Doktor Jópofa hagyatéka

Az elmúlt egy hónapban különösen kegyetlen gyilkosságsorozat söpört végig a városon, ami abban csúcsosodott ki, hogy a város vezetőjének teljes családját pusztakézzel megnyúzták a szeme láttára. A tettes nem más volt, mint Alex Heller. A férfi egykoron a ti céhetek tagja volt, de egy balul elsült mágiája után úgy tűnt, hogy egy életre súlyosan megnyomorodott. Deréktól felfelé a testének bal fele teljesen elsorvadt. Beszédképességét elvesztette. Óriási púp nőtt a hátára, s segítség nélkül éppen csak képes volt a jelentősen visszafejlődött jobb lába miatt. Egy roncs maradt csupán belőle a balesete után. Egy ócska test, amit a halál visszalökött magából az élők közé, miután félig már megemésztette. Egy nap többé már nem tűnt fel a céhben, csupán egy macskakaparásos levelet hagyott hátra maga után, amiben arról hadovált, hogy megkeresi a gyógyulásának módját.  
És ma, évekkel a történtek után nagyon úgy tűnt, hogy sikerrel járt, sőt! A férfi erősebb és egészségesebbnek tűnt mint valaha, s a mágikus erő is csak úgy áradt belőle. Elsöprő látvány nyújtott azok számára, akik korábban látták milyen rútul járt. Viszont az idióta valamiért az utolsó gyilkossága után szimplán feladta magát. Black ezt megtudva azonnal mozgósított pár embert a céhben, hogy álljanak rá arra az idiótára, s amennyiben a céh veszélybe kerülne esetleges kotyogása miatt akkor azonnal végezzenek vele.  
Erre persze semmi szükség nem volt, a férfi diadalittas mosollyal az arcán, némán ült a cellájában. Esze ágában sem volt szökni, vagy bármit is mondani. Az eset után megrokkant városvezető egy rögtönítélő bíróságot állított fel, ami halálra ítélte Hellert. Fioreben ez nem túl divatos, de a bűncselekmény sorozaton végig tekintve nem váratlan az ítélet. Heller arcán a kihirdetéskor elégedettség mutatkozott, mintha csak pontosan erre vágyott volna. Másnap délben elkezdődött a kivégzés. Hatalmas tömeg gyűlt össze a főtéren, mindenki látni akarta azt a férfit, aki nyomorékból egy félelmetesen erős férfivá alakult át. A pletykák szerint olyan fizikaiereje lett, hogy a puszta kezével, egyetlen rántással nyúzta meg az embereket. Holott korábban a balesete előtt sem volt igazán erősnek nevezhető alaknak.  A tömegben többen is arra kíváncsiak, hogy mi történt vele, vajon mitől lett ilyen félelmetesen erős?
A pódiumra állva Hellernek felkínálják az utolsó szó jogát, mire ő él is a lehetőséggel.  
-A titkomat akarjátok? - kezdte üvöltve a tömegnek. - Megkaphatjátok! Csak keressétek az Őrült Doktor hagyatékát!  
A következő pillanatban a hóhér váratlan hirtelenséggel végzett a férfival.
A tömegben akadnak jópáran, akik tudják ki az az örült doktor, ám minden Skull Order tag nagyon jól tudja, hogy ki az! Fiore királyágában csupán egyetlen doktor érdemelte ki ezt a titulust igazán, aki igazi rémhírnek is örvendett. Doktor Jópofa! Viszont őrült tudós három éve nyomtalanul eltűnt, miután a Quatro Cerberus Lángtriója lerombolta a Hakobe hegy mélyébe berendezett laborjait és kísérleti telepiet. Azok az őrült suhancok szó szerint felrobbantották a hegyet, s azóta senki sem merte megközelíteni a romok környékét tartva Doktor Jópofa őrült kísérleteinek és találmányainak káros és veszélyes következményeitől, mellékhatásaitól.
Mégis mi lehet ott? Mégis mi történhetett Alex Hellerrel, amitől egy szörnyeteggé vált a nyomorékból?

– Mit látsz, drágám? - kérdeztem Sarielt, aki hirtelen megállt és a tér felé fordította tekintetét a sötét csuklyája alatt. A téren összegyűlt a csőcselék, valamik köré összpontosult mérsékelt hangzavarral együtt.
– Szeretnél közelebb menni? - kérdeztem visszatekintve Sarielre, de ő csak meredten bámult a tömeg irányába.
