Rabszolgák viadala

Már két hete hogy elkezdtem az utazásomat. Sajnos igen hamar szembe kellett néznem egy jelentős problámával, ami nem más mint hogy fogyóban volt a pénzem. Elővettem hát térképemet hogy megkeressem a legközelebbi várost, hátha abban lesz egy kaszinó, ahol megsokszorozhatom a pénzemet. Szerencsére találtam egy várost ami gyalog csak fél napra van. Útnak is indultam a város felé, miközben reménykedtem abban hogy lesz is benne egy kaszinó. Már sötétedni kezdett mire megérkeztem a városba. Kérdezősködni kezdtem hogy van-e valahol egy kaszinó. A város közepén vol is egy, ezért el is indultam arra. Miután beléptem a kaszinóba, azonnal beváltottam pénzem egy részét zsetonra. Szétnéztem hogy mivel kellene kezdenem, amikor megakadt a szemem egy fekete ajtón, amire arany betűkkel az volt írva hogy V.I.P terem. Kérdezősködni kezdtem, és kiderült hogy az igazán nagy pénzeket ott lehet nyerni, de ahhoz hogy oda bekerüljek elöbb nyernem kell az egyik aztalnál a többiek ellen. Megkerestem az egyik ilyen pókerasztalt és beszáltam a játékba. Épp nyerő szériám volt, és ebben a körben is Fullom volt, csakhogy a velem szemben ülő személy felállt:
-Uraim! -szólalt meg. -Megtiszteltetés volt önökkel játszani! -folytatta miközben kiterítette a lapjait. Mi követtük a példáját és mi is megmutattuk saját lapjainkat. Amíg mi egymás lapjait néztük addig ő viszont elővett egy pisztolyt és rezzenéstelen arccal fejbe lőtt kattőt az asztalnál ülők közül. Mondanom se kell hogy eléggé meglepődtünk a történtektől.
-Velük mi legyen főnök? -hallottam egy hangot magam mögül.
-Mr. Jamesson biztosan örömmel látná őket a birtokán. -válaszolt a főnök. Hirtelen egy ütést éreztem a tarkómon, majd minden elsötétült. Egy cellában tértem magamhoz, és mint kiderült alsógatyámon kívül mindenem elvették, a jobb alkaromra meg egy vaskos és széles karperec van rögzítve. A hely ahol voltam eléggé imbolygott, gondolom egy hajón vagyunk. A celláknál volt néhány őr is, akikkel beszélni próbáltam, de válaszul csak valamilyen idegen nyelven ordibáltak és rávágtak néhányat a cellám ajtajára. Ekkor használni akartam a mágiámat hogy kitörjek, de az valamiért nem aktiválódott. Egyik szomszédom világosított fel hogy a karomban egy lakrima van ami akadályozza a mágia használatott, a karperec pedig azért van hogy ne tudjam kiszedni.
~Ez aztán problémás. -gondoltam magamban. ~Nézzük a teendőket. Kijutni, lecsapni az őröket, megszerezni a kulcsot vagy bármit hogy leszedhessem a karperecet és kivegyem a lakrimát, végül elfoglalni a hajót. -kezdtem gondolkodni. Terveimet inkább magamban tartottam mert lehet az őrök csak megjátszák hogy nem értik amit mondok. Az első kettő lépés még egyszerű is lenne. Csak magamhoz csalogatom az őrt akinél a kulcs van és elveszem tőle a kulcsot miközben folytogatom. Ezután a karperecemet használva leütöm a maradék őrt. Az egyetlen baj az lett volna hogy lehet hogy egy őr megszökik és jelent a többinek, arról nem is beszélve hogy a harmadik és negyedik lépésről fogalmam sem volt hogy csináljam meg. Ezért úgy döntöttem hogy egyenlőre még várok, hátha megtudok valamit elrablóimról, vagy az úti célról.

Párbeszédek, párbeszédek! Nyugodtan beszéltethetsz karaktereket, sőt kimondottan szeretnék beszélgetéseket is látni az elkövetkezendő postokban! Csak bátran tölds fel élettel a világot, aminek én csak a vázát terítem eléd!


A rabtársaid egyike látja rajtad, hogy valamire készülsz.
-Azt hiszed túljárhatsz az eszükön? - szólít meg kissé lekezelő hangon. - Ne légy ostoba! Biztosra vagyok, hogy nem mi vagyunk az első foglyaik akiket szállítanak. És afelől is biztos vagyok, hogy nálunk sokkal keményebb alakokat is szállítottak már!
Belegondolva talán nem is mondhat ostobaságot a férfi. Ezt tovább igazolja az hogy az őrök miután elétek dobják a vacsorának szánt szárított kenyereket el is tűnnek. Nem foglalkoznak veletek tovább. Nincs miért a szökésetektől tartaniuk. A rácsok masszívak, a hajótest pedig hasonlóan strapabíró.
A másik rabtársad elmeséli nektek, hogy mi vár rátok, hiszen ő nagyon jól tudja miért vagyok itt.
Rabszolgák lettetek mindannyian, és most Fiore tengeri határának szélére visznek titeket a Jamesson szigetre. Ahol először állományba vesznek titeket, majd egy válogató után ha kiválasztanak titeket elvisznek a "játszótérre". A játszótér nem más, mint egy óriási lezárt terület, ahol arra kényszerítik a rabszolgákat hogy megküzdjenek egymással életre-halálra. A győztest pedig elengedik. Hogy ezt honnan tudja? Onnan, hogy pár hónapja jegyben járt Jamesson egyik unokájával, de a lány az esküvő előtt két héttel szakított vele. A Jamesson család haragja elől pedig nem lehet elbújni, még akkor sem ha a lány talált valaki mást magának... Valószínűleg csak szimplán el akarják hallgattatni őt is, hogy a rabszolga viadalról csak bizonyos elit körökben tudjanak.
Nem túl kecsegtető, mi? Mi lesz most így veled?

