Jonathan McWilliams VS Rohandar Blacksteel

The member 'Juvia Loxar' has done the following action : Kocka

'1d10' : 3, 10

Még sose próbáltam ki, de Mia állítása szerint jó móka. Most vagyok itt először, kissé idegesen. Olyan mintha a gyomrom liftté alakult volna. Állítólag ez az a hely, ahol a nagyok megküzdenek egymás ellen, és én... Nos, én egy elveszített fogadás miatt neveztem be. Nem tudom mi van velem, soha életemben nem voltam még lámpalázas. Apró verejték gyöngyök jelennek meg homlokomon. Talán rosszat ettem? Ki tudja. Nem volt időm ezen mélázni, fel kellett készülnöm a harcra. Az ellenfelem? Róla nem tudok semmit, még ennyit se árultak el. A csinos kis recepciós lány csak annyit mondott: Meglepetés. Sokra megyek vele... Legalább, ha a nevét tudnám. Talán ismerem, vagy legalább információm van róla, milyen mágiát használ. De semmi. Úgy éreztem, én vagyok az, aki kevesebb eséllyel áll majd ki a porondra, és hátrányból kezdve vág neki a küzdelemnek. Majd kiderül. Szerzetes botomat a hátamra akasztottam, és megálltam a kapu előtt. Vártam, hogy felemelkedjen.
- Üdvözlök minden kedves Fiorei lakost! Új nap virradt a Mágus Arénára és mint mindig ma is újabb párbaj kedvelők jöttek el ide hozzánk! A nevem Thomas Speakloud és mellettem ül, ahogy mindig közvetítőtársam Jhonatan Announcié! Téged is üdvözöllek! Fantasztikus küzdelmeket láthattunk eddig nem igaz? - szólalt meg az első hang, valószínűleg a kommentátor.
- Ahogy mondod kedves Tom! Üdvözlöm én is a nézőket itt az Arénában és otthon is! Hát megizzasztottak az elmúlt hetek küzdelmei! Az adrenalin a tetőfogára hágott itt a helyszínen és szerintem mindenkinél, aki nézte a párbajokat! - és valószínűleg ő lesz a másik Tom mellett. Remek, két szószátyár.
- Azt már meghiszem Jhon, de ne is húzzuk tovább az időt! Jöjjenek az új párbajozók! A mai sztárvendégeink közül az első nem más, mint Jonathan McWilliams - Nevemet meghallva nagyot dobbant a szívem. Most én jövök -, a Blackened Tears ifjú mágusa! - A kapu kinyílott, s az erős kint fények zavarták szememet. Szinte vakon indultam ki a kiáltozó, őrjöngő tömeg közé. Lassan kitisztul homályos látásom, ahogy a fényt megszokta szemem. Hatalmas arénában találtam magam, körülötte a nézőtér tömve volt. Ámulatba ejtő, s egyrészt ijesztő érzés volt a tömeg keltette nyomás. - Mit is lehet tudni róla?
- Többek között azt, hogy elemi mágusként, ahogy hallottam bele-bele kóstolgatott, majdnem minden elemi mágiarészbe! Ellenfele pedig nem más, mint Rohandar Blacksteel, ki már részt vett egy párbajon az Arénában és azt meg is nyerte, de hisz mit is várhatunk egy híres fekete mágustól!
Rohandar Blacksteel... Sose hallottam még ezt a nevet. Egy fekete mágus, nehéz dolgom lesz. Egy feketébe öltözött, fekete hajú férfi sétált ki velem szemben. Tehát ő lesz az ellenfelem.
- Ez így van! Szép győzelmet aratott, kíváncsian várjuk, megnyeri ezt a küzdelmet is, vagy most vesztesként fog távozni a Mágus Aréna pályájáról! Most milyen helyszín lesz a csata központja kedves társam?
- Hát kedves barátom egy igencsak érdekes helyszín ad most teret ennek a küzdelemnek! Ez pedig a "Mozdulatlanság padlója"! Hogy miért kapta ezt a nevet ez nagyon egyszerű! - Ez baljósan hangzik.
- Az egész küzdőtér sima föld alapzatúnak látszik, azonban tíz másodpercenként a föld különböző részeiről ragacs tör fel és az ott lévőt, akit eltalál megbénítja öt másodpercig. Ez alatt az idő alatt az ellenfél bátran támadhat, hisz a ragacsot mágia nem szedheti le az illetőről, míg le nem jár az idő! - Remek, másra se vágytam, mint hogy a színtérre is figyelnem kelljen.
- Azt hiszem ez a küzdelem sem lesz egyszerű a pálya miatt, de nem féltem ezeket a srácokat!
- Én sem Jhon! Akkor induljon is a párbaj!
A fiú megáll előttem, és méregetni kezd, majd megszólal:
- Szeva, te leszel a friss hús?
- Friss hús? Ugyan kedves Rohandar, mire végzünk, belőled lesz hús. Cafatokban - tartom szóval minden komolyságot mellőzve. Szórakozni jöttem ide, nem hülyét csinálni magamból.
- Na, ezt már szeretem! Végre nem kell félősökkel harcolnom. Bár az előző ellenfelem sem volt olyan rossz, de azért remélem nagyobb kihívást adsz majd nekem - kérkedik a kicsiket Rohamoha, de majd okozok én meglepetéseket.
- Akkor mire vársz? Füttyszó, taps? - buzdítom támadásra, de meg sem mozdul.
- Én nem sietek sehová.
- Ahogy akarod, emófiú - leülök, játékosan előhozok egy Water Ballt, majd később egy Fire Ballt mellé, s forralni kezdem a vizet. - Nincs egy kis teád?
- Nem, de nem is olyan régen voltam beteg, egy kis forró teának én is örülnék. De csak ha kellőképpen édes - mondta mindenféle felesleges arcmimika nélkül, majd hirtelen a semmiből tíz élőholt jelent meg.
- Oh, a barátaid is kérnek? - nézek kérdően.
- Nem, ők nem ilyen igényesek, mint én - legyint.
- Értem. Szóval, ha nincs teád, akkor mid van?
- Hát egy-két pofon konzervvel megkínálhatlak, ha kérsz. - mosolyodik el. Nagyon vicces...
- Vicces fiú vagy te - nevetek fel, majd pár centivel a föld felett kezdek lebegni. - Bár előbb a ragaccsal játszadozz.
- No persze nem mintha ez engem jobban befolyásolna, mint téged. - gúnyolódik rajtam, és ő is a levegőbe emelkedik. Kissé meglep, hisz fekete mágusként jelentették be. Ha az elemi mágiákban is bővelkedik a tudása, bajban leszek.
- Nicsak, szélmágia. Olcsó bűvésznek híg a leve, vagy nem így van a mondás? - gúnyolódom én is.
- Nem tudom, de figyelmeztetlek, nem csak szél van a tarsolyomban. - mosolyog. - Ráadásul arra is fogadni mernék, hogy magasabb szinten vagyok belőle, mint te.
- Kackac kukac. Gyere minden erőddel akkor.
- Nincs kedvem, de azért mutatok egy kis ízelítőt a tudásomból. - Összecsapja a tenyerét, és egy Storm Mail-t idéz elő teste köré. Bajban vagyok. - Na, ezen gyere át! - Majd ezt követően felém lő nem kevés fekete lövedéket.
- Hú az anyja! Ez aztán a vásári bovli - meresztem szemeimet. - Plant Make: Dynamic swords - húzok ki két vivókardszerű tüskét a testemből. Ezekkel védekezem a támadása ellen. Bár mind hiába, pár lövedéket bekapok, és fájdalmasan kuporodok össze, hogy kivédjem a többit.

