Magánküldetés: Elodian színháza

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Hétf. Okt. 25, 2010 4:35 pm

Időben odaértem Deadhez, akin látszottak a fáradtság jelei. Nem volt kérdés, hogy hogyan fogok stílusosan beköszönni a mágusnak, így varázslásra nyitottam számat:
- Lightning Bolt! – morogtam, majd a villám kicsapott kezemből, egyenesen ellenfelünk irányába. A következő pillanatban csak egy robbanást láttam, így tisztában voltam vele, hogy gondoskodott róla, hogy ne érje el szerény ajándékom. Egy pillanatig megszeppenve gondolta át jelenlegi helyzetét, majd hirtelen menekülőre fogta. Lehetséges, hogy csapdába akart csalni, de ez a jelenlegi helyzetben már lényegtelen volt, mivel azon nyomban utána eredtem. Néhány helyen megcsúsztam, s majdnem iszapfürdőt vettem a kiszámíthatatlan mocsár kellemes, bűzölgő tengerében, de szerencsére minden alkalommal sikerült visszanyernem egyensúlyom. Rohanásom közepette, a célpontom hirtelen megállt, s pisztolyát rám szegezte. Nekem se késett a válasz, és egy gyenge lightning boltot lőttem rá, ami célt tévesztett, mivel sikerült kikerülnie.
- Guns Magic: Mad Shot! –hangzott el az ige.
Ahogy irányt akartam változtatni, hogy elkerüljem a lövedékét, kicsúszott lábam alól a talaj, s oldalamra estem, a töltény nem sokkal ezután süvített el fejem mellett, majd csapódott egy fába, egy robbanás kíséretében. Az égiek áldása lehetett rajtam, mivel ha nem történik ez a kis baleset, valószínűleg itt ért volna utol a végzet. Gyorsan feltápászkodtam, s letöröltem arcomról a rátapadt sarat, majd ismét belekezdtem mágiám kibontakoztatásába.
- Lightning Bolt! -üvöltöttem, s kékesfehér nyalábom egyenesen haladt az úgynevezett cowboy irányába, s Dead is felé röptetett egy csontdárdát, ezzel választás elé kényszerítve őt. Barátunk nem habozott, nem óhajtotta megvárni, amíg valamelyikünk eltalálja, így hamar félre ugrott, elkerülve elektromossággal duzzasztott nyalábomat, ami mögötte, egy szerencsétlenül fába csapódva döntötte ki azt. Ahogy figyeltem ellenfelem, észre vettem, hogy a nekromanta sikeresen felhasította a vállát. Nyilván úgy fájhatott neki az a sérülés, mint az én lábamon tátongó seb, ami volt kedves ismét felszakadni. Úgy tűnik rám koncentrált jobban, volt olyan kedves, és folyamatosan tüzelt rám. A fák menedékében próbáltam fedezéket találni, ami csak egy-egy lövés erejéig volt biztonságos, mivel a lövései becsapódás után rendre berobbant, kidöntve ezzel az évszázadok óta növekedő lombóriásokat.
- Lightning Bolt!- üvöltöttem viszonzásképp, majd félúton ismét egy robbanás következett be. Minden esetre ismét ellőttem egyet, ami elől sikeresen félre ugrott.
~ Így nem fog menni, ha nem találom el, akkor sosem lesz vége ~ morgolódtam magamban. Még pár percig eltartott heves tűzpárbajunk, mit renre sikertelenség koronázott. Úgy ziháltam, mint egy túlhajszolt öszvér, erőm határára kerültem, sebem égető fájdalommal kínzott. Időközben társam is aktivizálta magát, néhány hullát idézett, s kettőt azonnal a fegyvermágusra uszított.
- Guns Magic: Spark Shot – üvöltötte dühösen. Több lövedék csapódott a két felé tartó zombiba, akik ezek után össze-vissza , mint akik most kóstoltak meg néhány ezer voltnyi feszültséget. A hullák nemes egyszerűséggel, füstölve zuhantak a földre. Mindezen jelenetek alatt két másik aszott test fogta le a mágust, s vonszolták arrébb egy pocsolyába.
Végre megértettem, Dead miért nem támadott eddig, ő kész tervet állított fel, hogyan iktassuk ki újdonsült barátunkat. Egy mosollyal nyugtáztam, majd minden megmaradt energiámat összeszedve a sebhelyes fickó lába elé céloztam.
- Itt a vége! – morogtam halkan – LIGHTNING BOLT! – ordítottam, lábam alatt felizzott a mágikus pecsét, s hatalmas erővel csapódott az általam megjelölt helyre. Az áram keresztül száguldott a testén, kisütve ezzel őt és két fogva tartóját is. A három test fél percig rángatózott még, aztán eldőltek. Kimerültem, s csak a sok évnyi kemény edzésnek köszönhettem, hogy járni, illetve talpon maradni még képes voltam. Dead felé vetettem pillantásomat, majd láttam, ahogy lábai felmondták a szolgálatot, és a mocsár iszapjában térdel. Lassan odabicegtem hozzá, s felkaroltam, valamint halkan közöltem vele, hogy vége. Megkönnyebbülten nyugtáztam sikeremet, majd néztem még pár pillanatig a halott irányába.

