Charles Wingbell

Így vezesd a csokigyárad!

Ültem a céhben, amikor valaki a fejemhez vágott egy papírrepülőt. Vagyis hozzám vágott, volna, ha nem pattant volna le a rúnaképletemről. Ami azt tartalmazta, hogy csak jöhet át, amihez hozzáérek. Értitek, fő a biztonság, pláne egy ilyen céhben. Felvettem a papírt, és elolvastam.
„Rátermett, varázslót keresek, aki helyt tudna állni, kereskedelmi ügyletekben,a cím, Teris utca 60. találkozási időpont, 05:00.Fontos, hogy a varázsló, jó anyagi háttérrel rendelkezzen. Jutalom…”
Nem a jutalom volt a fontos, hanem a megbízó, Charles Wingbell. Igen, a teljes nevem, III. Charles Wingbell, az első pedig a nagyapám. Egészen biztos, hogy nekem szánta. Richardnál jelentkeztem, hogy elvállalom a küldetést, de a jeleket ott hagytam. Az most már az én törzshelyem lesz. Másnap elmentem a címre, ahol már vár a nagypapám.
-Charles, fiam, örülök, hogy eljöttél!
-Szia papa, én is örülök, de miért kellett küldetést adni ezért?- Mire a nagyapám arca halálosan komollyá változott, mindig ilyen amikor üzletről van szó.
-Azért, mert ezt nem látogatás, hanem munka lesz.- Tudtam, jól teszem, ha komolyan veszem.
-Értettem, és mi lesz a feladat?
-Sajnos, nagyon fáj a fejem, ezért neked kell helyettesíteni.
-Ez miből áll?
-Ma lesz egy tárgyalásod, egy igen fontos céggel, akik be szeretnének társulni, meg kell azt a problémát oldani, hogy a dolgozók, ne hozzanak be alkoholt a gyárba, és hogy ne alakuljanak ki verekedések az ebédlőben, bár azt hiszem, ha az elsőt kiküszöbölöd, nem lesz gond a másodikkal. Jó munkát, a munkások 6-ra jönnek. Ó igen, a szerződés az íróasztalom fiókjában van.- És elsétált fütyörészve, csak azért mondta, hogy fáj a feje, hogy ne is tudjon segíteni. Jaj, méNa, kezdjünk munkának, először az alkohol probléma.
Elkezdtem felrajzolni egy képletet, amibe nem hatolhat át semmi alkoholt tartalmazó ital, és a benne álló emberek kijózanodnak, ha benne állnak öt másodpercet, ami előtt nem is engedi ki őket. A kapu előtti rajzolgatással elment tíz perc, ez után elindultam, hogy biztonságossá tegyem az ebédlőt. A szöveg tartalmazta, hogy aki áthalad rajta, annak húsz percre eltűnik a harci vágya, ha egy másodpercig benne tartózkodik, ez öt percet vett igénybe. Az utolsó volt a legnehezebb. Még öt perc gondolkozás a tárgyalóban, és megjött az ihlet, aki ebben a teremben van, az hajlamos elfogadni mindent, amit a rajzoló mond. A terem nagysága miatt, ez húsz percbe tellett, így maradt egy kis idő a szundikálásra. A munkásoknál sokan fájó szívvel, de megváltak a nedűtől, majd józanul, elindultak a forgószalag mögé. De a java, a tárgyalás még hátra volt. Délben érkeztek meg, éppen amikor néztem a sok megbékült arcot az étkezőben.
-Á, üdvözlöm önöket, én vagyok az ideiglenes igazgatóhelyettes, kérem, kövessenek!- Kezet ráztunk, majd felmentünk a terembe. Amikor beértünk, hallani lehetett, ahogy a képlet aktiválódott.
-Ez mi volt? Azonnal magyarázatot követelek!
-Semmi, nyugodjon meg, és felejtse el, hogy bármit is hallott.- Azzal mosolyogva leültem. Megkérdeztem, hogy mi az alku tárgya, és ők készségesen válaszoltak. Tudom, ez aljas trükk volt, de a családom mottója szerint, az üzletben mindent szabad. Amikor más aláírtuk volna a megállapodást, eszembe jutott, hogy nem ugyanaz az aláírásom, mint nagyapámé. Kivettem a szerződést, és abban a pillanatban el is ejtettem, annyira meglepődtem. A gyár Vezérigazgatója: III. Charles Wingbell.
Enyém volt a gyár. Pedig nem is szeretem a csokit. Aláírattam a papírokat, majd kiküldtem őket, és hátradőltem a székben. A pénz nem annyira kell, de ez jó móka lesz. Én az elveim miatt nem használok mágiatanulásra más úton szerzett profitot. Majd elszórakozom a barátaimmal… ha lesznek. A nagypapám odaadta a pénzt, és ezt mondta.
- Fiam, én sem élek örökké, ezért lett a tied az üzem. Remélem, gondját viseled- Aztán megölelt, és én hazaindultam.

