Higoshi Takayuki

Szokás szerint ma se kell sok mindent tennem. Felugrok az ágyból, mikor mindent végig gondoltam. Kinézek egy kicsi kopott ablakon, melyet már cserélni kellene, de anyagilag nem úgy állok, hogy a saját pénzemet erre költsem. Az utcát lessem, és tanakodom azon, hogy milyen emberek is, ezek a mágusok. Szépek vagy talán erősek? Különös, ezt így elgondolni, mikor már magam is a mágia útján járok. A gondolat menetemet megtöri egy levél, mely éppen azon az ablakon száll be, ahol éppen leskelődök. A levél címzettje nem más, mint: „A kocsmában lakó, vörös hajú személynek.” Első olvasásra odarohantam egy tükörhöz, hogy biztos, ami biztos. Hihetetlenül hangzik, de ez a személy én vagyok. Nekem van vörös hajam. Mikor tényleg meggyőződtem, ezekről az információkról. Elkezdtem kinyitni a borítékot, mint valami 8 éves, aki először kapott karácsonyra ajándékot… A borítékból nem sok minden maradt. Nem is foglalkoztam velem, lesöpörtem magamról a megmaradt darabokat és kihajtottam a levelet. Meglepőmódon a levélben nem volt semmi, legalább is nem láttam. Kerestem nagyított is, de nem jártam sikerrel. Szinte kijelenthettem, hogy a papír üres. A meglepetésem közepette véletlen leejtem a levelet, és feltűnik, hogy egyszerűen rossz oldalt néztem.
- Ezen a papíron van szöveg. – Jelentem ki boldogan. Ekkor fel is rohan hozzám a kocsma tulajdonosa. Egy szép, karcsú és formás nőszemély, aki számon kéri tőlem, hogy-hogy fent vagyok és, ha már fent vagyok, miért nem mentem le, eddig segíteni neki. Hosszabb magyarázkodás után, elmondtam neki, hogy levelet kaptam és ez megzavarta a teendőim sorrendjét. Ez a nőszemély, akit Aikonak hívnak, közelebb sétált hozzám. Feltett egy egyszerű kérdést.
- Segítsek elolvasni? – Ekkor leestem volna az ágyról, ha rajta lettem volna. Szerencsére álltam, de nagyon meglepődtem.
- Persze, miért ne? – Válaszoltam akaratlanul.
~ Ezt nem kellett volna mondanom, most mitévő legyek?
- Aiko, sajnálom. Ezt nem olvashatod el, még. – Dadogtam. Értetlenkedve néz rám és nem érti, hogy mi van velem. Azonban én se nagyon tudom, mit teszek éppen. Nem értem miért nem engedem, hogy megnézze. Ez csak egy levél, legalábbis azt hiszem. Elkezdtem kapkodva olvasni, hogy tudjam, megmutathatom-e neki. A levél a következőket tartalmazza röviden: Egy illető számomra át akar adni egy tárgyat, melyet el kell szállítanom egy adott helyre. A levelet elkezdem átnyújtani Aikonak. Rám néz, elmosolyodok, és elveszi a levelet, majd belenéz a levéltartalmába. Amint befejezte az olvasást, ismételten nekem szegezi szemeit.
- Taka! Ide nem mehetsz el! Nem engedem meg. – Jelenti ki, majd leszalad földszintre, miközben elhagyja a szobámat, becsapja az ajtót.
- Aiko. – De a hangom nem éri el őt.
~ Most mitévő legyek? – Nézek értelmetlenül a levegőbe, és megpróbálok valami értelmeset kitalálni. Először is nem az én típusom megbántani egy lányt, tehát ez ellen mindenképp tennem kell valamit. A második, ez a levél. Én is furcsállom, hogy pont engem hívnak. Nálam sokkalta erősebb varázslók akadnak erre. Eldöntöttem. A levelet széttéptem és lementem Aiko után.
- Sajnálom Aiko, én sem tudom mi ez. Biztos jobb lesz úgy, ha hallgatok rád. – Mosolygok felé.
