Név: Lucina
Faj: Sulekk / Lángfarkas
Nem: Nőstény
Történet:
- Ez lenne az, igaz…? – guggoltam le a bokrok mögött, majd kitekintettem az előttem lévő épületre.
Egy elhagyatott kúriára emlékeztetett a hely, amelyen eluralkodtak a futónövények. A falról a festék lekopott és levált, alatta pedig a téglafal is bomlásnak indult már. Udvara gazban úszott, a környező levelüket vesztett fákon pedig varjak károgtak, szinte fülsértően hangosan. Sosem szerettem őket… talán főként azért, mert a halál madaraként tartották számon őket… nem voltam biztos benne. Jelenleg azonban nem is volt túl sok időm arra, hogy az irántuk táplált utálatom forrásáról elmélkedjek.
- Igen, az az! – felelte a megbízóm hevesen bólogatva, ahogy szorosan mögöttem lapított a növényzet takarásában. – Tisztán láttam, hogy ide vették be az én kis Tamámat.
Feladatom nem tűnt túl nehéznek, ugyanakkor nem tudtam, mire számíthatok a falak mögött. A nagyjából velem egyidős fiú, aki a hátam mögött gubbasztott Gustav volt, akivel mindössze egy órával ezelőtt találkoztam a kisváros főterén sétálva. Éppen plakátokat ragasztgatott ki a póznákra, amelyekkel egy bátor ember után kutatott, aki segítségére lett volna egy számára felettébb fontos dolog… vagyis inkább személy visszaszerzésében. A közvetlen közelben nem volt egy mágus céh sem, s az is csupán merő véletlen volt, hogy én errefelé jártam. Nem tudom, mihez kezdett volna, ha nem pont ebben a városba jöttem volna fűszert beszerezni az aznapi vacsorámhoz. Pár nappal ezelőtt hallottam pletykákat, hogy az itteni fűszereket különleges módon termesztik és szárítják, így sokkal erőteljesebb ízük van a többinél. Kíváncsi voltam, mennyi igaz ebből.
Hála Gustavnak, még nem volt időm arra, hogy megvegyem, amire szükségem lett volna. Akkora örömben volt, amikor megtudta, hogy mágus vagyok, hogy azonnal erre a helyre rángatott, fittyet hányva eredeti elképzeléseimre. A feladatom pedig nem volt más, mint visszaszerezni valami tojást, amit egy bandita csapat kobozott el tőle előző nap. Attól félt, hogy a végén még rántottát csinálnak belőle, vagy tükörtojást… meg még felsorolt legalább hat féle ételt, amihez kell tojás, mielőtt leállítottam volna.
- Egészen biztos, hogy meg tudod csinálni, Aria-san? – kérdezte, némi kétkedéssel a hangjában.
- Természetesen – feleltem könnyedén. – Nem tűnik annyira nagy falatnak. Azt mondtad, hárman vannak.
- Pontosan – helyeselt. – Három korunkbeli srác.
- Szinte biztos, hogy rendben leszek – feleltem, majd a jobb rejtőzés érdekében átváltoztam egy pocokká.
Szerettem ebben a formában lenni, mert ha valami, akkor ez tényleg nem keltett feltűnést, és sok helyre be is fértem vele.
- A mágusok tényleg elképesztőek… - meredt rám a fiú hitetlenkedve, én azonban nem igazán tudtam megérteni, mi lehet annyira menő egy pocokban.
Aranyosak voltak, igaz, de ekkora ámulatra azért nem adtak okot.
- Szólj a rendőrségnek, hogy jöjjenek. Találj ki valamit, ami biztosan idecsalja őket… lehet, hogy jobb lenne, ha a tojásodat nem emlegetnéd, lévén, hogy azt mondtad, legutóbb is kiröhögtek. Inkább mondd azt, hogy egy régóta körözött bandára akadtál rá. Csak állj elő valamivel, ami egészen biztosan felkelti az érdeklődésüket. Mire ideérnek, már kész leszek – néztem fel rá, majd válaszát meg se várva előre futottam az épülethez.
Pocokként nem kellett az ajtót használnom, egyszerűen bemásztam az egyik kis lyukon a téglák között – bőven volt miből válogatnom. Az egész épület szörnyű állapotban volt, és igazából nem voltam biztos benne, hogy nem fog-e rám szakadni.
Odabent a fal is tele volt méretesebb repedésekkel, így gyerekjáték volt eljutnom az előszobába. Nem készültem semmi nagy munkára… azonban amilyen látvány ott fogadott, az bizony felülmúlta az alacsony elvárásaim szintjét is.
Az előszobából három ajtó nyílt, s a másodikhoz érve megtaláltam a nappalit. A szoba undorító volt, szeméttel elhalmozott és irdatlanul büdös, a kopott kanapékon pedig ott feküdt mind a három srác; piásüvegekkel körülvéve. A már egyébként is dohos levegőt áthatotta az alkohol és a romlott kaják szaga, mely olyan erőteljes volt, hogy öklendeznem kellett tőle.