A ’’ megbízható ’’ munkaerő

Ismét a céhben. Most is az asztalomnál ülök, de most sokkal elfoglaltabb vagyok. Mióta enyém a gyár, minden nap minimum négy órát kell vele foglalkoznom, hála az asszisztensemnek, és a már józan munkásoknak. De, most már a küldetésre is gondolni kell. A falon csupa harcos megbízások, amiket én még nem tudnék elvégezni, de találtam egy érdekes küldetést.
’’ Kérem segítsenek, az egyik megbízatásunk a építkezésen, de a munkások egyáltalán nem dolgoznak Ha ösztönzésre bírja őket, akkor megkapja a jutalmát…’’
Na, ez ígéretes, ezt el is vállalom! Elintézem Richardnál a papírmunkát, aztán hazaindultam, és lefeküdtem. Másnap reggel korán oda mentem. Miért kell nekem ilyen korán kelős megbízást vállalnom? Ráadásul nem fizet jól sem.
-Maga az a mágus?
-Igen, mikor kezdjek?
-Akár most, ha szeretné.- Azzal nekiláttam a képlet felírásának, ami azt tartalmazta, hogy a képleten belül kétszer gyorsabban telik az idő, így felgyorsulnak.
Megérkeztek az építészek, de a várt hatás nem következett be. A munkások előkapták a kis üvegcséjük, és csak kétszer gyorsabban részegedtek le, mint azelőtt. Így hát beleírtam egy kijózanító szöveget is, de nem kezdtek el dogozni. A megbízó csak fogta a fejét, és jajveszékelt, ezért leültettem, nehogy rosszul legyen. A szövegbe írtam egy kijózanító mondatot, de ez nem volt elég, mert most már csak beszélgettek, de nem dolgoztak. Komolyan, már két napja bajlódom az ilyesfajta munkásokkal. Tényleg ennyire bajban lennénk munkaerő szempontjából? Na, mindegy, be kell vetnem a titkos módszerem. A bent tartózkodó emberek, hajlamosak teljesíteni minden kívánságát, a képlet rajzolójának. Ez után úgy folyt az építkezés, mint a mesékben. Minden nap kijártam, és felírtam a képletet. Mikor a harmadik napon kimentem, nem csak a megbízó várt rám, hanem három idegen ember. Elmondták, hogy hasonló gondokkal küzdenek, és ha tudok, majd menjek el hozzájuk a jövőben, hmm, ki tudja, talán elismert leszek az ingatlanpiacon. A napok teltek múltak, az épület felépült, még ki is festették. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy isten, aki mindent megtehet egy területen belül, de nem lehet becstelen dolgokra használni, az nem illene egy úriemberhez. Visszatérve, ami a csokigyárat illeti, van egy zseniális ötletem. A lacrima hajtotta futószalagok felett lenne egy íz illúzió lacrima, így a sima csokiból, a világ összes ízét ki lehetne hozni, tehát, amikor valaki beleharap a csokiba, akkor aktiválódik a mágia.
-Zseni vagyok!- kiáltottam, majd észrevettem, hogy nem otthon vagyok, hanem egy tér kellős közepén. Clara. Egyre többször jutott az eszembe főleg, hogy az ő tanításait használtam. De nem ez volt a legnehezebb, hanem a magány. Még mindig nem sikerült barátokat szereznem akkoriban, ezért folyamatosan ez járt a fejemben. Minden nap, amikor kimentem, csak vártam, intéztem a rúnákat, és gondolkoztam ezen. Akárhogy próbáltam a munkába temetkezni, mindig eszembe jutottak ezek a dolgok. Kivettem egy könyvet, a közeli könyvtárból, ami a rúnamágia történelméről szól, ez valamennyire lekötött. Eddig nem éreztem magányosnak magam, csak amióta eljöttem otthonról. Rájöttem, hogy a személyzet nem a barátaim, csak ez volt a dolguk. A munka két hét alatt megvolt, a megbízó kifizetett, és én hazaindultam, és megfogadtam, hogy másnap szerzek barátokat a céhből.

Megjöttem, de semmi jót nem hoztam magammal. Sajnos egyik munkádat sem tudom elfogadni, mert a mágiádat úgy használtad fel, ahogy nem lehetséges. A Jutsu Shiki-vel nem lehetséges a képleteken belül tartózkodó egyének akaratát befolyásolni, ezt pedig te megtetted. És itt el is vérzett mind a két munkád. Elutasítom őket!