A lenyugvó Napnak is van ereje...

A nap magasan járt az égen aznap. Raven a magasban repült és az alatta elterülő tájat nézte. Az emberek nem figyeltek rá mivel csak egy átlagos kis holló volt. Amiből rengeteg járt arrafelé. Azonban ő nem volt átlagos. Mivel képes volt mágiát használni. Amivel az egész területet felderítette. Meghatározva mindenki helyét és mozgását. Ahogy végezte a dolgát egy apró mágikus panelt hozott létre majd elindított egy küldést. Amivel minden általa gyűjtött információt átküldött a társának, aki csak az alkalomra várt.
~ Kes! Késen vagyok. ~ Mondta a kismadár telepatikusan.
Ahogy megkaptam az adatokat máris teljes egészében láttam az egész területet. Azonnal mozgásba lendültem. Becéloztam legközelebb lévő, ellenséget. Majd egy fejlövéssel végeztem vele. Mint egy zsák krumpli dőlt el. Aztán jött a következő, aki éppen csak meg látta mi is történik a társával. És már ő is kapta a vasgolyót a fejébe. ezzel elhallgattatva mind kettőt. Aztán meg indultam és betörtem a táborba. Ahol hatalmas meglepetést okoztam az emberek között. De nekem pont ez kellet. Újra előre tartottam a kezemet és elkezdtem lőni őket. A rövid célzott sorozatok tették a magukét. A felém rohanó három fegyveres támadó. Egymás után haltak meg. Hiába minden próbálkozásuk csak átlagemberek voltak. Ahogy haladtam tudtam már csak a vezető maradt hátra. Aki egy nagydarab férfi volt. Kezében egy kétkezes karddal. Felém rohant és meglendíttette a fegyverét.  Mire én egy sorozat vasgolyót eresztettem belé. Ezzel kivégezve őt. A tábor meg lett tisztítva az ellenségtől.
~ Kes megtaláltam! ~ Jött az üzenet Raven-től. Megindultam a tábor közepén álló sátor felé. Belépve megláttam egy földön fekvő megkötözött lányt. Ő volt az, akit a banditák elfogtak és készültek eladni. Elővettem a késem és levágtam róla a köteleket. Majd levettem a zsákot a fejéről. Rémülten könnyektől ázott szemekkel nézett rám.
- Nem kell félned szabad vagy. – Mondtam neki tárgyilagosan. A lány elkezdett sírni.
Szerencséjére időben jöttem. Még mielőtt a banditák kipróbálták volna milyen szerencsétlent. Így meg úszta néhány sérüléssel. Kimentem a sátorbál és a lány követ. Raven kint volt ész a főnök tetemén állt.
- Nézd! – Szólt majd a két lábával elvette a férfi kardját és a szárnyaival csapkodni kezdett. Lassan a levegőbe emelkedett ám a fegyver súlya túl nagy volt.
- Nehéz. – Mondta küszködve. Erre odaléptem. Elvettem a kardot és meg néztem. Semmi különös csak egy egyserű kard. Nem sokat ért. Így a földre dobtam.
- Menjünk, vigyük vissza a lányt a faluba. – Erre a lány nagyon boldog mosolyt vágott.
- Köszönöm. Nagyon szépen köszönöm, hogy megmentet. – Próbálta megköszönni ám a nevemet nem tudta.
- Kes. – Mondtam meg a nevem.
- Köszönöm Kes. – Mondta mosolyogva.
Én azonban nem nagyon törődtem vele. Nyugodtan oda sétáltam a közelben parkoló motoromhoz és felültem rá. A lány mögém ült. Így gyorsan visszavittem a faluba ahonnan elrabolták. Ezzel letudtam a felkérést, amit hirtelen kaptam. Nem volt nagydolog nekem. De a családnak, akiken segítettem igen is az volt. Ám nem szívjóságból csináltam. Keveset hozott a konyhára. De nem is volt túl nagy feladat. És pár óráért nem is rossz. Elköszöntem és azzal távoztam is. Azonban Raven valamiért nem volt olyan, mint szokott. Szokatlanul csendes volt.
- Mi a baj Raven? - Kérdeztem.
- Semmi. Csak gondolkodom. -  Válaszolta leverten.
- Min? – Kérdeztem meg tőle.
- Kes én kicsi vagyok? – Kérdést tette fel, ami egy kicsit meg lepett.
- Nem. Átlagos vagy, ha egy hollót nézünk. – Válaszoltam neki hogy megnyugodjon.
- De még azt a kardot sem bírtam fel emelni. Nehéz volt. – Nyafogta.
- Akkor mi van? Ha emberrév változol, akkor elbírod. – Nyugtattam meg a kis méregzsákot.
- Akkor is nehéz. Nem bírom el. És nem csak ez a gond. – Fakadt ki. – Minden macska prédának néz, mert kisseb vagyok nála. Nagy akarok lenni nagyon nagy óriási! – Kiabálta mérgesen.
- Értem. De minek akarsz nagy lenni. Egy sima macskát bármikor legyőzöl. A hoz, nem kell nagynak lenned. – Magyaráztam meg neki a dolgot.
- De igen. -  Válaszolta. Majd egy képet küldött át a fejembe. – Nézd! Ő nagy. – A képen egy hatalmas sas hátán ült egy szürke köpenyes ember hegyes kalapban.
- Az csak egy kép. – Jegyeztem meg. – De mégis honnan van neked meg? – Érdeklődtem.
- Egy könyvből, amit nem rég vettem. De nem ez a lényeg és is nagy akarok lenni. –Nyafogott a kis tollas.
- Van olyan mágia, amivel meg oldható. Ha jól fizet a következő munka, akkor visszatérünk rá. –
- Tényleg? – Kérdezte vidáman.
- Igen. – Válaszoltam. Ezzel sikerült megnyugtatnom őt. Ám még egy üzenet érkezett a következő város helyzete volt az és az oda vezető útvonal. Ezzel el is dőlt, hogy hova megyek. Bár számomra tényleg mindegy volt. Ám bármi megtörténhet ezen a világon.

A szigeten történtek egy dolgot világossá tettek Nick számára: sokkal erősebbé kell válnia. Újra útra kelt, ezúttal viszont cél is lebegett a szeme elött. Új mágiákat tanulni, és tapasztalatot szerezni, majd bosszút álni elrablóin. Útközben sikerült vennie egy könyvet, ami alakváltó mágiáról szólt, így útközben sikerült szinesítenie "fegyvertárát". Végül egy eldugott kis faluban ált meg egy hosszabb pihenőre. A falu kis méretét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tíz percbe sem tellett mire Nick talált egy fogadót. A fogadó nem volt túl nagy, és kicsit lerobbant is volt. Az ajtó félig ki volt szakadva, az egyik ablak meg volt repedve. Belülről sem volt sokkal bíztatóbb a látvány. Alig pár asztal volt ott, azok is akkorák voltak, hogy négyembernél több nem fért volna el ott. Vendég is csak egy ember aki tetőtöl talpig páncélt viselt. Nick leült az egyik üres asztalhoz mejd rendelt magának egy korsó sört, meg valami ennivalót.
-Francba, ha így folytatom egy héten belül kifogyok a pénzből. -motyogta maga elé, miközben a bőrszütyőjét, illetve annak fájdalmasan hiányos tartalmát leste.
-Az ételre még egy kicsit várnia kell. -zökkentette ki a fiút a fiatal pincérlány hangja, miközben letette a teli korsót az asztalra.
-Értem. -bólintott Nick. -Mondcsak nincs a faluban valakinek szüksége egy mágusra? -szegezte a lánynak a kérdést. A lány a Nickkel szemben lévő falra mutatott. A fiatal mágus csak ekkor vette észre hogy a falon egy nagy tábla van, aminek a tetején a következő felirat díszelgett: Megbízások mágusoknak.
-Köszönöm. -mondtam piros fejjel Nick. Látta hogy a lány nagyon erölködik hogy ne nevesse ki, amit Nick meg is értett. Felállt, magához vette italát, és közelebb lépett a táblához, hogy szemügyre vehesse a megbízásokat. A választék nem volt valami nagy. Szám szerint csak három megbízás volt. Az egyikben valami füvészasszonynak kellett segítség az alapanyagok beszerzéséhez, néhány elég nehezen elérhető. A másodikban egy cirkuszba kerestek kisegítőt pár mágikus-vadállat mellé. Ez egyből ki is lett lőve mivel Nick utáltaha túl sok szempár szegeződik rá. A harmadik megbízás viszont elég gyanús volt. Röhejesen sokat fizettek volna, egyszerű takarításért, ráadásul a megbízó X-lairnek nevezte magát, ami vagy álnév volt, vagy szerencsétlennel jól kitoltak a szülei.
~Ez aztán a dilemma. A józan ész azt diktálja hogy az elsőt fogadjam el, mivel a harmadik túl gyanús, viszont az utóbbi kiváncsivá tett. -örlődött Nick, mígnem valaki megpaskolta a vállát. A mágus azt hitte a kajája készült el, ám amikor megfordult csalódnia kellett. Az a páncélos alak volt az, aki a sarokban ült, amikor a fiú megérkezett.
- Hagyd ezt a sok szemetet. Ha igazi melót akarsz, társulj mellém, van egy kihagyhatatlan ajánlatom a számodra. -mondta magabiztos mosollyal az arcán. Nick, mivel veszítenivalója nem volt, úgy döntött végig hallgatja a férfit.
-Hallgatlak. -felelte monoton hangon Nick.
-Elöbb üljünk le. Gondolom nem szeretnél állva tárgyalni. -javasolta a páncélos, Nick pedig egyetértően bólintott, majd megindultak a sarok felé, ahol korábba ült a férfi.
-Először is a nevem Jack. -mutatkozott be.
-Én Nick vagyok. -viszonozta a gesztust. -Szóval mi lenne a munka?
-Egyből a lényegre, mi? Nem vagy valami barátságos. Van a közelben egy barlang, ami az emberek többsége szerint elhagyatott, szerintem viszont van ott egy csapat bandita. Csak egy másik mágus érkezésére vártam, mivel egyedül kicsit bajos lenne. A zsákmányon természetesen fele-fele arányban osztoznánk. Na, mit szólsz? -nézett rám reménykedve.
Őszintén szólva ez messze érdekesebbnek tűnt, mit virágot szedni valami öregasszonnyal, valamint így legalább pár új mágiámat is letesztelhetem.
-Benne vagyok. -nyújtottam felé a kezemet, amit Jack el is fogadott. Végszóra pedig a kajám is megérkezett.