- Rendben, megbízom benned. Most, akkor irány dolgozni. Egy csomó dolgunk van, többek között az ital kivitele. Egyedül már én se bírom. – Közben különféle italokat enged a pohárba.
- Ezt a hármas asztalhoz vidd, a koktélt a tizenegyesre, a sört meg a hetedikhez és már fizettek.
- Rendben. – Megrázom magam, majd egy tálra elhelyezem az italokat és kiveszem a megadott helyre. A koktélt a hármashoz, a sört a tizenegyeshez…
- Héj, Te srác! Mi nem ezt fizettük ki! Azonnal visszakérjük a pénzünket. Szed a retkes lábad és hozd vissza a pénzünket. – Ordibál hozzám, ezt látva a másik asztalnál az illető, úgyszintén bólogat.
- Nem tudnánk ezt valahogy máshogy megoldani? – Fejtem ki a véleményem. – Nem lenne jó, ha visszacserélem az italokat? Ahogy látom még egyikőjük sem ivott bele, így megoldottnak tekinthetnénk eme problémát. - A férfi, melynek a rossz italt vittem, feláll az asztaltól és a kezét lendítve elhajította felém a poharat, melyben a koktél volt megtalálható. Gondolkodás nélkül a kifolyó koktélt jégé változtattam, majd elkaptam a pohárral együtt.
- Hú, ez most egy kisé furcsa formájú lett. – A jégalakját egy kirobbant tűzijátékként képzelhetjük el. - Rendben van, elismerem, hogy ez az én hibám. Nem szeretnék veszekedni és gondot okozni a barátomnak.
- Ne légy már, ennyire nagyra magaddal! Te csak egy mágus vagy! Egy magadfajta nem érthet meg minket és azonnal fizesd vissza a pénzünket.
- Rendben, rendben. – Odasétálok ismételten az asztalhoz, majd a sajátzsebembe nyúlva kiemelem az összeget, melyet az illető akart. – Most már a probléma eltűnt, ugye? A koktéljég meg ingyen van. Nyalogassa és hűtse le a forró fejét. – Jelentem ki, kedves hangsúllyal. Sajnos valami még jobban feltüzelte, talán nem tetszett neki, amit mondtam. A jelenet vicces volt, amikor kifizettem neki a pénzt leült, mikor befejeztem a mondandómat felállt.
- Nem tudod kivel kezdtél ki! – Ordítja a fejemhez, közben idesétál mellém Aiko.
- Valami problémája van uram? - Próbálja csillapítani a dühős vendéget. Nem valami könnyű feladat, mivel én elég szépen belebúgtam, mert csak idegesebb lett.
- Nincs minden rendben! Ez a férfi szórakozik velem! Ezért meg kell büntetnie és fizessen nekem kárpótlást! – Aiko aurája hirtelen megváltozott, még életemben nem láttam így. Nagyon dühős lett.
- Uram, azt mondja, hogy fizessek maguknak? Ráadásul még büntessem meg ezt a személyt? Ezt komolyan gondolja? – Hirtelen megváltozik a levegő a kocsmába. Többek között én is elkezdek szédülni, az okát nem tudom, de lehet csak fáradt vagyok. A férfi, mely reklamált, kiszaladt a kocsmából és ordibálni kezdett.
- Soha többet nem jövök ide, ez a legrosszabb kocsma, amit életemben láttam! – Aiko kilép a kocsmából, majd integetni kezd.
- Örüljön, hogy ennyivel megúszta. Jó utat!–mosolygott.
~ Lehet, hogy élvezte? – Egy pillanaton belül egy kokit kapok a fejemre. A gondolatmentem megszakad és a szemeimet felé irányítom.
- Aiko-san! Ez fájt! – Feleltem elkeseredetten.
- Örülj, hogy ennyivel megúsztad, elveszítettem te miattad egy vendéget! Ezért ma túlórázni fogsz!
- Jaj, csak azt ne! Ma hamarabb elakartam menni aludni.
- Nincs alvás, tűnés dolgozni és figyelj rendesen!
- Igen is mester. - Folytattam a munkát. Aiko nem viccelt, egész éjjelig dolgoztatott és mindent feltakarítatott velem. Este, mikor visszatértem a szobámba, egy levél várt az ágyamon. Fáradtság hajtva félre dobtam a levelet és bedőltem az ágyba.


