Név: Hayden Shivers
Született: Ithiliana
Születésnap: X669. December 8.
Kor: 118
Nem: Nő
Faj: Bukott Archai - engedéllyel rendelkezem, a fajra jellemző tulajdonságok értelmében kortalan, természetes halálra képtelen.
Mágia: Rúna mágia - Rune Script
Céh: Dragon Fang
Kinézet: 176 cm magas, 57 kiló, hátközépig érő fekete haj, kék szemek. Csípőnadrágot hord öv nélkül, nem igen zavarja, ha éppen le van csúszva. Egyszerű kényelmes pólókat hord, ha muszáj, felveszi derékig érő fekete kabátját. Bal csuklóján virágindát idéző ezüst karkötő, nyakában pedig egy, az igazi nevével ellátott ezüst dögcédulát hord, egyszerű apró szemű láncra fűzve. A céhpecsétet a bal lapockáján viseli.
Idővel szert tesz egy egyszerű, hétköznapi, bőr páncélzatra.
Jellem: Alapjáraton sokat beszél, és ritka az a pillanat, amikor értelmeset is mond. Gyakran kötekszik a felette állóval is, véleményét egyenesen megmondja. Nem esik nehezére a hazugság, ha azzal ő, vagy csapata előnyre tesz szert. Gyakran legelteti a szemét az embereken, alaposan végignéz mindenkit, főleg azokat, akik tetszenek neki. Nem átall a testét is használni előnyszerzés szempontjából, nem veti meg egyik nemet sem. Modora csípős, szeret vájkálni mások életében annak ellenére is, ha azok nyíltan a tudtára adják, hogy nem szeretnék. Szereti zavarba hozni az embereket. Nem szereti, ha lekezelik, vagy lenézik még akkor sem, ha tudja, hogy gyengébb, mint az, aki megsértette ezzel. Ha munkáról vagy saját maga fejlődéséről van, szó teljesen megkomolyodik, nagyon ambiciózus, szinte már törtető. Édességgel, törődéssel le lehet venni a lábáról, de különösebben nem igényli.
Egyéb felszerelése nincs.
[Az előzmény az Üllő és Kalapács című kalandomban van.
>>>ITT<<<]
Viszlát, Virágzó Rózsa!
- Mi is állt abban a levélben? - kérdezte Sho, ahogy ereszkedni kezdett.
Gabriel belenyúlt a kabátja belsejébe, és előhúzta a borítékot.
- Túl sötét van, nem segítenél?
Sho erre fellobbantotta a lángjait, és ügyelt, hogy testhőmérséklettől melegebb ne legyen, nehogy elégjen a boríték. Már régen beesteledett, a hold már magasan járt az égen, s az összes csillag kigyúlt már. Egy poros városhoz közeledtek a keleti határ szélén, soha nem jártak még ott, de Everoth levele ide irányította őket.
- Azt írja, a város szélén keressünk a Virágzó Rózsát. Azt írja egy fogadóhoz hasonlít, de úgysem tévesztjük el. Azon belül pedig kérjük a ház specialitását, és várjunk.
- És megtaláljuk a hapsit. Érdekes módja egy bukott archai előcsalogatásának. - szólt tűnődve a farkas.
- Vagy nőt. Hát, én is furcsállom, de majd meglátjuk. Engem az jobban izgat, amit a levél végén írt.
- Hogy a hónap végén érkezik valaki érted? Úgyis megyek veled, sőt, ezt a valakit is elhúzzuk magunkkal…
- Majd meglátjuk. - hagyta rá Gabriel, s pillanatok múlva elérték a város határát. - Járjuk körbe, úgyis a szélén van, mit keresünk, és úgyis kiszúrjuk, azt mondta. Kicsit emelkedj fel, aztán hajrá! - mondta Gabriel.
Sho megszaporázta a lépteit és a város határán kívül elkezdte megkerülni a települést, de nem kellett sokáig mennie, ahogy elérték a délre vezető főutat, kicsivel bentebb az egyik mellékutcában meglátták a vörös fényben úszó VIRÁGZÓ RÓZSA feliratot. Közelebb érve az épületből hangosan kihallatszó zeneszó ütötte meg a fülüket. A kétemeletes építmény egy vadnyugati ivóra hasonlított, még lengőajtók is voltak rajta. Az viszont feltűnt, hogy egyetlen lakóház sem volt a környéken, mindenhol műhelyek és az egyik sarokban megbújt még egy kocsma is.