Úgy néz ki hogy az egyik rabtársam észrevette hogy tervezek valamit, mivel megszólított.
-Azt hiszed túljárhatsz az eszükön? -kérdezte lekezelően.
-Reménykedtem benne. -válaszoltam.
-Ne légy ostoba! Biztosra veszem, hogy nem mi vagyunk az első foglyaik akiket szállítanak. És afelől is biztos vagyok, hogy nálunk sokkal keményebb alakokat is szállítottak már! -osztotta meg velem véleményét.
-Könnyen lehet. Ugyanakkor ötletem sincs, de szerintem neked se hogy hova és miért visznek minket. -mondtam kissé idegesen. Az mondjuk tény hogy a rácsok masszívak és a hajótest sem úgy tűnik hogy könnyen törne. Arról nem is beszélve hogy az őrök miután elénk dobják az ételünkként szolgáló szárazkenyeret egyből kimennek. Nem foglalkoznak velünk, mintha egyáltalán nem félnének attól hogy esetleg megszökünk. Ezt mondjuk a jövőben talán kihasználhatom. Gondolatmenetemet a másik rabtársam szakította meg:
-Én tudom mi vár ránk a szigeten. -szólalt meg.
-Ezt meg hogy érted? -néztem rá kérdően.
-Mind rabszolgák lettünk és most a Fiore tengeri határának szélén lévő Jamesson szigetre tartunk -kezdett bele.
~Ha jól emlékszem akkor említett valami Jamessont a pisztolyos alak is.
-Mi történik miután a szigetre kerülünk? -tettem fel a kérdésem.
-Állományba vesznek minket, majd részt kell vennünk egy válogatón. -folytatta.
-Válogatón? -kéerdztem vissza.
-Igen. Ha megfelelünk akkor visznek a "játszótérre", ahol a rabszolgáknak élet-halál harcot kell vívniuk egymás ellen, a győztest pedig elengedik. -válaszolta meg a kérdésem.
~Valahogy én kétlem hogy elengednének, elvégre ki olyan hülye hogy elengedjen valakit aki miatt élete végéig börtönben ülhet.
-Tudod már csak egy dologra lennék kíváncsi. -szólaltam meg miután feldolgoztam a hallottakat. -Honnan tudod te ezeket?
-Nos onnan hogy pár hónapja még úgy volt hogy hozzá megyek Jamesson egyik unokájához, csakhogy az a nő dobott engem valaki más miatt. Ezek után nemkívánatos személy lettem a családjuk szemében. Gondolom csak nem akarták hogy kifecsegjem a "kis" titkaikat. -adott választ a kérdésemre.
-Hát jól lefokoztak. -jelentettem ki viccesen. Szerencsére értette a viccet és velem együtt elmosolyodott. Ha élet-halál harc lesz akkor remélhetőleg kapunk fegyvereket, amikre ha megakarok szökni szükség lesz, emellett meg kellene tudni az őrök szokásait, mikor van őrség váltás. Ezek nélkül aligha tudnék megszökni. Egyedül nehéz lenne megszökni igy arra gondoltam hogy segítőkész rabtársamat is bevonom.
-Mond mennyire jól igazodsz el a szigeten? -kérdeztem meg rabtársam.
-Egész jól. -válaszolta. -De miért kérdez....Ugye nem.
-De bizony. Meg fogunk szökni. -mondtam vigyorogva
-Lehetetlen. -kiáltott fel.
-Lehet hogy nem sikerül, de ha nem szökünk meg akkor halál biztos a halál. -vázoltam fel neki a helyzetünket. -Nem tudom te hogy vagy vele, de én inkább halok meg szabad emberként mint rabszolgaként.
-Én inkább élnek szabadon. Benne vagyok. -válaszolta.
-Ha szöktök én is benne vagyok. -szólalt meg a harmadik.
-Szólj ha tévedek, de te nem ellenezted a szökés gondolatát? -kérdeztem kevés gúnnyal a hangomban.
-Az még az elött volt hogy megtudtam volna hogy hova megyünk. -válaszolta.
-Ám legyen. Minden segítőkéz jól jön. Üdv a csapatban. -adtam beleegyezésemet.
-Van már terved? -kérdezték szinte egyszerre.
-Még alakul, de ami biztos hogy szükség lesz fegyverekre, és az őrek szokásaira, őrváltás idejére, meg ilyenek. -válaszoltam. -De mindezek elött mi lenne ha bemutatkoznánk egymásnak? -vetettem fel az ötletet, mivel elég zavaró hogy méd a nevüket sem tudom. -Én Nick vagyok. -kezdtem a bemutatkozást.
-Engem Jonahnak hívnak. -mondta az ex-barát.
-Engem pedig Marconak. -mutatkozott be a harmadik is.
-Szerintem várjunk amíg mégérkezünk a szigetre és csak utánna cselekedjünk. Most amúgy sem tehetünk semmit. -tettem javaslatot.
-Rendben. -egyeztek bele.

Miután kb. fél napig hanyagoltak, újra felbukkantak. Még ajándékot is hoztak három gömb formájában. Miután lerakták a gömböket a celláink elé, elég sietősen távoztak. Marco engedett a kíváncsiságának és közelebb ment a gömbhöz hogy megnézze.
-Rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban. -jegyezte meg Jonah. Ahogy ezt kimondta a gömbök szétnyiltak és lila füst távozott belőle.
-Na mit mondtam? -szólat meg megint Jonah, majd elájult. Ezután követtük mi is az álomba. Egy sötét helyen voltam. Hirtelen hangokat hallottam magam mögül.
-A te hibád. -mondták egyszerre
-Mégis mi? -fordultam meg. Ekkor láttam hogy kik voltak akik beszéltek. Ekkor láttam hogy Mona és a családja volt az.
-Mona te élsz? -kérdeztem könnyezve.
-Már hogy élnék? -kérdezte nevetve. -Halott vagyok. Mit gondolsz ez kinek a hibája hogy meghaltam? -kérdezte dühösen. -Ha ti nem jöttök akkor békében élhettünk volna tovább békében. -folytatta.
-Én nem-
-Mit nem? A ti hibátok hogy meghaltunk, te gyilkos.
-Gyilkos. Gyilkos. Gyilkos. -mondogatták miközben egyre közeledtek felém. De nemcsak ők, hanem egyre többen vannak. Mind Elmoore lakói voltak. A falusiakhoz csatlakozott az a 11 bandita akit anno megölt. Egyre közeledtek felém én meg próbáltam hátrálni, de neki ütköztem valakinek. Hátra pillantottam és a mesteremet véltem felfedezni abban az alakban.
-Mester már-
-Elhallgass. Szánalmas kölyök. Hagytad hogy elkapjanak és még a mágiádat sem tudod használni. Megbuktál mint a tanítványom. -förmedt rám. Ekkor futásnak iramodtam, ám hirtelen a gyerekkori testemben találtam magamban. Annyira meglepett hogy elestem. A többiek egyrecsak közeledtek felém. Már majdnem elkaptak amikor hála istennek felébredtem. A szememből kicsordult néhány könnycsepp.
-Jól vagy? -kérdezte Jonah. -Csak nem rémálmod volt?
-De de mégis honnan tudod?- kérdeztem kicsit meglepetten.
- Marconak és nekem is rémálmunk volt. -válaszolt. -Gondolom a gáz okozhatta. -folytatta. De nemcsak a rémálmot okozta. A fejem is kegyetlenül fájt, ki is száradtam és még a látásom is homályos volt.
-Ne aggódj! A fejfájás és a többi is mindjárt elmúlik. -világosított fel. Miután újra rendesen láttam körbe néztem. Egy ablak nélküli csarnokban voltunk. Hármunkon kívül még több tucat ember volt a csarnokban. Volt köztük aki most ébredezett és olyan is aki még aludt. Láttam pár embert aki vélhetőleg már elég régóta itt lehettek. A helyszínen kívül új volt még az hogy most már mind a kezeim,mind a lábaim bilincsben voltak. Olyan szorosan voltak egymáshoz láncolva a végtagjaim hogy éppcsak totyogni tudtam. Tőlünk nem messze pedig azt a két embert fedeztem fel, akikkel pókereztem mielött elkaptak. Az viszont megnyugtatott, hogy másokon is van olyan karperec mint rajtam, vagyis más mágus is van itt rajtam kívül. Fél óra elteltével elgördült az aréna tolóajtaja és egy csapat fegyveres jött be rajta. Ránk ordítottak hogy rendeződjünk páros sorba, majd kövessük kifelé az őrt aki vörös tolldíszt viselt. Kicsit lassan de felált a sor.
-Szerencsénk van. -súgtam társaimnak.
-Ezt hogy érted? -kérdezte Marco.
-Az elöbb meghallottam hogy nemcsak mi tervezzük a távozást. -válaszoltam. Az őrt követve elindultunk kifelé az arénából. Ahogy kiértünk az udvarra egyből arcon csapott a trópusi levegő, vakított el a napfénye. Egy gyönyörű, trópusi birtokon voltunk. Mindenhol egzotikus, jól gondozott növények, drágának tűnő szobrok és egy csomó medence. Olyan hely ahol szívesen nyaralna az ember. Egy hatalmas hófehér villa elött állunk meg. Miután felsorakoztattak minket a villa elött, erődemonstrálás gyanánt rendre intettek minket. A villa második emeletének legnagyobb erkélyén mindenféle csicsás ruhába öltözött emberek kezdtek gyülekezni.
-Pár hónapja még én álltam ott. -súgta nekem Jonah, miközben szemével az egyik megjelent nőre mutatott, aki most egy izmos rasztahajú fekete alakot karolt át.
-Ha ez megnyugtat, én téged választanálak. -sugtam neki viccesen.
-Kösz. -vigyorodott el.
-Komolyra fordítva a szót, remélem nem agyalsz semmi hülyeségen. -súgtam Jonahnak.
-Ezt hogy érted? -kérdezte.
-Nem szeretném ha szökés közben megpróbálnálbosszút állni rajtuk. -válaszoltam neki.
-Nyugi most a szökés az elsődleges. -nyugtatott meg. Valami más viszont nem hagyott nyugodni. Az erkélyen lévők mind feketék voltak. Lehet hogy valamiféle fekete felsőbrendűséget valló szekta lehetett. Az erkélyen egy idősebb, fehér öltönyös ember beszédbe kezdett.
-Legyetek üdvözölve! -mondta hangosan. -Érezzétek magatokat szerencsésnek, amiért erre a paradicsomi szigetre betehettétek a koszos lábatokat! Hamarosan kiválogatjuk közületek a selejtet és aztán átszállítanak titeket a küzdelmeitek helyére. Ahol aztán egyikőtök diadalmaskodása esetén óriási kiváltságba részesül! -folytatta.
~Na ja. Más se jár a fejemben, mint hogy milyen szerencsés vagyok. -gondoltam magamban. Az egyik rab hirtelen ordibálni kezdett.
-Mégis mit képzel ki maga? Hogy merészelt elrabolni minket? És mégis miféle küzdelemről van szó? -kiabálta dühösen. Az öreg válaszadás helyett csak undorodó fintorral legyintett egyet, mire két őr kiszedte a sorból a rabot és véresre verték.
-Legyen ez intő példa nektek! -kiállt fel egy már kopaszodó, görnyedthátú ember a beszédet tartó baljáról. -Jamesson uraság nem tűri az eféle udvariatlanságot. -folytatta.
~Mert az talán udvarias hogy elrabolják az embereket. -mondtam magamban. Jamesson még beszélt valamit a kopasznak, majd kiscsapatával együtt távozott a helyszínről. Csak a kopasz maradt.
-Vigyétek őket a szelektálóba! -adta ki a parancsot a kopasz. -Elötte viszont etesse meg Lizát és a kicsinyeit, Parancsnok! -fejezte be a kopasz.
-Hallotátok! -kiáltott a Parancsnok. Ő egy fehér köpenyt viselő, fehér pofaszakállas fekete férfi volt. Pár pillanattal később három őr egy-egy tollas hüllőszerű lénnyel tért vissza. A lények mind olyan magasak voltak mint egy ember. Hegyes, tűszerű fogaikból látható volt hogy nem a növényevők csoportját erősítették.
-Mire vártok még?! -csattant fel a Parancsnok. Erre az őrök azonnal elengedték a hüllők pórázát, mire azok a sérültre vetették magukat. Szegény rab annyira üvöltött fájdalmában, hogy talán az egész szigeten hallani lehetett.