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Hétf. Okt. 25, 2010 9:53 pm

Fáradtan és kimerülten vissza bicegtek a társulathoz. Ha gondoljátok el mesélhetitek neki a történetek amit nagy megkönnyebbüléssel nyugtáznak majd. Fáradtak vagytok és kimerültek, ellátják sebeiteket, ha gondoljátok akár fel is ülhettek egy kocsira is pihengetni. De a figyelmetek ne lankadjon, hisz még van egy támadó aki valahol a fák között bújik meg. Végig haladtok a mocsáron és amikor kiértek az erdő is megváltozik. Egyre több fény szűrődik át a napon, és sokkal békésebb hangulatú az egész táj is. Lassan az erdő is ritkulni kezd, és lassan már fel lélegezhetnétek amik szívszorító kiáltás hangzik fel az egyik kocsiból. Amikor odaértek egy tizenéves lány lóg fent a magasban derekán egy faág van össze csavarodva. Postotok idáig tartson!

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Kedd Okt. 26, 2010 8:48 am

Dead-el visszabicegtünk a karavánhoz, sétánk közben egyikünknek sem volt sok kedve a társalgáshoz, ezért némán haladtunk az úton. Fáradt voltam, kimerült, és abszolút rosszkedvű, ellenfelünk legyőzése nem okozott akkora örömöt, mint amekkorát az ember elvárt volna. Már tényleg nem vágytam másra, csak egy kényelmes meleg ágyra, egy forró fürdőre valamint 2 hordó sörre.
- Ha haza jutok, addig fogok vedelni, míg bele nem fulladok az alkoholba – jegyeztem meg halkan. Nem is figyeltem társam reakcióját, talán megeresztett egy fáradt mosolyt, talán nem, nem tudom, nem is érdekel. Végre kiértünk a mocsaras területről, s a társulat tagjai épp soraikat rendezték, és megbizonyosodtak a létszámról, illetve az emberek állapotáról. Négy színész rohant oda hozzánk, akik segítséget nyújtottak a további haladáshoz, s elkísértek a legközelebbi kocsiig, ahol nyugodtan leülhettünk szusszanni. Ekkorra már szép kis tömeg gyűlt körénk, érdeklődve várták beszámolónkat.
- Vége, legyőztük azt a mágust – mondtam egy erőltetett mosoly kíséretében, többre nem igazán futotta energiámból. Egy 10 év körüli kislány rohant oda hozzánk, két kulacs vízzel, meg egy kis elemózsiával. Átvettem a részem a gyermektől, nagyon kedves dolog volt tőle, hogy gondolt ránk, eddig a pillanatig fel sem tűnt, mennyire megéheztem illetve megszomjaztam a kimerítő harc alatt. Mohón húztam le a kulacs tartalmát, majd egy gyenge fintort vágtam be az íztelen folyadék elfogyasztása után. A szárított hús, és a száraz kenyér egyvelege, most finomabbnak tűnt, mint bármely étel a világon. Miután feléltem az ételt, egy gyors pillantást vetettem a népre, akik arcán megkönnyebbültség tükröződött. Ellátták ismét a lábamon éktelenkedő sérülést, nyugodtan dőltem hátra. Fáradtságom ellenére, tisztában voltam vele, hogy ez még nem minden, nem kalandozhat el figyelmem, hiszen a másik mágus elmenekült, ezért még nem lélegezhetünk fel. Reménykedtem benne, hogy a halott társával sikerült elijesztenünk, de minden esetre ébernek kell maradnunk. A kocsisor szépen lassan megindult, lassan zötykölődve tovább. A táj nem fogott meg különösebben, de megnyugvással töltött el, hogy kiértünk a mocsaras részekből, az erdő sokkal békésebb arculatot öltött fel, az eddigi komor hangulatú, sötét részt, már fény váltotta át, a lombok között beszűrődő fény, melegséggel töltött el. Tetszett, hogy ritkulni kezdtek a fák, mivel ez jelezte nekünk az erdő végét. Már majdnem elbóbiskoltam, mikor egy szívszorító kiáltás hangja szállt a levegőben. Azonnal leugrottam a kocsiról, és a hang irányába siettem, amikor is megláttam a sikoltozó kislányt, egy faág fogságában.