- Na, ilyen helyen se jártam még. - jegyezte meg Gabriel, ahogy leszálltak az egyik sikátorban, és megvárta, míg Kaensho átváltozik.
- Miért, milyen hely ez? - kérdezte Sho, de Gabriel nem válaszolt, elindult az épület felé, és remélte, hogy nem neki kell felvilágosítania Kaenshot a bordélyházak működési elvéről.
Belökve a lengőajtót mindketten beléptek rajta. Az egész hely tele volt emberekkel. A pultnál végig ültek, csak a legszéle volt szabad, ahol a csapos ki-be járhatott a pult és a pult többi része között. A terem többi része tele volt apró, 3-4 személynek elég kerek asztalokkal, amelyeknél a legkevesebben is ketten ültek. A férfiak ruházata egyszerű volt, semmi különös nem volt megfigyelhető rajta, leszámítva azt az egyet, aki sötétkék öltönyben és kalapban flangált végig-hosszig a fogadóban. A sarkokban viszont ott voltak a nők is, rend szerint összebújva egy-egy férfival. Mindegyik ugyanolyan ruhát viselt, maximum színében tért el a többiekétől. Térdig érő csizmát, harisnyatartót és a térdükig alig leérő szoknyát viseltek fűzővel, gondosan elkészített frizurájára nem mindegyik vigyázott ugyanúgy, akadt köztük egészen kócos is. A zenét pedig a bordélyház sarkában elbújtatott zongorista és egy hegedűs fickó szolgáltatta, valamint egy nő énekelt.
Gabriel elhatározta, nem akar túl sokáig itt maradni, úgyhogy odacsörtetett a tömegen keresztül a pulthoz. Akik mellett elhaladt megnézték, megbámulták az öltözéke miatt, de nem sokáig szenteltek neki figyelmet, megvonták a vállukat és vagy ittak, vagy kártyáztak, vagy éppen táncoltak tovább.
- Jó estét, uram, mivel szolgálhatok? - kérdezte kedélyesen a csapos, aki éppen a fehér kötényébe törölte a kezét, és mosolyra húzódó száját szegélyező kackiás bajszát pödörgette.
- A ház különlegességét kérnénk, ha lehet. - szólt érdektelenül, mire többen is ránéztek a pultot támasztóak közül, és a csapos szeme is elkerekedett.
- Pénzes legény, mi? - kuncogott a fickó. - Arra egy kicsit várni kell, rögtön szólok MacMoore úrnak, addig iszik valamit? - kérdezte a csapos, de Gabriel leintette. Megfordult, és háttal támasztotta a pultot.
- Mi ez a hely? - kérdezte Sho, ahogy közelebb lépett Gabrielhez miután a csapos kilépett a pult mögül, és odament a kék öltönyöshöz. Látták, hogy tátognak valamit, aztán elnevetik magukat és a csapos Gabrielre mutat, aztán megindul mindkét fickó a pult felé, Gabriel pedig szó nélkül hagyta Kaensho kérdését.
- Üdv, fiatalember, hallom finom ízlése van! - érkezett meg az öltönyös, és levette a kalapját. - És látom is! - megfogta Kaensho kezét, és csókot lehelt a kézfejére. - Hasonlóan szép estét, mint ön, kis hölgy! - somolygott, aztán megigazította a nyakkendőjét.
- Charlie MacMoore, a Virágzó Rózsa igazgatója, ha lehet így mondani, szolgálatukra! - mutatkozott be, Gabriel végigmérte a fickót. Nagyjából ugyanolyan magas volt, mint ő maga, de testfelépítése közel sem volt olyan fejlett. Haját hátrafelé fésülte, gondosan eligazította, arca sima volt, mint egy újszülött bőre.
- A ház különlegességét kérném, ha lehet. - szólt Gabriel, bemutatkozás nélkül hagyva a fickót, mire az pár pillanatig csak nézett mosolyogva, aztán túllépett rajta.