Nem sokat tudtam gondolkodni a látottakon, mivel már vezettek is minket a következő helyszínre. Egészen a birtok széléig mentünk, ahol egy fehér kőfal tövében lévő viskóba kellett egyesével bemennünk. Kis idő elteltével én is sorra kerültem. Amikor beléptem megláttam az orvost, egy fekete férfi gumikesztyűvel a kezén és szájmaszkkal az arcán. Elég bunkó stílusban beszélt velem a doki. Vizsgálat közben hümmögött párat és egy lapra irkált valamit. Miután végzett, intett az őröknek, akik a következő helységbe vittek. Itt igen kellemetlen látvány fogadott, ugyanis megbillogozták az embereket. Engem valamiért kihagytak, helyette egy folyosóra vezettek ki. Ahogy a folyosó végere értünk, beléptünk egy nyitott ajtón. Nem sokon múlt, hogy elhányjam magam a látottak miatt. A terem a plafonig volt csempézve, amit vér borított be. A szoba közepén egy vájú volt, ami előtt sorban térdeltek az emberek. Egy hentesnek kinéző férfi, egy akkora késsel mint az alkarom, egyenként elvágta szegények torkát. Miután kivéreztek, a testeket a lábuknál húskampókra akasztják és egy konvejorral elszállították őket egy olyan helyre ahol a hangokból ítélve gépek lehettek. Biztos valami húsfeldolgozó volt ott. Meg kell mondjam lesokkoltak a látottak. Az még egy dolog hogy harcra kényszerítenek minket, de hogy levágnak minket mint az állatokat ,majd valószínűleg megesznek? Nem volt sok időm elmélkedni, mert rajtam volt a sor. Letérdeltettek a vájú elé öt másikkal együtt. Mellettem sajnos egy ismerős ember volt, aki nem más mint az egyik személy akivel pókereztem. A hentes munkához látott. Korábbi partnerem szeméből könnyek csordultak ki amikor ő következett, de neki sem kegyelmezett. Engem vörösre festett a kifröccsenő vér.
-Viszlát. -suttogtam miközben elfordítottam a fejem. Nem bírtam nézni, talán azért mert kicsit ismertem. Ez nem olyan volt mint amikor én gyilkolok. Azok mind megérdemelték, de ő nem. Nem ártott ő senkinek. Gondolataimból azonban kizökkentett az hogy a kés most az én torkomnak szegeződött, én következtem.
~Nem hittem volna hogy így ér a vég. Milyen szánalmas halál. -gondoltam magamban.
-Állj meg! -kiáltott fel az egyik őr.
-Mi van már?! -elégedetlenkedett a hentes.
-Karperec van rajta! Neki a viadalon kell lennie mindenképpen! -magyarázta az őr.
~Úgy néz ki megmenekültem......egy időre. -nyugodtam meg.
-Akkor mégis minek hoztátok ide, ti idióták?! -ordibált a hentes, majd mint egy darab rongyot, hajított félre. -Na takarodjatok innen ezzel a nyesedékkel együtt! -hajtott el minket. Két őr felkapott és elindult velem. Azzal nem törődtek hogy csupa vér vagyok. Vissza vittek abba a csarnokba ahol a nap elején ébredtem és a többiek közé hajítottak. A csarnokban velem együtt is csak tizenhatan voltunk. A mágusokat megkímélték, legalábbis akiket korábban láttam. A túlélők közt volt még Jonah és Marco, valamint a másik személy akivel pókereztem. Nekik külön örültem. Sorstársaim elég rémülten néztek rám, miután megláttak. Emiatt mondjuk nem hibáztathatom őket, mivel elég véres voltam.
-Hol voltál? És mégis mi történt veled? -kérdezte Jonah.
-Elmondom, de jobb ha előbb leültök. -válaszoltam. Megfogadták a tanácsomat, én pedig belekezdtem a mesélésbe. Beszédemet csak Jonah szakította félbe, aki elhányta magát a hallottaktól. Nem hibáztathatom, ki tudja mennyit evett itt. Ezután eseménytelenül telt a nap hátralevő része. Este mindenki aludni próbált. Ki kell pihennünk magunkat mivel kitudja hogy mi vár ránk holnap. A tengerparton ébredtem fel, dél körül. A bilincsek már nem voltak a lábamon, de a karperec még igen. Átfutott az agyamon hogy megszökök, de a tenger felé pillantva megláttam hogy a zátonyokon túl egy hatalmas fehér fal van. Magam mellett egy cetlit találtam amin ez ált: "Élj túl! Maradj az utolsó és páratlan jutalomban részesülsz.
~Úgy néz ki hogy elkezdődött ez a viadal. Fegyvert sem adtak. Nehezebb lesz a szökés mint reméltem. A közelemben pár esetlen dodó madár pityegett.
~Mit keresnek ezek itt? A dodó madarak már rég kihaltak, nem? -tettem fel magamban a kérdést. A távolban pedig néhány hüllőt láttam. Olyanokat mint az a korábbi három, csak ezek akkorák voltak mint egy gyerek és tarajuk volt. Sajnos nem láttam egyetlen embert sem a közelben. Először keresnem kellett egy biztonságos helyet, úgyhogy elindultam keresni valami barlangfélét. Néhány óra elteltével sikerült a dzsungel szélén egy kisebb barlangot, ahol átgondolhattam a látottakat. A sziget olyan mintha valami ősi világ lenne. Kannibálok, két lábon járó ragadozó hüllők, kihalt vállatok. A túlélés esélye egyedül elég csekély, úgyhogy elsőként mindenképp meg kell találnom a többieket. Kezdett esteledni amikor a dzsungel belseje felől döngő lépteket hallottam közeledni.
~Na már csak ez hiányzott. Most mi jön, egy óriás?! -jegyeztem meg magamban.

