Hoshitsuki Mei

Tárgy: Hoshitsuki Mei Vas. Szept. 25, 2016 1:11 pm

Csillaglélek Arc

I. A honvágy és a farkasjátszma

Az első napom a klánházban fárasztó volt, és különös. Bár az újdonsült barátnőm nagyon kedves volt velem, mégis olyan kellemetlenül éreztem magam. Folyamatosan a testemen lévő céhjelet bámultam, és azon gondolkoztam, mit keresek itt? Biztosan közelebb fog vinni ez az egész a nővérem megtalálásához? Nem tudhatok semmit… csak remélhetek. Nessa körbevezetett az egész épületben, megismertem a szálláshelyeket, a közös fürdőt – amire nem éppen pozitívan reagáltam - , és a könyvtárat is, ami később biztos az egyik legkedveltebb helyemmé fog válni. Bemutatott néhány fontosabb embernek, akiket mindenképpen ismernem kell: A mestert, az S osztályú mágusokat, és még azokat, akik az erősebbek közé tartoztak, vagy csak valami fontos munkát láttak el a céh berkeiben. Volt aki kedvesen köszöntött, volt aki mogorva volt, sőt.. még olyan is volt aki teljesen átnézett rajtam, mintha nem is álltam volna ott. Nessa azt mondta, hogy ez idővel változni fog, ahogyan a klán teljes értékű tagja leszek, elnyerem mindenkinek a bizalmát. Addig viszont fogjam fel úgy ezt az egészet, mint valami újoncavató dolgot. Ezután egy újabb emlékeztető kört tettünk meg, hogy biztos minden helyet megtaláljak. Az első napon talán ennyi elég is volt egyszerre, így amint megtettük az újabb hatalmas köröket a termek között, megmutatta nekem a szobámat – ami szerencsére egyszemélyes volt – és eltehettem magam másnapra. Talán egyértelmű volt a tény, hogy nem fogok első éjszaka békésen aludni, egy teljesen új helyen, távol a testvéremtől, és a mesteremtől. A telihold fénye is csak megnehezítette az álomba szenderülésemet, szinte kiégette a retinám minden pillanatban, amikor az ablak felé pillantottam. Megállás nélkül forgolódtam, talán már hajnali órákban járhatott az idő, amikor végül megelégeltem, és kimásztam az ágyból. A szobámba található székre ültem, és onnan kezdtem el bámulni, a még mindig idegesítően világos holdat. Amikor felnézek rá, mindig a nővérem jut eszembe, aki most talán éppen bajban van, és az én segítségemre vár.. de én csak itt „pihengetek” egy klánházban, kitudja mennyire messzire tőle. A mesterem is nagyon hiányzik, nem készültem fel még arra az érzésre, amit úgy hívnék konkrétan, hogy hiány. Nem most először érzem magam egyedül a világban, de naivan reméltem, hogy többször nem fordul elő. Persze, itt van egy emelettel arrébb Nessa is, de ez nekem valamiért nem volt elég. Na meg még nem vagyunk olyan jóban, hogy hajnalok hajnalán felébresszem, mert én most éppen „magányos vagyok”. Na meg nem is vagyok az a fajta ember, aki másokra erőlteti a problémáit. Bágyadtan a kulcsaim felé fordultam, és ekkor megcsillant a szemem.
- Cetus! – ugrok fel a székemről, és elkezdem szorongatni a tintahal kulcsát, ám pár másodperccel később már realizálnom kellett, hogy a kedd pár órája elmúlt, és már nem hívhatom elő a Csillaglelkek világából. Ismét letörve éreztem magam, és valamiért elkezdtem sírni is. Talán akkora volt rajtam a nyomás, és a magányérzetem is annyira erősödött, hogy egyszerűen már nem bírtam visszatartani az érzéseimet. Könnyes tekintettel pillantok a Cetus melletti kulcsra, akit szintén a mesteremtől kaptam. Ő Lupus volt, a farkas. Még nem találkoztam vele, valamiért nem tartotta jó ötletnek a mester, hogy fiatalabb koromban összefussak vele. Ennek következtében el is feledkeztem róla, és még a szerződéskötésünket sem zavartuk le. Talán most lenne rá a legmegfelelőbb alkalom, hiszen addig a pár percig sem lennék egyedül, és.. a mestert is közelebb érezhetném magamhoz. Miután megtöröltem a szemeimet, határozottan az ezüst kulcs felé nyúlok, és magam elé tartom.
- Farkas kapuja, megnyitlak! Lupus! – s felcsendült a már megannyiszor hallott harangszó, mely jelezte az idézés sikerességét, és a csillaglélek megjelenését. Egy apró fényvillanás után egy magas, farkasemberre hasonlító lény jelent meg, hevesen lélegezve. Olyan két méter magas lehetett, és nagyon izmos alkata volt. Az arca, és a teste is teljesen egy farkasé volt, de valamiért a formája és a testtartása mégis egy emberre hasonlított inkább. Talán egy méter, ha lehetett köztünk a szűk szobában. Amint megjelent, egyből elkezdett határozottan a szemembe nézni, egy szem pislogás nélkül. Talán innen eredhetett a farkasszemezés kifejezés. Nem igazán tudtam mit kezdjek vele, sosem voltam jó ebben, plusz most még a szememet is kisírtam az előbb, így nem igazán fog sikerülni pár másodpercnél tovább bámulnom az ijesztő szemeibe. Sötétbarna volt a színük, de olyan sötét, hogy már szinte a feketébe hajazott. A félhomályos szobában a látásom amúgy sem volt éppen a legremekebb, de az a szempár olyan varázslatosan verte vissza a szobámba bevilágító hold fényét, hogy egy idő után egy misztikus transzban éreztem magam. Csendben bámultam azokat az éjsötét szemeket, és közben hallgattam a lény folyamatos, ütemes, és gyors lélegzet vételét. Nem szólalt meg, csak bámult engem, úgy ahogyan én is őt. Végül meg is történt az a pislogás, amire részemről számítani lehetett. Ezt egy gyors hátralépéssel követtem, és megszólaltam. - Üd..Üdvözöllek. Mei vagyok, az új mestered. – szólítottam meg zavaromban a még mindig hevesen ziháló férfit.