Beérkeztünk a városban. Ahol senki sem vett tudomást az érkezésünkről. Igaz egy motoros meg érkezése nem nagydolog Raven mag amúgy is csak egy átlagos madár az emberek számára. Így nyugodtan viselkedtek. Ami nem zavart. Éppen ezért úgy döntöttem feltöltöm a készleteim. Ha már némi pénzt tudtam szerezni. Amúgy is kezdtem kifogyni. Éppen ezért leparkoltam az első bolt közelében. Majd leszálltam a vasparipámról.
~ Kes! Most mit fogsz csinálni? ~ Kérdezte a társam.
~ Raven megyek vásárolni. Te kérsz valami? ~ Kérdést tettem fel telepatikusan.
~ Egy zacskó müzlit kérek. ~ Válaszolt a kismadár magasan a levegőből.
~ Értem. ~ Jegyeztem meg. ~ Amúgy mégis mikor vetted azt a könyvet? És miből? ~ Faggattam a társam.
~ Nem rég. Az egyik városban, amikor pihentünk egy munka után. Ne tud, meg mennyi pénzt elhagynak az emberek. Csak összekellet, szednem és máris volt mindenre. ~ Magyarázta boldogan.
~ Redben. De legközelebb szólj. ~
~ Oki doki. De amíg te vásárolsz, én körbenézek most nagyon jó a széljárás. ~
~ Tedd azt. Ha bármi baj van, szólj. ~
~ Oki doki. ~ Azzal meg is szakadt a kapcsolat és én tovább indultam. A külvilágnak csak annyi volt az egész hogy nézelődtem csendben. Nem is tudták mi történik. Éppen ezért én meg indultam vásárolni, amíg a társam csavargott.
- Jó napot. – Köszöntem, ahogy beléptem a boltba.
- Üdvözlöm. – Válaszolt az eladó nő.
Én vettem megy kosarat és bevásároltam rendesen. Tudtam jól, hogy mi kell. Éppen ezért gyorsan végeztem is. Odasétáltam a pulthoz és letettem a kosarat. A nő átszámolta az értéküket, amit aztán ki fizettem nem volt túl nagy összeg. Azonban élelemre szükség volt. Ahogy összerakta a nő az árut én elővettem a merengőt és használtam azt, hogy a mini világba zárjak mindent kivéve egy üveg kólát. Ezzel meg könnyítve a pakolást. A nő ugyan meg lepődött az egész láttán, de betudta mágiának. Én nyugodtan távoztam. A kólámat kibontottam és útközben meg ittam. Mivel Raven még nem ért vissza. Azt gondoltam benézek a helyi munka állomásba. Talán akad valami jó munka vagy valami. Beléptem és láttam, hogy teljes a pangás. Mintha nem is akartak volna dolgozni az emberek. A mit meg is értettem. Mivel a felkérések fala alig mutatott valamit. És amik voltak azok is átlagembereknek valók voltak nem mágusoknak. Így inkább hagytam az egészet és inkább tovább álltam. Nem akartam időt vesztegetni az egészre. Így inkább körbenéztem mi van a városban. Azonban nem sok minden volt. Szinte semmi. Éppen ezért visszamentem a motoromhoz és ott vártam, hogy a társam visszatérjen. Ami meg is történt nem sokkal az után, hogy a motoromhoz érte.
~ Kes baj van!~ Hallatszott telepatikusan a kis hollótól.
~ Mi az? ~ Kérdeztem meg.
~ A falu ahova a lányt visszavitted most támadás alatt áll. ~ Magyarázta.
~ Lehetetlen. Hogyan? ~ Kérdeztem vissza meglepetten mivel nem gondoltam, hogy még maradtak banditák.
~ Nézd!~ Mondta és máris küldte át az adatokat. Egy térkép volt és rajta néhány pötty, amik tényleg a falu felé közeledtek.
~ Értem. Szóval mégsem csak annyian voltak. ~ Jegyeztem meg. Az hogy feltűntek nem sokat számított. Azonban ott volt a lehetőség, hogy tényleg többen voltak és most bosszút akarnak állni. Ami csak azért lehetett zavaró, mert én voltam az, aki végzett velük. Ráadásul úgy mondtam, hogy nem lesz gond a banditákkal. És még egy nap sem telt el. Ami miatt a szavahihetőségem csökkent volna. Azt meg nem akartam.
~ Raven! Készülj, visszamegyünk! ~ Adtam ki a parancsot.
~ Oki doki. ~ válaszolt és máris csapott a levegőben egy nagy kört. Visszafordult és meg indult előre felé. Én pedig felültem a motoromra és meg indultam utána. Ami másnak csak annyi volt hogy hírtelen elhúztam a francba.
~ Raven derítsd, ki hányan vannak és van-e köztük mágus! ~ Adtam ki az utasítást a kismadárnak.
~ Oki doki. ~ Válaszolta és azzal még gyorsabban kezdett el repülni, hogy minél hamarabb oda érjen. Ezzel a légi fölénnyel hatalmas előnyre tudok szert tenni a csatákban. És ez mind Raven érdeme. Nélküle nem lenne olyan könnyű a dolgom. Ami jobb mintha csak úgy magamnak kellene minden re figyelnem.

-És miből gondolod, hogy abban a barlangban banditák vannak? -kérdezte Nick két falat közt.
-Én egy utazó zsoldos vagyok, emiatt járom az országot. A legutóbbi megbízásom végeztével, erre vettem az utat. Útközben lettem figyelmes a banditák nyomaira. Nyílvesszők a fákban, az erdő felé tartó láb- és patanyomok meg egyebek. Követtem a nyomaikat, míg végül elértem a búvóhelyükhöz. -mesélte Jack.
-Értem. Sikerült megtudnod valamit róluk? Hanyan vannak? Milyen képzetek? -faggatta az alakváltó.
-Többször is elmentem a rejtekhelyükre, hogy információt gyűjtsek, így sikerült megtudnom, hogy három tucat fegyveressel van dolgunk, meg a vezetőjükkel. Szerencsére csak a vezetőjük tud mágiát használni, viszont nem tudom milyet, ahogy azt sem, hogy a többi, az mennyire képzett fegyverforgató.
-Elég népes társasággal nézünk szembe. Mindegy is, nem hiszem hogy gondot okozna a "gyalogok" eltakarítása, viszont a mágus próblémás lehet. -osztotta meg vele az aggodalmát Nick.
- Ne aggodj. Ketten biztos hogy letudjuk győzni. -győzködött.
~Milyen optimista. -gondolta Nick. ~Mivel kell a pénz, így jobb ha nem akadékoskodom.
-Nos,ha úgy gondolod nyerhetünk, akkor hiszek neked. -értett egyet vele Nick.
-Holnap korán indulunk, szóval jobb ha pihensz elötte. -tanácsolta. Mivel elég fáradtnak érezte magát, ezért elbúcsúzott Jacktől és kivett egy szobát, ahol pihenhet. A szoba nem volt sem nagy, sem jól felszerelt, de tekintve hogy elég olcsó volt, nem panaszkodott. Őszintén szólva már annak is örült, hogy ágyban alhat. Az ágy mellett lévő székre rakta zakóját és kalapját, majd az ágy szélére ült, és gondolkodni kezdett a holnapi munkán. Jacknek ugyan mást mondott, de eléggé aggódott a harc miatt. Mivel Nick képes volt acéllá változtatni a bőrét, nem érdekelték a fegyveresek. Őket könnyedén legyőzte volna, ám a vezetője már más. Nem tudta milyen mágiát használ, vagy hogy mekkora a mágikus ereje. Ha például egy illúzió mágussal állnak szemben, akkor Nick mágiái semmit nem érnek. Vagy ha rúna mágiát használ a vezetőjük, akkor szinte biztos hogy a hely tele lesz csapdákkal. Sokáig gondolkodott Nick hogy mivel védekezhetne ezek ellen, de mivel semmi nem jutott eszébe, ezért inkább álomra hajtott a fejét.
Másnap reggel elég korán kipattant Nick szeme, így remélve hogy sikerült újdonsült társa elött kellnie, felkapta zakóját és kalapjátt, majd kicsit lomhán lement a földszintre, hogy ott várakozzon. Meglepetésére Jack már menetkészen várta.
-Jó reggelt, társam! -köszönt rá, még talán a tegnapinál is nagyobb mosollyal az arcán.
-´reggelt! -köszönt az alakváltó is egy ásítás után. -Mivel te már jártál arra, így rádbízom a vezetést. -jelentette ki Nick. Jacknek nem kellett kétszer mondani, azonnal el is indult, Nick pedig követte. Nem sokkal az indulás után elérték az erdő szélét.
-Innentől jobb ha óvatosak leszünk. -figyelmeztette Jack, mire Nick némán bólintott. Egy ideig egy kitaposott ösvényen haladtak. A táj elég szép volt, mindent fák öveztek, madarik csiripelését lehetett hallani. Nicknek kedve támadt volna leheveredni az egyik fa tövében, és a nap hátralevő részében csak pihenni. Ezt azonban sajnos nem tehette meg. Gondolatai közül Jack ránotta ki, aki tájékoztatta, hogy már közel vannak, szóval jobb lenne, ha letérnének az útról. Kicsivel később, már pár fa mögül figyelték a barlang bejáratát. Mint kiderült, Jacknek tényleg igaza volt, ugyanis két fegyveres is őrködött a barlang bejárata elött.
-Mihamarabb ki kell iktatni őket, lehetőleg anélkül, hogy jelezni tudnának a többinek. -mondta Jack.
-Bízd csak rám! Van egy tervem. -vállalta magára Nick a feladatot, miközben arcára már-már gonosz mosolyült ki.

