Hegyi túra

Tárgy: Hegyi túra Szomb. Aug. 14, 2010 10:07 pm

Ismét a szabadban töltöttem az éjjelemet, ugyanis nem értem be egy városba sem. Az éjjel eléggé nehezen aludtam el, talán mert jég hideg volt. Ám így nem piszkáltak a szúnyogok vagy egyéb idegesítő állatok. Reggel mind a két köpenyem magamra vettem, hogy egy kicsivel melegebb legyen. Bár nem sokkal, de kicsit jobban telt az út közben eltöltött idő, hiszen a mozgás közben egy kicsit felmelegedtem. A hó ropogott a talpam alatt és a nyomaimat is sok időbe telt volna eltüntetni, így könnyen követhető célponttá váltam. Őszintén szólva elég rég óta el vagyok zárkózva a világtól, ahhoz hogy időközben körözést adjanak ki rám vagy valami.
De nem, nem hiszem, hogy akkor még élnék, ha valaki követne. Na meg, arra csak felfigyeltem volna. Minden esetre a hegyen egyre nehezebbé vált a közlekedés, a sok hó miatt. Enyhén szólva belefáradtam a sok mászkálásba, tekintve, hogy a hó is utamat állta. Minél hamarabb kerestem egy nagy követ, amire rögtön le is ültem. Egész kényelmes volt, a környezethez képest, így úgy döntöttem pihenek itt egy kicsit. Fejemet az államnál megtámasztottam a kezem segítségével, a könyökömet pedig a lábamra helyeztem.
A kövön kicsit elgondolkodtam, mit is tettem az elmúlt pár héten. Hogyha jól emlékszem meglátogattam pár sírt, végeztem pár idegesítő útonállóval. Az egyik éjjel pedig kiraboltam pár sírt, hogy legyenek szolgáim, akik megvédenek, hiszen sose tudni mikor jön valaki veszélyes. Na de valódi társakra is szükség lenne, hogyha valóban hosszú távra tervezek. Na, mindegy, majd ha már bebizonyosodik, hogy pályáznak rám. De persze az is lehet, hogy megélek majd a hullákkal, hiszen úgy tudom, hogy egy mágiával egy kis tudatot is lehet nekik adni, akkor pedig beszélgetni is lehet velük és meglesz a társaság is.
Hirtelen feltekintettem a nagy bambulás közepette és valami emberformát sikerült kivennem a távolból. Ahogy egyre közelebb jött biztos voltam benne, hogy ez tényleg egy ember. Ahogy közelebb jött az arcát is megláttam, úgy láttam egy nő az. Tekintve, hogy igen fáradtnak tűnt, én pedig már nagyjából kipihentem magam, felálltam.
- Foglaljon helyet, ha gondolja! –Mondom neki, nyugodt hangon. Miközben a hölgyön pihentetem a tekintetemet, eszembe jut, hogy még mindig nem halt ki az úriember belőlem. De még arra sem emlékszem, hogy mikor bújt belém. Talán akkor, amikor még elkezdtem a vándorló utamat. Nem tudom, minden esetre mindig sok hasznát vettem ennek az „úriembernek”.

Tárgy: Re: Hegyi túra Szomb. Aug. 14, 2010 11:09 pm

Magnolia főterén járok éppen, hol egy idős pár elkezdet beszélgetni valamiféle fura jelenségről a Hakobe hegyen túl, érdekesnek találtam, s minthogy a klánban egy szó vagy plakát sem mutatta jelét ennek. Elkezdtem fülelni, mert nem mertem közelebb beszélgetésbe bonyolódni velük, azonban így is elég információt szereztem, s a többit majd a helyiektől megkérdezem. Hazarohantam, összepakoltam minden szükséges cók-mókot, Kulcsaimat zsebre vágtam, majd kirontottam a házból. Eszembe jutott hogy a jelenlegi helyzetben kéne vennem egy új kulcsot, ezért még mielőtt komolyan irányt változtattam volna, s kezdetét vette volna utam az új felkérés reményében, egy kis kitérőt tettem egy mágusbolt irányába.
Ahogy beléptem az ajtón rengeteg varázskönyvet pillantottam meg egy polcon, s még annál is több mágikus tárgy figyelt rám. Pillanatnyi csodálkozásom alatt majdnem elfelejtettem, hogy miért is jöttem, ám de mikor odasétáltam a pulthoz, hogy csengessek az eladónak, végre észrevettem a kulcsokat, miket árul. Bátortalanul szemezgettem velük, mikor az egyik megfénylett szemem előtt. Mintha hívna, viszont ekkor visszatért az árus a hátulra nyíló ajtóból, mi mögött fogalmam sincs, mi lehet, vagy hogy miket tarthat.
- Elnézést uram, azt a fényes ezüst kulcsot kérném! – Mutattam rá lelkesen, mint egy kisgyerek.
- Delphinus kulcsát? – Kérdezte tőlem, érdeklődve, miközben kihúzta a fiókot, s készült kivenni Delfin kulcsát.
- Igen-igen…, azt! – Mondtam vidáman, majd meghallgattam az árat is, melyért ideadná. Elkezdtem kotorászni a táskámban, majd miután már kezemben volt a pénztárcám, elővettem az említett összeget, majd továbbítottam neki. Közben elém helyezte a kulcsot, melyet aztán elvettem, s távozni készültem.
- Viszlát, és köszönöm! – Hagytam el az üzletet, majd egyenesen a Hakobe hegy felé indultam. Lelkesen száguldtam végig az utcákon, gondolva, hogy milyen jó móka lesz ismét küldetésen lenni, akármennyi is igaz a történetből, amit hallgattam. Sőt, még az sem baj, ha nem is létezik, s az egész csak két elmebajos nénike képzelgésének eredménye, attól még szétnézek egy kicsit arra felé is, hiszen nem is jártam ott, mióta Magnoliába.
Ahogy egyre jobban emelkedik az út, annál jobban csökken a lelkesedésem is, s ennek következtében inkább már csak vonszolom magam. Betelt a pohár, mikor elkezdett szakadni a hó, az égből, de visszafordulni még úgy nem akartam, szóval csak egyenesen előre.
Megpillantom valami vagy valaki körvonalát a távolban, ám az állítólagos fehér ruha miatt nem tudok több információhoz jutni a távolból. Mikor közelebb érek, feláll majd, mikor már vele szemben állok, megkínál a hellyel, melyet eddig ő foglalt el.
- Köszönöm, nem! – Utasítom el óvatosan, majd megállva vele szemben, nyakamat, s fejemet jó magasra emelve, megpróbálok a szemeibe nézni. Kissé hűvös tekintete udvariasságot sugároz irányomban, majd egy apró mosollyal nyugtázom, hogy nem ellenszenves számomra.
- Szabad megkérdeznem, hogy ön hová tart? – Érdeklődést mutatva felé, összébb húzom magamon a kabátot, mi nem sokat használ a hideg ellen.

Tárgy: Re: Hegyi túra Vas. Aug. 15, 2010 10:24 am

A hölgy finoman elutasította az ajánlatomat, majd kissé felemelve fejét a szemembe néz. Hála a magasságomnak nem is csoda, hogy fel kell emelnie a fejét, de jobban érdekelt, hogy miért mosolyog. A leány időközben a felől érdeklődött, majd a kabátját kissé összébb húzta. A hölgy belátásom szerint fázott, így az egyik fehér köpenyem levettem és ráterítettem. Most egy kicsit én fáztam, de valahogy csak kibírom. Szerencsére az én testem nem mutatta ki, hogy fázom, így reméltem, hogy megtartsa a kelléket.
- Hogy merre tartok, az egy jó kérdés. – Mondom neki nyugodt hangon, bölcsen, miközben azon gondolkodom, hogy valóban hová tartok. –Mindenhova. – Mondom a lánynak egyszerűen, ez egy elég tág fogalom, ám csak így bírom elmondani, hova is tartok. – Kutató munkát végzek, amihez minden települést fel kell keresnem. Na és a kedves hölgy hová tart? – Kérdem tőle a csuklyámban bujkálva. Eddig nem is tudtam, hogy kedvenc ruhám ilyen célokra is fel lehet használni. Több mint valószínű, azért mert még nem volt szükségem eme funkciójára. Vagy lehet, hogy használtam, csak nem emlékszem rá, mindegy, így jártam.
- Az én nevem Dead Shadorick, szabad megtudnom az Ön becses nevét is? – Kérdem tőle, miközben elgondolkodom, hogy ez mégis mire volt jó. Hiszen kit is érdekel, hogy hogyan hívják, a név nem jelent semmit. Nem is tudom, hogy nekem minek van, hiszen senki nem használja. Mindenki csak egy „hé”-vel vagy épp egy „gyere ide” szólással hívatott magához. Talán ezért is akarom, hogy minél többet elhangozzon a nevem. Fogalmam sincs, minden esetre már bemutatkoztam, ezen a dolgon késő lenne változtatni.
Így jártam, legfeljebb kiderül, hogy ki is vagyok, de kit érdekel, legfeljebb végzek vele. Még nem alakult ki köztem és közte semmilyen kapocs az ellen, hogy megkíméljem az életét, ha arról van szó. De nem, vele nem akarok megküzdeni. Talán mert lány, nem. Talán mert erősebb, nem, legalábbis nem hiszem. Mindegy, a lényeg, hogy nem fogunk harcolni, ezt a szemében látom. Amúgy is, ha az volna a célja már megtámadt volna.