- George már említette, tudom. Azt tudja-e, hogy milyen árat kérek érte? - lépett közelebb, s bizalmas mosolyt csalt az arcára. - A Virágzó Rózsa fekete rózsája csak azoknak nyílik, akik elég nagylelkűek! Ha tudja, mire gondolok…
Gabriel válasz nélkül akarta hagyni a dolgot, de érezte, hogy húznia kell az időt, mire az illető megjelenik, akit keres. Végiggondolta a hallottakat, és egyre jobban tartott attól, hogy a sejtése beigazolódik, de nem akart még gondolni sem rá. Mindenesetre azt tudta, hogy a fickó pontosan arra gondol, hogy mennyire pénzes..
- A pénz nem számít, Mr. MacMoore. - szólt, és várt.
- Megkérdezhetem, hogy mégis… milyen ember ön? Mivel foglalkozik? Tudja, nem szeretem csak úgy odaadni a ház legbecsesebb kincsét mindenféle embernek.
- Mágus vagyok. - bökte ki Gabriel mindennemű különösebb felhanggal, de pont elég volt ahhoz, hogy megütközzék rajta mind az öltönyös, mind a csapos, és a mellette álló félrészeg fickó is.
- De ugye… nem a tanács mágusa? - kérdezte szórakozott nevetést erőltetve magára az igazgató.
- Nem. - szólt Gabriel, és alig nyúlt a karjához, hogy megvillantsa a pecsétet a vállán, füttykoncert és ujjongás lett úrrá a termen. A zongora és a hegedű pattogósabb dallamra váltott az eddig játszott lassú tánczenéről, és a zongorán ülő nő befejezte az éneklést. Az egész bordélyház a lépcső tetejére szegezte a tekintetét.
A lépcsőn megjelent egy fekete ruhás nő, ruhája nem tért el a többiekétől, de könnyű kalapot viselt, amiről arca elé átlátszó fátyol lógott le. Lassú, könnyed léptekkel sétált le a lépcsőn, odalépett az igazgatóhoz, és dekoltázsából egy kisebb köteg pénzt húzott elő.
- Szép munka, Rózsa. - szólt a fickó, aztán oldalt állt Gabriel és a frissen érkezett nő között. - Bemutatom a há-
- Hayden Shivers, a Virágzó Rózsa virágzó fekete rózsája, szolgálatára. - vágott az igazgató szavába a nő, és közelebb is lépett, vékony, fátyolszerű kesztyűs kezét Gabriel elé emelve. Gabriel hidegen a nő kék szemeibe nézve megfogta a kezét, és kézfogássá alakította a kézcsóknak indított mozdulatot.
- indulhatunk? - kérdezte a nőt.
- Persze. - széles mosoly kúszott a nő arcára, és a szó vége már elcsuklott. - A szöszi is velünk jön? - nézett oldalra Kaenshora, mire Gabriel csak bólintott. A nő felnevetett, és elindult felfelé a lépcsőn, kézen fogva Gabrielt. Kaensho pedig értetlenül követte a párost.
A második emeletre mentek, ott a negyedik ajtón nyitott be a nő, és megvárta, míg beérnek rajta mind a hárman, aztán kulcsra zárta. A szoba nem volt túldíszített, de az ilyen helyekre jellemző helyeken megszokott szabvány szerint az ágy már ránézésre is kényelmes volt. Egy kisebb szoba is nyílott belőle, ahol résnyire nyitva is volt az ajtó, és látni lehetett a kád szélét.
- Lefürdötök előtte, esetleg megborotválkozol? - lépett közelebb a nő Gabrielhez, és végighúzta a körszakállán két ujját. - Nem szeretem a szakállat, de veled azt hiszem… - megnyalta a szája szélét, aztán kacsintott egyet. - Kivételt teszek.
- Nem hiszem, hogy szükség lenne rá.
Ellökte magától, és kecsesen az ablakhoz lépett, s behúzta a függönyt. Az ágy pontosan az ablak alatt feküdt, és érdekes módon, ami az ilyen helyekre egyáltalán nem jellemző, hatalmas, kétszárnyú ablak nyílott a szobából.