– Látom szeretnél. Menjünk akkor közelebb - mosolyogtam rá, majd jobban belekarolva elindultunk ketten a tér felé. Közelebb érve a házak takarásából kikerült a dolog, ami köré gyűlt a morgolódó csőcselék. Egy gyorsan összetákolt emelvény állt a tér végében, magasan az emberek felett. A tetején egy bilincselt férfi térdelt. Közvetlenül mellette pedig egy alabárdos hóhér. Az emberek egy kivégzés miatt tódultak a térré. Nem csoda a nagy zúgolódás. Ritka pillanat, amikor az országban valakit halálra ítélnek, pláne, ha a polgárok előtt zajlik a kivégzés, mint valami elrettentés. Valószínűleg, ha a céh bármely tagjának az életén végigmennének hasonló ítéletet kapna. Ez alól én sem vagyok kivétel. De minden egyes ember, akinek az életét kellett vennem csak egy újabb fal volt, ami közém és Sariel közé állt. A falakat pedig le kell dönteni, amik az utunkat állják.
Amennyire csak tudtunk közelebb furakodtunk és közben el-el csípett szavakból sikerült megtudnom, hogy a férfi, akit kivégeznek, Alex Hellernek hívnak. Valamiért ismerősen csengett, de nem tudtam hova tenni, hol hallhattam. Talán az utcán, vagy a céhben.
– Nekem is ismerős a neve, drágám.
- Mert régen ő is tagja volt a koponyáknak – szólalt meg mellettem egy férfi.
– Mit keresel itt Jack? - kérdeztem először oda se pillantva.
- Ó, én mindenhol ott vagyok. Vagy legalábbis a szemem és a fülem – vigyorodott el és megsimogatta a bal vállán ülő patkány fejét. Visszanézett rám és felre söpörte fekete tincseit a borostyán színű szemei elől. Sötétszínű, hajszálcsíkos zakót és ehhez passzoló hajszálcsíkos nadrágot viselt, lakkozott cipővel. Mellé fekete inget és fehér nyakkendőt, illetve fehér nadrágtartót. Patkány Jack olyan hatást keltett, mintha egy régi gengszter lakrimafilmből lépett volna elő. Az egyetlen színes rész rajta – a patkányon kívül – a fekete kalapjába tűzött két színes toll. A rövidebb narancsos színben pompázott, míg a hosszabb, kunkoribb pedig sárgában. Valószínűleg a szeme miatt eshetett a választása a két színre, amik elegye a szeme íriszét adná ki.
Patkány Jack nem volt a Skull Order tagja, de jó kapcsolatot ápolt velük, főleg Blackel. Ő amolyan informátor volt a városban. Mindig tudott mindenről és ha volt pénzed vagy jó kapcsolatod megtudhatsz tőle ezt-azt.
- Tényleg nem tudod ki ez? – bökött az emelvény felé.
– Kéne?
- Pedig ha jól tudom nálatok is nagy téma volt néhány hete, amikor feladta magát. De legalább az újságokban láthattad a nevét. Az elmúlt hónapban az egész város meg volt őrülve.
– Nem olvasok újságot - közöltem érdektelenül. Azonban amit mondott az elgondolkoztatott. Keveset voltam az utóbbi időben a céhnél, de ahogy visszagondoltam, felrémlett a néhány héttel ezelőtti nagy téma. Egy volt tagot kaptak el és Black tartott tőle, hogy olyan információkat közölhet a hatósági szervekkel, amiket nem kéne megtudniuk. Valakit rá is állított az ügyre, de nem tudtam a végeredményről. Igazából nem is érdekelt. De ezek szerint nem sikerült megölni, vagy nem akart elárulni semmit.
Közben Jack belenyúlt a zakója belső zsebébe és előhúzott onnan egy gondosan hosszában összehajtott újságot. Sariel kivette a kezéből és széthajtogatva a kezembe adta. Tegnapi újság volt és a címlap fotón ott virított Alex Heller sejtelmesen vigyorgó képe. Nem olvastam el a teljes cikket csak átfutottam rajta. Lényegében arról szólt, hogy Heller az elmúlt hónapban sorozat gyilkosságokat követett el, nem is keveset. A legkiakasztóbb az embereknek a módszer volt. Élve nyúzta meg őket puszta kézzel. Nem valami kifinomult, hatásosabb lett volna szikével és csipesszel, de nyílván nem ugyanabból a célból tette, mint amiért én csináltam volna. Az utolsó gyilkossága váltotta ki a legnagyobb tömeghisztériát végül. A polgármester egész családját nyúzta és ölte meg, majd vele is végzett miután végignézette vele az egész jelenetet. A legborzalmasabb, amikor a szeretted előtted hal meg és tehetetlen vagy. Egy pillanatra mintha együttérzés fogott volna el, ahogy Sarielre néztem, de hamar undor váltotta fel, amint a fejemet az emelvény felé fordítottam.
Közben a bíró befejezte a szónoklatát és intett a hóhérnak, aki visszabiccentett és felemelte az alabárdját sújtásra készen állva.
- Kíván még szólni valamit az utolsó szó jogán?
Heller elvigyorodott. Mintha egész idő alatt csak erre a pillanatra várt volna.