Tárgy: Re: Hegyi túra Vas. Aug. 15, 2010 9:54 pm

Meglepődve tapasztalom, hogy egy kedves úriemberrel futottam össze, viszont nem az volt a célom, hogy nekem adja a köpenyét, ha csak kölcsön is. Nagy kerek szemekkel bámultam a cselekedeteit, miközben próbáltam annyira megemelni nyakamat, hogy a nagyjából fél méterrel magasabb férfi arcát láthassam, aztán válaszolt iménti kérdésemre.
- Hogy merre tartok, az egy jó kérdés. – Gondolkodott el egy pillanatra, de mégis nyugodtan mondta. – Mindenhova. – Adta meg a bonyolult feleletet, szimpla egyszerséggel.
Elmondta, miért kell ilyen sok helyremennie, majd visszakérdezett rám, s akkor már elbújt köpenye csuklyája alá, hogy még, ha akartam volna, se láthattam volna arcát.
- Pletykákat követek a szomszédos városba. – Válaszolom könnyelműen, érthetetlenül, s mikor átgondolom, hogy mit is mondok, elkezdek összevissza hadoválni.
- Izéé…, két idős hölgytől hallottam pletykákat még Magnoliában, hogy a Hakobe hegyen túli, szomszédos városban valamiféle rémségek mászkálnak. Na, szóval most oda tartok. De szerintem csak képzelődtek, vagy valami hasonló, szóval nem biztos hogy tényleg léteznek, vagy hogy történt ott valami ehhez hasonló ><” – Hadoválok össze-vissza meg magyarázok, de fogalmam nincs minek, hisz még csak most találkoztam a férfivel, aki nem sokkal szövegelésem után be is mutatkozik.
- Az én nevem Sophy Walter. – Mutatkozom be, igaz talán feleslegesen, mert lehet, hogy nem találkozunk többet, illetve, hogy ha mégis, akkor is elfelejti a nevem. Talán nem is lényeges, s csak a kérdést is úgy tette fel, mint hogy udvarias akart lenni, s maga a válasz cseppet sem izgatta. Még mindig a férfival szemben állok, mikor elgondolkozom azon, hogy mennem kéne, viszont semmi jó szöveget nem találtam a búcsúzásra. A kínos csönd, mi közénk telepedett nem akart elmúlni, s közben a szél is egyre erősebben fújta arcomba a havat. Lassan már alig láttam tovább az orromnál.
~ Mikor jöttem felfelé, láttam egy barlangot innen nem messze. Talán oda kéne mennünk, míg nem áll el a vihar… ~ Gondolkozok el magamban, majd szóvá is teszem az ötletet.
- Shadorick, – jövök kissé zavarba, mert már tegeződni akartam – Először is tegeződj légy szíves, szóval csak Sophy, vagy ha máshogy akarsz szólítani, akkor nyugodtan ><. – villantok egy félénk mosolyt, majd tovább folytatom. – Másodszor lehet, jobb lenne megvárnunk a vihar végét egy szél, és hó biztos helyen. – Mondom el, majd várom a reményeim szerint kedvező választ tőle.

Tárgy: Re: Hegyi túra Vas. Aug. 15, 2010 10:53 pm

A lány bemutatkozott, majd belekezdett egy számomra kissé nehezen követhető magyarázkodásba. Majd mikor bemutatkoztam ő is megtette ugyanezt. Nevét érdekesnek és egyben szépnek is találtam. Őszintén szólva nem sok nevet ismertem, de ez valahogy tetszett. Jól esett gondolatban kiejteni és csak úgy a hangzásába belegondolni is. Végigtekintettem a hölgyön, nem volt túl magas, de ez talán a korából adódott, továbbá az arca is elég cuki volt. De persze könnyen megeshet, hogy ez is korából adódik, nem tudom, még nem ismerem eléggé, ahhoz hogy ilyen dolgokban döntsek.
Az ifjú hölgy felajánlotta, hogy a vihar végét várjuk meg egy szél és hó biztos helyen. Végül is nem tartottam rossz ötletnek, így egy „rendben” kíséretében vártam, hogy mutassa az utat. Nem is kellett sokat várnom leesett neki a helyzet és mutatta is az irányt. A hó az ifjú tekintetével ellentétben utat talált az arcomhoz. Kicsit zavart, de azért kibírtam. Az út nem tartott sokáig, így behúzódtunk abba a bizonyos barlangba.
A hely belülről tágasabb volt, mit kívülről tűnt, de ez talán tátongó üressége miatt tűnhetett így. Minden esetre a lány nekidőlt a falnak, hogy kipihenje magát. Látszólag nem híve a túl sok testmozgásnak, ám nem akarok levonni rossz következtetéseket, így inkább pár mondattal töröm meg a csendet.
- Nem biztos, hogy tudok segíteni a feladatodban, de veled tartok. – Mondom neki, majd egy mosolyt engednék meg irányába, amikor eszembe jut, hogy nem látja az arcomat a csuklyámtól. De talán jobb is így. – Egyébként felőlem nyugodtan tegeződhetünk Sophy! – Teszem hozzá a még szabadban tett ajánlatára válaszolván. Tekintetemmel szemébe néztem, gyönyörű feketés kékes szemébe néztem. Teljesen úgy nézett ki, mintha a lelkem belülről és a tenger keveredett volna. – Egyébként… - Kezdek bele félénken a bókomba, mely miatt kissé zavarban éreztem magamat. – mondták már neked, hogy szép szemed van? – Mondom neki, majd talán kicsit el is pirulok, de őszintén szólva nem értem magamat. Hiszen láthatóan fiatalabb nálam, miért udvarolgatnék itt neki. Mégis csak 21 éves vagyok, nem kezdhetek ki egy ifjú tinivel. Bár igaz, ami igaz tudtommal a szerelem nem ismer korhatárt, de nem hiszem, hogy én szerelmet éreznék a leányzó iránt, de nem kizárt.

Tárgy: Re: Hegyi túra Hétf. Aug. 16, 2010 4:16 pm

Vártam válaszára, amit kis gondolkodás után meg is adott. Szerintem jól gondolom, hogy ő is fázik, még akkor is, ha volt olyan kedves, és ideadja a köpenyét, hogy én ne fázzak még véletlen se. ~ Talán a barlangban már jobb idő lesz, vagy, legalábbis nem lesz ekkora szél. ~
Ilyen hóviharban mindenki elfogadta volna az ajánlatomat. Na, talán aki siet, az nem…, de ő nem tűnik úgy, mintha bárhova is sietne. Miután elmerengtem egy kicsit magamban, ráeszméltem, hogy menni is kéne a barlang felé, nem csak beszélni róla, s zavarom közepette elvörösödött az arcom.
- Erre. – mondtam halkan, valószínűleg alig érthetően és zavartan, majd kicsit magam elé bámulva elindultam a vélt irányba, ami végül aztán jónak is bizonyult. A barlangban nem volt annyira hideg, mivel oda nem volt képes bejutni az odakinn tomboló szél. Pont olyan szögben fújt, hogy még a hó sem talált utat befelé, s én személy szerint ennek igazán örültem. Mikor beértünk egy kicsit leráztam magamról a havat, majd pihenésképp a falnak dőltem. El voltam fáradva kellőképp, nem a kedvenc időtöltésem a futás, de még a gyors séta sem…, hamar kifulladok, aztán meg szúr a tüdőm, s az egész mellkasom. Shadorick még mindig takarja arcát a csuklyával, de ha így neki megfelel, én nem szólok érte egy szót sem, közben az iménti magyarázkodásomra is és kérésemre is felel.
- Nem biztos, hogy tudok segíteni a feladatodban, de veled tartok. Egyébként felőlem nyugodtan tegeződhetünk Sophy! – Vidám mosoly ül ki számra, és nem csak én vagyok az, aki ennek a kialakult helyzetnek úgy tűnik, örül. Felém fordulva egyenesen a szemembe néz, s már immáron látom az arcán pihenő mosolyt. A fekete szempár mintha egyenesen belém látott volna, mondjuk e pillanatban nem sok mindent találhatott, talán csak egy néhány kérdést, hogy miért néz rám így, meg a hasonlók ><. – Egyébként… - Kezdett bele kissé félénken, miközben kérdő tekintetemet továbbra is rajta pihentettem. – mondták már neked, hogy szép szemed van? – Meglepett kicsit a kérdés, s az is hogy arcára apró pír telepedett, én is zavarba jöttem akaratomon kívül, valószínűleg hasonlóan vörös lehetek. Elkapom tekintetemet, de arcomat meg sem mozdítom, miközben kicsit elrugaszkodok a faltól, s kezemet hátul összekulcsolom.
- Nem - Tagadhatatlanul arcomra költözött a mosoly, és nem tudom elzavarni. -, még nem mondta senki. Tényleg úgy gondolod? ~ Mekkora marhaságot kérdezek már ><"?! Egy igazi barom vagyok... ~ Szidom le magam gondolatban, aztán eszembe jutott a köpeny, melyet nem rég terített hátamra Shadorick. ~ A köpeny…, mikor tudnám neki visszaadni? Azt se tudom hol keressem…, jobb lenne még most odaadni neki, s nem tartozni ezzel. ~ Elkezdtem kibontani magam az éppen csak rám terített, hófehér köpenyből, majd kicsit igazítva rajta, kezemben magam elé emelve, Shadorick felé nyújtom.
- Ezt visszaadnám. – Mosolygok óvatosan, mert még azóta sem tűnt el arcomról a vörös árnyalat, legalábbis ahogy én éreztem, még nem… Eszembe jutott közben a nemrég zsebembe helyezett kulcs, amit jobban teszem, ha még a csillaglelkeim kulcscsomójára aggatom minél előbb. Na, szóval zsebem mélyéről előhorgászom Delfinem kulcsát, amivel ugyan lehet, elárulom magam -mivel eddig nem jöhetett rá máguslétemre, mert kabátom takarta nyakamat, s azzal egyetemben klánjelemet is-, de nem zavartatom magam, s a többi kulcsom mellé illesztem. A szerződés meg még úgyis ráér, csak tudjam most biztonságban.
Az érdeklődő pillantások miatt, úgy gondolom, hogy nem lesz baj, ha elárulom, mi is vagyok.
- Csillagmágus vagyok… - Pillantok rá, és várom, hogy mit szól. Remélem, nem utálja a mágusokat, vagy csak éppen a csillagmágusokat, mert nem akarok rosszban lenni vele, vagy azt, hogy kerüljön engem kilétem miatt. Mondjuk, senkivel sem akarok rosszban lenni, de ez kivitelezhetetlen.

