezebb célpont mint a testem többi része lett volna. De felkészültem. Most hogy már közel volt a köpönyegemet magam elé vetettem, remélve hogy a harsány sárga szín megzavarja kissé, ahogyan a testemet hátra vetve, lassan felvettem egy farkas alakját. A testem pillanatok alatt össze zsugorodott és teljes egészében szőr borította be, ahogyan tisztán láttam, hogy a fickó keresztül robban a köpenyemen. Az arcára nem ült ki értetlenség, ahogyan meglátott, de a köpeny mégis megtette a hatását. Lelassítva és kissé megzavarva már a volt testem helyzetét érte az ütése, hanem egyenesen a földet. A kemény és száraz föld felszakadt, behorpadt a hatalmas erejű ütése alatt, apró kis szikladarabok röpültek széjjel és az ezt követő robbanásszerű zaj a nézőközönséget is arra ösztökélje, hogy még beljebb lépjenek a fedezéket nyújtó ház alá.
A szétszakadt köpönyeg darabjaira a fejemre hulltak és eltakarták előlem a fiút. Aprónak azért nem nevezhető mancsommal kapartam le a valaha gyönyörű köpenyem darabkáját az a arcomról, ahogyan a felvert por lassan eltűnt a furcsa kölyök körül. Tisztán láttam amint az ellenfelem épp felém fordul, nem is kicsit dühösebben mint korábban volt és előtte egy körülbelül méteres átmérőjű és mélységű gödör tátongott.
- Jó dolog az erő csak kár ha nincs mögötte elég ész! - mondtam kicsit gúnyosan mosolyogva.- De elég is volt ennyi vegyük úgy, hogy mostantól komolyan veszlek mert tönkretetted az egyik kedvenc köpenyemet - mondtam egy kissé komolyabban, ahogyan ő átugrotta a gödröt és lassú, kimért lépésekkel sétált felém.
- Értem...- szólalt meg furcsa hanglejtéssel, miközben az arca komollyá vált és valami furcsa megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Tisztán éreztem, hogy ez a gyerek veszélyes. - … szóval képes vagy az Animal Transform-ra. . Érdekes. Már halottam róla, de még senkit sem láttam, aki használta is volna. - állt meg előttem, alig pár méternyire- Szóval egy farkas egy démon ellen... rendben! Mutasd meg nekem, mit is tudsz! - hívott ki nyíltan végre, pedig én ezt éppen elakartam kerülni.
- Mutassam meg hogy mit is tudok? Mért te talán már ki is merítetted a trükktáradat? - kérdeztem kicsit cinikusan. Majd vigyorogva folytattam - Ez meg csak egy démon keze, szóval inkább mond azt hogy a démon kezével felruházott ficsúr és egy farkas bőrbe bújt fiú küzdelme.
Láttam hogy egy kicsit megrándul az arca dühében talán arra számított hogy komolyan fogom venni ha már képes volt elbánni a köpenyemmel. Ezzel kicsit vissza léptem és elkezdtem körül járni az alakját farkas alakban és terveztem. A város széléhez volt közel a kocsma úgyhogy nem kell sokat futni ha nekem kedvező feltételeket akarok találni gondoltam magamban.
- Ez igaz. A lényeg mindig a részletekben van! - nézet közben, de csak a szeme követett, a teste meg sem moccant. - De végéhez értem a képességeimnek? Nem... egyszerűen ahhoz, hogy többet mutassak neked, most neked kell lépned. Hiszen míg te csak lemásoltál egy kóbor kutyát a vadonból, addig én szembe szálltam egy démonnal, hogy ennek az erőnek a birtokába jussak...- vigyorgott végig magabiztosan. - ... így nyíltan kijelenthetem, hogy kettőnk közül nekem van nagyobb esélyem a sikerre. Bár...- fordult kissé felém, ahogyan elértem a látószöge határát. - ... a mesterem arra tanított, hogy soha se becsüljem le az ellenfelemet és akármi is történik, még az ellenfelek is tisztelhetik egymást...
- Kimondta hogy nem tisztellek? Ha nem tisztelnélek mér rég neked mentem volna és nem kitérek előled - feleltem vidáman. - Ja és én is mutattam annyit mint te, 1 varázslatot. De ha te a veszélyt látod csak egyenértékűnek akkor mutatok valami hatékonyabbat mint a farkas - feleltem neki és felkészültem a varázslatra.
Neki iramodtam és a levegőbe vetettem magam ott a testem azonnal hullámzani kezdett és nem átalakultam egy majdnem teljes kifejlettségű királykobrává.
- Tessék sziszegtem felé ezt megérinteni is veszélyes volt és hordozott akkora veszélyt mint a démon legyőzése.
