Karen de Laber

Egyszer volt, hol nem volt, a mágikus világon belül, ahol szárnyas macskák repülnek az égen, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek minden mesebeli számmisztikát felrúgva volt egy fia, és négy kutyája. De egy nap ezek a kutyák elszöktek. A szegény embernek nagy szüksége volt a kutyáira, így hát írt egy küldetést, amit kitűzött egy céhben.

Keressd meg a négy kutyámat
Megtalálsz a kidőlt falnak bedőlt oldalán
Jó tett helyébe jót várj!

Hát, nem a jutalom volt az, ami felkeltette a figyelmemet, de telt-múlt az idő, a küldetés még mindig a falon lógott, és a kíváncsiságom is nőttön-nőtt, no de hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, letéptem a küldetést, és megkerestem a kidőlt falnak bedőlt oldalát.
Ott valóban egy szegény ember várt, egyetlen fiával.
- Hát, téged mi szél vetett ide? – kérdezi a szegény ember.
- Csak éppen az, amelyiket maga küldte rám – mutattam fel neki a küldetést.
A szegény ember úgy megörült, hogy madarat lehetett volna fogatni vele, de aztán legyintett egyet, és azt mondta:
- Mire vársz még, édes lyányom? Eredj, és találd meg a kutyáimat! Fel fogod ismerni őket arról, hogy mindegyiknek egy kulcs lóg a nyakába kötve. És ne feledd: jó tett helyébe jót várj!
Szívembe zártam a szegény ember szavait, és útnak indultam. Ahogy mentem, mendegéltem alig, hogy egy nagy erdő szélére értem a bokrokból előugrott egy kutya. A kutya minden bizonnyal a szegény emberé volt, mert egy kulcs lógott a nyakába kötve. De, nézzenek oda, a kutyának három feje volt, és mindhárommal iszonyatos hangon üvöltötte, hogy: VAAAAD!
Láttam, hogy ennek a fele sem tréfa, de mielőtt viszonozhattam volna a támadás, egy óriási szög formájában ütődött a fejembe egy gondolat. Itt, és ekkor egy talány oldódott meg. A négy az nem egy mesebeli szám. De a három már igen, és a kutyának három feje van. De ez még nem a megoldás. Ha négy kutya van, és mindnek három feje, az négyszer három, egyenlő tizenkettő, ami újra egy mesebeli szám!
- Adjon Isten! – köszöntöttem a kutyát.
A kutya rám nézett mind a hat vérben forgó szemével.
- Téged a szegény ember küldött el értem?
- Így van.
- Ha leveszed a nyakamból azt a kulcsot, és kinyitod azt az ajtót, amelyikbe beleillik, és ott elvégzed azt feladatot, amit kiszabnak rád, akkor visszamegyek a szegény emberhez. De attól még VAD maradok!
- Senki sem kételkedett a vadságodban – próbáltam megnyugtatni a kutyát, majd levettem a kulcsot a nyakából, kinyitottam vele azt az ajtót, amelyikbe beleillett, és ott jelentkeztem annak a feladatnak elvégzésére, amit kiszabtak nekem.
Miért ismételgetnek folyton a mesékben? Miért?

- A feladat egyszerű – mondta a király, akit az ajtó mögött találtam. – A lányom büntetést érdemel, de a királyságomban nincs egyetlen egy vártorony sem, ahova bezárhatnám. Építeni kéne egyet.
- Miért nem zárják be egy pincébe? – vetettem fel, mire a király úgy nézett rám, mint egy eretnekre (gyerekek, az eretnekek olyan emberek, akiknek a gondolkodásuk el van ferdülve, és ők is büntetést érdemelnek).
A torony hét napig épült, majd bezárták oda a királylányt, ezután építettek még egy tornyot, még hét napig, amibe engem zártak be. Életem végéig kellett volna ott raboskodnom, ha ki nem derül, hogy a hajam olyan hosszúra is meg tud nőni, hogy azon leereszkedhessek, és megmenekülhessek. Mi a tanulság gyerekek? Normális körülmények között nem, viszont toronyba zárva megnő akkorára a hajad, hogy le tudj vele mászni a tizedikről.

