Anonymus

Vándorszínészek csapatába született, nem tudta, hogy ki az anyja, vagy apja, az egész színi társulat a családja volt. Egy előadás után, melyet Fioréban tartottak, eltűnt, és soha sem látták többé.

Az emberek semmit sem tudtak róla, egyszer csak megjelent Fiore céhházaiban, beállt a küldetések fala mellé, és várta, hogy munkáért jöjjenek a mágusok. Mikor elkapott valakit azonnal felajánlott neki egy – azaz egyetlen egy – munkát, és szinte parancsolta, hogy menjen el rá. Egyszer például, ez a jelenet játszódott le:
- Mi van? Hogy én, ezt a munkát? - Wolfman, a visszafogottabb csapattársaival, Ninával és Alexanderrel együtt éppen munkát keresett, amikor Anonymus eléjük nyomott egyet. - Ki vagy te, hogy parancsolgass nekem?
- Ez a ti feladatotok! - szólalt meg Anonymus enyhén selypítve, és a férfi orra elé nyomta a papírlapot. - Tully falu, meg kell védeni a falusiakat egy "szörnytől". Tovább kéne lépnetek a rizikómentes munkákon. A valószínűleg kialakuló csatában levezetheted az agresszióidat, Alexander pedig végre bizonyíthat Nina előtt.
- Meg akarsz ölni minket? - borult ki Wolfman, és félreütötte Anonymus kezét.
- Épp ellenkezőleg...
- Másik munkát vállalunk, és kész - lökte fel Anonymust, és már le is tépett egy random kiválasztott munkát a falról, de mikor megfordult, hogy távozik, Anonymus már előtte állt, és újra az orrához emelte a munkát.
- Ezt kell elvégeznetek! - alig mondta ki, a földre zuhanta, és Wolfman ökle nyomát tapogatta a szeme alatt.
- Wolfman! - kiáltott fel szemrehányóan Nina, és míg Alexander lefogta Wolfmant, ő Anonymus segítségére sietett.
- Ne haragudj rá, rossz napja volt! Engesztelésül megcsináljuk a munkát, amit ajánlottál.
Anonymus megengedte, hogy Nina felsegítse, aztán hallgatásba burkolózott, amit úgy is lehetett értelmezni, hogy: Még szép, hogy megcsináljátok, amit ajánlottam! Aztán visszaállt a küldetések fala mellé.
Nem sokkal később ez a csapat mámor ittasan jött vissza a küldetésükről, és mindenkinek az eredményeikkel büszkélkedtek.

Sok céhépületben nem szívlelték a hívatlan vendéget, de voltak, akik elfogadták az ajánlatát, és mind hálásan jöttek haza. Évekig így tengette életét, egyik céhházból a másikba járkált, és egyre többen örültek a jelenlétének.
De egy nap fordulópont következett be Anonymus életében. Éppen a munkákat olvasgatta, mikor az egyiknél elakadt. Kereken egy óráig nem tett mást, csak állt és azt az egy lapot bámulta. Aztán odajött hozzá valaki, és megkérdezte, hogy minek bámulja azt a lapot. Mivel Anonymus nem válaszolt, a srác azt gondolta leveszi, és elvégzi, de amint a lap felé nyúlt, Anonymus gepárdgyorsasággal kapta le a munkát, és rohant ki vele a céhből.
Onnantól kezdve avval a munkával a kezében jelent meg minden céhházban. Folyton azt szorongatta. Egészen addig, míg egy híresen jószívű lány, Kathrin oda nem ment hozzá.
- Miért szorongatod annyira azt a munkát? - hajolt oda a fiúhoz.
Anonymus nem válaszolt, ő csak akkor beszélt, amikor munkát ajánlott, máskor, és másról nem tudott beszélni.
- Ugye ez az a munka, amit te szeretnél elvégezni? - Anonymus erre a kérdésre sem reagált. - Mi lenne, ha együtt mennénk - ajánlotta Katrhin és rámosolygott Anonymusra, aki erre már rátekintett a lányra, és megszólalt:
- Jó.

Több hónapig nem látták őket, aztán Anonymus újra megjelent a céhépületekben, de Kathrin már nem volt vele, és még a munkát is a kezében szorongatta. Kathrint azóta se látta senki. Anonymust mégis beengedték a céhekbe, mert másoknak továbbra is csak jó ajánlatokat tett…

Ahogy megbeszéltük, Anon elfogadva, csak egy megjegyzés: valakinek az arckifejezése nehezen sugároz analfabetizmust.
Ezen kívül rendben van a történet, habár kissé nyúlfarknyi, de elég egyértelmű a karakter viselkedése ahhoz, hogy elég legyen hozzá.