A léptek egyre csak közelednek és közelednek, majd végül megállnak, még mielőtt bármit is megpillanthatnál a fák között. Csupán a vélhetően hatalmas lény szuszogását hallgatod a sűrűből. Ám figyelmezed hirtelen más köti le, mert egy férfi jelenik meg a barlangodban. Levelekből és indákból készített álca ruha van rajta, hogy a vadonban nehezebben észrevehető legyen. Hátán egy fabrikált lándzsa, oldalán pedig egy tucatnyi nyílvessző míg kezében egy íj. Először meglepetten néz rajtad végig, majd szeme villan egyet a könnyű célpont láttán. Felhúzza az íját és célba vesz téged.
A férfit korábban már láttad, pont ő volt az a szerencsétlen akit megbillogoztak a szemed láttára. Esze ágában sincs veled leállni barátkozni. Csupán eleget akar tenni a szabályoknak! Megölni téged, hogy eggyel kevesebb vetélytársa legyen.
Ha életben akarsz maradni, akkor győzd le valahogyan!
Igényes harcot várok, nem valami összecsapott fércmunkát!

A lépések egyre közelebbről hallatszottak, ám egyszer csak megállt. Sajnos még az előtt, hogy megláthattam volna mivel is van dolgom. Csak a jó eséllyel hatalmas valaminek a szuszogását hallottam. Nem volt időm jobban megfigyelni, mivel a barlangomban megjelent valaki. A ruháját levelek és indák borították, hogy észrevétlen maradhasson a dzsungelben. Valahonnan ismerősnek tűnt. A hátán egy lándzsa volt, amit szemmel láthatóan ő maga csinált. Kezében egy íj volt, míg oldalán ott pihent egy tucatnyi nyílvessző. Kicsit meglepetten nézett rám, majd miután megállapította hogy nem bővelkedek a fegyverekben, felhúzta az íját és rám célzott vele.
-Hé, ugye ezt nem gondolod komolyan? -kérdeztem. Hirtelen beugrott hogy honnan volt ismerős. Pont a szemem láttára billogozták meg.
-Figyelj! Páran azt tervezzük hogy meglépünk innen. Nem csatlakoznál? -hívtam meg. Válaszul ő csak ellőtte a nyilat a fejem mellett. Nem tudom hogy véletlenül vagy szándékosan lőtte-e mellé, de nem is akartam megtudni. Amíg ő egy újabb nyilat vett elő, én rohanni kezdtem ki, majd mikor kiértem , a tengerpart felé vettem az irányt. A tengerparton ugyanis több eséllyel tudtam elkerülni a nyilakat mint egy barlangban. persze követett engem. A felállás ugyanaz volt csak a helyszín változott.
~Fenébe! Ha legalább fegyverem lenne! -panaszkodtam magamban. ~Várjunk csak! -jutott eszembe a karperecem. ~Nem egy kard, de megteszi.
Már csak közelebb kell kerülnöm. Megint futni kezdtem, de ezúttal az ellenfelem felé. Felém lőtt egy nyilat, amit megpróbáltam elkerülni, de még így is sikerült megkarcolnia. Új nyíl ellövésére már nem volt alkalma, mivel ott voltam tőle negyven centire. Bal kezemmel megragadtam az íjat, míg jobb kezemmel orrba vágtam, majd bal lábammal hasba rúgtam. Ezek hatására elengedte az íjat és hátrébb lépett párat. Magam mögé hajítottam az íjat. Ellenfelem pedig elhajította nyilait, majd kezébe vette az addig a hátán pihenő lándzsát és ezúttal ő indított rohamot. Gyorsan felém döfött párat. Az egyik az arcomat karcolta meg, míg egy másik a vállamat sebesítette meg. Vízszintesen suhintott felém, amit én sikeresen elkerültem és egyből ellentámadásba kezdtem, ám ő számított erre és a lándzsa másik felével vágott hasba, aminek hatására én térdre zuhantam. Már épp ledöfött volna, amikor én egy marék homokot dobtam a szemébe, ezzel elvakítva őt. Én ekkor felpattantam és bal kezemmel megragadtam az ellenfelem fegyvert tartó karját, majd jobb alkarommal egy hatalmasat vágtam rá a karjára, ami miatt a karja eltört és elengedte a lándzsáját. Ellenfelemre szegeztem a lándzsát, de mivel nem akartam megölni ezért csak fejbe vágtam, mire ő eszméletét vesztette. A ruháján lévő indákkal hozzá kötöztem egy fához, majd én is leültem egynek a tövébe, hogy kipihenjem magam.
~Áááááh! Fáj mindenem! -panaszkodtam. ~De most már legalább van fegyverem és tudom hogy van aki inkább részt vesz a "játékban". Lassan Jonaht és Marcot is meg kéne keresnem.