zene


Haladtam visszafelé a faluba hogy megnézzem mi a probléma. Raven biztos nem hazudik, de a hullák nem kelnek fel csak úgy. Ahhoz kell egy nekromanta. Máskülönben nem tudnának életre kelni. Ezen gondolkodtam miközben közeledtem a motoromon.
~ Kes! Baj van. Ezekkel történt valami. Háromnak nagyon magas a mágikus ereje. Az adataik megváltoztak. ~ Magyarázta Raven telepatikusan. Ami nem volt éppen jó. Ha csak egy nekromantra lett volna az nem tudta volna mágiával felruházni őket. Vagyis másról van szó.
~ Mindjárt ott vagyok, ne csinálj semmit! ~ Adtam ki az utasítást a társamnak.
~ Oki doki. ~ Azzal meg is szakadt a kapcsolat és én még több gázt adtam a paripának. Ezzel nagyobb sebességet nyerve. A faluba érkezve azonnal egy hatalmas káosz fogadott engem. A banditák vadul tomboltak. Nem lassítottam teljes gázzal hajtottam az ellenség felé. Nagylendülettel gázoltam el a legközelebbi férfit. Aki a földre került tőle. Én meg álltam a motorommal és leszálltam róla. Ezzel a belépővel minden figyelmet magamra vontam. A férfiak testén furcsa kékes kristály volt ahol korábban eltaláltam őket. A férfi, akit elgázoltam könnyedén tápászkodott fel. Nem is vette fel a halálos gázolást. De ez nem lepett meg. A nekromanták szolgái amúgy sem halnak meg újra olyan könnyen. Azonban a java még csak most következik.
- Raven jelentést. –
~ Három férfi előtted mágikus erővel bír. A te erőd majd felével fejenként. A másik kettő nem változott. Életjeleket nem fogok. Biztos halottak. ~ Közölte velem a kismadár, aki a fejem felett a levegőben keringett. Ezzel folyamatosan szemmel tartva környezetet. Én összecsaptam a két tenyerem. Aztán előre tartottam és elkezdtem tüzelni az előttem lévőkre. Minden lövedékem talált ám fel sem vették, hogy eltaláltam őket. Az egyik teste furcsa mód reagált mintha víz lett volna. Hullámzott, amikor a lövedékeim áthatolták rajta. A másik kettő csak pár lyukkal lett gazdagabb. Majd meg indultak felém rohanni ék alakban. Erre én a testemet átváltoztattam acéllá. majd a kezem köré gyűjtöttem némi levegőt és egy legyintéssel szabadjára engedtem a szélpengéket. amik csak úgy törtek előre. Míg nem az egyik férfi suhintott a kezével és víz pengékkel hárította az én csapásomat. Amik összeütközve kioltották ágymást. Ezt követően a másik fickó jégpáncélt alkotott magára, amit követően egy jég kardot hozott létre. A harmadik fickó fehér hógolyókat idézett maga elé, amiket aztán rám lőtt. A mozgásuk nagyon jól összehangolt volt. Mintha csak valaki a távolból irányította volna. Ami még jobban meg nehezítette a dolgomat. Éppen ezért összecsaptam a tenyerem és két kardot alkottam a kezembe. Azokkal hárítottam a hógolyókat. Amik nem voltak valami erősek. Ám az őket követő jégmágus kardcsapása már igen.  A jég kardjai olyan erősek voltak, mint az én acél kádjaim. Hátralöktem ugyan. De akkor jött két vízpenge, amik kettészelték a kardjaimat. A harmadik fél is beszállt. A törött pengéket nekidobtam az ellen feleimnek aztán újakat alkottam. Amikkel azonnal neki álltam vagdosni. A jég mágus újra támadt a pengéivel. Amiket ismét blokkoltam. Ám ahogy ellöktem magamtól a magasból elkezdtek záporozni rám a hatalmas hógolyók. Az acél testemnek hála meg sem kottyantak. Kardjaimat fordított fogásra váltottam aztán a mutató és középső újamat előre nyújtottam és elkezdtem záporoztatni rájuk az acél lövedékeket. Ezzel megint nem értem el semmit azon kívül, hogy egy kis távolsághoz jutottam. Mivel mind a három megtorpant egy pillanatra. Ezt követően felemeltem mind a két kelezem és egy láncvillámot hoztam létre. Végig cikázott mind a három fickón.  Ezzel fájdalmat nem okoztam ám paralizáltam őket. Amit azonnal ki is használtam. És a hó mágusnak rontottam. Min d a két pengémet belé szúrtam. Majd elkezdtem tolni magam előtt, ahogy csak bírtam. Ezzel elválasztottam a többitől. Majd ellöktem magamtól. Amit követően máris jött a hátam mögül egy vízkorbács. ami elkapta a bal kezemet. Míg a jég mágus egy hatalmas pörölyt alkotott a fejem felé. Nem volt más választásom a víz mágus irányába ugrottam. Azért hogy elkerüljem a támadást, aminek a lökése még így is elkapott. Nem engedtem nekik. A karjaimon megjelentek a pengék, amik aztán nagyon gyorsan kezdtek el forogni. Ezzel széttépve a víz korbácsot.  Ezzel megszabadulva attól. Amit követően a bal lábammal előre lépve a földből előtört egy mágnes oszlop, ami áthaladt a férfi víz testén. Ezzel nem okoztam túl nagy kárt azonban a célt elértem. A teste amorffá vált. Ezt kihasználva azonnal egy mágnes sugarat lőttem rá. Ezzel a testét bemágnesezve, amivel az oszlophoz tapasztottam. Ám ekkor a karomra ráfogott a jég mágus és elkezdte azt lefagyasztani. Éreztem, ahogy egyre hidegebb és hidegebb lesz a karom. A jég egyre feljebb és feljebb kúszott rajta. Éppen ezért a jobb karomon is pengéket hoztam létre és elkezdtem azokat mozgatni. Hangos kattanásokkal indultak meg forogni a pengék. Amik lassan és nehézkesen törték meg a jeget és távolították el rólam az ellen felem kezét. Ahogy megszabadultam tőle azonnal elkaptam a kezemet. De a harmadik hó mágus nem hagyott nekem békét és hó nyulakkal támadt rám, amik nekem vágódtak. Amitől hátra tántorodtam. Abban a pillanatban, ahogy visszanyertem az egyensúlyomat. Máris előre tartottam a kezemet és ontani kezdtem a lángokat. Ezzel felégetve azt, ami előttem van. Ahogy befejeztem azonnal egy hatalmas vízhullám talált el. Ezzel megzavarva engem. Amit követően egy nagy fehérség tűnt fel a látó teremben, amit már nem tudtam kikerülni. A támadás hátra lökött. A földre kerültem. Ahogy felnéztem azonnal megláttam, hogy felém tartanak nem haboztam a földre csaptam. És mágnes oszlopokat hoztam létre a földből. Ezzel meg hátrálásra késztettem őket. Amit követően a testemet magnetiddé változtattam és a saját mágneses teremet ki használva. Nagy sebességgel meg indultam haladni az eltoltan létrehozott oszlopok között. Vonzás, míg közel nem érek hozzá aztán taszítás. Ezzel mágnesesen felgyorsítottam magamat. Az ellen feleim nem is tudták felfogni mi van mikor oda értem hozzájuk. Én viszont az öklömbe gyűjtöttem rengeteg vasat és annak erejével, vasököllel csaptam le rájuk. Ezzel mind a hármat hátra lökve. Földet érve azonnal visszaváltoztattam a testemet acéllá és a két karomon megjelenő pengéket nagy sebességgel kezdtem el forgatni. Amik köré annyi szelet gyűjtöttem amennyit csak bírtam. Aztán páros ököllel előre ütötten és elkezdtem szórni a szélpengéket. Ezzel a hullákat pengék viharába zártam. Aminek köszönhetően a testük jelentősen megrongálódott. És egy-két végtagot elvesztettek. Így már nehezebben keltek fel a fődről. Ám nem hagytam őket pihenni. Meg indultam feléjük rohanni és a földből meg alkottam egy hatalmas mágnes tömböt, ami a hó mágust felemelte a földről. Én a levegőbe ugrottam és egy újabb vasököllel támadtam rá. A mágneses vonzás miatt, amit a tömb fejtett ki hatalmas erővel csapót be az ütésem. Amivel a férfi testén egy hatalmas lyukat hoztam létre. Nem álltam meg és a karomon lévő pengéket újra gyorsan kezdtem el pörgetni. Ezzel darált húst csinálva a tetemből. Amivel azt teljesen megsemmisítettem.
~ Kes vigyáz!~ Hallatszott Raven-től telepatikusan.
Ekkor körülöttem megjelent egy rúnákkal körbe írt terület. Amiben minden mágia meg szűnt. A két mágus hulla azonnal összeesett és nem mozdult. Raven kihasználta az időt, amíg én harcoltam és csapdát állított. Bár én erről nem tudtam, csak amikor meg láttam. Én és a darált hús kin maradtunk. Így rám nem hatott. De azért meglepett, hogy Raven milyen ügyes és ravasz is. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen lehet. Felnéztem az égre és akkor láttam meg a levegőben az ezüstszínű betűket. Azt tudtam, hogy nekem van olyan színű fénytollam, de hogy e-féleképpen lehessen használni azt nem gondoltam. Azt meg nem is tudtam, hogy nála van az a toll. Ám örültem annak, hogy mégis így esett. Az a három nem épp piskóta volt. Túl jól mozogtak együtt. Azzal fújtam egy nagyot és megnéztem mi van. Ez a sok mágia meg harc kezdett engem is kimeríteni. Túl sok energiát pazaroltam el hirtelen.
 