Reggel idegesen keltem, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet ebben a levélben. Az oka elég egyszerű, életemben most kaptam talán az ötödik levelemet. Nem nagyon szoktam kapni, meg ugyebár nincs is kitől. A borítékot most már óvatosan tépem szét, majd kiveszem a levelet. A levél címzettje ismételten „A kocsmában lakó, vörös hajú személynek.” Ez nem lehet véletlen a levelet tovább olvasva kiderül, hogy ugyan az a levél, amit tegnap kaptam. Fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek. Végül eldöntöttem utána járok. Egy levelet hagytam Aikonak, azzal a szöveggel, hogy el kell mennem egy-két napra. A munkát bepótolom, ha visszaértem. Ezek után már nyugodtan indultam a megadott célcím felé. Furcsa módon a levélben nem állt időpont, így nem sokat kóvályogtam. A célpont egy játszótér volt, de inkább hasonlított egy mini vidámparkra. Egy gyerkőc épp csúszdázik, de nem ez miatt ragadt meg rajta a szemem. A csúszda körülbelül 10 méter magason volt és legalább 15 méter hosszú. Ráadásul a fiatalsrác félelem nélkül csúszik le. Kedvet kaptam én is arra, hogy lecsússzak, de mikor odaértem, egy öltönyös pasas állított meg.
- Kérem, fáradjon velem. – Kisé morgós hanggal. Teste az átlagnál is izmosabb és magasabb.
- Megtudhatom az indokát? – Felém fordul, egy kicsit megijedek.
- Meghalni vagy velem jönni? – Most még mélyebb volt ez a hang.
- Hát inkább a követést választom. Köszönöm, hogy ilyen remek választ kaptam és lehetőségeket. – A férfi elnevette magát, majd két másodpercen belül visszaváltozott egy komor, izompacsirtává. A célunk furcsa módon a fiatal fiúhoz vezetett, aki előbb lecsúszott a csúszdán. Miközben egyre közelebb értünk rájöttem, hogy ez a fiatal fiú, csak méretileg kicsi, de a kora az bőven túlvan az enyémen.
- Végre itt van. Azt hittem sose fog már idejönni. Elolvasta végig a levelemet? – Nézet rám kérkedően és erősen sugározta, hogy választ vár.
- Amennyiben nem olvastam volna el, nem lennék itt.
- Nem ezt kérdeztem, azt kérdeztem, hogy elolvasta végig a levelemet?
- Akkor igen, elolvastam végig a levelét.
- Remek, tartsa ennél magát. Tudja , hogy hol a helye, legközelebb a kérdésre válaszoljon egyből. Nincs egésznap arra időm, hogy fogyatékosokkal beszéljek. A munka a következő, ahogy olvasta a levelemben egy tárgyat kell elvinni Hoarfrost faluba. Gondolom elvállalja, mert akkor nem lenne itt. Adja át neki a tárgyat. – Mutat az őr felé. – Ez lenne az a tárgy, amennyiben bármi baja esik maga a halálfia lesz! - A tárgyat nézve nem sok mindent láttok belőle, mivel bevan csomagolva egy furcsa anyagba, amin nem látok keresztül, így fogalmam sincs mi lehet.
- Egy kérdésem lenne, ez törvényes? – Kérdem félelem telien.
- Maga mit gondol? Egy tárgyat elvinni egy adott pontról egy másik helyre? Azt büntetik? – Majd abban a pillanatban eltűnnek és velük együtt a mini vidámpark is. Helyette egy homokozóhoz hasonlítható helyszín tisztul ki.
- Na, ezt jól megcsináltam. Sietnem kell, hogy visszaérjek két napon belül, mert ha nem, akkor Aiko fog megölni. Remek egy ördögi kör. Már előre érzem, hogy nem kellett volna idejönnöm és hallgatnom kellett volna Aikora, de nincs mit tenni. Amit az ember elvállal, azt teljesítenie kell. – Elindultam a vonatállomáshoz.

Egy tárgytalan levél II.