Az aréna valahogy kifejezetten élvezetes volt számomra, így tehát úgy döntöttem, hogy máskor is megmérettetem magam, ennek pedig el is érkezett az ideje. Jelentkeztem, s már meg is kaptam az ellenfelemet.
- Üdvözlök minden kedves Fiorei lakost! Új nap virradt a Mágus Arénára és mint mindig ma is újabb párbaj kedvelők jöttek el ide hozzánk! A nevem Thomas Speakloud és mellettem ül, ahogy mindig közvetítőtársam Jhonatan Announcié! Téged is üdvözöllek! Fantasztikus küzdelmeket láthattunk eddig nem igaz? – kezdett bele az általam már megismert kommentátorok egyike a felvezetésbe.
- Ahogy mondod kedves Tom! Üdvözlöm én is a nézőket itt az Arénában és otthon is! Hát megizzasztottak az elmúlt hetek küzdelmei! Az adrenalin a tetőfogára hágott itt a helyszínen és szerintem mindenkinél, aki nézte a párbajokat! - és valószínűleg ő lesz a másik Tom mellett. Remek, két szószátyár. – válaszolta rá a másik.
- Azt már meghiszem Jhon, de ne is húzzuk tovább az időt! Jöjjenek az új párbajozók! A mai sztárvendégeink közül az első nem más, mint Jonathan McWilliams, a Blackened Tears ifjú mágusa! – mutatta be ellenfelemet a kedves narrátor. - Mit is lehet tudni róla?
- Többek között azt, - vette magához a szót ismét a társa. - hogy elemi mágusként, ahogy hallottam bele-bele kóstolgatott, majdnem minden elemi mágiarészbe! Ellenfele pedig nem más, mint Rohandar Blacksteel, ki már részt vett egy párbajon az Arénában és azt meg is nyerte, de hisz mit is várhatunk egy híres fekete mágustól!
- Igen, ez így is van. – helyeseltem gondolatban.
Én is kimentem a bemutatásom után az arénába, amely ezúttal másképp nézett ki, mint az előző összecsapásunkkor.
- Ez így van! Szép győzelmet aratott, kíváncsian várjuk, megnyeri ezt a küzdelmet is, vagy most vesztesként fog távozni a Mágus Aréna pályájáról!
- Tuti beverem. – gondoltam magabiztosan.
- Most milyen helyszín lesz a csata központja kedves társam? – folytatta.
- Hát kedves barátom egy igencsak érdekes helyszín ad most teret ennek a küzdelemnek! Ez pedig a "Mozdulatlanság padlója"! Hogy miért kapta ezt a nevet ez nagyon egyszerű!
- Az egész küzdőtér sima föld alapzatúnak látszik, azonban tíz másodpercenként a föld különböző részeiről ragacs tör fel és az ott lévőt, akit eltalál megbénítja öt másodpercig. Ez alatt az idő alatt az ellenfél bátran támadhat, hisz a ragacsot mágia nem szedheti le az illetőről, míg le nem jár az idő!
- Hm, ez jól hangzik. Még jó, hogy ez engem nem nagyon fog érinteni. - merengtem.
- Azt hiszem ez a küzdelem sem lesz egyszerű a pálya miatt, de nem féltem ezeket a srácokat!
- Én sem Jhon! Akkor induljon is a párbaj!
- Szeva, te leszel a friss hús? – szólítottam meg az ellenfelemet.
- Friss hús? Ugyan kedves Rohandar, mire végzünk, belőled lesz hús… cafatokban. – válaszolta ő is bizakodva abban, hogy megverhet.
- Na, ezt már szeretem! Végre nem kell félősökkel harcolnom. Bár az előző ellenfelem sem volt olyan rossz, de azért remélem, nagyobb kihívást adsz majd nekem. – tudattam vele is a reményeimet, mivel Daniel hiába küzdött keményen, nem izzasztott meg annyira, mint amennyire szerettem volna.
- Akkor mire vársz? Füttyszó, taps? – hergelt, de persze engem nem lehet ilyen könnyen ugrásra késztetni, már csak azért sem, mert nem szeretek másoknak szót fogadni.
- Én nem sietek sehová. – válaszoltam kurtán.
- Ahogy akarod, emófiú. – mondta, majd leült, egy Fire Ball-t és egy Water Ball-t teremtett, majd elkezdte forralni a tűzzel a vizet.
- Nem rossz trükk, de nem eléggé jó. – gondoltam.
- Nincs egy kis teád? – pimaszkodott.
- Nem, de nem is olyan régen voltam beteg, egy kis forró teának én is örülnék. De csak ha kellőképpen édes. – vetettem oda neki, majd egy kis erőfitogtatás gyanánt tíz zombit rántottam elő a másik dimenzióból.
- Oh, a barátaid is kérnek? – érdeklődött.
- Nem, ők nem ilyen igényesek, mint én. – legyintettem.
- Értem. Szóval, ha nincs teád, akkor mid van? – pattogott tovább.
- Hát egy-két pofon konzervvel megkínálhatlak, ha kérsz. – mosolyodtam el.
- Vicces fiú vagy te. – nevetett, majd a Flight-tal, melyet én is előszeretettel alkalmaztam, felrepült a föld fölé néhány centivel. - Bár előbb a ragaccsal játszadozz!
- No persze nem mintha ez engem jobban befolyásolna, mint téged. – élcelődtem, majd a példáját követve én is kijátszottam a pályát, s felemelkedtem magam is.
- Nicsak, szélmágia. Olcsó bűvésznek híg a leve, vagy nem így van a mondás? – próbált gúnyolni, de nem éreztem, hogy nagyon nagy gondot jelentene nekem, így fel sem vettem.
- Nem tudom, de figyelmeztetlek, nem csak szél van a tarsolyomban. - mosolyogtam. - Ráadásul arra is fogadni mernék, hogy magasabb szinten vagyok belőle, mint te. – mertem állítani szinte biztosan.
- Kackac kukac. Gyere minden erőddel akkor! – hergelt tovább, ami lassan kezdett is gyökeret verni, mert kezdtem úgy érezni, hogy lassan ideje lenne harcolni is a száj karate helyett.
- Nincs kedvem, de azért mutatok egy kis ízelítőt a tudásomból. – ráztam le félig-meddig, de összecsaptam a kezemet, mintha lett volna bármi jelentősége, majd felöltöttem a Storm Mail-t, egyfelől, hogy védve legyek, másfelől pedig, hogy tovább fitogtassam az erőmet. - Na, ezen gyere át! – böktem oda neki, majd meglőttem felé egy Dark Delete varázslatot, s máris negyvenöt sötét lövedék száguldott felé.
- Hú az anyja! Ez aztán a vásári bóvli. – kamillázott, de nem mert védelem nélkül maradni, s ő is mágiát használt. - Plant Make: Dynamic swords. – teremtett gazkardokat, s velük próbált meg védekezni, de nem sokra ment vele, a legtöbb így is eltalálta.