- A rohadt életbe. Te nem a Mester vagy. Már is eljött a idő? Francba. Történt vele valami? – mordult rám nagyon mély, és határozott hangon.
- Dehogyis! Eljött az idő, hogy elváljanak az útjaink.. és átadott Téged nekem. Én vagyok az új mestered. Remélem, jól kijövünk majd egymással! – kezdtem meg a mentegetőzést. A stílusa miatt nagyon kirázott a hideg, és nagyon zavarba jöttem. Cetussal is ilyen volt az első találkozásom, de ez valamiért más volt. Ő nem volt ilyen erőszakos, mint ez a farkasember. Teljesen tanácstalan voltam a helyzettel kapcsolatban.
- Basszus.. nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el fog jönni ez az egész. Bár a Mester azt mondja vigyázzak rád, és erre meg is esküdtem neki.. de ettől még nem kell elfogadjalak téged. A szerződést megköthetjük.. de nem leszünk rögtön „puszipajtások”, értve vagyok? – a morgása teljes mértékben megegyezett egy farkaséval, a temperamentuma és agresszivitása pedig akárcsak egy vadállaté. A remek fizikuma, és a karmai biztosítottak arról, hogy egy remek közelharci lélekkel gazdagodtam.. de a barátságát sajnos nem sikerült elnyernem az első pillanattól kezdve. Persze ezt nem is vártam, Cetus után.
- Értem, ezt teljes mértékben elfogadom. Melyik napokon idézhetlek meg? – veszek egy mély levegőt, és próbálok továbbjutni valahogyan a beszélgetés kellemetlenebb részén. Nem vagyok most olyan erős állapotban, hogy ezt az egészet logikusan tudjam kezelni.
- Szerda, és Csütörtök. Más napokon, ha megidézel, annak rossz vége lesz. Nagyon rossz vége. Értve vagyok? – stílusa a kezdetektől fogva nem változott, folyamatosan lenéz, felemeli a hangját, és követelőzik. Mindegyik csillaglélek ennyire problémás? Miért mondta azt a mester, hogy ők csodálatos lények, akikre bármikor számíthatunk, ha ez nem is így van? Az elején Cetussal is voltak problémáim, de nem ennyi. Vajon képes leszek arra, hogy őt is „megszelídítsem”?
- Értettem, igyekszem nem okozni csalódást. – válaszolok örökké tartó zavaromban. A tekintetem percenként a padlóra szegezem, és próbálom magamat rávenni, hogy ne sírjam el magam. De nem sikerült. Gyenge vagyok az ilyen dolgokban, és a csillaglélek idézés sem úgy sült el, ahogy én arra számítottam. Nehéz érzékeny hangulatban olyan személyekkel lenni, akik lenéznek az első pillanattól kezdve, sőt.. kiabálnak veled. Akaratlanul is zokogva a földre rogyok, bár nagyon szégyellem, hogy Lupust ilyen helyzetbe keverem. Szinte várom a farkasember mérges üvöltését, és már a fejemben hallom a leszóló megjegyzéseit, hogy gyenge vagyok. Ám e helyett más történik. Lupus gyorsan felém sietett, és idegességében elkezdte remegtetni a lábát.
- Öhm, izé.. hé. Ne kezdj el sírni. Nem azért vagyok veled ilyen, mert meg akarlak bántani a rohadt mocskos életbe is. Miért sírsz? Hé.. – kezd el noszogatni, én pedig könnyes szemekkel felnézek rá.
- Hiányzik a Mester, és a nővérem. Nem hiszem, hogy képes leszek megcsinálni ezt az.. egészet. – a hangom szinte érthetetlen volt a sírástól eldugult orromtól köszönhetően, de talán még megértette a csillaglélek, mert a lábrázása leállt.
- K*rva életbe. Nekem is hiányzik a Mester. Mit gondolsz, hogy esik nekem, hogy még el se köszönt tőlem? B*sszameg.. ahh. Nem ezt vártam tőle. – mérgelődik ismét.
- Sajnálom, miattam váltatok szét.. – sírásom ismét egy újabb szintre lépett, szinte már zokogássá vált. Ez még kellemetlenebb helyzetbe hozta a farkast, aki a mancsaival lökdösni kezdett.
- Hé.. Hé! Azt mondtam ne kezdj el sírni a p*csába. Ahh.. megígértem a mesternek, hogy vigyázni fogok rád rendben? De el kell fogadnod, hogy nem viselem jól az idegeneket. Idővel majd összeszokunk, de addig is.. nyugodj le a fenébe is. – a szavai hallatán megerőltetem magam ismét, és abbahagyom a könnyhullatást.
- O-ké.. Sajnálom.. – tápászkodok fel a szememet törölgetve. – Igyekszem a Mesterem nyomdokaiba lépni. Kérlek, vigyázz rám. – mosolyodok el vörösre sírt szemekkel Lupus felé.
- Remek. Most pedig megyek, mielőtt megint sírva fakadsz. Utálom, ha valaki sír a közelemben. Irritáló az a tehetetlenség. Legszívesebben széttépnék mindenkit, aki sír. Eh.. Csáó. – mondandóját befejezve biccentett egyet, majd eltűnt. Ismét egyedül találtam magam, nem mondanám, hogy javított valamit a helyzeten ez az egész dolog. Lupus lekötötte nekem, hogy nem azért van, hogy barátkozzon velem, hanem mert megígérte a Mesternek, hogy vigyáz rám. Talán sokkal bonyolultabb csillaglélek mágusnak lenni, mint hittem. Annyiféle lélek van, annyiféle céllal, és személyiséggel. Az én feladatom, hogy tökéletes mesterré válljak, és elnyerjem a bizalmukat. Elvégre.. idővel ők lesznek a barátaim, ők lesznek a.. családom. Addig is talpra kell állnom, és a lehető legtöbb mindent el kell érnem, amit képességeim engednek. Lupus távozása után ismét az ágyamra vetettem magam, és ismét elkezdtem sírni. Ezúttal álomba sírtam magam.