Tárgy: Re: Hegyi túra Hétf. Aug. 16, 2010 5:55 pm

A hölgy kérdésemen kissé elpirult, majd arcát el is fordította, hogy ne legyen annyira zavarban. Be kell, valljam zavaromban én is bepirosodtam, de tekintetemet nem vettem le róla. A lány elárulta, hogy nem, még nem árulták el neki, hogy szép a szeme. Kicsit talán örültem is, hogy én mondtam neki először, de nem tudom miért. Kérdésére pedig csak egy „igennel” feleltem. A lány aztán hirtelen elkezdett vetkőzni. Nem, nem úgy, mint az utcalányok vagy hasonlók, hanem csak azért, hogy visszaadja a kölcsönbe adott köpenyemet. Óvatosan összehajtogatva visszanyújtotta nekem a cuccot, pár szó kíséretében. Természetesen elővettem a dolgot, majd bele is raktam a köpenyem egy rejtett nagy zsebébe.
Időközben a lány egy kulcsot rakott át a többihez. Úgy gondoltam, ez is egyfajta mágia lehet, ám még nem hallottam róla. De persze az is lehet, hogy már hallottam róla, csak már nem emlékszem rá. De talán eszembe jut, ha megtudom a nevét. Épp kérdezni akartam, hogy mégis milyen varázslat forrása ez, amikor elárulta, hogy ő egy csillagmágus. Ekkor derengeni kezdett valami, de pontosan nem emlékeztem rá. Minden esetre most nem törődtem a mágiájával, inkább magában a lányban gyönyörködtem kicsit. Nem volt valami túl magas, mint ahogy azt előbb is észrevettem, ám csak ekkor vettem észre, gyönyörű haját. Hosszú kék haja, úgy nézett ki, mint a tenger. Gyönyörű volt, bájosságában kissé elvesztem, ám nem csak a saját mulatságommal kéne törődnöm, hanem a hölggyel is beszélni kéne, ha már ilyen helyzetbe kerültünk.
Kicsit talán zavarba ejtő volt a helyzet, én mégis boldog voltam, talán azért mert hosszú idő óta most először beszélek emberrel, gyilkolási szándék nélkül. De persze az is lehet, hogy azért mert egy ilyen csodás teremtéssel beszélek. Mindegy, a lényeg, hogy szintén elég rég óta először valamennyire boldog vagyok. A kínos csönd megtörésére, csak egy „értemet” sikerült benyögnöm, hogy rendben van, hogy csillagmágus. Végül is, én is mágus vagyok, bár közel sem legális, így inkább nem említem meg. De valamiféle témát mégis fel kéne vetni, ami nem hoz engemet zavarba.
- Amúgy szabad megkérdeznem, hogy hány éves vagy? – Kérdem tőle, melybe ismét belepirulok. Ekkor jut eszembe, hogy vannak nők, akik a titokzatosság kedvéért, megőrzik a korukat titokként. – De persze, csak akkor, ha nem titok. – Mondom neki kissé zavartan, a fejemen lévő csuklyát vakarászva. Ez a fejvakarászás nem tudom mikor alakulhatott ki bennem, de biztos, hogy ki kell törölnöm az automatikus reflexeim közül. Minden esetre remélem, hogy túlságosan nem fiatal. Talán 15-re tippelnék, ha megkérdezné, de nem biztos. Ugyanis nagyjából eben az időben kezd el nagyobbodni a dekoltázs.
Állj! Kiáltok el magamban, miközben észreveszem, hogy mégis milyen perverz dolgot művelek én itt. Bár a valóságban nem tettem meg, most szívesen felpofoztam magam, de nem tettem meg. Eléggé égő lett volna, hogy tulajdonképpen a semmi miatt pofozgatom magam, hiszen nem igazán vehette észre, hogy a dekoltázsát nézem. A tekintetem, ugyanis gondosan elrejtettem a csuklyának köszönhetően.

Tárgy: Re: Hegyi túra Hétf. Aug. 16, 2010 9:48 pm

Hogy a köpenyt visszaadtam valódi tulajdonosának, saját kabátom csuklyáját vele együtt hajtottam hátra, leengedve ezzel az általa tartott hajköteget. Lágyan bomlott vállamra, közben takarta is el azt. Néhány tincs az arcomba hullott, miközben a hópelyhek olvadoztak rajtuk, s a vízcseppek, amik eztán megmaradtak, vígan rohantak le arcomon, és az egy-két kósza hajszálamon. Végükre érve elhagyták útvonalukat, lezuhantak a kőre, amin álltunk.
Nem törődve velük, néztem kifelé, hol sajnos nem sokkal láttam tovább a barlang kijáratánál. Csalódva tekintettem kifelé, s néha vissza rá, ki végig követte cselekedeteimet. Olyankor zavarba jöttem, s visszafordultam a kijárat felé. Kicsit vörös volt az arcom, de betudtam annak, hogy itt benn melegebb van, mint kinn…
A kabátomban már melegem volt őszintén, szóval úgy döntöttem, hogy megszabadulok tőle. Lassan gomboltam ki, majd a rejtett cipzárt lehúzva, karjaimat is kibujtattam belőle. Shadorick-en látszik, hogy kicsit belefeledkezett a gondolataiba, miközben tekintetét le sem vette rólam. Kezdtem még jobban zavarba jönni, s belevörösödni a kialakult helyzetbe. Hála égnek megszólalt, pontosabban egy kérdést intézett hozzám, ami elvonta figyelmem a hibás öltözékemről, mi kabát nélkül túl sokat hagyott szabadon mellkasomból.
- Amúgy, szabad megkérdeznem, hogy hány éves vagy? De persze csak akkor, ha nem titok. – Egy kicsit elpirult a kérdés közben, mondjuk, nem tudom, mi zavarba ejtő van ebben. Tekintete elkalandozott kissé. Én is elbambultam, aztán csak kapkodva adtam meg a válasz töredékét, rémült, vörös fejjel.
- 15. – Kis csend következett, mikor értetlen arccal nézte, mondok-e még valamit. – Még csak 15 éves vagyok. – Osztom meg vele titkomat, teljes, egész, és értelmes mondatban, már nyugodtabban. – És te? ~ Ezt most miért kellett?! >< ~ Vonom kérdőre magam gondolatban. Míg a választ hallgatom, úgy döntenek lábaim, hogy kellőképp fáradtak, ahhoz hogy leüljek. Meg mivel a vihar is úgy néz ki, hogy nem akar még elállni, engedek unszolásuknak. Helyet foglalok a fal tövében, és próbálom miniszoknyámat úgy húzni, hogy bugyim cseppet se látszódjon ki ><”

Tárgy: Re: Hegyi túra Szer. Aug. 18, 2010 3:25 pm

A lány kérdésemre elárulta, hogy 15 éves. Pont, amennyire saccoltam. Bár, nem tudom ez menyire jelent jót, hiszen hat évvel vagyok idősebb nála. Talán ez egy kicsit sok, de nem nagyon érdekelt. Főleg, hogy még azt se tudom, mit érzek a lány iránt. Mindegy, minden esetre bunkóság egy kérdésre nem válaszolni.
- Én 21 éves vagyok. – Felelem a lány kérdésére. Látszólag elfáradt a barlangban rekedt „rabtársam”, így inkább leült. Ám utcai ruhája miatt az alsóneműje könnyen láthatóvá vált volna, ha nem takarja el azt. Úgy döntöttem, megnézem, hogyan áll a vihar. Eléggé keményen fújt a szél és nem nagyon akart enyhülni. Rövid ideig néztem az istenverést, majd visszamásztam a barlang belsejébe.
- Tudod, azt hallottam, hogy vannak viharok, amik akár napokig is eltartanak. – Adom tudtára a lánynak, bár szinte biztos vagyok benne, hogy erről ő is tud. Ráadásul koránt sem biztos, hogy ez is napokig fog tartani. Bár őszintén szólva, nem igazán bánnám, ha napokig össze lennék zárva evvel a lánnyal. Bár, nem ártana biztosra tudni, hogy mit is érzek Sophy iránt.
Lassan, nem elsietve a dolgot lefeküdtem a barlang földjére. Amikor a fejem letettem, hirtelen felkaptam, ugyanis rettentő hideg volt a fejemnek. Talán, csak én vagyok ennyire érzékeny, nem tudom. Minden esetre, inkább kezemet párnának használtam és úgy dőltem a földre. Lábamat a hely nagysága miatt nyugodtan nyújtottam ki. Tekintetemet egy jégcsapra emeltem, melyről csepegett a víz. Megpróbáltam kiszámolni, hogy milyen időközönként esik le egy-egy csepp, de inkább befejeztem a bámulását. Helyette inkább az egyetlen embert szólítottam meg a barlangban rajtam kívül.
- Remélem nem zavar, hogy egy kicsit elhelyezkedtem. – Mondom neki monoton hangon. Rövid gondolkodóba estem, hogy miről is kéne beszélni, amikor a hasam közbeszólt. Elég nagyot kórdúlt, ahhoz hogy az egész barlangot bezengje. Hát igen, elég rég ettem már, hiszen mindig mozgok és alig van pénzem. Rögtön felkeltem, de nem álltam fel, csak törökülésbe helyeztem magamat. – Véletlenül nincs nálad egy kis kaja? – Kérdem a hölgytől, miközben az arcomat elrejtem a kapucnim rejtekében.