The member 'Cana Alberona' has done the following action : Kocka

'1d10' : 1, 4

Nagy fájdalmak közepette tápászkodom fel a földről. Leporolom magamról a koszt. A pályán épp mellettem jelenik meg egy ragacs. Szerencsére a hatótávolságán kívülre kerülök.
- Na, elég volt? - kérdezik ellenfelem mosolyogva.
- Még csak most kezdek bemelegedni - vigyorogtam, ahogy poroltam magam továbbra is.
- Helyes, bár tűz mágiám az éppenséggel nincs, de hidd el, segítek neked benne.
~ Kac-kac-kac, vicces fiú. Mielőtt végzem veled, kitépem a nyelved - gondoltam fintorogva. - Parancsolj - küldök felé négy darab Fire Ball-t a tűz mindegyik színéből. Vöröset, kéket, sárgát és lilát is.
- Mintha ezzel árthatnál a páncélomon keresztül - hencegett és beengedte az összes csapást. Mindegyik szétporladt mielőtt még a testét érte volna.
- Hmm. Akkor próbáljuk meg erővel - rontok felé és szerzetes botomból erőteljes Wind Blades sorozatot indítok ellene. A szélpengék egymás után pattognak le róla, míg az utolsónál egy pillanatra vér csillan. Megsebezte. Túl közel kerültem hozzá, így kénytelen voltam magam is támadni, de lepattant a pajzsról.
- Akkor azt hiszem, most ismét én következem, nem igaz? - Felém lő egy Storm Shred-et.
Wind Blastokkal próbálok védekezni ellene, de esélytelen. Kikerülni próbálom, de már késő, megsebesít. Több ponton is apró vágások keletkeznek a testemen. Vér serken ki és vörösre színezi az elszakított ruhát. A sebek csípnek, és megrezzenek tőle egy kicsit.
- Franc. - Köhögök fel egy kis vért is.
- Na, mégsem lesz jobb az előző harcomnál? - vágja a fejemhez lehangoltan. Gúnyolódj csak.
- Azt majd meglátjuk. - Kiegyenesedem és letörlöm a vért a szám széléről.
- Jó, akkor gyere és mutasd, hogy mit tudsz! - provokál, de engem aztán nem húz a csőbe.
- Kifogytam - hazudok szomorú képet vágva, de közben ötletem támad.
- Hát az szomorú, ugyanis én még a bemelegítést kezdtem el - válaszol ismét lehangoltan. Gyerünk, und csak magad, annál jobb leszel sebezhetőbb.
- Folytasd csak nyugodtan - legyintek.
- Úgy gondolod? - grimaszol. - Nem is tudom, ha csak ennyit tudsz, akkor meg fogsz halni, még mielőtt a komolyabb mágiáimig eljutnánk. Az úgy nem lenne szórakoztató - mondja fejét csóválva.
- Akkor mutasd azt a bizonyos „komoly” mágiát - heccelem, hogy húzzam kicsit az időt.
- Rendben, tegyünk egy próbát, de előbb ki kell találnom, hogy melyiket is válasszam. - A marha, úgy tűnik önszántából ad nekem még időt a felkészüléshez.
- Várok - ülök le unottan.
- Hát akkor nézzük! Dark Capriccio! - lő felém egy sugarat.

