Hiro Light

Név: Hiro Light
Nem: Férfi/Fiú
Életkor: 18
Mágia: Light Magic / Fény mágia /
Light Beam / Fény Sugár /
Blinding Flash / Vakító villanás / (- a kezdőtőke levonásából)
Céh: Dragon Fang

Kinézet: Átlag magas, szálkás férfiú, szőke haj és világosbarna szempár jellemzi. Fakószürke tépett nadrágot visel, felsőtestét fekete póló, illetve hidegebb időszakokban egy sötétszürke dzseki fedi el.
A céh jele mindenki számára látható helyen díszeleg, Light nyakát ékesíti.

Jellem: Nemtörődöm típus, a saját értékrendjén kívül eső dolgokat nem veszi komolyan. Elszántsággal üldöz és mély megvetéssel illet minden olyan mágust aki erejét fitogtatván ártatlan embereket terrorizál. Nemtörődöm jelleme higgadt személyiséggel párosul, ami leginkább harc közben mutatkozik meg.


Előtörténet:
A múlt
I.
Egy apró házban láttam meg a napvilágot Erában, viszont később a havas hegycsúcsok közelében tengettem mindennapjaimat nagyapámmal. A szüleim a Mágikus Tanácsnál, azon belül pedig a felderítő osztagnál tevékenykedtek, az öreg meséi alapján, itt is vesztették életüket valamilyen küldetésen, nemsokkal születésem után.
Az anyagiak szempontjából soha nem álltunk túl stabilan, mivel azt a kevés pénzt is amit megkeresett, Asato nagyapa könyvekbe fektette. Az öregről annyit érdemes tudni, hogy a múltban egy mára már feloszlott szervezetnél dolgozott, ami különböző mágikus úton előállított vírusokat fejlesztett ki, természetesen mindezt csupán kísérleti okokból.
A temérdek könyv segítségével szeretett volna előállítani egy antivírust amely megállítja a különösen veszélyes Vortex Infection néven elhíresült járványt. Végül ez a kutatási irányzat lett Asato veszte.
Egy átlagosnak induló napon korán keltem, azzal az indokkal, hogy a nagyapámnak valamiféle fehér gyógynövényt gyűjtsek, természetesen ez csak egy gyerekes indok volt ahhoz, hogy bolyonghassak az erdőben.
Ami azt illeti jó pár órát bolyongtam mire ráeszméltem arra, hogy eltévedtem. Az idő haladtával lehűlt a levegő és besötétedett, az orromig is nehezen láttam el a sűrű növényzetben, félve a vadállatoktól illetve a jobb kilátás érdekében felmásztam egy magasabb fára. Körbenézve egy világító pontot fedeztem fel, jobban megnézve a mi házunk volt az, úgy festett mintha kigyulladt volna, viszont csak arra tudtam gondolni, hogy Asato gyújtott nekem jelzőfényt.
Lihegve szaladtam a fény irányába, viszont egyre közelebb tudatosult bennem, hogy a ház ténylegesen kigyulladt.
A tűz által keltett fényben alakok mozgolódása szűrődött ki, amint a házat rongálják, közelebb osontam, az ablak irányába, hogy megtudhassam mi is folyik itt. Két csuhás alakot tekintettem meg, amint az öreg szekrényében keresgéltek valamit. Az egyik hirtelen az ablak felé nézett, és egy pillanatra felfedte az arca valóját, egy démoni eltorzult alak volt vörös szemekkel, bőre fekete pikkelyekkel volt borítva amely megcsillant a tűz által keltett fényben.
Hirtelen a két alak az ajtó irányába indult, majd kilépve alaposan körbenéztek, azt hittem, hogy miattam jönnek ki, ám kiérkezésüket követően sietve eltűntek az erdőben. Furcsa mód távozásuk után a lángok hirtelen a magasba szöktek és egyre jobban kezdtek szétterjedni a ház fa elemű részein. Sietve rúgtam be az ajtót, hogy megmenthessek pár holmit, viszont a látvány sokkoló volt, Asato vérben fekve hevert a padlón. Némi élet azonban még volt benne, utolsó erejével vérbe mártotta mutató ujját és vele egy nevet írt a padlóra.
Ismertem ezt a nevet, nagyapa gyerekkori barátja Daiki Etsuya aki szintén annak a bizonyos tudományos szervezetnek dolgozott, Erában sokszor összefutottunk vele ottjártunkkor.
Gyászos napok következtek az életemben, nagyapa temetése után Era utcáin kóboroltam a keresett személyt kutatván.
II.
Második napja kerestem hiábavalóan Daikit, ami egyre jobban dühített, pihenésképp befordultam az első szembejövő ivóba, majd leültem a bárpult elé. A szemben lévő tükörben ismerős arcot véltem felfedezni egy széken elterülve.
- Etsuya!! - kiáltottam fel, amire a pultos is felkapta a fejét.
- Azt mondtad Etsuya? Rengeteg pénzzel tartozik ez a vén szeszkazán. Ismered?
Majd erre a kérdésre egy tucatnyian kapták fel a fejüket, mondva, hogy nekik is tartozik.
- Milyen Etsuya? - kérdeztem nevetve - Én csak tüsszentettem. Hapcu...ja.
Közben araszos léptekkel húzódtam a kijárat felé, majd megfogva Daiki egyik lábát teljes erőmből magam után húzva elszaladtam.
A körülmények tisztázása után betessékelt a házába, ahol elmeséltem neki mi is történt.
- Szóval két alakot láttál. - mondta elgondolkozva - Nagyapád célkitűzését figyelembe véve, leglogikusabban a szektát gyanúsíthatnánk, más nem is vetemedne gyilkolásra, mint az az alja nép.
- Miféle szekta?
- Bizonyára hallottál már a Vortex Infection nevű járványról, a vírussal egy időben megjelent egy szektásokból álló bolond csürhe akik a járványt, mint valami isteni áldást dicsőítenek. Néhány tagjuk biztosan van olyan fanatikus, hogy meggyilkolja azt aki a vírus útjába áll, már ha igaz a szóbeszéd.
- Ha valóban így van keservesen megbánják amit tettek!
- Ne olyan gyorsan. Nem tudod miről beszélsz amíg nem láttál egy Vortexel fertőzött embert. Ha nem vagy eléggé felkészült, ami a te esetedben ezt jelenti, elég ha csak a közelébe kerülsz és véged van mielőtt fel tudtad volna fogni mi is történik.
- Mi kell az elpusztításához? - kérdeztem dühtől ingerelve.
Etsuya csak nevetett egyet és a közelembe hajolt, majd a keze körül fényes, vakító aura jelent meg.
- Szerinted mi győzi le a sötétséget?