Ennek ellenére vettem egy mély levegőt az előszobában, és igyekezve visszatartani a lélegzetem, közelebb osontam a kanapékhoz.
- Hé! – kiáltottam fel hozzájuk, azonban a legkisebb reakciót se kaptam válaszul. – Alszotok, vagy meghaltatok? … Alkoholista seggfejek! Mozduljatok! – próbáltam inzultálni őket, ám olyannyira ki voltak ütve, hogy még erre is csupán egy hasvakarás volt az egyik sötét hajú srác reakciója.
Utolsó próbaként visszaváltoztam emberré, bár nem a saját alakomat öltöttem fel, hanem a férfiak által olyannyira kedvelt szőke, elegáns hölgy alakját. A padló nyikorgott a lépteim alatt, ahogy elindultam a szoba sarka felé ahol egy nagy kupac volt letakarva egy rongyos, öreg pléddel. Végig fél szemem a férfiakon tartottam, de még ezek a hangok se hoztak változást. Lemondóan felsóhajtottam, majd lerántottam a leplet a kupacról.
Négy tojás tekintett vissza rám, amelyeket különböző minták díszítettek. Az egyiket narancssárga, kacskaringózó növényekre emlékeztetett, a másik pedig olyan volt, mintha vöröses lángok lettek volna. A harmadik és a negyedik egyértelműen ugyanabból a fajból volt, mert a minták megegyeztek, csak más árnyalatú vörösek voltak.
Fogalmam sem volt róla, hogy melyik lehetett Gustavé, mert jobban belegondolva semmilyen pontos leírást nem adott azon kívül, hogy „nagy, szép, mintás tojás”.
- Na, mindegy – sóhajtottam suttogva, ahogy felegyenesedtem és kihúztam magam. – Majd csak kiderül, mik ezek.
- Te azt már nem fogod megtudni, kislány – jött a hang mögülem, mire a megfordulással egy időben hátra is rúgtam.
A felém ugró férfit egyenesen gyomorszájon találtam, mire hátrarepült, nekiesve a kanapénak és feldöntve azt.
- Ha nem áradna belőled ennyire masszívan az alkohol szaga, akkor ez a támadás még talán sikeres is lehetett volna – jegyeztem meg, ahogy néztem, amint a srác köhög és csak fetreng a földön tehetetlenül.
Próbált felkelni, de annyira részeg volt, hogy szerintem azt se tudta, merre van.
A másik két bandita is felugrott erre a nagy zajra, és ordítva felém rohantak. Egyszerre jöttek ugyan, de alig tudtak megállni a saját lábukon, így nem jelentettek nagy kihívást. Még mágiát se kellett használnom – az egyiknek kirúgtam a lábát és átdobtam a vállam felett, a másiknak pedig elkaptam a karját és kicsavartam, majd a biztonság kedvéért az ordítását követően a korábban elrúgott tagra rádobtam.
Nyöszörögve fetrengek a földön, de egyikük se tudott felkelni. Olyannyira ki voltak ütve az alkoholtól, hogy már ez is elég volt ahhoz, hogy lerendezzem őket. Szánalmas látványt nyújtottak.
- Komolyan… azt hiszem ez volt az eddigi legröhejesebb munkám – fintorodtam el, miközben hallottam, hogy a bejárati ajtót berúgták, és a rendőrség három embere becsörtetett rajta, Gustavval a nyomukban.
Azonnal megbilincselték a tolvajokat, akik közül az egyik hálából le is hányta a tisztet. Az volt, amelyiket korábban hasba rúgtam… úgy tűnt, egy kicsit sikerült vele felforgatnom az egyénként is már ramaty állapotban lévő gyomrát. Bár ez a legkevésbé se hatott meg abban a pillanatban.
- Köszönöm szépen-…– rohant hozzám Gustav lelkesen, de lefékezett, amikor jobban szemügyre vett. – Ki vagy…? Hol van Aria-san?
- Éppen előtted áll – feleltem könnyedén, majd visszavettem eredeti megjelenésem.
Látva, hogy valóban velem van dolga, közelebb lépett és megrázta a kezeimet, de úgy, hogy azt hittem, menten letépi őket.
– Megmentetted Tamát! Sokkal tartozok neked! Hogyan hálálhatnám meg?
- Lássuk csak… - gondolkodtam el. – Fizesd ki nekem a fűszereket, amiknek a beszerzéséért eredetileg idejöttem, és annyi elég lesz.
Egy ilyen munkáért többet elkérni egyébként se lett volna képem. Ezek az alakok olyan gyengék voltak, hogy még a Rúnalovagság is fél kézzel lepofozta volna őket.
- Meglesz! – lelkesedett, ahogy felemelte a narancssárba mintás tojást, és szorosan magához ölelte. – Tama, úgy hiányoztál! Többet el ne hagyj, hallottad? … Ó… hát ez a többi? – jutott el végre a tudatáig, hogy szeretett társa nem volt egyedül.
- Fogalmam sincs – vontam vállat érdektelenül.
Nem éreztem úgy, hogy ezt követően bármi is az én dolgom lett volna.