Noha valamelyest sikerült védekeznie, mégis a földre került az ellenfelem, és éppen onnét tápászkodott fel, amikor újra megszólaltam:
- Na, elég volt? – kíváncsiskodtam mosolyogva.
- Még csak most kezdek bemelegedni. – felelte szintén viszonylag vidáman, ami igaz, hogy némileg zavart, de elnézve azt, hogy milyen egyszerűen meg tudtam sebezni, nem nagyon hittem, hogy lenne mire föl örülnie.
- Helyes, bár tűz mágiám az éppenséggel nincs, de hidd el, segítek neked benne. – viccelődtem tovább.
- Parancsolj! – kiáltotta, s egy Fire Ball-t lőtt felém.
- Mintha ezzel árthatnál a páncélomon keresztül. - mondtam, s meg sem moccantam, így a tűzgolyó telibe kapott.
Természetesen nem őrültem meg, mindössze ahogyan mondtam is, a Storm Mail, mely rajtam kavargott, ennél erősebb támadásokat is fel tudott volna fogni, így még csak a melegét se nagyon éreztem a lángoknak, melyek mondhatni szétporladtak a szelem gátján.
- Hmm. Akkor próbáljuk meg erővel! – kiáltotta, s ezúttal a szél erejét hívta.
- Azt hiszi, hogy ez többet fog érni? – tanakodtam, s továbbra is csak álltam a sarat, s a Wind Blades-ek sorra vagy lepattantak vagy eloszlottak a testem elérése előtt.
Azonban volt egy szerencsés pillanat, amikor egy adott pontra több penge is érkezett, s a szélpajzsom nem tudott kellően gyorsan regenerálódni, így egy apró karcolást szenvedtem el, melyből egy adag vér spriccelt ki, ám a vérzés szinte azonnal el is állt. Ez viszont feldühített egy kissé.
- Akkor azt hiszem, most ismét én következem, nem igaz? – szólaltam meg ismét, és ezúttal komolyabbra vettem a figurát s most már a Storm Shred volt porondon.
Ez már sokkal inkább megtette a magáét, mint az előző csapásom, vagy akár mint az ellenségem támadása. A mágus több sebből is vérezni kezdett, és a ruhája is inkább már csak csipkének lett volna jó sem mint rendes viseletnek.
- Franc. – köhögött egyet, melyben ha jól láttam, egy kis vér is volt.
- Na, mégsem lesz jobb az előző harcomnál? – kérdeztem lehangoltan, s nem titkoltam azt sem, hogy ezt sértésnek szántam.
- Azt majd meglátjuk. – húzta ki magát.
- Jó, akkor gyere és mutasd, hogy mit tudsz! – adtam neki kegyesen előnyt.
Ezt egyfelől ezért engedtem meg neki, mert nem tartottam attól, hogy olyat tudna mutatni, amivel nagyobb gondjaim lehettek volna. Másrészt pedig azért, mert reméltem, hogy egy kis izgalmat azért tud majd okozni nekem, ugyanis egyre unalmasabbnak éreztem, hogy nem tud semmi meghökkentőt vagy erőset adni nekem.
- Kifogytam. – jelentette ki.
Kissé sántított nekem ez a nagy őszinteség, de ettől függetlenül nem gondoltam azt sem, hogy még sok minden lehetne a tarsolyában.
- Hát az szomorú, ugyanis én még a bemelegítést kezdtem el. – kenődtem el őszintén.
A legtöbb és legjobb mágiám még mindig talonban pihent s szinte csak szél illetőleg sötétség varázslatokat vetettem be.
- Folytasd csak nyugodtan! – biztatott alulról a másik küzdőfél, ami arra engedett következtetni, hogy vagy szeretné megismerni a titkosabb oldalaimat, vagy pedig ki akar fárasztani.
Bármelyiket is szerette volna, mindegy volt, hisz egyik sem következhetett be az eddig látottak alapján.
- Úgy gondolod? - grimaszoltam. - Nem is tudom, ha csak ennyit tudsz, akkor meg fogsz halni, még mielőtt a komolyabb mágiáimig eljutnánk. Az úgy nem lenne szórakoztató. – csóváltam meg a fejem, ezzel is nyomatékot adva nemtetszésemnek.
- Akkor mutasd azt a bizonyos „komoly” mágiát! – incselkedett még mindig.
Az arénákról azt szokták mondani, hogy az a feladatuk az, hogy műsort adjanak a népnek. És hát ki vagyok én, hogy egy ilyen lehetőségtől megfosszam a kedves publikumot?
- Virítsunk akkor valami nagyobbat! – döntöttem el. - Rendben, tegyünk egy próbát, de előbb ki kell találnom, hogy melyiket is válasszam. – próbáltam tenni a hülyét és idegesíteni egy kicsit.
- Várok. – felelte unottan.
- Tehát valóban meg fog várni. – szűrtem le, így pedig kénytelen voltam akcióba lépni. - Hát akkor nézzük! Dark Capriccio!