Tárgy: Re: Hegyi túra Csüt. Aug. 19, 2010 12:47 am

A koromra nem reagált különösebb örömmel, de nem is mondhatom, hogy szomorú lett volna miatta. Pár pillanattal utána, elárulja kérdésemre az övét is. 21…, számítsak másra? A kedves úriember bizonyára azért ilyen, mert már sok mindent megélt, s rá ragadt az illem a női nemmel szemben, s nem azért, mert én, csak én vagyok…. Jó, ha csak lát bennem egy lányt, valakit, akivel véletlen összehozta a sors, s barlangba zárta. Pillanatnyi elkeseredésem okát egyáltalán nem értettem, velem még nem volt hasonló soha ezelőtt, és nem számítottam rá, hogy valaha lesz is ehhez fogható érzés. Mintha valami nyomná a szívem…, nem tudom jobban leírni. Csak egyszerűen fájt benn valami…, de félbeszakított gondolkodásomban, hogy szoknyámon hirtelen átérződött a hideg kő, s szinte olyan volt, mintha csipkedne. Míg Shadorick kiment, hogy a vihart megnézze, idegesen pattantam fel, magamban szidtam, hogy idebenn miért van meleg, miközben a talapzat hideg és nyirkos. Visszajött, s még hófehér köpenyén is látszott a rengeteg hópehely, illetve haja is tele volt a lassan olvadozó téli csodákkal. A szívemmel nem tudtam mit kezdeni, ráhagytam, hisz majd egyszer elmúlik ez is, mint Nagyanyó hiánya, vagy mint a harag szüleim irányába, vagy a gyűlölet a majmok felé.
Kicsit jutott időm szétnézni, és felbolygatta kíváncsiságomat, hogy barlangban vagyok, még sincs sötét. Valahonnan fény szűrődik be, de nem találtam meg forrását.
- Tudod, azt hallottam, hogy vannak viharok, amik akár napokig is eltartanak. – Jelentette ki felém fordulva. Bólintottam rá, hisz jól tudom én is, rengeteg vihart túl éltem már életem során, biztos hasonlóképp van ő is, s csak aggódik, hogy össze lesz zárva velem. Még eddig nem volt rám panasz senki részéről, de egy, nem is ismerek annyi embert, kettő, lehet, hogy a hátam mögött mindennek lehordtak már. Remélem, neki valami pozitív benyomása van rólam, s nem fogja élete legrosszabb percei közé elkönyvelni ezt a mai napot.
Egyik pillanatban, kiszakadva gondolataim közül, csak azt vettem észre, hogy Shadorick a földre fekszik. Meglepett a cselekedet, mert tudtam, hogy milyen hideg a talaj, s nem kívántam, hogy felfázzon véletlen is. Rövid ideig csendben feküdt a földön, majd megszólított.
- Remélem nem zavar, hogy egy kicsit elhelyezkedtem. – Tett egy kijelentést ismét, majd valami mordulás szerű hang hagyta el pociját, én kicsit elmosolyodtam a helyzeten, s már kutakodtam is a táskámban, hogy mit is találhatok benne. Egy néhány Croissant akadt kezembe a nagy turkálás közepette, majd egy nyugodt mosollyal nyugtáztam, hogy van valami, mikor rá is kérdezett, hogy található e nálam valami eleség. Kezeivel támasztotta magát, így nem sok lehetőséget láttam.
- Mond: ÁÁÁ! – Majd mikor megcsinálta nagy meglepettsége közepette, szájba helyeztem az egyik csokis Croissant. Kicsit elpirult arcomat kénytelen voltam mutatni felé, mert még mindig én etettem. Guggolva, nem is törődve az előnytelen pozícióval, aztán mikor a még mindig fáradt lábaim csődöt mondtak, térdre ereszkedtem. Nem sok kifogása volt a helyzet ellen, de még mindig csodálkozott.
Mikor már csak a vége volt, óvatosan helyeztem ajkai közé a kis csücsköt, ám még így is sikerült hozzáérnem szájához. Zavartan elkaptam a kezem, illetve a fejem, míg próbáltam leplezni arcpíremet. A papírt, melyben eddig helyet foglalt a sütemény összegyűrve visszaraktam a táskámba, ami jó indokként szolgált, hogy Shadoricknek hátat fordítva távolabb kerüljek ha mást nem, csak egy kicsit.

Tárgy: Re: Hegyi túra Csüt. Aug. 19, 2010 9:11 am

Nem telt sok időbe és a kérésem teljesítette is a lány. Bár, azon szavaim nem is avval voltak kapcsolatosak, hogy megetet-e, hanem hogy étel van-e nála. Minden esetre, be kell, valljam, jobb volt ez így. Kicsit talán élveztem is, hogy egy ilyen csodás teremtmény szolgál ki. Kicsit zavarban voltam, hogy neki kell kiszolgálnia, de mégis jól éreztem magam emiatt. Könnyen lehet, hogy megtetszett a lány, de magamban ezt nem mertem bevallani. Talán mert túl sok emberrel végeztem, s nem akarom, hogy tudja, milyen vagyok, amikor gyilkolok.
Az utolsó falatnál egy kicsit hozzáért a keze a számhoz. Nem tudom, pontosan melyikünk hibája is volt az eset, vegyük úgy, hogy mind a ketten felelősek vagyunk cselekedeteinkért. A lány elkapva a kezét, még el is fordult. Talán zavarban lehet az eset miatt, nem tudom. Minden esetre jobban örülnék, ha visszafordulna.
Evvel a gondolattal együtt cselekedtem is. Felkeltem egy kicsit, a lábam továbbra is kinyújtva volt, ám a felsőtestem immár nem a földön volt. Egyik kezemmel megfogtam a vállát és magam felé fordítottam, majd a másik kezemmel a homlokába logó hajtincseit kicsit feljebb toltam, hogy ne zavarjanak. A lánynak egy puszit nyomtam a homlokára, majd rögtön vissza is feküdtem a hideg földre.
- Köszönöm az ételt! – Mondtam neki, miközben tekintetemmel a „plafont” néztem. Zavarban volt az előző pár perc miatt. Úgy gondoltam egy egyszerű köszönömmel nem lehet ezt a szívességet elintézni, de így utólag belegondolva, olyan volt, mintha rámásztam volna. Ki tudja, talán a bensőm azt akarta volna csinálni. Különféle olyan dolgokról képzelődtem, amilyenekről azelőtt soha.
Talán ez lenne a szerelem? Egy fura érzés, amely ha a szeretett személy közelébe érsz, teljesen átalakít? De miért dobog ilyen gyorsan a szívem, ha a közelében vagyok? Ráadásul, annál a puszinál, miért éreztem, úgy hogy a szívem felkúszott a tüdőm helyére és ott dobog? Gyorsan leellenőriztem, hogy hol is dobog a szívem és meglepve vettem észre, hogy ez bizony visszament az eredeti helyére. De talán jobb is ott, legalább nem aggódom amiatt, hogy beteg vagyok-e.
Nem jutott eszembe semmi sem, amivel ne untattam volna Sophyt, bár voltak dolgok, amiket csináltam volna vele, de az még nagyon korai. Főleg, hogyha belegondolok a korába és hogy alig ismerjük egymást. Ismét felkelek, majd most már törökülésben figyelem a hölgy ügyködését.
- Te nem vagy éhes? – Kérdem tőle, abban a reményben, hogy esetleg megengedi, hogy én is megetessem neki. Életem során, még soha senkit nem etettem meg, hiszen soha nem tettem szert, olyan barátra. Főleg, hogy egyetlen nőről tudok, aki elviselt, az pedig a valósi vér szerinti anyám. Nevelőanyám egyszerűen gyűlölt, mesterem pedig férfi volt, akárcsak egyetlen gyerekkori barátom. Minden esetre, ez a nő iránt érzek valamit és ki fogom deríteni, hogy mi is az. Határoztam el magamban, miközben továbbra is a válaszát várom.

Tárgy: Re: Hegyi túra Csüt. Aug. 19, 2010 5:04 pm

Váratlanul ért a kéz, mely néhány pillanatra vállamra telepedett, aztán maga felé húzott vele. Elkerekedett szemekkel engedtem a húzásnak, majd még jobban megijedtem a másik kéztől, mely hajamat szándékozott félrevonni. A rémületet tetőzte a puszi melyet homlokomra kapta.
~ Doki doki doki…>< miért dobog a szívem ilyen hangosan?? Vajon ő is hallja? ~ Gondolkodtam el, miközben az ajkak eltávolodtak tőlem, s a tulajdonos visszafeküdt a földre, magamra hagyva a gondolataimmal. ~ De vajon miért kaptam? ~ Annyi kérdés kavarog az agyamban, hogy nem is tudom, már mikre vagyok kíváncsi. Amíg magamba feledkezem, arcom rákvörössé válik, és én már csak arra figyelek fel, hogy érzem az égető érzést, mellette a súllyal a szívemen, ami még mindig hevesen ver. Egy kicsit lesütöm a tekintetemet, majd egyik kezemmel az arcomhoz kapok, hogy tényleg forró-e, vagy csak az érzékeim csalnak, de végül úgy tűnik valóban olyan. Megszólalt, amire felkaptam fejem.
- Köszönöm az ételt! – Nem nézett rám. Meglepettségem után egy kedves mosolyt engedtem meg felé, nem tudom látta-e, vagy sem. Én még mindig zavarban voltam egy kicsit, s szívem sem akart lenyugodni, holott ideje lett volna már, ha nem akarok szívinfarktust kapni. ~ Vajon mit akart ezzel sugallni felém? Vagy egyáltalán volt mögötte valami? >< ~ Gondolkoztam el, újra belepirulva. Látszott rajta, hogy megint, mint ezelőtt már párszor, gondolataiba burkolózik ő is, mondjuk, nem mintha én mást tennék… Most okosabbnak bizonyultam, mivel kabátomat párnaként, használva, már hátsóm sem fázott a nyirkos padlón. Fehérneműmet újra megpróbáltam elrejteni, még ha most Shadorick nem is látja, akkor is. Az egyik mozdulatomnál, hajam visszaomlott arcomba, és zavart kissé, úgyhogy táskámban ismét kutakodni kezdtem, hátha találok valamit, amivel felfoghatom a kék lobboncot. Ha jól emlékszem már születésem óta ilyen a színe, érdekes, mert a családban mindenki rendes barna, illetve fekete hajjal rendelkezett, ám én mégis kiütöttem a kékségemmel. Ferde lófarokba fogva fürtjeimet ültem vissza a kabátpárnámra, ami már fel volt melegítve általam.
~ A vihar nem úgy tűnik, hogy egyhamar eláll… ~ Állapítom meg magamban a barlang kijárata felé tekintve, aztán visszafordulok Shadorickhez, vetek rá néhány pillantást, aztán hatalmasat ásítva nyújtózok egyet.
- Elnézést! – Mondom halkan, miközben észreveszem Shado-t felülni törökülésbe, aztán hozzám szólt.
- Te nem vagy éhes? – Elmosolyodtam, s már nem voltam annyira zavarban az előbbiekért. Azonnal válaszra nyitottam a számat.
- Nem…., nem vagyok éhes –Mosolygok továbbra is, ám megzavar a gyomrom, ami hasonló nagyságút kordul, mint Shadoé nem rég. – Ehehehh… - Nyögtem zavartan, tiszta vörös fejjel, miután kellőképp meglepődtem. - Na, jó… kicsit ><…. - Vallom be az igazságot, mikor újra táskám felé nyúlok, s a felül elhelyezkedő Croissanok egyikét kezeim közé kapom.