Maga elé rántotta a karját, olyan gyorsan, hogy még éppen időben fogta fel a támadásomat. Egy kobrát megérinteni is veszélyes, de a démon bőre keményebb volt, mind azt vártam. Mintha csak egy páncélba próbáltam volna beleharapni., majd a keze meglendült és félresodorta a vékony és immáron könnyű testemet. Végigcsúsztam porban, majd támadó állásba helyezkedtem szinte reflexszerűen, de mindezek ellenére semmi bajom nem eset.

Mit is mondhattam volna, egy kígyó állt velem szemben, mely a méretei ellenére, még nagyon gyors is volt. Amikor egy pillanattal korábban támadt, csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy nem értek el a méregfogai, de hogy ez még egyszer sikerüljön? Arra vajnyi kevés esélyt láttam még én is. ~Most mit tegyek?~ kérdeztem magamtól, miközben őt néztem. Összetekeredett és ő is mindvégig engem nézett. Talán azon gondolkodott, hogy hogyan tovább? Talán egy pillanatra ő is tanácstalan volt. ~Hagyjuk abba ezt a ...~ futott végig a gondolat az elmémen, de ettől a ténytől megremegtem.
- Mikre gondolok? -kérdeztem hangosan, saját magamtól.
- Nekem kéne azt tudnom? Én csak alakváltó vagyok nem mentalista. - sziszegett fel a kígyó, de én meg sem hallottam. Semmit sem halottam.
- Mégis mire gondolok?! -kiáltottam el magam ismét. - Még hogy feladom?! -néztem örült tekintettel az ellenfelemre. - Képes voltam ilyenre gondolni?! Na nem szórakozok többé veled! -kiáltottam ki magamból az érzéseimet. - Eltiporlak te szemét! -fenyegettem, ahogyan a látásom, de inkább az elmém beszűkült. Már semmi más nem érdekelt, csak ő.
- Húha most betojtam, de nem tőled hanem az elméd ilyen fokú deformálódásától. - sziszegte kicsit meglepődve és nagyokat pislogva ami elég furán hatott egy kígyónál. A következő pillanatba pedig már csapott is előre a fejével hogy meg marjon.
Ezzel párhuzamban pedig a démoni kezem is meglendült, de nem hiába vette Thrin a kígyók „királyának” az alakját. A leggyorsabban támadó állatok egyike, a legveszélyesebb méreggel felszerelt állatok egyike és ha párosítunk egy olyan elmét hozzá, mely nemcsak az ösztönökre épül, mondhatjuk nyíltan, hogy egy gyilkos párosítást kapunk. És persze mivel én nem éppen a legbeszámíthatóbb állapotomban voltam, mindezekről meg is feledkeztem, vagyis inkább figyelmem kívül hagytam. Ahogyan azt is, hogy egy nálam kisebb, vékonyabb, de ugyanolyan gyorsan mozgó testet eltalálni, méghozzá pontosan, szinte lehetetten. És ez is történt.
A kezem félreütött, pontosan az állattá alakult mágus feje mellett zúgva el, miközben ő villámgyorsan rátekeredett a kezemre, hogy ezzel is lebénítsa és nem a páncél kemény démoni bőrt támadja, hanem a puhább emberi szöveteket. A pontosan előtte lévő fejemet. Farkasszemet néztem vele egy pillanat erejéig, ahogyan hatalmasra kitátott szájában előbukkantak a centis méregfogai.
- Lassú! - a másik kezem pedig abban a pillanatban ragadta meg őt, a nyakánál fogva, megállítva a támadásban, szinte csak centikra az arcomtól. - Sokkal lassabb lettél, nem így gondolod? - a kezem megfeszült a testén, ahogyan lerántottam a kezemről és odébb dobtam volna őt akár egy szelet húst, de éreztem valamit. Ahogy dobásra emeltem egyre nehezebb lett. Ahogy végig pillantottam rajta, már láttam is, hogy megint át alakul. A teste megnyúlt még az előzőhöz képest is és megvastagodott majd ahogy dobtam volna el erős szorítást éreztem a kezemen és nem tudtam levetni.
Pár pillanat elteltével egy hatalmas méretű kígyó tekeredett már a kezemre és teste messze meghaladta az előző kígyó hosszát és vastagságát. A hosszát így elsőre talán 8-10 méterre becsültem volna és vastagsága meghaladta a derekamét. Vastag izmos teste hullámzott, ahogy megpróbált a hideg idő ellenére is gyorsan mozogni és körbe tekerni a testét az enyémen ami nem tűnt lehetetlennek, hisz ilyen testet mozgatni nem kis izom munka és jár is egy kis hő termeléssel.
Ez persze egy pillanatok alatt játszódott le és mire feleszméltem, hogy voltaképp egy közel velem kétszeres testsúllyal rendelkező lényt tartok a démoni erőtől mentes kezemben már meg is roggyant a tartásom és térdre zuhantam.