Raven:
Az égen repültem és felderítettem a területet. Jóval gyorsabban tudtam haladni, mint Kes. Hisz a levegőben nem volt, ami akadályozzon. A Rendellenesség, amit észleltem és a támadók már feltűntek az interfészemen. Elkezdtem felmérni a helyzetet. Az eredmény teljesen meglepett. Nem tudtam mi van. Nekromanta mágiával már találkoztam. De ez most más volt. A halottaknak nagyon megnőtt a mágikus erejük. Ráadásul a testük is meg változott. Egy furcsa kékes kristály volt ott ahol Kes meg lőtte őket. Azonban az még nem magyarázta volna meg hogy háromnak mért lett akkora a mágikus ereje. Erről tájékoztatni kellet Kes-t.
- Kes! Baj van. Ezekkel történt valami. Háromnak nagyon magas a mágikus ereje. Az adataik megváltoztak.
~ Mindjárt ott vagyok, ne csinálj semmit! ~ Adta ki az utasítást. Aminek én jó kislányként engedelmeskedtem is.
- Oki doki. – Mondtam és aztán elkezdtem még tovább elemezni a helyzetet. Hogy minél többet tudjak meg. Minden egyes bandita pontos értékét megmértem. Miközben közel repültem hozzájuk. Még szerencsém hogy nem néztek fel. Így nem vettek észre.
- Raven jelentést! - Kérte Kes amint meg érkezett a közelbe. Én azonnal közöltem vele az adatokat.
- Három férfi előtted mágikus erővel bír. A te erőd majd felével fejenként. A másik kettő nem változott. Életjeleket nem fogok. Biztos halottak. –
Ezt követően Kes berongyolt a motorján és harcba kezdett a három mágikus erővel bíróval. Ezzel lefoglalva őket. Én sem maradtam rest. És célba vettem a maradék két férfit. Akiket zuhanó repüléssel közelítettem meg és rájuk dobtam egy-egy mágikus ablakot. Amik a földre döntötték őket. Aztán újra a magasba emelkedtem. Nem volt nagydolog, de nagyon boldog voltam, hogy a bombázás sikerült. A hullák ugyan a földre kerültek, de nem lett végük csak meg zavarodtak. Ezt követően elővettem a fénytollat, amit Kes-től nyúltam le. Mivel neki nem kell. Én meg így tudok a levegőbe rajzolni. Még jó hogy eltudtam, rejteni a tollaim közé. Bár már ideje lenne szereznem valami kis táskát.  Legközelebb biztos kérek egyet, ha olyan helyen járunk. Ám most a lábaim között volt az, ami mindent eldönthetett. Aktiváltam egy mágikus panelt és megdupláztam a sebességem, hogy gyorsabban tudjak mozogni. A két letaglózott férfi felé repültem és pillanatok alatt felírtam egy négyzetméteres területet. Amin belül megszűnt a mágia így a hulla elernyedt. Ezt követően a másikat férfire lőttem pár panel ablakot. Amik a földre lökték. És újra jöhetett a ketrec felírása. Ezzel mind a kettőt elintéztem. Olyan boldog voltam a teljesítményemtől, hogy a levegőben csináltam két bukfencet is. Ezt követően oda repültem Kes és a három férfi felé. Majd elkezdtem körbe írni őket. Szerencsére nem mozogtak nagyon csak egy kis területen belül vívtak közelharcot. Így gyorsan elkezdtem felírni egy nagyobb öt szőr ötös területet. Amibe mind belefértek. Ám ahogy haladtam a felírással Kes volt olyan szemét és kilökte az egyik férfit a területről. Pedig olyan keményen dolgoztam, hogy mindet elkapjam. De mégy így is sikerült a két férfit elkapnom. Abban a pillanatban, ahogy végeztem Küldtem Kes-nek egy mágikus üzenet.
-  Kes vigyáz! - De erre nem volt sok szükség mivel ő kívül eset a csapdán.

A tervem egyszerű volt. Moly démonként, az altató szellőt használva elaltatom az őröket. Jack eléggé meglepett arcot vágott amikor démonként jelentem meg mellette, ez viszont most hidegen hagyott. Felrepültem az égbe, majd az őrök felé repültem, miközben szabadjára engedtem álomporomat. A tervem bevált, az őrök eszméletüket vesztve zuhantak a földre. Jack kilépett a fák közül, és egyenesen a banditák felé indult, ahol én is megkezdtem a landolást. Mikor Jack odaért a földön fekvőkhöz, nemvárt dolgot tett. Egy apró tőrrel átszúrta az egyiknek a torkát, majd a másikat is megpróbálta, ám sikerült időben elkapnom a karját.
-Mit művelsz? -vontam kérdőre.
-Így biztonságosabb. -felelte ridegen, majd kirántotta karját az újjaim közül és megölte a másik őrt, majd felállt és egy fákyát vett elő az egyik dimenziós hasadékából és megindult a barlang belseje felé, én pedig követtem. Nem arra vállalkoztam ugyan, hogy vérfürdőt csináljak, de már elvállaltam a munkát, szóval nincs mit tenni. Nem kellett sokat mennünk, mire rábukkantunk az első csapatra, akik egy nagyobb üregben vertek tanyát. Mi a barlang falához simultunk és onnan pillantottunk ki, hogy megtudjuk mennyien és hol vannak. Kb. tizen lehettek, többnyire elszórtan, ám ketten őrt álltak az alagút folytatásánál. Ez némiképp problémát jelentett, mivel ha nem az őröket intézzük el először, akkor jelezhetnek társaiknak hogy itt vagyunk. Szerencsére a take overnek köszönhetően volt pár trükk a tarsolyomban. Az egyik démoni formámban képes voltam a teleportálásra, bár nem szívesen használtam azt az alakomat, mivel elég sok mágikus erőmet elszívta, de nemigen volt választásom. Felvettem hát a lángkúszóformámat. Bőröm vörös lett, halántékomból kissé előrehajló szarvak nőttek ki, farokcsontom pedig megnyúlt, majd egy vékony, vörös farokká alakult át. Jack ezúttal nem lepődött meg annyira megjelenésemen. Szóltam neki hogy támadjon, én intézem az őröket, majd egy apró lángróbbanás kíséretében eltűntem és egy másik robbanás kíséretében bukkantam fel a két őr között. Mielőtt még reagálhattak volna kirántottam a baloldali őr tokjából a kardját, majd megvégtam a térdhajlatát, mire ő térdre rogyott, én pedig arcon rúgtam. Közben Jack is támadásba lendült egy hatalmas pallossal. A másik őr felocsudott rámtámadt, én viszont frissen lopott fegyveremmel megvágtam a fegyvert tartó kezét, mire elejtette fegyverét, én pedig a kard markolatával orbavágtam. Újjabb két bandita tartott felém, én pedig levetettem démoni alakomat, helyette viszont acéllá változtattam bőrömet, majd karomat alakítottam pengévé, így folytatva a harcot. Elkerültem az egyik támadóm szúrását, majd pengémmel átdöftem a vállát. A másiknak kiütöttem a kezébő a fegyvert? majd gyomron rúgtam. Jack felé pillantottam, hogy ő hogy áll, ám ő már végzett a harccal. És sajnos a banditákkal is.
-Erre tényleg szükség volt? -kérdeztem, miközben a holttestekre mutattam.
-Mint már mondtam, így biztonságosabb. -válaszolta ridegen, miközben az én ellenfeleim felé igyekezett, hogy megölje őket. Ezúttal viszont nem állítottam meg. Na persze nem azért mert egyetértettem volna vele, egyszerűen cak semmi kedvem nem volt úgy összekaoi a társammal, hogy fogalmam sincs milyen erős az ellenfél vezére. Ugyanakkor Jack egyre jobban kezdett aggasztani, Ha a vérdíjra hajt, akkor logikusabb lenne életben hagyni a banditákat, mivel úgy egyszerűbb leadni őket a legközelebbi rúnalovag helyörségen.
Na várjunk egy percet, ha jól emlékszem, egyszer sem mondta hogy a vérdíjjat akarná, csupán annyit mondott, hogy nekem ez egy kihagyhatatlan ajánlat. Basszus, remélem nem lettem belerángatva valami bosszúhadjárat félébe. Miközben ezeken gondolkodtam belefutottunk ugyan pár banditába, ám Jack elintézte őket mielött bármit is tehettek volna. Végül egy újjabb üregre bukkantunk, ami tömve voltkatonákkal. Innen viszont már három alagút vitt tovább. Ezúttal viszont azt javasoltam hogy támadjunk egyből, nem baj ha lesz aki elmenekül, sőt ez lenne a legkedvezőbb, mivel jó eséllyel a főnökéhez menekülne, így pedig látni fogyjuk, hogy melyik járat a helyes. Ezúttal csontá változtattam a bőrömet, majd újjperceimmel kezdetm lövöldözni az ellefeleinket, a közelharcot pedig Jackre hagytam. Egész hamar lett is egy menekülő, aki a baloldali fólyosóban lépett le a harcból. Viszonylag hamar lerendeztük a többit, így elindúltunk a helyesnek vélt irányba. Ezúttal azonban nem jött velünk szembe senki ami kicsit aggasztott, mivel valószínüleg azt jelentette, hogy a főnöküknél várnak ránk. Hosszas gyaloglás után, végül elértünk egy kanyarhoz, ami remélhetőleg az utolsó, mivel már kezdtem unni a folytongos bolyongást.