The member 'Gérard Fernandez' has done the following action : Kocka

'1d10' : 5, 2

A sugár centikkel süvített el mellettem és épphogy csak karcolt. A hosszú vágásból az arcomon vér csordult ki és lefolyt az államig. Ott egy ponton egybe gyűlt és úgy csöppent lejjebb.
- Csak ennyi? Azt hittem ennél jobb lesz.
- Talán sietsz? - jegyezte meg.
- Nem, ráérek - ültem vissza a földre. - Szóval? - Reméltem, hogy ő fog kezdeményezni és kijátszhatom utolsó ütőkártyámat.
- Én is, szóval már csak az a kérdés, hogy mikor borít be a ragacs odalent - nevetett. Pillanatnyi dühöt éreztem. A ragacsról megfeledkeztem...
- Oh, hogy az - színleltem, hogy számoltam a ragaccsal is. Lassan felemelkedtem a földről. - Gond megoldva. És most! Mutasd a legerősebb mágiádat! - hergeltem.
- Hmmm, tudod mit...? Nem! - grimaszolt.
- Akkor kénytelen leszek én előállni valamivel - lehunytam a szemem és mozdulatlan maradtam. Azt akartam, hogy támadjon. Akartam hallani az ő hangját. Akartam, hogy azt mondja „gyenge vagy” és előjöjjön. Ő volt az egyetlen reményem, és bár nem szívesen ismertem be, szükségem volt az erejére.
~ Kiengedlek - szólítottam. Semmi válasz.
- Hát az bizony már nem ártana. Kezdem unni a semmittevést - hallottam még, ahogy reagál, majd a belső világomban találtam magam. Velem szemben ott állt Adam és vigyorgott.
~ Vicces. Szóval nélkülem nem megy. - Megindult felém. ~ Gyenge vagy. - Megpöccintette ujjával a homlokom. Mostantól ő irányított.
Ahogy felnyitotta a szemeit, én nézőként szemléltem az eseményeket. Nem volt ideje felkészülni, vele szemben több tüske tartott felé. Az egyiket elkapta, míg a többi egyenesen a testébe fúródott.
- Áú. Valami megcsípett. Te voltál az, kis bogár? - szólalt meg Adam, és nem hagyva pihenni Rohandart elkezdett rohanni felé. Több Fire Ball-t küldött rá és teljesen lángba borította az őt körül vevő Storm Mailt.
- Azt a rohadt! - kiáltott fel. Meglepődött, de nem rémült meg. A hangja elégedettséget és izgatottságot árasztott. Egyik kezét kinyújtotta Adam felé, míg a másikat hátra. Hirtelen egy őt körülvevő szélgyűrű jelent meg körülötte, majd egyenesen ellenfele ellen küldte. Adam egy Wind Blastot küldött a föld felé, hogy röppályát váltson, de a reakciója nem volt elég gyors. A gyűrű bal karjával rövidítette meg. Szitkozódni kezdtem, de ő nem figyelt rám. Megrövidített egy karral, nem akartam elhinni. Jobb kezében tartotta a szerzetes botot és nem állt meg. Őrült módjára csapkodni kezdte Rohandar páncélját, és a bot egyre több darabra tört össze. A faszilánkok szétszóródtak a levegőben.
- AHAHAHAAAHAAA - vihogott.
- Jesszusom, milyen pszichopatával kerültem össze!
~ A legveszélyesebbek egyikét.
Távolodni kezdett és arcán rémületet láttam. Adam őrültsége megtörte egy kicsit, ez talán a javunkra válhat.
- Hova futsz, kis nyulam? - vihogott tovább a szörnyeteg.
- Te nem vagy százas ember! Hová gurult a gyógyszered? - kérdezett.
- Jonathan szabadon engedett, hogy kitomboljam magam. Egy tucat ember meghal ilyenkor. Nem nagy szám - magyarázott. - Most csak te fogsz, gyáva!
- Én, na ne röhögtess! Még csak meg sem tudtál sebezni, és teszek róla, hogy ez így is maradjon.
Sötét rúnák jelentek meg a testén. Teljesen körül futott rajta. A rúnák felizzottak és egy démonikus páncéllá fejlődtek. A Storm Mail-el együtt most már két páncél volt rajta. Minden esélyünk odalett.
- Jelmezbálba készülsz? - gúnyolódott rajta Adam.
Rohandar nem tett semmit, csak állt egy helyben, és várta, hogy az ellenfél támadjon elsőnek.
- Most rám vársz? - szólalt meg a szörny. De nem várta meg a választ. - Hát megkapod. - Rossz előérzetem támadt. - Nyúlpörköltet csinálok belőled. - És azzal nekirontott. Mind az öt ujja felett egy-egy Fire Ball keletkezett és ez a marha megpróbálta egyesíteni őket. A labdák reakcióba léptek egymással és felrobbantak. A robbanás mindkettejüket érte és távol repítette egymástól a két harcoló felet. A hatalmas füstfelhő mindent eltakart, csak Adam vihogását lehetett hallani. - AHAHAHAHAAA. - Rohandar csak később látta meg, hogy mit tett ellenfelével a robbanás. Adam testén cafatokban lógott az égett bőr és hús, és közben több sebből vérzett.
- Öcsém, te nem fogod megérni a holnapot, az tuti - ingatta a fejét Rohandar. Egy kis szelet támasztott, hogy tisztítsa a látóterét.
- Magammal viszlek a halálba - jelentette ki Adam egy kisebb adag vért felköhögve.