Tárgy: Re: Hegyi túra Csüt. Aug. 19, 2010 6:25 pm

A lány először tagadta, hogy éhes volna, ám a hasa erősen ellent mondott ennek. Szavai után a táskájában kutat, nyilván étel után kutatott. Rövid idő után el ő is vette a csemegéjét, melyet, amint megpillantottam elkoboztam tőle. Ritka alkalom ez, amikor valamit nem azért veszek el, mert a sajátommá akarom tenni, hanem másnak akarok segíteni. Bizony, vissza akartam adni neki, azt a szívességet, hogy megetet. Én is elmosolyodtam, bár könnyen lehet, hogy az ő arca ekkor már más érzelmet mutatott. Minden esetre, most önző voltam és csak magammal törődtem.
- Ha nem baj, akkor megetetlek. – Mondom, kivételesen kissé fenyegető hangon. Előtte most először használtam a rosszabbik énem egyik képességét. Őszintén szólva, soha nem akartam így szólni hozzá. Mindenesetre következő felszólításomba egy kis szeretet szerettem volna vinni, ám csak a monoton hangnemet sikerült magamból kifacsarni. – Nyisd ki a szád! – Adom neki ki a kérésemet. Szerencsére nem ellenkezet, így ugyanolyan nyugodtan meg bírtam etetni, mint ő. Sajnos, ő korán sem volt olyan mohó, mint én, így nem nyalta meg a kezem.
Nem tudom, milyen érzés kerített volna hatalmába, ha az esik meg velem, mint vele. Talán zavarba estem volna, vagy esetleg felháborodom a dolgon, de az is lehet, hogy semmit se csinálok. Ám az is könnyen lehet, hogy az iránta érzett vonzalmam megerősödött volna. Nem tudom, minden esetre, talán jobb lett volna, ha mégis megnyalja a kezem. Sajnos, ez már nem fog kiderülni, inkább gondolkodjunk azon, hogy ezután mit csináljunk. Elég rég óta voltam kettesben valakivel, elvétve azon eseteket, amikor kihívtak egy küzdelemre, melyben csak egy emberrel küzdöttem. De itt most nem küzdelemről van szó, hiszen ha a hölgy az életemre akarna törni, azt már rég megtette volna.
De, vajon mit tenne más a helyemben. Könnyen lehet, hogy vannak, akik már leteperték volna a széplányt, nem is törődve a korával, ám minden bizonnyal olyan könyörtelenek is akadnának, akik már végeztek volna vele, bár őszintén szólva, nem tudom milyen okból. Minden esetre, most azt kell eldöntenem, hogy Én mit csinálok és nem pedig mások. Ötletem sincs, hogy mi lenne az a dolog, ami nem sértené meg őt és engem is boldoggá tenne, hiszen sajnos én már felnőtt vagyok, ő pedig még igen fiatalnak mondható.
Végül bátor lettem és a fejemet a lábaira helyeztem, majd az ölébe fekve a szemébe néztem.
- Remélem nem zavar, de kissé kényelmetlen a csupasz föld. – Mondom neki, miközben az egyik legmeggyőzőbb arcomat vetettem be. Kivételesen nem a gonosz, könyörtelen gyilkos tekintetről, hanem a kismacskanézésről beszélek. Testem már kinyújtottam, így elég kényelmes volt a helyzet, legalább is nekem. Nem hiszem, hogy Sophynak hasonlóan jó ez a helyzet. Minden esetre, remélem, hogy elnézi nekem ezt a kis dolgot. De természetesen megértem, ha ez nem igazán van az ínyére és inkább elküld a… el innét. Minden esetre, most teljes valójában „csodálhatja” az arcomat a lány, ráadásul most az egyszer, én nézek fel rá és ő le rám.

Tárgy: Re: Hegyi túra Kedd Aug. 24, 2010 9:47 pm

Meglepődve vettem észre, hogy Shadorick kikapta a kezemből a Croissant, nem értettem, talán még éhes volna…, hát nem baj még van nálam úgyis. Azért zavarban voltam, akármennyire nem idegesített a helyzet, mégis arcom lángolt, hisz az előbb még közelebb került hozzám. Még mindig a gyerekes, kíváncsi tekintetemmel fürkésztem az övét, melyen most egy apró mosoly csücsült. Ritka látvány, mert eddig csuklyájával takarta, s mivel amúgy is magasabb nálam majd egy fél méterrel, nem is láthattam tisztán. Viszont most nem takarta semmi, s viszonylag egy vonalban is volt szemünk. Nem maradt több időm a gondolkodásra, mert megszólalt. Amit mondott, igazán meglepett, úgy tűnt, hogy ez a mai nap igazán érdekes lesz, és meglepetésekkel teli. A fenyegető hangnem csak kicsit ütötte meg fülemet, de nem az hallatszott ki rajta a leginkább. Az már csak mellékes, hogy nem gyakran kell ilyet mondania, és szokatlan neki is. ~ Hát, elvégre én is önkényesen döntöttem afelől, hogy megetetem. Szóval nincs is nagy gond…, de akkor meg mér ilyen meleg az arcom…, és miért ugrik ki a szívem?! >.< ~ Gondolkoztam magamban, miközben engedtem kérésének és kinyitottam a szám. Nem szándékoztam ellenállni, viszont próbáltam olyan halkan rágni, hogy ne gondolja azt, hogy béna vagyok. A végén, most nem történt hasonló incidens, hogy hozzáérjen ajkaimhoz, s arcán kis csalódottság látszott. Láttam a csoki pudingot az ujjain, s elgondolkoztam azon, hogy most talán… vagy inkább ne, de mire észbe kaptam már letörölte.
Ismét csend lett, egyre gyakoribb. Elgondolkoztam, hogy vajon ő milyen ember lehet, az udvariasságát félretéve, honnan jött, s vajon milyen lehetett az élete eddig. Fogalmam nincs, ha majd valami témát felhoz vagy ő, vagy én, akkor valahogy átvezetem erre. Biztos kérdez majd rólam is, de nem zavar, én nyugodtan mesélek bármiről, amit tudni szeretnének tőlem.
Zavartan folytattam arcának fürkészését, és egyáltalán nem csillapodott szívem. Lábaimat magam alá húzva ültem a kabátomon, a fal tövében. Elkalandozott a tekintetem a barlang más-más részeire közben, de mindig visszatért rá, azonban egyszer már nem volt ott. Nem, az ölemben feküdt, én pedig csodálkozó pillantásokat vetettem rá, miközben hozzám szólt.
- Remélem nem zavar, de kissé kényelmetlen a csupasz föld. – Még ilyennek sem láttam, ez is az egyik meglepetés, amit tartogatott. Alapból nehezen tudok nemet mondani bárkinek is, de az, ahogy ő nézett rám még jobban meggátolt az ellentmondásban. Nem mintha terveztem volna, vagy ilyesmi, csak… >.< de miért magyarázkodom? Végül is egy mosoly keretén belül hagytam, hogy had tegye, amit szeretne, aztán eszembe jutottak a kérdések, amik a fejemben kavarogtak korábban. Félve gondoltam bele, hogyan tegyem fel a kérdéseket, de nem jutottam többre, mint eddig.
- Me-me…mesélnél magadról?? – Érdeklődök róla félénken, halkan, és mi több, annyira zavarban, hogy az elejét teljesen eldadogtam. Alig bírtam a szemébe nézni a kérdés közben, mert éreztem, hogy a szokásosnál is vörösebb lett arcom, és valahogy még jobban zavarban voltam, hogy tudtam, milyen vörös is lehetek. Azért gyámoltalanul mosolyogva hallgattam, mond-e valamit.