Tárgy: Re: Hoshitsuki Mei Vas. Szept. 25, 2016 5:23 pm

Ahoy!
Elolvastam! Még mindig belekeveredik egy-egy jelen idejű mondat a sok múlt közé, de cuki leszek, és eltekintek ettől. Üdvözöllek a 2. szinten! Jutalmad 110 VE! 435+110=545! Gratula! Smile

Tárgy: Re: Hoshitsuki Mei Szomb. Dec. 16, 2023 4:59 pm

Familiáris Arc

I. Húsvéti tojáskeresés

Egy hónap telt el a legutóbbi telihold óta, amikor a különös eredetű tojás becsapódott a klánház melletti erdőbe. Mei megkérdezte azóta szinte az összes klántársát, de senki sem tudott róla semmit sem mondani. Ezután egy levelet írt a mesterének, aki a pár napon belül megérkezett válaszában elmondta neki, hogy bár konkrét információkkal ő sem szolgálhat, de ha a tojás a csillagok közül érkezett, akkor olyanokat kell róla megkérdeznie, akik szintén ott élnek. A lányban ekkor tudatosult, hogy mennyire korlátozott gondolkodással rendelkezik és hogy a mestere nem hiába egy visszavonult S-osztályú mágus. A következő adandó alkalommal meg is idézte Pictort, aki a csillaglelkei közül talán a legmegbízhatóbbnak bizonyult az együtt töltött hónapok során.
- Festő kapuja megnyitlak! Pictor! – az ismeretlen eredetű templomi harangszó felcsendülése és a már megszokott fényjáték felvillanása után meg is jelenik az említett csillagszellem.
- Bonne journée, mademoiselle! Miben lehetek az Ön szolgálatára? – hajol meg udvariasan a francia festő.
- Egy tojás zuhant le az égből telihold éjszakáján a hold irányából. Tudsz esetleg erről valamit? – teszi fel a kérdést, miközben helyet kínál kulcsszellemének a szobájában található asztalka mellett.
- Oui, mademoiselle! Minden bizonnyal egy holdnyúlról lehet szó. Gratulálok Önnek, hogy kiválasztásra került! – foglal helyet a széken, majd örömteli tapsikolásba kezd.
- Holdnyúl? Kiválasztás? Mesélnél nekem erről egy kicsit többet? – hajol sokkal közelebb a férfihoz, ahogyan a beszélgetés egyre izgalmasabb vonalat kezd felvenni.
- A holdnyulak a csillaglelkek világában élő teremtmények. Ahhoz, hogy az emberek világába át tudjanak jönni, egy rituálén kell átesniük, ilyenkor pedig a Holdon nyílik egy átjáró, majd meteor képében lezuhannak a földre. Ha minden jól megy, akkor a védencük közelében érnek földet. – válaszolja Pictor, miközben szemével az üres asztalt pásztázza. Mei bár legszívesebben felszólítaná, hogy folytassa a mesélést, de tisztában van azzal, hogy mennyire fontos Pictornak az illem, így elindul főzni egy kis teát és vesz hozzá elő egy kevés süteményt is. Még szerencse, hogy Nessa mindig feltölti a készleteit. A sajátját és Meiét is. Pár perccel később az elkészült tea és a kihelyezett csokis sütemény a festő elé kerül, ő pedig udvariasan megköszöni a vendéglátást és folytatja a feladatát.
- Merci beaucoup, mademoiselle! A holdnyulak feladata az emberek megfigyelése és védelme. Amikor úgy vélik, hogy valakinek szüksége van a holdfény védelmére, kiválasztanak maguk közül valakit, akiben rengeteg mágikus erő lakozik és tojás alakjában leküldik a földre. – közben önt magának egy csésze teát és elvesz egy darab süteményt a tálcáról. Óvatosan iszik egy kortyot és utána elmajszolja az édességet.
- És engem választottak ki ennek a nyuszinak a védenceként? Ez elképesztő… - Mei alig tudja elhinni a hallottakat, de mivel Pictornak nincs oka hazudnia és az általa látottak is ezt támasztják alá, így nem kérdőjelez meg semmit sem.
- Hogyan segíthetek abban, hogy a nyuszi kikeljen a tojásából és visszakapja az erejét?
- Holdfényben kell őket füröszteni, amely majd a későbbiekben szép lassan előhívja az erejüket és az eredeti formájukat. – mivel minden olyan információt megosztott gazdájával, amit fontosnak gondolt, ezért egy újabb csésze teával és egy szelet süteménnyel jutalmazza meg magát.
- Rendben, akkor így teszek. Nagyon szépen köszönöm, Pictor! – ezután megvárja míg elfogyasztja az italt és az ételt, majd visszaküldi a csillaglelket. Mivel a mai napra esik pont a következő telihold, így nem tétovázhat, elő kell készítenie a holdfényfürdőt a nyuszi számára. Odasiet a tojás ideiglenes lakhelyeként kijelölt kosárkához, hogy kivegye belőle a nyuszit, de a familiárisnak hűlt helyét találja. Ijedten rohan ki a szobájából, bár egyelőre még céltalanul. Nem tudja, hogy a hangos kiáltással vagy a csendes kereséssel járna-e jobban. Miközben ezen tanakodik, észreveszi a klánház közepére kiakasztott plakátot, amely így szól: HÚSVÉTI TOJÁSKERESÉS. Nem kell sokáig gondolkodnia, hogy rájöjjön hova is tűnt a familiárisa. Horus szervezi az idei tojásvadászatot, így minden bizonnyal ő állhat az eltűnése mögött. Odasiet az elemi mágushoz és kérdőre vonja.
- Horus… nem te vitted el véletlenül a szobámban lévő fekete tojást? – kérdésére a férfi fülig érő szájjal felel.
- Dehogynem! Összegyűjtöttem a céhtársak tulajdonában lévő összes tojást, hogy elképesztően jól sikerüljön a keresés! Miért? Fontos lett volna az a tojás? Ha megtalálod, még biztosan meg tudod enni… - kezdi el vakarni a fejét zavarodottan.
- Az a tojás egy holdnyúl familiárist rejt magában. Elképesztően fontos! Hova rejtetted? – kérdezi egyre zaklatottabban a csillaglélek mágus.
- Ami azt illeti… még én sem tudom megmondani. Annyi tojásról kellett gondoskodnom, hogy már nem emlékszem melyiket hova is rejtettem. De sok sikert a megtalálásához! – kacsint a lányra, majd elrohan, mintha valami fontos dolgot kellene tennie. Mei sajnos nem tehet mást, csatlakoznia kell a Golden Phoenix húsvéti hagyományához és meg kell keresnie a tojásokat. Előtte azonban gyorsan felkereste Nessát és Katarinát, hisz több szem többet lát, és bennük bízik meg a legjobban a klántársai közül. A szabályok szerint a klánház pár kilométeres körzetében van elrejtve mindegyik tojás, így felosztották a bejárandó területet három felé és így kezdtek neki a keresésnek. Mei tudta, hogy sietnie kell, hiszen ha nem találja meg még hajnal előtt a tojást, akkor nem fogja tudni a telihold fényében megfürdetni és újabb egy hónapot kell várnia a kikeltéséig. A másodpercekből percek, a percekből órák lettek és a telihold is már elfoglalta a helyét az éjszakai égbolt legtetején. Először Nessa, majd Katarina csatlakozott a lányhoz, miután átfésülték alaposan a kapott területeiket.
- Volt kicsi, rózsaszín, foltos, csíkos és még ragacsos is… de egyik sem nézett ki úgy, mint a te nagy fekete tojásod. – töri meg a csendet Katarina.
- Én még a többi céhtaggal is próbáltam cserélgetni, de náluk sem volt olyan, ami megegyezett volna az általatok leírtakkal… - teszi hozzá Nessa.
- Már nincs ötletem, hogy hol kereshetnénk. Megnéztem minden szobában, csatornában, barlangban és fatörzsben. Nincs több olyan hely égen és földön, ahol kereshetnénk. - közben lelki szemei előtt látja, ahogyan a familiárisából egy éhes klántársa éppen rántottát készít és ettől teljesen kirázza a hideg.
- Várj… azt mondtad, hogy égen? – kérdez vissza Nessa, mintha valami az eszébe jutott volna.
- Igen, de ez csak egy mondás… nem gondoltam komolyan… - neveti el magát lányos zavarában Mei.
- Azt ugye tudod, hogy Horus levegő mágiát is tud használni? Nézte már valaki a klánház tetején?
- Nessa, te egy zseni vagy! Siessünk, még talán hajnalig megtaláljuk! – mondja izgatottan Katarina, majd megragadja Mei és Nessa kezét és a klánház felé veszi az irányt. Nessa mágiájának köszönhetően gyorsan feljutnak a tetőre, azonban annyi lyuk és bemélyedés tárul eléjük, hogy mindegyikükben tudatosul: egyhamar biztosan nem fognak végezni. Egy újabb óra keresgélés után az egyik legmagasabb ponton találja meg Mei a tojást, azonban a felkelő Nap első sugarai jelzik számára, hogy már késő.
- Katarina, Nessa! Itt van, megtaláltam! De azt hiszem, hogy már nem lesz a kikeltésből semmi… - jegyzi meg csalódottan, ám ebben a pillanatban a tojás fekete színe szépen lassan lilába vált át, majd repedések kezdenek megjelenni rajta. Úgy tűnik, hogy Horusnak pont olyan helyre sikerült elrejtenie, ahol az éjszaka nagyobb részében elérhette a telihold fénye, így sikeres volt a rituálé. A három lány izgatottan nézi végig, ahogyan a lila tojásból kitör egy bolyhos hófehér nyuszi.
- De aranyooos! Mi lesz a neve? – kérdezi Nessa. Mei elgondolkodik, hogy milyen emlékei is vannak eddig a nyusziról. Akármennyire elmélkedik nem jut eszébe más, mint az a lila derengés, ami először megragadta a figyelmét, amikor meglátta. A lány bólint egyet és határozottan kijelenti az általa választott nevet.
- Murasaki. Murasaki Usagi lesz a neve! – húzza ki magát büszkén, mint a familiáris új gazdája.
- Ez egy csodálatos név! Üdvözlünk a Golden Phoenixben, Murasaki Usagi! – veszi a kezébe Katarina, hogy aztán jól megölelgethesse.