- Mit gondolsz? - nézett Gabriel Kaenshora, aztán az ablakra, közben a nő már elkezdte lazítani a fűzőjét, és már a kalapját is ledobta, furcsa tekintettel nézett a párosra, aki csak állt, és az ablakot fixírozta.
- Nem akartok levetkőzni? Ruhában nem lehet éppen könnyű a dolog… bár, sosem próbáltam még.
- Inkább felfelé öltözz. - jegyezte meg Gabriel, s azzal nekifeszült az ágynak, és elkezdte odébb tolni.
- M-micsoda? - a nő hangjából elveszett a kéjes hangnem, és nem próbált már a kedvükre tenni, meglepődött, főleg Gabriel fizikai erején, ahogy játszi könnyedséggel átrendezte a szoba berendezését.
- Tudjuk, hogy mi - nyomta meg a szót - vagy. - mondta hidegen Gabriel, megnyitotta a pecsétjét, és hozzávágott a nőhöz egy vastag fehér bundát, amit még Nindrában vett, amikor Kaensho után ment.
- Szeretem a ruhákat, főleg a bundát, de nem így kell udvarolni egy nőnek, itt meg… egyáltalán nem is ke- Várj, hogy érted, hogy mi vagyok?
- Vedd fel, velünk jössz! Tudjuk, hogy bukott archai vagy, és szükségünk van rád.
A nő földhöz vágta a bundát, és dühösen toppantott egyet a magas sarkújában.
- A fenét megyek én veletek! Takarodjatok! Segítség! - kiáltozta, és szinte azonnal be is szakadt az ajtó, az öltönyös és egy nála vállasabb férfi lépett be rajta, s utóbbi azonnal Gabriel felé vette az irányt
Ütésváltásba keveredtek, de ahogy Gabriel elkapta s kicsavarta a fickó kezét, a nő egy vázát lendített meg felé, ami még a levegőben megállt, és irányt változtatott, Kaenshonak köszönhetően.
Gabriel meglendítette fémkesztyűbe bújtatott kezét, és kiütötte a fickót, aztán egy nyitott tenyeres pofonnal jutalmazta az öltönyöst, aztán megfordult. Kaensho éppen a hajánál fogva húzta térdre a nőt, és másik kezével a tarkóját megcélozva ártalmatlanította.
- Változz át!- szólította fel Gabriel, Kaensho bólintott, és a szoba közepén elkezdte az átalakulást. A vakító fénytől nem látott sem az öltönyös, sem a felkászálódó fickó, sem pedig az a kettő, aki éppen belépett az ajtón.
Gabriel még egyszer arcon rúgta a testőrt, aki kibukdácsolt az ajtón, leterítve a másik kettőt, aztán talpra rántotta az igazgatót az ingénél fogva. Megidézett egy kardot.
- Ne, kérem, ne öljön meg!
- Magába kár az acél is. - szólt Gabriel, aztán a hátánál megemelte a zakót, beleszúrta a kardot, és kilőtte a folyosó falába - az igazgatóval együtt, és újra letarolva a feltápászkodó fickókat.
Mire talpra kerültek, Gabriel már Kaensho hátán ült, maga előtt keresztbe fektette az eszméletlen nőt, nagyjából a hátára terítette a bundát, úgy, hogy Kaensho fejét is takarja, ő maga pedig előre hajolt.
- Menj! - adta ki a parancsot, mire Kaensho meglódult, és kiugrott az ablakon. Talpa alatt fellobbantak a lángok, és pár méter zuhanás után ismét felfelé tartottak, Gabriel pedig levette a szeméről a bundát.
- Egyben vagy? - kérdezte Sho.
- Mhm. Te? Az üveg nem vágott meg?
- Nem, hála a bundának. És csipkerózsika?
- Látszólag ő is… sértetlen.
- Nem garantálom, hogy bírni fogom… - jegyezte meg Sho, aztán gyorsan hozzátette - Mármint, lehet, hogy fogom, nem azt mondom, de ha így fog kiabálni, akkor esélytelen.