Tárgy: Re: Hegyi túra Szer. Aug. 25, 2010 1:05 pm

Miután a hölgy ölébe hajtottam rövid csend állt be a beszélgetésünkbe. Én ezt egy „rendbennek” vettem, mivel nem kezdett el ledobálni magáról. A hatásszünet alatt volt időm még jobban megvizsgálni a szép lány arcát. Kicsit piros volt, talán a hidegtől, de lehet mástól, nem tudom. Talán zavarban van, amiért az ölében van a fejem, ám most nem érdekelt. Önző voltam és csak avval törődtem, hogy nekem jó legyen és be kell valljam, nagyon kényelmes volt. Ráadásul a szívem is hevesebben dobogott valamiért, de nem azért, mert az utolsókat rúgja, hanem amolyan kellemesen gyorsan. Nem tudom, hogy miért csinálja, de nem is érdekelt, inkább csak feküdtem nyugodtan, kezeimet a mellkasomon pihentetve.
A varázslólány hirtelen mekegni kezdett. Nem igazán értettem, miért nem tud rendesen beszélni, de aztán végül végigmondta, amit akart. De nem igazán értettem, mégis mit mondjak magamról. A múltam szörnyű, csak halállal van teli, a szüleim pár éves koromban meghaltak, a legjobb barátom is életét veszte, még gyerekkoromban. Nevelő szüleimmel pedig én magam végeztem, a pár évi szörnyű kínzásért cserébe. Egy szó, mint száz, a múltamról nem nagyon akarok beszélni, de akkor mégis mit meséljek magamról. Talán kitalálhatnák valami vicceset, hogy tereljem a témát, evvel megúszva a helyzetet. De mégis mit mondjak, semmi vicces nem jut eszembe.
Pár percig kínos csend állt be beszélgetésünkbe. Ez idő alatt, rosszabbnál rosszabb ötletek jártak a fejemben, majd végül megállapodtam magamban, hogy az igazat mondom. Hogyha jól láttam, akkor Sophy arca azt tükrözte, hogy nem vár gyors választ, talán azt is gondolhatta, hogy nem fogok válaszolni. Hosszú monológnak néztem elébe, így először egy mély levegőt vettem.
- Nos, az igazi szüleim már három éves koromban elhunytak. Nem sokat tudok róluk, mert a temetés előttről nem sok emlékem van. Csak a foglalkozásukat és a nevüket tudtam meg a városiaktól. – Árulom el a szépségnek. Szememben minden bizonnyal könny gyűlt volna, ha egyrészt nem lennék felnőtt, másrészt pedig már rég túltettem magam a dolgon. – A nevelőszüleim gyűlöltek, így a legtöbb időmet egyetlen barátommal töltöttem, ám ő is meghalt, amikor kilenc éves lettem. – Mesélem neki, miközben arcom továbbra sem torzult el semmilyen végletbe. Nem voltam szomorú, de boldog se voltam. – Azután leléptem otthonról és kerestem egy tanárt, aki kioktatott mágusnak. – Fejezem be életem történetét.
- Na és te? Te hogyan nőttél fel? – Kérdeztem vissza a lánynak, immár mosollyal az arcomon. Végül is így visszagondolva, olyan sokan nem haltak meg körülöttem. Csak az olyanok, akik túl közel kerültek hozzám, na meg az olyanok, akikkel én végeztem. Bár kíváncsi vagyok, mégis mit szólt a város a szüleim halálához. Azt hiszem én voltam az utolsó rokonuk, így nem biztos, hogy lett tisztességes temetésük.

Tárgy: Re: Hegyi túra Pént. Aug. 27, 2010 10:43 pm

Még mindig evett a kíváncsiság, hogy miket mesél majd magáról. Kíváncsi tekintetem ugyan még vörös volt dadogásomnak hála, de nem foglalkozva vele figyeltem Őt, ennek hála pedig, egy idő után eltűnt az arcpír. Bátorkodtam végig az ő tekintetét fürkészni, hogy milyen érzelmek kavaroghatnak benne, de nem jutottam sokra. Aztán egyszer csak mesélésre nyitotta ajkait, én pedig még kíváncsibban figyeltem, hogy miről hull le a lepel.
- Nos, az igazi szüleim már három éves koromban elhunytak. Nem sokat tudok róluk, mert a temetés előttről nem sok emlékem van. Csak a foglalkozásukat és a nevüket tudtam meg a városiaktól. A nevelőszüleim gyűlöltek, így a legtöbb időmet egyetlen barátommal töltöttem, ám ő is meghalt, amikor kilenc éves lettem. Azután leléptem otthonról és kerestem egy tanárt, aki kioktatott mágusnak. – Azt hiszem, a kis csend, azt jelenti, hogy befejezte. Hát, neki se volt jobb sorsa, mint nekem. Mosollyal arcán nem is hagyja, hogy magamban merenghessek, ugyanis visszakérdezett rám.
- Na és te? Te hogyan nőttél fel? – Tette fel a kérdést, melyre pár pillanat alatt, gondolkodó arccal összeszedtem a választ is. Arcom felfelé emeltem, hogy ne láthassa, klánjelem pedig terebélyesen mutogatta magát közben.
- Hát… nagyjából 5 éves lehettem, amíg még úgy, ahogy átfogott a családi kötelék, aztán szüleim rákényszerültek, hogy eladjanak testvéreimmel együtt. Elég sokan voltunk, de már nem emlékszem, mert hamarosan tőlük is el kellett válnom. –Még mindig az az érdektelen arc volt az enyém, helyén, amit mindenki előtt letagadtam, vagy csak csupán, mint most is, elfordultam. - Mint a rabszolgájukat, úgy dolgoztattak, de lehet, hogy annak is számítottam már, egy cirkuszban kellett güriznem, de onnan hamar megszöktem. – Kicsit elmosolyodtam közben. – Szökésem után egy erdőben éjszakáztam, és reggel egy idős nő talált rám, ugyanaz, aki magához vett, s ki későbbi mesteremmé vált. Úgy igazán ő tanított meg mindenre, amit tudnom kellett az élet szebbik feléről. Csak sajnos ő már fenn van a csillagok közt. – Hálás mosolyom már arcomra költözött, s nem lehet kilakoltatni. – Amúgy milyen mágiát használsz, ha már így megemlítetted, hogy kioktattak? – Folytattam az érdeklődést irányába, már egy semmit mondó képpel. Mondhatom, hogy kényelmes a póz amit így sikerült felvennünk, meg mókás is…, elvégre még nem volt alkalmam ehhez hasonló helyzethez sem. Már nem voltam zavarban, ugyanolyan voltam, mint máskor, aminek csak örülni tudtam. Szívem dobogása még ugyan mindig gyorsabb volt az átlagosnál, de már halkabban vert, s nem fájt annyira.

Tárgy: Re: Hegyi túra Szomb. Aug. 28, 2010 10:41 am

A kishölgy kérdésemre elkezdte mesélni az életét. Nem is tudom, hogy melyikünknek telt rosszabbul a gyerekkora, mellettem nem volt senki, őt meg öt évesen eldobták és cirkuszba kényszerítették. Bár volt körülötte társaság, az egyértelmű, hogy kirekesztették. Végül is, nem ok nélkül szökhetett el onnét. Ám szerencsére neki akadt egy ember, aki felnevelte és ápolta, ha kell. Ám az én mesterem teljesen más volt, mint az ő nevelője, engem soha nem pátyolgatott, ha egy edzés alkalmával megsérültem magamnak kellett megoldanom, de néha még büntetést is kiszabott rám. Ennek ellenére engedte, hogy a lakásában lakjam és ott egyek nála, ez pedig számomra bőven elég volt. Életének történetét avval zárta, hogy elárulta a mestere már halott. Legalábbis, én így értelmezem a „csillagok között” kifejezést.
A története után egy kérdést tett fel a mágiámmal kapcsolatban. Egyre csak az járt a fejemben, hogy mégis mit feleljek, hiszen ha elárulom, hogy a fekete mágia egyik legszörnyűbb ágát, akkor eltemethetem az eddig olyan jó kapcsolatunkat. Hogyha valami mást találok ki, később úgyis lebukom és a hazugságnak csak még rosszabb vége lenne. Ha pedig csak fekszem itt némán, akkor a végén megsértődik, tehát mindenképpen felelnem kell. Talán el kéne terelnem a témát, na de mivel, semmi nem jut eszembe. Segélykérően kicsit felkelve kinéztem a barlang kijáratán és bejáratán, de a vihar nem enyhült. Talán, ha a vihar elállt volna, akkor rábeszélhettem volna, hogy induljunk, mielőtt ismét rákezd, de így.
- Tudod a mágiám. – Kezdtem bele a szövegembe kissé félve a következményektől. – Az én mágiám a fekete mágia egyik legsötétebb ágába tartozik. – Vallom be neki, ám még mindig nem árultam el a pontos nevét. – A legtöbb mágikus könyvben meg sem említik, mesterek is csak alig akadnak, hiszen a nekromanta mágia nagy veszéllyel jár. Ráadásul elég erős lelkednek kell lennie, ahhoz hogy a halott embereket életre keltve, megzavard őket örök álmukban. – Fejezem be neki sötét mágiám jellemzését.
Csukott szemmel feküdtem vissza az ölébe, majd egy kis bűntudatot éreztem a lelkemben. Azelőtt soha nem éreztem ilyet, talán mert senkinek nem meséltem még a mágiámról. De talán jobb is így, hogy neki mondom el, mint valaki másnak. Talán ő megbocsájt szörnyű mágiám miatt. Remélem, ő nem fog ezen túl másként kezelni a feketemágus mivoltom végett. Már csak az hiányozna, hogy az egyetlen lány, akivel ilyen jól összebarátkoztam, meggyűlöljön. Talán mégse kellett volna elárulnom a mágiám rejtelmeit, ám erről nem ártana őt kérdezni.
Kicsit felkeltem, hogy fejünk egy magasságba kerüljön, be kell, valljam kicsit kényelmetlen volt a helyzet, ám a mostani helyzet úgy kívánta, hogy fejünk egy magasságba legyen. Az ajkammal szavakat formálva egy kérdést tettem fel az ifjú mágusnak.
- Ugye nem zavar, hogy milyen a mágiám? – Arcomon nem látszott sem mosoly, sem pedig a kismacskás nézés. Tekintetem komoly volt.