Végre elérkeztünk a banditák vezéréhez, aki nem volt kis darab. Nem éreztem tisztán, de a mágikus ereje sem volt kevés (legalábbis az enyémhez mérten). Valószínüleg akkor is meggyűlt volna vele a bajunk, ha nem pazaroljuk el a mágikus erőnk egy részét az egyszerű banditákra. Persze könnyítés gyanánt volt vele még vagy egy tucat harcra kész bandita. Habár csak a vezetőjük tűnt mágiahasználónak, így sem volt egyszerű dolgünk. Ezúttal viszont nem volt időm túl sokat gondolkodni, mivel a banditák egyből nekünk rontottak. Jack mindkét kezébe idézett egy-egy kardot, míg én megacéloztam bőrömet, majd alkaromat pengévé változtattam. Felvettük hát a harcot az ellennel. Ezúttal viszont nem ment olyan jól az aprítás mint korábban, mivel a vezérük is becsatlakozott a harcba. Először engem vett célba, felváltva lőtt rám tűzgolyókat és jég lándzsákat. Gondolom tisztában volt vele hogy milyen következményekkel járhat rám nézve ha így folytatja, viszont nem válthattam mágiát , mivel lenne egy kevés idő amikor védtelen lennék, ők pedig biztos kihasználnák az esélyt, hogy végezhessenek velem. Szorult helyzetemből végül Jack mentett meg, amikor a banditák gyűrűjéből kitörve rárontott az ellenséges mágusra. Mivel én már nem áltam támadás alatt, legalábbis részéről, így követve társam példáját, én is kitörtem ellenfeleim közül, majd visszaváltoztattam bőrömet a régivé és rögtön ezután, még menekülés közben vízi démon alakomat vettem fel. Kezembe háromágú szigonyt idéztem, és így rontottam ellenfeleimre. Ezúttal már sikerült felvennem a harcot ellenfeleimmel, annak ellenére is hogy azok akik korábban Jackkel harcoltak, most kettesben hagyva őt a vezetőjükkel, csatlakoztak az enyéimhez. A harc egyre csak húzódott, én pedig kezdtem fáradni és már azt sem tudtam figyelni, hogy társammal mi van. Fegyveremmel előretörtem és felnyársaltam egyik ellenfelemet, ám ő megragadta fegyveremet és nem eresztette. A társai pedig felém indultak hogy megölhessenek. Hátra ugrottam és ismét alakot váltottam, ezúttal majom démonként terveztem szembe nézni ellenfeleimmel. Nekirontottam a banditáknak és az engem célzó támadásokat figyelmen kívűl hagyva ütöttem az elém kerülőket. Pár perc elteltével az összes bandita eszméletét vesztve feküdt a földön. Ekkor Jackék felé pillantottam, ám velem ellentétben ő elég rosszul állt. Páncélzata itt-ott már repedezett, ő maga pedig láthatóan alig állt a lábán. Ellefele felé vetődtem hogy felvegyem vele a harcot, ám két jég jegesmedve álta utamat. Szerencsére gyengébbek voltak mint amilyennek kinéztek, így könnyedén összezúzhattam őket. A bandita vezér ekkor viszont egy tűzgolyót lőtt Jack felé, aki ezt már nem tudta elkerülni, így a támadás telibe találta fejét. A sisakja lerepült, ami viszont kissé meglepett, az az hogy a páncél üres volt.
-Francba! -hallatszott a páncél felől. -Ez így kicsit korai volt.
~Na jó! Most asszem végleg elvesztettem a fonalat. Mégis mi a korai? -agyaltam a történteken, ám az igazán váratlan dolgok csak ezután  történtek. Kéken izzó alakok rontottak be az üregbe. Sajnos hamar felismertem az érkezőket. Őket öltem meg az ideúton Jack. Már kezdtem aggódni hogy ez az ellenség mágiája és itt halok meg. Ám ekkor a kéken izzó banditák neki rontottak a már ébredező banditáknak akiket korábban kiütöttem, valamint a vezérüknek.
-Hát ez csodás. Mégis miféle horror showba kerültem már megint? -adtam hangot a gonolataimnak. Sajnos azonban nem volt túl sok időm ezen aggódni ugyanis itt volt a lehetőség hony meneküljek vagy ellentámadásba lendüljek. Végül a harc mellett döntöttem, márcsak azért is hogy megtudjam hogy mégis mi az ördög történik itt.