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Kedd Okt. 26, 2010 6:11 pm

Miután a lábaim felmondták a szolgálatot, s a térdem a mocsaras földet szántotta, észrevettem, hogy az ellenfelünknek vége. Nem mozdult többé szerencsére. Ezek szerint a küzdelmet megnyertük, ám hatalmas veszteségeink miatt, úgy éreztem, hogy a következő harcot nem biztos, hogy megnyerjük. Mind a ketten súlyos sebesültek vagyunk, így nem biztos, hogy jó lenne, ha a bokorból előugorna a másik ellenfelünk. Mivel tudtam, hogy van még egy ellenfelünk, így biztos voltam benne, hogy talán itt bóklászik valahol a közelben. Nekem sajnos nem csak a lábam gyengült le teljesen, úgy érzem a bal kezem teljesen lebénult, mivel több lövés is eltalálta azon részemet. A lábam is súlyosan megsérült, ám úgy érzem, azt még egy kis pihenés után bírom majd mozgatni. A társam szerencsére nem volt rest a segítségemre sietni, bár láthatóan neki is meg voltak a saját problémái. Mindezek után, aztán lassan, de biztosan megindultunk a karaván felé.
Az út most valamiért sokkal hosszabbnak tűnt, s közben a jutalmon és a hátralévő út dolgain gondolkodtam. Vajon a haszontalan kis ifjúnak adnak pénzt, azért mert az út elején sikeresen kiütette magát, vagy inkább az egészet kettőnknek adják, ahogy igazságos? Ám, egyelőre még koránt sem sikeres a küldetésünk, így nem kéne erről elmélkednem, hiszen a másik már nem fog velünk finomkodni. Minden bizonnyal az út végén fog meglepetésszerűen ránk támadni, ám akkor minden erejét be fogja vetni. Könnyen lehet, hogy nem is bennünket, hanem a védenceinket fogja támadni, hogy nekünk nehezebb dolgunk legyen. Ráadásul, még azt se tudjuk, pontosan milyen mágiát használ. Talán valami olyan mágiát, amivel életre keltheti az élettelent, ahogy azt nemrég a fákkal és indákkal tette, vagy valami közönségesebb mágiát, mint a társa is. Ekkor aztán megérkeztünk a célállomásra.
Ott négy színész állt rendelkezésünkre, hogy elcipeljenek minket egy kocsiig. Megjegyzem, nem hiszem, hogy efféle bánásmódban kéne kezelniük az általuk felfogadott zsoldosokat. Minden esetre, abba még nem szóltam bele, hogy minket a szekérig elcipeltek, ám amikor egy kislány étellel kínált, azt már nem fogadtam el. Nem szerettem, ha megsajnál valaki, ráadásul itt nem is az volt a dolgom, hogy még rám is vigyázniuk kelljen, hanem hogy megvédjem őket. Mégis, annak ellenére, hogy annyi ideig veszélyben voltak, képesek még engem pátyolgatni. Fejemet a földre szegeztem, majd kicsit összeszorítottam fogaimat. Szemeimet is becsuktam, s megpróbáltam emberi érzéseimet eltiporni. Nem akartam, hogy az emberek így lássanak, így jobb kezemmel letöröltem a szemembe gyűlt könnycseppeket s ismét visszatértem a régi sötét énemhez, amely nem bírta elviselni a közemberek sajnálatát.
Mikor fejemet ismét felemeltem tekintetem ismét rideg és gyilkos volt, akár csak előtte. A kölyök segítése már nem indította meg a lelkemet, csak pillanatnyi gyengeségről volt szó. Ennek örültem, hiszen így nem kellett látniuk az embereknek, milyen gyenge és sebezhető is vagyok. Ezek után én szerencsére jött a doktor, aki ellátta a lábamat, aminek köszönhetően már úgy, ahogy bírtam mozogni, ám a bal kezemmel, ahogy sejtettem nem tudott semmit sem kezdeni. Végül visszatértem az őrhelyemre a biztonság kedvéért, bár nem nagy ellenállást biztosítani az emberek számára. Mégis, valahogy jobban éreztem magam, ha egyedül lehettem a bánatommal és félelmemmel egyaránt.
Ismét útnak indultunk, egy ideig épp hogy bírtam olyan sebességgel haladni, mint a kocsik, ám ahogy a lábaim egyre jobban lettek, úgy kezdtem el lassúnak találni a szekereket. Mikor már egész erősnek éreztem magamat szólítottam pár halottat a közelből, számuk igen csekély volt, összesen négyen voltak. Mégis a tudat, hogy nem teljesen vagyok egyedül megnyugtatott. Végre én is képviseltem valamekkora erőt az ismeretlen erejű ellenünkkel szemben, így kicsit higgadtabb lettem. Ekkor vettem észre, hogy a sötét mocsaras, erdős területről kiértünk. A napsütés engem nem igazán tettem boldoggá, ám a normál embereket nyilván megnyugtatta, így én is higgadtabb lettem. Már majdnem teljesen megnyugodtam én is, amikor egy sikolyt hallottam.
Természetesen rögtön a hang irányéba rohantam, szerencsére már kicsit bírtam futni, így nem nagyon erőltettem meg a lábaim. A látvány, ami bennünket fogadott meglepett egy lány volt az, akit egy faág tartott fogva. Biztos voltam benne, hogy ez az utolsó ellenfelünk jelenlétét jelzi.