Tárgy: Re: Hegyi túra Vas. Szept. 12, 2010 7:52 pm

A csendek már állandósultak kettőnk közt, s talán nem kellett volna erről faggatnom, de már megkérdeztem, most akármit tennék, mindegy. Talán csak azon gondolkozik, hogy hogyan kéne megfogalmaznia a választ. Látszott rajta, hogy a válasz nem csak kisebb fejtörést okoz a számára, s megijedve tapasztaltam, mikor felkelt az ölemből, és távolabb sétált.
~ Áhh… >.< csak én tudok ilyen hülyeséget kérdezni tőle… ~ Hibáztattam magam, de mivel már annyit gondolkozott a válaszon, nem akartam visszavonni a kérdést. Talán többet megtudok róla ezáltal is, így inkább rábíztam, akar e válaszolni, vagy sem, vagy esetleg mást hoz fel témaképp, mert erre is megvan a lehetőség. Még tőlem távol elkezdte mondani, amit szeretett volna, vagy amire éppenséggel rákényszerítettem. Hallgattam, ahogy félve belekezd, hogy ő tulajdonképp a fekete mágiát gyakorolja, s nem épp a legszebbiket, elvégre nekromanta. Abból, amit mondott, kiszűrtem, hogy neki sem volt valami egyszerű mestert találnia hozzá. Hát igen…, én nem bírnám az effajta varázslatokat használni, de mindenki úgy jó, ahogy van, szóval semmi gáz… én csak csillagmágus maradok. Egyébként, mintha olvastam volna róla, még mikor Adammel először találkoztam, ja meg Anoyával is, és a tojszlival is persze :3 .
Mikor végig mondta, amit akart, fejét újból ölembe hajtotta. Arcáról lerítt, hogy nagyon mélyen gondolkozik valamin, nem akartam megzavarni benne, így csak néztem arcát tovább. Mintha megelégelte volna helyzetét, felült, és egyenesen szemembe pillantott, majd aztán egy kérdést intézett felém, aminek válaszán végül is nem kellett sokat gondolkoznom.
- Mindenki azt csinálja, amihez ért, és nem mindenkinek osztotta ugyanazt a sors, ezért nem kell haragudni másokra, vagy másként kezelni őket. A mágus irányítja a mágiáját s legtöbb esetben, pedig nem fordítva, szóval lehet jó egy ember, attól, hogy nekromanta. Na >.< - kaptam észbe, hogy nem ezt kérdezte…- nem… - néztem egyenesen szemeibe én is, míg számra kúszott egy széles mosoly. – nem zavar egyáltalán. – Az ő komoly tekintete kicsit megzavart, talán rosszat mondtam, vagy talán nem, nem vagyok képes leolvasni róla semmit, csak, hogy még mindig mélyen gondolataiban kalandozik. Nem akartam tovább beszélni, rontani így sem gyönyörű helyzetemen, csak árgus szemekkel figyeltem, hogy mit fog lépni kisbeszédemre, s hogy mennyiben változik meg a köztünk alig pár perc, óra alatt kialakult kapocs.

Tárgy: Re: Hegyi túra Hétf. Szept. 13, 2010 8:49 pm

A hölgy, kérdésemre először egy rövidebbnek mondható monológot mesélt nekem. Nem igazán zavar, milyen hosszúra is sikeredett a válasza, hiszen végeredményben én ezt egy hosszúra sikerült nemleges válasznak vettem. Később aztán tovább erősítette azt a nemet, ám immár tömörebben. Szám, szinte láthatatlan mosolyra húzódott. A csuklyám által adott búvóhely még jobban megnyugtatott abban, hogy nem veszi észre a válasza miatt érzett jókedvemet. Egyrészt azért örültem, annak, hogy ezt válaszolta, mert biztos lehettem abban, hogy nem jelent fel a fekete mágia eme használata miatt. Na meg, szerintem volt valami más oka is örömömnek, ám azt beazonosíthatatlansága miatt inkább nem kockáztattam meg eldönteni, minek is az ereje hat rám.
Ismét csend állt be a beszélgetésünkbe. Kifejezetten zavarba ejtő csend, mellyel már szoros kapcsolatot kötöttem, ám most mégis egyszerűen idegesít. Talán a lány közelsége tesz ilyenné, végül is, rég találkoztam már emberrel, aki nem akart megküzdeni velem, erre vele se bírok egy normális beszélgetést lefojtatni. Talán ilyennek születtem, egy szerencsétlennek, aki képtelen bárkivel is beszélni. Talán születésemkor elátkoztak, vagy elleneim a túlvilágról is küzdenek velem. Mindegy, ideje lenne ismét beszélgetésbe bonyolódni. Nem szeretem ezt a csendet, mely beszélgetésünkben oly gyakran előfordult. Végül aztán ajkaimnak csak sikerült szavakat formálnia.
- Van – Kezdek neki kissé óvatosan egy kisebb hatásszünetet tartva az első két szó között. – valaki, aki tetszik neked? Vagy esetleg a múltadban tetszett neked valaki? – Szavaim után hatalmas zavarban voltam, főleg hogy belegondoltam, hogyan is hangoznak ezek a kérdések, egy alig ismert férfi szájából. Mint, aki be szeretne törni az életébe, pedig ez nem így van. Vagyis lehet, de egyelőre nem tudom, mit érzek iránta, ezen érzés számomra még nagyon új. Eddigi életem során még nem találkoztam vele. Pedig hat évvel több ideje ismerem a világot, mint ez a fiatal lány.

Tárgy: Re: Hegyi túra Csüt. Szept. 16, 2010 9:14 pm

Még mindig azzal a komoly tekintettel ültem, vele szemben, míg gondolataim csak úgy cikáztak elmémben. Hol azzal gyanúsítottam magam, hogy rosszat mondtam, és hogy megbántottam, hol meg, hogy mikor lesz már vége a viharnak… Szerintem ezután már teljesen felesleges lesz elmennem, elfogadni a felkérést, mert már biztos ment helyettem valaki más, na, meg hát ez csak egy pletyka…, szóval akkor is időm, mint a tenger. De mégis, ösztönösen menekülnék már ezelől a hatalmas csend elől, ami már-már idegeim határait feszegeti, de még tűröm. Zavar az is, hogy partnerem csak csuklyája homályában képes mosolyogni, arcát, és igazi érzéseit pedig jó mélyen mögé rejti. Tényleg zavar… >.<
Néhány ártatlan pillantást követően már szólásra nyitottam volna számat, hogy beszéljek már valamiről. Nem szeretem a csendet, és csendben lenni se szeretek annyira…, de erre mondanák, hogy egyéni szociális probléma. Na szóval épp megszólalnék, de félbeszakít, én pedig inkább megvárom, hogy mit akar olyannyira zavarban kinyögni nekem.
A kérdésekre csak nagyokat tudtam pislogni eleinte. Nem tudtam, mit, és hogyan kéne felelnem, de végül, apró fejtörést követően, a legrövidebb, és praktikusabb választ adtam meg a kíváncsi fiúnak.
- Nem… - Gondoltam, illene folytatnom, szóval, ami még kavargott a fejemben, akármilyen bonyolult az egész, megpróbáltam még kimondani. – nem volt ilyen ember az életemben ^^, nem hittem soha, hogy lesz olyan, aki illik hozzám, nem is kerestem, de persze nem zavarna, ha akadna valamikor egy ilyen személy. - Egyszerűbbnek hangzott, mint amilyen a fejemben volt, de ha már így sikeredett, csak egy mosollyal nyugtáztam az egészet. Amint elmerengtem eszembe ugrott, hogy mit akartam volna mondani, mármint az, amibe beleszakított, majd miután összeszedtem a bátorságom, megszólaltam dorgáló hangnemben. Vagyis abban akartam, de inkább kérlelő lett…. – Nem vennéd le a csuklyád? >.< - Kicsit meglepődött, mint, ahogy észrevettem, így önállósítottam magam, s leszedtem óvatosan csuklyáját.
Úgy igazán, most először látom tisztán arcát. – Így jobb ^^ - Mosolyodok el, míg testemet visszahelyezem az iménti helyzetbe.

Tárgy: Re: Hegyi túra Vas. Okt. 03, 2010 3:48 pm

A lány kezdetben egy egyszerű nemleges válasszal akarta kifejezni magát, ám végül meggondolta magát és egy rövidebb monológot mondott el. Bár szavaira odafigyeltem, a két válasz, tulajdonképpen ugyanazt jelentette számomra. Még pedig azt, hogy ő sem tudhatja, mit jelent ez a lüktető érzés a szívemben. Mindegy, legfeljebb majd megnézek egy könyvtárban vele kapcsolatban valamit. Talán elkaphattam egy betegséget vagy valamit. De nem, az nem lehet, hiszen a betegségek mind kellemetlen érzéssel járnak, ám ez nem az. Ez a gyors szívverés, nem olyan, mint egy haldoklóé, hanem inkább olyan, mint egy újraéledő emberé.
Gondolataim közepette a lány újabb szavakat intézett hozzám. Nem igazán züllött a fogam, ahhoz hogy levegyem a csuklyám, hiszen már évek óta hordom. Csakis akkor vettem le, ha létfontosságú volt, valamiért ragaszkodtam a ruhám, eme darabjához. Valahogy sosem akartam levenni, talán az alatta rejtőző gyilkos tekintet és arcvonások miatt. Vagy azért, mert ha ez nincs, akkor nem bírom elkövetni azt a sok bűnös cselekedetet. Talán ő volna az, aki megment a lelkiismeretemtől, mely rám törne a sok gyilkosság után. Végül a lány, egy számomra hirtelen mozdulattal a csuklyámat lehúzta a fejemről.
Tévhitemmel ellentétben nem változott meg semmi. Nem dőlt össze a világ s én is az voltam, aki előtte. Nem támadt meg a lelkiismeretnek nevezett elvont fogalom, amelytől úgy féltem. Sőt, nem is jelentek meg az általam megölt emberek. Mi több, még jobban is láttam, mint azelőtt. Most valahogy felszabadultabbnak éreztem magam. Mintha most más lennék, nem egy sötétmágus volnék. Arcomon addig soha nem látott emberi mosoly terült szét a bók hallatán. Ahogy végigtekintettem Sophyn egy más érzés lett úrrá rajtam. A szép hölgyet magamnak kívántam. Ekkor jöttem rá, hogy előtte, mit is éreztem iránta. Ám most ez az érzés valahogy felerősödött és a testem, így a szavaim is teljesen másak lettek.
- Köszönöm a bókot! –Mondtam neki, mézes-mázos hangon. Nem is tudtam, hogy képes vagyok ilyen hangban is beszélni. – Mondtam már neked – Kezdtem bele kissé mélyebb hangon, miközben a hölgyhöz hajoltam. Ahogy elég közel hajoltam, ahhoz hogy suttogva is megértsen nagyon csöndesen folytattam. – hogy nagyon kedvellek? – Kérdeztem a lánytól, miközben zöld szemeimmel az ő gyönyörű kék íriszeibe fúrtam. Próbáltam nem zavarba jönni a szavaim után, ám ekkor vettem észre, hogy a csuklyám levételével egy teljesen más jellemű ember lettem. Bár az összes tulajdonságommal nem vagyok tisztában, azt az egyet már most tudom, hogy sokkal közvetlenebb lettem, mint azelőtt.