Ott álltam és néztem a férfit vajon mit fog válaszolni. Azonban csak egy fél mosolyt villantott aztán a levegőbe emelte a kezét. Amit követően a felhőkön szikrák jelentek meg. Erre én azonnal átváltoztattam a testem acéllá. Az égből egy villám csapott le rám. A testemet átjárta a bizsergés, ahogy áthaladt. A két lábam a földön volt így villámhárítóként szolgáltam és annak minden erejét a földbe vezettem. Nem az lepett meg hogy milyen erős volt a támadás, hanem az, ahogy végre hajtotta. Mintha csak a vihart irányította volna. Ez nem volt semmi. Rég láttam már hasonlót. Ám pont ezért lett még érdekesebb a harc. A férfi újra felemelte a kezét. Aztán hirtelen lesújtott. Amit egy újabb villám követett. Én sem voltam rest és felemeltem a kezemet majd használtam a villám mágiám és az érkező villámot rávágtam az ellen felemre. Ezzel ellene fordítva a támadását. Ám ő azt könnyedén félre ütötte. De látszott rajta hogy megleptem. Azonban ezzel még nem volt vége. Még csak most kezdődött az igazi harc. A férfi meglendítette a kezét a mire hatalmas széllökés kerekedett. Azonban az acéltestem mist nem volt képes elmozdítani. A földre csaptam a tenyeremmel. Majd előtörtek a mágnes oszlopok a földből. Ezek folyamatos kitörései meghátrálásra kényszerítették a férfit. Ám a mágnes hatására a testemet vonzani kezdték az oszlopok. Aminek engedtem is, és ahogy magához rántott a testemen használtam az anti mágneses érintést ezzel meg szüntetve a hatást amint elég közel kerültem az ellen felemhez. Ekkor meglendítette a karját és szélpengéket küldött felém. Amire én is ugyan így válaszoltam. A két támadás kioltotta egymást. Amit követően a férfi az előre tartotta a kezét. Aztán elkezdette ontani a villám labdákat. Amire válaszul én előre tartottam a kezem és az acélnyilakat kezdtem el ontani. A vas vonzotta a villámot és minden lövedék összes ütközött. Nem hagytam piheni. Azonnal meg indultam rohanni felé. Ő viszont csak úgy ontotta a villámtámadásokat. Amiket felesleges volt kikerülnöm. Úgy is vonzottam őket. De nem változtattam a testemen. Hanem felhasználtam annak vezető képességét és földeltem a támadásokat. Ezzel némiképp hárítva támadásait. Azonban éreztem, ahogy a villám áthalad rajtam. Mindenem bizsergett. De nem állított meg. Rohantam előrefelé. Amire a férfi csapott egyet a kezével és az égből villámok csaptak alá. Ezzel egy falat hozva létre, ami elállta az utam. Azonban engem nem érdekelt. Nekirohantam és a villám rácsokon át törtem magam. Közel kerülve a férfihez. Ám az elektromos ketrec hatása miatt meg torpantam. Ezt használta ki és az öklébe gyűjtött villámokkal képen törölt. amitől meg hátráltam. Ahogy visszanyertem az egyensúlyom azonnal a karom köré gyűjtöttem rengeteg levegőt. Aztán egy csapással előre lőttem. A szél pengéim egy vonalban haladtak az ellen felem felé. Amik áttörtek a védőfalon és kitérésre kényszerítették. Ahogy rám nézett látszott rajta hogy nem tetszett neki ez. Azonban ezzel sem tudtam megsebezni. Ám ez jelezte, hogy nem veszett ügy a harc. Éppen ezért Támadtam tovább. Előre tartottam a kezemet és elkezdtem ontani az acél lövedékeket. Amiket hiába próbált meg széllel elfújni Azokra nem hatott. Így el kellet ugrania, előlük. Ám ahogy elugrott rést hagyott a védelmén. Erre reagálva azonnal meg indultam rohanni felé. A lábamon megjelenő lángcsizmák segítségével egy pillanat alatt értem oda hozzá. Azonnal az öklömbe gyűjtöttem rengeteg vasat és annak erejével támadtam. Telibe találtam a férfi mellkasát és távolabb ütöttem magamtól. Amire ő elmosolyodott és a teste körül villámoló aura jelent meg. Amit követően a férfi mozgása iszonyúan felgyorsult. Egy pillanat alatt előttem termett és máris sorozott. A testemet folyamatosan villámok ostromolták. Hiába vezettem el nagy részét. De ekkora erővel már nem bírtam. Hiába próbáltam vissza ütni a férfi folyamatosan elkerülte. Mintha csak az útoképét támadtam volna. Aztán hirtelen hátra ugrott és az aura szertefoszlott. Én meg alig bírtam állni a sok bekapott találattól. Mintha csak játszott volna velem az elején. A kezét a magasba emelte ismét készült lecsapni a villámaival. Egy nagyot dobbantottam és a földből előtörtek a mágnes oszlopok. Amik előttem voltak szépen két sorban. Ahogy az égből a villám lecsapott az oszlopok felfogták azt és elvezették. A férfi erre újabb villámot használt, ami az oszlopok között pattogott. Hiába a fém vonzza a villámot. Így az a pár oszlop most minden felfogott. Éreztem ez lesz az utolsó támadásom. Éppen ezért átváltoztattam a testemet magnetid-dé. Amit követően összecsaptam a kezemet és magam mögé alkottam egy nagydarab mágnest. Ahogy a mágnes megjelent azonnal meg indult minden. A testem és a mágnes elkezdték taszítani egy mást. Én meg rohantam, ahogy csak bírtam. A férfi nem hagyta abba a villámszórást és csak záporoztatta a mennykő csapásokat. Amik az oszlopokon landoltak. Én meg, ahogy közéjük értem még egy löketett kaptam a taszításuk által. Aminek köszönhetően kirobbantam közülük és a férfi előtt jelentem meg. Ő már felkészült és a kezében ott tombolt a nagy feszültség. Egymásnak eresztettük az erőinket. És az öklömbe vezettem minél több vasat. Hogy azzal zúzzam szét a pofáját. Egy hatalmas nagy csattanás hallatszott. Aztán minden elsötétült. És a világ megszűnt létezni.
Magamhoz tértem és lassan kezdtem kinyitni a szemem. Homályosan láttam először . A kép csak egy pillanat után kezdett kitisztulni. A fejem zúgott mintha egy vonatott ütöttem volna el. Azonban a hogy a világból egyre több mindent fogtam fel. Észrevettem, hogy egy nyirkos szobában vagyok. Feltápászkodtam. Ülve néztem körbe és akkor láttam, meg hogy egy cellában vagyok. Valahol a mit nem ismerek. EZ már jelezte a harcot nem nyertem meg.  És most fogoly vagyok. Pont az, amit utálok.

Ha rangsorolnom kellene a legrosszabb döntéseimet eddig, akkor az hogy itt maradok biztos dobogós lenne. Eleinte nem volt baj. A kékes aurával rendelkező bandita zombik lerohanták a még élő banditákat, én pedig segítettem nekik. A kékek könnyedén felőrölték ellenfeleiket, hála a mágiájuknak. Na igen. Valahogy képesekké váltak pár elemi mágia használatára. Volt aki hógolyókat lövöldözött, a nyekkenésekből ítélve elég keményekkel, páran jégből alkotott fegyvereikkel száltak harcba, megint mások pedig a víz elemet hívták segítségül. Egy szó mint száz, a csatatéren elszabadult a pokol. Emiatt nem is panaszkodom, mivel rövid mészárlás után -mivel a kékek sem voltak kegyesebbek mint Jack- már csak a banditák vezére maradt. A több tucat kék szente egyszerre rohant le, ám vele már nem volt olyan könnyű dolguk. És hogy én mit is csináltam addig? Természetesen pihentem, és valoszínüleg ez volt a legjobb döntésem a mai napon. A kékek élükön Jackkel uralták a helyzetet, én viszont kifogytam a mágikuserőmből, ráadásul fáradt voltam és sérült is. Így visszagondolva nem volt túl jó ötlet maradnom. Hogy a fene vinné el a kíváncsiságomat. Na de visszatérve a kékekre, tényleg jól álltak. Kezdték vissza szorítani a bandita vezért, aki hiába égette halálra vagy fagyasztotta meg korábbi társait, végül a létszám aratott győzelmet az erővel szemben és sikerült maguk alá gyűrniük korábbi vezérüket. Megkönnyebülten rogytam össze látván hogy egyetlen bandita sem maradt. A mágikus erőm szinte teljesen kiapadt, fogalmam sincs mi történt volna ha nem jönnek a kékek. Ekkor vettek kellemetlen fordulatot az események. A megmaradt legalább másfél tucat banditafelém vette az irányt, sajnos azzal a nem igazán bíztató szándékkal, hogy elvegyék az életem. Ezt abból sikerült leszűrnöm, hogy az egyik zombi egy igencsak kemény hógolyóval lőtt vállon, aminek sikerült hátrataszítania engem pár méterrel.
-Mit jelentsen ez, Jack?! -ordítottam az üres páncél felé, miközben feltápászkodtam a földről. Válasz azonban nem érkezett. -Mégcsak nem is válaszolsz, rohadék?!
Ősszegyűjtöttem az összes megmaradt mágikus erőmet, hogy kövé változtassam bőrömet, így nyerve légalább egy minimális védelmet. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy fáradt voltam, fájt mindenem, ráadásul örültem ha még öt percig képes leszek mágiát használni. Az egyetlen lehetőségem a túlélésre az volt ha sikerül eljutnom a járatig amin keresztül kijuthatok innen. Megindultam hát a járat felé, ám három zombi az utamba állt. Ketten egy-egy jég lándzsával rontottak nekem, míg a harmadik vízmágiával fedezte társait. Szerencsémre a fegyvereikkel egy karcolást sem tudtak ejteni rajtam. Az első megpróbál ledöfni engem, ám testemen darabokra tört a lándzsa. Közben a másik egy suhintással akart csapást mérni a fejemre, fegyvere ketté tört a koponyámon. Én gyomron vágtam az egyiket, mire az kiterült, majd lecsaptam volna a másikra, ám víz pajzs jelent meg közöttünk, ami felfogta a támadásom. A harmadik felé pillantottam aki azúttal egy vízgömböt lőtt felém. Sikerült elkerülnöm a támadást, majd fölkaptam a földről az előzőleg kettétört lándzsa hegyét és a vizmágus felé hajítottam. A zombi ezúttal maga elé idézett pajzsot hogy hárítsa a támadást, én pedig rohanni kezdtem felé. Miután kivédte jéglándzsát, leengedte a pajzsát, én pedig abban a pillanatban álkapcson ütöttem. Ekkor visszafordultam korábbi elenfelemhez, hogy befejezzem amit a víz mágus félbe szakított. Ekkor viszont kétségbe ejtő látvány tárult a szemem elé. A többi zombi elálta a kijáratot, és csakhogy teljes legyen a kör, a kifogytam minden erőmből. Egy ütést éreztem a tarkomon, majd elveszítettem az eszméletemet.
Amikor magamhoz tértem fogalmam sem volt hogy mennyi ideig lehettem ezméletlenül, bár pillanatnyilag nem is számított. Az viszont igen hogy valami nyirkos, valamint igencsak szűk cellában ébredtem.
-Mintha valahonnan ismerős lenne a helyzet. -sóhajtottam.