A támadásom alig ment mellé, de mégis célt tévesztett. Nem lett volna túl nagy megerőltetés, hogy manipulálva a sugarat visszafordítsam azt, vagy valami hasonló, de mégsem tettem.
- Nem pazarolom az erőmet. Olyan provokatív, mint amilyen én is szoktam lenni. Jobb lesz, ha nem puffogtatok el mindent feleslegesen. – gondoltam.
- Csak ennyi? Azt hittem ennél jobb lesz. – méltatlankodott odalent.
- Talán sietsz? – kérdeztem csavarva a dolgot, elvégre a pálya még mindig működött.
- Nem, ráérek. – felelte, s visszaült a talajra. - Szóval?
- Én is, szóval már csak az a kérdés, hogy mikor borít be a ragacs odalent. – nevettem, hiszen az idő nekem dolgozott, ha tényleg ott maradt volna, ugyanakkor ha felemelkedett onnét, azzal azt értem volna el, hogy az érvényesül, amit én akarok, tehát én bírom mozgásra őt és nem fordítva, így hát nem nagyon aggódtam.
- Oh, hogy az. – emelkedett fel a földről. - Gond megoldva. És most! Mutasd a legerősebb mágiádat! – ismételte még mindig a már agyon beszélt szövegét.
- Előállhatna valami újjal is, mert ezzel nem fog már semmit elérni. – konstatáltam elégedetten. - Hmmm, tudod mit...? Nem! – vágtam a fejékez szárazon, miközben grimaszt vágtam, mellyel nagyjából azt szerettem volna sugallni, hogy „ezt most nagyon benézted”.
- Akkor kénytelen leszek én előállni valamivel. – közölte, majd becsukta a szemét.
- Mi a szösz, ennyire magabiztos lenne, hogy csukott szemmel is tudna harcolni ellenem? – tépelődtem. – Nem, nem érzek belőle kellő erőt ahhoz, hogy gondot jelenthessen. - bizonygattam magamnak, majd válaszoltam neki: - Hát az bizony már nem ártana. Kezdem unni a semmittevést. – vettem át a módszerét és én is húztam az idegeit.
Nem válaszolt, és ami még aggasztóbb volt, meg sem mozdult. Egy darabig én sem tettem semmit, majd miután hallottam a közönség türelmetlenkedését is, úgy döntöttem, hogy meguntam a várakozást, és inkább teszek valamit. Lassan de mégis folyamatosan kezdtem el felé lebegni és egyre közelebb menni hozzá, majd mivel nem tett semmit, amikor már csak pár méter választott el minket, szabadjára engedtem néhány csont fogacskát, bár jobban hasonlítottak valamiféle mini lándzsára, mint sem fogra. Szóval ellőttem a Bone Teeth-et, és a lövedékek megállíthatatlanul száguldottak a még mindig dermedt ellenfelem felé.
Azonban, amikor már majdnem mind felnyársalta, hirtelen megmozdult, és elkapott egyet a csontokból, a többi azonban szabadon fúródott bele a testébe.
- Mi a pokol folyik itt? – csodálkoztam el. – Még csak meg sem próbált kitérni.
- Áú. Valami megcsípett. Te voltál az, kis bogár? – hallottam a hangját, ami kicsit más volt, mint előtte, de mégis az övé, és ahelyett, hogy továbbra is csak élcelődött volna rajtam, vagy kerülgette volna a csapásaimat, ezúttal ő kezdett támadásba, méghozzá eléggé hevesbe.
Mivel rajtam volt még mindig a Storm Mail, ráadásul a meglepetés miatt az ítélőképességem is lelassult, így nem tértem ki a Fire Ball-ok elől, melyeket rám zúdított, s körülöttem szinte minden lángba borult, jóformán körülölelt a tűz. Természetesen nem tett bennem kárt, a szél megóvott az égéstől és a hő jó részétől is, bár azért megizzadtam.
- Azt a rohadt! – kiáltottam fel félig akaratlanul.
Egyszerre voltam hihetetlenül meglepett és némileg elégedett is, hogy nem annyira egyoldalú már a csetepaté.
- Majd én megmutatom neked! – motyogtam odabent, majd az egyik kezemet hátra mit a másikat magam elé tartottam, hogy felvegyem a pozíciót, majd elkezdtem a körzést és a Wind Ring útjára is indult, és magával vitte a körülöttem villódzó lángok java részét is.
Ami pedig még jobban meglepett, az az volt, hogy nem csak a tűzet, hanem a másik harcos bal karját is elröpítette tőlünk, tulajdonosa többi része nélkül. És ez még nem volt minden. Mintha csak a ruhája ujját karcoltam volna csak meg, olyan magabiztosan sújtott felém a másik, még ép kezében lévő botjával, ami persze nem tudott megbirkózni a tomboló viharpáncélommal, s rövidesen megrepedezett, majd a harmadik vagy negyedik csapásra szét is tört szilánkjaira.
- AHAHAHAAAHAAA – vihogott őrülten, mintha csak én kaptam volna azokat a sebeket, melyeket valójában ő szerzett.
- Jesszusom, milyen pszichopatával kerültem össze!? – tört ki belőlem, mert mást nem nagyon tudtam reagálni az értetlenkedésem miatt.
Hátrálni kezdtem, és próbáltam ijedséget is színlelni, bár valójában nem féltem, csak elbizonytalanodtam.
- Mintha nem is ugyanaz az ember lenne. – merengtem. – Elemeznem kell őt egy kicsit.
- Hova futsz, kis nyulam? – kacagott tovább őrülten.
- Te nem vagy százas ember! Hová gurult a gyógyszered? – kérdeztem, hogy időt nyerjek és figyeljem a reakcióit.
- Jonathan szabadon engedett, hogy kitomboljam magam. Egy tucat ember meghal ilyenkor. Nem nagy szám. Most csak te fogsz, gyáva! – felelte.
- Tehát jól gondoltam. Vagy démonmágus, és akkor bajban vagyok, vagy valaki megszállta, ami szintén nem túl szerencsés. De ha azt vesszük alapul, hogy már egy karral megrövidítettem, ráadásul a mágikus ereje sem az igazi már… nos, azt hiszem így is jó esélyem van nyerni. – filozofáltam. - Én, na ne röhögtess! Még csak meg sem tudtál sebezni, és teszek róla, hogy ez így is maradjon. – mentem azért mégis biztosra, és elérkezettnek láttam bevetni a jelenlegi végső védelmem, a Dark Écriture: Absolute Shadow-t, mely a Storm Mail-lel együtt már egészen jó védelmet nyújtott szinte mindenki ellen, és ami szintén fontos, magam ellen is.
- Jelmezbálba készülsz? – heccelt a megszállott, de elengedtem a fülem mellett, és megálltam, és vártam, hogy cselekedjen valamit, elvégre nem nagyon árthatott már nekem a dupla védelmemmel.
- Most rám vársz? – kérdezett rá a másik mágus, de ez inkább csak költői kérdésnek bizonyult, ugyanis azonnal folytatta is. - Hát megkapod. Nyúlpörköltet csinálok belőled. – morogta, és megrohamozott, megmaradt ujjai végén egy-egy újabb tűzgolyót létrehozva, de a végeredményre nem számítottam.
Megpróbálta ugyanis az idiótája egyesíteni a golyókat, ami persze szinte lehetetlen volt, egy hozzá hasonlóan képzett mágusnak pedig biztos kudarc, a sejtelmem pedig be is igazolódott. Még mielőtt elért volna, az öt egyesülni készülő tűzlabda felrobbant a kezében. Engem is elkapott ugyan a robbanás, de a megerősített páncélzatomnak meg sem kottyant, így a legnagyobb problémám mindössze az volt, hogy nem sokat láttam a keletkezett füst és porfelhő miatt.
- AHAHAHAHAAA. – röhögött tovább az elmebeteg.
Elkezdtem ismét szelet generálni magam körül, s elfújtam a közelemből a látást akadályozó tényezőket, és ekkor tudtam csak kivenni az eszementet, akinek a keze eléggé csúnyán megégett, és amúgy is volt már jó pár sérülése.
- Öcsém, te nem fogod megérni a holnapot, az tuti. – ingattam a fejemet, mivel ennyi sebet már szinte lehetetlen lett volna túlélni.
- Magammal viszlek a halálba. – mondta céltudatosan némi vért köhögve.
- Marha. – gondoltam.

