Ophiuchus gyermekei

Este kilenc óra körül Nessa berontott a szobámba. Meglepődtem, ilyet még soha nem csinált, bár a személyiségéből ítélve számíthattam volna rá. Mindkét kezét a háta mögé rejtette el, és hatalmas vigyorral a képén lépett hozzám közelebb.
- Na, mit hozott neked a legjobb barátnőd? – neveti el magát hangosan. Nem tudtam mire gondolni, igazából nem volt se születésnapom, se bármilyen jeles ünnep a hetekben.. így nem is igazán értettem mire fel ez a nagy ajándékozási kedv.
- Szia, Nessa. Öhm.. nem tudom. Mit? – kérdeztem ledöbbent, ámbár kíváncsi pillantásokkal. Éppen az asztalom előtt ültem, és egy levelet írtam a mesteremnek, Nessa egy mély transzállapotból lökött ki a „betörésével”.
- A testvéremmel a szokásos nagytakarítási feladatokat végeztük, amikor hirtelen a kezünkbe akadt egy varázstárgy. Már régóta nem használta senki, és mivel hozzád hasonló személyek nem nagyon jártak a céhünkbe a mestereden kívül, így nem is találhattunk neki gazdát. De most! Amikor megláttam egyből tudtam, hogy örülni fogsz neki. Tessék, itt van! – és azzal a mozdulattal át is nyújtotta az ezüstösen csillogó kapukulcsot. Értetlenkedve bámultam a különös varázstárgy felé, majd óvatosan kivettem Nessa kezéből. Jobban megnézve egy ecset emblémát véltem rajta felfedezni, de nem volt számomra ismerős. A kulcs végigmérése után ismét Nessára néztem, aki még mindig ugyanúgy vigyorgott rám, mint amikor belépett a szobámba.
- Ezt.. ezt most tényleg nekem adod? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Természetesen! Nincs más csillaglélek mágus a klánban, használd egészséggel! – kacsint rám a szemüveges lány. Elpirultam egy pillanatra, majd ismét a kulcsra pillantottam. Nagyon tetszett.
- Köszönöm szépen, Nessa. Igyekszem meghálálni. – mosolygok rá vissza kedvesen.
- Igazából lenne valami, amit megtehetnél nekem cserébeee.. – húzza el a mondat végét. Valamiért nem tetszett ez a hanglejtés. – Elfogyott a dugi csokoládétartalékom, és.. már nagyon szívesen ennék egy kis csokit. A városban még nyitva van egy-két bolt.. elmennél nekem, és vennél egy keveset a kedvenc csokimból? – teszi fel a kérdést csillogó szemekkel.
- Hát, persze. Ez a legkevesebb. – válaszolok tömören. A válaszomat már szinte meg se várva, már nyújtotta is át nekem a kedvenc csokoládéjának a csomagolását, hogy könnyen felismerhessem majd a boltban.
- Akkor.. azt hiszem indulok is. – állok fel a székemből, majd vele együtt kisétálok a szobámból, elköszönök tőle, és elindulok a céhépület kijárata felé. Egy durván fél órás séta után az erdőn keresztül sikeresen el is értem Fressia Town határát. Nem voltam ismerős a városban, így talán mondanom sem kell, hogy órákig tartott megkeresni eleve egy nyitva található árust, valamint a csokoládékutatás sem volt az erősségem. De végül meglett, és büszkén kisétálhattam az áruházból a nagy keresés után. Vissza is indultam a főtéren át, a klánház felé. A csendes, vaksötét éjszakát csak a telihold fénye, és a templomóra kísérteties harangozása törte meg. Rajtam kívül egy lélek sem volt a környéken, de mégis úgy éreztem, mintha figyelnének. Óvatosságom jeléül szorosabban kezdtem fogni a zacskót, melyben a csokoládék voltak, valamint a másik kezemet a kulcsaim felé kezdtem mozgatni. Az érzékeim sajnos nem vertek át ezúttal sem. Egy fekete köpenyes férfi jelent meg előttem pár lépésnyire, kezében egy ostorral. Nem tartott sokáig a megjelenése után az sem, hogy támadásba lendüljön. Fegyverével a lábaim felé kezdett csattogtatni, alig tudtam elugrálni a támadásai elől. Egy rövid ideig működött ez a borzalmas „játszadozás”, de mint később kiderült nem volt egyedül. Egy erőteljes ütést éreztem a hátamban, amelynek következtében a fájdalom szétterjedt az egész testemben… egy ugyanolyan köpenybe rejtőzött férfi állt mögöttem, kezein ökölfegyverekkel. Egy gyors mozdulattal kidobtam a kezemből a zacskót, és átcigánykerekeztem egy olyan helyre, ahonnan mindkettejüket jól láthatom. Ahogyan a toronyórára pillantottam, tudatosult bennem, hogy már hétfő van. Kitűnő. Egy tökéletesen begyakorolt mozdulattal leakasztottam az egyik ezüst kulcsomat, és előhívtam egy kis erősítést.