Kimerített a harc, s az éhség is lassan elkezd kínozni, hiszen elég régen ettél normális mennyiségű ételt. Mégis megpróbálsz tovább indulni, de ekkor a homokban, gyors, döngő lépteket hallasz közeledni. Ösztönösen fedezékbe húzódsz, s milyen jól is tetted!
A parton egy játékos páros közeledik, akik egy-egy olyan szörnyeteg hátán lovagolnak, mint amivel korábban a birtokon felzabáltatták az összevert sorstársatokat. A páros észreveszi a kikötözött férfit, és rögtön felé veszik az irányt. Megállnak előtte, leszállnak a hátasaikról. Ilyen közelről jól láthatod, hogy csupa bőr ruházatban vannak, s egyiküknél még egy mágikus lőfegyver is van. Ekkor ismered fel az arcukat. Mind a ketten karperecet viseltek a csarnokban, viszont egyikük kezén már nincs karperec, csupán egy koszos kötés. Valahogy sikerült levennie a karperecet!
A páros felpofozza a kábult, majd faggatni kezdik. Mi történt? Hol a búvóhelye? És van-e elrejtett holmija? A férfi mindent elfecseg nekik készségesen azért cserébe, ha elengedik. Elárulja, hogy egy közeli vízesés mögött van a búvóhelye, de mivel te elvitted minden holmiját, csak az élelemkészlete maradéka van ott. A páros ezután viszont nem engedi el a férfit, csupán megetetik őt a hátasaikkal, miközben azon tanakodnak, hogy érdeme-e azt a vízesést megkeresni. Miután a lényeik jóllaktak, távoznak, hátrahagyva a szétmarcangolt férfi maradványait.
Jobb híján te is tovább indulsz, hiszen rájössz, hogy ha egyhelyben maradsz azzal jelentősen rontod az esélyeidet. Útközben viszont óriási szerencséd van, hiszen Jonahval futsz össze! Pajtikád egy iguanodon hátán érkezik. Jól láthatóan örül, hogy rád akadt, hiszen téged keresett. Megnyugtat, hogy ő nem akar megölni, majd a hátasával elvágtattok arra a helyre, ahová ő korábban már Marcoval bevackolták magukat. Egy romos faház az, amit még a korábbi versenyzők építhettek. Marco viszont rossz bőrben van, bal vállát keresztülszúrta egy lándzsa, s megfelelő orvosságok nélkül nem biztos, hogy megéli az elkövetkezendő pár napot.
A srácoknak van egy íjuk, néhány fabrikált vesszővel, egy törött lándzsa, néhány rongyos ruhadarab és az iguanodon. + az amit te hoztál magaddal, zsákmányolva a másik játékostól.
Jonah közben elárul pár extra dolgot a játékról. Miszerint a játszótérre változó időközönként egy mágikus fénysugáron keresztül hasznos felszereléseket sugároznak le. A fénysugár színe árulkodik a felszerelés minőségéről és fontosságáról.
Fehér: alapvető dolgok, amit a dzsungelben is lehet találni. (Víz, élelem)
Zöld: Ruházat
Kék: Túlélést segítő hasznos tárgyak (távcső, iránytű, térkép, kötél... stb.)
Sárga: Fegyverek (pisztoly, kard... stb.)
Piros: Lakrimák
Mihez kezdetek most? A postod azzal érjen véget, hogy eldöntitek mihez kezdetek!

A harc igen sokat kivett belőlem, ráadásul már enni is rég ettem, de még így is útnak kellett indulnom. Mielőtt azonban indultam volna, döngő lépéseket hallottam. Mire észbe kaptam, már egy bokor mögött bujkáltam. Úgy néz ki legalább az ösztöneim rendesen működtek. Ketten közeledtek a parton, egy-egy olyan hüllőn mint az a három amelyik széttépte azt az embert a birtokon. Észre vették a támadómat és közelebb mentek hozzá, majd leszálltak a hátasaikról. Ekkor láttam meg a felszerelésüket. Valahonnan sikerült ruhákat szerezniük, ráadásul az egyiknél még egy mágikus lőfegyver is volt.
~Azt meg honnan szerezted? -kérdeztem magamban. ~Jobb ha egy helyben maradok. Az ellen a fegyver ellen nincs semmim jelenleg.
Mikor már jól láttam őket kicsit meglepődtem. Mind a ketten a között a nyolc mágus között volt akik velem voltak a csarnokban. Emellett volt más is ami meglepett. Az egyiken karperec helyett csak valami koszos kötés volt.
~Valahogy sikerült levennie? Legalább tudom hogy nem lehetetlen. -gondoltam magamban. Éberre pofozták a támadómat és faggatni kezdték arról hogy mi történt? Van-e búvóhelye? Rejteget-e bármilyen tárgyat? Ezek nekem is eszembe juthattak volna. Elmondott mindent, azért cserébe hogy elengedjék. Elmondta hogy rám támadt, de én legyőztem és elvettem minden cuccát, de nem messze egy vízesés mögött van a búvóhelye, ahol az élelem tartaléka van. Habár elmondott mindent, elmaradt a jutalma. Ahelyett hogy elengedték volna, inkább felfalatták a gyíkokkal, miközben ők arról vitatkoztak hogy érdemes-e ellátogatni a búvóhelyre vagy sem. Az egyikük menni akart mondván hogy ha mást nem is, de legalább kaját szereznek. A másik viszont fent tartotta a lehetőséget hogy hazudott és az egész egy csapda. Végül abban egyeztek meg hogy elmennek a vízeséshez, de a legelső gyanús dolognál lelépnek. Közben a hüllők befejezték az evést, így elindultak, a maradványokat meg csak úgy ott hagyták.
~Jobb ha én is indulok, mielőtt újabb barátságtalan alakokba botlok. -gondoltam magamban miközben az erdő felé vettem az irányt. Útközben hallottam ahogy valami közeledik felém. Megálltam, magam elé tartottam a lándzsámat és vártam az érkezését. Nem kellett sokat várnom, mivel igen hamar elém ért.
-Állj! -szegeztem rá a lándzsámat.
-Nyugi! Csak én vagyok az! -próbált nyugtatni az előttem lévő, akiben Jonaht véltem felfedezni. Végre megtaláltalak. Remélem még nem feledkeztél meg rólam. Nem akarlak bántani, úgyhogy ne szegezd rám a lándzsádat. -folytatta.
-Bocs, de elég húzós napom volt. -engedtem le fegyverem. -Az mi? -mutattam az állatra amin érkezett.
-Egy Iguanodon. Magam kaptam el. -válaszolta büszkén.
-Mindegy is. Egész nap téged kerestelek! Hol voltál? -faggatott.
-A parton tanyáztam, majd a keresésetekre indultam. Oh, de még előtte megküzdöttem valakivel aki inkább részt vett ezen az egész baromságon. -válaszoltam. -De most már induljunk. -pattantam fel mögé.
-Rendben. -egyezett bele, majd elindultunk. Indulásunk után kb. fél órával elértünk egy elég romos faházhoz.
-Ide bújtunk el Marcoval. -világosított fel, miközben bementünk. Mikor beértünk megláttam Marcot aki elég rosszul nézett ki.
-Mi történt vele? -kérdeztem Jonaht.
-Mi is találkoztunk pár alakkal akik inkább részt vesznek a "játékban". Az egyik átszúrta a vállát egy lándzsával. -válaszolta. Ezután számba vettük hogy mink van. Én hoztam egy íjat, néhány nyilat meg egy lándzsát. Nekik szintén volt egy íjuk és pár nyiluk. Emellett még volt egy törött lándzsájuk és néhány rongyos ruhadarab. Meg persze az Iguanodon ami kint várt.
-Megtudtál valamit? -kérdeztem.
Igen. Bizonyos időközönként egy színes fénysugárral mindenféle tárgyakat küldenek a játéktérre. A fény színétől függ hogy mit küldenek. A fehér itt is megtalálható dolgokat jelöl mint a víz és az élelem. A zölddel ruhák érkeznek, míg a pirossal lakrimák. A kékkel a túléléshez hasznos tárgyakat min a távcső vagy kötél, a sárgával pedig fegyvereket.
-Értem
-Mi legyen? -kérdezte.
-A legjobb az lenne ha kivárnánk, de azt Marco nem élné túl. Felváltva fogunk figyelni hogy mikor jön a fény. Szereznünk kell pár normális fegyvert meg pár lakrimákat. Kötél és távcső sem ártana. Aztán építünk egy tutajt és a tengeren lévő fal felé vesszük az irányt. Valahol csak átlehet jutni azon a falon. -ismertettem a tervemet.
-Rendben. -egyezett bele Jonah.