Tárgy: Re: Hoshitsuki Mei Szomb. Dec. 16, 2023 9:56 pm

Szép szín ez a rikító kék a címnél, de sajna kiég tőle a szemem, szóval, ha továbbra is ellenőriztetni akarod velem a kalandokat, akkor ezt hanyagoljuk!
Aztán néhol nem tudod eldönteni, hogy múltidőben vagy jelenidőben szeretnél írni. Külön-külön egyikkel sincs probléma, viszont egy kalandon belül elég zavaró tud lenni olvasás közben. Erre még egy picit figyelj oda!
Aztán végül és utolsó sorban megemlíteném a szólimitet is, ami itt a kalandoknál a bűvös 1500 szó. Igaz te most tojásköltésről írtál, amire az 1000 szavas limit vonatkozik, szóval nem akadok fent ezen. Inkább csak emlékeztetlek, hogy a későbbi, teljesértékű kalandoknál kelleni fog a nettó 1500 szó.
Ezeken felül nem volt semmi probléma itt, szóval már utalom is a jutalmadat:

+ 125 VE; + 125 Gyémánt

Murasaki: + 65 VE ( készítsd el a familiárisod adatlapját is! )

Tárgy: Re: Hoshitsuki Mei Hétf. Dec. 18, 2023 9:36 pm

Familiáris Arc

II. Nyuszi ül a fűben, szépen szundikálva

Egy újabb hónap telt el, amióta kikelt Murasaki a tojásából. Azóta már lila színűvé vált a bundája és képes lett felvenni az emberi alakját is. Elég nehéz volt már az elejétől kezdve úgy tekintenem egy fülekkel rendelkező kislányra, mint a holdfény erejével felvértezett védelmezőmre. Egy hónapon keresztül vigyáztam rá tojás formájában, majd további egy hónapon át segítettem neki megszokni az új testét és az új lakhelyét. Teljesen felébresztette bennem az anyai ösztönöket és ezért nehéz volt elfogadnom, hogy ő van énértem és nem én vagyok őérte. Az emberi alakkal együtt járt az is, hogy végre elkezdett beszélni hozzám. Mindent meg akartam tudni róla és a világról, ahonnan jött.
- Egyébként az eredeti nevem is Murasaki Usagi. Odahaza a legtöbbünket a bundáink színéről neveznek el. – kezdte meg a beszélgetést, miközben éppen a reggelit készítettem mindkettőnknek.
- A kedvenc helyem otthon a Bunbun étterem. Ott készítik el a világ legfinomabb répatortáját! Remélem Fiore országában is találok majd egy olyan helyet, ahol készítenek hasonló ételeket! – mivel még nem kapta vissza az eredeti magasságát, így a lábai nem értek le a székről. Onnan tudtam mindig, hogy jó kedve van, hogy ilyenkor lengette őket oda-vissza és néha még a fejét is mozgatta hozzá. Elképesztően aranyos volt így! Imádtam a vele töltött percek mindegyikét!
- Nagyon hiányzik az otthonod? Nem zavar, hogy sokáig nem térhetsz majd vissza? – tisztában voltam azzal, hogy ez egy kényes téma lehet mindkettőnk számára, de sokkal jobban érdekelt az igazság, mint az udvariasság. Tudni akartam minden gondolatáról és érzéséről. Ő volt az első igazi családtagom a szüleimen és a nővéremen kívül. Nem akartam elrontani ezt az egészet.
- Nekünk halhatatlan holdnyulaknak teljesen másképpen telik az idő, mint nektek. Az évek számunkra olyanok, mint az embereknek a napok. Az évtizedek pedig, mint a hónapok. – mondta nagy vigyorral az arcán. Ilyenkor mindig aranyos gödröcskék jelentek meg a pofazacskóin. Illetve… a pofazacskó kifejezést inkább a hörcsögökre használják, nem a nyulakra, ugye? Ezt jobbnak láttam, ha nem mondom ki hangosan. Elég érzékeny tudott lenni az ilyenekre.
- Elég sokat meséltem már magamról és a holdnyuszikról, de rólad még mindig nagyon keveset tudok. Mondj valami izgalmasat! – kezdett el könyörögni csillogó szemekkel, amiknek mindig is nagyon nehezen tudtam ellenállni.
- Nincs semmi izgalmas velem kapcsolatban. Szerintem te sokkal fontosabb dolgokat tudnál mesélni! – reagáltam hárítással, hiszen a múltam egy sokkal szomorúbb történet volt. Nem akartam elrontani a hangulatát és… amúgy sem szívesen gondoltam a történtekre.
- Ez nem ér! Ha tényleg bízni szeretnénk egymásban, akkor nem lehetnek egymás előtt titkaink. Tudni akarok mindent, az elejétől! – ha Murasaki valamit a fejébe vett, akkor arról soha nem tudtam lebeszélni. Az elején még nagyon sokat próbálkoztam, még az anyai szigort is bevetettem, de elég nehéz egy nálam párszáz évvel idősebb lelket betörni. Ekkor is feleslegesen próbálkoztam volna.
- Rendben, akkor játsszunk egy játékot! Egy kérdés tőled, egy kérdés tőlem. De csak addig, míg el nem készülök a reggelivel… - fektettem le a szabályokat, hogy ezzel is csökkentsem a reflektorfény rám eső részét.
- Mesélj a szülővárosodról és a szüleidről! – csapott bele a közepébe és a számomra egyik legkellemetlenebb emlékbe. A mesteremen kívül még senkinek sem beszéltem a gyerekkori emlékeimről és reménykedtem benne, hogy nem is lesz rá szükség. Murasakinak azonban igaza volt. Tényleg szerettem volna egy töretlen bizalmi kapcsolatot kialakítani vele, így ezen is át kellett esnem.
