Max DeLuise - Familiáris

Hónapok, vagy éveket teltek már el? Fogalmam sem volt róla, mert egyszerűen nem mertem számolni az időt, hogy Probulus mióta halott. Sokszor idegesítő és bosszantó volt a folytonos aggodalmaskodása és kotnyeleskedése, de mindig be kellett látnom, hogy nem ok nélkül. Túl jól ismert, s mindig tudta, hogy mi lesz a következő két lépésem, s folyton próbálta annak következményeit csillapítani. Emellett pedig kiváló és lojális társ volt. Ezernyi életveszélyes kalandba belerángattam, ahol semmi keresnivalója nem volt, de ő mégis követett, kitartott mellettem. Végül pedig az életével fizetett érte. Már túl voltam azon, hogy magamat okoljam a történtek miatt, de ez a veszteség olyan volt, amit nem lehetett csak úgy kiheverni az idővel. Vannak sebek, amiket az idő csak még jobban elmélyít...
Ott álltam a folyosón, Probulus szobájának ajtaja előtt. Nem jártam bent azóta, hogy eltűnt azon az elátkozott napon. Ma viszont elhatároztam magam. Szembenézek azzal, amitől eddig gyáván menekültem. Elegem lett abból, hogy a kúriában járva van egy ajtó amire ránézni sem merek már hosszú ideje, mert féltem az emlékektől, amit elzárva tartott. Egy önfeláldozó, halott barát emlékétől.  
Mély levegőt vettem, mintha csak újra összecsapni készülnék a kiborg wyvernnel, majd miközben lassan kifújtam a levegőt rámarkoltam a kilincsre. Ekkor úgy éreztem mintha izzó acélt döftek volna a mellkasomba. Szívem majdnem átszakította a bordáimat olyan hevesen kezdett verni. Akaratlanul is abban kezdtem reménykedni, hogy barátom odabent lesz. Az íróasztala fölött fog görnyedni egy halom papír társaságában, intézve a nyomda és a többi vállalat dolgát. Ostobaság volt, tudtam jól. Olyan vágyálomban reménykedtem, ami lehetetlen volt, s ebbe a szívem beleszakadt. Már nagyon régen szerettem volna, hogy kőből legyen a szívem, de most, ebben a pillanatban mindennél jobban vágytam erre.  
Hirtelen gyengének éreztem magam. Tudtam, ha kinyitom az ajtót az utolsó fonalat is elvágom. A remény utolsó szálát is kitépem, s az álom szertefoszlik a ködben. Kételkedtem abban, hogy egyáltalán el tudom fordítani a kilincset. Lassan, fájdalmasan lassan elfordult a kilincs, s az ajtó nyílni kezdett. Szívem vad dobolásba kezdett, amikor észrevettem a szobából kiszűrődő kékes derengést. Izgalmamban letéptem az ajtót a helyéről, s egy laza csukló mozdulattal a folyosó szemközti oldalába dobtam félre.  
A szoba üres volt. Probulus sehol sem volt, rajtam kívül egy élő lélek sem volt bent. Szívemet, mintha egy óriási kéz összeroppantotta volna. Én marha... Ostoba barom... Szánalmas idióta... Legszívesebben beleütöttem volna egyet az ajtókeretbe, de volt egy olyan érzésem, hogy abba az egész kúria beleremegne.
Pedáns rend volt a szobában, ahogy az barátomra mindig is jellemző volt. Jól emlékeztem rá, hogy mindig az őrületbe kergetett a szobája rendjének a puszta gondolata is. Most viszont egyetlen egy dolog nem volt a helyén. A nyitott ajtójú szekrény előtt egy tojás hevert, körülötte néhány kisebb-nagyobb kristálydarabbal. Olyan volt, mintha a tojás egy lakrimába lett volna zárva, ami most összetörve hevert körülötte. A lakrima darabok már éppen csak mutattak valamit a korábbi kékes derengésükből. Halványult a bennük dolgozó mágia ereje, majd szertefoszlott.  
Kíváncsian vettem szemügyre a tojást, ami sokkal nagyobb volt, mint egy átlagos madártojás. Elképzelni sem tudtam miféle lény tojása lehet, utazásaim során egyetlen hasonlót sem láttam. Fekete volt, néhány karmazsinvörös csíkkal. Kézbe vettem, s meglepett a súlya és melege. Nem tudtam hová tenni a tojást. Fogalmam sem volt róla, hogy miért és milyen tojást tartott, illetve rejtegetett Probulus.
-Azta! - csattant fel egy izgatott hang az ajtóban. - Te meg mit találtál?
Zack volt az, aki csupán pár hónapja lakott a kúriában.  
-A rohadt életbe! - üvöltöttem el magam amint végignéztem az idióta srácon. - Nem megmondtam, hogy ne járkálj seggpucéran a villában?!  
Elméletileg rokonok voltunk, de sokszor kételkedtem benne. Egy DeLuiseról sem tudok, aki ennyire lökött lett volna. Mániája volt, hogy fürdés után pucéran mászkál mindenfelé....        


Név: Riven
Faj: Sulekk / Lángfarkas
Nem: Nőstény