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Szer. Okt. 27, 2010 2:41 pm

Arcán halál félelem tükröződik, ahogy jobban megnézitek látjátok hogy a faág lassan de biztosan csavarodik felfelé a nyakán. Ekkor viszont hangos kacaj tölti be a teret, és a másik oldalon nem messze töletek - kb 10 lépésre - ott áll a a másik bandita. Egy meggyötört fal felér lány tart kezében nyakához hatalmas kicsorbult kés szorítva. A húszas éveinek elején járó lány borzalmas állapotban van, ruhája szakadt piszkos, bőrét hatalmas zúzódások véraláfutások borítják, dekoltázsán és combján vágások futnak. Szemei alatt fekete karikák vannak, arcán látni hogy több napja nem evett már, teljesen le van gyengülve, igazából állni sem tudna ha a férfi nem tartaná olyan erősen. Eközben a sikolyok elcsendesülnek már csak hal nyögések hallatszódnak fentről, de mindez csak azért mert az indák már élrétek a lány száját és a nyakát. Halkan nyöszörögve vonaglik a béklyóban, nincs már sok hátra neki. Ekkor meg szólal a férfi, arcán őrület tükröződik.
-HÁH na most mi lesz? Ha csak egy lépést is tesztek felém a csaj meg hal!! HÁHHHÁÁ - ordítja szemei közben rángatóznak - Na most legyetek kemények! Megölöm! Megölöm az összest és titeket is! MEGÖLLEK!- ordítja és végül hangja fura gyilkos nevetésbe megy át. Most mit tesztek? A lánykának nem maradt sok ideje hátra, a szemei már rángatóznak körülbelül 2 perc és meghall. A másik hölgy elgyötört szemekkel figyel titeket. Ellenfeletek egy őrült bábmágus, aki láthatóan bármire képes. Írjátok le harcotokat a mágussal de ne elfedjétek egy ellenfeletek őrült, tapasztalt harcos aki nagyon ügyes de elméjének gyengesége miatt könnyen vét hibákat is! Postotok a harc végeztével záruljon!

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Szer. Okt. 27, 2010 7:41 pm

A lány arcán halálfélelem látható, de be kell, valljam, ez sok mással is ugyanígy lenne. Végül is, nyilván a legtöbb ember meglepődne a mozgó fadarab láttán, ha nem rögtön a szívroham vinné el. Hiszen, mégis hogyan mozog, nem látni sem a lábát, sem bármilyen végtagját, még csak a fejét sem bírod megkülönböztetni a testétől. Csak a hozzánk hasonló mágusok tudhatják, hogy attól, hogy valami mozog, nem biztos, hogy annak van agya is. Hiszen, én magam is képes vagyok a halott testeket irányítani. Ebben viszont eléggé hasonlítottam az ellenünkre. Ő is azt mozgatja, amiről más ember nem bírná elképzelni, hogy mozogjon. Annyi a különbség, hogy az ő dolgai soha nem mozogtak, hacsak nem mozgatták őket, amíg az én élőhalott szolgáim egykoron élő és mozgó lények voltak.
Elmélkedésemben egy hangos kacaj szakított meg. A hang pont mögülünk jött, így muszáj volt hátat fordítani a kisasszonynak, már ha nem akartad kitörni a nyakadat. Az onnan jövő látvány megint csak rettentő volt. Egy egész fiatal hölgyet tartott fogva az őrült férfi, a leány nyakához hatalmas kicsorbult kést tartott a veszélyes bandita. A hölgyön is, akárcsak a kislányon halálfélelem volt észrevehető. Mikor aztán tekintetem leveszem a veszélyes eszközről, azt veszem észre, hogy a lánynak nem lenne muszáj kést tartani a nyakához. A talán velem egykorú nő szörnyű állapotban volt, ruhája szakadt és piszkos volt, testén több zúzódás és véraláfutás is éktelenkedett, dekoltázsán és combján vágások futnak végig. Számomra egyértelművé vált, hogy a nőt nem kímélték semmilyen tekintetben, ha csak annak a bizonyos éjszakának a beszélgetésére gondolok, eszembe jut, mit is művelhettek vele. Szemei alatt sötét karikák voltak és az is látszott rajta, hogy napok óta nem evett a fiatal lány. Minden bizonnyal állni se tudna az áldozat, ám a férfi fizikai ereje és erőszakossága arra késztette, hogy mégis álljon.
Mindeközben a sikoltások megszűntek, talán mert az ijesztő férfit nem bírják máshogy fogadni, csakis hirtelen halálfélelemmel és az avval járó hallgatagsággal. A csöndet csak a fiatal lány nyöszörgése törte meg. Bár így a drámai hatás csak növekedett mégsem tetszett a dolog. Két tűz közé kerültünk, így mind a ketten külön utakon kell majd közlekednünk, ha nem is az egész harc folyamán, de rövid időre egy az egy ellen fogok a srác ellen küzdeni. Időközben mozgósítottam erőimet és két szolgám az erdőbe küldtem, hogy hátulról tudják majd támadni a fazont.