- Tully Villageben születtem. Az édesapám egy pékséget üzemeltetett, de a vadászatra is szüksége volt ahhoz, hogy eltartsa a családunkat. Az édesanyám pedig besegített a pékségben amikor csak tudott, illetve szabadidejében az asztrológiával és az asztronómiával foglalkozott. – na, nem is volt olyan rossz! Csak egy mély levegőre volt szükségem és sikerült minden lényegi információt kipréselnem magamból. Most azonban rajtam volt a sor, hogy feltegyem a következő kérdést. Nem titkolt célom az volt, hogy eltereljem a figyelmet a családi történetem folytatásáról.
- Milyen képességeid lesznek, ha visszanyered az eredeti formádat? – Murasaki amint meghallotta a kérdést leugrott a székről és kihúzta magát. Úgy tűnt sikerült egy nagyon jó témaváltást végrehajtanom.
- Szupererős és szupergyors leszek! Lesz egy fénylándzsám és egy fénypajzsom is! Már kisgyerekkorom óta forgatom ezt a két fegyvert! Alig várom, hogy megmutathassam neked, hogy mit tudok! – miközben elhadarta a képességei nagy részét, folyamatosan fel-le ugrált, mint egy nyuszi. Ez persze nem volt meglepő, hiszen ő tényleg egy nyuszi volt. Még emberi formában is teljesen olyanok voltak a gesztusai és a mimikái, mint egy nyuszinak!
- Most én jövök! Mesélj a testvéredről! Említetted, hogy van egy nővéred is, akit jelenleg keresel! – és ezzel elérkeztünk a második témához, amiről sosem beszéltem szívesen. Szerencsére közel jártam ahhoz, hogy befejezzem a répakrémlevest, így talán még megúszhattam a legrosszabbat.
- Hoshitsuki Aoinak hívják. Egy évvel idősebb nálam. Mindenki szerint nagyon hasonlítunk. Majdnem úgy nézünk ki, mintha ikrek lennénk… - nevettem el magam lányos zavaromban. Vajon még mindig ugyanúgy néz ki, mint régebben? Én nem változtam sokat, s talán ő sem. De ha változott is volna, az sem érdekelne. Én ugyanúgy fogom szeretni, akárhogyan is viselkedik vagy akárhogyan is néz ki.
- A személyiségünk viszont teljesen más volt már akkor is. Én mindig félénkebb és határozatlanabb voltam. Ő pedig már hatévesen elkísérte édesapánkat a vadászatra és ott gubbasztott vele minden reggel. Én nekem még az is ijesztő volt, hogy a pékségben lévő kemence közelébe menjek… - nos igen, ilyenek voltunk mi régen. Változtam egyáltalán valamit? Még mindig mások vívták meg a harcaimat, s miközben a következő kérdésemen gondolkodtam is egy pöttöm nyúl várakozott rám, aki az állítólagos védelmezőm. És miért választottak ki védencnek? Mert úgy gondolták, hogy szükségem lesz a védelemre. Szánalmas voltam és pontosan ezért is rettegtem volna újra belenézni a nővérem szemébe. Vajon csalódott volna bennem, ha ekkor így meglátott volna?
- Hééé, Mei! Te jössz! Neked kell most kérdezned! – pattant vissza a székre, miközben morcos pillantásokat vetett felém. Nem szerette, amikor elveszek a saját gondolataimban. Minden figyelmemet mindig rá kellett szentelnem, különben kezdődött a hiszti. Kicsit azért reménykedtem abban, hogy ezt a kellemetlen jellemvonást az eredeti alakja visszaszerzésével majd kinövi.
- Ez az első alkalom, hogy leküldtek téged a Földre? – érdekes kérdés, nem is értem, hogy eddig miért nem jutott az eszembe. Ha volt már előttem gazdája, akkor arról mindenképpen tudni szerettem volna.
- Nem, egyszer már voltam itt lent. De az már nagyon-nagyon régen volt. És akkor nem is Fioreben voltam, hanem egy teljesen másik országban. Azóta a világ is megváltozott, valamint ennek az országnak a kultúrája is egészen más, mint az előzőnek. – mondta, s én pedig közben befejeztem a reggelinket. Óvatosan kikészítettem őket egy tálcára és odavittem az asztalomhoz. Én is épp úgy répakrémlevest ettem, csak az én tányéromon még egy szelet hús is volt. Murasaki vegetáriánus volt, de attól még nekem nem kellett lemondanom a zöldségeken kívüli ételekről.
- Akkor mára be is fejeztük a játékot. Majd legközelebb még folytatjuk. Most viszont együnk! – nagy kő esett le a szívemről, hogy nem értünk el a legnehezebb részekig, de tisztában voltam vele, hogy előbb utóbb majd beszélnem kell a szüleim haláláról. Kicsit azért vártam a folytatást, mert még nekem is voltak kérdéseim Murasaki előző mesterével kapcsolatban. Amióta tudtam a létezéséről a megfelelési kényszer és a féltékenység különös egyvelege villant fel folyamatosan a gondolataim között. Hát, igen. Ilyen voltam mindig is. Az önbizalomhiány mintapéldánya. Voltak helyzetek amikor túl magabiztosan döntöttem és kifordultam magamból és ezzel kockára tettem az életemet, de épp olyan sokszor megesett az is, hogy még csak azt sem voltam hajlandó elhinni, hogy idáig eljutottam a saját erőmből. Murasaki sokkal jobb védencet érdemelt meg nálam, ahogyan a nővérem is sokkal jobb testvért. Erősebbé, ügyesebbé és okosabbá kellett válnom. Még nem tudtam, hogy milyen úton és módon fogok majd ehhez hozzálátni, de tisztában voltam vele, hogy fejlődés nélkül sosem fogok elégedett lenni önmagammal.