- Tintahal kapuja, megnyitálak! Cetus! – és hű társam már pillanatok alatt ott is termett egy kisebb fényjáték következtében.
- Mi folyik itt, Mei? ~de geso – értetlenkedett Cetus, ám miután látta, hogy az ostoros és az ökölfegyveres férfi is agresszívan nekünk rontottak, már nem volt kérdéses, hogy mit kell tennie. Az ostoros férfi felé egy tintaköpetet küldött, a közelharci társával pedig harcba elegyedett a csápjai segítségével. Az első férfira viszont Cetus támadása hatástalan volt. A csillaglélek mágia mint a kámfor, úgy tűnt el, amikor a támadó testéhez ért. Úgy döntöttem, hogy ez esetben nekem is csatlakoznom kell a harcba. Cetus bátran küzdött a másik férfival, én pedig a szokásos szökdeléseimmel próbáltam kikerülni az ostorcsapásokat, és ezzel párhuzamosan egyre közelebb ugráltam a férfihoz. A harc lefolyása alatt egyre jobban állt a szénánk, a kis csillaglelkem is könnyen ledominálta az ellenfelét, így naivan elkezdtem hinni a győzelmünkben.. de tévedtem. Az ostoros fickó egy ügyes csellel mellém ugrott, és lekapta az övemről Cetus kulcsát. Ennek következtében a harcias tintahal vissza is tért a csillaglelkek világába. Utolsó pillanatában egy kétségbeesett, szomorú pillantást vetett rám. Majd megszakadt tőle a szívem, hiszen még soha nem láttam így őt. A másik férfit bár sikerült kiütnie, a tolvaj mégis hihetetlen gyorsasággal lelépett, Cetus kulcsával együtt. Utána futottam volna, de olyan sötét volt, hogy már az első kanyar után nem láttam merre futhatott. Döbbenten estem a macskaköves útra, fejemet a földre helyezve. Teljes kétségbeesésben voltam. Kik voltak ezek, és miért lopták el a csillagkulcsomat? Nem értettem semmit. De meg kell találnom Cetust. Mély levegőt vettem, próbáltam magam lenyugtatni, de nem ment. Csak dühösebb lettem. Egyre dühösebb. Miután feltápászkodtam, körbenéztem idegesen, és kiszúrtam a földön fekvő férfit. Éppen elindultam volna kikérdezni, amikor hirtelen az egyik kulcsom remegni kezdett, és egy gyors villanás után megjelent mellettem Lupus.
- Mei! Nagy baj van, a fenébe is. K*rva nagy baj! A világon több csillaglélek mágust is megtámadtak, és több csillagkulcsot elraboltak. Kib*szott nagy káosz van a Csillaglelkek Világában! Minden olyan lélek, amelynek a kulcsát elrabolták.. egy fura fekete pikkelyes tojásba került. Az erősebb csillaglelkek még mindig azon vannak, hogy kiszabadítsák őket onnan, de semmi esélyt nem látok rá. Rajtad kívül még egy srácnak sikerült kiütnie az egyik támadóját, a neve Gakuya Hara. Vele is szerződésben állok, onnan ismerem. Most mennem kell vissza.. de a kritikus helyzetet figyelembe véve, a szerződések kibővülnek, így bármikor megidézhettek minket, a nap huszonnégy órájában. De azért túlzásba ne ess kiscsaj.. te se bírnád azt varázserővel. Most pedig ha nem haragszol.. – készült volna az eltűnésre, ám felé léptem, és elkiáltottam magam.
- Várj! Még szükségem van rád egy kis időre. – a farkas kérdően néz rám, nem igazán sejtette, hogy mire gondolhatok.