- A titkomat akarjátok? Megkaphatjátok! Csak keressétek az Őrült Doktor hagyatékát!
Hogy még akart-e mondani valamit, vagy befejezte az utolsó szavait az sosem derült ki. A hóhér lecsapott a bárdjával és elválasztotta Heller fejét a testétől.
A tömegre néma csend ült ki. A bíró értetlenül nézett a hóhérra. Az emberek pedig a fej nélküli testre, majd egymásra. Nem volt éljenzés, hogy egy mészárost kivégeztek és az igazságszolgáltatás diadalmaskodott vagy hasonló idióta eszmék ünneplése. Néma csend telepedett a térre, csak a házak között süvítő szél hangja hallatszott. Aztán a döbbenés után elkezdtek sutyorogni maguk között az emberek.
– Milyen titokról beszélt?
- Ejnye, szépségem. Ezt se tudod? Tényleg ennyire szőke vagy? – kérdezte gúnyos vigyorral. Sariel rámarkolt a rapírjára a köpenye alatt, de ráfogtam a kezére nem engedve, hogy kihúzza.
– Hagyd, drágám. A lényeget Patkány – sziszegtem vissza rá, ám nem adta jelét, hogy különösebben meghatotta volna.
- Még jóval az előtt, hogy te is koponya lettél egy mágikus baleset érte. Valamivel kísérletezett és befuccsolt. Csoda, hogy életben maradt. Már, ha életnek lehet nevezni azt a vegetálást, amit utána művelt. Egy krumpli életének több értelme volt, mint az övének. A teste bal oldala elsorvadt, púp nőtt a hátára, a jobb lába is vissza fejlődött. Amit reggel a budin hagyok, az szebben néz ki, mint ahogy ő akkor.
– Akkor?
Jack elvigyorodott.
- Látom, kezded kapizsgálni, hol sántít a dolog. A férfi, akit az imént fejeztek le nem is hasonlít arra a nyomorékra. Sőt olyan fizikai ereje volt, hogy pusztakézzel nyúzott meg embereket, pedig erre még a balesete előtt se volt képes. Ha esetleg felmerülne benned, hogy még se ugyanaz a két ember, biztosíthatlak róla, hogy akit az imént fejeztek le az valóban Alex Heller volt.
Valóban megfordult a fejemben a dolog, de mintha csak olvasott volna a gondolataimban egyből megválaszolta, így időm se maradt fejben elgondolkodni bővebben a lehetőségen.
- De visszatérve a nyomorék időszakára, egyszer csak eltűnt és többet nem látta senki se. Nem szólt senkinek, nem is mintha tudott volna, hisz beszélni se tudott már. Hagyott egy üzenetet, hogy gyógymódot keres.
– Úgy tűnik talált. És ki ez az Őrült Doktor?
Jack újabb vigyort eresztett meg, majd kétszer megkocogtatta az orrát a mutatóujjával.
- Úgy ismerheted őt, mint… Doktor Jópofa – mondta a nevet misztikus hangsúllyal kiejtve egy kisebb szünet után, mintha drámai hatást akarna elérni. Nem sokat ért vele. Nem mondott semmit se a név. Sőt biztos voltam benne, hogy csak szórakozik velem.
– Nem érdekelnek a hülye vicceid és az abszurd nevű kitalálmányaid.
- Mennyivel abszurd az, hogy engem mindenki Patkány Jacknek hív?
– Touché - hagytam rá.
- De ezek szerint az ő neve is idegenül cseng neked. Meg se kérdezem akkor, hogy a Láng Trióról hallottál-e, akik elpusztították 3 évvel ezelőtt a doki laborját.
Válasz nélkül hagyva csak néztem rá, hogy folytassa. Nem érdekelt semmilyen lángeszű barmok. Igazából még azt sem tudtam ebből az egészből érdekelhet-e engem bármi is.
- Ezek szerint nem – csüggedt el Jack – Na, de mindegy.
– És milyen kísérletei voltak ennek a Doktornak?
- Ó, ez az információ már nem lesz ingyen – vigyorgott Patkány Jack. Itt kezdett el jobban érdekelni a téma.

- Majd Black megtéríti, vagy ha kell vedd úgy, hogy tartozok neked – szisszentem rá.
- Ó, szép hölgyem, nem vagyok én bank, hogy hitelezzek – vigyorgott Jack.
Összefontam a mellem alatt a kezeimet, Sariel oldalán pedig meglibbent a köpeny, amitől láthatóvá vált az oldalán logó rapír. Lassan rácsúszott a keze a markolatra.
- De persze mindig lehet kivételt tenni – vigyorgott tovább, miközben a szeme sem rebbent. Nem úgy tűnt, mint akit sikerült megfélemlítenünk a drágámmal, még is engedett. Nem tudtam mi lehetett a háttérben, de pillanatnyilag nem is érdekelt, amíg megkapom, amit akarok.