Hoshitsuki Mei 3aa32f2d5fa73fffb0a514bd1eeb0d81

Tárgy: Re: Hoshitsuki Mei Kedd Dec. 19, 2023 8:58 pm

Örömmel látom, hogy törődsz a szemem egészségével. Ez már egy erős jó pont. Ezen túl viszont sok dolgot nem tudok hozzáfűzni a kalandhoz. Egy kellemes, könnyed ismerkedés, amiben pici rálátást kaphattunk a karakterek múltjára. Szóval kis lépes volt ez, de valamikor eljön a nyuszi nagy szökkenése is! Legalábbis remélem.

Jutalmad: + 130 VE; + 130 Gyémánt
Usagi jutalma: 65 VE

Tárgy: Re: Hoshitsuki Mei Hétf. Jan. 15, 2024 4:40 am

Familiáris Arc

III. Nyuszi talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz?

Már közel egy éve vagyok a Földön és Mei még mindig nem kezel úgy, ahogyan azt egy holdnyúl elvárhatná a védencétől. Félreértés ne essék! Imádom őt, hiszen mindig nagyon kedves és figyelmes velem, valamint neki köszönhetem, hogy a honvágyam az ittlétem első másodpercétől kezdve megszűnt… azt azonban figyelembe kell venni, hogy nem nyaralni és pihenni küldtek le a Holdról. Nekem kellene megvédenem a gazdámat mindenféle veszélytől, ami rá leselkedik. A Holdistennő és a Holdnyulak Tanácsa nem vakon választja ki a védenceinket. Általában olyanok mellé kerülünk, akiknek tényleg szüksége van ránk. Éppen ezért biztos vagyok abban, hogy a közeli jövőben Meit valami rettenetes veszély fogja fenyegetni. Ő azonban még mindig úgy tekint rám, mint egy gyerekre, pedig már képes vagyok felvenni az eredeti formámat is. Most is egy küldetésen van éppen, természetesen nélkülem. Úgy gondolja, hogy túl veszélyes lenne számomra, ha elkísérném őt az ország másik felére, miközben ő leszállít egy csomagot. Minden másodperc a mesterem nélkül kész rémálom. Mi van akkor, ha éppen ez alatt a küldetés alatt fogja elérni a sorsa? Teljesen elbuknék, mint kiválasztott holdnyuszi. Többé nem lennék képes tükörbe nézni. El kell érnem, hogy Mei egyenértékű partnerként kezeljen engem. Ezt pedig a jelenlegi állapotomban nem fogom tudni elérni. Szükségem van egy olyan személyre, aki megtanít néhány hasznos trükköt, amit használhatok addig, míg visszanyerem a teljes erőmet. A Golden Phoenix klánházban végesek a lehetőségeim, de a mennyiség sosem volt egyenlő a minőséggel. A klánban mindenki ismeri a céh legnagyobb gyakorlómesterét. Általában egyedül szokott edzeni, de minden bizonnyal tud nekem is helyet szorítani maga mellé, ha elég meggyőzően érvelek.