Gabriel válasz nélkül hagyta a dolgot, és nem is beszélt egészen addig, míg el nem érték Erát, azon belül is a Dragon Fang céhház kollégiumát. Ott berepültek Gabriel szobájába, és belülről becsukták, aztán várták, mikor ébred fel a nő…
Ithiliana
Már majdnem hajnalodott, amikor ébredezni kezdett a nő, és ahogy észrevette, hogy nem a saját szobájában van, azonnal sikításra nyitotta a száját, azonban Kaensho mint egy jó börtönőr, ott termett, és befogta, mielőtt hangos hangot ejthetett volna.
- Nem akarunk bántani, nyugodj meg! Ha nem kiabálsz legalábbis, nem fogunk… - suttogta.
Pár pillanatig, talán egy percig is tartotta így a nő száját, és farkasszemet néztek, mire a nő izmai elernyedtek, és bólintott egyet. Kaensho óvatosan elengedte, készen arra, hogy a következő pillanatban újra betapassza a száját, és lassan hátrált, míg le nem ült a nő fotelja melletti székre.
- Kik vagytok? Mit akartok tőlem? - kérdezte percek múlva, mire Gabriel ellépett az ablaktól, és leült a fotellal szemben az ágy szélére. - Tönkretettetek mindent, értitek? Mindent! Ott megbecsültek, szerettek!
- Ne hazudj magadnak. - szólt hidegen Gabriel - Te is tudod, hogy egy olyan helyen nem szeretnek senkit, csak míg pénzt hoz a házhoz. Mások pedig csak addig, míg együtt vannak veled. Nyugodj meg. Enni, inni van mit - mutatott az asztalra. - Nem fog senki bántani, és… elnézést, de máshogy tudtuk, hogy úgysem hozhatunk el.
- Még szép, hogy nem hozhattok el! Ott volt mindenem! A ruháim, a sminkjeim, a cipőim… meg… meg minden, ami értékes volt számomra.
- Barátok? - szúrt közben Kaensho, mire a nő csak egy jelentéktelen pillantást vetett rá, egy pár másodpercig tartotta, aztán legyintett és sóhajtva a tenyerébe hajtotta a fejét.
- Na azok nem…
- Egyezzünk meg. - szólt Gabriel. - Elmeséled a történeted, és én is, hogy miért hoztunk ide. Esküszöm neked, hogy semmi bajod nem fog történni. Aztán majd meglátjuk. - igyekezett bizalom gerjesztően beszélni, bár nem tudta, mennyire sikerült neki.
A nő pedig beszélni kezdett…
- Fogalmam sincs, hogy honnan tudjátok, hogy mi vagyok. - mondta - De igen, igazatok van. Archai vagyok, annak születtem X669 December 8-án. Nevelőm Breone és Thalina volt. Az Ithiliana nevet kaptam tőlük, vagyis, én neveztem el így magam, és ők kezdtek így hívni. Arra neveltek, hogyan lehetek jó őrző, ezt a posztot nézték ki nekem. Feladatom az volt, hogy egy ifjú fénymágus férfit óvjak és védelmezzek közvetve, a világ tudta nélkül. Végig velem volt Thalina, és kísért az utamon. Láttam, ahogy a fiú felcseperedik, beszélni, járni, írni és olvasni tanul. Láttam, ahogy megkapja az élettől az első pofonokat, láttam, ahogy szerelmes lesz, és láttam, ahogy csalódik benne.
Nekünk, archai-oknak nincs testünk, amikor… létrejövünk. Csak lebegünk a semmiben, és ha testet találnak nekünk, akkor születhetünk meg. Ezért kell vigyáznunk a fénymágusokra, hiszen csak az ő testükből vagyunk képesek testet ölteni. De csak akkor, ha természetes halált halnak. És ez a feladatunk legnehezebb része. Észrevétlenül vigyázni a kiszemelt mágus életét a nélkül, hogy követlen beleavatkoznánk. És ez nem ment nekem. Ahogy a fiú csalódott a lányban mély depresszióba esett. Én olyan szívesen beszéltem volna hozzá, vigasztaltam volna, akkor még nem voltam… ez. - rázta meg a fejét a mondat végén.