A szorítása, melyre specializálódott, mégsem volt annyira gyors, amennyire kellett volna. A teste egyre lassabbá vált, de ahogyan az események zajlódnak, így most már ő volt előnyben, hiszen hiába próbáltam volna szabadulni, a testem olyan nehéz volt, mind még soha. A jobb kezemről indulva, a kígyó vastag teste végigsiklott a a törzsemen, majd át a másik, démon kezemre, mely a súly és a szorítás alatt, de még mindig képes volt a mozgása. Bár nem annyira, hogy megszabaduljak ettől a lénytől, hogy megragadhassam, de azért jó érzés volt, hogy képes lehetnék rá.
- Kukuku...- kuncogtam fel halkan. - Ezt nevezem...- néztem a kígyó arcába, miközben éppen az arcom előtt mozgott és engem nézett. - … nem gondoltam, hogy ennyire nehéz is lehet egy kígyó. - vigyorodtam el és a testem elernyedt a kígyó egyre hatalmasodó szorítása alatt. - De csak ennyit tudsz? - kérdeztem rá,.
- Ennyi telik. - felelte cseppnyi iróniával a hangjában.
De nem válaszoltam semmi. A hátam mögött egy-egy mágikus kör jelent meg, vakítóan, ahogyan végigsuhanva az éjszakán egy vakító fehér fény kíséretében két hatalmas szárny alakja tűnt fel. Majd hunyt ki a fény, és a démoni szárnyak, belevesztek a sötétbe. Csak a feltűnő hold fénye világította meg őket, ahogyan megmozdultak. Először csak egy csapás, majd még egy, és egy még újabb, és a testem a kígyóval egyetemben, megemelkedett. Lassan, erőtlenül, de minden egyes csapással, egyre magasabbra és magasabbra jutottam, ahogyan ő, néha le, majd néha rám, az erőlködő arcomra nézett.
- Ne hogy megszakadj kölyök akkor mivel dicsekednék, hogy legyőztem egy nyomorékot?- kérdezte tőlem immáron magabiztosan, vagyis a szeméből ez az érzés tükröződött vissza.
- Ne bízd el magad...- vigyorogtam az arcába- Ez nekem semmiség...- emelkedtünk lassan, de biztosan egyre és egyre magasabbra.- De vajon mi történik majd velünk, ha ilyen magasságból lezuhanunk? -kérdeztem tőle örült vigyorral.
- Valószínűleg egy héten túl gyógyuló sérüléseink lesznek. – poénkodott ő is, nem hitte, hogy tényleg erre készülök, de mekkorát is tévedett.
- Akkor derítsük ki, hogy kettőnk közül majd, ki marad talpon. Én, vagy te?! -a mágikus szárnyak pedig eltűntek és zuhanni kezdtünk, egyenesen az alattunk lévő kocsmára.

Mikor elkezdtünk zuhanni már láttam hogy nem tudok alakot váltani úgyhogy csak megfeszítettem az izmaimat hogy kevésbé fájjon.
Mikor a következő pillanatban feleszméltem a kocsma közepén voltunk és bár kicsit kába voltam a becsapódástól csontom nem tört és a kábaság is múlni kezdett a bent lévő melegtől hamarabb mint az ellenfelemé. A szorítást elkezdtem ismét fokozni, de ekkor elkezdtek kiabálni a bennlévő emberek és mikor felpillantottam láttam hogy nem csak a megjelenésünk hanem a szép lassan leroskadó tető miatt is. Erre elkezdtem a szorítást félbe hagyva a lábak között házból ki siklani, de tisztán éreztem, ahogyan valaki rámarkol a farkamra és megállásra kényszerít.
Az emberek sikítva lédeletek át a fejem felett, néhányan még rám is léptek a nagy sietségben, bár ezt fel sem fogtam. Jobban érdekelt, az a személy, aki gátolt a menekülésben és visszatekintve rá, ki más is lehetett volna, mind az az örült fiú. A feje súlyosan vérzett, ahogyan a hátát az egyik oszlopnak támasztva ült a földön. Látszott rajta, hogy csak a saját akaratereje tartja az eszméleténél, ahogyan felnézett és rám mosolygott.
- Nem mész te sehova...- nevetett fel, ahogyan a feje mellett az egyik gerenda éles koppanással pattant vissza a földről. - … még nincs vége a harcnak! - és már nemcsak ő volt veszélyben. Mindenki elhagyta a helyet, csak mi maradtunk az omladozó épület között.
- Azt te csak hiszed.
Ezzel ismét alakot váltottam de nem maradtam meg benne. Testem először kitágult és elkezdett vissza alakulni emberivé és ő a bokámat fogta. Ezután pedig királykobra alakját vettem fel és a hirtelen tágultam miatt kinyílt keze közül kisiklottam pont amikor egy gerenda esett kettőnk közé és csak kicsi hiányzott, hogy nem talált el.