Egy újabb jelenetnél járunk. Csak pár perc telt el a legutóbbi gondolatvezetésem óta és már a klánház gyakorlópályáján állok és farkasszemet nézek Elektrával, a Golden Phoenix második legerősebb fegyvermágusával. Nem tartott sokáig a győzködése, talán még örült is annak, hogy segítséget kértem tőle.
- Bármit meg lehet tenni, ha igazán akarjuk. Nem létezik lehetetlen. Éppen ezért most egy nap alatt megtanítalak a fegyvermágia alapjaira. Értetted? – a hangja kegyetlenül töri meg a csendet, szigorú pillantásával pedig csak tovább fokozza annak az érzetét, hogy ellentmondást nem tűr.
- Egy nap alatt? Ez elég lehetetlennek hangzik… - értetlenkedek lányos zavaromban. Naivan azt hiszem, hogy egy olyan gyakorlópartnert választottam, akit tényleg érdekel a véleményem.
- Elég legyen! Az edzés alatt minden parancsom kötelező érvényű. A megszólításom pedig ez idő alatt asszonyom. Értve vagyok?
- Igen, asszonyom! – húzom ki magam hirtelen. A nő kisugárzása bizonyos értelemben nosztalgikus. Épp olyan reménytelennek érzem magam vele szemben, mintha csak a holdnyuszi tanács előtt állnék.
- Milyen fegyvereket tudsz forgatni?
- Lándzsát és pajzsot, asszonyom!
- Rendben, akkor kezdjük a lándzsával. – jelenti ki, majd a semmiből megidéz egy egyszerű fémlándzsát és felém hajítja anélkül, hogy hozzáérne. Már kisgyerekkorom óta gyakorlom a szálfegyverek használatát, így játszi könnyedséggel elkapom a felém repülő fegyvert és felveszem a harci pózt. Ez természetesen nem így lett volna, ha támadó szándékkal hajította volna felém a lándzsát.
- Nem fogunk harcolni. Még nem vagy azon a szinten. Most dobd vissza a lándzsát úgy, ahogyan én tettem az előbb. – adja ki a parancsot, én azonban akármennyire is szeretném, nem tudom teljesíteni. Még soha nem használtam fegyvermágiát. A holdnyuszik holdmágiája teljesen különbözik az emberékétől. Igazi acélból készült lándzsa sem volt még a kezemben, hiszen mi holdfényből idézzük meg a sajátunkat. Elektra azonban nem valami türelmes, ha edzésről van szó, így mivel sokáig húzom a parancsának teljesítését, a következő fokozatra kapcsol.
- Ha ennyire értetlen vagy, akkor megpróbállak máshogyan motiválni… - ezután a fegyvert egy láthatatlan erő kirántja a kezemből és visszarepíti Elektra mellé. Egy darabig köröz körülötte, majd ismét megindul az irányomba, azonban most sokkal gyorsabban és nagyobb erővel, mint először. Egyből bekapcsol a reflexem és elugrok a támadás elől. Ezt már nem valószínű, hogy elkaptam volna úgy, mint az előzőt. Azonban szinte gondolkodni sincs időm, hiszen a fegyver újra visszarepül a gazdájához, tesz néhány kört, és még a második alkalomnál is gyorsabban és erősebben kezd süvíteni az irányomba. Ez elől már nem tudok időben elugrani, így megkarcolja a jobb vállamat, aminek következtében felnyögök a fájdalomtól. Nem mély a sérülés, de még nem szoktam hozzá teljesen a jelenlegi testemhez, így az ilyen típusú karcolásokat is sokkal intenzívebben érzékelem, mint azt kellene.
- Használd a mágiádat arra, hogy megállítsd a fegyvert, különben nyárson fogod végezni, tapsifüles. – még be sem fejezi a mondatot, de már küldi is negyedszerre a lándzsát. Most már elkezdek koncentrálni és megpróbálom minden erőmmel megállítani a fegyvert, de nem sikerül. A bal vállamat is épp úgy támadás éri, mint ahogyan előbb a jobbat. Nem időzhetek sokáig, hiszen az ötödik támadás előtt már nem köröz annyit a lándzsa, mint azt korábban tette. Minden erőmet és koncentrációmat össze kell gyűjtenem, különben tényleg belehalok. Ez a nő egy szadista állat! Veszek egy mély levegőt, s bár rendkívül fáj mindkét vállam, de megpróbálom ezt kizárni. A szálfegyver közeledik és közeledik… majd az utolsó pillanatban megáll és a földre esik.
- Gratulálok! Nem hittem, hogy ilyen gyorsan sikerülni fog. Már éppen terveztem megállítani én magam a támadást. – mosolyodik el a nő, én pedig a földre rogyok és levegőért kapkodok. Éppen tervezte? Milyen kontrollal és időérzékkel rendelkezhet ez a fenevad? Tényleg gyorsan akarok megerősödni, de nem ártana túl is élnem ezeket az edzéseket…
- Ne pihenj sokáig, hamarosan folytatjuk. Még nagyon sok időnk van naplementéig. Addigra el kell sajátítanod az alapokat, ne feledd.