-HÁH na most mi lesz? Ha csak egy lépést is tesztek felém a csaj meg hal!! HÁHHHÁÁ - Ez a dolog nem nagyon tetszett nekem, még szerencse, hogy nekem nem volt szükségem egyetlen lépésre sem, ahhoz hogy legyűrjem a fazont. – Na most legyetek kemények! Megölöm! Megölöm az összest és titeket is! MEGÖLLEK! – Ordítja a fazon, majd hangja gonosz nevetésbe megy át. Nem igazán tetszett az általa kiadott zaj, így eldöntöttem, hogy lehervasztom azt a fene nagy mosolyát és az önbizalmát is eltörlöm.
- A kislányt rád bízom, hanem baj, Te itt úgyse bírnál semmit se tenni. – Mondtam neki, egészségi állapotára és arra célozva, hogy ő nem bírná a férfit úgy támadni, mint én. – Miből gondolod, hogy engem érdekel a hölgy sorsa? – Szóltam az ellennek, miközben a szolgáim egyre csak közeledtek hozzá. A férfi tekintete elárulta, hogy nem igazán erre számított. – Én nem olyan vagyok, mint a társam, engem csak a pénz érdekel. Egy nővel több vagy kevesebb, ha a hiányát sem vették észre nem lehet fontos. – Mondtam neki egy sötét gonosz mosolyt megeresztve felé, majd a két szolgám hirtelen előbukkantak a sötét erdőből. Ahogy azt szokás a meglepetés erejét kihasználva a fickó két kezét megfogták, én pedig a hölgyhöz rohantam, hogy el tudjam cipelni valami biztonságosabb helyre. A nőt felkarolva egy közelebb eső színészhez vittem. Szerencsére nem mindannyian mentek még vissza a szekereikbe, majd miután a nőt odavittem hozzájuk megszólítottam őket.
- Ha már végzett a társam is, akkor azonnal menjenek be, ha életben akarnak maradni. – Mondtam, majd ekkor vettem észre a társam is, aki a kislányt mentette meg. Egyszer csak a férfi megidézett pár sziklából készült bábot, amelyek játszi könnyedséggel nyomták le az én aszott testű labilis szolgáimat. Nem igazán tetszett a dolog, ám most nem nagyon volt más lehetőségem, mint segítségül hívni a másik két szolgámat. Majd, gyorsan újabb halottakat szólítottam a föld alól, szerencsére itt már hat halott teremtmény állt rendelkezésemre, akiket rögtön csatsorba is állítottam. Összesen öt sziklalénnyel volt dolgunk. Ebből kettőt sikerült elintézniük a szolgáimnak, ám közülük is elhullt kettő. Ekkor aztán a bajtársam egy villámtámadást küldött a férfi elé, aki balszerencsénkre résen volt és sikerült kitérnie a támadás elől. A férfi kissé feldühödött a dolgon, így újabb kőszörnyeket teremtett, szám szerint visszahozta azt a kettőt. Nem tehettem mást, utolsó erőmmel is le kellett győznöm a figurát, ekkor ismét újabb négy halott lélek csatlakozott hozzám. Ez a tizenkettő számomra igen sok volt, olyannyira, hogy a testemre már nem is nagyon maradt erőm. A testem a földre zuhant és balszerencsémre egyik szörnye át is jutott a kis seregemen, ám szerencsére társam nem volt rest a segítségemre sietni. A monstrumot szerencsére sikerült legyőznie, így megmentenie életemet. Ekkor aztán eszemben egy terv kezdett megformálódni. A szolgáim közül már alig párat tartottam életben, nagyjából úgy hatat, hiszen az ellenfelem serege is csökkent. Végül pár hullát a férfi mögé küldtem, majd a földből előhúztam egy újabb csontbunkót. A három halott test halk léptekkel közeledett a mágus felé, majd én elhajítottam egy csontdárdát az irányába. Az eszköz elől könnyen kitért, a hallottaimat pedig egy szörny állította meg. Szerencsére a fontosabbiknak nem állta útját az agyatlan behemót és elég közel bírt kerülni a harcoshoz. A férfi hátra tekintett, de akkor már késő volt. A csonteszköz éles vége könyörtelenül hatolt át a torkán, evvel a halálba taszítva a férfit. A szörnyei rögtön porrá lettek, hiszen ő is elpusztult. Én a földre zuhantam ájultan, mivel minden erőmet felemésztette a harc. Bár komoly sérülést nem szenvedtem el, úgy érzem, hogy a jobb lábam is teljesen használhatatlanná vált.