A tanulás
Etsuya Daiki a meseterem lett, megtanította, hogyan is vonhatom igába a fény erejét, a legalapvetőbb szintektől kezdve. Fárasztó és egyben érdekes gyakorlatokkal edzett, amit szinte egytől egyig vak sötétben kellett végrehajtanom, ami azt illeti nem kímélt meg az öreg, olyan haladó fénytechnikákkal harcolt ellenem ami ellen a kezdő fénysugaraim sehol sem voltak. Több hónapig telt így az edzés, amíg a mágikus energiaraktáram megszokta a folyamatos igénybevételt, így nem fáradtam el olyan hamar mint kezdetekben.
A napok, hetek egyre csak teltek és egyre több mindent tudtam meg a mágikus világról, illetve tudásom is egyre bővült a fénytechnikák terén. A Fény Sugáron kívül sikerült elsajátítanom a Vakító Villanás nevű technikát is, ami kiválóan alkalmazható szorult helyzetekben.
Mind fizikálisan, mind mágikus úton megerősödtem, egy évig tartó edzésem során a mesterem minden birtokában álló tudását átadta, viszont ez még mindig elégtelen volt a célom beteljesítéséhez.

Csatlakozás
Daikitól megtudtam, hogy egy Dragon Fang nevzetű mágikus céhben, ami egyre nagyobb sikereket ér el Fiore szerte, az egyik mester a város leghíresebb fénymágiára specializálódott alakja, Jophiel. Ami azt illeti nem kizárólag az új mester miatt szerettem volna csatlakozni, mindig is kíváncsi voltam milyen lehet egy céhtag élete.
Tehát ellátogattam a város kiemelkedő céhének épületébe. Ahogy benyitottam egy hatalmas ebédlő tárult elém,
és számos asztal ami előtt temérdek jókedvű mágus jóízűen falatozott, az egész épületet átjárta a jókedv, és a nevetés felszabadult hangulata.
Beljebb merészkedve egy gyönyörű lánnyal találtam szembe magam, akinek elmondtam miért is jöttem ide, illetve, hogy szeretnék találkozni Jophiel mesterrel.
A lány, név szerint Pruedence Lains, elvezetett a mesterig majd sietve távozott.
Jophiel kezdetben kérkedően nézett rám, de miután elmondtam neki céljaimat, illetve a gonoszság iránti megvetésemet egyre inkább bólogatott, fejével az igenlő, egyetértő választ sugallta. Úgy véltem felfedezni arcán, hogy tetszik neki a gondolkodásmódom, habár ezt nem nyilvánította ki felém, mindvégig megtartotta higgadt személyiségét.
A céljaim meghallgatása után a mester kisebb gondolkodás nélkül kísért ki az ebédlőbe és jelentette be, hogy új taggal bővült a céh. A céh jelét jó látható helyre, a nyakamra helyeztettem, büszkén vállalva ezzel, hogy tartozom valahová.