Valóban nem hagy sokáig pihenni, hiszen épp kezdeném visszanyerni az erőmet, de ő már elém is lép az előző gyakorlat során használt lándzsával a kezében. Elkezdi a jobb és bal kezében dobálgatni, majd hirtelen eltünteti. Megpördül, majd ismét megidézi a fegyvert a kezében. Az arcán látszik, hogy nagyon élvezi az egészet. Ha nem akarnám éppen kiköpni a tüdőmet, lehetséges hogy nekem is tetszene ez a bűvészműsor, de most pont nem vagyok olyan hangulatban és állapotban, hogy megtapsoljam őt.
- Ilyenkor a fegyver a dimenzió hasadékba kerül. Ahhoz, hogy te is könnyedén megidézhesd és eltüntethesd a fegyvereidet, meg kell idézned a mágikus interfészedet. – mondatának végéhez érve felemeli a karját, hogy ezzel elő is hívja a három mágikus interfészét, amelyeken a saját dimenziójához köthető adatok láthatóak.
- Mit kell tennem hozzá, asszonyom? – szedem össze magam végül és rákészülök a következő pokoli edzésmódszerre.
- Neked mindent úgy kell elmagyarázni, mint a kisgyerekeknek? Oh… mindig elfelejtem, hogy te még az első évedet sem töltötted be. Ne haragudj. – neveti el magát, emiatt pedig csak még jobban képen akarom vágni. Ha nem tudnám, hogy ő egy kimért és szigorú A-szintű mágus, akkor azt hinném, hogy tényleg ennyire kegyetlen és gonosz velem. Nessa azonban már sokat mesélt róla és emiatt tisztában vagyok azzal, hogy az egészet azért csinálja, hogy motiváljon. Mégis… ennek tudtában is kijelenthetem, hogy egyáltalán nem kedvelem őt és ha nem lenne ennyire fontos ez az egész, akkor már rég itt hagytam volna. De Mei miatt meg kell tennem. Muszáj.
- Hunyd le a szemed és képzeld el, hogy a lelked mélyén egy másik dimenzió található. Ez a dimenzió először csak egy apró kis gömb formájában jelenjen meg, majd ezt a gömböt próbáld meg a képzelőerőddel egyre jobban megnöveszteni, kitágítani. Amikor már olyan nagy az a gömb, hogy felfogni sem vagy képes… akkor elkönyvelhetjük, hogy sikeresen elkészítetted a saját dimenzió hasadékodat. Az interfész megidézése ezután már gyerekjáték lesz. – ez alkalommal sokkal türelmesebben és kedvesebben magyaráz, mint ahogyan az előbb. Egy pillanatra sem gondoltam volna, hogy ő erre is képes. Veszek egy mély levegőt, lehunyom a szememet és megpróbálom lépésről lépésre követni az utasításait. Ő közben többször újra és újra elkezdi mondani a módszerét, így gondolatról gondolatra, együtt járunk végig a fejemben végbemenő folyamatokon.

Nagyjából egy óra telik el, mire végül megelevenedik előttem a három interfész a saját nevemmel és a raktárom tartalmával – ami elsőre tulajdonképpen a nagy semmi, s majd csak később jelenik meg rajta az Elektrától kapott lándzsa is – amivel együtt pedig a második leckét is sikeresnek tekinthetem.
- A fegyver erősítést és a tigriskarom döfést majd csak legközelebb fogom megtanítani neked. Ma még gyakorold ezt a két technikát és ha már reflexszerűen megy, akkor készen is leszünk. – mondja mosolyogva, én pedig így is teszek. A nap hátralévő részében a fegyvermozgatást gyakorlom, amikor pedig kezdek elfáradni fizikailag, a mentális interfészt kezdem előhívogatni, s vele együtt a benne található lándzsát is. Ezt a folyamatot váltogatom, míg nem le nem megy a nap vagy teljesen el nem fáradok.

- Murasaki, megjöttem! Nessa mondta, hogy itt keresselek… - zavarja meg a gyakorlat végét Mei. Az első pillanatban még fel sem fogja, hogy mi történik, de amikor jobban szemügyre veszi a mellettem lévő interfészeket és a körülöttem lebegő lándzsát, akkor összeáll neki is a kép.
- Meglepetésnek szántam. Be akartam neked bizonyítani, hogy már elég erős vagyok ahhoz, hogy elkísérjelek a küldetéseidre.
- Én pedig alátámasztom, hogy ez így van. Most pedig magatokra is hagylak titeket. Szólj majd, ha készen állsz folytatni a tanulást, tapsifüles. – vág a szavamba Elektra, majd elsétál a gyakorlóterepről és magunkra hagy minket Meiel.
- Murasaki, én nagyon sajnálom. Nem gondoltam bele, hogy mit érezhetsz azáltal, hogy nem viszlek magammal a munkáim során. Nagyon büszke vagyok rád! Természetesen mostantól már te is velem jöhetsz, ha szeretnél. – ugrik a nyakamba, azonban mivel hullafáradt vagyok, nem vagyok képes elbírni az ő súlyát is a magaméval együtt, így a talajon végezzük mindketten.
- Ígérd meg, hogy soha többé nem hagysz ki semmiből és mindenhova magaddal viszel! Minket a holdnyuszi törvények összetartanak! – jelentem ki szenvedélyesen és határozottan.
- Épp úgy, ahogyan a barátság és a szeretet is. – válaszolja, majd egy puszit nyom a fejem tetejére. Én pedig ezáltal a világ legboldogabb holdnyuszijává válok, még ha csak néhány pillanat erejéig is.

Tárgy: Re: Hoshitsuki Mei Hétf. Jan. 15, 2024 9:30 am

Te kis bumburnyák! Hát másra bízod a gyereknevelést és a piszkos munkát? Hát ezt nevezem!
Személy szerint engem még mindig zavar a jelen időben történő írásod, illetve az olykor feltűnő múlt idő, de ez már csak az én szám ízének a sajátossága.

Murasaki jutalma: + 320 VE
Te pedig a cameo szerepért kapsz + 320 Gyémántot

» Hoshitsuki Mei
» Hoshitsuki Mei
» Hoshitsuki Mei - Mágia pályázat
» Hoshitsuki Mei - Familiáris pályázat
» Hoshitsuki Mei - Bestia Vadászat