The member 'Gérard Fernandez' has done the following action : Kocka

'1d10' : 7, 5

- Nos, akkor azt hiszem, hogy eljött az idő, hogy megadjam a kegyelemdöfést - mondja egykedvűek Rohandar. Adam erre csak a fejét ingatja, látom rajta, hogy nem akarja itt és most befejezni. Még mindig játszadozni akar. Kar nélkül, megégetten.
- Gyere és próbáld meg, nyuszi - hergeli ellenfelét. Mire az gondolkodás nélkül újabb mágiát vet be:
- Te akartad! Dark Écriture: Darkness! - kiált, mire rúnák sokasága veszi körül. Lassan kezd átalakulni valami groteszkké. Démonszerű szörny alakját veszi fel.
- Ejnye, de csúnyácska lettél. Anyukád vajon megismer így? Szegény asszony, biztos sose gondol a fiára, miközben épp valakinek aláfekszik - gúnyolódik rajta Adam vihogva, teljesen a félőrült szerephez illően.
- Ezzel nem sokra mész, ugyanis nem ismertem az anyámat, bár a tiédet lehet, hogy igen. Nem ő szokott odakint állni a sarkon? - próbál visszavágni, de felvenni is nevetséges lenne a sértegetését. Akár egy gyerek. Adam elengedi a füle mellett. Eközben Rohandar kezét rá emelve célozza be.
- Anyám halott, magam öltem meg. HAHAHAHAHA - károg érces hangján.
~ Hazug. Anyám eltűnt. Ezt te is tudod - szólok hozzá, de ő egyáltalán nem figyel rám.
- Nos, ebben az esetben akkor örömmel utána küldelek - jelenti ki és egy furcsa varázslatot lő ki rá. Adam egy tapodtat se mozdul, talán elfogadta a halált. De a lövés célt tévesztve csapódik be a földbe mellette, nagy port kavarva.
- Pancser, ez mellé ment - nevet fel. Aztán egy-két Fire Ball-t teremt és a ragacsokra küldi. A ragacs lángra kap és párologni kezd, ezzel megtölti a levegőt mérgező gázokkal. De Rohandar ellen mit sem ér, hiszen fent van a csilli-villi szélpáncélja.
- Na mi van, úrifiú. Nem mered kikapcsolni azt a puccos szélpáncélt, mi? - köhög fel egy kicsit a gázoktól.
- Mindjárt visszatérek rád is, csak várd ki a sorod! - vakkantja ide.
~ Te idióta, ezzel semmit sem értél el, mintsem hogy magadnak ártasz - korholtam le Adamot.
~ Hupsz. Belátom hiba volt, de így legalább izgalmasabb - válaszol meglepetésemre.
~ El kell tüntetnünk a mérgező gázokat! - panaszkodom.
~ Van rá egy ötletem - mosolyogni kezd. - Hát jó... Csak győzz majd megtalálni. Torrent Of Acient Roots! - kiált fel. Előtte a földből feltör egy hatalmas fa törzse és körülöleli őt. Majd ágak és indák ezrei burjánzanak. Míg végül egy teljesen kusza, sötét labirintust nem alkot az arénában.
Érzem, ahogy telepatikus csatornát nyit Rohandar felé.
~ Nyuszi, gyere, kapj el, ha tudsz! - unszolja a fiút.
- Gyááá, ez nem vicces, szálljatok már ki a fejemből, mert még a végén vissza találok menni! - hallom a hangját a távolból, de nem értem, hogy mire fel mondja ezt. Adam is értetlen arckifejezéssel próbál rájönni, de túl megerőltető a számára, így feladja.
~ Nyuszi - szól ismét hozzá.
~ Aki mondja! Gyere ide és kapj el, ha ennyire nyeregben érzed magad! - válaszol, de még maga sincs tisztában azzal, hogy mostantól ő rá került az űzött vad szereposztása és hiába menekül, Adam játékai elérik majd őt.
~ Mire készülsz? - kérdezem, bár nem remélek választ.
~ Felgyújtok mindent... AHAHAHAHA - vihog, mint az őrült. ~ Szegény kicsit fekete mágusból hamumágus lesz.