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Pént. Okt. 29, 2010 3:57 pm

A lány szó szerint szorult helyzetben volt, a rémület kiült amúgy szép arcára. A faág nem óhajtotta elereszteni, sőt mi több, lassan csavarodott tovább. A kis pihenésnek köszönhetően, visszanyertem valamennyit erőmből, ezért rákészültem, hogy leszedjem onnan a pórul járt leányzót, ám ekkor hangos kacaj zengte be az erdőt, ahogy körbe néztem, megpillantottam korábbi ellenfelem. Kezei között egy másik, fal fehér lányt szorongatott, egy hatalmas kést szegezve torkának. Elég rossz bőrben volt szegény lány, látszott rajta, hogy eléggé megszenvedte az elmúlt napokat. Két tússzal joggal lehet bátor, személy szerint mindig is utáltam az ilyen gyáva férgeket, roppantul idegesített, hogy nem mer kiállni ellenünk, s a két lánnyal próbál sakkban tartani. A sikoltások abba maradtak, már csak halk nyögdécselés hallatszott a háttérből. Tisztában voltam vele, hogy minél előbb le kell szednem a fáról azt a gyereket, különben meghal.
-HÁH na most mi lesz? Ha csak egy lépést is tesztek felém a csaj meg hal!! HÁHHHÁÁ - ordítja szemei közben rángatóznak - Na most legyetek kemények! Megölöm! Megölöm az összest és titeket is! MEGÖLLEK!- ordítja és végül hangja fura gyilkos nevetésbe ment át. Túlzott önbizalma, és otromba nevetése felingerelt, de tehetetlenségem méginkább feltüzelte haragomat.
- A kislányt rád bízom, ha nem baj, Te itt úgyse bírnál semmit se tenni. - közölte velem Dead. Megpróbáltam nyugalmat erőltetni magamra, majd egy egyszerű bólintással fogadtam el mondandóját, végülis igaza volt. Figyelmem a fuldokló lányra szegeződött, tisztában voltam vele, hogy azonnal segítenem kell neki, így összeszedtem minden gondolatom, majd az ágat célozva eleresztettem felgyülemlett dühömet.
-Lightning Bolt! - üvöltöttem, torka szakadtamból. A villám eltalálta a célt, letörve ezzel az eddig irányítás alatt álló ágat. A lány ijedten kezdett zuhanni a föld felé, de szerencsére pont a legjobb helyen álltam, hogy az ölembe pottyanjon. zsebemből gyorsan előhalásztam egyik késem, majd leszeltem az ágat a kishölgyről.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdeztem aggódva a levegőért kapkodó kislánytól - Nyugodj meg, már senki nem bánthat többé, a szavamat adom. Időközben a nekromantának is sikerült kiszabadítani a másik foglyot, így már egész nyugodtan megismertethettem a kövér fickóval a villámok erejét. Ahogy felé fordultam, láttam, hogy a két mágus házikedvenceikkel támadják egymást, felemás sikerrel.Végre megvolt a lehetőségem, hogy megtámadjam azt az őrültet, így nem is késlekedtem tovább.
- Egy találat, és mindennek vége, nem kérek semmit Istenem, csak egyetlen tiszta találatot - motyogtam halkan, alig halhatóan.
- Lighting Bolt! - morogtam, mire a kékesfehér energianyaláb kicsapott kezemből, s a kövér pasas felé vette az irányt. Balszerencsémre az égiek nem hallgatták meg óhajom, a bábmágusnak sikerült kitérnie villámom elől. A másik kettő úgy idézgette elő a mágikus lényeket, mint kutya a bolhát. Úgy látszott Deadnek megerőltető volt, mivel egyszer csak összeesett. Az egyik kőbáb keresztül jutott zombiain, s félő volt, hogy agyonüti Shadorickot, amit nem hagyhattam. Minden mágikus erőm beleadtam, a következő lövésembe, mindent vagy semmit alapon.
-Lightning Bolt! - morogtam hangosan, majd eltaláltam a kőszörnyet, ami darabokra robbant. A mágia ellövése után, térdre rogytam, kifogytam a szuszból. Minden erőfeszítésemre szükségem volt, hogy sikerüljön felállnom,valamint eszméletemnél maradjak, s mikor végre elértem mindezt, elkerekedett szemmel figyeltem, ahogy a csontdárda átszúrta ellenfelünk torkát. Nem hittem a szememnek, a kőmonstrumok elpusztultak, gazdájuk keserves halálhörgés közepette zuhant a földre, és merült örök álomba.

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Szomb. Okt. 30, 2010 12:09 am

Most hogy sikeresen legyőztétek a bábmágus végre valahára elfogytak az ellenségek. Ráadásul megmentettétek az elrabolt leányzót is amiért egyenként mondanak nektek köszönetet a tagok, bár szegényke eléggé lestrapált állapotban van. A társulat nyugodtan haladhatok tovább biztonságban az út de ha gondoljátok el is indulhattok akár most is. Kvaton két nagy öleléssel és ezer köszönettel búcsúztat titeket és ajándékként egy-egy könyvet kaptok tőle. Ő úgy gondolja ti biztos elfogjátok olvasni. Lassacskán ki is értek az erdőből az útra. Már nincs is messze a város távolról látni lehet hatalmas építményeit. Ha gondoljátok, elkísérhetitek hátralévő útjukon a társulatot, majd ti is elindulhattok hazafelé, hogy kipihenhessétek kalandjaitok fáradalmát. Írjátok le haza utatok, postotok a haza érkezéssel záruljon. Itachi te haza fel meg is nézheted a könyvet amiben egy szórólapot találsz melyen a Titan Nose klán háza szerepel címmel jelölve. Akár így klán nélküliként el is mehetsz megnézni.

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Szomb. Okt. 30, 2010 12:14 pm