Furcsa módon a vasútállomás tele emberekkel. Bármerre nézzek, mindenhol emberek, pontosabban mágusok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire korán is ilyen sokan lehetnek. Ez nem befolyásolja az utam, elmegyek a legközelebbi jegyárushoz.
- Ohayo! Szeretnék egy jegyet Hoarfrost faluba.
- Üdv, ifjú mágus. Van egy kis probléma, ami az, hogy elfogyott az összes jegy Hoarfrostába. Nem tudom mi történt a mai napon, de mindenki odaakar menni. Maga, miért veszi arra az irányt?
- Tisztelettel megjegyezném, hogyha elmondanám meg kellene, hogy öljem. – Nevetek fel. – Csak vicceltem, vicceltem. Bocsánat, egy tárgyat kell odaadnom egy személynek. Fontos lenne, mert az életem is rajta múlhat. – Rám néz és kinevet.
- Ahogy említettem sajnos a jegy elfogyott, így nem tudok magának jegyet eladni. – Elfogadtam és elindultam a legközelebbi pad felé, amint leültem észre veszem, hogy a jegyárus felém mutogat. Az illető, akinek gondolom mutogatott, felém tart.
~ Na most biztos gondba vagyok, lehet nem kellett volna sokat beszélnem az ölésről.
- Héj maga! Most halottam a barátomtól, hogy szüksége van egy jegyre, hogy eljuthasson Hoarfrostba.
- Ez így van, de sajnos elfogyott az összes jegy, ezzel nem tudok mit kezdeni. Lassú voltam, ez az igazság. – Közben azon gondolkodom, hogy miért van itt ennyi mágus és, hogy-hogy mindenki Hoarfrostba akar menni.
- Ez nem probléma legalábbis számomra. Amennyiben szeretnéd, eltudlak jutatni Hoarfrostba. Én vagyok a vonatvezetője, ha szeretnéd beülhetsz mellém, de felhívom a figyelmed, hogy meleg lesz. – Hirtelen nagy mosoly támad az arcomon, de utána egyből lehervad a meleg hallatára.
- Elfogadom, habár nem kenyerem a meleghőmérséklet, de nincs mit tenni. Köszönöm a segítségét
- Szóra sem érdemes, viszont akkor pattanjon fel, mert indulnék. – Elsétáltunk a vonat elejéhez és már a belépésem után, el is indultunk. - Amúgy maga miért akar Hoarfrostba menni?
- Ez egy hosszútörténet, ha nem nagy probléma most aludnék egy kicsit, mikor megérkezünk Hoarfrostba, tudna róla értesíteni?
- Nem probléma. – Válaszolta, így nyugodtan elkészítettem a fekvőhelyem és ledőltem aludni.


- Héj, ifjú mágus! – Közben az oldalamat lökdösi. – Fent vagy? Mindjárt megérkezünk Hoarfrostba. Még 10 perc, addig feltudsz készülni a leszállásra is és tudod csodálni eme remek tájat, mely tényleg lenyűgöző.
- Azt hiszem igen, fent vagyok. Kisé fája fejem, de megvagyok. Persze, ki nem hagynám. – Kinézek az ablakon, és tényleg. A táj valami elképesztőnek tűnik innen, olyan mintha nem is valóság lenne. Nem hittem volna, hogy van még ilyen pont Fiore királyságban. Akárhol járkáltam eddig, a táj nem volt valami szép. Itt az első különleges példa. Egyből el is múlt a fejfájásom a környezet illatától, habár elég nehezen érzem a mozdony miatt.
- Fiatal úr! Már látni lehet a falut! – Mondja, miközben meghúz egy zsinórt és egy hangos sípszó hallatszik.
- Yare-yare, tudtam eddig is, hogy nagyon hangos ez a cucc, de most végképpen hangos. - Azt hittem abban a pillanatban megsüketülök. – Így már mindjárt jobb. Csend és nyugalom, a legjobb.
- Nem hittem, hogy ezt a mai fiatalok is tudják értékelni. – Nevetett fel, majd én is csatlakoztam hozzá. Lassítani kezd a vonat, beértünk a faluba. Végül megálltunk.