- Végül a fiú felkötötte magát, eldobva magától az életet, s sutba dobva az addigi munkámat. Nem is azt sajnáltam, hanem, hogy csalódtak bennem, és a mágikus képzésemet elhalasztották, míg be nem mutatok egy olyan embert, akit én vigyáztam. Értitek? Mágia nélkül, lakrimákkal…
- Mi? Hiszen minden archai ismeri a rejtőzés eszközeit, képesek láthatatlanok, lenni.
- Hát mi nem. - mosolyodott el keserűen a nő. - Mindenki kapott öt gyűrűt, amit használhattak álcázni magukat, de könyörgöm.. Hogy lehet valakit megóvni úgy, hogy nem szólhatsz hozzá közvetlenül? Ez a rendszer nem működik! Vagyis… igen, csak nagyon… Nagyon kevesekkel. Ha nincs szerencséd, úgy jársz, mint én. Én sem tanulhattam mágiát, csak a rúnamágia alapjai vannak meg, azt mondták a további oktatásom addig szünetel, míg azt nem látják, érdemes belém fektetni az időt. De nem volt ez így mindig. Egészen addig, míg nem volt rá példa, hogy egy őrző felfedje magát.
Szóval, kaptam egy új védelmezni valót. Ezúttal egy lányt, már öt éves volt, amikor megkaptam a feladatot. Gyönyörű szép vörös haja volt, szeplős arca, és télen, nyáron tejfehér bőre. Nagyon szép lány volt, és hát, ezt ő is észrevette magán, ahogy felcseperedett. Ha láttátok volna… - nosztalgikus mosoly tévedt az arcára - hogy finoman fogalmazzak, nem válogatta meg túlzottan, hogy kikkel élvezi az életet, ha érted mire gondolok. - húzta fel a szemöldökét Gabrielre grimaszolva, talán már sejtette, hogy Sho még nincs tisztában a dolgokkal - És… ahogy ő is, én is kíváncsivá lettem.
- És felfedted magad. - vette elejét a további szócséplésnek Gabriel. - El tudom képzelni. Mit szóltak az archai-ok?
- Soha nem láttam őket. Éreztem, hogy kiveszett belőlem az erő, ami annyira nem is bántott, boldogságomban még a lakrimákat is összetörtem, ami utólag belegondolva lehet, hogy hiba volt, de nem érdekelt. Örültem, boldog voltam, és nem azért, mert olyan örömöknek lettem a részese, mint a lány, akit védelmeztem, hanem mert volt merszem szembeszállni a tanács akaratával. Hogy volt merszem kissé olyan lenni, mint annak idején, száz évekkel előttem Synestra.
- Te ismerted őt? - akadt fenn a szón Kaensho.
- Miért, ti is? Én csak hallomásból, sokat ijesztgettek vele minket. Ha hibázol, úgy jársz, mint ő! Ha hibázol, olyan leszel, mint ő, és üldözni fog az egész tanács! Halál fia vagy!
- Synestra a barátunk volt. - mondta Gabriel.
- Micsoda? Az lehetetlen. Azt mondták a tanács már régen levadászta mire én egyáltalán létrejöttem.
- Szó sincs róla. Synestra összeállt az őt megmentő hotriennel, Everoth-al, az elsőszülöttek egyikével. Ők ketten, sok családnak, főleg az enyémnek nagyon sokáig segített, és tanították őket. Egészen addig, míg pár hete el nem rabolták Synestrát. Azóta Everoth is bujdosni kényszerült, és ő küldött egy levelet, hogy keressünk fel téged. Így hát, itt vagyunk.
- Synestrát elrabolták? Kik? Miért?
- Semmit nem tudunk róla. - állt fel Gabriel, s az ablakhoz lépett. - Csak annyit, hogy meg akarjuk találni, és Everoth szerint csak egy archai képes rá.
- Az nem lehet. Nekünk törölnek az emlékezetünkből minden olyan helyet, ahol az előtt jártunk, hogy kikerültünk terepre. Ha alkalmasnak ítélnek minket az őrzői posztra, akkor visszavisznek, és megtanítanak a mágiával bánni, úgy hiszem, nem én vagyok a ti emberetek… sajnálom. Pedig, szeretnék segíteni Synestrán, olyan volt ő nekem miután kitaszítottak, mint egy hős!