Miután erőtlenül a földre zuhantam, rövid ideig azt sem tudtam, hogy ki vagy mi vagyok én. Egy rideg és sötét helyre kerültem, ahol a hatalmas feketeségen kívül semmit nem láttam. A titokzatos helyen, valamiért úgy éreztem, hogy már napok óta ott vagyok. Aztán hirtelen a semmiből egy emberi test kezdett formálódni. Kezdetben csak egy láb volt, majd egyre több és több része mutatkozott meg az egyénnek. Teste teljesen meztelen volt, ám nem ismertem fel benne senkit sem. Mikor a feje jelent volna meg, hirtelen egy rántást éreztem oldalamon. A rántás helyén aztán elkezdett fájni, nem is kicsit. A fájdalomtól végül felordítottam és felébredtem. A földön hevertem, majd ekkor vettem észre, hogy az emberek rohannak felénk.
Bár a megmentett hölgy eléggé lestrapált állapotban volt, ettől függetlenül a társulat tagjai egytől-egyig gratuláltak nekünk. Nem igazán értettem a dolgot, hiszen nekünk ez volt a dolgunk, így nem csoda, hogy végül megmentettük őket, bár könnyen lehet, hogy kudarcot vallottunk volna, ha az örült fazon nem annyira figyelmetlen, illetve minden bizonnyal akkor is kikapunk, ha egyszerre támad az a kettő. Ám szerencsére ezen lehetőségek közül egy sem valósult meg, így immár nyugodtan közlekedhettünk az erdőben.
A társulat végül el is indult a nagy útra. Már nem használtam hullákat a védelmük érdekében, mi több még csak a kocsik mellett sem sétáltam. Megkértem a társulat orvosát, hogy amennyire tudja, tegye használhatóvá végtagjaim. Végül az orvosnak sikerült csodát művelnie és mozgásra bírta kényszeríttetni a bal kezem és sérült lábam is. Mikor végeztem ismét a kocsik mellett ügyködtem, bár be kell, valljam a lábam minden egyes lépéssel csak rosszabbodott, de evvel most nem törődtem. Végül kiértünk az erdőből és itt tulajdonképpen véget is ért a feladatunk. Én előre sétáltam a megbízónk kocsijához s ő egy öleléssel jutalmazta a feladat sikerét, de természetesen a valódi jutalomról sem feledkezett meg, a könyvvel nem nagyon törődtem, bár a biztonság kedvéért elfogadtam tőle.
Mivel nem akartam továbbra is a társulattal tartani, így én leváltam tőlük és egy másik úton mentem. Egy másik város felé indultam, ahol minden reményem szerint van valami betegellátási intézmény. Sajnos nem sikerült eljutnom a következő településig, ugyanis még idő előtt sikerült a lábamnak felmondania és vele együtt az agyamnak is és megint csak elájultam. Ismét az émelygő sötétségbe vonulhattam. Valamiért most nem volt olyan ijesztő, mint először, hiszen most vártam valamire. Jobban mondva nem valamire, hanem valakire.
Arra a valakire, akit nem is olyan rég jártam megjelenni ebben a világban. Bár, könnyen lehet, hogy az a sötétség nem azonos ezzel a sötétséggel. Nem tudom, nem igazán tudom megkülönböztetni őket. Most kivételesen nem rántást éreztem, hanem egy kis nedvességet az orcámon. Odanyúltam, de először nem éreztem semmit, majd később azt vettem észre, hogy ismét a való világban vagyok. Felettem egy fecske repült el, majd az arcomon ismét éreztem azt a kellemetlen dolgot. Még épp kezemmel odanyúltam és a kezemben egy fehér ragacsos valami volt. Ebből sikerült lekövetkeztetnem azt a dolgot, hogy bizony az a madár magasról ...

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Vas. Okt. 31, 2010 12:52 pm

Egészen furcsa mód, nem éreztem örömöt, sem büszkeséget, nemes egyszerűséggel dühös voltam magamra, mivel gyengeségem miatt majdnem ártatlan életekkel kellett fizetnem. Ez a misszió tökéletes rálátást nyújtott erőtlenségemre, s így már tisztában voltam vele, hogy erősebbé kell válnom, különben legközelebb lehetséges, nem lesz ekkora szerencsém és tényleg meg fognak halni olyan személyek, akiknek nem kellene. Efféle borús gondolataimból, a színész társulat tagjai zökkentettek ki, hálálkodásukkal. Nem éreztem jogosnak a gratulációt, mivel egyrészt a mi figyelmetlenségünk miatt történhetett meg a lányokkal mindez, másrészt viszont elsődlegesen magunkért harcoltunk, a saját túlélésünkért. Végül minden jóra fordult, így mosolyt erőltettem arcomra, s megkértem a népet, segítsenek elvánszorogni az egyik kocsiig, mivel nem nagyon volt rá elég energiám, hogy magamtól megtegyem a távot, már az is csoda volt, hogy állva tudtam maradni. Kényelmesen befészkeltem volna magam az egyik kocsiba, de Kvaton megakadályozott ebbéli tevékenységemben. Meglepődve fogadtam ölelését, majd hallgattam végig köszönet nyilvánítását, valamint átnyújtott még egy könyvet is. Minden esetre, megkértem, hagy tartsak velük a város határáig, addig valamelyest kipihenem magam, és el tudom intézni a dolgaimat. Az igazgató semmi kivetni valót nem talált kérésemben, sőt mi több, örült neki. Ahogy elértük a város határát, csendben lecsusszantam a kocsiról, mivel nem nagyon szeretek búcsúzkodni, és a nagy hűhó sem hiányzott, amit nyilván nem hagytak volna ki, szóval még szerencse, hogy a legutolsó szekér hátulján pihengettem, így észrevétlen maradhattam. Még utoljára a karaván után pillantottam, majd elindultam az egyik általam jól ismert mellékutcán, szemeim előtt egy hordónyi sör lebegett, kósza káprázatként. Bár lassan haladtam, ennek ellenére mégis hamar eljutottam, egy italkimérő egységbe, ahol azelőtt megfordultam már párszor, így nem volt ismeretlen a számomra. Ahogy beléptem az épületbe, egyenesen a pulthoz döcögtem, s könyörgően néztem a csaposra.
- Adj inni, siess - mondtam neki immár erőtlenül, aztán rágörnyedtem az egyik bárszékre. A csapos nem tétlenkedett sokat, szinte azonnal hozta a frissen csapolt sört. Szinte már a sírás határán voltam, mikor megpillantottam a mennyei manát, s torkosan hörpintettem fel az utolsó cseppig. Immár derülten csaptam neki poharam a pultnak, jelezvén, hogy kérem a következőt. A következő öt is hamar bekerült a bendőbe, s napok óta végre tényleg teljes embernek éreztem magam. Kifizettem fogyasztásom, majd lassan elindultam a vonat pályaudvar irányába, ahova cirka 30 perc alatt oda is értem. Már alig vártam, hogy hazaérjek, s addig igyak, míg bele nem fulladok a töménytelen mennyiségű alkoholba, ezért hamar jegyet váltottam Shirotsuméba, s egy kis várakozás után, már vígan robogtam hazafelé. Az út nagy részét alvással töltöttem, hiszen erre testemnek és lelkemnek is szüksége volt, talán le se szálltam volna a célállomásomon, ha a kalauz nem ébreszt fel. Egy nagy ásítással kísérve kidörzsöltem szememből az álmot, majd leszálltam a közlekedési eszközről, és elindultam hazafelé. Menet közben kezem ügyébe akadt a Kvatontól kapott könyv, amit hamar kinyitottam, mivel kíváncsivá tett, miről szól. Egy apró kis lapocska csúszott ki a bőrkötéses műből, aminek tartalmát azon nyomban elolvastam. Egy egyszerű szórólap volt, nyilván az igazgató tette bele nekem könyvjelző gyanánt, ám tartalma meglepett.
- Pont a Titan Nose hirdetése, hisz az itt van Shirotsuméban. - elmélkedtem magamban - Ha már így alakult, akkor veszem a fáradtságot, és meglátogatom őket -motyogtam magamban, majd elindultam a klánház irányába. ~ Végülis egy klánban talán nagyobb erőre tehetek szert, mint egyedül~ Vélekedtem el magamban menetközben, talán felvesznek, talán nem, de ez most nem is számított. A lényeg az volt, hogy a jól imsert városban voltam végre, amit az otthonomnak nevezhettem, távol bármiféle bajtól, gondtól. A klánban örömmel fogadták jelentkezésemet, s miután rányomták nyakam jobb oldalára a pecsétet, hazatértem az Asszonybosszantóba.