Felváltva őrködtök, és éppen te vagy őrségben, mikor már a nap jócskán lement s arra leszel figyelmes, hogy minden vörös színbe borul a búvóhelyetek közelében. A fény forrása fentről a kristálytiszta éjszakai égboltról ereszkedik alá. A fényre Jonah is felébred. Eleinte értetlenül pislog, de amikor kellően magához tér az arcára kiül a rémület. Azonnal el kell tünötök a közelből, különben végetek. Balszerencsétekre éppen a bázisotok mellett készül landolni egy utánpótlás csomag. Ráadásul vörös! Közel s távolról mindenki ide fog rajzani, hogy megszerezze magának a tartalmát, és valószínűleg kevesen lesznek barátságosak. Kapkodva próbáljátok összeszedni a motyót, de Marco túl rossz állapotban van ahhoz, hogy meneküljetek. Marco kéri hogy hagyjátok hátra az egyik bokorban és talán szerencséje lesz, ám ekkor már késő. Hatalmas bőrszárnyak csapkodását halljátok az égből, s látjátok amint egy férfi egy szárnyas hüllő hátán landol az eddigre már földre ért ellátmány mellé. Sokkal jobban felszereltebb mint ti, még fém vértezete is van, mintha csak valami lovag lenne. A férfi felnyitja a ládát, s elégedetten felkacag. A tartalmát gyorsan belepakolja a hátizsákjába, ám ekkor a madara rémülten felrikolt. A növényzet megelevenedik a lábai alatt, s indák kötözik a földre.
-Mégis mi a...?! - csattan fel a páncélos, de a választ gyorsan megkapja.
A bokrok közül az a két alak jön elő a hüllőikkel, akiket korábban a parton láttál. Bizony! Az egyikük növénymágus. A mágiájával megfojtja a szárnyas hüllőt, majd a gazdájának is kitöri a nyakát egy vaskos inda, bármiféle magyarázkodás nélkül.
-Jackpot! - csattan föl a növénymágus, miközben a halott táskájában turkál. - Ezzel végre rólad is levehetjük a pántot, a másik pedig jó lesz Amynek.
-Végre, már kezdett irritálni ez a vacak!
Már majdnem fellélegeztek, hogy megúszátok és elmennek anélkül, hogy észre vennének titeket, de ekkor a növény mágus felszólít titeket, hogy másszatok ki a házból. Aztán kissé erélyesebben kér titeket, megfenyegetve hogy a mágiájával rátok dönti az egész rozoga viskót.
Ekkor viszont Marco kirohan, megpróbálva egérutat adni nektek. De cimborátok próbálkozása gyorsan kudarcba fullad, alig lép ki az ajtón, máris kap egy golyót a fejébe.
-Készülj! - figyelmeztet Jonah kezében az íjjal. - Most! - üvölti el magát, s a hát egyik betört ablakán kilő egy vesszőt, ami belefúródik a növény mágus vállába.
Itt aztán kezdetét veszi egy elkeseredett élet halál harc. 2 a 1 ellen + a két ragadozó hüllő és a ti gyorsléptű iguanodonotok között. Bizony, a megsebesített mágus valahová eltűnt, de társa ezzel nem törődik így is jócskán erősebb nálatok. Egészen addig amíg te a csata hevében valahogy hozzá nem jutsz a hátizsákhoz. A zsákban pedig megtalálod az egyik zöld lakrimát, amit ha a pántodhoz érintesz az végre leesik a kezedről. Már csak egy dolgod lesz, kiszedni a bőröd alól a koromfekete lakrimát, és már tudod is használni a mágiádat. Attól fogva már jobban áll a szénátok, de a tapasztalt és vérszomjas növény mágust csak Jonah önfeláldozása árán tudjátok legyőzni. Győzelmed után pedig egyedül maradsz az éjszakai dzsungel kellős közepén.
Kérek ide egy hatalmas, izgalmas és fordulatos harcot! Ja, és ne feledkezz meg a két ragadozóról sem, attól hogy gazdája halott illetve eltűnt ők még agresszívak veled szemben, valamit velük is csinálnod kell!