A szobára csönd ült, Kaensho majdnem elaludt a karosszékben, ahogy a nő meséjét hallgatta. Nem azért, mert unalmasnak találta volna, hanem, mert az utóbbi két napban elég keveset aludt. Gabriel szintén nem volt kipihent, de nem is bírt volna aludni, hiába próbálkozott volna. Állt az ablaknál, és bámult kifelé.
- Megvárjuk, mit mond Everoth. - szólt Gabriel végül. - Milyen mágiát tanultál?
- Rúna mágiát, mint mondtam. De nem képeztem magam tovább, egyszerű emberként akartam élni, úgysem lett volna vele célom, csak lebuktattam volna vele magam.
- És nem is szeretnél tanulni? - kérdezte tovább Gabriel, még mindig az ablakon nézett kifelé.
- Ha segíteni tudok vele, de, igen. Igazából, amikor megszöktem egy öreg vadász vett pártfogásába, de ő pár év múlva meghalt. Viszont, mindig is szerettem volna a nyomdokaiba lépni, nagyon kedves és rendes volt velem, sok mindenre megtanított, ami nélkül nem éltem volna meg az emberek világában. Aztán rám hagyta a naplóját, és meghagyta, hogy tanuljak, hogy a világ jobb legyen.
- Mivel foglalkozott ez a fickó? - kérdezte Gabriel.
- Amikor megismertem már csak otthon ült jobbára, a ház körül dolgozott, és én segítettem neki. De a naplóból azt vettem ki, hogy valami démonvadász, vagy szelleműző, vagy valami ahhoz hasonló. Még egy rendhez is tartozott fiatalabb korában, valami… Saridon, vagy Sar
- Sarin’do? - kérdezte a férfi, és elfordult az ablaktól.
- Honnan tudtad?
- Olvastam. Hol van a napló?
- A szobámban, a Virágzó Rózsában… - nézett rá felhúzott szemöldökkel.
- Megkérdezem most, és utoljára. Szeretnél-e a Dragon Fang céh tagja lenni, mágiát tanulni? Ha beszélünk Everoth-al, és nem tudsz segíteni, akár itt is hagyhatod a céhet, sőt, addig sem vagy köteles tanulni, állom az albérleted az első hónapban a városban, míg munkát találsz, cserébe, amiért elraboltunk. Ellenben, ha tudsz segíteni, még ha most nem is tudod, hogyan, akkor elvárom, hogy tedd is meg.
Újra csend ült a szobára, semmi nem hallatszott, csak Sho szuszogása, akit elnyomott az álom, s míg Ithiliana gondolkodott, Gabriel áttette a szőke lányt az ágyra, hogy ne feküdje el a hátát a székben. Végül az ajtóhoz lépett, és magára akarta hagyni a nőt, hogy gondolkodjon, amikor az megtörte a csöndet.
- Maradok.
- Helyes. - mosolyodott el Gabriel, lehet túl hamar.
- De vannak feltételeim! - mondta a nő.
- Hallgatlak.
- Először is, nekem is külön szoba kell.
- Megoldható, a céh minden mágusának biztosított a kollégiumi szoba.
- Minden ruhámat, cipőmet, sminkemet, könyveimet, főleg a naplót, és kifogástalan állapotban akarom visszakapni!
- A nap folyamán ellopjuk azokat is. Feltéve, ha sértetlenül hagyták a szobádat. Más egyéb?
- Megtanítasz vívni, és lőni.
- Miért pont én? A céhben bárk-
- Mert te hurcoltál el, nem tűrök ellentmondást. Ha kell, szólj, ha nem, lelépek.
Gabriel megvonta a vállát, aztán rábólintott. Odalépett az ágyhoz, felvette az ölébe Kaenshot, és kilépett az ajtón.
- Feküdj le te is, reggel itt vagyok érted, és elmegyünk a cuccaidért. Aztán számba vesszük a papírmunkát, ami kell ahhoz, hogy céhtag legyél. Jó éjt, az ajtót zárd be, és semmi lárma. - szólt, azzal betette maga mögött az ajtót, és levitte Kaenshot a szobájába, ő pedig kiült a váróterem egyik foteljába, ahol elnyomta az álom.
Pént. Jan. 25, 2013 9:58 pm