- Éppen egy olyan személyre van most szükségem.. mint Te.. – a tekintetem teljesen elsötétedett, nem tudtam semmi másra gondolni, csak hogy Cetust elvitték, és hogy valaki ennek meg fogja fizetni az árát. Még soha nem voltam ennyire dühös. Ilyen érzést váltana tehát ki belőlem, ha elvesztek egy családtagot? Nem akarok újra egyedül lenni. A szüleim meghaltak, a nővérem eltűnt, Cetust elrabolták.. elegem van az univerzum mocskos tréfáiból. A kezembe veszem az irányítást. Elindultam a fekete köpenyes férfi felé, és intettem Lupusnak, hogy jöjjön velem. Miután a kábult testhez értünk, biccentettem a fejemmel Lupusnak, aki hálistennek egyből vette a célzást. A szeme megvillant a telihold fényében, majd a férfi teste felé nyúlt és felemelte a magasba.
- Ébresztő, szemétláda. Beszédünk van veled. – a farkasember erős noszogatására megébredt a támadó, ám nem volt hajlandó megszólalni.
- Értem, tehát nem vagy hajlandó együttműködni velünk. Akkor azt hiszem meg kell kérnem Lupust, hogy erősebben fejezze ki a vendégszeretetét. – intettem a vérfarkasnak, aki elvigyorodott. Tetszett neki ez a fajta Mei, akit most láthat. Lupus a földre vágta a férfit, aki fájdalmában felnyögött. Ezután lassan odasétáltam hozzá, és a cipőmmel beleléptem a szájába.
- Ha nem szeretnél beszélni, el tudom intézni, hogy soha többé ne kelljen.. szeretnéd? – a férfi egyenesen belenézett a szemembe, és tudta, hogy nem vicceltem. Egészen ördögien festhettem, ahogyan az eddigi visszahúzódó, félénk arckifejezésem, szépen lassan átvált egy teljesen más stílusba. A szememben felcsillant valami szadista érzelem, a szám pedig mosolyra kerekedett. A férfi teljesen elkezdett remegni. Nem lehetett mondjuk szép látvány, ahogyan egy pszichopata, fehér hajú lány, és egy farkasember mosolyogva nézték őt. Egy kemény fejberúgás után levettem róla a lábamat, és vártam, hogy megeredjen a nyelve. Így is lett.
- Kérlek.. állj! Beszélek.. BESZÉLEK! A kulcsod bizonyára Magnoliában van, az Ophiuchus Gyermekei nevű szervezet vagyunk. Több csillagkulcsot elraboltunk az országban.. de.. de ha oda mész téged is meg fognak ölni. Nem lehet minket megállítani… - hadarta el az információkat a férfi. Sajnos nem nyerte el a tetszésemet a közlésének módja, és még mindig elégtételre vágytam Cetus szomorú tekintete miatt. Lupusra pillantottam, és elmosolyodtam. Ő értette mire gondolok, de azért megerősítettem szóban is.
- Játssz el vele, kedved szerint. De siess.. indulnunk kell. – fordulok meg, és elindulok az elejtett zacskó felé, amiben Nessa csokoládéja volt. Közben a férfi kínkeserves szenvedését hallgattam, és azt ahogyan Lupus élvezettel marcangolja szét a testét. Ez az egész.. sokkal jobb hangulatba hozott engem, de még nem volt elég. Teljesen kifordultam magamból, még soha nem éreztem ilyen mélyről származó dühöt. Viszont attól tartok ez addig nem fog elmúlni, míg meg nem találom Cetust. Amit teszek az nem helyes.. de egészen más megvilágításba került az egész életem most, hogy csak így egyszerűen megfosztottak az egyik szerettemtől. Lupuson látszott, hogy nagyon tetszett neki amit lát. Talán pont ilyen gazdára vágyott volna? Nem tudhatom. Most az sokkal fontosabb, hogy ki kell találnom, hogyan jutok el Magnoliába. Lupust visszaküldtem, miután eltüntette a testet, és elindultam a klánház felé. Eltűnése előtt megemlítette, hogy bármikor szükségem van rá.. csak szóljak. Ezek után gyorsan össze akartam pakolni minden szükséges felszerelést, ami kelhet a magánakciómra. A terveim között az szerepelt, hogy miután felkészültem, visszasietek a vasútállomásra, és az első induló vonattal elindulok Magnoliába. Egyszerű, és nagyszerű ötlet. Ha minden igaz, ott majd összefutok azzal a Hara nevű fiúval. Talán vele ketten majd elegek leszünk, hogy leverjük ezt a szervezetet. Ha pedig nem… akkor is mennem kell. Cetus miatt meg kell tennem.