Miután megvitattuk mi legyen, felváltva örködni kezdtünk. A nap már lemenőben volt amikor én örködtem, azonban nem tudtam sokáig gyönyörködni a naplementében ugyanis valami más elterelte a figyelmemet. A búvóhelyünk közelében mindent vörös fény borított be. A fényt egy az égből alászálló tárgy árasztotta. Hirtelen mozgolódást hallottam magam mögül. Hátra néztem, de szerencsére csak Jonah volt az. Biztos felébresztette őt a fény. Értetlenül pislogott, majd amikor kiderült, hogy mi történik az arcára rémület ült ki.
-Mi a baj? -kérdeztem.
-Itt fog landolni egy utánpótlás csomag. El kell tünnünk innen! -válaszolta egy kis félelemmel a hangjában.
-Miről beszélsz? Ha utánpótlás, ráadasul vörös akkor szükségünk van rá, nem igaz? -kérdeztem vissza.
-De igen. Azonban mások is ide fognak jönni, és innen nincs hova visszavonulnunk, ami önmagában nem is lenne olyan nagy probláma, de most van egy sebesültünk is. -magyarázta el. Igaza volt jelenleg nemsokesélyünk volt megszerezni a csomagot úgy hogy mind túl is éljük. Sietve elkezdtük össze pakolni a cuccainkat, de Marco nem volt olyan állapotban hogy menekülhessen.
-Hagyjatok engem egy bokorban! Talán szerencsém lesz és nem vennek és nem vesznek észre -vetette fel az ötletét Marco.
-Azt most felejtsd el. Nem hagyunk hátra. -ellenkeztem.
-Ha itt maradtok ti is meghaltok. Semmi szükség arra hogy mind itt haljunk meg. -kiáltott ránk. A vitánkat hatalmas bőrszárnyak csapkodása szakította meg. Egy férfi valami szárnyas hüllővel landolt a csomag mellé, ami idő közben sikeresen földet ért. Ekkor elgondolkodtem azon hogy valyon én vagyok-e az egyetlen a szigeten aki nem hüllőháton közlekedik? Az érkezőre visszatérve valószínüleg nem ez az első csomag amit talált, ugyanis elég jó felszerelése volt. Még fém vértezete is volt, ami miatt kicsit olyan volt mint egy lovag. Felnyitotta a ládát amiben az utánpótlás volt, majd elégedetten kacagott és elkezdte belepakolni a láda tartalmát a táskájába. Ekkor azonban váratlan dolog történt. A szárnyas hüllő rémülten felrikoltott. A növényzet látszólag magától mozogni kezdett, majd az indák megkötözték és a földre ránották az állatot.
-Mégis mi a....?! -csattant fel a "lovag". A válasz gyorsan érkezett. Ketten jöttek elő a fák közül, egy-egy hüllővel. Sajnos felismertem őket. Őket láttam a tengerparton. Úgy néz ki, hogy a bilincs nélküli egy növénymágus. Ez elég baljós, ha azt vesszük hogy egy erdőben vagyunk. Az indákkal megfoltotta a szárnyast, majd a gazdáját is,anélkül hogy bármit mondott volna. Ezután oda ment áldozata táskájához és turkálni kezdett benne.
Jackpot! -kiáltott föl a növénymágus. -Ezzel végre levehetjük rólad a pántot, a másik meg jó lesz Amynek. -örvendezett.
~Amy? Szóval van egy harmadik is. Ez egyre problémásabb. -gondolkodtam az elhangzottakon.
Végre, már kezdett irritálni ez a vacak! -szólalt meg a másik is.
~Úgy néz ki hogy nem vettek észre, ez jó? -nyugodtam meg.
-Bújjatok elő! -kiáltott az egyik. Mi persze nem tettük meg. Mégis ki az a hülye aki ilyenkor elő bújna?
-Bújjatok elő vagy rátok döntöm a házat! -kiáltott ránk, ezúttal kicsit erélyesebben. Ekkor megint váratlan dolog történt.
-Elterelem a figyelmüket, ti addig meneküljetek. -szólalt meg Marco. Ellenkezni sem volt időnk, mivel minden erelyét összegyüjtve kirohant a házból. Próbálkozása azonban nem sikerült, mivel ahogy kilépett fejbe lőtték. Nemtudom hogyazért mert futott feléjük, ők meg fenyegetésnek vélték, vagy eleve ezt tervezték, de nem is érdekelt. Lelőtték. Ez egy megmásíthatatlan tény volt. És ezért mind meghalnak.
-Készülj! -szólt rám Jonah, miközben az íjját szorongatta. -Most! -kiáltotta el magát, s a ház egyik kitört ablakán kilőtt egy nyilat, mely a növénymágus vállába fúródott. Ezután kirohantunk, én a növénymágus felé futottam, Jonah pedig fedezett engem. A támadásaimat azonban még sérülten is könnyedén kerülgette, majd egy gyökérrél hátraütött, majd Jonaht támadta, de ő sikeresen kerülgette a támadásokat. Ezután Jonah pár nyilat lőtt ellenfelünk felé, aki mágiával hárította azokat. Közben feltűnt hogy a társa lelépett. Valószínüleg ő ehhez az Amyhez vette az irányt. Mivel így egy ember ellen kellett harcolni így egy kicsit megnyugodtam ugyan, de így sem volt időnk pihenésre, mivel ez az egy is eléggé megdolgoztatott minket. Ekkor azonban ránk rontottak a hüllők, amiken ellenfeleink érkeztek. Magamra vontam mindkettő figyelmüket, hogy Jonahnak legyen idelye eljutni az iguanodonhoz. A mágus, a mosolyából ítélve nagyon élvezte ahogy a két gyík köröz körülöttem. Mind a kettő próbált megharapni, de a lándzsámmal sikerült védekeznem, amíg meg nem botlóttam valamiben és el nem estem. Ekkor közelíteni kezdtek, én pedig magam elött kezdtem hadonászni a lándzsával. Ekkor azonban Jonah érkezett meg az iguanodon hátán. Akkorát lökött az egyiken hogy nekicsapódott egy fának, és elájult. A másik ekkor feléjük fordította fejét, én pedig kihasználva az alkalmat, lándzsámat keresztül szúrtam az állat nyakán. Ezekután újra a mágusnak szentelhettük figyelmünket, akit láthatóan zavart hogy elbántunk az állatkáival, és támadásba lendült. Miközben kerülgettük a támadásait, gondolkodni kezdtem hogy mit tehetnénk hogy túléljük a harcot. Szerencsére hamar támadt egy ötletem. Oda léptem Jonahhoz.
-Van egy ötletem. Vond magadra a figyelmét egy kicsit. -imertettem vele a feladatát.
-Renben. -egyezett bele. -De ajánlom hogy ez bejöjjön.
Miután végeztünk Jonah gyors egymásutánban löni kezdte a mágust, miközben futott. Persze ő folyamatosan hárította a támadásokat, majd az egyyik pillanatban egy gyökérrel elkaptaaz iguanodon lábát, és kirántotta Jonah alól, és neki hajította viskónak, amiben rejtőzködtünk. A faház nem bírta tovább és ráomlott szegény állatra. De ezzel nem törődtem, mivel igy esélyem nyílt arra hogy támadjak. Futni kezdtem az ellenfél felé és amikor már csak három méterre voltam tőlle, felé hajítottam lándzsámat. Ekkor viszont közvetlenül elötte egy fa szerű növény nött ki a földből, ami megállította a fegyvert. Így viszont lett egy vakfoltja. Kiugrottam a fa takarásából és megtámadtam őt. Először a sebesült vállára mértem ütést, majd bal kezemmel orrba vágtam, zárásként pedig fordulásból hasba rúgtam. Hátra esett én pedig folytatni akartam a támadást, de akkor egy inda tekeredett a derekam köré és elhajított. Amikor megpróbáltam felállni, rátenyereltem valamire. A szárnyas hüllőn érkező táskája volt az. Azonnal turkálni kezdtem benne, hátha találok valami használhatót. Szerencsére találtam egy zöld lakrimát, amivel levehetem a pántot. Hozzá is érintettem a fémhez, mire az lejött. Most márcsak a lakrimát kellett kiszednem valahogy. Felpattantam és odarohantam Jonahhoz, hogy elkérjem a nála lévő törött lándzsát. Miután átadta, kivájtam a karomból a lakrimát, így újra tudtam használni a mágiámat, ami megnövelte a túlélési esélyeinket. Kővé változtattam testemet és újra támadásba lendültem. Egy hatalmas gyökér célozta meg a fejemet, ám én még időben arcom elé raktam mindkét karomat, így hárítva a támadást. Ismét megindultam ellenfelem irányába, aki félelemnek mégcsak a jelét sem mutatta, hiába használtam már én is mágiát. Ezegy kicsit nyugtalanító volt, mert habár lehet hogy csak beképzelt volt, de az eddigiek alapján inkább azt mondanám hogy tisztában van vele hogy még ígyis erősebb mint mi. A támadásom megint megakadt, mivel kisebb gyökerek tekerdtekkörbe a lábam, így akadályozva hogy tovább haladjak. Ezután több inda is ostorként kezdett csapkodni. Ekkor eszembe jutott hogy nálam maradt a törött lándzsa, amivel ki is szabadítottam a lábam. Ezután visszamentem Jonahhoz, hogy kitaléáljunk valami tervet. Sajnos nem volt sok időnk mivel ellenfelünk folyamatosan támadt minket. Kb. tíz percig harcoltunk így amikor észre vettem hogy kezdek kifogyni a mágikus erőből, így visszaváltoztam. Ez hiba volt, mivel a következő támadás szétrepített kettőnket. A növénymágus kihúzta a fából a lándzsát, amit korábban felédobtam, majd felém indult.
-Jót szórakoztunk, de most már itt a vég. -szólalt meg miközben közeledett. -Azért volt pár ügyes húzásotok.
-Bocs, de én nem tudok örülni ennek. -jegyeztem meg. Már szúrt volna, amikor hirtelen megtorpant, majd megláttam hogy egy nyílvessző áll ki az eddig ép vállából.
-Állj! -kiáltott fel Jonah. Ellenfelünk szóra sem méltatta őt, helyette egy indával átszúrta Jonah szívét.
-Neeee! -kiáltottam fel. Elvesztettem a másik társamat is. Nem volt időm búsúlni, mivel a mágus nem figyelt, ezt kihasználva pedig a törött lándzsadarabot beleszúrtam a hasába, ő pedig összeesett. Miután feltápászkodtam, odamentem Jonahhoz. Nemtudtam mondani semmit, csak álltam felette némán. Ekkor azonban hörgés ütötte meg a fülemet. A másik gyík magához tért, és felám indult. Nekem azonban már ott volt a mágiám, így kővé változtattam a testemet, hogy ne árthasson nekem. Hagytam neki hogy ráharapjon a karomra, ekkor azonban másik kezemmel elkaptam a nyakát, és szorítani kezdtem. Ennek hatására elengedte a másik karomat, én pedig a másikkal is a nyakát kezdtem szorítani, míg végül kiszorítottam belőle az életet. A hüllő élettelenül dőlt a földre, én pedig mellé rogytam, miközben visszatértem eredeti alakomba. Miután valamennyire összeszedtem magam, gondolkodóba estem. A helyzetem elég kilátástalan volt. Egyedül maradtam, mágikus erőm is jelentősem megcsappant. Miközben gondolkodtam hangokat hallottam a romhalmaz felől. Oda kaptam a fejem, és az iguanodont láttam ahogy kimászik a deszkák közül.
-Rólad meg is feledkeztem. ismertem be.