- Köszönöm a segítségét! – Jelentem ki büszkén, majd kiugrok az ablakon.
- Persze, szívesen bármikor. Szívesen segítek illedelmes embereknek, amennyire azt én megtehetem. – Int és én visszaintek, majd a vonattal a látómezőből kívülre kerül.
- Szóval elment, viszont itt az ideje, hogy befejezem azt, amiért idejöttem. - Az irányt észak felé vettem, nem más hová, mint a falu közepe felé. A körültem lévő emberek és mágusok iszonyatosan kedvesen viselkedtek. Egy időre elgondolkodtam azon, mi lenne, ha itt le is táboroznék egy időre. Azonban eszembe jutott Aiko, miatta még sem maradhatok itt, mi lenne vele nélkülem… Majd megzavarnak a gondolatmenetembe.
- Tudna nekem segíteni? – Egy nőről van szó, körülbelül 16-17 évesnek mondanám. Kinézetéről egy lázadólánynak képzelném, de furcsa, ahogy megszólított és a kinézete ellent mond.
- Ohayo! Miben tudnék én segíteni számodra, ifjú hölgy? – Közben, fent akad a szemem a méretes keblein. Nem mindenkinek van ekkora, ebben a korban. Ez igen, említésre méltó.
- Néhány srác, ellopott tőlem egy kis pénzt. Tudna segíteni, visszaszerezni? – Ránézésre csak megjátssza a kétségbe esését, de fejet hajtok.
- Nem és igen. Nem akarok balhéba kerülni, de kifizetem helyettük azt a pénzt, amit elloptak. Mennyivel tartozok? – Kérdezem mosolyogva.
- Hát, ha ebben ön biztos. Nem kevesebb, mint *síp* gyémánt. – Néz rám, gyönyörű szemeivel.
- Nem kis pénz, és nekem sincs ennyim. Nem tudlak kiengesztelni ennek az összegnek a felével?
- Nem! – Jelenti ki kisé idegesen. Hirtelen megváltozik a személyisége, vagy mondhatni most látjuk meg a valós jellemét. Megpróbálom nyugtatni, de semmi hatás. Biztos fontos lehetett számára ez az összeg.
- Mi történik, ha nem kapod meg, ezt az összeget? – Nézek rá megdöbbenten.
- Kérem szépen, megölik az öcsémet. – Hirtelen lesokkoltam. Azt hittem ez a környék megfelel és tökéletes, erre tessék. Három választási lehetőségem van. Először is kifizetek mindent neki és, ha megint kirabolják ugyan ott lesz. Második, elmegyek vele és megkeresem azokat, akik elvették és elverem őket. A harmadik, ugyan ez, csak akkor ők vernek el engem. Első és a harmadik kilőve a második meg nem kenyerem, de nincs más lehetőségem.
- Rendben van, segítek visszaszerezni a pénzt. – A lány elkezd sírni, de azt megtudom mondani róla, hogy nem teteti.
- Köszönöm! – hálálkodik. A kezét felemeli, majd az egyik sikátor felé mutat. Ismerős, mintha már egyszer egy hasonló dolog megtörtént volna velem. Akkor azon múlott, hogy túléltem, hogy Erza Scarlet megmentett, de most nekem kell megmentenem egy leányzót. Jobban mondva, annak öcsét. Az irány felé vettem az utam.
- Kislány, most aztán ne menj el mellőlem, nehogy valami bajod essen. – A kislány bólogat. Miközben egyre messzebb sétálunk a főutcától, elkezdek észre venni a sötétben alakokat. Ránézek a lányra, nem is kell kérdeznem. Reszket. Biztos, hogy ők voltak.
- Yo srácok! Előbb hallottam egy kis történetet, ettől a leányzótól, de gondolom ezt ti is, ismeritek. Ti vagyok az egyik, főszereplő rétege. Ideadjátok békésen a pénzt vagy megverekszünk érte és törött orral fogtok elmenni. – A törött orr részt csak viccnek szántam, mivel egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy letudnám őket győzni. Most már nem tudok mit tenni, nincs visszafordulás. A lány mellettem van, nem hagyhatom cserben.