A világ eleinte teljesen sötét volt. Aztán kezdtem el érezni mindent. Hideg érzés a bőrömön és a nyirkos levegő. Ahogy lassan kinyitottam a szemem. Durván megmunkált kövek látványa fogadott. Lassan körbenéztem. És láttam, hogy egy cellában vagyok. A testem még bizsergett az előző harctól. Ám más bajom nem volt. Legalább is olyan, nem amit éreztem is volna. Lassan felültem és jobban körbenéztem. Nem sok minden változott. A körülnézetem ugyan olyan komor és rideg maradt, mint az előző nézőpontban volt. Éppen ezért nem is törődtem a hellyel. Az jobban érdekelt mi történt Raven-el. Ám a hoz hogy ezt megtudjam előbb kikellet jutnom. A hoz pedig vissza kellet nyernem az erőmet. Újra körbenéztem és láttam, hogy az aki ide juttatott nagy hibát követett el. Csak úgy bedobott mintha csak egy normális ember lennék. A táskám, amit hordtam ott volt nálam. Ez meg nyugtatott. Ugyan tudtam, hogy nem sok minden van benne de a lényeg az igen. Egy hó gömb, amiben egy mini világ van és mi megvédi Raven-t. Ahogy leellenőriztem sértetlenséget. Nyugodtan pihentem meg. Csak az zavart meg ebben, hogy két élőhalott katona elmenetelt a cellám előtt. Ugyan olyanok voltak, mint a támadók. Azzal a kékes kristályszerű dologgal a testükben. Ami azt jelentette annak a vendég szeretetét élvezem, aki az egész mögött áll. Bár elég lett volna, ha közli a helyet és én megkeresem vagy követem. De hogy idehozatott az már kezdett furcsa lenni. De legalább megkönnyíti a dolgomat. Nem kell túl sokat keresnem. Gondolatok futottak át a fejemen. Azon felbátorodva, hogy milyen hanyagok voltak. Megpróbáltam használni a mágiám és létre hozni egy apró vasgolyót. Ami sikerült is. Egy mágust ennyire hanyag módon kezelni. Ami két dolgot jelenthetett. Vagy nem vesznek komolyan. Vagy pedig annyira magabiztosak hogy nem kell, velem törődniük úgysem számít. Ami nekem már jelezte, hogy kénytelen leszek meglepetésben részesíteni őket. Amint visszanyertem az erőmet. Éppen ezért nem zavartattam magam azzal, hogy az örök néha elmentek a cellám előtt. Nyugodtan ültem és gyűjtöttem az erőmet. A vasrácsok, amik elválasztottak a szabadságtól. Nem jelentettek gondot még mágia nélkül sem. Az örök sem lettek volna nagy gond. Mivel alig éreztem belőlük valami mágikus energiát.  Így az egész csak azon múlt, hogy mikor nyerem vissza az erőm annyira, hogy nekem meg érje harcba szállni. Éppen ezért vártam nyugodtan.
 
Mind eközben a mini világ belsejében Raven teljes nyugalomban aludt. Ő elvesztette az eszméletét a túl nagy mágikus erő miatt. Éppen ezért számara minden kiesett. Ahogy kezdett magához térni kissé zavart volt. Ott feküdt a füvön. Nem értette mi van. Még a felkelés utáni kába állapotban volt. Amikor is körbe nézett és megtudta hol is van. Mivel számára már megszokott volt a látvány így nem nagyon zavartatta magát. Fél álmos szemekkel nézte a környezetét. Míg nem hirtelen rájött hogy mi is történt. Az eszébe jutott az egész dolog. Azonnal kétségbe esett és megrémült. Nem tudta mi van.
- Kes! Kes! – Kiabálta. Mind hiába mivel a társa nem hallhatta a hangját. Ami csak még jobban meg ijesztette a kismadarat. Nem tudta mi van. Azonnal megidézett egy mágikus panelt hogy megtudja mi történt. Akkor látta, meg hogy mi a helyzet. Kes életjelei rendben vannak és a közelben van. Azonnal nyitott egy csatornát és kapcsolatba lépett vele.
 
~ Kes! Kes! hallasz! ~ Hangzott a fejemben az üvöltés. Ez jelezte azt hogy Raven végre magához tért. Nem haboztam azonnal válaszoltam is neki gondolatban.
~ Hallak. Ne aggódj! ~ Közöltem vele a dolgot. ~ Nyugodj meg és maradj ott ahol vagy!~ Adtam ki neki az utasítást.
~ Hála égnek nagyon meg ijedtem. Mi van? Mi folyik ott? ~ Faggatózott a kismadár még mindig rengeteg aggodalommal a hangjában.
~ Csak elfogtak. És bedobtak egy cellába. Hamarosan kiszabadulok. Addig maradj nyugodt és készülj fel! ~ Magyaráztam el neki a dolgot. És a feladatát.
~ Oki doki. ~ Mondta lehangoltan. ~ Kes biztos minden rendben? ~ Kérdést még azért feltette.
~ Igen. Csak várok a megfelelő pillanatra. Tégy te is így!~ Magyaráztam el neki a dolgot. Amire nem érkezett válasz csak egy kis duzzogó hang.  Ami jelezte nem tetszik neki az ötlet. Azonban most más volt a fontos. A jel, ami meg is érkezett. Azzal a két őrrel, akik pont oda értek a cellámhoz. Én azonnal felpattantam és meg indultam feléjük. Ahogy a rácsokhoz értem összecsaptam a két tenyerem. Egy-egy kardot hoztam létre. Még szerencse hogy a rácsok vasból voltak így bőven akadt alapanyagom. Az ajtó szerkezetében keletkezett anyaghiány miatt egyetlen rúgással kiszabadultam. Az ajtó meg az öröknek csapódott. Nem hagytam nekik időt az ellentámadásra. A két kardomat használva Összetörtem azokat a kristályokat, amik bennük voltak. Majd elkezdtem darabolni őket hogy ne keljenek fel többet. Ahogy végeztem velük. Körbenéztem de nem láttam másokat.
~ Raven hallasz? ~ Kérdeztem a társamtól telepatikusan.
~ Igen. ~ Jött a válasz. Amit követően a kis madár kitört a táskámból.
- Már kezdtem unatkozni ott benn. – Panaszkodott a kis tollas.
- Raven meg tudod mondani hol vagyunk? -  Kérdeztem meg.
- Igen. – Mondta boldogan a kismadár és a levegőben meg idézett egy mágikus panelt amin meg mutatta a helyzetet.

Bocsánat a késésért


Az idő egyre csak telt, nekem meg ötletem sem volt hogyan juthatnék ki. A mágikus erőmet még mindég nem sikerült visszanyernem, így a szabadulás esélye fel sem merült. Az egyetlen amit tehettem az hogy átgondolom a korábbiakat. Azonban bármennyit is gondolkodtam rajta, nem igazán tudtam megérteni hogy mit is keresek ebben a cellában. Logikusabb lett volna megölni engem ott helyben, ahelyett hogy bebörtönöznek. Váltságdíjat úgysem kapnak értem, semmilyen fontosabb információ birtokában sem voltam, emberáldozatnak meg jobb lenne az a banditavezér. Azt sem igazán értettem hogy mi is volt Jackkel.
Már közel fél nap is eltelt, amikor végre ételt kaptam, vagy legalábbis elsőre annak tűnt. Ahogy azonban jobban megnéztem azt a kásás löttyöt amit elém toltak, erősen elgondolkodtam rajta hogy ezzel most életben tartani akarnak vagy inkább megölni. Inkább félre raktam az ételnek szánt valamit és megpróbáltam pihenni, hogy minél gyorsabban visszanyerjem erőmet. Nagyjából egy nap telt el, amikor újabb furcsa dolog történt. A cellámban egy szürke hajú, katonai egyenruhára hasonlító öltözetet viselő férfi lépett be. Ellenségességnek jelét sem adta, ráadásul nem is fénylett kéken, a korábbi zombikkal ellentétben.
Lekuporodott, majd így szólt:
- Hmmm, úgy tűnik, veled is elbántak a "Tó Úrhölgyének" szolgái. -mondta vélhetően magának, miközben rágyújtott egy szál cigarettára. - Nem értem, mit keresnek ilyen messze a hazájuktól. -folytatta miközben kifújta a füstöt.
Ezután azonban elnémult, és bele mélyedt a saját gondolataiba.
-Ki vagy te? És mégis milyen Tó Úrhölgyéről meg a szolgáiról beszélsz? Mi a franc történik itt? Hogyan juthatok ki? Mi Jack és a kék zombijai? -zúdítottam rá kérdéseimet.