A pajtikáddal ügyesen túléltétek a harcot, viszont rendkívül kimerültél. Fellélegezni sincs sok lehetőséged, hiszen a növénymágos társa még bizony életben van! Ráadásul éppen elő is lép a sűrű növényzetből, karjáról pedig hiányzik a mágiát blokkoló szerkezet. Mielőtt teljesen kétségbe esnél, sietve, hadarva felszólít hogy tarts vele. Azt állítja, hogy nem kell tőle tartanod, de ezen a szigeten kétszer meg kell gondolnod, hogy kiben bízol meg! Kérlel hogy tarts vele máskülönben még nagyob veszedelemmel kell szembenézned. Rajtad áll, hogy megbízol benne vagy sem. Mindenesetre jól gondold át miként döntesz és cselekszel!
Nos, mihez kezdel most?

-Jobb lesz ha pihenünk egy kicsit. -ült le egy fa tövébe, az állat pedig mellé. -Aztán tovább megyünk. Ezzel a harccal, jó eséllyel sikerült jelezni hogy van itt pár meggyengült mágus.
Alig hogy ezt kimondta, egy alak lépett elő a fák közül. Ráadasul Nick észrevette, hogy a mágusról hiányzik a mágikus erő blokkoló bilincs. Nick erőtlen nevetésbe kezdett, miközben az ég felé emelte tekintetét.
~Ha gyűlölsz, csak vágd a képembe, Uram.
Nick ezután a szemeivel a földet páztázta, hogy valami fegyvert találjon magának. A keresést a másik mágus hangja szakította meg.
-Várj! Nem akarlak bántani. Kérlek csatlakozz hozzánk! -hadarta.
-Ha nem tűnt volna fel, nemrég még megakartatok ölni! -válaszolta.
-Ezt nem tagadom, viszont egymagad nem élheted itt túl, és minél többan vagyunk, annál inkább nő az esélyünk a túlélésre. Ha csatlakozol, minketten jól járnánk. -magyarázta. Fájt beismernie Nicknek, de volt ráció abban amit mondott. Egyedül maga is lehetetlennek tartotta a túlélést, egy csapatnak viszont valamivel könnyebb dolga van. Arról nem is beszélve hogy ha a mágus megakarta volna ölni, őt már rég megtehette volna.
-Nos, nem azt mondom hogy bízok benned, de az vitathatatlan hogy igazad van. Legyen hát, csatlakozom. -fogadta el Nick az ajánlatot. A vele szemben álló mintha megkönnyebbült volna.
-Az én nevem Graven. -mutatkozott be miközben felsegítette új szövetségesét.
-Én Nick vagyok. -mutatkozott be ő is.
-Rendben Nick, tudom hogy fáradt vagy, de el kell tűnnünk innen, mielött mások is ideérnek. -jelentette ki miközben összeszedte a földön heverő, még használható cuccokat.

Már vagy háromnegyed órája baktattunk, amikor is elértük a tábort. Valami azonban nem stimmelt. A kapu be volt törve, a táborban pedig valami hüllő épp a táborlakókat lakmározta. Hullaszag és a szétmarcangolt testek látványának kettőse, hányingert keltett bennem. Miután sikerült visszakényszerítenem azt a kevés ételt, amit ettem, Graven felé fordultam, hogy megnézzem vele mi van. Rajta azonban a rosszullétnek nyoma sem volt, helyette a zavarodottság és harag keveréke ült az arcán.
-Ez nem lehet! Egy szimpla kóbor szörnyeteg nem törhetett volna be csak így!
-Nem is! -szólt egy ismerős hang.
Ekkor egy ismerős alak lépett elő. Barna bőre volt, arcát fehér pofaszakáll fedte. Egyből felismertem a szemetet. Az őrök parancsnoka volt az. A Jamesson család elsőszámú vérebe.... vagy palotapincsije. Az egész nézőpont kérdése. A kezében egy mágikus puska, ami ha elsül, a dolgok nem sültek volna el túl jól.
-Jamesson uraság nem szeretné, ha Fiore és a Tanács értesülne az ő kis játékáról és üzletéről.
~Tanács? Ez meg miről beszél? Groven a tamácsnak dolgozik? -kezdtem gondolkodni a hallottakon. Mást úgysem tehettem. Ha menekülök, biztos meghalok. Ha harcolok, biztos meghalok. Remélem hogy újdonsült társam erős, nekem ugyanis nemsok hasznomat veszi, ha harcra kerül a sor. Mellettem Groven akkorát nyelt hogy tisztán halottam, ez pedig nem töltött el túl sok reménnyel.
-Miből jöttek rá? -próbálta húzni az időt.
-Ne nézz hülyének! -förmedt rá a Kannibál parancsnok, majd célzott és lőtt. A villámként cikázó lövedék becsapódott, és megfosztotta Grovent a balkarjától, aki ordítva a porba hullt.
-Jólvan Picúr, fejezd be! -jelzett a parancsnok, mire az őshüllő félbehagyta a falatozást és felénk indult. Ekkor Groven megragadta a bokámat, majd pár szót préselt ki fogai közűl:
--Mondd el... Tanácsnak... Ami... itt van! -majd alig érezhetően meglökött. Meglepetésemre úgy éreztem, mintha a lelkem elhagyta volna a testem, és hatalmas sebességgel száguldana valami felé, a testemnek meg csak pár pillanat múlva eset le, hogy nem árt ha követi a lelkemet. Valami helyett viszont a sötétség felé haladtam teljes gázzal.
Az elött a kaszinó elött tértem magamhoz, ahonnan pár napja elraboltak. Átfutott az agyamon a kósza gondolat, hogycsak részegen álmodtam az egészet, ám ekkor a karomba nyilalt a fájdalom. Pont ott ahol a mágiablokkoló volt, most egy seb volt. Habár reszegen is megvághattam, ezt a lehetőséget valamiért elég valószínűtlennek találtam. Úgy döntöttem, biztos ami biztos alapon inkább beszámolok a történtekről a legközelebbi helyőrségen.