Találkozás: Az angyal, és a démon?!

Hogy lehetek ekkora hülye? Hülye Michi, hülye hülye hülye!

Pedig... megesküdtem magamnak, hogy sosem megyek vissza. Rengeteget sírtam emiatt, és a fájó emlékek miatt, de erről senki sem tud. Nem terhelhetek mást ilyennel.
A családom. És az életem. Apró titok, amit egyetlen egy embert tudott teljesen, és az az ember is meghalt. Mostanáig elszorul a szívem, ha eszembe jut...Pedig már több évvel ezelőtt történt.

Felöltöttem a kis kirándulóholmim. Hosszú zokni, tornacipő, hosszú ujjú, és hátizsák. Az erdő minden évszakban hűvösebb, mint az átlag hőmérséklet, nem mellesleg sötét is...Pontosan emlékszek rá. Igen... haza látogatok.
Szerettem ebben a helyben, hogy hiába tűnik sötétnek és ijesztőnek, mégis, barátságos, és biztonságos. Ugyan úgy laknak itt állatok, még lehet, többen is, és vannak fényes rétek, kis patak... Hehe, igazán szép. Tényleg. Itt nőttem fel, ismerek minden kis zugot, amit csak egy gyerek kívánhat, és hiába fáj, hogy visszatérek, mégis, a szép emlékeim előtörnek, és mindent rózsaszín felhőbe burkolnak. Még nincs valami közel a ház, de ahogy a halvány napsugarak az arcomat érik, megállok, és nagyot szippantok a friss levegőből. Ooooolyan jól esik. Mindentől messze van, érintetlen, nyugodt. Szerettem volna, ha az én lelkem is ilyen nyugodt lesz, ha nagylány leszek.
A környezet mosolyt csal az arcomra, a madarakat nézve elkuncogom magam. Mennyire furcsán festhetek itt. A semmin vigyorgó lány... Igen, elég mókás! Kis pihenőt tartok, leülök egy nagy, haaaatalmas fa tövébe. Ebbe a fába karcoltam cicát kicsiként. Nem lett egy mestermű, ehehe...De cica. Lehunyom a szemeim, és hallgatom a hangokat. Kicsit...azért félek. Félek, hogy mi lesz, ha...hazaérek. Vajon...fájni fog? Nagyon?... Jobban, mint az egyszerű emlék?... Lehet,hogy már nem is áll a ház. Ha...de...de nem...állnia kell... De miért gondolok én ekkora butaságokra? Nem kéne... Ny-Nyugi...nyugi van...Annyira nyugi van, hogy...jé. Elaludtam.
-Hah?-nézek le magam mellé,kicsit kábán, frissen ébredve. Valami kis...puha, és mocorgós...mozog a nózija...- Szia! Te ki vagy? - ejtek meg egy hatalmas mosolyt, és ölembe veszem... a kis nyuszit. Az ölemben elnyúl, kényelmesen, és tűri, ahogy simogatom. - Eljöttél otthonról? Nézelődsz?- kuncogok.- Képzeld, én megyek haza. Biztos jó lesz! - Furcsa, hogy...az állatoktól...nem tudok félni. Nem úgy az emberektől...

Annyira jól esik barátkozni ezzel a pici nyuszival. Le sem fagy az arcomról a mosoly. Úgy tartom, mintha mindentől óvni akarnám. De valamitől görcsöl a hasam...nhhh...kissé fáj...Aztán hirtelen ágak recsegését hallom. Gyorsan abbamaradt, de...m-mi volt...ez? Kissé megremegek, és szorosabbra fogom az állatot. Elkezdem kapkodni a fejem, nézek jobbra, balra, de nem látok senkit. Felsóhajtok,megkönnyebbülve... mire háromszor akkora reccsenések sorozata hallatszik. Sikkantok egyet.Amikor kiáltást hallok, a szívem majd kiugrik,összehúzom maga, és összeszorított szemekkel sikkantok még egyet.
Mi történt?...Mi volt...ez?
Aztán egy csattanás. Olyan hang,mint..amikor nagyon magasról ledobnak egy zsákot. A hang irányába kapom a fejem,hevesen szuszogva. Nincs messze... Valami...vagy valaki az ágak közül zuhant le. Ledermedek. É-Én...félek...Nem mozdul. Meredten figyelek arrafelé. Hiába félek...lehet,hogy csak egy ártatlan ember,és...megsérült? N-Ne...Erőt kell vennem magamon. Sőt...kicsit...kíváncsi is vagyok. Leteszem új kis pajtásom magam mellé, a fűbe.
- Vigyázz magadra, kicsi...-suttogok, és...nagy léptekkel elindulok a zaj okozójának irányába. A végén már futok is, pedig nincs olyan messze, de az ágak és kövek veszélyesek. Vigyázni keeeell,nya...Kis nyögéssel megtorpanok,ahogy meglátom. Igazam volt, egy ember az...e-egy...fiú...vörös,csapzott haja az arcába lóg, és tele van...karcolásokkal,sebekkel...
Szám elé kapom a kezem, elfojtott,meglepett sikítással. Ugye...ugye él még?...Hogy utána járjak,nagy lendülettel térdelek mellé,és...keresem a pulzusát. Meg kell mondanom, rettentően megkönnyebbülök,amikor érzem, hogy rendben van, és él. Hangosan, mélyről jövőt sóhajtok. Hála istennek..

Tudom, hogy gyorsan kéne csinálni valamit, és gyorsan meg kéne nézni, hogy rendben van-e. Tényleg! Eszmélek, és visszafutok a táskámért, aztán vissza hozzá. Fuhh...azt hiszem, kifulladtam. Kikutatom az elsősegély dobozom,és nyitnám, de ahogy ránézek, megállok. Szabályosan elbambulok. Olyan békés...mint egy gyerek. Még azt is mondanám,hogy..szép...