A baj nem jár egyedül

Tárgy: A baj nem jár egyedül Vas. Feb. 26, 2017 9:28 pm

Nyugodtan sétáltam és már jócskán magam mögött hagytam egy települést. Aminek a nevét sem jegyeztem meg mivel nem érdekelt.
- Kes? Miért csak néha vagy hajlandó kereskedni? – Tette fel a kérdést a vállamon ülő kismadár.
- Mivel csak ritkán gyűlik össze elég eladni való. – Magyaráztam el.
- De hisz pillanatok alatt képes vagy szinte bármilyen fegyvert megalkotni. Még a semmiből is ha kell. – Értetlenkedet Raven. Azonban igaza volt. Mivel számomra gyerekjátéknak is kevés egy fegyver elkészítése. Azonban nem árt ha nem puhulok el és koncentrálok csak egy dologra. Na meg egy kis mellékes sem árt néha napján.
- Nem csak készíteni kell a fegyvereket, hanem használni is azokat. Én inkább használom őket és ha kell akkor magamnak bármit meg csínálok. Ennyi. – Magyaráztam el a dolgot a társamnak.
- És nekem is késztesz? – Tette Fel a kérést vidáman.
- Már Kaptál egyet vagy nem? - Kérdeztem vissza. – Ha kell valami akkor mond és meglátom mit tudok tenni. – Mondtam a madárnak.
- Hát még most nem tudom de majd kitalálom. – Válaszolta kissé elgondolkodva.
- Rendben. – Válaszoltam és ezzel le is zártam a témát. Bár tudtam hogy minek hozta fel. A sok pénz amit az eladásokkal kerestem. Most arra vár hogy elköltsem. És a kis tollasnak biztos akad egy-két ötlete. Azonban nekem semmi olyan nem kellet amire most költeni kellet volna. Éppen ezért csak hagytam hogy a zsebemet húzza a sok pénz. Így mentem a következő település felé. Amit estére terveztem elérni. Mivel az út nem tűnt nehéznek így ez reális terv volt. Ha csak valami közbe nem jön akkor bizony változik a helyzet. De nem látszott semmi ilyesmi. Éppen ezért nyugodtan haladta.

Tárgy: Re: A baj nem jár egyedül Szer. Márc. 01, 2017 8:16 pm

- Háh!
Mély, morgáshoz hasonlatos kiáltás hagyta el a számat, ahogy kalapácsommal lesújtottam az előttem lévő kisebb szikladarabra. Méretemből és fizikai erőmből adódóan a csapás bőven elegendő volt, hogy több kisebb darab is letörjön a kőből, de egyelőre nem voltam túlontúl elégedett magammal. Az évek során belém verték, hogy sosem vagyok elég jó, hogy sose érezzek elismerést magam iránt, akkor, se ha olyan dolgot teszek, melyre más még erőlködve sem képes. Éppen emiatt nem éreztem magam még elég erősnek. Pont emiatt voltam is itt. Részben, hogy leteszteljem új fegyverem tartósságát, részben, hogy fejlesszem, magam amennyire csak tudom. Bár a kőaprítás nem valami nehéznek tűnő feladat, valójában minden erejére szüksége van az embernek, ha azt akarja, hogy a kő eltörjön, és ne pattanjon csak le a fegyvere. Nyílván valóan nem voltam éppenséggel csöndes, de nem aggódtam emiatt. Bár közelben találtam egy falut, igazából nem voltam olyan távolságra, hogy bárkit zavarhassak, s bár vezet a közelembe egy útvonal, de igazából nem tűnik túl sűrűn járt útnak, és ha valaki meglát, még akkor se esek pánikba. Nem vagyok paranoiás. Ha valakit meg zavarok, akkor egyszerűen rám szól. Ennyi az egész. Nincs mit ezen túlbonyolítani. Végül fújok egyet, majd hagyom, hogy a fegyverem visszasüllyedjen az archív dimenzióba. Kicsit megmozgattam a vállam, majd leültem az egyik friss kőkupac mellé, hogy megegyem azt a kevéske száraz kenyeret, melyet sikerült szereznem. Nem vagyok válogatós a nevelésem miatt… de a mennyiséggel még nekem is lehetnek problémáim, és jókora mivoltom miatt egy fél cipó nem túlontúl laktató. De hát ez van. Ha majd alkalmam nyílik rá, majd szerzek magamnak egy kis pénzt.

Tárgy: Re: A baj nem jár egyedül Szer. Márc. 01, 2017 9:02 pm

Nyugodtan haladtam az úton tovább. Raven meg a vállamon pihent. Valamiért szeretett így potyázni. Nekem meg nem okozott gondot az hogy fél kiló plusz súlyt cipeljek. Hiszen maga a ruhám többet nyomott. És a táskám meg a többszörösét nyomta. Éppen ezért hagytam neki had cipeltesse magát. Így legalább könnyebb volt szemmel tartani. Bár a külvilágnak ez furcsa látványt nyújthatott. Azonban engem nem zavart. És csak azzal törődtem hogy menjek tovább az úton. Amin haladva a távolban megláttam pár sziklát. Eleinte nem érdekelt mivel csak kövek voltak. Azonban ahogy közeledtem észre vettem hogy van valami más is ott. Egy nagyobb sziklaszerű valami. Az tűnt fel hogy pikkelyei vannak. Ami nem megszokott egy sziklánál. Mintha csak egy állat lett volna. Egy nagyra nőtt hüllő. Ami talán éppen napozott. Azonban nem érdekelt mi az. Ha nem zavar engem akkor é sem zavarom. És akkor minden rendben van. Ha meg rám támad elintézem. Éppen ezért nyugodtan haladtam tovább az utamon. Ahogy közelebb értem hozzá láttam hogy egy emberszerű élőlény az. Talán egy hanju vagy más. Így még kevésbé érdekelt a jelenléte. Ahogy elhaladtam mellette láttam hogy a nagy darab hüllő éppen egy apró darab kenyeret eszik.
- Helló. – Köszönt neki Raven udvariasan. Ezt a jó nevelése teszi amiben része volt. Azonban én a nem bántasz nem bántalak elv miatt idegeneknek nem köszönök csak ha akarok tőlük valamit.
- Nézd! Ott is van valami. – Mondta a vállamon ülő kismadár. Erre én is arra néztem és láttam hogy egy porfelhő közeleg felém. Ami azt jelentette hogy gyorsan jön valami.
- Biztos valami jármű vagy lovak. – Mondtam ki a véleményem. Ami a tapasztalatra alapult. Bár az furcsa volt hogy nem az úton halad hanem csak úgy magának halad.