- Félsz?- kiáltotta utánam boldogan. - Menekülj csak, hiszen ez a világ úgyis összetörik majd az ökleim alatt és te sem menekülsz meg! -fülzavaró nevetésbe kezdett …
Nem törődtem vele és kisiklottam a zuhanó gerendák között.
Kint átváltoztam és emberi alakban néztem végig ahogy a kocsmáros hagos kiabálása közepette a kocsma össze rogy.
Mikor elhalt az utolsó hang is elővettem a tőrömet és felvéstem a kocsma melletti nagy fa törzsébe Thrin - Gilbert és alá hogy 1 - 0.
Ezután már épp indulni akartam amikor a fa tövében észrevettem egy kis csoport virágot. Krémszínű lefele konyuló harang forma szirmú virágok voltak.
- Jé harangszirom - örültem meg hogy valami pozitív is történt ma, felszedtem és beraktam a gyógynövényes ládámba.
Ezután sietve távoztam.

Kicsusszant a kezeim közül az a nyálkás kis kígyó, de nem zavart. Amúgy sem az volt a célom, hogy itt halljak meg ezen a helyen, egy ilyen dolog miatt. Sokkal nagyobb terveim voltak, így az sem nevezhető meglepőnek, hogy az omladozó házban, a lezuhanó gerendák között, zavartalanul álltam fel és néztem a pusztítás gyönyörű látványát. Eddig sohasem adatott meg, hogy így lássam a világot, de most, hogy így alakultak a dolgok, egy pillanat erejéig még gyönyörködtem benne. Talán ugyanazt éreztem, mind a bolond mester akkor? Ez megfordult a fejemben, de míg őt egy apró kis, oda nem illő látvány nem zavarta volna, engem nem éppen ugyanolyan fából faragtak, még ha egy is volt a vérünk és közös a múltunk.
A lezuhanó gerendák között egy apró kis gyermek sírt fel, a földön ült, azt sem tudta, hogy mi történik körülötte és nem is akarta tudni. Számára csak a szülői gondoskodás a szerető és meleg anyai ölelés és a békésnek tűnő, megnyugtató hang hiányzott. Nem ez a pokol, melyet én teremtettem. És míg Adelheit mestert nem érdekelte volna ő, addig én mint mondtam teljesen más voltam. Csak akkor fogtam fel, hogy mit i műveltem. És a testem magától mozdult. A gyermek felé ugortam, a karjaim körülölelték őt és az egész testemmel védtem meg őt, miközben abban a szent pillanatban zuhant volna rá az egyik gerenda, de így csak engem ért el. Hatalmas súly nehezedett a hátamra, mindene fájt, a fejem nemcsak vérzett, de fel is szakadt elég hosszan, miközben a hátamat díszítő vágások gazdagodtak bár új baráttal. De bírtam, mert bírnom kellett. Most nem saját magamért, hanem másért. És ez az érzés kicsit nosztalgikus volt.
De a zörejek elhaltak, miközben csak a kocsma négy fala meredezett a magasba. A plafon beomlott és mindent összetört ami alá került, mindent, kivéve minket. A tulajdonos, a vendégek, mind csak abban pillanatban kezdtek beszállingózni az ajtón, felmérni mi történt, és mekkora a kár. És abban a pillanatban megmozdultak a törmelékek, felálltam, letolva magamról az a pár kettétört gerendát, mely addig rám nehezedett. Fájdalmas volt még a lélegzés is, de fellélegezhettem, mert vége volt.
- Te kis! -förmedt rám a kocsmáros, ahogyan meglátott és rádöbben,t hogy életben vagyok. - Nézd meg... - de elhalkult. A kisfiú kikukucskált a törmelék halom közül és a férfi szemébe könnyek szöktek. Abban a pillanatban döbbent csak rá, hogy sokkal nagyobbat is veszíthetett volna. Nem csak a kocsmát, hanem az unokáját is.
- Fárasszon mást...- sétáltam át a törmelékhalmazon, ahogyan megálltam előttük. - Amúgy merre van az a bohóc? -kérdeztem komor arccal az összegyűlt látogatóktól, ahogyan egyszerre válaszolták, hogy „Elment. - Azonnal lelépett. ...stb” - Értem. Akkor sok szerencsét... -intettem pá-t a kocsmárosnak. - … és bocs a helyért. Kicsit elragadtattuk magunkat!- és a fekete ég alatt, mégis észrevettem a fába írt szöveget, és csak mosolyogni tudtam rajta. Most tényleg győzött, de legközelebbi találkozásunkkor ő fogja a port nyelni.

//Nos köszönöm a játékot. És várom akkor a következő felvonást! //

A küzdelem végeztével jelzem:

Szedtem 5 db Harangszirmot