Raven elkezdte megmutatni a hely térképét ám nem nagyon lehet látni rajta sok mindent. Mivel csak kis területet tud feltérképezni ha nincsen róla információja. De pont elég volt a hoz, hogy meg induljunk. haladtam előre és közben néztem mi is van körülöttem. Egy elhagyatott alagsornak tűnt amin nem voltak ablakok. Csak pár fáklya világított. A folyosón két oldalt cellák voltak, amik nagy része üres volt. Egy kettőben akadt pár ember, akiken kékes kinövés látszott. Nem tudtam mi okozza éppen ezért hagytam őket. Talán belőlük is olyan hulla lesz, amik rám támadtak. Vagy valami. Azonban ránézésre nem látszottak alkalmasnak a harcra. Ami még egy ok volt a hátra hagyásuk hoz. Inkább követtem Raven-t aki előttem repült és mutatta az utat. Teljesen csendben haladtunk. Mivel Raven szárnyai nem keltenek nagy zajt így csak az én lépteim voltak, amik elárulhattak. Azonban próbáltam csendesen haladni. Míg nem Raven egyszer csak meg állt egy elágazásnál és nem repült tovább.
- Mi az? – Tettem fel a kérdést halkan.
- Arra. – Mutatott az egyik irányba a lábával. – Van az akinek az a nagy ereje van. - Majd a másik irányba fordult. – Arra szerintem a kijárat van, mert a levegő mozgása arról jön. – Magyarázta el a dolgot a szárnyas. Ez csak két dolgot jelentett. Vagy hagyom az egészet és menekülök vagy végére járok az egésznek. Annak tudatában, hogy mi történt nyílt terepen és hogy legyőzött. Így a harc nem épp egy jó választás lett volna. Azonban végére akartam járni az egésznek. Így maradt a harc.
- Raven! Állíts fel egy csapdát ide. Ha baj van, idecsalom az ellenséget. – Ahogy ezt kimondtam a társam nagyot nézett meg ijedt a tervemtől.
- Mi az harcolni akarsz? – Kérdezte meg meglepetten enyhén rémülten.  Én erre csak bólintottam egyet. A kismadár fújt egy nagyot.
- Rendben. De kell egy kis idő. – Duzzogott a kismadár. – Tudom hogy ha most nem teszünk semmit akkor mások is szenvedni fognak. De jól meg gondoltad? – Kérdezte miközben leszállt a földre.
- Igen. – Válaszoltam nyugodtan. – Nem az a fajta vagyok. aki csak úgy hagyja magát. Ezen felül nem fogok csak úgy elmenekülni, hogy nem próbáltam meg mindent. – Magyaráztam el a dolgot a társamnak, aki éppen a földön ügyködött. Felírt egy csapdát úgy hogy az egész alagutat elfoglalja. Ahogy bejezte felém fordult.
- A területre belépve azonnal eszméletét veszti, akin nincsen barát jel. –magyarázta el Raven a dolgot. - Ez a szabály szóval képesek leszünk menekülni mivel rajtad is van és rajtam is egy jel. Bárki más viszont elájul. Ezzel megakadályozva azt hogy üldözzön. – Fejtette ki s dolgot Raven.
- Értem. – Mondtam és azzal elővettem a fémek jogarát a táskámból. Ezzel és több esélyem lesz. Meg indulta nyugodtan előre. Mire utánam szólt Raven.
- Veled megyek. Ha kell segítség segítek. –
- Jó. Nem harcolhatsz, és maradj távol. Túl erős hogy elviseld. – Magyaráztam el neki a dolgot. Ugyan tudtam mi lesz de ha nem engedem meg neki akkor utánam szökik és csak baj lesz belőle.
- Kes ez segít. – Szólalt meg Raven miután egy mágikus panelen valamit pötyögött. Éreztem hogy az erőm megnő.  – Harc közben tudok még segíteni. – Mondta majd a levegőbe emelkedett és megindultunk az ellenség felé.

A kérdés özönre válaszul, amit rázúdítottam, a férfi elfintorodott és újra beleszívott a füstölgő koporsószegbe, majd így szólt:
-A Tó Úrhölgye olyasvalaki, akire vadászom. Azt hiszem elég ennyi róla. -fújta ki a füstöt, miközben válaszolt.
~Rosszul hiszed. -gondoltam magamban. ~Ennyiből még nem fogom tudni hogy kinek a szolgái törölték fel velem a padlót.
Hangot már nem adhattam gondolataimnak, mivel a férfi folytatta.
-Azért jöttem ide mert éreztem a jelenlétét. De csak a szolgáit találtam itt. Az, akit te "Jack"-nek nevezel ugyanúgy csak egy magasabb rangú bábja. -mesélte miközben elhajította a csikket. -Hogy mi folyik itt? Magam sem vagyok benne biztos. Mint mondtam, elég messze kerültek a követői ezúttal.... -ált fel ülőhelyéről, majd folytatta. -De ha ki akarsz jutni, csak kövess. Amúgy is akad itt pár elintéznivalónk.
Ezután a cella bejárata felé bólint ahol négy kékes kristályokkal kirakott zombi várt. A jó hír az volt hogy mivel egy viszonylag szűk helyen voltunk, így a hulláknak nehéz volt egyszerre mozogni, így nem kellett annyi dologra figyelnem egyszerre. A rossz az hogy mágikus erőben nem bővelkedtem, a titokzatos férfinek pedig látszólag esze ágában sem volt segíteni. Az első banditát viszonylag könnyen legyőztem. Egy karddal rontott nekem, én pedig az addigra visszatöltődött mágikus erőm nagy részét feláldozva kővé változtattam a bőrömet. Mikor lecsapni készült elkaptam a fegyvertartó kezét, majd egy erős szorítással eltörtem a csuklóját, mire a zombi kiejtette a kezéből a fegyverét, amit én még a levegőben elkaptam. Egy felfelé irányuló suhintással levágtam a karját, majd egy vízszintes vágással megfosztottam a fejétől is. Ekkor a maradék is támadásra szánt el magát és ketten rám szegezték a fegyvereiket. Az egyik egy lándzsát, míg a másik egy kardot. Visszaváltoztattam a bőrömet, hogy ne pazaroljam az erőmet, bíztam a kardforgatói képességemben. A lándzsás felém döfött, mire én elhajoltam, ekkor azonban a kardforgató próbált lefejezni. Ezt a csapást a kardommal sikerült hárítanom, majd kirúgtam a bandita egyik lábát így kényszerítve térdre, majd megemeltem fegyveremet hogy lecsapjam a fejét, ám ekkor egy hógömb repült neki a fegyveremnek, eltérítve azt. Ezt követően a lándzsás próbált hátba szúrni azonban megint sikerült kitérnem és fordulásból levágtam a fejét, majd mielőtt leesett volna elkaptam a levágott fejet és a mágiahasználó felé hajítottam. Amíg hárított addig közel kerültem hozzá és derékban kettévágtam a zombit. Megfordultam és újra szembekerültem a korábbi kardforgatóval. A magasba emelte a kardját, hogy lesújthasson rám, ezt megelőzendő könyök alatt levágtam mindkét kezét, majd mögé kerültem és átszúrtam a gerincét, így holtan rogyott össze az utolsó is.

- Kes! Biztos menni akarsz? – Kérdezte Raven kissé félve.
- Igen. – Válaszoltam. Tudtam mi vár rám. Egy csata, amit nehezen tudok majd megnyerni, de akkor is meg kell tennem. Hisz más úgysem fog tenni semmit sem. Ráadásul most nem nyílt terepen vagyunk Így neki is nehezebb lesz. Ráadásul most már tudom, mire kell számítanom. Éppen ezért meg indultam előre.
- Kes! Tessék, ez még kellhet. – Mondta a kismadár, aki átadta a mágikus ékszerét. Egy gyűrű, ami képes megnövelni a mágikus erőt egy rövid időre. Igaz hogy Raven azért kapra hogy legyen esélye, ha baj van. De hogy pont most jusson az eszébe átadni. Na az már tényleg jó húzás. Ami viszont nagy baj volt hogy én nem már eldöntöttem miket használok és így ez az opció most már nem választható.
- Tartsd meg. Ha baj lesz neked is kelhet. – Válaszoltam aztán megindultam és már nem érdekelt semmi sem. Nyugodtan haladtam az ellen felem felé, aki éppen hátal nekem törökülésben várt. Mintha nem is vett volna észre. Vagy csak nem érdekelte. Így egyetlen pontos lövés a fejére. Máris vége lett volna mindennek. Azonban nem így akartam véget vetni neki. Hanem úgy hogy megmutatom neki kivel is kezdett. Éppen ezért vettem egy nagy levegőt.
- Megvagy végre. – Jelentettem ki jól érthetően és úgy hogy biztos felfigyeljen arra. Ezzel belecsaptam az egészbe. Nem volt már vissza út. Tudattam vele hogy nem vagyok gyáva. Ott álltam és néztem mit fog reagálni a férfi.  Nekem meg volt a célom. Legyőzni őt. Azonban az ő céljával nem voltam tisztában. Csak annyit tudtam, hogy valami nekromanta dolog lehet. Éppen ezért amit elintézem az is el lesz intézve.
Raven eközben kint repkedett és nézte mi lesz mit fog csinálni Kes. Számára fura volt az emberek viselkedése. De tudta meg van az oka a társának a harcra. Éppen ezért neki támogatnia kell, ahogy csak tudja. Ám tanácstalan volt hisz az ellen fél nagyon erős volt. Így jogosan aggódott az apróság.