Tárgy: Re: Hegyi túra Vas. Okt. 03, 2010 6:51 pm

Shadorick, mintha teljesen megváltozott volna, sokkal kedvesebbnek tűnik, s már nem annyira rosszfiús a mosolya sem. Arca jóval vidámabb, s barátságosabb, mire az enyém vörös pírral fedte be magát. Kettesben voltunk, ő mégis teljesen hozzám hajolt. Nem tudtam, miért, de a mondatából kiderült.
~ Kedvel? ~ Dobbant meg szívem, s egy gyors ritmusra váltott, míg forró lehellete kényeztette fülemet, szemével pedig lelkemet figyelte. Még senki nem mondta nekem e szavakat, s nem gondoltam, hogy valaki szájából hallhatom majd őket. Annyira boldoggá tett ez a pár szó, de nem akartam nyakába ugrani, pedig erős késztetést éreztem, de nem tettem… elrontottam volna vele, ezt a kellemes pillanatot. Éreztem, hogy mindenem lángol, tűzben ég, s ez az ismeretlen érzés, valahogy, mintha megzavarta volna rendes gondolkozásomat. Itt vagyok, egy nálam, jóval idősebb férfivel, egy barlangban, hol egyre sötétebb van, gondolom mert odakinn is megy lefelé a nap, és holott még csak ma találkoztunk, de már azt mondja kedvel. Mi más lehetne ez, részemről, mint szerelem, jaj, mert hozzátenném, hogy ő sem közömbös ám az én számomra. Sőt! Jobb szeretnék rengeteg ehhez hasonló napot eltölteni vele, még a közeljövőben. És nem érdekel a kor, vagy a magasságkülönbség sem, mert most vagyok annyira bátor, hogy magamnak bevalljam, igen, Szeretem őt. Gyors vagyok talán, de nem vak, az ő arcán is mintha hasonló boldogság tükröződni, bár megeshet, csak én képzelem oda, s az minden, csak az nem, aminek én néztem. Viszont reménykedem benne, hogy az…, s nem más, mondjuk játszadozás…, esetleg unalom leplezésére szolgáló arckifejezés.
Karjaiba vágyódok, hogy ne eresszen el, szorításából pedig soha ne ébredjek fel. Igaz, álmos is lettem…, de hogy ő a társaságomban van, erőt kell vennem magamon s tovább bírni ébren. Nem akarom, hogy szundikáló arcomat megismerje, az had maradjon az én titkom..
Mondjuk, ha a havazás nem áll el egy viszonylag rövid időn belül, akkor kénytelen leszek felfedni eme oldalamat…
Jut is eszembe… még nem válaszoltam neki… Hisz ez egy kérdés lett volna, ha jól gondolom, én pedig elmerengtem, mint ki jól végezte dolgát, s már menne nyugovóra? Azt már nem…
- Nem… - Mondom halkan, teljesen belepirulva, aztán folytatom – Még nem mondtad.

Tárgy: Re: Hegyi túra Vas. Okt. 03, 2010 8:17 pm

Miután a hölgyhöz hajoltam ő kissé meglepődött a dolgon, majd miután elmondtam neki a dolgot, kissé elpirult. Valószínű én is ekképpen cselekedtem volna, ám most nem volt meg a csuklya adta védelem, s úgy tűnt a testem most maga próbált védekezni a pirulás ellen. Az arcom teljesen fehér maradt, azonban eddig soha nem látott mosoly terült szét rajta. Arckifejezésem egy teljesen normális emberére emlékeztetett, pedig én nem voltam az. Valójában egy könyörtelen gyilkos vagyok, aki galád és gyáva módon a tehetetlen halottakat használja szolgáinak. Talán meg se érdemlem, hogy egy ilyen szép és tiszta teremtménybe legyek szerelmes. Ám már késő, már elmondtam neki, hogyan érzek iránta, már késő lenne visszalépni, csak azért, mert nem vagyok olyan, mint ő. Ráadásul, úgy érzem, hogy most nem is bírnám visszavonni azt, amit mondtam. Talán a csuklya mindeddig visszatartotta a jellemem egy kicsiny részét. Talán ő lenne a gyáva felem, aki arra a mágiára kényszerít, mellyel a halottakat irányítom.
A hölgy végül kinyögött egy választ is, melynek igazából örültem, hiszen ez azt jelentette, hogy figyelt rám. Ráadásul a válasz után még jobban elpirult. Őszintén szólva nem tudtam, hogy pontosan mit jelenthet ez, minden esetre ezt biztatásnak vettem, talán mert nem akartam most visszaesni a letargikus állapotomba. Most, hogy végre valóban boldog vagyok és nem azért, mert egy erős ellenséget legyőztem, hanem mert egy ilyen kedves és gyönyörű teremtménnyel vagyok egy barlangba és tudok vele beszélni, nem akarok ismét az a szótlan goromba alak lenni, aki a csuklyája mögül motyogja a mondandóját. Bár igazából én nem akartam ezt tenni, de valahogy a lelkem legmélyéből jövő érzés felülkerekedett rajtam és pár szó után azt tettem, amit akartam.
- Remélem, megbocsájtasz ezért. – Mondtam a finom hölgynek, miközben az arcát az enyémhez emeltem, én pedig megcsókoltam őt. Soha életemben nem éreztem még ehhez hasonlót, az ajkamba tömörült az összes forró érzés, melyet a lány iránt éreztem és valahogy ez hatalmas boldogsággal töltött el. A szívem nagyon hevesen vert, olyannyira, hogy azt hittem, hogy szívrohamom van, de nem, nem fuldokoltam, még csak rosszul sem éreztem magam, úgy éreztem én vagyok a világ legboldogabb embere és ezen senki nem változtathat.

Tárgy: Re: Hegyi túra Csüt. Okt. 28, 2010 9:51 pm

Valahogy hatalmába kerített az a pillanatnyi öröm, hogy a tőlem alig fél méterre lévő férfi arca, most szépen, tisztán látszik, sem haja, sem pedig csuklyája nem takarja előlem, ennek hála pedig, egy széles mosoly kúszott pofimra, míg az tiszta vörös volt. A sötét tekintet, most már végre olyan volt, mint bármely más emberé az utcákon, vagyis… mégsem olyan, ez szebb volt azoknál. Fontosnak éreztem, és sokkal boldogabb lettem azáltal, hogy mellettem van, és hogy rám figyel. Ritka, hogy ennyire érdeklődjek bárki iránt is, bár szó mi szó, nem egy ember élete fogott meg, de neki a személyisége is magával ragadott. Sötét és rejtélyes… oly kevés ismerősöm között alig-alig akadnak hozzá hasonló személyek, így érthető is, hogy megfog.
Még reagálni sem tudtam szavaira, s máris sajátja elé emelte az én arcomat, ajka pedig forrón csókolta az enyémet. Szívem hevesen dobogott, úgy tűnt kiszakad a helyéből, testem is remegett, valahogy nem olyan volt, mintha én lennék, bár talán azért, mert saját magamat a fellegek közt éreztem. Hosszan egymásba fonódtak ajkaink, mikor egyszer arra lettem figyelmes, alig kapok levegőt. Sürgősen megszakítottam a csókot, s hatalmasat szívtam a hideg levegőből, mely forró tüdőmet átjárta. De amint magamhoz tértem, feltérdepelve, újból Shade ajkaira tapadtam, immáron sokkal energikusabbnak látszhattam, karomat átfontam nyaka mögött. Reméltem nem lesz baj belőle, hogy egy több mint fél évtizeddel idősebb férfibe szeretek bele, vagy netán abból, hogy viszonozza is ezeket a kósza érzelmeket. Ugyan a válasz oly’ lényegtelen immáron, hisz már késő, szeretem… és még a klánból való kidobás sem riaszt vissza tőle.

Tárgy: Re: Hegyi túra Szer. Nov. 03, 2010 1:04 pm

Az általam kezdeményezett csók hosszú és forró volt, mely oly’ boldoggá tett, hogy a szívem majd kidurrant helyéről. Nem értettem fontos szervem fura viselkedését, inkább a pillanat örömének éltem. Annak a pillanatnak az örömét, amelyet a világ legkedvesebb és legszebb teremtése okozott nekem. A földöntúli lénnyel végül mégsem csak egy pillanatig voltunk összefonódva. Ajkaink majdhogynem összeforrták, ám ekkor a lány megszakította a köztünk lévő kapcsot. Úgy éreztem, mintha egy fontos szervemtől fosztottak volna meg. Rövid ideig azt sem tudtam, hogy pontosan ki vagy mi vagyok. Olyan volt, mintha evvel a dologgal egy nagyon fontos dolgot vesztettem volna el és mindezt oly’ hirtelen. Pár pillanat múlva aztán sikerült visszaszerezni azt az elveszett és fontos dolgot. Most Sophy kezdeményezte a smárolást, aminek kifejezetten örültem. Szívem ismét hevesen vert és fejembe csakis boldog gondolatok jutottak el. Ismét egy hosszú és gyönyörű eseményen estünk át. Mikor ennek is vége szakadt, már sokkal lassabban szakadtunk szét, miközben a szemeinket kinyitva folyamatos szemkontaktust tartottunk. Ha megtehettem volna, magamba olvasztom, csak azért, hogy mindörökké velem maradhasson. Ám ezt mégsem tehetem meg, hiszen neki is van saját élete saját barátai és saját érzései. Ekkor azonban egy olyan érzés lett rajtam úrrá, amit a barlangban töltött idő alatt nem is éreztem. A fáradtság szörnyű érzése uralkodott el rajtam. Nem volt már sok erőm, csupán pár szót bírtam kinyögni magamból, még mielőtt elnyomott az álom.
- Bocsi, de már napok óta nem aludtam. – Fejem nehézsége miatt rögtön előre döntöttem, majd a lány kebleire omlott. Szemeim pillanatok alatt összecsukódtak, én pedig már csak azon a sötét helyen bírtam gondolkodni. Valamiért most nem is volt olyan ijesztő, talán azért mert szívemet csakis csupa jó érzés járta át.

» Hegyi utakon... (Kao társai vs Nerthus)
» Vad nyugati túra.