- Hmm… - gondolkodott el szabad kezével megfogva az állát. – Úgy tűnik, nem csak engem loptak meg. Meg kell keresnünk a gazdáikat.
- Nem igazán hiszem, hogy az már a hatáskörömbe tartozna… - legyintettem, hárítva a segítségre való felhívását.
Nem volt kedvem ahhoz, hogy még ebbe is belerángasson. Megvoltak a magam tervei a mai napra, amiket Gustav már így is szépen megbolygatott. Most már azt akartam csinálni, amiért eredetileg idejöttem.
- Rendben, rendben – sóhajtott fel mosolyogva. – Akkor az már a rendőrség dolga lesz.
- Helyes. De amennyiben akarsz még beszélgetni, inkább kint fojtassuk, mert ez a hely olyan, mintha össze akarna omlani… ettől a szagtól pedig felfordul a gyomrom – azzal elindultam kifelé.
- Várj, Aria-san! Nem bírok kettőnél több tojá-… eh?
Hangjára megálltam, és hátrafordultam. A vöröses mintás tojás alig két lépésre volt a hátam mögött – messze nem ott, ahol a helye lett volna.
- Nem kell utánam gurítanod – jegyeztem meg, kissé megrovóan Gustavra nézve. – Csak szólj, hogy segítsek…
- Nem én voltam! – vetett ellent némileg sértetten. – Ő maga gurult utánad.
- Mi van…? – néztem rá értetlenül, majd annak érdekében, hogy meggyőződjek az általa hangoztatott képtelenségről, tettem hátrafelé négy lépést; ezúttal végig a tojáson tartva a szemem.
Ami pedig legnagyobb döbbenetemre valóban utánam gurult, tartva a két lépésnyi távolságot. Összezavarodva túrtam a hajamba és megvakartam a fejem.
- Azt hiszem, megkedvelt téged – mosolyodott el Gustav a jelent láttán.
- Csinálhat egyáltalán egy tojás ilyet…? – érdeklődtem gyanakodva.
- A familiáris tojásoktól egyáltalán nem szokatlan. Elvégre élet van benne! – magyarázta lelkesen.
- Attól még nem hiszem, hogy keresztülláthat a tojáshéjon és tud követni…
- A lépteid hangját hallhatja, be tudja mérni, hogy merre vagy!
- Neked aztán mindenre van valami válaszod mi? Mindenesetre… nem hiszem, hogy jó ötlet elvinnem addig, amíg nem tudjuk biztosra, hogy van-e gazdája.
- Nem hinném, hogy lenne neki – felelte Gustav úgy, mintha magától értetődő dolog miatt aggódtam volna. – Ha úgy lenne, biztosan nem ragaszkodna hozzád ennyire.
- Ebben is lehet valami… ez esetben – azzal leguggoltam, és a tojás felé nyújtottam a kezeimet. – Ha velem akarsz jönni, gyere ide.
Nem kellett neki kétszer mondanom; a tojás egyenesen a kezeim közé gurult. Lemondó sóhajjal emeltem fel, majd a megbízómra néztem.
- Akkor ez eldőlt – vigyorgott rám Gustav boldogan. – A többieket majd rásózzuk a rendőrségi erőkre.
- Ha pedig valaki mégis hiányolná ezt a tojást, biztos lesz még alkalom, amikor ebbe a városba jövök. Akkor majd keress meg és szólj.
- Mintha az olyan egyszerű lenne… de rendben! Azért kérlek, szedd fel azt a másik tojást is addig, amíg kijutunk innen. Most már én is kezdek rosszul lenni…
Miután átadtuk a lopott tojásokat, Gustav mindenekelőtt elrángatott engem az egyik boltba, hogy megmutassa, milyen táskát kell vennem a tojásomnak, amiben kényelmesen tudom majd szállítani. Emellett felvilágosított azzal kapcsolatban is, hogy jó, ha beszélek hozzá, semmiképpen ne hagyjam sokáig egyedül, mert szerinte a jellemük már a tojásban töltött idő alatt is formálódik. Ezt nekem mondjuk nehezemre esett elhinni…
Úgy tűnt, csak alapvetően tudott sokat a familiárisokról, de fogalma sem volt arról, hogy milyen élőlény lehet a kezemben. Miután pedig megkaptam a fűszereket, amik az eredeti célomat képezték, arra a döntésre jutottam, hogy a céhben majd kikérdezem a többieket, hátha valaki a segítségemre lesz. Ha pedig senki nem tud semmit, akkor még mindig ott lesz a könyvtár… Így vagy úgy, de meg fogom tudni, hogy milyen istencsapását szedtem össze a nyakamba.
Szomb. Dec. 26, 2015 11:53 am
A pályázatodat elfogadom, minden benne van, aminek benne kell lennie, nem tudok belekötni sem egyetlen mondatot leszámítva, mégpedig az elején lévő "Akkora örömben volt, amikor megtudta, hogy mágus vagyok..." Nem szoktunk örömben lenni, ellenben szoktunk örülni. 