Tárgy: Re: Magánküldetés: Elodian színháza Kedd Nov. 02, 2010 3:28 pm

Hát először is szeretném megköszönni a játékot, nagyon élveztem postjaitokat. Azt is szeretném megköszönni hogy nektek mesélhettem először, remélem nem okoztak kezdő postjaim nagy fejtörést nektek, és tetszett a történet.

Itachi Sadamesu: Szeretném külön megköszönni a részvételt, postjaidba eleinte voltak kisebb hibák, itt főképp elírásokra gondolok, de ezek a hibák mostanra eltűntek. Történetedet szépen vezeted, a gondolatokat is nagyon szépen egymásba tudod fűzni, helyesírási hibád . Szépen tördeled a szöveget / bár néha úgy sejtem a lustaság meggátol ennek megvalósításában de semmi gond/ írásod, könnyen érthető, izgalmas. Harci postjaid is nagyon szépek kidolgozottak terjedelemre is meg felelnek. Néhol akadtak gondok az igék időbeli ragozásával ezekre kérlek a jövőben figyelj, valamint ami nagyon fontos. Igazából te csak annyit tudsz a környezetedről amennyit a karakternek elmondanak vagy rá kérdez. Te Dead-el nem beszéltél a mágiájáról tehát nem tudhatod hogy nekromanta, maximum egy harcnál megláthatod, valamint mágia kisugárzást nem nagyon lehet ilyen szinten még érzékelni,/ amikor meg érezted a hullákat az erdőbe és érezted rajtuk hogy ez Dead mágiájával vannak átitatva/ majd A szinten már képes leszel ilyen szintű érzékelésre . Tehát erre figyelj legközelebb.

Dead Shadorick: Szeretném neked is külön megköszönni hogy játszottál, postjaid eleinte eléggé szűkszavúak voltak de mostanra, szép terjedelmes postokat írsz. A terjedelme elegendő, szépen fogalmazol, a mondatok is helyek, alig alig van elszórtan egy két helyesírási hibád, szépen megformázod a szöveget. Eleinte úgy vettem észre nem kedvelted a párbeszédeket, de most már egész jó vagy benne. A postok áttekinthetőek, izgalmasak és a gondolatokat is szépen összefűzöd. Talán annyit tudnék neked mondani még, hogy mielőtt elküldöd a postokat olvasd át, néhol vannak apróbb ellentmondásaid vagy elírásaid a szövegben de ezek nem vészesek.

És fogadjatok el tőlem még egy utolsó tanácsot, az első és az utolsó post a küldetéseknél általában nagy és hosszú postok szoktak lenni, ez ilyen íratlan szabály.

Tehát mivel mind a ketten teljesítettétek sikeres a megbízást valamint a megbízótok is teljesen meg volt veletek elégedve következzen a jutalmatok.
Pénzbeli jutalom: 210.000 gyémánt fejenként.
Varázs Erő: 290

» Az Álmok Színháza (Ismeredés)
» Magánküldetés: A Bál
» Magánküldetés: Ölj
» Magánküldetések
» Magánküldetés: Életeken át