- Szóval, mivel foglalkozott a doktor?
- Inkább mivel nem. Könnyebb lenne talán azt sorolni, de legyen ahogy kívánod, kedves. Talán a fő kutatási területének mondhatjuk a mágiának a természetének a tanulmányozása. Vagy legalábbis mondhattuk, mert ugye már feldobta a pacskert. Ezen kívül belekóstolt a démoni és emberi létformák keresztezésébe. Elhalt szövet mágiamentes újra élesztése. A halála előtt pedig még piacra, illetve feketepiacra dobott pár új típusú lakrimát. Ezek beültetve blokkolják a mágiáját, akinek a testébe ültetik. Ezt főleg a Jamesson szigeteken használták, ahol mágus rabszolgák testébe ültette be és viadalra kényszerítette őket. Mellékesen megjegyzem, hogy a sziget az ott hemzsegő óriás hüllőiről híres. Aztán volt olyan lakrima, ami az ember életkorával szórakozott. Fiatalított vagy épp öregítette. Ezekkel az életkor buzeráló lakrimákkal meg a Woriban szigeteki börtöntöltelékeken kísérletezett. Persze ők azt hittek nagylelkű támogatást kaptak, de a Proff számára mindenki csak kutatási alany vagy játékszer. Ezek csak a lényegesebbek, amiket hallottam. Gyanítom még ezekkel is csak a felszínt kapargáljuk. Ki tudja… Talán még olyan konkrét kutatása is volt, amivel az élet visszahozáséval szórakozott.
Hirtelen nagyot dobbant a szívem. Már az élő szövet regenerálását is feltudnám használni Sariel feltámasztásában, de ha lenne valahol egy ilyen kutatása az főnyeremény lenne.
- Én a helyedben azonban sietnék. Már most itt sokan kedvet kaptak a hagyaték piszkálásához. Mi lesz, ha ez az ország más pontjain is az emberek fülébe jut? – mosolygott, de teljesen igaza volt. Kellett az a kutatási anyag. Elsőként kell megszereznem, aki pedig az utamba áll az meghal.
- Menjünk, drágám. Össze kell pakolnunk. Hosszú út vár ránk. Köszönjük az információt Jack – azzal sarkon fordultunk és elindultunk Sarielel a lakásunk felé.
- Nagyon szívesen, kedves. Nagyon szívesen…


Hosszú utat jártunk be a kedvesemmel. Megannyi vonat és szekérút, de a nap végére sikerült elérnünk az ország másik végébe. Szerencsém volt, hogy Sariel elrakatott velem olyan sok meleg ruhát, mert itt nagy szükségem volt rá. Sokkal hidegebb volt az idő, mint felénk. És nem csak a lenyugvó nap miatt éreztem, már a hegy melletti állomáson is mindent hó borított, pedig vacogtam. Sariel elővett a táskánkból egy vastag kabátot és rám terítette.
- Köszönöm, drágám. Nem is tudom mi lenne velem nélküled – simítottam meg csontos arcát mosolyogva.
Nem mi értünk ide elsőként, abban már biztos voltam. A hegy lábához vezető ösvény rendesen ki volt taposva. Akadály nélkül közelítettük meg a hegyet, amit annyira nem is nevezhettem volna igazi hegynek. Legalábbis csúcs nélkül számomra nem volt az. Mintha egy képen leradírozták volna a tetejét és csak egy ocsmány, szabálytalan rombuszformát hagytak volna hátra.
Haladva az ösvényen tovább, már a nap is kezdett elbújni a horizonton. Előttünk pedig egyre több fényforrás jelent meg.
Úgy tűnt igazam volt és tényleg nem mi voltunk az elsők. Egy tábort alakítottak ki a hegy lábánál. Rengeteg sátorral és még több emberrel. Nagyon nem voltam boldog. Túl sokan voltak, ahhoz, hogy mindet megöljem. Valami mást kellett kitalálnom.
- Önök is a Jópofa expedícióra jöttek? – lépett oda hozzánk egy bundás férfi érdeklődve lámpással a kezében. A szakállas férfira tekintettem, majd a mögötte elterülő táborra, végül vissza rá és elmosolyodtam.
- Igen-igen. Én Halibel vagyok, ő pedig a férjem Gabriel. Utazó orvosok vagyunk és mikor hallottuk a hírt, tudtuk, hogy mi se maradhatunk ki. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen sokan lesznek itt! – mondtam csodálkozóan.
- Elvégre nem mindennapi akcióra készülünk. Egyébként a nevem Josh Horne. Nagyon örvendek a találkozásnak. Jöjjenek csak beljebb és melegedjenek meg valamelyik tűznél. Majd holnap hajnalban fogunk indulni.