Miután kiléptem az ajtón, amibe a kulcsot kaptam, megláttam egy kutyulit a fűben üldögélve, és azt nyűszíve, hogy: vaaaad!
Alig, hogy megvirradt, újból útra keltem, és találkoztam a szegény ember második kutyájával. A elsődleges feladatok itt is ugyanazok voltak, nem ismétlem el még egyszer, nagy gyerekek vagytok már, elsőre is meg tudtátok jegyezni.

Az ajtó túloldalán egy hálószoba volt, melyben egy királyné, és egy csecsemő sírdogált.
- A legnagyobb fiam kiváló kardforgató, a másodikhoz fogható íjász nincs hetedhét országon innét, de a legkisebb fiam még csak csecsemő. Az ország nagy bajban van, megtámadta egy szörnyeteg, de a legkisebb királyfi nem tud minket megvédeni – sírta a királynő.
Nem mertem azt mondani, hogy szakítsanak a közhelyekkel, és most kivételesen a legnagyobb, vagy a középső fiú legyen a legügyesebb, mert ki tudja, még meg találtak volna etetni azzal a szörnyeteggel. Így hát elraboltam a csecsemőt, és álruhába bújva legyőztem a szörnyet, majd visszatettem a csecsemőt oda, ahonnan elvettem. Az egész királyság a csecsemőt ünnepelte, hogy ilyen fiatal létére megmentette a várost, és tovább erősödött a hitet az emberekben arról, hogy a legkisebb gyerek a legügyesebb. Én pedig gazdagodtam egy újabb „vaaaad!”-at nyüszítő kutyulival.

A harmadik kutyának a kulcsa egészen szokatlan helyre vezetett. Egy üres szoba, közepén egy sámli, a sámli közepén egy vénségesen-vén nénike.
- Adjon Isten, öreganyám! – köszöntöttem illedelmesen, ahogy azt a mesékből tanultam, de a néni ekkor éktelen haragra gerjedt, földhöz vágta a sámlit, és ezt rikácsolta:
- KI AZ ÖREG? Fel is út, le is út, ide többé be ne tedd a lábad! És amúgy is, ki akar az anyád lenni?
Nem kellett kétszer mondania, hanyatt-homlok menekültem ki a szobából abban a hitben, hogy ez a vénségesen-vén néni maga a gonosz boszorkány.

A negyedik kutya már máshogy viselkedett. Vad szemeket meresztett rám, de csak ennyit mondott:
- Én vagyok a bonusz eb. Aki az én ajtómon belép, nagy titoknak lesz megismerője.
Akkorát sóhajtottam, mint a passzát szél, és beléptem az utolsó ajtón.

Reklám szünet.
A Loctite pillanatragasztóval akár a plafonra is felragaszthatnak. És a Loctite Power Flex gél annyira erős, hogy felragaszthat vele fémre, felragaszthat műanyagra, és felragaszthat akár fára is.
Elgondolkodott már azon, hogy a mesékben vajon miért nem esik le az az aprócska korona a hercegkisasszonyok fejéről? Nos, mert az új Loctite Storytime-mal felragaszthat hajra is.
Ez Loctite!
Reklámot hallottak.

Immár négy „vaaaad!’-at nyüszítő kutyulival a hónom alatt tértem vissza a szegény emberhez.
- Ahogy megmondtam, jó tett helyébe jót várj! Szóval kérlek, várj még egy kicsit!
Kíváncsian bámultam, miként rakja be a szegény ember mind a négy kulcsot egyetlen egy ajtóba, és tárul elém a földkerekség legszebb palotaháza.
- Valójában én nem vagyok szegény ember. Én a világ leggazdagabb embere vagyok. Jutalomként odaadom neked a fele királyságomat…
~ Csak a felét?
-… és egyetlen fiam kezét.
~ Csak a kezét?
- Hét országra szóló lakodalmat rendezünk, és egy álló esztendeig fog tartani a mulatozás.
…
- Kösz, nem!

Gyerekek, ne higgyetek a felnőtteknek, csupa badarságot beszélnek össze-vissza! Aki nem hiszi, járjon utána!