- Nos, akkor azt hiszem, hogy eljött az idő, hogy megadjam a kegyelemdöfést. – mondtam egykedvűen, mivel már kezdett elegem lenni abból, hogy ez a tag mindig felkelt, akárhogy vágtam is földhöz, bár eddig nem törtem még nagyon magam, hogy végezzek vele.
- Gyere és próbáld meg, nyuszi! – hergelt még mindig, de már kezdett inkább unalmas lenni, sem mint idegesítő, mégis hevesen reagáltam rá:
- Te akartad! Dark Écriture: Darkness! – vetettem be a már jól bejáratott hármas kombináció utolsó elemét, s a Storm Mail és a Dark Écriture: Absolute Shadow mellé a támadásomat is feltornázta, így mondhatni egy páncélozott tank lettem tekintélyes tűzerővel.
Felvettem a lassan már részemmé vált démonszerű alakomat, és máris készen álltam rá, hogy pusztítsak.
- Ejnye, de csúnyácska lettél. Anyukád vajon megismer így? Szegény asszony, biztos sose gondol a fiára, miközben épp valakinek aláfekszik. – szólt be ismét keményen, csakhogy nem ért el vele semmit, ugyanis nem tapintott érzékeny pontomra.
- Ezzel nem sokra mész, ugyanis nem ismertem az anyámat, bár a tiédet lehet, hogy igen. Nem ő szokott odakint állni a sarkon? – vágtam vissza, elvégre a sértést sosem szoktam megtorlatlanul hagyni, még ha nem is bántottak meg vele, akkor sem, s közben emeltem a kezeimet is, s felkészültem rá, hogy lelőjem a mágust egy Darkness Flare Bomb-bal.
- Anyám halott, magam öltem meg. HAHAHAHAHA. – röhögött ismét hisztérikusan, ami már kezdett az agyamra menni, így tehát erőt gyűjtöttem.
- Nos, ebben az esetben akkor örömmel utána küldelek. – közöltem, s a sűrített gömböt elsütöttem…
- Blacksteel! – harsogta valaki a fejemben, amire úgy meglepődtem, hogy még a kezem is megrándult, ami elég volt ahhoz, hogy jó egy méterrel tévesszek célt, s a lövedék egyenesen a földbe csapódjon és ott robbanjon.
- A fene vinné el, mi volt ez? – idegeskedtem.
- Telepátia. Gyorsan elmondom, hogy mit akar Hades és már ki is szállok, ígérem. – mondta a hang, melyből le tudtam szűrni, hogy a céhből jött, elvégre a mester emlegette, vele pedig még nem akartam ujjat húzni, tehát meghallgattam, miközben ellenfelem tűzgolyókat szórt a talapzaton kibuggyanó ragacsokra, melyből gázok szabadultak fel a hő hatására.
- Pancser, ez mellé ment. – hallottam távolról, de én a másik fickóra koncentráltam.
- … tehát ha odaértél, akkor keresd fel az összekötőt. Érthető?
- Igen-igen, az összekötő, világos. – mondtam neki vissza.
- Na mi van, úrifiú. Nem mered kikapcsolni azt a puccos szélpáncélt, mi? – köhögött párat, láthatóan nem szívlelte a gázokat, melyeket saját maga idézett elő, s ami engem kifejezetten nem hatott meg, elvégre a Storm Mail elhessegette körülem a kellemetlen dolgokat, legyen az bármi is.
- Mindjárt visszatérek rád is, csak várd ki a sorod! – morogtam oda neki válasz gyanánt, de még nem kaptam meg az összes instrukciót, és az ennyire részletes informálás már majdnem annyira kezdett idegesíteni, mintha csak vaktában vetnek be valahol valamire.
- Hát jó... Csak győzz majd megtalálni. Torrent Of Acient Roots! – kiáltott fel kisvártatva, és ekkor meg kell mondjam… meglepődtem.
Először csak egy fa nőtt ki a földből, de utána sok-sok inda kezdett el eszeveszett sebességgel felém kúszni, ráadásul meglehetősen vastagok, így még a szinte áthatolhatatlan péncélegyüttesem ellenére sem gondoltam úgy, hogy csak úgy simán kiállnám, ezért távolodni kezdtem, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tőlem telt, de az kevés volt. Közben pedig tovább papolt a csóka a céhből, ami csak még jobban felnyomta bennem a pumpát, így inkább ellentámadásba mentem át és bevetettem a Darkness Breath-t, és a sugár bizony rendre vágta a gyomokat, de sajnos nem volt elég. Mintha csak esőt küldtem volna rá, úgy tűnt, még gyorsabban nő, és pillanatok alatt körbevett, és egy sötét helyen találtam magam.
- Tehát érthető volt a feladat? – pampogott még mindig a fejemben a küldönc, majd megszólalt még egy hang:
- Nyuszi, gyere, kapj el, ha tudsz! – ismertem fel az elemi mágus hangját.
- Gyááá, ez nem vicces, szálljatok már ki a fejemből, mert még a végén vissza találok menni! – kiáltottam el magam csak úgy a semmibe, elvégre mégiscsak idegesítő, hogy csak úgy fejben beszélnek az emberhez, ráadásul, hogy két olyan alak, akikre marhára nem kíváncsi.
- Nyuszi. – hallottam megint a telepátiát.
- Mi történik odabenn? – kérdezte teljes nyugalommal a másik delikvens.
- Hagyj békén tíz percre, majd utána beszélünk! – ráztam le az elsőt, majd a másodikhoz is szóltam, elvégre nem csak ő tudott telepátiát használni: - Aki mondja! Gyere ide és kapj el, ha ennyire nyeregben érzed magad! – hívtam ki nyíltan, majd teremtettem magam köré két darab Wildfire-t, hogy lássak valamit, hátha a közelemben van, de csak a fát láttam magam körül, így inkább elindultam abba az irányba, ahol azt sejtettem, hogy nem az ellenfelem van. – Egyszer majd csak vége lesz valahol, és akkor jaj neki, ha végre kiérek innét! – gondoltam dühösen menet, jobban mondva lebegés közben.

The member 'Gérard Fernandez' has done the following action : Kocka

'1d10' : 1, 2