- Te? Ne röhögtess. Nem is ismerlek. Tudod mit jelent, ha nem ismerek valakit? Azt, hogy gyenge. Egy senki. Ha ideadsz 100.000 gyémántot elmehetsz és megbocsátom bűneid egy részét, amennyiben ellenzed mi verünk meg. Tehát válasz.
- Yare-yare. Nekem az első megoldás jobban tetszik, melyet én mondtam neked.– A kezeimet a jégalkotásra pozíciójába helyezem.
- Akkor megverünk! – Majd kettő elkezdett felém futni.
- Leányzó állj a falhoz, így nem tudlak megvédeni, ha mellettem állsz. – A kislány a falhoz rohant, közben megérkeztek az ellenfeleim. ~ Ice Make Hands~ A kézfejeimen kisebb jégdarabkák jelentek meg, mely hasznos lesz most, hogy egy ütéssel végezek velük. A meglepetésemre, visszahallottam az Ice make hands-et, ezenfelül a kislány, aki a segítséget kért, fényt teremtet a sötét utcában. Tehát egy fény mágus. Mikor már mindent láttam, észre vettem, hogy a két felém érkező jégmágusnak, ugyanúgy néz ki a kézfejük, mint nekem. A lehajolok az egyik ütés a fejem felett megy el, a következőt én adom, mely sikeresen gyomron találja. Közben a második hátulról próbál elkapni. Hátra fordulok, akit hasba ütöttem hirtelen jobban lett és megpróbálta elkapni a kezemet.
~ Remek, egyik elölről a másik hátulról. Ebből, hogy mászok ki. ~ Blinding Flash ~ Eltűnt minden a szemem elől, semmit nem látok. Azt érzem, hogy elkapott valaki és odébb húz, majd elkezd tisztulni minden. Ezt is a lány csinálta. Még a többiek értetlenkedve néznek, könnyedén hasba vágom őket és összeesnek. Erősebben ütöttem, mint előbb, nehogy hamar felkeljenek.
- Hát ezt jól megcsináltad, de a pénzt nem fogod megkapni, se te, se a lány. – A lány elkezdi bökdösni az oldalam. Ráfigyelek, majd ismételten a kezével irányt mutat, majd azt súgja, csukd be a szemed és fordulj el. Ahogy kérte, úgy tettem és ismételten elhangzott ~ Blinding Flash ~, mikor visszanéztem, mindenki vakként tapogatózott. Elvettem a bőröndöt, melyre a leányzó mutatott és elfutottunk. Mikor kiértünk a sikátorból visszaadtam a bőröndöt, ő megköszönte és elváltak utjaink. Sajnos közben besötétedet, így már nem voltam abban biztos, hogy ilyenkor jó lenne zargatni a célszemélyt. Ezért szállást kerestem estére, ahol ledőlhetek és pihenhetek holnapig, pár percen belül találtam is egy szállodát, ahol remek kaját és szállást is adnak olcsón. Elfogadtam a feltételeket, és előre fizettem. Mikor felértem a szobámba, egy levél várt ott. A címzettje a következő volt: „A szállodában lakó, vörös hajú személynek.” A levelet az éjjeli szekrényre tettem. Bevallom őszintén meguntam, így elmentem még fürdeni és mikor befejeztem, széttéptem a borítékot és beleolvastam a levélbe. A következő állt benne: Remek munka volt, szépen visszaszerezted a lánynak a pénzt. Nem is vártunk kevesebbet. A tárgyat már várja a kijelölt személy. Holnap reggel fél nyolckor legyél nála, vagy különben meghalsz.
Remek. Már megint ez a fickó és ezzel a mozdulattal az ágyba dőltem.


- Yare-yare. Idő van. - Felpattanok az ágyból az ifjú lendületemmel, összepakolok. Lent a portást megkérdezem, hogy hagytak-e valami üzenetet, de semmit. Kilépek a szálloda ajtaján és az első mozdulattal, sikeresen beleléptem egy földön heverő szervetlenanyag csomóra, ami általában kutyák szoktak elhagyni maguk után. Reméljük valami szerencsével is fog szolgálni, ha már korán kellett kelnem.